Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Bánhidy doktorhoz szeretnék menni magánrendelésre. Meg tudnátok írni, hogy mikor és hol rendel és hogy milyen számon lehet hozzá bejelentkezni.

Előre is nagyon köszönöm a segítséget.

Üdv,
Lepke
lepke
 
 


Szia Lepke!

Bánhidy doki csütörtökönként rendel. Cím: Nyugati tér 4. III. emelet. Tel: 320-4216
Csak ajánlani tudom.

Szia,
Gabi
Kosza_gabriella
 


SziasztokKép

PanzejnKép
nyugi, nyugiKép van egy jó mondás: repülő még nem maradt fent, baba még nem maradt bentKép
A tenna bugyi az a necces, gyógyszertárban lehet kapni, legalább kettőt vegyél, de több se ártKép
Mellszívó: ne vegyél előre, és nem drágább a klinikán, van amelyik itt még olcsóbb is egy kicsit, mint máshol...
Many: nekem fogadott szülésznőm volt, így természetesen adtam neki, a nővéreknek nem adtam, két okból, egyrészt nem volt már rá keretem, másrészt, akinek meg adtam volna szivem szerint annak apróbb ajándékkal kedveskedtem. Meg majd úgy is meglátod, hogy van miért, vagy éppen nincs is mért adni...

Normál esetben három nap után kirakják az emberlányát, ha minden rendben veled is meg a babócával is, bármi nemű komplikáció esetén a napok száma nőhet, értem ezalatt, ha mondjuk babó besárgul. Nem kell izgulni, kap egy kis szolit és máris jobban néz ki, meg annyira okosak már ezek a bébik, nagyon jól tudják, hogy állati sokan vannak kinában, féluton mindig meggondolják és rájönnek sokkal jobb itthonKépKépKép Jó tanács, ha babónak szüksége van a sárgaság miatt a kék fényre, akkor inkább maradjatok tovább bent, ne akarj hamar hazamenni, ekkor még vele lehetsz végig, de ha már otthonról kell visszajönni esetleg, akkor már téged nem vesznek fel az osztályra sajnaKép
Császár esetén általában egy hét a benttartozkodási idő.
Extra kivánságok: szerintem beszéld meg előre a dokiddal és ha ő is úgy gondolja akkor biztos megoldható, de az rajta és az adott helyzeten múlik majd.

GabiKép
minden jóban van valami kevésbé jó, sok tejcsi vonzata a fejés lehet, ha babóca nem elég habzsolháp, de nagyon örülök, hogy segitett a dolog, legjobb gyógyszer ilyen esetben a megnyugvás, és a biztos tudat, hogy van elég tejcsiKép

ShineKép
jujj nem irigyelek a két napértKépKép A legrosszabb a dologban az a tehetetlenség érzése, hogy fogalmad sincs mi az ami segiteneKép Mi a helyzet most veletek, adsz még neki gyógyszert? vagy már kicsit normalizálódtak a dolgok?? Esetleg ha a doki nénid is ugy áll a dologhoz, próbáljatok valami homeosat adni neki, talán bababarátabb, mint a többi gyógyszer.

KrizsiKép
alapból mindig ilyen pörgös szervezős voltam, de mióta itthon vagyok azóta egy kicsit azért leamortizáltam magamKépKép Jó volt kimozdulni itthonról, jót tettKép

FcsacsiKép
én is füzöm apája fejét az állatkerti játszóhoz, de az a válasza, hogy még kicsi... azért még nem adtam fel, a felnötteknek van belépő??

AnnamariKép
minden renben már?? megtalálták a ludast??
De irigyellek téged a 11 ig történő alvásért, mikor fogok én egyszer annyit aludni ujra...., majd ha már talán sulis lesz DaniKép

Július tizenkettedikei héten egy talihoz az állatkerti játszóban, mit szóltok??

Most megyek mert fiam leamortizálja a kiságyátKép

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 

 
 

Panzej! Mi kendőzünk, és imádjuk mindketten. Pici kora óta használom, eleinte még itthon is. Most meg gyakran a kiságyra szerelve hinta funkcióban szolgál. Nagyon klassz!!!!
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Ági!
Jó ötlet a tali!Kép

Krizsi!
A cég neve: Poly- Glass Kft.
Szada, Székely B. út.
Remélem, sikerrel jártok! Kép

Mi holnap elutazunk, úgyhogy megyek is, folytatom a csomagolást....

Terika
terika
 
 


Ági!

Ha jól számolom, akkor hogy Apát is vinni tudjuk, 15. vagy 16. lenne jó. De reggel megkérdezem, aztán küldök a héten sms-t. Hátha mégis lesz hétvégi napja. Már vagy egy hónapja nem volt hétvégénk....

