Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Igen, szóval az egyik gond, hogy, ha összeveszünk, akkor félek, nem engednének vissza, vagy ha igen, akkor is a "megmondtam, hogy nem változik meg, és olyan, amilyen" című sokrészes kiselőadásokat hallgathatnám nap , mint nap hónapokon át, és most 2 szobát használunk, s nem vagyok biztos benne, hogy egy ilyen helyzetben utána nem csak egy kis lyukba engednének -e be.
Meg a hitelemet ez a két szoba miatt kellett felvennem, hogy itt lakhassunk, ha megcsináljuk, mert ott velük"nem férnénk el"...... hosszú, de végülis volt benne igazság; és bizony még 4 évig törleszthetem az ablakokat, ajtókat, a festett falakat, radiátorokat..... ezt sem szívesen hagynám itt, amíg fizetem.

a másik oldalról:
apa szobája max 12m2-es,ami így is elég zsúfolt, mert amikor oda megyünk a holminkat is csak táskákban tudom tárolni, egy kupac ruha nem fér már el nála, de még ez is csak a hagyján, ami nagyon meredek már, az az anyós macskája, ami olyan, mint Indiában a tehén. Szent állat. a macska nem elég,hogy a konyhában eszik, de még ott is wc-zik, és az sem baj, ha a tiszta ruhákon fekszik, mert ő a cicuka..... sőt lttam már, ahogy a tálcán lévő májast nyalatja vele......... :?
persze após, meg a fiúk hiába tiltakoznak, a micike, az a micike és kész!
volt már, hogy ottani türcsivel töröltem Nórit, és a punija is macskaszőrös lett! azóta inkább itthonról viszem azt is.

De egy átlagos napon, amikor ott vagyunk, akkor is mindig csupa szösz, meg porszemes a nunija, meg a combhajlata, akkora kosz van. alig győzöm a popsitörlővel kitörölgetni. meg a kupi mérete is viszi a pálmát, nálunk a két házban nincs akkora, mint náluk, pedig itt két gyerek van, ott meg a legfiatalabb is 24 éves!
azt hiszem, már értitek, miért nem húz oda a szívem....
pedig én sem vagyok a takarítás mintaképe, de ilyenek itthon nincsenek.
egyébként nem akarok velük összeveszni, így ezeket is csak a páromnak mondtam el, mert, ha 1x oda kell mennünk lakni, akkor nem akarok megtűrt emberke lenni ott.
de más szempontból nme panaszkodhatok, Nórit nagyon szeretik, sőt velem is rendesek, meg szokták kérdezni, hogy mit ennék szívesen,a mikor megyünk, majdnem hogy tömnek. amúgy anyós nagyon jól főz, imádom a főztjét, csak a higiéniával van nagy probléma.
lehet, hogy szóvá kellett volna tennem, nem tudom, de igyekszem kerülni a feszültséget, meg egyébként is megy a duma, hogy a munka mellett nincs idő főzni hétköznap, meg takarítani......blablabla (számítógépezni azért van idő,de ez mellékes, én legalábbis nem tudok pihenni a gép előtt).

huhh, azt hiszem, ennyi elég is volt belőlem mára.

ui: voltam suliban. annyi beadandót kell készíteni, hogy nagyon el kell napolni a kistesó kérdést :(
Vendég
 


Kisbogárka, Nóri is csinálta ezt az anya nem mehetsz el hisztis műsort. ilyenkor érik fel a tudatukban, hogy anyu kikerül a látókörből, és félnek. ráadásul már nem is ciciczhet, lehet, h traumaként élte meg. Nóri is kevesebbet cicizik, de újabban, ha az ölembe ül, mindig benyúlkál a pólóm alá, és megy a tapizás. perzse meg van sértődve, amikor kihúzom a kezét.

én ezt csináltam, csak egy javaslat:
letettem, és elmagyaráztam neki, hogy ezt meg ezt meg kell csinálnom, mert éhes maradsz....stb
az elején mindig ment az ordítás, aztán szépen abba maradt olyannyira, hogy mosogatás közben elrohangál a szobákba játszani, meg szórakoztatni a többieket. csak türelem, meg kitartás kell hozzá! meg kellett tanulnia, hogy meg kell csinálnom más dolgokat is, nem ülhetek vele egész nap a szőnyegen. folyamatosan kell leszoktatni. ami nagyon fontos még, hogy az esetek 90%-ában az legyen, amit te mondasz neki, és attól ne térj el!

ezzel még időt is nyerek magamnak, meg amúgy is meg kell tanulnia, és még örül is, hogy foglalkozom vele:
ha mondom Nórinak, hogy tegye vissza, amit elvett, akkor az esetek nagy részében teljesíti a kérést. ha nem tudja, hogy miről van szó, akkor megmutatom neki. addig próbálkozom, amíg nem sikerül. tesóm ma visszapakoltatta vele a cipőket, amiket lerámolt. én ma este a játékait szedettem vele össze.
és már elértem, hogy a ruháit se szedje ki a szekrényből.
van neki egy fiókja a ruhás szekrényben, amiben a plüss állatait tartja, azokat szokta ki-be rámolni, de fontos, hogy ő tegye vissza. csak akkor nme szoktam forszírozni, ha nagyon fáradt, vagy nyűgös.

ezt persze játékosan csináljuk, pl megrázzuk a csörgőt, mielőtt eltesszük. ő jól érzi magát közben, nekem meg kevesebb a tennivalóm.
Vendég
 


bumbike:
Hahh, a Szent Macska! Ilyen az én anyósomnál is lakik, 2 db! :lol:
Brrr: ült az ölében, míg ő ebédelt, ésa farka ott tekergett az asztalon a tányér fölött... a frissen elmosogatott edényeken trappolt keresztül (blöááá)
Akkor változott meg a helyzet, mikor már a saját lánya azt mondta, hogy addig nem hozza ide az unokát, míg a két k*rva dög ki nem költözik a házból. Azóta a macskák a hátsó ajtónál lévő 2 négyzetméteres belépőrészbe bejöhetnek enni, vagy ha nagyon hideg van: melegedni, de annál beljebb nem tehetik lábukat. 8) haha
Annyira el vannak kényeztetve, hogy nem esznek ám meg akármit: gyulai májason meg csirkemellsonkán (min 60% husi) élnek...
De legalább le merem tenni a gyereket a házban, és az sem utolsó szempont, hogy ha az ember leül, nem néz ki utána úgy a hátsója, mint egy jeti v*laga.

Szóval átérzem a hehezetet a macskával kapcsolatban.

És apa nem jöhet hozzátok egyáltalán lakni?

ja, akartam kérdezni: milyen szakra jársz?

Kchriske:
kitartás, nemsoká itt a jövő hét eleje és akkor már elmondhatod, hogy túl vagy az első hét nehézségein, meg a gyerekek se élnek tovább már pogányként. szal túl leszel a nehéz héten...
tudod: szerdán már elmondhatjuk, hogy holnapután péntek, és az már majdnem megint hétfő.

Kép

Kép
redwings
 
 

 
 

Helyzetjelentés:
állandó hőemelkedés, hasmenés, orrszívás-háború, nyűglődés a köbön :( +fehérjementes diétát kell tartanom neki
nekem is fáj a torkom

A doki felírt egy rakat gyógyszert, és azt mondta, hogy ha nem változik az állapota,akkor egy hét múlva(!!!) jelentkezzünk. Asszem másik orvost fogok keresni.
:?

De hogy örülnöm is legyen minek: tegnap 6 lépést jött felém az én beteg kis tündérem :lol:



sehol senki?????

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok!

Tudom, ezer éve....de valahogy mindig belefeledkezem az olvasó üzemmódba. :oops:
Annyi mindent írnék, lehet, hogy a fele se fog eszembe jutni.
Először is Zsombikáról: az utóbbi hetekben rohamos fejlődésnek indult, megtanult végre rendesen, amúgy kommandósan kúszni, egy kicsit már mászik is, az úgy néz ki, hogy mint az őrült, elkezd négykézláb nyomulni, aztán túl gyors a tempó, hasravágódik, és kúszik ezerrel. Kb. 1,5 hete megy a felülés is, sokat üldögél már, és nagyon szeret tapsikolni is. Természetesen próbálkozik a felállással is, több-kevesebb sikerrel. Étvágya változó, az elmúlt napokban többször felsírt éjjel, nem tudom, hogy a várva várt fogacskák miatt-e, lényeg, hogy fogacska nincs még. Alvás napközben 2x1,5 óra, este pedig 8-tól kb. reggel 6-ig, 1 szopi van.
Akkor lássunk Titeket. Ne haragudjatok, valszleg a történtek tizedére se tudok reagálni, de végig olvastalak titeket:

