Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!


A magánnyugdíjpénztár term-en(?) OTP-s, csak az utca nevét gépeltem el (ha netán vki be akarna menni): Mérleg utca.

Lorca! Most megint meg vagyok zavarodva, pedig volt áldott 6 órám, amíg azt hittem, h már mindent tudok. :( Nekem ma a könyvelő vagy gazdaságis csaj a sulimból azt mondta, h táppénzre vagy szabira menjek gyes helytt, mert bármelyik jobb, mint a gyes, + a körzetim szerint gyes és táppénz együtt nem jár. Vagy - vagy. Ezt mondjuk alátámasztja az is, h a gyes igénylő papíron konkrétan rákérdeznek, h kapsz-e táppénzt vagy egyebeket. :roll: Áááááááá, elegem van az egészből! :x Ezt miért nem tanították meg az x+1 év alatt vmikor??? Mondjuk a középiskolai órakeretbe simán el tudnék képzelni heti egy órában vmi ilyesmit, ami a túlélési stratégiákat mutatja be a bürokrácia útvesztőiben. :roll: Ennek legalább lenne gyakorlati haszna. Jut eszembe, megjött az adópapír az OEP-től. Na azt sem tanította meg senki, h h kell kitölteni, csak elvárják, h menjen. :evil:

Más: annyira jól szórakozom, szinte hétről-hétre derül ki vkiről az ismeretségi körből, h terhes. Most vacsinál éppen Ádám sokkolt (na nem ő), h a szomszéd csaj májusra várja a babát. A sokk csak azért volt, mert eszembe sem jutott, h terhes lehetne, mert nincs abban az életszakaszban (kb. 24, de sztem semmi alapja a babának). Aztán kiderült, h ők sem számítottak a babára, most derült ki nemrég, mert gyógyi mellett lett terhes. :twisted: nekem mondjuk jó, mart majd együtt tologathatjuk a babakocsit. :lol:
Ja, előzőleg Ádám unokatesójáról derült, ki, h várják a - teljes mértékben tervezett - 5. babájukat. Na ezt is meg kellett emésztenem. :lol:

N fáj a hasam, pedig már benne van az esti 2 MagneB6, úh most bef.
Vendég
 


Május
Jaaaj, a krupp a rémálmom. Jobbulást Kelemacinak! Volt vmi előjele? Pl. megfázás? Nem emlékszem, hogy írtad volna.
Meglepődtem, hogy simán Kelézted, már nem Kelemaci? Csaknem kinőtte? :lol:

Lorca
Hiányoznak a szép hosszú hsz-eid. Örülök, hogy ismét jelentkeztél. Szabi is már a gyerekszobában alszik?

Pann
Nem akarlak a teljes bizonytalanságba taszítani, de szerintem sem lehet táppénz mellett gyest igényelni. Ugyanis a munkanélkülire is azt mondták, hogy két állami juttatás egyszerre nem jár. Sztem ebbe a táppénz is beletartozik. :?
lora7
 
 


Sziasztok!

Bocsánat a zavarásért és hogy offolok egy kicsit, de ma bóklásztam a netten és megtaláltam, Sno vonalzójában feltüntetett mondókákat és nagyon megtetszett, letöltöttem és felraktam a blogunkba.
Ugye nem baj?
Kicsit nyomoztam, jártam családinrtten, babafalván és most itt és így találtam meg, hogy ki rakhatta fel.

Mégegyszer bocsánat a zavarásért, és ha kapok pontos információt, hogy kitől ered, szerző nevet, minden adatot pontosan feltüntetek.

Kellemes babázást!
Vendég
 

 
 

Szia Meli,
ha jól emlékszem még Norcmorc töltötte fel a mondókákat a közösbe, ő szerintem azóta Lucababám néven fut (nem olyan rég járt itt nálunk a fórumon)

Pann,
Danától kaptam a pontok nagyrészét, mi ritkán vásárolunk az intersparban.

Én is ezt írtam, hogy mindenki terhes lesz mostanában, állítólag ez válságban így szokott lenni, bár akiket én ismerek azok nem kimondottan megélhetési gyerekvállalók.

gyes-táppénz valóban nem fut együtt, szakbarbár szokta ajánlani a táppénzt, ha úgysem tud az ember fél évet dolgozni a tgyáshoz, mint jó kereseti lehetőség.

Bigsis,
egy talira menet, mi is felismertük az alliteráló neveket Májussal és Ágiboldival, de tényleg Ságiék is.

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Akartam küldeni pü-t de se Norcmorc-ot, se Lucababa, se Luca baba, se Lucababám-ra nem talált rá :(
De azért köszi.
Vendég
 


Sziasztok!


Sno,
A dokim nem mondott semmi relevánst. Mondtam neki, hogy a fürdetés után jönnek ki a pöttyök, erre Ő lecsapott, és kijelentette, hogy biztosan a fürdetés miatt van, ne használjam a fürdetőt, csak a gyógyszertárit. Aztán pár óra múlva kiderült, hogy biztos nem a fürdetéstől van, még jóval előtte kijöttek a pöttyök, de már nem annyi, mint korábban. Lehet, hogy tényleg vírus???

Pann,
Lorca arra gondolt, hogy APA vegye fel a GYES-t, Te pedig a táppénzt. Az valóban igaz, hogy Te nem veheted fel együtt a kettőt, de apával megosztva már mehet! :wink: Úgyhogy most az Ő magánnyugdíjpénztári cuccát kell megkeresni :evil:

Május,
Hú, ez a krupp 1000x rosszabb a pöttyöknél :(
A homeopátia tényleg csodákat művel. Eddig nem hittem benne, de egyre több ilyet hallani..... A 200-300 mg C vitamin miért is kell? És milyen formában adod be Kelének (széttöröd a tablettát?)

Na mennem kell....

KépKépKépKép
thelga
 
 


Pann, egyetértek, ezeket tényleg tanítani kéne. Emlékszem ált isk. kb 3. osztályában pl tanították a csekk-kitöltést, tök hasznos volt, azóta is eszembe jut :D (nem mintha olyan bonyolult lenne... a bonyolultakat bezzeg nem tanítják, így a lakosság nagy része funkcionálisan analfabéta, beleértve engem is)

Május, krupp tényleg rémísztő! Itt szeretnélek megdicsérni e helyen, h tudtad mi a teendő. Mint ahogy itt mind tudjuk, mivel Pann egyszer részletezte :lol: (Gergőnek volt kruppja, Kelének még nem ugye?) milyen jó ez a babanet :wink:
És Boldi gyanús volt, de szerencsére vaklárma.

Rita, én is röhögök, asszem a Bernadettnél azért megrémültünk volna :roll:

Lorca, de jó, h megint vagy!

