Új privát üzeneted érkezett!

Hááát én annak örülnék,ha a lakásfelújitásra is
adnának támogatást.
Autó biztositás:
Minden évben a baleset mentes vezetésér feljebb
kerülünk egy bónusz osztállyal.Ami normális
esetben azt kellene,hogy jelentsen,hogy kevesebbet kell fizetni.Ezzel köszönik meg,hogy
baleset mentesen vezettünk.
De nem!!!Még többet kell fizetni mint előző
évben.KépSzemét disznók!!!Kép
Ahogy a férjem szokta mondani:
Ez az ország egy nagy rakás sz.r!!
Pusz,Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Tandi!

Én az első gyereknél végig szedtem az Elevitet és nem lett óriás bébim (3300 gramm, 48 cm) én viszont híztam 20 kilót. Nem tudom, hogy ebben az Elevit közre játszott-e. Most azt mondta a doki, hogy csak a 17-18 hétig szedjem és csak 2 naponta. Szedem is már amikor el nem felejtem.

Anett!
Mekkora a lakásotok?

Nekünk nagyon nagy szerencsénk volt ezzel az illeték dologgal, mert ha cserélsz akkor csak a kettő különbözete után kell fizetni (persze csak akkor igaz ez ha drágábbat veszel. Szegény anyukámék olcsóbbat vettek és szép kis csekk jött ki). Ez már a 3.lakásunk. Az elsőnél még pont belefértünk a 2%-osba, aztán azt úgy el tudtuk adni,hogy a következőnél már csak 600.000.-ft után kellett fizetni és most ismét csak 2%-ot kellett fizetni a különbözet után. De azért ne higgye senki, hogy milliomosok vagyunk, van egy szép nagy hitelünk 15 évig.
Az a baj, hogy az ember hiába forumozik akkor sem fog soha semmi történni. Mindig csak a kisemberek járnak rosszul.

Puszi mindenkinek!
Sys
13+2
sys
 
 


Szaisztok!

Szia Márti!
Nekünk úgy jött lurkóböki, hogy már inszeminációval lettünk fenyegetve a következő hónaptól. De hála ég...!!!

Az esküvőnk nem az a felhajtós típusú, mert a magam részéről el sem tudom képzelni, hogy sok kedves rokon, ismerős és barát előtt végibattyogjak bármilyen szőnyegen és ott előadjam a nagyjelenetet. Hát nekem ez nem menne. A páromról meg ne is beszéljünk. Igaziból az a helyzet, hogy nem akarok apasági nyilatkozatot, mert akkor már egyszerűbb kimondani az igent, osztkalapkabát.
Most elhatároztuk, hogy Visegrádra megyünk, mert az szép hely. Szept 4-én, ha minden jól megy. Öten megyünk a két tanu, meg mi, meg a kisunokatesó(aki az én tanum lesz, és az vicces lesz mert ő okt 4-ére van kiírva, tehát nem megyünk, hanem gurulunk) párja és ő majd fotóz, mert fotót azt szertnék. Aztán kajálunk, meg ha minden igaz este csinálunk gardenpárét a kertünkbe, hogy azért a barátaink jól tudjanak nekünk örülni. Aztán megyünk Rodoszra. Mert azért az esküvbőbe van egy-két jó dolog, ilyen a buli, meg a nászút, hát ezeket bevállaljuk. De szép ruha és rokonok nem kellenek. Sem díszmagyarba öltözött násznép.

Nekem azt mondta a dokim, hogy nem Kell mennem belgyógyásztra, mert neki megfelel a László kórház beli zárójelentés. Remélem a védőnéninek is, mert a X. kerületi rendelőintézetet inkább kihagynám!Kép

Na, hát nem lettem rövid!Kép
Cupp
Rékacs

Rékacs és
KépKép
Kép
Kép
imolyozs
 
 

 
 

Szia Rékacs,

soraidból arra következtetek, hogy Te már alaposan körüljártad az apasági nyilatkozat témáját. Szóval szerinted egyszerűbb kimondani a boldogító igent? A másik választás valóban olyan nehézkes és bürokratikus? Igazából azt sem tudom, hogy hol és mit kellene intézni abban az esetben, ha az apa nem a férjem, de természetesen ő vállalja a gyerkőcöt. Tudsz ebben segíteni? Az eskükő csak a legvégső megoldás lenne. Na nem azért, mert nem mennék hozzá a páromhoz, vagy ő nem akarna elvenni, csak szeretném, ha rendesen meg tudnám szervezni (és őszintén, ezekben a napokban-hónapokban-leginkább a babára figyelnék, ha lehet).
Előre is köszi a segítséget,
Flo
flo
 
 


Szia Sys!
Amikor az első gyerkőccel terhes voltál,véletlenül nem dolgoztál a Profi boltban??
Akkor vörös vállig érő hajad volt??
DiaKép 17+5

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Dia!

