Új privát üzeneted érkezett!

Viki

köszi az érdeklődéstKép. Valóban elmondhatalnan érzés. Pont a múltkor magyaráztam férjecskémnek, hogy mennyire sajnálom őt, hogy soha nem tudhatja meg, milyen érzés ez.
(Figyelem: Érzékenyen reagáló babára várók ne olvassák el a alábbi pár sort!!!Kép)
Én már milyen rég erről álmodoztam, hogy milyen fantasztikus dolog lehet egy baba a pocimban. És most itt van, és közel sem olyan, mint amilyennek elképzeltem. Milliószor csodálatosabb, már-már elképesztően hihetetlen. Itt vagyok én, akiben most 2 szív dobog, akiben folyamatosan fejlődik egy élet, aki majd nemsokára rugdos belülről, érzi majd ha megsimizem, hallja majd, ha hozzászólok. Azt eszi, amit én, iszik a magzatvízből, pisil a hasamban(ez meglepett, de múltkor olvastam). Hihhhhetetlen!
Ráadásul, míg nem volt babám, én is állandóan terhesekről, meg terhességről beszéltem. Attól a perctől kezdve, hogy kiderültek a dolgok, utálom ezt a szót, ha kérdezik, én mindig úgy mondom, hogy babát várok, vagy kisbabám lesz, de hogy terhes lennék? Ilyet soha nem mondtam azóta. Már miért lennék terhes? Én addig voltam gondterhes, míg nem sikerült, mostmár egy boldog kismama vagyok és abszolút "tehertelen".

Móni
Monik
 


Móni,

Hú de csodálatos lehet, Kép még így leírva sem semmi, de gondolom érezni még jobb !
Remélem Mi "terhesek" (lelkileg persze ) is hamarosan átéljük a "tehertelenséget".
Élvezd ki minden percét, és vigyázz magatokra !

Borsó
borsó
 
 


Vtina!

Bocs,hogy azt feltételeztem,hogy nem vagy elkeseredve nem is úgy gondoltam!Én akkor is azt mondom,hogy ahhoz képest amin átmentél erős vagy.
Az UH fontos.Nekem ebben a hónapban nem volt Uh és totál bizonytalan voltam a szervezetem működésében,Használ e a clostil vagy nem.
Az én dokim szerencsére rendes és figyelmes olyan maximalista.Sok sikert a dokikereséshez!

Borsó!
Konkrét próbálkozásról szeptember óta beszélhetünk azóta csináljuk gyerekcélirányosan a dolgokat.A dokit áprilisban kerestem fel és a szükséges vizsgálatokat elvégeztük alaphormon amit jó lett,rendszeres Uh minden hónapban 2x is,és mivel a nyaram szabad jó alkalom arra hogy az utolsó gátló lehetőséget kiszürjük LSC-vel HSC-vel.Azt mondta felesleges hormonokkal bombázni,ha eseteleg petevezeték-elzáródás van a dologban.Igaza van.A férjem is elmegy majd és így okosabban állunk a dolgok elé.Igaz nagyon félek ezektől a vizsgálatoktól.
Minden jót nektek!Kép

Viki
Vendég
 

 
 

Köszi Móni,hogy megosztottad velünk ezt az érzést egy kicsit így részesei lehetünk a boldogságodnak.Majd ha én is az leszek én is megosztom mindenkivel.
Puszi: VikiKép
Vendég
 


Borsó!

Vérvételt csináltak az első hónapban: szuper eredményem lett, hogy ezt megtartsuk - mondta az orvos - szednem kell tovább. De UH-t soha nem csinált, december óta járok hozzá. Pedig a 2. vetélésnél kerültem hozzá, 3 hétig véreztem. Nem tudom, talán akkor is jó lett volna megnézni, hogy nem maradt-e vmi odabenn. (Amennyiben az UH alkalmas erre, sajnos nem vagyok orvos, nem tudom mi mire jó.) Ezért vannak a dokik, én szeretnék feltétlenül megbízni bennük, de annyi eltérő véleményt hallani, hogy néha úgy gondolom, a sötétben tapogatóznak csak

Tina
vtina
 
 


Tina!

Sajnos mindig utólag derül ki, ha nem jól választottunk. Kép
Mikor elkezdtem a "témában" kutakodni, egy csomó eltérő véleményt hallottam, és olvastam. Kezdtem teljesen belezavarodni, hogy most kinek higgyek és kiben bízzak. Én azt tettem, hogy kiválasztottam egy orvost, akit szimpatikusnak találtam, elmentem elbeszélgettünk, és végül nála maradtam. Viszont megpróbálok benne tényleg bízni, hiszen csak többet tud ezekről a dolgokról mint én! Elfogadom a tanácsait, hiszen nem egy gyereket sikerült már "összehoznia". Szóval, én most itt tartok, és remélem nem kell majd csalódnom !
borsó
 
 


Borsó!