Kép
Kép
agiboldi
 
 


krupp
nincs előzménye, ill ez önmagában egy vírusos torokgyulladás, ami az arra hajlamosaknál előhozza a kruppot. fiúknál jellemzőbb, szvl a lányos anyukák egy picit talán nyugodtabbak lehetnek. egyébként ez volt az első kruppja a fiatalembernek (és n n szeretném hinni, h az utolsó)

helga
a c-vitamin a vírus legyőzéséhez kell, mivel nincs más gysz rá, az immunrendszerét kell erősíteni. béres tablettát vettem (az 50 mg-os nem filmtabletta, így simán feloldódik egy kis vízben), abból kap 6 db-ot egy kis kubuval higítva :wink:
reggel szerencsére elég szomjas, úgyh simán megissza.

bigsis
lsz linkeld be a bkocsitokat, v tegyél fel fotót, ha tudsz, mert n izgat, mi lett a végső megoldás

lora
kelének n sok itthon használatos neve van (csodálkozom, h azt mondja magára, baba?! :lol: ), term a km is játékban van még. viszont ha nem vele, hanem róla beszélek, akkor döntően a kelét használom, asszem.

lorca
ha lekicsinyíted a vonalzókat, akkor se fér el 3? olyan jó lenne mindegyiket látni!

fényképezés
mostanában kele n rákapott, ma reggel is odahozta a gépet, és le kellett fényképeznem. még instruálhattam is, h fogd meg az arcod, meg igyad a szörpit, teljesen kész voltam tőle. a röhögéstől alig bírtam exponálni :lol:

majus3
 
 


*meli*,
Így próbáld: lucababám (kis betűvel)

KépKépKépKép
thelga
 
 


Pann,
Gyest nem csak te vehetsz fel, hanem akár a nagyi is. Még Ágiboldi járta körbe anno, bár neki semmi nem járt még akkor. A Tgyáson már amúgy sem tudsz változtatni, a 20 hét idén lejár, a Gyed-ed pedig ha tanárbéren vagy, valószínűleg amúgy is max lesz.
Az Sote I.-en dolgozik Csongria. Eddig még nem sikerült összefutnunk, mert amikor én voltam ott, akkor ő nem :D Eddig csak doki van, de strucc módjára nem is igen foglalkozom a szüléssel. Vicces, hogy csak 6 nap van a kiírt időpontun között :D Én is júniusi szülésben reménykedek, valahol a szülinapom (12) körül.

Krupp:
Dokinénink szerint Natinak is volt. Én meg hiába mondtam, hogy amikor felült, abbahagyta az ugatást. Nem lehetett meggyőzni. :twisted: Így szépen elhoztam a receptet és itthon kidobtam. Nekem is egy mumus...

Séta:
Én lenni gyáva nyúl. Bolt: 100m plusz gyógyszertár 200m oda-vissz. Eddig ez a leghosszabb távunk, amióta terhes vagyok. Előtte még volt a Keleti-Stadionok kocsi nélkül, amikor Szabit oviba vittem. Sajna se troli se metró nem igazán jó bbkocsival, ha mellette van még egy törpe. Kész életveszély. Most meg annyira nem szeretném Szabit az út nagy részén a kezemben cipelni, úgyhogy marad a lakás többnyire. :?

Rita,
Megvolt már a shoppingolás? Én többször gondoltam már arra, hogy amikor majd visszamegyek dolgozni, az egész ruhatáramat le kell cserélnem, ha nem akarok a tinijeim között közröhej tárgya lenni. Kész anyagi katasztrófa lesz adózó állapolgár lenni ismét.

Hármaska story:
A férj meggyőzés Hármaska ügyében egyszerű volt. Jött. :oops: És akkor már nem volt mit beszélni róla. :lol:

Lora,
Idén Zuglóban (protekciósok gondolom kivétel) mindenki a körzetis oviba ment, mivel több csoport volt, mint hely.

Május,
Majd próbálkozom még a vonalzóval...Addig ajánlom Pannét, csak vonj le 6 napot. 8)

Kép KépKép
lorca
 
 


Hali!

Lorca! Egy júniusi szülésben én is benne vagyok, bár én inkább a vége felé gondoltam. :roll: Mondjuk az elsődleges cél a 36 hét betöltése, az álom meg a 38. Aztán lehet, h itt fogok nyűglődni a gép előtt, h mivanmáá, még a 41. héten is, de most jobban tartok az újabb koraszüléstől, mint a túlhordástól. :roll:

Séta: jó tudni, h nem csak én gunnyasztok a lakásban. :(

Hármaska jövetele: nyomós érv. :wink:

Gyes: ja-ja-ja! Értem! Akkor mégis Ádám igényli a gyest. Este majd játszunk "Hol a papír?"-t. :lol:
Egyébként tegnap az x. próbálkozásra sikerült azon a telefonszámon beszélnem egy nénivel, úh az én papírom elvileg már jön. :D

Krupp: sajnálom, h Kelénél is előjött, de reméljük tényleg most utoljára! Doki néni szerint EGYSZER mindenki produkálhat ilyen tüneteket, anélkül, h az lenne. :roll:
Vendég
 


Sziasztok!

Egyetértek, jó lett volna ha, pl. ofő. órán megtínítanak kiigazodni a bürokrácia útvesztőiben!Prersze időről időre változnak a nyomtatványok, de ha a fogalmakkal tisztában van az ember, akkor azért scak könnyebb lenne.(persze a politikában az nem jó, ha anép "okos", és kevésbé átverhető :twisted: )

Lányok!
Van egy hírem:úgy néz ki, hogy visszaköltözünk Pestre.
Tomi itteni melója "haldoklik", nem biztos már.Talált egyet Pesten, így vszleg márciusban már ott leszünk.
De itt azért szeretném tartani veletek a kapcsolatot, hiszen jól ismerjük egymást, személyesen is Cool
Egyébként lett volna egy lehetőség Luxemburgba is, de az nem volt olyan kedvező mint a pesti.
Eddig azért is nem írtam erről, mert ugye ki tudja ki olvassa a fórumot :roll:
Egyelőre albrletben fogunk lakni, aztán majd látjuk hogy alakul, de szeretnénk majd építkezni :roll:

Ja, és tegnap este levettük a rácsot Emike ágyáról:DNagyon tetszett neki, de elaltani már nem volt lyan egyszerű :twisted: Persze elsőre nem is vártam jobbat.Először le is gurult róla, jól megijjedt, aztán hamar megtanulta hogyan is kell aludni :lol: Azért oda tettem az ágy szélére egy összehengergetett plédet.De majd elhozom a szopipárnát, az is jó lesz, nem akarok egyelőre leesésgátlót venni.

