Új privát üzeneted érkezett!

pann
én még nem kaptam mhelyi papírt, de én még bizakodom :lol:
a magánnyugdíjpénztári adóigazolást kaptam meg egyedül (ma)

esti mese
én pár hónapos korától minden este elmondom neki, h mit csináltunk aznap és kb mi lesz holnap, meg h n szeretjük. ja és persze azt is, h "és most jön egy n nagy alvás holnap reggel 7-ig" :twisted:
ettől függetlenül épp vlmelyik héten olvastam a nők lapjában (szaklap :lol: ), h a vekerdy is pont ezt írta, h ebben az életkorban ezt kell csinálni (bravó, május! :lol: ) aztán majd szépen lehet váltani egy mackóról, nyusziról, aranyos kisgyerekről szóló mesére, ami szintén fejből megy és az ő napjáról szól. a köv. lépés ugyanezen kitalált figura kitalált történetei (esetleg némi nevelési célzatot is bele lehet vinni, h milyen ügyesen pisilt a bilibe :twisted: ) és csak a 4. szakaszban jön a könyvből olvasott mese, de még nem mostanában

ditke
azt az egy alvást át kéne raknotok délutánra. délelőtt sokkal jobban bírja a nemalvást, főleg, ha beiktattok vlmi izgi, házonkívüli programot. aztán délben, egykor mehet aludni és így jobban bírja magát estig. ha esetleg már most is így csináljátok, akkor pedig du is kell pár napig sztm vlmi extra program, ami eltereli a figyelmét arról, h alvásidő van

thelga
köszi a gyeses linket! már csak a záradékolt magánnyugdíjpénztári belépőpapíromat kéne vlhonnan előásnom :x

munka
hát igen, 1995-ben, amikor itt kezdtem (előtte 2 mhelyem volt) már 21 éves voltam :oops:

kiságy
miután nincs trónbitorló, marad benne, amíg ki nem növi :twisted:

nanica
durva a sztori, el is hiszem, h megijedtetek. én azért az öreg róka kollega véleményén vagyok, bizonyos munkakörök ezzel járnak és hálistennek megmaradnak csak fenyegetésnek. őrültek meg mindenhol vannak, a boltostól a nevelőig a banki ügyintézőn át (és még sorolhatnám) mindenkit érhetnek tragédiák, pedig alapból egyik se nagy rizikó.

mazsi
drukk, drukk! neked is azt írom, amit a múltkor pannak, ne gondold, h bármi off lehet itt! persze, ha bármilyen személyes okból inkább zárt körben beszélnél róla, akkor írj a közösre, úgy is jó! légyszi, mindenképp jelentkezz, h mi van veletek!!

timo
mi lett?

majus3
 
 


snorsi
sajnálom, h potyára mentél, de n köszi, h megírtad, így nekem még bőven van időm!

ágy
még vlmi eszembe jutott most. kele, ha az anyámnál van, akkor nagyágyon alszik, egyedül. egyszerűen az anyu nem vette elő a kiságyat,kele meg lefeküdt és simán elaludt. ja és végülis a bölcsiben is sima ágyon alszanak, szvl elvileg működnie kell :lol:

majus3
 
 


Sziasztok!

Emili 6kor felébresztett :twisted: .Visszaaludni már nem tudok, legalább hasznosan töltöm az időt :wink:

Lányok!
lenne egy nagy kérésem:sajnos lökött vagyok, és nem találom a tavalyi szülinapi torta receptjét, azt a pillangósat, amit Emilinek sütöttem. :oops: :( Ha vki esetleg elmentette, és megvan neki, írja már le!Nagyon köszi! :)
Próbáltam itt visszakeresni, de nem találom:(

Pann!
Tesó ügyben:én is így gondolom, hogy olyan jó babát várni és én is sajnálni fogom, ha utoljára leszek kismama.Mi is kettőt szeretnénk, de én a hármat is bevállalnám;)
Adó papírt én még nem kaptam.
nem is úgy értettem az átszoktatást, de azért biztos fog nézni egy nagyot, hogy hová lettek a rácsok:DLehet hogy utána meg járkálni fog ki belőle.Ezért mondtam az átszoktatást, mert nem biztos hogy továbbra is ugyanúgy fog aludni benne.éÉn ettől tartok, hogy utána éjjel mászkálni fog, ha felébred.Csak hogy ez bármikor bekövetkezhet akármikor vesszük le a rácsokat, ha 4-5 évesen, akkor is.Szóval nem tudom mikortól lenne értelme?

Helga!
Akkor ha az ezen oldalon található nyomtatványt kinyomtatva küldöm be, ezt is elfogadják?Nem csak amit ők adnak?
Mese:nincs.Csak napközben.
Egyébként sem igényelte eddig, olyan jól elvolt, evett, kiságyba betesz, ajtó becsuk, gyerek alszik.Viszont most kezd ez is megváltozni, ha én fektetem, akkor vmikor hisztizik, hogy vegyem föl, és ringassam!:oPedig előtte sosem csináltam ilyet, így nem is értem :roll: De ha apa teszi le, akkor csendben van. :twisted: Ygy most apa lett az esti program felelős :wink: De ha éjjel felébred, akkor is van, hogy fel kell vennem fél percre, utána magától megy vissza az ágyba, és alszik :roll: Persze ez még a jobbik eset.
De a mesét nem akarom bevezetni, attól csak felpörögne, és sosem lenne vége. :twisted: Majd ha már nagyobb lesz, és ő kéri. :wink:

Ditke!
lakásügy:most sehogy.
Szerinte ha elkezdtetek egy új rendszert, akkor maradj következetesen annál, mert csak összezavarná Tomit hogy egyik nap így, másik nap úgy.Lehet hogy sk az alvásigénye, vagy csak megszokásból aludt eddig 2x, de sajna egyszer minden jónak vége van.:(Ha úgy döntöttetek, hogy bölcsis lesz, akkor ebben segítsetek neki, hogy könnyebb egyen az átállás.Biztos meg fogja szokni, hogy este korábban feküdjön, így pótolva a napközben kiesett alvást. :wink: Csak kell neki egy kis idő.Nektek meg sok türelem. :wink:

Sno!
Most hogy így mondod, eszembe jutott, hogy anno a gyedes papírokat is csak 1 hónappal előbb lehetett bevinni.

Lora!
Emili most is megy be, ha álmos :wink: na ha még csúszda is lenne...!akkor tuti nem aludni egy percet sem :twisted:
Én is szülinapra tervezném, csak az mindjárt itt van!!!
Nem csak Ágiboldi volt a rendkívüli eset, mástól is tudom, hogy több hónapig húzódott az ügy, mire pénz is lett belőle! :twisted:

Timi!
Na ez bíztató, hogy nem járkálnak ki a gyerekek!:)

Május!
Köszi, ez a bölcsis alvás nem is jutott még eszembe, pedig igaz, ott sem rácsos ágyban alszanak!

Bölcsis babák:gondolom mindegyik gyerek a bölcsiben sima ágyon alszik, és ott nincs ezzel gond, ugye?Nem esnek le, elalszanak szépen.
Na befejezem az ágyas témát :oops:

Emili is felébredt.Kellemes 7végét!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 

 
 

sziasztok!

köszönöm a drukkokat, rám fér :lol: és Lea nevében a dícséreteket...

időnként jelentkezem majd.

mazsi+Lea

KépKép
mazsi*
 
 


Pankaa

Ez annyira jól hangzik, de nagyon nehéz betartani, eddig hozzá voltunk szokva a reggel 8-fél 9-es keléshez és ma reggel Tomi is negyed hétkor kelt !!!! :twisted: :evil:

Kép
kditke
 
 


Sziasztok!

