Új privát üzeneted érkezett!

az elkövetkezendő két hétben nem nagyon leszek, mert utazunk megint haza és ott hol tudok majd a gép elé kerülni, hol nem, de inkább hol nem.
a párom anyjának a háza lesz kicsit tatarozva, meg anyuméknak is már nagyon unokázhatnékjuk van.
Vendég
 


Na lányok! Mennyi parázás!

Nekem az a véleményem, hogy a keményedések teljesen normálisak. Kivéve azokat, amik idő előtt nyitják a méhszájat. A simaizom lazítókkal meg az a probléma, hogy a méhszáj is abból van, tehát azt is lazítja, így könnyebben nyílhat. Ezt egy doki mondta nekem egyszer. A másik meg, minél idegesebbek vagytok, annál több a keményedés. Legyetek már magabiztosabbak egy kicsit!!! Gondoljatok bele mennyi kismamája lehet egy dokinak és ha mind állandóan hívogatná a legapróbb problémáival... Lehet, hogy túl empatikus vagyok. Szerintem nem a gyógyszerektől múlik el a dolog, hanem attól, hogy beveszitek és azt gondoljátok most biztos el fog múlni. Mi lenne, ha szépen lefeküdnétek ilyenkor és azt mondanátok, most pihenés és ellazulás!!! Nekem mindig bejött! Pedig állítólag nekem irritábilis a méhem, vagy mi és egész várandósságom alatt gyógyszert kellett volna szednem. Természetesen nem szedtem, a dokim meg mondta, hogy jó, már nem annyira vészes, csökkenthetem az adagot. Na rendben, lassan itt a szülés ideje már abba is hagyhatom. :lol: :lol: :lol:

Megnéztem a kiskönyvemet és a 36. héten 3100, a 39.-en 2110 a CI értékem.
hettuli
 
 


Sziasztok Lányok!Anyany:Vigyázzatok az úton és várunk vissza :D :D :D Sarmon:Nagyon édesek a gyerekek és a nadrág is szuper szegény ez a fejfájás szörnyü lehet pihizz sokat!Gégéé:R-né Éva lesz a szülésznöd nekem ő volt és nagyon nagyon aranyos :D :D :D Látod csak kicsit izgulj nekem is azt mondta a doki bácsi hogy túl sokat izgulok ilyenkor történik baj ugyhogy jól megnyugtatott :) De aztán végül itt vagyunk ketten egészségesen és ez a lényeg!Ancsi:Örülök hogy Jázmin jól viselte a szombatot még jó hogy nem kell sokat menned szegényem még sirtál is a vonaton!?Trundike:Jól teszed pihenjél csak amíg lehet :wink: Képzeljétek nekünk tök jó éjszakánk volt Hanna aludt 20:30-tól 2-ig aztán 15 perc kaja és 6:30-ig ilyen még nem is volt hetek óta 11-töl hajnal 3-ig fent volt most meg sétáltunk egy nagyot úgyhogy még pihizik én meg megyek gyorsan főzni!Puszi nektek!
Vendég
 

 
 

Sziasztok!

Sarmon fejfájásod hogy van? Remélem sehogy :D Nagyon jó ez a gatya mutattam is a páromnak h én is szerettem volna egy ilyet, de erre a rövid időre már nem veszek :D Még az ára is egész jó. Nekem egy farmerom van és nagyon fogom sajnálni ha már nem lesz pocak amit belerakjak, olyan jó fazonú gatya :D

A gyógyszerszedéssel én is hadilábom állok a vitamint szedtem a 12ik hétig de aztán már csak ha nem felejtettem el a félidőig, most meg magne B6ot kellene szednem 3x1-et, ebből jó ha 2x1 sikerül :D :D :D Mindig is utáltam ilyeneket beszedni, én is inkább ledőlök és behúzom magamon a féket ha keményedik a poci.

Anyany jó utat vigyázz a kiscsajra, nálunk is ez lesz ha meglesz a Manó néha majd anyuékhoz költözök, hogy unokázhasanak :D

Ma voltam a fodrásznál ez is egy kitűzött cél volt szülés előtt, hogy oda még eljussak. Vészesen fogynak a kitűzött céljaim amit a szülés előttre beterveztem :lol:

KépKép
winchi
 
 


sziasztok!

