Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Böbe !
Annyira aranyosak vagytok ! Kép
Ti mennyi ideig próbálkoztatok?
Tényleg úgy van, hogy először azért izgul az ember, hogy legyen "Ő", aztán, hogy minden rendben legyen. Életed végéig lesz kiért, és miért aggódni. De ez olyan jó lehet !!
Próbálok tényleg optimistán állni a dolgokhoz, még ha néha egy kicsit el is bizonytalanodik az ember. Én is fontosnak tartom, hogy a párom is érezze, hogy Ő is fontos. Remélem érzi !! Kép
Minden jót neked,
Borsó
borsó
 
 


Szia Borsó, én kedden írtam le az egész sztorit, itt van ezen az oldalon...

Én nem voltam olyan szerencsés mint Móni, nekem nem closti nélkül jött össze Kép De összejött! Kép
Egyébként ez érdekes, a párom úgy számolja, hogy ő csak 3 hónapig próbálkozott a babával, mert ugye ha nem volt peteérésem majd egy évig, akkor az nem számít Kép
Most meg aki nem tudja, hogy dokihoz jártunk, fix, hogy úgy fogja hallani tőle, hogy esküvő után (május 15.) nekilátott és lám, azonnal sikerült Kép Hazug malac az én párom, na....

Azért mondtam, hogy éreztesd a pároddal fontos, mert az enyém egyszer közölte, úgy érzi magát, mint egy tenyészbika (aztán én megvilágítottam neki,hogy én hogy érzem magam a rendszeres vérvétel és UH miatt)Kép
baba76
 
 


Kedves Móni!
Teljesen igazad van, és teljesen magamra ismerek a soraidban. Bár, én még nem jutottam el addig a pontig, hogy "nem akarom". Sajnos még nem megy !
De tényleg megpróbálom, mert tényleg segíthet. Neked tényleg sokkal rosszabb lehetett ez az időszak a munkád miatt. Egész nap csak a piciket, meg a boldog szülőket látni, tényleg nem lehetett könnyű. De nem semmi tőled, hogy ennek ellenére erőt vettél magadon. Kép
Bocs, hogy még nem vagyok képben ( el fogom olvasni a régebbi üzeneteket !! ), de mennyi ideig szedted a Clostyt?
Abszolút megértem az örömödet, remélem hamarosan én is átélhetem !
Milyen az élet, eddig téged "kapargattak fel", most meg Te segítesz másokon a tanácsaiddal !! Kép
Köszi
Borsó
borsó
 
 

 
 

Borsó

ma olyan írós kedvem van!Kép

Én júliusban hagytam abba a fogigátlót, februárig tűrtem az 50-60napos ciklusaimat, elmentem dokihoz, semmi peteérés, ezután Norcolut, majd Closty, először ugye ciszta lett, a másodikban minden oké, de semmi baba, a harmadik hónapban pedig pocaklakóKép
Szóval én még elég könnyű eset voltam, végülis a 2. olyan hónapban, amikor már volt peteérésem, sikerült a kisbabám! Utólag belegondolva, kár volt ennyire kiakadnom, mások évek óta küzdenek!!!

Juhhééé! Én is tudok rövid lenni!Kép

Móni
Monik
 


Böbe

én sem úsztam meg Closty nélkül!!!Kép

Móni
Monik
 


Böbe

Elolvastam a történetedet, most már képben vagyok! Kép
A párodtól ez csak kegyes hazugság, és jobban is hangzik! Gondold Te is így !
Nem tudom, ha a pasiknak kéne annyi macerát végigcsinálni, mint egy nőnek, vajon hány gyerek lenn a földön! Nem véletlenűl vannak így kitalálva a dolgok ... Kép
Borsó
borsó
 
 


Móni

Utólag a dolgok megszépülnek, nem? Pláne egy pocaklakóval együtt ! Kép
Mi idén február óta próbálkozunk, de Clostiból még csak két havi adagot szedtem be. Lehet, hogy a három hónap a bűvös szám? Remélem sikerül !!

Borsó
borsó
 
 


Borsó,

hát nem tudom, hány gyerek lenne, ha neki kellene ezt végigcsinálnia... Szerintem most gondolt bele, mikor bejött a dokihoz és az UH-nál láttam, hogy belesápadt a látványba, hogy én ott kiterítve, a doki a lábam között matat és elemezzük a képet... Kép Ja és beleolvasott az "Az a 9 hónap" c. könyvbe, a 9. hónapnál, végigszaladt a várható állapoton (14-15 élvezetes állapot:dagadó lábak, nehéz légzés stb) és közölte, hogy minden tisztelete a nőké.... láttam rajta,hogy nem érti miért akarjuk ezt annyira... Kép Hát a hülye hormonok miatt!!!!

Móni, mármint a babásodós hónapot értettem úgy, hogy closti nélkül ment! Kép

Böbe
baba76
 
 


Böbe,

Az anyai ösztönök tényleg erősebbek, mint holmi kellemetlenségek !! És azért nagy segítség, minden macera mellett, amikor a párod ott van veled, és érzed, hogy mégsem vagy egyedül ! Kép)
borsó
 
 


Sziasztok!

A reggeli tesztet elég letörten csináltam meg, mert hát az előzményeket ismerve nem láttam esélyét, hogy pozitív legyen. De pozitív lett! Kép
Azt el sem tudom képzelni, hogy mikor költözhetett be, valószínűleg a 2 héttel korábbi vizsgálatnál már épp úton lehetett, mert a teszt nem mutatta ki, a doki meg nem látott semmit.Ma megyek a dokihoz, most emiatt izgulok egy kicsit. Remélem semmi gond, olvastam, hogy a norcolut nem káros...remélem..
dalmi
 
 


Dalmi, nagggggggyon örülök!!!!!! Én is olvastam, hogy az ilyen bogyók (ha nem viszik el a babát) akkor nem ártanak....