kchriske: drukkolok, hogy holnap jól sikerüljön a keresztelő, remélem, Lilcsinek bejön majd a suli. Apát meg le kell tojni...és parancsba adom, hogy tessék pihenni!!!!!
red: Olyan durva, hogy már gyakorlatilag 16 hetes terhes vagy, annyira repül az idő. Gratulálok a kis menő-manónak. Küldök neki gyógyító puszikat (és egy új doki is - virtuálisan). Egyébként én sem vagyok nagyon elájulva a dokinktól, konkrétan nem tudok problémát felsorolni, inkább az a bajom, hogy úgy lesz*r mindent. Ha mondok vagy kérdezek valamit, arra reagál, de magától semmi. Most voltunk 3 hónap után először vizsgálaton, tehát nem mondhatja, hogy nagyon gyakran zaklatjuk, erre meg se kérdezte, miket csinál már, vagy ilyesmi. Lehet, hogy ez a normális, hogy ha egészséges a gyerek, akkor nem kell vele foglalkozni, de valahogy én egy gyerekorvostól többet várnék. Az egyetlen aktivitása annyi volt, hogy megjegyezte, milyen sokat nyitva van a gyerek szája, mire mondtam neki, hogy már beutalt minket a fül-orr-gégére és a gyereknek semmi baja nincs (dokinéni hülyének is nézte a gyerekorvost, hogy minek kellett odavinni Zsombit)
kisbogárka: Olyan tapló vagyok, még meg sem köszöntem a képeket, amiket küldtél, most ezt megteszem. Drukkolok, hogy minden rendben legyen ketteskével is (ha nem gond, elküldenéd nekem is a diagnózisos sztorit?)
bumbike: Mostmár így nekem is világos, mi a helyzet apával. Nem lehet könnyű Nektek. Meddig tart még a fősuli, mikor tudtok esetleg valami közös otthonba belevágni? Vagy a kölcsönöd nagyon hosszú lejáratú? Nórika amúgy gyönyörű kislány, Hisztipókkal, Lilcsivel és Lettivel együtt, ilyenkor-nem győzöm ismételni magam- mindig kedvem szottyan egy kislányhoz. Főleg ilyen termékeny topikban...
Amúgy nagyon furcsák nekem ezek az anyukák. Az enyémmel hál'istennek semmi probléma nincsen, jön hetente kétszer, néha megdob minket egy kis pénzzel, és amúgy is aranyos. Persze már nem szívesen laknék vele, de ez inkább csak a megszokás miatt van, már nem szeretnék hozzá alkalmazkodni.
nicolca: Örülök, hogy Te is jelentkeztél. Babóca nagyon ügyi. Tényleg: szopizik még?

És amúgy lányok: miket esznek már a csöppségek? Hogy álltok a szilárd kajákkal? És a "nehéz" kajákkal, pl. kelkáposzta? Valahol 9 hós kortól írják őket, valahol 1 éves kortól. És hogyan zajlanak az altatások?

Na jó, lelövöm magam, ha még eszembe jut valami, akkor írok.

Mindjárt egy dolog: mi minden kellhet Zsombinak őszre? Egyszerűen nem tudom összeszedni magam, vettünk már bodykat (szerintem kell még venni, mert naponta legalább kettőt elhasznál, olyan szutykos lesz mindig), pár rugit, de azokat lehet, hogy csak pizsinek fogom használni. Van még pár örökölt pulcsink, oszt ennyi. Jótanácsokat kérek szépen!!!!

Kép
pzsuzsi
 
 


Nem bírok magammal:

Kép

Kép
pzsuzsi
 
 


Szia Zsuzsi!
Ugyehogy olvasni mindig van idő, de írni is már nehezebb? :)

Zsombi tündéri fürtös angyalka! :) Látom, rá is jellemző a csupanyál jelző! Tényleg érdekes a dokitok: nekünk havonta kell menni egészséges rendelésre. Súlyt mérnek, meghallgatják, kukacot vizsgálnak, és be kell számolni az evésről és a produkciókról. Bár magától nem mond semmit a dokink és a vizsgálat után azonnal kivágna bennünket, de én jövök a kérdéseimmel és akkor válaszol.
Azért írhatnál sűrűbben, hogy mi újság veletek, na meg ilyen képeket is kérünk még! (bagoly mondja verébnek...)
Babóca szopizik még, bár már nem sok tejcsi van, de ha kajcsi után nem kap cicit, szedi le rólam a ruhát. :oops:
Napközben kétszer alszik, ha szerencsém van egy-egy órát, ha nincs, akkor csak felet. De este kilenctől fél hétig húzza. Bár most fent egyszerre négy!!! foga jön, így hajnal kettő körül van egy kis félkómás cirkusz.

Red! Gratula a kis beteg járóbabának! :D

Jajj Tündi nagyon nem irigyellek!
Csak nyernék a lottón: mindannyiunk problémáján segítenék kicsit. Ezek a rohadt anyagiak annyi galibát okoznak!!!

Kchriske! Holnap lesz a nagy nap. Várjuk a beszámolót.

Ne haragudjatok, nem emlékszem, hogy ki kérdezte: izgult-e vagy félt-e Lánykám az első nap. Csak izgult. Persze már az első nap bőgve jött haza :( Mondanom sem kell, hogy hülyeség miatt: itthon hagyta a telóját, mondtam hogy az egyik oszttársa telójáról csörgessenek meg és én visszahívom, mikor menjek érte. De hát nem tudta fejből a számom. Én persze erre nem gondoltam reggel, csak délben mondtam a páromnak, hogy én elindulok, mert szerintem ez a baj. Úgyhogy be volt tojva, hogy délutánig ott ül a suliban. Aztán meg az volt a baja, hogy a napköziben ketté osztották őket és a barátnője a másik csoportba került. Mondanom sem kell, hogy mióta itthon vagyok, nem napközis. :) Szóval bolhából elefánt.

Belőlem is elég ennyi, ha már hetekig hallgattam
:wink:

Kép
Kép
nicolca
 
 


Zsuzsi:

Zsombi nagyon vagány! Jó hogy tettél fel képet, na meg hogy írtál is :D
Tök furi, ő is mindjárt 9 hónapos...
Ti nem érzitek úgy, hogy túúúúl gyorsan rohan az idő?

Az őszi ruhákról (remélem a nagyja jó lesz még télére is!)
Pannának van 1 farmergatyója, meg egy vékony kord naci, amik orvoshoz is elég szépek. Ezek alá harisnyát is tudok adni. Van még 1 vastag kord kantáros gatyája, meg egy másik kantáros, ami flanellal bélelt. Itthonra meg vagy 3-4 mackónadrág.
Na meg néhány mostani vékonyabb pamut gatyó, egyenlőre ezeket nyúzza idebent.
3 játszós harisnyája van, 2 szép
bodyk: kb 10 db rövidujjú és 6-7 hosszúujjú, 2-2 "orvosos"
vékonyabb pamut felső 4 db= 2 szebb, 2 itthoni
pulóverek változó vastagságban, kapucnival/anélkül, bebújós/zippzáras: 6 db
zoknik: néhány vastagabb+csúszásgátlós talpú itthonra, meg a szokásos felhozatalból vegyesen=szebb/viseltesebb, vékonyabb/vastagabb, bokáig/térdig érő
aludni rugiban vagy body+vékonyabb pamutgatyóban szokott (sajna a hálózsákot már nem tűri meg magán :( )
van egy polárral bélelt mellénye is, meg egy átmeneti kabátkát kap szülinapjára= orkánanyag+polárbélés.

meg persze sapik: 1 vékonyabb, 1 vastagabb, meg egy sál (nem tom , fog-e kelleni) + kesztyű 2 pár

télre még van egy teljes overálja, meg egy kantáros. de lehet, hogy kelleni fog még, ha sok hó lesz. ?...
cipőt még nem tudom, kell-e venni, egyenlőre van kintre, de kérdéses, hogy mennyire gyorsan nő majd a lába.

hm, asszem ennyi. lehet, hogy kihagytam vmit, most ennyi jutott eszembe
:oops:

ja, kelkáposztát én asszem 9 hósan már adtam ,először picit, aztán mivel nem okozott gondot, bátrabban is. De mi ugye hamarabb kezdtük a hozátápit.
Panna amúgy (a tiltott dolgokat kivéve) gyakorlatilag mindent megeszik, nem panaszkodhatok az étvágyára hál istennek! Elég ügyesen eszik kanállal, komoly igénye is van az önálló próbálkozásra. Enyhén darabossal is elboldogul, ha elég puha, hogy szétnyomkodja az ínyével/nyelvével, pl banánt szívesen harap, főtt krumplit/répát csak villával török össze és elnyammog rajta. Ugyanígy kekszet, babapiskótát is. Ha épp gyümölcspép mellé kapja, akkor belemártogatja, és megáztatja a végét :D
És mindig, mindenből kunyerál ,amit mi eszünk! Akkor is, ha 2 perce lakott dugig, neki KELL a miénkből 2 falat...

nicolca:
4 fog egyszerre???? huhh, kemény lehet...
jó , hogy végre írtál
és tényleg pakolhatnál fel képet, ha van időd/kedved ;)

kchriske:
hogy sikerült a keresztelő? gondoltam ám rátok sokat...
kéééépeket akaroook :D

na, további jó 7végét mindenkinek

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok!

