Új privát üzeneted érkezett!

Nem enged képet feltölteni!!!!!!!!
Majd még próbálkozom!
zsula
 
 


tündi! nagyon jól nézel ki!!!

gégéé! nekem a terhesség alatt a laevolac szirup jőtt be, de csak ritkán szabad használni. viszont ha eleve görcsölésre hajlamos vagy, akkor nem szabad, mert a szülést is megindíthatja. kérdezd meg a dokidat, esetleg javasolja e. (egyébként a normás szülés utáni problémákat is ez oldotta meg, amikor sem a szorbito, sem a glicerines sem a pezsgőkúp nem segített)
én a vastablettával hadilábon állok még mindig. muszáj szedni, mert már terhesség alatt is intravánás vaspótlással fenyegettek, de amúgy is mindig vérszegény vagyok.

bende!
sajnos amióta visszajöttünk, nem nagyon dugtam ki az orromat sem a lakásból. megvolt az ablakcsere, azt még a párom levezényelte, aztán az utómunkálatokat nekem kellett, a pakolás meg a takarítás közös projekt volt.

sajnos még jön rá egy kalappal, hogy Zsófi nem akar sem rendesen hízni sem rendesen enni. a gyerekorvos azt mondta, hogy ébresszem fel éjszaka enni. de nem akarom, mert így is örülök, hogy egész ügyesen végigalussza az éjszakákat. egyébként úgy eszik, hogy 60milit szinte egy kortyra, utána kb80at még egy óráig nyammog...
a szopi természetesen még most sem működik.
a gyarapodása meg 280g 3hét alatt. ez sajnos nagyon kevés.
amúgy is vigyáz a vonalaira de ennyire nem kellene.
valakinak valami ötlete?
egyébként még mindig fejek, van is tejem bőven, nem győzöm lefagyasztani, amit nem eszik meg.
Vendég
 


képek Zsófiról! tegnap reggel felemelte és megtartotta a fejét!!!

Kép

Kép

Kép

Kép
Vendég
 

 
 

Anyany!
Elárulod mi a jó fenét csinálsz éjjel fél egykor a gép előtt?????
Pici Zsófi! Ezek a hatalmas szemek! gyönyörű. Lehet, hogy Barnika nem tud, majd a sok jó nő közül választani.
Most mennem kell. UPC....:)
bende
 
 


Anyany!

Azok a szemek, hát ha nem látom ,nem gondolom hogy ilyen csoda van a világon!!!!

KépKépKép
tünci28
 
 
 


Na itt vagyok! Kicsit bot az agyam, nyanyóka rájött hogy éjszaka is van szobaszervíz- és nincs felár sem- ezért kicsit keveset aludtam.
Próbálok mindenkinek reagálni, de lehet, hogy egy kicsit össze-vissza leszek.
Zsula, ha nem megy fel a kép, akkor próbáld meg lekicsinyíteni, úgy tutira sikerül. De most már a gyerkőcről is kérünk !!!! mi újság, történik végre valami????
Bibii, szerintem ennyi kilóval te sem panaszkodhatsz.
Trundike! Te még kismamim is majdnem gebe!!!!! Én is szeretek tollasozni...Esetleg fogyhatnánk majd tőle közösen. Lehetséges babakocsikoccanási helyek: Belváros, Rózsaliget és környéke... ezek a leggyakoribbak. Nem messze lakunk a kistescotól. A belvárosi sétákat csak azért részesítjük előnyben, mert nincsenek autók. Amúgy marhára zavar, hogy vadidegenek behajolnak a babakocsiba és előadást tartanak a szoptatásról és a gyereknevelésről.
bende
 
 


Folyt. Csak vissza kell olvasnom, hogy ki mit írt.
Zsula! jaj de jó, végre még valaki, aki ,,csak,,170 cm. Itt többen írták hogy 180 centisek. Én a 175-tel tök elégedett lennék, de be kellett érnem 5 centivel kevesebbel.

Lara! szuper, hogy így mennek nálatok a dolgok. Én is imádok babázni. Bár éjfélkor mikor enni kért és én még csak két órát aludtam, majdnem beadtam a derekam, a közös alvás ügyében. De csak majdnem...

