Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Moni!
Én mindíg nagy családot szerettem volna, de fentebb írtam az első férjemmel történt dolgokat.
Miután Ginus megszületett, végig az járt a fejemben, hogy kell neki egy kistestvér és én is nagyon vágyom még egy picire.
Így lesz igazságos, hiszen két apától két-két gyerek.

Judy!
Emlékszem amikor ősszel én is beadadtam Ginusnak az oltást. Akkor még fogalma sem volt, hogy mi fog történni. Szép csendben, hatalmas szemekkel nézte a doktorbácsit aki szépen beadta neki.
Eltelt vagy 20 másodperc, már rég a vattát szorítottam a combjára, amikor hatalmas üvöltésbe tört ki, krokodil könnyekkel. Kellett neki az idő, hogy leessen a tantusz....

Panny! Nagyon ügyes Olika! Az én fiam 14 hónapos elmúlt mikor hajlandó lett járni.
Melinda lányom 10 hónaposan kezdte. Ginus most lesz 11 és talán egy-két héten belül ő is nekilendül.
Sokszor látom, hogy feláll a szoba közepén és gondolkodik. Menjen vagy ne menjen? Aztán szépen leül és mászik inkább.
Kis távolságon megtesz 4-5 lépést, de többet nem.

A másik érdekes szokása, hogy imád kunyerálni kaját. Bárki eszik a családban odamegy hozzá és tátja a kis száját. Bármit adunk neki így, azt megeszi.
Bezzeg, ha direkt neki készítem ugyanazt, akkor nem kell. Csak ha lejmolhat.
De ha nem adunk belőle, mert éppen nem neki való (pl férjuram imádja az erőspaprikát) iszonyatos ordításba fog. Alig lehet leszerelni valamivel.

Sziasztok, jó éjszakát

Judit

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Sziasztok!

Yusz!

Hát az a kunyizás tök ismerős :wink:

Ha Olika is meglátja h enni merészelünk :wink: azonnal ott terem és jellegzetes hangon enyhe visításba kezd :wink: ..ezt a hangot csakis a lejmolásnál alkalmazza :wink: .

Moni!

Nagyjából az előttem szólók leírták az én véleményem is...először is anno amikor összeházasodtunk apával,már akkor azt mondtuk h tutira nem egy gyerekünk lesz,biztosan több...aztán ahogy megszületett Olika egyre jobban érzetem h a középsőnek(Krizsinek)rossz, ezért legyen egy 4. is és így párban nem lesznek csatározások,nem érzi Krizsi h se kicsi-se nagy..szal sztem is a 4 ideális :wink: ..ja és még nekem azért titkon ott van az is hogy megpróbálunk egy kiscsajt összehozni :wink:

Judy!

Tényleg kivi vok h sikerül-e így szopi mellett a kistesó..van akinek abszolút nem gátló tényező.

Márti!

Én pont ezt érzem mint te...én is simán ellenék itthon a sok-sok gyerekkel :wink:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


sziasztok,

Hát igen lányok, én voltam másfél évet Angliában mint babyszitter és ott is azt láttam, hogy nagyon sok anyuka otthon van a gyerekekkel, biztosítja a nyugodt családi légkört, apuka pedig megkeresi a családnak a pénzt. Sajna nálunk ezt nem lehetne megcsinálni. Éhen halnánk. :evil: :evil:

Hála a jó égnek egyik gyerek sem lázasodott be az oltás után, már el is felejtették. Daninak este volt egy kis szédülése és hányingere, de ezen kívül semmi. :lol: :lol:

Képzeljétek egy álom az alvás, soha nem hittem hogy ezt fogom mondani. Este 10-től reggel 6-ig szunyál a kislányom most már 3. napja. Annyira jó, én is sokkal kipihentebb vagyok, mint előtte. Most már itt volt az ideje.Napközben is beteszem a kiságyba, mellé tolom a fotelt, hogy ne essen le, énekelek egy kicsit és már alszik is. Nem sokat, de több mint eddig. :lol: :lol:
Moni, áldom a neved!!!! :lol: :lol: :lol: :lol:

Yusz,
A kuncsizás nálunk is így megy, ha eszünk tuti jön és kéreget, de ha elé teszem egy tányérba nem eszi meg, csak a bébiételt. Ezt is valahogy meg kellene oldanom. Mondjuk én nem főzök hétköznap, mert apa nincs itthon, a srácok meg esznek a suliban, én meg eszek amit találok. :lol: :lol: De jó lenne ha már rendes kaját enne.
Panny,
Hát én is kiváncsi vagyok, hogy mi lesz, bár sok reményt nem fűzök hozzá, mert a hőm nem akar 36,7 fölé menni. :( :(
De előttem az egész év hogy teherbe esek, így nem esek most kétségbe ha nem jött össze. :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 