Én is úgy hiszem, bizalom nélkül semmit sem ér az egész. Ezért is vagyok most nagy gondban. Higgyek-e az orvosomnak (aki amúgy rokonszenves és nem tűnik nemtörődőmnek) vagy higgyek egy olyannak, akit szeméylesen nem ismerek (barátnőmet hasonló problámával sikeresen kezelt) és a véleménye egybevág sokak véleméynével. Sajnos az okot nem tudom, hogy miért nem csinál UH-t a dokim, lehet, hogy neki van rá elfogadható magyarázata, mégis ő az orvos. Lehet, hogy azt teszem ebben a hónapban még szedem a bogyót és kérek mindkét orvostól egy alapos kivizsgálást, aztán lehet hasonlítgatni. Legszebb az lenne ha már nem is lenne rá szükség, én így állok neki minden hónapnak.
vtina
 
 


Tina,

Kívánom, hogy tényleg ne legyen szükséged már az ilyen vizsgálatokra !
Szerintem is mindenképp beszélj először a régi dokiddal, hogy mi a véleménye, és ha úgy érzed nem úgy áll a dolgokhoz, ahogyan Te jónak tartanád, akkor válts orvost.
Én nem hagynám abba a gyógyszert, bár ez privát vélemény !
Különben napi 2 tablettát szedsz?
borsó
 
 


Tina

persze tudom, úgyis te döntesz, de én a te helyedben a barátnőd dokiját választanám.
Arra én is kíváncsi lennék, milyen elfogadható magyarázata van arra, hogy nem kell UH? Talán beléd lát és látja mi a helyzet? Talán a dokidnak nem ártana fellapoznia egy gyógyszerkönyvet és elolvasnia, hogy mit írnak a Clostyról és a többi hasonló gyógyszerről.
Bocsi, véletlenül se vedd zokon amit írtam, mindezt a dokidnak céloztam.

Azt még nem írtam, de először én is egy másik dokinál kezdtem. Tavaly augusztusban elmentem hozzá, mondván csak kb.50-60naponta jön meg. Felírta a Norcolutot és útnak eresztett. (ja és felírt egy gombaellenes gyógyszert és azt mondta, próbálkozzunk csak a babaprojekttel nyugodtan, otthon aztán döbbenten olvastam a tájékoztatót, hogy nem ajánlott a gyógyszer, ha a közeljövőben gyereket tervez. Na ennyit róla!)Azt mondta, ha nem rendeződik a ciklusom, akkor menjek vissza. Persze, 1-2 hónapig jó volt, aztán januárban ismét nem akart megjönni, gondoltam én ugyan vissza nem megyek ehhez a dokihoz, egyébként is, mit érek csupán a Norcoluttal, megjön tőle és kész, az alapproblémát nem oldja meg. Dokit váltottam. Ő mindenekelőtt laborba és UH-ra küldött, melyből egyértelműen kiderült az ok, nincs peteérésem, majd ugyanúgy jött a Norcolut, de utána a Closty is és a 3.hónap eredményes is lett. Talán ha már augusztusban hozzá mentem volna, már lassan megszületne a babám, hisz jó fél évet nyertem volna. Csak ennyit számít egy jó orvos!

Móni
Monik
 


Sziasztok regényírók!Kép

Nem jövök pár napig, és nem győzlek visszaolvasni benneteket!Kép Örülök neki, csak így tovább!

Vera!

De jó hallani felőled!Kép Sajnálom, hogy zűrök vannak a leendő munkahelyed körül, remélem hamar megoldódnak a dolgok!!
Ha nem tudod megszokni a med. központ gondolatát, akkor tényleg a legjobb megoldás egy kis pihit tartani. Oda már csak úgy érdemes menni, ha testileg- lelkileg 100%-osan rá vagy hangolódva a dologra, na meg a párod is! Hátha ez a kis pihenő hozza meg a várva várt eredményt! Én nagyon drukkolok, hogy így legyen!Kép
Gyere sűrűbben, ha tudsz!Kép


Móni!Kép

Itt tilos írásdiétát tartani!!! Kép Pláne a te állapotodban...KépKép
És minket itt érdekel, hogy hogy vagy, mit érzel, és ha épp gyomorbántalmad van, akkor az!Kép

Borsó!Kép

Sajnálom, hogy megjöttKép, a megszokott szlogent már mondták a többiek!Kép
A HSG-től én is félek kicsit, és nagyon nem bánnám, ha nem lenne szükség rá!
Körülbelül én is hasonlókat hallottam róla, mint te, többet sajna én sem tudok.

Tina!Kép

Nagyon nehéz döntés előtt állsz! Azzal én sem értek egyet, hogy a Closty melett nincs UH. Szerintem beszélj a dokiddal, mondd el neki az aggodalmaidat, és dönts az alapján, hogy amit mond, az neked mennyire kielégítő. Én is váltottam már egyszer dokit, kb. 1 éve, de akkor még azért, mert nem vette komolyan a doki a baba utáni vágyamat, mondván, még nem régóta próbálkozunk. Akkor mentem át a jelenlegi dokimhoz. Aztán róla is kezdtem hallani ezt-azt. Megijedtem, hogy jó kezekben vagyok-e! Aztán végig gondoltam, hogy NEKEM megfelel-e a hozzáállása, és úgy foglalkozik-e velem, ahogy szeretném, és a válasz: igen! Így maradtam nála, felteszem neki az éppen aktuális kérdéseimet, és ő válaszol, ill. cselekszik.
Szóval a döntés csak a tied!

