Sziasztok!
Kisbogacs:hű, micsoda ügyes Ágnes!!!Hol sikerült rizspelyhet venni? Sopronban nem találok sehol.
Katuska:hihetetlen szupi ez a sapka!!!
Lucus:őszintén szólva belefáradtam a folytonos agyalásba. Most elvagyunk egymással, de nincs veszekedés, agyalás, stb. így nem szívja le az energiám. Persze jobbat is el tudnék képzelni, de most nincs erőm lépni.
Nagyon cuki az a vakondos készlet!!!:D
Fejlesztés:maszatmanó gondolatai keringtek bennem is. Itthon vagyok, egyedül, 7köznap max. a gyereknek kell főznöm, mert magamnak nem kotyvasztok, és mivel tanító vagyok, úgy érzem, elvárják tőlem, hogy minél többet, és minél színvonalasabban foglalkozzam a gyermekemmel. Megvettem ugyan az Anya, taníts engem c. könyvet, hogy ötleteket merítsek, olvastam néhány könyvet, de én egyszerűen nem tudom rávenni magam.
Próbáltam pl. könyvet nézegetni Noival, de őt egyáltalán nem érdekli, kitépi a kezemből.
Én csak arra vagyok képes, hogy hagyom egyedül kibontakozni, egyedül játszani, majd ha érzem, hogy szüksége van rám, leülök mellé a szőnyegre, bohóckodunk, „birkózunk”, éneklünk, „bújócskázunk”, babázunk, és ennyi. Egyszerűen nem érzek erőt ennél többre, s emiatt furdal is rendesen a lelkiismeret, de úgy érzem, hogy inkább ennyi, de ezt szívvel-lélekkel.
zétény:sajnálom, jobbulást! Átérzem az orrszívás gyötrelmeit!:(
manócskák:örülök, hogy jobban vagy! Sajnálom a derékfájást!
Hanna:sajnálom a tűzriadót! Hihetetlen, hogy titeket is minden elér!:(
Én is sokat gondolkodtam, hogy mi lesz majd, ha...aztán rájöttem, nem érdemes ezzel foglalkoznom, mert addig én is változom, a világ is. Egyet tudok, hogy mindig szeretni fogom a gyermekemet, még ha sokszor nem is értek egyet döntéseivel. Ami tőlem telik, azt megteszem érte, szeretetben, tisztességben, megértésben felnevelem, és majd később elválik, jól csináltam-e. Ha pl. tiniként velem beszéli meg az ügyes-bajos dolgait, és nem(csak) a barátnőivel, vagy ha nagy gondban is hozzám fordul, mer kérdezni, vagy éppen kérni, akkor én már úgy érzem, jól „dolgoztam”.
Ringató:2 foglalkozáson voltam eddig, bár itt már más néven megy, mert a csajszi „külön” folytatja. Én is a társaság miatt vittem Noit, meg persze azért is, hogy én is tanuljak. 2. alkalom után viszont úgy döntöttem, nem nekünk való.
A csajszi iszonyatosan izgul, néha elrontja a szöveget, vagy nem tisztán énekel, nem tudja összefogni a csapatot, stb. és amennyit kér 1 alkalomért, annyit nem ér meg az egész. Jó lett volna, de nem ebben a formában, mert amikor a gyerkőcök útjukra mennek, nem igazán tetszik a csajszinak. 1 ekkorka gyermek meg nem fog 1 órát ölben ülni...
vsziszi:Noémi is otthagy, ha már rám unt.
Szépen lelép a helyszínről, én meg gyorsan elslisszanok.
Peni:örülök, hogy megjött Zétény étvágya! Sajnos az én jó evő kiscsajszim negyedét eszi az eddigi adagjának. Olyan rossz érzés. Remélem hamarosan visszajön.
kupi:tündéri Levi!!!És a kutyusok is nagyon szépek!
