Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok! Látom mostanság mindenki lazít, vagy éppen dolgozik.

Kicsi! Köszi az infót, végül ott kaptam Komáromban nacit és felsőt, ahol mondtad és hát az áruk is szép volt :evil: , de muszály volt vennem valamit, hiszen valamit fel kell húznom a lagziba. Még egy szoknyát szeretnék az esküvőre, de még körülnézek. A komáromi boltban két db volt a méretemben, de nagyon bénán állt rajtam.

Mi újság, hogy vagytok?

Kati nem jelentkezik, hogy mi van vele, na meg Timire is kiváncsi vagyok, hogy hogy bírja az utolsó heteket. Persze mindenkire kiváncsi vagyok :D
tündüs
 
 


Sziasztok!

Réka ma megkezdte az ovit :) Reggeli után kellett vinnem és 11-kor elhozni. Szerencsére nem volt semmi gond vele, mert a múlt héten elkezdte, hogy ő nem akar oviba járni. Addig csak azt hajtotta, hogy ő már nagy ovis. Valakitől biztos hallotta vagy nem tudom, de tartottam a mai naptól. Holnap még ilyen rövid napos lesz, aztán szerdától ott is eszik, jövő héten meg neki kéne futni az ottalvásnak. Na, ettől igencsak félek.

Kicsi, remélem Szili már jobban van! Nagyon sokat fürödtünk, Réka azótan is Bibiónéba akar menni. Állandóan kérdezgeti mikor megyünk már. Hát ha az csak úgy menne :)

Ebben a jó időben meg kimenni se lehet, durva hogy egyik napról a másikra a nyárból tél lesz.

Kép
Kép
robcsi03
 
 


sziasztok
hál istennek minden rendbe van, nem rövidültem tovább.
tündüs: fiú lesz. a nevet még nem döntöttük el. férjem azt szeretné, ha Alexander lenne úgy mint ö, nekem a Tamás tetszik és ez illik a vezeték névhez.
Már egyre nehezebben viselem a terhességet. ha jól lakok, akkor roszul érzem magam. ha meg kevesebbet eszek, akkor éhes vagyok, nincs kedvem semmihez, nem birok sokat gyalogolni, roszul alszok,szóval már kivagyok :? . de már nincs sok hátra :lol:


hol van komáromba DM üzlet? :?:

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 

 
 

Sziasztok!

Timi, tudod, ezt a pár hetet már féllábon is kibírod :) Dm ahogy lejössz a hídról egyik oldalon a Vasmacska étterem van, a másik oldalon meg ott a Dm (nem kell sokat gyalogolni :) )

Rékának nagyon bejött az ovi, szerda óta ott is eszik és eddig minden nap 2*-3* repetázott, úgyhogy a kajcsi is ízlik neki. Második, vagy harmadik nap már kiosztotta a nagyokat, pénteken már egy fiúval befeküdtek a homokozóba amikor sétálni indultak :) Szóval már rosszaságban is ott van. Mióta oviba jár azóta ha kérdezek tőle valamit nem igennel válaszol, hanem aha. Most hétvégén egész leszokott róla, talán egyszer szóltam csak rá, de hát ez már csak így lesz.

Kép
Kép
robcsi03
 
 


robcsi: köszi. már voltam is ott.

nem kell valakinek kiskutya? keverékek, kis dundik, már önállóan esznek, nagyon édik.

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


Sziasztok!

Azt hiszem úgy járunk, mint a dínók :(

Timi, köszi nekem nem kell kutya, mert tömbházban lakunk, anyuéknak meg van 2, úgyhogy oda nem kell több. Jó, hogy csináltál vonalzót, már tényleg nincs sok hátra. Jársz már NST-re, hogy érzed kivárja az idejét, vagy esetleg hamarabb kibújik?

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Sziasztok!

Hát Márti csak nem halunk ki innen!! :cry: :cry: :cry: Egyébként tényleg ritkán jelentkezik minenki.

Timi köszi nekünk sem kell kutya a múltkor két hétig volt egy kiskutyánk mert a telephelyen elütötte az autó és addig amíg felnem épült mi vigyáztunk rá itthon.Na amikor már jól volt akkor kirágta a szunyoghálót elrágta a zsinórt és megakarta kezdeni a falat is,így visszakerült a telepre.Új házban lakunk így nem örülnék ha tönkretenné.

Ma megint voltunk oviban ,haza sem akart jönni a gyerkőc.Nem úgy mint pénteken szüreti buli volt ,lementünk aztán fél óra múlva haza nem találta fel magát.Pénteken Dunaalmásra megyünk az ovival a lovardába kirándulni.Kiváncsi leszek hogy fog sikerülni.

Rozika!Nagyon eltüntél?? :cry: :cry:

Márti!Tök jó hogy igy szeret a Réka az oviban ,igy te is nyugodtabban töltöd az időt nélküle hogy tudod olyan helyen van ahol szeret.
Kiváncsi leszek Szilire!!

Sziasztok!