Egy hétig Miskolcon leszünk, hétvégén XXV. Kaláka Folkfesztivál! Már tűkön ülök, Szabolcsnak ez lesz az első, tavaly nem voltunk, szóval még pociban sem ismeri a bulit.
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Shine!
Szegény Ádi! KépKép Sajnos Balázs is pont ilyen volt kicsinek! Képes volt egész napokat átbömbölni és én úúúgy sajnáltam szegényt!
Kipróbáltunk minden hasfájás elleni csodaszert, dokinéni váltig állította, hogy egészséges, ne aggódjunk. Aztán egyszercsak megjavult! Kép Hidd el, elmúlik ez az időszak!

Annamari
muter
 
 


Sziasztok!

Jó ötlet a tali, de ha ott találkozunk, akkor jelezni kellene a ZOO-nak, hogy jövünk, nem?

Ági!
Nekünk is jobb a 15. vagy 16-i dátum.
Úgy örülnék, ha összejönne, mert Pannát is bemutatnám nektek!!! :-)

Terika!
Kössz a címet, már egy másik telefonszámom is van... :-) :-) Az ár egy kissé zsebbenyúlós, de még kibírható.
Ha kell a telefonszám, írjatok. (3-4 nap alatt kész a csúszda)

Most nincs több időm... majd jövök.

Puszi Mindenkinek!

Üdv: Krizsi
krizsi
 
 


Krizsi nem kell szólni senkinekKépKép, ha a ZOO felöl mész akkor megveszed a belépőt a zooba és csokolom..
Ha nem a ZOO felöl mész akkor a cirkusz mellett van egy kis kapu és ott belépsz a játszóházhoz egyből onnan kimenni a ZOO felé nem tudsz mert kérnek jegyet zoo belépőtKép megint, ha meg a cirkusz fele mész ott meg csak kimész a kapunKépKépKépKép

Ki törődik ott velünkKépKépKépKép
Picus
picus
 
 


Sziasztok!
Nagyon jók a taliképek!
Nekünk nem jó a jövő hét, még azt a hetet dolgozom Kép, és mivel délutános vagyok, így Dani anyukámnál lesz. Mindegy, majd legközelebb.
Jó szórakozást Nektek!

Most csak ennyit.

Pusz-Kriszta

mohácska
 
 


Sziasztok!

Annamari: jó lenne, ha tényleg elmúlna! Kép(((( Még ez a papaverines cucc sem segít neki teljesen elmulasztani. Igaz, én csak fél adagot adok neki + Infacolt, mert (bár doki néni nme kevertet bele nyugtatót) azért mégiscsak gyógyszer. Szóval minden szopi után van sírás-rívás 1-2 órát, mikor hogy. De nem panaszkodhatom, mert éjszaka nagyon rendes kisfiú, akkor nincs nagyon sírás. Csak el ne kiabáljam. Kép
Doki néni szerint egyértelműen az a baj, hogy túl sokat eszik a lelkem. Ezt igazolja, hogy rengeteget kakil. És nagyon szenved. Kép Úgyhogy először mondta, hogy "fogyóztassam", vagyis vegyem le hamarabb a ciciről. Na, kipróbáltam, de aztán feladtam, egyrészt nem fogom szadizni a csöpp gyerkemet, akinek még a cumizás is jó, másrészről meg halál felesleges, mert Ádám 5 !!! perc alatt benyom 140 grammot!!! Hihetetlen! De úgy sajnáltam szegényt, mikor lefejtettem a ciciről. Úgyhogy ezt soha többé.
Most átváltottunk a 4 órás etetésre, és ez, úgy tűnik, bejött. Mondjuk egyszer-kétszer hamarabb megéhezik, és ilyenkor nem tudok kőszívű lenni. De általában bírja. Igaz, már 4800 gramm. Kép
Éjjel már alszik néha 5 órát is egyben. Kép Éljen-éljen! Kép
Szóval így állunk. Kép
Homeopátiás gyógyszert vény nélkül is be lehet szerezni, vagy csak orvos írhatja fel? Mert azzal még nem próbálkoztunk hasfájás ügyben. Hátha.

Ti voltatok uh-on (mármint babás uh-on)? Mert mi megyünk, de ahhoz képest, hogy két hete kértem időpontot, csak szeptemberre kaptunk. Kép Nemsokára megyünk 6 hetes babakontrollra is. (dr. Büky) Már előre félek, hogy hogy oldom meg a szopit, meg, hogy Ádám ne sírja végig a várakozási időt. Kép

Na jól van, eldugulok!

Puszi, shine
shine
 
 


Sziasztok!

Shine!
Hogy hogy oldod meg a szopit? Hát baromi egyszerűen: Föl a pólót, ki a cicit, hadd etessem meg a Picit! Ennyi, nem kell túlparázni, akinek nem tetszik, majd elfordul. Kép
Nagyon szépen növöget Ádi-baba!

Megyek takarítani, holnap jön haza Balázs, utána már nem lesz időm!
Annamari
muter
 
 


Sziasztok Lányok!

