Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Pöttöm Panna! Mi is nagyobbat vettünk annak idején. Őszintén szólva azért, mert akkora helyünk nincs, hogy beruházzunk még egy járókára is. Meg arra gondoltam, mi is átalakíthatjuk majd. Volt ugyan, aki nem helyeselte ezt a fajta kiváltást, mert, hogy egy gyereknek kell(!) a járóka, de az én fiam nagyon jól elvolt a nagyobb ágyban. Én a nagyobbat ajánlanám.

Fcs!
Még ezen a héten, remélem. Bár tegnap fájlalta a térdét is. Nem tudom, hogy alakul a hétvégénk.
Köszönöm az érdeklődésed. Sztem tökéletesen öltöztetsz. Csillagos 5.

Nagyon remek idő a talihoz! Csak nem szerveztük meg...

Pusz-Krisz

mohácska
 
 


Sziasztok!
shine: én sosem mostam külön Andinak. Ugyan azzal a mosóporral és öblítővel mint amivel nekünk. Bár öblítőt babáknak valót használtunk az elején. De én pl. sosem mostam külön. Együtt mostam a mi ruháinkkal. Úgy gondolom egész nap éríntkezett ugyanazzal akkor a mosásnál már minek különítsem. Most 18 hónapos és eddig kop kop semmi ilyen allergiás baja nem volt a mosástól!!!
Picus
picus
 
 


Sziasztok!

Pöttöm Panna!
Mi anno Balázsnak egész pici ágyat vettünk, 60x105 cm-eset, most, 2 évesen kapott egy nagyobbat, mert már majdnem végigért a kicsiben hason fekve. Hangsúlyozom, Ő egy nagy baba Kép

Shine!
Ha nem kapsz csecsemőknek való öblítőt, akkor NE használj a mosáshoz SEMMILYEN öblítőt! A picik bőre nagyon érzékeny és míg a mosóport a gép maradéktalanul kiszedi a ruhából, addig az öblítőt benne hagyja, ettől olyan illatos a ruha. Szóval vagy piciknek való, vagy semmilyen, szvsz.
Amúgy mi is együtt mossuk a miénkkel a kezdetek óta, de eddig külön szennyestartóban tartottuk, most engedtük csak össze a mienkkel költözés után.

Képzeljétek, olyan rendes a főnököm! Megengedte, hogy jövő héten előbb menjek-jöjjek és természetesen befekhetek Balázzsal a kórházba utána is!
Viszont kirúgta az egyik kollégámat, ezt sajnálom, pedig megvolt rá az oka... Kép

Annamari
muter
 
 

 
 

Sziasztok!

Fcs!
Meglestem a képeket... Nagyon aranyos baba Szabolcs.Kép

Csilla!
Nagyon boldog névnapot!

Ági!
Hol vagy?

Terika
terika
 
 


Shine: pontos cimet kernek turirol!Kép ja es en is tudok arra egyet, meg nem voltam csak terveztem, asszem Varviz utca?

PP: nekunk is nagyobb agyunk van es atalakithatos. MOndjuk az utobbi nekem nem volt szempont, de en egy bababutor-csalad termekeit vettem es ilyen volt az agyKép Ja es csak halkan jegyzem meg, hogy szvsz is fontos a jaroka, nalunk az agy az alvashoz kotodik, en oda jatszani stb soha nem rakom be, ott alszunk. En nem aludnek egyutt a babaval, de ezt embere valogatja, koztunk kb 2x aludt Lacko, de en olyankor sosem aludtam jol, allandoan felriadtam hogy rajta fekszunk-e a gyereken...Kép

Ja, ma voltam genetikai uh-n. Valent doki nezte meg, kb 2 perc alatt vegignezte a gyereket! Hat, kicsit azert keveseltem az idot, de mindegy. MInden ok egyebkent, a feneken ucsorgott a pocaklakom, a mehlepeny elol, ezert nem erzem meg a mozgasat sajnaKép Azt mondta, talan kisfiu....de azert sem hiszem el nekiKép

orsoly
orsoly
 
 


SziasztokKép

Terika,
itt vagyok ragyogok, mint a fekete szurok, csak nem mindig jutok gépközelbe, ma is voltam csavarogniKép
Költöttem egy kis manit szalvikraKép apa legnagyobb öröméreKépKépKépKép
Jah a pelust ne is mond, már most látom milyen ördögfióka lesz az én kölkömKépKépKép IGaz óvtak a Dani névtől, hogy mindegyik Dani nagyon nagyon rosszcsont, de majd csak kibirom valahogyKépKépKép

Csilla nagyon sok boldog névnapot kivánunk neked:

Kép

Annamari,
rendes a fönököd, hogy elenged, igy többet tudsz lenni Balázzsal. A kirugás meg a hangulat miatt is rossz dolog, tudomKép
+++++++++++ energia a gyors gyógyuláshoz és hogy megtalálják a bűnöstKép

PP,
mi kaptunk egy 120*60 as kiságyat, ami később heverővé alakitható. Közel egy bő hónapja már csak éjszakára használjuk, főleg mióta pörög-forog Dani. Napközben járókában van, etetés idején meg a nagyágyunk közepén fekszem vele, és ott szoktunk szunyokálni.
Kiságy igy nála már csak az alvással függ össze, ez még elöny is, mert ha berakom nagyon hamar elalszikKép

Shine,
én Tomit használok, és együtt mosom a mi ruhánkkal az övét is, öblitőnek meg sensitivet , jelenleg silant, elötte cocolinot. Lekopogom, de semmi baja nincs manónak. Legelső alkalommal csak az ő ruháit mostam ki, és hatvan fokon, mostmár negyvenen, hiszen nem homokozza még összeKépKép
Barátnőm ajánlott, hgoy hoz az Amway bébimosoporát és öblitőjét, de mondtam neki, hogy inkább kihagyom, mert még nem szakadt rám a lottó ötösKép Túl drágának tartottam.

Orsoly,
nálam is elöl tapadt a placenta annak idején, manó mozgását 18 hetesen éreztem elöször, de az is inkább csak kis kaparászás volt, mint igazi mozgolódás. V doki nagyon profi uh ilag, a lényeg hogy minden renben van, megfordulni meg még van bőven ideje, tuti hogy most gyorsabban nőt a feneke és az volt a nehezebb ezért ücsörgött rajtaKépKépKépKépKépKép

Angi,
én megyek az tuti, pelusra erősitek, remélem jó akciós áron lesz, mint tavaly.
Minden rendben anyosoddal?

Krizsi,
probáltátok esetleg a mandula tejet?? Még annak idején a testkontroll nagy divatja alatt ajánlották a tej kiváltására. Én többször csináltam vele turmixot, és egész fini volt.
Egy pohár mandulát le kell forrázni és meghámozni, hozzáadni három négy pohár vizet és összeturmixolni jó sokáig, a végén meg leszürni, ugyan ugy lehet használni mint a rendes tejet, kakaónak, turmixnak....

Kriszti,
Zsm nagyon örült ám a macis szalviknak, nem bizott benne, hogy egyet is kapunk, nem hogy olyan sokatKép Dani amugy szuper ari volt, ahogy a kisDanival eljátszott, még apája is megjegyezte, hgoy mennyire oda volt érte.

Fcsacsi,
változott a gép márkája, közben beszéltem hozzáértőbbel és az anyagi kereteinknek behatárolódva egy Canon Powershot 60sat javasolt, van benne optikai zoom isKép

mindenkinek jó éjt

Ági

Ui:
Maszat, Gabi mi van veletek? Kakukkfű is régen irt, Orsi hogy vannak a kismaczkók?

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Orsoly! Együttalvás: mi galérián alszunk, és amikor véglegesült, hogy Szabolcs velünk alszik - és mi már napok óta kényelmetlenül aludtunk, hogy ő trónolhasson középen, akkor egyszerűen megtoldottuk a fekvőhelyet még egy matraccal. Így mindenkinek elég helye van, klassz nagyokat alszunk. (Szabolcs még ébred éjjel egyszer, vagy kétszer, de kettő perc alatt visszacicizi magát.) Ultrahang: ja, ez már csak ilyen futószalag. De Valent jó nagyon, gyorsan megy ez. Csak persze jó lenne, ha kicsit több idő lenne nézelődni...