Viki!Kép

Máskor szólj, ha Szegeden vagytok, és akkor találkozhatunk is személyesen!Kép
Köszi a jókívánságaidatKép, én már nem merek túlságosan reménykedni!
A HSC, amit kérdeztél, az szerintem HSG! Ez az átjárhatósági vizsgálatnak a rövidítése. - szerintem.
Mikor mész dokihoz?

Terika!Kép

Végre, végre írtál te is!KépKép
A híreket már tudod... de azért nincs olyan rossz kedvem, csak kicsit!

Én tegnap voltam UH-n, ahol megállapítást nyert az a tény, hogy megrepedtek a tüszőcskéim, éppen tegnap reggel, mert nagyon fájt a hasam.
Rákérdeztem a dokinál egy vizsgálatra, amit én is itt a neten hallottam - PCT vizsgálat. Ezzel azt nézik meg, hogy a méhnyaknyákban mennyi a mozgó, életképes spermium, azaz nem nyírja-e ki a méhnyaknyák a kiskatonákat.
Ma reggel meg is csinálta ezt a vizsgálatot, sajnos az eredmény nem túl klassz, de azt mondta a dokim, hogy ez lehet azért is, mert ugyebár már egy pár napja akció van, és ilyenkor már fogytán lehet a hadsereg. Ezért következő hónapban megint megcsináljuk, csak akkor pár nap szünetet tartunk akció előtt. Hát, majd meglátjuk... azért nem vagyok feldobva! Félek, hogy akkor se lesz jobb!
Szóval tömören velem ezek történtek. Köv. ciklusban nincs gyógyszer, csak UH, hogy ezt a vizsgálatot be tudjuk lőni a megfelelő időben. Aztán, ha addig sincs baba, akkor szeptemberben HSG. Brrrrr.....

Jut eszembe...
Új lánykákKép, aki szeretne táblázatba kerülni szóljon!Kép

Csók mindenkinek

Zita


Kép

Kép
Kép
zituska28
 
 


Zitus!
A leletemen tuti HSC van írva:" LSC és HSC javasolt..."
Ugyis altatnak.Jövőhéten megyek dokihoz addig szabin van.
Igaz azt írtam6 napja,hogy megjött,de az csak vaklárma volt,mert csak 3 napja jött meg igazán.El is kezdtem szedni a clostilt,öntörvényűen igaz,de szerintem ha eddig nem ártott akkor nem árt,és jöv.héten doki bácsi fogad.
Jó lenne egyszer találkozni,de biztos fura lenne.Kicsit zárkózott vagyok nehezen nyílok meg mások előtt egy gyerekkori balaset miatt.
Szerinted az utrotól hízhatok 3kg-t???Képalig eszek,a mellem mint egy-egy labda és a mérleg is olyanokat mutat nekem..........Kép
Puszi!
VikiKép
Vendég
 


Sziasztok!

Ma felirattam a gyógyszert és be is szedem. A jövőhéten itthon lesz az orvosom elmegyek hozzá és UH vizsgálat nélkül le nem ráz. Aztán egy hét múlva elmegyek a másikhoz is. Ez a döntés kb egy napig tartott, remélem nem bánom meg. A gyógyszert azért nem merem nem szedni, mert mi van ha most jön össze a dolog és a bogyó nélkül alacsony a prog. szintem, nem lesz elég sárgatest, aztán..... Ebből már volt részem bőven, többet nem kérek belőle.
Köszi mindenkinek a véleményt
Tina
vtina
 
 


Vtina!
Jó döntés,így van összehasonlítási alapod és a jó doki mellett döntesz.Hajrá!KépKépKépKépKépKép
Vendég
 


Viki

tök jó figuráid vannak! Melyik oldalról szeded le ezeket? Kép (ellopom ám őketKép)

Móni
Monik
 


Sziasztok!

Visszajöttem a nyaralásból. Fantasztikusan jó volt! Lehet, hogy ennek a hatása, de nem sresszelem most magam. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem is gondolok a babára, de valahogy kevésbé élem bele magam és nem tépelődöm a dolgon. Lesz, ami lesz (majd hamarosan elválik). Nagyon örülnék, ha működne (és eredményes lenne!) ez a lazítás.

Zita!

Lehet, hogy nem több, mint amit már eleve tudsz, de az én tapasztalatom a HSG-ről (júl.9-i archív) az, hogy túlságosan félünk (tartunk) tőle előre. Persze, ismered Enigma esetét, neki nagyon rossz és fájdalmas volt. Az biztos, hogy mindenkinek más a fájdalomtűrő képessége és szerintem, (bár nem tudom) ha elzáródás van, akkor fájdalmasabb az egész. Nekem szerencsém volt és az eredményem is jó. A félelem pedig abból is ered, hogy senki sem akar rossz eredményt és elkeseredést.

Puszi a leendő és a már babásoknak!

