Új privát üzeneted érkezett!

Visszavonok mindent!!!!! Legalábbis az előző hozzászólásomat:

Olvasd el:

http://www.babanet.hu/faq/terpat03.php
baba76
 
 


Böbe
egyik percben ezt gondolom, másikban azt. Ezt az oldalt én is olvasgattam, ettől beparáztam, ezért nem akartam használni. De most egy babás topikban azt írta nekem egy lány, hogy neki 3 babája is krónikus hüvelyfertőzés miatt ment el, a 4.terhességnél kétféle kúpot is használt és időközben megszületett a most 6 hetes egészséges kisfia. Tehát ő mindenképp javasolja. és ajánlotta, hogy hívjam fel a Kismama újságban is megtalálható Teratológiai tanácsadót, ahol kifejezetten a terhesség alatti gyógyszerszedésről adnak felvilágosítást. Fel is hívtam, felírtak mindent, nevemet, telefonszámomat, gyógyszer nevét és azt mondták utána járnak és visszaszólnak. Így most legutóbbi álláspontom szerint, eszerint fogok dönteni. Csak nehogy ők is azt mondják, hogy lehet, de ha nem fontos, inkább ne, mert akkor dobok egy hátast.
Szerintem nincs még egy ilyen gyagyás mint én, ennyit vacilálni egy kúpon, amit terhességem tudatában felírt a dokim. De hiába, én még az orvosokban se bízom és sose bocsájtanám meg magamnak, ha ártanék a várva várt pici pocaklakómnak.

Móni
Monik
 


Móni,
abszolút megértelek, hogy tartasz az orvosoktól. Engem 16 éves koromban (egy fel nem ismert vírusfertőzés miatt) igen alaposan félrekezeltek (igaz, ez nem nőgyógyászati gond volt), 2 hónapig kórházban voltam... Szóval a dolog alapja a bizalom lenne, de sajnos elég nehéz feltétel nélkül megbízni az orvosokban... Kép

Mndenesetre a kenet eredmény sok mindent elárul majd, én mindenképpen megvárnám...
Puszi
Böbe
baba76
 
 

 
 

Böbe!

Nahat akkor Vera kulon keresere elmeselem, hogy nekem eleg vagany volt a HSG vizsgalatom, mert 11-re bementem, megcsinalta, 10 perc, aztan fel orat meg ejtoztem, majdnem hanytam a folyoson, es 12-re mentem dolgozni. Egy elmeny volt. Dehat ugy latszik en kifogtam egy vagesz orvost...

Vera!

Nekem a Szabolcs utcaban voltak az inszemek, de inkabb ne menj oda. Inkabb ajanlanam a Kaali intezetet.

Moni!
Vigyazz magadra es azert ha van fertozes, akkor azert lehet hogy be kellene tenni azt a kupot, bar vard meg mit mond a Kismama magazin, Ok biztos tudjak.

pusz

dodo

KépKép
Kép
dodo32
 
 


Móni!Kép

Véleményem szerint használd a kúpot, mert a gomba nagyobb bajt csinálhat!
Majd írd meg, hogy mit mondott a Kismama magazin!

Most csak ilyen rövid voltam, mert nagyon álmos vagyok, majd jövök holnap is!

Puszi! Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Köszi mindenek, azt hiszem, megfogadom a tanácsotokat. Este el is kezdem! Az a tanácsadó meg cseszik (már bocsi) visszahívni, de majd én úgy visszahívom őket délután, hogy csak na.Kép De ettől függetlenül is elkezdem használni, Cateye meg a többiek is írták a másik topikban, hogy ők több ilyen kúrát is végigcsináltak, ugyanezzel a kúppal és minden oké.Kép

Most jöttem amúgy az UH-ról, ahol egy 5mm-es gesztációs (=terhességi) gyűrűt láttak a méhemben. És azt mondták, nincs 5 hetes, talán csak 3 hetes. De a lényeg, hogy van. Jövő héten kell visszamennem, hogy megnézzük mennyit nőtt, bár akkor épp nyaralni megyünk, immár hármasban, a Tiszához. Talán egy pár napot késünk az UH-gal.
ÚÚÚÚgy örülök!

Móni
Monik
 


Sziasztok!

Móni, szerintem is helyesen döntöttél. Annyira azért nem hülyék az orvosok. Kép
Gratulálok a gesztációs gyűrűdhöz! Kép Ezt az elnevezést még úgysem hallottam. Kép
Vigyázz magadra a nyaralás alatt, és a Tiszában való fürdőzést inkább hagyd ki az idén.