Csak bejelentkezemKép

Picus, köszi a képeket, mind szuper! Látom Andika megint nagyon élvezte a hétvégét!Kép

Nekünk jó a jövő hét és a helyszín is megfelel!

Ezt is nézzétek meg: www.aquarena.hu

júli 29-én, 14 éven aluli gyerkőccel érkező háziasszonyoknak ingyenes a belépő!Kép
Egy tali a viziparkban????

Tegnap is voltunk, hát sirály, legszívesebben egész hétre befészkelném magunkat oda!

Puszi Mindenkinek!
Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Sziasztok!

Elnézést, hogy ismét csak egy gyors kérdés erejéig ugrok ide be, de hát az elfoglalt kismamák, ugye... Kép

Szerintetek szoptatós melltartót mikor érdemes venni? Rémlik valami olyasmi, hogy csak szülés előtt, merthogy addig még nő a mell, na de _mennyivel_ a szülés előtt? Most vagyok a 36. héten...
Kinek mi a tapasztalata, véleménye?

Egyébként ma voltam először CTG-n, a szívhang jó volt, de a CTG gép szar, úgyhogy a méhösszehúzódásokat nem tudta mérni. Nem tudom, így volt-e értelme az egésznek?!

Ja, és megvettük az autósülés-hordozót is, úgyhogy ezennel mindenünk megvan a listáról, most már nem jövünk zavarba, ha a gyermek úgy dönt, hogy megérkezne! Kép Összepakoltam a hazajövős csomagját is, olyan édes, egy pici zacsiba elfér minden. Kép Nehéz elképzelni, hogy ezekbe a ruhácskákba majd egy igazi kis ember belefér...

Benő, ismét írtam neked, most már csak megkapod egyszer... Kép

Mindenkinek puszi, remélem a babákkal ti jobban élvezitek a nyarat és a meleget, mint én! Kép
PP
pöttöm_panna
 
 


Sziasztok!

Mi is megvagyunk, csak egész héten pocakfájással és kakilási problémával küzdöttünk. Szegénykém annyira megszenvedett minden kakival, olyan rossz volt nézni. Kép Úgy néz ki ma már elmúlt, de nem akarom elkiabálni.
Tegnap volt kint a gyermekorvos, azt mondta nagyon szépen fejlődik (4760 gramm), és megnyugtatott tejci ügyben is.

Ági,
a doktor néni uazt mondta amit te, hogy a kereslet ugrott meg hirtelen, de ilyenkor ne pánikoljak, hanem szoptassak gyakrabban, ha kell fél óránként, mert legfeljebb nem egyben eszi meg az adagját, hanem apránként.
A módszered egyébként továbbra is működik. Kép

Shine,
mi kedden voltunk 6 hetes kontrollon. Negyed 12-re voltunk bejelentkezve, de Büky doktor csak 12-re ért oda. Voltak előttünk, így fél 1-kor jutottunk be. A fiam a vizsgálat közepette persze, hogy felébredt, és kereste a cicit. Miután rájött, hogy ez most nem lehetséges, így végigordította a vizsgálatot. Szerencsére az autónk hátsó üvegei sötétítettek, így hazafelé már meg tudtam etetni. Kép

PP,
már nagyon a finisben vagy. Drukk neked. Kép

Pusza,
Gabi
Kosza_gabriella
 


SziasztokKép

GabiKép
Wow, nagyon szépen növögettekKép
Egy ilyen mennyiségi urgás még lesz ugy három hónapos magasságban, vagyis nem elfelejteni, hogy nem a tejcsi fogyott ki, hanem a fiatalember bendőjének befogadóképessége nőt meg látványosanKépKép
Kaki ügyKépKép volt hogy én is együtt nyögtem szegény lila fejűmmel mikor erölködött, meg együtt üztük a pukimanókat is. Nem tudom, hogy hogy fekszetek a legtöbbet, de nekem az UH után, mikor megnézték Danit, azt mondta a doki, hogy sokat fektessem napközben hasra, mert elég gázosak a belei és ezért fáj sokat a poci. Segitett is, volt is jó nagy koncert mindigKépKép
Túl mohón evett és ezért sok levegőt is lenyelt.

PPKép
hát igen kérem, ez már a célegyenes, már nincs sok hátra és te is szaporítod a világ legboldogabb anyukáinka táborátKép
CTG gép mindig okoz meglepetéseket, főleg akkor ha éppen lustul babóca és aludni szeretne nem mozogni, akkor nagyon tudják a frászt hozni az emberre.
Szerintem szoptatós melltartóval várj még egy kicsit, mert még bőven nőhet a cicid egy méretet is szülés után, mikor belövel a tej. Menjetek el együtt szerintem apával és nézzétek ki most, nézd meg hogy mekkora jó rád, jól jegyeztesd meg a pároddal és mikor beindul a tejprogram, akkor te már úgy is érzed mekkora lett a cicid és megtudja neked venni nélküled is a melltartót apa.

