Új privát üzeneted érkezett!

Jaj Lányok ránk nem hatnak a frontok nincs semmi bajom pedig már jó lenne túl lenni rajt!Trundike:Nem ér ám ilyen guszta tortáról képet feltenni kismamák alött :D :D :D Bende:Szerintem nem lesz gond a parti szervezéssel :D Hát igen jól bekavart az biztos pedig úgy szerettem olvasni de amit ma művelt az durva remélem kapcsol aztán elhúz onnan!
Vendég
 


Lara! nem is értem miért ragaszkodott, ragaszkodik ennyire az álláspontjához és miért pont minket szemelt ki. Láthattad most már a 4 gyerekes Barbi is felkapta a vizet, pedig őt elég nehéz kizökkenteni a nyugalmából. Ha a fene fenét eszik sem fog Niki a babakocsiban aludni este a lakásban. És, ha ezzel gonosz, rossz anya vagyok hát legyen. Egyébként nem hiszem, hogy nagyon rosszul csináljuk a szülőséget a párommal, mert alig hallani a hangját, ha felébred,mert éhes akkor is csak kicsit kiabálgat és tudja hogy megyünk. Első két nyikkre még nem, mert van, hogy rögtön vissza is alszik. Fájdalmas sírás pedig csak akkor van, ha fáj a hasa. Ez meg szerencsére elég ritkán. Szóval nem hinném, hogy 18 évesen elénk áll és azt mondja- soha nem számíthatott ránk. Ellenben remélhetőleg nem lesz egy elkényeztett lüke gyerek, aki első szóra megkap mindent és kamaszkorában kiröhögi a szüleit, ha a szabályokat állítanak fel.
bende
 
 


Megyek, mert nyekereg a Hercegnőnk és én gonosz Anya megnézem mi van vele....:)
bende
 
 

 
 

Ne is foglalkozz vele.Különben nem is értem hogy miért ossza az észt mindenkinek a legtöbben elsö gyerekesek vagytok természtes hogy megosszátok egymással a félelmeiteket gondjaitokat mint kilenc hónapon keresztül most meg jön ő aztán gyorsan lehord mindenkit belebeszéli mindenkibe hogy rossz anya meg hogy mindent rosszul csinálnak :x Kicsit kiakadtam rajt pedig én oda nem is szoktam írni!De remélem majd elvonul onnan!Szerintem nincs semmi gond a ti nevelésetekkel kapcsolatba úgyhogy ne is húzd fel magad ilyenen!
Vendég
 


Bende: A tortát az Erzsébet uti Viniczaytól rendletük, a szülinap a Mikka-Makkában volt az arcfestést pedig az egyik ismerős csinálta :)
Ugrálóvárat is szerettem vona de aztán meggondoltuk magunkat, kicsit túlzásnak tűnt már.
Megkérdehetem mi történt a másik fórumban?
Ahogy így elnézem ismerős szitu. Az első babámnál (barnika) az elején az egyik fórumon voltam, és megírtam hogy én nem kapom fel elsőre a babámat hanem mást próbálok, erre megkaptam hogy szegény gyerek aztán mindenkire számíthat csak az anyjára nem.
Utána meg csodálkoztak hogy nem írtam a fórumra.

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Sziasztok!

Hát még egyben vagyunk. Bár ma már mindenki mondta, hogy torzul az arcom. És benszülött szám van. Elég sokat feszül a pocom.
Egy kicsit már be vagyok tojva.
Ma éjszaka nem szabad megszülnöm, mert aki bejön velem szülőszobára rokon nővér ügyeletes lesz.

Tündi,

Barnika tortája nagyon szép volt és persze ő egy kis aranyos tigris. :D

Engem is érdekelne a másik fórumba hogy mi volt.

