Új privát üzeneted érkezett!

Orsi,
csak gyorsan pár szót: az én lányom pont ezt csinálta pont hasonló korban, ill. egy kicsit később, olyan három hónapos korától hat-hét hónapos koráig (ha van időd megnézni a május-június környéki archívokat, ott a szenvedésem), ráadásul ő soha nem is gyarapodott ilyen szépen, úgyhogy folyton rám ijesztgettek (nem itt). De nem ez a lényeg. A reflexet nem mindig lehet érezni, és ahogy nő a baba, egyre kevésbé. Nekem van egy olyan sejtésem (persze lehet, hogy hülyeség), hogy minél nagyobb a baba, annál rövidebb ideig tart, amíg kicuppogja a ciciből, ami jár neki. De itt nem csak a korra gondolok, hanem a méretre is. Pl. egy ismerősünk babája nagyon hamar nagyon gyarapodott, és ő kb. egy hónaposan (és hat kilósan) volt hogy csak 15 percet szopizott. Közben az én majdnem vele egykorú lányom igyekezett négy kiló lenni, és tartotta a maratoni egyórás-kétórás szopikat. Az ismerős fiúcska négy hónaposan nyolc kilósan öt percet volt csak a cicin - na az én lányom most, egyévesen tart itt, súlyban meg szopiidőben is. Azt akarom ebből az egészből kihozni, hogy annak alapján, amit írtál, a babád egész biztosan ki tudja szopizni rövid idő alatt is, amire szüksége van éppen abban a pillanatban. Ha nyugodt, gyarapodik, akkor biztosan nincs semmi gond. Ezek a cicimutatványok meg sok mindentől lehetnek, pl. most eszembe jutott, hogy az orrdugulós babák is szoktak ilyet csinálni. Vagy csak simán érdeklődik a világ iránt, ami kezd izgibb lenni, mint a szopizás(ennyi idősen nekem meg kellett fordítanom a párnát a hátam mögött, hogy ne a mintás felének dumáljon a leány szopi helyett - aztán egy idő múlva már a fehér párnaoldal is tökéletesen elszórakoztatta, persze megint szopi helyett).

Remélem, én is tudtam egy kicsit segíteni,
üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Profikhoz lenne egy kérdésem:
Most voltunk a dokinéninél aki a következőket mondta: Svédországban nemrég csináltak egy tanulmány, amely szerint az anyatejes babáknak 7 hónapos korban elkezdik adni a gabonaféléket (talán a búzát emlitette) és emellett szoptatják is őket (ez a lényeg), ezek között a gyerekek között kevesebbszer fordult elő cökália.
Hallottatok erről valamit? Követendő a példa?

Ja és ugyan többször volt már róla szó, de ha harap mit kell tenni? Lehet, hogy ha nem akar szopizni és inkább harab akkor a foga zavarja? Masszirozzam ilyenkor?
Az alsó kettő már kijött, most jön a felső kettő és tegnap elkezdett harapni az alsókkal. Félek, hogyha a felsők is kijöttek és így kezd el harapni akkor nem merem majd a cicit a szájába adni.

Köszi,
Amcsi

PS Pele mikorra várjátok a pocaklakót?
Amcsi
 


Mackoo
Nagyon kíváncsi vagyok hogy a hozzáértők mit írnak neked tudnillik a kislányom is pont 3 hónapos és pont ezt tapasztalom én is kb 2 hete.Ő 3300-al született most 6100g és 62 cm (de ez nyilván azért mert én 180 papa 190 cm magas szóval szép nagy család vagyunk :-) ) Ahogy te is leírtad ez a súly stagnál nálunk is egy idő óta ,eddig 3 óránként evett most kihúzza 4-5 órát is és akkor is csak olyan ímmel ámmal eszeget.Igazából nem aggódom hiszen nagyon kis hurkás baba - csak fura hogy így egyik napról a másikra megváltozott.Szóval szerintem ne izgulj emiatt hiszen a te kislányodnak is gyönyörű súlya van - biztos van rá valami magyarázat ha pont 3 hónaposan lépnek sztrájka :-)(hát persze azért engem is foglalkoztat hogy mi lehet az oka)
Panni
Panni
 

 
 

Sziasztok!

Kicsi lányom lázas, köhög és úgy néz ki én is elkaptam. A lázam 39 körül van, szoptathatok ilyenkor? Ja babuci 10 hónapos de előszeretettel szopizik, főleg most.
Milyen lázcsillapítót vehetek be? Sokan algopirint javasoltak, de arra rá van írva, hogy szoptatás alatt nem javalottKép Kérlek segítsetek.
Hűtőfürdő mehet nekem, vagy a melleim miatt inkább nem?
Voltam dokinál de miután 1 órát vártam és még mindíg a protekciósokat hívta be, így otthagytam.

Köszi a segítseget
Bea
Bea
 


Mackoo és Panni, csatlakozom. Boti fiam is 3 hónapos és pont ugyanezt csinálja,minden jobban érdekli mint az evés, és az is már csak napi 5ször. Ha megszólalok pl. azonnal abbahagyja és engem figyel tágra nyilt szemekkel. Csak az esti szopi maradt maratoni, a hajnali alapos, a többi nincs több 5 percnél. Gyanitom, hogy ha ennyi baba csinálja ebben a korban, akkor normális lehet.
Sziasztok, Edit

Edit

KépKép
KépKép
szedit
 
 


Bea,

Pele feljebb íta (lap tetején), hogy paracetamol-, ibuprofen tartalmú dolgokat lehet szedni. Ha jól tudom ezek láz és fájdalomcsillapítok is. Ja és szoptatni én úgy tudom szoptathatsz, sőt, de majd kapsz még jobb tanacsokat később...

Jobbulást!
Amcsi
Amcsi
 


Bea!

Szoptass nyugodtan, mert így akkor a kislányod az anyatejjel megkapja tőled a te szervezeted által termelt ellenanyagokat is és ez nagyon fontos!