Hála istennek soha nem dolgoztam közértben. Már az anyukám hasában is könyves voltam (ugyanis ő is az), tehát kb azóta ezt a szakmát űzöm. Hivatalosan csak 14 éves korom óta és mindig a belvárosban.
Viszont volt vörös vállig érő hajam.
Honnan gondoltad?

Sys
sys
 
 


Szia Flo!

Nem jártam körül az apaságit, hanem aranyos kis elveim vannak(Ha már felcsinált, az a minimum, hogy elvegyen!Kép).
De mindjárt jön a kisunokatesóm és ők múlt hét csütörtökön apaságizat. Kikérdezem és leírom, valószínűleg holnap délelőtt válaszolok, jó?

Sziasztok
Rékacs

Rékacs és
KépKép
Kép
Kép
imolyozs
 
 


Sys!
Onnan gondoltam,hogy dolgozott itt a boltban egy
Szilvi nevű csaj,és pont akkor volt terhes amikor te.És irtad,hogy már több helyen is laktatok.Hát gondoltam ezen a lakótelepen is laktatok már biztos.Pusz,Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Dia!

Azon a felén még nem laktunk Kispestnek.De majdnem arrafelé vettünk lakást az egyik tömbházban. Mindig a piac után voltunk József A.(szüleimmel),Táncsics és most a Deák. 1 és 1/2 évig pedig a IX ker.-ben, odaszületett a nagyobb is. De hál istennek ott nem sokáig, mert nagyon nem birtuk. Mind a ketten tősgyökeres kispestiek vagyunk.

Puszi
Sys
sys
 
 


Szia tandi! Kép
A szocpollal kapcsolatban:
Banknál kell igényelni, állítólag hitel nélkül is lehet csak a szocpolt.
1 gyerekre tényleg 800e Ft, két gyerekre +1200e Ft, tehát ha 2 gyerkőc van, akkor össz 2000e Ft.
Annyi a kikötés, hogy életedben egyszer lehet szocpolt felvenni, tehát egy gyerkőcre szerintem nem érdemes, kettőre már annál inkább! És amit mi is csak utólag tudtunk meg, hogy amelyik lakás vásárlásával kapcsolatban veszed fel, onnan 10 évig nem költözhetsz el, vagyis nem adhatod el.Ha mégis eladnád, akkor a szocpol átmegy hitelbe, és ugyanúgy vissza kell fizetni, törlesztgetni,ugyanazokkal a feltételekkel, amire a hitelt kaptad.
Azt hogy ilyen módosulás után, tehát akkor, ha tulajdonképp nem kaptad meg a szocpolt, mert hitelbe ment át, lehet-e újra igényelni máshoz később, arról nincs infóm...
Remélem tudtam segíteni Kép
Babóca
babóca
 
 


Szia Babóca!
Igaz,én nem Andi vagyok,de nekem is segitettél.
El is döntöttük a férjemmel,hogy a második
gyereknél fel fogjuk használni a szocpolt.Kép
Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Szia Flo!

Apaságival kapcsolatban annyit tudok segíteni, hogy amikor terhes voltam az elsővel akkor szépen elballagtunk a XVII. ker.-i ( itt lakunk) önkormányzathoz, pontosabban az anyakönyvvezetőhöz és ott apuci szépen nyilatkozott, hogy igen ezt a gyermeket a nevére kívánja venni erről kaptunk egy papirt és ezt kellett szüléskor a kórházba vinni. Szerintem nem egy nagy dolog most is így fogunk tenni, esküvőt a párom elvi okoból nem akar szerint esküvő után elsárkányosodnak a nők :-), egyébként mi 8 éve élünk így és tökjó minden.

Kátya
kátya
 
 


Sziasztok lányok!