Na látod, minden OK! Jelentkezz majd Kép

Böbe
baba76
 
 


Dalmi
gratula!!!!!!!KépKépKépKépKépKép Ez tök jó!!!!

Böbe
a babásodós hónap is csak Closty-val sikerült, az volt a 3.hónap, csak éppen abban az egy hónapban kimaradtak az UH-ok.Kép (vagy én nem értem, amit írsz?!?Kép)

Móni
Monik
 


Móni,

én vagyok tökhülye.... csak az UH maradt el, nem a closti, ahaaaaaaaaaaaaaaaaaa!Kép

hülye sokatíró böbe (a topik nemecseke)Kép
(decikiiiiii... szégyellem magam...)
baba76
 
 


Sziasztok lanyok!

Na, itt vagyok megint. Kicsit kihagytam, mert hajtas volt, de remelem tudok jonni tobbet. Bar eddig is ezt remeltem...

Lanyok, Bobe, Moni el ne menjetek innen am!!!!!!!!
Nem idegesitetek minket, nem szabad ilyet gondolni, en is a fold folott jartam 2 napig, tudom milyen az, ugyhogy egyaltalan nem csoda, hogy igy ereztek, es ennyire boldogok vagytok!
Szoval maradjatok csak, es meseljetek mi van veletek!

Dalmi!

Neked ez eleg hamar osszejott, gartula!
Nem semmi, hogy alig akart megjonni a menzeszed, s kozben baba van a dologban!

Zitus! Mi van veled?

Es Cica, Terika! Nektek most jon el az ido, igaz?

Velem nincs semmi, pihi van, es tornazom csak, aztan meglatjuk mi lesz belole. Lehet hogy nem is kell clostit szednem???? De jo lenne!!!!

na, pusz

dodo

KépKép
Kép
dodo32
 
 


Böbe

méghogy te írsz sokat! Én írok olyan terjedelmeseket, hogy az már ciki!!!Kép
Ejnye-bejnye, ezek a ráérős kismamák!!! Tényleg, te dolgozol még vagy otthon növeszted a pocakod?

Móni
Monik
 


Móni, dolgozom, de most nyári pangás van, no meg keddtől szabin vagyok, ezért érek rá ennyit irogatni Kép

Ha minden rendben megy, decemberig szeretnék maradni... Ha bolondokháza lesz, vagy a doki azt mondja, akkor persze maradok otthon... Kép
Szerencsére engem semmilyen fertőzésveszély nem fenyeget... Kép
baba76
 
 


Sziasztok lányok!Kép

Jól beindult ez a topik! SZUPER!!!Kép Csak így tovább!Kép

Borsó!Kép

Üdv köreinkbenKép, remélem te is hamarosan a babások társaságát fogod gyarapítani!Kép
Én hőmérőzök - ill. most éppen nem - , szerintem nem a hővisszaesés a lényeg, hanem a hőemelkedés! Ha nincs tüszőrepedés, akkor nem termelődik progi, ami miatt megemelkedik a hőmérséklet! Tehát ha a hőd kb. 0,4-0,5 fokot emelkedik, és meg is marad legalább 12 napig ezen a magas értéken, akkor tutira volt pé-d!
Nekem sem mindíg esik le a hőm és nem is mindíg fáj a hasam középidőben, de ettől függetlenül mindíg volt pé-m.
De szerintem az UH a legbiztosabb, azon szépen lehet követni, hogy van-e, ill. hogy halad a peteérés! És Closty mellett szinte elengedhetetlen, de ezt a többiek már kifejtették, hogy miért!Kép

Dalmi!Kép

Gratulálok!!!KépKép
Látom, te hamar megfogadtad a tanácsomat, hogy a babás tábort gyarapítsd!Kép
Majd írd meg a fejleményeket!Kép

MóniKép, BöbeKép

Kis szóf.sók!Kép
Csak írjatok továbbra is kisregényeket, én imádom olvasni!!!KépKépKép
Nagyon jó látni, hogy ilyen boldogok vagytok, remélem, ill tudom, hogy hamarosan én is ilyen boldog leszek!
Szeretnék sietni utánatok, végül is én találtam ki a babás topikot, tehát illik is tagnak lenni!Kép

Dodo!Kép

A te jó kedved is példaértékű!Kép
Most akkor nem lehet próbálkoznotok még?

Többiek!!!Kép

Légyszi, adjatok életjelet magatokról!!!!
Terika! Vera! Cica!