Angi! Valószínűleg mi is megyünk a börzére. Talán Ágival. (Ugye?) Mi olyan sok mindent nem akarunk venni, úgyhogy valszeg csak Szabolccsal megyek. Vagy Apának nem kell külön belépő?

Ági! Megnézem azt a gépet a DigiCam-on. Én azért azt a HP-t kultiválom, mert ha veszek még bele memóriát, akkor elég hosszan lehet vele videózni is.

Na, jó, megyek vissza aludni, csak valamiért ilyen tájt kidob az ágy...
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Együttalvás: Andrea 8-10 hónapos koráig velünk aludt!!! Kiságy csak volt mert megvettük...
Semmi gond nem volt vele 180*200 ágyon igazán elfértünk, bár néha éjszaka ébredtünk arra, hiába párnáztuk ki az ágy végét, hogy amikor már mocorgot pörgött akkor bizony egy nagy puff és egy kis sírás...leesett...
Aztán gondoltunk egyett azért ezek a puffok nem egészségesek mégha havi 1 alkalom volt az átlag, így betettük a kiságyba ami pont mellettem van!!
Este simivel alszik - délben egyedül- de ez az alvás úgy néz ki, hogy a rácson keresztül kidugja a lábát a párnámra és morog amig nem simizem a lábát.
Este is a keze kint lóg a párnámon..viszont már köztünk nem hajlandó aludni!!!!!!
Egyáltalán!!! Már pattan is fel ha nem a helyén van..!!
Sokan mondták, hogy 14 éves koráig is köztünk fog aludni - marhaság szerintem. Óvis korba minden gyerek imádja, ha már nagylány lehet és hát ha azt mondod a nagyok külön alszanak akkor szerintem máris spurizik...
Én azt mondtam amig ígényli bármit a szeretetemből kapja meg!, hiszen nem láttam még 18 éves gyereket aki az anyjával alszik...most van a szeretetre simire szüksége később mégha lesz is erre szüksége nem én teszem majdKépKépKépKépKépKép
picus
 
 


Sziasztok Lányok!

Mi is élünk-virulunk, de ez a csodálatos idő kihajt a kertbe homokozni, a barátokkal nagyokat csavarogni, játszani, úgyhogy most inkább ezen szenvedélyünknek élünk. No meg ott vannak a babaruhák is, nagy a forgalom és sok időt kíván a szervezés.

Fcs, ha jöttök a Börzére, feltétlenül látogassatok meg, jó lenne már élőben is látni Benneteket. A 750-es asztalnál leszek!

Orsoly, nekem is mellső falon tapadt a placenta és én is csak a 20. hét környékén kezdtem érezni Zsombit. Én sem vagyok híve a babával való együttalvásnak. Ennek több oka is van, valahogy a hitvesi ágy az nekem a hitvesi ágy, ha értitek mire gondolokKép

Annamari, a drukkok továbbra is mennek Balázsnak és Neked! Remélem minden rendben lesz! Nagyon rendes a főnököd, azt hiszem jó váltás volt ez a cég, ugye?

Nálunk nincs semmi különös, csak annyi, hogy Zsombi, felszólításra ad már puszit, de nem is akárhogyan, egyszerűen szájon csókol, de olyan hevesen, hogy csak nézek!Kép Utána meg saját magától vagy 10x jön és csókol!Kép

Lányok, van már új taliidőpont???

Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Sziasztok!

Köszi a mosóporos ötleteket!Kép Akkor én sem fogok ebből túl nagy gondot csinálni. Kép

Annamari: remélem, hamarosan jobban lesztek, és az nagyon jó hír, hogy ilyen megértő a főnököd! Kép

Orsoly: nekem is mellső fali a méhlepényem, és a 18. héten éreztem először a mocorgást. Lehet, hogy csak azért, mert állandóan azt figyeltem. Kép)))) Ja, a cím: Filléres Flanc, Cinkotai út és Pesti út sarok. Pontos házszámot nem tudok, de a sarkon meg fogod látni, az biztos! Kép
Nálam is ugyanilyen volt a genetikai uh! Emlékszem, hogy ki voltam akadva a dokira, meg a Klinikára, még a dokimnak is panaszkodtam, pedig nem szoktam. Kép Ja, és az enyém is farfekvéses volt még akkor, de azóta megfordult a drága! Remélem, most már így is marad! Kép

Szép napot mindenkinek!
shine
 
 


Köszi mindenkinek a hozzászólásokat kiságy témában! Persze annyifélét mondtatok, hogy megint nem tudom, milyen ágyat vegyek. Kép Kép Kép
Na mindegy, majd elmegyek nézelődni boltokba, és megveszem az elsőt, ami megtetszik... Kép

Szerintetek a börzén nem lesz óriási tömeg? Szívesen kinéznék (még belépőm is van a Kismama magazin jóvoltából), de a tömeget nagyon utálom, és így pocakkal gondolom még nehezebben viselném. Miket szoktak ott árulni? Csak kisebb dolgokat (ruhák, játékok), vagy nagyobbakat is (bútor, hordozó, stb.)? És minden használt vagy boltok, kereskedők is kint vannak új cuccokkal?

sziasztok
Pöttöm Panna
pöttöm_panna
 
 


Sziasztok!
PP!
A börzén meglehetösen nagy tömeg van, mi nyolcra szoktunk menni, akkor még hellyel-közzel elviselhetö, tíz körül tetözik. Vannak kereskedök is böven. Bútor kevés van, fölg ruhák, de rengeteg.
Ja, Andris még ma is a 60x120-as ágyban alszik.
Mi azért vettük ezt, mert 1. ez tetszett, 2. jobban elfér, 3. két-három éves kor között úgyis nagyobb ágyat kap, egy ovis már föleg nem alszik rácsosban. Ez még mehetne az átalakíthatóval, de addigra többnyire jön a kistesó, aki megkapja. Azt vedd meg, ami tetszik KépKép
Járóka: nem volt helyünk hozzá. A kiságyba én is csak alukálni tettem be öket, és mindketten ragyogón elvoltak a szönyegen, egy kisebb matracon, már amíg le nem másztak róla. Sosem hiányoltuk a járókát, egyedül utazáshoz kértünk kölcsön, a nyugodt éjszakák érdekében.

Pirus!
Én megkereslek, alig várom a börzét.

Ági!
Köszi, jól van, trombózisa volt, másodszor, de már hazament. Haza is értünk volna szombaton délutánra, de hát az idö ugyebár.

Picus!
Aranyosan alukáltatok KépKépKép
a.
angi
 
 


SziasztokKép

PP, én tavaly ősszel, már jó nagy pocival voltam kint a börzén, hát mit ne mondja nem volt egy felüdülés számomraKép Sokan vannak, tömeg tömeg hátán, én nagyon hamar el is fáradtam, és bevallom, hogy annyi minden volt és fogalmam se volt mit vegyek, mert ugyebár pocaklakó még bent volt, tapasztalatom meg nulla, hogy mi is kéne és mekkora. Végül egy ágyra szerelhető zenélő micsodát vettem, mondjuk Dani imádja, mert nem szines műanyag vackok rohangálnak körbe, hanem édi kicsi egerek vannak rajta, amiket anyagból készítettek.
A pelenka nagyon jó áron szokott ilyenkor kint lenni. Főleg ruhák, játékok, babakocsik amik dögivel vannak, használtak és újak is. Butorokból nem nagy választék szokott lenni. VAgyis gondold végig, hogy mit szeretnél tutira, és csak akkor tedd ki magad a tömegnek, főleg ha még utálod is.

Angi,
jó tudni, hogy jobban van már. Az időről ne is beszéljünk, hatalmas panasszal éltem fentre Szent Péter kitolása miattKépKép

Pirus,
még nincs új időpont, várom a javaslatokat, de ahogy nézegettem a naptárt jövő hét május egy és anyák napja, ugye kedves anyukákKép. Életem első saját anyáknapjaKépKép
Utána való héten börze, vagyis ha jól nézegetem talán május 15 szombat lehetne a következő probálkozásunk. De felőlem lehet hét közben is a nagy tali, csak gondoljunk a dolgos anyukákra is.
Fotó a fekete villámról?KépKép

Fcsacsi,
nem tudsz éjszaka aludni? vagy mi ez a hajnali kukorékolásKépKép
Megértem, hogy te a videóra is gondolsz, nekem az nem számít, mert van itthon kamera, ugyan még egy deka filmet nem csináltam Daniról, valahogy soha nincs erőm elkérni anyuéktól, pedig aztán az a harminc méter nem egy fárasztó utvonalKépKép Amugy ebbe is lehet venni memoriát és akkor kb 250 képet tud tárolni jó minőségben.

