Új privát üzeneted érkezett!

Edith:na ez nem jó hír, de akkor legalább már túl vagy rajta!!!!!!
Ha fáj esetleg próbáld meg az Arnica montana 15 ch-t a páromnak ez nagyon bevált!!!!Egy próbát megér, amúgy meg nem árt ha van otthon mert vérzéscsillapító is többek között!!!
NA igen képekkel nyugodtan árazd el az oldalt így legalább gyorsabban is telik és nem kell rád várni!!!!! :wink:

Gyerekek most ugye náthásak voltak, Szoni 2 nap alatt túl volt rajta(neki csak c vitamint adtam, többiek nek bogyókat is), ZSombi meg 3 :lol: :lol: :lol: :lol: , Nini még nem gyógyult meg teljesen na de ő kisebb is!!!! :lol:
De legalább ennyi jó van ebben, hogy már automatikusan tudom mit adjak :lol:
Nálunk sem lesz több manó, nem is érzem, hogy kellene még!!!!
Eddig azt hittem nem vgayok komplett, hogy mindíg akartam még egyet, de most már nem akarok akkor lehet, hogy nem vagyok annyira zizzencs!!!! :roll: :oops: 8) :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Hú Edith, majd referálj mennyire fájt a fogad (helye) miután kiment az érzéstelenítő.
Nekem is mennem kell, az én bölcs. fogam még ki sem jött. A múltkor a doki megnézte, azt mondta nem is fog, ki kell műteni. Pár havonta bedagad és borzasztóan fáj 1-2 hétig, aztán megint semmi. Éppen a múlt héten volt, hogy annyira fájt, azt hittem meggárgyulok. Úgyhogy még kicsi bátorságot gyűjtök, (no meg lóvét) aztán kivetetem.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Sziasztok!

Hú Márti, akkor épp elkerüljük egymást. Mi 21-én csak este érkezünk, Lacinak még reggel Szegeden van dolga. :cry:

Évi! És mit szeretnétek? Lányt , fiút? Tudom, mindegy, egészséges legyen, de azért mi a szíved vágya?

Zsuzsi!

Haláli a guggolós kép. Virág mindig lepisili a lábát, nadrágját, cipőt így mi felemeljük az első két lábát és úgy pisil.
Aranyos vagy, mit meséljek? Barnus oviban, már nagycsoportos. El sem hiszem. Példamutató a magatartása az óvónéni szerint :shock: . Vele nem is lenne gond, de Virág állandóan piszkálja. Megveri (ha hagynánk) a nagyot, elszed tőle mindent, szétrombol stb. Zajlott az élet nyáron. Volt mikor arra ébredtem, hogy hagyjál már, menj innen, adok egy pofont stb. Egyébként tényleg nincs panaszom, nagyon jó tesók.

Barnus úszótanfolyamra jár, nagyon ügyes, mellen már egész jól boldogul.

Virág már teljesen tisztán beszél, alvás mikor milyen. Megtanult oldalkerekekkel biciklizni, persze Ő is minden reggel indul oviba hátizsákkal, minden délután játszani akar az ovi udvarán. Haja már szép hosszú, a frufru (hogy kell írni) is lassan összenő a hátuljával. Igazi nő, csatok, szoknyák, nyakláncok.

Lépek vasani, írjatok már ikres Anyukák is légyszi!

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 

 
 

Sziasztok! :lol: :lol: :lol:

Ezer éve nem jártam erre :oops: :oops: :oops: ,de mentségemre felhozom,hogy a másik topicba sem irogatok már, csak hébe-hóba :oops: .

Évi,nagyon-nagyon gratulálok a kis pocilakódhoz !!!!Tényleg nagyon szerencsések vagytok,ha igy első nekifutásra sikerült :lol:
Bejelentési "kérésednek" én nem szeretnék eleget tenni :oops: :oops: :oops: nekünk bőven sok :lol: ez a kettő is.

Márti,Évi,Zsuzsi,nagyon sokat nöttek a gyerköceitek!!!

Zsuzsi,azt hiszem te kérdezted a fogakat: Gergőnek kb.2 hónapja jött ki az utolsó 4 foga- szinte egyszerre :shock: .Nálunk is étvágytalanság és éjszakai nagyon sok felébredés / néha felsíkítás / jellemezte azokat a heteket.

Hú Edith,nem hangzik jól ez a fogas operáció,de gondolom szükség volt rá nagyon.

A nyár az nálunk is nagyon húzós volt.Volt olyan nap amikor a gyerköcök ébredése után 10 perccel már azt kivántam,bárcsak aludnának még.A Gergő egész nap síkítozik,visít,verekszik,az Encsi meg készakarva állandóan húzza mindennel.
Szóval egy szónak is száz a vége,de én nagyon örültem,hogy elkezdődött az iskola.Azóta csend és nyugalom van du.4-ig.
Geri 1 hónap múlva kezdi a bölcsit,de már járhatunk be,mikor az udvaron vannak.Még mindig nagyon visszahúzódó,ezért is ajánlották fel,hogy járjunk nyugodtan :oops: :oops: .
Én előre láthatólag januárban kezdek-kicsit várom is-meg nem is.Jó lesz végre emberek között lenni és másról is beszélgetni mint a gyerek,de mellette meg tudom,hogy szinte semmire sem lesz időm.Ha elindulunk 7-kor a bölcsibe és 8-ra sikerül beérnem :roll: ,akkor kb 5-1/2 6-ra majd hazaérünk.

bocsika,most be kell fejeznem-valamelyik vadbarom szomszédom tüzel,és kb.fél órája teregettem ki a frissen mosott ruhákat :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:
bibolya
 
 


Sziasztok,
élénkülünk, élénkülünk :)
Köszi az újabb gratulációkat!

Edit, tényleg mindegy a neme. A Samunál éreztem és kívántam is, hogy kisfiú legyen. Lehet, hogy a kettő dolog együtt járt, de valahogy végig kisfiúként gondoltam rá az elejétől fogva, és bejött. Pl. nem volt lánynév ötletem, csak fiúneveken törtem a fejemet.
Most nincs ilyen vágy vagy megérzés. Pl nem töröm a fejemet neveken, majd ha kiderül a neme, választunk neki :) Szóval passz. Iszonyúan örülni fogok egy kisfiúnak éppúgy, mint egy kislánynak.
Balázs lányt szeretne egyébként és anyukám is vágyik egy lányunokára :) max ők lesznek kicsit csalódottak, na jó, annyira azért nem...

Zsuzsi, nagyon nagy lány Szandi, és csodaszép. Fogzást sajnálom, nálunk még mindig várat magára az uccsó 4 darab.

Márti, köszi a Kolpingos képeket, meg a kedvcsinálót - lassan szétnézek arra.

Edith, sajnálom a fogadat, nem hangzik valami jól, amit leírtál. Drukkolok, h minél kevesebb fájdalommal járjon a gyógyulás.
Nálam most az Explorer nem nyitja meg a párbeszédablakot, a Firefox viszont igen. Arra gyanakszom, h valamelyik biztonsági beállítás (cookie) lehet a bűnös, azt módosítottuk nemrég.

