Sziasztok, ide értem nagy nehezen és már rengeteget írtatok.
Ági, teszel képet majd Zitáról?
Ági és Doo, a Gergő haját a hajnyíróval 3* simán letudtam vágni, be sem mozdult
, ezen nagyon meglepődtem.
(A Jani haját is én vágom már kb. 10 éve géppel, az Alexandráét ollóval.)
Ja és még egy furcsaság: a Gergő kicsi újszülöttként sokat nyűglődött és sírdogált ,olvastam valahol, hogy kapcsoljunk neki monoton zajt és az megnyugtatja
pl. hajszárítót, na ez nekünk nagyon bejött mert egyből megnyugodott és elaludt (kézben, babakocsiban vagy a hordozóban) és még a mai napig is szereti a hangját
csak sajnos már nem alszik el rajta.
Egyébként kezd Hangi-sodni a Gergő.
Ma palacsitát sütöttem (kb. 30-35 db) 11-től 15 óráig, közben 2* kapcsoltam ki a tűzhelyet mert a lábamnál állt és sírt és húzta a rövid nadrágom, hogy vegyem fel, bezzeg amikor felvettem egyből vigyorgott és örömében kalimpált a lábaival és nem tudtam letenni mert kezdte előről az egészet.
De ez volt ma egész nap, se a Jani, se az Alexandra nem tudott rá hatni és még az alváshoz is kellettem neki nappal + még őriznem is kellett mert közben kinyitotta a szemét többször, ott vagyok-e mellette.
Hogy ez most mitől van, már megint, nem tudom?
Pedig egész nap/mindennap együtt vagyunk, nem hagyom senki másra (nincs is kire).
Az elmúlt éjszakánk szokás szerint borzasztó volt.