Május!
A szenzációs szátárfotókat majd mutasd meg nekünk is!Egyébként Emili is meg szokta nézni a képeket, rögtön a fényképezéskor, cenzúrázza őket :lol:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


hi!
Csináltam egy új albumot a picasa-n a tesóknak (a 2 éven felülieknek is természetesen). Oda tettem fel képeket Olivérről (külön azoknak, akik kistesóra gyúrnak és akik nem :lol: ) és szívesen látnám majd ott Réka v. Andris UH-képét is a jövő héten....

Tényleg Lorca, ti kit vártok? Mármint gondolkodtatok már neveken? Valakinek a családban van nembéli preferenciája? Natinak? Ha egyáltalán már megmondtátok neki...

Timónak Olivérről kicsit OFF:
a hozzátápit még nem kezdtük el, csak szopik. Kb. 2-3 hét múlva tervezem elkezdeni és nagyjából úgy mint Rolinál, mert az módszer bejött. (semmi különös, nagyjából a Kismama és pzita ajánlásai :lol: ). Szinte minden mást is úgy tervezek csinálni, ahogy annakidején: a következő újdonság a nagykádban fürdés és kukihuziga lesz kb 6 hós kortól. Remélem, a Dévény tornát vele kihagyhatjuk (összehasonlíthatatlan az izomtónusuk!) Viszont babaúszásra vele korábban elkezdenék járni, mert roppant élvezi a fürdést. Ja, a mozgás: egyelőre csak hasról hátra fordul és hátról oldalra és már-már hasra, de mégsem. :lol: ...és alsótesttel már kúszna, de azt sem. :D

ON.
Fitymaműtét: én úgy tudtam, hogy megvárják vele a szobatisztaságot, hogy ne ázzon a seb a cuccosban, de lehet, h ez csak az ismerősöméknél volt szempont és nem része a protokollnak... (mindenesetre ésszerűen hangzik)

Krupp és egyéb vírusok: hál'Istennek nem volt benne részünk és sajnálom, hogy a ti gyerekeiteken gyűjtök tapasztalatokat. Egyfelől köszi az infókat, de méginkább gyors gyógyulást!

GYES,
nem tudok segíteni sajna. A saját labirintusomban keresem a kiutat, ami a GYED-intézés munkanélküliről. Szerintem képtelenség az iskolában rákészülni, minden eset más és más és a TB szabályok is többször változhatnak mire az ember odajut,h gyereke lesz. De az jó lenne, ha legalább azt megtanítanák, h kihez lehet fordulni segítségért esetleg hogyan lehet jogszabályt értelmezni (mert az még egy móka). Persze csak középisiben...

Felnőtt ruhadarabok: emlékeztek Kami Áronjának már mikor volt alsógatyója? :lol: :lol: Nálunk egyelőre még poénból sincs.
2-részes pizsi már régóta és paplan (ez az éjszaka során hol a gyermek alatt, hol rendeltetésszerűen). Nálunk most a fürdőköpeny az új komoly darab.

Dana,
idén is a pókember a sláger? :wink: Mikor lesz a jelmezbál és minek öltözik Dani?

Május, a bkocsiról majd teszek képet a "Tesók-ba" (ide már merem, mert kész röhej, amennyit írásban is tépelődtem a témán :oops: :oops: )
A fotók említése magas labda volt, látom, Panka már le is csapott rá.

Panka,
hát ez izgalmas változás! Hajrá! Arra a környékre terveztek visszamenni ahol régen is laktatok vagy teljesen idegen lesz nektek is minden?

Lin???

Nanica,
neked is küldött a közös ismerősünk tájékoztatót vmi fejlesztő magazinról? Én kértem tőle bővebb tájékoztatást, ha érdekes lesz, megosztom veletek... (fenyegetés: jesszus! Asszem tudom, melyik hivatalra utaltál, egyszer én is a közelében voltam egy ilyen munkalehetőségnek,d e éppen a népszerűtlensége és veszélye miatt nem vállaltam. Remélem, csak üres feny. volt!

na, gyógyuljatok és kerüljétek el az influenzát!
Vendég
 


Bigsis!
Mindjárt nézem a képeket.:)
Hát mi 10 ébig laktunk Pesten, sok újdonságot nem tartogat.Max. a sok útfelbontásból adódó kerülő utakat :twisted:

Tettem a blogba képet az"új" ágyról.:)

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Hamár így hiányoltál Bigsister, itt vagyok csak folyamatosan vizsgázok. Szombaton az utolsó és utána jövök.

ELSŐ UH: aug.31.

KépKép
Kép
Kép
b.lin
 
 


Jelentem, még egy ismerősünk terhes! Ez már vicc. Ha ez így megy tovább, majd sorszámot kell húzni szülészeten. :shock: :lol:
Vendég
 


Pann,
...és nem csak a szülészeten, de szerinted mi lesz a már amúgy is szűkös bölcsi, ovi férőhelyekkel?! Lehet, hogy már most be kéne iratnod...

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Sziasztok!

Pann
Egyetértek. Vagy tanítani kéne, vagy közérthetően megfogalmazni a jogszabályokat. Ja, és mindenki által elérhetővé tenni. Sajnos Pankának is igaza van, nem érdeke a politikának. :(

Végre nekem is megjött az OEP-től az igazolásom. A banktól viszont még nem. Pedig idén még járna adókedvezmény nekünk. :?

Nanica
Örülnék, ha Brigi is így enné a husit. Lánykám szinte csak levest eszik: húsleves, gulyásleves, bármilyen zöldségleves. Így most rááltam a levesekre, más melegételt nem nagyon eszik. Husi és köret, egy álom lenne! (Egy kicsit unom a leveseket. :() De legalább eszik... :)

Lorca
Mindegy már, hogy hova, csak vegyék fel! Mivel mindegyikről hallok ilyet is olyat is. Ráadásul a körzetiről eddig sok rosszat hallottam, de most jött egy új igazgató. Kíváncsi vagyok mi lesz. Egyébként meg még itt is voltak jó csoportok, sztem abszolút a gondozó/ovónénin múlik.

Bigsis
Nagyon helyesek a fiúk! Az első kép nagyon tetszik! (Meg a többi is! :)) :D

Panka
De jó, akkor talán több lehetőség lesz veletek is találkozni! :D Na jó, azért persze gondolom nem ez az elsődleges szempontotok. Merrefelé költöztök? Van már lakás? Mekkorát szeretnétek?

Süti
Képzeljétek, a nemrég felrakott süti receptet almásan is megcsináltam. Így mégjobban ízlik. :) Csak jól ki kell nyomkodni az almát, nehogy elázzon a tészta. :wink: Fincsi! :lol:
lora7
 
 


Sziasztok!!!