Éjjel esett a hó,de annyira vízessen,hogy tocsogunk.Állítólag a város egyik felén van hó,a másik felén semmi.

Panka
Mi tavaszra tervezzük az ágyba szoktatást.Szerintem minnél korábban szoktatod,annál jobb.Szerintem egy 4 éves gyereknek már van több esze van a rosszasághoz.
Laurát már rég átraktuk volna,Ha olyan lenne mint Dani.Ő már másfél éves korába ágyba aludt, míg meg nem született Laura soha, még éjjel se jött ki az ágyából.Még reggelente is kiabált,hogy felkeltem.És mi vettük ki.Laura már rafináltabb.Most az csinálja,hogy mikor lerakjuk, az ágyánál a villanykapcsolóval szórakozik.Így most ki vannak csavarva az égők,Énekel,Danihoz futkoz a kiságyban fel-alá.El tudom képzelni mit művelne,ha nincs rács.
Másik meg Apa nem ér rá megcsinálni neki az ágyát.Terv végre elkészült.
Bölcsibe még szűkebb az ágy,de nem hallottam,hogy valaki leesett volna.

Lora
Köszi a vers oldalt.

Esti mese:
Nincs,még nem is tervezem.Amit Május ír,már hallottam,de még soha nem foglaltam össze este az aznapi dolgainkat neki.

Kditke
Akkor együtt keltünk.Igaz Én ébresztettem Laurát szopizni,mert jött ismerős.

Valaki gondolkodott az ovi beíratáson?
Itt ha azt akarom,hogy pont 3.szülinapja után vigyem oviba,már tavasszal be kell íratnom.Meg ugyanabba az oviba kerüljön mint Dani.De már tavaly is túljelentkezés volt.Pedig ha tudnám,hogy lesz helye,ráérnék következő szeptemberbe vinni.

Na megyek.Jó hétvégét!

KépKép
KépKép
dana 1
 
 


Sziasztok!

Köszi mindenkinek a bíztatást, én is remélem, hogy nem lesz semmi komoly dolog ebből a fenyegetősdiből.

Dana: Linus és a csontos husi nagyon jó barátok. A csirkeszárny a kedvence, de mikor a mamáéknál meglátta a sültpulyka csontját, majd kiugrott a székéből. A lefejtett husiból nem is evett, csak amit a csonton hagytunk. Egyéként teljesen önállóan eszi. A krumplit, amit el bírna harapni kéri, hogy vágjam el. A husi darabolva nem kell neki, csak ha haraphatja. (a pöri félék nem is fogynak el, csak a szelet husik.

Linus elkezdett hosszasan szerepjátékozni. Szoptatja a babáját!!! Beülteti az etetőszékbe és rászól: ne bohóctodj! Csüccs!...Majd megzabálom ilyenkor!

Érdekes, hogy a Sebi féle garászépítést viszont csak pár hete kezdte el, és ő is mindig be akar mászni. Ez azért érdekes nekem, mert ezer éve megvannak neki is a hajtogatós könyvek és most érzett csak rá.

Adóbevalláshoz papír. Minden intézmény (bank, munkáltató, egyéb kedvezményhez igazolás) jan. 31-ig kell, hogy megküldje a papírokat. Én a munkahelyemről már megkaptam.

Beszéd és az idegenek. A Linus meg sem szólal idegenek közelében. A szomszéddal elég sokat összejárunk . ott 18 hós a kislány, vele eljátszik, de nem beszél még vele sem… Csak ha már nagyon feloldódott. Itthon be nem áll a szája…

Esti mese: Linusnak van 3-4 könyv az ágya mellett, azt szoktuk nézegetni elalvás előtt. Mind rövid történet, de nem mindig a sztori érdekli. Van, hogy meg kell keresni a képeskönyvben az összes nyuszit. Vagy szarvast, vagy békát. Máskor rövid képeskönyvezés után – már sötétben mondok neki mesét – vagy Zelk zoltán: három nyulak (rövidített verzióban) vagy az aznapi eseményeket mondjuk egy nyuszi esetén elmesélve. Sokszor ő választ épp mi legyen (.. télapósat, nyuszisat…)

Ovi? Itt Van a szomszédunkban, majd figyelem a nyilt napot és bekukkantunk…

nanica
 
 


Sziasztok!

Timi
Azt hiszem a blogodban láttam egy képet amelyiken több Lillus arc volt montázsba varázsolva. Azt meg tudod mondani milyen progival csináltad? Vagy ha netről, akkor honnan? Előre is köszi! :)

Panka
Sajnos nincs meg a recept. Te már a szülinapi tortán gondolkodsz? Ez még eszembe sem jutott. :)
Ja, a csúszda még lehet, hogy nem is fog beférni Brigó szobájába, de szerencsére azt le lehet róla szedni. :wink: (Ill. tuti befér, csak nem tudom, hogy lesz-e elég hely az érkezésre.)
lora7
 
 


Lora!
Photoshop-pal csináltam, nagyon egyszerű volt. :) Ha nincs ilyened, akkor letölthető a netről is, csak írd be a google-ba, hogy photoshop.

Timi
Kép Kép
timocska
 
 


Sziasztok!!!

Előre is bocsánat,de annyira régen írtam és nem tudok most sem reagálni,mert újra át kell majd olvasnom,amikot írtatok!!!
Így most önzőn csak magunkról.
5 napja nincs reggel szopi,csak este és ez is csak mutatóba.Nem kell már neki igazán,csak nyammog rajta.Viszont így ügyesen megérti,h kicsi szopi után összebújunk,aztán hálózsák,rövid összegzése a napnak és megy aludni a macikhoz.Látom,h szopi nélkül is menni fog.
Ami baj,h eddig 2féle tápit próbáltam adni és nem hajlandó még csak megkóstolni sem :( tejet nem tudok neki adni,mert attól megy a hasa és a tápinak jobban is örültem volna,mert bár költségesebb,de legalább vitaminok is vannak benne.
Na ez majd alakul.
Nagybb gond:
Szombaton és vas.is ügyeleten voltunk!
Először csak vakarózott a fülénél és a nyakánál,aztán már a bokáján is volt egybefüggő csalánkiütés.Szerencsére pont anyunál voltunk,mert ő 1 percre lakik a mentőállomás/ügyelettől.Mire átmentünk,már be volt a feje dagadva és a szája is felduzzadva,ömlött a nyála és a taknya szegénynek és üvöltött.Kapott szurit és el is múlt,azt hittem vége.Erre tegnap is ugyanez.Akkor nem kapott szurit,írt fel a doki fenistil cseppeket,meg adom a ca pezsgőtablattát.
Ma is kijött néha az arcán,meg a nyakán,beszéltem a dokinkkal,de nem tud kijönni ma :evil:
Szerinte vírusos kiütés.Meg persze elárasztottak kérdésekkel,h mit használunk újat,de szinte semmit.Sem mosószer,sem új kaja(hacsak valamilyen rejtett összetevő,pl mogyoró)
Nincs tippem és aggódom,mert mi van,ha a légutakat is támadja és nem kap levegőt???Éjjel alig aludtam,azt hallgattam,h vesz-e levegőt...
Holnap jön az orvosunk,addig meg próbálok kitartani vele.Egyébként semmi baja,jókedvű,kicsit taknyos,nem lázas.

Remélem mindenki más jól van!!!!puszi

Kép Kép
meli1118
 
 


Sziasztok!