Dodo, tényleg rapid HSG-d volt. Kép Nem kimondottan finomkodtak veled. A Szabolcs utcába akkor nem megyünk. Valószínűleg BMC lesz. A Kaáli-t túl húzósnak találom anyagilag. Bár ez áll a második helyen. Úgy hallottam Debrecenben most átszervezések voltak, és nagyon jó lett az ottani Kaáli. Közlekedés szempontjából nekem ideálisabb lenne, mint Bp.

Böbe, kitartás! Megy a drukk!

Tegnap voltam a Dokimnál. Nem dobott fel. 4 hónap szünet következik. A HSG lenne soron, de ebben a ciklusban én pihenek, utána a Dokim (szabin lesz), augusztus elején HSG, utána ismét 1 ciklus szünet, és akkor jön újra a closti. Ez már valamikor szeptember-októberben lesz. Megint rá akart beszélni a Dokim, hogy menjek már med. központba, bár ő is szívesen segít, és ártani nem árt, amit csinálunk, de telik az idő. Mondtam neki, hogy ezt az évet én még rászánom, ő csak segédkezzen. Kép Utálom ezeket a meddő (Kép) hónapokat! Ezek a várakozások őrölnek fel. Pedig már sokat türelmesedtem, de még mindig nem az igazi. Ésszel felfogom persze, hogy ez így van rendjén, nem menjünk fejjel a falnak - vagy, ahogy Zita szokta mondani, ne lőjünk verébre ágyúval Kép - de a szívem nem nyugszik. Főleg mostanában... sorra terhes lesz mindenki a környezetemben. És, ami a "legszebb": rögtön sikerült, így terveztük, nem is terveztük, csak jött... Én pedig állok ott mosolyogva, gratulálgatok szépen, és.... na, de ezt nektek nem kell bemutatnom.

Egyébként, Dodo, a HSG-t én nem úszom meg egy délelőttel, bár úgy terveztem. A Dokim ragaszkodik a 24 órás megfigyeléshez. Igyekeztem meggyőzni, de szokás szerint hajthatatlan volt. 1 éjszakás, benntalvós buli lesz. Reggel bemegyek, délelőtt megcsinálja, utána pihenés, ottalvás, és reggel elenged. 1 éjszakát kibírok, legalább szokom a kórházat. Kép

Jók legyetek!

V.
vera77
 
 


Vera!

Hat, nagyon meg tudlak erteni. Nalam is mindenki terhes lesz a kornyezetemben. Ja, persze, nem akarjak, nem tervezik, csak ugy jott. Ismeros nagyon... Na, jol van, de mi legalabb edzettebbek leszunk, es sokkal jobban fogunk orulni!!!!

A korhaz meg nem veszelyes. En most voltam tudod majd egy hetig. Semmi nem volt. Egy ejszaka meg semmi. Szoval emiatt ne izgulj. Tudod, ugy megszokja az ember. Ez van. Nem szenvedtem, meg semmi. Csak fekudtem, jokat aludtam, pihentem. Ennyi.

MIota probalkoztok? Tenyleg nem kell agyuval verebre loni. Az foleg jo, ha te meg ra akarod szanni ezt az evet. Latod mi sem mentunk rogton lombikra az inszemek utan. Mi is azt mondtuk, hogy ezt az evet meg egyszer raszanjuk a spontan probalkozasra, es latod!!!! Be is jott! Illetve azert annyira nem, de legalabb most mar tudom, hogy nem kell lombikra mennem, valoszinuleg...

Egyebkent azt mondjak, a Kaali sem dragabb. A gyogyszert ugyis gyogyszertarban veszed, es a dokinak csak allitolag az elejen kell adni egyszer, aztan utana nem!!!!!! Bar azert erdeklodd meg pontosan. Szakmailag biztos jok, bar az igaz, hogy a BMC is nagyon jo szakmailag, azt mondjak, akik odajarnak.

pusz

dodo

KépKép
Kép
dodo32
 
 


Sziasztok,

a hőm 36,9, hányingerem van, de nem akarom semmibe beleélni magam.... Ha nem jön meg szombat reggelig, akkor tesztelek egyet, mert a párom már most rágja a fülemet....

