Új privát üzeneted érkezett!

vizkrisz és Karmen

Nekem febr. lesz az inszem, de elötte lesz az átjárhatósági vizsgálat. Már nagyon izgulok, szeretnék már ott tartani ahol most te Karmen. Neked már pár nap, vagy pár hét van hátra és tarthatod a picikét a kezedben. Vizkrisz: mikor kell az inszem után tesztet csinálni? Ez terhességi gyorsteszt? Amit neked otthon kell megcsinálni?
Névtelen
 


Kedves Karmen!
Köszönöm, hogy válaszoltál! Az én férjemnek először 6, majd 10 millió volt a spermaszáma,és ráadásul egyhelyben mozognak+csak kevés köztük az ép morphologiájú. De ennek is örülünk, mert az első vizsgálat azt mutatta ki, hogy egy ép sincs közöttük!
A férjem felhívott egy andrológust, mert ugye kell még egy szakvélemény a lombikhoz, és Ő azt mondta, hogy nem kell egyből lombikra gondolni, lehet, hogy érdemes inkább megpróbálni javítani ezen a spermaképen. Hát nem tudom... Nagyon félek, hogy most megint elindul egy újabb kezelés, aminek se vége se hossza, és ki tudja mi lesz a végeredmény. Nálatok megpróbálták kezelni a férjedet?
Bella! Köszönöm a jókivánságokatKép
Kedves Névtelen! Nekünk úgy néz ki egyből lombik lesz, úgyhogy inszemre nálam nem lesz lehetőség.
emma

Kép
emma8
 
 


Névtelen
Miért nem adsz magadnak egy találó nevet? Névtelenből több is van.
Lényeg a lényeg : az inszem után a Kaáliban adtak egy terhességi tesztet. Az inszem után 12-13 nap után lehet megcsinálni...a vizeletből mutatja meg az az eredményt.

Kriszta
vizkrisz
 

 
 

Emma! azt nem irtam hogy elöbb andrologus adott beutalot lombikra, de nekem akkor jött egy lapar endo miatt, majd fél év szuri, utána akartuk kezdeni a lombikot. A Kaáliba kellett friss andrologia, igy megint elment a férjem, akkor ugyanaz a doki most felirt 2*10 Gonal-t.
Én felhivtam a Kaális dokit hogy mennyit javitana
a spermaképen mert a férjem gyogyszerei kb. annyiba kerülnének mint nekem 1 lombik, ez meg nekünk nagyon sok pénz. Azt mondta ne váltsam ki, mert max. 40% javit, de akkor is kevés a sperma
ugyanugy lombik kellene, csak nem ICSI hanem IVF is lehet elég lenne. SZoval ne az andrologus döntse el, hanem szerintem Kaális dokit is kérdezz meg, van-e értelme ilyen drága kezelésnek.

A terhességi tesztnél arra kell figyelni, hogy a stimulálás után kaptatok-e HCG tartalmui szurit (pl. Choriognin, Profasi) mert ez a tesztet tévesen poz. mutathatja. Nekem emiatt nem lehetett 14 napnál korábban tesztelni.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Kedves Karmen!

Köszönöm a választ nagyon kedves lány vagy! Ha jól vettem ki akkor te most babát vársz igaz? Ha igy van mikorra várod? Hát nagyon remélem , hogy nekem is sikerülni fog. A napokban fogok idöpontot kérni a Kaáliba, de még mindig nagyon félek! Kép(
A barátnöd akinek nem jött meg milyen vizsgálatokat végeztek el neki? Ez súlyos baj mit mondtak az orvosok?

pusszi neked: *
kiscsillag*
 


Karmen,
En is nagyon-nagyon drukkolok neked es gondolok majd rad!
Egyebkent nekem is van eselyem a csaszarra. A doki azt mondta, hogy a legkisebb komplikacional visznek a mutobe, nem gondolkodnak egy percig sem az elozmenyek miatt.
Emma,
Igaza van Karmennek, nem szabad csak az andrologusra hagyatkozni. Paromnak gyulladas miatt volt rossz a kisfickok mozgasa, es az andrologus azt mondta, hogy csak akkor menjunk vissza a Kaaliba, ha o azt mondja, mert ugy kikuralja, hogy agyban parnak kozt fog a baba megfoganni. Ennek ellenere mi elkezdtuk a felkeszulest a lombikra, mert nem nagyon hittem benne, mar ket ev eltelt akkor es ilyenkor az embert nem erdekli mar, hogy hogyan fogan meg a baba, csak legyen. Aztan tenyleg sikerult kikuralni, viszont a papirra azt irta, hogy inszemre menjunk. Szoval jo, hogy nem vartunk ra. Igy a lombiknal minden tokeletes volt, es megis csak egy preembriot sikerult visszatenni. O viszont bent is maradt! Kép
Puszi mindenkinek,
Bella
bella
 