Meli,
Hú, ez valóban nagyon ijesztő :( Szurkolok értetek, hogy tényleg csak vírusfertőzés legyen!
Kár, hogy Dénes nem eszi meg a tápszert, esetleg érdemes lenne a tejpépet megpróbálnod, az is főleg tápszerből van....
A szopit ügyesen építgetitek le.

Mi is elkezdtük..... az éjszakai szopikról elkezdtünk leszokni, hát nem egy könnyű menet :( Elég sokat sírdogál, de erős maradok!

Sno,
Jaj ne! Ez azt jelenti, hogy tök feleslegesen adtam le a GYES igényt, és kezdhetem az egészet előről :( :evil:

Panka,
Áron is már régóta a mi nagy franciaágyunkat bitorolja, és nem jön le róla, éjszaka ha felkel, akkor is sír és hívogat.
Próbáljátok meg, hogy leveszitek a rácsot a kiságyról az egyik oldalról, és ha az bejött, utána vesztek Emilinek új ágyat.

Ja, és tök jó, hogy Emili és Lillus blogjában is a Kisvakondos dvd-k lettek a kedvencek. :lol: Azt hiszem, mi is kipróbáljuk :)

Május,
Esti mese: Bravó :) :wink:

KépKépKépKép
thelga
 
 


Meli!
Jajj, ez tényleg rémísztő!:(Nem lehet, hogy az újonnan próbált tápitól lett csalános?Lehet hogy ezért is utasítja el. :roll:
Na reméljük hogy nem lesz több ilyen, majd írd meg mit mondotta doki.Volt már allergia vizsgálaton?

Lora!
Most vendégek jöttek ezért kellett volna a torta recept, de igen, már gondolkozoma szülinapi tortán is, bár aférjem ilyen tortát szeretne, úgyhogy nem kell sokáig gondolkozni rajta :D (Csak találjam meg a receptjét :? )

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Helga!
Hát az ágyat széteszedni, és heverővé átalakítani nem piskóta, így azt scak akkor, ha már végleges lesz a dolog:)
Kisvakond az tényleg menő,de csak az autós rész, azt kell egymás után 3x is megnézni:D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Meli!!!

Sebinek is ez volt szerintem, és pont két napig. Csütörtök este a két lábfején jött ki a kiütés, mire megfürdettük onnan elmúlt, és a két kézfeje volt tele, éjszaka a combjára vándorolt át egy jó nagy felületen, aztán péntek napközben enyhűlt a helyzet, de estére az egész tarkója, utána pedig a pofija volt olyan. Folyamatosan vándoroltak rajta a piros, meleg foltok, amin világosabb viszkető dudorok voltak. Előtte is és azóta is folyik az orra, de semmi láz. Ilyen volt nektek?

Kép

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Sno, Meli, ilyen Boldinak is volt, most a kép alapján felismertem! Néhány hete, de csak 1 napig, és csak a combján és karján kívül. Láz nem volt, eszembe se jutott, h betegség/vírus lehetne, én csak allergiára gondoltam, próbáltam adni neki fenistil cseppet amit nem ivott meg, aztán elmúlt magától másnapra..
Takonyot nem tudom megmondani, mert folyamatosan van szept közepe óta, nem releváns :shock:

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Sziasztok!



Áronnak pont ilyen kiütései voltak tegnap este! Egyik pillanatról a másikra elborították az arcát meg a kézfejét. Eléggé megijedtem, de hála, mára elmúltak! Remélem, nem jönnek elő ismét. Szerintem nálunk is allergiás reakció lehetett, láz és orrfolyás nincs (hála) ....

KépKépKépKép
thelga
 
 


Sziasztok!


Hűű, ilyen nálunk még nem volt. Akkor nem az a végeredmény, h ez vmilyen vírus? Nem lehet pont ebben az időszakban hirtelen mindenki allergiás, nem? :roll:

Fütyi-ügyi: Képzeljétek, ma de. megjártuk a sebészetet. Majd egy órát vártunk egy levegőtlen váróban (Madarász u-i kh), ami tömve volt betegekkel, úh csak remélem, h nem szedtünk össze vmi jó kis fertőzést emlékbe. :? Lényeg a lényeg, megállapították a fitymaszűkületet, de nem kell húzogatni, sem semmi mást csinálni vele. Adtak neki még egy évet, h rendbe jöjjön, aztán ha 3 éves korára sem tágul ki magától, akkor "megcsinálják". :shock:

Jaaa, és még egy roppant izgi: Gergő tegnap megkapta élete első igazi pizsijét. :D :D Lehet, h hülyeség, de olyan nagy dolognak érzem, h most már a pizsi sem rugi, hanem rendes kétrészes, mint a nagyoknak. :D Persze zoknival hordja, meg alul rövidujjú bodyval, de mégiscsak elhagytunk egy újabb babás ruhadarabot. :roll: Azt hiszem, már csak a bodyk vannak hátra, de azok annyira praktikusak, h még maradnak. :) Tényleg, ti hogy nevezitek a "body"-t, amikor a gyerekek megkérdezik, h mi az? Én simán letrikóztam, bár az is legalább annyira magyar szó, mint a body, de hát mégsem mondhatom, h kombidressz v mi. :roll:

Na ledőlök egy kicsit, mert én is elfáradtam a de-i tortúrában.
Vendég
 


Sziasztok!

Timi
Köszi, mióta vmi vírust összeszedett a gép és újra kellett telepíteni nincs Photoshopunk. De majd akkor lehet mégis feltelepítjük. :wink:

Pann
Én bodynak hívom. De Brigi ezt nem vette át, ő "pattolós"-nak hívja (patentolós).

Fütyi témában igen, ezt szokták mondani mindenre. 3 éves kor előtt nem műtenek, csak ha muszáj. Pedig talán kisebb trauma egy 2 évesnek mint egy 3-nak.
Mi jövő kedden megyünk a sebészetre a köldökével. Kíváncsi vagyok mit mond majd a doki. A várakozásra sajnos fel vagyok készülve, mivel időpontot nem adnak, csak a napot jelölik meg. (Sote II. gyermekklinika)

Meli
Elhiszem, hogy megijedtél. Remélem nincsenek pöttyök és főleg duzzanatok!
Ilyet még nem láttam én sem Brigin, remélem nem is fogok.

Gyerekszáj
Brigi a babájának ecseteli a történéseket:
"Látod, anya tekeri a husit!"
Na kitaláljátok, hogy mit csináltam?
lora7
 
 


Sziasztok!

Meli
Hogy vagytok?
Sno képe alapján Daninak ebben a korban volt ilyen kétszer,mindig más testrészen.Én is rohantam dokihoz vele és mindig azt mondták vírus.Ha elötte volt beteg azért,ha utána azért.
Laurának volt 1 éves kor után nagyon csunya kiütése az egész testén,még a doki is azt mondta,szerinte tejallergia és mégis negatív lett neki a vérerdménye.Azóta se tudom mitől volt.

Nanica
Elképzeltem ahogy szopiztatja a babáját és ahogy rászól az etetőszékbe.Aranyos lehet Linus.

Helga
Ha sirdogál odabújsz Áron mellé?Én is el akarom kezdeni a leszoktatást,de nem tudom hogy álljak neki.PL:reggel szopi helyett mit adjak neki.Akkor még rendes reggelit nincs kedvem csinálni.

Pann
Gratula a pizsihez.
Én még Daninak is szívesen adom a kezeslábast :oops: /van ám kétrészes pizsije is/De állandóan ki van takarózva,és a dereka meg kiáll.