Picus,
annyira édes lehet ahogy kidugja a kislábát és morog hozzáKépKép IGazad van most szeretgesd, mert később már mást teszi.

Shine,
nem igen forgolódik már pocaklakó, hisz egyre kevesebb a helye, nekem a 32. héttől már szépen befordult és úgy is maradt, nem forgolódott továbbKép pedig elötte olyan volt mint a ringlispirKép

Maszat mi van veletek?Kép Gabi, merre csavarogtok?Kép meg mindenki aki lusti irni, kérünk jelentkezést, mert fizetni fogtok, ha nem irtokKépKép

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Tettem fel új képet Andiról és itt is látszik, hogy a nagyágy mellett ott a rácsos ágy is...

Picus
picus
 
 


Kaptt már Valaki oltást, úgy, hogy bárányhímló és agyhártya egyben..
Lesz valami tünet? Mikor várható? Tegnap megkaptuk, de semmi tünet, csak a nagy virgonckodás....
picus
 
 


Sziasztok!

Itt is latszik, mennyire masok vagyunkKép Pl anyueknal es anyosnal egy szobaban alszunk Lackoval, uuutalomKép Mert sokszor volt hogy felebredt ejszaka, nyuszogott kettot es aludt tovabb, de ugye ha meglatott minket, akkor mar jol fel is ebredt. Kép Uhhogy en elkepzelni sem tudom milyen lehet a babaval allandoan egy szobaban, hazaselet, stbKép

Shine: koszi a turit, meg fogom nezniKép

orsoly
orsoly
 
 


orsoly: hát könnyen az én gyerekem nem ébred fel este, ha szomjas akkor is félálomba kiveszi a cumit a szájából - alszik teszem hozzá csukott szem- aztán kinyújtja a rácsony moorog egyet..ez a morgás azt jelenti szomjas vagyok fogd meg a cumim és add ide légyszi a teámat...
Ha megitta a teát akkor ugyan az történik, morog kinyújt kapja vissza a szájcumit és alszik tovább!!!!
Sosem ébred fel éjszaka nagyan nagyon ritka így a házaséletet nem zavarja..KépKépKépKépKépKépKép
Picus
picus
 
 


Picus!
ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉéééédi! Ne félj, nem minden gyerek reagál rosszul minden oltásra. Nme tudom most hogy van, mi anno a 2.3.4 havi oltással kaptunk PEDVAX-Hib-et, nem volt semmi problémánk sem. Olyan szerencsém volt, van Danival. Igazán semmi sem viseli meg olyan nagyon amióta járni kezdett. Max a nagyon magas 39 fok feletti láz. De abból viszonylag sok volt. Sem a kórházak, sem a műtétek (mandula, kéz) ébredés után 10 perccel már rohangált, ugrált.
Nekünk megoldott volt a külön szoba, így születésétől fogva külön szobában, sötétben aludt. Csak akkor volt mellettünk, amikor nagyon beteg volt.
Igazán akkor leszek gondban, ha lesz kistesó. A nagy korkülönbség és a szobahasználat miatt. Hogy osztom meg kettőjük között, mert a kistesót sem akarom magunk mellett fektetni. Persze ember tervez...
De tudok olyan gyereket, aki nagyon-nagyon nehezen akar átszokni a saját ágyába. Én úgy vagyok vele, egész nap együtt vagyunk, ha lehet, az éjszaka legyen az enyém és a munkából hazajött, (fáradt, álmos) páromé, és a nyugodt házaséleté.

Nagyon jó a téma!

Pusz-Krisz

Ja, és még mindíg jó veletekKépKépKépKépKépKép!!!!!

mohácska
 
 


Sziasztok!

Mi is megvagyunk, csak mostanában lusták vagyunk írni, de ez nem azt jelenti, hogy olvasni is. Kép

Túl vagyunk az utolsó vérképen, több szuri már nem várható. Az eredmény azt hiszem jó lett, bár annak ellenére, hogy szedem a Maltofert, továbbra is vérszegénykék vagyunk, most már három csillagosak. Valamint a vvt süllyedés (ami nemtom mi lehet) lett három csillagos. Egyébként minden rendben, menetrend szerint jövőhét csütörtökön megyünk a doktor bácsihoz.

Benkének sikerült már mindent beszerezni, a kórházi csomagot is összeállítottam. A pelussal vagyok még gondban. Mennyit kell vinnem magammal a kórhába?

Öblítő és mosópor:
Hááát, én lehet, hogy túlzásba vittem a dolgokat... A ruhácskáit, takaróit, azaz mindenét kimostam, és persze öblítőt is használtam. Hogy még alaposabb legyek vasalásnál vasalófolyadékot is használtam, hogy finom illatosak legyenek a ruhácskái... Lehet, hogy nem kellett volna?...

Kiságy:
mi 60x120-asat vettünk a fenti szobába, le a nappaliba pedig egy utazóágyat, amit később járókának is tudunk használni.

Együttalvás:
Apa nem akarta megvenni a kiságyat, mert azt szeretné, ha Benke velünk aludna. Bevallom, én is nagyon szeretném, de ismerve Apa alvási szokásait (keresztben az ágyon, vagy engem próbál letúrni.. Kép ), nem merem vállalni.

Annamari,
jobbulást kívánok Balázsnak.

Ági,
Dani mit nyert a babapályázaton?

Shine,
örülök, hogy veled is minden rendben. Mivel három nap választ el minket a kiírás időpontja szerint, így gyakran gondolok rád, és nagyon örülök, hogy hasonló tüneteket produkálsz, mert így megnyugszom.
Előtej:
már nekem is van, aminek nagyon örülök. Vettem teát is (Laktoherb), ami a tejtermelést fokozza, de remélem nem lesz szükségem rá.
Pocakkeményedés:
nálam is gyakran előfordul, pedig szedek magnéziumot.
Jóslófájás(?):
kb. egy hete jelentkeznek nálam olyan menstruációs görcshöz hasonló fájások. Begörcsöl a hasam alul, majd rámegy a derekamra, onnan pedig kisugároz a hátam közepéig. Nem tart tovább fél percnél, olyankor mindig ledőlök és próbálok ellazulni. Lehet, hogy ez már jóslófájás?

A baba méretéről:
nekem a védőnő is, a körzeti doki is, és a 3D-s UH-n is azt mondták, hogy szép nagy baba lesz. Megemlítettem B dokinak, hogy mit mondtak, amire ő azt válaszolta, hogy az soha nem baj, ha nagy egy baba... Kép Kép
A 30-ik héten megközelítette a 2kg-ot. Ez persze nem baj, csak olvastam interneten (erősítsen meg aki hallott ilyenről), hogy akkor engedik normál úton megszületni a babát, ha a medencecsont tágult annyira, hogy kiférjen a fejecskéje. Ha a 10cm-t meghaladja a BPD érték (ami nálunk a 30-ik héten 9cm volt), az kizárja a természetes úton való szülést.
Tehát be vagyok tojva, hogy a méretekből adódóan császár lesz.

Pirus,
már alig várom a bababörzét! Kép

Picus,
nagyon aranyos Andi alvási módszere. Kép
Az oltásnak amit a babák kapnak szerintem mindig van valami tünete... de van hogy csak az anyukákon jelentkezik.... Kép
Én is ilyen aggodalmaskodó típus vagyok, anyósom szerint egy gyerekorvosnak kellene a szomszédunkba költöznie.

Pusza mindenkinek!

Gabi
Kosza_gabriella
 


Szia Gabi!