Kép
Kép
tucsinke
 
 


Trundike!
Kösz az infokat. Az a torta nagyon izgatja a fantáziámat. :)
Az augusztusi babák topicba jött egy két gyerekes anyuka, akinek nem most születtek a gyerkőcei aztán elkezdett kiosztani mindenkit. Ez már egy összeszokott banda, a pestiek személyesen is szoktak találkozni.Minden jó volt, potyogtattuk a babákat, mindenki jóban volt mindenkivel, senki nem győzködött senkit. Erre jött valaki, aki egyikünket, aztán engem is elmondott rossz Anyának, mert hagyom néha nyenyeregni a csajszit. Erre mi gonosz anyák ott hagytuk a topicot. Válaszként az érkezett, hogy olyanok vagyunk, mint az óvodások.
Most nézem csak az idősebb gyereke akkora, mint Barni. Lehet, hogy Téged is Ő osztott ki? Mert pontosan így hangzott nálunk is- a gyerek rájön, hogy nem számíthat a szüleire...
Lara! nem is érdekel. Örülök, hogy akét tökéletes gyereke mellett,. minden hozzászólásra azonnal tudott reagálni... rengeteg az ideje...
bende
 
 


Tucsinke!
Nekem is olyan nyomi fejem volt. Úgy örültem mikor visszakaptam a régi arcom :)
Oké, szorítunk, hogy ma éjszaka, ne történjen semmi.
bende
 
 


Sziasztok Lányok!:)

Tücsinke nagyon szorítok majd,hogy ne éjszaka szüljetek!:) Gondolok Rád!
Lara, Trundike priviben válaszoltam a kérdéseitekre,ott keressétek!:)

Bende!Nem szabad foglalkozni az ilyen okos anyukákkal!Ti ösztönösen megérzitek,hogy mi a jó a saját gyermeketeknek!És ez így van jól!Hallgass csak az ösztöneidre és minden tökéletes lesz!


Mindenki vigyázzon magára!

Üdv.: Gólyanéni :D
szuleszno1
 
 


Sziasztok!Tucsinke:Akkor nagyon szorítok nektek hogy ne éjjel szülj,hanem utánna jöjjön a kis manó biztos nincs már sok hátra!Bende:Igaza van Gólyanéninek!És ne is idegeskedj ilyeneken!Jó éjszakát Lányok!
Vendég
 


Tucsinke! Akkor mostantól hajrá!!!!
Anyany, Ancsi-pancsi mi újság????
bende
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok. Nem szültem meg. Úgyhogy mostantól jöhet. Bár nem úgy néz ki. Ahogy közelebb vagyok az időponthoz, annyira csökken a hasfeszülés. Ma már túl jól vagyok. :)

A Lili reggel óta dumál a hasamnak, hogy búj már ki Marci. Tök aranyos. :D

Gólyanéni,
nem bánnám ha te dolgoznál mikor szülök. :P

Kép
Kép
tucsinke
 
 


Sziasztok!

Tucsinke: Én is be lennék egy kicsit hogy őszinte legyek, de drukkolok nagyon!
Mi van veled? Egyben vagytok még? Vagy lehet hogy már babádat tartod a kezedben?

Bende: Lehet hogy ő volt, nem tudom, de az ilyet nem is tudom hova is küldeném a legszívesebben.
Mindenkinek van véleménye, meg vannak tanácsok is, de azt lehet normálisan tanácsként közölni nem utasításként.
Szerintetek sajnáljam a gyermekeit? Gonosz vagyok, nem is ismerem, csak a típust amit képvisel.

Góyanéni: Köszönöm a választ. Mostanában már kezdek félni az egésztől de csak meg fog születni a drága akár így akár úgy. :)
Benn nem marad az tuti. :)

Egy kislány látta a pocimat kérdezte Baba van benn? Mondom igen. És nem fájt amikor betették?
Azt hittem megzabálom :) Vicces volt

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Hello Lányok!
Régen jártam erre. Bende: még megvagyunk, csak sűrű volt a hétvége.
Apa végre itthon volt....így kicsit együtt volt a család, ami nagyon jól esett. Ja, meg meg volt 3 pulykánk, szombaton őket vágtuk le. Elég durva volt.
Hát azt a másik topikon írkáló nőt én biztos kiosztanám. Mit képzel? Milyen jogon sért meg másokat? Akkor én is gonosz anya vagyok???, mert én is szoktam hagyni sírni néha a lányomat. Főleg mikor tudom, hogy nem éhes, nem kakis, nem pisis, szóval minden rendben, csak kis hisztike....
Vannak hülye emberek. Még jó, hogy itt mindenki aranyos, kedves.
Ahogy Gólyanéni írta, hallgassunk az ösztöneinkre!!!!