Gégéé! valaki egyszer azt mondta, míg terhes volt elvei voltak, aztán meg gyereke lett. A köldökcsonk nálunk is kényes kérdés volt. Először a szülőszobán, mikor kétszer is megkérdezték a páromat, hogy el akarja-e vágni a köldökzsínórt. Nem akarta. Azt mondta, hogy Ő nem hentes :) Aztán hazajöttünk és továbbra sem nyúlt hozzá. Én kezelgettem. 3 hetes volt a leány mikor leesett. Egyszer csak a kezemben maradt.
Viszont tegnap este, az oltás helyéből Ő nyomogatta ki a gennyet. Aztán elkezdett a nyanya sírni és az apja elkámpicsorodott, hogy fájdalmat okozott neki. Látnotok kellett volna...

Anyany! tessék mindennap sétálni. A friss levegőn jobban megéhezik a gyerek. Milyen dolog ez, hogy ki sem dugod az orrod a lakásból....Ne rejtegesd ezt a gyönyörű gyereket!
bende
 
 


Tünci!!!! szuper, hogy benéztél és már képet is tettél fel magadról...Nahát...Olvastam amit írtál. Irigylem a sógornődet, tényleg nagyon talpra esett nőci lehet. Nekem eszembe sem jutott volna, ilyet barkácsolni. Remélem már milliomos az ötleteivel :)
bende
 
 


Bende!
olvaslak ám mindig Titeket!
Van már vonalzóm megint..ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! utálom!
A rohadt testem most tudja tenni a dolgát.....de még hogy !!!már szédülök a vérveszteségtől!!

Úgy nézem ebben a topikban kizárólag gyönyörűséges babák vannak!!

KépKépKép
tünci28
 
 
 


hahó csajok!

köszönöm a tanácsokat:)
anyany; egy barinőm azt olvasta, hogy ha levetkőzöl meztelenre (legalábbis felülgondolom)meg a baba is, és bebújtok egy takaró alá, hogy sötét legyen, akkor majd ő visszaemlékszik a születésre és újra szopizni fog.

más ötlettel én sajnos nem tudok segíteni. védőnénid nem mond semmi okosságot?

Az én kisbabám éjszaka discoban volt...egész éjjel táncolt, ugrabugrált....én meg csak nyögtem :D

nagyon álmos vagyok, lehet visszabújok, hátha most alszik ő is.

puszik

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Sziasztok, jó reggelt!

Ki hogy van ma?

Zsula: Nem akar jönni az babóca?! Valamire vár a babád, csak tudnád hogy mire igaz? :)
A végén majd kiderül. Lehet hogy nagy a kép mérete? Mit ír ki?

Anyany: Sajnálom hogy gondok vannak, ez a hölgyike igencsak meg dolgoztat Benneteket.
Anyatejed megvizsgálták? Elég tápláló? Nem tudoik mit mondani, mert tápszert nem kellene bevetni mivel úgy olvasom tejed az akad bőven.
Lehet hogy Zsófi egyszerűen ilyen alkat :)
De: GYÖNYÖRŰ :) Immádom nagy szemeit és ahog ynéz velük! Nagyon nagyon édes. Gratula a fejemeléshez!!! Ügyes, szerintem ha így fejlődik mégha nem is hízik sokat de nem lehet gond :)
Elhasználja :)
Én is most néztem hogy fél 1-kor írtál... :)

Bende: Barnikának jó sora lesz majd :) Sok a szép kishölgy!!!
Idegenek szoktak ilyet csinálni? Velem egyszer történt hogy egy idő nénike mondta hogy meleg a fiam fejére a vászon kalap a tűző napon, hogy le kéne venni. Igyekeztem udvariasan elküldeni a csudába.
Belvárost mi is szeretjük inkább a fagyi miatt meg a galambokat (kis vírusgazdákat) lehet etetni, meghát ott van a játékbolt is, amit minden alkalommal meg kell nézni :)
Én 171 cm vagyok

Tünci: :) Jó hogy itt vagy. Szegényke, mindig ilyen sok volt?

Mindenki milyen álmos. Én is az vagyok. Vagy 3-szor keltem fel az éjjel. Barnika meg mindig kidugdosta a takaró alol a kis popsiját, olyan édike! :) Most együtt alszunk mert vendégeskedünk a felújítás miatt :)

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


anyany
Hajnalban netezni! :) Te sem vagy semmi! :P
Egy ilyen gyönyörűséggel megéri "szenvedni" El lehet veszni a szemeiben!!