Dodo, nem irigyellek... Ha HSG lesz, és nem kell bent aludnom a kórházban, én akkor is mindenképpen otthon maradok egy napra utána is... Lehet, hogy gyáva vagyok, de máshol is olvastam már, hogy nem egy sétagalopp, ki akarom heverni Kép

Móni, azért az az 5mm is 5mm és terhességi gyűrű! Kép Szerintem a fürdést mindenképpen hanyagold, sőt a nagy napozást is - bár amilyen nyár itt van, szerintem erre nem is nagyon lesz mód... Kép

Vera, abszolút értelek.... Kép Mint már írtam nekem is mindenki terhes a környezetemben, az esküvőn is vagy terhes vagy kisbabás volt mindenki... Nekem azt a legnehezebb elviselni, mikor az egyik ismerősöm sírt, mikor értesült a "becsúszott" babáról: legszívesebben felpofoztam volna, hogy tudja e, mekkora ajándék ez a sorstól, hogy csak úgy megfogan a babája és nem kell küzdenie, minden hónapban sírnia... Kép

Ja és a türelem nekem sem erényem... Kép Babát nekem, most rögtön, már eleget vártam!
Böbe
baba76
 
 


Dodo, köszi a biztatást kórház ügyben. Úgyis kibírom. Én mindent a cél érdekében.
Igazából tavaly január óta próbálkozunk, de már előtte is voltak kísérletek, illetve sosem vittük túlzásba a védekezést.
Nem igazán tudunk dönteni med. központ ügyében. Még mondjuk van idő. Majd írok e-mailt 1-2 lánynak, aki tudom, hová jár, és igyekszem érdeklődni a lehetőségekről. Biztos, hogy segítenek.

Böbe nagyon drukkolok! Megértem a türelmetlenséged.

Úgy látom, mostanában nagyon ránk jár... Egy kivétel, Móni! Kép Neki legalább sikerült. Végül is statisztikailag ez nem rossz arány. Csak legyen is szépen folytatása. Úgy idén beleférne még mindenki. Minden hónapban 1-1 kismami, és kiürül a topik. Majd átköltözünk egy "ex-clostisok" topikba, és viszük a szép piros, teli-zebrás táblázatunkat is. Kép Mit szóltok?

V.
vera77
 
 


Vera!

Ez nagyon jól és szépen hangzik remélem teljesül is!
Az én környezetemben is mindenki kismama lett aki nem akart vagy nem tervezte,elsőre sikerült nem is gondoltak még rá ......stb.

Mi miért nem??Szerintem majd mi fogunk úgy igazán örülni ha nekünk bejön!
A hormoneredményeimmel minden oké nincs semmi eltérő dolog így kizárásos alapon csak egy rosszra gondolok-elzáródás.A doki július végén néz meg.Addig indul a "meló".

Mindenkinek minden jót!

Dodó!
Én DB-be járok a klínikára.Ott is csinálnak LSC.
Remélem nem fog fájni.
Puszi: Viki
Vendég
 


Sziasztok!

Tegnap hazajöttünk a nászútról. Nagyon jól éreztük magunkat és az esküvő is jól sikerült. Jó sok minden történt veletek 2 hét alatt, alig győztem visszaolvasni. Épp időben értünk haza, mert tegnap volt a 8.napom és akkor kellett megkapnom az első Puregon szurit. Na, remélem ez végre hatni fog.

Zitus!

Én is elküldöm az adataimat. 24 év, Budapest, 2004 febr óta próbálk, ciklus rendszertelen, Closti 3*1 a 2. naptól és puregon szuri. Ma a 9. napon vagyok a ciklusban.

Dodo!

Nem akarom feltépni a sebeket, de én is iszonyúan sajnálom ami történt. De így legalább már tudod, hogy nincs semmi akadálya annak, hogy összejöjjön. Ez persze sovány vigasz, de hátha ez a tudat pozitívan fog rád hatni.

Móni!

Gratulálok!!! Te kis mázlista!(Most már lehet gr, ugye?) Na jó, nem irigykedem, csak egy kicsit... Szóval, neked a második hónapban jött össze, miután rendbehozták a ciklusodat? Remélem, velem is így lesz.

puszi mindenkinek!!!

Cica

Lilla

Kép

Kép
cicamica
 
 


Cica!

De jo hogy jottel!!! Majd irsz mailt is meg kepeket?
Orulok, hogy szep volt az eskuvo meg a naszut is.
Nekunk is nagyon jo volt, visszaemlekezem es beleborzongok, huuu, de jo volt.

Vera!

Ok, menjunk az ex-closti topicba! Zebrakkal egyutt!!!!!

Böbe!

Persze, jobb ha otthon maradsz. Nekem mondta, hogy ez nem nagy cucc, lehet menni utana dolgozni. Na, szoval en azert mentem. HIHI...

dodo

KépKép
Kép
dodo32
 
 


Cica, üdv. újra itthon! Kép Mesélj! Milyen volt a nászút! Beszámolót kérünk.
Frissen, kipihenten, tuti, hogy használni fog a clsoti és a szuri együtt!