Ibolya, nem emlékszem. A régi munkahelyedre mész vissza, vagy egy másik helyre? Bölcsihez drukk, biztos hamar fel fog oldódni Gergő, ahogy megismeri jobban a többieket.
Évi

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Edit:jajjjjjjjjjjjjjj de kár!!!! :( Pedig jó lett volna dumálni!!!!Estig tuti nem maradunk, mert egyrészt a Zsandi kiugrana az ablakon tőlünk :lol: , másrészt a Nininek (meg a nagyoknak is) 7 körül már lövik a pizsijét!!!! :wink:
JA ezt amúgy úgy bírom, hogy tudom "halmazokban" emlegetni őket :lol: :mrgreen: =kicsik, nagyok, csajok meg ilyenek.
A kiskorú ördögfiókákba mindegyik illik :lol: :lol: :lol: :lol:

Ibolya:bölcsihez én is szorítok, biztos minden rendben lesz!!!!!Majd mi támogatunk lelkileg!!! :wink:
Én el sem hiszem, hogy az én kis gengszterem márciutsól ovis lesz!!!! :shock: Persze csak akkor lesz tuti, ha felveszik, bár múltkor kérdezte a dadus, hogy jön oviba a Zsombi, mondtam, hogy csak márciustól, erre kérdezi, hogy a zöld csoportba????????Mondom nem tudom, mert azt mondja úgy tudja, hogy oda márciustól megy egy gyerkőc!!!! :shock: :shock: :shock: NA majd látjuk!!!!

Évi:te is válassz egy vonalzót a kis bogyónak és majd jól megnézzük nagyítóval, mert ugye az elején én nem is láttam , de copfos babót választottam!!!!!És ráhibáztam!!! :lol: :lol: :lol:
És a Samunak mondtátok már????Hogy fogadta ha igen??????????

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Megvert az uram. :shock: :( :P :lol: Úúúgy, feldagadtam, de úgy, mintha tényleg verést kaptam volna! :)
Az éjszaka tűrhetőbb is volt, mint amilyenre számítottam. Csak Boró ne sírt volna annyit. Most először fordult elő, hoyg szopi után még ott aludt egy-egy órát kétszer is, mert egyszerűen képtelen voltam felkelni és visszatenni az ágyikójába. És ugyancsak először fordult elő, hogy szopi után ismét felsírjon. :roll: Ó, nem is vagyok felmosórongy! Neeeem... Szerencsére ma semmit sem csinálok. István zenélni, én meg a csajokkal és kész. Kajám van, ma pihenek.

Nagyon édesak a gyerkőcök! Zsuzsi, Márti, Évi, Barbi, olyan tündériek a manók egytől egyig! Nagyot nőttek, nagyosodtak! Nissza baba is kész hölgy már. :)
Edit, Ibolya, ti is tegyetek képeket! :)
Válogatok én is most egy párat.
Puszi mindenkinek!

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Jut eszembe... azt hiszem, nem írtam, hogy Krisztának jövő héttől szemüvege lesz. :( :( :(
Elvittem múltkor szemészetre és kiderült, hogy valami távollátásféle problémája van, "keresztezve" a szaruhártya nem megfelelő alakjával, ami ugyancsak a fókuszálást nehezíti meg. A doktornő szerint a látásában ez nem igazán mutatkozik meg, legalábbis egyelőre (azért lesz látásvizsgálat is kb egy hónappal azután, ahogy a szemüveget viselni kezdi), a gondok majd akkor adódnak, amikor figyelni, koncentrálni, olvasni kell. Állítólag a szemüveggel korrigálható és kinőheti, mert a szaruhártya még sokat alakulhat. Annyira aggódok és úgy sajnálom szegénykémet. Amúgy olyan ügyes volt a vizsgálatokkor (kétszer voltunk), ügyesen végrehajtotta az utasításokat meg minden, a doktornő csodálkozott is, hogy ennyire kooperatív két és fél évesen!

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Sziasztok!
Látom a topic lassan a régi... :lol: Mi is vagyunk ám, csak valahogy annyi tennivalóm van, hogy amikorra lenne időm idehuppanni inkább alszom. Ez ugyebár éjfél körül szokott lenni...
Habár régen olvastam, de Márti informált a jó hírekről.

Évi, hatalmas csöndes gratula!!! És hogy viseled a babásságot, émelygés, fáradtság, hányinger stb.

Kicsit mesélek is magunkról, reagálni úgysem igen tudok, amíg vissza nem olvasok.

Hol is kezdjem. Csajok a nyáron egyik napról a másikra lettek szobatiszták, jóformán megbeszélés alapján. Én talán kétszer próbálgattam őket még anno a bilire ültetni, kevés sikerrel így hamar feladtam. Majd nyár elején mentünk nyaralni és a Dorkával megbeszéltem, hogy ott majd levesszük a pelust és szobatiszta lesz. Ebbe bele is egyezett. És hihetetlen (legalábbis számunkra), de lekerült róla a pelus és azóta wc-zik. Akkor volt párszor baleste, amikor belejátszott a dolgokba és beszaladt egy-két csepp, de akkor épp benyaltak valami pöttyös torkos vírust és elég ramatyul voltak. Livi kb. 2-3 hete szobatiszta, szintén egyik pillanatról a másikra, megbeszélés után. Igazából már estére sem kéne semmi pelus mert felkelnek pisilni, de én nyugodtabb vagyok ha rajtuk van a "bugyipelus". Szóval ez volt a nyár egyik fő eseménye. A veszekedések, hajtépések mindennaposak, ill. mindenórásak, de amellett meg imádják egymást. Livivel épp vitaminkúra végén vagyunk, mert kifordult magából, most már tudom, hogy a nyomelem hiány nem csak étvágytalanságot, hanem viselkedés zavart is okozhat. Olyan szinten volt érzékeny, sértődős, hisztis, anyás mintha serdült volna. Nem lehetett elviselni és ráadásul olyan étvágytalan is volt... Azóta megint minden a régi, állandóan piszkálja a Dorinát az meg csak nyavalyog, hogy "Anya a Livi piszkál!" de megütni nem meri, a Livi meg lazán csépeli. Dorka viszont terelgeti, anyáskodik felette, ami nem is baj, mert ahogy elnézem a Livi nem állt sorba amikor a félelemérzetet osztogatták... Én beiratkoztam egy suliba, szeptember végén kezdek, heti egy napot kell majd menni. Gyermekotthoni asszisztens leszek ha nagy leszek, ami 0-3 éves korú gyerekekkel foglalkozik, gyermekotthoni szinten (ki hinné... . :lol: :lol: ).
Árpi épp itthon van betegállományban sportsérüléssel, hasba térdelték/könyökölték és masszív vérömleny van a hasában. Szerencséje volt, mert szervet nem ért, de fel kell szívódnia, nehogy kidurranjon a hasban ez a valami. Babaprojekt... Hát előbb túl kell élnem ezt a két csibészt, annyi hülyeséget tudnak csinálni, de inkább csak fárasztó, hogy állandóan annyira kell figyelnem. Itt van hátránya a három perces korkülönbségnek, azért egy nagyobbacska gyerek csak megértené, hogy nem kéne a másik szemét nyomkodnia, meg ilyenek. :lol: Én arra építek, hogy ha megélik a nemtom hanyadik évüket ép testtel és minden testrészükkel amit meghagynak egymásnak akkor érett vagyok egy Hármaskára. De persze ebbe is beleszólnak a piszkos anyagiak, no meg a helyhiány. Ma is azon beszélgettünk Árpival, hogy ha majd nagyobb hely kell nekik (pasik meg ilyenek... :lol: ), lehet, hogy a nappalit kéne kettéválasztani és az ő szobájukból nappali félét csinálni. Ami szép és jó, de ha lesz hármaska akkor azt hova teszem? Maximum a mostani hálónkba és nem lesz nappalink. Vagy átalakítjuk a konyhát (minek az) majd főzök a klotyóba... Vagy nem tom. Szóval mindenféleképpen ki kell okoskodni, mert nem akarunk felelőtlenül szülögetni. :shock: :lol: :lol: :lol:
Őőő, hirtelen ennyi, majd vadászok képet is... Na meg majd ha lesz időm vissza is olvasgatnék. És szándékomban áll rendszeresen irogatni/olvasgatni. Úgyis jön a hűvösebb idő, jobban be leszünk zárva a lakásba. :lol: :lol: :lol:

KépKép
kgiulia
 
 