Kép
kicsi77
 
 


sziasztok. megjöttem a terhes gondozásról.

doki mondta, hogy örül, mert már a 37. hetet elkezdtük, nagy baj már nem lehet :lol: . ha tovább hizok /vizesedek/, vagy felmegy a vérnyomásom be kell feküdnöm kórházba :cry:
mert ki van zárva, hogy kihúzzuk a kiirt idöpontig. :?
jövö héten kedden megint be kell mennem /ez miatt/ és akkor már megyek NST-re is. :lol:
voltam ultrahangon, de a doki nem mondott semmit :evil: , csak hogy a babával miden rendbe van :lol: , de még csak nem is láttam :x , nem tudom mekkora :evil: .

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


Sziasztok!

Kicsi, lehet, hogy nagyon sok ember volt a szüreti buliban és ez zavarta Szilit, mert nem csak a gyerkőcök voltak ott. A mi ovinkban is volt pénteken buli, de nálunk ovinyitó buli néven futott :) Jó volt, a Jókai Színházból volt 2 színész és gyerekdalokat adtak elő, ez kb. fél óra volt, nagyon jól bevonták a gyerekeket is, élvezték a műsort. Aztán volt tea, zsíroskenyér és mindenki választhatott magának valami apró játékot. Ja, meg lufit is kaptak.

Timi, hát reméljük nem kell idő előtt befeküdni. Nekem ez volt a rémálmom, hogy be kell feküdnöm a kórházba még szülés előtt. De szerencsére mindkétszer megúsztam, bár Adriennel necces volt, mert aug. 10-re voltam kiírva, de az NST még aznap is tök lapos volt, az égvilágon semmit se mutatott. Az volt az egy szerencsém, hogy hétvége jött, különben már másnap be kellett volna feküdnöm, így meg mondta a doki, hogy akkor hétfőn jöjjek a pakkal. Na, én teljesen kétségbe estem és mondtam a púpomnak, hogy hétfőig van határideje, hogy kijöjjön :) Vasárnap megoldódott a probléma, nem kellett idő előtt befeküdni :lol:

Csajok iszonyat taknyos vagyok, szombat óta mást se csinálok csak éjjel-nappal az orromat fújom és még mindig nem látom a végét :(

Kép
Kép
robcsi03
 
 


sziasztok

ma voltam az elsö CTG -n :lol:

Törpe szivverése 175-ig felment :lol:

de a skála szerint egymás utánn 3x volt 100-as fájásom :shock: :shock: .
ez normális?????????????????? :?: :?: :?: :?: :?:

doki mondta, hogy kontrola 1 hét múlva, ha kihúzzuk addig. :shock:

na, most kezdtem el beijedni :? :? :? :? :? :?

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


Sziasztok!

Timi!Nyugi minden rendben lesz ,ne izgulj mostmár ha megszületik akkor sem lesz baj ,két hét semmi.

Márti!Remélem már meggyógyultál??!

Ma voltunk karácsonyi fényképezkedésen az oviban ,jó korán nem ??
Tegnap meg szülői volt.Szili mostmár talán kezdi megszokni az ovit ,remélem ha minden nap kell menni sem lesz gond.Amit észrevettem hogy nagyon zavarja a nagy hang ,bár öszinte legyek egy kicsit engem is ,17 nagycsoportos van 7 középsős és 3 kicsi.

Rozika!Szomorú vagyok hová tüntél el???Ennyire nincs időd??

Sziasztok!

Kép
kicsi77
 
 


Sziasztok!

Timi, most már elég érett a baba ahhoz, hogy minden gond nélkül megszülethessen, úgyhogy ne parázz, nemsokára babázol :)

Kicsi, Rékáéknak még nem volt fényképezés, majd hétfőn lesz újra szülői, de most már az ő csoportjuknak. Jó sokan lesznek azért 1 csoportban, Rékáék most 21-en vannak és év közben jönnek még 3-an, ha betöltik a 3. életévüket. Igazából nem tudom konkrétan, hogy náluk milyen az eloszlás, de ahogy én láttam nincs olyan sok nagy közöttük, inkább a középsősök dominálnak. Szegény Rozikának gondolom elég a 2 munkahely meg a gyerekek.

Én meg azon gondolkodom elkezdjem-e a tb ügyintézős tanfolyamot vagy ne, sokáig már nem vacilálhatok, mert indul a tanfolyam.

Képzeljétek hétfőn telefonáltam a rendőrségre, hogy még mindig nem értesítettek mi lesz már a koccanással. A másik fél is szeptember 3-án volt benn kihallgatáson és nekem azt mondta a fickó, hogy az öreg meghallgatása után küldi a határozatot. Ami persze a mai napig nem érkezett meg. Hétfőn felhívom, hogy azért ez már durva amit csinálnak és vagy 10 percig keresgélte mire megtalálta, szerintem már réges-régen elrakta az aktát valahova és ha én nem hívom fel, akkor úgy el van felejtve ahogy van.
Ezek után viszont abszolute nem várok reális határozatot tőlük, szerintem ráböknek valakire, hogy ki volt a hibás aztán kész. Na, de akkor a férjem nagyon be fog pöccenni.

Ennek örömére tegnap a parkolóban valami vadbarom meghúzta a kocsit, amit már csak akkor vettem észre, amikor délután el akartam menni vele.

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Sziasztok!