Bende
Gyerkőcről isküldenék.. és majd küldök is, ha végre a nagyvilágot is szeretné látni. Amúgy szépen nyílogatok, fájdogálok, de most és hullámzik a pocóm.. tegnap óta rengeteget mocorog, pedig már alig van helye..

Trundi
Vár.. meg én is, hogy végre útnak induljon.. Minden esetre a doki jól elszámolta magát.. igaz a baba paraméterei alapján számolták az első időpontot, ahoz képest meg legalább egy héttel későbbre vártuk mi az első pillanattól kezdve.. De még lehet, hogy uraságának ez is korai! :P
zsula
 
 


Zsula: Remélem már nem várat sokat magára az a kis huncutka (ahogy a kisfiam mondaná) :)
Egyénként hogy vagy?

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Trundike
Jól vagyok, csak már unom az állandó vizsgálatokat. A dokik miatt már egy hete néznek amnioszkóppal, pedig még csak a héten kellettvolna kezdeni.. Esténként vannak fájások, napközben haskeményedések.. haladok,lassan de biztosan.

És te hogy vagy? Hogy viseled a frontokat?
zsula
 
 


:oops:
én a kistehén... ülök a fa tetején...
a 70kilómhoz csak 163cm vagyok... én a kistehén...

fél egykor meg fejtem. naponta négyszer teszem, minkét mellemet, így több időm marad pihenni... ami egyébként sem sok, tekintve, hogy a fejéssel kb napi 4óra megy el.

este kipróbáltam, amit okosan a gyerekorvos tanácsolt. éjjel nyekkent egyet, persze felébredtem, és na hátha... megetettem. erdedmény siralmas. icipicit evett, aztán persze jól bealudt és borult a hosszasan és fáradságosan kialakított napirendünk, amihez elég jól tudtam tartani magunkat, és a nappali fejét is meg tudtam oldani.

a védőnőm egy balf..., amikor szoptatási tanácsot vártam, elzárkózott és a védőoltásokról kezdett el beszélni. legutóbb már be sem engedte a párom.
Vendég
 


Tündi!
a tejet hol és hogy tudom megvizsgáltatni? kell hozzá beutaló valamelyik orvostól?
megnézetném.
Vendég
 


Zsula: Én már nem tudok magammal mit kezdeni. Jövő héten ki is veszek pár nap szabit és elkezdek pakolászni.
Frontokkal elvagyok. A hűvös kifejezetten jót tesz nekem :)

Anyany: Privibe megküldöd ki a védőnőd? Megkérdezem az én védőnéniet hogy mi ennek a menete.

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Tündi!
privi ment!
Vendég
 


Anyany: Azt mondta a védőnő hogy nincs olyan hogy "rossz" anyatej. Általában azt szokták vizsgálni hogy mi van az anyatejben, de ebben sajna védőnénid tud segíteni.
Anyósomé vizes volt és nem volt benne elég tápanyag úgyhogy nem értem, de kérdezte hogy próbaszopáson voltatok-e benn a rendelőben. Üvegből vagy pohárból szépen eszik?

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Sziasztok!

Már nagyon rég jártam erre.. Sok minden történt az elmúlt hetekben, igazából az augusztus tele volt rohanással, idegeskedéssel..

Végre beköltöztünk, igaz még nem vagyunk teljesen készen, de én már nem bírtam volna tovább. Nehéz volt a lakásban a kutyával, illetve idegesített, hogy még a babaszoba sehol sincs.. Hát kiadtam az ultimátumot: aug.31. Én költözöm, aki jön, jön, aki nem az marad. Babóca (neki nem volt választási lehetősége a pocakomban), én meg a kutya tuti költözik. Hát apa is jött velünk :lol:

Elég rumlis minden, de a babaszoba azóta elkészült, az gyönyörű lett. Van hol aludjunk, tisztálkodjunk, konyha is kész, szóval elmegy a helyzet. Sokkal jobban érzem itt magam. Hát ezért nem volt időm jönni. Netünk is csak ezen a héten lett.

Még egyben vagyok, két hetem van a kiírt időpontig. Szorgalmasan járok NST-re, ott töltöm a hétfő délelőttjeimet. Nagyon izgi...