Igen Lara, Ő lesz a szülésznő :)

WINCHI...19 nap; hát ez tök jóóóóóó:)

hettuli; néha nagyon nehéz lazítani ám...nekem az éjszaka, alvás közben volt a nagy keményedés...annál jobban már nem tudtam volna lazítani,minthogy alszok :) de igyekszem nem idegeskedni annyit...

Lara, Hanna egy tündérke.

trundike pihenj csak, ameddig lehet :)

ancsi_ pancsi; szegénykém el is hiszem, hogy sírtál a vonaton. Jó anyu vagy.

anyany, winchi megszül, mire visszajössz, meg lehet trundike is. Remélem én nem, sarmon sem. jó utat, jók legyetek.

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Sziasztok!

Csak gyors bekukkantok. Sajna nem nagyon tudok még mindig netezni. Nagyon sokat rohangálok a ház miatt. Na meg nem könnyü két gyerköccel. 4 napja szinte alig alszok. MErt mindkettő sokszor felkel az éjszaka.

Remélem mindenki jól van.

Trundike,
remélem küldesz nekem majd sms-t.

Kitartást akinek már nincs sok hátra.

Tünde

Kép
Kép
tucsinke
 
 


Csajok,hihetetlen ma nem vettem be a gyógyit és jól vagyok.Köszi mindenkinek aki izgult értem,na akkor én ezt a hülye bogyót akkor el is hagyom. :wink:
hettuli,Sajna a pihenés nem mindig megy,muszály a két gyerekkel foglalkoznom délután,mert délelőtt meg igyekszem megcsinálni az elengedhetetlen dolgokat mosogatás mosás,rendrakás,vasalás és miegymás,hogy dután már csak a gyerkőcökkel kelljen.Én sajna nem akkor dőlök le pihenni mikor akarok... :wink:
Holnap azért felhivom a dokit.

sarmon
]Kép[/
]Kép[/
Kép
sarmon
 
 


Winchi: Magne B6-ot? Azt a 36 hét után nem javasolják mert gátolhatja a tágulást. Valamiről lemaradtam?
Új frizura vagy frizi rendbetétel volt? Nekem is el kellene mennem kozmetikushoz is :)

Tucsinke: Küldök. Kaptam számot? :oops:

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


sarmon le a kalappal előtted ;)

trundike te meg pihizz sokat.

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Gégéé: Igenis :)

Sarmon: Szupi hogy akkor már nem fáj a buksid :)

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Tündi ezt nem tudtam, dokival meg ugye múlt héten nem találkoztam de akkor nem szedem tovább, köszi.

Csak igazítás volt, mert az én hajam annyit nő két hónap alatt mint másnak fél év alatt. És megint le voltak döbbenve a nénik akik még jöttek a fodrászhoz, hogy hogy lehet ennyi hajam nekik a negyede sincs :D Persze beszárítva többnek látszik de mindig azért megyek, hogy megtépje a hajam mert néha nekem is sok még így rövidebben is. :D A szinéről meg már nem is beszélek, nő le a szőkeségem mintha festve lenne közbe meg tök természetes a hajszínem :D Idétlen egy hajam van, na :D :D :D

Tegnap a Manó iszonyat sokat mocorgott, már fájt ahogy fészkelődött meg a buksiját nyomta lefelé, nyilalgatott odalent, elmentem pisilni és a fürdőajtóból viszafordultam még egy körre annyira nyomott :lol:

KépKép
winchi
 
 


winchi, összepakoltad már a kórházi cuccod?

az én fodrászom nemrég szült, így egy darabig nem lesz levágva a hajam, vagy nemtudom :D

akartam kérdezni az NST-vel kapcsolatban, hogy mi van akkor, ha a baba pont nem mocorog, miözben van az az NST vizsgálat...? az én babám nem mocorog mindig...

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Persze a kórházi cucc már jó ideje össze van pakolva apa megnyugtatására :D Egy sporttáskát tele raktam, de inkább több legyen mint kevesebb. Azt hiszem Bende irta le egyszer itt a kórházas listát az jó irányadó volt, hogy mégis mit rakjak be.

Az Nst-n volt akinek épp nem mocorgott a baba azt sétáltatták, hogy ébressze fel a babát, de igazából nem tudom hogy mi van ha nagyon alszik.

KépKép
winchi
 
 


Sziasztok, jó reggelt!

Winchi: Szerencséd van a hajaddal, én már mióta növesztem ...

