Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,

Bocsi kicsit off leszek. Kistarcsan ill. a kornyeken szeretnenk hazat venni. Szeretnek erdeklodni magarol a helysegrol, hiszen azok ismerik a legjobban akik ott laknak.
Egyebkent en is nemreg szultem, kislanyom 2 honapos nagyobb fiam pedig 3 eves.

Elore is koszi,
Angi
angela2
 
 


Szia Becsi!
Én egy kicsit később szültem. Majdnem karácsonykor, de igazi meglepetést kaptunk szeméylében /12.27./, nem szerettük volna tudni, a nemét, és a mi szakmai tapasztalataink alapján fiut vártunk,sőt a doki is a 38. héten is, mint egyébként mindig megkérdezte, szeretném -e tudni a nemét, mert eléggé jól látszik. Ebből a mondatból szintén fiura következtettünk. Imádom a meglepcsiket! Ez volt életemben a legnagyobb!
Ági
Névtelen
 


Angi!
Én elfogult vagyok, ott nőttem felKép/már pár éve csak haza járnék ha lenne kihez.../, de szerintem jó hely, nem Pest, nem olcsó de még mindig nem olyan drága mint Gödöllő és azért minden van.A gödöllői anyukák topikban is biztos tudnak segíteni.
Becsi
becsi
Iklad
 
 

 
 

Becsi,

Koszi az infot, a gondunk az, hogy jelenleg kulfoldon elunk es igy nehez koruljarni a videket, mindent alaposan megnezni. Amit olvastunk rola eddig az jonak tunik, de ugye aki ott el jobban ismeri.

Angi
angela2
 
 


Angi!

Hát így tényleg nehézKép.Van valami ami miatt ezen a részen keresgélnétek?
Szerintem a budai rész felől szebb községeket találni.Kérdés hogy mik a szempontok amik számítanak a keresésben.Ha szükség van a jó ellátottságra, közlekedésre akkor Kistarcsa jó hely, de ha nem akkor a környező falvak sem rosszak./Csömör, Nagytarcsa/Mi itt Domonyba még 25 km-el messzebb vagyunk Kistarcsától, de az autópályán 20 perc alatt Pesten, majd nem annyi idő mint Tarcsáról a pálya megközelítése, vagy csúcsban bearaszolás Pestre.
Becsi
becsi
Iklad
 
 


Becsi,

Elsosorban a korhaz miatt valasztanank, mert en dolgozhatnek igy helyben es csak a ferjemnek kellene bejarni, ami ugye a gyerekek miatt nagyon elonyos lenne. Mivel mindketten videken nottunk fel igy ha lehet nem koltoznenk be Pestre.
Meglestem a gyekoceidet, tunderiek.

Angi
angela2
 
 


Angi

Így érthető, akkor jó hely lenne Nektek, mert a párodnak sem kéne olyan sokat utazni, közel van Pest.Mit csinálnál a kórházban?
Én is meglestem ám a picurt, csak nagyon nagy a kép, nem élvezhetőKépKépVan valahol róluk kép?
Fiad hogy bírja a kis tesót?Nálunk voltak nehéz pillanatok, pedig imádtaKép
Hol éltek most?Mikor készültök haza jönni?
Becsi
becsi
Iklad
 
 


Becsi,

Sajna itt a munkahelyi gepemen nincs kep roluk, de majd otthon toltok fel ujat.
Altato orvoskent dolgoznek. Kb. egy ev mulva koltoznenk haza veglegesen, mar alig varom.
Idekint vannak az eletnek jo es rossz oldalai is. Foleg a csalad hianyzik rettentoen, bar most edesanyam kint volt 3 honapot, ami nagyon jol jott. Matyi imadja a hugat,persze azert anyaval valo osszebujast jobban igenyli. Nagyi ebben is sokat tudott segiteni, hiszen volt meg egy ember aki barmikor elerheto volt. Pont most fogja kezdeni az ovit, kivancsi leszek, mert angolul alig tud, bar itt a gyerekek nagyon hamar megtanulnak, de azert az eleje bizti nehez lesz.

Ti mit csinaltok, otthon vagy meg a lanykaval? Minketten talaltatok munkat a lakohelyeteken vagy a ferjed is ingazik?
Milyen az ovoda,iskola Kistarcsan?

Angi
angela2
 
 


Angi!

Bocs hogy eltüntem, de költözés előtt vagyunk és nagyon sok dolgunk van, rohanás az életünk.

