2009.10.01 15:09
[quote]I írta:dézet:
„Igazság nincs, csak valóság.
Az pedig, mivel gyorsan pörög a betegség és gyorsan pörögnek a reakciók, eléggé változékony.
A jelenlegi, általam ismert komoly ajánlások mondják is, hogy nem örök érvényűek ezek, van úgy, hogy hetente változnak.
Ami fix.
A vakcina valóban elölt, teljes vírust tartalmazó készítmény, aminek több a mellékhatása, mint a split készítményeknek (ebben vírus darabok vannak csak).
A magyar vakcina ilyen csak, a nyugatiak nem. Ezt egyébként az Omninvest cégvezetője úgy tálalta, hogy az ő oltóanyaguk egyedülálló a világon, mert jobb védettséget ad - ez amúgy valószínűleg igaz - ezért nem kell újraoltani senkit.
3 év alatt a vakcinát nem próbálták ki, tehát ilyen kicsiket csak különösen indokolt esetben fognak oltani, pl. immunbetegségek esetében.
A vakcina vizsgálati ideje nagyon rövid volt, ezért mindenre nem biztos, hogy fény derült. Persze ez objektív, sietni kellett, hiszen most jön a szezon és bármikor robbanhat a járvány. Tehát nem rosszindulatból lett így, hanem most ezt dobta az evolúció.
Terheseket nem szabad oltani, punktum.
Szerintem a következő a valószínű.
Beoltják a veszélyeztetetteket (egészségügy, immunkárosodottak stb.) és nyilván azokat, akik paráznak és már ott állnak sorban a rendelő előtt. Aztán a járványhelyzet függvényében egyre többen oltatják be magukat. Szerintem a gyerekeket nem nagyon, pont a fentebb említettek miatt (amúgy Sebő Zsuzsival, aki a választ írta, sok mindenben egyet értek). Aztán előbb-utóbb kiderül, hogy mi van ezzel a védőoltással. Ha nem lesz jó gyerekeknél, és muszáj lesz oltani, akkor gondolom hoznak majd külföldi oltóanyagot, de ez már nehezen belátható. Én mindenesetre az egészséges gyerekeknek nem nagyon javaslom ezt az oltást. Ugyanis akikre ez a betegség igazából veszélyes, azok a csecsemők, ők pedig nem olthatók. Az mondjuk egy helyzet, ha van egy csecsemőd és nagyobb gyerekeid, hogy oltsd-e a nagyokat a kicsik védelmében.
Az idősek pedig úgy néz ki lehetnek jobb helyzetben. Mert, hogy 1957-ben volt egy H1N1 járvány és aki akkor megkapta a kórt, most védett.
A H1N1 alapvetően nem veszélyesebb mint a szokvány influenza. De nagyon ragadós. Szóval, ha nem is öl meg arányaiban annyi embert, az abszolút szám lehet magas. Még az is lehet, hogy gyengül a kis dög, mint Dart Vader. Mindenesetre azt komolyan kell venni, hogy a WHO a legmagasabb fokozatú riasztást rendelte el.”
2009.10.01 15:12
[quote]M írta:amacka!
Már jön a harmadik baba? Szerintem április 2-án fog születni, mint nekem Marci. Vagy ahogy Téged "ismerlek", inkább 3-án. Smile
Szívből gratulálok!
2009.10.01 15:30
2009.10.01 16:18
2009.10.01 19:20
2009.10.02 08:24
2009.10.02 08:53
[quote]M írta:i most azon agyalunk, hogy a férjem beoltassa-e magát, mert a munkája miatt ő rengeteg emberrel találkozik, és a cégüknél nem jellemző, hogy ha valaki beteg, az otthon marad-mindenki félti az állását...
2009.10.03 07:17
2009.10.03 10:09
2009.10.03 13:12
2009.10.03 14:41
2009.10.03 20:27
2009.10.04 19:10
2009.10.05 07:46
2009.10.05 07:58
2009.10.05 12:05
2009.10.05 14:11
2009.10.05 20:27
2009.10.06 06:51
2009.10.06 15:42
2009.10.06 20:30
2009.10.07 09:06
2009.10.07 10:06
2009.10.07 12:09
2009.10.07 18:10
[quote="tündércserje"]
írta:tündércserjeValaki tud pontos infót arról, hogy működik ez a gyes-gyed dolog? Nekem épp' meglesz a 180 nap, és már riogattak azzal, hogy miután 2010 elején születik a bébi és 2009-ben nincs meg a 180 nap, máshogy fogják számolni az összegeket, de igazából nem vagyok benne biztos, hogy jól tudja az illető...A másik kérdés, hogy a szülés előtt mennyi időt kell adnia a cégnek szülési szabadságra? Sajnos a főnököm nem épp' bababarát, totál undok velem, mióta kiderült, hogy jön a gyerkőc, és így kedvenc rabszolgája már nemcsak a munkával törődik...totál mint aki féltékeny...
És még egy kérdés - kicsit szétszórt vagyok mostanában: nem emlékszem, mit mondott a dokim, hogy a 16. heti AFP után melyik héten esedékes a 2. genetikai UH? 18. vagy 20. hét?
Mindenkinek szép délutánt!
2009.10.08 07:44
2009.10.08 09:01
2009.10.08 11:51
2009.10.08 15:48
2009.10.08 19:41
2009.10.08 21:03
2009.10.09 08:29
2009.10.10 10:13
2009.10.11 12:58
2009.10.11 19:31
2009.10.12 07:29
2009.10.12 08:27
2009.10.12 09:35