 


Kiscsillag! febr.12 lenne a hivatalos UH szerinti szülés várható idöpontja, de irtam hogy 19-én befekszek és január végén biztos meglesz a baba.
Barátnömnek föleg hormonvizsgálatok voltak, kapott gyógyszereket és probálták a hormonjait rendbetenni. Többet nem tudok. Nem mondanak ilyet hogy sulyos baj, mert gyakorlatilag szinte mindenre lehet megoldást találni, csak van akinél nehezebb. Az tény, hogy akinél hormongondok vannak annak nehezebb a stimulálás és igy a teherbe esés, de sok példa van rá, hogy tudtak segiteni. Egyébként ö átment a Dévai Intézetbe mert ott azt mondták neki profibbak, én nem tudom. De tény hogy spontán terhes lett közben több év várakozás után.

Bella! Szerintem se szabad kockáztatni, jo hogy rátok is igy figyel az orvosod! Izgulok mikor lesz meg nálatok a baba.

Sac nem jelentkezik, szerintem az elözmények miatt szigoruan kell feküdnie.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Szia Karmen!
A Kaáliban az orvosunk azt mondta, hogy nem nagyon javasolja a férjem andrológiai kezelését, mert semmi garancia, hogy annyival jobb lesz az eredmény, hogy végülis nem fog kelleni a lombik. Az nagyon vicces, hogy a férjem andrologusa is pontosan azt mondta a telefonba, hogy úgy kikezeli, hogy ágyban párnák között összejön a gyerek!!! Na erre kíváncsi leszek... Holnap reggel megy az én drágám személyesen megvitatni a dolgot. Egyébként, ha nem vagyon indiszkrét mennyibe került volna az a Gonal adag, amit nektek javasoltak?
Lányok! Egy fontos kérdés: lombik esetében a Ti tapasztalataitok szerint hogy lehet dolgozni? Az én munkám nagyon pörgős, reggeltől estig szaladgálok, és borzasztó sok a stresszes helyzet. Ez szerintetek megy párhuzamosan a lombik felkészüléssel?
Előre is köszönöm a válaszotokat! Olyan jó, hogy vagytok és meg lehet ezeket kérdezni - és válaszokat kapni olyanoktól, akik ezt átélték!
emma

Kép
emma8
 
 


Emma! Akkor lett volna kb. 70-80e Ft. Végül a lombikom lett 40e. Erröl ennyit.
Én megkértem az orvost, hogy munka mellett járok kezelésre igy ne napközben kelljen 3 naponta UH menni. Mindig du-ra adtak idöpontot, szurira is bementem melo után. Nagyon rugalmasak ha valaki kéri. Igaz ált. a de. ajánlják fel, mert tudják a legtöbben már tp. vannak. Nekem is nagyon stresszes a munkám, én a punkcio elött 2 nappal mentem tp-re nehogy idö elött kidurranjanak a tüszök a megeröltetéstöl. Viszont a tesztig otthon maradtam, de sokan pár nap után mennek dolgozni.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Én már nagyon izgulok most inszem elött, és bizom benne, hogy talán elsöre sikerülni fog. Azt mondjátok, hogy lehet du idöpontot kérni. Hát ezt meg fogom próbálni, amúgy félek, hogy az átjárhatosági nem lesz jó.