Gégéé: Fél óráva NST előtt csoki vagy valami jó fini édesség, és egy kis séta. Fel fog élénkülni a baba. :)

Én most vágtam be egy zac si zizicukrot... Nyamm. Mi lesz velem így? Tessék. Annyira tudtam itthon vagyok és eszem :( Grrrr...

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Juj Zizi azt szeressük :lol: :lol: :lol:
Nálam a heti sláger a szezámmagos szelet amit a Lidl-be lehet kapni az is jó édes :lol: A reggelim is az volt meg egy alma :lol: Életemben nem ette msztem annyi almát mint a terhességem alatt. Miattam nem sztrájkolnak a gazdák az biztos :lol:

Tündi holnap randizunk fél 12-kor? :D Úgy készültem, hogy bemegyek busszal de a párom tegnap kinyögte, hogy bevisz holnap :D

KépKép
winchi
 
 


Winchi: Aha. Én is ott leszek. A mintát azt majd hova kell leadni? Neked is kell vinni?
És reggeli minta kell vagy ráér mielőtt az ember elindul?

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Hoztam nektek egy kis őszi hangulatot a múltkor kreáltam, mindent magam szedtem hozzá :D
Kép

KépKép
winchi
 
 


Majd bent Nst-n kérik el az anyagot :D A doki nekem azt mondta, hogy nem kell reggeli első, van aki nem hoz hanem ott vonul el alkotni, én rühellem hogy vonulni kell egy műanyag pohárral inkább elvarázsolom a táskámból :D

KépKép
winchi
 
 


igen nagy volt a csend tegnap :)

király az ajtódísz Winchi; hogy te milyen kis kreatív vagy :)

trundike én is sokat zabálok itthon...de a munkahelyemen szerintem többet ettem, mert mindig etettek a kollégáim :)

winchi egyben vagy még? trundike te? előjelek??:)

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Jó reggelt!

Gégéé még egyben vagyunk sztem mi megvárjuk a következő hidegfrontot, az meg már a héten nem lesz :D
Remélem ma ráér majd a doki, kiváncsi lennék hogy ő mit mond meddig kell még várni a Manóra

KépKép
winchi
 
 


:) Jól van! Elhiszem, hogy kíváncsi vagy! Én is az lennék! Pihenj sokat!!!

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


csajok, mizu????

trundike?? sarmon???

holnap megyek a dokihoz. szorítsatok! puszi

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Sziasztok! :)

Winchi: Szép az ajtódísz. Minden OK volt NST-n?

Gégéé: Megy a drukk ezerrel!!! :)

Lányok! Tényleg pang eg ykicsit a topik. Mi történt? Ki merre van? Hogy vagytok?

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Haliho!

Vagyok, csak nem volt jó a gépünk. Gégéé, Sarmon, sajnálom a nyugtalanító híreket. Remélem a következő vizsgálatról mát mindketten vigyorogva távoztok.

Anyany, megint lelépett :)Néha én is annyira elvágyom innen. Olyan jó lenne egy kis levegőváltozás.
November végén van egy program amire szerettem volna elmenni, de nem lesz belőle semmi. Kiszámoltam két etetést kéne Apának megoldani és sajnos nincs miből. Hiába a more milk, a sör, a karamalz, nekem bármennyi van, kieszi a csaj. Fejni egyáltalán nincs mit. Múltkor kivételesen bealudt szopi közben és kifejtem a maradék 15 millit. Gondoltam majd apránként gyűjtögetek. Azóta viszont nem volt mit. Este már mindkt mellemmel meg kell kínálnom, annyira kifogyok. Számolgattam, addigra már négy hónapos lesz, kaphatna mást is, de azt hiszem önző dolog lenne ezt ráerőltetni, csak azért hogy nekem legyen egy szabad estém. Maradok itthon és marad a régi menetrend. Anyukámnak akartam örömet szerezni azzal, hgy elviszem, de már lemondtam róla. Prtom persze erőlteti a dolgot, hogy meglesznek ők kettesben...egyebek, nem is ez a baj. Csak kaja nincsen.

Trundike, Winchi!!! előjelek???? Nekem 39hét + 1 naposan pottyant ki a lurkóm.
bende
 
 


Kép Kép Kép Kép Kép
bende
 
 


Sziasztok!