Mehet az Algopyrin is, de mehet még a Panadol (vagy más paracetamol tartalmú) vagy az Ibuprofen is.
Esetleg próbáld meg a hűtőfürdőt úgy, hogy csak a melledig érjen a víz, bár egy normál hűtőfürdő nem tart tovább 15-20 percnél és persze az sem jéghídeg víz, úgyhogy végülis még úgy is mehet, hogy a cicid is beleér.
Gyógyuljatok meg gyorsan! Kép

Menta
menta
 
 


Sziasztok!
Már régóta olvaslak benneteket,nagyon sok jó tanácsot kaptam tőletek így látatlanban is..
Úgy látom itt nagyon hozzáértő emberek vannak, és jó, hogy más is hasonló cipőben jár, mint én.Az én kisfiam au.13-án született,szopizik még, de már kap mást is.Sajnos muszáj volt elkezdeni, mert decemberben alig hízott egy-két dekát, állandóan nyűgös volt, éjjel is rengetegszer fent volt.Nehéz volt belátnom, hogy nem elég a tejem, nagyon depi lettem tőle.
Azért még sokszor cicizik(legalább a szomját oltja),de rosszul esik, hogyha elutasít.Hiába „tömködöm”a szájába, kiköpi, vagy ami rosszabb,úgy „ráharap” az ínyével, hogy csillagokat látok.Olyan ambivalens érzések kavarognak bennem,egyrészt örülök, hogy rendesen fejlődik és már ilyen nagy fiú, másrészt pedig rossz, hogy már nem vagyok számára nélkülözhetetlen.Ti hogy vagytok ezzel?
Az éjszakát még soha nem aludta át(próbáltuk az Aludj, jól módszert is,de bevallom 10 perc sírás után a szívem szakadt meg, mindig megkönyörültem rajta.Mostanában 3-4szer ébred fel,ezt ki lehet bírni.Ha érdekel benneteket, vannak képeink Balázsképei címen, igaz elég régiek
Sajnos ritkán jutok netközelbe,de ha nem is írok gyakran,mindig olvaslak benneteket.
erika

Kép
arvaerika
 
 


Sziasztok!

Panda!
Lehet, hogy az előző dugulás nem volt mégsem teljesen megszüntetve. Ha beválik a szembenülős pozíció, lehet, hogy a tünetek megszűnte után is kéne még alkalmazni, hátha úgy tartósabb lesz a javulás.

Orsi!
Bocsi-bocsi, ha félreértettelek! Hozzátápival igazad van, nyilván nem pont 6 hónaposan kezdődik, ez jelenthet +-1 hét eltérést is. A jeleit is jól leírtad, hozzátenném, hogy ha mindezt fél éves kor körül tapasztalod. De ha az ember nem lát ilyesmit fél évesen, akkor is szükséges megkezdeni a hozzátáplálást.
Amit a babád szopizási szokásairól írtál: ahogy a többiek is leírták, ebben a korban életkori sajátosság, hogy rengeteg minden elvonja a babák figyelmét. Kitárul előttük a világ, és ők boldogan figyelnek minden ingerre. Az ember néha úgy érzi, hogy leginkább egy csupasz falú, hangszigetelt bunkerben lehetne hatékonyan szoptatniKép Az is előfordul, hogy egy baba odáig megy, hogy nappal szinte alig eszik, aztán az éj sötétjében és megnyugtató csendjében pótolja a kalóriákatKép Ez is az egyik oka az ilyenkor megszaporodó éjszakai fölkeléseknek.
És persze az is teljesen igaz, hogy ahogy nagyobb, erősebb, egyre kevesebb idő alatt képes kiszopizni a neki elegendő tejmennyiséget. Azt gondolom, hogy egy igény szerint szoptatott baba, akinek nincs cumija, cumisüvege (nálatok van ilyesmi?), teljesen jól be tudja szabályozni, hogy mennyi tejcsire van szüksége. Kínálgasd őt minél gyakrabban, ahogy elfogadja, ha éhes, akkor szopizni fog, ha nem, akkor nem.
Egyébként mindenkinek főleg a reflex alatt jön a tej, ez főleg fejés közben látszik jól, de a baba nyelését hallgatva is észrevehető.
Az jutott még eszembe, hogy mi a helyzet az éjszakákkal? Meg hogy érdemes lehet esetleg elalvás előtt vagy ébredés után mellre tenni, akkor talán már/még elég kába ahhoz, hogy inkább a szopira figyeljen.

Anita!
KösziKép
2 pötty az nem hiszem, hogy az almától lenne. Ha kb. egy hétig adtad az almát, aztán mehet a barack is, aztán a meggy, és persze ha mind problémamentesnek bizonyul, akkor lehet keverni is. Csak 2 újfélét ne adj egyszerre, mert akkor nem tudhatod, hogy melyik volt a "bűnös", ha esetleg problémát okoz.
Tényleg kis dundus lehet Robó!Kép

Mackoo!
Látod, ez a "nemevés", kevesebb hízás életkori sajátosság is. Mi a helyzet a pisivel-kakival?
Neked is azt tudom írni, hogy önmagában az, hogy egy hétig nem hízik, nem föltétlenül ad okot aggodalomra. Próbáld gyakran kínálni, lehetőleg minél ingerszegényebb környezetben. Jó lehet, ha álmosan-félálomban próbálod szoptatni. Egyébként lehetett a nagy nyüzsi az oka ennek a viselkedésnek, ez esetben amit tehetsz, az most a megnyugtatás. Térjetek vissza mihamarabb a rendes kerékvágásba, ami a napirendet illeti, legyen sok-sok nyugis időszak, hordozd sokat a babát, esetleg költözz be vele félpucéron összebújva az ágyba egy pár napra, ettől megnyugodhat, ha úgy látod, hogy fölzaklatódott. A babák is pont olyan különbözőek, mint mi, vannak, akik élvezik a nyüzsit, vannak, akik kiborulnak tőle.

Kriszi!
Tök igazad van a méret és a szopiidő összefüggésével. Sőt, attól is függ, hogy melyik babának mekkora a szopiigénye.

Amcsi!
Én nem hallottam erről a tanulmányról, de megpróbálok utánanézni.
Haraphat a baba azért, mert viszket az ínye, és nagyon kellemetlen érzés ez neki. És igen, haraphat azért is, mert nem akar szopizni. Ilyenkor határozottan mondd, hogy NEM, és vedd le a ciciről. Előbb-utóbb megértik az összefüggéstKép Ha látod, hogy mikor készül harapni, pl. szopi végén, akkor közelebb is húzhatod magadhoz, akkor beljebb csúszik a cici a szájában, és nem tud harapni. A masszírozás, hűtőrágóka mindenképp jó lehet.
OFF: ha minden igaz, márc. közepére várható a manó, úgyhogy még kb. 2 hónapKép

Panni, Edit!
Hát, nektek is csak azt tudom írni, amit föntebb írtam. Kitartás, el fog múlni ez az idő is, aztán megint jön az, amikor 89356x szopizna a lurkó egy napKép

Menta!
OFF: hogy vagytok? te most hányadik hétnél tartasz?

Pele
pelcsi
 
 


Erika!

Mit kap a tejcsi mellé a babád? Cumit, cumisüveget használtok?

Pele
pelcsi
 
 


Kedves Pele!
Köszönöm a megnyutató szavakat. Igény szerint szoptatok, ezzel nincs gond. Éjszaka 1-2x. Se cumi, se cumisüveg nincs. Egyszer próbáltuk, de mindkettőtől vérig sértődött. Meg is értem, igaza van. Valóban az éjszakai szopások hosszabb ideig tartanak, biztos a sötét és a csend miatt.
A napközbeni rövid szopiknál gondoltam arra, hogy esetleg nem teljesen elég neki a tej, vagyis hogy annyit eszik csak, hogy épp nem éhes. Pár perc szopi után elkezdi kiköpni, bekapni, kiköpni, bekapni. Azt hittem, elfogyott, de kézzel fejve simán spriccelt még a tej. Visszatéve uazt csinálta tovább. De ha áttettem a másik mellemre, rendesen szopott megint. Ez volt egy kicsit furcsa számomra.
Szóval akkor nincs gond.