Edith, nem semmi hurkái vannak Borónak. Édes kis husi csaj.
Kriszta haja meg a szeme! Dögleni fognak a szöszke kékszeműért a pasik. Készíthetitek a vasbugyit. :wink: :lol:

Évi, végül 2 hónapig voltunk a Balcsin. Jó volt, nagyon nem akartam hazajönni. (látod a kocsim sem, nem is jött csak hozták :lol: )

Edit, ti felemelitek Virág "első két lábát", ha pisil. MOnd már meg nekem kérlek, hol van a hátsó két lába? :lol: :lol: :lol:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Barbi, Edit, ezen én is jót derültem. :D Meg is akartam jegyezni tegnap, de végül felébredt Boró és már nem tudtam írni. :)

Barbi, ja, ja, eléggé éheztetem a kiscsajt, amint a mellékelt képek is mutatják! Csak épphogy el nem szárad a lábán! :lol: :lol: :lol:
Pedig, képzeld, Kriszta 7 hósan volt 8340 g, Boró pedig, most 8 hósan 8190 volt, és 110 g-ot hízott csak egy hónap alatt. Igaz, hogy 2 centivel alacsonyabb, mint Kriszta ugyanakkor.
Talán láttad Robin Hood paródiáját? :lol: :lol: :lol: :lol:
Basszus, hogy elmennék én is itthonról 2 hónapra! Manókkal, természetesen!

Márti, jó utónyaralást nektek, kellemes időtöltést, szép időt! :)

Julcsi, gratula a lányoknak a szobatisztasághoz! :) Árpinak pedig gyógyulást!! A lakásdolgot kivesézitek ti és majd biztos találtok megoldást!

Barbi, nem volt vészes ez a fogas dolog. Pénteken este, a műtét napján eléggé fájt, de a fájdalomcsillapító segített. Már szombaton és tegnap sem volt baj. :) Úgyhogy, hajrá, ne hanygold utolsó pillanatig! :P

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Sziasztok!

Edith, és az arcod még mindig dagadt, vagy már csillapodott? Remélem hamarosan túl leszel ezen.
Lányok gyönyörűek, és Boró tényleg kis husi :) Kriszta göndör fürtjei csodaszépek.
Szemüveget sajnálom. Miért mentetek egyébként szemészetre? Sima ellenőrzés? vagy küldött a doki? Én még nem vittem Samut, de a dokinak-védőnőnek sem jutott eddig eszébe ez a vizsgálat. Mondjuk se Balázs, se én nem vagyunk (egyelőre) szemüvegesek, de ez persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy Samu is problémamentes. Csajok, ti már vittétek a manókat szemészetre? Barbira emlékszem, h ő már vitte Ádámot...

2 hónap Balcsi, jól hangzik. És milyen az itthoni lét ennyi idő után? Bár gondolom, mostanra visszarázódtatok.
Ovit kerestél már Ádámnak? Vagy Dunakeszin evidens, hogy hova megy?

Julcsi, örülök, hogy jelentkeztél. Lányok szobatisztaságához gratula, pláne ez a " megbeszéltük" mód tetszik.
Képzeljétek, Samu sem reménytelen eset, kb 3-4 hete elkezdte előre mondogatni, hogy ha pisilni-kakilni kell neki, sőt most már nem is a bili kell, hanem a vécé. Vettem olyan vécédeszkát, amiben van nagyobb és kisebb ülőperem is, így csak le kell neki hajtani és máris az ő mérete... Imádja - már amennyire egy vécédeszkát imádni lehet :) A lényeg, h szívesen ül rá. És múlt hét óta a bölcsiben is rendszeresen szól, így ott is alakul a dolog. Érdekes, h itthon már hetek óta megbízható ilyen tekintetben, de a bölcsiben bepisilt idáig. No, ez is változott :) Éljen!
Árpinak jobbulást (melyik sportág csinál hasi vérömlenyt?)! Lakásnagyobbítás: esetleg folyamodhattok varázslathoz (kivül kicsi, belül nagy) :) Vagy lakáscsere?
És mutass képeket is a csajokról!

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Én is sajnálom, hogy Krisztának szemüveg kell, de lehet , hogy csak átmeneti és gyorsan megjavul a szép kis szeme!!!! :wink:
Még jó, hogy írta Edith, mert be is jelentkezem(kb.2-3 hónapra előre kell :? ) kontrollra, mert a Szoni könnycsatorna elzáródással(vagyis nem nyílt ki neki) született és őt vinni kellett, mikor a Zsombira mondták, hogy sokat bandzsít őt is vittük és mostanában kell kontrollra menni, és nálunk Roland szemüveges volt, sőt anyósóm meg anyám is.Majd a Ninit is beprotezsálom azért mégiscsak előbb jött 1 hónappal!!!! :roll:

Évi: na látod , hogy a Samu sem reménytelen!!!! :wink: Nagyon ügyes, szerintem minden gyerkőc ráérez erre előbb utóbb csak győzzük kivárni!!! :lol:

NA lépek pakolászni!!!!
Holnap még gondolom benézek, aztán legyetek jók és vigyázzatok a gyerkőcökre!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Edith, láttam bizony. :wink: :lol: (jó kis hülyeség)
Akkor lehet, én is rászánom magam. Mármint a fogorvosra. Most mondjuk megint nem fáj, pár hónap nyugi van. De amikor bedurran az maga a pokol.

Évi, visszarázódtunk. A legrosszabb az itthoni idegeskedés, ugye mindig van valami. A Balcsin a legnagyobb gondunk, hogy mit főzzünk. :lol:

Az Ádám elvileg ápr. 1-től meg oviba. De még nem tuti. Ugyanis akkora hátszél kell ahhoz is, hogy 3 évesen felvegyék az oviba, mint a ház. Senkit sem érdekel, hogy mész vissza dolgozni, közlik elegánsan, hogy vidd a magán ovi-bölcsibe. És sajnos a környéken sem jobb a helyzet, mármint Pest ezen részén, Gödön, Fóton. Úgyhogy ha felveszik ahova tartozunk, akkor örülök neki, ha még válogatnék is, akkor vagy utaznánk naponta több órát, vagy nem járna.

Edith, én is szemüveges voltam 3-6 éves koromig. Talán jobb még ilyen kicsinek, mert nagyobb eséllyel jön rendbe a szeme nagykorára. Ne legyél elkeseredve Kriszta miatt, reméljük mire számítana neki addig rendbe jön. Ja, és ha zavarja mondjátok azt neki mint a barátnőmék a fiának. Nem szemüveges, hanem professzor! :lol:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Hát, szombaton este még jó duzzadt voltam, István nevetett is, hoyg milyen édes pofazacskót növesztettem! :lol: Vicces. :roll: De vasárnap reggelre úgy lement, mintha valaki lefaragta volna rólam. nem mondom, még észrevehető, de csak annak, aki valóban tudja, hoyg ott valaminek lennie kell.

Évi, rutinvizsgálat volt, én kértem a háziorvosunktól eyg küldőpapírt, csak úgy. De még jó, hyog idejében voltunk. Nálunk sem szemüveges egyikünk sem, de még a családban is csak öregkori szemüvegesség van.

Na, most csak ennyi vagyok, megyek dolgomat végezni (van éppen jócskán), mert Boró elaludt.

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Képek kotorászására még nem volt időm... :lol: :lol: :lol: :lol:

Szemészet. Nekünk anno a gyerekdoki mondta, h 1, -3,- 6 évesen rutinszerűen érdemes vinni, ő küldött minket anno is. Így mi már voltunk, na meg pluszban a Livi könnycsatornaelzáródása miatt is.