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Szia Békáné!
Mi másfél éve szeretnénk babát.Voltak olyan időszakok amikor jobban, máskor kevésbé idegeskedtem. Akkor borultam ki először amikor a HSG elzáródást mutatott. Akkor jöttünk ide a Kaáliba. Kb 2 hónappal a HSG után csináltak itt egy UH-os petevezeték festést ami negatív lett. Ki tudja miért. Egyesek szerint az összenövés feloldódhat a vizsgálat során a nyomástól, majd a vizsgálat után a folyadéktól, adattam magamnak Gynevac szurit is utána, de az is lehet, hogy ez a másokdik vizsgálat törte át sikeresen az akadályt. Én most vagyok a 6. napon az első és én is remélem, hogy az utolsóKép inszem után. Szerintem mióta komolyabban foglalkozom az üggyel kevésbé vagyok feszült: tudom úgyis mindenre van megoldás. Mindenkinek sikerülni fog előbb vagy utóbb...csak nem szabad feladni, elkeseredni.
Sok sikert az átjárhatóságihoz! Drukkolok.
Kriszta
vizkrisz
 


Karmen! Köszönöm a választ és drukkolok neked, hogy minden simán menjen! Biztosan nagyon boldog vagy! Kép Remélem egyszer én is megérzem ezt az érzést!

vizkrisz! Nagyon nagyon jólesett olvasni amit irtál! Kép Én még csak most kezdek majd orvoshoz járni, de jólesik hallani , hogy igy biztatsz minket! Rám különösen rámfér mert nagyon félös vagyok sajna! Kép Ma mindenképpen felhivom a Kaálit és kérek idöpontot a párom már két napja "zaklat" ezzel! Olyan jó, hogy vagytok! Kép

pusszi nektek! Kép
kiscsillag*
kiscsillag*
 


Az a legszomorúbb az egészben, hogy amikor próbálkozol, hogy teherbe esél, mindig minden honapban csalodni kell, mert mindig megjön. Én már azt sem tudtam, hogy mit csináljak. Orvosról orvosra jártam, igaz komolyan ( átjárhatóság, stb)soha nem vizsgáltak elötte, csak azt a választ kaptam, semmi próbléma nincsen majd össze fog jönni. Hömérözni kellett, és mindig csak azt halgattam, hogy félidöbe, egy nappal elötte és egy nappal utána. De nálunk semmi sem használt, ha két naponta próbálkoztunk, ha vártuk, hogy a mennyiség több legyen akkor négy naponta. Szóval mindent kipróbáltunk, és nálunk csak úgy száltak az évek. De a párom minden hónapban bizot abban, hogy jön majd magától. Hosszú idö kellett mire belátta, hogy ...Volt, hogy úgy éreztem, hogy semmi értelme így az életnek, hiszen azért mentem férhez, hogy legyen egy kisbabám. Mindig hiányzott az életemböl egy kisbaba a boldogsághoz. Félek nagyon, de viszont mindenre képes lennék egy gyermekért. Gondolom nálatok is ilyen nehéz volt feldolgozni. Már mindenhol megnéztem, hogy milyen az inszemináció, olvastam róla. Vizkrisz: nekem is ezt az eljárást fogják csinálni mint neked.

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Kriszta, Békáné! Nekem is megállapitották hogy el van zárodva mindkét oldal. Aztán mégsem lettem méhenkivüli terhes. Szoval itt is van remény.

Az évekig tartó várakozást szerintem is nagyon nehéz feldolgozni, bár nálam ez ugy volt, hogy eleinte sokkal jobban reménykedtünk, akkor fájdalmasabb is volt a csalodás. Idövel már jobban elfogadtuk, valahogy számitottunk rá. Amikor viszont sikerült (4 év) akkor már tényleg nem tünt olyan soknak mert akkor kézzel foghatóan tudtuk miért volt mindez. Remélem nektek se kell már sokat várni!

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Békáné! Együttérzek veled. Én 2000. nyarán mentem férjhez és azóta semmi. Kép Negativ volt a teszt mindig. Kép Sokat sirtam és szenvedtem emiatt. Másnak miért sikerül nekem miért nem? Kép Ez olyan igazságtalanság!!!
Az még jobbik eset amikor megjön én most jelen pillanatban annak örülnék a legjobban! Mert ez egy áldatlan állapot nagyon megvisel föleg lelkileg Kép És akkor még azt sem tudom mit várhatok milyen vizsgálatokat? Nagyon félek az egész herce-hurcátol! Kép Persze aki nem akar az még a viztöl is teherbe esik! Eszméletlen! Kép Nem tudom miért ilyen kegyetlen a sors!! Én is fiatalon szerettem volna szülni erröl most lemondhatok. Nagyon kiszolgáltatotnak érzem magam és rettenetesen félek és nem értem miért kell bárkinek is megszenvedni azért aminek természetes dolognak kéne lenni.