Megkésve ugyan, de szívből gratulálok az újdonsült anyukáknak a kisbabáikhoz!! Lara, Tünde, nagyon sok örömet, boldogságot kívánok nektek az új családtagotokhoz!!!

Nagyon szép babaképeket tettetek fel. Látom minden kis babuci szépen fejlődik, nől. Csak így tovább, már én is alig várom, hogy a kezemben tarthassam az én pici fiamat!

Zsula, látom már nagyon a végén jársz! Gondolom minden nap úgy kelsz, fekszel, hogy hátha ma végre előbújik a baba.. A jelek szerint nagyon jól érzi magát odabent!
Megy a drukk!!

Rönééé



Kép
röné
 
 


ui: Tünde, én próbálkozom a gátmasszázzsal, de bevallom őszintén, nem igen fűlik hozzá a fogam. Szerintem nem is merem úgy csinálni, ahogy kéne....

Homeós bogyókat viszont elkezdtem én is!

Rönééé



Kép
röné
 
 


Röné: Szia! :) Képek a gyerekszobáról, házról? Hova is költöztetek (ha megkérdezhetem)?
Nekünk hétfőn fejezik be a lakásfelújítást, után aezerrel pakolászás... szóval én is elleszek :)

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


rájöttem, hogy milyen hülye vagyok, mindig kihagytam:
ANYANY gyönyörű a kisbabád!!!! nem úgy néz ki, mint aki fogyózna...lehet ő ilyen kis rossz evő típusú...

Mindig barnikát csodálom amúgy; a kis arca olyan formás!!!

Szia Röné! nem irigyellek, hogy nagy pocival pakolászol...
tründike meg te is...

én nem csináltam ma eddig semmit, minthogy kihánytam az ebédem....nem tudom, miért. Egyszer már csináltam ilyet a 20. hét körül....meg persze az elején...

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Tündi!
próbaszopit nem is említette senki, ez azért is érdekes, mert a gyerekorvos pár napja látta. de majd rákérdezek.
a vizes tej milyen? átlátszik egy kicsit?
Vendég
 


Anyany: A vizes tej teljesen átlátszó, szinte olyan mint a víz ici pici kis fehéres árnyalattal.
Kérdez rá a próbaszopira.
Nincs lehetőség védőnő váltásra? Bár kérdés hogy kitől is kérdeznéd ezt meg. Hát nem irigyellek, de ahogy látom a hölgyike szépen fejlődik, szóval ő jól ellehet :)

Gégéé: Szegényke. Lehet hogy nem ízlett a babának :) Kértem a főnökömtől szabit a jövő hétre csak még nem tudom hogy szerda, csüt és péntek vagy csak csüt és péntek legyen.
Attól függ mikor mit tudunk megcsinálni.

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Anyany: Néztem szoptatási topikokat. Találtame gyilyet:
"Kismama újságban találsz bármikor (vagyis most azonnal is) hívható telefonszámokat, pld:
Schneiderné Diószegi ESzter szoptatási tanácsadó:
06-30-9522115
Rózsa Ibolya: 30/583-4877 "

Anyaságról / Szoptatás topikot is nézem...

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


hehe...lehet :)

szerintem legyen szerda-csüt-péntek....egy kis pihenést is be kell iktatnod közben...

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Gégéé: Tudom tudom de akkor nincs manitu... :(

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


:( tudom; tudom...nagyon utálom ezt a szar világot, amiben élünk...

bárcsak pihenhetnél...

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Hello Csajok!
Mennyit írtatok...csak kapkodom a fejem.

Tündi: gyönyörű kismami vagy!
Gégéé: örülök, hogy ismered a Krisztit. Domi aranyos kiscsaj, ő is itt volt hétvégén, meg a Dani is. :)
Laevolac szirup nekem is bevállt. Próbáld meg!

Anyany:sajnálom a szopi gondot, de gyönyörű Zsófi, és tényleg nem úgy néz ki, mint aki éhezik! Azok a nagy szemek...:)

Bende: Én is kb UPC-t játszom, meg egy egész Fővárosi Nagycirkuszt.
Csak akkor lehet ellógni Jázmin mellől, ha alszik. Képzeljétek, úgy főzök, hogy a leányzó a babahordozóban a konyhapult tetején ül, én meg énekelek, meg folyamatosan magyarázok neki, közben két liter vizet megiszok, mert kiszárad a szám...:)
Olyan édi, ahogy vigyorog, mikor beszél hozzá az ember. Meg beszélget a faleveleknek, a bordűrön a cicáknak a falon..meg kell zabálni.