Szép nyarat!

Judit
naju
 
 


Moni!
Lopkodj nygodtan.Nekem majdnem egy napom eltelt mire találtam ilyen jókat,szívesen megosztom veled.
Az egyik ilyen oldal:www.yatoula.com/gif vagyis valami hasonló!
Kép
Vendég
 


Vendég
 


Sziasztok!Szilvinek hívnak,többször olvastam az oldalt és a hozzászólásaitokat.Szeretnék én is veletek tartani. Nekem már van egy 2 és fél éves kislányom, aki állítólag "csoda" hogy összejött. Immár másfél éve próbálkozunk az újabb kisbabával, hiába. Tudnék mesélni, mert rengeteg tapasztalatom van, de biztos, hogy tőletek is hallhatnék új dolgokat. Ha most van itt valaki, akivel beszélgethetnék, írjon. Köszönöm.

emeseanyu
 
 


Szia Emese!
Üdv. itt.Én Viki vagyok,szerintem te tudnál nekünk infot szolgáltatni,hiszen neked már van egy kisbabód akire itt mindenki vár.Miért írtad azt,hogy csoda,hogy összejött????????
Én komolyabban ezzel az üggyel itt kezdtem el foglalkozni,nagyon sokat segítettek a csajok,tanácsokkal,leleki támasszal,biztatással...stb.Szóval jó itt lenni,és üdv. itt köztünk!KépKépKépKép

Pá! Viki
Vendég
 


Köszönöm szépen. A felhasználónevem kicsit megtévesztő. Szilvinek hívnak, csak ez már foglalt volt. A kislányom neve Emese.
Azért írtam, hogy csoda, mert mindig rendszertelen mensesem volt, kivéve a fogamzásgátlók szedésekor. 2000. év végén elmentem egy jó drága magánklinikára kivizsgáltatni magam. Majdnem egy fél havi fizetésemet hagytam ott. Az a doki vizsgált meg, aki most a nyírő vezetője. Szóval azt mondta, hogy elég durva pco-m van, természetes úton nem lehet gyerekem. Amíg nem akarok gyereket, felírja nekem a diane35-t. De három hónap múlva abba kellett hagynom, mert trombózisra való hajlamom van és a második hónapban megfogant a lányom. Ezután írtam egy emailt a dokinak, hogy tessék lássék. És köszönöm neki, hogy olyan sok álmatlan átsírt éjszakát okozott a diagnózisával.
Nálad mi a helyzet?

emeseanyu
 
 


Köszi a fogadtatást. A nevem megtévesztő.Szilvinek hívnak, a lányom neve Emese Flóra.Szóval azért írtam,hogy csoda,mert ezt mondta egy jó drága magánklinika dokija,aki most a nyírő meddőségijének a vezetője.Azt állapította meg,hogy pco-m van és természetes úton nem lehet gyerekem.Addig diane35-t írt fel.Hazafele végig bőgtem.Abba kellett hagynom a gyógyszert,mert trombózisra való hajlamom van és a második hónapban megfogant a kislányom.Most másfél éve próbálkozunk a tesóval,kb.6 orvoson vagyok túl kb. 100 ezernél tart a vizsgálatok, gyógyszerek ára. Mérleg: eddig hormonális dolgokat kaptam,a dokik fele szerint pco-m van, a másik fele szerint nincs.Átjárhatóságra most megyek jövő hónapban,mert császárral szültem és esetleg amiatt van gond. Most megint diane35-t szedek pár hónapig,hogy rendezze a dolgokat.Kicsit sok már fizikailag és lelkileg is.Mostanában rengeteget olvasok ebben a témában és sokszor hihetetlen szomorú vagyok és egyedül a kislányom lénye ad erőt.És nálad mi a helyzet?

emeseanyu
 
 


Most írtam először. Magától frissít és várjam, hogy valaki itt van e, vagy hogy működik?

emeseanyu
 
 


Hú, kicsit szoknom kell itt a dolgokat.Bocs mindenkitől,hogy kétszer kell olvasnia a soraimat.Azt hol látom, hogy van e itt valaki?

emeseanyu
 
 


Szilvi!
Ha frissítés ikonra kattintasz a menüsorban akkor frissít.Azt hogy van e itt valaki szerintem onnan tudod,hogy van e új beszólás vagy nincs.Most elég gyér a forgalom,gondolom mindenki nyaral.
A te példád is azt mutatja,hogy a dokik is tévedhetnek és van olyan doki aki nem veszi komolyan a dolgainkat.
Nálam nincs nagy helyzet.4 évig szedtem fog.gátlót másfél éve hagytam abba és már szeretnénk babát.Gyerek-célirányosan szeptemberben kezdtünk el foglalkozni a dologgal, és mivel biztos akartam lenni abban nincs bajom áprilisban felkerestem egy dokit aki elküldött a meddőségire ahol szóba sem álltak velem,Ekkor kerestem fel a városban rendelő magándokit,aki szerencsére elég elhivatotnak tűnik,emberként bánt velem.Biztos a fiatal kora miatt.
Kiderült nincs peteérésem a fog.gátló miatt(1,4 hónap után)felírta a clostilt alaphormon,rendszeres UH,és most ott tartok,hogy ajánlotta aug.végén végezzük el a LSC-t,ne bombázzon feleslegesen hormonokkal.(3 kg jött fel ebben a hónapban az utrotól)
Röviden ez van velem.Jövő héten megyek a dokihoz megbeszélni a továbbiakat.Jó hosszú lett,bocsi.Kép
Pá!Viki
Vendég
 


Szilvi!
Most olvastam el az adataidat,és tényleg Szilvi vagy!!!KépKépKépKépKépKépKép
Vendég
 


Sziasztok!