Örülök, hogy olvasni felőled. És annak is, hogy jól vagytok.
Azt hiszem, tényleg egy kicsit túlzásba vitted. Én úgy vagyok vele, legyen akármilyen jó illatú a ruha, úgyis átveszi a szekrényedben uralkodó illatot. Ez a Ti illatotok. Ez elnyomja az öblítők illatát. Másodszor ezek mind-mind allergének. Sajnos van tapasztalat. Ronda vagyok, tudom, de én átöblíteném a helyedben ecetes vízzel. Tényleg gonosz vagyok, de én már majrézok. Szerintem elég nagy hiba, de ...
A vvt vérsüllyedést jelent. Becsillagozzák, de itt igazán az értéke számít. Állítólag 20 alatt jó. A leleteken azonban már az is csillagos. Amúgy gyulladást jelent a szervezetben. De mondom 20-ig jó. A gyulladás lehet egy fogtól is, nem kell megijedni. Ha jók az egyéb leletek és a baba is jól van, márpedig igen, ha ilyen nagy baba, akkor továbbra se izgulj, kitartást az utolsó időkre.
A fájásaid már lehetnek jóslófályások.
Azon ne filózz, hogy milyen szülés lesz, ráérsz szembesülni majd a szülőszobán! Amúgy a császár nem fáj, nekem is az volt, hamar rendbe jössz utánna.
Izgulok értetek is, meg egy ici-pici irigység is bujkál bennem. De majd, ha én leszek babás, ti fogtok KépKépKép.
Sok sikert, még több kitartást, és gyere többet írni.

Pusz-Krisz

mohácska
 
 


Sziasztok!

Kriszta/Gabi! Én úgy emlékszem, hogy várandóság alatt folyamatosan csillagos a süllyedés, éppen az állapot miatt, csak a labor nem tudja, hogy az várandós vér, ezért csillagozza. Na, ez lehet, hogy értelmetlen volt. Persze bizonyos csillag fölött már nem jó, én kaptam rá antibigyót is.

Gabi! Jaja, ez már jóslófájás! Nekem a derekam fájt veszettül, a hasam csak ímmel-ámmal, de az is éppen elég volt...

Ági! Amikor Szabolcs felébred cicizni, akkor mindig lejövök pisilni, aztán már ki is ment az álom a szememből. Olvasok egy kicsit, vagy netezek a konyhában - ezt csak akkor, ha be van kapcsolva a gép, valami letöltés miatt. Ettől kellően elálmosodom, aztán megyek vissza.

Picus! Édes az a kép! Remélem, nekünk is sikerülni fog az átszoktatás, bár én majd csak akkor próbálkozom, ha átalussza az éjszakát, vagy ha cici nélkül is visszaalszik.

Pirus! Megyünk, ne izgulj, még lehet, hogy vásárolunk is tőledKép. Csak büszkélkedem már ezzel a nagyfiúval! (Amúgy van már olyan ruhája, ami 80-as, de most olyan 73-75 cm hosszú a drága...

Még egy utolsó az együttalvásról: mi nem éjjel élünk házaséletet, egyszerűen addogra olyan fáradtak vagyunk, hogy eszünkbe sem jutKépKépKép.

Kérdés: szeretnék kullancs-elleni védőoltást adatni Manónak. Szerintetek lehet már ekkora korban? Mi előreláthatólag rengeteget leszünk szabadban, fák között a nyáron, hát jobb megelőzni a bajt.
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Együttalvás: nálunk olyan szép simán ment, hogy mostanában jut eszembe, hogy milyen jó lenne néha Andrist odavenni egy kicsit, mert ö soha nem aludt velünk (Dorka néha), oszt meg milyen nagy már, és nem is fog. Nem baj, nappal bepótoljuk. Én örülök ennek persze, annak meg pláne, hogy idejét sem tudom, mikor kellett hozzájuk felkelni éjjel. Ez nem az én érdemem, én csak csöndben hálát adok érte.
Az elején a mózesben altattam öket, jobban is szerették, kuckósabb nekik, és azt odavittem az ágy mellé. Aztán ha hallottam, hogy mocorog, éjjel, akkor ki, szopi, majd vissza. Csak reggel mindkettö olyan hangosan nyögött, csak úgy, forgolódva, hogy a párom kivitte a kosarat jó messzire, hogy tudjunk még aludni. De szép emlékek!

Más. Szerintem szervezhetnénk spontán találkozókat is, gyakrabban, és vegyesen (de-du, hétvége, helyszín). Így elöbb-utóbb mindenki el tudna jönni. Speciel most hétvégére megint esöt mond.

Voltam a dísznövénykiállításon a KEKen, hogy minden dekupált cserépbe jusson virág Kép
a.
angi
 
 


Sziasztok!

Ezt el kell mesélnem: tegnap Balázs Apával reggelizett és ült a kis székében és elkezdett dumálni a saját kis nyelvén, de folyamatosan magyarázott valamit és a végén arra a pöttyre mutatott, ahol a branül volt a kezében és közölte, hogy: keze csipe-csipe. Szerintünk tuti, hogy azt mesélte el, ami a kórházban történt vele! Ti mit gondoltok?
Aztán volt mégegy aranyos (mondjuk az előzőt semmi nem múlja felül Kép): kért teát, Apa öntött egy pohárba. Az nem volt jó, mutatott egy másik pohárra. Apa öntött abba is, letette a két poharat egymás mellé, mire Balázs: kettő. KépKép

Na mi az Lányok, Börze-tali lesz?? Megyek én is!!! Tavaly szinte egyszerre futottam össze Angival és Pirussal! KépKép

Annamari
muter
 
 


SziasztokKép

Itt a hétvége, megint pocsék az időKépKép, még jó hogy nem ezt a hétvégét neveztük ki újabb talinak.

Picus,
Andi nagyon tündéri, elégedettül kajánkodva nevetKépKép Az alvási módszere sem semmi. Nálunk is mondja apája, hogy irigyli Danit, mert képes aludva enniKépKép IGaz ő inkább sörözne aludvaKépKép
Az oltás szerintem mindenkinél más és más, mivel nem vagyunk egyformák. Bár szerintem az anyukákon jobban meglátszik a dologKépKép ahogy Gabi is irtaKép

Orsoly,
Mi is egyszobában vagyunk Danival, mert elfogyott a kedvünk a tetőtér befejezésére, és igy a földszinten a nappaliban élünkKép Hála az égnek Dani hamar elalszik este a fürdés és etetés után a saját kis vackában. Házasélet....... már szinte nem is emlékszem mi az, estére mindketten hullák vagyunk.....
Amugy az utóbbi két napban hogy jóval korábban tesszük ágyba manót mint eddig, néha fel fel ébred. Mondjuk volt hogy csak párom ébredt fel a nyüszire, de ma hajnalban én is hallottam őt, gondolkodtam mit csináljak, hagytam, gondoltam ha majd sir akkor kiveszem, de visszaaludt, remélem nem fog felkelni éjjel, hamár egy bő hónapja átalussza az éjszakát.

Gabi,
lustaság fél egészségKépKépKép
A vérképben egy terhes mamócinál mindig természetes a rossz süllyedés. A laborban, ahogy Fcs irta nem azt nézik, hogy babát vár e a páciens, hanem a normál értékekhez hasonlítanak mindent. A vérszegénység engem is elkapott a végére, igaz én egy hónapig nem szedtem vasat egyéb okok miatt, de utána ujra, ferrofolgammát, nem tom hogy kell leirni helyesenKépKép
A kisruhákat én is szépen kimostam, öblitettem és vasaltamKép A vasaláshoz mondjuk nem használtam folyadékot, ennyiben különbözünk. Amugy megsugom hogy a vasalással még tovább fertőtlenitjük a ruhácskákat. De bevallom én akkor egyszer mindent kivasaltam, azóta csak azokat a dolgokat ami megkivánja. Anyum mondta, hogy figyeljek rá hogy nem mindent fertőtlenitsek agyon, mert azzal csak ártok mint használok, mert olyan bacikat is elpusztitok amikre meg szükség van.
Barátnőmnek volt egy édi mondása a fertőtlenítésről (most született a harmadik gyereke) azt mondja? az első gyereknél ha leesik a cumi akkor fogod gyorsan és kifözöd, a másodiknál fogod magad és bekapod és lenyalod, a harmadiknál már csak behivod a kutyátKépKép Vagyis ahogy nőnek a gyerekek számai ugy vesszük kicsit lazábbra a dolgokatKép
Az utazóággyal majd egy kicsit vigyázz ha járókának akarod használni, beleakadhat babóca a hálóba, és nem igazán jó erre a célra, mert nem tud hova kapaszkodni, amugy nekünk is vett anyós egyet ha ott alszunk vagy megyünk le vidékre, én szeretem is, mert nem kell külön helyet keresni igy a gyereknek, meg nem kell köztünk aludnia.