ShineKép
gyors kérdés: milyen vizet iszol?? Ezt csak azért kérdem, mert az egyik ismerősömnél hasonlóan baj volt a pocival, nagyon sokat szenvedett babócájuk, sokat sirt is. Kiderült, hogy nagyon kemény náluk a víz és ő ugye azt itta, és ez átment a tejcsibe, és ettől volt a baj, persze előzőleg már minden lehetséges ludast kilöttek. Áttért a szénsavmentes ásványvízre és mintha elvágták volna a hasfájást, megoldodott a problémájuk.
Nem semmi huzata van ÁDinak, le a kalappal elötte. Akkor nálatok nem tart egy órát a szopi, úgy mint mi az elején csináltuk, az istennek se sikerült husz perc alatt befejeznünk egy etetést, talán a második hónap végére, harmadik elejére sikerült fél órára lecsökkenteni az etetés idejét.

Simán megtudod etetni Ádi, ne izgulj, ha zavarnak az emberek, akkor menj fel az elsőre és ott a szoptatós szoba, etetsd meg őt, de a legtisztább amit Annamari írtKépKép

Nah lányok akkor melyik nap legyen a tali? kinek mi a jobb? csütörtök vagy péntek?
Bár én a csütörtökre szavaznék, hogy Benőjék is eltudjanak jönni, mert ugye pénteken usznak, vagy már nem??

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Ági! Nagyon köszi, hogy gondoltál ránk! Még mindig úszunk, ezért mi csak csütörtökön, vagy akármikor, de nem pénteken. Kép Ja, és bárhol.

Shine és Gabi! Gratula a nagyon szép gyarapodáshoz, ügyesek vagytok!

Shine! Nándi is sírós volt, de csak délután 2-től este 9-ig. Aztán két hónapos korára csökkent ez az idő, 5 és 9 között kellett mindig vigasztalni. Három hónapos korára még inkább kevesebb időt töltött el non-stop sírással. És eljött a várva várt idő (negyedik hónap valahanyadikán). Kép
Egyébként én nem adtam semmit a hasfájására. Egyszer próbáltunk ki egy cseppet, de nem igazán segített. Tény, hogy Ő is sokat volt hason és az szerintem is bejött, nemcsak Ágiéknál.
Visszatérve a sírós időszakra, én nem is nagyon tudtam megnyugtatni. Persze, ez borzasztóan rosszul esett. Szomorkodtam mindaddig, amíg meg nem tudtam egy babamasszázs oktatótól, hogy ne csodálkozzak rajta, hiszen a kicsi érzi rajtam a tejcsi illatát, azért nem nyugszik nálam. Nándinak az volt a legideálisabb, ha Apa félig feküdt és egyenletes légvétel mellett Nándi a hasán pihent. Nagyon fontos volt az egyenletes légvétel. Na akkor hajlandó volt 2 - 2 és fél óra bömbi után megnyugodni, de lassan megint éhes lett és az újabb szopi után indult az egész elölről.
Kitartás, nemsokára nálatok is vége lesz ennek a nehéz időszaknak, és jön a valódi, maximális boldogság.
Most meg az a bajom, hogy: úúúúúgy nőőőőő KépKépKép

Üdv: Benő
beno
 
 


Javított verzió következik: Az volt a legideálisabb, ha Apa félig feküdt és egyenletes légvétel mellett Nándi a hasán pihenhetett.
Kép
beno
 
 


SziasztokKép

Jöttem elborzasztani mindenkit "hozzátápi" ügybenKép
Annus se vizet, se almát se semmit cicin kívül nem fogad el.

Ám ma a teleken:

Kép

felkapta a tányéromból a pörköltes kanalat, és nem és nem adta oda amíg fényesre nem nyalta...az az élvezetet.......

Puszi: maszat

kérem a hamut a fejemre...
maszat
 
 


SziasztokKép

MaszatKép
Érzed már a hamut?KépKépKépKépKépKép
Mintha Danit látnám... mármint a zsákmányolt kanállal, tök mindegy hogy mit eszünk, neki az kell, akkor és ott és rögtönKép Mondjuk pörköltöt még nem sikerült zsákmányolnia, de virslit igen.. sok kárt nem tett benne, csak lenyaltaKépKép

Amugy szerintem bőven ráérsz még a hozzátápival, okos lányzó ám ő, hogy nem fogad el semmit a dizájn csomagolásu anyatejen kivülKép

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

MaszatKép))))))))))

Lányok, köszi a tippeket pocifájás ürügyén. Sajna még mindig küzdünk vele, de nem adom fel. Kép
Ági: normál ásványvizet iszok, tehát nem szénsavasat.
Képzeljétek: hasrafektettem, és aludt, mint a buda. Éjjel is úgy aludt el, és most is úgy alszik. Még jó, hogy van légzésfigyelő, mert így is nagyon parázok, és állandóan nézegetem, hogy lélegzik-e. persze, minden rendben, csak annyit ijesztegetik az embert ezzel a hason alvással. Kép Viszont mintha tényleg nem fájna úgy a pocija, ha hason alszik. Kép Szóval, köszi a tippet! Kép

Ja, és a legfontosabb: TEGNAP MOSOLYGOTT ELŐSZÖR!!!!! KépKépKép

psuzi, shine
shine
 
 


Shine!