Viki!
Örülök, hogy tetszik a szlogen. Kép Kár, hogy nem én találtam ki!Kép
Hogy velem mi újság? Én azt gondoltam, ez a hónap lesz AZ. Nem tudom, miért ábrándoztam erről- még csak a 3. próbálkozós hónap volt, Bobó is anno a 21. hónapban sikerült- a 35. napon aztán kiderült, mégsem AZ. De olyan sok ember van, akinek gyorsan "összejön"! Nem is ez az én problémám, hanem az, hogy én nem vagyok közöttük.Kép Vekengtem egy kicsit ezen, de már sikerült tovább lépnem. Tudod: új hónap... Miért ne lehetne ez AZ? Szóval köszi, most épp jól vagyok.
Te most szeded végülis a Clostit?

Borsó!
Megkaptad a vérvétel eredményét?
Hátha nálad is ez a 3. hónap lesz "EREDMÉNYES"!Kép

Tina!
Én is a II- es klinikára járok.
Olyan furcsa, amit az orvosodról írtál. Hiszen ő valóban tisztában van ezekkel a problémákkal ( pl. ahogyan a Szülőszobában is beszélt erről), és éppen az uh- nak nem tulajdonít akkora jelentőséget.Kép
Teljesen jól látod: " bizalom nélkül semmit sem ér az egész"
Kíváncsi vagyok a fejleményekre!

Szilvi!
Üdv itt!Kép

Zitus!
Örülök, hogy elégedett vagy velem!Kép
Ugye, már jobb kedved van? Gondolj a szuper andrológia- eredményre!Kép

Naju!
Üdv újra itthon!Kép

Megy a drukk mindenkinek!

puszi: Terika
terika
 
 


Terika!
Végül is elkezdtem szedni a clostit,a dokival telefonon beszéltem mert még szabin van,nem mondott semmit erről.
Én is ezt a hónapot hittem annak a hónapnak,de nem.Pedig szedtem vitaminokat,clostilt,utrot nyári szünet van tehát pihenés és nem.Nem ez az én hónapom.KépKépIgaz én az az embertípus vagyok akinek tutira mindent végig kell járnia mire sikerül,pedig számtalan embert ismerek akik azzal jönnek,ők még nem akarták,elsőre összejött,nem is gondolta,hogy kismama.....stb.
Szóval örülök,hogy jól vagy,én is megvagyok új reményben gazdag ciklusba léptem,ha nem lesz siker jön a LSC.KépKép
Pá!

Viki
Vendég
 


Szia Szilvi, üdv itt !! Kép

Terika,

Megjött a vérvétel eredményem, és szerintem most már oké a progreszteron szint. Szóval ez most már nem lehet akadálya a babónak. Jövő hét kedden megyek vissza a dokihoz, kiváncsi leszek mit mond. Remélem ez a harmadik hónap lesz a bűvös, várva várt hónap. Egyenlőre még reménykedem..... Kép

Én azt gondolom, hogy véletlenek nincsenek, szóval tarts ki, és gondold azt, hogy az igazán jó dolgokat ki kell várni!! Ha az ember rögtön megkapja amit akar, akkor az már nem is az igazi!
Szerintem a várakozás időszakában nagyon sokat érik, és fejlődik az ember, és lehet, hogy pont ezek a folyamatok kellenek ahhoz, hogy egy egészséges, tökéletes és csodaszép pocaklakó érkezzen meg !! Kép
Szóval, és úgy állok a dolgokhoz, hogy biztosan lesz baba, csak türelemmel kell kivárni, hogy mikor akar jönni ! Kép
Bízom benne, hogy hamarosan sikerül neked !!!

Megosztanék veletek egy számomra ( lehet, hogy csak a számomra ? ) friss infot. Akik már hallották, azoktól elnézést kérek, hogy újra olvassák !
Két féle HSG van. Nem biztos, hogy szakszerűen írom !! Az egyik az nagyon fájdalmas, valami fém eszközzel végzik, a méhszájat lehúzzák. A másik egy modernebb, egy vékony gumi katéterrel csinálják, állítólag semmi fájdalom - már maga a felhelyezése. A kontrasztanyag beengedése pedig inkább kellemetlen, feszítő érzés, mintsem fájna. A kolleganőmnek az előbbit csinálták, és a vizsgálatnál majdnem elájult, utána két napig feküdt. Egy másik lánynak az utóbbit csinálták, és teljesen jól van !! Hát .....