Na szóval, én ma voltam dokinál. A szokásos eredményeim lettek:
Két szépséges tüsző (15x17mm, 15x20mmKép), csak most nem a jobb oldalon, hanem a balon!Kép
Mnyh. 7 mm, ez a 12. napon elég klassz!
De nem is ez a lényeg, mert ezt már megszoktam, hanem rákérdeztem a HSG-re. Azt mondta a doktorbácsi, hogy a következő ciklusban pihenünk, tehát no Closty és no UH. Szusszanunk egyet, és utána szeptemberben megcsináljuk a HSG-t. De hátha akkor már nem lenne szükség ráKép...de ebben csak kicsit merek reménykedni!
Szerintem ezek összességében jó hírek, most megpróbálok kicsit lazítani, remélem sikerül is, mert a lelkem még mindíg nem a régi!
Hétfőn megint megyek, mert megnézi, hogy hogyan növögetnek a tüszőcskéim! Bár már hétvégén akcióhegyek, mert onnantól fogva bármikor repedhetnek!Kép

Na, nesze nektek kisregény!Kép
Ez legyen a minimum, mindenkinek legalább ennyit kell írni!KépKép

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Sziasztok lányok!
Úgy gondoltam, hogy csatlakozom a kisregényt írók táborába, és elmesélem mindenkinek, hogy mi történt velem, mert szerintem eléggé elképesztő a dolog. Márciusban hagytam abba a Yadine fogamzásgátló szedését. Májusban volt az eskövőnk, és a 3 hónap pihi miatt kiszámoltam, hogy utána jöhetne is a baba. A mensesem nem jött meg 6 hétig, ekkor a doki azt mondta, hogy ilyenkor már kell vizsgálat. Április 20-a körül voltam vizsgálaton, amikor kiderült, hogy ellustultak a petefészkeoűim, de semmi baj, majd felserkentjük őket megfelelő működésre. Kaptam Bromocriptint, Norcolutot, Clostylbegitet, és beszedtem. Vagyis egy hónapig szedtem a clostit. Utána minden ok volt, 28 napra máj. 19-én megjött a mensesem. Soha életemben nem volt 28 napos, úgyhigy tökéletesen megnyugodtam, hogy a closty, meg a többi helyrehozta a cilkusom. Aztán jött a nászút, meg miegymást. A következő mensesem pedig kimaradt. Tuti biztos voltam benne, hogy baba van a dologban. Telt múlt az idő, menses sehol, 3 terhestesz negatív lett. Nagyon kétségbe estem, és 6 hét eltelte után visszamentem a dokihoz. Megnézett megint UH-gal, és mondta, hogy szép vastag a nyálkahártyám, de nincs peteérés, még csak érőfélben lévő tüsző sem, a méhem szép kicsit (ojjé). Működik minden, de segíteni kell hormonokkal. most csak Norcolutot és Clostit írt fel. Másnap elkezdtem a Norcolutot, 5 napig szedtem, és vártam, hogy végre legyen mensesem, mert engem abban a helyzetben csak az nyugtatott volna meg. Új ciklus, új remények, mind ezt vhol. nálatok már olvastamKép. Vártam 8 napot, majd amikor már anagyon evett a fene, meg nagyon ideges volta, felhívtam újra a nőgyógyászt, hogy mikor is kellene pontosan megjönnie, mert nem akar. Érdeklődött mellfeszülésről, hasfájásról, mondtam, megvan mindkettő. Mire ő: "Csináljon egy tesztet! Ha pozitív, holnap feljün, ha negatív, akkor megbeszélkük a további teendőket." Amikor letettem a telefont, Nagyon dühös voltam. Ugyan minek csináljak tesztet, mikor láttam én is, ő is, hogy nincs semmi esély. Mindegy, a párom hozott egyet. Máskor alig vártam a reggeleket, hogy milyen eredménye lesz a teszteknek, most meg egyáltalán nem érdekelt. Megcsináltam és nem hittem a szememnek. Pozitív lett. Nem értettem semmit. Délután irány a dokihoz, tele kétségekkel. Megnézett, és el volt képedve. Azt mondta, amire én is gondoltam, hogy utoljára 2 hete a vizsgálatkor már meg lehetett a megtermékenyítés, de annyira pici volt, hogy nem látszott semmi. megnyugtatott, hogy a Norcolut nem bántotta a babát, mert a baba még csak úton voltKép. Azért én még eléggé aggódom. Most egy 12*5 mm-es petezsák ül a pocómban..Kép Nagyon cuki, de nagyok kicsike még. Két hét múlva kell kontrollra menni. Egyik pillanatban azt gondolom, hogy a drágámat ki sem lehet robbantani onnan, ha a Norcolut nem bántotta, erős gyerek, kapaszkodik, meg minden, másik percbenmeg azt gondolom, hogy mennyire picike, 2 hetes körüli, még nagyon sokat kell várni, és vigyázni rá, hogy ott maradjon. Azt hiszem azért eddig minden nagyon szerencsésen alakul. csak hát miért kell folyamatos nőgyógyászati vizsgálat mellett annak a szerencsének örülni, hogy nem bántja a hormon...egyszerűen elképesztő. Szóval ennyi, nagyon boldog vagyok, próbálom megértenia történteket, és nem aggódni túl sokat, de hát tudjátok..."aggódni muszáj". (ez a családunkban a napokban vált szállóigévé Kép. Szívesen veszem mindenkitől, ha meglátásait leírja az esetemmel kapcsolatban. Szerintem eddig ez egyszerűen csak csoda.
Zita, asszem én a minimum limitet is túlteljesítettem.Kép
Puszi
dalmi
 
 


Sziasztok!
Üdvözlöm az újakat!Ha hazamentem mindenkit elolvasok,most csak azt akarom leírni,hogy MEGJÖTT!!!!!!!!' nappal hamarabb,még az utro sem tolta ki!Lassan lelkileg felkészülök a lacocópiára!Pá
Vendég
 


Jó reggelt!