Lara: nekünk is volt olyan éjszaka, mikor nem akart aludni a kisasszony. Vannak ilyen fárasztó éjszakák...mindíg változnak.
Én nem sokat tudok fejni, mert már kiszipolyoz a kisasszony. Csak hajnalban, mert addígra jól bedurrannak a cicik. De gyűjtögetek, mert októberben megyek vizsgázni Pestre, és kell neki majd a kaja, bár jön velem, és apa is, de hátha nem tudok vizsga után kimenni megetetni.

Röné: gratula a költözéshez, csak óvatosan a pakolászással. Kérünk képet a babaszobáról!

Zsula: a világ szeme rajtad (rajtatok). Jól elszámolták magukat...de kitartás!

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Lányok! Szülésznőmmel holnapra csúszott a tali mert sokan vannak. Talán Zsula is ott van már??? :)

Zsula kinek is szól? Bende neked?

Tud valaki valamit? (bár gondolom akkor írtátok volna már)

Ancsi_pancsi: Köszi de korán sem hozom a formám :) Írunk ám úgyhogy tessék jönni!!! :) pörgün kmint a Duracell nyuszi, bár aki UPC-s annak nehéz lehet gyakran jönni de azért amint tudtok gyertek és írjatok :)
Miből és hol vizsgázol?

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Lányok: Anyósom mindig azt mondogatta hogy tehénzsírral kenjük be a piros popsit mert az jó rá (persze ott van ám a tök jó popsikenőcs) Ti is kaptok ilyen 100 évvel ezelőtti ötleteket vagy csak nekem van ebben szerencsém?

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


olyan édik lehetnek ezek a kis babekok. persze tudom, hogy nagyon-nagy meló, de mégis....én csak sóhajtozok ittt:)

megy a drukk továbbra is zsulának

én meg majd lassan bekúszok valahogy fehérvárra a dokihoz....

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Gégéé: Sikosító kell a kúszáshoz? :)

Én lassan már lelépek, vendégségben sajna nincs net szóval jók legyetek!!! Írjatok legyen mit olvasnom :)
Reggel jövök! :)

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


az máshoz kell :D:D:D

jó legyél puszi

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Tündi: hidd el tényleg szép vagy! Csudiszép kismami!
Oktatásszervező OKJ-s tanfolyamra járok (jártam) abból lesz szóbeli, meg írásbeli vizsga....be vagyok tojva tőle, mert UPC-seknek nem sok idő van tanulni. Ugye Bende?
Amúgy közgazdász a végzettségem, de még a nyelvvizsgám is visszavan, addíg nem kapom meg a diplomát. Szóval, még vannak félbenhagyott ügyeim. Dehát majdcsak alakul....

Igyekszem majd benézni!

Na, síkosítón én is gondolkoztam, mikor szülés után először volt unga-bunga apával, mintha mégegyszer elvesztettem volna a szüzességem....uúúú. Dehát majdcsak alakul ez is....

puszi mindenkinek

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


:lol: síkosító...
mi vettünk, meg is próbáltuk, és nem ment. volt egy belső hegem, ami nem engedte. azóta valószínűleg már felszívódott, de azóta anyira félek a dologtól, hogy nem bírom rávenni a dologra magam...
persze ehhez az is hozzátartozik, hogy a mellem szanaszét van menve a fejésektől, a melltartót is alig bírom elviselni, és amikor ágyba tudok szédülni, ott van legalább egy óra...

jól állok...
a gyerekem se nem szopik, se nem eszik rendesen, szexelni nincsen kedvem, ehelyett jól összeveszünk, hulla vagyok és megint nem volt lemenni erőm sétálni, pedig tudom, hogy kellene.
...buta tehén...
Vendég
 


Sziasztok!

Zsófi baba rengeteget nőtt :D :D :D És a haja is milyen szépen bújik elő :D
Tessék menni és mutogatni a világnak, mert aztán ha rossz idő lesz kevesebb lesz a lehetőség rá!!!