Hát jól eltűnt mindenki!! :cry: :cry:

Márti!
Nem valami szerncsések vagytok ezzel az autóval hogy mindíg történik valami.Egyébként tényleg nagy szemétség amit művelnek a rendőrségen.Biztos sok munkájuk van de azért hogy még az aktát sem találják??!!
Réka nem beteg ?Nem szedett össze semmit az oviban?Te helyre jöttél már?
Nálatok még nincs az oviban tetű?Mert én folyamatosan azt hallom hogy itt is ott is tetvesek a gyerekek.Én már előre készülök rá ma vettem is gyorsan egy tetűírtót hogy a biztonság kedvéért legyen itthon,remélem soha nem fog majd kelleni.Szerencsére én soha nem voltam tetűs.Már várjátok a karácsonyt??Csak a vonalzó miatt kérdezem?

Szép napot!Sziasztok!

Kép
kicsi77
 
 


Sziasztok lányok!

Nagyon sajnálom, hogy nem jövök, de tényleg nincs időm! Már lassan magamra sem, a házra meg főképp!
Egész héten a suli, a tanulók, a papírmunka a dolgozatok, a versenyek, a gyakorlatok, és még sorolhatnám, mi minden ferlé kell gondolnom! Itthon rendszerint eszek délután, és egy picit vagyok a fiúkkal, aztán, fürdés, vacsi, fekvés, én meg dolgozatot javítok, vázlatokat gyártok, munkafeladatlapokat írok st. stb. stb.
Most is csak a véletlen, hogy van időm, é szabad a gép is!

Dióhéjban annyit, hogy Ákos szépen beszokott az oviba, nagyon aranyosan integet reggel, nem sír, ott alszik, eszik, néha hisztizik állítólag, de az belefér! Tegnap azért sírt, hogy menjek később, mert még szeretne a kertben játszani!
Hát ,a később megyünk értük! :D
Egy kicsit betegek lettünk, de az a takonykór még belefér!
Hétfőn megyek Ko.-ba a Szekereshez, mert valami nem kóser a fogaimmal, imádkozom, hogy ne kelljen gyökérkezelni, mert attól félek. Bár nem fáj egyik se, de érzem, hogy nem az igaziak!

Bocs, ha ritkán jövök, legyetek jók!

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 


Sziasztok!

Kicsi, nálunk az oviban nincs tetü. Az évnyitó szülőin a vezető ovónő mondta, hogy elvileg nem szabadna, de ő nem engedi azt a gyereket oviba járni, addig amíg nem gyógyult. Elvileg nem lehetne kitiltani az oviból a tetves gyereket.
Köszi meggyógyultam, de elég sokáig kitartott a takonykór.
Réka mióta oviba jár egyszer volt pár napig taknyos, viszont most meg hétfő óta lázas. Múlt hét pénteken alig páran voltak csak a csoportban, annyi volt a beteg.
Tegnap vettem neki multivitamint, meg most keresgélek neki valami homeopátiás immunerősítőt.
Rendőrségtől még mindig nem érkezett meg a levél, úgyhogy a jövő héten hívom az úriember főnökét.

Rozika, örülök, hogy jelentkeztél. Réka is eljátszotta a múlt héten az oviban, hogy mentem érte délután és elkezdett hisztizni, hogy ő nem akar hazajönni.

Végül is jelentkeztem a tb-s tanfolyamra, úgyhogy áprilisig nekem is lesz bővel elfoglaltságom.

Réka már nagyon várja a Télapót meg a Jézuskát, már énekelni kell neki a karácsonyis dalokat.

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Sziasztok!
Mostanság nem nagyon voltam, mert egy hétig kórházban voltam, nemrégen jöttem haza. Begörcsöltem az epémre, de nagyon, két napig folyamatosan epét hánytam és beutaltak kórházba. A Rókay mondta, hogy jobb lesz, ha bent maradok, nehogy gond legyen a babával. Most epés diétán vagyok és a szülés után epeműtét :(
Remélem ti jól vagytok.

Timi! Kitartás, nemsokára megérkezik a baba...vagy már meg is van :P
tündüs
 
 


HÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ Tündüs ez nagyon rosszul hangzik! :cry: Remélem azért nem lesz semmi baj! Nemirigyelek a műtét miatt! Helyre jössz az egyik helyen és műtenek a másikon majd!
Nem félsz, hogy nem lezs tejed emiatt? Én már most sík ideg lennék!
:lol:

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 


Hát Rozika elhiheted, hogy én is tiszta ideg vagyok már. Azt mondta a Rókay, hogy majd, ha már meg van a baba, akkor megbeszéljük közösen a sebésszel, hogy hogy is legyen és mikor a műtét. Természetesen minnél tovább szeretném szopiztatni (lányokat 4,5-5 hónapos korig szoptattam), tehát megpróbálom kicsit eltolni a műtétet diétával, ha megoldható. A sebész főorvos felajánlotta rögtön, hogy amíg én a sebészeten fekszem, addig a baba lehet a csecsemőosztályon, hogy ott is tudjam szoptatni, de majd kialakul a dolog. Elvileg két napról lenne szó, remélem nem is lesz több, de majd akkor kitaláljuk, ha már eljön az idő.
tündüs
 