Csak győztem a programok és a gép felett és raktam fel képet :D
Tündi minden ok volt Nst-n, doki nem sokat foglalkozott velem, de nem is nagyon vágytam rá. :D Közöltem vele, hogy egy hétig még nem szülök mert jóidő lesz és ez a gyerek hidegfrontra fog jönni :D Csak röhögött és azt mondta, ok :D

Neked Uh-n volt valami újság? A doki UH-zott?

Gégéé megy a drukk neked és Emmának mára, várjuk a fejleményeket!!!

KépKép
winchi
 
 


Na dobtam néhány képet. Így csodálja a lányom a korábban említett ágyneműt.:)
bende
 
 


Bende pont kérni akartam, hogy rég láttuk a kiscsajt, de látom gondolat olvasásban is jó vagy :lol: :lol: :lol:

KépKép
winchi
 
 


Winchi! minden kívánságod így teljesüljön :)
bende
 
 


Bende: Nincs előjel de még nem is óhajtok szülni legalább 3 hétig :)
Próbáld azért megoldani azt az estét hátha összejön!
Ez a csaj gyönyörű :) Barnika örülni fog!!! :)

Winchi: Igen volt UH. Minden rendben van de a slyát sajna nem tudom :(

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


sziasztok! még egyelőre anyósnál tobzódunk, de kivagyok, mert itt éppen házfelújítás van, de az én anyumékhoz meg nem mehetünk, mert az anyum és az eyik hugom is lázas betegek. pedig jó lenne. anyósnak itt az egyik nővére látogatóban, de egyfolytában veszekednek.
grrrrr!

winchi! szép az ajtódísz!

tündi, winchi! remélem jól vagytok!

gégéé! ugye minden rendben?

bende! bárcsak Zsófi lenne ilyen jó étvágyú... amúgy ha folyamatosan fejsz mnden etetés után, még ha nem is van nagyon mit, elvileg az ingernek kellene stimulálni a mellet és lehet, hogy megindulna.
édes kis Niki! micsoda mosoly!a piros szín csodákra képes!
ma Zsófi apája piros pólóban feszít, és a lány meredten bámulta, úgy kellett rászólnom, hogy pislogjon. :)
Vendég
 


Hello Lányok!

Winchi, Tündi: remélem jól vagytok, és minden rendben a vizsgálatokkal. Tündi, unatkozol még? Bejelöltelek iwiw-en még a múltkor, ha nem baj.

Próbálok tanulni, de nem nagyon ragad az agyamba semmi. Meg persze ha Jázmin ébren van,akkor nincs tanulás...csak játék és bohóckodás!

Bende: Én is alig tudok fejni én is úgy gyűjtögetek. A múltkor, mikor suliba voltam, akkor aztán volt mit, azt gyorsan le is fagyasztottam,(de az kell majd hétfőre, mikor megyek vizsgázni) most meg egy hét kell kb, hogy 60-70 ml-t le tudjak fejni. Engem is kiesz a lány a vagyonomból. Lehet én is kipróbálom a more milk-et.
Most szombat este lesz a Bányató étteremben a szakközepes osztálytalálkozónk, elmegyünk apával. Így csak 1 etetést kell kihagyni, de alig tudok összegyűjteni annyi tejcsit, hgoy elég legyen neki....(lehet a stressz miatt is kevesebb van).
Én is azon gondolkozom, hogy minden etetés után kéne fejni, de nem jön semmi belőle, olyan üres, hogy csak úgy kong...
Niki csudi édes! Micsoda grimaszokat tud vágni :) Eszem megáll! :)
És milyen kis tokás lett a kisasszony!!

Anyany: tippeket kérünk fejés ügyben, te szakértő vagy!
Akkor most később mentek anyukádékhoz? Jobbulást nekik! Remélem hamar meggyógyulnak.

Gégéé: Hogy vagytok? Mi újság?

Lara: és ti hogy vagytok. Láttam iwiw-en Hannust apával. Nagggyyyyon jó az a kép. Olyan édik ezek az apás képek! :)

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


sziasztok!

sajnos nem jó hírek...most sem vigyorogva távoztam a vizsgálatról...

először is a múltkor szombati nagy keményedésem az volt, hogy a baba megfordult...most már farfekvéses...

másodszor meg sajnos nőtt a cisztája...most már 38mmes; így holnap mennünk kell az I.sz. Női Klinikára. Egyelőre véleményeztetés címszóval, de azt mondta a doktorúr, hogy lehet, hogy nem fehérváron fogom megszülni a babát, hanem budapesten, ahol el tudják látni, esetleg meg tudják műteni.