Látom lányok szex témánál vagytok :oops: :D Most már mi is vigyázunk, meglepődtem apa mennyire vigyáz ránk :D Nálunk a síkosító bevált, terhesség előtt is volt hogy kellett. Már most tréningezzük magunkat, hogy szülés után tűrtőztetni kell magunkat :oops: :oops: :oops:

Trundike vigyázz magatokra és kicsit pihenj is szabi alatt, továbbra is csodállak hogy bírod még. Én aki munkamániás voltam nagyon élvezem, hogy itthon vagyok. Mindig van mit csinálni, a gyerekszoba is félig kész, de a ruhácskák már végre szortírozva vasalva a helyükön vannak.

Kicsit ma belassultam, mert a 22 éves tesómnak ma egy éve volt egy szörnyű autóbalesete :(
a jobb oldala bénult le és az agya fehérállománya sérült meg. Ahoz képest, hogy honnan indultunk, amikor rettegtünk hogy nem éli túl, csoda történt mert él és erős a szervezete. A jobb lába szépen helyrejött a kezén marad visza a sérülésből és ami rossz, hogy most kezd csak el hangokat kiadni, a beszédközpontja sérült. De mutogatással és bólogatással már megérteti magát nekünk kellett megtanulni úgy kérdezni tőle, hogy ki tudja fejezni magát.
Szóval imádom és mindig mondjuk neki hogy az unokaöccse miatt is meg kell gyógyulnia, és mindig simogatja a pocakom :lol:
Ne haragudjatok, hogy ezzel zsibbasztalak benneteket de egy kicsit ki kellett írnom magamból.

KépKép
winchi
 
 


na ez a mai nap betetőzött...
visszük a lányt az orvoshoz, amint az apja hazaér. már megint nem eszik. teát sem iszik. szopja az ujját, nyekereg és néha- néha belealszik.
cici persze nem kell neki, de már cumisüvegből sem hajlandó. ha próbálom, kilöki és csak üvölt és néz rám könnyes szemekkel, hogy mit akarok már megint...
tápszert is próbáltam, (van itthon tartalékban, de eddig nem kellett), az sem kell neki...
Vendég
 


köszi winchi. úgy néz ki, ő nem hurkákat növeszt, hanem hajat és szempillákat... :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
szorítok a tesódnak! fiatal szervezet csodákra képes!!!
Vendég
 


Helló!

anyany
Remélem nincs nagy baj a kishölggyel!!! Levegőzni meg tessék menni, talán az is meghozza Zsófi étvágyát!

Trundi
Vagyok.. Még mindig! :evil:
Orvos szerint szépen haladok, de semmi konkrét. Legalábbis szerintem. Szerinte tök jó, hogy ilyen csendben vajúdok, fájdalom nélkül. Szerintem is jó, csak ez a napi rohangászás a kórházba....

Bende úgyis értesít Titeket, ha lesz valami.

Jó pihit mindenkinek!
zsula
 
 


hahó csajok!

megjöttem a dokitól. már rég végeztünk, csak még csavarogtunk egy picit.

itthon vettem észre, hogy a méhszájra 2100-at írt...de nem is mondott semmit; csak felírt magnéziumot, merthogy már eléggé a idősek vagyunk, kezdjem el szedni...meg beírta a könyvecskémbe, hogy pihenjek....

mi a véleményetek???

winchi, jaj nagyon szörnyű lehetett ez a baleset! remélem a tesód nemsokára a régi lesz...

sikosító téma...lehet összebújni 2100as méhszájnál? mondta volna a doki ha nem? amúgy én eléggé össze vagyok szűkülve :) nem is tudom, hogy akar kijönni bármiféle babácska onnan...
ja de amúgy a jó sikosító tényleg jó...

zsula. kitartás!!!!

anyany...ajaj...remélem minden rendben...

ancsi_pancsi hajráááá

na megyek, puszik

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


hááát...
az ovros azt mondta látott egy tökéletesen egészséges babát.
szokatlan,hogy nem egy zabagép. de legalább megnyugodhatok, Zsófi csakvigyáz a vonalaira :lol:
Vendég
 


gégéé!
melyik síkosító a legjobb? jó lenne kicsit huncutkodni, de jobban félek, mint amikor az első volt. (az nagyon vérzett)

nekem a 20. héttől volt 1100as a méhszájam. lehetett még szexelni, de csak nagyon- nagyon óvatosan, akkor tiltotta meg a doki, amikor 1110es lett a 32. héten.
Vendég
 


szia anyany!