Viki,
szerintem jól tetted, hogy elkezdted a clostit !
Neked is azt mondom, hogy tarts ki! Mivel ennyire várod és vágyod, mennyivel jobban fogod értékelni majd a kis jövevényt ! Kép Türelem !! Szurkolok neked nagyon !!!!!
borsó
 
 


Borsó!
Köszi a megerősítést.Görcsöl a hasam nem tudom miért??
Kép
Viki
Vendég
 


Viki,
megtaláltam az oldalt, amit ajánlottál, köszi, és találtunk még egyet,www.smiley.lap.hu. Csupa smiley oldal, tök jó, nézd meg, ha gondolod!

Móni
Monik
 


Móni!
Megnézem!!Majd küldök ide párat!
VikiKép
Vendég
 


Helló Móni!
Köszi az új figurákat!Kép
Vendég
 


Viki

nekem a smiley galery jött be a legjobban!
Kép
Monik
 


Sziasztok!

Régi olvasója vagyok egy-két topicnak, de eddig még nem írtam egyikbe sem. Mi lassan 3 éve próbálkozunk egy bébivel, eddig sajnos nem sikerült. Szörnyűbbnél szörnyűbb dolgokon estem át, nem is szeretném részletezni. Amiért mégis írok most ide az azért van, mert pár hónapja velem is szedetik a clostilbegyt-et progi szint elégtelenség miatt, szintén ultrahangos ellenőrzés nélkül. Most olvastam, hogy Tina is Ács doktorhoz jár, én is. Nálam sem csinált a vérvételen kívül semmi mást, azt mondta, hogy nem kell UH, a gyógyszer 2*1-es adag mellett nem okozhat cisztásodást sem.

Tina!
Írd majd meg légyszi, hogy megcsinálták-e a SOTE II-n az UH-t, és hogy mit mondott a doki.

Köszi:
Matchi
matchi
 
 


Matchi!

Én nem szedem olyan régóta a clostilt,de a dokim a kezdetektől fogva ragaszkodott az UH-hoz.Mindenki másképpen reagál az egyes gyógyszerekre,így bármikor történhet olyan amire nem számít az ember,pl.:ciszta.Szerencsére nekem nem volt még ilyenben részem.KELL AZ UH!!!!!A saját magad megnyugtatására is.
Ha majd egyszer felkészültél rá,hogy megoszd velünk,hogy mi történt veled én biztos itt leszek.
Remélem nem annyira rossz dolgok.
VikiKép
Vendég
 


Sziasztok lányok!Kép

De jó, hogy így beindult a topik!!!KépKép Csak így tovább!Kép

Judit!Kép

Szia megint itthon!Kép
Ari vagy, hogy írtál a HCG-ről!Kép Jól látod a helyzetet, én igazán nem is a fájdalomtól félek, hanem attól, hogy rossz lesz az eredménye...Remélem azért mégse!Kép
Szuper, hogy nem stresszeled magad, remélem meg lesz az eredménye!Kép Hanyadik napon vagy?

Szia Szilvi!Kép

Üdv itt!Kép
Ez a fórum nem igazán úgy működik, mint a chat, itt kicsit többet kell várni a válaszokra, de megéri!Kép

Terika!Kép

Örömmel olvasom, hogy ismét a megszokott mennyiséget írod!Kép Légyszíves tartsd meg ezt a szokásod!Kép
Tényleg jobban vagy már??? Remélem igen!
Én végülis jól vagyok, nem élem bele magam ebbe a hónapba! Utána olvastam a dolgoknak, és lehet, hogy nem a legideálisabb időpontban lett megcsinálva ez a vizsgálat. Majd köv. hónapban meglátjuk!
Nem beszélsz a dokiddal?

Viki!Kép

Klasszak a smiley-id, én is lopizok belőlük!Kép


Borsó!Kép

Tetszenek a gondolataid, amit a várakozásról írtál!Kép
Azt hiszem, csak ilyen hozzáállással lehet kíbírni ezt a várakozássalteli időszakot!Kép

Matchi!Kép

Légy üdvözölve!Kép
Ha nem kellemetlen írni róla, megkérdezhetem, hogy miken mentél keresztül?

Csajok, nem tudok magamról mit írni! Elvagyok, melegem van - ennyi!
De azért olvasgatlak titeket!Kép

Puszi, Zita


Kép

Kép
Kép
zituska28
 
 


Matchi

Csak a lényeg kedvéért: nekem az általad említett 2*1-es Closty adag mellett lett cisztám. Ennyit a dokid elméletéről, hogy ez az adag nem okozhat cisztásodást.Kép

Móni
Monik
 


Szia Zitus!
Nagyon elcsendesedtél.Igaz nekem sincs miről írni.Jó ez a táblázat legalább magamat is nyomon tudom követni.
Kép

Helló Móni!
Hogy vagytok???????????KépKépKépKépKép
Viki
Vendég
 


Zita!

