Új privát üzeneted érkezett!

Na még pár szóra.
Itt van Zsófika: :D
http://picasaweb.google.com/zalabaizsofia

Timi, a kenguru-kendő témát éppen tegnap kérdeztem a dokinőt mit javasol. Én is szerettem volna venni,nem tudtam eldönteni melyiket. Kengurut próbáltuk, a gyerek egyáltalán nem érzi magát jól benne. Dokinő mondta, hogy az nem valami szuper, mert egy az még ahhoz picike, erősödnie kell és az egész súlya a gerincére nehezedik, az nem jó. Ha fektethető benne a baba, az jobb. Illetve, ha kicsit nagyobb lesz, akkor "leszaladok a közértbe" megoldásnak jó.

Nusidli gratulálok! Kitartást a szopizáshoz! Majd rájössz, hogy mi a baj, csak adj időt magatoknak. Lehet csak rád van szüksége és a cicikre, de nem a tejcire. Nekünk az van, hopgy nagyon beindul a tej, Zsófi állandóan ki-beveszi a szájából. A bal mellem még mindig nagyon durva. TEgtnap lefejtem szopizás előtt 80 milit, hogy ne induljon meg annyira Zsófi szájába, és ez szinte mind előtej volt, annyira vizes volt. Persze maradt még a mellembe jó adag.

Most már tényleg mentem.

Kép
andaka
 
 


sziasztok!

mi is tegnap voltunk 4 hós oltáson. hála ég jól viselte. 64 cm, és 7340 g.
nálunk automatikusan felírt a dokinő minket az oltásra. azt mondta,reméli egy hónap múlva már lesz. Kép frisebb kép

Kép
.ivett
 
 


Sziasztok,

Tegnap voltam dokinal es 1 ujnyira nyitva a mehszaj. Raadasul tegnap egesz nap meg fel ejszaka kemenyedtem, nem durva, de hosszu a mehosszehuzodas, szoval kiscsaj keszulodik. Most azon gondolkodom, hogy hetfo ota iszom a teat es a homeos cuccokat, lehet, hogy azok inditottak be a folyamatot es jobb lenne meg hanyagolni 1 hetig oket.

Ma voltunk oltason is, Adi meg se nyikkant szinte, kapott is matricat a dokinenitol. Dokineni azt mondta ne aggodjak, ha betoltotte a 36 hetet reszerol johet a baboca. Hat reszemrol meg ne, en meg marasztalnam legalabb 1 hetet, de sajna ebbe nem nagyon lesz beleszolasom. Tegnap egesz este mocorgott, poenkodtam is a ferjemnek, hogy biztos pakolja a borondjet. Apropo pakolas, lehet nekem se artana bepakolni a taskamat :).

Fulkiloves: nektek hany napra gyogyult meg?

Kriszti

Kép
Kép
angelke
 
 

 
 

Hello Lányok!

Nagyon édes Zsófi ezzel a fülbevalóval :-) Ez olyan ékszer, ami nem szúrja neki hátul a kisfejét? Mert nekem is jobban tetszik az ilyen picike fülbevaló. És hol lövettétek ki?

Ivett, Dorkának mekkora ülése van :-) És már milyen szépen ül. Ügyes!

A kamillateás szájtiszítást (szájpenészre) a LLL honlapjáról vettem, gondolom nem lehet hülyeség :oops: bár én csak egyszer csináltam. Nem kenegettem azóta sem a száját belül. Nekem nem mondta senki sem, hogy ezt napi szinten kellene. Csak azt olvastam a szájápolással kapcsolatban, hogyha már kijött az első fog akkor onnantól kezdve naponta kell mosni azt az egyszem fogacskát is. :lol:

Ja, Blankám tokás, és a tokája alatt a legnagyobb óvatosságom ellenére, (fürdéskor mindig jól kimosom neki, utána szárazra törlöm) kipirosodott egy csíkban a bőre. Mutattam a védőnőnek, hogy mit csináljak vele. Tanács: vagy kenjem be Bepantennel, vagy olajozzam, vagy gyógyszertári hintőpor. :lol:
Mondtam magamban köszi, ilyen tanácsot én is tudok adni.
Mostmár javul, de még halványan látszik, hogy ott piros volt.

Melus!
És milyen volt az első külön töltött vásárlás Boti nélkül? Ugye vegyesek az érzések? Én sem tudtam eldönteni, hogy jó volt-e vagy rossz. Olyan hülye érzés ez a lelkiismeretfurdalás :roll:
De a kimozdulás és egy kis szabadság az nagyon fontos ezért ajánlom minden kismaminak!!!

Timi

Kép
manati
 
 


Szia Kriszti!
Hűűű már 1 ujjnyira nyitva vagy? Nem semmi. Ádinál is ilyen hamar volt? Én ittam ettem mindenféle cuccot a 37. héttől, de csak a 39. hétre lettem nyitva 2 ujjnyira. Sőt vasárnap szültem, de csütörtökön amikor megvizsgált a doki még tökre zárva voltam. Szerintem nem a homeosbogyeszektől indult be így a dolog nálad. Bár a fene se tudja, nem vagyunk egyformák.
Nagyon izgalmas, hogy már ennyi készülődik a bébi. :-) De abban igazad van, hogy még 1-2 hétig maradjon bent. Erősödjön csak :wink:

Na itten van Blankuci, egyfolytában folyik a nyála. Ja és aludnia kéne, de most is csak dumál :evil:

Kép

Timi

Kép
manati
 
 


SZiasztok!
Húúú de rég nem jártam itt és nem írtam. Most végigolvstam az elmőlt 5 napot. Kész regény!!!
Nálunk minden rendben, Karina fejlődik. Szinte csak hason szeret aludni, nyuszipózban, felhúzva maga alá a lábát. SZopizik lelkesen. Nekem már egyre több tejem van. Naponta kétszer kell csak 30-30 gr-ot pótolni. Nekem ez nagy sikernek számít, mert már kezdtem feladni.

Halálra aggódtam magam a kakijával, hogy túrós. A védőnő azt mondta, hogy ne foglalkozzam vele, egyek szépen, könnyűeket és nyugodjak meg, minden rendben lesz. És tényleg, megnyugodtam, nem éhezem (alig ettem az aggodalomtól), több a tej, és Karina gyarapszik szépen.

Már 10 napos korától hason fekve átfordítja a fejét jobbról balra. Nagyon küzdős gyerek.

Anna

Kép
tulli
 
 


Sziasztok!

Köszi, kezd jól menni a szopi, most már alkalmanként megeszik 40-50 ml-t is! Csak az aggaszt, hogy a súlya egy hét alatt csak 80 grammal lett több :? Amúgy megvagyunk, éjjel is kétszer szopik, elég húzós, de muszáj, hogy gyarapodjon és persze követeli is, néha olyan ideges már, hogy mikor kapja meg, hogy össze-vissza mozgatja a fejét, majd lecsap a saját ujjaira :wink:

Ú, nagyon édesek a babák, Manati, a rucikája is tünemény!!!