Viki, ez a mi sorsunk. Hiszem, hogy semmi nem történik véletlenül. Egy barátnőm mindig ezt mondja, és teljesen átvettem, mert nagyon igaza van. Emlékszem, mennyire örültem, amikor az első tüszőcskéimről kaptam meg az UH-képet. Teljesen feldobódtam. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy, mi lesz majd vajon akkor, ha a babámról kapom majd meg az első képet. Egyelőre fel sem tudom mérni ésszel.

Dodo, ismét bebizonyosodik, hogy orvosok és orvosok, kórházak és kórházak között is mekkora különbség van. Én egy jó ideig egyezkedtem a Dokimmal, hogy nem, és nem szeretnék bentmaradni, de nem engedett. Talán majd meglógok! Kép

V.
vera77
 
 


Sziasztok!!!

Itt a nyári pezsgés, látom.... Kép
Cica, üdv! Biztos használni fog a szuri!!!! Kép

Dodo, ez a baj a (pasi) orvosokkal, nekik sosem csinálnak ilyet, így halvány lilájuk sincs a fájdalmakról... Jó fej lehetett, nem akartad megrugdosni? Kép

Vikimi, ne keseredj el, nem biztos, hogy elzáródás van... Kép

Vera, nekem minden hónapban egy diadal, ha van petesejtem, ha kiderül, hogy jön a baba, szerintem körbebukfencezem Pestet - majd csak figyeljétek a híradót: Őrült nő bukfencezik a körúton és egy UH képet lobogtat rikoltozva...

Puszi
Böbe
baba76
 
 


Böbe, arra befizetek! Kép Sőt! Csatlakozok is hozzád!

Zita, mi van veled? Meg van már a kiskatonák eredménye? Vagy nem is ti várjátok most?! Öööööö, most elbizonytalanodtam. Kép

V.
vera77
 
 


Mit szólnátok egy csoportos bukfencezéshez? Kép

Zsu

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


Bocs elfelejtettem bemutatkozni! Zsu vagyok a másik topikból! Mindig elolvaslak benneteket is. Aranyos kis társaság vagytok!Kép

Zsu

Zsu&Borka
KépKép
bzsuska
 
 


Szia Zsu!

Jöhet a csoportos bukfencezés! Az lenne az igazán szenzáció! Kép

V.
vera77
 
 


Sziasztok!Kép

Nem tűntem el, csak kissé zsúfoltak a napjaim! De nem baj, mert így nincs időm agyalni...tudjátok min!Kép

Háát, körülöttem is mindenki terhes... ez egy ilyen időszak. Ráadásul a bevezető szöveg ált. az, hogy: "Na, még semmi? Képzeld..." KépKép
Na, de eljön a mi időnk is!Kép Ex-clostysok - ez tetszik!Kép És persze a táblázatot is vállalom akkor is!Kép
Jut eszembe táblázat - holnap felrakom, ma már nincs kedvem ...

Vera!Kép
Jól emlékszel, mi várjuk a kiskatonák jelentését, de sajnos még kb. egy hetet várnunk kell!
Holnap megyek UH-ra - és nem izgulok!Kép Tudom, hogy úgyis lesz tüszőcske, inkább már egy kétcsíkosra vágyom kb. két hét múlva!Kép Na de ezzel asszem nem vagyok egyedül!Kép

Zsu!Kép
Szia itt is! Klassz, hogy olvasgatsz minket!Kép Gyakrabban is szólj hozzánk!Kép


Böbe!Kép
De izgi!!Kép Nagyon szorítok!KépKép

Most megyek, odabújok apához, mert most leginkább erre vágyom!Kép

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Sziasztok! Még mindig 36,9 és ma kellene megjönnie és semmi jele (egyelőre!!!)

Zsu, gyere bukfencezni (is), no meg sűrűbben is szólhatnál hozzánk, szeretettel várunk... Kép

Zitu, drukkolok a kiskatonáknak, a tüszőcskének, a zebrás tesztről nem is beszélve... Kép

Terhességgel kapcsolatban a legnagyobb élményem az volt, amikor az egyik ismerős (aki 3 hétig bőgött elkeseredésében mikor terhes lett) öt hónapos terhesen közölte velem, hogy igazán nem érti, mit izgulok, inkább örüljek, hogy még nem vagyok terhes. Felháborodásomban alig jutottam szóhoz, pedig nem ez a jellemző, elhihetitek...