 
 

Köszönöm, hoyg leírtátok! Amúgy én is ezt vallom, én is Finn asszony szeretnék lenni, de Olaszo legdélibb csücskében, mert utálom a hideget! :lol: :lol: :lol: :lol:

Egyébként az bizonytalanított el, hogy egy ismerősöm azt mondta, akinek szintén 3 gyerkőce van, hogy azt mondta neki a pszicho, hogy nem jó gyógyír a 4. gyerek, arra, hoyg ne legyen középső, mert hoyg még rosszabb lesz a helyzet, mégjobban "szendvics" lesz, és kevesebb fiygelem tud ráirányulni. Mondjukm szívesen elbezsélgetnék ezzel a pszichológussal, hoyg uygan hol tanulta már ezt... Mert én is tanultam pszichot, és hát pontosan ennek az ellenkezőjét tanultam... Na mind1.

Moni!
Köszönöm az áldást! :lol: :lol: :lol: Örülök, hoyg segíthettem!!!

Most, hogy nincs szopi, bízom én is, hoyg talán az idén még beköltözik vki. De nem sok reményt fűzök hozzá. De mint írtam, nem is szeretnék rte smemit tenni, végra szeretném meglepetésként megélni a csodát, mondjuk úgy mint Martinnal, hoyg terveztük, de még nem volt semmi célirányos a doldogban. Mondjuk akkor mértem a hőm, de még fogalmam sem volt oylan részletesen a dolgokról mint most. Az volt az első hőmérős hónapom! :lol: De most még ennyit se tezsek az ügy érdekében!

moni
 
 


Moni,
Abszolut nincs szopi, vagy csak napi 1-2x mint nálam?

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Én nem tudom hány gyerkőcöt szeretnék, csak azt, hogy 4.-et még igen.

Moni, Judy!
Drukkolok Nektek!
Panny? Neked is lehet?

Én most azon gondolkozom, meddig szedjem a bogyókat. jó lenne már abbahagyni, de azért a gyerkőc is ráér még. Nekünk túl könnyen összejött mindegyik.

Küzdünk a bárányhimlővel, alaposan kijött Barnuson.

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Boeske!

hát nekem még nem lehet drukkolni egyenlőre...én is abban a dilemmában vok mint te,h hagyjam-e abba a bogyókat vagy ne..nálunk is elsőre jöttek a babák :wink:

Judy!

Te is másfél évet voltál Angliában bébiszityó??Nem mondod...én is pont másfél évet!És mikor?Hol voltál?

Én 1996-ban és London mellett Farnborough-ba.

Moni!

Érdekes amit erről a pszichológus véleményről írtál..sztem nincs gyereke aki ezt mondta,nem??!

Én is mindig pont az ellenkezőjét olvastam sok helyen.
És az hogy kire mennyi figyelem jut csakis rajtunk múlik,nem?Egy egy, vagy 2 gyerekes családban is lehet h nem jut figyelem a gyerekre..sztem ez nem a gyerekek számától függ hanem a szülő hozzáállásáról!!!
Szal ne bizonytalanodj el :wink:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panny,

94 áprilistól voltam kint 95 szeptemberig Maidstone-ban(Kent megye) Londontól 1 óra vonattal dél fele.
Utána meg egy évet az USA-ban szintén babysitter-ként. :lol: :lol: :lol:
Ott egy pár hónapos kislányra vigyáztam, láttam ahogy elkezd mászni, ülni, felállni és elindulni. Imádtam, nagyon a szívemhez nőtt, mint a záporeső úgy sírtam amikor ott kellett hagynom és hazajönni. Én azóta vágyom egy kislányra. :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy!