 


sziasztok
Ma voltam a dokimnál meg CTG-n.

reggel egy kicsit fájt a hasam alja, aztán elmúlt.a CTG 2x60-as fájást mutatott. dokim megvizsgált, azt mondta, hogy inkább nem mond semmit, de mindig legyek indulásra készen :? . elöször azt mondta, hogy kontrola hétfön, utánna mondta, hogy kedd, mert hétfön szabizik.

végül megnézte a dagadt bokám, megmérte a vérnyomásom és azt mondta, hogy pénteken reggel pakkal együtt menjek be :? :? /ödéma gyanú/ :evil: és kapok tablettát :shock: , mert ö ott akar lenni a szülésnél. de azt mondta, hogy ne izguljak, minden rendben van és addig még simán beindulhat magától is, :lol:

na, én most kezdem el bepánikolni. :? :? :? :? :? :?

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


sziasztok

ma voltam fodrásznál, kozmetikusnál, kicsit rendbe rakattam magam. :lol: :wink:
holnap 8-ra kell bemennem a dokihoz. reggel zuhany, készülödés, stb.
megvizsgál,utánna befektet az osztályra, megkapom a tablettát és ha minden rendbe lesz, holnap ilyenkor már babázok. :lol:

már nagyon izgatott vagyok, egy kicsit NAGYON félek is.

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


Kép
Kép

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


Timirosicka!

Hurrrá! SZurkolok nagyon! :D :D :D :D :D

Jók a képek! Kérünk majd a babáról is! Kitartás! Mindjárt simingálhatod!

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 


Sziasztok!

Timi!Szorítok hogy minden simán menjen!!Ne félj ,minden fájdalomért kárpotól a Baba ha már a kezedben lesz.

Tündi!Hát nem semmi ami veled történik reméljük hogy minnél tovább eltudod tolni a műtétet a diétával.

Remélem az ovit jól bírják a gyerkőcök és nem betegek.Szerencsére mióta szedi Szili a bérest azóta még elkerült bennünket a betegség.Az unokatesóm fia bizony beszedett az oviban egy arcüreg gyulladást.Megjöttek a karácsonyi képek szerintem nagyon jól lettek pedig Szilinek most nem volt kedve fényképezkedni.Már csak egy hetünk van kettesben aztán nekünk is ,kezdődik az ovi.

Sziasztok!!

Kép
kicsi77
 
 


Kép Kép Kép

Kép
kicsi77
 
 


Sziasztok!

Timi, gondolom azóta már biztos babázol :) Remélem gyors és könnyű szülésed volt.

Kicsi, nagyon jók a karácsonyi képek, majd nálunk is lesz fényképezkedés az oviban, de még nem tudom mikor. Réka 2 hete kedden volt utoljára oviban, mert benyalta a vírust. 5 napig volt lázas, mire ő jobban lett, addigra átadta az Adriennek. Szerencsére rajta hamarabb átment ugyan, de baromira megviselte. Egész nap aludt, semmi és senki nem volt jó neki csak én. Azóta már szerencsére ő is jól van és már ugyanolyan kis rosszcsont, mint a betegség előtt. Réka ma már ment oviba.

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Sziasztok!

Márti sajnálom a lányokat ,nálatok ez is rossz hogy átadják egymásnak a betegséget és így duplán kínlódhatsz te is.Nem tudom hogy majd Szili mennyire fogja összeszedni a betegségeket az oviban.Most nagyon sok beteg gyerek volt ahogy hallottam.

Kép
kicsi77
 
 


Sziasztok!

Timi! Gondolom már túl vagy mindenen és élvezed a babázást. Remélem könnyen ment minden.

Kicsi! Nagyon jók a karácsonyi képek! Hozzánk is jönnek nemsokára az oviba, majd mi is szeretnénk készíteni. Gondoltam kikérem egy-két órára Mesit is a suliból akkor és csináltatok közös képet róluk a nagyszülőknek is.

Lenne egy kérdésem azokhoz, akik a Rokay főorvosnál szültek. Ugyebár hozzájárok magánra, megbeszéltük azt is, hogy mennyi pénzt szokott kapni a szülésért. De ezt a pénzt mikor kell neki odaadni? Már úgy értem, hogy mikor a kórházból hazaenged, előtte megvizsgál, akkor mindig ott van valaki. Vagy mielőtt hazajövök majd, keressem meg a szobájában, vagy hogy van ez? Azért nem tudom, mert nekem anno Kméten könnyű dolgom volt, mert varratszedésnél csak a dokim volt ott, tehát ott odatudtam adni neki a borítékot. Köszi előre is a választ.
tündüs
 
 


Sziasztok!

Tündi!
Nekem szerencsém volt mert amikor a varratot szedte ki ,nem volt bent senki a vizsgálóban és akkor adtam neki oda a pénzt.Te megkérdezted hogy mennyit szoktak adni??HA nem vagyok indiszkrét mennyit mondott?Én a csecsemőst kérdeztem meg anno hogy kb .mennyi a tarifa.Egyébként jobban vagy már?Diétán vagy szigorúan??

Szép napot !Sziasztok!

Kép
kicsi77
 
 


Sziasztok!