Edith, és a doki mit mondott a Kriszta szeméről pontosan? És meddig kel szemüveget viselnie? És leragasztottat? Vagy dioptriásat? Csemeték nagyot nőttek, Árpi meg sem ismerte a Borót. Én a szöszkeségéről igen. Azt megkérdezhetem, hogy a tejcsi-szopival meddig jutottatok, tart-e még vagy ilyesmi? Ha érzékeny téma, nem kell válaszolni, majd ha visszaolvasgatok megtudom. Csak érdekel.

Évi, elvileg egy sportág sem csinál vérömlenyt, kivéve, ha le akarja rúgni egy ellenfél (amúgy foci). Ááá, amúgy ez semmi. A múltkori egyik meccsen az ellenfelük visszakönyökölte az egyik társukat és a szemhéja felszakadt, dőlt belőle a vér, először azt sem láttuk, hogy megvan-e még a szeme... És az a durva, hogy ezek felnőtt férfiak!!!! Csak azt nem értem, hogy többségük már apuka (legalábbis a korban benne vannak és sok-sok csapat van) és mégis a nagy nyerni akarásban ilyen felelőtlenek!

Megyek esti műsor van. Leteszzük őket akármikor még egy órán át a Livi műsorozik. inni kér, kakilni/pisilni kell, szeretgess meg, folyik az orrom, takarj be, tüzijáték van félek, kopognak félek, mi ez a hang félek... Én voltam ilyen kicsinek még emlékszem is rá, szóval nem is haragudhatok érte... :lol: :lol: :lol: :lol:

KépKép
kgiulia
 
 


Képek amiket ígértem... :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Előre szólok, hogy bocsi de sok lett...

Kép Amikor épp nem veszekszenek semmin és imádják egymást

Kép Nekik homokozó sem kell, elég egy kis kavics...

Kép Összetartó csapat az állatkertben

Kép Livi a kameraérzékeny

Kép Grimasz 1

Kép Grimasz 2

Kép Így aludtak el, kézenfogva... :lol:

Kép A szoba közepén megágyazva altatják el a "gyerekeiket"

Kép Közös olvasás

Kép Ugyebár megint a Livi pózol...

Kép Mesenézés a babákkal (új sláger.. Dzsungel könyve)

KépKép
kgiulia
 
 


Julcsi, pontosabban asztigmatikus hipermetrópia a diagnózisa, ami a két optikai hibának (asztigmatizmus és hipermetrópia) a keveréke tulajdonképpen. Ha igazán konyhanyelven mondanám, akkor a szeme (szaruhártya vagy a szemlencse, nem tudom :oops: ) nem gömbölyű, hanem ovális, ez pedig fókuszálási gondokat okoz. És még valami távollátásféleség is van, ami csak idővel lenne baj. Hát azt mondta a dokinő, hyog kb. egy hónapra a szemüveg viselésének kezdetétől csinál majd egy látásvizsgálatot is, és akkor tud többet mondani. Szerinte kinőhető, de ki tudja? Nagyon remélem, hoyg azért nem lesz sok baja belőle!

A tejcsi-szopi téma nekem nem érzékeny, Boró még szopizik. Napjában általában kétszer kap szilárdat, azonkívül meg szopi van. Van, hogy ritkábban, van, hogy gyakrabban, mindenesetre, programot nem tartok vele. Nagyon örülök, hyog végül sikerült a szopi, de sokszor annyira jólesne ha más is elláthatná és akkor kicsit szabadabb lennék, vagy legalább kialhatnám magamat éjszaka! De azért hálás vagyok az Úrnak, hogy megadatott. Aludni majd még lesz alkalmam! :wink:

Hú, nem semmi rúgást kaphatott Árpi. :shock: Tényleg, egyesek ennyire vadak tudnak lenni? István is járt egy időben focizni (nyáron nem volt ideje), de azért ilyen esetekről nem számolt be! Voltak sérülései neki is, de főleg rúgásokból (mármint a labda kapta el), mert kapuban állt.

Szegény Livi, de biztos elmúlik ez az időszak is, csak türelem kell hozzá. :) Puszi mindkét csajszinak. :)

Többieknek is jó éjt! :)

Ja, 4 napig megint egyedül leszek itthon a csajokkal. Ami nem is lenne baj, csak ha telefonálnak, hyog kész a szemüveg, nem tudom, hoyg megyek el a két manóval érte, és pénteken délelőtt meg nem tudom hoygan megyek el varratszedésre. Mozgósítani sem igazán tudok senkit, de majd csak megoldom valahogy! :roll: Én mindig mindent megoldok! :wink:

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Sziasztok!
Szeptembertől sok helyen újra indul a Süni zenebölcsi-zeneovi. Várlak Titeket szeretettel!!!!! Részleteket, helyszíneket a www.sunizene.hu címen találtok.
Szép estét. :)
Nóri
norkini
 
 


Edit,Edith:Boldog névnapot nektek!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Mindkét Editünknek boldog névnapot kivánok!

Kép
bibolya
 
 


Mindkét Editnek nagyon boldog névnapot kívánok!

Ibolya: Enikőnek meg utólag boldog névnapot!

Vagyok én is csak olvasó módban, benyaltam a fosó vírust, de sajnos dolgozni muszáj jönnöm így délelőtt az irodában haldoklok(amúgy mindenki beteg bent, a főnököm is és a kollégám is :? két beteg férfival vagyok összezárva :wink: ), délután meg otthon.
A Szandinak már 2 foga jön, nem alszik éjjel szinte semmit, kezdek kimerülni, kiborulni. :cry: :cry:

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Sziasztok!

Lányok, köszi a köszöntéseket, aranyosak vagytok! :)

Ibolya, Enikőnek én is boldog név- és szülinapot kívánok, mégha utólag is!!!!
Mesélj, hogyan ünnepeltetek, mit kapott szülinapjára! És persze, fotókat kérünk.

Zsuzsi, gyógyulj meg hamar!!! És kitartás, csak kibújnak már azok a fogak!!! :)

Telefonáltak a rendelőből, kész a szemüveg. Most Boró alszik, ha felkel, kenguruba pakolom, Krisztát kézenfogom és az esőben szépen bebuszozunk a városba, majd haza. Taxi túl sok lenne. :roll:

Puszi és írjatok!!! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Ja, Julcsi, hihetetlen mekkorát nőttek a csajok! ÉS milyen szépek! No meg jó husik is, mellettük az én Krisztám kis húrolt giliszta. Boró, igaz, pótolja, de Krisztának zongorázni lehetne a bordáin. :roll: :oops: De ez van, nincs mit tennem vele. Livi kis figura, Dorka meg tényleg, olyan anyáskodó-gondoskodónak tűnik! :)
Nagyon édesek az együttolvasós és a kézenfogva alvós képek!
Puszi nektek!

Márti, ha tudsz, még gyere!

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Az Editnek és Edithnek nagyon boldogságos névnapot kívánunk!

Zsuzsi, gyógyulj meg gyorsan.
A fogzást sajnálom, nálunk is hátravan még kettő.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Csajok!

Nagyon szépen köszönöm a köszöntéseket!

Edith Neked is boldog Névnapot Kívánok!

Julcsi!

Ámulok és bámulok a csajokon! Ahol együtt alszanak kézenfogva, díjnyertes fotó. És eltűnni látom a lányok között a méretbeli különbséget. Dorka tiszta Te vagy, ahol altatják a babákat a földön.
Írtad a szobatisztaságot. Nem utánozták egymást? Furcsa volt csak egyet pelusozni? Ügyesek voltatok, hogy nem erőlködtetek, hogy a két leányzó együtt legyen szobatiszta.
Árpinak jobbulást!

Sajnos mindkét gyerekem köhög és tiszta takony. De valószínű én sem úszom meg, már érzem a torkom kapar. Frankó lesz így menni Alsópáhokra. Remélem, azért javul majd a helyzet addig. Jön Anyukám is velünk, hátha tudunk egy kicsit Apával lazítani majd.