Valahol azt olvastam, hogy a házasságban nem élőknek kell nyilatkozat, de még a házasságban élőknek is kell egy 1 hónapnál nem régebbi házassági anyagkönyvi kivonat. Enélkül nem anyakönyvezik a babát. Tehát még a 9. hónapban el lehet rohanni az illetékes Önkormányzathoz! Ezt tuti pasi találta ki! Kép
Ti kenegetitek már a hasatokat és a ciciteket? Mikor kell elkezdeni és mit kell kenni? Én sajnos terhesség nélkül is szép zebra csíkokat növesztettem, ezért szeretnék nagyon odafigyelni a dologra. Az egyik barátnőm mesélte, hogy ő nem kenegette a cicijét és olyan lett a bimbója mint egy szelet marhapárizsi! Kép Szép kilátások!
Na most már én is utánanézek ennek a szocpolnak! Miért kötik meg, hogy 10 évig nem adhatod el az ingatlant. Nem mindegy nekik? Egy olyan támogatást, amit csak egyszer használhatsz fel, minek kötik ilyen korlátokhoz? Ki érti ezt?
Mi a férjemmel 10 évnyi együttjárás és 3 évnyi együttélés után házasodtunk össze. Persze már minden alkalommal megkérdezték a rokonok, hogy mikor lesz lagzi. Mondtuk: "MAJD". Eddig mi volt a rokonok kérdése: "Mikor jön a trónörökös?" Hogy ezek a rokonok milyen édesek tudnak lenni! Kép
Tegnap annyit hajcihőzött a gyerkőc a pocakomban, hogy már láttam magam lukas oldallal. Ha így folytatja és jobban megnő egyenesen kirugdalja az anyja oldalát! Állítólag ha már a pocakban is aktív a gyerek, akkor az életben is az lesz. Lehet, hogy gyorsan vissza fogok fogyni terhesség után, mert a gyerek nagyon izgága lesz! Mondtam is a férjemnek: fogunk egy-két kilómétert loholni a gyerek után!
Pont tegnap olvasgattam a Nagykovácsi hírmondót és látom, hogy a hétvégén adják át az új EU-s szabályoknak megfelelő játszóteret az utcánk végén! Ez nagyon jó lesz, ráadásul épül egy új ovi is ott.
Na megint hosszú lettem!
Barbara
Dia: Már csak egyet kell aludnod és látod a kis lurkót! Kép
babar
 
 


Szia Barbi!
Igen,igen már nagyon várom!KépKépKép
De sajnos ma reggel döbbentem rá,hogy az AFP-t is
most adják.Kép
Ezért már 1/2 8-tól háromszor voltam wc-n.Kép
Ugyan mennyi lesz még holnap 10-ig??Kép
Láttad a képet?Most te jössz!Én elég rondára
sikeredtem,pedig 20 évesen még szép voltam.Kép
Hááát a tiétek gyerek szerelem a javából!Kép
Mennyi voltál 15? pusz,Irj,Dia 17+6

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Sziasztok!

Flo és mindenk akit érdekel az APASÁGI NYILATKOZAT:
Szóval el kell kocogni az illetékes önkormányzatba. Illetékes ahol laktok, de még jobb az a kerületi, ahol a baba születni fog, azaz a kórház kerülete. Érdemes előtte odatalefonálni és az anyakönyvi vagy valami ilyesmi osztályt kérni és ott a szintén Illetékesessel időontot egyeztetni.
Aztán mindketten elmentek személyivel és terhes kiskönyvvel felszerelketzve. Ott apa nyilatkozik, a néni felhívja figyelmét a jogkövetkezményekre, inti, hogy innen nincs visszaút(anyának ezt nem mondja, hisz ő akarta, most mááá vállalja), aztán ad papirkát, kettőt. Egyet hosszú távra őrizni kell, egyet meg le kell adni a kórházba, ha megvan a baba.
Aztán itt lehet nyilatkozni a születendő gyermek nevéről is. Mármint nem arról, hogy Petike, vagy Katika, hanem a vezeték névről, ha van valami különleges vágy(a kisunokatesóm apája Tóth, mi meg Zsólyomiak vagyunk és a gyerek Tóth-Zsólyomi lesz és akkor itt nyilatkoztak és akkor automatice az lesz, a nővérem férje is véletlenül Tóth és ott is Tóth-Zsólyomi a bébi, de ők nem nyilatkoztak előre és nagyjából egy havi utánajárás volt, míg végre ez lett a gyerek neve. Amúgy véletlen a rokonságba, hogy ennyi Tóthot találnak. Az enyém nem az, de mondta, hogy elgondolkodik, mert jó kis név. A mi bébink Karminás lesz, na ehez találj nevet!Kép)
Na, ami azt illeti összehortam itt hetet-havat, de remélem tudtam segíteniKép

Szia
Rékacs

Rékacs és
KépKép
Kép
Kép
imolyozs
 
 


ehez=ehhez

Rékacs és
KépKép
Kép
Kép
imolyozs
 
 


Szia Dia!

Ne f.ss, nem lesz semmi gond! Könnyű ezt mondani lehet, hogy holnap én is bérletet váltok a legkisebb helységbe!
Láttam a képet! Csini kismami vagy! Én úgy vagyok vele, hogy amíg egy nő gusztusos, addig nincs gond és én állítom, hogy a duci emberek sokkal jobb kedvűek! Majd ha rohangálunk a gyerek után, majd olvadnak rólunk a kilók. Egy barátnőm most mesélte, hogy 26 kilót hízott a terhesség alatt (jó előtte csonti modell volt) és szülés után 1 hónappal már 16 kg lement róla!
Sajnos ezek a hormon nyavaják eléggé felborítják az ember szervezetét. Én az előző terhességemnél szedtem Duphastonet és akkor a 8 hét alatt 3kg-t híztam. Persze, mikor kiderült, hogy a baba már nem él azonnal lement az egész! Kép
Nekem most nincs friss képem, de holnap hozok tavaly nyárit. Éppen nyaralni voltunk és teljes ellátással voltunk egy szállodában (zabálás egész nap), tehát röpültek rám a kilók, így kb. annyi voltam, mint most 4,5 hónaposan. Kép
babar
 
 


Dia, Babóca és a többiek!