Farnborough is egy órára volt Londontól vonattal délre :wink:

És utána én is az USA-ba akaram menni bébiszityónak(már meg is volt a család New Jersey-be) csak akkor még nem lehetett legláisan....és csak látogatóként mentem volna papíron ,ezt kellett mondanom a konzulátuson.Be kellett mennem személyesen a konzulhoz elbeszélgetésre és már majdnem megadta mamikor elkezdte lapozgatni az útlevelem és meglátta benne az angliai Au-Pair vízumot és egyből levágta h miért akarok kimenni.El is tíltottak 1évre.Úgy elment a kedvem emiatt az egész USA-tól h visszamentem Angliába még fél évre aztán hazajöttem.
Itthon meg elhatároztam a barinőmmel h kimegyünk hajóra melózni egy kis pénzt gyűjteni...már ott is intéződtek a dolgok amikor találkoztam a férjemmel és elmaradt a hajózás..lett belőle egy év múlva esküvő és rá 9 hónapra Márk :wink: :lol:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panny,
Én 97-ben mentem ki az USA-ba (New York), és nekem is bent volt az au-pair vízum az útlevelemben, és én is egy 2 hetes meghívólevéllel mentem ki, de nálam nem szarakodtak. Leadtam reggel a papírjaimat, délután meg már mehettem is a vízumért, és 10 évre adták meg ráadásul. :lol: :lol: Lehet jó napjuk volt aznap. :lol: :lol:

1 év múlva jöttem haza, akkor is csak 1-2 hónap pihire, mentem is volna vissza, de közben én is összejöttem apával, így nem mentem ki. 1 év múlva meg már Bazsi is megszületett. :lol: :lol:
Hát ennyi a történet.

De megfogadtam, hogy ha lesz annyi pénzem elviszem a gyerekeket Disneyland-be, mert az egy akkora élmény. Még mi felnőttek is úgy élveztük mint egy 5 éves gyerek. Reggel 8-tól éjfélig voltunk bent és volt hogy valamire többször is felültünk. Életem nagy élménye volt. :lol: :lol:
(persze csak a szülés után :lol: :lol: )

Apa telefonált hogy ma este jön haza, nem holnap, így valszeg pár napig nem jutok ide a gép elé. :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy!

Akkor neked mákod volt a vízummal :wink:

Én is elvinném a srácokat Disneylandba..ha más nem akkor Párizsba tuti!!

Törődj csak apával míg itthon lesz!! :wink:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Disneyland jóóóó! Én is voltam,nekem a nevelőapukám Kaliforniában élt és más rokonaink iss élnek ott! De szerintem legalább ekkora csúcs a Knott's Barry Farm is! A Universal Studio-ról nem is beszélve... én csak 1 hónapot voltam kint,de nagyon jó volt! Csak nagyon meleg...

Panny!

Voltam tegnap az oviban szülőin,ahol a téma a beíratkozás,iskolaérettség volt...fú,egyre jobban izgulok,komolyan! Még most március végén lesz egy nagy összevont szülői is a suliban,ahova Csabi járni fog (református tagozatra :wink: ), ahol listát is adnak arról,hogy mi minden kell az elsősöknek! Úgyhogy áprilistól indulhat a beszerző-körút,apránként...
Áprilisban pedig beíratkozunk...

Tényleg,Lányok,akinek már van iskolása!

Milyen keménységű ceruzát szoktak kérni elsőben a tanítók? Már csak azért érdekel most,mert a férjem jövő héten Csehországba megy, ahol azért elég jó minőségű ceruzákat,radírt,ilyesmit lehet kapni,szóval hozatnék vele grafitot meg színeset is...

Márti
borossné becz márta
 
 


sziasztok,

Gyors bekukk. :lol: :lol: :lol:

Márti,
HB-s ceruzákat szoktak kérni, azok a legjobbak.Bár lehet ez is tanárfüggő. :roll: :roll:
Én mindig ilyeneket veszek, és meg vagyok velük elégedve. :lol: :lol:

Knott's Barry Farm-ot nem ismerem, de a Universal-ban voltam. Nekem is nagyon tetszett. Rengeteg képet csináltam arról az egy évről, és néha még ma is előveszem egy kicsit nosztalgiázni. :lol: :lol: (mostanában nem fenyeget olyan veszély, hogy kijutok újra :lol: :lol: )

Képzeljétek tegnap reggelre felment a hőm 36,9-re, ma meg 36,8, lehet mégis van remény???? :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Viszont ami idegesít, hogy szúrkál a hasam.Nem tudom mi folyik odabent. :roll: :roll: :roll: :roll:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy!

Hát persze h van remény ha felment a hőd!A szurkálás meg simán lehet a babásodástól..

De kivi vok :wink: ...besz@rás lenne ha egyből jönne a a kistesó...izgi :wink:

Márti!

Kalifornia szuper lehetett!!