Kicsi! Mikor megbeszéltem vele a magánrendelésén, hogy szeretnék hozzá járni, illetve szeretném, ha ő lenne az orvosom, akkor mindjárt meg is kérdeztem, hogy mire számítsak, nehogy a végén esetleg ebből legyen valami gáz. Akkor meg is mondta, hogy 7 ezer a magán és ennek a 7-szerese a szülés. Tehát 70 ezer ft, ha sima szülés, ha császár. Nem ért meglepetésként, mert itt a neten már egy lány írta, hogy ennyi a tarifája mostanában a főorvosnak. Az Ördögh-ről tudom, hogy 40-50 között szokott kapni, de nekem ő nem volt szimpi és a többiek sem nagyon. Ezért is választottam a Rokay főorvost, na meg őt sokan is ajánlották. Ha jól tudom, most már a csecsemősök is ezt az összeget mondják.
Igen, diétázom ezerrel, nagyon gáz, mert csomó mindent nem ehetek, amit egyébként imádok és most kívánok is, de ez van. Valahogy ki kell bírnom, ha nem akarok már szülés végééig kórházban lenni.
tündüs
 
 


Szia Tündüs!

Én 2 hónapja szültem a főorvos úrnál és mi rögtön a szülés után adtuk oda a borítékot. Sokan varratszedésnél adják, de pl. mikor nekem szedték, akkor pont bent volt egy asszisztens, úgy meg elég kellemetlen lett volna a dolog...
Mikor érkezik a picur?

Barbi
Kép
manci79
 
 


Szia Manci! Köszi a választ neked is. Az a helyzet, hogy nekem tervezett császár lesz. Azon gondolkodtam, hogy műtét után valószínűleg úgyis beszélni fog a férjem a főorvossal (ahogy ismerem a férjemet, tuti túl aggódja a dolgokat), lehet, hogy akkor ő fogja odaadni neki. Az nem gáz?
A babát elvileg jan. 1-re várjuk, de a főorvos azt mondta, hogy nem fogjuk megvárni ezt az időpontot, mert ilyen esetben, mint az enyém, nem szokták. Csak az a gáz, hogy nem szeretnék se karácsonykor, sem pedig szilveszterkor kórházban lenni. Ezt még nehezíti az is, hogy valószínűleg lesz egy epeműtétem is a császár után. Tehát extra gáz a helyzetem :(
tündüs
 
 


Szia Tündüs!

Uhh, sajnállak az epeműtét miatt! :( Akkor kitartás!
Szerintem nem gáz, ha a férjed adja oda, nekem is a párom intézkedett, én nem is tudtam róla, hogy így tervezi. :) De jó volt ez így :)
Biztos meg lehet vele beszélni, hogy Karácsonyra otthon legyetek a babával, a 38. héttől már semmi gond nem lehet. Gondolom rugalmas tud lenni ebben a témában!
Fel a fejjel, már nincs sok hátra! :)

Barbi
Kép
manci79
 
 


sziasztok
pénteketen 24.-én 16,20-kor megszületett kicsi fiam Sanyika, 2750g, 48 cm. Gyors, ügyes szülés volt.
:lol:

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


Kép
Kép

fotók a kórházból

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


Sziasztok!

Timirosicka! NAgyon gratulálok, édes kis pofa a kisfia!
ISten hozott Sanyika!

Mesélj majd, milyen volt a szülésed!

Tündüs! Fel a fejjel és kitartás!
HA egy mód van rá, tényleg nem karácsonykor szülj! Én már csak tudom, mert Ákosom dec. 23-i! :lol: Anno az egész karácsonyt a kórházban töltöttem, és mire kijöttünk,már mindenki megajándékozta a másikat, elfogyot a fincsikarácsonyi kaja, sé persze a hangulat sem volt az igazi már! Olya volt, mintha abból az évből kilopták volna a karácsonyt! Persze Ákomért megérte, de az időpont azért sem jó, mert túl közel van a szülinaki ajándékozás a karácsonyihoz, illetve van még elötte egy télapó is ebben a hónapban, úgyhogy tiszta csőd!
ÉS a fiúknak sem jó (Csabám meg dec. 12-ei :lol: :oops: ), mert hirtelen egy hónapban megkapnak egy csomó ajándékot, aztán egész éveben semmit! :cry:
Egy szó mint száz, húzd ki januárig! MAX. kaptok egy év első babája címet! :wink: :lol:

Kicsi! Nagyon jók a képek, nálunk is volt már fotózás, csak nincs rákötve a szkenner a gépemre, de ha engedi a technika, akkor majd felteszem én is. SZili nagyon szép még mindig! :D

Márti! Remélem jól vagytok! :)

Rólam egy kicsit: megint eljárok fogdokihoz Komáromba Szekereshez! Nekem eddig nagyon bejött a doki, rendes, készséges, tájékoztat, és mellesleg menti a fogaimat, és jól dolgozik. A rágóim úgy ahogy rendben vannak, viszont a metszőimmel nagy gond van! Annó gyökérkezelés nélkül tömték, így elhaltak, és lett a gyökerüknél egy-egy ciszta. Ezt csak úgy fogják tudni eltávolítani, ha műtenek, méghozzá állítólag úgy, hogy felvágják az ínyemet, levésik a gyökér végét, és kimetszik a cisztákat. Hallottatok már erről az eljárásról? Tudtok nekem valami bíztatót mondani! Nagyon be vagyok rottyantva tőle!
Na nem gusztustalankodom tovább!

