Új privát üzeneted érkezett!

sziasztok!
ma megint rosszabb nap volt, bár egész nap szépen ettek a minimanók, majdnem mindig 50-50 grammokat (20 ment szondából), nap végére réka súlya csökkent:-(
dani 2170 g, réka 1900 g lett nap végére, kajcsi után...és Vanda megint teljesen ki van bukva, hogy réka nem fejlődik, hogy sose jönnek haza......szerencsére holnap megyek be hozzá, hátha élőben jobban tudom tartani benne a lelket...
mondjuk ebben biztos annak is szerepe van, hogy egész éjjel és ma egész nap elég nyöszörgősek voltak a manók, és nem nagyon tudott pihenni vanda mellettük....
akartam rakni képeket iwiwre (hogy ne kelljen a tömörítéssel foglalkozni), át is töltöttem őket a gépre, de csak bőgés lett a vége, úgyhogy marad ez a képtelen helyzet...az történt ugyanis, hogy valahogy egymás mellé került laura és réka közel azonos kori képe...és eddig is láttam, meg vanda már százszor mondta, hogy hasonlítanak egymásra...de most a két képet egymás mellett látni....mintha egypetéjű ikrek lennének, annyira egyformák...ha majd kibírom, hogy ne potyogjanak a könnyeim, felteszem iwiwre mindkettőt, hogy ti is lássátok....addig még legyetek türelemmel egy kicsit, holnap szeretnék sokat fényképezni;-)
1szálpasi
 
 


Sziasztok!

Pasi :(
Pedig annyira jól haladnak! 50gramm az már szép mennyiség!
Laura a kislányod?

Árnika Mazsi!
Nem elbújni bánatosan!!!
Vendég
 


Marejke!
Nem tudom,hogy neki mernék e vágni.Talán nem.De ahogy te érzed.Ha baj lenne(ne legyen!),akkor lehet magadat hibáztatnád,hogy nem mentél el.

Mazsi!
1 éves korig napi 1.Sztem nem kell több.Én rendszeresen elfelejtem beadni,remélem nem lesz bajuk. :?

Egyre jobban idegesít a feledékenységem.Mit lehet rá szedni????De biztos azért van mert a kicsik körül forog az agyam,és nem érdekel semmi más,de egyre gázabb a helyzet.

Móni!
Nagyon tetszenek a díjbirkózó gyerkőceid! :D

Kép
ani0227
 
 

 
 

Kép Kép elvette... Kép kőkemény harc
Kép Kép angyalkák

Kép
ani0227
 
 


ani: Jaj nagyon tüneményesek a gyerkőcök. Én is ilyen csodaszép babákat szeretnék. :D

szmet
 
 


Szmet és hol tartol az ügy érdekében?
Kivizsgálásból mi van már meg?

Ani a képeken tüneményesek! Gondolom élőben nem mindig :lol:
Mi is tudunk úgy bőgni mint Szabi..elképesztő :lol: :lol:
Jázmin milyen grófnősen ücsörög :D
pusz
Vendég
 


kincs: Eddig van időpontotm febr 3 immunológiai viszgáltra Debrecenbe, először megvizsgál a doki és ha indokoltnak tartja akkor küld majd el vérvételre.
Kedden megyek Ir-re.
És ha megjön akkor a teljes hormonra.
És ezen kívül még van a trombicita, de oda mivel nem veszik fel a telefont sosemelég nehéz lesz időpontot kérnem.

szmet
 
 


ani! nagyon cukkik vagytok :lol:

pasi! nagyon sajnalom Rekanak a sulyat, de ma ha ott leszel, meg lasd jobb lesz es majd hogy en is el sirtam magam a kepes torteneten, sajna ez a mindennapi meregetes nagyon rosz neha, plane az anyukanak, de a jo oldala a dolognak az hogy Vanda bent lehet, itt 5 nap mulva az anyukat haza engedik csaszar utan, ha jol vannak a babak ha nem :cry: kuldunk sok erosito puszit :arrow: :arrow: :arrow: :D :D :D

arnika! :cry: mert vagy rosz paszban? valaki bantot? ne legyel szomorkas legyszi

mazsi! sajnalom hogy nem alusztok, az enyemek azert alszanak mert tapiznak es azzal megy az alvas egysz ejjel, de azert jobb nektek hogy szopiztok

marejke! minden rendben lesz :wink:

timi! mikor kel szuljel? el se hiszem hogy nem reg tudtad meg es mar 26 hetes vagy :roll:

kincs! tenyleg tud sirni kiskincs??? :shock: :shock: olyan nyugi gyereknek nez ki