Puszi
Böbe
baba76
 
 


Húú, Böbe!Kép Ez több mint izgi!!!
Te leszel a következő?!KépKép

Cica!Kép

Tegnap olyan álmos voltam, hogy elfelejtettelek üdvözölni!Kép
Klassz, hogy minden szépen sikerült, remélem a folytatás babaügyben is ilyen lesz!Kép
A táblázatba beírom az adataid!

Terika!Kép

Merre vagy?Kép Hiányzol ám a kiscsapatból!Kép
Du. megpróbállak felhívni!

Puszi, Zita

Kép

Kép
Kép
zituska28
 
 


Böbe

nagyon drukkolok!!!!

Cica
A 3.Clostys hónapban sikerült. Az elsőben cisztám lett, a 2.-ban már minden oké, de semmi eredmény, a 3.-ban pedig baba

Zita
drukkolok tüszőügyben!

Velem nem sok minden, tegnap elkezdtem a kúpot, előtte megbeszéltem Manócskával, hogy jól zárja be az ajtókat és nem szóba állni csúnya idegen gombanénikkel meg gyógyszerbácsikkal! Egy kicsit meghibbantam mióta babás vagyok, dehát úgy imádom ezt a kis 5mm-est, rengeteget beszélek hozzá, simogatom, a párocskám néha ki is nevet ezért. De hát szegény férfiak sosem fogják ezt megérteni és főleg nem érezni, amit mi nők!

Jövő héten hétfőn megyek UH-ra, remélem sokat nő akkorra, elvileg ugyan csak szerdán kéne menni, de mivel megyünk a Tiszához, így előtte reggel még gyorsan elszaladok UH-ra, mert csak akkor tudok nyugodtan nyaralni, ha tudom, hogy fejlődik szépen!
A Tiszába meg persze véletlenül se megyek bele, pedig olyan pancsolhatnékom van, a múltkor a Gyöngyös-patakot kívántam meg, olyan szépen csobogott, mondtam is, ha megjön, én úgy elmegyek strandolni egyet. De mivel szerencsére ez nem történt meg, 1 évvel el kell halasztani a pancsizást. Akkor majd visszük a 3-4 hónapos Manócskánkat is, az lesz az igazi!!!


Még mindig ez a legmenőbb topik nálam, akárhová írok, mindenhol idegennek érzem magam, kivéve itt, itt olyan jó a társaság!

Móni
Monik
 


Móni!Kép

Szuper látni és olvasni, hogy ilyen boldog vagy!KépKép Gyere gyakran, mert ez a jó hangulat biztos ragadós lesz!Kép

Lányok!Kép

Köszi a drukkot az UH-raKép, és amilyen lazán vettem olyan klassz lett az eredmény!Kép
Mnyh. 9 mm!!!
Jobb o. egy 24x21 mm-es és egy 21x19 mm-es tüszőcske!Kép
Nagyon boldog vagyok!Kép
Bár tudtam, hogy minden OK lesz, mert a hormonjaim utaltak erre, de akkor is nagyon örülök neki!Kép

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Zita!

Ezek irigylésre méltó eredmények,most következik a nagy hajrá!!!!!
Sok sikert!
Pusz:Viki
Ja a hormoneredményeink majdnem azonosak lettek!
Vendég
 


Sziasztok!

Zitus!Kép
Itt vagyok - mostanában csak olvasgatok és nem írok. Azt meg már tudod, hogy miért.
Megkaptam az emiled Kép, de én még mindig nem tudok küldeni.KépKépKép Most nem a rendszeradminisztrátor tilt le, hanem vmi más probléma áll fenn. Szóval még mindig a mi gépünkkel van gond.Kép Még szerencse, hogy telefonon el tudjuk érni egymást!Kép
Nagyon szuper lett az eredményed!Kép Hajrá!!!

Dodó!
Hol végezték azt a vizsgálatot? A klinikán?

Zsu!
Üdv itt!Kép

Megy a drukk mindenkinek!

puszi: Terika
terika
 
 


Sziasztok,
37,1, de negatív lett a tesztem - Zita, ne szidj le nagyon... Kép

Móni, örülök ha itt jól érzed magad, a Pocaklakóra meg tessék rendesen vigyázni- szerintem egyébként teljesen normális, hogy ennyit társalogsz vele, én sem tennék mást. Bár én az állatorvosnál is indítottam már azzal, hogy olyan furán tartja a macska a kezét... Kép

Zita, gratulálok! Kép Szép eredmény, ebből még ikrek is lehetnek, az lenne csak az igazi buli Kép

Terika, remélem, semmi komoly baj...