Kedves Kriszi!
Köszi, el fogom olvasni.

Orsi

Orsi
orsi
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a segítséget, most már nyugodtam veszem be a lázcsillapítót és szoptatok. Sajna még mindíg lázas vagyok, így elmentem az orvoshoz.
ACC 200-at írt fel és Roxithromycin-ratiopharm-ot. Szedhetem ezeket? Szóltam, hogy szoptatok.

Köszi
Bea
Bea
 


Hahó,

Orsi,
még valami eszembe jutott. Hány fok van nálatok otthon, mennyire száraz a levegő? Mert ha szomjas a babád, akkor lehet, hogy inkább csak első tejet szeretne szopizni, ezért akar "átmenni" a másik cicire pár perc után. Cicóm ezt a nagy nyári hőségben csinálta, másfél-két óránként négy-öt perc. Ő akkor egészen biztosan szomjas volt, mert nagyon meleg volt, nem ivott semmi mást, viszont öt hónaposan kúszott, mint a kiskatona gyakorlaton, és izzadt, mint egy kis paci egész nap Kép Esetleg ha tudnátok többet párologtatni, vagy ilyesmi (már persze ha úgy ítéled meg, hogy itt lehet a probléma), akkor talán ebben is javulás áll be. Meg az ingerszegény környezet is nagyon fontos ilyenkor, ha biztosítani tudod.

Andana,
ez a beszéd Kép Hát szerintem, ha ilyen megpróbáltatások vannak mögöttetek, és ennyi mindent leküzdöttetek már együtt, akkor minden okod megvan rá, hogy több önbizalmad legyen. Tudom, milyen, amikor egy babó nem akar szopizni, és minél hosszabb ideig tart ez az állapot, annál nehezebb a cicire csalogatni. Hogy neked ez sikerült, az nagyon-nagyon klassz, és igazán ügyesek vagytok! Szóval biztosan nem lesz most már semmi gond, pláne ha ilyen jól csinálod továbbra is. A mérlegügyben meg csatlakozom Ágcihoz: ha nem feltétlenül szükséges, akkor kihajítani, amilyen hamar csak lehet. Úgy rá lehet szokni, mint a cigire vagy ilyesmire. Én a magam részéről mániákusan mértem egészen féléves koráig, és többet ártott, mint használt, rengeteget idegeskedtem rajta, és ezt biztosan Cicó is megérezte. Aztán nekem mondjuk az segített, hogy elköltöztünk, és Kisapa közölte, hogy oda már NEM viszi a mérleget, úgyhogy visszavittük inkább. Persze ezt költözés nélkül is lehet Kép

Bea,
jobbulást Kép

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Hahó!

Kezdek elfáradni...harmadik éjszaka telt úgy el, hogy Borsa minimum óránként ébredt és persze szopizott...a köztes alvások is igen nyugtalanok voltak...többször is leütötte szüleit Kép...
de legalább ő aludt valamennyit...én minimálisat...apuról már ne is beszéljünk Kép

Fogacska okozza?
Most látom előbukkani a tetejét - ez a második.
Még sok fog előttünk áll - sok ilyen éjszakával?? Jáááááááááááááj.
Na, ebben most nincs is kérdés, inkább csak kétségbeesett pusztába kiáltás.

Szép éjszakákat Mindenkinek!
szipola
 
 


Sziasztok!

Orsi!
Tudod, egészséges gyerkőc terített asztal mellett nem nagyon halt még éhenKép

Bea!
Sajnos nem találtam semmit ezekről a gyógyszerekről a szakirodalombanKép
Jobbulást!

Szipola!
Jaj, szegények! Igen, valszeg a fogacska a bűnösKép Jó hír, hogy nem mindegyik fog kibújása viseli meg egyformán őket.
Próbálj meg napközben pihenni amennyit csak tudsz. Esetleg lefekvés előtt bekenni Borsa ínyét pl. Dentinoxszal, vagy Chamomillát adni neki? Akkor talán egy hosszabb, nyugodtabb periódus lenne közvetlen lefekvés után.

Amcsi!
Igen, mehetnek a gabonafélék a babának 6 hó után, természetesen a megfelelő elővigyázatossággal és odafigyeléssel.

Pele
pelcsi
 
 


Sziasztok!
Kriszi! Lehet vmi abban, hogy kicsit száraz a levegő, reggelre nekem is kapart a torkom. Látod, erre nem is gondoltam. Köszi. Megpróbálok párologtatni.
Ingerszegény környezetet sajnos nem tudok biztosítani, mivel van egy 2 éves lányom is, és örülök, hogy szoptatáskor annyira békén hagy, hogy nem mászik ránk, és addig "megpróbál" egyedül játszani. Persze csend nem várható el tőle. Ez van.

Orsi

Orsi
orsi
 
 


Pele!
Cumit nem fogadta el már újszülöttként sem,cumisüveget ritkán(iváshoz)használunk.
Már adok neki tejpépet(2szer)meg délben főzeléket is.A szopit nasiként szokta kapni.
Szerinted melyik a jobb megoldás, tápszer vagy tejpép.Az utóbbit szívesen eszi(igaz hígabbra csinálom, mint ahogy írják)A tápszerek közül egy csomót kipróbáltunk, mindet utálja.
Erika

Kép
arvaerika
 
 


Ágci!
Of. Köszi a mélt, majd próbálkozunk.
Ildikó
b_ildikó
 
 


Sziasztok!

Bea!

Köptetőből nem csinálnak olyat, amire szopis vizsgálatot csináltak volna valaha. Ez van. Szerintem az ACC mehet (egyéb híján). A Roxithromycin kis része átmegy az anyatejbe, ezért ajánlatos használata alatt a szopit felfüggeszteni (inkább olyan antibiotikumot választanék, ami mellett lehet szoptatni), ami nagyobb baj, hogy képes pseudomembranosus colitist okozni mellékhatásként, ami egy felnőttnél is gáz, hát még egy csecsemőnél. Ilyenkor azt is megnézem, hogy adható-e valódi gyógyszer formájában csecsemőknek: ez 3 hónapos kor alatt nincs tapasztalat, 2 éves kor alatt nem adagolható pontosan minősítést kapta. A helyedben nem szedném, ha mindenképpen szükség van antibiotikumra, akkor kiharcolnék egy másikat.

Snoopy
snoopy
 


Sziasztok!