Kép


Michelle, Mattia es Miki apu eletem ertelme
http://picasaweb.google.com/ardelean13/ ... 3519403826
demoniq13
 
 


sziasztok!
csak egy gyors bejelentkezés:-)
a manók ma háromszor egymás után (nap közben) csak cumiból ettek, 40 és 60 gramm közötti mennyiségeket (réka evett egyszer 40-et, a többi 55-60 mindkettőnek)
éjszakára még megy a szonda (50 gramm), ha szükséges, akkor cumiból kiegészítés.....
dani 2210 g, elérte a hazahozós súlyhatárt!!!!
réka 1950 g, neki még nőnie kell.....
és ha mindketten megtanulnak szépen, stabilan, önállóan enni, akkor irány haza!:-)))

kincs:igen, laura a kislányom az előző házasságomból
1szálpasi
 
 


pasi! nagyon jo ha mar enyit esznek cumibol, nagyon ugyikek a babak, remelem Vanda is jobban van :D emlekszem hogy mikor haza jotunk Michelle 10-15 max 30 ml-t evet, ugy hogy Reka es Danika mar jo menyisegeket esznek, remelem hamar mar minden kaja cumibol megy vagy cicirol :wink: sok sok puszikat kuldunk :arrow: :arrow: :arrow:

szmet! nem tudom mi felek ezek a vizsgalatok, de biztos jo hogy meg csinalod oket

Kép


Michelle, Mattia es Miki apu eletem ertelme
http://picasaweb.google.com/ardelean13/ ... 3519403826
demoniq13
 
 


sziasztok!
napi friss hírekkel megjött kedvenc pasitok:-)
a minimanók nagyon ügyesek voltak, ma minden kajcsizás cumiból ment! (rékának volt egy kivétel, miután az előző kaja után egy percet sem aludt 3 óra alatt, és nagyon sokat sírt, vanda félt, hogy nem fog menni ezután a cumizás), mindketten egyszer 60 grammot, a többi esetben 50-50 grammot pusztítottak be:-)
ma már éjszaka sem kapnak szondából, meglátjuk, hogy bírják....vanda jönne haza ezerrel, rugdossa őket előre:-)
dani 2260 g, réka 1980 g a mai mérés szerint (mindketten kajcsi előtt közvetlenül)
hajrá réka, neked még egy kicsit híznod kell.....hagyd meg a fogyókúrát 20-30 év múlva, most csak kerekedjél, hogy minél hamarabb hazakerüljetek :-)
(vandának ne áruljátok el, mert így is nagyon türelmetlen, de nagyon hiányoznak és alig várom, hogy itthon legyenek)
1szálpasi
 
 


Szia kedvenc pasink!! :)

Dani nem semmi kisfickó, nagyon szépen gyarapodik!
Réka hajrá!! 2kilót kell túllépni?? mert az már itt van!!
Ha esetleg van kedved képeket szívesen nézünk babákról esetleg a babalakról ahová reméljük hamarosan érkeznek!
Vandát mi is hiányoljuk ám!!!

Szmet kihez fogsz menni IR-t nézetni??
Vendég
 


kincs: elvileg 2200 g a hazahozós határ....de ha szépen esznek és lassan, de biztosan gyarapszik a súlyuk.....hátha ki lehet udvarolni már kisebb súllyal is:-)
képek....izé....vannak...csak pasi lusta:-)
1szálpasi
 
 


sziasztok!

pasi!nagyon örülök a kicsiknek!ha így haladnak ripp-ropp és otthon lesztek mindannyian!a nagy család!!!de jó lesz! :D és ne légy lusta pasi,képeket kérünk!na jó...... csak ha ráérsz! :wink: vandának sok puszi!

móni!igen már 26 hetes és 5 napos kismami vagyok.április 22-re várjuk a kicsi Sedikénket!még sokszor nekem is hihetetlen ez az egész dolog.de azért olyan jó,hogy spontán jött! :D
olyan gyönyörűek az ikrek!szépen fejlődnek látszik rajtuk.olyan édesek!meg tudnám őket zabálni!na meg annyi puszit kapnának,hogy csak na.de gondolom kapnak tőletek bőven :lol: :lol: puszi nekik!