A fősuliból elvileg ez az utolsó évem, de lehet, hogy még 1 félévvel tovább tart. Pénzügy és számvitel szakon tanulok, ha sikeresen végzem el, akkor közgazdász néni leszek. ha meg nem, akkor bukott néni :(
A kölcsönt még 4évig fizetnem kell, addig sztem sehová sem megyek. amíg meg nem költözünk össze, ő addig kistesót nem akar....hjajjjj
Apa már számolgatta, hogy, ha felveszünk egy lakáshitelt, akkor épp kijövünk két teljes fizuból. én erre csak azt mondtam, hogy egy saját házba alaphangon venni kell hűtőt, mosógépet, gáztűzhelyet. és ez csak az alap, mert 6-8m ftnál többet sztem úgy sem kapnánk, amiből sajna csak egy lerobbant, nem bizti, h összkomfortos házat tudnánk venni. és ebben a havi fizu-elköltés számításában nincs benne pl kirúgás a mhelyről(akkor miből tengődnénk), betegség, ha elromlik vmi, márpedig egy idő után minden elromlik...... és mindig van plusz kiadás. arról ne is beszéljünk, hogy a szocpol lehetőség nuku, önerőt felmutatni egyikünk sem tud. ja és neki van egy autóhitele még 8 évig, de mivel ő havi fixet fizet, ezért az árf különbözetet még csak tájékoztató adatként közlik vele, de a tíz év letelte után azt is rendeznie kell! hiába, az autó sajnos nagyon fontos egy hapsi életében. mikor még csak tervben volt, már akkor is le akartam beszélni róla. mert fizethettünk volna helyette aegy házat, és azt általában nem kell lecserélni 10-15 év után, ugye. mire kinyögi, addigra az autó is nyögni fog, és lefogadom, hogy akkor már új kell majd neki.... mert nem hiszem, hogy egy mai autó kibírna annyit, mint egy régebbi autó(20-25év)....ezzel nem azt akartam mondani, h ladát vegyen, csak, h vannak a kocsinál fontosabb dolgok is. nah, hosszú
szal az anyagiak kb ilyenek.

Azt szeretném megkérdezni, hogy ti hogyan mossátok a lurkók haját?
Nóri már nem akar hátradőlni, míg leöblítem a buksiját, ezért általában a szemébe megy a víz, és olyankor megijed. biztosan nem csípi, mert akkor sztem sírna, meg ugye azt a Johnsons no more tears sampont használjuk, ami elvileg nem csíp. szeretném, ha nem lenne neki kellemetlen élmény a hajmosás.

képzeljétek, már egyedül ette kanállal a husilevest!
ma egy pár falat után nem kellett neki, amíg én adtam, aztán mérgemben felálltam, megmelegíteni az enyémet is, mire hátrafordultam, láttam, hogy lapátolja a szájába a levest:)
aranyos volt, képzelhetitek. és még a hagymakrémlevest is szereti! viszont az őszibarackot és a sajtot nem! a sajtot még csak-csak megetetem vele pl főzelékben, de a barackot sehogyan sem fogadja el.

Zsuzsi, én már szinte már csak gombát meg csípőset nem adok Nórinak. Meg nagyon kemény dolgokat, amiket a két kis fogával még nem bír elrágni, kivéve pl a keksz, azt szépen elnyammogja. mondjuk tarhonyát még nem mertem adni, mert félek, hogy fuldoklana tőle.
reggeli általában párizsis vajas kenyér paradicsommal; tejbegríz
ebédre mi ketten ugyanazt esszük. végülis minek főzzek kettőnkre kétfélét. pl pöri, nagyon szereti a milánóit, a főzelékeket, a paradicsomos dolgokat. főzibe husit, párizsit, tojást v sajtot szoktam tenni, de anyukám még a túrót is beletette nekem.
uzsira gyümi, vagy túrórudi, vagy joghurt keksszel vagy kakaó keksszel, bár a kakaóért nme rajong, v házi süti. ez inkább light-osabb étkezés.
vacsira meg ua, mint ebédre.

így napi 4x-i étkezés, és 1-2 szopi van. általában felkeléskor szopizik, meg du,v este fürdés közben!!!!! :) :D
egyszercsak elkezdte, hogy közeleb jött hozzám fürdőzés közben és nyamm-nyamm, hirtelen mindkét cici üres lett :)
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.09.07 21:18-kor.
Vendég
 


Ruhák terén talán nem lesz gond, mivel tavaly nagyobb méretűeket vettünk neki, mert azt hittük, gyorsabban fog nőni, ezért sok jó lesz még rá. az őszi cuccokból csak a cipő hiányzik, sztem. néhány pár zoknit lehet, h veszek, meg esetleg egy megkötős sapit. de azt csak akkor, ha ami van, az nem fogja takarni a fülét.

még szét kell nézni a házban, hogy vannak-e a méretében, hol vannak és mik, amiket anyum eltett a hugomról. kéne, h legyen kabát is, lassan neki kell állni a keresésnek.
Vendég
 


Tündi! Most én irigykedem. Annyira hoányzik a szoptatás. Csupanyál tök jól fogadta, hogy elválasztottam, egy hangot se szólt, csak kicsit bújósabb lett nap közben, de többet is bújunk, így elég neki. nekem viszont nagyon hiányzik. Pedig lenne még tejem, csak hát nem akarom szegényt összezavarni, hogy akkor most mégis. Vagy néha igen, néha nem. Magamon meg érzem, hogy több energiám van, mióta nem szoptatok, és kistesónak jól jön, ez tuti. Na, majd csak túl leszek ezen is...

Red! Remélem már meggyógyult Panna. Gratulálok a járáshoz, nagyon kis ügyi!!!

Nicolca, Zsuzsi, jól belehúztak a fiúk! Hihetetlen, hogy szalad az idő!

Nicolca! A 4 fogat átérzem, Csnynak is ennyi jön épp... úgyhogy minden este kínlódás a fogmosás, mert nem hagyja, hogy hozzányúljak a fogához. Most visszatértem ahhoz, hogy a törölköző sarkával megdörgölöm kicsit, ezt valamennyire elviseli, és így a kintlévőket is meg tudom pucolgatni valamennyire (8db), és az érzékenyeket is masszírozom kicsit. Próbáld ki, hátha Babóca vevő rá. Gézdarab is jó.

Tündi! Még az érdekelne, hogy Nórinak hogy adod pl a milánóit? Összeturmixolod? Vagy darabosan? csny már egyedül eszi a darabos dolgokat, meg a kanalt is fogja, csak én irányítom egyelőre. De a tésztával bajban vagyok, mert próbáltam már lekváros tésztát adni neki, de a kukában végezte, még én sem bírtam megenni, annyira gáz volt. Összeturmixoltam, és ettől olyan nyúlós rettenet lett...

Ja, és még egy. Vajon Anyukád mit szólna, ha megmondanád, hogy kistesót akartok majd, tehát értse meg, hogy ettől az embertől te még egy gyerekt akarsz, mert szereted, és Nóri apja. És azzal segítene a legtöbbet, ha hagyna titeket együtt lenni. Ha náluk oldható meg, akkor náluk. Nyilván akkor Apa is besegítene a költségekbe (nyilván otthon is besegít valahogy most, nem?), és megegyezhetnének valami házirendben, amit ha betart, maradhat. Nagyon féllábas ez így nélküle Nórinak, nem? Persze én csak okoskodom, hogy hogy lehetne jobb, de te ismered a helyzeteteket. Mondjuk azt megértem, hogy Apa nem lelkesedik a tesó projektért így külön-külön. :shock:

(Na, visszajöttem nagyjából kijavítani a gépelési hibákat, mert túl sok volt... :) )

Kép
Kép
kisbogarka
 
 


Sziasztok!

Én már rég elpakoltam a turmixot. A tésztát még kifőzés előtt apróra összetöröm. ha nem sikerül, akkor meg kanállal v késsel aprítom fel a tálkájában.

egyébként nemsoká ismét szopiztathatsz, csak majd a kistesót. hidd el, gyorsan elszáll az a pár hónap.

igen, ketten könnyebb lenne, mert egyedül is uannyi gázt és villanyt használok, mintha ketten lennénk.
sajna anyum nem az a megbocsátó típus. mai napig hallgatom a több hónapja történt dolgokat, sőt múlt héten még az előző barátom hülyeségeit is a szememre vetette. akkor úgy összevesztünk, h azóta csak annyit szólok hozzá, amit muszáj.

a kistesó dolgot tudja.párszor már felhomályosítottam arról, h Nórinak kistesó kell. erre pár nappal később mindig megjegyezte, h csak más legyen az apa.

a házirend nem működött általában. anyám közölte, h ezt és ezt csinálja meg, csabi, meg, mivel, nem kérték meg, ezért nem csinálta meg az esetek nagy részében......... szal, azért voltak dolgok, amiktől itt tartunk.

már én is rájöttem, h csabit nevelni kellett volna, nem utasítgatni.

jelenleg annyira haragszom rá, h lehet, lassan én is azt fogom érezni, h mással kellene kezdenem/foltytatnom.
sajnos odáig jutottam, h nem tudom jó lenne egyáltalán újra együtt élni. persze szeretem, de, ha teljesen komplett lennék, már kitettem volna a szűrét.

mostanság egyre jobban eldumálnak a barátnőmmel, és megemlítette neki, h milyen vagyok, mert nem adok neki benzinre lóvét, h jöjjön hozzánk, meg elvigyen minket magukhoz. amikor ezt a Zsuzsi elmesélte, kis híján hátast dobtam az utcán!
állítólag Zsuzsi helyre tette a kis fejét ez ügyben, de már csak az ötlet is abszurd!
mire fel tankoljak neki én, ha ő lépett le! és egyébként is.
jah, a hab a tortán, h csabi felajánlotta nekem, h elvisz mindkét barátnőmékhez, és el is jön értünk. voltunk klauéknál 3 napra, meg szombaton mentünk timiékhez. szívem szerint akkora pofont kevernék le neki.....
sőt az ortopédiai vizsgálatra is vinni akart minket, de inkább holnap elmegynk busszal és metróval.

azt hiszem, nem fogtok apára rábeszélni...

voltunk ma mérekezni, 72cm és 8,37kg.
Vendég
 


Jaaa, így nem is akarlak rábeszélni. :) Csak eddig úgy tűnt, jobb a helyzet. :) Na, majd előbb-utóbb ez is kialakul vagy így vagy úgy, nyugi.