Dani nyert egy nuk cumisüveget egy kis kanállal, egy fogkefét, egy popsitörlő utazócsomagot (15 db),egy kis zoknit, meg egy szélvédő krémet. MEgjegyzem hogy mire megkaptuk elég ramaty állapotban volt a doboz, utálommmmmmmmm a postátttt, ki se hozták amugy, csak egy értesitőt dobott be a postás, nekem kellett lecaplatnom érte, mikor megkérdeztem mért nem hozták ki, akkor csak annyi volt a válasz, nem fért be a táskájábaKép A tul oldalon kifizettetik a feladóval a szolgáltatást, amit alapból nem is teljesitenek, jó kis cég, és a hangnem amit alkalmaznak ott egyesek elég alpáriKépKépKép

A természetes szülés miatt ne aggódj, nekem Dani az utolsó öt hétben már csak 5 mm növelte a BPDjét, vagyis az utolsó hetekben már nem nő olyan gyorsan, és nem csak ezen múlik a dolog, hanem azon is hogy Te hogy tágulsz, meg sok ezer más dolgon, szóval szerintem ne parázz, a dokid tudni fogja mit kell tennieKép

Angi,
Tali ötlet szerintem is jó, szal valaki mindig vesse fel ha jó idő van hogy hol talizzunk és aki ráér eljönKép Van elég sok jó hely erre a célraKép
Dekoppal én még csak egy műanyag cserepet készitettem, de úgy döntöttem inkább cserép cserepet fogok dekupálni, azok szebbek lesznek.

Annamari,
De édes lehetett Balázs, amikor elpanaszolhatta a történéseket. NEm semmi a matek tudása se : kettőKépKépKép

Szervezünk akkor egy börze talitKép Fcsacsival mi ugy is együtt megyünk majd, Pirus meg kint lesz, Gabi is jön, ráadásul fedett helyen vanKépKépKép

Kriszti,
téged sem hagylak ki, csak neked már mindent leirtam az ircnKép Itt csak annyit, hogy hajrá és akciózás a pocakosodás feléKépKép

puszi mindenkinek
Ági és Dani

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Gabi!
Ági jól írta, én is úgy tudom, hogy az utolsó pár hétben a BPD heti 1 mm-t nő kb. Én is olvastam olyat, hogy 100-as BPD már sok helyen elég ok a csaszira, de nem a Klinikán! Kép Én 99-es BPD-vel mentem szülni, mit mondjak, Balázs simán kifért! Forgi ha jól emlékszem 103-as BPD-vel szült, gond nélkül!
Szerintem minden a medence-méreten múlik. Ha téraránytalanság van, azt észreveszik és megcsászároznak, de azért úgy vannak a nők kitalálva, hogy ahol befér a baba, ott lehetőleg ki is férjen. Kép

Ági!
Matek-tudás: ma letett 3 tollat és azt mondta: hájom!!! Ez már nem lehet véletlen!!!!!

Annamari
(Új kép a profilomban!)
(Miért Mutert ír szerzőnek? Eddig Annamarit írt!)
muter
 
 


SziasztokKép

Annamari,
Wow, ez már tuti matek tudásKép) nagy gratula hozzáKép
Az azonosítót és a felhasználót megváltoztatták a szerkesztők, egy hete már az azonosítót irja ki, mert abból nem lehet egyforma, jó nagy kever kavar lett is belőle. Csináltak egy névváltozós topicot, ahol bárki beirhatja, hogy ki volt és ki lett: itt található

A fotó csúcsKépKépKép

Végre kisütött a napocskaKép mehetünk sétálni egy kicsitKép

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Picus: ertem en, persze, Lacko 13 hos koraig ebredt ejszaka, de mondjuk nalunk az elejetol fogva kulon szobaban volt es en ezt nagyon szeretemKép Viszont elkepzelni sem tudom a hazaseletet, ha ott szuszog mellettemKépKépKép

Gabi: nekem a 37. hettol 101-es bpd-je volt Lackonak, en is ezen paraztam, de a dokineni lehutott, hogy ne izguljak, ki fog ferni. Ki is fert, uh alapjan 101-es bpd-vel mentunk szulni is, es viszonylag gyorsan meg is lettKép Csak az ujszulottre valo kissapka nem ment ra a fejereKépKép

orsoly
orsoly
 
 


Sziasztok!

Muti: Balázs egy matekzseni! Nemsokára a családi könyvelést is átveheti! Kép
Nagyon cuki az új kép is.

Gabi: tényleg jó, hogy egyforma "tüneteink" vannak, az olyan megnyugtató. Kép Egyébként én is ki fogok mosni mindent a Picinek, meg ki is fogok vasalni. Mondjuk vasaláshoz soha nem használok semmilyen vasaláskönnyítő folyadékot, de minden más úgy lesz, ahogy nálatok.

Utálom, hogy hétvégéken iylen eső van mindig! Kép Állítólag jövő hétvégén megint esni fog. Szép napsütéses időt szeretnék!

shine
shine
 
 


Sziasztok!

Jelentem, elmentem a Megatoys-ba, és kiválasztottam egy kiságyat. :-) 60*120-as, végül az volt a döntő, hogy ennek leengedhető az oldala, és mivel én elég alacsony vagyok, talán így kényelmesebb lesz ki-be emelgetni a gyereket. (Mondjuk az eladó annyira paraszt volt, hogy szívesen venném meg máshol az ágyat... Hol lehet még Drewex ágyat kapni?) Úgyhogy a gyermek mellettünk fog aludni, aztán ha költözünk, akkor kaphat nagyobb ágyat, a kiságy meg megmarad a tesónak (persze ez utóbbi csak feltételes módban, majd meglátjuk, mennyire visel meg minket az első Kép) Amúgy az eleinte mózesban altatás nekem is nagyon tetszik, de olyan drágák a mózeskosarak, hogy arra a pár hónapra nem fogok venni. Kép

Lányok, egy ismerősünk most szült egy másik kórházban, még bent vannak, de teljesen ki van készülve, azt mondja, SENKI nem segít nekik egyáltalán, nem mutatják meg, hogy mit hogyan kell csinálni a babával, naponta max. egyszer néznek rájuk a nővérek, de akkor is főleg azért, hogy elmondják nekik, hogy mennyi a munkájuk a gyerekosztályon és most még a csecsemőkkel is nekik kell foglalkozniuk... Szerintetek ez normális? Ugye a Klinikán azért segítgetnek, meg megmutogatnak dolgokat??? Úgy beparáztam, elég szörnyű, amit ez az ismerősünk mesélt.

helló
Pöttöm Panna
pöttöm_panna
 
 


Sziasztok Lányok!

Már régen voltam. Végigolvastam az utóbbi 80 hsz-t. Olyan jó olvasni felöletek. Itt kellemes tavasz volt eddig, 17-18-19 fok. Mára beborult, de remélem hamar átvonulnak a felhök.

Köszönöm a névnapi köszöntöket.

Itt már hosszúak a napok, este 9-kor kezd lemenni a Nap. Északabbra még késöbb. És még hosszabbodnak a napok! Nyáron éjjel 11-kor még szürkület van.

Daniella szokta kérdezni, hogy miért kell már lefeküdni, hisz süt a Nap. A szobáját teljesen be kell sötétíteni, akkor már nem foglalkozik vele.

A lányok jól vannak, nagyon elevenek.

Kriszta!

Az öltözködésröl. Nálunk az oviban szerencsére nincs gond a szülökkel az öltözködés miatt. A gyerekek ládáiban, vannak pótruhák, ahonnan öltöztetni tudjuk öket, az idöjárásnak megfelelöen. Az érthetö, hogy egy gyerek aki reggel 7-kor jön, nem tud uabban a ruhában lenni a 11 órai napsütésben.