Nálunk helyzet abszolúte off:én olyan influenzás,mint annak rendje,Dénes szerencsére csak a szokásos itt-ott hiszti és csakazértsem.....olyan hozom a formám lassan 2évesen :?
Még jó,h ilyen nagy és közel van a család,így mindig akad valaki,akinek egy két órára le tudom passzintani :oops:

Bigsis,fürdőköntös nálunk is van,olyan vagány,megeszem benne!!!
Jók a fotók!!!

Joghurt a pudingba:nekünk 3unknak egy evésre egy doboz natúr.A banános még finomabb,mint a barackos.

Lorca,köszi a hszt,megoldódni látszik a gond,Dénes elkezdte n-n szeretni a tápit,köszönhető anyja leleményének:2dl tápiba beleturmixolok egy banánt és imádja!!!Én is banánturmixozok reggelente és neki nem tejből csinálom.
Nyáron már bepróbálkozok és a tejjel is szerintem.
Megértelek,h nem mersz pocisan nekivágni a nagy sétának 2 gyerekkel(egyel sem)
Dénesnek pont ilyen pulcsija van,mint Szaszának!!!!

Pann,de jó neked és terhes ismerettségi körödnek :lol: Én is inkább itt malmozzak még a 41.héten,mint újabb koraszülés...

május,krupp is nagy barát lehet,úgy látom :evil: :evil: remélem nem lett újabb olyan éjszakátok!!!Fura,h a homeo,aki hisz is benne,annál azonnal be is válik....

panka,gratula a pesti költözéshez(persze csak ha szereted és örülsz)Luxemburg sem lett volna rossz alternatíva :lol: :lol: (biztos csak a régóta tartó hideg,meg a monotónia,de most rettenetes elvágyódásban vagyunk!!!!!)

Fényképezés:állandóan kell,pózol,mint egy profi!!!!Majd tezsek fel,ha lesz időm kicsinyíteni!

Még akartam valamit,de nem jut eszembe.....

Kép Kép
meli1118
 
 


Sziasztok!

Picasa tesóalbum jó ötlet!

Bigsis: nem kaptam üzenetet fejlesztő magazinról, de jöhet ;) Súgsz egy kicsit ki a közös ismerősünk??

nanica
 
 


Sziasztok!

Meli!
Jobbulást!
Hol laktok pontosan?Hová szeretnétek költözni?

Lora!
Albérlet még nincs, majd elkezdünk nézelődni.Nem kell nagy, 60-70 nm, és nem túl kívül a városban.13. ker. jó lenne, vagy újpest, óbuda.
Hát igen, abbó a szempontból(is) jó lesz, hogy végre találkozhatunk Veletek!!!
Így a következő tavaszi nagytalin(szülinapos talin! :wink: ) már mi is ott leszünk!!! :wink:

Tényleg, lesz idén is szülinapos tali???

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Panka!!
Nagykáta.És nem is költözni leginkább,mert szeretek én itt élni.Elmenni mindenfelé,világkörüli útra 8) hajóútra,nyaralni,telelni,óceánt és fjordokat látni :lol: ....aztán marad a séta a parkban :P
Alapvetően n-n elégedett vagyok a helyzetemmel,ez csak az egészséges menjünk el valahová,mert unom a gubbasztást állapotom.

Ha lesz nagytali,akkor mi is megpróbálunk ott lenni,ha lehet :)

Jelenleg estére 39 a lázam és vacogok.Nappal már semmi bajom.Szerencsére gyermek jól van!!!!
Mindenkinek kívánok erős immunrendszert a köv.napokhoz!!!!

Kép Kép
meli1118
 
 


Meli!
Köszi, neked meg mielőbi gyógyulást!
Jah, kérem, világkörüli út...az menne nekem is, de előbb a lottó5ös 8) :lol:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy betolakodom! Az AVKF óvodapedagógus szakán vagyok végzős hallgató, egy 8 hónapos kislány és egy 2 és fél éves kisfiú Anyukája.

Óvodás gyermekek Anyukáitól kérnék segítséget.
A szakdolgozatom témája az Egészséges életmódra nevelés az óvodában. Kutatást kell végeznem, ehhez állítottam össze egy kérdőívet.

A kérdőív kitöltésében kérem a segítségeteket.
Akinek lenne egy kis ideje arra, hogy ezt megtegye, kérem jelezzen az alábbi e-mail címen és küldöm a kérdőívet: zina81@citromail.hu

Természetesen név nélkül, teljes titoktartásban.
(A végén egy statisztika készül belőle)

Előre is köszönök minden segítséget!
További szép napot mindenkinek!!!!

Üdv.: Bea
vbea81
 
 


Sziasztok!

Hol vagytok???

Voltunk a sebészeten Brigi köldöke miatt. 2,5 óra várakozás után jövő szerdára kaptunk műtéti időpontot. :( Briginek nem az általános köldöksérve van, hanem köldök feletti sérve. És ezt már jóval előbb is meg lehetett volna műteni, ha az exdokinénink, ill. a sebész, aki látta jól diagnosztizált volna (az exdoki nem is szólt volna, ha nem kérdezek rá, a sebészhez is más miatt mentünk annó, csak rákérdeztem erre is, de persze ő is a 3éveskoralattnem szöveget nyomta :x ), mert ez olyan fajta, ami tuti nem megy vissza. (Ellentétben azzal, amit eddig mondtak. :evil: )
Mindenesetre szerencsére még időben vagyunk, mert még pici műtét, pici vágással, de pl. 3 évesen már rosszabb lett volna. Ez ugyanis együtt nő a gyerekkel. Egyébként a doki szerint ez egy magzatkori maradvány.
Ma már csináltak is neki labort, kedden megyünk az aneszteshez, szerdán meg megműtik. Elméletileg du. mehetünk is haza.

Dana
Asszem te kérdezted, hogy milyen ez. Csupasz pocakkal nem olyan feltűnő egy laikus számára (kivéve ha ordít, vagy erőlködik épp). Viszont ami nekem nagyon feltűnt, hogy a bodyból mindig kidomborodott. Majd keresek fotót róla, ha érdekel.

Szülinapi nagytali
Már nekem is eszembe jutott, hogy kéne egyet szervezni! Ha jó idő van, lehet akár szabadtéren is majd, pl. valamelyik játszón. :wink:

Bocsi, többre nincs agyam, annyira az altatás, műtét, lábadozás kombón kattogok. :( Tudom, hogy nem nagy műtét, meg hamar túl lesz rajta, de képes voltam ma elpityeredni miatta. :oops: :(

Azért igyekszem majd jönni, de írjatok ám!
lora7
 
 


Sziasztok!!!