Lora
Fasírozott??? :D
Képet a csuzdás ágyról nem tudnál felrakni,kiváncsi vagyok,hogy van megcsinálva.
Köldök nézésre Én is kiváncsi vagyok,ugyanis Laurának is picit kinn van,de a mi dokink azt mondta 3 éves kor után visszatérünk rá,mert addig visszamehet neki.

Ezt had írjam le:
Hétvégén elmentünk fürdeni.Már előre dariztam milyen égő lesz ha Laura belekakil a vízbe.Volt rajta ruhapelus,de akkor is zavart volna.Mielött beleengedtem a vízbe 3-szor elmondtam neki nagyon komolyan nézve a szemébe,hogy ha kakilni kell akkor szólj Anyának,mert vízbe nem lehet.Erre az utolsó 1 órában,Én pont kinn voltam,nagy kiabálás ANya-anya kaki.Zsoltiék körül megállt a levegő,De rájöttünk,hogy csak szólt,kakilnia kell.KIvettem a vízből ráadtam másik pelust és negyed óra múlva megvolt az eredmény.

KépKép
KépKép
dana 1
 
 


Hali,

Remélem akkor ez tényleg egy vírus volt, mert majd két év szoptatás után nem tűrök semmiféle allergiás reakciót!!! :D

Panka,
megtaláltam majd az összes szülinapi torta receptet, kivéve a pillangósat :cry:

Dana,
a Bárány Boldizsár egy kisebb könyvnyi, úgyhogy nem tudom beszúrni. Láttam a Libriben hangoskönyvben, de Kubik Anna meséli, a bakeliten még Márkus László mondta.

Pann,
Sebi is most hordja első pizsijét, olyan nagyfiú benne, én is elérzékenyültem.
Remélem mi is kapunk majd haladékot, bár olyan nehéz elképzelni, hogy egyszer csak tágulni kezd, miért pont most, eddig miért nem?

Helga,
nekem a nő azt mondta, hogy beveszi a papírt, de el fogják utasítani...mire számított, hogy erre azt mondom neki, hogy nem baj azért csak vegye be, majd fénymásolok másik kupacot?! Nyilván nem tudtam, hog még nem lehet :roll: De legalább küldenék vissza neked a cuccot, hogy ha eljő az idő újra feladhasd. Vagy telefonálj rájuk, hogy mit tettél, és most mi legyen.

Nanica,
Sebi kedvenc meséje, amikor a Sebi nevű kisfiú találkozik a réten az üreginyúllal, összebarátkoznak, a nyuszi eszik füvet a kezéből, és aztán együtt bebújnak az üregbe aludni a puha nyuszival. Persze ez kevés az alváshoz.
A csúcs viszont az volt, amikor az öcsémnek a spar pontgyűjtő füzetet kellett neki elmesélnie. Ezt nevezik kihívásnak...

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Sziasztok!

"pöttyös babák":ha ilyen sokmindenkinél volt, akkor én vírusra tippelek, azok szoktak iylet csinálni!Lehet hogy nem is volt nagy nátha, orrfolyás, hanem inkább ez a tünet dominál.
Fenistil, Calcimusc mehet.

Lora!
Én is fasírtra gondolok, vagy töltött hús? :wink:

Pann!
Szerintem is nagy dolog a ruhaneműk váltása, én a bugyival voltam így:DPizsit csak azért nem vettem még, mert van a lábfejes rugi, az bőven jó még rá, így majd csak ősszel kap pizsit.Bodyt annak nevezem, ami, vagy néha pólónak. :? De Emilinek esze ágában sincs megnevezni, így egyelőre mind1.De nyáron már csak sima pólókat fog hordani, a body macerás a wc-zésnél.Most is itthon csak sima hosszú ujjú felsőben van, bodyt csak utcára dok rá.
Madarász:hát igen, elég zsufis asebészeti váró, meg nem elég világos, meg egyáltalán nem szép.:)Kinél voltatok?

Dana!
Ügyes Laura!Elképzetem, hogy milyen arcot vágtak a többiek az usziban :lol:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok!

Pann: gratu a pizsihez, olyan nagyok már nem…

Pöttyök: elég rémisztőnek hangzik. Remélem mindenki jól van.

Teszek föl egy-két képet a picasara…

Maradt egy rakás bulátám meg puffasztott rizsem, Linus valamiért nem kéri nasinak. Van valakinek valami jó receptje vagy felhasználási alternatívája hozzá?

nanica
 
 


Pann, akkor mi is várunk a fütyivel 3 éves korig. Köszi az infot, szóval mégcsak húzogatni se kell. (nálunk is tuti szűk)

Pizsama, Boldi a szülinapjára kap egyet (én is úgy tervezem, h alatta lesz egy body). És ami a legjobb, pont ugyanolyan pizsama, mint a Boldiapué, csak a Boldiapué 4XL-es (az n. nagyon nagy), a Boldié meg 92-es :lol: :lol: viccesek lesznek, sztem minden reggel röhögni fogok vagy fél órát rajtuk :lol:

Bárány Boldizsár nevének nem kis szerepe van a a Boldi nevében (az ő monogrammja is B.B.) :wink:

Sno, esetleg a Spar pontgyűjtős mesét megosztanád velünk? Én képzeletben a 20 dkg parizernél elakadok :lol: :lol:

Dana, ez már szoba/víz tisztaság!

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Hali!!!!

Lányok,abszolút örülök,mert vírus!!!!!Én is pont ezzel érveltem,amivel Sno,h neb....ssz,h 2 év szopi után beállít egy allergia!!!
Doki szerint ne aggódjak,örüljek,h ennyivel megúsztuk.Ja,ma már kicsit több a kaki is,úgyhogy még egy enyhe hasmenés is belefért :roll:
Lényeg a lényeg,vége van....

Csúszdás ágy:mind3-unk nagy álma,nagyon érdekel a kép róla.Egyenlőre csak vágy,mert amit kinéztem igen borsos,ha kistesó bekopog most,akkor meg még korai is lesz megvenni.

body:body,Dénes szerint dadi.Én még a nyárig használom,aztán őszre ha sikerül leszokni a pelusról,akkor jön az atléta,ha nem,akkor állományban maradnak a bodyk :lol:
Akkor egy kis ingyen reklám:a scamp leakciózott sok terméket,én vettem néhány atlétát,800 körül vannak és n-n jó minőségűek.Vettem többet,mert nyáron úgyis kell,meg később alsóruhának.Itthoni bababoltban a jobb minőség 2000-nél kezdődik :shock: turiztam is pár nagyon tuti nextet és georgeot,így én már fel vagyok vértezve(trikózva) a nyárra!!!!

Pizsi,Dénes úgy alszik,h body,jégeralsó,v pizsialsó,zokni,hűvösebb napokon +pizsifelső.Valóban n-n jó érzés eltenni a kisbabás cuccost.

Laura rettentően ügyes,h szólt!!!!És az úszópelust nem próbáltátok?Nekünk az nyáron benntartotta,amíg kiértünk vele a szárazföldre :lol:

Elképedek minden mondatokban beszélő manón!!!Én meg nagy büszke vagyok,h milyen ügyesen beszél a fiam :lol:

Esti mese:amióta nincs reggel szopi,azóta olyan kevés van estére,h a Dénes döbbenetes módon megtanult 2 nap alatt kb.5 perc alatt elaludni.Nosztalgiázik,v nem tudom,de ami eddig elhúzódott fél órára is,az most ennyi lett.És ez alatt elmondom neki a kisbalázst(kisbabámra átalakítva a végét)elszavalom a bóbitát.Döbbenetes,de napról napra erőszak és rívás nélkül annyira sokat változik minden,h nem is igaz.