Jó babázást és gyerekezést mindenkinek!

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 


Timi! Nagy gratula a kisfiadhoz, jó egészséget és sok boldogságot mindannyiotoknak, várjuk majd a szüléstörténetet.

Rozika! Én is szeretném, ha nem karácsonykor kellene a kórházban lennem, de majd kiderül, hogy mit mond a főorvos. Azt mondta, hogy 3. császárnál nem szokták megvárni a 40. hetet, de majd csak meg tudom győzni, hogy ne a kórházban kelljen karácsonyoznom.

Majd még jelentkezem!
tündüs
 
 


Sziasztok!
Lenne pár kérdésem, mert ti már tudjátok, hogy mi hogy működik a szőnyi kórházban szülés után. Talán Manci lehet a legnagyobb segítség, hiszen ő szült legutoljára ott. Igaz, hogy egy hétig bent feküdtem, de mindent mégsem tudtam meg.
Szóval a következő dolgok érdekelnének:
1. szülés után milyen bugyit kell, vagy lehet használni? (normál bugyi, vagy esetleg azt a kimondottan szülés utánra tervezett hálós, eldobhatót).
2. mennyi pizsamát vagy hálóinget célszerű bevinni?
3. Tena Lady extra betét kell, ha jól tudom, ugye?
4. babának saját cumisüveg kell, ugye?
Most ennyi jutott eszembe, de lehet, hogy még kérdezek ám. Bocsi, hogy 2 gyerek után vannak ilyen abszurd kérdéseim, de az első kettő Kecskeméten született és ott sokminden másként van, mint, amit Szőnyben tapasztaltam, ezért kérdezem. Kméten, pl. 3 napig csak hálós bugyit szabadott felvenni, ha ágyban feküdtél, akkor semmit, itt meg lepett Szőnyben, hogy a császár másnapján a szobatársamtól a nővérke kérte a bugyit.
Előre is köszi, ha válaszol valaki.
tündüs
 
 


Sziasztok!

Timi, gratulálok a kisfiadhoz, nagyon szép baba!

Tündi, általában varratszedéskor szokták odaadni a pénzt a dokinak.
Kérdéseidre: bugyit olyat használsz ami neked jó, lehet venni a gyógyszertárban eldobható bugyit, én nem vettem ilyet, inkább használtasabbakat vittem be. Szülés után adnak 1-2 db kórházi nagybetétet, a többit neked kell eldönteni milyet használsz. Ajánlják a Tena betéteket én nem használtam, egyiknél sem volt olyan vészes vérzésem, hogy a sima betét ne lett volna elég. Hálóinget szerintem először vigyél be 2-3 db-ot, aztán úgyis mennek látogatni akkor tudnak bevinni tisztát.
Vihetsz cumisüveget, de amikor benn van az osztályon a baba, akkor kórháziból kap.
Én bevallom egyikkel sem itattam meg azt a cukros löttyöt, ezért nem vittem be cumisüveget.
Viszont kell egy kistakarót vigyél a "kosárba" ahol kinn van veled. Ha bennt van akkor kicserélik a pelust, de kinn neked kell pelust cserélni és ehhez neked kell vinni.
Ja, mellszívót is vigyél sajátot.
Igazából nem tudom hogy császárosnak kell-e valami extra.

Ha még valami eszembe jut megírom.

Rozika, köszi jól vagyunk, bár Réka megint köhög. Ti hogy vagytok? Ákosnak tetszik az ovi?

Kicsi, megkezdtétek a beszoktatást?

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Szia Tündüs!

Én vettem hálós bugyit, de nekem nem volt jó, lötyögött, nem tartotta a betétet, úgyhogy a sima, hagyományos a legjobb, csak minél jobban tartson. Nekem kellett a Tena Lady betét, szerintem azt vigyél, nagyon jó, legalábbis az első pár napra. Én vittem saját cumisüveget, abba fejtem a tejet és abban adták neki éjszakára a tejcit. Ha nem tudsz fejni, akkor cukros vizet kap. Nekem kellett vinnem sima cumit is, jobb, ha az is van nálad. A pléd tényleg jó ötlet. Hálóingből nekem minden nap kellett az új, mert izzadtam, mondjuk én a legnagyobb kánikulában voltam bent. De azért a "balesetek" elkerülése végett is jobb, ha van bőven.
Nagyon kedves mindenki, úgyhogy tényleg ne izgulj!

Barbi
Kép
manci79
 
 


Sziasztok!

Timi!
Gratulálok a kisfiadhoz nagyon szép kisbaba!! :lol: :lol:

Hát a karácsonyi kórházban létről én is lemondanék.Nekem Szili dec. 21.-én született,és mivel be is sárgult csak karácsony második ünnep jöhettünk haza.Teljesen igaza van Rozikának tényleg olyan érzés volt mintha abban az évben nem lett volna karácsony.