szmet!örülök,hogy végre kivizsgáltatod magad rendesen!meglátod,ha megtalálják az okot,hamar teherbe is esel! :wink:

ani!annyira gyönyörűek a kicsik!ők is szép nagyok már!látszik az anyai gondoskodás rajtuk!tüneményesek! :D

mazsi!hogy vagytok?puszi a kisatinak! :P

árnika!hogy vagy?remélem már jobban.emlékszem , nekem is volt ilyen időszakom.depis voltam semmihez nem volt kedvem,és akkor már terhes voltam.a hormonváltozás miatt nem volt semmihez sem kedvem,csak éppen nem tudtam az egészről.ki tudja lehet hogy te is....bár úgy lenne!nagyon szorítok!meglátod hamarosan eljön a te időd is.emlékszem amikor a dokinő azt mondta nekem,hogy huzzunk bele,és hozzuk össze azt a babát!akkor már olyan 4-5 hetes terhes lehettem.de én reménytelennek éreztem ezt az egész babadolgot.már-már kezdtem azt hinni,hogy nekünk nem lesz.és látod Isten ránk nézett és ad nekünk egy kisbabát!adni fog neked is!megérdemled és kész! :wink: bocs,ha sok voltam,de ne add fel!anya leszel és nem is olyan sokára!puszi neked! :P :D

Kép
timé&tati
 
 


te draga pasi! hat persze hogy hianyozak :D de azert legy eros, mar nem sokat kel varni :lol: es otthon lesztek mind, olyan jo erzes, biztos el sirod magad oromodben, kepeket mi is kerunk, please, nem vagy te anyira lusta :wink:
rekanak szurkolunk hogy el erje a 2200gr es irany haza, remelem az ejjel is jol cumiztak :wink:
csajokat es kispasit pusziljuk :lol:
ja latod milyen jol sikerul, most van a csaladba 2 kiscsaj+2 kispasi, de nem felejtyuk a nagy csajszikat es lusta pasit sem :lol: :lol: :lol:

timi! te meg dolgozol? meg csak 3 honap es itt lesz kis Sedi :P

arnika! ha nem josz hamarosan, nem megyek talizni Debibe februarban :wink: legyszi kul el a depit sziberiaba

Kép


Michelle, Mattia es Miki apu eletem ertelme
http://picasaweb.google.com/ardelean13/ ... 3519403826
demoniq13
 
 


kincs: Miskolcon is csinának ilyen vizsgálatot. Közben holnap sikerült thrombofylia vizsgálatra beiratkoztam. :D

szmet
 
 


Hú na látszik hogy milyen hulla fáradt vagyok. :o

szmet
 
 


ma pocak nosztalgiaztam es eszt hoztam osze :D
Kép

Kép


Michelle, Mattia es Miki apu eletem ertelme
http://picasaweb.google.com/ardelean13/ ... 3519403826
demoniq13
 
 


Sziasztok, minden rendben volt a genetikai vizsgálaton, most már megnyugodtam. Nagyon fáradt vagyok, sokat vártunk, meg talán most jön ki a feszűltség rajtam, de olyan jó érzés, hogy minden rendben.

Kép
marejke
 
 


Kép

Kép
1szálpasi
 
 


ezt most csak nektek:-)

mindjárt pakolok iwiw-re többet:-)
1szálpasi
 
 


Kép
1szálpasi
 
 


mert pasi béna, réka lemaradt...:-)
1szálpasi
 
 


pótolva.....és jól elszórakozok én itt egymagam is;-)
1szálpasi
 
 


az iwiw egy rakás lósz*r, nem műxik:-(
képek később.....

addig egy kis csemege nektek.....az első képen Laura nagylányom pár napos korában, a második képen Réka...vagyis ők NEM ikertestvérek!!!!

Kép

Kép
1szálpasi
 
 


pasi: Hú nagyon édik a babák. És tényleg milyen hasonlóság van a két lányod között. Rád ütöttek! :D :D
Csodaszép babák.

szmet
 
 


és akkor a mai friss:

60-70 grammokat pusztítanak a manók, nagyon ügyesen:-)
dani 3340 gramm, réka 2060 gramm....vanda pedig iszonyítosan jönne haza, azt mondta, hét végére, ha máshogy nem, saját felelősségre, de hazahozza a gyerekeket....bár ha réka továbbra is ilyen szépen fejlődiik, nem kell még ez sem, jöhetnek "simán" :-)
a lényeg, hogy önállóan esznek és gyarapodnak:-)
1szálpasi
 
 


Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek,aranyosak vagytok!

