Na halihó!
Megint ilyen későn írok... Betty úgy örültem a mai telefonodnak, csak kár, hogy épp elmenőben voltunk.
Szóval mostanában kb. 22 óra körül elalszik a lány, sajnos még mindig szopi közben. Utána én még vasalok, mosogatok stb. Aztán ha jó napunk van alszik 7:30-ig. Mostanában ez ritka. Egyik reggel már 5 előtt kukorékolt. Hát alig láttam a csipától
Aztán szopi következik, de azt már mellettem az ágyban, és így még nyerek pár óra alvást és talán Alexa is visszaalszik még picit. Napközbeni alvásaink még mindig elég összevissza vannak. Nagyritkán besikerül pár perc alvás, ha esetleg egy óra, akkor már rendesen csodálkozom. Dokinéni szerint ha éjjel alszik, akkor nem kell a nappal miatt aggódni.
Köszi a ruha dicséretet, ez épp egy Kenguru Gold-ból való darab és épp saját. Amúgy a ruháink kb. 80%-a kölcsön darab.
Akartam is mondani, hogy sétáljunk le a nagykerig, de akkor megelőztél!
Szegény Lili, át tudom érezni a fájdalmukat, de szerencsére hamar felejtenek!
A doki szopogatós gyógyszerötlete nem semmi, és még csodálkoznak, hogy az ember nem akar elmenni orvoshoz ha beteg. Az a lényeg, hogy már jobban vagy!
Képeket Forte-ban szoktunk a Pólusban előhívatni, mi meg vagyunk a minőséggel és az árral is elégedve. Múltkor még kedvezményt is kaptunk, mert jó sok képet hivattunk elő. Viszont már nem emlékszem mennyit fizettünk a 10*15 képekért.
Ari vagy hogy kinézed belőlem, hogy tudok az MSN-ben segíteni, de csalódni fogsz
Egyébként nagyon köszönjük a meghívást, valószínű majd élünk is vele!
Persze titeket is nagyon szívesen látunk, csak még kell egy kis idő míg normális állapotok lesznek nálunk. Ugyanis még egy hónapig könyv-jegyzet stb. káosz van. Ja nem is mondtam: túl van a férjem az írásbeli érettségin! Már csak a szóbelik vannak hátra. Addig még kibírom a rendetlenséget talán... Eszméletlen, hogy a pasik, hogy tudnak tanulni! Igazából sehogy
Melóhelyen is voltunk ma GYED-et intézni, ami kell: igénylőlap, anyakönyvi kivonat és egy illetménynélküli szabadságot kérvényező lap. Legalábbis nálunk ezeket kérték.
Holnapra ramaty időt mondanak, remélem tévednek!
Mindenkinek puszi: