Új privát üzeneted érkezett!

Helló anyócák!

Köszönöm a kedves fogadtatást, jól esett Kép
Zit,nem értem én sem ezt a kihalósdit. Mi is egy időben sokan voltunk, aztán már csak ketten, aztán egy ideig magamban dumálgattam. Mostanában csak főleg ketten vagyunk, de vele ismerjük egymást személyesen, meg emailezünk, úgyhogy halódik a topic. Én már mindenfele belekotyogok a dolgokba, persze a nem túl összeszokottakba.

Kata, mi mindenkinek úgy örültünk! Aztán a hűtlenek eltűntek brühü Kép

Olyan nosztalgiám van, hogy írjátok miket kezdenek csinálni a dedek! Dani is szinte csak most fordult át!!! Persze most már jár, de annyira friss még az élmény. Egy év alatt annyi minden történik velük! Szoptattok? Én még napi egyszer. Hol szültetek?
Jó éjt:
Bellana

Apropó, a címek ahol Dani látható :

http://babanet.hu/album/main.php?album=144
http://babanet.hu/album/main.php?album=848

Puszi!
bellana
 
 


Sziasztok!

Zit, lehet, hogy már el is sétáltunk egymás mellettKép Kép
Most a IX. kerületben lakunk. Nem tudom mikor és merre fogunk kiköltözni, legkésőbb mire Csenge suliba megy, hogy ott kezdjen, de addig még van ugye egy kis időnkKép

Üdv a váciaknak is, nagyon kellemes város Vác!

Réka, Te, hogy bírod a Pocakkal és ex-Pocakkal együtt? Csak azért, mert már mi is gyártás alatt vagyunk, igaz több, mint 5 hónapja. A lányra is sokat vártunk, lehet, hogy a tesóra is kell.

Csenge nagyon édes volt, vmelyik nap megmutattam neki, hogy a virágok tépése helyett, inkább szagoljuk meg. Nagyon figyelte mit csinálok, de akkor még nem utánozott. Erre tegnap anyuéknál hátra tette a kis kezeit, előre hajolt és egy nagy HAAAAAAA kiséretében megszagolta virágot.Kép

Bea, ha erre jársz, mindenképp érdekelne a zenés foglalkozásKép

Sziasztok,
Philissa

Philissa
Csenge Boglárka 2002.09.23.
Kép
és Hanga Bíborka 2005.05.05.
Kép
philissa
 
 


Helló Philissa!

Mi is szeretnénk tesót, mi mégcsak most kezdtük el, de Dani is másfél év alatt fogant...
Ha gondolod nézz át időnként a "Babaproject elött állók ide"c. topicba.
bellana
 
 

 
 

Sziasztok!

Bellana:
Na, remélem továbbra is ilyen szorgalmas leszel és írogatsz! Kép
Én örülök neked, komolyan. Ide is sokan írtak, aztán azóta valahogy elmaradtak, pedig látom, hogy más topicba majdnem minden nap írnak. Na mindegy.

Jó nektek, hogy már jártok. Nagyon lefoglal Dani, vagy azért tudsz mellette csinálni mást is? Mikor kezdett járni?

Én még szoptatok, napi 6-7 alkalommal, mert este 21 és reggel 6 között már alszik pár hete. Hál istennek. Kép
Veszprémben szültem, mert ott laktam közel és nem akartam uccsó hónapra dokit váltani. Amúgy nagyon gyors szülésem volt, mert az első fájástól 4 óra alatt megvolt a pici.

Philissa:
Mi a X. ker-ben laktunk, a Zách utcában, bár engem oda sem kötött semmi a páromon kívűl. Bár ide is csak ő. Ennyi.
Aranyos lehetett Csenge a virággal. Kép

Tesót mi is szeretnénk, apa odáig van egy lányért, már most is azt szeretett volna. Most viszont imádja a fiát. Kép

Na, szép napot mindenkinek!
zit
zit
 


Szia Zit!

Próbálok szorgalmasan írogatni Kép
Dani 13 hónapos kora körül tette meg az első lépéseket, úgyhogy nem túl régóta szaladgál, de sebaj mert elötte négykézláb is nagyon tepert és ha kellett valami felállt a bútorok mellett...
Nagyon lefoglal, minnél nagyobb annál inkább. Mikor baba volt esküszöm több időm volt mindenre.
A házimunkát csak akkor tudom csinálni ha alszik, ami naponta cirka egy óra...Egyébként össze-vissza akciózik, nem tudom szemmel tartani, nem megy úgy semmi. Amúgy nagyon édes, kedves, bújós és barátságos kölök. Míg a hasonló korúak többsége irigy és verekszik addig ő odaadja a kedvenc maciját és hagyja, hogy fellökjék...
Nagyon jólelkű kisfiú én még ilyet nem is láttam.
Féltem, hogy mi lesz ha nagyobb lesz. Azért remélem addigra már erélyesebb lesz Kép

Na megyünk sétálni, majd még visszanézek, üdv:
Bellana

Ui: a képeket megnézte valaki?
bellana
 
 


Bellana, nagyon édes a kisfiad, de a férjed is jó pasiKép
Én még szoptatok éjjel-nappal, de már készülök lélekben a hozzátáplálásra, mert a napi 8 szopi úgynézem már csak több lesz, nem kevesebb. De azt a másfél hónapot még kihúzom valahogy.
Különben a Kútvölgyiben szültem, de máris új dokim van, mert sem vele sem a kórházzal nem voltam nagyon megelégedve, de ez bővebben a kútvölgyis topicban van.
Jó, hogy Dani ilyen, én amikor megtudtam, hogy fiam lesz (mindig lányt képzeltem) rendszeresen szoktattam magam, azzal, hogy nézegettem a kisfiúkat és néha eléggé elborzadtam, hogy milyen rosszak tudnak lenni.
Zit!
Beniről nincs kép? Nem rossz, hogy mindig vándoroltok? Egyébként nagyon szép neve van, én is felvetettem, de a papa hallani se akart róla. Igaziból az első neve Áron, ezt én választottam, de a második után Misinek nevezzük.
s.kata
 


bocs zit most látom, hogy van
s.kata
 


Szia Kata!

Köszi a bókokat Kép
Én 7 hónapig kizárólag anyatejen növesztettem a szentem. Jó is az ha van. Bár hazudnék ha azt mondanám, hogy nem volt fárasztó. De boldoggá tett, hogy sikerült és persze a lurkót is. Kép
Én is féltem mi lesz ha fiú lesz, azt hittem pl., hogy bonyolultabb lesz pelenkázni Kép Ciki...
Én az újpestiben szültem, de a másodikat nem ott fogom. Elizélték a gátsebem amit műteni kellett mikor a Dani 3 hónapos lett. Az Istvánban csinálták meg úgy, hogy babával és apával együtt feküdtünk be. Na halljátok hová is tettem volna egy szopós babát?! Szörnyű volt az a 3 hónap. A dokim meg nem vett komolyan, nem segített, pedig én nagyon rendesnek ismertem meg! Erre altatásban kellett felnyitni az egész sebet , belül is és újra varrni. Brrr...

Bellana
bellana
 
 


Sziasztok!

Hu, de jo sokat irtatok egy nap alatt.
Bellana,
az en fiam is 16 honapos (illetve lassan 17) Kép. Es en is 28 eves vagyok, ezt talan meg nem irtam. Hogy mondjak meg neheny hasonlosagot, az en fiam is nagyon szelid, turelmes tipus. Van egy vele egyidos igen harcias unokatestvere, aki mindig megtepi, de o semmi sem reagal, csak neman turi. Az jo, hogy o nem egy agressziv tipus, de en is aggodok, hogy mi lesz majd az ovodaba. Bar talan addig az unokateso megedzi. Amugy nekem is csak akkor van egy kis szabadidom, ha alszik, szerencsere o 3-4 orakat szokott. Neha olyan nosztalgikusan gondolok vissza azokra az idokre, amikor meg elvolt a jarokaban orakig en nem szedte szet a lakast. Most meg arra vagyom, hogy vegre beszeljen, mert egyelore barmit szeretne, akkor uvolt, es ettol neha (foleg estefele), mar pattanasig feszulnek az idegeim.
Amugy vAc tenyleg szep hely, ha nem Buda lenne Apa munkahelye, akkor szivesen koltoztem volna en is oda.

Kata,
en is a Kutvolgyiben szultem, olvastam a rossz elmenyedrol, es nagyon sajnalom. Az nagyon rossz, ha az ember csalodik az orvosaban. Szerencsere mi nagyon elegedettek vagyunk a korhazzal is meg az orvossal is.

Philissa,
meg jol birom, foleg most, hogy mar tul vagyok az elso 3 honap hanyingerein (a kakis pelenkak szornyuek voltak, de most mar megint jobb a helyzet). Inkabb az aggaszt, hogy amikor nagyobb lesz a pocakom, hogy fogom birni ezt a sok pakolaszast, meg hajlongast (apro jatekok felszedegetese a foldrol). De majd bevonom apat is es o majd este felszedegeti nekem a dolgokat Kép. Meg ami meg nehezseget okoz az az utazas (babakocsiemelgetes terhesen?), de errol asszem mar irtam.

Zit,
lassan ide is kene egy tablazat, mert en mar alig birom kovetni, hogy ki hol lakik es milyen idos a gyermeke. Kép

Remelem mindenki megtartja jo szokasat es sokat irtok ma is.

Reka

ui. Mondtam mar, hogy valoszinuleg a masodik is fiu lesz? Ennyit a sok aranyos (orokolt) lanyruharol ami a szekrenyben all. Kép
Reka
 


Réka, szerintem szerezz egy olyan rudat, amilyen a csőszöknek van, a játékok felszedegetésére Kép
Egyébként tényleg húzós lehet, van aki segíthet a későbbiekben?

Bellana, akkor én nem is jártam olyan rosszul a gátsebemmel. Nekem nem kell felvágni (brrr), majd a következő szülésnél korrigálják. (Lehet, hogy ezzel akarnak ösztönözni, hogy mielőbb szüljek még egy gyereket?!) Csak a vécén és szex közben fáj Kép. Szar ügy.
s.kata
 


Réka, csak óvatosan azzal az emelgetéssel!
Nem segítenek az utasok? Lesz segítséged a két kicsi mellé? Most van?
Hú a fiam leesett a kanapéról, pillanat...
Na, minden oké, ez elképesztő miket ad elő, gondolom Réka akkor te már tudod Kép
Nálunk estére már úgy néz ki a lakás mintha bomba robbant volna. Győzöm pakolni. holnap meg jön anyósom Kép úgyhogy jó lenne egy kicsit nagyobb rend. Na, ha hazajön az emberem akkor ganézok, míg ő babázik. Úgyis imádják egymást.
Dani már mondogat szavakat pl. :va-va (kutya) Pa (apa) anya, de sokszor kommunikál nyavajgással, és a sikításra most kapott rá. Na gondolom mit hisznek a szomszédok Kép , hogy kínzom.

Kata, én két orvosnál voltam a sebbel a fogadotton kívül és az egyik nekem is mondta, hogy majd szülésnél korrigálják!!!! Mondtam neki, hogy ugye ezt most nem mondja komolyan?! Én ülni, de állni is alig tudtam! Mondom, mit gondol, a szex gondolata is fáj. Kata,szörnyű amit írtál, akkor neked egy kínzás lehet a szex!! Komolyan mondom egyes orvosok nem komplettek! És te kibírod a következő szülésig? Hát én soha többé nem bírtam volna szeretkezni ha úgy maradok.
Egyébként egy éjszakát volunk csak bennt és már mikor észhez tértem éreztem, hogy megkönnyebbültem. Azóta ismét funkcionálok mint nő Kép Még jó, hogy a férjem kibírta Kép
Kata, gondold meg a műtétet!

Bellana
bellana
 
 


Kata,
Jo otlet, lehet, hogy beszerzek egyet Kép
Bar szerintem az egesz semmiseg, ahhoz kepest, hogy milyen lesz majd 2 gyerekkel. Hiaba ehhez kell egy nagy adag kalandvagy is. Kép
Reka
 


Bellana,
vagy segitenek vagy nem. Ha tudok megkerek valakit, de ez is eleg maceras tud lenni. (Foleg ha csupa oreg bacsi/neni all korulottem) Szerintem tobben segitenenek, csak sajna lassan jut el a tudatukig, hogy mit kene tenni. A villamos/busz/Hev meg ugye nem var. Az a rossz, hogy altalaban ha megyek valahova, mar elozo este azon ragodom, hogy hogy fogok felszallni a jarmuvekre, hogy fogok megkerni valakit, hogy segitsen, stb. Ennek nem igy kene mukodnie. Kép

Nos, ugatni, brekegni, gagogni, stb. mi is tudunk, de en mar azt varom, hogy nem barkobazva kelljen kitalalnom a sikitasbol-uvoltesbol, hogy inni ker, almat akar, szolot, vagy mit?? Altalaban megall a konyhapult elott es visit.
Meg akkor is ha egyedul akar enni, inni, stb. Szoval mindenert. Szerencsere itt a hazban tobb hasonlo koru van, es szoktam hallani oket is visitani a lepcsohazban, ugyhogy szerintem megertjuk egymast.
A bomba robbant allapotot is ismerem. Neha meglepodom, hogy lehet ilyen gyorsan beteriteni az amugy nem kicsi nappalit egyenletesen jatekkal/edennyel/konyvvel es egyeb hasznos dologgal (eltaposott ropi, kikopkodott almahej, stb.) Kép Na, mostmar mindenki tudja mire szamitson.

Udv,

Reka
Reka
 


Sziasztok!