Én meg arra gyúrok most,h a szülinapig be tudjak szerezni min.1 szilikonos sütőformát,ami kisállatos,v kisautós,esetleg tűzoltókocsis.Komolyan,annyi helyen néztem már és sehol sem találtam még.Ha van tipp,meghallgatom,köszönöm!

További szép napot

Kép Kép
meli1118
 
 


Sziasztok!

Sno: Spar füzet :lol: :lol: :lol:

Bárány Boldizsárt nagyon köszönöm! Lehet, hogy beszerzem hangoskönyvben, utazás alatt annyira csodás egy jó mesét hallagatni! A Mazsola (mindhárom része) egyszerűen zseniális, Für Anikó meséli, még mi sem untuk meg a férjemmel, pedig nyáron rengetegszer hallgattuk. (Azért mesélni is szoktunk minden este, nem bízzuk csak a hivatásosokra!)

Pann: ez olyan megható! naná hogy nagy dolog! :) Body: sehogy. Nem is nagyon van, de Peti nem beszél, nem kérdez, én meg nem nevezem meg. Lehet, hogy ezért nem beszél? :oops:
Rendelő: régóta fontolgatom, hogy keresek egy magán felnőtt-orvost. Kb évente kétszer venném igénybe a szolgáltatásait, így nem menne rá a gatyánk valószínűleg, de nagyon nem bírom, hogy a körzetinél 2-2,5 óra a mimimum várakozási idő. Ennyit nem szívesen szánok magamra, de időnként szükség van az orvosra. Nem tudom, mit gondoltok?
A gyerekorvossal maximálisan elégedett vagyok, igaz, kihívni nem lehet, de tökéletesen empatikus, ab-ellenes, megnyugtató (pl tegnap mondtam neki, hogy Peti még nem beszél, erre azt válaszolta, nem baj, másfél évesen még nem is kell. Köszönöm doktornő! :))
Egyéb rendelésen meg Istennek hála még nem nagyon kellett üldögélnünk, vagy már elfelejtettem, hogy mennyit. De nekem is nagy rettegésem, hogy azt a kisebb bajt meggyógyítja ugyan az orvos, de valami sokkal nagyobbat hozunk haza. :shock:

Lora: ??? :)
De biztos hogy kreatívabbat készítettél, mint én bármikor... Ma pl odaégettem a céklát, lássuk be ez nagy művészet! Erre vajon mit mondana Brigi? :oops:

Május:szuper vagy! A legkedvesebb barátnőm is ezt meséli minden este a gyerekeinek, nagyon szeretik, amikor együtt nyaraltunk az én gyerekeim is odavoltak érte. De én erre fantáziátlan hülye vagyok, ezer mesét elolvasok ha kell, de fejből... :(
Nagy lélek vagy, asszem én nem tudtam volna nevetni a nőgy. viccén. :shock:

Ágy: majd az új lakásban talán... Bár ki tud már mászni, de este és délután nem teszi, igaz, akkor mellette ülök, még el nem alszik. Ez a rácstalan ágynál is biztos így lesz egy darabig. Azért egy kicsit irigylem, akinek nem kell altatgatnia a gyermeket. Vagyis tegnap pl. teljesen elérzékenyültem, énekelgettem neki, símogattam a kezét, és egyre révültebb lett, majd elaludt és én úgy meghatódtam. De egy-két napja meg már minden hajszálam égnek meredt, amikor még fél tízkor is vígan bulizott az ágyában, a jelenlétemhez természetesen szigorúan ragaszkodva
:evil:

Helga, most hogy az éjszakáim tanulásmentesek én is fontolgatom a leszoktatást. Kedves sorstárs: Nagy HAJRÁ!!! És együttérzésem!
((Ha Áron alszik az ágyatokon ti hol??))

Meli: Jajj!! Mi van veletek???

Nanica: Szívből remélem, hogy túljuttok hamarosan a félelmen és az ijedtségen, és csak rossz emlék marad ez a szemét alak. :evil:

Mazsi: nagyon szorítok, és sokat gondolok rád! Sok erőt neked!

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Meli: Megnyugodtam!!

((Sikerült másodszorra is leégetnem a céklát... :shock:))

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Rita :D cékla,nyami...imádom(persze nem leégve :lol:
Magánorvos,szerintem jó ötlet,én a körzetinél nem jártam jó ideje,ha semmiség a bajom,azt simán kikúrálom,egyébként komoly betegség meg tényleg csak max évente(úgy SE legyen)


Én is megnézném azt a Boldi és Boldiapu pizsamapárost :lol: :lol:
Boldizsár n tuti név!!!

Puffasztott rizs szerintem finom lehet pudinggal leöntve.Van néhány n-n tuti pudingreceptem,házi készítésű,friss gyümölcsből.Én ma készülök barackosat készíteni,van egy halom a fagyóban.Buláta:joghurtba???

Kép Kép
meli1118
 
 


Meli, a pudingreceptet leírod???

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Érett gyümölcs,ízlés szerinti mennyiség,minél több,annál krémesebb.

A natúr joghurtot kevés cukorral felfőzzük(ne forrjon fel)
5 ek vízben egy ek zselatint(v agar-agar port, ez természetesbb,de nem tudom hol lehet beszerezni,én zs-t használok)besűrítünk.

A gyümölcsöt leturmixoljuk,hozzákeverünk egy kevés cukrot és egy kis tejet(Nanicának rizstejet),v tejszínt(úgy finomabb és legalább jobban hízlal)

Amikor a joghurt kihűlt,belekeverjük a zselatinba és a gyümölcsöt is hozzáadjuk.Egy elég sűrű,krémes állagot kell kapnunk.Tálkákba tesszük és miután megdermed,jóízűen elfogyasztjuk!
:lol: :lol:

A puding nyáron műanyag jégkrémformába töltve kiváló fagyi tartósító és mesterséges színezék nélkül!!!!Lehet vele variálni úgy,h túrót is teszünk hozzá és még krémesebb lesz.Ez egyébként joghurttorta is lehet,csak akkor a gyümölcsöt nem tesszük bele.Én gyakran készítem,csináltam már erdei gyümölccsel,ananásszal.Nem maradt belőle :lol:

Kép Kép
meli1118
 
 


Meli!
http://www.egyediagyak.hu/galeria.htm
http://www.gyerekagyak.hu/index.htm
Itt avn egy pár hazai gyártmányú emlets ágy.
Én is kezdem bezserezni a pólókat.800 ft nekem sok egy darabért, én Tescoban szoktam ilysmit venni, 1000 ft 3-4-5 darab, attól függ milyen.Bugyikát is ott vettem, 5 db.,rózsaszín, mintás volt 1000 ft.
Egyébként a vaterán, teszveszen is vannak jó holmik, meg serintem sütőformák is.De 100as boltban is szoktam látni, meg tescoban, Coraban, Intersparban.
Recept nagyon jól hangzik!

Lányok!
Lenne egy javaslatom:ezentúl a recepteket írjuk a közös mailre, így ott megmarad, és nem kell visszakeresgetni, stb.(lásd én
:oops: ).Na????

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Panka,ok!!!

Sütőforma sokféle van,de nem szilikonos és gyerekenek való mintás is egyben.
Tescos trikók ilyen jó áron vannak :shock: fenébe....
kisgatyát is kell majd néznek,jó,h mondod...