Lara: jövő héten megyünk a dokibácsihoz csütörtökön este. Akkor lesz a 6 hetes kontroll. (Hogy elrepült az idő!)
És te mikor mész? Jajj úgy izgulok már érted. Na, meg persze Tücsinkéért is! Már várom a fejleményeket...
Ne izgulj, ha nem érzel semmit, majd úgyis tudod, ha eljött az idő. Én is mindíg attól féltem, hogy észreveszem-e ha itt az idő...:)

Trundike: csudijó party-ja volt Barnikának. Nekem nem akarsz szervezni egyet? :) Októberben lesz a szülinapom!
Fincsi lehetett a torta is, nagyon jól néz ki!
Édi lehetett a picilány...:) Nekem unakaöcsim kérdezte két évesen, hogy mi van a hasamba, szilvásgombóc? Mondom nem, kisbaba. Mutassam meg! Felhúzta a pólóm, nem látott semmit. Erre azt mondja, szerinte inkább szilvásgombóc. :) Édi volt :)

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Jajj, lányok, ezt meg kell mutatnom nektek!

Miss Pocak! :) Kép Pocak Manci

Kép Pocak Manci 2

KépKép
ancsi_pancsi
 
 


Ancsi_pancsi: Nagyon szívesen megszervezem, de ne lepődj meg ha arcfestés helyett Chipp&Dale fiúk érkeznek :) Mikor lesz pontosan? Mikor kívánhatunk Boldog szülinapot?
Nagyon édik a gyerekek és teljesen jogos vagyishogy érthető kérdéseik vannak :)
Ez a kislány egyszerűen csoda szép. Jaj de édi! De jó neked hogy már ott van. :)

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Na idefigyelj kedves Bende! Mielőtt elmondanál minden bunkónak, meg félretájékoztatsz mindenkit légyszíves meséld már el nekem, hogy ugyan kit osztottam én ki? Csatold már légyszíves azt a hozzászólást, ahol én bárkit is minősítettem! Hozzád két hsz-t írtam, az egyikben azt, hogy nem a kézben altatásról volt szó, hanem a sírni hagyásról (utána ilyen jelet tettem: :wink: ). A másik hsz-ben pedig csupán annyit írtam, hogy mi altattuk babakocsiban Domit az erkélyen, meg aludtak velünk a gyerekek. Vajon mi bántó van ebben? Hol van ebben utasítás, kioktatás???? Aprónak sem írtam az első két hsz-ben semmi utasítást, csak annyit, hogy én ekkora babát nem hagynék sírni, nem azt mondtam ezzel, hogy más se hagyjon, hanem, hogy ÉN nem hagynék. És utána leírtam neki, hogy mi hogy csináltuk. Amiket meg arról írtam, hogy a későbbiekben milyen hatást válthat ki nem én találtam ki, fejlődéslélektannal foglalkozó emberek elmélete, csupán ezt írtam le.
Amikor viszont már elkezdett támadni, meg hencegni, hogy mer az ő férje orvos, mer az ő anyósa ennyi meg ennyi gyereket szült és hogy ő jobban tud mindent, na jó hogy megvédem magam.
DE: soha egyetlen hsz-ben nem minősítettem senkit, azt meg egy hsz-ben sem írtam, hogy bárki is rossz anya!!!!
Én csupán segíteni szerettem volna, de Aprókának még tanácsot sem adtam, csupán leírtam a mi esetünket.
A többieknek pedig üzenem, hogy mielőtt bárkit is elítéltek az alapján, amit egy valaki ide ír, olvassátok el, hogy konkrétan miről is volt szó.