Puszo
Böbe
baba76
 
 


Böbe!!!!KépKép

Irgum-burgum!!!!!
Nem szidlak le nagyon, csak kicsit...
Tudod, az ikrekkel kapcsolatban én már nem vagyok ilyen bizakodó, mert eddig is több tüszőm volt!
Egyébként a doki is mondta, hogy ikrek is lehetnek, de neki is mondtam, hogy szuper, de már ha egyikük megkapaszkodna én akkor is nagyon boldog lennék!

Viki!Kép

Ha olyanok lettek az eredményeid, mint az enyémek, az jóóóóóó!Kép
De nem izgulni!!! (mondom én...Kép)

Terika!Kép

Megkaptam a próba email-edet, végre OK megint!Kép
Azért gyere gyakrabban ide is, mert nem hiszem, hogy csak én lennék kíváncsi arra, hogy veled mi újság!Kép

Vera!Kép

Hol bújkálsz?
Remélem nem hagysz el minket azért, mert kényszerpihenőtök lesz!Kép

Terka!Kép

Veled is mi van????

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Zita!

Remélem én is produkálok majd ilyen szép tüszőket!A progim lett egy kicsit kevesebb,de a doki szerint az is jó és különben is szednem kell majd az utrot és remélem az helyreállít mindent.
Mikor lehet további infot megtudni a tüszőidről?UH lesz még?vagy 10-12 nap múlva?Majd írj meg mindent!

Pusz.Viki
Vendég
 


Viki!Kép

Drukkolok neked nagyon, de most elsősorban azért, hogy már most lapuljon valaki a pocakodban!Kép Hiszen a finish-ben vagy, nem??Kép
A progidat meg biztos rendbe teszi az Utrogestan, na meg a Closty is!Kép Nekem is az tette rendbe!Kép
De tudod, arra számítanod kell, hogy az Utrotól késhet a mensid!

Én ebben a ciklusban nem megyek már dokihoz! Tegnapelőtt már úgy álltak a tüszőcskéim, hogy bármelyik pillanatban repizhetnek, és sztem - ha még nem repedtek meg - legkésőbb holnap megrepednek!Kép
Így csak bő 3 hét múlva kell mennem - remélem egy szép két csíkos teszt birtokában!Kép
Jövőhét péntektől a hőmet sem mérem, mert megyünk a Balcsira, és ott eszem ágában sincs méregetni reggelente a hőmet! Minden akkor derül ki, amikor hazajövünk!Kép

TÖBBIEK!!!!!
Terika!Kép Vera!Kép Dodo!Kép Terka!Kép Böbe!Kép Cica!Kép
Hol vagytok????KépKép

Szép hétvégét mindenkinek!!!Kép

Puszi, Zita Kép

Kép
Kép
zituska28
 
 


zita!
Jó Balcsizást és minden jót, kellemeset.Tudod a pihenés meghozhatja a várvavárt eredményt!
Hol és hogyan lehet ilyen képeket beszúrni a szövegbe?

Ja!A pocimban meg nincs senki,mert a hőm hol 36.9 hol 36.6 ma pedig csak 36.4 volt.Így kizárásos alapon nincs senki.Holnap minden kiderül.
Pusz.: Viki
Vendég
 


Viki!Kép

Sajnálom a hőingadozásodat, azért én szorítok!Kép

Ezeket a képeket én a netről mentettem le a gépemre JPEG formátumba, és a melléklet feltöltésével tudom a szövegbe betenni!
Ilyen oldalakat találsz, ha rákeresel "giffek" vagy "animációk" címszóval!Kép

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Sziasztok csajszik!!!

Tök jól esik, hogy mindenki örült nekem, erre igazán érdemes volt hazajönni! A nászút tényleg nagyon jó volt, leginkább a "döglős" második fele. Hurghadában voltunk egy csúcs-szuper szállodában. Egy csomót búvárkodtunk pipával és szemüveggel, mert egészen közel a szálloda partjához is volt jó pár korallzátony, tele színes halakkal. Óriási élmény volt!!! És persze jól le is barnultunk.

És most jön a nagy hír: ma voltam UH-n és VAN PETESEJTEM!!!!!!!!!!! Igaz, hogy csak 1, de az szép nagy és a nyh-m is szép vastag, azt mondta a doki bácsi. Én olyan boldog vagyok! Szóval, most végre élesben játszhatunk, úgyhogy mindenki marhára drukkoljon nekünk! Ez aztán a nászajándék! Persze próbálom magamat lenyugtatni, hogy ettől még nem biztos, hogy baba is lesz, de már ez is akkora előrelépés az eddigiekhez képest. Legalább nem hiába szuriztattam tűpárnává a s*ggemet. Dokibá' azt mondta, hogy holnap, holnapután mindenképp akciózzunk. Hát, rajtam ne múljon!