Zituska,

Köszi az infot Kép, tegnap még erős felindulásomban felhívtam a dokimat, aki szintén azt mondta amit te leírtál. Mivel a peteérés nem egy hosszú folyamat, lehet, hogy a két hőmérőzés között következik be, és akkor nem jelentkezik a hőgörbén. A fájdalom is egyedi, nagyban függ a petefészkek anatómiai elhelyezkedésétől. Hát egy kicsit megnyugodtam, de azért a következő doki látogatásomon kérni fogok egy UH-t, hogy még jobban megnyugodjam.
Hány hónapig szedted a Clostit, hogy most szünet?
Szurkolok neked, és remélem hamarosan lesz pocaklakód!

Dalmi,

Gratulálok !! Kép Kép Kép
Tényleg egy csoda amit leírtál, és a történeted csak megerősített újból, hogy akkor érkezik a picur, mikor már nem akarjuk görcsösen, szinte nem is várjuk !!!
Sok sikert és boldogságot a picurhoz ! Kép

Borsó
borsó
 
 


Szia Vikimi!

Nagyon sajnálom Kép Kép
Nekem holnap fog megjönni, a hőm is visszaesett, és a hasam is le akar szakadni, szóval .... Kép
borsó
 
 


Sziasztok!

Zita, gratulálok!!!! Kép Nagyon szép kis tüszők!!! Nyálkahártya is szép - javaslom, mondd el a tüszőknek akár naponta többször is, hogy HSG lesz - nekem attól nagyon megijedt és inkább csinált egy pocaklakót... Kép

Dalmi: nem szép, hogy így a babérjainkra törsz!!!! Kép Gratulálok!!! Tudod, elég sérülékenyek még ilyen kicsinek (részletek: http://www.communio.hu/meh/kerdval.htm), de nem szabad erre gondolni.... Tudom, eléggé elbizonytalanít, hogy beszedted a gyógyszert, de hidd el, nem árt neki Kép Kapaszkodik erősen... Beszélj hozzá és ne olvass rémtörténeteket!!Kép

Viki, sajnálom nagyon, no de új hónap, új remények!

Böbe
baba76
 
 


DalmiKép
Ez tényleg egy csoda!!!Kép

Böbe
csak beleolvastam abba az oldalba, amit előbb zárójelesen említettél, és mit szúrtam ki rögtön? "Az első trimeszter végére a méhlepény elég fejlett lesz ahhoz, hogy átvehesse a progeszteron termelését. Ekkor a sárgatest elhal, s nem termel többé progeszteront. Ha azonban ez a két esemény nincs szinkronban, akkor csökken a progeszteronszint, a méh összehúzódik, s kilöki a babát. A vetélés kockázata csökken a terhesség előrehaladtával, azonban az első trimeszter végén egy kissé MEGNŐ." Még szerencse, hogy én épp az első trimeszter vége felé járok, remélem nálam nagyon szinkronban lesznek a dolgok. Kép
És légyszi, ne ajánlgass máskor ilyen rémisztő oldalakat!!!Kép

Móni
Monik
 


Móni,

jóvanna... Különben sem neked ajánlottam!!! Kép

Biztos, hogy minden szinkronban lesz! Kép

Bocsi

Böbe
baba76
 
 


Böbe

Egye-fene, elnézem, ha cserébe küldesz egy nagy adag progiszintet szinkronbahozó energiát!Kép

Móni
Monik
 


Kedves mindenki! Köszönöm a gratulációkat, jól esik nagyon! Elég hirtelen történtek nálam a jü események, ezért lassan fogom csak fel a dolgokat. Nagyon jó érzés, még akkor is, ha tudom, hogy mennyire pici,és nagyon vigyázok magamra és rá. Minden baba volt egyszer ekkora, csak lehet, hogy az anyukája nem tudott róla, hogy már van. Kép Szerintetek mennyi idős lehet egy 5*12 mm-es petezsák?Kép
dalmi
 
 


Dalmi

Nekem a 13mm-es petezsákot 5 hetesre saccolta az UH, kevesebb, mint egy hét múlva 30mm-esre nőtt (ekkor már volt szívműködés), akkor meg már 7 hetesnek írták. Tehát elvileg 5-6 nap alatt 2 hetet nőtt a babám (elég furi), viszont a legutóbbi UH-nál mégis kisebb volt 1 - másfél héttel a "naptári" koránál. Úgyhogy szerintem ezek az UH-os saccolások elég bizonytalanok!

Móni
Monik
 


Sziasztok!Kép

Dalmi!Kép

A Te példád is azt bizonyítja, hogy a legjobb módszer a "nemodafigyelés", de tudja valaki, hogy azt hogy kell direkt?Kép Mert nekem nem megy!

Borsó!Kép

Hanyadik napon vagy, hogy úgy érzed meg fog jönni?
Következő ciklusban is szedsz Closty-t?
Nekem a 4. Closty-s ciklusom a mostani, ezért éppen itt az ideje a pihenőnek. Meg azt mondta a dokibácsim, hogy azért is érdemes egy hónap pihit tartani a HSG előtt, mert előfordul gyakran, hogy az ilyen pihenős időben fogan meg a várvavárt bébi!Kép Hát, nagyon klassz volna, de én asszem inkább a szeptemberi HSG-re készülök fel lelkileg!

Böbe!Kép

Aranyos vagyKép, igérem, elbeszélgetek a tüszőimmel, hogy gondolják át a dolgot, nekik is jobb lenne babaformát ölteni, és engem is megkímélnének a HSG-től!Kép

Viki!Kép

Sajnálom, hogy megjöttKépKépKép. De az jóhír, hogy az utro nem tolta ki a mensidet!
Most majd mész dokihoz, meg UH-ra?

Elveszett emberek: TerikaKép, VeraKép, CicaKép!!!!!!!
Tesék legalább egy kis helyzet jelentést adni, mert kíváncsiak vagyunk ám rátok is!!!Kép

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Sziasztok!