Elkezdte Matyi az ovit?Nekünk a mai a 7.nap és eddig nagyon szépen ment Bence , az előző 2 évben elég sokat sírt, de nem akarom elkiabálni.
Te már dolgozol a pici mellett?

Én itthon vagyok már 6.éve és nagyon élvezem a "babázást".Még nem tudjuk mi lesz ha Dorka is ovis lesz, az sem kizárt hogy lesz még tesóKép.
Az én munka helyem Gödöllőn van, innen még nem is jártam be, mert mikor terhes voltam akkor költöztünk ide.Párom vállalkozó rugalmas időbeosztásban, a hétből pár nap jár fel Pestre.

Tarcsán van több ovi és suli is.Közvetlen a kórház mellett is van, ott épült lakótelep is, de kertes házakból is lehet válogatnoi /nem olcsó egyik semKép/, milyenben szeretnételk lakni?
Hogy milyen az ovi és a suli majd érdeklődöm a barátnőmtől.

szia:Becsi
becsi
Iklad
 
 


Szia Tunde,

Hova koltoztok? Nem irigyellek erte, marmint a pakolasert, hurcolkodasert, de remelem az uj hely csudi szep es karpotol.

Matyi ovis mar 2 hete. Elso heten csak 3 napot volt, mert beteg lett, ja es nem az ovibol hozta haza, hanem apjuk ragasztotta ra, meg persze Jucusra is. De hamar meggyogyultak szerencsere. Ovit jol birja,imad ott lenni, meg annak ellenere, hogy a felet sem erti amit mondanak neki. Angolt szepen kezdi felcsipegni, mar nagyon sok szot tud. Azert reggel neha pityizik egy kicsit elvalaskor, de az ovono szerint, amikor kikerulunk a latokorbol mar rohan jatszani.

Sajna en dolgozom, itt 6 het szabi van szules utan, aztan valaszthatsz visszamegy vagy megszunik a munkahelyedKép Mondjuk en meg szerencses vagyok, mert szinte a szomszedban van a melohely es nekem is rugalmas idobeosztasom van, igy szoptatni hazajarok. Jucusra pedig egy magyar holgy vigyaz.

Kertes hazat keresunk, eddig lattunk egy par szepet interneten, ami megtetszik anyosomek megnezik.

Harmadik baba minden tiszteletem a tiedKép A parom is szeretne meg egyet kesobb, majd meglatjuk hogy alakul.

Szia:Angi
angela2
 
 


Sziasztok!

Nekem rossz tapasztalataim vannak Kistarcsáról és nem is nagyon ajánlom sennkinek. Nekem komplikációim voltak. Dr. Szentágotaihoz jártam, aki nem volt hajlandó bejönni hozzám, amikor sürgösséggel beszálítottak!!!! Dr Molnárhoz kerültem, aki akkor látott elöször, de ő elég rendes volt.Lehet, hogy pesti kórházakban többet kell fizetni, de szakmailag sokkal felkészültebbek, mint Kistarcsán. Senkinek nem ajánlom a Szentágotait. Mézes-mázos, de ha gáz van,akkor nem bizti,hogy számíthatsz rá.
Névtelen
 


Sziasztok!
Nekem jó tapasztalataim vannak. Az összes szülőszobát most alakítják át. Mindegyikbe lesz jaccuzzi, szülőszék, romakerék (ez Magyarországon sehol máshol nem található meg, legközelebbi Bécsben van). Alternatív szülés hívei. Az orvosok jók, felkészültek. Vannak külön szobák (2 ágyas) saját fürdővel, mikóval, légkondival, tv vel. A baba veled lehet egész nap, a csecsemőosztály jóformán már csak egy szobából áll. Oda adhatják be az anyák a babákat, ha pihenni szeretnének.
Ja és még valami, tudom hogy senki sem erre készül, de ott helyben a folyosó másik végén van csecsemő intenzív. (Nagyon jó felszereléssel és kiváló, nemzetközieg elismert dokikkal) Hogy ez miért fontos? Ez azt jelenti, hogyha bármi baj történik és olyan helyen szülsz, ahol nincsen csecsemő intenzív (pl az Uzsokiba, megjegyzem, hogy ez a gyakoribb, mivel ez csak kiemelt kórházakban van, - ez a megyei kórház- ) és azonnali ellátásra van szüksége a babának, akkor stabilizálják az állapotát, mentőbe rakják és a legközelebbi ilyen központba szállítják. Remélem nálunk nem lesz erre szükség, de nem akarom, hogy akár ezen bármi is múljon, mert ekkor minden perc sokat számít.
Névtelen
 