nekünk egy erotic nevezetű van...semmi illat, semmi szinezék; egy szexshopban vettük fehérváron; asszem a királykúton, de nem biztos, majd megkérdezem a férjem, ha érdekel. Szerintem érdemesebb ott venni, mert egyrészt kevésbé ciki, mint a tescoban kipakolni a pénztárnál a szalagra...és tuti akkor jön valami ismerős, te meg próbálod letakarni a storymagazinal, vagy ilyesmi...meg amúgy tök meglepő, de a szexshopban egészen segítőkész, és szakértő eladó van :P :D

köszi az infót a méhszájról.
látod mondtam én, hogy zsófi egyszerűen nem jó evő...majd később is biztos ilyen lesz, gyerekkorában sem fogja halomra tömni a kaját magába...szerintem nagyon szép baba, és ne idegeskedj ezen. főleg, ha nem sír.

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Jó reggelt!

Ancsi_pancsi: Tudom milyen az. A baj az hogy atanuláshoz nem csak idő hanem kedv is kell és ez a kettő nagyon nagyon ritkán jön össze (szinte soha)
Ami a másikat illeti a másik topikon olvastam hogy helyrejön a dolog azaz nem kell majd sikosító egyidő után ne aggódj :)

Anyany: Úgy szeretnék valahogy segíteni! Csak nehogy depibe ess!
Ezt nem értem. Mit modnott a doki? Hogy minden rendben? Barni sem volt sosem hurkás baba! Én mondjuk nem is bántam :)
Kép

Én sem vagyok valami aktív a lepedőakrobatika területén, sőt. Párom mondjuk nem panaszkodnik bár néha sajnálom szegényt de ez van, szóval ezzel nem vagy egyedül. :)


Winchi: Nyugodtan! Sajnálom szegény hugodat már mivel életben maradt így nem is igazán tudom miért. Javulgat az állapota ezek szerint. Az jó :)
Biztos sok erő kell majd neki, de a családjára támaszkodva biztos vagyok benne, hogy nemsokára amennyire csak lehet helyrejön ...
Autóbaleset? Borzasztó hogy mennyi van. Egyik volt osztálytársam 3-4 éve karácsony előtt halt megy az egyikben.
Szóval ti meg virgonckodtok, kis vehemens párocska ;) (kicsit irigykedek ám)

Zsula: Ha így haladsz zsipsz zsupsz kipottyan a babóca. Csak kapjátok el időben :)

Gégéé: 2100 de jó! Irigy vagyok. Szerintem mondta volna a doki ha nem. Ha nem tartott a fontosnak akkor ne foglalkozz vele, de én meg 2000-es vagyok. Méhszájam megint nem fog nyílni szüléskor sem!!! :(

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


aaaaaa, hogy te meg ezt irigyled; jól van, akkor megnyugszom...

nagyon helyes ez a fürcsis kép :)

nem kell minden babának halomra zabálnia magát....valaki mohóbb, valaki lustibb enni, valaki mindig éhes, valaki ritkábban éhes...nem?

akartam még valamit írni, de elfelejtettem, na majd ha eszembe jut megírom.

pusz

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 


Lányok: Röné tegnap a vajúdóba volt, ma már meglehet a babócája!!!

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Gégéé: Ez aranyos volt :) Majd eszedbe jut igen :) Szerintem is csak az anyukák aggódnak mindenen, de Anyany ez normális!!! :)
Hát igen irigylem mert akkor a szülés gyorsabban megy (ha jól tudom)

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


nem jutott sajna eszembe...

persze természetes, hogy aggódnak...én is aggódni fogok mindenfélén...meg sírni...

képzeljétek annyira rá vagyok zuhanva az édességre, hogy néha azon kapom magam, hogy ilyen különböző tortákra gondolok...
veletek van ilyen???

ja Röné: drukk, ha még kell, és gratu, ha már kibújt a babu...(irigyszmájli)

Trundike nemsokára te is szülsz...(sóhaj, irigyszmájli), bár amikor te szülsz, akkor már nemsokára én is :D

na befejezem a hülyeséget itt. puszik

Évi&Emma

KépKép
gégéé
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?