Kép
Kép
kisbogarka
 
 


Sziasztok!

Most csak egy gyors bejelentkezés, csak hogy egyszerre ne foglaljam le az egész oldalt :lol:

Nemsokára mennem kell.. de még jövök.

Huh.. hát vannak helyzetek.
Tündi, nem irigyellek. Csabi meg: hmmm mi az hogy fizethetnél a benzinbe?? Egyáltalán mi az, hogy a barátnődnek beszéli ezt ki, neked meg szemtől nem is mondta?? És vajon kinek beszéli még ezt ki? Én már le is kevertem volna neki.

Most mennem kell a kocsiért, de majd még jövök.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára kchriske 2011.01.01 21:40-kor.
kchriske
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kchriske 2011.01.01 21:45-kor.
kchriske
 
 


kchriske:
várjuk a képeket, ha lesz időd... :wink:

bocsi, hogy nem válaszoltam privin... Panna Extra-Hisztipók 2 napja, csoda, hogy most eljutottam a gépig + én is morcizok apa miatt, állatira összeugrottunk, nem tom, mi lesz velünk, a legkisebb minimakival, a jövővel... :cry:

Kép

Kép
redwings
 
 


Itt vagyok, bocs, hogy megint eltűntem, de sorozatban jönnek a váratlan dolgok..

Red: sajnálom, hogy összevesztetek, de azért csak nem olyan nagy a baj, hogy így lásd!? Vagy igen?? Terhesen borúlátóbb az ember..
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kchriske 2011.01.01 21:46-kor.
kchriske
 
 


Hát igen, az iskolában nem figyelnek annyira rájuk :(
És hogy bírja? Élmények? Nagyon fáradt?

Szerencsére nekünk most nincs vitánk Apával, keveset van itthon :)

Rakok néhány fényképet - igaz egy hónappal ezelőtt készültek.

Kép Nem látom rendesen
Kép Csak a Magyarok sörét iszom meg!!!
Kép Fürdés úgy vidéki módra :D
Kép Kató bácsi
Kép Majd én egyedüüüüül!

Kép
Kép
nicolca
 
 


Jajj de édes Babócaaa :)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kchriske 2011.01.01 21:47-kor.
kchriske
 
 


..
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kchriske 2011.01.01 21:48-kor.
kchriske
 
 


Lili hercegnő és Leti tündérlány! Nagyon édik! :D :P :lol:

Kép

Kép
redwings
 
 


Kchriske, teljesen egyet értek veled az ügyelettel kapcsolatban. Sajnos, nem alaptalanul kell félteni a gyerekeket. főleg a kislányokat. azt nem tudom felfogni, hogy mások is miért nem tudnak elővigyázatosabbak lenni... én nagyon szoktam félteni Nórit. én a tesco-ban, auchanban mindig odaállítok mellé egy családtagot, ha pl ruhát válogatok, vagy olyasmit, amikor nem látom őt.

Nagyon aranyosak a lányok és a fiúk is, Nóri megint integetett nekik:)
Vendég
 


Sziasztok!

Jajj mi is odavoltunk Babócáért, Letti teljesen beindult :lol:

Most mennem kell apa morog.. :roll:
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára kchriske 2011.01.01 21:49-kor.
kchriske
 
 


Sziasztok!

Megpróbálom bepótolni a beszámolókat.

Iskola:

Összességében tetszik Lilinek, nagy élmény. Remélhetőleg kitart a lelkesedése végig. A tanár néni szava szent, itthon is csak úgy lehet csinálni mindent ahogy ő mondta és ahogy a suliban, mert különben hiszti meg sírás van. (nem is akartam én eltérni, csak könnyíteni, de ha nem hát nem).
Sokféle ösztönzés van. Pl. "Jó kislány vagyok" meg "Jó kisfiú vagyok" kártya, amit minden nap kioszt a tanító néni azoknak akik jók voltak összességében, ha valaki egy nap nem viszi haza akkor az jelzés a szülőnek. Reggelente beszedi és nap végén kiosztja.
Az ebédlőben való viselkedésért, evésért és lépcsővonulásért (2. em.-en vannak) gyűjti a piros pontokat. (Azt nem tudom mennyit kell összegyűjteni, vagy csak gyűjtik, ezt nem mondták szülőin).
Az órai munkáért (pl. legalább 4 jól sikerült írásjel, meg sok jelentkezés, odafigyelés) jár kukacfej. Egyik tanítóé sárga a másiké zöld. (ici pici fecnikék, könnyű elszórni őket). Ebből 10-et kell összegyűjteni és akkor kapnak egy pumukli nyomdát az üzenő füzetbe és felkerül a fényképük a kisvakond föld alatti járatába a falra. Ahogy gyűlnek a kukacok 10-esével úgy haladnak előre a járatban míg elérnek a kivezető ajtóhoz (év végén) ahol a Kisvakond várja őket. Persze így különböztetik meg ki a jobb tanuló az osztályban. Nekünk már 6 kukacunk van. 1. héten egy kislány már összeszedte a 10-et. De azóta még nem mondta, hogy másnak meglenne.

Már első héten mondták, hogy milyen értelmes gyerek, meg hogy ő az, aki maximálisan udvarias. Korához képest meglepően. Úgyhogy szerintem kedvelik a tanár nénik, mert hát az is fontos.
Persze első héten azért még voltak bakijaink is. Elkóricált kétszer. Egyszer azt hitte, hogy ott hagyták fent és lement az udvarra, de senki nem volt ott ezért visszajött, de tanácstalan volt.. egy nagy fiú kísérte vissza meg már keresték is. (elment az idő azzal, hogy nem mert bemenni a vécébe, mert a nagylányok elözönlötték és csak jöttek és jöttek, ő meg egy ajtónál állt sorba ott meg sokáig volt bent egy kis elsős a többibe nem mert bemenni.)
A másodiknál meg nem vette észre a sorakozót mert nem szólt a csengő, csak kézfeltartás volt és belemerült a játékba. Ők meg nem vették észre, hogy ő hiányzik és nem küldtek érte pajtást, hanem felmentek. Mire Lili észbe kapott szaladt be, de a nagyokkal volt tele a lépcső és nem mert neki idulni, közben meg észrevette egy tanár és hajtotta, hogy téged keresnek, téged keresnek, de ő félt. Aztán csak feljutott. Végülis jól végződött. Csak hát nagyon aggódom az ilyesmi miatt. (De legalább elmondta).
Azért ennél a másodiknál már kicsit letoltam és erélyesebben elmagyaráztam a szokásos szent szöveget, hogy neki kell magára vigyázni helyettem mikor én nem lehetek ott. Jobban oda kell figyelnie, mert nem szeretném, ha baja esne stb..

A házi feladathoz még hozzá kell szoknia, főleg a hétvégihez. Hét közben nincs sok, egy-egy kis átbeszélni való az olvasó könyvben, nem vészes, nem is hisztizik, de a hétvégivel bajlódunk kicsit. Néha már nagyon tanácstalan voltam, de talán kezd körvonalazódni, hogy mit és hogyan csináljak, és hogyan ne csináljak, tereljek. De azért szívesen várom az ötleteket miként lehet megszerettetni vele, mert már az elsőtől kezdve mondogatja hogy utál házit írni, még mielőtt nekifogtunk volna akár a legeslegelsőnek.. :cry: Hogy tudnám megszerettetni vagy legalább elfogadtatni vele. Vagy ez csak duma amit a nagyobbaktól hall?? Meg hogy minél előbb végzünk hisztik nélkül annál több ideje marad játszani és velünk lenni, sétizni stb. (Red: leginkább a te szakértelmedben bízom, hisz tanító család vagytok)

Alapvetően még mindig azért szenvedünk amit leromboltak benne az oviban. A hétvégi házival is azért szenvedünk, mert már pénteken nyafizott, hogy annyit kapott és hogy ő ezt úgyse tudja megcsinálni és mi lesz... meg ő nem akar rajzolni. Régen nem ilyen volt, sosem kételkedett saját magában, sőt!!! Meg rajzolni is imádott, napi min. 5-10 lap között telerajzolt, vagy színezett. Nyáron meg nem tudtam rávenni egy fia rajzocskára sem. Pedig kellett volna sokat rajzoltatni, de nem akart, erőszakolni meg nem akartam. Így is megutálta valamiért, miért rontanék még a helyzeten?! Valaki nagyon leszólhatta a rajzát vagy mittom én (volt erre utaló elszólása) mert azelőtt nem volt ilyen gondja.
Szóval most leginkább a rajzolós feladattal vesződtünk, gondolnátok?
.
.
.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kchriske 2011.01.01 21:54-kor.
kchriske
 
