Andi, részvétem nagymamád miatt
Zsófi méltatásokat köszönjük. Igen, Már most nagyon házias.
Egyszer azon vesztek össze az apjával, hogy a porszívó villádugóját nem engedte bekapni.
(ami persze tökig vissza volt húzva, ez a gyerek meg nem kihúzza????
)
Szóval vigyáznunk kell nagyon.
Na. ma reggel jól összekaptunk életem párjával.
Múlt héten, amikor színházban voltunk, nem tudtuk, hogy kell még parkolót fizetni, és megbüntettek minket. De mondjuk milyen már, hogy a színházak környékén este 8-ig kell???? Persze ezt nem tudtuk.
Mivel Andrisnak céges kocsija van, első körben mondja nekem, hogy ne is fizessük be, mert úgysem adják ki a nevét. Ezeknek a cégeknek csomó- pont ilyen ügyből kifolyólag- behajthatatlan büntetése van.
Én mondom neki, hogy ő is biztos aláírta a cégnél, hogy bármit csinál, behajthatja rajta a cég. (objektív felelősség) Velem aláírattak még míg dolgoztam.
Erre ő, hogy megkérdezi.
Pénteken még mindig nem kérdezte meg, gondoltam nem baj, van még időnk majd hétfőn.
Végül hétfő este mondja, hogy hát be kellene fizetni. Tegnap nézem a papírt, és ezeknél nem 5 munkanap, hanem 5 naptári nap a határidő. Utána van ugyan még 90 napod, de akkor a dupláját fizetheted.
Hát persze, hogy már nem fizettem be az 5000 Ft-t. Ugyan minek.
Erre reggel kérdezi, hogy befizettem-e.
Én pedig most reggel mondom el neki a történetet.
Erre totál felhúzza magát, becsapja az ajtót, és elhúzza a csíkot.
Utána fél óra múlva (miután egy velős emailban kifejtettem, hogy nem igazán volt igaza) felhív, hogy meg kellene beszélnünk.
És basszus, lehet, hogy én is felelős vagyok, mert mi a fenéért nem olvastam el azt a hülye papírt! De ő is írástudó. Akkor valószínüleg olvasni is tud. El tudja olvasni. Erre Ő, hogy ez nem az ő feladata, az én kezemben vannak a pénzügyeink, és hogy nem vigyázok eléggé a pénzünkre, meg milyen nehéz megkeresni stb. Meg egyáltalán, miért nem tegnap mondtam ezt el neki. Miért tegnap mit tudtunk volna csinálni, amikor hétfőn a Centrum parkoló számláján kellene lennie a pénznek????? Ha hétfőn megnéztem volna, még befizethettük volna.(akkor már csak személyesen) Csak akkor épp a Zsófinak 39°C-os láza volt. Kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy ezzel foglalkozzam.
Bocs, hogy sok voltam, csak muszáj volt kidühöngenem magam.