Szonja is nagyon édesen pihen!:)
Csöre:nagyon szép lett Saci!!!:)
erika, bálintanyu:jobbulást!!!
biga.csiga:nagyon értelmes kutyus volt Kópé! Látni a képeken is!
kutyusok:én is nagyon sajnálom a menhelyes kutyikat.
És mindig sírok, mikor hallom a hírekben, hogy már megint hogy megkínoztak egy állatot. Ezekkel az emberekkel is végigcsinálnám ugyanazt, amin szegények átmentek.
Nekünk 2 berni pásztorunk van. Az lány kutyát szülinapomra kaptam 4 éve. A kant következő évben fogadtuk magunkhoz. Szomszédunk szólt, hogy egy ismerősük új gazdikat keres a kutyának. Megnéztük, és majdnem nekimentem a srácnak, mikor megláttam szegény ebet. Láncra kötve közlekedett, eléje volt borítva rengeteg száraz kaja, szőre csimbókokban lógott, szemében félelem, stb...Nem is gondolkodtunk, egyszerre magunkhoz vettük. Azóta a 2 kutyi elválaszthatatlan.
Igaz, úgy élnek, mint 2 testvér, mert sajnos a szuka nem engedi magához közel azokon a napokon, de annyi baj legyen.
Mikor terhes lettem, a kutyák előbb tudták, mint én. Furcsa volt, hogy mindegyik folyton ott volt a közelemben, 1 métert nem tudtam nélkülük megtenni. ÉS nagyon bújósak lettek. Rá 1 hétre pedig teszteltem.
jandrea:Őszinte részvétem!:( Szegény Bianka! ÉS még csak most kezdődik a felfedezés...
Gratulálok a felálláshoz!
Indázás:bocsi, megkérdezhetem, hogy hogyan „jósoljátok” meg, hogy hány gyerme lesz, és milyen nemű?
Lucus:nagyon sajnálom anyukádat!:(:(:(:( Ez a magyar egészségügy...Írjál ki magadból mindent!
Katuska:azt álmodtam, hogy horgolni tanítasz!:D Ismerősek az ilyen napok. Nekem minden héten min. 1 nap ilyen.:S:)Végülis volt előnye is:tudod mi a pomma.
kölesgolyó:ha itt nem hallok róla, tuti eszembe sem lenne, hogy adjak Noinak. Nagyon szereti, és most már kettesével tömi a szájába.:S
krisz:én az Intersparban vettem nagyon finom, krémes túrót, igaz nem olyan olcsó. (Landmilches)
batkata:sajnálom!:( Remélem javul a helyzet!
Hanna:nagyon házias Olivér!!:)Jobbulást neki is!
mágnes:Noémi már nagyon régóta eszi a vilmoskörte-birsalmás üvegest, így szerintem nyugodtan adhatsz neki, de szerintem keverj hozzá mást is!
Oltás:én is nagyon vacillálok, mi lenne a jobb....Nagyon nehéz.
Rita:hűűű, micsoda jó kis husis Attila!Kép???
Noémi péntek óta náthás, folyamatos orrszívás, tengervizes orrtisztítás, és egy kevés kamillatea, friss levegő. Szerencsére csak hőemelkedése volt, de már az sincs. Most már javulóban, lassan az étvágya is talán visszatér, ami nekem már nagyon hiányzik.
Eddig úgy gondoltam, hogy felesleges emiatt elvinni dokihoz, hisz jókedvű, az orrát meg doki nélkül is tudom kezelni. DE most már elbizonytalanodtam, lehet mégiscsak meg kellett volna mutatni a dokinak? Picit köhög is, ami azt jelenti, hogy naponta kb.5-6-szor. Szerintetek pénteken elvigyem azért megmutatni, vagy felesleges?
Tegnap óta nekem is fáj a torkom, szereztem homeós torokfertőtlenítőt, jobb, mint a Streptils.
(Bocsi, hogy megint sok voltam, de már péntek óta írogatom magamnak a hsz-t, és most értem csak a végére.