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
dadomi
 
 


Lányok! Egy 4 éves gyermeknek kell még testvér fellépő? Most néztem hogy 13 ezer Ft. Lehet hogy már neki azért nem kellene

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Lányok No comment. Továbbiakban priviben létezem.
bende
 
 


Sziasztok Lányok!Gólyanéni:Köszönöm a választ írtam vissza remélem sikerült átküldeni!Bende:Neked is írtam!Ancsi:Jaj olyan édes ez a pici lány jaj és az a pocak :D :D :D Szerdán megyünk este doki bácsihoz!Jaj már kezdenek kikészíteni engem itthon az Anyós szeretne minket odaköltöztetni hozzájuk mert a párom dolgozik és akkor mi lesz ha megindul a szülés már mondtam neki hogy nem fog fél óra alatt kipottyanni a baba.Amúgy is örülök hogy külön költöztünk eszem ágába sincs elköltözni utánna meg jönnének azzal hogy amig pici a baba addig maradjunk ott! :( Nem lesz itt semmi gond legalábbis remélem csak mindig túl kell komplikálni a dolgokat.Trundike:Chipp&Dale fiúk?Az én szülinapom március 30-án lesz én is kérnék szépen egy parti szervezést :D :D Én is úgy szeretem az ilyen kis picurokat a kis kérdéseikkel a barátnöm kislánya is a múltkor mondta hogy az anya sokat evett és akkora pocakja lett hogy abból lettem én :D jaj nagyon édes volt :D Tucsinke:Jaj Lili nagyon édes lehet biztos nagyon várja már a tesót akkor most már hajrá jöhet a kis manó!Én sem érzek semmit úgyhogy mi még egy darabig szerintem elleszünk igy együtt vagy egyik pillanatról a másikra is beindulhat a dolog?Anyany:Mi úság?
Vendég
 


Dadomi:Én nem szeretnék ebbe belefolyni de azért volt ott egy-két bántó dolog!Olvasd csak el a lányokat hogy várják vissza Bendét meg Aprookát szerintem neked kell visszavonulni!
Vendég
 


Lara: A tied március 30? Az enyém március 24 :)
Tényleg én például nem is tudom mi lesz a Barnikával amikor beindul a szülés. Mi van ha hajnalban indul be? Úgy tűnik ezt még meg kell szervezni...

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Lara márc 30. Trundike márc 24. enyém márc 23. Nálam lesznek még a legfrissebbek a fiúk :)
bende
 
 


lara! nem kaptam meg. :(
bende
 
 


Bende: Akkor megyünk hozzád bulizni! :) Egye maci az enyém lehet egy nappal korábban is :)

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Bende:Átküldtem mégegyszer csak még bénázok :D Ez igy nem ér ám lestrapált fiúk lesznek nálam?Akkor Ancsi jár a legjobban :lol: Trundike:Nagyszülök nem tudnak segíteni?Biztos sokkal nehezebb igy már hoigy van egy gyerköc!Barnika hányadik héten született?Mintha múltkor irtad volna hogy elöbb jött!Nálunk meg az a baj hogy Anyósék nem igazán akarják belátni hogy külön életünk van már több mint egy éve külön lakunk mégis mindenáron költözzünk oda mikor meleg volt azért most meg a szülés hát egyszer kikészítenek :cry:
Vendég
 


Lara: Úgy látszik ők nehezebben viselik a különlétet. Anyukám van de hát nem tudom hogy is lesz ez. Bár így legalább nem tud bejönni műsorozni mint a Barninál. :)
Nem lesznek lestrapált fiúk, nem bántjuk mi őket igaz Bende? ;)

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Lara! Kérlek az elejétől olvasd el a dolgokat, ne csak egy részét, az egészet. Akkor láthatod, hogy onnantól írtam bántó dolgokat, amikor engem is "bántottak". Addig nem. Bendének meg aztán egyáltalán nem írtam bántó dolgot. Én jóindulatból próbáltam segíteni. Ha valaki ezt kioktatásnak vette (nem tudom mi a kioktatás abban, hogy leírom, hogy mi hogyan csináltuk, az csupán egy példa), sajnálom, a betűket meg gondolom mindenki ismeri, ezért fogalmam nincs, hogy hol olvasták azt, hogy én rossz anyának neveztem bárkit is! És van abban a bandában olyan, akit innen a babanetről ismerek, gondolom nem kell engedélyt kérnem, hogy olvashassam, meg írhassak, ha úgy van kedvem. Én senkit nem bunkóztam le, ahogy itt többen tettétek velem, holott ezek után nekem is lehetne rá okom. De mivel nem süllyedek ilyen szintre, nem teszem.
Ennyi.