A gyerekek nálunk minden nap kint vannak, ha esik, ha fúj. Persze esöben csak naponta egyszer visszük ki öket, vagy de. vagy du. Ha van megfelelö öltözet, akkor nincs rossz idö. Imádnak sarazni, most jól jönne egy kis rövid nyári zápor.

Sajnálom Danit, az izületi gyulladás miatt. Ezek a kiugró magas lázak lehetnek annak a tünetei is. Daniellát is kivizsgálták ez ügyben, szerencsére nálunk nincs erröl szó. Remélem Dani hamar meggyógyul.

A babaprojektröl: ha úgy érzed, hogy stresszelsz, szedj B12 vitamint, 1000mg-osat. Ez jó a stressz-hormonok ellen. Naponta egy elég. Sok sikert!

Picus!
Így utólag, boldog névnapot Andikának. Sajnos nekem nincs magyar naptáram, nem tudom követni, hogy kinek mikor van.

Pirus!
Tettél már fel képet?

Annamari!
Sajnálom, amin Balázzsal most végigmentek! Jobbulást. Azt nem lehet állítani, hogy profi módon dolgozott az az orvoscsapat Balázs körül, hogy végülis a gégész leállította az egészet, akkor, amikor már elkezdték. Szegény gyerek. Hogy olyan vad volt ébredésnél, az lehet a nyugtatók hatása.

Krisztinek volt egy pár mütéte, de a mütétek elött egy órával, az egész társulat, utoljára megnézte Krisztit, megvizsgálta és áldását adta a mütétre. Utána kezdték csak elökészíteni.

Ági! Fcs!
Puszi nektek is!

Shine!
Már nincs sok hátra. Látom te is elkezdted a mosást vasalást. Pihenj sokat.

Angi!
Remélem az anyósoddal minden ok.

Mosószerröl, öblítöröl:
Én is együtt mosom a gyerekek ruháit a miénkkel. Én hat fele válogatom öket:
* fehérek
* v.kékek, v.rózsaszínüek,
* pirosak
* sötétek
* ágynemük
* törülközök

Az elsö két csoportot fehérítös mosóporral mosom, a többit simával. A gépem az öblítö használata után még 3-szor centrifugázza és utána 3-szor újból kiöblíti a ruhákat tiszta vízben, szerintem így elég jól kijönnek a mosószer-, és öblítömaradványok.

Kiságy:
Daniellának vettünk, de nem használta, bár leszedtük az oldalát és az ágyunkhoz állítottuk, de neki ez nem volt elég, hozzám bújva aludt mindig. A kiságyat késöbb Kriszti használta, ö nem akart velem aludni, pedig én próbáltam.

Együttalvás:
Daniella 2 éves koráig aludt velünk, utána közösen elmentünk ágyat venni, attól a naptól kezdve külön szobában, és ágyban alszik. Kriszti a kiságyban alszik. Nappal nem türi, akkor a függöágyában.

Akiket kihagytam, azoknak is puszi.

Csilla

Kép
Kép
Kép
csillah
 
 


Sziasztok!
PP!
Hát megpróbálhatod még a Brumi maciban, a Mester utcánál (Kismamában biztos megvan az elérhetösége).
Én 158 cm vagyok, az elején még nem volt gond, mármint amíg fenn van az ágyrács. Ha meg lenn van, akkor már nagyon a gyerek. Nem mondom, ha Andrist fekve emelem be, most a legalsó állásban van az ágy, a végén zuhan kb. 5 cm-t Kép

Amikor a 140 cm-es nagyim jött, ö nem merte betenni a kiságyba, csak a mózesbe. Azok tényleg drágák, plusz a fonottat, ami nekünk is van, nem lehet bekötni a kocsiba. Viszont nagyon romantikus a fodros, szolid patchwork mintás felhúzható tetövel, huzattal. De ha gondolog, vegyél használtan, pl. a börzén tuti lesz egy tucat. A miénk már 5 gyereket szolgált ki, és mind nagyon szerette.

Csilla!
Én is úúúgy szeretnék függöágyban aludni.
Volt múlt héten a rádióban a svéd örökbefogadásról, meg úgy általában az ottani szociális hálóról, hát mintha egy másik világ lenne.

Ági!
Én is váltok a cserépre. Mert a müanyagról, ha eldöl, meg megázik, vagy összeütödik vmivel, nagyon hamar lepattog az egész. Én most gyártok néhány képet az oviba.

Voltunk tegnap a Morricone koncerten, klassz volt. Szerdán meg brazil meccs, aztán jön a szerencsére elég jól lévö anyósom, szóval kicsit sürü lesz a hét, meg dolgozom is.

Vettünk gyürühintát a Tescoban a srácoknak (egér nem volt, madár igenKép). Azért, mert mostanában mindketten a hinta aljába kapaszkodva csúszkáltak. Olyan ügyesek, Andris is hamar rájött, mire jó. Neki nagyon kell nyújtóznia, hogy elérje, de kitartó :-)) Megy összel ö is a tf-re, picur tornára.
a.
angi
 
 


Sziasztok!

Angi!

Én is szívesen feküdnék Kriszti ágyában.
Daniellának drágállottam megvenni a függöágyat annak idején, de mivel Kriszti olyan korán született, és egy csomó idöt elmulasztott az anyaméhböl, ezért megkapta, hogy had ringatózzon, rugózzon, hintázzon ide-oda.

Mi Németo-ból rendeltük, mert ott olcsóbb volt mint itt svédben, postán küldték el. Nekem nagyon bevált, Kriszti szereti. Itt lehet olvasni róla akiket érdekel, leendö mamák figyelem!

www.babyhammocks.com

Puszi
Csilla

Kép
Kép
Kép
csillah
 
 


Szia Angi Kép
köszi, megpróbálom még akkor a Brumi macit. Ezek szerint tényleg nem árt, ha leengedhető az ágy oldala. Én ugyanis még 158 cm sem vagyok. Kép
PP
pöttöm_panna
 
 


Sziasztok!

PP,
a Madrinában is vannak DREWEX ágyak, mi is olyat vettünk, csak nem a leengedhető oldalút.

Annamari,
Balázsból még matematikus lesz... Kép

Hol van már a jóóó idő????

Gabi
Kosza_gabriella
 


Sziasztok!

Aki nem ír mindennap, az olvasson csak órákon át...
Szóval olvastam.
Köszi a sok hsz-t. Néhányra reagálnék...

Terika!
Nálunk is bili a téma. Egyszer vettem a gyerkőcnek egy bilit és el is magyaráztam, hogy ez mire van/való.
Erre szól a nagynéném (aki egyben a férjem bátyának a felesége) - ő vigyáz sokszor Pannára, hogy szólt a lányom neki, hogy kaka-bili.
Tegnap du ismét szólt. Ráültettem, vigyorgott, de nem jött semmi. :-O

Kriszta!
Hol lehet tejallergiára vizsgálatokat csináltatni?
Dani jobban van már?
Babásodásra pedig javaslatom: sokszor, sokat, jókor. Biztos összejön.

Shine!
Ami a méreteket illeti, valszeg azért nem mondanak az UH-n kilóra nagyságot, mert már jóval nagyobbak vagytok, mintsem a műszer jelezni tudna. Soha nem fogom elfelejteni, hogy szülés előtt másfél héttel megkérdeztem Vermes dokit, hogy mekkora lesz Panka. Grammra pontosan sikerült eltalálnia. (3300gr):-O :-)
Ami a mosószer témát illeti és is ugyanazt használtam, mint a miénknél. Ami az öblítést illeti és használtam öblítőt, de a Silan vagy Lenor senzitívet.

Picus!
Andika nagyon ari az új képen.:-O :-) :-)
Milyen oltast kaptaok most? Mi Pannával nem voltunk oltásaon, csak a 15 hónaposon. (mi is 18 hósak vagyunk). Ezt te kérted ezt a szurit?

Ágiboszi!
Mandulatej allergia ellen??? Én még soha nem hallottam ilyet, de szívesen utánanéznék. Tudsz valami 'helyet', ahol erről informálódni tudok (köszi a segítséget)

Csilla!
Így utólag is boldog névnapot!!!

Annamari!
Balázs nagyon vagány a fotón.
Remélem nem lesz gond a következő kórházi tartozkodásotok alatt. Nagyon drukkolok.!!!