Hogy itt mennyire beindult az élet!!! Kép Kép Kép

Üdv. az újaknak! Kép Remélem Ti is hamarosan a babások táborát fogjátok gazdagítani. Kép Dalmi jött, látott és győzött! Kép Figyelitek, lányok!? Így kell ezt csinálni!
Egyébként Dalmi, szerintem a Dokid ott követte el a hibát (nem egészen hibát, de másképp nem tudom kifejezni), hogy amikor a szépen megvastagodott méhnyálkahártyádat dicsérte, akkor nem volt neki gyanús a dolog. A Norcolut-tól ne félj. Biztos, hogy nem ártott. Kép

Kismamáink (Móni, Böbe) lesznek szívesek itt maradni velünk, legalábbis néha jelentkezni. Kíváncsiak vagyunk, hogy fejlődnek a topik-babák. Kép

Zita, aranyos vagy, hogy írtál a másik topikra, és, hogy ennyire hiányoltál. Kép Nem tűntem el, csak rohangálok, és nem mindig tudok a géphez ülni. A leendő munkahelyem körül vannak gondok. Egészen pontosan nem is az lesz a leendő, ami eddig volt, és éppen ez a gond.
Gratulálok a tüszőidhez! Az endometrium is nagyon jó. Egyed a sok fehérjét, és mindent bele! Kép Te lehetsz a következő. Kép

Dodo, Te is örök optimista vagy. A hullámvölgyek után újra képes vagy teljes erővel beindulni. Kép Csak így tovább! Meg lesz a gyümölcse.

Viki, ne törj le! Itt a nyár. Élvezd! Kép

Cica, Terika én is kíváncsi vagyok. Már mindkettőtöknél izgalmak lehetnek.

Nálam semmi újság. Úgy néz ki, hogy mégis meg lesz a HSG augusztusban. Egyébként úgy döntöttem, hogy nem foglakozok egy ideig a baba-projekttel. A HSG még meg lesz, de lehet, hogy a clostilbegyt-kúrákat sem fogom megcsinálni. Egyelőre még nem voltam képes megbarátkozni a meddőségi központ gondolatával. Vagyis azzal igen, de a munkahelyi dolgok miatt minden nagyon kérdésessé vált. Kivárok, és türelemre intem magam. Remélem, attól még, hogy nem szedek clostit éppen itt maradhatok veletek!

Én is kisregényt alkottam. Na jó, csak egy novellányit. Igyekszem gyakrabban jönni. Drukkolok mindenkinek! Kép

Puszi, Vera
vera77
 
 


Sziasztok!!!

Vera, üdv újra itt!!!Kép
szerintem nagy esély van arra, hogy pont ez a nem törődés fog segíteni. Már sokaknak bevált. Egyszer csak azt veszed észre, hogy nem jött meg már egy ideje, és a végén még hálás leszel a munkahelyi gondoknak!Kép

Velem semmi különös. Holnap lépünk hivatalosan a 11.hétbe, de a valóságban még egy picit le vagyunk maradva. Pénteken este megyünk UH-ra, már annnnnyira várom! Mát csak 6 nap!!!! Talán még a lemaradást is behozta babus.
Viszont mégis annyi még van, hogy 3 napja, minden estére megfájdul a gyomrom, felpuffadok, mint egy ház, tegnapelőtt 1-szer még a hasam is ment, de reggelre mindig elmúlik. Próbálok óvatosan enni, inkább többször keveset, mellőzöm ma a dinnyét, hátha attól fáj, de semmi nem segít. Mondjuk én alapból is egy gyomorfájós vagyok, már évek óta vannak ilyen problémáim, ég a gyomrom és rettentően puffadok. Volt már kontrasztos gyomorröntgentől gyomortükrözésig minden, de minden negatív, én meg csak egyre jobban pufibb vagyok. 57 kg vagyok, abból 30kg a hasam.Kép Engem már legalább egy éve mindenki terhesnek nézett, tavaly még Egyiptomban kezdődött, egy arab árus a bébire tekintettel adott nekünk olcsóbban egy cuccot, aztán jöttek ezzel a munkahelyemen, "Móni, csak nem babát vársz?", olyan gyilkos szemekkel tiltakoztam ilyenkor, képzelhetitek, milyen szarul estek ezek a kérdések, mikor közben itt küszködtünk a babaügyön. Most pedig már mindenki látni véli a nagy hasamat, csak abba nem gondolnak bele, eddig is ilyen voltam, de most már legalább nem dühít, hadd higgyenek csak vagy 4 hónapos babásnak!Kép
Na, jól elkalandoztam, szóval pocsék a gyomrom, már csak attól félek, mi lesz ha már jó nagy lesz a baba és akkora pocakom lesz, mint egy ház, és akkor vagy a baba nyomja fel úgy a gyomrom, hogy megfulladok (még mindig inkább ez a jobb) vagy a gyomrom és a pufi hasam nyomja ki a babát idő előtt. (ebbe még belegondolni is rossz, ez biztos csak a fantáziám szüleménye, ilyen nincs is). Ráadásul az állandó hasfájásaim miatt majd mindig azt képzelem, hogy most akar megszületni a baba, közben pedig csak a gyomrom rendetlenkedik. Már most is néha bepánikolok, pedig egyértelműen érzem, nem az alhasam görcsöl, mégis, hát csak parázik ilyenkor az ember.