Erika!
Szerintem jobb, ha iváshoz inkább poharat használtok. A cumisüveg miatt is csinálhat olyat a babád, hogy ráharap a cicire, nem jól kapja be. Próbáld meg, hogy esetleg inkább előbb szoptatsz, utána kínálod a szilárdat, és egyébként is a lehető legtöbbször mellre teszed. Ami a tejpépet ill. a tápszert illeti: próbálj inkább hipoallergén készítményt adni. Én azt gondolom, hogy ha pótolni kell a tejmennyiséget, akkor 6 hónapos kor alatt jobb választás a tápszer, persze nem cumisüvegből, hogy a szopiba ne zavarjon bele.

Snoopy!
Külföldi vizsgálatok vannak köptetőkre is (szerintem a nálad lévő könyvben is találsz ilyet), de az acetilcisztein hatóanyagot nem találtam köztük, csak másokat. Dr. Hale honlapján: http://neonatal.ama.ttuhsc.edu/cgi-bin/discus/discus.cgi is érdemes böngészni, de ez ott sem szerepelt. AB-s infót köszi!!!

Pele
pelcsi
 
 


Sziasztok!

Pele,
Köszi, köszi, köszi. Gabonafélék alatt mit adhatok neki? Kenyér, rizsliszt? Légyszi adjatok egy-két tippet.
OFF: Akkor te már megkezdted a nehezét...:-) Majd azért értesíts minket ha már megjött a baba.

Szipola,
Nálunk is nyomulnak a fogak. Alsó kettő mát kint, felső kettő útban. Mindennap várom, hatha megjellenek és végre lenne egy nyugodtabb éjszakánk.
Ha találsz valami okos és hasznos könyvet engem is érdekelne.

Amcsi
Amcsi
 


Pele!
Maximum a chamomilla-t fogom kipróbálni, mert a dentinox elég furi összetételre...túl drasztikusnak érzem! Te bevetetted amikor a sok csemete fogzott? Kép A chamomilla-ról hallottam, hogy agresszívabbá válik tőle a manó - ez is furi...

Tudom, ha én nem akarom, nem lehet segíteni Borsán! Kép Én akarom! De úgy, hogy mondjuk egy varázslattal kibújna egyszerre öt fog és kész.
Hülye. Elteszem magam. Bocs.

Amcsi!
Meg fogom kóstolni Dr. Ranschburg könyveit - Szeretet, erkölcs, autonómia + Félelem, harag, agresszió - ezek izgalmasnak ígérkeznek...csak lenne időm olvasni Kép már az első alvási szakasz is lerövidült teljesen Kép Kép
Majd gondolok rátok éjszaka! Kép
szipola
 
 


Sziasztok!

Amcsi!
A rizs jó elsőnek, mert az ráadásul gluténmentes is. Lehet jól széjjelfőzni, aztán anyatejjel, gyümivel keverni, vagy husival, zöldséggel. Utána próbálhatod pl. a kenyérféléket, magad sütötte kekszet, amiben nincs tojás. Lehet gabonakásákat készíteni szintén anyatejjel, gyümivel. És végtelen a variációk számaKép
OFF: Azért naggggyon remélem, hogy mire Mézesbaba kibújik, addigra már berendezkedtünk az új lakásban, és netünk is lesz!!!

Szipola!
Igen, én használtam Dentinoxot, amikor nagyon nem aludtunk. Meg chamomillát is, de nem vettem észre, hogy agresszívebbek lettek volna tőle. Viszont határozottan használt, legalább az éjszaka első felében.
Ha tudsz ilyen varázslatot, oszd majd meg velem is légyszi!!KépKép
Ezek tényleg nagyon jó könyvek, jó olvasást!!!

Pele
pelcsi
 
 


Sziasztok!

Újabb kérdés: az én drágám már éjszaka is rövid ideig és zaklatottan szopik. Nem alszik bele, mint korábban, hanem lecuppan, nyűglődik aztán bekapja az ujját. Létezik olyan, hogy komfort szopásra az ujját használja, és nem a cicit? (ilyenkor nem tudom visszatenni a mellemre, mert csak bekapja, kiköpi stb., aztán lerakom a kiságyba, és egyből elalszik, miközben az ujját szopja.) Lehetséges, hogy nem elég akkor a tej, vagy talán a fogacskája jön a mélyben, és jobb, ha az ujját szopja? A kislányomnál semmi jele nem volt a fogzásnak. Egyik sem fájt neki, nem is volt nyűgös, egyszercsak észrevettük, hogy kibújt a foga, úgyhogy nem tudom, milyen az, ha egy csecsemőnek fáj a fogzás. Én csak gyanakszom, légyszí segítsetek! Köszi!

Orsi

Orsi
orsi
 
 


Sziasztok!

Pele!

Kicsit OFF, de hadd használjam már ki "egyéb" tudásodat isKépKép.
1,5 éves kisfiam néhány napja jelentősen megváltoztatta a szokásait.
Pl. már csak 1-szer szopizott egy nap, reggel (és már hetek óta), de most újra rájött, hogy neki nagyon sokszor kell, ráadásul nem is igen akarja elengedni (nem vagyok már a maratoni szopikra berendezkedveKép).
És ezzel együtt az éjszakai elaltatása is eléggé nehézkes, egyszerűen sehogy sem jó neki, pedig nem ragaszkodunk a saját ágyban, egyedül elalváshoz, lehetne apa vagy anya mellett a nagyágyban simogatva is (a cicin nem alszik el). Tegnap végül apja ölében ringatva aludt el, de ezt azért nem szeretnénk rendszerré tenni, mert későbbiekben meg ez lehet kellemetlen.
Ez természetes folyamat náluk (apukám szerint idegrendszeri érés)? Vagy valami megrázkódtatás érte? (Tudtommal nem...) Mire számíthatok, mik a tapasztalatok? Visszaáll az eredeti rendre vagy erre rendezkedjünk be tartósan? Mit csinálhatunk az esti altatással? Lehet, hogy sok neki a napi alvás? (Eddig 1/2 9-től 1/2 7-ig aludt és délután még 2 órát.)
Ha jól gondolom, akkor neki a szopi most így már a komfortszopi miatt kell...

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Hahó,
Orsi,
azt nem hiszem, hogy a tejmennyiséggel lenne bármi gond, inkább tényleg az, hogy nem annyira kaja kell neki, hanem inkább valami, ami ingerli az ínyét. Ha egyből elalszik, akkor nem lehet nagy gond sem az éhséggel, sem a fogacskával. Akkor nem aludna. Viszont ezek a randa frontos napok is nagyon meg tudják keverni a babókat, az én egyévesem pl. frontkor alig eszik, és többször ébred éjszaka. Szerintem mindent jól csinálsz, ha kell neki cici, akkor kap, ha nem, akkor tudja, hogy ott vagy, számíthat rád és nyugodtan visszaalszik Kép Ja, és egy-egy babánál is különböző, hogy az egyes fogakat mennyire és mikor érzi meg. Egyébként nappal is sokat szopja az ujját?

Üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Hahó!

Pele, oké, ha ma is ilyen éjszakánk lesz, kenek!! Kép Dentinox van. Nyűgös gyerek van.
Mi kell még?

(Szóval...izé...őő...nem Te beszéltél rá, de valahogy megnyugat, hogy használtad és akkor én is...ez valahogy így működik anyaságos anya első gyerkőcénélKép
szipola
 
 


Üdv,

Orsi,
Nálunk ma éjszaki hasonló volt a műsor, no cici, viszont sokszor felsít és miután kivettem, elaludt. Ilyen még nem volt, hogy ne akart volna szopizni éjjel.
Nagyából biztos vagyok benne, hogy a foga, mert látom felül a kis buborékokat...Lehet, hogy nálatok is.

Pele,
Mitől lehet, hogy nem akar éjszaka szopizni? A foga? Reggel is csak ülve volt hajlandó...
OFF: Költözéshez drukkolok és remélem hamar lesz net, meg időd és erőd, mert különben ki fog nekünk aggódó anyukáknak válaszolni? :-)

Amcsi

PS Szipola én probálgatom a Chaomillát (azaz valami hasonlót), de nem tudom, hogy tényleg használ-e. A dörzsölgetés viszont jó, csak nem mindig hagyja.
Amcsi
 


Sziasztok!
Iboly, Pele, vagy más hozzáértő!

ISMÉT KÉTSÉGBE VAGYOK ESVE, SEGÍTSETEK!
A kislányom 1,5 hónap alatt 4 -azaz négy- dkg-ot hízott.KépKépKépKépKépKép Teljesen le vagyok törve. A védőnő is újra rákezdte a "van elég tejed" mondókát, így ma kész volt a napom. Miért nem hízik a babám? Mit csinálok már megint rosszul? Semmit nem változtattunk az étkezési szokásokon az elmúlt időszakban. Sok szopi, naponta egyszer szopi után próbálkozás mással. Akkor mi a bibi? Azt is mondta a védőnő, hogy adjak neki tejberizspépeket, attól jól fog hízni. Valóban így van? Ja és nálunk is törekszenek a fogak és erre a Panadol Babyt ajánlotta. Ismeri valaki? Jó? Mi a bevált adagolás?
Bocs a sok kérdésért, de bennetek jobban bízom, mint a védőnőben.
Sziasztok!
Andi
Andianyu
 


Pele!

Bocsi, a Magyarországon elérhetők kimaradt a HSZ-ből. Legalábbis nekem az maradt meg az agyamban, hogy állok a gyógyszertárban és sorban olvasom az összes köptető betegtájékoztatóját, hátha többet mond, mint a telefonos infók.... A gyógyszerész elég bután nézett rám, hogy mit akarok, majd mondta, hogy kérdezzem meg az orvost. Kép
Azóta már tudja. Ráadásul nem is én mondtam neki, hanem Zoli amikor legközelebb találkoztak.
De ez részben OFF. Bocsi lányok!

Snoopy
snoopy
 


Sziasztok!
A tanácsotokat kérném. Kedden el kellene utaznom és kislányomnak (5 hónapos) 2 szopit ki kellene hagynia. Csak nem tudom, hogyan. Fejni nem tudok, teljesen ráállt a napi ritmusunkra a termelés. Éjszaka ugye eleve nem is szopizott, 11 órát alszik. Csak reggelre van tejem. Eddig még soha semmit nem fogadott el, még teát sem. Arra gondoltam azt a 2 szopit helyettesíthetem-e tápszerrel? Van rá esély, hogy elfogadja? Ártok vele? Nem lesz utána gond a szopival? Igazából azoktól kérdezném, akinek van ebben tapasztalata. Köszi előre is a válaszokat.
Szisz
szisz
 
 


Kriszi!

Nagyon igazad van, hogy az állandó méricskélésre rá lehet szokni. Mintha ezen múlna valami. Ha minden más rendben van, akkor a súly nem sokat számít. Mi felnőttek is nagyon különbözünk. Vissza is viszem a mérleget, mert különben nem tudom abbahagyni.

Mackoo, Panni, Edit!

Képzeljétek az én fiam is most múlt 3 hónapos, és ugyanazt csinálta, mint a tiétek.Addig egy óránál is tovább szopott alkalmanként, és hirtelen azt csinálta, hogy csak este szopott maratonit, meg hajnali 5-6 között egész jól, de utána 4 óra mulva is csak pár kortyot szopott és utána csak tekergett, úgy kellett beleeröltetni.Egész nap úgy szopott 6* hogy szinte én eröltettem, és pár perc után már nem akart.Pedig én azt vártam, hogy jön a 3 hónapos ugrás, amikor elvileg megnő az étvágyuk.
Aztán 1-2 hét múlva tényleg megjött neki, most gyakrabban is eszik, és nyugodtabban is, bár ez szinte naponta változik. Sőt volt hogy annyit evett szinte félálomban, hogy utána ki is adta magából az egészet kétszer is.
Szerintem lehet, hogy ez a fejlődési nugrás annyira leköti őket, hogy még az evésre sem tudnak koncentrálni, mert ilyenkor az agyi érés a fontos nem annyira a testi.És mikor ezen túljutnak, akkor pótolják be a hiányzó kalóriálat.
A enyém pl. ez után a periódus után 2* annyit hízott, mint elötte szokott.
Persze nem vagyok szakértő a témában, lehet, hogy ezt cak én gondolom igy.
Én most kezdem elfogadni, hogy az órának semmi köze az etetésekhez, és próbálom rábízni, hogy mikor akar enni. Nem könnyű, mert szerintem nagyon beidegződött az emberekbe, hogy 4 óránként, meg hogy naponta kb 5-6 alkalommal, és hiába tudom, hogy ez nem igaz, mindig bennem motoszkál.
A lényeg az hogy elégedett legyen nem pedig hogy mennyit hízik.

Andi!

Mint már mondtam nem vagyok szakértő, de mi a helyzet a pelusokkal?
Mert ha pisil, kakil ahogy szokott, akkor nem az étel kevés neki. Lehet, hogy eddig többet is hízott az átlagnál, és most pedi visszavett egy kicsit. Szóval azért annyira ne ijedj meg.
És ha tényleg szakértőt akarsz és éppen itt nincs , akkor szerintem hívj fel az LLL- nél egy telefonos tanácsadót. Nekem bejött. A honlapjukon találtam rá, hogy van ilyen lehetőség, és nagyon meg tudott nyugtatni akivel beszéltem.

Andana
Andana
 


Sziasztok!

Orsi!
Igen, lehet a fogzás. Viszkethet is szegénynek az ínye, lehet, hogy ezért kínlódik a szopival. Az ujja keményebb, lehet, hogy azt jobban esik rágcsálnia. Nem hiszem, hogy a tejmennyiséggel lenne gond.