Márti!Megkezdtük az ovit hétfőn szerencsére semmi gond nincs eddig,leszámítva hogy a kajálást nem viszi túlzásba.Tegnap azt mondta hogy ma ott akar aludni az oviban de végül is egy órakkor telefonáltak hogy nem sikerült elaltatni így hazahoztam.Majd ha már jobban beszokott akkor megpróbálkozunk újra.Bár biztos van olyan gyerek aki nem alszik.

Rozika!Bíztos nem lesz egyszerű a fogműtét még nem hallottam ilyenről ,de bíztos hogy nekik nem ez lesz az első.Köszönjük a dícséretet.Az ajándékozás nekünk sem a legjobb egy hét leforgása alatt kap egy csomó ajándékot és azt sem tudja mihez nyúljon.

Szép napot kívánok!Sziasztok!

Kép
kicsi77
 
 


sziaszok
köszi a gratulációkat :lol: :lol:

siprozi: elég durva ez a fog sztori :? . sajnállak miatta

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


végre megirtam a
Szülés történetem:

24.-én pénteken férjemmel bementünk az orvosom rendelöjébe reggel 8-ra. 9,30-kor hivott be a rendelöbe. Megvizsgált, mondta, hogy már 1 ujjnyira nyitva vagyok, Törpe feje beilleszkedve, tehát vasárnapig biztos megszülök. Ha nem lett volna magas a vérnyomásom, haza jöhettem volna, de mivel 145-volt, befektetett. Férjemmel átballagtunk az osztályra, elintéztük a papirokat és elkisértek a szobámba.
5 perc várakozás után jött egy növér, hogy tegyek magamhoz szappant, törölközöt, betétet és menjek vele. Ekkor még nem tudtam, hogy hova visznek Egy szobába kisértek be, ahol 2 lány feküdt bent. Ök mondták, hogy ez a vajúdó szoba. Rákötöttek a CTG-re, figyelték Törpe szivverését és a fájásokat. Szerintem erös fájásokat mutatott, mert a növér nagyokat pislogott és állandóan kérdezte, hogy éreztem-e.
11-kor megvizsgáltak, 2 ujjnyira voltam nyitva. Kaptam hüvely tablettát, és vártunk.
Kb. 12-töl rendszertelenül jöttek a jósló fájások.
14,00 kicsit felerösödtek, kezdtek rendszeressek lenni. Kezdtem nyügös lenni, éreztem, hogy nemsokára már szülni fogok. A 2 lányt vissza kisérték szobára, mert náluk nem történt semmi, igy egyedül maradtam.
15,00 beindultak a nagyon erös /kibirhatatlan/ fájások. Álltam, guggoltam, hol az ágyon, hol a földön. Kaptam fitt labdát, de az nem jött be. Jöttek a toló fájások is, tudtam, hogy most még nem szabad nyomnom és nehezen, de vissza tartottam. Egy kevés magzatviz is elment. Megvizsgáltak, kaptam puhitó kúpokat, vissza mentem a vajúdóba.
16,00 doki megint megvizsgál, mondta, hogy teljessen nyitva vagyok, sétáljak átt a szülö szobába.
16,10-kor kezdhettem nyomni és 16,20-ra meglett a fiam. És pár percel utána a lepény is kijött.
Amikor megláttam a fiam, majdnem elsirtam magam, annyira boldog voltam.Ö is csak nézett rám a nagy szemeivel, olyan aranyos volt. Pár percet voltunk csak igy együtt, mert öt elvitték a csecsemösökhöz, engem meg vartak.
Gátmetszést csináltak és kb. 15-20perig tartott még, amig bevartak és rendbe raktak. Sajnos a gátmetszés nagyon fájt. Rosszul idözitett az orvos és éreztem, ahogy vág. Varráskor kaptam valami injekciót, de annak ellenére is mindent éreztem.

Hát, röviden ennyi.

Kép

Kép
timirosicka
Külföld
 
 


Sziasztok!

Timi!
Gratulálok a szülésedhez!Nagyon szépen és gyorsan ment minden .Nekem nem fájt a vágás ,mivel utána altattak és kapartak így a varrást meg nem éreztem ,annál szarabb volt a varratszedés,fájt is csikizett is minden bajom volt .Tudsz szoptatni van elég tejed?Alszik a pici rendesen?

Nálunk ovi felfüggesztve.Három nap mentünk gond nélkül aztán harmadik nap éjjel már láz ,takonykór.Már jobban van Szili de még köhög és nagyon folyik az orra,mára már megkaptuk az igazolást hogy mehetne oviba de én még nem engedem majd ha már nem lesz ennyire taknyos.
Ma bementünk az oviba , délután lesz a mártonnapi felvonulás ,és mondja az ovónő hogy sok gyerek beteg.Azért délután elviszem a felvonulásra bíztos élvezi majd .

Sziasztok!

Kép
kicsi77
 
 


Kicsi!

Jobbulást nektek! MAjd megszokja Szili is azt a sok takonykóros gyereket! Én Ákitól tartottam, de kevésbé beteges, mint gondoltam! LE is kopogom!

Timi!
Jó kis szülés volt! :wink: ÉS a többi még jobb lesz! :wink: Jó babázást!