Mi is nagyon a sulikezdési izgalomba vagyunk már :wink:

Én is voltam már kiválasztani a sulit,sőt a tanító nénit is akihez akarunk menni.A mi sulink drámapedagógiát alkalmaz,kompetencia alapú oktatással..és ráadásul mi körzetileg is oda tartozunk,szal mázli mert nagy a túljelentkezés :wink:
És nálunk is van hittan is (református :wink: )
Áprilisban nálunk is beiratkozás,májusban a szülői és kezdődhet nekünk is a beszerzés :wink:
Múlt héten volt az oviban a feladatlap amivel az iskolaérettséget mérik..hibátlan lett Márknak :wink: (nem dicsekvésből de már tavaly is az volt :oops: :wink: )

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Az iskolakezdés tényleg nagyon izgalmas. Bár nekünk még arrébb van minimum 1, de inkább 2 évvel. :D

Judy!
Akkor van remény!

Barnával túl vagyunk a nehezén (bárányhimlő), most várom, mikor jön ki a kicsiken.

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Judy!

Köszi!!!
És megy a drukk!
És nem azért,hogy hamis illúziókat keltsek,mert mindenkinek másképp működik a szervezete! De én soha nem éreztem,hogy mikor fogant meg a babám,csak Kamillánál! :wink: Pontosan tudom,hogy 2007.dec.29-én épp a Ttopicariumba készültünk, délelőtt a fürdőben szárítottam a hajam,amikor többször szurkálást éreztem jobb oldalon... akkor lehetett a tüszőrepedés,amit a másnap reggeli hőmérőzés igazolt is! És előtte fél,illetve 2.5 nappal próbálkoztunk és megcáfolva a peteérés-közeli időpontot,kislányunk lett! :wink:

Panny!

Hajrá sulikezdés! Biztos nem lesz semmi gond, ha ilyen ügyes a nagyfiad! Én már úgy várom! És biztos,hogy apránként el is kezdem beszerezni a cuccokat,mert ki tudja,mi lesz még itt őszig...
Anyukám (aki azért fiókvezetőként eléggé képben van) azt mondta,ha tovább romlik a helyzet,lassan kezdjünk tartós élelmiszert raktározni, mert ki tudja,meddig tudjuk megvenni...

Megint megkukkantottam Babát! Túl van a műtéten és nagyon jól sikerült! Remélem jön majd ide is...

Márti
borossné becz márta
 
 


sziasztok,

Elértem a dokimat. P3-as lett a cytológiám. "A típusos mirigyhám elváltozás a méhnyakban. Ugyanez volt 2 éve is a terhesség előtt. Szerdán megyek a dokihoz klionD-ért, majd 3 hónap múlva ismétlés.
Szóval most 3 hónap pihi.
Csak azt nem tudom, mi van ha most terhes vagyok??????????
Bocsi de most mást nem tudok írni, el vagyok keseredve. :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy!

Tudom,hogy ez most nem vígasztal,de mindennek oka van,még akkor is,ha nem látjuk rögtön a dolgok miértjét. A dokinak szólj,hogy esetleg babás lehetsz,hátha másfajta kezelést is lehet alkalmazni,ami biztos nem árt,ha úton a baba!
Szorítok,hogy minden rendben legyen!

Márti
borossné becz márta
 
 


((((((((((((((Judy))))))))))))))
Nekem volt Ramival pocakosan Klion kúrám, az elején, szóval emiatt ne aggódj!!! Szorítok, hogy minden okés legyen!!!

moni
 
 


Judy! :(

Megpróbáltam végiggondolni, mit tennék hasonló helyzetben.
A Klionnal várnék a HCG tesztig. Ha negatív, akkor elkezdeném a kúrát, ha pozitív, akkor csak a 2. harmadban kezdeném el. Akkor már biztos nem árt. Egy-két hét csúszás csak nem számít.


Nekem is mennem kéne már szűrésre, utoljára 3 éve voltam. Múlt héten be is jelentkeztem dokihoz, de a bárányhimlő miatt nem mentem el.

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Judy!

Boeskével értek egyet! Egyenlőre ne csinálj semmit amíg nem tesztelsz. Mivel a p3 nem egy nap alattt alakult ki, így nyugodtan várhat egy picit.
Ha meg + lesz a teszted, úgyis konzultálsz a dokival, hogy mi legyen.
Ne aggódj, minden oké lesz!

Nekem most májusban lesz aktuális, mivel a szülés utáni 6 hetes kontrollon vette le a dokim.
Addigra már én is abbahagyom a fogi tablettát és várom, hogy kiürüljön a szervezetem.
Ha minden jól megy júliusban már élesben mehet a móka. :oops:

Ginusom el kezdett járni egyedül. Még csak kis távolságokban, de már kapaszkodás nélkül. :P
Nagyon édes ahogy kalimpál közben a kis kezeivel.