Lora,n-n sajnálom,h nem vették időben észre,h tényleg műteni kell!!!!!Tudom,h milyen nehéz most,de rutinműtét lesz,ne aggódj!!!!Én átestem ezen,Dénest augusztusban műtötték meg lágyéksérvre.Hidd el,h pillanat műve volt, 10-kor bevitték,utána pár órán át még kába volt az altatás miatt,meg nem tudott lábra állni,mert el volt neki zsibbadva a lába(kapott helyi érzéstelenítést is),de du.3-kor már indultunk haza..Aznap este már szaladgált a lakásban.
Tudom,h utólag én már könnyen beszélek,de ne idegeskedj!!!!Minden rendben lesz!!!
Hol csinálják majd?

Kép Kép
meli1118
 
 


Sziasztok!

Én is bejelentkezem egy csöppet. Csak össze-vissza ami eszembe jut szemezgetve a témákból.

Bozótka, Lorca,
Gratulálok az új pocakosoknak.

Lora,
Nagyon sajnálom, hogy így jártatok. Szerencse, hogy nem hagytad a dolgot! Engem érdekelne a fotó. Bálintnak is kidudorodik a köldöke, de még senki nem szólt, hogy ez probléma. Milyen tünetei vannak a sérvenek? Mikor sír?

Sno,
Most jut eszembe, Bálintnak is volt szorulós, ritkán kakilós időszaka kb. fél évig. Azóta csak nagyon ritkán jön elő neki, főleg, ha kevesebb rostosat eszik.

Rita,
Remélem már nem aggódsz Peti beszéde miatt. A testvérem kisfia sem beszélt szinte egy szót sem még két éves kora után. Most lett három éves és teljesen jól beszél, mint bármely korábban kezdő gyerkőc. A játszóteren is találkoztam olyan kisfiúval, aki szintén három éves korát betöltve egyszerre csak elkezdett beszélni. Pedig előtte nagyon panaszkodott kétségbeesetten a nagymamája, hogy nem beszél semmit az unokája.

Nanica,
Ez a fenyegetés borzasztó, remélem ennyiben marad a dolog és nem fajul el.

Mazsi,
Kívánom, hogy minden rendben legyen veled és minél hamarabb rendbe jöjjél testileg-lelkileg.

Bigsis,
Klassz a tesó kép. Milyen nagy már, hihetetlen...

Mese,
Bálintnál még én is úgy csináltam mint Május, sokáig ment a napi történések elmesélése + a Bóbita éneklés. Öcsinél már erre nincs mód. Befekszem közéjük az ágyba, vállamra hajtják a fejüket és zseblámpa fénynél olvasom az Anna és Petit. Ez a közös nevező, bár én már nagyon unom.

Kiságy
Ebből is látszik, hogy Öcsi (már vagy 2 hónapja) nem alszik kiságyban, hanem Bálinttal egy franciaágyban. Egyik napról a másikra elkezdett üvölteni és rázni a rácsokat, egyértelműen kifejezve, hogy kikivánkozik.

Fütyi,
Bálintnak se lehetett még két évesen sem semmennyire felhúznia a fütyijét. Végül három éves kora előtt elmentem vele a sebészetre, mert szerettemm volna a szobatisztaságot már „jó” fütyivel kezdeni. Két hétig kellett kenegetni egy kenőccsel, ami nagyon meglazította. Visszamentünk a sebészetre, ahol felrántották neki. Ez nem fájt, kapott helyi érzéstelenítőt. Aznap délután csípte neki a pisi, de már másnap nem fájt neki és azóta is rendben van. Csak hajlamos a visszaszűkülésre így hetente legalább egyszer fel kell neki húzni. Itt a kerületben többeknek is pont így zajlott a fütyi „tágítás”.

Igen,
Öcsi sem mondja, helyette a „jó” a beleegyező szó. Szerintem az igent nehéz kimondani. Viszont már megtanulta a jó tagadását is, úgyhogy zeng a „nem jó” egész nap.

Rólunk:
Az első év ovi elég lazára sikeredett. Bálint kezd beállni a két hét itthon egy hét oviban ritmusra. A baj csak az, hogy azon a héten amikor épp az oviba menés volt soron a csoportjából nem volt senki, így a szomszéd középsősöknél landolt. Valahogy szinkronba kellene kerülni a csoporttal. Ebből következik, hogy elég húzósak a napjaink. Bezárva két gyerekkel, kezdek kifogyni a szórakoztatási eszközökből.

Agiboldi,
Tart még nálatok a Thomas őrület? Öcsinél most kezdődött a kisvakond mánia. Kakukk-nak hívja és már elkezdett válogatni is: auto nem, kacsa nem.

Lorca,
Az orrmandulaműtét iránt érdeklődnék tőled. Gondolkodom, hogy Bálintnak is ki kellene vetetni. Milyen volt a műtét és utóélete? Nálatok javult a helyzet?

Körkérdés:
Farsangi jelmez ötleteket szeretnék gyűjteni tőletek. Egyszerűen, bénának is elkészíthető, olcsó, könnyen viselhető jelmezre gondoltam. Ráadásul nem is biztos, hogy fogja viselni,ha a két hét itthon, egy hét ovi folytatódik. Pont az itthoni ciklusra esik a farsang.

mmónika
 
 


Lora,
én is félnék akármekkora műtétről is van szó, de tényleg olyan rugalmasak. Szurkolunk nektek!

Móni,
az öcsém évekig volt indián, annyira kényelmes volt :oops:
Kedvenc jelmezem: spenót tükörtojással - zöld köpeny, egy szalmakalappal, aminek a peremét fehér kreppapírtrral feded körbe, a közepe meg sárga legyen. Ennél nincs egyszerűbb, kérdés mennyire menő ez óvodás szemmel :twisted: Ha nem, akkor pókember jelmez a kínaiból, Danáék elég jól kihasználják.
Robot: egy nagyobb doboz a testre, egy kisebb a fejre, ezüst öntapadóssal befedni (lehet alufóliával is, de akkor kapj be előtte egy nyugtatót), és izlés szerint gombokkal, műszerekkel díszíteni.

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Sziasztok

Móni, Dana
Így néz ki csupin:
Kép Kép
Így ruciban:
Kép
Bocsi, de friss képet nem találtam a témában, de nem változott.
Ez nem fáj neki egyátalán. Sírni sem szokott (emiatt legalábbis) Később lehetne belőle gond. Ha a kép nem lenne egyértelmű ez olyan, hogy a köldöke fölső része van kidudorodva, mint utóbb kiderült azért, mert a fölötte lévő kis csomó nem engedi visszahúzódni. De hogy milyen egy "normális" sérv, azt nem tudom.
Móni, nekünk sem szólt senki. Csak annyira feltűnő volt már, hogy rákérdeztem és akkor küldtek el sebészetre először.