Fúúú, de utálom magam, ennyit írni. Ráadásul kit érdekelnek az én gyomorbajaim. Mostantól írásdiétábaKép kezdek, max. 10 sort írhatok!Kép

Móni
Monik
 


Sziasztok!

Zituska,

Sajnos szombaton megjött. Kép
Most kezdem a harmadik clostis hónapot, napi 2*1-et. Én úgy tudom, hogy amikor már minden rendben van ( van peteérés, hőemelkedés, és a hő fenn is marad, illetve normális ciklus ...stb ), utána 4-6 hónap a teherbeesés valószínűsége. Persze ez átlag, lehet, hogy valakinél 2 hónap, valakinél 7 hónap.
Én nagyon szívesen elkerülném a HSG-t, őszintén szólva nagyon félek tőle ! Persze a dokim szerint "kellemes csalódás", mert sokkal rosszabbat várnak a betegek, de azért tudod "hiszem, ha látom". Vagyis remélem nem kell meglátnom, mert hamarabb összejön a baba.
Te miket hallottál a HSG-ről?
Remélem Neked sem lesz szükség rá !! Kép

Móni,

Részemről szívesen olvasom, hogy hogyan telnek "pocaklakós" napjaid. Eszedbe ne jusson írásdiétázni, lehet, hogy még a terhességednek is árt, tehát ne kockáztass !! Kép
borsó
 
 


Borsó

Sajna, hogy megjött.Kép (hű, de rég írtam már szomorú fejecskét, manapság inkább a Kép-t gyakorlom)
Nem szoktál benézegetni a "ma megint megjött" topikba? Ott sok HSG-t megtapasztalt lány van. Én úgy látom, teljesen szubjektív, van akinek csupán picit volt kellemetlen, van akinek pedig egy rémálom volt. Dehát neked erre úgyse lesz szükséged, mert a 3-as itt a bűvös szám, Böbének is, nekem is a 3.Clostys hónap volt a nyerő. Kép

Én ma voltam megint védőnéninél. Az ottani mérleg szerint híztam fél kilótKép, at itthoni digitális mérleg szerint kicsit többet. Pedig alig eszek. Bizos az a kis súlygyarapodás a lufi hasam meg a erőteljes cicinövesztésem eredménye.Kép
Megmérték a medenceméreteimet is, hüvelyi szülésre tökéletesen alkalmasKépBárcsak ott lennénk már!

Picit túlléptem a 10sort!Kép

Móni
Monik
 


Móni,

Köszi a tippet, megnézem majd a topikot !
Remélem tényleg a 3-as a nyerő, és nem lesz szükség semmiféle vizsgálatokra !!
Szerintem ne foglalkozz a súlyoddal, úgysem tudod befolyásolni, mert állítólag az egyén hormonháztatásától is függ. Türelem, eljön az a szülés is, majd meglátod milyen hamar elmegy az a pár hónap !!
Vigyázz magatokra !!! Kép

Borsó
borsó
 
 


Borsó

Dehogy foglalkozom a súlyomal, egyébként se tartom soknak az a 57kg-ot. Amúgy meg azt se bánnám, ha egy bálna nagyságúra híznék, mindent bevállalnék babus kedvéértKép. Egyébként én nem is értem azokat a nőket, akik állandóan a súlyuk, meg az alakjuk miatt aggódnak a babavárás ideje alatt (a Rubint Rékától is a falra másztam). Kit érdekel? Szerintem ilyenkor első a babus, neki minden jó legyen, tökéletesen fejlődjön, legyen sok tejcsi neki, aztán majd törődök azzal, hogy velem mi van, meg hogy mekkora úszógumim van. Persze én is fontosnak tartom, hogy adjak magamra, merthát az anyaság mellett nőnek is maradni kell, de nem mindenáron és nem betegesen. Szerintem.

Móni
Monik
 


Móni,

Teljesen egyetértek veled, és örülök, hogy Te is így látod ezt a kérdést!
Gömbölyödj csak szépen, hogy minél nagyobb, és egészségesebb picurod legyen! Kép
Aztán a felesleget ráér az ember majd később ledolgozni !
Különben az 57 kg tényleg nem sok !! Kép
borsó
 
 


Sziasztok lányok!
Üdvözlöm az újakat:Borsót,Dalmit!!!!


Mostmár én is itt vagyok!Jó sokáig tartott visszaolvasnom benneteket,de megérte.Kép
Kép Kép Kép
Dalmi,Kép te gyorsan learattad a babért nagyon örülök neki és sok sok egészséget és jót kívánok neked/nektek.

Borsó!Kép
Úgy látom egy cipőben járunk,a megjöttesek táborába.Remélem neked is hamarosan összejön a baba.Ami a hízást érinti totál hülyeség,én nagyon nem értem meg azokat akik gyermeküket várva a kilóikkal vannak elfoglalva4Akkor miért vállal gyermeket,ha a kilói fontosabbak???!Jó nem azt mondom,hogy hízzon mint egy disznó,de ne az legyen az első.Én nem vagyok valami soványság,és most a clostiltól és utrotól 1 hónap alatt 3 kg feljött,de most nem érdekel.

Móni!Böbe!Kép
Ha el mertek minket hagyni akkor elveszitek tőlem a reménysugárt!Nekem komolyan ti vagytok a húzóerők!
Üdvözlöm a piciket is pocitokban!Egyszer nekem is lesz!

Dodó!Kép
Olyan jó látni,hogy jól vagy.A tornázásnak van valami oka,vagy csak úgy tornázgatsz???Én is szeretnék de mindig attól félek hogy megerőltető dolgot csinálok és lehet az lesz majd az oka ha nem jön baba az adott hónapban.