Sziasztok!
Sajna ahogy nézem az előző levelem elszállt. Megpróbálom megint összefoglalni az én véleményemet.
Nekem jó tapasztalataim vannak.
Minden szülőszobát most alakítanak át. Mindegyikbe van jaccuzzi, szülőszék, ágy, romakerék (ez magyarosrszágon jelenleg máshol nincsen, legközelebbi Bécsben van).
Az orvosok jól felkészültek, stílusra sokfélék, mindenki válogathat kedvére. És az alternatív szülés hívei.
Szülésznőt lehet választani.
Vannak külön szobák (2 ágyas) saját fürdővel, tv-vel, mikróval, légkondival, hűtővel.
A baba végig veled lehet. A csecsemő osztály jóformán márcsak egy szobából áll.
Ja és nekem legalábbis fontos, de itt van csecsemő intenzív. Ez csak kiemelt kórházakban van, a legtöbb helyen nincsen (ez megyei kórház). Ez azt jelenti, hogyha olyan helyen szülsz, ahol nincsen csecsemő intenzív, akkor stabilizálják az állapotát a babának, metőbe rakják és egy ilyen központba szállítják. Nekem fontos, hogyha kell, akkor a segítség ott legyen helybe. Sajna ez előre nem tudható, mikor lesz rá szükség. A csecsemő intenzíven nemzetközileg elismert dokik vannak és nagyon jól felszerelt az osztály.
Na remélem mindent leírtam
Sziasztok.
Névtelen
 


Sziasztok!
Ismeri valaki Gonda Zoltán doktort??? Nem írt róla senki semmit.
A tarifák a magánrendelési áron felül mennek???
Pingvin
 


Szisztok,
olvastam itt a fórumon a Surányi dokiról. Magánrendelésen fogad? Az hol található? Mennyit kér egy vizitért és mennyit a szülésért?
Előre is köszi!!
Tesó
 


Szia!

Surányi rendelője Mátyásföldön a Hév mellett van, 6 ezer a rákszűrés, 5 a sima vizsgálat.Egy héten két este van ott.Szülésnél én egyszer sem kérdeztem mennyit kér, 97-ben 15 ezret, 2001-ben 30-adtunk, de akkor problémás voltam egyébként kevesebbet szántam volna rá.Ne tudom mi változott azóta.
Becsi
becsi
Iklad
 
 


Köszi!
Tesó
 


Szia Becsi!

Jó a profilképed! :-))
Bea
Bea
 


Szia Bea!
Én is megnézném a Tiédet!!Vagy keresgéljek az emailjeim közöttKép?
Becsi
becsi
Iklad
 
 


Sziasztok!

Nagyon érdekelne Gonda Zoltánról a véleményetek. Ha valaki tud róla bármit kérem írjon. Köszi. Hajni
Maczkó Hajnalka
 


Üdv Kismamák!

Szerintetek ki a legjobb orvos Kistarcsán, kit válasszak?

Köszi: Lívi
Lívi
 


Nekem a Surányi.Fábiánról is jókat hallottam.
becsi
Iklad
 
 


Sziasztok!

Én 2x szültem Erdélyi doktornál. Korrekt orvos, bármikor lehet kérdezni tőle telefonon is, általába elérhető. Magánrendelője az Örs Vezér téren van.

Kati
Névtelen
 


Sziasztok!Én Dr.Szentágotaihoz járok és jó véleménnyel vagyok róla,mert voltam vizsgálaton,kint ültem órákig a váróban,rajta kívül senki nem akart megvizsgálni,pedig nemcsak egy sima kivizsgálásra mentem!!!!!Nagyon kedves volt hozzám!!Ezért nemcsak fiataloknak ajánlom!!!
Névtelen
 


Sziasztok!
Én 2 évvel ezelőtt szültem Erdélyi doktornál. Nekem tökéletesen megfelelt.KépKép
Zsuzsa

beababa
 
 


Sziasztok
Ki ismeri Szabó doktort érdemes hozzá menni senki sem ír Róla
Névtelen
 


Dr Szabó Lászlóra gondolsz?
Én ismerem. Nagyon jó fej. Ő az főosztályvezető helyettes orvos. Szakmailag nagyon felkészült. Az alternatív szülés híve. A terhességet természetes állapotként kezeli.
Számos műtéti eljárást ő honosított meg itt Magyarországon. Most is van egy új eljárás, amit népszerűsít, oktat más intézményekben is.
Névtelen
 


Kedves kismamák és érdeklődők!