Anyu aug. 19-én beköltözött az új lakásba, a régit pedig eladtuk. Féltem, hogy Anyut megviseli majd a dolog, de hihetetlen, milyen jól érzi magát ott. Előre néz és nem vissza. Okt. 2-án lesz 1 éve, hogy elment Apu, és közben annyi minden történt már.
Bocsi, hogy szomorú dolgot pendítettem meg, ebben a szar időben valahogy a hangulatom is ramaty.

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Hogy én milyen lüke vagyok!!! :oops: :oops: :oops: :oops:
Edit, én is boldog névnapot kívánok neked!!!

Edit, Barbi, nektek is köszönöm a köszöntést! :)
(Amúgy a családomból eddig csak néném hívott ma fel. Anyósom köszöntött, de csak mert valahogy szóba jött és tőlem tudta meg, a húgommal is beszéltem ma és nem említette. No meg István sem. :( És mindez csak most esett le nekem. :roll: :( )

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Sziasztok!

Akkor a jókívánságok :)
Mindkét Editnek és Enikőnek én is nagyon boldog névnapot kívánok!
Zsuzsi, neked mielőbbi jobbulás! Azért betegen ne nagyon dolgozz, az nem tesz túl jót a gyógyulásnak... Pláne hogy éjszaka most aludni sem nagyon tudsz rendesen...
Márti, nektek pedig nagyon jó nyaralást!

Edith, és sikerült megoldani ma a szemüveg megszerzését, a buszozást? Kriszta mit szólt a szemüveghez?

Julcsi, hú mekkorák a lányaid! Sokat nőttek ők is! És nagyon szépek, a fotók alapján olyan igazi "csajos" csajok, huncutak, cserfesek, vidámak - elhiszem, h nem nagyon unatkozol mellettük. És a képeken is látszik, mennyire különböző egyéniségek lehetnek :)

Nálunk beindult a tanév, ráadásul még az átlagosnál is kaotikusabban, szóval csak rohanok magam után...
Azért majd jövök erre is.

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Sziasztok!

Julcsi: én is ámulok a lányokon! Nagyon nagyok lettek és nagyon szépek (én nem látom husinak őket, olyan épp jó se nem vékony se nem ducik :wink: ). A képekről is lejön, mennyire különböző egyéniségek (de én még mindig nem tudom, soha melyikük melyik :oops: ).
És gratulálok a szobatisztasághoz is! Nagy jó ez a megbeszélős dolog, bárcsak nálunk is működne, de én hiába mondom neki, hogy éjjel aludni kell, nem törődik velem.
Árpinak jobbulást!

Edit: jobbulást nektek!
Nekem is elkezdett fájni a torkom, komolyan nem tudom mit szedtünk össze, mert amikor mondtam a főnökömnek közölte, hogy az jó, mert neki is fáj.
Örülök neki, hogy anyukádnak tetszik az új lakás. Szerintem jó ötlet volt, talán itt nem emlékezteti minden apukádra.
Képeket tegyél a gyerköcökről. Olyan kíváncsi vagyok, milyenek most.


Edith: ne szomorkodj, én rendszerint felhívom a családtagjaimat, hogy boldog névnapot, szülinapot kívánjak és annyira belemerülök a dumálásba, hogy csak épp köszönteni felejtem el őket! :roll:

Barbi: nekem is pár éve húzták ki a bölcsesség fogamat. Iszonyú fájdalmas volt amikor nőt, de megvártuk amíg annyira kijött hogy húzni lehessen. A kiműtéstől nagyon féltem.
És csak megerősíteni tudom, ahogy Edith is írta, nekem is pár nap alatt elmúlt a fájdalom. Bár az első este, amikor kiment az érzéstelenítő nagyon kemény volt.

Évi: sajna most tényleg muszáj dolgoznom, nagyon sűrű napjaink vannak.
De ma megjegyezte a főnököm, hogy látszik hogy beteg és kialvatlan vagyok, mert ennyire hisztisnek még nem látott.
Ma 2x felmondtam és 1x megfenyegettem, hogy elmegyek betegállományba. :lol:

Szemészet: mi még soha nem voltunk, nem is hallottam, hogy vinni kellene. :shock: De most majd utána érdeklődőm.

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Zsuzsi, ez már gyanús!!! :shock: :shock: A főnöknek is ugyanaz a baja, mint neked! :wink: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: No, csak vicceltem, szegénykém, gyógyulj meg minél hamarabb. Most még a torkod is vacakol. Nem lehet könnyű így megfelelni mindennek, mindenhol. Milyen volt az éjszakátok?

Évi? A munkát hogy bírod? Nem túl nagy a strapa már neked? Amúgy meddig szándékszol dolgozni? Gondolom, ezt a félévet végig szeretnéd vinni!
Remélem, nem én voltam figyelmetlen, de ha jól emlékszem, nem írtad, hyog elmondtátok-e Samunak, és ha igen, hogyan reagált rá! Ha mégis írtad, akkor ezer bocs'. :oops:

Edit, ne kérj elnézést, ez természetes, hogy néha előjön az emberben! És az ősz eleji idő(járás) általában a legjobban tudja kihozni az emberből a szomorúságot. Tudja fene, mostanában (kb. amióta gyerekem van,) sokszor annyira bepánikolok az idő múlásán, hogy sírni tudnék bele. No nem az ilyen mindennapok eltelése miatt, hanem amikor visszatekintek és realizálom, hoyg ennyi és ennyi idő eltelt "azóta és "azóta"(különféle események) és akkor rögtön az jut eszembe, úristen, vajon mennyi van még hátra? :oops: Ne nevessetek ki emiatt, annyira magától jön, hogy sokszor már én is megijedek tőle.
És ne haragudj, hoyg még én is tetéztem itt ezt a szomorkás hangulatot, de el kellett mondanom. :oops:

Julcsi, amint Zsuzsit olvastam, arra gondoltam, hyog talán sértő lehet a "husi" kifejezés a lányaidra!? Én abszolút nem arra értettem, hogy kövérek lennének, hanem, hogy olyan ügyesek, pont jók, szóval húsosak, nem látszanak az oldalbordáik, mint Krisztának. Bocs', ha esetleg másként jött le az írásomból! :oops:

Barbikám, mesélj még, milyen visszarázódni a hétköznapokba? Suliból van még? Ha igen, mikor kezded? Szóval, csak bátran, bármiről! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Kép Mint egy professzor. (Barbi, tényleg jó ötlet volt. Azt mondtam neki, hogy ő most olyan, mint egy nagyon okos, tudós bácsi. Mire ő ÉN NAGY KLISZTA VAGYOK!!!! Aztán megegyeztünk, hogy ő professzor néni és amellett nagy Kriszta is. :) )
Kép
Kép Gondolkodik
Kép Unatkozik
Kép Maffiózó
Kép Huncut

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Jaj, meghalok! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Kriszta itt mögöttem énekel: Világéknáááál szütik mál a lántott békát... jaaaaj... Világéknál nagyanyó... szütik mál azt a lántott husit... :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Tegnap a kötényemet a nyakába akasztotta és a szárait fel is tekerte a nyaka köré. Élémállt és azt mondta: ni, anyucika, felkötöttem magamat! :shock: :lol: :lol: :lol: :lol:

Na, eldugultam, de legalább telik az oldal. Már mindjárt egy hete, hogy írjuk, félő, hogy hamarosan ismét nem tudok írni. Még kellene néhány bejegyzés az 50-ig!

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Sziasztok!