Pasi!
Nem semmi!Dani több mint 1 kg egy nap alatt??? :wink: jó-jó,tudom,hogy fáradt vagy!
Nagyon szurkolunk,szerintem hazajöhetnek biztos!Vandával már beszéltem ma,nagyon határozottnak tünt!
Nagyon szépek a kicsik,már alig vártam,hogy lássam az új képeket.

Móni!
Hiányzik a poci??Tudod,van megoldás! :wink:

Kép
ani0227
 
 


Sziasztok!

Óóó Pasi nagyon köszönjük a képeket!! Írtó helyes hajasbaba mindkettő sőt a 3. már nagylány is!! tényleg nagy a hasonlóság!!

Móni szép a pocaknosztalgia!4 én is szoktam képeket nézegetni elég sűrűn, kórházasat is! :)

Marejke!! jól van, hurrrá!!! :D :D :D :D

Árnika?????

Lányok gigi régen tett egy linket magán laborról aminek debiben is van rendelője, nem mentette el vki??
Vendég
 


ani: kösz....természetesen 2340 az a 3340:-(
1szálpasi
 
 


1 fölött keverem a számokat:-)
1szálpasi
 
 


pasi! de edesek a babak, meg lehetne oket enni (nyami-nyami) :lol: :lol: es tenyleg nagyon hasonlitatan a csajszikak, Dani meg mintha mar par honapos lenne, nincs olyan pici baba pofija :D , a sulyuk nagyon jo, bizti hetvegere otthon lesznek a pasikkal. Vandanak uzenek hogy nagyon ugyin novesztette a babakat :wink: puszika nektek

marejke! nagyon jo hogy minden ok

ani! hat tenyleg hianyzik a pocim, tavaly ijenkor mar kaptam a szurikat :D el se jon hogy higyem hogy elsore sikerult 2 babat osze hozni (fiu+lany, mint nektek :wink: )

kincs! te nezegessed szorgalmasan a pocis kepeket, mert nalatok meg kel egy tesoka :P

arnika! akkor semme tali? :roll:

Kép


Michelle, Mattia es Miki apu eletem ertelme
http://picasaweb.google.com/ardelean13/ ... 3519403826
demoniq13
 
 


Szasztok. Na megcsináltattam ma a tormbózis vérvételt. Hát 5 kémcső vér eléggé sőt nagyon fáj a kezem.Február 12én lesz eredmény.

szmet
 
 


sziasztok!
gyors hírek: egy koponyaultrahang vizsgálat van hátra a manóknak, és HAZAJÖHETNEK!!!!!
:-))))))
remélem, holnap délelőtt beférnek az uh-ba (eddigmérnemcsináltákmánmeg???????), és akkor már holnap......jajdejólenne:-)
1szálpasi
 
 


pasi! juheeeeeeeeeeeeeee, itt akkor reggel csinaljak a koponya uh-ot mikor haza engedik a babakat, holnap mindenki otthon lesz, de joooooooooooooo, ha majd lehet februarban jovunk babanezobe :D

Kép


Michelle, Mattia es Miki apu eletem ertelme
http://picasaweb.google.com/ardelean13/ ... 3519403826
demoniq13
 
 


sziasztok!
napi gyors:
réka 2080 g, dani 2360 g, hallás és mittoménmilyen vizsgálat volt még ma, minden rendben.
nagyon remélem, hogy holnap beférünk még a koponyauh-ra.....hoznám őket már haza ezerrel:-)
1szálpasi
 
 


Pasi!
HUUUUUUUUUUUUU!!!!!!!Imádkozok értetek!

Árnika????????????Hol vagy??????????????????? :idea: :idea: :idea: :idea: :idea: :idea: :idea: :idea: :roll:

Kép
ani0227
 
 


Pasi, nagyon aranyosak a kicsik, remélem ma már otthon lesz együtt a család.

Kép
marejke
 
 


pasi!hurrrrrrrrrrrrrráááááááááááááá!örülök nagyon!remélem ma már otthon lesztek!olyan ügyesek a kicsik és vanda is!puszi nektek! :D

Kép
timé&tati
 
 


Sziasztok!

Pasi remélem esti jelentésnél már mindenki otthon lesz! :)
Sőt ha nem jelentel azt is megbocsájtjuk!!!