Ivett - Dorka baba nagyon vagány az autósülésben! :lol:

Én szerintem jövő hétre hívom ki a nőcit az Uzsokiból fülbelövésre, kaptunk egy gyönyörű babafülbevalót, amiben alhat is, mert nem zavarja, nem lógós, nagyon csajos :wink:

Segítsetek abban légyszi, hogy ugye minden nap fürizünk, a fürdetőkrémet használjuk, amit felírtak. A védőnő azt mondta, hogy a haját is mossuk azzal nyugodtan, de valahogy nekem az nem jön be, van termékmintám babasamponra, nem lehetne azzal megmosni? És kell minden nap mosni neki valamilyen szerrel vagy elég egy-kétszer és a többi nap csak a vízzel? És gondoltam, hogy esetleg a fürdetőkrém helyett kipróbálnám a fürdőhabot, amit kaptunk szülés után a kórházban, ott is azzal fürdették az Uzsokiban, emlékeztek, milyen finom illata volt mindig? Odavoltam azért az illatért, de nem tudom, lehet-e fürdetni vele, vagy tényleg ennyire szigorúan ragaszkodni kell a gyógyszertári vényeshez?

Köszi az infót előre is, na megyek, mert ébredezik, amúgy az igény szerinti szopi jött be, a védőnő erőszakoltam a 3 óránkéntit, és ha alszik is keltsem fel... na igen, de valamikor vagy 40-50 percet szopizott, aztán kb. 1 óra alatt aludt el, utána keltsem fel egy óra alvás után??? Kizárt!!! :shock:

Na sziasztok
Ildi

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Sziasztok!

Minden csajszi cuki :) Remélem jövő héten talizunk és akkor Boti is megcsodálhatja őket :roll:

Timi, igen furi Boti nélkül menni, meg egy kicsit jó is, kikapcsolódni!De mindig megnyugtat, hogy jó kezekben hagytam!

Kriszti, beszéld meg Annával, hogy még ne csomagoljon :wink:
Én anno beszélgettem Botival, hogy jún.13-án vag 17-én szülessen. És 17-én meg is született :D

Nemsokára eszünk, aztán jön a 2 órás sétánk! Használjátok ki a jó időt Ti is, ha tudjátok!

Szép napot!

Melus

Kép
melus79
 
 


Sziasztok!

Andi, Ivett, Timi, nagyon szépek a csajok! És csinosak is!
Viszont eldöntöttem, hogy lemegyek a szomszédasszonyomhoz megmérni a Szandra súlyát, mert nem hiszem el, hogy legidősebbként Ő a legkisebb súlyú lassan. Pedig már eszegeti a pempőt is. Gyümit frisset kap, (Roli megeszi, ha marad), de más ízekből husiból és répából, sütőtökből még üvegeset, mert annyira kevés az az adag (fél üveg), hogy ennyiért még nem koszolok a konyhában.

Szandrának én is bepantent kentem, meg talán sudokrémet is is egy kicsit, amikor még a melegben kipirosdott a tokája.
Tali szerintem jó lesz a jövő héten nekünk is.

Melinda tényleg nagyon vékony.
De míg Szandra a legkisebb, addig anyukája a legnagyobb súlyú itt. :( Szerintem még egy ideig biztos nem érem el az 50kg-os szülés előtti súlyom.
Tényleg, nem tudjátok, hogy zöld teát lehet-e, ill. mennyit lehet inni szoptatás alatt? Inkább csak gyógynövékenyről találtam írásokat.

Kriszti, drukkolok, hogy összejöjjön még egy hét kettesben.

Ildi, nem neked kell, hogy jó legyen a fürdetőkrém, hanem a babának és szerintem Nekik viszont jó. Az első három hónapban én csak azt használtam.

[img:aa410caced]http://img34.glitterfy.com/315/glitterfy-flpbk9080522327334.gif[/img:aa410caced]
[img:aa410caced]http://lbym.lilypie.com/Ev7Sp1.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb5m.lilypie.com/xRzrp2.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb3m.lilypie.com/Ypxcp2.png[/img:aa410caced]
kissani
 
 


sziasztok,

jó sokat írtatok :)

Fürdetőkrém:
babáknak még nagyon gyenge a bőrük természetes védekezése, és ezek az illatosított "babfürdetők" nagyon szárítják a bőrüket ileltve sok esetben allergiát okoznak.
Én a védőnőtől rákérdeztem, hogy a fürdetőkrém Ok, ezt használjuk ( Levit is ezzel fürdetjük mai napig ), de a hajára használhatok-e baba sampont? Konkrétan J. van itthon ( direkt nem írom ki... ) azt használhatjuk-e, azt mondta, hogy jaj, csak azt ne, mert nagyon leszárítja a bőrét.

Sampon és fürdető egyébként ami ajánlott és nem okoz irritációt a Babe termékcsalád termékei. ( Gyógyszertárakban és a Brendonban is kapható, de nem olcsók ) Mi ebből a termékcsaládból amit eddig használtunk, testápoló Levinek amikor tiszta száraz kiütéses, hámlásos volt a bőre és már mindnet kipróbáltunk de semmi nem használt ez nagyon bevált, naptej 50 faktoros kimondottan babyknek és most a Vivinél koszmó elleni sampon, amit ha valakinek ilyen irányú gondja van, nagyon tudom ajánlani.
Hogy milyen a Gabi, Baba márka nem tudom. A Nívea és Johnson esetén hallottam rossz tapasztalatokat. De mindenkinek más a bőre.

Kilók:
Vivi is kicsinek számít szerintem, 2 hete voltunk méretszkedni akkor volt 3 hósan 5300 gram és 60 cm. Az unokatesója aki akkor volt 1 hónapos 5800 gramm volt és születési súlyban nem volt nagy eltérés talán 10-20 deka.
De Vivi fejlődik rendesen, tejcsi van én nem idegeskedek emiatt hogy kevés a súlya.

Magamat nézve sajnos ezt nem mondhatom el, bár Vivi terhesség előtti időszakhoz "csak" 3 kiló van még rajtam, de korábbról még ott van 7 kiló pluszban, így egy 10 est jó lenne valahogy ledobni fokozatosan. Párom most fogyott 15 kilót és olyan jól néz ki soványabban. Én is szeretnék újra csini lenni. :roll:

Kép
Kép
prünty
 
 


Sziasztok!

Csak gyors bekukk, visszaolvasni most nem tudok, mert Dalma mindjárt kajáért reklamál. :lol:

Voltunk ma tanácsadáson és úgy tűnik, hogy jó az itthoni szobamérlegünk, ugyanis Dalma 5130 g. :lol: Szerencsére a köldöke is teljesen rendbe jött, így végre érheti víz, így most már Luca is fürdetheti és nem csak a hátát mosogathatja. :lol:

Tündi

Kép
Kép
tündi76
 
 


Sziasztok,

ma voltunk mérlegelésen mert múlt héten nem volt megelégedve a doktornéni a heti 10 dkg. Na most már csak 8 dekát hízott pedig két ciciből kezdtem el etetni. Kíváncsi vagyok jővő héten mi lesz. Pedig csináltunk egy próbaszopást a védőnénivel ma a rendelőben mert pont evési ideje volt és 100 grammot benyakalt. Lehet, hogy majd kipróbálok valami tejserkentő csodakeveréket. Az éjszakákat simán átalussza ma is este tíztől reggel fél hétig aludt. Van hogy alszik 4-5 órát. Most 3 óránként kell etetnem majd.