Biztosan írtam már, de a gripe water gyógyvizet próbáltátok?? Petinek nagyon bejött, Annusnak szerencsére nem kellettKép

Ági: jaaa nem, nem kap mást....limonádét viszünk, amikor lemegyünk, mert már csúnyán néznek az úton útfélen szopiért. De 10 ml-nél többet még sosem ivott meg belőle....
A limonádé nem hozzátápi, ugye? azt adhatom? Parázom, ki ne száradjon...
JA pörköt ügyben: ha én téliszalámit, tarját eszem, fáj a pocija....a tegnapi malőr után semmi baja....jééé...

Pusz: Maszat
maszat
 
 


SziasztokKép

ShineKép
Örülök, hogy kezd oldódni a problémaKép A víznél gondoltam, hogy szénsavmentest iszol, igazán azért irtam, hogy ha esetleg csapvizet iszol, az lehet kemény és az bejátszhat sajnos a pocifájásbaKép

MaszatKép
Én is adtam neki vizet, vagy gyógyteát izesítetlenül, ala natur. Attól függ milyen kedve volt annyit ivott, de volt amikor jól jött, mert épp nem volt egy hely se ahol szopiztathattam volna és már látszott hogy szomjas.
Hm és mi az hogy csúnyán néznek a szopiért?? úgy öszintén, kit érdekel, hogy más mit gondol, szerintem az a fontos, hogy babóca megkapja ami neki kell, azt jobb szemmel néznék, ha egy szál kolbász lógna a kezében? Valamelyik topicban pont azt olvastam, hogy már vagy kétezer hozzászólás született a nlc-n a nem otthon történő szopi ügyben és már elégé el is durvult...KépKép

Amúgy naná hogy semmi baja, azt ő ette, és nem te elötteKépKépKépKépKépKép

Kézeljétek, Dani ma bevágott két nagy öszibarackot úgy hogy csak meghámoztam neki és ő rágcsálta el a két kis egér fogával, baromi büszke volt magára, édes önelégült képett vágott mikor kivégezte őketKép

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Shine, jó ideje nem hallottam Felőled s csak mostanában olvastam, hogy babázol! Kép Nagyon sok boldogságot kívánok Nektek és sok finom tejcit! Kép

Pussz: Borókától
femõke
 
 


Shine!
Nándi 4 napos kora óta hason alszik, csak és kizárólag hason. A babakocsi neki csak sétára való. Kép Az autósülés kivétel, ott jókat tud szundizni.
Oké, én is légzésfigylő mellett mertem csak így altatni.
Örülök, hogy jobban vagytok!

Üdv: Benő
beno
 
 


Shine, én azt hittem, h eddig is hason aludt Ádám!!! Persze, hogy sokkal jobb nekik hason! Nem ébreszti fel a saját kis kapálózásuk, sokkal jobban bekucorognak, jobban felveszik a magzati pózt, szép kerek fejük lesz, satöbbi Kép
Persze én is csak a légzésfigyelő miatt mertem hasra tenni Balázst anno, de megérte! Nála is ez hozta az áttörést! Kép

Annamari
muter
 
 


Sziasztok Kép

Remélem mindenki vette az adást új tali ügybenKépKép

Akkor ide is kiirom: Július 15, csütörtök, délután 3kor az állatkerti játszónál, külső bejárat a Cirkusznál van, ott taliznánk.
Aki később tud jönni az ott megtalál minket, 6 ig van nyitva, utána meg a ligetben sétálhatnánk egy jó nagyot, vagy valahova letelepedhetnénkKép

Ki jön? kezeket felKép

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Ági, én virtuálisan megadtam magamKép

Solyát értesítette valaki, mert ha nem, szívesen felhívom!

Puszi:
Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


SziasztokKép

PirusKép
tedd meg légyszi és értesitsdKép

Benő? Maszat? Picus? Angi? Annamari? Terika? PP? a ti kezeiteket nem látom ámKépKép Meg akit véletlen kihagytam, de az agyamat épp a fiam agyusztáljaKép

puszi
Ági

Ui: Krisztit tudom hogy nem tud jönni, és Fcsacsi azt igérte jönKép

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Hat egyre nehezebb leulni a pocakkal a gep ele. A baba nem szereti, fel kell allnom, mert kulonben szetrugja a gyomromat meg a bordaimat.

Koszonom a hozzaszolasokat! Agiboszi, jol megnevettettel, a mondasodat azota mar masnak is elsutottem :-) Fcsacsi, Te a babamagazinban megrendelheto szovott kendot hasznalod? Es nem maceras felkotni/leszedni? Nekem nagyon tetszik amugy, szivesen hasznalnam.