Meli
II. Gyermekklinika (Tűzoltó u.)
És nem volt gond a hasonalvással? (Persze csak ha úgy szokott) És még a kakilástól félek esetleg. Remélem nem fog fájni neki.
De örülök, hogy jókat írsz. Brigi is erős kiscsaj, engem jobban meg fog viselni valószínüleg. :oops:

Móni
Én egyszer krumpliszsák voltam. Barna harisnya (vagy valami sötét), rámhúztak egy krumpliszsákot, (asszem a lábaimnak vágtak lyukakat és a nyakamon megkötötték a zsák száját. Vagy belevart anyu egy húzógumit? Már nem emlékszem.) és sluszpoénnak krumplikat fűztűnk valahogy zsinórra, és ha jól emlékszem a nyakamba raktuk nyakláncként. Én bírtam, nem voltam egy hercegnős típus. :lol:
lora7
 
 


belevarrt, fűztünk
(bocsi, remélem több nincs :oops: )
lora7
 
 


Sziasztok!

Most csak gyorsan,csütörtök este jövök.

Lora
Köszi a képet.Hasonló a Lauráé,de szerintem nem felül van a kitüremkedés.Ha tudom lefényképezem Én is.
Beutalóval mentetek sebészetre?
KItartást!Én is nagyon ideges lennék.Már ahogy olvastam is rossz volt.De Én is azt hallottam,hogy alig fognak rá emlékezni.
Itt ismerősi körbe is van pár gyereknek és mondják ez nem fáj,de valamelyik gyerek fogdozni,nyomogatni szokta.
Állítólag /De ezt nem is tudom elképzelni/egy erőteljesebb sírástól is kijöhet.

Farsang:Idén megint nagy különbséggel a pókember nyert.Hála Snonak van már jelmez. :lol: És tényleg kihasználjuk.Nincs olyan nap,vagy ha vendég jön,hogy nem öltözne be.
Ötletek:Katicát is tudsz csinálni.Nekem Anyu kartonból csinált szárnyat és fekete harisnyát és piros pulcsit vettem fel.Fejemre meg kapható most is az a szarv.

KépKép
KépKép
dana 1
 
 


sziasztok!
Most csak gyorsan a jelmezekhez: itt a "2000-ben is születtek babák, nem igaz?" fórum 2. oldalán olyan szépek vannak!!! Kedvencem a Mehemed és a Tavirózsa. De azt ne kérdezzétek, hogyan bukkantam rájuk, mert már nem emlékszem, csak megjegyeztem magamnak....
Vendég
 


Sziasztok!!

jelmez:állati fantáziátlan vagyok,ahogy olvaslak benneteket!!!!Ezek fantasztikusak,a krumpliszsák és a spenót/tojás a kedvencem....én simán mondtam volna a cowboyt :oops: meg a kockásfülű nyulat....
Móni,hagyatkozz a többiekre!!!!

Lora,jó,h említed!!!!NAGYON fontos,h már előző nap is csak olyat egyen,ami tutira nem fogja.NEM szabad erőlködnie kakiláskor.
Dénes is hasonalvós,simán ment.Sote1.
Annyira gondolok rátok!!!!Minden szépen fog menni!!!!Profik az orvosok,a gyerkőcök meg vasból vannak!!!!

Mi ma Ikeáztunk,imádta,természetesen.Ez a gyerek igazi plázapacák,ott sose fáradt,nem kell cipelni,tudja fogni a kezem,nem éhes,nem kakál,nem szomjas,nem nyíg.Vegetál,csak menjünk.....Minden nap mehetnénk szerintem,azt se bánná :roll:

Kép Kép
meli1118
 
 


Sno

Spenót jelmez -szerintem nagyon ciki a gyereknek de a szülőnek is !!!! :oops: :wink:

Bocsika nálunk pont aktuális, mivel a jövő héten farsang a bölcsibe !!!!

Körkérdés bölcsis anyukáktól : Ti beöltöztetitek a gyerköcöket ???

Valószínű nálunk Tomi delfin lesz mivel az a jele is a bölcsiben !!! :wink: :lol: (kerimami kreativitása győzött)

Lora

Jobbulást Briginek előre is !!!!!! :wink:

Bigsis

Gyönyörű a kistesó is, nagyon édesek a képek !!! :wink:
Férjem most adott le 3 önéletrajzot, remélem az egyik sikerül !!!! :cry: Olyan jó volt, hogy itthon volt vége a szép életnek, a gondtalanságnak !!!!! :wink: :cry:

Pankaa

Akkor ismét Pestiek lesztek ???
Most ebben a válságos időben olcsóbban lehet telekhez hozzájutni majd szerintem, viszont az építkezéshez sok erőt kivánok és türelmet, kitartást !!!! :wink:

Kép
kditke
 
 


Sno

Spenót jelmez -szerintem nagyon ciki a gyereknek de a szülőnek is !!!! :oops: :wink:

Bocsika nálunk pont aktuális, mivel a jövő héten farsang a bölcsibe !!!!

Körkérdés bölcsis anyukáktól : Ti beöltöztetitek a gyerköcöket ???

Valószínű nálunk Tomi delfin lesz mivel az a jele is a bölcsiben !!! :wink: :lol: (kerimami kreativitása győzött)

Lora

Jobbulást Briginek előre is !!!!!! :wink:

Bigsis

Gyönyörű a kistesó is, nagyon édesek a képek !!! :wink:
Férjem most adott le 3 önéletrajzot, remélem az egyik sikerül !!!! :cry: Olyan jó volt, hogy itthon volt vége a szép életnek, a gondtalanságnak !!!!! :wink: :cry:

Pankaa

Akkor ismét Pestiek lesztek ???
Most ebben a válságos időben olcsóbban lehet telekhez hozzájutni majd szerintem, viszont az építkezéshez sok erőt kivánok és türelmet, kitartást !!!! :wink:

Kép
kditke
 
 


Sno

Spenót jelmez -szerintem nagyon ciki a gyereknek de a szülőnek is !!!! :oops: :wink:

Bocsika nálunk pont aktuális, mivel a jövő héten farsang a bölcsibe !!!!

Körkérdés bölcsis anyukáktól : Ti beöltöztetitek a gyerköcöket ???