Használt lakásra, mint ahogy azt a fentiekben írtam, nem jár szoc.pol, csak 3 gyerektöl, és az is csak úgy, ha nagyobbra cserélsz egy már meglévö, saját tulajdonút.
Sajnos.
Bezzeg új lakásra már 1 gyerek után is.

Úgy tudom, hogy lakásfelújításra is adnak hitelt.(nem szoc.polt)

Sys!
Nekünk ez az elsö lakásunk, nagyon nehezen sikerült így is hitelhez és lakáshoz jutnunk,és majd 20 évig nyögjük (már csak 19 és negyed) a hitelünket.
Akit nem tudnak segíteni pénzzel a szülei, vagy nem örökölt, az normális fizetésböl nem hiszem, hogy össze tudja spórolni azt a 30-40% önrészt a mai lakásárak mellett, ami minimum kell a hitelhez. Nagyon ugrom erre a témára, mert általában azoknak van a legnagyobb szájuk, akik alá alá tettek mindent pl. a szüleik. (volt, akitöl megkaptuk, hogy két keresö ember hogy nem tudott összespórolni pár év alatt egy 8 milliós lakásra. Hát úgy, hogy sajnos nem tudja az ember az egész fizuját elrakni, élni is kell belöle, de ha az egészet eltennénk, akkor sem jönne annyi össze, csak 100 év alatt. Persze, az illetö telket kapott a szüleitöl, amit eladva tudott venni lakást stb, de ezt már nem részletezem.)

Egyébként 59 m2 a lakás, és majd törhetjük a fejünket, hogy átadjuk-e neki a hálószobánkat, vagy beköltözik majd Petrához. Persze, az elején még biztos velünk lesz. Ha lány lenne, szerintem Petra mellé költözik. És át egy kicsit önzö is vagyok: végre van külön hálónk 7 év után, ami nem ugyanaz, mint a nappali...
Ti hogy tervezitek?

Puszi:
Anett
12+5
anettka
 
 


Szia Barbi!
OK nagyon várom a képet.Kép
Bár szerintem max 60kiló lehetsz.
Én úgy hallotam,hogy szülés után 2héttel általában 10kiló mindenkiről leugrik.Kép
DE csak nézzük a szülést./Gyerek kb:3és1/2,
magzatviz 2kiló,placenta 1kiló/Össz:-6és fél.
Az nem rossz.Kép Pusz,Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Dia!

Hol van rólad kép? Megnézném...

Puszi:
Anett
anettka
 
 


Dia!

Ma reggel 65 kg voltam, ehhez 173 cm magas vagyok! Ez még nem is lenne gond, csak a fölösleg középtájon összpontosul, minek eredményeként tekintélyes hátsóval rendelkezem. Szóval az én fenekemen ki lehet telelni! Mindehhez viszonylag pici cicik (legalábbis terhesség előtt) és kajakozó vállak. Tipikus homokóra!
Ez van, ezt kell szeretni! Ráadásul most olyan lötyögős lett a bőröm. Mondta a doki, hogy ne aggódjak ez a hormonok miatt van. Köszi, nem az ő combja hulla-hoppozik a csontja körül!
Pusza
Barbara
babar
 
 


Szia Anett!
Nekünk egy 61nm-es lakásunk van.2ésfél szoba.
Én úgy tervezem,hogy kb: 4 éves koráig velünk lesz,aztán átköltözik a fél szobába.De lehet,hogy
előbb.Kép És ugye igy marad egy nappali is.
Ezért ha jönne egy második gyerkőc közben,akkor
elköltöznénk egy új sorházba,ahol legalább 4
szoba van.KépPusz,Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Szia Babóca!

Köszi a segítséget, de a helyzet az, hogy ezek szerint nekünk semmi képpen nem jön ez össze.
Használt lakást vettünk, csutkára felújítottuk, 20 évig fizetjük a hitelt, tehát én 48 éves koromig fizetek mint a katona tiszt, és ha el is adnánk a férjemmel, akkor is valaki palimadárnak át kellene vállalnia a hitelt talán akkor még mindig fel kellene vennünk hitelt és úgy tudnánk egy újépítésűt venni.
Hát ez elég bonyolult, sajna sehogy nem lehet ezt megoldani. Ha csak nem történik valami Isteni csoda.
Ez van. Irigylem azokat az embereket, akiknek bejött az élet, de talán mi mindent jobban megbecsülünk, hisz annyit szenvedünk mindenért.
Sok puszi: ANDI
tandi
 
 


Szia Rékacs, szia Kátya!