Prünty betettelek a táblázatba majd fel is dobom.

Ildi nekem mind a két fiam iszonyú sok és hosszú hajjal született. Benőnélmég minden nap mostunk Leventénél viszont heti egyszer mossuk és szerintem ez is elég. Koszmós egyik sem lett. Mi olyan két hónaposan váltottunk más fürdetőre és semmilyen allergiás tünetei nem voltak tőle a gyereknek.

Elvileg nekünk is jó a csütörtök 11 óra. Az IKEA-ban lenne ez a tali is?
Kata
Kép

Kép

Kép
pocvarek
 
 


Sziasztok!

Jó sokat írtatok, míg én babáztam és dolgoztam egyszerre :-)

Fürdetővel kapcsolatban: Mi most váltottunk fürdetőkrémről habfürdőre. A kórházban Blanka finom illatú volt igaz, de olyan csúnya volt a bőre, mert szanaszét szárította a fürdető és tiszta kiütés volt az arca. Amint hazajöttünk elmúlt neki. Most ugyanazt a fürdetőt használjuk és semmi gond. Valószínűleg érdemes várni egy kis időt, mert amíg nagyon picik allergiások lehetnek az ilyen kencékre.
Én fölolvasztottam mindig a fürdetőkrémet és habosra dolgoztam a kezemmel, jól hígisd fel a vízzel és mehet a testére (nem kell sok belőle). Én még egyszer sem kentem semmit a fejbőrére, azzal a vízzel mosom át a fejét amiben fürdik. Mivel nincs sok haja 2x-3x átmosom, mintha az arcát mosnám meg. Nekik még szerintem nincs többre szükségük, max. ha koszmós lenne. De szerencsére erről még nincs szó.

A barátnőm Gabival fürdeti első perctől kezdve a fiát és semmi baja nincs a gyereknek, ez tényleg gyerek függő is.

Anikó! Toka alá nekünk is a krém vált be idáig. :-)

Szép nagy babák vannak itt a topikban :-) Dalma 1 hónaposan 5 kiló fölött van. Hát nem semmi. Akkor mi le vagyunk maradva. :-( Blanka 2 hónaposan volt 5400 gramm. Pedig nem született kis súllyal.

Ildi, Anna! Ügyesek vagytok csak szoptassátok szépen a babókat. Amíg nem üvölt, hanem boldog addig nem kell parázni, hogy kevés neki a kajcsi!!!
Ildi, fel ne keltsd a babát ha alszik. Majd felkelti a hasa. nekem is mondták anno, hogy 4 óránál több ne maradjon ki kajcsik között, de amikor 5-6 órát is képes volt egyhúzamba aludni akkor én nem keltettem föl. Ohhh régi szép idők :-))) Hogy örülnék ha most is képes lenne ennyit aludni ... csak 1 órát alszik egyhúzamban napközben :evil:

Kata és most mennyi kiló Levente? Ez a 10 dekás hízás tényleg kevésnek hangzik. Én is két ciciből etetem Blankát. Még úgy látom elég :oops:

Azt hiszem Andi írta a 4 óránkénti etetést ... huh hát Blanka éhen halna ha nem adnék neki előbb. Nálunk most 2 óránként van szopizás.

Na megyek, mert felkelt a kisasszony, idáig a teraszon csucsókált.

u.i.: ma már nem leszek, holnap megyünk oltásra, majd utána jelentkezem ...

Timi

Kép
manati
 
 


Nem baj, hogy az ikeában nincsenek már székek?

Timi ez a fülbevaló sajnos lehet meg tudja szúrni a bőrét, de vigyázok rá nagyon. Az Egressy úton van egy kozmetika és ott a lányzó lőtte ki. Ezt a fülbevalót 21 nap múlva lehet lecserélni, ez még az orvosi. 2000ért lőtték.
Blanka nagyon cuki!

Azt mondta tegnap a doktornő, hogy Zsófit gyakrabban fektessem hasra, hogy erősödjön és mert minden mozdulat innen indul ki.
De ő ezt nem igazán szereti. Nem telik el 1-2 perc és elkezd sírni. VAn ötletetek hogyan szoktassam rá?

Illetve szegénykém napközben olyan fáradt tud lenni és nyügös, látom rajta, hogy ragad le a szeme, de bent a lakásban nem tud elaludni, csak ha leviszem sétálni vagy kiteszem a friss levegőre. Pedig rengeteget szellőztetek a lakásba.

Kép
andaka
 
 


Timi akkor megnyugodtam, mert Zsófi sem tartja be a 4 órás evészetet. CSak ha délelőtt elaltatom friss levegőn.
Az esténk elég rossz volt most. 9kor elaludt,majd fél 10kor felébredt, adtam neki enni, 11kor vissza aludt. Majd negyed 1, majd 4-fél 6ig, majd reggel 7. Klassz volt. Annyira bántották a szelek. ESti evésnél sok levegőt nyel és nem tudom megbüfiztetni, mert belaszik. Nálatok ez hogy van?

A koszmó mennyi idősen jöhet elő?

Kép
andaka
 
 



sziasztok!
Ildi - mi sem mossuk semmivel (csak vízzel) a baba haját.Apa jól megdörgöli vizesen és szárazon is - mintha a tanfolyamon azt mondták volna, hogy elég tiszta vizzel, mert csak beleragad a fürdetőkrém. Jól meg kell dörzsölni az a lényeg, hogy ne legyen koszmós.
Vera - szerintem jövő hét csütörtök 11.00. De akkor most mi a helyzet az Ikeában? Le fogunk ott tudni ülni valahol?
Timi - nagyon édes Blanka!. Olyan cuki a kis tokájával és a kis gombszemeivel :D !
Ivett - Dorka igazi nagy csaj már! Szép nagy babuska!
Andi - nagyon csajos lett ezzel a fülbevalóval! Én Glóriát csak a mi "kisfiunknak" szoktam hívni - olyan fiús :D

Ma átmentünk a barátnőmékhez a 11. ker-be - hát én olyan büszke voltam Glóriára: szépen elnézelődött, szépen evett, aztán amikor elálmosodott lehúztuk a redőnyt és egy Bóbita után szépen elaludt. Nagyon jó baba volt!!! Olyan jó, hogy így el tudok menni vele, mert szépen viselkedik és kiszámíthatóan!

Szopi - na nekem is ezzel lenne a problémám: 2 óránként eszik Pinci...Nyilván az elején, amikor még kicsi volt a gyomra - akkor oké volt, de ezt totál megszokta és azóta is ilyen keveseket eszik, hogy 2 óra múlva megéhezik...És így nehéz programot szervezni, hogy 2 óra alatt oda és vissza is érjek, ha menni akarok valahová (akár csak a nem túl messze lévő Auchanba...) Mit javasoltok? Olvasom is, hogy 2x felébredt a kicsik - írjátok... Na Glória 4x is felébred akár és enni kér. Leteszem 8 körül és felébred éjfélkor, 2-kor, 5-kor és 7-kor. Elég fárasztó... És hiába próbálom, hogy többet egyen - nem hajlandó, ha meg nagyon eröltetem: sír... Viszont teát/vizet meg nem akarok neki adni éjjel, mert akkor egyrészt azt kéri majd, másrészt, meg az éjszakai tej nagyon tápláló...