Ezúton szeretném megosztani a tapasztalataimat, amelyeket most szereztem a kistarcsai kórházzal kapcsolatosan. Úgy látom, hogy elég régen írtatok, amit megértek, mert akinek megszületik a babácska, és hazakerül vele, annak igencsak minden perce beosztódik a gyerek által. Én is ebben a cipőben járok, mert hétfőn (dec.22-én jöttünk haza a kisbabávalKép, de fontosnak tartom, hogy beszámoljak, mert aki még hezitál a kórházak között, vagy ott fog szülni annak a számára ez segítség a döntésben, illetve pozitív megerősítés, hogy jól döntött.
December 18-án 19:49h-kor szültem meg kisfiamat, aki szerencsére teljesen egészséges, stramm kiskölyök (3830gramm, 58cm) Surányi doktor úr, Bakosné Zita szülésznő és a férjem aktív közreműködésével. Már a várandósságom is teljesen problémamentes volt és ezt megkoronázta a szülés/születés páratlan élménye.
Szinte fájdalommentes 16órai vajúdás után bementünk a kórházba. Ezután 2óra még teljesen elviselhető fájdalommal járó szakaszt követően egy kb.2órás keményebb finis után azonnal a pocakomra rakták a kisfiút. A szülés során olyan valódi segítséget tapasztaltam a doktor úr és a szülésznő részéről is, amely könnyen átsegített a nehezebb szakaszokon. Viszonylag félhomályban jött világra a kisfiam, és közben az a zene szólt, amit én előre kiválasztottam, Zita alkalmazott illóolajos masszázst is, hogy könnyebb legyen és végig csak rám figyeltek. Nagyon jó volt, hogy a férjem –aki mindvégig azt mondta, hogy ő inkább kint maradna – teljesen magától értetődően velem volt végig és támogatott. A szülésznő választás nagyon jó ötlet volt a részemről, főleg, hogy már a szülést megelőzően 3héttel összeismerkedtünk és azonnal kölcsönös szimpátiát éreztem. Biztosan ez is nagyon fontos volt, mert nagyon-nagyon bíztam benne és kapaszkodtam belé a szülés során. A szülést végigkísérte egy nagyon támogató légkör, mely mindvégig arról szólt, hogy mi a legjobb a szülő nőnek és a babának.
Szóval minden nagyon flottul ment és sikerült a szülést pozitív élményként megélnem.
A megfigyelés 2órája után átkerültem a már előre előjegyzett alapítványi szobába (Tv, micro, saját fürdőszoba, légkondi, hűtöszekrény), ahol szerencsére egy nagyon aranyos szobatárssal tölthettem együtt a kórházi időszakot. A szoba tulajdonképpen egy 2ágyas hotelszobához hasonlít teljesen, úgyhogy minden kényelmünk megvolt.
A kórházban lehetséges, hogy a babák az anyukájukkal tölthessenek minden időt, úgyhogy én is megkaptam a kisfiam egy bevásárlókocsiban, hajnali 5-kor, és onnantól gyakorlatilag végig velem volt (2 alkalommal adtam be a babás szobába felügyeletre, egy rövid időre).
Szeretném a csecsemősökkel kapcsolatos élményeimet is közzé tenni, mert ezen a fórumon olvastam negatív tapasztalatokat, amelyekkel én egyáltalán nem találkoztam, sőt, tulajdonképpen ez alatt a rövid idő alatt melyet bent töltöttem, hála nekik, megismertem az újszülött gondozásának alapjait, megtanultam a szoptatással kapcsolatos nehézségeket kezelni és nekik köszönhetően, amikor hazajöttünk, semmi problémám nem volt a babácska ápolásával kapcsolatosan. Minden nap másik csecsemős volt bent és minden egyes nap valamelyikük átsegített egy problémán. Minden kérdésemre készségesen válaszoltak, pedig láttam, hogy nagyon leterheltek voltak, mert nagyon sok volt az újszülött. Soha nem felejtem el, amikor a tejbelövellés problémáján segítettek úgy, hogy a csecsemős nővér (sajnos a nevüket sem tudom) hajnali fél2-kor minitanfolyamot tartott a szobánkban és megtanította, hogyan kell a csomós mellett kimasszírozni, kézzel fejni, valamit személyesen ellenőrizte a technikámat, ahogyan a babát mellre helyezem. Egy másik csecsemőstől megtanultam a fürdés körüli teendőket, a köldök kezelését. Pontosan megmutatták, hogy hogyan kell fogni a babácskát, hogy biztonságba érezze magát (mind szárazon-mind vizen), hogyan kell öltöztetni, stb. Mindegyikük hozzátett ahhoz, hogy egyre biztosabb legyek magamban. Megfigyeltem, hogy nagy szeretettel foglalkoznak a babákkal, és ez számukra inkább hivatás mint munka úgyhogy teljesen a feladatra koncentrálnak végig.
A szülés pozitív élménye után egy olyan információtömeget kaptam Tőlük, amely létszükséglet egy első gyermekes anyukának ahhoz, hogy itthon boldoguljon, és kiegyensúlyozottan tölthesse a napjait.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani Dr. Surányi Tibornak, Bakosné Zita szülésznőnek, és valamennyi csecsemősnek, hogy profi és emberi ellátásban részesültem életem e legfontosabb élménye során. A következő kisbabámat is szeretném ugyanezzel a csapattal világra segíteni, mert ebben a kórházban tényleg minden az anya és a baba körül forog.
REMÉLEM KB.2 ÉV MÚLVA VELETEK UGYANITT!!!!
Elnézést, ha kissé hosszúra sikerült, de minél több infót szerettem volna átadni, és nagyon szívesen válaszolok a kérdéseitekre, ha lesznek esetleg, mert számomra is negy segítség volt minden előre tudott dolog.
Jó egészséget és babákban gazdag szép újévet kívánok, mind a kórház dolgozóinak, mind a fórumon szereplőknek!
Sziasztok
MelcsiKép))))))))))))
melcsi71
 