Szép napot, sziasztok
Judit

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Judy!

Egyet értek Boeskével és Judittal!
És no para,nem lesz semmi gáz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Boeske!

Én is 3 éve voltam utoljára :oops: és nekem is menni kéne...nagyon.Be is jelentkezek...

Márti!

Épp azért lett Kamillátok kicsajszi mert a pé előtt 2,5 nappal próbálkoztatok utoljára..így lesz tipikusan lány...a pé-hez közeli napokon meg fiú lesz...pé előtt 2-3 napi próbálozásból pedig lányka :wink:

Judit!

Gatula a kiscsajszikádnak!!!Olika is ügyeskedik..van hogy 2 napig semmi...aztán egyre többet jár..ma pl.egész sokat..és már nem is esik el annyit. :wink:

Szal anyukád szerint kezdjünk el lisztet,cukrot stb..raktározni??

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panny!

Tudom,de mi fél nappal előtte próbálkoztunk utoljára,előtte meg 2.5 nappal! Szóval szerintem volt 50-50% esély erre is és arra is!

Ja, anyukám ezt mondta,merthogy ha hirtelen kitör a pánik,akkor mindenki megrohanja a boltokat,őrült drágaság lesz és majd nem lesz semmi,mert mindent felvásárolnak az emberek. Szóval konzervek,tartós tej,rizs,tészta és akinek van fagyasztója pakolja tele hússal,mirelit zöldséggel apránként,persze bízzunk benne,hogy nem lesz azért akkora a gáz,de most azért minden nap nézek híradót. Azt is mondják,hogy amennyiben tartósan 320.-ot kell fizetni 1 euróért,az az a lélektani határ,amibe már beleroppanhat a gazdaság...
Úgyhogy figyeljétek az árfolyamot!

Márti
borossné becz márta
 
 


Márti!

Aha értem...akkor valszeg mégiscsak később repedt a tüsző a hő ellenére is...más racionális magyarázat nincs :wink: a lényeg a végeredmény!!

Én is nézem a híradót és bosszankodom h ez az állat mikor hajlandó már lemondani, mert ha ez így megy tovább akkor tényleg háború gyanús lesz a közhangulat :( ...én is vettem egy-két cuccost kajából itthonra....legalább kenyeret tudjak majd sütni :wink: ..ááá,nagyon remélem h nem kerül erre sor...

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Lányok,

Köszönöm szépen az együttérzést, most már sokkal jobban vagyok.
Tegnap felírattatam a klion-t, de természetesen nem kezdem el a HCG tesztig. Ha pozi lesz, akkor irány vissza a doki megbeszélni a dolgokat, ha nega lesz, akkor meg a mensi után elkezdem.

3 hónap elég lesz arra, hogy Barbika leszokjon a ciciről, a hormonjaim totál helyrejöjjenek és még vitaminnal is fel tudom magam turbózni.
Csak hogy nézzük a pozitív oldalát is.

Amúgy mai hőm már 37. :lol: :lol: Izgulok.

Puszi, majd még jövök. :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Ma délelőtti "Barbika production"
Tuti táncosnő lesz. :lol: :lol: :lol:

http://www.youtube.com/watch?v=SXtCHuRXbpc

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy!

De izgi..és hányadik dpo-n tartasz??

Csúcs a kiscsaj!! :wink:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panny,
9.dpo-n vagyok ma. Hétfőre terveztem egy tesztelést, elvileg szerdán kellene megjönnie.

Hát az tuti, hogy be fogom íratni Barbit táncolni valahova. :lol: :lol:

Elkezdted már szervezni Olika szülinapi party-ját, vagy csak családi körben lesz??

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy!

Barbika hihetetlen édes! :lol: :lol: :lol:
És drukk a pozitív teszthez! Szorítok!

Panny!

Racionális magyarázat??? :lol:
Végülis Ti mikorra tervezitek akkor a kistesót?

Márti
borossné becz márta
 
 


Sziasztok!

Judy!
Barbi nagyon édes! Nekem is van Ramiról hasonló felvétel. Na majd feltöltöm!

Tök izgi a hőd!!! :))))))

moni
 
 


Judy!

Remélem a hőd továbras is a magasba szárnyal :wink:
Figyi,ha tényleg babás vagy akkora öröm lesz a pároddal közölni,igaz?! :wink: Ennél nagyobb örömhírt el se tudok képzelni a világon!!!

Márti!