Kép
chesther
 
 


sziasztok!

köszönjük a dícséretet :oops:
szerintem fent az étterem részen vannak székek.
mi is babe-t használtunk/használunk. régen a koszmó miatt, most meg mert néha még visszajön,meg kitart sokáig. pedig legalább a felét én véletlenül kilocsoltam :oops:

Kép
.ivett
 
 


Eszter ne adj neki vizet,ha van tejcid. Bebugyolálod őt estére?Én úgy takarom be,mint a kórházban.Alulra leterítem takarót és ráhajtom a másik felét.
A szopik közötti időhúzást először úgy oldottam meg,mikor állandóan enni akart, hogy be az autóba és mentem vele. Így 3 és fél órát kibírt, talán több is volt ez. Szerencsére ezt csak egyszer kellett csinálnom, azóta sétával próbálom megoldani.

Nekem a héten alig van apa, mert sokáig dolgozik,minden nap este 11 körül végez. Így sokkal jobban átlátom az estéinket. 8kor fürcsi egy kis masszázzsal,8.30 körül evés, rögtön fürdés után, majd büfi és ha sikerül úgy, mint most ,ma este, akkor úgy alszik, hogy nem ébred fel,csak hajnalban. Hát ez ritka, mert eddig még mindig felébredt fél 10 körül.

Én a weleda sampont használom, de ritkán, mert szerintem szárítja a bőrét. Ezért simán kézzel vagy pelussal fürcsinél lemosom a fejét a fürdővizzel.Ti is be szoktátok olajozni fürcsi előtt a fejét?

Kép
andaka
 
 


Sziasztok!

Most van egy kis időm, mert a férjecském befejez egy filmet amit én már láttam :-)))

Köszönöm Blanka nevében a dicséretet :-) Hát igen egy kis töltött galamb az édeske.

Szopi: nem tudom, ti hogy vagytok vele, de Blanka csak itthon eszik sűrűn. Pl. voltunk a hétvégén az Aréna Plázában és kb. 5 órán keresztül el volt kaja nélkül, előtte evett mielőtt elindultunk. Közben kibírt egy Pizza Hut-os étteremben ebédelést és egy Tesco vásárlást. Persze a felét végig aludta, a másik felében nézelődött. Már úgy mondtam a férjemnek, hogy szaladjunk a kocsihoz, mert nem sokára üvölteni fog, hogy éhes. Csak az autóban kezdett el nyekeregni amikor már úton voltunk haza. Akkor megpuszilgattam, kicsit megnyugtattam és valszeg az autó el is ringatta mert hazáig aludt.
Aztán voltunk vasárnap vendégségben, ügyesen aludt egy teljesen idegen ágyban, és egésznap nagyon édesen viselkedett, nem nyűgösködött. 12-re mentünk és 18 órakor jöttünk el, ezalatt csak 2x evett. Itthon legalább 4x evett volna.

Szóval ha megyünk vele, sokkal jobban bírja a strapát, nem kell vele rohanni ... szerintem azért mert bárhova megyünk vele az újdonság számára és leköti a figyelmét!

Eszter, nem tudom miért kell ilyen sokszor Glória.
2 hónaposan szuperul aludt még Blanci. Mostanában romlott el, de ennyit mégsem kell. Annak tudom be, hogy több hamikára vágyik. A 3 hónapos kor egy újabb fejlődési ugrás az életükben. Nekünk este 7-kor van a fürdés, majd fél8-ig vacsi. Utána alvás. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy elég hamar megtanítottam az egyedül elalvásra. Így mostmár csak egy puszi, berakom az ágyba, cumi a szájába és fejéhez kell tennem a kisrongyocskáját. Aztán már alszik. Mostmár vissza sem hív. 3 körül szokott először kelni. Aztán 5 és 6 között ismét.
Én egyre tudok Glória kapcsán még gondolni, hogy talán érdemes lenne egy picit későbbre kitolni az esti dolgokat, ez anno jó ötletnek tűnt nálunk. Pl. este 10-kor még evett, de hajnali 5-6-ig a hangját sem hallottam. A végefelé már 7-ig is aludt egyhúzamban. Sajnos most már nem így van :evil:

Szóval érdemes lenne egy picit húzni fürdés és vacsi idejét. Talán ez használna. Azzal nem tudsz varriálni, hogy többet egyen, mert szopis baba, a cicit nem tudod a szájába tömi, meg nem látod hogy mennyi ml-t eszik, folyton méregetni meg nem érdemes! Annyit fog enni amennyit ő kíván. Este egyébként is valamiért kevesebbet esznek, pedig az ember azt hinné, hogy akkor esznek többet. (Blanka kb. 50ml-t eszik este, pedig már képes 130-at is bevágni :-))
Szerintem se adj éjszakára vizet, inkább szopizzon. Ha szomjas abból is tudja oltani a szomját. Remélem majd "kinövi" Glória a sokszor kelést, vannak babák akik többet igénylik az anyukájukat, a tejcit.

Andi! Ne fektesd le a gyereket büfi nélkül, még akkor sem ha bealszik. Ha nem is kezded el püfölni a hátát, hogy ébredjen fel, érdemes egy picit tovább függőlegesen tartani, max. alszik a válladon. Simogasd a hátát picit erősebben úgy, mintha felfelé tolnád a levegőt. Kicsit hülyén hangzik, de nálunk ez bevált, sokszor még álmában is büffent egyet :-) Érdemes feláldozni a bealvást, mint egy óra múlva azért szenvedni mert nem tud aludni a szelek miatt.

Na jól van ... megyek, mert már én is álmos vagyok!

Timi

Kép
manati
 
 


persze hogy vannak szekek. Fenn az etteremnel, korben a jatszo korul szekek es asztalok, hisz ott a buffepult egy karnyujtasnyira haol 11ig reggeli 11tol ebed veheto. Suti meg kave minidg van :lol:


Hat Annam nem allhat be a nagy sulyu nagy babak soraba. Igaz o eleg kis sullyal is szuletett es 2 honaposan volt 4700gr. de mondta a dokineni szepen gyarapszik. Csak az a baj hogy az o hizasaval aranyosan hizom en is :twisted: :evil: Pedig ettol a hatam ugyan ugy leszakad es csak frusztralva erzem magam, de nagyon.
MAr varom hogy tornazhassak es ne egyek!
Igaz nalunk a tejcsi mar minimalis( ma utolso lehetosegkent nekialltam homenak) de azert nem merem elkezdeni a "kikepzest" nehogy ez a kicsi is elmenen.

Kriszti: mond Annanak nincs hova sietni. BAr szepen sut a nap, es szuper idekinn minden, de odabenn ezerszer jobb!
En is ittam ettem indent, es megis tulhordtam sot egyaltalan nem tagultam :? Pihengess!

Fulbevalo: nekem tetszik, parom nagyon ellenzi igy nekunk nem lesz, amig Anna maga ugy ne dont. Hat ez van, ezen nem fogok vitazni a ferjemmel, hisz annyira nem lenyeges dolog.