Beszti!
Off: ez egy életkori sajátosság, másfél éves kori újraközeledési krízisnek hívják. Természetes jelenség, sőt, a normális fejlődés velejárója, ha jelentkezik. Lényege, hogy az ezt megelőző hónapok a tér birtokbavételéről szóltak, az eltávolodástól, a világ felfedezéséről, ahogy egyre több mozgásformát sajátított el a manó, és képes lett egyre inkább eltávolodni az édesanyjától fizikailag. Viszont most erre adott reakció, hogy ez egyfajta szorongást is kelt benne, ezért elkezd extrém módon ragaszkodni az édesanyjához. Nem lehet letenni, nem lehet fél méterre eltávolodni tőle, szinte olyan, mint újszülöttkorában. Ha még szopizik, akkor elkezd megint 4568x szopit kérni egy nap, esetleg nehezebb elaltatni, éjjel többször fölébred. Nagyon fontos, hogy a biztonságigénye ki legyen elégítve, tehát amennyire lehet, szolgáljuk ki ezt az igényt, ne próbáljuk erőszakkal leválasztani a gyerkőcöt. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor megnyugszik, hogy anya valóban mindig elérhető, valóban biztonságot nyújtó, és így elkezd megint leválni. Ez a folyamat pár hónapig - fél évig tarthat. Viszont ha ilyenkor lepattintani igyekszenek a szülők a babát, akkor végig megmarad a szorongás, nem fog tudni teljesen önállósodni. Szóval kitartás, el fog múlni ez az időszak is!!

Szipola!
Hogy telt az éjszakátok?
Tényleg nem akarlak rábeszélni semmire, mert ami nekünk bejött, nem biztos, hogy másnak is beválik. De nekünk jót tett.

Amcsi!
Ha már a buborékok is látszanak az ínyén, akkor tényleg valószínű, hogy a fogacska a ludas.
Viszont ha függőlegesben megnyugszik, akkor lehet takonykór, fülecske is a háttérben. Nem taknyos a babód?
Azért nem maradtok magatokra, hiszen itt van Iboly, Juhász Judit, Menta, Ágci is!
Drukkot köszi, rámfér!Kép

Andianyu!
Nyugi!!! A tejberizspép tejalapú, szóval én kihagynám... A Panadol Baby jó, ha éppen nagyon fáj a fogacska, de azért az egy gyógyszer, szóval nem lehet minden nap adagolni hosszú időn keresztül.
A hízás tényleg kevés egy kicsit, de azért ez nem minden. Mi a helyzet a pisis pelusokkal? A babád kedélyével? Jól van mellen a manó? Hányszor szopiztok egy nap? Meg lehet próbálni sűríteni a szopikat?
Mennyi a súlya most a babádnak? Nem tanult valami új mozgásformát? A fogzás is lehet a háttérben.

Snoopy!
Kép Betegtájékoztatók sokszor tényleg nem informatívakKép

Sziszke!
azért jobb lenne, ha tejcsit tudna kapni a babód. Keddig még talán lenne idő összegyűjteni 2 evésnyi tejcsit. Leghatékonyabb, ha szopi közben próbálnál fejni, azaz egyik cicin szopizik a manó, másikat fejed. Esetleg reggeli szopi után, akkor talán jobban beindul a reflex a fejésre is. Fejés előtt jó lehet a meleg zuhany, meleg borogatás, az is segít a reflexnek.
Végső esetben valóban marad a tápszer, ez esetben jó lenne, ha hipoallergént tudnátok adni neki.
Neked a távolléted alatt figyelned kell arra, hogy ne csomósodjon, feszüljön nagyon a cicid, ez esetben picit meg kéne próbálnod lefejni, nehogy túltelítődés legyen a vége.

Andana!
Örülök, hogy jól alakulnak a dolgok nálatok! tényleg igazad van, hogy az órának semmi köze az evéshez.Kép
pelcsi
 
 


Bocsi, aláírás lemaradtKép

Pele
pelcsi
 
 


Szia Pele!

A súlya most 6800g (sz.3840g), szóval még mindig nem tartunk a duplázásnál. A pisis pelus 3-4 van egy nap + 1-2 naponta kaki. Nem tudom, hogy 8 hónaposan lehet-e rosszul mellen a babám, de szerintem jól szopizik. Éjjel 1-2-szer szopik, napközben 5-6. Ez most állt vissza, a múlt héten /azt hiszem/ meg épp azt írtam, hogy rengetegszer eszik. Viszont tegnap saját ötlettől vezérelve megpróbáltam sűríteni a szopikat, de ordítás lett a vége.Kép Így maradtunk a 3 órás evéseknél. Kép Egyébként vidám, nyugodt baba, a védőnő szerint és mindenki szerint is jól néz ki, kiegyensúlyozott, örökmozgó. Most tanul mászni. A foga is bekeverhet? A védőnő szerint nem.Kép Mit tegyek még, hogy hízzon? Totális elkeseredés vagyok!!!KépKépKép Tudom, hogy nem minden a súly, de jó lenne, ha nem kellene mindig valamire fognom, miért NEM hízik. Próbáltam már azt is végső elkeseredésben, hogy cumisüvegből fagyitejet adtam neki, de úgy se evett többet 110ml-nél. Hát ennyi. Várom válaszod!
Szia!
Andi
Andianyu
 


Sziasztok!
Elnézést, hogy nem jelentkeztem, de azért olvastalak benneteket.
Pele, Orsi és még aki hozzászólt: köszönöm a megnyugtató válaszokat (azon problémáztam, hogy a három hónapos babóm nem eszik és múlt héten egy grammot sem hízott).
Képzeljétek, elkezdtem menstruálni, ő pedig elkezdett rendesen enni. Úgy látszik, a ciklus vége felé valahogy más lesz a tej íze, amit ő nem nagyon szeret. Most viszont, úgy tűnik, visszaállt a régi rend. 150-180 grammokat szopik. Remélem, a súlya is növekedni fog.
Azt nem tudjátok véletlenül, hogy egy esetleges terhesség hogyan befolyásolja a tejtermelést és a szoptatást?
Szeretném olyan sokáig szoptatni Borit, amíg csak lehet, de az is jó lenne, ha nem lenne túl nagy korkülönbség közte meg a testvére közt.
Persze, ha a tejecske rovására megy a terhesség, akkor inkább kivárok.

Üdv
Mackoo
medvike
 
 


Sziasztok!

Andianyu!
Ha jól néz ki, nincs baja, egészséges, pisil-kakil, akkor én kivárnék. Lehet a fogacska a háttérben, nagyon is!
Nagyobb babák nem mindig duplázzák-triplázzák meg az előírt időben a súlyukat, hiszen akkor a nagyobb születési súlyú babák egész életükben nagyobbak lennének, ez pedig azért nem így van. Ti a pároddal milyen testalkatúak vagytok? Lehet, hogy ilyen alkatot örökölt, akárcsak pl. Kriszi Cicója, aki szintén picike, de mozgékony, vidám lurkó.