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 


Sziasztok!

Kicsi, jobbulást Szilinek. Sajna ez a közösségbe való kerülés a legtöbb gyereknek ezzel jár. A múltkor Réka is itthon volt másfél hetet. Megvártuk, hogy tényleg teljesen meggyógyuljon, mikor újra ment oviba már 2.nap köhögve jött haza :(

Képzeljétek hétfőn volt a névnapja és kedden az oviban megköszöntötte a barátja, kapott tőle 1 pónit. Olyan aranyos volt a kiskölyök, hozta az ajándékos zacsit :)

Timi ügyes szülésed volt. Sajnálom, hogy fájt a gátmetszés. Nekem Rékánál egyáltalán nem fájt, Adriennél meg annyira gyorsan történtek az események, hogy amikor megszületett és mondta a szülésznő, hogy akkor varr a doktor úr teljesen megdöbbentem, mert egyáltalán azt sem tudom mikor csinálhatta :lol: Nem sok ideje volt rá az biztos :)

Rozika, fogaddal mi van? Én bevallom egyáltalán nem rajongok a Szekeresért, nekem nagyon elcseszett 1 fogam, de ezen kívül sincsenek jó élményeim vele kapcsolatban. Volt egy munkatársam, akinek győrben csináltak ilyen fogműtétet, de neki nem ciszták miatt. Nem lehet gyógyszeresen kezelni? Fáj ez a ciszta, vagy rontja a fogat, mindenképpen el kell távolítani?

Ma megkapta mindkét leányzó az influenza elleni oltást, Adrienn meg még plusszba a 15 hónaposat is. Éppen elfogyott a pneumo elleni oltás, mert ő még azt is kapni fog. Szerencsére csak egy kicsi pityergés volt, az is hamar elmúlt.

Holnap lesz fényképezés az oviban, viszem az Adriennt is, valamelyik nap úgy kellett reggel kirángatnom a csoportból, mert bement játszani, aztán nem lehetett elhozni. Remélem majd egyszer ugyanolyan könnyű dolgom lesz majd vele a beszoktatásnál, mint a Rékával.

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Sziasztok! Pár napig nem voltam, de most ismét itt.
Szóval, időközben kiderült, hogy a két lány után kisfiúnk lesz :D . A 20. héten is mondta már a doki, aztán egy hónapja a főorvos is azt mondta, hogy merne rá fogadni, hogy fiú, most szombaton pedig elmentünk 4 D-re biztos, ami biztos alapon. Hát ott is megerősítették, hogy kisfiú. Apa és a lányok azóta is a föld fölött járnak 2 m-rel :P
Remélem veletek is minden rendben, bízom benne, hogy Szili is meggyógyult már.
tündüs
 
 


Sziasztok!

Tündi gratulálok a kisfiúhoz!!Ez igazán nagy öröm két lány után! :lol: :lol:

Köszönöm szépen Szili meggyógyult bár egy picit még folyik a nózija.Ma vittem oviba ,másfél hét után,remélhetően egy kicsit tovább fogja bírni,bár elég sok a beteg gyerek és akik oviban vannak azok is köhögnek.Éppen reggel mondta az ovónénink hogy mostmár főznek nekik kakukkfű teát hátha az egy kicsit használ nekik.


Márti tegyél majd fel képet ha kész lesz.Rékának utólag is boldog névnapot kívánok!!

Rozika tényleg mi van a fogaddal?Vagy már túl is vagy a műtéten?

Sziasztok!

Kép
kicsi77
 
 


Sziasztok!

Tündi, gratulálok a kisfiúhoz! Nemsokára te is szülsz, van már végleges időpont?

Már mennünk kéne az oviba, de még mindegyik húzza a lóbőrt. Adriennek tegnap este 39,6 volt a láza, ezen kívül semmi baja nem volt. Kapott Nurofent 1/2 8-kor, de 1/2 12-kor már megint nagyon forró volt. Aztán a hidegvizes borogatás levitte neki, utána már jobban is aludt, addig csak kínlódott.

Karácsonyi képeket felteszem ha meglesznek.

Gyerkőcök örültek a hóesésnek? Adrienn szombaton állt a szobaablakban és csak bámult kifelé, hogy most mi van :lol:

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Sziasztok!

A fogam még a helyén, várom, hogy találjunk egy jó szájsebészt! adig gondolni sem merek rá! :cry:
Viszont most elkapot valami nyavaja, valami vírus, ami kikészít, mert annyira erőtlen vagyok! Járok a kétbetűsre, minden bajom van, és mellete dolgozzak is! Nehezen megy! De kiheverem!
:wink: :D

Tündi, asszem nem gratuláltam még a kisfiadhoz! Végre egy pöcsike is! É meg pont fordítva, egy kislányra vágyom nagyon! :lol:

Kép

Kép

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 


Köszönöm szépen a gratulációkat, remélem nem gondolja meg magát és időközben "veszíti" el a fütyijét :D
Nagyon jók a képek!
Végleges időpont még nincs, ugye jan. 1. a kiírás dátuma, két hét múlva kell mennem a főorvoshoz, azt mondta, hogy majd akkor beszélünk róla.
tündüs
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?