Karmen adj eröt és kitartást nekünk!!! Kép Te amúgy a Kaáliba jártál? Ha igen ki volt az orvosod? Ajánjatok nekem légyszives egy emberséges orvost aki elsöként az embert látja bennem és nem egy újabb munkát. Kép( Van ilyen egyátalán???
Karmen ma felhivom öket és kérek idöpontot képzeld! Kép) Aztán drukkoljál nekem!

pusszi: *
kiscsillag*
 


Kiscsillag! Igen, én is Kaális voltam. Sajnos nem tudni miért nem tapadtak meg, 1-2-2 ültettek vissza a 3 alkalommal, minden tökéletes volt. De erre mondják, egy egészséges nönél se jobbak az esélyek. Én szegedre jártam, merem is ajánlani a dokit, én már a spontán terhesség után is felkerestem többször, megnézte a leleteimet, nagyon emberséges. De gondolom neked messze van. De ha mégis érdekel megirom ki volt az orvosom. Nekem lelkileg sok eröt adott, én minden alkalommal tudtam ugy nekiindulni, hogy hittem most biztos sikerül.

Sajnos az élet nem igazságos, én is siram sokat amikor láttam hogy mások nem akarnak gyereket és eldobják maguktol. Persze amikor a klinikán feküdtem ujabb mütét mert endom volt, akkor már 2,5 éve akartuk a babát betettek egy 10 ágyas korterembe ahol aznap 5en volt abourtusza, az egyik meg egész éjjel sirt. Sajnáltam de közben megvetettem, a sorsa nagyon haragudtam. Ezeket nem lehet megtanitani hogyan fogadjuk el. Nekem sok eröt adott a férjem, akivel azt beszéltük ha nem sikerül a baba akkor is együtt maradunk, ill. pont örökbe akartunk fogadni (ill. jelentkezni).

Ird meg mit mondtak! Jaj most olyan sokaknak lesz lombik az ismeröseim közül, tuti többeknek sikerül!

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Orommel tudatom, hogy hugomnak, Bellanak ma reggel 7-kor megszuletett a kislanya, Ella.
3630 gr es 51 cm. Mindketten jol vannak, nagyon gyors szules volt.
sziasztok
andianya71
 
 


Bella,
gratulálok! Kép
Solya
solya
 
 


Andi! Hatalmas gratula Bellának és a családnak! Ez hirtelen jött nagyon, még nem számitottunk a hirre, de örülök hogy még könnyü is volt a szülése.
Akkor már tényleg én következek!!

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Köszi a válaszokat lányok!Kép Olyan jó olvasni őket.
Bellanának nagy gratula Emmához! Jó névválasztás nem mondom.Kép És az a gyors szülés...mint valami álom.
Én is nézem szerdánként a szülőszobát...nem mondom ember legyen a talpán akinek nem lesz könnyes a szeme amikor kibújik végre az a kis csöppség. Olyan kis védtelenek.
Kiscsillag: Az én orvosom dr. Kovács Péter Budán. Én meg vagyok vele elégedve 100%-ig, de olyat itt még nem hallottam, hogy valaki is szidott volna itt egy Kaális dokit. Te hova fogsz járni?
Karmen: Te hétfőn fekszel be ugye? Miért? Nekem azt mondta vki, hogy ha az inszemmel leszek terhes veszélyeztetett leszek. Én nem így tudom. Te?
Kellemes hétvégét nektek!
ui. Azért holnap is benézek.;)
Kriszta
vizkrisz
 