Szia Melcsi!

Tényleg a kistarcsai kórházban szültél??? Kép
Én is ott szültem meg mind2 gyermekemet. A 2.-at most nyáron, és a szülésznőm nekem is a Zita volt. Már az első gyereknél is őt választottuk. Nem volt illóolaj használata, nem volt zene se. Ezek ellenére meg voltam vele elégedve, én is csak ajánlani tudom mindenkinek.
A csecsemősök közül csak 1-2 volt "normális" segítőkész.Kép Semmit nem mutattak meg.
Azért ha szülnék még valószínű, hogy oda mennék ismét a Zita és az orvosom (Dr. Erdélyi) miatt.
Örülök, hogy jó tapasztalataid vannak.

Üdv, jó babázást.
Tina
tkriszta
 
 


Szia Tina!

Gratulálok a gyermekeidhez, a kissebbik is már biztosan nagy szemekkel nézte a karácsonyfát:Kép)))
Igen, a kistarcsai kórházban szültem. Nem tudom, hogy mennyire hallottál róla azóta, de a szülészetet teljesen átépítették, vadonatúj minden és most adták át azt hiszem novemberben, úgyhogy nekem nagy szerencsém volt, hogy már ott szülhettem. 3 szülőszoba van, mindhárom nagyon szép pasztell szinekkel kifestve, mindegyikben hatalmas sarokkád, hogyha valaki azt szeretné használni, vannak labdák, szülőszékek, nagyon modern elektromosan minden pozícióba állítható szülőágy ami inkább egy nagy fotelhoz hasonlít, de ezt inkább 2. gyereknél ajánlják, a vajúdóban TV, hűtőszekrény, bőrkanapé...., hogy kényelmes legyen a vajúdó kismama számára,és tudtommal itt még mindíg fognak csinosítani a berendezésen, hogy leginkább egy nappalira hasonlítson.
Az illóolaj használatát megkérdezte, hogy mit szólok hozzá, én pedig mondtam neki, hogy bátran vessen be bármit, amit jónak gondol.
Minden szobában van magnó, ahol én voltam ott cd lejátszó is, úgyhogy megbeszéltük, hogy igen lehet vinni zenét, én meg jól előre kiválasztottam, ott meg bedobtuk a lejátszóba.
Kérdeztél a csecsemősöktől valamit amire esetleg nem válaszoltak volna? Miben nem segítettek? Kiváncsi vagyok, mert nem hiszem, hogy nagyon változott volna a személyzet és nálam tényleg Oké volt minden és megmondták a válaszokat a kérdéseimre.
Egyébként a nyáron költöztünk nagyobb lakásba, amely a tétényi kórháztól kb600 méterre van. Megfordult afejembe, hogy mennyire kényelmes lenne inkább ott szülni, meg mindekitől ezt hallgattam, de maradtam az eredeti elhatározásom mellett, mert a Surányi doktor úrral abszolút megvoltam elégedve, a két legjobb barátnőm is kistarcsán szült és tőlük is csak jókat hallottam, ezért választottam eleve a Flór F.-et. Nagyon örülök, hogy nem változtattam meg az eredeti döntésemet és hallgattam az intuíciómra, hogy jó helyem leszz ott nekem és a babának.
melcsi71
 