Még valami, valamelyikőtök írta a testvérfellépőt a 4 éves gyerekének. Mi nem vettünk amikor megszületett a tesó, 3 éves volt akkor a nagyobbik. (persze ezzel nem azt akarom írni, hogy nem szabad venni!!! :) ). Én annyit hallottam róla, hogy nagyobb gyerkőccel már kissé nehézkes tolni a kocsit. És bocs, hogy beleszóltam, csak úgy láttam nem kaptál választ!

Sziasztok!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
dadomi
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Tucsinke: Mi újság? Lehet hogy már rég babázol???
Tud valaki valamit Tucsinkéről?

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Tündi,

még itt vagyok, sajna. :cry:
Nektek örülök, nem úgy gondoltam. De holnaptól minden nap bejárni Fehérvárra az katasztrófa.

Sokan mára jósolták. Hát ma van hogy abszolút nincs görcs és feszülés sem. Egy kicsit el vagyok kenődve. Jó lenne már túlleni rajta és Lili is már nagyon várja.

Tegnap a párommal és Lilivel elmentünk vacsizni még igy hármasban. Nagyon jó volt. :P

Kép
Kép
tucsinke
 
 


Tucsinke: Ami késik nem múlik, bár a várakozás tényleg nem lehet valami kellemes :)
Hol vacsiztatok? Biztos nagyon szupi volt.
Apucival össze lehet bújni hátha az segít :oops: :roll:
Honnan is jársz be Fehérvárra? NST minden nap? Hánykor?

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Lara: Te mikorra vagy kiírva? Nem látom a vonalzód :(

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Tündi,

hát úgy látszik az sem segít. :)

Móron lakom, igy onnan kell majd minden nap. Változó hogy járok NST-re. Mikor ki tud vinni.
A párom most visz előszőr, de ideges, mert közben Tatabányán dolgoznak. :(

Móron voltunk a Bormúzeumban kajálni. Nagyon jó hely. Érdemes egyszer elmenni.

Na meg a magzatvíz vizsgálatot sem nagyon díjjazom. Nagyon utáltam a lányomnál is.

Kép
Kép
tucsinke
 
 


Tucsinke: Nagyon sajnálom, remélem Marci megszán és ma megindul szépen. Drukkolok nagyon!!! No meg a sima és gyors szülésért is, de szólj a párodnak légyszív hogy írja ám meg nekünk Marci születését :)

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Köszi aranyos vagy. :)

Ha nem is a páromat, mert ki fog kerülni a szobából a gép meg a net. Megy majd a házba. De valakit biztos meg fogok kérni.
Nővérem vagy barátnőm.

Tudni fogtok róla

Kép
Kép
tucsinke
 
 


Tucsinke: Szupoi! Köszi :) Szeritnem mindenki izgul érted :) Bár már én is ott tarthatnék, de nekünk előtte egy lakás felújítás hátra van :)

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Sziasztok Lányok!Trundike:Szept 10 az elsö idöpontunk a második szept 1 Aztán majd lehet úgy járunk hogy szeptember közepén úgy kell indítani. :D Még mindig nem érzek semmit!Hanna tegnap se mocorgott valami sokat meg ma sem nem szoktak szülés elött lelassulni?Tucsinke:Izgulunk ám érted!Mi is holnap megyünk nst-re!2 hete volt ott egy móri kismama neki vasárnap járt le az ideje nem tudom már bizti babázik aranyos volt kérdezte hogy félek-e én meg mondtam hogy igen aztán mondta hogy nem kell félni nem vészes hát majd kiderül :) Mi is már voltunk ott a bormúzeumba egyszer tényleg nagyon jó hely hangulatos!
Vendég
 


Ancsi:Bejelöltelek iwiwen ha nem baj :oops: Milyen szépek vagytok!Nagyon szép szobája van a kiscsajszinak :D Jaj és azok a görög képek én még nem voltam :( de majd ha a kis manó akkora lesz akkor megyünk már apa megigére :D
Vendég
 


Lara,
mikor mentek holnap?

Biztos neki már volt egy könnyű szülése. Nem akarok senkit rémisztgetni, de nekem az első nem volt egy leányálom ezért is félek ne hogy megismétlődjőn.