Nagyon köszönöm a felvilágosítást! Akkor most már csak bele kell vetnem magam a szorgos ügyintézésbe és gyermekem apja valóban gyermekem apja lehet!!!

Szép napot mindenkinek!
Flo
flo
 
 


Szia Barátosném!

Hát drukkolok neked én is holnapra, remélem minden rendben lesz veletek.
Én is izgulok a jövőhét csütörtök miatt, de nekem addig még sok víz lefolyik a Dunán.
Remélem nincs semmi gond.
Itt olvasgattam a lányok leveleit, hát én úgy vagyok ezzel, hogy nem mindegy hogy ki hogy néz ki, ezt fölvállalta, szülje meg és örüljön, legyen Boldog, nem kell ennyit foglalkozni magunkkal, tudod én inkább a bébivel foglalkozom, de vele sem állandóan, amikor eszembe jut és van rá időm.
Tulajdonképpen ma már a nők többsége olyan szinten figyel magára, hogy remélhetőleg te sem fogsz hízni sokat, sőt mit akarsz, félidős vagy és híztál másfél kg-ot.
Ez szerintem tökéletes.
Most figyelj majd még oda mert most lehet csak igazán felszedni, de amennyit te eszel, mint egy madár biztos hogy nem fogsz hízni.
Sőt te pont az a tipus vagy, aki még vékonyabb lesz szülés után mint most.
Majd meglátjuk, azt tudom, hogy én aggódom, egy picit mert nem nagyon aktíválja a mozgásra magát a gyerkőcöm. De kiderül az UH-on hogy éppen most lusti, vagy mi van vele.
Szarok az Államba is bele, igazából felhúztam magam, hogy mért vagyunk ilyen szerencsétlenek, de most ha megszakadok akkor sem jár semmi.
Nem baj, majd élünk valahogy, igazából én nem panaszkodom, amit mi ketten Gyurival elértünk az életünkben 6 és fél év alatt, az nem semmi, örülök neki nagyon és Boldog is vagyok.
No jók legyetek és vigyázzatok magatokra, majd még írj.
tandi
 
 


Anett!
A kép a friss kismama topikban van.Kép
Elég csúnya.Kép

Barbi!
Nem sokat tévedtem a kilódnál.Kép
Tőlem még igy is nádszál vagy.Kép
Pusz,Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Szia Barátnőm!
Nem vagy semmi!
Most beszéltünk telefonon,és mire a géphez ülök,
már irtál is nekem.Kép
Ezt,hogy csinálod????????
Mikor lesz a lagzi?????????KépKépKép
Szerintrem nálunk a keresztelő szülés után
2 hónappal lesz.KépTehát február.
Az én gyerkőcöm se nagyon aktiv.Kép
Már attól félek,hogy valami nincs rendben.Kép
De holnap kiderül.Kép
Pusz,Irj,Dia 17+6

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Szia Anett!

Nekünk 63 nm, 2 és 1/2 szobás és mi se nagyon akarjuk odaadni a hálószobánkat a picurnak, legalább is egyenlőre nem. Örülünk, hogy egyáltalán van. Amig nagyon pici addig biztos velünk lesz a hálóban aztán meg a Reni már lecsapott rá. Megrendelte az emeletes ágyat. Egy pár évig jó lesz majd így, addig meg szokjuk a gondolatot, hogy meg tudjunk válni a hálószobánktól. De hátha addig ránk szakad az OTP vagy valamelyik bank és építünk egy házat. Mondjuk ennek elég kicsi az esélye. "Legyünk optimisták hiszen beléptünk az EU-ba"

Dia!
Miért akarod, hogy 4 éves koráig veletek egy szobában legyen? Akkor már elég nehéz lesz átszoktatni. Nekünk a nagy 7 hónapos kora óta külön szobában alszik. Hidd el, hogy sokkal jobb. Így is fel fogsz ébredni minden rezdülésére. Szülés után megtanulsz úgyis éberen aludni és ez így is marad amig fel nem nő.

Puszi
Sys
13+3
sys
 
 


Szia Sys!
Azért szeretném,mert előbb még olyan kicsi lenne.
Sajnálnám.Kép
Meg elég nagy a háló.De lehet,hogy még változik
addig a véleményem.Dia
Én is várom az ötös lottón a főnyereményt!
"Remélem hallotta a MIKULÁS."

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Dia!

Megnéztem a képedet a másik topicban. Nem tudom, hogy mi bajod van magaddal. Szerintem nagyon csinos vagy, aki meg a külső alapján itél meg valakit az foghat egy ásót és eláshatja saját magát én meg ledöngölöm utánna a földet.

Puszi
Sys
sys
 
 


Szia Barátosném!