 


Az esetleges gépelési vagy fogalmazási hibákért és a nagyon hosszú beszámolóért bocsi, de már nincs erőm újra átolvasni.. :oops:
kchriske
 
 


Keresztelő:

Red: köszi, szerintem is helyesek voltak a lányok. Lili odáig volt, hogy mindenki dicsérte a ruháját, meg hogy milyen szép stb.. tündöklött egész idő alatt. :D
Letti meg mikor ráadtam a ruhát, ámélkodva morzsolgatta az ujjacskái között a csipkéket meg a neccharisnya lyukait :lol:

No, hát a keresztelő hete elég zűrzavaros volt mivel azon a héten kezdődött a suli is. Minden nap hoztam-vittem Lilit (15 km innen), közben meg sokszor intéztünk is ezt azt Lettivel, még egy két hiányzó dolog, még a keresztelőre ez-az.. szóval mentünk mint a b*rom. Szegény gyerek olyan angyali türelme van. Amit ez végig caplatott velem az elmúlt 1,5 hónapban (ugye tanszervásár több helyről stb..).
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kchriske 2011.01.01 21:55-kor.
kchriske
 
 


Sziasztok!

Vége már a hétvégének és sehol senki??? :(

Vagy már elköltöztetek külön topicban mert itt nem juttok szóhoz tőlem?? :oops:
kchriske
 
 


halihó

öhm, én még vagyok (hébe-hóba :wink: )

a mai nap mérlege:
dupla oltás, tripla üvöltés, 77 cm és kereken 9 kiló

Panna kapott anyósoméktól egy auchan-os kappucsínó tortát (! :shock: ) a hétvégén. odaszagolt, azonnal elfordult és nem volt hajlandó még megnyalni sem... hehehe
:twisted: :twisted: :twisted:

és minimakiról:
AFP: Mom 0,88, és akkorákat rúg, hogy álló helyzetben is érzeni lehet a pocimon kívülről

Kép

Kép
redwings
 
 


RED!


Nagyon boldog szülinapot az 1éves kicsi "Hisztipókodnak"!!!!!!! :P

Kép
Kép
nusyka
 
 


Ja,SZIA MINDENKINEK!!!

Drága Kchriske!!!

Annyira jólesett az érdeklődésed!Komolyan!!!
Az igazság az,hogy szinte minden nap veletek vagyok,ugyanis olvaslak titeket,de írni nincs/nem volt erőm!Próbálom kivakarni magam a "depiből".OK:apa itthagy minket,októberben kimegy Londonba melózni.......sírás után folyt.köv........ :cry:

Kép
Kép
nusyka
 
 


De jóóó!!

Szegény Panna, na de legalább az ízlése jó! Én sem bírom az Auchan-os tortákat, bár imádom az édességeket. Na de capuccínós torta kicsinek?? :?

Tök jó, már ekkorákat rúg a minimaki?

Na és hát BOLDOG SZÜLINAPOT PANNÁNAK!! (ide képzeljetek sok-sok szívecskét, mert a formát nem tudom összehozni :oops: )

Na mindjárt ügyködök valamit... :idea:

Kép Ezt talán már tetszene neki :wink:

Na és az ünneplés:
:D Kép
kchriske
 
 


Na itt vagyok!

Szóval ezen az "apróságon" kívűl velünk semmi extra nincs.

Csenge étkezési kultúrája ismét katasztrófális méreteket ölt,de ezzel kapcsolatban nem szeretnék siránkozni,próbálom jól kezelni a helyzetet.Bár tanácsokat szívesen fogadnék!!!A probléma ezúttal,hogy nem engedi etetni magát.A kenyeret,felvágottat,gyümölcsöt még csak-csak megeszi önállóan(persze a felét az én számba tömi bele,mert hát kedves és megosztja,ami az övé...)de a főtt kajával nem boldogulunk...Javaslatok??? :)

Na és a darabos étel sem nyerő...2foga van,védőnő szerint ezért.Oké,de akkor a gyümölcsöt miért tudja "megrágni"???

Mi is túlvagyunk az első szülinapon,Csenge könyékig belemászott a tortába :lol:
Mindjárt keresek képet...

Beszéddel nem haladunk,"apa" nagyon szépen megy,"anya" is van,de kevésbé tisztán.Utánozni próbálgat minket,néha-néha sikerül is neki vmit "mondani" :lol: Kép tortás

Kép

Kép

Kép
Kép
nusyka
 
 


Na, lefagyott a gépem már 2X. ma. :evil:

Szóval Nusyka, örülök, hogy jelentkeztél, de sajnálom, hogy szomorú vagy!!
Hosszú időre megy Apa? Milyen időközönként tud majd hazajönni?
Ne sírj!!
Ha már így belejöttem, neked is küldök valamit, hátha jobb kedved lesz:
Egy baráti ölelés..
Kép

És úgy látom Csenge szülinapja is volt amiről megfeledkeztünk mert nem volt szem előtt a vonalzó.. de jobb később, mint soha!

Csengének is BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNUNK!

Kép

na és az ünneplés neki is:

Kép

Na valamit csinálnom is kéne ma... Sziasztok.
kchriske
 
 


Nahát,boldog szülinapot Csengének is!!!

tényleg jól eltűntél, és én sem nézegettem vissza a vonalzókat :oops:
nagyon édi a kis maszatos szülinapos, remélem az itthoni tortával P is hasonlóan jól szórakázik majd ;)
Hú, hát nehéz lehet most neked (úgy látszik, ez most ilyen időszak, hogy apácskáink megríkatnak minket...)
itthon már nem volt lehetősége normális helyen melózni, vagy a pénz miatt megy ki? fix helyre, ismerősök által? nekem több ismerősöm is dolgozik kint (meg az íreknél is), nagyon jókat meséltek.
De ez most nem változtat azon, hogy totál megértem az elkeseredésedet, de fel a fejjel, ha jól értettem, "csak" melózni megy, tehát egy idő után jön vissza hozzátok - vagy nem? remélem jól gondolom!

majd ötletelek a kajálással kapcsolatban, de most mennem kell, bocsi
és örülök, hogy végre rászántad magadat és írtál! Sztem jól tetted (nem jó dolog egyedül maradni a bánatunkkal...)

Kép

Kép
redwings
 
 


Kchriske!

Annyira kedves vagy,NAGYON KÖSZÖNÖM CSENGE NEVÉBEN IS!!!
És a bíztatást,támogatást is köszönöm,erre most nagy szükségem van.Azt hittem,erős vagyok,de ahogy közeleg a nap,rá kell jönnöm,h nem :cry:

Írtóra nehéz lesz,foggalmam sics,h bírom majd nélküle :cry:

Köszönöm,h számíthatok rád,ez most sokat segít...

Lánykáid-Lili különösen-álomszép volt a keresztelőn :) Kép

Kép

Kép néhány nyári kép:

Kép

Kép
[img]
http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 5.5355.jpg[/img]
Kép partyarc:)

Kép
Kép
nusyka
 
 


Édes :lol: Úgy látom ízlett neki a torta!

Evés: Nekünk is két fogunk van alul még mindig. Én nem csinálok ügyet a darabosból. Minél előbb hozzá szoktatom annál ügyesebb lesz stb.. Most még ezzel úgyis nyammog rajta és farigcsál, de közben ha nagyobb darabot harap a gyümiből vagy mostmár babaípiskótázunk is, akkor mutatom neki, hogy rágja. Persze eleinte kicsit csámcsogva játszottam, hogy kedvet csináljak az utánzáshoz, de most már elég mondani, hogy rágd meg és mutatom és csinálja fülig vigyorral. Sőt, ma azt láttam, hogy ahogy kunyizott az almámból nagyobb darabot harapott, mert már teljsen kint van az a kettő fog, nagyobbat tud metszeni, és ahogy rágicsálta, hát az ugye keményebb, előre irányította a nyelvével a fogacskáihoz és azzal rágcsálta kisebbekre aztán szépen lenyelte mikor jó lett. (korábban kitolta a nyelvével a nagyobb darabokat, de most rájött azzal is boldogul).
Babapiskótát pl. egy hete kap és kezdetől egyedül eszi (kikapta a kezemből :lol:) , mondtam akkor lássuk, persze felügyelet mellett.
Jobban szereti a gyümiket mikor harapdálhatja a kezemből, persze a banánt, puha szilvát körtét fognom kell, mert képes hatalmasat benyomni az arcába ami persze veszélyes, így én adagolom és irányítom az ujjammal lefogva stb..
Banánt, körtét puha gyümiket a pépbe, zöldsiket: krumplit, répát, cukkínit, jól átfőtt puha rizst, husit, stb. már csak villával török át, esetleg vízzel, vagy a főzőlevével "puhítom, pépesítem jobban", de simán megeszi már így is. Sztem tök ügyi.