Sziasztok!
Kiscsillag - bejelentkeztél már? Nem kell félned, nem fognak megenni, mindenki kedves a Kaáliban.
Amint látom nagyon felpörögtek az események. Gratula Belláéknak. Szép nagy baba a méretei alapján.
Én szerdán megyek megbeszélésre a Kaáliba. A háziorvosommal beutaltattam magamat candida gomba szűrésre. Mindent ki akarok vizsgáltatni magamon a kövi előtt. A pajzsmirigyemre abbahagytam a gyógyszert. Majd febr közepén csináltatok egy vérvételt, hogy hogy állnak a hormonjaim. Most pont a 28. napon jött meg, így feltételezem, hogy valamennyit javult a pajzsmirigyem, mert állítólag az alulműködés miatt hosszabb a ciklus is. Meglátjuk szerdán még mit találunk ki a dokival.
Karmen - szorítok Értetek. Már nincs sok hátra, biztos minden rendben lesz. Sacnak spontán összejött. Most írtam neki SMS-t, remélem többet megtudunk nemsokára.
Puszi
Adrienn
Puszi
Adrienn
audrey
 
 


Ismét sziasztok!
Szóval Sac kórházban van, azért tünt el ilyen rég. A baba 27mm és 9,5 hetes. Jól vannak, a gyomra fáj neki. Febr végéig kórházban lesz.
Puszi
Adrienn
audrey
 
 


Vizkrisz

Én is 2000 nyarán mentem férjhez, és azóta sem történik semmi sem. Amikor elöször mentem el dokihoz, rámnézet és azt mondta, magának bajusza van ( kis pihe!) meddö! Menjen olyan helyre ahol ezzel foglalkoznak, és ne sima nögyógyászhoz. Ez komolyan így történt. Most vettem meg a Bencsik Andrától: Várva várt babák.( Lombik történetek vannak benne). Olvastátok már?

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Békáné
Nem olvastam. De érdekelne.Én egy olyan könyvet olvastam aminek a címe: "Babát szeretnék"...nem 100%, hogy ez a címe...az unokatesómnak adtam kölcsön.(majd utánanézek) Ez a könyv inkább arról szólt, hogy milyen okai lehetnek annak, hogy a baba várat magára...illetve ötletek.
Most akkor ti imszem előtt álltok? Megvolt az átjárhatósági?
Üdv:Kriszta
vizkrisz
 


Adrienn! Gondoltam hogy Sac-nak az elözmények miatt szigoru pihenés van elöirva, vigyázzon nagyon! Drukkolunk érte!

Kriszta! Bella kislánya Ella lett, nem Emma Kép
Az inszemmel sokan nem veszélyeztett terhesek. DE sokan kérik hogy irják ki öket. Én azért lettem mert korházba kerültem erös vérzéssel, meg a méhem fejletlen igy elöbb-utobb amugy is tp-re vettek volna.
Lombikkal is tudok többeket akik a 7. honapig dolgoztak. Bár szerintem is érthetö ha valaki ilyen elözmények után sokkal jobban félti a babát, és otthon akar maradni.
Kérdezted miért fekszek be. Mert max. 2 hét mulva megszületik a baba, és fejletlen améhem már nem fér el, lehetnek ebböl komoly gondok, és ha igy alakulna inkább bent legyek mint itthon történjen valami. Meg az elözmények miatt is mondta a doki amugy is befektetne már.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Igen inszem elött állok! Átjárhatósági majd lesz mert azt csak ciklus elsö felébe lehet csinálni. A könyv tartalából írok egy kicsit: A meddöség kivizsgálása,a meddöség lehetséges okai, meddöségi kezelések, Terminált együttlét, Ovuláció-indukció, Inszemináció, GIFT-Gamete-Intrafallopian Transfer, Lombikbébi progam-In Vitro Fertilizáció-Embrió Transzfer (IVF-ET),Gyógyszerek elökészítése, beállítása, A petesejtel leszívása - punkció, A petesejt megtermékenyítése, Embriótranszfer, ICSI-Intra-Citoplazmatikus Spermium Injektálása, D+módszer, Fagyasztás, Donor igénybevétele, Kockázatok és veszélyek, A gyógyszerrel történö stimuláció veszélyei, A mesterséges megtermékenyítéshez kapcsolódó kockázatok, stb.
És ehhez hasonló dolgok vanak benne.2900-ba kerül. Történetek is vanak benne. Érdemes megvenni. Amilyen könyvet te írtál le az csak a terhességet írja le hétröl hétre. Olyan mint az enyém: A terhesség nagykönyve.