Pirus!
750! Ott a helyem.

Üdv Mindenkinek, Legyen napfényes szép napotok!

Üdv: Krizsi
krizsi
 
 


Sziasztok!

Annamari! Nem semmi Balázs! És a fotó nagyon jól sikerült! Jobban vagytok már? Mikor mentek a kórházba? Bizots írtad, de már sok-sok hsz volt azóta, nem emlékszem...

Panna! Nekem mázlim volt a csecsemősökkel. Egyszerre sokan voltunk, akik éppen a gyerekágyra kerültünk, ezért tartott az egyik nővér az egyik szobában egy általános tájékoztatót, aztán mindenkinek meg is mutatott mindent. De ilyen tájékoztató nem volt ám mindig! Általában az első babásoknak jobban segítenek, meg biztosan lesz a szobádban tapasztaltabb szobatárs is. A szoptatás meg úgy volt, hogy még az őrzőből este lementem Szabolcshoz, van a csecsemőosztályon szoptatós szoba, oda bejött velem az egyik nagyon aranyos fiatal nővér, és segített, mutogatott. Így is sokat kínlódtam, mert Szabolcs nagyon aluszékony és kicsit ügyetlenke volt, aztán a kórházi védőnő rámsózott egy bimbóvédőt, addigra Szabolcs cumizavaros volt sajna azoktól a szörnyű kórházi cukrosvizes üvegekektől. (Én a következőnél fogok bevinni magammal egy kis kávéspoharat, mert azért nem kívánom ezt a kínlódást senkinek...) Azt akartam csak mondani, hogy vegyesek a csecsemősök, de vannak igazán segítőkészek, ne aggódj, valamelyik műszakba biztosan jut egyKép.

Angi! Morricone... de jó! Pár hónap és végre én is kimozdulhatok... Nyáron biztosan megyünk a diósgyőri Kaláka fesztiválra, de oda valszeg Szabolccsal együtt, csak az estiek alatt bízzuk a szüleimre.

Csilla! Jó lehet ez a függőágy, küldesz egy képet? Szabolcs tutira kimászna belőle, annyit forgolódik álmában...

Ma nagyot bóklásztunk végre, voltunk a Városligetben, meg Apát meglátogattuk a munkahelyén. Végre jó idő van!
Fulescsacsi
 


A Kismamában is hirdetik a függöágyat, jó borsos ára van, de nagyon aranyos. A kiságyra kell szerelni. Következésképpen, aki ilyet akar, az ne vegyen teli végü kiságyat.
Bocs a helyesírás miatt, kritikán aluli volt az elöbb. Mentségemre nincs hosszú ö meg ü, hanem Q meg q helyette. Ennél gondolom jobb a rövid.

FCS!
Az mikor van? Mi minden évben, többnyire júliusban megyünk Répásra, pontosabban Pénzpatakra, biztos tudod hol van.
Addig is jön a Kolompos együttes az oviba Kép
a.
angi
 
 


Angi! Július első, vagy második hétvégéje szokott lenni, idén még nem tudom, mikor lesz pontosan, a Kaláka honlapokon még nincs, de majd utánajárok, lassan lehet már tudni... Mindig van egy kifejezetten gyerek program is bent Miskolcon, oda lehet külön venni belépőt, nem kell az egész fesztiválra. De a vár akkora élmény a gyerkőknek, hogy szerintem kár kihagyni. Rá is keresek, küldök programot, ha megtaláltam.
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Fcs!
Küldtem egy képet a címedre, ide nem tudtam beszúrni. Nem tud kimászni, kiesni belöle a gyerek, mert össze lehet kötni. Sok jót olvastam róla annak idején, amikor Krisztivel hazajöttünk, engem különösen az érdekelt amit a koraszülöttekröl írtak vele kapcsolatban. Az egészen kis babák úgy fekszenek benne összegömbölyödve, mint a mama pocakjában, minden irányban ringva, vagy éppen leállítva. Krisztinek nagyon bevált. Valamikor Daniella is belefekszik, kijönni ö sem tud, pedig már nagy.

Puszi
Csilla

Kép
Kép
Kép
csillah
 
 


Sziasztok!

Angi!
Amiröl Te írsz, illetve a Kismamában írtak, az nem azonos azzal az ággyal amiröl én írtam. Lehet, hogy hasonló, de nem ua. Magyaro-on ezt nem forgalmazzák. A forgalmazó országok: Anglia, Hollandia, Dánia, Svédo, Finno, Norvégia, Izland, Németo., USA, Kanada, Ausztrália. A központjuk Ausztráliában van.

Ezeknek az ágyaknak használtan is szép áruk van, ha el akarod adni, akkor mindent számonkérnek, (gyártási szám, gyár neve, üzlet, ahol vetted stb) hogy biztosak legyenek benne, hogy nem másolat.

Különben nagyon praktikus, szétszerelhetö, egy nagy táskát is adnak hozzá, amiben szállítani lehet, könnyen mosható.

Csilla

Kép
Kép
Kép
csillah
 
 


Sziasztok!

Csilla! Jól néz ki, csak olyan picinek tűnik. Emlékeztet arra az Ikeás hintára, nem jut eszembe a neve, de Apa mindenáron akar egyet Szabolcsnak.

Angi! Nincs még részletes program sehol, a www.biomusic.hu -t, és a http://www.diosgyorivar.com/htm/rendezv.htm - n lesz majd előbb utóbb.
Fulescsacsi
 


Sziasztok!

Fcs!

Méretek: 150 cm magas, 75 cm széles, 95 cm mély,

Az állvány 40 kg-ot bír.

A rugó, amin az ágy lóg 3,5 mm-es acél, 0,4 kg súlyú. Ez 13 kg-os gyerekig jó, ezen felül még egy rugó kell. A matrac 28x100 cm-es.

Nagyon kellemes benne feküdni, mert én kipróbáltam egy felnötteknek gyártottat is, el tudnám képzelni itthon, de ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak.

Csilla

Kép
Kép
Kép
csillah
 
 


Fcs!
Még valami, igen, az Ikeának van két fajta, plafonba fúrrható, hintaszéke, az egyik kemény és nyitottabb, a másik anyagból van és bele lehet mászni. De ezek is már csak nagyobb gyerekeknek valók, akik biztosan másznak fel-le.

Csilla

Kép
Kép
Kép
csillah
 
 


Csilla! Igen, most néztem meg a honlapjukon, 3 éves kortól ajánlják! (Arra a textilesre gondoltam, olyan, mint egy zsák.) És ez nem is olyan veszettül drága, csak még külön kell bele párnát venni. A képen amúgy kisebbnek tűnt az ágyatok, mint amit írtál. De tényleg klassz, biztosan jókat alszik benne Kriszti!

Apropó: mózeskosár: nekünk a mélykocsink levehető volt, és mózeskosárként használható. Szabolcs ott aludt a legjobbakat, mielőtt mellénkköltözött a nagyágyba. Bár lehet, hogy a jó hideg levegő az erkélyen alapfeltétel volt...
Fulescsacsi
 


SziasztokKép

Krizsi,
annak idején én a testkontrollnál olvastam a mandulatejről, most utána néztem a google keresővel és ezt találtam róla, vagyis ezen az oldalon van róla szó.
Javaslom, hogy te is ird be a google keresőbe, hogy mandulatej, elég sok oldalt kidob róla, ami használható.