Felhívtam ezt a klínikát, mert a doki azt mondta, kérjek időpontot...hát közölték velem, hogy nekik nem 30 betegük van, hanem több száz, így nem osztogatnak időpontokat...

hogy hogy vagyunk...hát én csak remélem, hogy a kisbabám jól van; és nem fáj neki...én be vagyok szarva...és tudom-tudom ne idegeskedjek...próbálok....puszi nektek....

ha holnap estig nem jönnék, akkor befektettek BP-en vagy ilyesmi...

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Jaj istenem miért? Nagyon nagyon sokat gondolok rátok Gégéé, hogy minden rendben legyen Emmával! Drukk!!!

KépKép
winchi
 
 


Gégéé: :( :( :( Ez a kiscsaj nagyon makacs! Úgy látom minden erejével azon küzd, hogy szép kényelmesen kivegyék anyuci pocakjából... Azt tuti, hogy nem fáj neki, ezen ne izgulj. Inkább arra készülj fel lelkiekben, hogy leüvöltsd a dokik fejét, hogy a több száz beteg közül foglalkozzanak rendesen veled. Egyenlőre ez a legtöbb, amit tehetsz magatokért. Elküldöm neked is a számom, hogy hírt adj magadról, ha van kedved. Kitartás!!!

Sarmon: veled mi újság???

Winchi: a kis kreatív anyuci. Imádok én is ilyeneket csinálni, de mostanában csak az ötletekig jutok :(

Bende: szerintem próbálj meg reggel fejni az egyik melledből az első evés előtt. Nekem általában sok volt reggelre. De ez nem rögtön sikerül ám! Lehet, hogy kell egy hét is mire átállsz. Aztán etesd Nikit és nyugodtan kínáld neki mindkét melled. Először amiből fejtél és utána a másikat. A baba által kiváltott inger nálam mindig hatásosabb volt, mint a fejés. Aztán majd meglátod. Ehhez nem is igazán tanácsok kellenek, hanem türelem. Kislányodat meg hagyd apucira amíg ajánlkozik, neked is kell a kikapcsolódás.

Nálunk is felütötte fejét a takonykór. Szerencsére nem vészes, semmi láz, csak orrfolyás és torokfájás.

Tegnap motorozni voltunk férjecskémmel. Totál elfáradtam, de megérte. Gyönyörű idő volt és apuci egyre jobban motorozik. Igaz a táncra nem értem vissza, amire már egy hete készülök. :cry: :cry: :cry: Hétvégén meg tervezzük a velemi gesztenye fesztivált. Telezabálom magam mindenféle gesztenyés cuccal, már előre készülök! Végre családi program lesz!!!
hettuli
 
 


Oh, Gégéé, nagyon sajnálom. Niki is felháborodott a pesti orvosok hozzáállásán. A következő képeken üzen nekik.
Lányok köszönjük a bókokat.
bende
 
 


Kép

Majd jól behúz nekik egyet....


Kép

Aztán majd félreáll a szájuk...
bende
 
 


Egyébként nem erőszakos, ilyen ártatlan...
Kép
bende
 
 


Köszönöm a tejcis tanácsokat. Megpróbálom, aztán meglátjuk. Nem könnyen megy a fejés, az én cicim hozzá van szokva Niki gyöngédségéhez és kínzás az a gép. Múltkor kifejtem 30 millit, de háromszorosára dagadt tőle a mellbimbóm. Aztán egész éjjel nem aludtam, annyira pánikoltam, hogy olyan marad. Ha fejek, utána pont egész nap az a mennyiség hiányzik.
Ancsi-pancsi! hogyaqn gyűjtőgetsz? és mibe?

Hettuli! csak óvatosan azzal a motorozással :)

Anyany- láttam egy Fisher-price-os játszószőnyeget. Zenél meg egyebek. 12900,- a Távirda utcai játékboltban. A mienk Micimackós nagyon színes, de ajándékba kaptuk, nem tudom hol vették.

Gégéé! még egyszer!!! nagyon szorítok Emmáért és érted. Remélem van hírhozód és megosztod velünk, hogy mi történik veletek. Nagyon nagyon sok pozítiv energiát küldök...ölelünk-puszilunk Benneteket!!!
bende
 
 


Ancsi_pancsi: Nem baj :) Azt hiszem vissza is jelöltelek.