Mackoo!
De jó, kiderült akkor az ok!!! Igen, előfordul, hogy arra érzékeny babák a mensi előtt és annak első napjain elutasítják a kicsit megváltozott összetételű/ízű tejet. Sajnos elképzelhető, hogy minden hónapban számíthatsz erre a pár napra, de legalább tudni fogod, hogy mi az oka.
Várandósság alatt szintén megváltozik a tejcsi íze, vannak babák, akik ekkor nem akarnak szopizni. Előfordul, hogy a mama arról veszi észre először, hogy készülődik a testvérke, hogy a baba nem akar szopizni. A negyedik hónap táján (vannak, akiknek már előbb is) pedig a várandóssági hormonok hatására erősen megcsappan a tej mennyisége, vannak babák, akik meg ekkor választják el magukat. Aztán persze van olyan is, hogy egy lurkót nem zavar sem az íz, sem a mennyiség, vígan szopizik végig a pocakosság alatt, aztán együtt a kistesóvalKép Ez természetesen csak akkor kivitelezhető, ha nincsenek görcseid, nem vérzel, nincs a kórelőzményedben sorozatos vetélés, koraszülés.
És hogy mennyire különbözhetnek egymástól az egyes várandósságok és mennyire nem lehet megjósolni a kimenetet, saját példámat tudom hozni: középső lánykám boldogan szopizott végig a 3. várandósságom alatt, aztán 16 hónapig együtt a pici fiammal. Viszont mikor most negyedszerre is várandós lettem, mindketten elválasztották magukat a 4. hónapra.

Pele
pelcsi
 
 


Sziasztok!

Pele
Köszi a segítséget. Megpróbálom a fejést. A holnapi és a hétfői napot is rászánom. Bárcsak sikerülne. Köszi az ötleteket is!
Szisz
szisz
 


Sziasztok!

Köszönöm az infokat. Láz már nincs, köhögés, orrfolyás még van, de az inkább kibírható. Acc-t mertem csak bevenni, azt is csak egyszer. Ab-t kihagytam.
Mégegyszer köszönök minden segítséget.

Bea
Bea
 


Szia Pele!
Köszi az infót!
Igazság szerint nem is csak a tej mennyisége aggaszt, hanem a szopizás által kiváltott méhösszehúzódások is.
A kórházban azt mondta a szülésznő, hogy vetéléshez vezethet, ha szoptatok terhesség alatt.
Ez eléggé elrettentett. Ugyanakkor sok kismamától hallottam, hogy nem várják meg, míg a babócájuk elválasztja magát, hanem várandósságuk alatt is vígan szoptatnak tovább.
Na, meglátjuk.

Üdv
Mackoo
medvike
 
 


Szia Pele!
A párom és én gyereknek nagyon vékonykák voltunk, pedig mindketten tápszeren cseperedtünk. Felnőttként a párom még mindig vékony, bár sokat eszik, én meg most nem annyira.Kép Hát lehet ez is egy ok? Nem tudom. Az biztos, hogy kifogásom van bőven. Kép Sajnos szinte csak az van. Kezdek kételkedni magamban. Biztos, hogy helyesen cselekszem, ha továbbra is csak szoptatom?
Sajnálom, ha negatív vagyok, de minden evésnél ez jut az eszembe, vajon nem éhezik-e a babám, csak már megszokta?
Na elég a károgásból!
Sziasztok!
Andi
Andianyu
 


Szia Pele!

Örülök, hogy Mackoo felvetette ezt a problémát, és én is kérdeznék ugyanilyen témában: mi hamar szeretnénk kistestvért, úgy gondoltuk, hogy lányunk 9 hónapos korában kezdjük a babaprojectet. Viszont nekem ez a terhességem veszélyeztetett volt, kórházban is voltam egy hónapig, és gyógyszert (Gynipral) is szedtem 4 hónapon át a szülésig, mert olyan sokat keményedtem. Én nem tudom, hogy a terhességek mennyire hasonlítanak egymásra, de ha a következő is ilyen lesz, akkor el kell választanom a lányomat? Ilyen esteben érdemes lenne-e későbbre tervezni a tesót? Én mindenképpen szeretném sokáig szoptatni Gabit, ugyanis férjem családja nagyon allergiás sok mindenre, szóval szüksége lenne rá, meg aztán szeret is szopizni (meg én is szeretemKép). A viszonylag korai tesóvállalás mellett szól viszont az, hogy négy gyereket szeretnénk, és ezzel nem lehet már olyan sokáig várni, mert nem szeretnék idősen szülni (most 29 leszek, Gabi 5 hónapos lesz). Te mit javasolnál? Persze még az is bekavar, hogy ki tudja, mikor esem teherbe (Gabinál elég hamar, két hónap kellett hozzá).

Neked a gyermekvállalásnál megfordult a fejedben az, hogy ezáltal lehet, hogy a gyerekeid elválasztják magukat a terhesség miatt? Ez nem zavart? (Bocsi, hogy ilyen személyeseket kérdezek!)

Köszi a választ előre is!

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Sziasztok! Kép
Egy kis segítséget szeretnék kérni.
Hanna lányom (holnap 11 hetes) mostanában egyre kevesebbet hízik (heti 1x mérjük), de eddig mindig megmagyaráztuk miért: hol náthás volt, hol oltást kapott... De most az eddigi minimum alá ment a maga 75 g-jával Kép és aggódom, h mi van. Most 4820g.
Egy hete a saját ágyában alszik éjjel (hason csak ott merem altatni, mert ott van légzésfigyelő, és úgy jobban szeret), ezzel párhuzamosan már csak egyszer ébred hajnalban szopizni + még 5xnappal. Lehet hogy a kimaradt 1 étkezésnek megfeleleőt nem pótolja be nappal? Vagy milyen 5letetek van? Mit tegyek?
Nagyon nehezen lett tej és sose volt sok. Lehet, h kevés neki a tejcsi? De nem látszik rajta h éhes lenne, sőt kilöki a cicit...