Hát igyekeztem írni is meg közben pötyögtem is.
No az esküvő az akkor lesz amikor megszületett akkor vékonyabb leszek, remélhetőleg és akkor egy kiskosztümben bemegyünk a Református pap bácsihoz és megbeszéljük vele. Nekem konfirmálni kellene, Gyurinak meg hittant venni. Remélem belemegy, muszály mert nagyon szeretném ha meg lenne keresztelve és mivel én Református vagyok ezáltal ő is az lesz. Ez van, hát Gyuri még nem tudja, madj ha pici fél éves lesz akkor szeretném elvinni, de az is lehet, hogy előbb.
Még nem tudom, ez még nagyon a jövő zenéje.
GYuri úgy is azt fogja mondani, hogy minek megkeresztelni, hisz ő sincs.
Nem is akar majd eljönni, nagyon ellenzi a templomot, a papokat, és egyáltalán ezt a felhajtást, de én tudom miért, mert az anyukájáék ezt nem tették meg érte. Ha megtették volna, akkor másképp látná ezt az egészet.
Szóval Dia nekem semmilyen helyzetből nincs egyszerű dolgom a papával. De kűzdök, megkűzdök mindenért, szó szerint.
tandi
 
 


Szia Barátosném!

Éppen most néztem kislány neveket, hát találtam még egy párat ami tetszik.
Nevek Beczézés
Teller Tamara Tami
Teller Natália Nati, Natasa
Teller Eliza Liza, Liz,
Teller Laura Lara
Teller Virág Virág az Virág
Teller Diána Dia
Hát nem is tudom, amelyik eddig nagyon tetszik az a Teller Tamara, mert hogy mindkét gyerkőcnek akkor T.T. lenne a monogramja. Teller Tamás és Teller Tamara. De mindegyik nagyon tetszik eddig.
Nehéz választani.
tandi
 
 


Szia Barátnőm!
Nekem ezek közül a Virág tetszik.A Lara egy
önálló név.
Vékonyabb leszel?????????????
Most is az vagy.
Szerintem is kereszteljétek meg a lurkót.
Én nem is tudnám el képzelni,hogy az enyém ne
legyen meg keresztelve!
Pusz

Sys!
Te is ari vagy!Te teszel fel képet????????
Mi a baj velem???+ 40 kiló.Kép Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Sziasztok!

Dia, Barbara, kérdeztétek, hogy hogy mhetek 18 hetes uh-r amost csütörtökön. Hát, az a helyzet, hogy nekem valahogy minden kicsit előbb jön. Az AFP vizsgálatra is a betöltött 15. hét után mentem (iagz, hog ymár a 16. hétben voltam, és azt mondták, hogy ez így OK), de ebből nem lett probléma, mert jó lett az érték. Én attól féltem, hogy túl alacsony lesz, de nem. Most meg a 18. hetes uh-ra a betöltött 17. hét után megyek, technikailag a 18. héten leszek már, de még csak az elején. Remélem azért látszani fog minden, amit szeretnének nézni! Az orvosom küld egyébként mindig, és ln megbízom benne, eddig jól sültek el a dolgok. A 18. hetes uh-t egyébként egy másik topik lányai közül elég sokaknak a 18. héten csinálják, tehát nem betöltött 18. hét után. Gondolom ez orvos és kórházfüggő is.

Röviden csak ennyit, legyen szép napotok!
Rumpusz
rumpusz
 
 


Szia Rumpusz!
Mennyi a normális AFP érték? Nekem holnap lesz kész.Izgulok.Pusz,DiaKép

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Szia Dia!

Megnéztem én is a képedet, nagyon csinos vagy! Egyébként rokonlelkek (testek) vagyunk! Sőt! Én a magasságomhoz képest jó 20kg plusszal rendelkezem! És olyan elegem van abból, hogy állandóan szekálnak, miért nem fogytam le terhesség előtt, tönkreteszem magamat, mi lesz a vérnyomásommal, cukrommal,nem bírja majd a szívem, stb. Hozzáteszem soha nem volt gondom egyikkel sem, most is tökéletes a vérnyomásom és a cukrom is!

Egyébként bankokkal (OPT) nekem is tele van a hócipőm. Tetőtér beépítéshez szeretnénk a párommal pénzt felvenni. A helyi illetékes OTP-nél (Gyálon)azt mondták a tervek, papírok alapján, hogy semmi akádálya nyújtsuk be az igényt. Mivel most Pesten lakunk albérletbe, gondoltam egyszerűbb ha itt intézzük a hitelügyet. Voltam az OTP Pest Megyei Központjába. Ott pedig azt mondta az ügyintéző, hogy tetőtér beépítésre (mint új lakás építése) mi nem vehetünk fel hitelt, csak a jelenlegi tulaj, de ő is csak bővítésre. Gyálon azt mondták, hogy jár a szocpol, Pesten azt hogy nem!
Na! Most legyünk okosak!
reju
 
 