 


Szia Melcsi!

Akkor kezdték átalakítani a szülészetet amikor pont szültem. Azon a héten költözött át a csecsemő részleg. Ahogy leírtad szupernek tűnik a szülőszoba. Kár, hogy akkor még nem volt kész.Kép
A régi szülőszobában is volt már elektromos szülőszék de nem használtuk mert kaptam oxitocynt és azt mondták, hogy az nincs megoldva, hogy ott is kapjam az o.
Az első gyerekemnél nagyon nehezen ment a szoptatás a mellem miatt és minden nővér mást mondott. Általában az ellentetjét monda a délutános a délelőttös nővérnek. Nem is tudtak megtanítani szoptatni. Itthon szenvedtem kb. 2-3 hónapig mire rendesen ment a dolog. Úgy emlékszem Eszternek hívtak egy idősebb nővért, na aztán azt mumusnak tartottuk a szobatársammal. Nagyon vártuk a műszakváltást ha ő volt.
Igazából mindenre saját tapsztaltból jöttem rá már itthon. Lehet, hogy voltak továbbképzésen a nővérek is.

A pici már annyira nagy szemekkel figyelte a karácsonyfát, hogy sikerült neki ránk dönteni.Kép Szegény nagyobbik (most múlt 2 és fél éves) teljesen kétségbe esett mert azt hitte, hogy eltört. Csomó díszünk bánja a pici első karácsonyát.Kép

Nekem is 2 barátnőm ott szült. Az egyik szintén már kettőt, a másik szerintem a másodikat is ott fogja. Pláne ha elmondom, hogy milyen lett.

Üdv, Tina
tkriszta
 
 


sziasztok

teljesen kedvet kaptam egy újabb szüléshez

Becsi
becsi
Iklad
 
 


Sziasztok!

Én is úgy voltam a csecsemősökkel kapcsolatban, hogy ugyanarra a kérdésre többféle választ kaptam, de én tudtam, hogy azt már esetleg kipróbáltam és nem működött, akkor mondtam, hogy ez nem használt, akkor mondott a csecsemős mást, ami tovább vitt.
Valójában amit Tina Te leírsz az az igazság, hogy tényleg nekünk friss anyukáknak kell rájönnünk arra, hogy hogyan működik a mi gyerekünk mert mindegyik különböző, és nekünk kell megoldani a problémákat, a nővérek meg adhatnak tanácsokat, amik tapasztalatuk szerint működnek, de nem tudják helyettünk pl. megszoptatni azt a gyereket... A szopival kapcsolatosan nekem is voltak már itthon olyan tapasztalataim, hogy nem akar szopni a baba. Hát rá kellett jönnöm, hogyha egy újszülött nem akar szopni, akkor nem szopik!!! Kicsit el is hervadtam miatta, nade már másnapra sokat javult a helyzetKép azóta is egyre jobb.

Becsi: örülök, ha kedvet kaptálKép Visszaolvastam régebbre, látom a Surányinál szültél. Mekkora a babád??

Üdv, megyek vacsizniKép

Melcsi
melcsi71
 
 


szia Melcsi

nekem már nagyok ,a fiam 6 éves a lányom 2.mindketten a Surányinál születtek
jó babázást
sziabecsi
becsi
Iklad
 
 


Sziasztok Lányok!