Bár most már annyira nem is félek, hanem jó lenne túllenni rajta. Sokkal jobban idegesít a mindennapi bemenetel.

Kép
Kép
tucsinke
 
 


Elhiszem ennél a futkozásnál nincs rosszabb minden nap!Mi 17:40-re megyünk a sziget utcába te a kórházba mész?Hát igen én is nagyon félek de csak nem maradunk ott :cry: Én is úgy vagyok vele hogy jó lenne túl lenni rajt!De a második babák könnyebben szoktak jönni bizti nem fog megismétlödni :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

jó régen jártam felétek, néha benéztem olvasgattam. Gratulálok minden babához tündériek!

Az utolsó hetemet töltöm a munkahelyemen, a Blaskó doki is szépen megkért, hogy lassítsak már egy kicsit amikor a vizesedésre azt mondta, hogy amikor ülök tegyem fel a lábam én meg elnevettem magam és mondtam, hogy ott kezdődik a gond hogy huzamosabb ideig én nem ülök :D :D :D
De érzem hogy nem megy már minden olyan könnyedén mint eddig, szépen visszavettem a tempóból és a hétvégén elkezdtünk vásárolgatni is a Manónak. Már nagy vész nem történne ha hamarabb akarna jönni. De még nem jöhet megbeszéltem vele, hogy várunk legalább szept. végéig. :)

KépKép
winchi
 
 


Lara: Én is úgy tudom hogy a másiodik babák hamarabb de intenzívebb fájásokkal érkeznek meg.
Én is bevagyok már most tojva... de valahogy ki fog jönni :)

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Trundike:Ez igy van muszály lesz nekik kibújni valahogy!Szeretem amikor megkérdezik hogy mikor jön a kistesó én meg azt szoktam mondani hogy még ezen az eggyen legyünk túl egyenlőre!Hú szegény még a felújítás is mit csináltok?Mi tavaly egész nyáron azt csináltuk +az esküvöt szerveztük és igy az elsö évfordulóra itt is lesz a manóka :D Eseménydús évek ezek de nem baj :D
Vendég
 


Trundike:Sikerült a vonalzó :D :D :D Eddig azért nem volt jó mert a másik linket másoltam be, bénáztam :oops: A késöbbi dátumot irtam be mert hát zerintem nem is fog elöbb jönni!Winchi:Mi még nem találkoztunk én még új vagyok itt neked is elsö baba lesz?Igen sajnos be kell látni hogy a vége felé már semmi nem úgy megy!Jaj én úgy szeretek vásárolni a kismanónak de már megvan mindene a többi meg majd közben!
Vendég
 


Szia Lara!

Igen első baba lesz, egy kicsifiú aki megint a bordáimat rugdalja éppen :D

Szép lett a volnalzó :D

KépKép
winchi
 
 


Nekünk ma van a második házassági évfordulónk! :D :D :D

Olyan fura hogy már két éve volt az a jó kis buli! :D Azóta meg nem is voltunk esküvőn a baráti társaságból senki nem akar nősülni, férjhez menni, pedig jó lenne megint egy jó kis lagzi! :D

KépKép
winchi
 
 


Gratulálok :D :D :D Mi se voltunk azóta esküvön!Mikor a szerveztük a miénket volt aki egyböl megkérdezte hogy miért terhes vagy?De hát nem csak akkor lehet férjhez menni :lol: Nekünk szeptember 29-én lesz az évforduló!
Vendég
 


Ó addigra már javába babázni fogtok Hannával :D
Én meg szuszogva tolom arrébb magam meg a pocakom szept végén :D

KépKép
winchi
 
 


Úgy ahogy most én :D Mi lesz a neve a picurnak?
Vendég
 


Hát nevekkel még hadilábon állunk, párom nem tud dönteni én meg erőltetni sem akarom nagyon, hogy már dönteni kellene.
A nagy favorit a Mátyás, de szóba került még a Vince is és még vagy 10 más is amiket már elvetettünk de még újat is találhatunk ki :D
Ha kislány lett volna akkor hamarabb meglett volna a neve akkor Réka Edit lett volna. Majd legközelebb :D

KépKép
winchi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?