Ani ti mit esztek vacsorára?? Mi krumlihoz keverünk, borsót, répát husit brokkolit ,parajt de minden nap krupli az alap :? :( nem tudsz ajánlani vmit? Recepteket nézegettem a babaszobán de egy bevásárlást nem ártana összehozni, hogy elkészíthessem az ételeket :roll: délelőtt gyümit eszünk délután főzit.
Már a túrót joghurtot sajtot is ehetnénk,debrecenben néztem boltot ahol talán megbízható tejtermékeket árulnak.
Gyerekülést vettetek már?? Milyet mennyiért? most ezeket is nézegetem,de nem gondoltam volna hogy 50ezer az alsó határ :shock:

Timi vásároltatok már vmit?? Képeket!!!!!
Vendég
 


Kincs!
Nálunk így működik a napi menü:(lehet,hogy rosszul csinálom)
reggel:tápszer,amibe rakok egy kupaknyi tejpépet,hogy sűrűbb legyen
tízórai:gyümi,v.joghurt,túró tejpéppel+kezükbe babapiskóta(milupás),vagy egy csík sajt
ebéd:főzelék
uzsi:ha délelőtt gyümi,akkor délután joghurt,vagy tejpépes dolog
vacsi:tápszer "sűrítve"

ebédre,ha keveset ettek van olyan,hogy tápszerrel pótoljuk.
szoktunk bűnözni is:?kekszes túrókrémmel,ebédnél pedig pár kanál leves is lecsúszik abból amit mi eszünk,de ezek általában sűrűbb krémlevesek,esetleg húsleves..

Gyerekülés:karácsonyra kaptuk anyutól,nem tudom,hogy mennyibe került. Nem csúcs modern,de a célnak megfelel.

Kép
ani0227
 
 


Na itten vagyunk teljes létszámban! :lol:
Majd holnap rendesenvisszaolvasok, most csak köszi mindenkinek a drukkot és hogy ápolgattátok a pasim lelkét!
vovanda
 
 


Szijjja Vanda! :D
Remélni se mertem,hogy benézel!
ÜDV OTTHON!!!!!!!!! :D :D :D :D :D :D :D
Vendég
 


vovana: Hello! Jaj de jó már otthon is vagytok. Szupi. Na majd ha lesz időtök tegyetek fel még képeket. Milyen volt az első éjszaka otthon?

szmet
 
 


Jó reeggelt!

Köszi Ani, sztem nem csinálod rosszul!

Vanda Pasi ,hogy aludt a népes család?? Balu hogy vette az új helyzetet?
Vanda jól vagy, csaszinak vannak még kellemetlenségei?
Segítségetek van?

Puszi!
Vendég
 


Vanda család hogy vagytok?

Lányok, segítsetek nekem babakocsi vásárlás ügyben, kinek mi a tapasztalata, milyet érdemes venni, olyan tanácstalan vagyok.

Kép
marejke
 
 


Sziasztok!

Hurrá, én is örülök, hogy Vanda és a picik végre otthon lehetnek!!! :D

Marejke, ti tudjátok már a baba nemét? És neveken gondolkodtatok már?
Babakocsi: fontos, hogy strapabíró-masszív kerekei legyenek, átfordítható tolókar, állítható-dönthető háttámla. Nekem még fontos volt, hogy beférjen a pici liftünkbe, és hát "olyan nekem méretezett" legyen (Pöttöm Panna vagyok a 157 centimmel :oops:) A Pierre Cardin kocsik között vannak kisebbek pl.

Árnika?????

Kép
mazsi02
 
 


Sziasztok!

Marejke babakocsinál a ti igényeitek fontosak!
Kocsiba,liftba,tárolóba befétjen, ha lépcsőn kell cipelned vagy buszon könnyű legyen!
Ha terepen használód lehet jó nagy kereke és masszív nehezebb kocsi, ha városi buszozás akkor könnyű jól forduló kell.
Nekem nagy fújható kerék kellett, mózes ebbe egyszer csak beleszerettünk,és viszonylag tágas sport trész,a tolókar nem átfordítható...megnyugtatlak tökéletes kocsi nincs,esetleg 200000ért...
nekünk ilyesmi van http://www.poppet.hu/catalog2/catalog/p ... ts_id=2912

próbálj ki sokat, ernyő tolókar sztem nem jó,mert 1kézzel nem tudod tolni,jól pakolható bevásárló rész! én jól kihasználom :)))
Vendég
 


Köszike, máris okosabb lettem, buszoznom is kell, így jól forduló kerekest keresek, cipelnem kell a lépcsőn mert nincs lift- könnyű legyen. Már két tulajdonság megvan :)

Árnika...kukucs...halihó...várunk Téged :)

Kép
marejke
 
 


---
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vovanda 2012.07.18 19:22-kor.
vovanda
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?