Valószínű nálunk Tomi delfin lesz mivel az a jele is a bölcsiben !!! :wink: :lol: (kerimami kreativitása győzött)

Lora

Jobbulást Briginek előre is !!!!!! :wink:

Bigsis

Gyönyörű a kistesó is, nagyon édesek a képek !!! :wink:
Férjem most adott le 3 önéletrajzot, remélem az egyik sikerül !!!! :cry: Olyan jó volt, hogy itthon volt vége a szép életnek, a gondtalanságnak !!!!! :wink: :cry:

Pankaa

Akkor ismét Pestiek lesztek ???
Most ebben a válságos időben olcsóbban lehet telekhez hozzájutni majd szerintem, viszont az építkezéshez sok erőt kivánok és türelmet, kitartást !!!! :wink:

Kép
kditke
 
 


Sno

Spenót jelmez -szerintem nagyon ciki a gyereknek de a szülőnek is !!!! :oops: :wink:

Bocsika nálunk pont aktuális, mivel a jövő héten farsang a bölcsibe !!!!

Körkérdés bölcsis anyukáktól : Ti beöltöztetitek a gyerköcöket ???

Valószínű nálunk Tomi delfin lesz mivel az a jele is a bölcsiben !!! :wink: :lol: (kerimami kreativitása győzött)

Lora

Jobbulást Briginek előre is !!!!!! :wink:

Bigsis

Gyönyörű a kistesó is, nagyon édesek a képek !!! :wink:
Férjem most adott le 3 önéletrajzot, remélem az egyik sikerül !!!! :cry: Olyan jó volt, hogy itthon volt vége a szép életnek, a gondtalanságnak !!!!! :wink: :cry:

Pankaa

Akkor ismét Pestiek lesztek ???
Most ebben a válságos időben olcsóbban lehet telekhez hozzájutni majd szerintem, viszont az építkezéshez sok erőt kivánok és türelmet, kitartást !!!! :wink:

Kép
kditke
 
 


Sziasztok!

Lora!
Hát ne aggódj, én is bőgnék! :oops: Szerintem ez természetes, én a vérvételen is majdnem pityergek.
A lényge, hogy még időben túl lesztek rajta, Brigi el fogja felejteni nagyobb korára.
Jó a kép beállítás, Brigi pocakkal, egy sörös plakát mellett
:lol:

Szerződés alá van írva, mostmnár csak egy jó albit kéne találnunk!
Lányok!Ha vki tud vmit, akkor az ne hallgassa el! 8) Ja, és sürgős, már csak 2 hetünk van! :?

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Ditke,
nálam a jelmezek 2 kategóriában indulnak:
- gyönyörű kivitelezés - ez lesz Tomika delfin jelmeze
- tök jó ötlet - ez a spenót

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Jelmez: Volt egy nagyon jó jelmezes könyvünk, csak valaki kölcsönkérte és nem adta vissza :twisted:

Innen csináltuk meg a tesóm kedvencét, amivel második lett és tortát nyert 6.ban:

Örült felrobbant tudós! (Szemüvegeseknek ajánlott :wink: )

kell hozzá:
- Apa régi fehér inge
- egy kis darab wc papír vagy bolti szalag
- egy félbe vágott pet palack
- 1 db kacskaringós szívószál
- hajzselé
-kis fekete vízfesték és bátraknak öngyújtó a készítéshez...

A gyerek, mint tudós apa fehér ingét használja köpenynek, mivel felrobbant (örült): a haja torzomborz és egy kicsit kormos. Arcára is lehet kenni fekete maszatokat. A szemüveg álljon csálén!

Egyik kezében a pet palack, amibe bele lehet ragasztani a szívószálat és belülről bekenni egy kis színes festékkel, mintha valami folyadék lett volna benne - ami felrobbant.
Az ingzsebbe lazán beletűrni a wc papírt, amire hosszan matematikai, kémiai képleteket írt fel anya, apa vagy nagytesó. A titkos projekt képletei. A papír végét kicsit meg lehet égetni.

Az inget kicsit kormozzuk/fessük be néhány helyen, égésnyomot utánozva, kicsit meg is szaggathatjuk az egyik ujját. A bátrabbak próbálkozhatnak az öngyújtóval is!

nanica
 
 


Panka
:lol: Hát igen, most hogy mondod, vicces. Ráadásul Brigi kifejezetten szereti a sört. Úgy kell előle dugdosni, pedig csak egyszer nyalta meg egy icipicit. Egyébként az egy nagy álványos darts gép, olyan igazi kocsmai. Imádom. Igaz mióta Brigi van alig használtuk. De régen képesek voltunk hajnalig játszani. :lol:

Micsoda jelmezötletek! :o Le is mentem őket, elvégre szükség lehet még rájuk! :wink:

Meli
Köszi. Annyira jó, hogy tudsz segíteni lelkiekben. Persze sajnálom, hogy Dénesnek át kellett rajta esni. Neki is születéstől volt?

Meg persze a többieknek is köszi a drukkokokat. :wink:

Viszont lehet, hogy elhalasztódik. Brigi este hányt, és reggelre belázasodott. Kapott kúpot (azt nem hányja ki) és azóta csak pici hőemelkedése van. Voltunk dokinál, ő azt mondta, hogy csak akkor mondjam le a műtétet, ha újra felmegy a láza vagy hány. Most reménykedek... De hál'Istennek influenzára utaló jel állítólag nincs.
lora7
 
 


Timi
Még tőled szerettem volna megkérdezni, hogy azt a nagy fa kirakóst (a blogodban láttam) hol vettétek? Már rég keresek valami olyasmit, de olyan h...e felismerhetetlen formákban találtam.
lora7
 
 


Hali!

Bocsi, kicsit magamba fordultam, és valszeg holnapig nem is fordulok már ki (holnap lesz AZ uh), de ezt nem tudom megállni szó nélkül:

Szakmai ártalom, elég sok farsangot és jelmezt néztem végig az évek során és ennek tükrében a következőt mondhatom: sztem legnagyobb ciki a szülőre nézve a farsangon az, ha a gyereknek NINCS jelmeze. Következő kategória a készen kapható/bérlehető csoda, bár ott már legalább VMIT csinált a szülő.
A csúcs a szememben, ha vki sk ügyködik otthon, és még ráadásul kreatív is, és nem 26. királylánynak öltözteti a gyermeket (bár emlékszem, h én is AZ AKARTAM LENNI - egyszer :lol: ), hanem kitalál vmi olyat, ami még nem volt. Pl. spenótot tükörtojással. :mrgreen:

Na erről ennyit. Nálunk Gergő Mici-mackó lesz, ha eljutunk a farsangra (templomi). Kicsit kérdőjeles, mert a szülinapja még bekavarhat, de meglátjuk. Van sárga polár pulcsija, kerítek rá egy pici piros pólót, kap egy álarcot vagy inkább kifestem, kitömjük a pocakját és ennyi. Jó, ha ennyit hajlandó lesz magán megtűrni. :roll:

Lora! N sajnálom, h Brigit műteni kell, és teljesen kiakadtam az orvosok dilettantizmusán! :x Mindenesetre most jobbulást neki, aztán egy kalappal a műtétre!
Vendég
 


Szió!!!