Mas, mennyi latogatas kell a vedononel a gyeshez? Nekem innet kulfoldrol eleg maceras, eddig ketszer vagy haromszor voltam otthon vedononel.

Megint mas! Szerintetek mennyire van szukseg babakomodra/pelenkazora?
PP, irigyellek, a mi listank meg igen hianyos..

Szep napot mindenkinek:
P

Kép
Kép
panzej
 
 


Sziasztok!

Úgy néz ki mi is megyünk ám, csak apának el kell kérnie magát a munkahelyről....
Remélem sikerül és akkor tűz és ott vagyunk kezek a magasbanKépKépKép
picus
 
 


Sziasztok!

Mi még nem tudjuk, hogy megyünk-e, mert apa is én is dolgozunk.
Terika!
Megrendeltük és pénteken meg is lesz a csodás csúszda!!! annyira jó. KÖSZI.

Pirus!
Nekem nem jött fel semmi az aquarénás csarolásból.Off.

Shine, KGabi! Nőttök ám rendesen.
örülök, hogy kezdenek lenyugodni a pocakfájós manók. Nem jó az senkinek sem,ha bömbiznek pihenés helyett.

Most ennyire fussa.

Pusza: Krizsi
krizsi
 
 


SziasztokKép

PanzejKép
Az egyszeri anyasági támogatáshoz kell, egy normál terhességnél 4 orvosi vizsgálat, vagyis nem a védőnői látogatás számit igazán, hanem a dokinál való rendszeres megjelenés, amit a kiskönyvben pecséttel is igazol. Koraszülés esetén elég a két orvosi pecsét is. De az igazi anyacsavarKép a dologban, hogy nem a kiskönyvedet fogják ám majd kérni, hanem a szülés után kapott orvosi zárójelentésen kell rajta lenni az igazolásnak, hogy hányszor jelentél meg vizsgálaton, amit persze a kiskönyvből fognak kilesni és beirni a záróba.

Nekünk elméletileg pelenkázoskomoddal ellátott babaágyunk lett volna, csak mivel kölcsön, és vagy 5 éve nem használták már, nem találták meg hozzá, csak a pelenkázó fedlapját, a komod rész eltünt valahol a padlásonKép. Igy mi a gyereknek szánt ezer éves fiókos szekrényünk tetejére raktuk fel a pelenkázó betétet, és rendszeresen azt használom. Kényelmes, mert megfelelő magasságban van a kölök igy, és oldalt odatudtam rakni az épp szükséges dolgokat (törlőkendő, pelenka, popsikrém stb). Igaz mostanában már egyre kevesebb dolgot tartok ott, mert a legtöbb Dani szájában akar kikötniKép kedvence zoknija, előszeretettel tömi a szájábaKép Meg szeret a popsikrémes tégelybe turkálniKép
Nah ebből a litániából csak azt akartam kihozni, hogy ha van helyetek akkor érdemes venni, mert kényelmesen lehet rajta pelenkázni, de alapból azt javaslom, aminél a kiságyvégébe rakják, vagyis szembe tudsz vele lenni és nem a komod szük tetejét használják oldalt.. hu most jó bonyin fogalmaztam.... a lényeg hogy az az igazán jó és elég széles, ahol a fiokok nyitásának megfelelően van a pelenkázó rész is, és nem merőlegesen rá, az tul szük és amikor már tud forogni akkor leeshet könnyen róla, vagy kész idegbaj a pelenkázás, mert folyton kiakar majd fordulni a kezeid közülKép

KrizsiKép
Azért is irtam azt hogy utána még sétálhatunk, hogy aki tovább dolgozik az is eltudjon jönni, max nem a játszóházban hanem a ligetben sétáltok egy nagyot velünk, bár ha apája is melózik akkor ki hozza fel a lánykátokat?

PicusKép
ok vettem az adástKép

Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Krizsi, nagyon lassan tölt az oldal, kicsit hosszú az introKép Szupi lenne, ha tudnátok jönni! Jó lenne Pannát most már élőben látni, nemcsak fényképen!

Ági, hívom Solyát, de folyamatosan azt mondja be az automata, hogy a hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolhatóKép Lehet, hogy nincsenek itthon??? Kép

Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Ági!

E-mail-ben én már hétfőn felnyújtottam a kezem. Kép
(Nándi ebéd utáni alvása miatt mi egy picit tuti késünk, de megyünk.)

Solyáék vidékeznek, ezért nem tudnak jönni. Mindenkit puszil!

Üdv: Benő
beno
 
 


SziasztokKép

BenőKép
Közben megtaláltam az emailodat, csak apa elfelejtett szólni, hogy érkezett, és mivel ő már megnézte nem világitottKép De sebaj a lényeg hogy jöttök, ha késtek is mi ott leszünk és megvárunk bent titeketKép

PirusKép
Megnéztem az ajánlatot, de kicsit most nekünk húzos lenne a belépő, még úgy is, hogy csak apának kéne perkálni, igy ezt most kihagyjuk, majd jövőre, akkor már Dani is jobban fogja élvezni a dolgokat, meg hátha addig ránkszakad valamelyik főnyeremény valaholKép

Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Agiboszi!