Én úgy tervezem a kistesót h megint 2,5-3 év legyen Olika meg közte..nekünk ez így már bevált,bejáratott út :wink: De ki tudja...lehet h addig nem bírok majd várni :oops: :lol:

Házibuliba megyünk este a szomszédba...35 éves a srác és elég nagyszabású party lesz.
Már leadtam a srácokat a nammihoz és hawaii van :wink:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Szép Vasárnapot!!

Persze hogy nem bírtam ki, és csináltam egy tesztet, ami negatív lett, szóval tuti nincs baba, mert ma már a 12. dpo-n vagyok és mutatnia kellene. Gabriel-t is és Medi-labot is csináltam, igaz azok 25-ösök, de ilyenkor már annak is kellene mutatni. Kb 1 órával száradás után ugyan látszik valami halovány 2. csík, de az tuti nem az. (lehet már én képzelem oda) Hőm ugyan még mindig 36,9 de ez nem jelent semmit, majd a mensi napján leesik. :lol: :lol: :lol: :lol:
Szóval nem reménykedek inkább arra gondolok, hogy a legközelebbi cyto már jó lesz és akkor újra lehet próbálkozni, csak az a baj, hogy ez a 3 hónap gyötrelem lesz. :roll: :roll:

Panny,
Milyen volt a buli????Lehet még ágyban pihiztek!!! :lol: :lol: :lol:

Tegnap megtartottuk Bazsi szülinapját is. Anyuéktól órát kapott, tőlünk meg telefont. Nagyon örült neki, remélem nem hagyja el 1 hét múlva, mert nem volt olcsó egyik sem. :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy!
Boldog születésnapot a nagyfiadnak!

Ne bánkódj, jobb egészségesen belevágni. Majd szórakoztatunk, hogy hamar elteljen a 3 hónap. :wink:

Kicsi fiaim is kezdenek pöttyösödni, holnapra szerintem alaposan kijön rajtuk a bárányhimlő. Barnán még van 2-3 pörk, ezért itthon tartom, talán szerdán már mehet oviba.

Szép napot!

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Sziasztok!

Judy! Boldog szülinapot a nagyfiadnak! Bizony, ő már abban a korban van, amikor komolyabb ajándékok kellenek.

Hidd el, hamar elröpül a 3 hónap és legalább biztos leszel abban, hogy egészségesen várod a babát.

Boekse!
Nagyon jó, hogy túlestek a bárányhimlőn. Nálunk csak Melindám lett bárányhimlős, a nagyfiam kihagyta.
Pedig nagyon szerettem volna, ha ő is elkapja. Hiába voltak körülötte bárányhimlősök, őt elkerülte.

Panny!
Néha nagyon jó kimozdulni egy kicsit a gyerekek nélkül. Legalább picit te is kikapcsolódtál.
Hiába szeretjük az otthonlétet a gyerkőcökkel, azért néha nagyon jó lazítani és kettesben lenni a párunkkal. Főleg, ha buliba megy az ember lánya!!

Nálunk is zajlik az élet. Gina már egyre többet togyog egyedül. Néha lecsüccsen, akkor elmászik olyan helyre, ahol fel tud állni és indul tovább.
Ő is szokott táncizni. A szoba közepén rázza a kis pelenkás seggét, kezeit égnek emeli és forgatja az ökleit. Nagyon bírom. Közben meg kiabálja, hogy tánci tánci.
Pár szót már mond, pl. apa, vau, tánci, még, adjál. Persze nem tisztán és szerintem csak mi értjük.

Nemsokár neki is szülinapja lesz, hihetetlen, hogy elröpült egy év!

Szép napot, sziasztok
Judit

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


sziasztok,

Hoztam egy-pár képet. Majd jövök, de most elindítom apát. Megy vissza. :cry: :cry:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy!

Ne bánkódj...3 hónap annyira gyorsan elszáll!!!

Szépek a srácok..tényleg...annyira kis helyesek mindannyian....Babrika meg a csúcs a kisebb fiad ölében!! :wink:

Boldog Szülinapot Bazsinak!!

Boeske!

Túl lesztek legalább a barihímlőn :wink:

Yusz!

Hát igen...szalad az idő..Olikának is jövő héten lesz az egy éves szülinapja :wink: ..utána meg ti jöttök Ginussal :wink:

Képzeljétek Olikának mandulaagyulladása van..reggel 38 fok volt már a láza,most meg már 39.
Tegnap szinte egész nap lázas volt :(
Kapott antibiotikumot,remélem hamar jobban lesz.

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Ja figyusz csajok...ha szedem a fogigátlót akkor is lehet a ciklusomat a hő alapján követni..úgy értem a gyogyi mellett is megbízható adatokat ad a hő???Kiváncsiságból szeretnék egy-két ciklust megnézni h hogy állunk...de közben akarnám még a gyogyit is szedni...