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Karmen.
Tök hülye vagyok.Kép Ellát akartam írni...hisz ezért jó: Bella-Ella.Kép
Mi okozta a vérzést nálad?
vizkrisz
 


Vizkrisz! Ezt sose lehet tudni, lehet rossz megtapadás, hormonprobléma. Szerintem nekem az utobbi volt, de a doki szerint ezek pontosan sosem tudhatoak, ahogy az sem valakinek pl. miért nem tapad meg az embrio. Szerencsére az 5 hét szigoru fekvés nekem segitett, de sokak elvesztették a babájukat, kisebb vérzéssel is. Amugy a legrosszabb hogy nem volt elöjele, hirtelen jött. Én ezért irtam hogy megértem aki a 12. hét végéig tp. akar otthon maradni.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok
Most olvasom még a nagy hírt! Óriási gratula Bellának!!!

Kármen!
Neked nagyon drukkolunk, remélem könnyű és gyors szülésed lesz! Várjuk majd a híreket.

Enikő
Enikő
 


vizkrisz
Neked mikor kell majd tesztet csinálnod? Hányadik napon? Érzel már valamit?
Karmen
Szorítok neked, hogy könnyű szülésed legyen és, hogy minnél hamarabb meglegyen a baba.

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Békáné
A doki azt monta, hogy a 12-13 napon lehet. Az a ciklus 25-26. napja lesz...lehet, hogy csak a 28-on csinálok..már ha addig nem jön meg. Álmos vagyok..ugyanakkor álmatlan..de ez az izgulástól is lehet. Mintha a méhemet is jobban "érezném" de lehet csak bebeszélem magamnak az egészet...nem hiszem, hogy a 8. napon van a terhességnek valami érezhető jele.
Kriszta
vizkrisz
 


vizkrisz
Ezt hogyan kell számolni? Az inszemináció első napjától, vagy onnantól amikor előtte menstruáltál? Szerintem ilyenkor már kell valamit érezni... Addig jó szerintem amig nem fáj a hasad, mert akkor bibi van. Te kaptál valami gyógyszert előtte peteérésért? Vagy csak az inekciót kaptad amivel ki lett lökve? Kellett ultrahangon vagy mi annak a neve, peteérést nézni, ha igen milyen idő közönként kellett menned?

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Sziasztok! Kellemes hetet mindenkinek!
Békáné
Serophene gyógyszert szedtem a ciklus 3-7 napján. (Amikor megjön a mensi az az első napja a ciklusnak.)A 10. napon volt UH. Ott láttak négy érésben levő tüszőt...két nagyobbat (21x22mm, 15x17mm a másik 2 10mm fölött volt de nem tudom már pontosan mekkora.Többet nem is voltam UH-on...mivel volt két eléggé érett tüszőm már akkor.A 11. napon este 8-kor kaptam a tüszőrepesztő szurit (a sógornőm adta be otthon aki ápolónő) és a 13. napon (szombat) fél kilencre kellett a Kaáliba lennünk a férjemmel. A fíúkat kb 11-kor juttatták a méhembe. A doki szerint a "bejuttatás" után 12-13 nappal lehet tesztet csinálni.Én most vagyok az inszem után 9 nappal, a ciklus 22 napján. Remélem érthető voltam.
A barátnőm, aki 10 hetes terhes a 30 napon csinált először tesztet de az nem mutatott semmit. Akkortájt úgy érezte, hogy érzékeny a szagokra és fájt a veséje körül. A menzesze csak nem jött meg...s az egy héttel későbbi teszt már pozitív lett. A hányingerei csak utána kezdődtek...de hányni nem szokott. Már 6 kg-t hízott. Ennyit a tünetekről.
Kriszta
vizkrisz
 


vizkrisz
Azért kérdeztem mindezt, mert én még nem tudom, hogy ez miből áll. De ezt te sem tudtad, mielőtt inszemre mentél volna. Persze, hogy kiváncsi vagyok én is, és félek is. Hiszen szerintem te is így voltál vele?! Szurkolók neked, hogy az elsőre sikerüljön. Lehet, hogy már te is terhes vagy, csak még semmi jele nincsen, annál nagyobb lesz az öröm. Csak sajnos végig kell izgulni az egészet mire kiderül. Akkor nálatok is a pároddal volt a próbláma?