Mi ez az egyszeri tamogatas? Akkor a gyeshez kell a vedono latogatasa?

Sajnos nekunk nincs ilyen klassz komodunk, pedig igazan szivesen megusznam ezt a kiadast valahogy.
Olyan hulyeseg, eddig szinte csak olyan komodot talaltam pelenkazo cimen, amirol Te is irsz, hogy nem szabad megvenni. Nem ertem, ki tervezte ezt a hulye dizajnt.. Biztos az, aki a kozismerten szuk noi wc-ket..
P

Kép
Kép
panzej
 
 


Ági, na igen, elég húzós a belépő, de mi csak 3 után szoktunk menni a barátnőmmel, mert a gyerekek fél 3 körül ébrednek. 3 után 30%-kal olcsóbb. Az az igazság, ha bemegyünk Pestre valamelyik strandra, az benzinben + belépő + parkolási díj (mert bent olyan is van)ugyanúgy jön ki, mert Mogyoród nekünk csak 10 perc, vagy még annyi sincsenKép

Holnap bent találkozunk a játszóházban? Próbálunk 3-negyed 4 között odaérni. Mi a Vajdahunyad Vár oldalánál szoktunk parkolni, mert többnyire az Állatkert előtt soha nincs helyKép még hétköznap semKép

Sajnálom, hogy már megint lemaradunk Solyáról, pedig olyan kíváncsi lennék a gyerekekre, mennyit nőttek, mióta nem láttuk őket fényképen sem.Kép
Benő, még mindig nincs netük, vagy azért szokott valahonnan írogatni? Őszintén szólva nekem nagyon hiányzik innen a Babanetről, egy élmény volt olvasni Őt!Kép

Annamari, Ti sem fogtok jönni? Rád is rádférne már egy kistesó, mert jól eltűntél!Kép Tudom, tudom, dolgozó nő lettél! Balázs jól van?

Na megyek, akkor holnap talira fel!Kép

Puszi: Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


P.
Ági javíthatokKép koraszülés esetén elég egy megjenés az anyaságiraKépKép, hátha ezen múlik valakinekKépKép
A gyesnek semmi köze a védőnői látogatáshoz, gyes az mindenkinek jár. Először szülési szabin vagy aztán gyeden aztán gyesen bár valakinek a gyed kimarad ha pl. dolgozik négy órában de ide, hogy kinek mit állapítanak meg azt ugye előélet kell..
Anyaságit azt meg ahogy Ági is írta egyszer kapod és 180 napig lehet szülés után igényelni ha addig nem teszed meg elbukod!!!!!
Na lelövöm magam csak nem rég vizsgáztam és még bennem élKépKép

Holnap mi is megyünk remélemKépKép
picus
 
 


Sziasztok!

Shine, Gabi!
Milyen szépen fejlődnek a babáitok!Kép

Krizsi!
Örülök, hogy sikerült csúszdát találnotok! Már csak kettőt kell aludni, és lehet csúszni.Kép

Benő!
De jó, hogy ti is tudtok jönni a talira!Kép

Ági!
Mi is tartjuk már egy ideje a karunkat.Kép Szóval mi is ott leszünk holnap. Már nem vagyok annyira kipihent....Kép

Pirus!
De jó ötlet, hogy a vár parkolójában hagyod az autót!Kép Én még csak addig jutottam a tervezésben, hogy a cirkusz előtt valszleg most sem lesz hely...

Terika
terika
 
 


Sziasztok..

Az a baj, nekem nincs jogsim, és két kölökkel egyedül.....sajna mi nem menünk.....Kép

Pedig a pörköltfaló már pizzát is evett tegnapKép


ááhh ennyire tellett folyt köv

maszat
maszat
 
 


Pirus! Solyáéknak sajnos még mindig nincsen net elérésük, pedig magyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon várják.
A gyermekei változatlanul gyönyörűek! És "még mindig csak" kettő van... Kép

Terka! Én is örülök!