Ma mindenkit imádok!!!!


puszi és jó 7végét! NE legyetek jók!

cica

Lilla

Kép

Kép
cicamica
 
 


Cica!Kép

Ez aztán a jó hír!Kép
Én megértelek, hogy már ilyen "apróságnak" is tudsz örülni, ezzel én is igy vagyok! És ez már fél siker!Kép
Mi is most vagyunk az akciózós időszakban, de mi most próbáljuk "lazán" venni. Már amennyire sikerül...

Hurghada az hol van????
Úgy írigyellek!Kép Én annyira vágyom vissza Maldívra, hogy megint nézegethessem én is a színes halacskákat a korallzátonyokon!Kép Én is állandóan "pipáztam"! Nem lehetett belőlem órákig mást látni, csak a fenekemet!Kép

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


HELLÓKA!
Kép

AZT HISZEM SIKERÜLT KÉPET CSATOLNI!
Vendég
 


Viki!Kép

Ügyes vagy!!!Kép

Z.

Kép
Kép
zituska28
 
 


Sziasztok!

Böbe!
Lehet, hogy egyszerűen korán teszteltél... Hátha mégis...Kép

Cica!
Olyan jó volt olvasni a soraidat!Kép
Reméljük, abból az egy tüszőcskéből babóca lesz!!!Kép Gondolom, ez/Ő lenne a legszebb nászajándékotok.

Zitus!Kép
Úgy tűnik, visszaállnak a dolgok a régi kerékvágásba: én sem vekengek már, és a gépünk sem vacakol. (csak megjegyzem, hogy a próba emilt előző este akartam elküldeni, csak akkor nem sikerült )

Megy a drukk mindenkinek!

puszi: Terika
terika
 
 


Terika!Kép

Ez jó hír!!Kép Örülök nagyon, hogy jobban vagy, és persze annak is , hogy a gép is működik!Kép
Küldtem neked mail-t!Kép

Böbe!Kép

Mi van veled????

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Kép

Kép
Kép
zituska28
 
 


Cica

micsoda véletlen, tavaly mi is Hurghadán voltunk nászútonKép, Ti melyik szállodában voltatok? Mi a Seagull hotelben, csúcsszuper volt! Voltunk a piramisoknál, a sivatagban a beduinoknál, búvárkodni is, meg egy csomó helyen.
Amúgy gratula a petesejthez, tudom mekorra öröm ez, én is így voltam vele, mikor hosszú hónapok után végre először lett peteérésem!

Én holnap reggel megyek UH-ra, megnézik nőtt-e babóci (miért ne nőtt volnaKép), remélem eléri a 10mm-t, mert azt mondta a doki, 10mm-től nevezik terhességnek, úgyhogy már megint izgulhatok! Drukkoljatok légyszi!!!
Gyorsan megírom majd mi volt, aztán már megyünk is le a Tiszához egy hétre!

Mindenkinek nagy-nagy drukk, jó akciózást, meg minden!Kép

Mindenkinek egy ilyet kívánok:

Kép

Móni
Monik
 


Móni!Kép

Nagyon szorítok neked holnap az UH-hoz, és mindenképp írd meg mi volt, mielőtt elutaztok!!!
És ne izgulj! Miért ne lenne rendben minden?!Kép

Remélem hamarosan beköltözik az én pocimba is egy ilyen kis angyal!Kép Na meg itt mindenkiébe!!!Kép

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Sziasztok Lányok!

Ma reggel - 37 fok mellett - pozitív tesztet produkáltam! Kép Nincs nálam boldogabb ember a földön, azt hiszem!

Kérem a zebrámat és mindannyiótoknak kívánom azt az érzést, hogy valaki lakik a pocakban Kép!!

Köszönök nektek minden támogató szót és ha nem okoz nektek rossz érzést, én is maradnék még veletek itt...

Puszi

Böbe
baba76
 
 


Böbe Kép

nagyon-nagyon-nagyon gratulálok!!!
KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

Nekem pedig mára egy 13mm-es petezsákom lett!!! 5 nap alatt több, mint a duplájára nőtt!!!!!Kép
Olyan nagyon boldog vagyok én is!!!!!!Kép

Hétvégén újra jelentkezem!!!

Móni
Monik
 


Böbe!!!!

Ez őrület!!! Hat nagyon nagyon jo hirrel kezdted a hetet!!!!! Es mit ereztel?????? Vagy mit erzel?