Csilla,
nagyon tetszik az ágy, Dani is biztos élvezné, de sajna a kedves anyagiak miatt nekem ilyen eszembe se jutottKépKép
Tényleg nálatok jóval később megy le a napocska, kiváncsi leszek hogy nyáron, hogy fogom elaltatni kisbocsomat, ha későn sötétedik ,mert nálunk nincs semmilyen árnyékoló az ablakokon. Gondolkodom, hogy profilt váltok, harisnyával fogok foglalkozni, akkor majd eltudok menni bankot rabolni és sok sok gondot megoldunkKépKépKépKépKép Vagyis várom, hogy ránkszakadjon az otp és az egyes hiányosságokat elkezdhessük eltüntetni, mert a lukakat már egész jól tömködjük, csak sajna, valahogy ha egyet sikerül eltüntetni, jön helyette kettőKép Bár szerintem ezzel aztán nem vagyok egyedül, ami ugyan senkit nem vigasztal, de legalább nem érzi magát magányosnakKépKép



PP,
én se vagyok egy égimeszelő tipus, amikor szereltük a kiságyat, először sikeresen a legalacsonyabbra állítottuk be, hát oda bajosan tudtam behajolni, mondjuk akkor pocakos is voltam, most még a legmagasabbra van állítva, innen simán kikapom manót, csak hát lassan költözünk lejebb, mert már nagyon forgunk sőt ha tudunk akkor kapaszkodva fel is huzzuk magunkat egy kicsit már. Szóval lassan eljön a süllyedés idejeKépKép én meg majd lábujjhegyezemKépKép
Amugy meg javaslom, hogy néz körbe a neten, hogy hol árulnak még olyan kiságyat, lehet hogy még olcsobb helyet is találsz mint ahol kinéztétek, és elég bunkocska eladó volt.

Gabi,
ha jönnek a joslók fájások, akkor a legjobb dolog, ha lefekszel a baloldaladra és pihensz, ha nem szünnének a fájások, akkor azok már nem joslókKép

Ma voltunk először metrozni DAnival, egész jól türte a dolgot, kenguruval vittem, mert a babakocsira nem vállalkoztam, dög nehéz, és a manó se fél kiló márKép Végig nézelödött, sőt egy kislánnyal még incselkedett is, édes volt, hogy nagy szemekkel nézett rá, kacagott, majd mikor észrevette, hgoy a kislány is néze odabujt szorosan hozzámKép

Mindenkinek nagyon szép napotKép

puszi
Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!
Köszönöm Dani nevében a drukkokat. Úgy néz ki, most rendbejött, de van egy újabb problémánk. Csüt. este, péntek ébredés után, tegnap este és ma ébredés után, szédül és hányingere van. Ma visszaszunyt egy picit, utána nem mondta már, vagy csak eltitkolta, nem tudom.

Csilla!
Elképzeltem azt az ágyat, milyen jó lenne...
Nálunk ruhászsák van, amibe a tartalék ruhát teszik, ez egy öltözőszekrény nevezetű pocos fakkban van, amibe még berakja felülre élire hajtva a hazamenős rucit, alulra meg a cipőt. Nagyon kicsi a hely, télen alig fér bele a kabátjuk, overallről ne is beszéljünk. Az udvari melegítőnek egy kosár, a teremben tárolva.
Nem azzal van a gond, hogy reggel, meg de, meg du más az idő, nem beszélve itt most a túlöltöztetésről, hanem, hogy nem bíznak bennünk, hogy vigyázunk a gyerekeikre.

Krizsi!
A gyerekorvostól kell beutaló, vag az allergológiára, vagy inkább a gasztroenteorológiára. Mi a Budai GyK-ba tartozunk.

Hiába van gyerekem már, én azt hiszem, majd nekem is elkél egy kis segítség. Ha egyáltalán eljutunk odáig...

Most csk ennyit.

Mindenkinek millió puszi.

Kriszta

mohácska
 
 


Sziasztok!

Köszi az érdeklődést!
Balázs most teljesen jól van, reméljük, ez így lesz 1 hét múlva is, mert akkor kell megint befeküdnünk! Kis Picikém, ma is megmutatta a kezén a pöttyöt és mondta, hogy csipe!

Krizsi!
Volt a Sváb-hegyen egy anyuka, akinek a kislánya tej- és szója-allergiás (ritka és szerencsétlen párosítás), ők csak mandula- vagy kókusztejet ihatnak, vagy a szarízű zab- vagy rizstejet. Bio-boltban lehet kapni mindet, kb 400-600 Ft literje. Nem tudom, hogy ebben a fórumban lett-e leírva, ha igen, akkor bocs, szóval házilag is el lehet készíteni, mandulát kell vízben főzni és jól összeturmixolni, de hogy mennyiben mennyit, azt nem tudom, mindjárt megnézem!

Lányok!
Nehogymár függőágyat vegyetek sok-sok pénzért!!! A Kismamás hordozókendő 70 cm széles és 4 m hosszú, ha felkötitek a kiságyra, egy újszülött simán elringatózik benne, akár keresztben is! Mégcsak ki sem esik, de ha valamiért esetleg mégis (nem tudom, ez hogy fordulhatna elő), akkor is pár centit pottyan és az ágyában landol Kép

Annamari
muter
 
 


Annamari!

Csak annyit szeretnék mondani, hogy nem ritka párosítás sajnos. Nekünk a mai napig vigyázni kell a szójafogyasztásra, nem is ette sokáig és sokat, valahogy leállt róla.
A rizstej tényleg szar, és akkor finom voltam, ráadásul 800 Ft (saját tapasztalatok), a zabtejet már meg sem próbáltuk, a mandulatej finom lehet, de nem ittuk, a kókusztej finom, főleg a palacsinta vele KépKépKépKép, de simán nem ittuk.
Te használsz hordozókendőt? Milyen? írnál róla?

Lehet, hogy a fiam cukros lesz.KépKépKép Ugyanis, ha eszik jobban lesz, elmúli a hányingere, szédülése. Meg is fogok őrülni!! Lehet, hogy nem szülök többet? Á, pedig kellene még egy gyerek...

Kriszta

mohácska
 
 


Sziasztok!

Csilla! Picit megkésve, nagyon sok boldog névnapot kívánok!

Kriszta! Óvónőihez:
1, Államilag finanszírozott forma esetén: Alkalmassági vizsga + magyar nyelv és irodalom
2, Költségtérítéses forma esetén: speciális alkalmassági (70e/félév).
- Alkalmassági: ének-zenei, testi, beszéd.
- Speciális alkalmassági: ének-zenei, testi, beszéd, általános műveltségi és pedagógiai alkalmasság, írásbeli szövegalkotás, helyesírási készség.
- Magyar nyelv és irodalom: értelemszerűen

Mindenkinem köszönöm a Nándiról alkotott tetszésnyilvánítást! Kép Az üzenetet átadtam neki (sok puszival megspékelve)...

Kriszta, Annamari! A gyerekeknek jobbulást kívánok! Remélem minden a leges-leges-legszerencsésebben alakul!
Balázs nagyon okos kisfiú és milyen ügyesen számol. Kép

Shine, PP! Jó egészséget nektek és a Törpéknek! Én külön mosom Nándi cumóit. A mosópor normál, az öblítő sensitive. Vasalni csak egyszer vasaltam, a legelején.

Angi! Répáson, ill. Pénzpatakon mi van minden évben?

Ági! Jókat szoktam nevetni a hozzászólásaidon! Milyen mókás csajszi vagy Te...! Pl. tetszett, hogy elfogyott a kedvetek a tetőtér befejezéséhez. Kép

Üdv: Benő
beno
 
 


Sziasztok!
Jó reggelt és szép napot mindenkinek.

Kriszta!
Szerencsére a szülökkel nekünk nincs problémánk, jól összedolgozunk. Most az a gond, hogy a város vezetösége az ovitól kb 200 m-re levö épületben 8 lakást akar kialakítani, kábítószeres, alkoholista, pszichés gondokkal küzdö emberek számára, hogy visszaszoktassák öket a társadalomba. Na most ez egy villanegyed, a környéken lakók, és mi is tiltakozunk a szülökkel az élen. Remélem elérjük a célunkat.

Volt már ezzel kapcsolatban elég gond az országban, hogy pszichés beteg gyereket ölt, beugrott az ovi kerítésén és leszúrt egy 5 éves kislányt. Ez még nagyon élénken él az emberekben.

Angi!
A hintaágyról nem azért írtam, hogy ilyet vegyetek. Csak mert szóbajött. A hordozókendövel sok mindent meg lehet oldani, de helyettesíteni nem lehet.

Ki bírna egy gyereket egy éjszakán át himbálni, rugóztatni egy kendöben? Egy két-három éves gyereknek már súlya is van. Sokáig tudják használni. A hintáztatás és lóbálás pedig nagyon jó az emberi agynak. Jó a kendö, de jó a hinta is, de nem helyettesítik egymást.

Benö!
Köszi.

Megyünk "úszni".

Csilla

Kép
Kép
Kép
csillah
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?