Most azon a szinten járok,hogy nem érdekel annyira a dolog azaz érdekel,de már nem készít ki ha megjön.Felkészülök rá és kész,Van egy tökéletes férjem aki mellettem áll és persze itt vagytok ti is!Most azt sem tudom,hogy szedjem e megint a clostilt,mert a dokim szabin van és ma kellene elkezdenem.Szerintetek mit csináljak????????????????Lehet 1 szem nem tesz rosszat és ha visszajött a szabiról elmegyek UH-ra és megbeszélni az LSC-t.Kép

Zitus!Kép
Nagyon szépek a tüszőid mindent bele!Jártunk Szegeden is és férjecskémmel emlegettünk,hogy lehet összefutunk veledKép .Igaz a fénykép alapján biztos nem ismertelek volna meg,de akkor is az esély ott volt.
Remélem nem kerül sor nálad a HSG-re és te leszel a következő kismamánk!Kép

Vera!
Neked is minden jót és kitartást a HSG-hez.Te már ezen is túlleszel.

Mindenkinek Puszika!Kép
Vendég
 


Sziasztok!
Első jelentkezésem óta szabin voltam, úgyhogy újra megpróbálok bekapcsolódni.
Szerintetek normális ha a dokim az 5. closty-s hónapot akarja megkezdetni velem mindenféle Uh nélkül? Úgy, hogy 2 hetet késett jártam is nála és azt mondta, hogy lehet reménykedni (ilyen soha nem fordult elő még velem, rólam lehetne megformálni a percre pontos 28 napos ciklust). Az újabb vetéllés kizárva mert ezer tesztet is csináltam, negatívak lettek és semmi más sem utalt terhességere.Kezdek elbizonytalanodni (ő már a 2. orvosom, az első szerint a 2 egymás utáni vetéléssel nem kell foglalkozni, gyorsan le is léptem tőle)
Járt már vki így ettől a gyógyszertől: Aznap, amikor meg kellett volna 28 napra jönnie volt egy kis vérzésem, aztán elmúlt és 2 hét múlva jött meg rendesen?
Tina
vtina
 
 


Hellóka Tina!

Minden elismerésem neked!Sajnálom ami veled történt és nagyon teteszik,hogy nem keseredsz el.
Nekem a 3.clostilos hónapom volt egy hónap szünettel,de mindig volt UH a cisztaképződés elkerülése miatt.Szerintem az már gáz,ha a doki nem tartja fontosnak a rendszeres ellenőrzést,ha teheted keress egy másik dokit.Az első dokidat nem vágtad szájba????????
Nekem a clostiltól semmi változás nem volt a menszeszemben talán annyi,hogy rövidebb lett.Az én dokim egy fiatal orvos az elején tartottam tőle a kora és szakmai gyakorlata miatt,de kellemesen csalódtam benne.
Pá!
Vendég
 


Tina
én sem tapasztaltam ilyet a Closty-tól. Nekem a 32.napra jött meg tőle, mondjuk csak 2-szer, szerencsére többször már nem kellett.Kép
UH pedig egyértelműen KELL!!! Talán akkor kiderülne, mitől vannak ezek a vérzésgondok, mert igy sose tudja meg a "drága" jó dokid, hogy mi a baj, mert hogy valami nem stimmel, az elég valószínű!


Pont 4 nap van még hátra az UH-ig. Szinte percre pontosan, mert 19:15-re megyünk!!!!KépKépKépKépKép

Móni
Monik
 


Kedves lányok!
Még mindig olvaslak titeket, és néha akad is mondanivalóm. Először is szeretném mindenkinek megköszönni a jókívánságait, nagyon aranyosak vagytok. Teljesen megértem Mónit és Böbét, hogy nem tudnak elszakadni innen. Elég nehéz ilyen kedves embereket itt hagyni, pláne, ha még marasztalnak is.Kép Én is ezt a topikot olvasom a legszívesebben, máshová még nem is írtam. Nem könnyű bekapcsolódni egy összeszokott csapatba, bár első hozzászólásom után ezt ti tökéletesen megcáfoltátok! Mindenkinek nagyon drukkolok, és minden tiszteletem a tiétek!
Egyébként én elég jól vagyok. Szerintem a kicsi babácskám is, mert nem mutatja jelét, hogy rosszul lenne. Persze nagyon várom az ulrahangot, hogy kiderüljön, növekszik-e. Azt hiszem, aki már legalább kétszer látta a babáját, sokkal-sokkal nyugodtabb,mint aki csak egyszer. Huhh..ezután a megállapítás után remélem ti is látjátok, hogy egy pillanatra nálam volt a bölcsek köveKép.
Puszilok mindenkit, figyelek, drukkolok, és néha írok is majd! Dalmi
dalmi
 
 


Dalmi,
nekem már 4 UH volt, mégis agyon izgulom magam. Kép
Olyan lassan telnek a napok. Legszívesebben vennék egy UH-t itthonra és egész nap csak Őt nézném!!!Kép

Móni
Monik
 


Valaki tudja,hogy mi az a HSC?????????
Vendég
 


Sziasztok!

Jól eltűntem - de mostanában csak olvasgattam. Időközben én is új hónapot kezdtem....

Dalmi, Borsó, Vtina!(remélem senkit nem hagytam ki)
Üdv itt!Kép

Dalmi!
Gratula a pocaklakóhoz!Kép Nem semmi, ami veled történt.