Szia Reju!
Te is tegyél fel képet!Légyszi.Kép
Csak akkor jár szocpol,ha még nem vettétek fel,
és tiétek a ház.Mert ugye más házának bővitésére
nem jár.Logikus.Kép
Pusz,Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Szia Dia!
Keresek majd képet,és felrakom! Kép Persze, hogy arra nem jár a szocpol, de az eredeti terv az, hogy a beépítés után társasházasítva lesz a ház, két külön lakással, külön helyrajzi számon, és a felsőszínt kizárólagosan a mi tulajdonunkba kerül. Már jó másfél éve rajta vagyunk az ügyön. Direkt körbe jártunk mindent, bank, ügyvéd, földhivatal, hogy lehetséges-e így. Mindenféle hozzájárulási, tulajdonosi nyilatkozatot begyűjtöttünk, amikor mindenki azt mondta, hogy oké, kifizettünk nem kevés pénzt a tervekért, és most jön egy ügyintéző, aki azt mondja, hogy nesze semmi, fogd meg jól!
Egyébként lehet, hogy csak le akart passzolni, mert hát tényleg nem ők a terület szerinti illetékes bankfiók. Kép

Na nem is mérgelődőm tovább!!

Vigyázzatok magatokra!

Puszi!
reju
 
 


Szia Reju!

Mi is sokaktól hallottuk, hogy az OTP szeret kekeckedni, ráadásul az ügyintézés költsége is náluk a legmagasabb. Mi a Kereskedelmi és Hitelbanknál vettük fel építésre és - igaz 1 teljes hónapot rászántunk - viszonylag minden gond nélkül folyósították!
Pusza
Barbara
babar
 
 


Sziasztok !

Szeretnék csatlakozni hozzátok, szintén 2005 januárban fogok szülni. Ő a harmadik gyerkőc lesz. Az utolsó mensim szerint a szülés időpontja : január 03, a doki és az ultrahangon megállapított méretek szerint viszont január 12.A nagytesók 5(Levente)illetve 7(Laura) évesek.Magamról annyit ,hogy most augusztusban leszek 30 , budapesti vagyok,dolgozom : (marketing asszisztens) és a Jánosban fogok szülni.Régebben , mikor a nagyok kicsik voltak sokat társalogtam itt a babaneten , de mióta dolgozom nem nagyon jutott rá időm. Mindenkinek gratulálok a babához , vigyázzatok magatokra üdv:
Nanácska (rendes becsületes nevem : Szilvia)
nanácska
 
 


Szia Szilvi!
Üdv a körünkben szivesen látunk.Kép
Dia 17+6

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Kép
Kép

Hát ez vagyok én és a drága férjem!
Dia már nagyon várom tőled a híreket!

Pusz,
Barbara
babar
 
 


Szia Barbi!
Jól nézel ki!KépTerhes képet is kérek.
Már nagyon várom,hogy lássam a picurt.
Kb:2óra még.Kép
Majd jelentkezek.Pusz,Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, reggel kidobtam a taccsot, illetve valami ahhoz hasonlót, a férjem kávéfözésére reagálva. Jó, hogy mindezt majd' 3 hónaposan kezdem!

Ma megyek a 12 hetes UH-ra, az hüvelyi vagy hasi már?

Dia!
Irigyellek, hogy nálatok úgy megy, hogy a második gyereknél jön a nagyobb lakás is. Bár ahogy írod, nekem nem tünik kicsinek 2 gyerek számára sem a lakásotok.
Nálunk a "muszáj" nagy úr, mi még jó pár évig itt fogunk lakni, de hát mi is így nöttünk fel, egy szobában a tesóval, és normális emberek lettünk.
Ismerek olyat, akinek 2,5 éves a gyereke, és csak egy ágyban hajlandó aludni a szülökkel, mert a könnyebbség kedvéért mindig velük aludt. Képzeld, így a "házaséletüket" úgy intézik, hogy arra mindig kivonulnak a nappaliba. Jó, tudom, hülye hasonlat, de szerintem is jobb egy idö után külön a gyereknek is, és a szülönek is.

Puszi mindenkinek:
Anett
12+6
anettka
 
 


Szia Barátosném!