Gégéé: Drukkolok nagyon!!! Sokat gondolok rátok, bízom abban hogy nem lesz semmi komolyabb gond!
A bp-i kórház lehetett volna pontosabb is.
Holnap mihelyt tudsz jelentkezz kérlek!!!

Hettuli: Párom vezetni tanul :) Nagyon furi lesz ha megszerzi a jogsiját :)

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Sziasztok Lányok!Gégéé:Nagyon szorítok nektek hogy minden rendbe legyen jaj szegényem :cry: a Hanna is 30-ik héten lett farfekvéses aztán a 32-ik hétre visszafordult!Bende:Ez a kiscsaj egy tündér talán szinésznönek készül?Anyany:szegény a veszekedést hallgatni nem lehet kellemes :( trundike:Neked van jogsid?Milyen jó lesz ha meglesz a párodnak nekem is van de nem nagyon vezetek pedig az autónk is itthon van mert a párom cégessel jár de egyik nap megyünk gyakorolni mert úgy a Hannussal is könnyebben közlekednénk mint busszal bár eddig még ne buszoztunk csak sétálunk nagyokat!Hettuli:Motorozni de jó lehetett aztán csak óvatosan!Ancsi:Köszi a dicséretet!Szorítok neked a vizsgára bár bizti ügyes leszel!Ma voltunk doki bácsinál nekem is a spirált javasolta de meg se kérdeztem hogy az mennyibe kerül neked nem mondott árat?
Vendég
 


Autót vezetni??? Nálunk az már régóta megy. Férjemnek 18, nekem 8 éve van jogsim, mocira a nyáron szerezte meg és magáévá tett egy vasat kb egy hónapon belül. Mérgemben neki akartam állni én is, de aztán rájöttem, hülyén néznék ki nagy pocakkal a motoron :lol: Rám sem jönne a motoros ruhám. Úgyhogy arra jutottam, ha megszültem és iszonyatosan eseménytelennek érzem már az életem (ez elég kétséges ugye két gyerek mellett) akkor nekiveselkedek. Bár akkor megint lesz 1-2 év amíg rettegni kell, ha kimerészkedek az utakra...
hettuli
 
 


Sziasztok, jó reggelt!

Lara: Miért nem vezetsz? Én rendszeresen vezetek bár már csak idegesítenek az úton.

Ki hogy aludt? Nincs valami szép idő :(

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


bende!

http://medela.hu/kepek/lactina/lactinasinglebig.jpg

hát én ezzel szívok, csak két kehellyel. valóban felér a kínzással meg ugye gépnek nem szívesen ad tejet az ember...
a kis kézi ketyeréktől Zsófi már régen tápos baba lenne.
Vendég
 


Anyany!

Itt nézd meg a szőnyegeket. Itt a legolcsóbb. www.jatsszvelem.hu

Azt hiszem Nikinek ilyen etetőszéke lesz.

Jesszusom!! ez egy ipari gép. :) Nekem is elektromos van. Ha fejsz valamennyit, később hogyan tudod hozzáönteni a következő adagot? és miben fagyasztod le?
bende
 
 


Szia Trundike! szerintem nincs rossz idő. Mi jól aludunk. És ti?

Nekem éve van jogsim, üzlekötőként naponta tbb száz kilométert vezettem. Aztán másfél év alatt lett 3 balesetem. Egyiknél sem lett rajtam egy karcolás sem. Az elsőnél én voltam a hibás, totálkárra törtem a kocsit. Defektet kaptam egy kanyarban és beleszaltóztam az árokba. A 2. és 3. a terhességem alatt volt, mindkétszer én voltam a vétlen, egyszer jócskán törött a kocsi, egyszer meg csak behorpadt.
Most egy kicsit félek vezetni. :shock: Sőt úgy általánosságban félek az autóban és nagyon féltem a csajt is, de igyekszem legyőzni. Minden hétvégén kirándulunk valahova, hogy enyhüljön a pánik.
bende
 
 


elkezdem még egyszer...
Nekem 12 éve van jogsim...
bende
 
 


Bende: én úgy gyűjtögetek, hogy azt a 10-20 millit lefagyasztom, és úgy öntögetem hozzá a következő adagot. Vettem Avent-es tejgyűjtő poharat (kb 2500 Ft volt a tetővel együtt 10 db, persze külön-külön árulják), abba teszem, később jó lesz bébiételes tárolónak.
Tényleg brutális az ember bimbója a fejés után, bár nekem kézi szivattyúm van, nem tudom az elektomos milyen lehet...
Én ezzel is megszenvedek...
Jajj, Niki egy tündérke!!!!!