Segítsetek, ha van vmi ötletetek!
Köszi, pussz
Ann
annann
 
 


Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni antibiotikum ügyben- tudom hogy volt már szó többször is a topicon de nem sikerült megtalálnom :-(
Szóval kb 2 hete nyűglődöm egy torok fájásos köhögős néha lázas nyavajával. A kislányom 3 hónapos csak szopis baba -eddig hála istennek nem kapta el.Ma viszont elmentem dokihoz mert már eléggé unalmas hogy nem múlik, és kaptam tőle Amoxicillin-B 750 mg - tablettát.
Igazából az a kétségem ezzel kapcsolatban hogy az antibiotikum nem fogja-e az anyatejben lévő ellenanyagot lecsökkenteni vagy esetleg nincsen valamilyen káros hatása a kicsire nézve.Mert annyit nem ér az egész :-( A leírásban nem szerepel hogy nem szedhető szoptatás alatt csak annyi hogy ki kell kérni az orvos véleményét.Annyira viszont nem vagyok rosszul hogy akkor is beszedjem ha a babának ártok vele.Esetleg volt már valamelyikőtöknek tapasztalata ezzel a gyógyszerrel?
Ne haragudjatok -lehet hogy kicsit túlparázom a dolgot de mostanság hajlamos vagyok rá ha a gyerekről van szó.
Előre is köszi:Panni
Panni
 


Andi,
igen, az alkati téma bekeverhet, pláne ha mindkét oldalról ilyenek vagytok. Mi a párommal mindketten alacsonyak vagyunk, a párom kimondottam vékony is, a szülei is azok mindketten. Nálunk sem nagydarab senki, bár mi egy kicsit teltebbek vagyunk. Én most 158 cm vagyok, és 48 kiló. És az én lányom az a Cicó, akire Pele hivatkozott. A leány mindig is inkább rohangált (mászott, kúszott, forgott, mikor mi ment) kaja helyett, négy hónapos kora óta mindenki csóválja a fejét a havi hízásprodukciójára. Tény, hogy egyévesen 8.3 kiló (3.15-tel született), kisebb, mint akár a párom, akár én voltam ennyi idősen. Én azt gondolom, ilyenkor összeadódik a szülői örökség, és a kölkec kisebb lesz, mint a szülei voltak...nálunk legalábis így van. Az éhezést pedig nem lehet megszokni, ne hülyéskedj már! A fizikai szükséglet a legerősebb, a babák meg még nagyon nagy mértékben ösztönlények, ezt adják fel legutoljára. Ismétlem: az éhezést nem lehet megszokni!!!
Kitartás, és nagy-nagy adag önbizalom Kép
üdv
Kriszi
kriszi
 
 


Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni. A babám 3 hónapos múlt. 3,420-al született és most 5,4 körül van. Az elején sok tejem volt, de a doki mondta, hogy ritkábban (4 óránként) etessem és kevesebb lett a tejem. Utána sűrű mellrátéttel sikerült visszahozni és újra gyarapodtunk. Kb. 2 hete a 3 óránkénti etetést ritkítottuk, mert 5 perc után abbahagyta, úgy tűnt, hogy jól lakott. 3 és fél-4 óránként etettem. Egy ideig újra gyarapodott, de most pár napja újra megállt a súlya. Eszik. de 5-6 perc után elfordítja a fejét és vigyorog! Mintha este már kevesebb is lenne a tejem. (Egyébként mindig lefejem a maradékot). Mostanában nem mértem, hogy mennyit eszik közben, de este csak 100-110-et.

Etessem sűrűben vagy várjam meg, hogy sírjon, hogy éhes?

Várom a segítségeteket, köszi, Anikó
eancsi
 
 


Andi,
megpróbálhatod a Sinlac nevű port, ami szentjánoskenyér magjából készül. Ez teljesen tejmentes, a dokitok felírja receptre. Ezt akár tejjel keverve, akár gyümölcspéppel lehet adni a kicsinek. Íztelen,a súlyát viszont tuti megdobja. A többit én nem ajánlom, lehet meg sem eszi a babád, nézd meg egyszer alaposan, miket tartalmaz, szvsz elmegy a kedved tőle, hogy a kicsit azzal etesd.Kép
De én is csatlakoznék az előttem szólókhoz, lehet alkati kérdés is.
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!


Csatlakozni szeretnék az elöttem szóló 3 hónap körüli babásokhoz( EAnikó, AnnAnn).
Már írtam is ebben a témában, és úgy volt, hogy elmúlt nála ez a dolog, de most megint csinálja. Az evés sokszor csak pár percig tart, és utána csak tekereg, pedig máskor inkább túl sokáig is szopott.A súlya is változó. Amikor rendesen szopott, akkor 150-200g-ot is hízott, de amikor csak pár perceseket, akkor nem nagyon akar összejönni.De hiába tukmálom csak tekereg meg mosolyog. Azt gondolom, hogy a világ is egyre jobban érdekli, de szeretném, ha közben a súlya nem állna meg, mert akkor tanácsadáson jön az adjon tápszert,ne éhezzen a gyerek mondóka.Pedig nem éhezik mert akkor elfogadná a cicit mert még marad benne az biztos.
Azt nem tudom, hogy mi lenne jobb? És ebben csatlakozom Anikóhoz .Várjam meg amíg rendesen megéhezik és akkor nagyobb mennyiséget eszik, vagy etessem sűrűbben, mert elfogadja bármikor de csak pár percre. Ilyenkor viszont mindig csak a hígabb tejet kapja nem? Vagy ilyenkor kétszer tegyem egymás után egyikre, és kétszer a másikra?
Most 6* szopik a hajnalival együtt, ebből az esti meg a hajnali tart tovább, a többi csak ritkán.

Vagy az egész aggódás értelmetlen?
Hiszen egy kisbaba nem fog csendben éhenhalni, és ha jókedvű,akkor mindegy milyen súlyban van, nagy baj nem lehet.Legfeljebb tanácsadáson azt mondom, hogy próbálom neki a pótlást de nem fogadja el. Mert ott nem azt nézik, hogy 3,5 hónaposan 5,4 kg és a 2,75-höz, amivel hazahoztuk a kórházból ez szerintem nem rossz teljesítmény, hanem, hogy az előző alkalom óta mennyit hízott.És ha nem teljesíti a tervet, akkor kárognak.És ez azért stresszeli az embert, főleg, ha nem is rendelkezik egy nagy önbizalommal.
Ti mit szóltok ehhez?
Andana
Andana
 


Andana, szívemből beszéltél! Kép Egy az egyben ez van!
(bár én nem hordom tanácsadásra, de oltáskor az az első...)
annann
 
 


Jó napot!

Pele! Szombati kérdésedre...
Mire kikötöttem a Dentinoxnál, javultak az éjszakák, tehát végül a zselé a tubusban maradt.
Kép

Most jobban alszik Borsa, kint is van a fogacska, a legnyuszibb pedig, hogy ma reggel együtt visszafeküdtünk és fél tízig húztuk a lóbőrt! Kép Ilyen még nem is volt! Kép Kép

Vajon az ciki, hogy Borsa első szopizásától kezdve nem nagyon akar szemkontaktust felvenni velem közben? (jááj, ez micsoda körmondat)
Ha beszélek hozzá, mosolyog és lecsatlakozik, rám néz, de KÖZBEN sosem néz. Már eszméletlen pózokat próbáltam, de nem. Kép
Valamit elmulasztottunk, úgy érzem Kép
Jó, hogy hét és fél hónaposan jut eszembe ezen rágódni...
szipola
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?