Kép Kép
meli1118
 
 


Sziasztok!

Bocsánat a zavarásért, szintén 2007. tavaszi lánykámnak keresném az alábbi nyálkendőt. Azért itt Nálatok, mert a születése után kapta és akkor láttam még pár hónapig a DM-ben, de azóta már nincs. Hátha lenne vki-nek, aki nem használja és megválna tőle (természetesen jó áron).
Nálunk ez a vigasz-alvós-atyaúristen kendő és jó lenne belőle egy tartalék ...

Kép

Köszönöm!

Ja, csak pont ugyanilyen jó, hasonlóval nem lehet átverni ...

kacsa14
 
 


Sziasztok!


Végre ágyban a legény. Ma dupla macera volt, hajmosás ÉS fogmosás. Na ez már kicsit sok neki/nekünk a jóból. :?

Sebészet: igen, a védőnő is ezért javasolta, h essünk túl rajta, mert most még nem emlékezne rá...de hátha rendbe jön. Bár bennem is erősen munkál a kétely,h ez most vajh mitől fog hirtelen tágulni, de hátha. :roll:
Hogy kinél voltunk? Háát, egy idősebb kopaszodó bácsinál....:lol: :oops: pedig biztos van neve is szegénynek, csak elmaradt a bemutatkozás. Kiírva nem volt, vagy csak nekem nem tűnt fel. :roll:

Meli! öööö...mi az a Scamp? Életemben nem hallottam róla. :o Nyilván nincs a környéken. :lol:

Puding: fel vagyok ajzva, mindenképpen ki kell próbálnom! ...de mennyi a joghurt?

Recipék a közösre: jó ötlet! :wink:

Csúszdás ágy: a Kikában van egy-kettő, de horror áron. Pontosabban a fa ágy csúszdával az a n borsos (140 körül, ha jól emlékszem), fémből a csúszdás asszem 100 alatt van. Mondjuk nekünk helyhiány miatt saaajnos nem jön szóba, így még véletlenül sem esünk kísértésbe. :lol: :twisted:

Trikók: :shock: már így készültök a nyárra??? Én majd májusban...megvárom, mekkora lesz addigra a gyerkőc. Most megint ugrott egy méretet, az új pizsója 98-as. Nem volt 92-es, úh gondoltam, majd belenő, hát estére megtörtént. :shock: :lol:

Baba-ügyi kérdés: akinek volt, hány hónapos korig tudta használni a merev mózest? Olvastam 3-at is, meg 6-ot is....tudom, eltérőek a mózes és a baba méretek is, de mégis, meddig? :?:

Rita! Nem cikizés, de van egy adag céklám a hűtőben. Mit lehet belőle csinálni?

Magány-orvos: az egészség pénztárak között van olyan, ami ezt is biztosítja, nem? Én legalábbis ezt olvastam egy ajánlatban.

Bárány Boldizsár: na, nekem ez is kimaradt, nem csak a Scamp... :lol: Még jó, h van Bnet, így legalább nem örökítem tovább a hiányosságot, és keresek BB-t. :wink:

Nyálkendő: ilyenünk nincs, egy Cica nevű rókánk van, szintén nélkülözhetetlen pozícióban. Még az ágyból sem jöhet ki, így nem valószínű, h lábakél. :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

Csak egy gyors reggeli helyzetjelentés: egy héten belül, ma ÖTÖDSZÖR!!! ázott át reggelre a Pampers Sleep & Play. A guta üt meg tőle!!! :evil: :evil: :evil: Pedig stimmel a méret, 5-ös, 11-25 kg-ig jó, Gergő meg 12 kg körül van, úh stimmelnie kéne. :x Megyek, veszek egy zacskó Tesco-s pelust éjszakára, azzal még sosem volt gond. :lol:

Még egy: ha megkérdezem Gergőtől, hogy hogy hívnak, közli, h "Bence". :shock: Aztán persze mondja a Gergőt is, de elsőre mindig ez a Bence jön elő...sztetek érdemes ezzel foglalkozni, vagy majd kinövi? Csak mert pont a januári Kismamában volt egy cikk a nevekkel kapcsolatban, és abban egy kislány addig-addig szólíttatta magát más néven, míg végül átkeresztelték....remélem nálunk azért nem fajul idáig a helyzet. :?

Na rohanok, szereznem egy új magánnyugdíjpénztáros papírt a gyes-hez. :?
Vendég
 


Sziasztok!



Tegnap este Áronon újra kijöttek a pöttyök :( Ma rákérdezek a dokitól telefonon, mit csináljak, ha ma is előjönnek. Levinni nem szeretném, nehogy összeszedjünk valami durvább nyavaját, ahogy Rita is írta.
Állítólag kitört az influenza szezon :( :evil:
Meli, ti kaptatok valami speciális gyógyszert vagy kenőcsöt, amivel kezelgetni kell Dénest?

Puding: Hú, nagyon jól hangzik ez a gyümölcspuding recept, a joghurttortából nekem is ismerős volt pár része :)

Pann,
A Pampers-ből nálunk is rendre kifolyik a reggeli pisi, de én annak tudom be, hogy előző este nem jól rakom rá a pelenkát. A Pampers erre elég érzékeny....

Név: Szerintem ne aggódj, ki fogja nőni, azt a cikket én is olvastam, addig még van jó pár évetek, míg ilyesmi problémával kell szembe nézni.

Rita,
De jó ötlet, mesét hallgatni az autóban! Eddig csak zenét hallgattunk, azt fél óra alatt megunjuk, de a mese biztos jobban leköti a gyerekek figyelmét.
Magánorvos: szerintem mehet!

Trikók, butyikák: azt hiszem, én is megvárom a nyarat ezzel....
A body-t sehogy sem hívja Áron, nem mondja még....

Pizsama: nálunk az alsó részét már régóta használjuk, felül pedig hosszúujjú body van. Zoknit nem adok a lábára. Ahogy olvasom, sokan használtok zoknit.....

Lora,
Göngyölt húst??? :) :wink:

KépKépKépKép
thelga
 
 


Sziasztok!

Látom sosem találjátok ki, hogy mit csináltam. :lol: Hagyományos húsdarálóval daráltam a husit. Tehát Brigi abszolút találóan magyarázta a babának anya tevékenységét. :lol:

Dana
A mi ágyunkról nincs még kép, sőt még nincs is nálunk. De valami ilyesmi:
Kép (ez Ikeás állítólag, az nem. A csúszdája egy kicsit más annak, ha meglesz lefotózom)

Pann
A Sleep&Play csak addig volt jó, míg Brigó képtelen volt a helyváltoztatásra. Azóta nem használunk Pamperst. Sztem maradjatok a jól bevált tescosnál. :wink:
A magánnyugdíjp-os papírt a mnyp-től kell beszerezni? Nekem sincs meg. :?

Rita
Céklarecept engem is érdekel. Én csak a savanyúságot ismerem. Ill. régen szerette Brigi a pürét is, de már nem eszi sajnos.

Ágiboldi
Szerintem tehetnél fel a közösre egy pizsamás pasis fotót nekünk is! :lol:
lora7
 
 


Helga,
tegnap Sebin is újból kijött, alig aludtunk éjszaka, reggelre meg elmúlt! Majd írd, hogy mit mondott a dokid, hátha én nem tudom elérni az enyémet! Orvoshoz menés dettó. Most kérdezte a férjem, hogy össze vannak kötve ezek a gyerekek?