Lora,ha már kell,hát legyen minél előbb alapon én is n-n reméltem,h nem halasztódik anno.Dénes ugye kora.Születésekor még nem volt,határozottan figyelték ezt is az intenzíven.Aztán én vettem észre 2 hós kora körül.Arra a dokink azt mondta,h várjunk,mert magától elmúlhat,ha kijön a bélszakasz a sérvkapun(ami nyitva volt)nyomjuk vissza.Ha n-n sír és nem tudjuk visszanyomni,akkor irány a legközelebbi kórház.Aztán eltűnt.Majd jött a nyár és újra kint volt,de akkor már brutál nagy szakasz(fürjtojásnyi)sose fotóztam le,mert ha kint volt,mindig azonnal toltam is vissza.Nekem kifejezetten megkönnyebbülés volt,h megműtötték,n stresszelt,h nehogy bélkizáródása legyen.
Röviden( :) )ennyi...

Pann,nekd akartam írni,már tudom,mit felejtettem el a múltkor!!!!A pampers.Nekünk bejött,de van egy íratlan szabálya:mindig a kelleténél egy számmal nagyobb.És az úgy nem ersezt,nem ázik át,stb.Dénes most 6-osban nyomul éjjel.Nappalra most liberot adok rá,állati nagy tételben jutottam hozzá,n-n olcsón és még azt hordjuk.Igaz,h 3-as és jó kicsi már,de nappali pisit simán megtartja.
Miért vagy elkenve???Egész biztosan minden rendben Réka/Andris babával!!!!

Jelmez.....még mindig ámulok és tök jó,h ilyen kreatívak vagytok!!!!

Kép Kép
meli1118
 
 


Szia Meli! Köszi a Pampis infót, meg is vagyok lepve, h abból még 6-os méret is van. :o Ha legközelebb erre kényszerülnék, majd megpróbálom legalább a méretet optimalizálni. :wink:

Baba: nem vagyok elkenődve, csak másra már nem nagyon tudok gondolni, mint a holnapi vizsgálatra. Nem aggódom, csak izgulok. :roll:

Sérv: hála a jó égnek, a miénk (köldök), tényleg visszament, pedig elég ijesztően nézett ki.

Jelmez: közben eszembe jutott, h én oviban egyszer sárkány voltam, méghozzá piros papírsárkány, a kék égen. Egy naaagy világokék poncsó-szerű alkotásba bújtattak, amire elöl egy nagy mosolygós papírsárkány volt rávarrva (de ez is textil), aztán volt zsinórja is, kis szalagokkal díszítve, ami ide-oda kanyargott a világoskék alapon. Hogy kinek az ötlete volt, én már nem tudom, csak arra emlékszem, h jó volt papírsárkánynak lenni a kék égen. :D :D
Vendég
 


Pann,
ezeknek az izgulásoknak sosincs vége :roll: hol a tesztelést várjuk, hol az uh-t...

én voltam lottó baba (a nagymamám varrta még az anyukámnak, kockás felsőn számok, ixelve), pillangó, torta (ezzel első lettem az iskolában), sakktábla

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Pann, ne felejts nekünk is beszámolni, nagyon kíváncsiak vagyunk h Réka-e :lol: :wink:

Farsang, jajj, ez az egyik borzasztóság, remélem a bölcsiben még jövőre se lesz. Egyáltalán nem tudok varrni, festeni, rajzolni, ragasztani, nem is szeretnék, és magam se szerettem a farsangokat (kivéve a fánk). De mikor gyermeket szültem természetesen gondoltam erre, majd a húgom kitalálja/megcsinálja, h senkinek se legyen ciki :lol:

Tanács: ugye senki nem megy ki a fürdőszobánól egy pillanatra sem ha fürdik a gyerek!!? Én soha nem megyek ki, még egy lépésre se, de ez csak tovább erősödött bennem tegnap mikor bennt voltam, csak épp a fürdőszobaszekrényben kerestem valamit. Szóval egy ekkora gyerek hangtalanul!!! képes elmerülni egy pillanat alatt, persze odanéztem és láttam és kirántottam, de mindenesetre rémísztő, és gondoltam senki ne bízzon abban, h kiszalad de úgyis meghallja ha baj van, mert tök csendben merült el teljesen! Érdekes, h nem is ivott belőle, orrába se ment, csak megijedt, de nem vette tragikusan a dolgot (velem ellentétben :wink: )

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Sziasztok!

Megjöttem a vizsgálatról, és iszonyú csalódott vagyok, mert a drága gyermek minden lehetséges végtagját az izgalmas helyre pakolta, úh még mindig nem tudjuk, hogy kit várunk. :( :( Közben persze mindenféle csúnyákat gondolok magamról, mert nekem miért nem elég azt tudni, h minden rendben van és minden jel arra mutat, h egészséges babánk lesz?....Kivételesen még az AFP is tökéletes, én meg mégis itt ülök magamba roskadva. Szégyen gyalázat!!! De hiába győzködöm magam, vhogy mégsem tudok repkedni az örömtől, mert annyira számítottam rá, h ma megtudjuk... :(

Persze ma már pénzért mindent lehet, úh be is jelentkeztem egy másik uh-ra, és hihetetlen módon MA du. 4-re kaptam is időpontot, úh már csak az hiányzik, h Ádám is rábólintson a dologra, ami viszont elég kérdőjeles, mert szívből utálja, ha uh-ozzák a babát, mert szerinte az árt, és ennek az ellenkezőjéről már a Gergőnél sem lehetett meggyőzni. :?
Vendég
 


Pann, sztem itt mi mind rábólintanánk neked az uh-ra, olyan kíváncsiak vagyunk.. :D Szerintem nem árt, egy csomót olvastam anno róla. (nekünk havonta volt + 1 4D)

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Ágiboldi! Most jól megijedtem! Én simán kiszaladok fürdetés közben....legalábbis EDDIG. Most majd állok felette és nézem. Mondjuk általában Ádám fürdet, én csak extra esetekben ugrom be, Ádám meg nagyon lelkiismeretes fürdető (nem rohangál).
Boldinál ez vajon véletlen volt, vagy tudatos "Mi van ha a víz alá merülök?" kísérlet? Tudom, h pont nem nézted, de mit tippelsz? :roll:

Farsang: én pont elégedetten nyugtáztam, h egy-két évig még nem kell ilyenekkel foglalkoznom, aztán másnap már meg is jött a meghívó a templomi farsangra. :lol:
Vendég
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?