Furdeto: mi 1 honapos koraig hasznaltuk a kremet, mikor elfogyott nem iratttunk tobbet, ferjem utalta, es mivel a furdohabtol sincs baj, igy maradtunk annal.

most mennem kell, mert felebredt, majd meg probalok jonni.

jajj Timi Blanka nagyon edi!

Botinak jo dolga lesz a talin ennyi csaj kozott :P
aaa3
 
 


Sziasztok!

Tegnap séta közben az ovinál összefutottam Anikóval és Dorinával :) Dorina nagyon szép kislány, szőke haj és kék szem :) Megkértem, hogy beszélje meg a tesóival, hogy ne legyenek betegek, hogy Anikó el tudjon jönni csüt.ön a talira :roll:

Szopi téma: Boti 3 óránként eszik, bárhol vagyunk. HAjnaltól reggelig illetve egy hosszú séta esetén (amikor alszik) akkor kibír 4 órát is.
Én éjszaka, ha bealszik, akkor is büfiztetem, igaz sokszor álmában jön a büfi, de Timinek igaza van, be kell vállalni, hogy kicsit felébred, minthogy fél óra múlva keljen, amikor Te már visszaalszol....

NEm tudom ki aludt eddig egy szobában a Babával (mi igen), most 7végén megyünk bútort venni Boti szobájába és külön tesszük. Azt hiszem Ivett ti is Dorkát nemrég tettétek át.Tapasztalat?
Boti is egyedül alszik egész kis korától egy nyálkendő, Álomszép CD és cumi segítségével :roll:
Kíváncsi leszek, hányszor fog kelni, ha már egyedül alszik. Most még 2x eszik éjjel ill. hajnalban, de én sem adnék neki se teát, se vizet.

Eszter: egy ismerősöm úgy húzza az időt este, hogy akkor még sétál vele é így ki tudta tolni az esti fürcsit meg a kajcsit is.

Mi még mindig gyógyszertári fürdetőkenőcsöt használunk, de ha váltanánk akkor azt hiszem Babe-t vennénk.

MA délután megyünk megint jógázni, kendővel és trolival :wink:

Most mennem kell, még takarítanom kell :(

Szép napot!

U.I.:Boti már nagyon kíváncsi a csajokra :lol:

Melus

Kép
melus79
 
 


Melus!

Dorka nagyon jól alszik a külön szobájában. a hálónkban eszik vacsit, aztán ha llátjuk,hogy kezd álmosodni,akkor visszük át.
szerintünk nyugodtabban tud aludni ott, mert nincs semmi zaj, ami zavarná. a férjem még nem nagyon akarta,hogy külön menjen, de mot már belátta,hogy ez volt a legjobb megoldás

Kép
.ivett
 
 


NA Anna is olyan mint Zsofi. Ha a lakasban illetve erkelyen alszik el max 20 perc az alvas, de ha leviszem, akar kendoben akar kocsiban meg van a 2 ora is. Szoval o cak mozgasban tud aludni napkozben:( ez igy ebben a szep idoben meg nem gond, de mi lesz a minusz fokokban asszem nem fogom nagyon elvezni.....

Akkor a jovo het csut 11 ikea az fix? Beirhatom a naptaramba?

Eves: en nem tudok orakat irni mennyi idonkent eszik Anna van hogy 1 ora sem telik el( este fele mikor nyugi, bar ez ugye nem ehseg miatt van) de napkozben van hogy 5 orat is kibir. Osszesen 5 nagy etkezese van, ebbol 2 tuti tapi, de van hogy 3 :cry: Es igazibol szerintem sokat eszik, de a tokajan es a hurkain kivul mason ez nem latszik....

hason fekves: hat igazan azt hogy "szoktatni" mivellehet nem tudom. Tan ha vele szembe lehasalsz, es mokaztok, vagy oda teszel neki valami kedvenc jatekot. Nem tudom mert Anna kifejezetten szeret hason lenni, csak ha elfarad sirdogal. Erdekes, nem am letenne a fejet, nem sir, hogy forditsam meg:) Gondolom ezt is megtanulja majd hogy attol ha hason van alvasidon kivul is leteheti a fejet:)
MEg is dicserte az ortopedus milyen szepen tartja a fejet, es szerintem ebben van szerepe a kendonek is, mert ha belegondolok ahogy ott fekszik, hiaba tartja a kendo es a kezem is sokszor a buksit, azert igencsak edzi a nyakizmokat.
Probald amikor nagyon nyugodt, pihent....Es kicsi idovel kezd majd tan menni fog 5 peerc is.
aaa3
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors helyzetjelentés :-)

November 6-án fogjuk megkapni az új oltást a 4. hós kötelezővel egyszerre. A mostani oltást Blanci szépen tűrte, doki néni teljesen oda volt érete, mert magyarázott neki és mosolygott :-) 6000 gramm és 62 centi. Hát nem vagyunk mi sem olyan nagyok, súlyra. De mondta a védőnő, hogy lelassul a gyarapodás mostantól így nem gáz hogy csak 60 dekát hízott egy hónap alatt.

Most alszik, úgy hogy megyek takarítok egy kicsit.

Timi

Kép
manati
 
 


Sziasztok!

Férjem öszedobott egy kezdetleges fotótárat. :D
Addig is amíg nem tudok jönni nézhetitek, ha van kedvetek.

Érdemes egy pillantást vetni az utolsó képek között lévő babahordozós Roli képre, mert annyira hasonlít a Szandrára, hogy ha nem a kék autós bodyjában lenne, akkor nem tudnánk, hogy melyik gyerek az.?
Büfi nélkül nálunk sincs alvás, én is szánok rá időt még akkor, mert különben visszahív.
[/url]http://www.freeweb.hu/tsabigo/[url][/url]

[img:aa410caced]http://img34.glitterfy.com/315/glitterfy-flpbk9080522327334.gif[/img:aa410caced]
[img:aa410caced]http://lbym.lilypie.com/Ev7Sp1.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb5m.lilypie.com/xRzrp2.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb3m.lilypie.com/Ypxcp2.png[/img:aa410caced]
kissani
 
 


Anikó jók a képek :-)) A gyerekek gyönyörűek!!! Milyen szép menyasszony voltál :D mint egy királynő!

Timi

Kép
manati
 
 


Anikó, nagyon szépek a Gyerekeid!Biztosan büszke vagy rájuk! Tényleg gyönyörű mennyasszony voltál!

Melus

Kép
melus79
 
 


SZiasztok!

Melus, mi még csak nagyon "fiatal" szülők vagyunk, és Karina egy késő éjszakai és egy hajnali evéssel elvan. Mindig is a saját kis szobájában aludt. De nagyon kacérkodom a gondolattal, hogy idetenni magunk mellé éjszakára. Legalább rövid időre, 1-2 hétig. Ugyanis, bár nem nagy a lakásunk, annyira utálok éjjel a paplanhoz képest hideg lakásban fel-alá járkálni!!! Minden éjjel megfogadom, hogy berakunk egy kiságyat hozzánk, éjszakára, és csak átmenetileg. De lehet, hogy jobb, ha nem bolygatjuk a gyereket, én pedig csak túlélem valahogy.