Babu is kezd önállóan enni, persze csapkodva tunkolva a kanalat akarja, de rászólok, hogy ne csinálja és veszi a lapot, ilyenkor megmutatom, hogy merít és a szájába irányítom, élvezi nagyon. A babapiskótából ő is nekem akarta tömködni, de csak egy-két falatot fogadtam el, hogy ne bántsam meg (állítólag nem szabad elutasítani, mert ő is gondoskodni akar rólunk mint mi róla), és után viszont már mondtam hogy nem kérem köszönöm, most Te egyél és odairányítottam mosolyogva. Egy idő után megértette.
Türelem játék, bár gondolom most abból nem sok van, mert van gondod elég.
Ja és persze neki is muszáj kapnia a mi kajánkból. Kis kunyeragép ő is. Én adtam darabosból is ami puhább és persze kicsi darabos. Sőt a minap vacsoráztunk de a nagyja neki nem ehető, hát fogtam 3 ujjnyi vastag kígyóuborkát vágtam és odaadtam. Ráadásul hűtőhideg volt, úgy élvezte. Gondolom az ínyének is tetszett. Elég szépen farigcsált belőle, nem is gondoltam volna mert az keményebb, sikerült is egy 2 centi hosszú héját is lekaristolni és egy darabig tologatta a szájában. Persze amint láttam mekkora azért kiszedtem, de próbálta felaprítani.
Apa persze ebben sem partner. Tiszta dili!! A minap, csak szilvát evett a gyerkőc persze harapva, köhintett kicsit, de nem nyelt félre, csak mohó volt és a nyálát hirtelen leszívta, semmi gáz.. Apát mintha ágyúból lőtték volna, ki a szobából.. ő ezt nem bírja idegekkel meg ilyenek.. (folyton hisztizik ezek miatt, utálja ha adok valami rágnivalót a kölöknek). A folyékony etetésnél is ezt csinálja. Erre most már bedühödtem és ráolvastam, hogy ha épp csak ő van vele és feljön pl. kaja vagy a nyálát vagy teát nyel jobban félre, akkor is kirohan és hagyja megfulladni vagy hajlandó felnőni végre!!? :roll:
A lényeg a gyerek ilyen reakciókat ne lásson.
Amúgy babu szerintem kezdi már direkt csinálni ezeket mikor apa a közelben van (máskor nemigen köhécsel, ritka) és nemsokára jókat is kacag majd az Apján. Kész kabaré! :lol:

Na már tényleg megyek, mert most már kaja van, fel is kelt aztán már indulhatunk is lassan Tesóért a suliba.
Úristen de furcsa még, hogy iskolás gyerekem van!! (na most megint elérzékenyültem..)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kchriske 2011.01.01 22:02-kor.
kchriske
 
 


Igazán nincs mit Nusyka, és azt hiszem bátran írhatom, hogy nem csak rám hanem a többiekre is számíthatsz. Rednek tényleg igaza van, nem jó egyedül maradni a bánatunkkal.

Ja és köszi lányom nevében is, örülni fog neki.. imádja ha dicsérítek (na anya ma mit írtak a csajok?? Nekem is üzentek? :lol: )

Na meeeegyeeeeekkk.. és igazam volt a rajzos házival, jó hogy kiszíneztettem veleeee mert kapott rá mosolygós arcot... nagyon boldog volt. (volt aki nem színezte ki és nem kapott és volt aki még el is felejtette megcsinálni az hiányjelet kapott)

Puszi
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kchriske 2011.01.01 22:02-kor.
kchriske
 
 


Red!

Persze,h nem nézegeti senki vissza a vonalzókat,én ezt nen is várom!Így utólag is pont ugyan olyan jólesik a köszöntésetek :)

A pénz miatt megy ki.Itthon hiába keresett jobban fizető melót,nem talált.Sehonnan nem jött visszajelzés :cry:
Először ő is Íro-ba akart menni,de Londonban van egy kedves ismink,aki tud neki segíteni.

Természetesen jól értetted,csak melózni megy ki!Hála égnek szó sincs szakításról,jobban szeretjük egymást,mint valaha!Ez is az egyik érv,ami a külf-i meló mellett áll:Esküvőt szeretnénk,de itthon nem tudjuk összespórolni az árát.

Remélem nálatok minden ok-mármint apával kapcs-ban!!!
Pocibébi igen aktív :lol:
Jól viseled a terhességet?

Igazatok van,így köztetek vmivel könnyebb :lol: Köszönöm nektek!!!

Kép
Kép
nusyka
 
 


Kchriske:

ezt Lilinek küldöm:
("ragga-jeje", ahogy P hívja, remélem a te lányká(i)dnak is tetszeni fog, ő legalábbis imád táncolni rá, meg kommentálni hogy mit csinálnak épp a pinguk)

http://www.youtube.com/watch?v=IP-F6E8M ... re=related

ja, és csak keményen a házikkal :wink:



Nusyka:
Esküvő, de jó!! Húúú, majd irigyelhetlek egy kicisit? Csak úgy szolidan? Olyan szép is az, és nekem olyan régen volt (na jó, 5 éve, de azóta őskövületnek érzem néha magamat)
Így azért könnyebb lesz elviselni mind2töknek, hogy konkrét cél lebeg a szemetek előtt, nem?
Meg az is jó, hogy van kint ismi, az sokat számít, hogy nem tökegyedül bajlódik a legelején. De amúgy hamar bele fog rázódni, ebben biztos vagyok, mert aki nem szellemi munka miatt megy ki, az a legszebb szóval élve is robotol, és csak alvás helyett lesz ideje az itthoniak után keseregni. Legalábbis minden kinti ismerősöm ezt mondta.
De aki lefarag a lakhatási- és étkezési-igényeiből, az szépen tud félretenni. 2-3 év alatt összejött nekik itthonra egy kis lakásra való, és gondolom ti nem többmilliókat akartok összerakni - vagy fix időre megy?
tényleg, mit fog csinálni ? (ha nem vok indiszkrét)?

London amúgy tök jó város! többször is volt szerencsém megfordulni ott, igaz, hogy nem huzamosabb időre, csak villámlátogatások voltak, de sok arcát megismertem a városnak és tetszett. persze ez erősen szubjektív...

köszi a kérdést, tök jól viselem a várandósságomat, már ami a fizikai részét illeti. De valahol ebben reménykedtem is, mert P-val is így volt (leszámítva a műtétet).
Hát ja, eléggé zabszemseggűnek tűnik a gyerkőc, remélem bejön, hogy aki bent aktív, az kint nyugis.
:roll:
P bent volt lusta és nyugis, idekint meg egy atomanti.
Nekem csak azért meglepő, hogy ilyenkor már kívülről is érezhető őkelme, mert P-nál elől volt a lepény és tökre letompította, alig lehetett kívülről érezni, inkább csak engem boldogított belülről, de azt se gyakran. Sosem volt igazi pocakfoci. Pedig tudom, hogy az a normális, de most mégis váratlanul ért, hogy ennyire érezhető a kis albérlőm. Vagy legalábbis hogy már most.
ja, annyi, hogy volt egy kis bohóckodás a cukrommal, de kiderült, hogy feleslegesen b*sztatott a védőnő, úgyhogy ennek örömére már nem szénhidrát-diétázom. Ma pl be fogok tolni vagy 5-6 db lekváros buktát az arcomba, hadd kapjon kis enerdzsit a kölök :D

Amúgy felmerült nálunk is a Csongor, mint lehetséges név, szal ne lepődj meg, ha esetleg kis druszája lesz a fiadnak :) (bár én minden erőmmel a Botond mellett lobbizok, de majd meglátjuk mi sül ki belőle...)

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok, megint, hála Rednek és Kchriskének!

Red! Nem akarlak elkeseríteni, de Alexa bent is nagyon aktív volt (a vége felé már sírtam, ha rúgott, annyira fájt), és hát most sem a dalai láma. Szóval, a "bent aktív kint nyugodt" dolog csak mendemonda.

Nusyka!
Én is sajnálom, hogy egy időre elmegy a férjed, biztos nem lesz könnyű, de utána már csak egy rossz emlék marad, nektek pedig sokkal könnyebb lesz. Én évekig dolgoztam külföldön (Belgiumban és Franciaországban), igaz, akkor mindig egyedül voltam, a családomon kívül nem hagytam itt senkit. Ma is szívesen csinálnám, csak vinném a férjem (mondjuk ha ma kellene döntenem, ő itt maradna, ugyanis épp összevesztünk), meg persze a gyerkőcöket.
Próbálj jönni ide, amilyen gyakran tudsz, az sokat fog segíteni!!! Kitarás!!!!!

Megyek, mert Alexa nem nagyon tud elaludni (megint túlpörgött), de előbb még gratulálok (kicsit megkésve) minden szüli- és ha jó emlékszem névnaposnak is!!!

Detti

Kép
Kép
detty74
 
 


:D Detty: üdv újra itthon! :wink:

Hááát, pedig bíztam benne, hogy Panna személyében már kipipálhattam az egy főre jutó ördögfiókák számát ebben a családban... majd meglátjuk.
Nála meg bejött a "fordított viselkedés", mert odabent volt kis mulya, akit mindig noszogatni kellett, hogy ugyan, mocorogjon már egy kicsit a doktorbácsi/apuka stb kedvéért.