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Békáné.
Szívesen segítek bármiben amiben csak tudok. Én is kiváncsi vagyok mindenre. KépRengeteget olvastam már a témával kapcsolatban...hála az internetnek bármi elérhető manapság.Nálunk most éppen nem tudjuk a probléma okát. A párom tuti rendben van. Először a HSG elzáródát mutatott a petevezetékemben..akkor úgy tűnt megvan a probléma forrása. 2 hónap múlva az UH-os petevezeték festés már nem mutatott elzáródást. Itt kicsit megdöbbentem...el volt-e záródva valaha és megjavult (ez a jobbik eset mert akkor már nincs is probléma)vagy téves volt a HSG és nem is volt elzáródva soha (de akkor miért nincs még baba).Peteérésem rendben, hormonjaim rendben. Én még arra gyanakodtam, hogy a fiúk nem jutnak át a méhszájamon mert ellenanyagot termelek...ezt azonban sose vizsgálták. Ha ez lett volna a baj..ezt is kiküszöböltük az inszemmel. Úgyhogy most nagyon reménykedem. Remélem nem veszem nagyon a szívemre ha nem sikerült elsőre.
Kriszta
vizkrisz
 


vizkrisz
Szerintem ha a férjeddel minden rendben van, és átjárható is vagy, akkor szerintem spontán sikerülni kellett volna. Azt, hogy savas-e a méhet, azt is megtudják nézni. Nekem nem savas.Nálunka lassúak a spermák. Peteérés van, szóval a saját részről sem értem, hogy mi a baj. Most várom, hogy megjöjjön, mert utána lehet csak átjárhatóságit megcsináltatni. Volt egy ismerősőm akinél a savas méh volt a próbléma, terhes lett, de egy idő után elment neki a baba. Csak ott azt nem értettem, hogyha savas akkor egyáltalán, hogy tudott megtapadni neki...Vagy hogy tudott felmenni. Annyira fura dolgok vannak.

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Békáné.
Én már olyat is hallottam, hogy a petesejt burka túl kemény és a spermium nem bír behatolni. Millió egy dolog van amiről már tudnak az orvosok s ki tudja mennyi amiről még nem.
Lehet, hogy nem is lesz átjárhatóságid...mert közben spontán terhes lettél.Kép
Kriszta
vizkrisz
 


vizkrisz
Szerintem ha ennyi ideig nem lettem terhes már spontán nem is fog sikerülni. Neked biztos, hogy most sikerülni fog. Úgyhogy ne idegeskedjél, és ha megcsinálod a tesztet, ismételd meg azért még pár nap után mégegyszer. Szurkolok neked, és remélem azért majd megirod, hogy mi a végeredmény... pozítiv-et szeretném ha írnál!

"Minden nap megszünik valami
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami,
Amiért érdemes élni és küzdeni"
kagyló
 
 


Sziasztok lányok Kép
Most jöttünk a Kaáliból. Ha minden jól megy, akkor a következő ciklusban (kb 1 hét múlva kezdődik) indul a lombik Kép Kép Kép

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi.
DrukkXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXKépKépKép
vizkrisz
 


Sziasztok!
Orsi, kéz és lábtörést!
Mi ma kaptuk meg az andrologustól a beleegyezést a lombikhoz, úgyhogy a következő ciklusban nekünk is kezdődik a buli... Tudna valaki abban segíteni, hogy a felkészítő hónapban mire lehet számítani: milyen időközönként kell járni szurira stb. Utána a punkció előtt javasolt szabit kivenni és "rápihenni" a beavatkozásra vagy teljesen mindegy, hogy előző nap reggeltől estig stresszelt az ember a munkahelyén? És a beültetés után 1-2 hét szabi javasolt? Nektek mi a tapasztalatatok? Ki kell gondoljam, hogy tudom ezt az egészet csinálni a munkám mellett, ami elég pörgős. Az is megfordult a fejemben, hogy otthagyom az egészet és csak a leendő babákra koncentrálok...
Előre is köszönöm a válaszokat!
Bellának én is gratulálok!

Kép
emma8
 
 


Emma Kép
Ti is andrológusi probléma miatt mentek lombikra?