ALVÁS-EVÉS: Tegnap egész nap Karina nagyon lustán szopizott, szerintem várta hogy megkapja a lefejt tejcit és azt kényelmesen benyakalhatja. Na, elegem lett, mert apadt a tej is, úgy láttam, az elmúlt két napban, szerintem emiatt. 3-kor evett, utána 6-kor, miután 3 korty után bealudt, leraktam, hogy majd csak felébred, ha éhes. 3-szor felébredt, de mindig 5-6 korty után elaludt. Szóval nem volt igazán éhes, úgy véltem. Férjem is azt mondta, ha éhes, felébred, és akkor teljes erővel enni fog, nem csak nyammogni. Legközelebb érdemi evése éjfélkor volt, tehát a delután 3-hoz képest 9!!! óra. Én már a hajamat téptem. Éjfélkor viszont teljes erővel evett újra, és azót sincs baj. Szerintetek ez miért volt? És lehet ilyet csinálnom vele egyáltalán, hogy ha nem ébred magától, hagyom aludni?
Egyébként a heti hízási penzumot bőségesen teljesítjük.

Anna

Kép
tulli
 
 


Sziasztok.

Háát elegem van ebből a hétből. Mi jöhet még?? ugye hétfőn leszedték a 6 évesem lábáról a szemölcsöt. Ő most itthon van vele. Ma meg az ünnepeltem eltörte a csuklóját. kemény 3 és fél órát voltunk a sebészeten.
Kép

harivera
Budapest XXI. kerület
 
 


Vera, boldog szülinapot és jobbulást kívánok!

Timi, Melus, köszönöm.
Ennek az új oltásnak nekem is utánna kéne néznem már.
Melinda, szólt a Dorka a tesóknak, hogy ne legyenek betegek :D
Meg megkérdezte, hogy miért félek a gyerekektől? :roll: Nem győtem magyarázkodni a hétvégi babazsúrról.
Jó napom volt ma, holnap elmesélem.

[img:aa410caced]http://img34.glitterfy.com/315/glitterfy-flpbk9080522327334.gif[/img:aa410caced]
[img:aa410caced]http://lbym.lilypie.com/Ev7Sp1.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb5m.lilypie.com/xRzrp2.png[/img:aa410caced][img:aa410caced]http://lb3m.lilypie.com/Ypxcp2.png[/img:aa410caced]
kissani
 
 


jó reggelt Mindenkinek!

csak gyorsan feljöttem elköszönni, a hétvégén utazunk haza.
Vera jobbulást mindenkinek!
a csütrötki tali felírva a naptárba, ott leszünk.
este Dorka álmából keserves sírással ébredt, vagy fél óra kellett a megnyugtatásához. így még nem hallottuk sírni szegényemet. nemtudom mi történt vele. egész nap nagyon jókedvű volt. nemtudom ki bántotta álmában :x
jó hétvégét!

Kép
.ivett
 
 


Sziasztok!

Én is csak beköszönök, mert még van egy-két dolgom. Tegnap a nagy takarítás vége az lett, hogy ablakot pucoltam az egész lakásban. Esétre meg minden porcikám sajgott, mert már rég trappoltam ennyit és ilyen gyorsan. Ugyanis Blancika 3 órát aludt egyhúzamban én pedig addig mint egy őrült, meg nem álltam.

Ma a fürdőszobát szeretném rendberakni aztán tényleg ragyog az egész ház :-)

Anna az volt a gond, hogy délután 3-tól éjfélig aludt és nem evett a baba? Vagy az, hogy délután 3-tól éjfélig keveset evett? Én az utóbbira saccolok, hogy felkelt azért, de pár korty után aludt újra. Úgye? Szerintem ezzel semmi gond sincs. Hiszen ő annyit eszik amennyit kíván. Ha neki 5-6 korty elég akkor nyugodj meg nem fog éhen halni. Aludjon csak, nem kell felkelteni igaza van a férjednek, ha éhes majd fel kel.

Vera, jobbulást a gyerekeknek és boldog szülinapot a legnagyobbnak :-)

Ivett, sajnálom, hogy Dorka így ébredt álmából :-( Blancika is sírt már föl álmából, könnyes volt a szeme is. Úgy sajnáltam. De nálunk nem tartott sokáig; magamhoz ölelem és puszilgatom aztán megnyugszik pikk-pakk. Én is gondolkoztam már, hogy vajon egy ekkora baba mit álmodhat rosszat? Elvitték a manók a tejcsit? :lol:

Na megyek, mert soha nem leszek kész!
Szerintem ma már nem jövök, mert elég húzós napnak nézek elébe, este pedig póker party :D úgyhogy mindenkinek szép hétvégét!!!

Timi

Kép
manati
 
 


csutortok 11et en is beirtam:)

HAt nekunk most megint 2dedos" ejjelunk volt ket ebredessel, de csereben en is aludtam reggel mig o:)
Igy egesz elviselheto volt.

En azt sem tudom mibe kezdjek megint annyi a teendo, de a porszivozas kesz, foznom meg nem kell, tehat a tobbi meg raer.

szep napot mindnekinek!

mi honlnapra megint janos hegyi kirandulast tervezunk, remelm jo ido lesz.

Ma is ki szeretnek menni valamerre csak meg nem tudom hova. egyedul olyan uncsi setalni...
aaa3
 
 


Sziasztok!

Gyors bekukk.
Zsófi egész nap olyan nyűgös, nem tudom mi van vele. Fáj a torkom,remélem nem kapta el.
Nálunk is az van, hogy ha elmegyek vele csavarogni, akkor 4 órát is elvolt már egyszer, itthon 1-2 óránként kér enni. Látom rajta, hoyg fáradt, de nem tudom elaltatni, csak ha leviszem sétálni és ha szerencsém van,akkor alszik még 2-3 órát is.

Ikeában fent tuti vannak székek, lent nincsenek csak.

Kép
andaka
 
 


Sziasztok!

Én is rövid leszek, mert vasalnom meg pakolnom kell, ugyanis mi is utazunk, a szüleimhez vidékre. :lol:
Vera: Jobbulást a betegeskedőknek.
Anna: Nekem anno a gyerekorvos meg a védőnő azt mondta, hogy csak a koraszülött babákat kell ébreszteni kajcsiztatni.
Anikó: Jók a képek!

Tegnap volt megismerkedésünk 13. évfordulója. Csináltam jó kis vacsit, ünnepi terítés, bor, meg ami kell. Luca nagymamánál volt egész nap, így tudtam, hogy hazafelé a kocsiban elalszik, így Tőle nyugi lesz. Dalmát korábban (6:30-kor) fürdettem aztán kajált. Gondoltam szépen elalszik vagy elnézeget utána, ahogy szokott. Na a kisasszony úgy túlette magát, hogy másfél órán át üvöltött. Volt közben bukás, hasfájás, pukik, aztán elaludt (aztán csak éjfél után kelt). Persze a kaját melegíteni kellett. :cry:

Csináltam egy albumot Dalmus 1. hónapjáról:

http://www.babaszoba.hu/services/albums?alid=34237

Jó hétvégét mindenkinek: Tündi

Kép
Kép
tündi76
 
 


Sziasztok!

Bevásároltunk ma a piacon, délután 2,5 órát sétáltunk, én jól el is fáradtam.
A 7végén én sem leszek, mert utazunk a rokonokhoz!