Edith, jót nevettem a lányodon :) Jó dumája van :) Szemüvegben tényleg komoly nagylány, és úgy tünik, hogy jól viseli. Napszemüveg jól áll neki.
És én tényleg elfelejtettem válaszolni arra a kérdésre, h mit szólt a tesóhírhez Samu (már Márti is kérdezte), de mentségemre legyen mondva, hogy nem nagyon van mit erről írni, ugyanis nem igazán hatotta meg a dolog...Mondtuk neki már 1-2x, de meghallgatja, oszt' annyi. Nem nagyon kommentálja. Bár a múltkor az egyik bevásárlás alkalmával egy kisgyerekre rámutatott és közölte, h tesó :)
Munkát még bírom, bár a mai reggelt szívesen kihagytam volna. 8-ra jöttem tanítani, szóval elég korán indult a nap, de sajnos már 5-től fent vagyok, mert borzasztóan rosszul voltam (émelygés, fejfájás). Sajnos hánytam is, pedig már 2-3 hete nem volt erre példa. De remélem, hogy ez csak egyszeri volt. Egyébként szerencsére jól bírom, nem az ilyen napok a tipikusak. Estére el szoktam fáradni kicsit jobban, de az sem tragikus. Hogy meddig dolgozom? Februárig, akkor kezdődik az új félév.

Zsuzsi, akkor mondj fel és menj haza gyógyulni! :) De tényleg, legalább előbb el tudsz jönni a munkából?
Mennem kell, vár a munka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Na, újra vagyok, legnagyobb gyermekem (Árpi) meggyógyult és dolgozni ment. Azt hittem kinyírom, ugyanis lévén ő nem beteg tegnap elment focizni (nem normális), igaz már egy hete ezen vitatkoztunk. Mondtam neki, hogy remélem erre a beszélgetésre emlékzeni fog úgy 10 év múlva, amikor a náthás gyerekei tél közepén mindenáron el akarnak menni bulizni...

Először is bocsi, hogy csak most köszöntök... :oops:

Edit, Edith és Enikő sok boldog névnapot kívánunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Edith, nem "értettem félre" a husis megjegyzést, mert szerintem nem duckók, most olyan pont jó húsban vannak. Livi tartott éhségsztrájkot eddig tavaly óta nem hízott egy dekát sem, mint kiderült valószínű a vashiány miatt... Kriszta olyan aranyos a szemüvegben! Édes kis babám... Ha legközelebb mentek a szemészetre kérdezd meg, hogy szemtornával nem lehet-e segíteni a javulásban. Anno egy osztálytársam masszív rövidlátó volt és kemény dioptriákat faragtak le sima szemtornával. Most már a Kriszta is kommunikatív annyira, hogy lehet sikerülne. Szopi ez azért annyira jó!!!! Én a Mártira is és rád i büszke vagyok mert ügyik vagytok.

Zsuval mi van? Ír még ide? Visszaolvasni még nem volt időm... :(

Edit, megkérdezhetem Barnus kukijával most már minden rendben? Nem tudtam még visszaolvasni, csak hallottam, hogy műteni kellett szegénykémet. :cry: De ha nem szeretnél válaszolni nem kell, nem akarok sebet feltépni, nem lehetett egyszerű anyaként... sem. Hogy vagytok takonyilag? Mikor mentek Páhokra?
Szobatisztaság. Nem erőltettük, hiszen nem egyformák, na meg a Livi úgy volt vele, hogy amikor gyakoroltuk még tavasszal egyszer sikerült kis és nagydolgoznia a bilibe és ehhez tartotta is magát. Mármint hogy EGYSZER sikerült megkapta érte a dicséretet és ennyi!!!!! Mondta, hogy majd egyszer levehetem a pelust mert ő már teljesített és a többi nem érdekli. :lol: :lol: :lol: Aranyos volt, mert csak ezt hajtogatta. Aztán egyszercsak mégis érdekelni kezdte a dolog és azóta megy neki. De a csajaim ilyenek, a cumit is maguktól tették le. Na a Dorkával az apja "elbeszélgetett", hogy mi lenne ha letenné... elgondolkodott és este mondta, hogy nem kell neki a cumi. És ezzel le is tette egyszer kérte másnap, de amikor kérdeztem, hogy komolyan kéri, azt mondta csibész arccal hogy csak viccelt... :lol:

Évi, terhességes varázsszerek? Tudod, meleg tej/kakaó, keksz ébredés után stb? Mondjuk nekem egy homeós bogyó segített valamit anno. Ha érdekel utánanézek. Én anélkül tuti ki sem bírtam volna. :? :lol:

Zsuzsi, hasmenés elmúlt? Van a vírusos hasmenésre egy nagyon jó felnőtt gyógyszerem, ha aktuális még megnézem. Valami Bolus akármi a neve nekünk egyszer komoly ilyen valamink volt és ez hamar rendbe tett. Torokra méz? Na meg c vitamin. Szandit is tömd vitaminnal nehogy átvegye tőletek.

Takonymanó itt is megszállt pár napig. Csajok már szinte rendben is vannak egy nap volt rosszabb, én még "gondolkozom" hogy beteg legyek-e... :lol: :lol: :lol:

KépKép
kgiulia
 
 


Edith, tényleg nagyon édes Kriszta a szemüvegével. Drága csillag, és hordja rendesen? Nincs alkudozás?
Suli jövő hét végén kezdődik újra. Ill. hétfőn kezdődne egy másik is, amire nagyon szeretnék menni, csak nagyon drága. És mivel most a kocsijavítás teljesen padlóra tett... Még alkudozom magammal, ha adnak valami jó részletfizetést akkor lehet, hogy megyek.

Julcsi, a tuti szer hasmenésre a Bolis Adstringens. Vagy valami ilyesmi. Tényleg nagyon jó, mi is ezt használjuk. Bélfertőtlenítő meg mittudomén.

Edit, örülök, hogy anyukád ilyen "jól" viseli a gyászt és előre néz. Bárcsak anyósomról is elmondhatnánk. Már 3 hete van a pszichiátrián a depressziója miatt. Nem érdekli semmi, az unokáját sem látta 3 hónapja. Most mi vigyázunk a kutyájára, persze ha felhív is azt kérdezi hogy van a dög, nem azt, hogy az Ádám, vagy mi hogy vagyunk.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Sziasztok!

Julcsi, köszi a rosszullét elűző tippeket, én is próbálkoztam mindenfélével :) Nekem az 6-10. hét között voltak a zavaróbb rosszullétek, ami ellen a B6 vitamint és a gyakori evést vetettem be. Ez elég fura volt: amikor émelyegtem, akkor ennem kellett (bár nem kívántam) és attól lettem jobban - ki érti ezt? Ennek eredményeképp az első 2 és fél hónapban híztam 3 kilót, azóta szerencsére nem jöttek újabb pluszok (most vagyok 14 hetes, de majd egyszercsak csinálok vonalzót is, h követni is lehessen :) )
Ja, a homeobogyós tippet - ha utána tudsz nézni a nevének - köszönöm!

Barbi, sajnálom, h anyósod ilyen rosszul viseli a férje halálát, nehéz lehet mindenkinek... és a pszichiátrián mit tudnak vele csinálni? Gyógyszerek?
És milyen tanfolyamra/suliba szeretnél elmenni?

Edit, az viszont tényleg nagyon jó, hogy anyukád jól van. Kitaláltátok már a közös vállalkozásotok "témáját"? Egyszer említetted, h erősen gondolkodtok valamilyen anyukáddal közös munkában...

Andi, veled mi van? Nagyon-nagyon régen nem jelentkeztél be...