Úgy örülök, hogy kicsit fellendült ez a topik. Én is Surányis vagyok, már írtam is itt a fórumon, a szülésznő Ignáthné Évike volt, és őt is csak ajánlani tudom mindenkinek, nagyon jó tapasztalataim vannak vele kapcsolatban is. Én idén márciusban szültem ott, akkor kezdődött az átalakítás, kíváncsi lennék, hogy milyenek ezek az új szobák. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem ez az alternatív szülőszoba nem jött be. Pedig elhatároztam, hogy az elektromos székben szeretnék szülni,mert úgy gondoltam ülve könnyebben megy majd, de az utolsó órában egyáltalán nem esett jól ülni, és ha jól emlékszem el-el aludtam a fájások közben pár percre. Szóval jobb volt feküdni. Itt laktok valahol a közelben?
docika
 
 


Szia Docika!

Én a X. kerületben lakom. Én szívesen kipróbáltam volna a széket. Az első babámmal itthon vajúdtam, szinte végig a kádba voltam. A másodiknál ha lett is volna már kád a szülészeten akkor se vettem volna igénybe. Egy pillanatra se jutott eszembe, míg az elsőnél az volt a természetes. Két szülés tényleg nem egyforma.

Melcsi,
nekem nem a nemakarással volt (mármint, hogy a babának nem volt kedve) próblémám a szoptatásnál, hanem a mellem méretével. Azt gondoltam, hogy a 2. gyereknél megy majd minden mint a karikacsapás elvégre a nagyobbikat 1 évig szoptattam, de rá kellett jönnöm, hogy másik gyerekről van szó, más szopástechnika. Meg kellett tanulnom, hogy jó neki. Pl. a nagyot csak ülve tudtam szoptani míg a picit csak fekve.

Tina
tkriszta
 
 


én Tarcsán nőttem fel, de már 10 éve nem ott élek--igaz most éppen oda készülök vendégségbe

becsi
becsi
Iklad
 
 


Sziasztok Lányok!

Én a XI. kerületben lakom, augusztusban költöztünk ide a VI.ker.ből. Apukámék Kistarcsán laknak, úgyhogy minden nap hazai kosztot ettem a kórházbanKép
Én is itthon vajúdtam éjféltől du. fél 5re értünk a kórházba, ahol megvizsgáltak és rögtön hívták a dokit, mert hogy 4ujj nyitva, tűnő méhszáj. Addig nem éreztem különösebbet, mint menstruációs görcsök, még fél 6-kor is nevetgélve fotózkodtunk a kád szélén és a szülőszéken...
A szoptatást én is folyamatosan próbálom fejleszteni, ma lesz a babácska 12napos este 8kor. Kezdetben fekve szoptattam, aztán egy kicsit ülve, most váltogatom...aztán majdcsak működik.

Docika: Te Kistarcsán laksz?

Sziasztok, megyek vasalni,
MelcsiKép
melcsi71
 
 


melcsi

akkor éltél is tarcsán, vagy a szüleid később költöztek oda

becsi
becsi
Iklad
 
 


Szia Becsi!

Nem éltem tarcsán. Egy kis 700lakosú faluban laktam amíg el nem végeztem a középiskolát, utána költöztem Pestre, mert sikerült szerezni egy állást, vidéken meg nincs munkaKép

Apuék pedig kb. 10 éve költöztek tarcsára és nagyon szeretnek ott lakni. Két hugom van, a kisebbik 9éves már ide született és ő is a kistarcsai kórházban.

Megnéztem a profilodat, és nagyon-nagyon gyönyörűek a gyerkőceid!!!!!!!!! Gratulálok hozzájukKép

Szia
Melcsi
melcsi71
 
 


melcsi

köszi

de jó hogy ilyen picur hugaid vannak, volt kin gyakorolni és lesz pesztrád, ráadásul nálatok most nagy kincs a kisfiad

az alapítványi szobáért mennyit kérnek, csak egy ilyen szoba van---nem tudok írásjelet

szia

ja BUÉK
becsi
Iklad
 
 


Helló!

Az alapítványi szoba 3000Ft/nap. A végén adnak egy csekket, amit be kell fizetni. Ami megéri szerintem. Ha gondolod, küldhetek róla képet a saját emiledre...

Azt hiszem van két db 2ágyas külön külön fürdőszobával (én ilyenben voltam) és 2db kétátagyas amelynek a közös előterében van egy fürdőszoba.

Ébredezik a babácskám,
BUÉK!BUÉK!BUÉK!!!Minden jót 2004-reKép

Melcsi
melcsi71
 
 


Sziasztok !

Mindenkinek Boldog Új Évet!!!