Benő
beno
 
 


Sziasztok!Kép

Gyorsan írok, mert épp alszik Ádám, ami az utóbbi időben rendkívül ritka, de hála nektek, ha egyszer elalszik, akkor jókat durmol. Hason. Igaz, a védőnőnek még nem mertem bevallani, hogy éjjel is így alszik (légzésfigyelővel). Kép

Képzeljétek, nekem is sikerült most 2!!!! órát aludnom! Úristen, anynira, de annyira jó volt! Még életemben nem esett jól így semmi! Kép)))) Pedig ma jönnek látogatók, és takarítanom kellett volna, de tegnap nagyon húzós-hasfájós napunk volt, így önző voltam, és jól lefeküdtem. Még a telefont is kikapcsoltam! Kép))

Ádám továbbra is mosolyog, de nagyon fukar vel! Kép nem osztogatja csak úgy! Még anyának is küzdenie kell érte! Kép
Ezenkívül mai kunsztja.- már nem csak a fejét emeli hason, hanem a kezével is kinyomja magát. És még csak el sem esett. (mert volt már oylan, mikor annyira felnyomta anagy buksiját, hogy jól oldalt vágódott, aztán ment a sírás ezerrel. )
Még mindig jókat szopizik, és én boldogan szoptatom! Kép

Hétfőn megyek vissza V. dokihoz. Már ki is vagyok teljesen. pedig, gondolom, minden oké, de nem szeretek orvoshoz járni. Kép Bár múltkor gondoltam bele, milyne furi lesz, hogy nem látom havonta. Majd kérek egy fényképet! Kép

Na jól van, megyek. Kép Puszi nektek, és nagyon jó talit!
shine
shine
 
 


Kép
shine
 
 


Kép
shine
 
 


Sziasztok!

Jó sokat írtatok! Velünk történt egy kis baleset, hátulról jól belénk jöttek, ráadásul szegény Balázs is az autóban ült és nagyon megijedt. KépKép
Azóta ezerrel intézem a biztosítást (én azt hittem, hogy ha betétlap van és elismeri a másik fél, akkor sima ügy, ehhez képest 3 napja nem intéződik a dolog és nagyon randa szegény autó hátulja). Na mit gondoltok, hányadikán történt a dolog?? Hát persze, hogy 13-án!

Pirus!
Sajnos mire hazajövök mindig hulla vagyok, rettentően beindult a meló, a harmadik mérnököt áprilisban kirúgták és azóta sem kaptunk helyette újat és lassan 7-től 7-ig bent vagyok, de így sem győzöm. Állítólag 2 új kolléga is lesz, csak eddig senki nem felelt meg. Nem bánnám, ha már jönne valaki.
Kistesót én sem bánnám, de még legalább 1,5 évet várunk. Nagyon sok a hitel és ha én most elkezdenék itt betegállományba meg szülési szabira járogatni, az nem vezetne semmi jóra. És Balázs is most elég labilis, bár nagyon jópofa és aranyos. Pl felveszi a papucsomat kacsaláb éa úgy totyog. Aztán össze-vissza puszilgat, csak úgy, szeretetből. Eljött a miaz és a nemkell ideje, hát azt hittem, ez milyen egy aranyos korszak, de benne lenni... huhhh. Mutat az autóra és kérdi: miaz? (nem mintha nem tudná, kedvenc szava Kép) Mondom, autó. Erre Ő: miaz? és ha nem válaszolok, akkor jön a hiszti. Volt, hogy vezettem és kérdezte, hogy miaz, én meg nem láttam, hogy hova mutatott, így csak visszakérdeztem, hogy mimiaz. Erre Balázs: Ott a mimiaz! A nemkell-ből a legjobb, mikor közli, hogy nemkella pejusz és azzal a lendülettel végigpisil az ágyon.
Nem tudok menni a talira, bocsánat!

Shine!
Nagyon tündér a kis Ádám!!! És mekkora!!! Nagyon jóképű férfiú!!!

Annamari
muter
 
 


Shine! Jaj, de édesen szundít Ádám! Nándi is így alszik a mai napig. Imádom ezt a pózt, büdösbogár póznak hívom.
Ádám nagyon csinos kisfiú, gratulálok mindkettőtöknek!

Benő
beno
 
 


Annamari! Még szerencse, hogy nem lett komolyabb gond! Szegény trabi. Kép Aranyos lehet Balázs. Tényleg nehéz korszak? Mástól is ezt hallottam, állítólag az 1-től 2 éves korig a legjobb időszak. Ebben az időszakban már "mindent" eszik, de még nem beszél. KépKép
beno
 
 


Sziasztok!

Nagyon nagyon jo volt a tali igerem ma kuldok majd este - ejszakaKépKép-kepeketKépKép

Puszi Picus
picus
 
 


Sziasztok Lányok!

Hogy sikerült a tegnapi tali?

Shine,
nagyon aranyos Ádi. Kép Egy ideje mi is hason alszunk, azóta sikerül végigaludnia a 3 órát! Kép
Voltatok már 6 hetes kontrollon?

A hasfájásra nagyon jó a hason alvás, viszont a pukikért továbbra is meg kell szenvednünk. A lábacskáit szoktam tornáztatni, az mindig eredménnyel jár.
Az étvágy továbbra sem hagyott alább, 140-150 grammot szopizik, és már 5200 gramm. Anyájának szép nagyokat mosolyog, de anyája nincs olyan ügyes, hogy ezt a pillanatot le tudja fotózni. Kép

Pusza,
Gabi

Végül pár kedvenc fotó a közelmúltból:





Kép
Kép
Kép
Kosza_gabriella
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?