Tündi, Dalma nagyon aranyos, jó az album!

Jó 7végét mindenkinek!

Melus

Kép
melus79
 
 


Sziasztok.



Nem akarom az ördögöt a falra festeni de ma egész nap keményedtem és elmentem nemrég az sztkba de sajna nem volt jó a ctg. Pont nálam romlott el szóval ha holnap is folytatódik akkor khba kell menjek

harivera
Budapest XXI. kerület
 
 


SZiasztok!

Vera: Boldog Szülinapot a fiadnak! :)

Hát nekem szörnyű két napom volt, ill. éjszakám. A férjem
nem volt itthon, így én kiköltöztem a nappaliba, hogy halljam
ha Lali felébred. Ugyanis ő most sem alszik külön, hanem az
apjával. Eddig egy szobás lakásban laktunk így ő nagyon hozzá
szokott az együtt alváshoz. Én meg Abival alszom. Az első
éjjel olyan jövés menés volt a lépcsőházba éjjel, mintha költöznének. A kutya is ugatott a szomszédnál, akkor azért nem aludtam.
Második éjjel meg a gyerekek váltották egymást a felkeléssel.
Igy össz-vissz négy órát aludtam.
Végre itthon a férjem. Lali már több mint egy hete nem kakilt.
Amióta volt neki a beöntés nagyon fél kinyomni a kakit és inkább
nem nyomja ki. Igy ma beöntés volt és fenyegetés hogy
kúpot is kap ha nem kakil. Az apja elindtult a patikába erre szegénykém úgy megijedt hogy inkább kinyomta azt a hatalmas
kakilt. Most mindennap szépen valahogy rábírjuk őt egy kakira.
Nagyon sajnáljuk őt. Annyit gyötrődik. Sajnos a gyümölcsöt nem
tudom megetetni vele. :(
Kicsit sok voltam, de muszáj voltam kiírni magamból.
Köszi.

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 


Írtam egy csomó mindent, elszállt. :evil:

Szörnyű éjszakám volt. Megfogadtam, hogy büfiztetek. Na ebből az lett, hogy 2től 6.30ig röpke fél órácskát sikerült aludnom. Volt büfiztetés minden pózban,semmi,férjemel is össze vesztem,majd a Zsófika felébredt, mikor elaludtam reggel 5kor, mert nagyon bántották a szelek. Kitornáztam egy csomó pukit belőle.Majd fél 7kor siekrült vissza aludnunk.
De rájöttem mi lehet a baj...

Kép
andaka
 
 


Van a hipp-nek egy teája, amit iszok talán szerda óta többször, mint eddig, mert beteg voltam. Ezt mézzel, jó melegen. Szoptatós anyknak és kismamáknak készült. Van benne kömény is. Napi kettőt ittam. És Zsófi rengeteget pukizott,de kakilni nem nagyon. És szerintem ez lehetett a baj. TEgnap volt már szélcső is. Használt már valaki?
Ma nyakig össze kakilta magát szopi közben. :D de kijött,az a lényeg.

Szép álmokat, megyek, meg akarom nézni még a képeiteket!

Kép
andaka
 
 


Anikó te jó ég!Kitől örökölték ezeket a gyönyörű szemeket a gyerekeitek?Na meg a bőrük...nagyon szépek!

Kép
andaka
 
 


Tündi de édes Luca ahogy nézi Dalmát :) Sok haja van!NAgyon édes!

Kép
andaka
 
 


sziasztok!
Látom sokan távol voltak a hétvégén - mi is lent voltunk Siófokon a Balcsin. Gyönyörű idő volt - nagyokat sétáltunk, kicist kirándultunk is :-). Jó egy kicsit kimozdulni, mert anyukáméknál koszt-kvártély-jó levegő - nincs is annál jobb. A legnagyobb haladás pedig, hogy Glória úgy tűnik talán átszokik az átlag 3 órás evésre. Mert tegnap is evett este fél 9-kor aztán fél 2-kor meg fél 5-kor. Délelőtt inkább 3 óránként, délután és este meg 2 óránként. Gondolom azért is, mert a délutáni tej már nem olyan "dús". Persze a fél 4-es hiszti egyik nap sem maradt el, de betudom annak, hogy túl sok inger érte.... Meg megfogadtam a tanácsotokat és megpróbáljuk később letenni: 20.30 - 21.00 körül. Így éjjel tovább alszik és később éhezik meg talán... Na majd meglátjuk.
Anikó - nagyon jók a képek - édesek a gyerekeid!
Tündi - nekem az a kép tetszik a legjobban amikor apához bújnak a csajok :-)
Büfi - én is mindig nagy gondot fordítok rá, de ha éjjel nem megy - akkor nem megy. Ráadásul Glória nem is nyel nagyon levegőt, meg éjjel van hogy olyan ernyedt állapotban szopizik, hogy hiába büfiztetem nem jön semmi...
Glória is ritkábban kakil mostanában - holnap tutira fog már, mert ma már nagyon szenvedett. Pont most akartam szopiteát inni, hogy az majd segít - de lehet, hogy pont ártani fog? Azt olvastam, hogy akár ha 10 napig nem kakil az se gáz, és nem szabad adni neki semmit tejen kívül, nem kell ingerelni se lázmérővel vagy szélcsővel, majd kijön aminek ki kell jönnie. Mondjuk a 10 nap azért durva...
Már rég akartam írni, hogy én Pincusnak álmában (miután délelőtt elringattam pl.) szoktam levágni a körmét, és így garantált, hogy nem rángatja a kezét :-).
Remélem most összefog jönni a találka, mert nagyon kiváncsi vagyok. Egyébként az Ikea felőlem jó, mert legalább lehet enni, de nincs esetleg (legközelebbre akár) valami közösségi ház, vagy ifjúsági ház ahová esetleg lehet menni beülni? Budaörsön tudnék 3 ilyen helyet is... - ha egyszer gondoljátok, hogy kijöttök :-).
Timi - ha Budán leszel - és gondolod - elviszlek szívesen titeket a találkára! Aranyos volt amit írtál - jót nevettem - hogy mi rosszat álmodhat a baba: "elvitték a manók a tejcsit?" :lol:
na lehúztam magam - most bepótoltam az egész heti lemaradásomat a beírásokban...

Kép
chesther
 
 


sziasztok

Hajni:
Jaj szegény Lali, szinte látom magam előtt ahogy bepánikolt, sajnos ismerős a helyzet, csak nekünk más mumusunk van.
Ha Lali nem eszi meg a gyümölcsöt próbálkoztatok már gyümölcslével? Nálunk a Kubu rostosa a segítség kaki ügyben. Ez nem agyon cukrozott meg E-zett, hanem tényleges gyümölcstartalommal van, kimondottan gyerekeknek készül. Amikor iszik Levi, utána hamarosan jön a széklet. Volt olyan, hogy megvontuk tőle, mert átesett a ló tuloldalára csak ezt volt hajlandó inni, nem kapott 2-3 napig, de széklete sem volt, szenvedtünk rendesen, szószerint rosszullét belőle gyomorgörcsöléssel sírással, mert úgy felgyülemlett benne a kaki. Így korlátozásra ügyelve, de minden nap kap inniilyet és nincs gondunk.