Ma voltam UH-n, annyira jó volt (ismét csak). Sajnos töredék idő sem jut a magamra/befelé/pocaklakóra figyelés tekintetében, mint anno Samunál, így esküszöm, hülyén hangzik, de szeretek a nőgyógyászhoz járni, mert ez a picurról szól... Már 7,5 cm-es (ez az ülőmagasság a pontosság kedvéért :) ), és össze-vissza kalimpált a lábaival. Meg mindenféle új tesztekre küldenek, amik Samunál még nem voltak. Pl. nemrég ún. kombinált tesztet csináltak, ami a genetikai rendellenességeket szűri vérvétel alapján, szerencsére negatív az eredménye, Down kórt és néhány egyéb kromoszóma rendellenességet vizsgáltak.
Megyek. Írjatok!
Évi

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Évi, tökéletesen megértem, amiről írsz, mármint a picúrra való figyeléssel. Most már teljesen más. nem mintha nem szeretnéd, de egyszerűen képtelenség ugyanúgy lenni vele, mint anno az elsőszülöttel. Én Krisztával pl. mindig szerettem az estéket, a lefekvés előtti perceket, amikor nyugodtan lehetett simizkedni, beszélgetni, énekelgetni, esteleg mindezt apjával együtt. Borónál pedig csak ritkán volt. Amikor beestem az ágyba már csak arra volt erőm, hogy elaludjak. :oops: Ugyanígy vártam és szerettem a dokilátogatásokat, mivel akkor valóban csak rá tudtam figyelni. :) Ha most ismét várnék egy babát, én bizony nem is tudom, hoygan tudnék mindenre figyelni, hogyan is jutna időm mindenkire, természetesen, apjukat sem hanyagolva. :wink:

Múlt hónapban, amikor mintegy 7-10 napot késett a mensim :shock: (még abszolút nincs beállva rendesen, akkor 31 napra jött meg, a következő pedig 22-re :shock: :roll: ) azt hittem, beleőrülök a várakozásba. Biztos voltam benne, hogy csakis terhesség lehet, hiszen mindig pontosan szokott megjönni és mindkétszer, már két nap késés után pozitív lett a tesztem. De csináltam egyet és negatív volt. Csak pár órát örültem, mert az jutott eszembe, hoyg oké, negatív, de lehet, hoyg MÉG nem mutatja. Elkezdte barnázni, ami nagyon furcsa volt, mert a mostani szülésem után már egyből szokott indulni a lavina. :roll: Aztán az is elmúlt. Szörnyű két és fél napom volt. Egyik percben arról ábrándoztam, hyog milyen boldog lennék 3 manóval, és hátha fiú lenne :wink: , a másikban meg bőgtem, hyog úristen, mit kezdek majd egy 3, egy 1 éves 4 hónapossal és egy újszülöttel. István hallani sem akart megtartásról, bár nem az anyagiakra gondolt, hanem inkább arra, hogy tönkreteszem magam az ilyen korai újabb terhességgel. Végül, egy szerdai nap volt, elhatároztam, hoyg lesz ami lesz, most már kétségkívül terhes vagyok, és ha ezt a babát Fentről nekem szánták, akkor az enyém is lesz. Megmondtam Istvánnak is, majd két órára rá megjött a mensim. Tudja fene, 0-1%-nyit csalódott voltam, de tudom, hoyg így a legjobb, ahogy történt.

Barbi, engem is érdekelne, hoyg miylen tanfolyamra szeretnél járni! Én angolt kezdenék jövő hónapban, nemsokára kezdődik az iratkozás. Mondom Istvánnak, hoyg na, aztán megyek (már régóta mondogatom, hoyg most elkezdeném), mire ő: és a kicsikre majd ki vigyáz? :shock: :shock: :evil: :evil: Majd nagyapám fog jönni, biztos. :? :? :? Nem hagyom én olyan könnyen magam! :wink: Különben mindig ilyen szokott lenni egy-egy új szituval kapcsolatban, de ha van ideje megszokni a gondolatot, végül oda is eljuthatunk, hogy az egész az ő ötlete volt! :lol: :lol: :lol: :lol:

Sziasztok!

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Sziasztok!

Edith: nagyon édes Kriszta ezzel a szemüveggel, bár sokkal idősebnek is néz ki vele. Nem akarja leszedni magáról? Én el sem tudom képzelni, hogy a Szandi hagyná, hogy ráadjam.

Julcsi: te milyen vitaminta adtál Livnek? Írnál nekem bővebben erről, hogy mit olvastál, milyen hatásai lehetnek a vitamin hiánynak? Lehet priviben is.
Az az igazság, hogy a Szandi szinte semmilyen gyümölcsöt nem eszik, iszik meg, és a zöldségekért sincs oda. Már gondoltam én is hogy kellene valamit adni neki, de még nem találtam meg a megfelelőt (valami narancs ízű folyékonyt már próbáltunk, de az istennek se veszi be).

Barbi: sajnálom, hogy anyósod ennyire összeomlott. De talán az idő múlásával ő is tud majd előre nézni.

Évi: örülök neki, hogy minden rendbe a pocaklakóval. :lol:

Most megyek aludni, mert még mindig nem gyógyultam meg. sőt mintha megint visszajött volna a hányós vírus, pedig tegnap már egész jól voltam. :shock:
Alig várom a holnap estét, Szandi anyónál alszik. Végre alhatok egy hatalmasat. :oops: :wink:

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Sziasztok!

Barbi!

Az "első két lábra" elfelejtettem reagálni a múltkor. Szóval nem vagyok normális, úgy tűnik.

Julcsi!

Barni kukaca teljesen rendben van már, műtét után 5. napon már strandolhattunk. Nem bánom így visszanézve, hogy altatás lett a vége, így nagyon precíz munkát tudott a doki végezni.

Zsuzsi!

Lusta voltam fénykép ügyben az utóbbi időben, inkább kameráztam. Alsópáhokon ígérem, pótolni fogom majd.

Edith!

Jót mosolyogtam a 3. gyerek dolgon. Én idegileg nem bírok el többet, marad a két lurkó nálunk.

Évi!

A vállalkozás sajnos ötlethiány miatt megrekedt, de gondolkodom én is suli dologban. Valami speckó banki tanfolyam érdekelne. Tudod, okl. közgazdász vagyok, de banki gyakorlatom nincs, csak elméleti tudásom. Utána nézek hamarosan. Bármennyire is furcsa, de nagyon hiányzik már a szellemi megmérettetés.

Ma még fogorvoshoz kell mennem, kettétört egy tömésem,soha jobbkor, így elutazás előtt. Utána meg vacsoravendégek jönnek, még jó, hogy már sül a kaja.

Barnus meggyógyult, Virág még taknyizik egy kicsit. Én megúsztam, pedig zat hittem, én is elkapom.

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Edit, remélem elmúlik a taknyi mire mentek Páhokra. El tudtad intézni a fogdokit? Én a legtöbb nyaraláson növesztem kicsit a bölcsességfogam. Mostanra már asszem mind kint van, de nagyon meg tudta rontani a pihit... Ilyen szempontból még az a "jó", hogy utazás előtt tört le a tömés.

Mártival beszéltem, jól vannak, nagyokat esznek meg pancsolnak. :lol: :lol: :lol:

Zsuzsi, írtam mailt.

Edith, át tudom érezni a mensi késéses ügyed... Én is jártam így pár hónapja, egyik pillanatban örültem volna a becsúszott babának, másikban meg kétségbeestem, hogy hogyan bírnánk... És úgy, hogy eddig még csak egyszer késett két napnál többet... akkor meg 8 napot. Hát érdekes egy hét volt. És a durva, hogy rajtam kitört az álomkór is, ami ugyebár pocakos tünet.

Évi, ezek a kombinált tesztek már általánosak, mindenkinél megcsinálják? Mármint mostanra már mindenkinél elvégzik, Vagy kérni kell?