Nusyka:
igazából csak vaktában tudok lövöldözni etetéssel kapcsolatban, mert hát nekem nem lehet panaszom a kis zabagépemre.
Még foga sincs, de azért lelkesen harap az ínyével.
Nálunk bevált, hogy neki is van kanala és azzal próbálkozik enni. Persze irtó mocskot képes szétlóbálni, meg kínálgat engem is (de kchriskéhez hasonlóan én is csak 1-2 falatot fogadok el). Játékot nem engedek az "asztalhoz" (etetőszék), max a cumisüvegre/ről pakolássza fel-le a kupakot, meg koncertet ad a beletrombitálással. Főétkezések közt csakis nyers gyümölcsöt kap, és inni vizet. Így nem telik el plusz kalóriákkal, amik elvehetnék az étvágyát.
főtt kajánál esetleg próbálkozhatsz, hogy kis kenyérkockákra kened a főzeléket, ha amúgy jobban komálja a katonákat, mint a kanalazást.
vagy mintás aljú tányér, és klafa, mikor kibukkannak a kis figurák, ha fogy a hami.
a darabos ételen mit értesz, hogy nem fogadja el? pl villával összetört sem kell ,csak a turmixolt? vagy pl harapja-e a banánt?

oóóóó, most mennem kell, pedig azt hittem, kidőlt végleg a kis hisztigyáros
:?

majd foylt köv legközelebb
jó éjt mindenkinek!

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok!

Detti: Én is nagyon örülök, hogy újra itt vagy!!! Tök jó!! :D

Hjajj ezek a férjek.. úgy látszik az borongós idővel ők is borongósságot hoznak nekünk... sebaj, majd itt küldünk egymásnak napsütést :wink:

Most épp csak beköszöntem, mert könyvtárból írok. Megint nem megyünk haza egész nap, de muszáj volt a lízing cégnek írnom, intézni a kocsit..
este meg már lecke Lilivel, Letti meg újjabban 8-kor kidől, úgyhogy egy órával előbbre jött a pancsi és az etetés, így sem eszi meg a felét mert bealszik :shock: ,viszont így meg fél 5-kor kelt.. Nem tudom mi van vele...
visszaalszik de megint én hordom Lilit, így reggel rohanás a két gyerekkel..
Utána meg már nem lesz idő se erő, meg apa már annyira de annyira lázad, ha bekapcsolom a gépet. (na nem mindha épp beszélgetni vagy törődni akarna velem... bele van kukulva a tévébe.. nem értem én addig miért ne szórakozzak, vagy kapcsolódhatok ki nem tévénézéssel!! :evil: )
Bezzeg ha a kötés-horgolást veszem elő már az is baj.. kész vagyok tőle. Akkor mit csinálhatok?, lassan levegőt se vegyek.
Úgyhogy tojtam a pénzre, tegnap elmentünk Lilivel a horgolószakkörre ahova terhesen is jártam. Társaság + új motívumokat tanultam, Letti is egész jól bírta. A végén, utsó 5 perc már ölbe kellett vennem, de csak azért arénázott mert kellett!!! neki a horgolótűm és a fonalam :D Képzeljétek még kisfiúk is voltak. Az egyik nagyon ügyes volt!!!
Lili is ügyeskedett, de ez nehezebb neki még, még csak a szemfelszedésnél tart. Kikönyörögte, hogy kedden (ugyanott) menjünk a gyöngyözésre. Annyira szeretné és sok mindenről le kell mondania, így a néha édesség helyett inkább erre szánom azt az 500 Ft-ot. Egészségesebb és jobb is! :wink:

Na rohanok, mert Letti Dédinél van megőrzésre, kíváncsi vagyok hogy bírta.. de lassan már csak kell szoktatni, hogy itt- ott marad kicsit.
kchriske
 
 


:cry: reggel óta esik - ha így marad, ma nem jutunk ki a 4 fal közül, pedig boltba is kéne menni, és az odaúton 3 játszótér is van látótávolságban - természetesen meg kéne állni híííta-pííííta-ázni, de vizes deszkán, szakadó esőben nem lehet :(
(még friss kenyér sincs itthon, csak egy kis lencsefőzelék meg sült virsli Pannának ebédre)
lehet,hogy jól beöltözünk, és a babkocsit a hátországban hagyva nekivágunk a veszélyes ismeretlennek, ami azt jelenti, hogy ölben robogok el vele a boltig... nem tom, erőt kéne gyűjtenem hozzá. mégiscsak 9 kiló és még nem jár hosszabb távon.
:?

és ma a marcipánfigurát is meg akartam venni neki, mert hétvégére mindig elkapkodják a normálisakat :x de a cuki a város túlfelén van, odáig egészen biztos, hogy nem cipelem el.

nálatok is esik? kivagyok ettől a bezártságtól, tegnap is kb 30 percet tölthettünk el odakint, mert jött a zuhé (újra-és-újra...)


kchriske:
Lili nagyon ügyi! én is tudtam kötni kisiskolás koromban, de azóta úgy elfelejtettem, minta sicc :oops: de a gyöngyfűzés még megy, egész állatfarmunk van :)

lettinek meg talán tényleg jót tesz, ha kicsit hozzászokik ,hogy mással is el tudja tölteni az idejét, nem csak veled.

na megyek, melegítem az ebédet a haspóknak, látom, hogy nem bírja ki fél egyig...

Kép

Kép
redwings
 
 


TEsco lila csomagos pelus
szept 18-19-20-án: 1799 ft ~32 ft/db
(szept 21-24-ig: 1999 ft ~ 36 ft/db)

libero comfort fit
szept 18-24-ig: 3299 ft ~ 55 ft/db

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok!

Majd este még jövök, de most anyáméknál vagyok, és az öcsém gépét használom, úgyhogy csak Rednek egy gyors reakció:

Inkább abban reménykedj, hogy állítólag a második gyerekek mindig nyugisabbak, mint az elsők, mert alapból megszokják, hogy ne lesik minden légvételüket, stb. Én nagyon bízom benne, a nőgyógyászom megesküdött, hogy így van, de ha nem, beperelem, mert részben emiatt vállaltuk be ilyen gyorsan a kistesót (minden nappal egyre inkább kételkedem az ép elmeállapotomban, hogy ezt bevállaltam).

Mi vettünk Alexának egy olyan háromkerekű bringát, amiről egyszer ezer éve beszéltünk (olyan félkör alakú izé van az elején, hogy a gyerek ne essen le, meg lábtartó, amíg nem tudja egyedül hajtani), mert a babakocsit utálja, én meg nem bírom cipelni még a játszótérig sem. Alexa már 10,6 kg és már az emeletről/re közlekedés is komoly megterhelés nekem, főleg hogy megint baj van a szívemmel és okt. 1-én megyek a szívklinikára ellenőrzésre (lehet, hogy már nem fogják engedni a természetes szülést, mert a szívem nem fogja kibírni). Szar érzés, hogy csak remélhetem, hogy még fel tudom nevelni a gyerekeimet, és nem áll meg a szívem előbb!

Na megyek, anyám keres.

Kép
Kép
detty74
 
 


detty.
10,6 kg? (fütty-fütty) az szép! :wink:
Nekem is fáj a szívem egy triciklire Pannának, de jelenleg nincs rá keret, meg ő tulajdonképpen egész jól elvan a babakocsiban is.
Csak tegnap szétáztunk már 1x, még nem száradt ki az esővédő, és nem akartam elővenni megint a kocsit. Ezért dilemmáztam az előbb a boltba menésen. Azóta már megoldódott: gyerek ölbekap, magunkra kanyarítottam a dzsekimet, és futólépés a boltig(meg vissza, hátizsákkal...). Neki kalandtúra, nekem meg minusz 2 kg.
Éppenséggel nekem is van ritmuszavarom, ami terhelésnél - pl most is - elő szokott jönni. Anno nálam is volt szó róla, hogy majd császár, de végül ugye csont nélkül jött a kisasszony. 3x is voltam 24 órás holter-monitoron a pocakosság alatt, aztán a zárópapírok nem lettek vészesek és nem is mutattam meg őket mikor szülni mentem, mert úgy voltam vele, hogy úgyis érzem, hogy ha készülődik a baj és ráérek szólni + nem akartam végig műszerekhez kötve feküdni. Másrészt meg mint ugye kiderült, rám se bagóztak egész idő alatt, tehát olyan mindegy lett volna, hogy szólok-e v sem.
de ez Kistarcsa volt, te normálisabb helyen szülsz majd, ahol biztos vagyok benne, hogy mindent megtesznek majd értetek!

És nyugi:
minden okés lesz a szíveddel, majd meglátod! ne erőltesd túl magad addig, kerüld Alexa felesleges emelgetését- úgyis nemsoká elindul-, meg bevásárlószatyrokat, stb, lépcsőzést főleg... és csak NO PARA!
minden okés lesz, majd táncolsz még az unokáid lakodalmán, meglásd! :roll: fel a fejjel!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára redwings 2009.09.17 13:52-kor.

Kép

Kép
redwings
 
 


Sziasztok!

Boldog Szülinapot kívánunk mi is az 1 éves csemetéknek! Szerintem Kisbogárkáék is mostanság ünnepelnek!