Nekünk fogigátlós lesz a stimuláció. Tehát, ha megjön, akkor egy hónap gyógyszer, és utána indul a stimuláció. Szurik a stimulációk alatt vannak, ha neked is fogigátló gyógyszeres lesz a program.
Én nem terveztem, hogy a punkció előtt otthon maradok, viszont az embirótranszfer után 1 héte kiíratom magam. Ha minden OK, akkor többre nem, mert én nem bírom az otthoncsücsülést. Engem az jobban stresszel, mint a munkahelyem.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Szia Orsi, igen mi is andrologiai probléma miatt megyünk. Nekem is fogigátlós módszerrel indul a program. Jövő hét elején megyünk az összes részletet megbeszélni, hogy pontosan mikor és mit kell majd szedjek. Te már túl vagy ezen? Ha igen, el tudnád mondani, hogy hanyadik nap kezded el szedni a fogit és meddig? A munka ügyben őrlődök, mert az se lenne jó ha otthon maradnék, mert egy idő után nagyon unatkoznék, viszont a jelenlegi állásomban nagyon komoly stressz-helyzetek vannak és félek, hogy ez nem lesz jó hatással az eredményre. Valami jó kis középút kéne...
emma

Kép
emma8
 
 


Emma Kép
Még semmit sem tudok, mert valószínűleg hétfőn beszélünk meg mindent Krizsa dokival. Te kihez jársz?
A stressz biztosan nem tesz jót, és tényleg jó lenne valami középút.

Én 1 hónapig kapok fogigátlót. Szerintem a ciklus első napjától talán 21 napig.... de ebben nem vagyok biztos. Aztán ha megjön gondlom kezdődnek a szurik. Az, hogy hány napig kapunk szurit a stimutól függ.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Szia Orsi, én is a Krizsa dokihoz járokKép
Majd jól megvitathatjuk kinek mit mondott, mert ha jól látom nagyon hasonló cipőben járunk...
Neked lesz UH-s átjárhatósági vizsgálat? Nekem azt javasolta a doki, hogy legyen, mert bár lombik szempontól tökmindegy, van egy olyan dolog, hogy ha nem járható át a petevezeték, akkor abban elkezd pangani valamilyen folyadék, és előfordulhat, hogy ez a méhen keresztül ürítődik ki, miközben esetleg "kimossa" a kis lombikbébiket.Tehát ezért tanácsos ezt is megnézni.
emma

Kép
emma8
 
 


Emma Kép
Nekem ugyanezt mondta, és én január 8án meg is csináltattam. Szerencsére teljesen átjárható vagyok.
Akkor viszont mi nagyon egyszerre fogunk lombikolni. Kép Kép De jó Kép

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Szuper! Tényleg nagyon jó, hogy lesz valaki, akivel párhuzamosan zajlanak az események. és meg lehet dumálni a dolgokat. Orsi, neked az átjárhatósági a Kaáliban volt? Egyéb vizsgálataid voltak még (HIV, Hepatitis és társai)? Nekem legközelebb február 14-én fog megjönni, tehát akkor indul a "tréning".
Neked van már pontos időpontod?
emma

Kép
emma8
 
 


Nekem elvileg január 26-28 körül kell megjönnie. Én akkor kezdem a fogigátlót (tehát akkor kb 2 héttel előtted).
Egyéb vizsgálatok (HIV, Hepatitis) folyamatban. A HSG-t az István kórházban csinálták, mert odavaló a nőgyógyászom.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


És milyen volt a HSG? Kicsit utánanéztem a különböző topicokban és egy csöppet megrettentem. Én eddig azt hittem, hogy ez kb. egy átlag nőgyógyászati vizsgálattal ér fel, de volt egy-két olyan élménybeszámoló, ami egészen rémisztő.
Egyébként nem tudja valaki, hogy a Kaáliban csinálnak ilyen vizsgálatot? Nekem most nincs nőgyógyászom, ezért nemigen tudom, hova forduljak majd ezze, ha a Kaáliban nem lehet.
emma

Kép
emma8
 
 


Emma Kép
A Kaáliban csinálnak ilyet. Nem a normál HSG-t, hanem az ultrahangos formáját, de nem tudom, mennyibe kerül a vizsgálat.
A HSG nekem kellemetlen volt, de nem fájt annyira, egyéna válogatja. Én előtte kaptam görcsoldó szurit, szerintem az sokat segített. A vizsgálat után délután fájt a hasam végig, de másnapra már jobb lett.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?