Képzeljétek van egy kismamim. A nővérem lánya két hét múlva szül a doki szerint nem húzza tovább pedig még összesen 4-5 hete lenne hátra. Tök durva. A nővérem unokája 3 évvel lesz fiatalabb a lányaimnál. Na, jah, így jár aki késői gyerek (mármint én). :lol: :lol: :lol:

KépKép
kgiulia
 
 


Edit, ó drágám, attól még normális vagy. :lol: Én a Balcsin kimentem a piacra és főttkukoricát kértem. Az árus meg nézett rám, hogy ez akkor lesz főtt, ha én megfőzöm. Merthogy csöves kukoricát akartam ugye venni, és majd otthon megfőzni, de rögtön főttkukoricát kértem. És nem is értettem, hogy most mi a baj. :wink: :lol:

Julcsi, nagyon drukkolunk a nővéred lányának. Mármint, hogy még azért húzza.

Évi, igen, anyóst gyógyszerrel kezelik. De szerintem sok értelme nincs, ha ő nem akar jobban lenni, akkor adhatnak neki akármilyen gyógyszert. Most meg ráadásul jól megfázott, tüdőgyulladása van. Szóval még egy darabig tuti nem jön haza.

Suli: a tb ügyintézőt végeztem nyáron, most majd elkezdem a tb szakelőadóit és a bérszámfejtőt szeretném még. Ez a még kérdéses suli.

Az Ádám estére betaknyosodott. De olyan régen volt már megfázva, azt sem tudom mit adjak neki. :wink: Úgyhogy most irány a gyógyszertár és bevásárolunk. Viszont az éjszakánk az egy kalap szar volt. Szegényt úgy sajnáltam, nem kapott levegőt. Van itthon eukaliptusz olaj, na azt meg nem találtam meg.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Barbikám!

Kitartás. Nálunk is Virágnál az első két éjszaka horror volt a takony miatt. Én a redőnyt lehúztam, és kis réseket hagytam a pálcák között, bukóra nyitottam az ablakot. Így egyáltalán nem köhögött. Ja és nagypárnával aludt, így jobban kapott levegőt. Jajj, de utálom a taknyot, inkább torokfájás legyen takony nélkül.

Anyós nem hiszem hogy megfázott, a tüdőgyuszit vírus és bakt. okozza. Szimpla megfázás nem. Magától ment orvoshoz segítséget kérni?

Becsomagoltam, reggel indulunk. Szerintetek vigyem a porszívót vagy kérdezzem meg, adnak e (orrszívatás miatt)?

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi, remélem, hogy egy kicsit jobban vagy már.

Edit, nektek nagyon jó kikapcsolódást kívánok! Szerintem csörögj oda porszívó ügyben, csak nem kell már magatokkal vinnetek egy porszívót is...
Banki tanfolyam jól hangzik. Az előző munkahelyed egy bank volt? (nem ez rémlik...) Vagy esetleg váltani szeretnél?

Julcsi, kismamidnak sok kitartást és még jó néhány hét pocakosságot kívánok! És mennyivel idősebb a nővéred nálad, hogy már ekkora nagy lánya van?
Kombinált teszt: még nem a terhesgondozási protokoll része, azaz nem finanszírozza a TB, de nagyon sok doki ajánlja (mivel lényegesen megbízhatóbb, mint az AFP + ráadásul egy hónappal korábban végezhető) és sok helyen már el is végzik ezt a vizsgálatot (persze általában nem ingyen). Nekem szerencsém van, mivel az orvosom szerződött partnere egy szolgáltatónak, így ők nekem ingyen elvégezték a tesztet. Ha gond lett volna, akkor a további vizsgálatokért kellett volna fizetni...

Barbi, rosszul hangzik ez a tüdőgyulladás anyósodnál. Bent kapta el a pszichiátrián?

Barbi, Edit, sajnos Samu is beállt az újra náthásak táborába, sőt ma délután a láza is felszaladt... Kezdődik az ősz és a náthaszezon... Pedig kapja a vitaminokat (aloe Kids), de az újra bölcsis lét valószínűleg nem tesz jót neki.
Mindenkinek mielőbbi jobbulást!
Üdv:
Évi

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Edit, azért gondolom, hogy megfázott, mert egy torokgyulladással kezdődött. És folyton panaszkodott, hogy nagy huzat van a szobában, kinyitják az ablakot-ajtót. (máshogy meg megdöglöttek a melegtől)
Lehet ám, hogy tényleg vírus, mittudomén. A lényeg, hogy most infúziót is kap, meg vénásan a gyógyszert. (Legalább most ezzel van elfoglalva és nem a depijével. szemét vagyok, mi? :x )
Nem tudom, hogy hogyan jutott el a dokihoz. Először bennünket hívott, hogy a torkára vigyünk be gyógyszert. Aztán mikor megkérdeztem, hogy ha már egy kórházban van, miért nem szól egy dokinak, hogy fáj a torka? Ezek szerint szólt, mert utána derült ki a tüdőgyull. is.

Mintha a Márti most azt mesélte volna, hogy valami közös helyiségben van porszívó. Mármint a Kolpingban. Mert ő felhívta őket, náluk is volt még taknyi a gyerekeknél.

Samunak is mennek a gyógypuszik. Meg a többi betegnek is.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Kösz Barbi! Úgy döntöttem, elvisszük a miénket a sok más kacattal együtt. Én este lefekvés előtt biztos nem caplatok sehová orrot takarítani. Próbáltam hívni a recepciót, de fel se vették a telefont. Háromszor hívtam őket. :evil:

Jó éjt!

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


SZiasztok!

Húúúú miről maradtam le!!!!

Évi! Óriási gratula!!!!!!!!!!
Olyan jó neked :) Írigykedhetem kicsit? :)

Nekünk nem lesz több :(

Edit! Edith! utólag is boldog névnapot!!!

Ibolya, Enikőnek boldog név- és szülinapot utólag!!

Julcsi, de jó hogy írtál, iszonyatosan nagyot nőttek a csajok, és nagyon édesek együtt :) Főleg az alvós kép verte ki nálam a biztosítékot...
Ilyenkor sajnálom hogy nekem nincsenek ikreim :)

Timi, nagyon jók ak épek a gyerekekről, ők is nagyot nőttek!!

Edith: Nagyon jól áll Krisztának a szemüveg, persze ettől függetlenül sajnálom hogy hordania kell, és drukkolok hogy ne kelljen sokáig!

Én is félek kicsit, mert én is szemüveges vagyok, Tamás is, Apum is, Anyósom is....Sőt, Orsi hugom, a nagyapám is, szóval igen nagy arányban. De Katának is nézték, Bencének is ,egyenlőre nincs gond.

Edit, Jó utat! (Bár gondolom már nem olvasod)

Rólunk röviden: Kata nagyon beteg, bár mostmár talán nem annyira. Péntek éjjel 39,6 volt a hője, és 38,5 alá nem sikerült levinni. Szombat délutánra meg teli lett a kis szája aftákkal, de töméntelen mennyiségben :( Most se enni, se inni nem bír, egész nap sír, és a nyakamon lóg. Emiatt Lizáva lse tudok foglalkozni, épp csak megetetem, tisztába teszem, és rakom is le. Ezt ő sem tolerálja túlzottan. Bence meg az unatkozással megy az agyamra... Szóval kezdem elveszíteni az ép eszemet. Ja mert persze a férjem pont most 3 napozik :(

Majd igyekszem jönni a képekkel is...

ZSu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Zsu!

Hátha olvasod, az aftára nagyon jó a Tantum verde – van belőle spray-s (nem tudom hogy kell írni) változat azzal nagyon egyszerű lekezelni.
És a Boraxos homeos golyó is nagyon jó!

Kitartás, jobbulást Katának!

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Megjöttünk :lol: :lol: :lol: :lol:
Majd ha átverekszem magam a szennyes halmon jövök, de ZSU!!!!!Amit írt a Zsuzsi az tényleg jó, Zsombinál is használtak mikor aftái voltak!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Köszi mindkettőtöknek, azt használjuk :)

+ még kaptunk vmi glykoseptet vagy mit...

De sajna nem sok hasznát látom egyiknek se. Na jó, este megette a pudingot, de ennyi :)

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?