MOni!

DE jo neked is!!! 13 mm, az mar igazi nagy baba!!!

Cica!
DE jo, mi is voltunk Hughadaban, Jordaniaban van, Zita, azt hiszem te kerdezted. Tenyleg mi is neztunk szep halacskakat, es nagyon elveztuk!!!
Jo kis tuszod van, ebbol lesz meg valami!!!!!!

En jol vagyok, semmi valtozas, meg nem jott meg, es fene tudja mikor kellene, dehat most nem is erdekel olyan nagyon.

Zitus!
Te mar Balcsizol? De jo neked!!!!

pusz

dodo

KépKép
Kép
dodo32
 
 


Szia Dodo!!!!Kép

Még el sem merem hinni igazán...

Olyan fura volt, mert mióta szedem a gyógyszert, a 28. napra mindig megjött, most pedig nem... Minden reggel mértem a hőmet, és általában 37 körül volt, egyszer ment le 36,9-re. Aztán szombaton lefeküdtem egy kicsit, és több mint 2,5 órát aludtam délután.... Kép Ekkor a párom már gyanakodott, én pedig igazán csak akkor fogtam gyanút, amikor vasárnap reggel majdnem rókáét fogtam Kép

É ma reggel itt ez a teszt, nem első pisiből és mégis kétcsíkos..... Kép

Puszi
Böbe
baba76
 
 


JUj, de izgis!

Remelem nekem is lesz nemsokara megint ilyen!!!!!

Igen, nekem is 28 napra megjott elotte, es aztan ugye mult honapban nem jott meg...

dodo

KépKép
Kép
dodo32
 
 


Sziasztik!Kép

Csak gyorsan:

Böbe!Kép

KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

Dodo!Kép

Még nem balcsizunk, majd péntektől!Kép

Kép

Móni azért kapott babát, mert már doktor bácsi is megállapította a terhességet!KépKép

Este még jövök!Kép

Puszi, Zita

Kép
Kép
zituska28
 
 


Sziasztok!


Móni!

Most már akkor igazán gratulálhatok!!! De irigyellek! Mi a Makadi öbölben voltunk, a Le Meridienben. Iszonyú jó hely volt!

Dodo!

Hát, lehet, hogy Hurghada van Jordániában is, de mi az egyiptomiban voltunk. Végülis mindegy: ez is, az is a Vörös tenger partján van... úgyhogy ugyanazokat a halacskákat láttuk. Nem írtál! Megkaptad a mailemet? Tetszettek a képek?

Böbe!

Neked is nagy-nagy gratula! Remélem az esküvő nekem is szerencsét hozott. Jó volna, a ebben is csak ennyivel járnál előrébb, mint az esküvőben is.

Zita

Köszi, hogy beleraktál a táblicskuba, remélem hamarosan kapok én is zebit/babát!

puszi mindenkinek!

Lilla

Kép

Kép
cicamica
 
 


Sziasztok!

Böbe!
Nagyon örülök!Kép Gratula! KépKépKép

Megy a drukk mindenkinek!

puszi: Terika
terika
 
 


Sziasztok!

Hogy mik történnek!? Kép

Böbe, nagy-nagy gratula! Kép Kép Vigyázz magadra! Reméljük, most egy jó hullámot indítottatok el Mónival, amire mi is fel tudunk még szállni. Kép

Móni, nagy most az öröm! Kép Jó nyaralást kívánok!

Zita, neked is gratulálok a tüszőcskéidhez. Mindent bele! Nem fogok eltűnni, csak nagyon rossz passzban vagyok. Inkább nem mérgezek másokat magammal. Egyébként úgy gondolom, hogy ez a társaság Clostilbegyt nélkül is megállja a helyét. Kép

Cica, tényleg jó kis nászajándékot kaptál a természettől. Nektek is hajrá!

Dodo, előbb-utóbb úgyis megjön. Fura, hogy most ezt várod, eddig meg... Kép Talán mégiscsak Kaáliba fogunk menni. Olvastam a "ma megint megjött" topikon Cat hozzászólását a BMC-ről. Nem tudom elképzelni, hogy velem mindig más orvos foglalkozzon. Nagyon elkényeztetett már a Dokim Kép, és egyébként is "igényes" vagyok ilyen dolgokban. Ezt most nem tudom másképp megfogalmazni.

Más egyéb nincs velem. Igyekszem összeszedni magam. Valahogy mélypontra kerültem. Kép

Majd még jelentkezem. Jók legyetek! Kép

V.
vera77
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?