Remélem segítettem az infoval!
Ma vagyok egyébként a 22. ciklusnapomon. Korábban kérdezted, hogy hol lakom, de elfelejtettem rá válaszolni (bocs); Solymáron élünk. Betennél a táblázatba engem is? 2003. szeptembere óta próbálkozunk ismét (a májusi vetélést követően), 29 éves vagyok, a ciklushossz 30-32 nap, closti 1x2 az 1. naptól, öt napon át.

Köszi szépen!

Puszi, Judit
naju
 
 


Mi ez a nagy pangás?????????Mindenki nyaral????Csak én nem????????Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Elég sokan lettünk hirtelen, 2 napig nem voltam gépközelben és tessék, nem győzöm olvasni amit írtatok!

Matchi!
Azt hiszem, nem túl bíztató a helyzetünk. A Te esetedben főleg nem értem miért nem csinál UH-t. Gondolom az orvos tudja, hogy 3 éve próbálkoztok. Talán segíthetne ha figyeli a tüszőket hogy lássa mikor érdemes próbálkozni. Egy barátnőm 3 hónap próbálkozás után nagyon megunta a dolgot, és UH-n nézték mikor van peteérése. (talán naponta vizsgálták,) és nagyon pontosan meg tudta mondani az orvos, hogy mikor jöhet össze a baba. Ez nem túl romantikus, de célravezetőnek tűnt, ugyanis rögtön sikerült. Nem tudom lehet, hogy csak véletlen volt. Amúgy pont Ács doki ír arról a rendelőben, hogy a petérés pontos meghatározásának vannak egzakt eszközei: vérvétel és UH! No akkor?????????

Szia Viki!
Én itt vagyok, ma dolgozom, úgyhogy tudok írni.
Tina
vtina
 
 


Móni!

A ciszta mit okozott neked? Késhet attól 2 hetet? Próbálom kideríteni nekem ez miért volt, az amúgy nagyon szabályos ciklusomban, (ha már az orvosom ezt nem teszi meg.)
Tina
vtina
 
 


Tina

nekem szerencsére semmit nem okozott a ciszta, pedig jókora volt, 4,5cm-es már a 16.ciklusnapon (rohamosan nőtt, pár nap alatt lett egy kb.16mm-es tüszőből ekkora). Semmit nem éreztem, nem is fájdogált, hőgörbémen se változtatott semmit, és UH nélkül sose derült volna ki, hogy egyáltalán tüsző helyett cisztám lett, de nagy szerencsémre, mikor megjött, felszívódott, mert az ekkor készült UH-on már nem volt látható. De azért mondta a doki, ha erős alhasi görcseim lennének azonnal hívjam, de mázlim volt, megúsztam.

Viki
köszi, jól vagyunk, ma este 19:15-re megyünk dokihoz UH-ra, mindenki ezerrel drukkoljon, hogy minden rendben legyen picurival. Majd rakok fel róla képet is!
Augusztus 6.-án pedig 4D UH-ra megyünk a Praxisba, azt még jobban várom! Mindig csak a következő UH éltet, csak számolom a napokat, mikor láthatom már végre Őt.

Szóval drukkot kérek estére minden mennyiségben!!!

Móni
Monik
 


Móni!
Én egy óriási drukkot küldök!!!!!!!KépKépKép
Képeket meg nagyon várom,mint ahogy itt mindenki.Olyan jó neked??!!!!!!!!!Majd egyszer eljö az én időm is,addig ittvagytok ti nekünk kismamik!Mi addig is rendszeresen figyeljük UH-val magunkat.
Kép
Jó mozizást estére,élményeket kérem megosztani!

Vtina!
Jó munkát!Én itthon lustálkodok,nyári szünet van,igaz most nyáron munkanélküli vagyok,de a tanévkezdéstől ismét a tanári kart erősítem(Remélhetőleg)Kép
Te hogy vagy???

Pá: viki
Vendég
 


Viki!

Szerencsére nem kell halálra dolgoznom magam. Saját cégnél vagyok úgyhogy úgy osztom be az időmet, ahogy akarom és amennyit kell. Ezért is "tűnök" el 1-1 napra, ilyenkor otthon vagyok (ott meg elvből nincs matáv vonalam, és kábel netet arra még nem vittek). Idén nyáron lazára fogom a munkát mert januártól júniusig annyit dolgoztam, mint más 2 év alatt. Lehet, hogy ezért nem sikerült összehozni egy kis utódot. De most már 1 hónapja nincs stressz és hajtás, úgyhogy csak tépelődök és szenvedek.
Na röviden ennyi, de azért néha vannak optimistább napjaim, csak ez a 2 hét késés (noha éreztem, hogy nincs semmi)mégis bizakodóvá tett.
Jó pihenést!

Móni!
Drukkolok

Tina
vtina
 
 


Sziasztok!