Te jó ég, biztos nagyon megviseltek az autóbalesetek. Egymás után 3???? Jajj, te szegény. Apának tavaly december 5-én volt. Totálkár lett az autónk, és ráadásul a legjobb barátja meghalt, 19 éves volt. És nem is a párom volt a hibás. Az út szélén álltak, és beléjük ment egy másik haverjuk....
Én itthon őrjöngtem terhesen, az volt a mázlija apának, hogy nem ő állt a kocsi előtt, hanem mögötte, de sajnos a Tomi előtte állt. Na, mindegy szörnyű az egész. Itt állt a garázsba a kocsi több hónapig, és én nem tudtam kimenni a kamrába,(garázson keresztül kellett volna), mert ha megláttam remegni kezdtem. Még most sem nagyon merem megnézni a képeket a kocsiról, mert feláll a szőr a hátamon.
És képzeljétek, egy autókereskedő elvitte a roncsot, és a párom látta a múltkor a kocsit a rendszámmal együtt Fehérváron. Ezek szerint a totálkárra törött autót kikalapálták, és eladták. Brrrr. borzongok tőle. Közben vettünk másik autót. Ugyanolyan típust, csak más színűt...talán ezzel majd nagyobb szerencsénk lesz. Bár így is az volt, apa életben van.
Szóval én is szeretnék jogsit, de kicsit fosok, a történtek után.
Na, nem szomorítalak itt benneteket.

Anyany: brutálisan néz ki ez a fejőgép! Minden tiszteletem a tiéd. Le a kalappal előtted! :)
Megkuksiztam a képeidet. Nagyon szép vagy! És Zsófi is gyönyörű, és apával a közös képeitek is szupik.

Gégéé: nagyon sajnálom. Drukkolok ezerrel. Elküldöm én is a számom, ha tudsz, és lesz erőd, értesíts minket. És próbálj nem aggódni. Nagyon nagyon izgulunk értetek. Millió puszika nektek, és kitartás!

Lara: azt mondta dokibácsi, hogy 18.000 lesz, és abban még nincs is bennt a felrakás....nem occsó....de valami oan fajta, amitől nem lesz az ember allergiás. Kicsit félek a felrakástól, hogy fájni fog. Mondjuk még nem tudom, hogy mikor jutok el hozzá. Majd a vizsgák után szerintem...
Biztos majd kapok a fejemre, hogy miért nem mentem előbb.....


Bocsi, ha sok voltam.

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Bende: lehet a gyógyszertárban tejtároló tasakokat venni, vagy a Brendonban. Sterilizált edénykében tartottam én a hűtőben, amikor a másik adag is lehűlt, akkor összeöntöttem. Egy napi adagot, vagy az estit és a reggelit még összeöntöttem, utána ment a fagyasztóba.

Én az Aventes tejtárolókat használtam, de a tasakokban sokkal könnyeb kiolvasztani a tejcit. Barátnőm a bébiételes üvegeket sterilizálta és abban is fagyasztotta. Persze nem rakta teljesen tele...

Na játszószönyegről akartam mondani, hogy szerintem az felesleges, mert az én fiacskám az 150*180-as plédről kb egy másodperc alatt elgurult. Ezek a szőnyegek megy olyan kicsik. Érdemesebb venni egy állványos bébitornázót vagy mi az, mert azt esetleg járókába, földre, ágyra is tudjátok tenni. Én végül azt sem vettem, mert kisfimat sokkal jobban érdekelték az ágy alatti porcicák, meg hasonlók. Vettem neki habszivacsot, azzal kitapétáztam a parkettát, de minél többet raktam ki annál gyorsabban mászott le róla. A végén belefáradtam... Az ágyába meg színes kendőkön kötöttem fel játékokat, mindig mást, máshogy, mert azt is hamar elunta.
hettuli
 
 


http://www.youtube.com/watch?v=R7lI0c9mjxY
Ő volt a Tomi!
Na, nem szomorítalak benneteket tovább...

KépKép
ancsi_pancsi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?