Detty, örülünk, hogy újra köztünk vagytok! Remélem minden rendben lesz veled, és a szíved még szépen fog dolgozni a következő évtizedekben. majd írd meg, mit mondtak!

Red, a tesco-s pelus hány órát bír ki (csak pisivel)?
Mostanság úgy vettem észre, hogy az olcsóbb pelusok pl penny-s, pampers sleep-play, csak 2, esetleg 3órát bírnak ki, mert utána folyik kifelé a vizelet. így most a pampers active babyt és a huggies premiumot vettem, ami kibírta az egész éjszakát, és napközben is több órát. ezek viszont 50-55ft körül vannak, de közel fele annyi kell belőle.

Játékot én sem engedek az asztalhoz. de feltalálja magát: az etetőszék mellettt van az újságtartó, és abból szedegeti ki az újságokat evés közben.
Mellesleg, sztem már csak 3x fogunk enni egy nap, mert az uzsonna kb úgy megy, hogy kergetem a gyereket a kanállal :) újabban 4-5 órákat kibír a két evés között.
ha ő kanalazik, akkor nálunk is csatatér lesz az eredmény. partedli a nyakba, az ölébe egy textil pelus, terítőt le, így kezdünk, aztán a végén térdelek a konyhában, hogy összeszedjek mindent.


Azt álmodtam, h terhes voltam.......(komolyan fertőztök:) ) és úgyszintén 41. hétben jártam, amikor a kórházba mentünk, csak épp alig volt hasam. De sajna már a szülésig nem jutottam el, mert felébresztett a telefonom.

Vasárnaptól tegnapig apáéknál voltunk, és nagyon jól éreztük magunkat. hármasban homokoztunk, labdáztunk, stb nagyon élveztük.
Megcsinálták a nappalit, és egy csomó szemetet meg kacatot nem raktak vissza, komolyan öröm volt belépni oda. mintha kicserélték volna az egész szobát!
öröm az ürömben, hogy két nap is láttam, h anyós az evőkanállal keveri össze a kutyatápot a konzervvel a kutya táljában. apától kiderítettem, h mind a 4-en így csinálják......


voltunk a deichmann-ban és 3000ft-ért vettünk cipőt Nórira (valami bobby shoes a neve), és még 1000-ért mamuszt. ahhoz képest, h még a legolcsóbb piaci is 4500ftvolt, sztem anyagilag egész jól jártunk. kb 18-18,5-es körül lehet a lába, de őszintén bevallom, h 20-ast vettünk neki, mert szerintem úgyis hamar kinövi.
Vendég
 


Hm, mi már 3-as és most 4-es méretben is zömmel Tesco lila pelust nyúzunk (vagy ha akciós, akkor müllerest, vagy pamperst + anyósoméktól néha-néha kapunk huggiest).
Megmondom őszintén, nem volt vele probléma.
Most a fosos-betegség időszakban igen, de ez extrém eset ugyebár, és most MINDENBŐL kirobbant néha a cucc.

Talán a huggies a legjobb szerintem is, de én éjjelre is ilyen lilát adok rá többnyire, és simán kibírja, bár P nem iszik/eszik éjjel semmit.
Annyit legalább bír, mint akár a sárga, akár a zöld pampers.
Csak ez merevebb anyagú, és vastagabb ezeknél, kb olyan mint a libero. Hátul jó gumis (a tépőzárnál nem annyira rugalmas), és a lábrésznél is tart a gát.
De biztos baba-alkatfüggő is.
asszem kchriskéék is használnak ilyet, talán ő is tud mondani neked infót róla.

haha: megfertőződtél?
:roll: még jó, hogy a fájásokról lemaradtál, gyerek-"végeredmény" nélkül azért elég necces lenne átélni újra, még ha csak álomban is-nem?
A cipőkkel szerintem is jól jártatok!
Én is nézegettem a Deichmannt, de még nem veszek, mert huzamosabb távokat nem megy, és félek, hogy mire tényleg normálisan járni fog, kinőné azt, amit most veszek.
Kb 2 hete raktam el a 18-as lábbeliket, de ma a 19-es is csak neccesen ment rá, úgyhogy asszem mondhatom, hogy elég gyorsan nő a lába (nekem is 42-es :oops: ).
Állítólag kb 1,5 centinek kell lenni a baba lábujja és a cipő orra között, különben túl hamar kényelmetlen lesz neki. Legalábbis ezt olvastam valahol korábban.

Kép

Kép
redwings
 
 


Szép estét!

Remek...itt írok mán mióta,oszt jó elszáált az egész...a szemem meg leragad,úgyh most rövid leszek!

Szóval:Név nélkül mindenkinek köszönöm az evéssel kapcsolatos hozzászólásokat és a rengeteg támogatást :oops:

Sokmindent kipróbáltam már ez elmúlt hetekben,de ma végre úgy tűnik,Csenge kezd ráérezni,hogyan is működik ez a kanálnak nevezett izé,ugyanis vacsorára sertéspöris nokedlit evett egyedül :lol: Én olyan boldog voltam!!!

Red! A darabosat úgy értettem,h ha vannak darabok a főttkajában,akkor az egész egyszerűen lekapargatja a nyelvéről...Már nem turmixolok neki,elvégre előbb-utóbb meg kell tanulnia rágni.

És,hogy egy kicsit elkeserítselek:Nálunk nem jött be a tévhit.Mindkét ördög ugyanolyan aktív kint,mint bent volt :P
Az pedig,h a második nyugisabb........hááááááát....nem tom...Bár Csenge ígéretesen indult.Az első hónapokban észre sem lehetett őt venni.Mint,ahogy az meg van írva:evett...aludt...kaksizott...se hasfájás,se ringatás,semmi.Na,aztán egyszercsak elkezdődött a pokolés ez azóta csak rosszabb.Gyakorlatilag ott tartunk,h Csenge üti Csongort,aki üvölt,h"anyaaa,bánt sa Csengeee"!De halálédes,ahogy együtt baromkodnak :lol:

Persze ez nem azt jelenti,h nálatok is így lesz!Viszont,ami a legfontosabb(nekem legalábbis mindig ezt mondják,ha esetleg panaszkodom,h rosszak):inkább legyen eleven,mint beteg... :wink:

Nem olvasok vissza,nincs erőm,szóval a hibákért BOCSIKA...

Kép
Kép
nusyka
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Sajnos Alexának ma reggel van egy kis hőemelkedése, még nem magas (37,7 popsiban, de ebből még le kell vonni 0,5-öt), de azért nem örülök neki. Hívtam a gyerekorvost, aki szabin van, szerinte akár a rágó fogak is lehetnek, már nagyon készülődtek a múlt héten is. Remélem, tényleg csak ennyi. A doki azt javasolta, még ne vigyük le a helyetteséhez, mert a rendelőben sok az influenzás, nehogy bekapjunk valamit feleslegesen, de ha gáz van, a hétvégén kihívjuk az ügyeletet.

Tegnap nekem is fájt a torkom, de ma már jobb, remélem, ez is csak valami ijesztegetés.
A háziorvosom a héten felírta a Tamiflut, hogy legyen itthon, és az első tünetekkor azonnal be kell venni, nehogy nagy baj legyen. Tudom, hogy sok az ijesztegetés, és a felesleges pánikkeltés az influenzával kapcsolatban, de ha csak a fele igaz, engem már idegesít. Főleg így, terhesen.

Kicsit én is félek a testvérek közötti háború miatt, és tudom, hogy a kis korkülönbség sem garancia mindenre (a húgom és köztem 14 hónap van, és hát nem igazán csípjük egymást - mondjuk, még köszönünk egymásnak, de nagyjából ennyi).

Lehet, hogy hülyének fogtok tartani, de nálunk van mindig valami az etetőszékben, amivel lekötheti magát Alexa és az evés is nyugisabb. Nem játék, hanem valamilyen konyhai eszköz, cumilánc, teamécsesek (persze nem együtt), ilyesmik. Ha nincs, Alexa csak arra koncentrál, hogy mi kell neki, mit lát maga körül, és akkor tolja el a kanalat, vagy a kezem. Így elnézegetünk egy dolgot, kopog vele és közben vidáman eszik. Lehet, hogy ez nem a legjobb módszer, és a dadusok a TV-ben biztos kiakadnának, de nekünk bevált. És tuti, hogy felnőttként nem fog teatojással játszani kaja közben. Ha már tudunk majd beszélgetni, meg már ő is kanállal fog enni, ez magától el fog maradni (remélem).
Viszont Alexa vidáman megeszi a darabos cuccokat is, igaz, sokkal lassabban, mint a pépest. Ha fáradt, és tudom, hogy nem lesz türelme az evéshez, akkor inkább turmixolom a kaját, mert így gyorsan túl vagyunk rajta. De sokszor utána még kap az én kajámból darabokat, és azzal még elnyammog egy kicsit. Igaz, Alexának már 8 foga van (4 lent, 4 fent), így neki talán egy kicsit könnyebb.

Na megyek, még mosogatnom kell, aztán gyorsan bevásárolunk Alexával, ha felébredt (és nincs láza), hogy ne a hétvégén kelljen a tömegben.

Kép
Kép
detty74
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?