Tündi , Anikó szépek a gyerekek és örülök, hogy rólatok is volt fent kép, mert jó érzés arcot kapcsolni a hozzászólásokhoz.

Alvás:
én is kimerültem egy kicsit , felváltva volt beteg nálunk mindneki és nagyon sűrű ébredések voltak mindíg valakinek valami baja volt.
A legnagyobb gondom azonban, hogy nagyon beállt a hátam meg a vállam és piszkosul fáj. Meg is eröltetem cipekedéssel nagybevásároltam, Vivi is sokat volt most kézben illetve a túéhajszoltság meg a fáradtság jön ki rajtam így. Amikor dolgoztam 2x voltam úgy hogy nagyon hajtós időszak után annyira beállt a váll-nyak izomzatom, hogy lemerevedtem, gyógytornász rakott helyre. Most ma voltam a masszörünknél, amit csinált nagyon jó volt, de most nagyon sajgok megint. :( remélem nem áll be megint a vállam mert akkro se emelni, se szoptatni nem tudok, annyira fáj mindne mozdulat.

Kendő:
tegnap vetettem a párommal a Brendonban egy nagyon jó hordozókendőt. Amim volt azt nem szerettem mert nekem annyira melegnek tünt felkötve, hogy mindíg besültünk Vivivel. Meg nagy helyet foglal, a babakocsi alján, macera felvenni így soha nem vittem ahol hasznát vettem volna ( játszótér, bolt )
Ezt pikk-pakk felkapom, nem kell kötögetni, tekergetni, nem zavar a csomó a hátamon és nem meleg, nem sülünk be alatta mind a ketten.

http://www.brendon.hu/ProductSearch/vie ... =1&whid=25

linda

Kép
Kép
prünty
 
 


Sziasztok.

Kérdés:
akinek esetleg külsős dokija van (bár úgy tudom csak nekem van) az hogy oldaná meg az olyan helyzetet mint ami nekem pénteken volt?? Rendszeres félórás fájásaim voltak reggeltől egészen estig de hála elmúltak másnapra. de felhívhattam volna a kht?? A dokit nem akartam zavarni főleg hétvégén nem. Én nem vagyok ez a tipus mert tudom hogy nem nagyon fogok tudni pénzt adni neki. így szülnék az ügyisnél is. csak maradhassak ebben a khban.

na szóval ki mit csinált volna??

harivera
Budapest XXI. kerület
 
 


SZiasztok!

Linda: Már próbálkoztam a Kubuval is, szinte mindig veszek neki.
De nem vettem észre javulást. Sajnos azt vesszük észre, hogy
lelki okok vezettek ide. Mert egyszerűen fél kinyomni a kakit.
Úgy megijedt a múltkor is hogy kúpot kap, hogy gyorsan kinyomta azt
a hatalmas kakit. Utána meg még ő simogatta az apját. Nagyon aranyos volt. Most épp az anyóséknál van, és azt mondta anyós
hogy tegnap kakilt kétszer is normál adagot. Hát nem tudom, talán
mi vagyunk rá rossz hatással. :(
Tényleg már kezdem magamat okolni a dologért. Persze most már
minden nap muszáj neki levest enni. Még a főzelékre kell őt valahogy rászednem. Mert sajnos a gyümölcsöt kapásból elutasítja, pedig meg sem kóstolja.

Büfiztetés: Annak idején Lali nekem is nagyon nehezen büfizett. Én fel is adtam az éjjeli büfiztetést. Abigélt sem büfiztetem éjjel, ha
kijön belőle addig még átteszem a kiságyba akkor jó.
Hát én egy ilyen szörnyű anyuka vagyok. :)

Hajni

Kép
Kép
Kép
ajni
 
 


Sziasztok!

A 10 nap kaki szerintem akkor oké, ha nem látod, hogy a gyerek ettől szenved. Mert akkor megemészt mindent.

Állatkerti játszóház van még esetleg, ahol lehet leülni.Ott is van büfé, jópofa, igaz inkább már járni tudó gyerekek élvezik. Nem tudom, hogy működik, egyszer voltam ott előadáson, de nagyon szép hely.

Képzeljétek, 2 fantasztikus éjszakán vagyunk túl. Zsófi péntek este 9 körül elaludt, 3kor ébredt, evés, büfi (most jött) majd reggel 6kor kelt, de nem etettem csak megpróbáltam büfiztetni és hasrafordítottam, így aludt tovább 9ig. :D
Tegnap egséz nap úton voltunk, etetni jöttünk haza, így: 9-12-4-8kor evett :D ESte fél 10kor aludt el, éjfélkor felébredt, de nem az éhség miatt,de kért így picit adtam neki, majd be a bölcsőbe, hasra fordítottam és reggel 5.30ig aludt. Ekkor kajcsi, majd 9kor keltünk. 20 perces torna kajcsi előtt szült egy szép kis kakit. :D
Végre én is pihentem!

Lányok képzeljátek a munkáltatóm még mindig nem küldte el a TB-nek a TGYÁS-hoz szükséges papírjaimat, sőt júl.27-től még nincs a táppénzem sem kifizetve miattuk.Kész vagyok!

Kép
andaka
 
 


Sziasztok!

Tegnap Boti hasról hátra, és hátról hasra fordult :) úgy megtetszett neki a dolog, hogy egész délután ezt csinálta! mi meg közben berendeztük a szobáját, már csak a kiságyat kell áthoznunk a mi hálónkból...

Mi is nagyon várjuk már a találkát!Tegnap voltunk pont Ikeában, fönt az étteremnél biztosan el fogunk férni!

Hajni, kitartást!!!!

Andi, tök ügyes Zsófi hogy ilyen jól alszik már :)

Vera, szerintem hívd nyugodtan a kórházat!Vigyázz magadra!

Sajnos iszonyú sok házimunka halmozódott fel a 7végén, muszáj mennem, mert igazán akkor haladok ha Boti alszik (vagyis most). És a héten még ablakot is akarok pucolni....

Szép napot!

Melus

Kép
melus79
 
 


Ildi: en bementem volna a korhazba, illtve volt is hogy bementem, mikor 2napon at gorcsoltem, pont hetvegen, az ugyeletes doki megvizsgalt, uh-t is keszitett. teljesen nyugodtan menj be ha ilyen van. A dokidat attol nem zargatjak. de remeljuk mar nem lesz ilyen ! Pihengess!


Bufi: hat Annanal a napi 1-2 bufi mar nagy szo! Eleinte egyaltalan nem tudott es most is tenyleg ritka. Azert perze vallra teszem eves utan de nem varom legyen is, ha van az csak jo!


Tali: en sajna nem tudok klub szeru helyet, ahol gyerkozok is el tudjak magukat foglalni. Az allatkerti tema azert nem olyan jo , mert azert nem annyira olcso,es tenyleg mar jaro gyerkocoknek valo.
Ikeaban van kaja is jatszo is.....


alvas; mi megint visszaalltunk a ketszeri kelesre:( igaz este meg mar 8kor alszik. Mostanaban oriasi cirkusz az esti keszulodes:( csak kinovi ezt is:)


Mindenkinek szep napot!
Elvezzuk a venasszonyok nyarat!
Vendég
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?