Mi Szilasligeten lakunk kicsit több mint 3 éve. Azért választottam ezt a kórházat.
Melcsi: Nagyon irigyellek a hazai kaja miatt, szerintem szörnyű a kórházi koszt, én szinte alig ettem belőle, mindig próbáltam a rokonokkal hozatni valamit. Sajnos márciusban amikor a Balázskám született járvány volt, így nem nagyon jöhettek látogatni, de azért a párom mindig keresett valami finom meleg kaját az Auchanba.

Még egyszer BUÉK!

Docika
docika
 
 


Bocsi, nem 3 éve, csak 2 éve lakunk itt.
docika
 
 


Sziasztok!

Igen a kaja nem olyan mint a Gundelben -első nap sikerült találkoznom vele, utána már be sem hoztam, lehet, hogy azért valakinek jól jött a plusz adag.
Az auchanos friss sültcsirke salátával azért sokat segített, apuék hoztak be azt is és nagyon finom volt! Nagyon jó ötlet volt odaépíteni az Auchant, nagyon kellett a környéknek.
Néztem is a szoba ablakából, hogy micsoda őrület volt ott karácsony előtt, még este is tele volt a parkoló.

Helló
Melcsi
melcsi71
 
 


sziasztok

én feküdtem bent 2 hetet, megszoktam a kaját, ettem már rosszabat is--táborban--, sőt képzeljétek okt.23-án ünnep alkalmából 2 nap isteni finom rántott húst kaptunk.viszont mikor szültem egyiknél sem ettem a benti kaját,nekem nem volt étvágyam......., vagyis az első után én is azt mondtam hogy pocsék a kaja--itt mosolyognék ha tudnék, de rossz a billentyűzet...-
azért nem ismételném meg azt a két hete.....-itt nem mosolygok-
becsi
Névtelen
 


helló!

A szülés utáni reggelen sertés párizsit hoztak , ami kb.3 cm vastag volt. Én habzsoltam, pedig évek óta nem eszem sertés húst, pláne ha 2 mm-nél vastagabb. Akkor nagyon jól esett, mert előző nap dél óta alig ettem valamit. Az szerencse volt, hogy Anyukám hozott almás pitét otthonról mialatt szültem,és éjfél körül miután túl voltam mindenen életmentő volt az a pár falat.
Egyik reggelire hoztak nagyon finom friss túrós batyut, de ezen kívül az 5 bent töltött napban semmit nem ettem, csak amit hoztak a rokonok.
A csúcs kaja egy paradicsomszószos husi volt krumplival, szinte teljesen hideg volt,a gombócok mint egy mogyorószem, a krumpli pedig tele volt fekete részekkel- Ezt úgy ahogy volt vissza is vittem.

Docika
docika
 
 


melcsi

megkérdezhetem mennyit adtál a dokinak és a szülésznőnek

becsi
becsi
Iklad
 
 


Docika: mielőtt eindultunk a kórházba szülni, még magamhoz ragadtam a konyhából egy friss fonott kalácsot, amit a férjem reggel vett a sarki szuper péknél és miután megvolt a baba és a 2órás megfigyelésen üldögéltem, nekem is életmentő volt az a kalács, mint neked a pite, úgyhogy az egészet benyomtam jó kis gyümölcslével és szőlőcukorral.
Már a kismamaságom alatt is nagyon érzékeny voltam a kajára, ezt úgy értem, hogy nem ettem magam túl, de reggel az első volt a reggeli, dél fél 1körül meleg ebéd, délután uzsi, este vacsi. Most, hogy babácska megszületett, pedig azért fontos, hogy legyen energiám és tejem. Úgyhogy a kaja központi kérdés, szerencsére nem szedtem föl csak 12kg-ot (176cm vagyok és 62kg-mal indultam a terhességnek) amiből 3,83kg volt csak a baba. Érdekes, azóta nem is álltam mérlegen, de egész jól normalizálódott a helyzet.

Becsi: a freemailodra megírom az összegeket, de nem akarom közszemlére tenni.


MelcsiKép
melcsi71
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek szegény ki Manókám ma kihányta a vacsit. nagyon megijedtünk, és fogalmunk sincs, hogy miért. Céklafőzeléket főztem neki, ezt nagyon szereti. gyanakszom a sütőtök-alma gyümölcslére ( HIPP), nem nagyon akarta inni napközben sem. Lehet, hogy amiatt volt. Azért remélem nem lesz semmi baja. :-(

Docika
docika
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?