Kacsa,
sajnos nincs ilyenünk, már én is körbenéztem a mi macink ügyében, és azt sem lehet már kapni, úgyhogy ő is szobafogságban van, mint pannék CiRókája.

Ágiboldi,
ez a késvásárlós pontgyűjtő akciós füzet, sehol egy parízer, csak egy borotválkozó hapsi, egy női hát, meg egy kopaszodó, szemüveges muksó, ezekről még lehetett volna mesélni, de neki csak az az oldal kellett, ahová a pontok voltak beragasztva (80db egyforma piros)...hol volt hol nem volt, volt egyszer egy pont...meg mégegy...meg mégegy...
Aki BB-ről nevezi el a gyermekét, az ne panaszkodjon, hogy nehéz a természete :-), elvégre nem volt egy szent, viszont fejlődőképes.

Meli,
mi tavaly az OBI-ban vettük a macis szilikonos formát.

Pann,
honnan vette a Bencét?

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Lora,
frankó ez az ágy, még sosem láttam ilyet az ikeában, mondjuk nem is figyeltem.

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Sziasztok!

Pann!
Scamp=Prince oliver:DMár egy ideje így hívják.
Doki neve biztos rajta van a pípron, amit kaptatok :wink: De nem fontos, csak kíváncsi voltam.:)
Pampers nekünk is volt hogy átázott, akkor váltottam az 5ös méretre, és az jobb is volt.Egyébként nem a Sleep&playt használtuk, hanem a másik fajtát.Most Huggies van, ez is jó.
Bence:nem a tesóját fogják így hívni??? :wink: 8) Lehet hogy ő már tud vmit :D De vszleg hallotta vhol, hogy így szólítottak vkit.
Szerintem biztos elmúlik,most lehet az is tetszik neki, hogy te reagálsz rá, és csakazértis mondja :twisted: :D

Helga!
Mekkor méretet használtok a pelusból?nem lehet hogy az a gond?
pöttyöket sajnálom, esetleg Fensitillel bekenni?
Jó az új vonalzó kép!:D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Köszönöm a végtelen bizalmat :lol: !
Cékla: salátának főztem, ma el is készítem: alma, cékla, csemegeuborka, esetleg sajt, majonéz, tejföl (meg még ki mit szeret: sonka pl, vagy majonéz helyett/mellett tormával is finom).

Meg tervezem, hogy egyszer kipróbálom az orosz céklalevest (aki még tanult oroszt, emlékeztek: borscs :)), van egy Oroszo-ból ideházasodott barátnőm, őt szándékozom kifaggatni.

Pann: mindig alátámasztódik az a nézetem, miszerint a pamers egy .... vacak. :evil: Nem is értem, miért veszik, vagy aki veszi, annak hogy jó, nekem eddig sosem vált be. Hajrá tescós pelus, én éppen a müllereset tesztelem. :)
Bence: :D
(Amikor Maja 1,5 évig néptáncra járt, és ezzel egybeesett a pörgősszoknyás korszaka, Bernátnak is nagyon megtetszett a szoknyaviselés. Kitalálta, hogy ő lány és szólítsuk Bernadettnek :shock: . Kinőtte. Most szeptemberben elkezdett labdajátékra járni, van egy Maxi(m ?) nevű kisfiú, akkor egy darabig azon merengett, mi miért nem Maxinak kereszteltük őt. Egy pár napig Bexinek becéztük, ezen is túljutottunk. Nagyon érdekli a történelem, remélem nem jutunk el odáig, hogy mondjuk Julius-nak vagy Könyves Kálmánnak kell majd szólítanom.)
De tényleg: MIÉRT Bence?? :)

Meli, köszi a receptet! Kipróbálom tényleg!

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Mármint nem én tesztelem a pelenkát, hanem Peti, én csak az eredményt figyelem. :oops:

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Hali!


Megjártuk píszöl-szitit (Pécelt) a semmiért. :x Lora a magánnypénztáros papírért a Márleg u-i kp-ba kell menni, vagy felhívni azt a számot, ami a kártya hátulján van, ahol kellő mennyiségű menüpont meghallgatása után megadják ezt a számot: 061/429-74-00, ahol elvileg az 1-es menüpont az okés, de utána(/helyette?) még kell a 4-es, h emberrel lehessen beszélni. Na eddig még nem jutottam, mert "jelenleg minden kezelő foglalt" és csak zenét hallgattam. :x Még próbálkozom, elvileg 16:00-ig melóznak, és ha sikerül vkit elkapni, akkor felveszi az adataidat és kiküldik a papírt postán, vagy ha tudod fogadni, akkor faxon. :roll:

Volt azért ma jó is, kiderítettem, h nem is kell nekem gyes, mert jobban járok, ha szülésig táppénzen leszek (mert mint kiderült, lehetek ilyen hosszú ideig is, és a szerződésem szerinti pénzt fogják pengetni - HURRÁ!)

Pelus: hát nem tudom, sztem mindig uúgy adom fel, legalábbis uazokkal a mozdulatokkal. Nah, de már mindegy, vettem egy csomi rendes pelust. :lol:

Scamp: jaaaa, jóóóóó.

Bence: nem tudom, két hete volt nálunk vendégségben egy Bence...talán onnan. A tesótól biztos nem, mert ő Andris lesz, ha - netán :mrgreen: - mégsem Réka.
Jaj, de messze van még a jövő hét péntek! Eddig nem nagyon izgatott, hogy fiú-e vagy lány a baba, de tegnap óta vhogy kíváncsi lettem. :roll:

Sno! De jó, nektek összegyűlt a 80 pont?! Mi még csak 60 körül járunk, úh kénytelen leszek a kisebb kedvezménnyel vásárolni. :(


Lora! Nálam ez a konyhafelszerelések non plus ultrája. A húsdaráló. Ha valakinek már ez is van otthon, akkor az már hűűűű. :wink: :lol:

Ágy: még én sem láttam ilyet az Ikeában, pedig mostanában sokszor voltunk. Lehet, h MÁR nincs. :roll: Mindig a jó dolgokat szüntetik meg. :(

Kiütések: jaj, jaj, gyógyuljatok már meg!!!
Vendég
 


Ágy
Nem tudom, én a netről szedtem a képet. Valaki feltette használtan és ő írta, hogy Ikeás. Egyébként az is lehet, hogy már nincs, ill. az is lehet, hogy külföldi. Azt megfigyeltem, hogy sok külföldi Ikeában tök mások vannak, mint itt.

Pann
Ugye ez az OTP-s mnyp?
Miért mentetek ti Pécelre?