Már nagyon izgulok,hogy végre mondjad a jó híreket.
Majd írj, hogy mire jutottál de lehet, hogy nem bírok várni, és fel foglak hívni.
Hát tegnap csináltam rakott kelt, jó lett, de nem annyira, mert túl sok volt a rizs.
Ma nagyon rosszul esett egy beszólás, az egyik kolléganőm aki nagyon sokat hisz magáról, lebaszott szó szerint, bejött az irodába és elkezdi nekem, hogy bevág a pi....ba a nadrág, húzzál már el venni, nem igaz, hogy ilyen csóró vagy, hogy nincs rá egy büdös 8-10.000 forintod.
Na elmondom neked, hogy úgy fel ment a pumpám, itt ültek az én kolléganőim, meg a társtitkárnőm, tökre megvédtek, annyira örültem, de hát ne tudd meg. Erre idejön és benyúl nekem ODA, és rángatja középen a nadrágomat, ilyet szól, nem veszed észre hogy terhes vagy, nem te vagy a lényeg, hanem a gyereked.
Na azt hittem, hogy úgy szájba verem, hogy elszáll Mekkáig.
Erre rászóltak a többiek, hogy hagyd már békén az Andit.
Nem szóltam semmit, de nagyon berágtam.
Egyrészt egyáltalán nem vág be, a másik, hogy tényleg nem volt most sem időm, sem pénzem elmenni kismama nadrágot venni, meg semmilyet sem.
Kettő nehogy már ő szabja meg hogy én miben legyek, meg ez az egyetlen gatyám a 100-ból amit még betudok gombolni.
Most mondd meg, hát kiver a víz.
De jó lesz már otthon lenni, gyűlölöm az ilyen nőket és egyáltalán az olyanokat, akik mindenki mással törődnek, kritizálják, csak ők, hogy hogy néznek ki, azt észre sem veszi.
Én soha nem tudnék ilyen lenni.
Na mindegy, hát ez van.
A harmadik, hogy az ő lánya a barátok Közt-ből a Juga Veronika, hát gondolhatod, hogy biztos hogy nekik több pénzük van, mint nekem, olyan rosszul esett, hogy csak na.
De nagyon sokan nem szeretik, mert nagy a nőci pofája. Hát nekem most belopta a szívembe magát, most már ebben az évben harmadszorra.
Ki nem állhatom, csak az a baj, hogy nekem ez a stressz, pont nem tesz jót, mármint a bébinek.
Na mindegy.
Majd még beszéljünk, most lehiggadok.
tandi
 
 


Dia nekem nem is írsz?
tandi
 
 


Andi!

Ez nagyon gáz! Hát én biztos nem bírtam volna ilyen higgadtan. Hogy jön ahhoz bárki is, hogy ilyet mondjon. És hogy elkezdte cibálni a nadrágod! És akkor mit szól mondjuk a Madonnához, aki úgy kirakta a pocakját, hogy szinte UH nélkül is lehetett látni a gyerek mozgását. Konszolidáltan öltözöl és ilyent mond! Lehet, hogy az egyik pasi kollégád megjegyezte, hogy milyen jó popsid lett és most még kihozza a nadrág is! Biztos ez nem tetszett neki! Kép Én pl. szeretem ha egy picit bevág a nadrág, akkor nincs az embernek olyan lapát feneke!
Ne is foglalkozz az ilyen bunkókkal!
Inkább figyeljen oda a spagetti hajú lányára!
Nyugodj meg!
Pusza
Barbara
babar
 
 


Szia Barátosném!

Jó rájöttem, hogy már biztos a dokinál lehetsz, kíváncsi vagyok, már nagyon izgulok értetek.
Olyan 12 óra körül felhívlak.
Remélem addigra már hazaérsz.
Pussz
tandi
 
 


Köszi Barbi!

Aranyos vagy, tudod én rólam általában leperegnek az ilyen dolgok, de ez már minden határon túlment.
Ez a nő egy hülye picsa. Már ha szabad így fogalmaznom.
Én is szeretem ha feszül egy nadrág, de ez még csak annyira nem is feszül.
Lehet, hogy leszbi a nőci? Erre még csak most gondoltam.
Igazad van, fölösleges idegeskednem ilyen bunkó emberen.
Hát a lánya se semmi. Az tény.
Akartam írni, hogy nagyon csinik vagytok a pároddal, jól összeilletek és szép barnák is vagytok, meg igenis nagyon jó alakod van, szóval szép kismama vagy, az egyszer biztos, a férjed meg egy igazi sármos pacek, hála Istennek jó rátok nézni.
Izgulok már Diáért, tudod ő a barátnőm, hogy mi lehet vele, már hívtam de még nem vette fel.
Én sajnos csak jövőhét csütörtökön megyek a 18 hetes UH-ra.
Ja tényleg te te holnap fogsz menni.
De jó nektek.
Remélem mindkettőtökkel minden rendben.
Pusza: ANDI
tandi
 
 


Szia Anett!

Semmi gond, ilyen előfordulhat bármikor sőt még ennél izgalmasabb dolgok is.
Nem sokára elmúlik, ha már olyan 4-4,5 hónapos leszel, akkor már sokkal jobban fogod magad érezni.
Nekem az elején volt rossz, én 3 hónapig reggel - este hánytam. Iszonyú volt, de most csak heti egyszer dobom ki a kaját. Egyébként már teljesen jól vagyok.
Az UH-on hasit is csináltak nekem, meg hüvelyit is. Kinél hogy. De kérheted is, hogy nézzék meg jól alaposan. Általában a hasinál nézik a méhlepény elhelyezkedését. Legalábbis nálam.
Aztán ki tudja, minden kórházban más.
Sok sikert. Pusza: ANDI
tandi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?