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


itt vagyok.

ezt ma reggel produkáltam, de ez tuti nem baba, mert a hőm leesett 36,7-re. Ilyen tesztet sem veszek többet.

:twisted: :twisted: :twisted:
Kép
Kép

Panny,
Én nem vagyok bizti benne, hogy gyógyi mellett jó képet ad a hőmérőzés, mivel a gyógyi lényege hogy gátolja a pé-t. :roll: :roll: Én legalább is így gondolom.
Szegény Olika, gyógypuszik mennek,gyógyuljon meg hamar. :oops: :oops:
Boeske,
Hát szegénykém, gondolom már nagyon várod hogy távozzanak a barik tőletek.Kitartás, kb még 2 hét és mindenki teljesen egészséges lesz.
Yusz,
Nagyon ügyes Ginus, hogy így mondja a tánci-t meg az adjál-t. Mi ilyeneket nem tudunk még. :lol: :lol:
Mit fog kapni szülinapra???Gondolkodtál már??

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy!
Pedig úgy izgultam miattad!!! :cry: Tényleg ott van ahlványan a 2. csík, de ha nem azonnal volt ott, hanem csak "később", akkor sztem sem valódi. nekem is volt már iylen.

Panny!
Sztem nem érdemes hőmérőzni gyógyszer mellett. Mert ugye a hőváltozást a hormonok okozzák, és a tabik ugye hormontartalmúak, tehát nem adna valós képet. Nemhiába kell ébredés után, azonnal, ágyban még megmérni. De van a hőmérős topic, ott sokkal okosabbak nálam a csajok ezügyben.

Amúgy minden tabi máshogy hat. Attól függ melyik hormonból mennyi van benne.

moni
 
 


Moni,
Kb 5 percig volt a pisiben, addig készülődtem reggel, majd amikor visszamentem hogy kivegyem, már ott volt. Szóval ez kb 5 perc volt. Ennyit írt a papírja. :roll: :roll:
Csak azt nem értem miért lesz egy teszten halvány 2. csík ha az ember lánya nem terhes. :roll: :roll: (remélem nem cisztám van)

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy!
És arra nem gondoltál, hogy később fogant? Tudod, nem minden tankönyvszerű! És a 36.7, az még nem visszaesés. A leesés, az a 36.5 alatti érték. Ha nem jön meg 2 nap múlva tesztelj. Van egy halom görbém, ez tapasztalat. :)))))

moni
 
 


Panny!

Jobbulást Olikának, remélem hamar túl lesz rajta! Fájdalomcsillapítót nem írt a doki? A mandula gyuszi elég fájdalmas dolog. És Olika még nagyon pici ahhoz hogy tűrje.

Szerintem sem érdemes tesztelni gyogyi mellett. A legtöbb a peteérést gátolja, tehát a hőmérőzés veszett ügy.

Én is szedem még, van egy havim, aztán egy hónapot kivárok, vagyis, hogy jöjjön meg a mensi magától. Utána kezdek hőmérőzni, gondolom legalább két hónapot.
Addigra meg remélem kiürül a szervezet a gyógyszerből. :wink:

Judy!
Ez valószínűleg nem terhesség. De egy próbát megér, hogy csinálj még egy tesztet, ha továbbra sem jön meg. :roll:

Ginus szülinapjára babytaxit fogunk venni. Már kinéztem a megfelelőt, elég sok mindent tud és kb 5000 Ft. Ruhája meg játéka van rengeteg. Azt meg nyúzhatja még legalább egy évig. :wink:

Teszek fel pár friss képet, elég régóta ígértem.

Kép fürdés után

Kép

Kép [/img]

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 


Yusz,
Tisztában vagyok vele, hogy ez nem terhesség, igazából csak azért tettem fel a tesztet, hogy hihetetlen mennyi pénzt elkérnek érte és akkor még hülyeséget is mutat.
Amúgy egy kicsit megkönnyebbültem, mert ahogy magamat ismerem az egész pocakos időszakot aggódással töltöttem volna el a P3 miatt.
Mondjuk azért félek, mert azt mondta az orvos, ha a legközelebbi is P3 lesz akkor újra műtét lesz. :oops: :oops:

Hihetetlen hogy nő Ginus is. Nagyon édes, szép kislány. :lol: :lol:
Most már Barbika is fel tud mászni a kanapéra összecsukott állapotban is, nem lehet egyedül hagyni a szobában, mert rögtön mászik mindenre és egyáltalán nem fél hogy leesik. :lol: :lol:

Van egy jó hírem is, úgy néz ki apa átmegy Várpalotára dolgozni, így minden nap be tud járni busszal, és esténként itthon lesz. Ennek külön örülök, mert így legalább nagyobb az esély négyeske fogantatására. :lol: :lol: (önző vagyok mi???? :lol: :lol: )
Moni,
Tuti nem később fogant, mert LH-tam és olyan atom pozitív volt 2 héttel ezelőtt, hogy annál pozitívabb már nem is lehetett volna. :lol: :lol:
Mindegy, ahogy írtam kicsit meg is könnyebbültem. Hasam is görcsölget, valszeg holnapra megjön piri is.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


És még valami. Danika kezd felnőni. Mai beszólás.
-Anya, ugye nem lesz 3. világháború!!!??
-Miért kérdezed kicsim??
-Azért mert a legutóbbi gazdasági válságból is a kiutat a 2. világháború jelentette. :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:

Azt hittem dobok egy hátast tőle.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Még valami aztán eldugulok.
Barbikának ma este vettem észre hogy egyszerre kibújt felül 2 rágófogacskája ,mindkét oldalon egy-egy. :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Judy!

Sztem meg ha 5 perc után ott van a halovány csíkocska akkor bármi is lehet még...
És miért ne leheten h 2x volt pé-d 2 hét különbséggel??Szal sztem benne lehet a paklilban a későbbi pé és a terhesség is...valahogy nem véletlen a második csík,nem??
Na kivi lezsek pár nap múlva mi lesz...vagy piri,vagy erősebb csíkok :wink:

Danikáék is biztos beszélgetnek a mai helyzetről a suliba..már az én nagyfiam is sokat hall tőlünk amikor bezsélgetünk és van némi fogalma h mi is van most :shock:

Jaj csajok,jó nagy badarságot kérdeztem...azóta persze rájöttem én hogy a fogigátló(leglábbis amit én szedek)eleve meggátolja a pé-t..szal nem lehet természetesen hőmérőzni mert tök fölösleges...nem vok ám szőke(csak melírozott) :lol: :lol: :lol:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Jó reggelt,

Megjött, 36,8-as hőnél. Ilyen sem volt még.
De egyáltalán nem vagyok szomorú, inkább megkönnyebbült, hogy van időm kikúrálnom magam ebből az akármiből.
Ha minden jól megy júniusban már próbálkozhatunk. Akkorra már apa is itthon lesz. Azért én azt gondolom, hogy semmi nincs véletlenül, mindennek megvan az oka, hogy miért történik. :lol: :lol:

Panny,
Mikorra tervezed a fogigátló abbahagyását??
Tök jó lenne csajok, ha egyszerre babásodnánk. :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Hoztam egy-két akrobatikus képet is, ez a kis csaj legújabb szokása, amitől égnek áll a hajam, csak úgy mint Yusz-é.Összefoghatnának Ginussal. :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Hú Judy, mintha a lányomat látnám! Ugyanezekkel az életveszélyes lépésekkel szokott közeledni az ágy vége felé. Engem meg az infarktus kerülget.
Megtanítottuk neki, hogy hasról jöjjön le, és a lábacskáit tegye le előbb.
Két kemény hétbe került, de most már csak úgy jön le az ágyról.
Édes ahogy elkezdi a popsiját lefelé tolni és nagy szemekkel néz, mikor jön szilárd talaj a lába alá.

Tényleg jó lenne együtt babásodni. Ha nem jön közbe valami eget rengető dolog, akkor júni-júli már próbálkozós lesz.

Furcsa, nagyon várom, sokszor sürgetném az időt, hogy minél hamarabb ott tartsak, de sokszor megnyugszom abban is, hogy még van időm.
Érdekes érzések. Attól félek a leginkább, hogy kicsi Ginámmal kevesebbet tudok majd törődni. Remélem nem így lesz.
Valahogy mindíg a legkisebbek vannak a középpontban, a többiek csak utána.
A két nagyom már megérti, nem is reklamáltak soha. De Ginus pont abban a korban lesz, amikor a legtöbb figyelmet igényli, hiszen a kis értelme napról napra élesedik, okosodik.
Azért majd megoldom. Mindíg szoktam mondani: Judit, ügyes lány vagy, majd megoldod!

Nálunk most elég borongós idő van, lehet, hogy ezért vannak ezek a sötétebb gondolataim.

Szép napot, sziasztok!

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
yusz
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?