Rita
Fúúúú, van orosz barátnőd? Egyszer ettem egy orosz céklasalátát. Reszelt cékla volt és dió. A többiről fogalmam sincs, hogy mi volt, de ha esetleg megkérdeznéd alkalomadtán, hátha tudja! Annyira fincsi volt!
lora7
 
 


Pann
És köszi a mnyp-os választ! (Az előbb lemaradt! :oops: )
lora7
 
 


pann
n köszi, h beírtad a számot, így el se kezdem keresni a papírt :oops:
már engem is n izgat, h fiatok v lányotok lesz-e? :lol: (népi vonalon elvileg lánynak kellene lennie, mivel rosszabbul viseled a terhességet, mint gergőnél :wink: )

pöttyösök
mindenkinek gyors jobbulást és persze jó lenne tudni, h mi is ez pontosan?

nálunk krupp volt péntek éjjel, hát azt se kívánom senkinek. 3.15-kor arra ébredtem, h ugat egy kutya. khm, kele volt az. szegény, n meg volt ijedve és alig kapott levegőt. hát basszus, nem tudom, mi lett volna vele, ha nincs hidegpárásítónk. maxra kapcsoltam, beültünk elé és lassan elmúlt az ugatás, de nem tudom, az ablakban ácsorgás mennyi idő múlva hatott volna, mint a párásító "alternatívája". másnap azért felhívtam az ügyeletet, h kell-e vlmit csinálni, de csak a szokásos. sok-sok c-vitamin (200-300 mg!), calcium és köptető. pluszban kinéztem még egy homeós bogyót a könyvemből (acontium c12), azt is vettem. másnap éjjel sokkal enyhébb tünetei voltak, viszont én is csak lestem, h gyakorlatilag ah bevette a bogyókat el is múlt :roll: nem tudom megérteni, h működhet, de h működött, azt a saját szememmel láttam! n durva élmény volt

lora
én a húsdarálásra gondoltam, csak a lekéstem a beküldési határidőt :wink:

pizsama
nálunk harisnya+body+felső a viselet, de van sima pizsije is, már rég (zoknival viselendő). mondjuk én nem n szerettem a rugit sosem, csak pár hónapos koráig adtam rá.

bárány boldizsár
nekem is kimaradt, pótolni fogom :lol:

rita
bernadett és bexi :lol: :lol: (még mindig röhögök)

majus3
 
 


hi!


Nagyon egy húron pendültetek már akkor is BB, KK és SS-anyukák! :lol: ...és volt PP is.... Más is adott alliteráló nevet?

(Bárány Boldizsárt én sem ismertem, nálunk Sün ill. Kis Balázs és Iciri-piciri és Süsü van, de Roli még nem szaval, csak a rímeket mondja be előre a Süsüénekben és egy kengurumamásban, ha kedve van. Viszont mondatokat már ő is mond. (Érdekes módon a leggyakoribb állítmány az eltört, eldőlt, leesett, elveszett :(
Tegnapról: "Sír a baba. jaj-jaj-jaj. megyeeek." :roll: Vajon mikor mondtam én ilyet valaha :lol: :wink:

Rita és Dana, gratulálok a vizsgátokhoz!
Mindenkinek köszi a tesószállító ötleteket, Május, Rita ....és Panka még neked sem köszöntem meg a babaretikül-izés felvetést még a nyáron...) Olivérrel kipróbáltam a buggypodot, alig fért bele a kis feneke pedig csak egy vékonyabb overall volta rajta.... :roll: ...végül egy új ikerkocsit vettünk.

na, felébredt Roli is, majd még keresek képeket Olivérről...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.09.28 22:52-kor.
Vendég
 


Pann,
Gyes-t azt mindenképp igényeld. Azért még ha van táppénz, még jól jön az a nem egészen 30 is. Én vszínűleg szabin leszek. 2005 óta gyűjtöttem pár napot. ;)

Rita,
Eddig meg voltam győződve, hogy a borscs az káposzta. Na, ennyit ért a 9 év orosztanulásom :D

Pampi:
Nati kb két évig használta. a Sleep&Play szemétbe való, de a többivel meg voltam elégedve. Nyáron sztem nincs párja, de most mi Szabival Tescoban utazunk, amióta leváltottuk.

Pizsi:
Body, vastag rugi, meleg hálózsák.

Név:
Nati folyamatosan újra nevezi Szabit. Ő még nem mond erre semmit, de nem is zavarja.

Elneveszítsd kedvenc:
Szabinak van egy kb 20 éves hajas babafeje. Ő Kócos. Anyósnál van egy játékbabáról letépett skalp. Őt nem is tudom hogy hívják. De a non plus ultra az én hajam. Folyamatos fogyásban, mivel már két éve tépi.

Szórakoztatás kocsiban:
Semmi nem ér fel egy nagy tesóval :D Csak épp a hangerő nem befolyásolható :roll:

Meli,
Ha a tejtől megy a hasa, a tápival sem biztos, hogy jobban járnál. Végülis abban is tej van. Vitamin meg van abban is, a tápi nem sokkal jobb, csak jobban van illesztve bébiigényekre.

Na, el is zavartak...

Kép KépKép
lorca
 
 


Dana,
Szerencsére a mi ovinkban nem lesz gond a beiratással. Most is csak kb 18 gyerkőc van. Elvben.
Az integetés és puszi az köszönés :wink: Ha azt szeretnéd, hogy mást csináljon, akkor mondjad azt. Időnként szoktam mondani, hogy mondjad, szia. De többnyire semmit, mivel utánzásból úgyis megtanulja. A "majd holnap köszönsz" válaszoktól úgyis feláll a szőr a hátamon, inkább nem is adok rá lehetőséget :twisted:

Panka,
Barátnőm gyerkőce 4 évesen kezdett el mászkálni. Tök mindegy, mikor veszed le a rácsokat. :D

Ágy:
A kiságy nálunk már kb 3 hónaposan kikopott...
Natinál az én ágyamból a saját szobájába is zökkenőmentesen ment az átállás másfél évesen.

Esti mese:
Natinak ment egy darabig a fejből mesélés. Azután átálltam a könyvre, mert azt sötétben nem lehet :twisted: Félálomban sokkal macerásabb fejből, nem vagyok olyankor túl kreatív. Szabi mostanában kezdett érdeklődni, Anna, Peti, Gergő megy minden nap, de nem este, hanem ad hoc jelleggel vmikor napközben.

Kditke,
Csak ismerősöktől van info bölcsiről. Pzs, wc papír, kézmosó, de ezt megmondják bent.
A beszoktatást hogy érted? Ha azt várod, hogy sírás nélkül köszönjön el, azt nem biztos hogy el lehet érni, van, akinél egy év után is megvan. Egy kislány, aki barátnőm bölcsijébe jár (ő is szoktatja a picit) már hetek óta jár és folyamatosan üvölt, amíg bent van, délig. De van olyan is, aki egy kis hüppögés után, vagy annyi sem, odafordul a bölcsis nénihez és jól elvan. Lutri. :wink:

Pann,
A Tgyás és a többi alapja a megelőző évben kapott béred. Nem a gyed/gyes, hanem amit elvben kapnál. Táppénz viccesen alacsony. Én a helyedben nem használnám ki a fizetett szabit, az a második után sztem jobb, amikor amúgy is vissza fogsz majd állni dolgozni.

Nanica,
Fenyegetés :? Olyan alantas dolognak tartom, hogy inkább nem is mondok véleményt. :(

Dana,
Tesómat (Anglia) addig nem is igen látta terhesen doki, amíg rá nem jöttek, hogy nem fér ki a baba :twisted: Akkor viszont mindenki elkezdett rohangálni. :D

Kép KépKép
lorca
 
 


Pann!
Ha gondolod adok neked 20 pontot, vagy amennyi hiányzik mielőtt lejár a pontosztás;)

Május!
jajj,ez a krupp tényleg rémes:(De ezt legalább kinövik, nem szól egész életre!Volt már régebben is Kelének, ugye?Mintha úgy emlékeznék.De szerencsére nem gyakran!

Bigsis!
Igazán nincs mit:D

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


((Ma is nagyon ráérek...))

Lorca, eszembe juttattad, éppen ezt akartam mondani Danának: Én is azt szoktam csinálni, ha jön szembe valaki, mondom a gyerekeknek, hogy jön a szomszéd bácsi, csókolom! És akkor nekik is egyértelmű, mit várok el/remélek/szeretnék. Emlékszem még én is hogy milyen kín a köszönés, az ember nem tudja kinek-mit.

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?