Vtina!
Szerintem sem normális, hogy uh nélkül szedjed a bogyókat. Lehet, hogy ismét orvost kellene váltanod?
Én nem tapasztaltam azt, amit írtál a bogyó mellékhatásáról ( ha ez az).

Borsó!
Lassan már szlogen lesz, de: új hónap, új remények.Kép
Hátha nem kerül sor a HSG-re....

Zitus!Kép
Remélem, holnap is a maihoz hasonló jó híreket hallok tőled!Kép

Vera!
Lehet, hogy éppen így sikerül, hogy nem akarsz a baba- projekttel foglalkozni.Kép De jó lenne!!!
Az akkor biztos, hogy dolgozol szeptembertől, csak nem ott, ahol szerettél volna?

Dodó!
Még pihiztek, vagy már aktívak vagytok?
Milyen torna ez? Aviva? Ezért gondolod, hogy nem lesz szükség a Clostira? Ha igen: ÚGY LEGYEN!Kép

Kismamik!
Vigyázzatok magatokra ebben a nagy hőségben!

Megy a drukk mindenkinek!Kép

puszi: Terika
terika
 
 


Viki

Biztos, hogy HSC? Utánanéztem a szülészet könyvemben, ilyen rövidítést nem találtam, talán a hysteroscopia rövidítése lehet, de ez csak az én feltételezésem, végülis a betűk stimmelnének.
Ez tulajdonképpen méhtükrözést jelent, az esetleges elváltozások diagnosztizálására, operatív beavatkozás is végezhető közben illetve mintavétel is történhet a méhnyálkahártya hormonális állapotának megítélésére. (Ez volt a közel másfél oldalas leírás rövid lényege.)
De még egyszer mondom, ezt csak én gondolom, hogy ezt jenenti, egyáltalán nem biztos.

Móni
Monik
 


Móni!
Köszi a felvilágosítást,a leleten ez a rövidítés van és elképzelhető,hogy ezt jelenti.A lényeg altatnak és akkor csináljanak velem azt amit akarnak.Kép
Remélem veletek minden oké és szépen növöget a kis babóka.Milyen érzés?????Biztos elmondhatatlan.
Köszi mégegyszer a felvilágosítást!Kép

Viki
Vendég
 


Terika!
"Új hónap, új remények"Kép- ez nagyon találó egy szlogen,és nagyon igaz.Teljesen magába foglalja mindazt ,amit mi itt átélünk.Hónapról hónapra haladunk előre,egyre tapasztaltabban,újabbnál újabb dolgokat megismerve új reményekkel.Tök jó!
Veled mi újság?
Pá!VikiKép
Vendég
 


Sziasztok!

Viki! Aranyos vagy, de a nagy fenét nem vagyok elkeseredve. Baromira elegem van ebből az egészből, főleg az orvosokból. Hozzáteszem a dokim ennek a problémának egyik specialistája, itt is a különböző topikokban himnuszokat zengenek róla. Hááááát. Na legalább már a telefonban tudja a nevem után, hogy ki vagyok.
Tapasztalat:
Amig nem szedtem a closty-t éreztem, hogy mikor van pé-sem,(talán ezért is sikerült 2x is azonnal teherbe esnem) mióta szedem a gyógyszert nem érzek semmit, és nem is történik semmi már 4 hónapja. A ciszta dologról Tőletek hallottam először, az orvosom nem nagyon emlegetett ilyeneket. Én meg csak örültem a csuda magas progi szintnek, és szembe se jutott, hogy vizsgálatokat követeljek.
Tudtok jó, lelkiismeretes orvost?
Tina
vtina
 
 


Sziasztok!

Vtima,

Velem a Closti annyit tett, hogy az addig 33-36 napos ciklusaimat lerövidítette 27-28 naposakra. Én a Closti előtt nem éreztem semmit pé-kor, viszont az első Clostis hónap után minden tünet jelentkezett.
Én a harmadik hónapot szedem most, ma megyek a vérvétel eredményért, és jövő héten vissza vele a dokihoz. Kiváncsi leszek a véleményére.
Ha nem titok, megmondod, hogy hova és kihez jársz orvoshoz?

Terika,

Nagyon tetszik a szlogen, "Új hónap új remények" ! Szurkolok neked is, hogy sikerüljön, és hamarosan kismamaként írjál Nekünk ! Kép

Vikimi,

Én is remélem, hogy hamar jön az a picur nálad is! Kép Mióta próbálkoztok, hogy HSC-t csinálnak ?

Borsó
borsó
 
 


Borsó!

A SOTE II.-be járok Ács doktorhoz.

Most beszéltem telefonon egy főorvossal (sajna ő is szabin van) és azt mondta, UH kontroll nélkül semmiképp se szedjem a gyógyszert, 12-én jön haza akkor megnézi mi a helyzet. Na jól ki vagyok segítve. ÉS addig mi legyen?
Tina
vtina
 
 


Tina,

Nincs szerencséd az orvosokkal. Kép Az első orvosodat inkább nem is tekinteném orvosnak !
Az öt hónap alatt semmilyen vizsgálatot nem végeztek ? Pl: vérvétel ?
Mert nekem sem nézte UH-on, viszont háromszor kellett a ciklusban menni vérvételre. De itt a topikban annyiszor olvastam az UH fontosságát, hogy jövő héten ha nem kezdeményezi, akkor én kérek egy UH-t, illetve megkérdezem a véleményét róla.
Ács doktort sajnos nem ismerem.
Kitartás, hátha a türelem nem csak picurt, hanem egy jó orvost is terem ! Kép

Borsó
borsó
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?