Csak azért, mert többen kérdezték, és gondolom tényleg kiváncsiak vagytok rá, hogy mit említettem szörnyűbbnél szörnyűbb dolgokon. Nem azért nem beszélek róla, mert még nem tudok, vagy hasonló dolgok, de mindig úgy gondoltam, hogy meg kell próbálni a rossz dolgokon túl lépni, és a jövőre koncentrálni, különben már rég feladtam volna azt a hitet, hogy valaha gyerekem lehet. Bár az is igaz, hogy a remény hal meg utoljára. A 3 év próbálkozás nem azt jelenti, hogy 3 éve szedem folyamatosan a clostilbegytet, a gyógyszert 3 hónapja szedem, ez lesz a negyedik hónap. Csak a mostani problémámmal úgy gondoltam, hogy ebben a topicban találom a legpontosabb infókat, azért írtam pont ide.
Szóval először 3 éve lettem terhes, nem volt semmi gond a terhességgel (progeszteron sem!)egészen a nyolcadik hónapig, amikor minden előzmény nélkül elhalt a baba bennem a 32-dik héten. Több vizsgálaton voltam, de soha nem derült ki, hogy miért történt. A babán nem látszott semmi rendellenesség. 4 hónap után újra terhes lettem, de a 9-dik héten kiderült, hogy csak egy üres petezsák, nincs élő terhesség. A kórházban műszeresen befejezték. Újabb vizsgálatok, genetikai is, és mindent rendben találtak. Közben orvost is váltottam, az előző ugyanis nem nagyon küldött sehova, csak mindig azt mondta, próbálkozzunk újra. Tavaly nyáron újra terhes lettem, de kiderült, hogy méhen kívüli, ami roncsolta a petevezetékemet, ezért újra kórház és ki kellett venni a roncsolt oldalon a petevezetéket. Fél év után (év elején) mikor úgy éreztem, hogy újra összeszedtem magam annyira, hogy megpróbáljuk, egy hormonvizsgálaton kiderült, hogy alacsony a progi szintem (korábban ezt sose nézték) és 4 hónapja elkezdtem szedni a gyógyszert. Azóta a próbálkozásainknak semmi eredménye, pedig korábban az első v. második próbálkozásnál terhes maradtam. Bár az eredményeket nézve jobb lett volna, ha nem sikerül.
Az is igaz, hogy mostmár csak az egyikről jöhetne létre terhesség, és nem tudom, hogy azon az oldalon van-e egyáltalán peteérésem, mivel még sose nézték. Lehet, hogy mindig a kivett oldalról volt.
Hát ennyit röviden a történetemről, nem akartam senkit megijeszteni.
matchi
 
 


Sziasztok!Kép

Matchi!Kép

Hát ez nem semmi!!KépKép Borzasztóan sajnálom, ami veled történt.Kép
Így különösen fontos lenne az UH, mert tényleg lehet, hogy pont arról az oldalról érik petesejt, amerről nincs petevezető! Azért ezt jó lenne tudni!
Rád triplán oda kellene figyelnie a dokinak, ha ismeri az előzményeidet!
Furcsa, annyi jót hallottam pedig erről a dokiról, de ezek után nem is tudom, mit gondoljak...Kép

Judit!Kép

Persze, hogy segítettél,Kép nekem minden szó segítség, amit a témával kapcs. olvasok!Kép
Felvettelek a táblicskuba!Kép Légy üdvözölve!Kép

Móni!Kép

Kíváncsian várjuk a híreket!!!KépKépKép

Vera!Kép

Remélem, néha olvasol minket!Kép Ha jól tudom, neked most reményteljes időszak következik! Gondolok rád!!!KépKép

Puszi, Zita

Kép

Kép
Kép
zituska28
 
 


Sziasztok!Kép

Megjöttünk az UH-ról. Pinduri behozta az 1 hét lemaradást, már UH szerint is 11 hetes. (3 hét alatt 4 hetet nőttKép) Már 37 mm "magas" (6-szorosára nőtt az elmúlt 3 hét alatt!), nagyon dobog a kicsi szíve, és rengeteget mocorgott, keze, lába szanaszét és hadonászott, szerintem nekünk integetett, hogy "helló Mami, Papi, itt vagyok!"Kép Mikor pedig nevettem egy nagyot, huppant egyet bennem ő is. Apuci még most látta először, el volt tőle ájulva.
A baj csak az, hogy pont ma bedöglött a videó, így hiába vittünk kazit, ráadásul még képet se tudott adni. Aztán amikor a legvégére értünk az UH-nak, akkor jutott eszünkbe, hogy apuci telefonjával lehet fényképezni, így a legutolsó pózt még gyorsan lefotózta, de ez már nem olyan látványos, a kis lábait itt jól eldugta, pedig az elején sokkal jobban látszódott. Na mindegy, majd 2 hét múlva a Praxisban.
Egyébként őrületes élmény volt!KépŐ a legszebb baba a világon!Kép
Azért felrakom ezt az egy képet, remélem kivehető a kis drága:

Kép

Móni
Monik
 


Sziasztok,

meghalt a babám, tegnap mütöttek, most elutazom egy hétre, jelentkezem...

Puszi

Böbe
baba76
 
 


Matchi!
Ezt nagyon nehéz dolog lett feldolgoznod!Köszi,hogy elmondtad nekünk.A vizsgálatok nem mutattak ki semmit sem???
Zitus írta,hogy jó lenne az UH és osztom a véleményét.Hirtelen nem tudok mit írni........
Kitartás!
KépKép
Viki
Vendég
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?