Ugy nez ki, hogy eltuntem pedig ez csak felig igaz. Sajnos surubben nem nagyon tudok netkozelbe kerulni. Hetfo, kedd, szerda programom van vagy a Lucaval vagy nelkule, mire hazaerunk ot bedugom az agyba, es mehet a fozes, stb. Ismeritek. Szerencsere Lucc jo alvo, van amikor 3-3,5 orat is alszik. Bar lehet, hogy csak jatszik az agyaban - mindenesetre nem szol, hogy felebredt. Csutortok, pentek az egyeduli nap amikor nincs kotott programunk - ugyhogy csinalok. Nagyszulo latogatas, baratno latogatas, vasarlas. Valami mindig van, tobbnyire bent alszunk Bp-en a ferjem szuleinel. Marad a hetvege, amikor vagy itthon vagyunk, vagy nem. Na, errol ennyit.

A zenes foglalkozas Szentendren a Duna parton a Zeneiskolaban van (a Budapest Bankkal szemben) egy regi villa, I.em. Harom foglalkozas is van: 9.30, 10.00 - ezt ugyanaz a lany tartja, es nagyon jo, es van egy 10.30-kor is - de ez unalmas. Ja, szerdankent van. A lakotelepen csutortokon is tartanak egyet azt hiszem 10.00-kor.

Vac jo hely, kar hogy maceras innen megkozeliteni. Szeretek biciklizni, es tobbszor atsurrant a felyemen, hogy at kene menni, de aztan megtorpantam. (Persze autoval mar voltam ott).

Szerintem a gyerekek 1 eves koruk utan a legdragabbak, amikor mar tudsz veluk kommunikalni, megertenek mindent, elkezdenek beszelni. Jo tukrot tartanak az ember ele, ugyanis mindenben utanoznak teged. Luca mar nagyon sok mindent mond, tulajdonkeppen minden szot utanunk mond, ezert mar akarmit nem beszelhetunk elotte.
A viragszagolas aranyos lehetett, Luca meg csucsoritett is hozza.

Mar en is alig varom a masodik baba megerkezeset, bar erre meg tenyleg varni kell. Marciusban volt egy terhessegem, csak elment a baba, utana mindenfele komplikacio merult fel, nyaron pl. mar elkeszitett taskaval mentem a korhazba hogy 8 napra be kell fekudnom, de aztan hazakuldtek. Most mar tok jo, mert latom az alagut veget, ugyhogy remelem jovo ilyenkor mar lesz Lucanak egy kistesvere.

Lucaval amikor terhes voltam vegig fiut vartunk (persze nem tudtuk mi lesz, nem kerdeztuk meg), de nagyon orulok a kislanynak. Azt hiszem masodikra most ismet kislanyt szeretnek, es harmadikra johet egy fiu, de valoszinu ez nem igy mukodik. Kulonben az egeszseg a lenyeg.

Meglepo modon az egesz csaladom alszik meg reggel 8 orakor. Ez gyanus. Luca fel 7, 7 korul ebred. Megyek megnezem oket.

udv mindenkinek, bea
csigabiga
 


Sziasztok!

Hát nagyon örülök, hogy beindultunk! Kép Bellana, azt hiszem te voltál a nagy varázsló, neked kellett volna megnyitnod a topicot. Kép

Bellana:
Jó élénk gyerek lehet Dani. A képeken nagyon szép. Házimunkára nekem sincs túl sok időm, mert nálunk csak akkor van alvás, ha sétálunk. Nagyon jószívű lehet a fiad, szerintem maradjon ilyen, ne legyen olyan kis hülye, mint a mai gyerekek! Jó anya vagy valószínűleg. Kép
Szörnyű lehetett a kórházban meg előtte az a három hónap. Mázli, hogy nekem nem volt problémám.

Skata:
Bejártam már az országot, az igaz, de remélem már itt maradunk végre. Még a Mecsekben nem laktam. Kép
Azt viszont nem értem miért nem csinálják meg a sebed, főleg ha minden fáj! Szerintem se hagyd annyiban!

Reka:
Majd próbálkozok a táblázattal, bár még sose csináltam, nem tom itt hogy kell. Majd meglátjuk.
Gratu az újabb fiúhoz. Kép Ahogy írtok Bellanaval a picikről, már látom mi vár rám. Kép Kép Kép

Most egy kis büszkélkedés: tegnap du 5-kor Beni hasra fordult, csak úgy, szépen nyugisan és még a kezeit is kihúzta maga alól. Utána csak nézett felfelé ránk, hogy most mi van. Olyan édes volt! Kép Pár perc múlva megismételte, tehát nem véletlen volt, a fiam forog. Kép Megjöttek a szőnyegeink is, most már pofásodik a lakás is. Fel is vagyok pörögve, jó a kedvem!

Szép napot mindenkinek!
zit

ja, a táblázathoz légyszi írjátok le, hogy hol laktok, mi a baba ( babák ) neve, mikor született ( születtek ), vagy mikorra várjátok. Köszi.
zit
 


Szia Réka!

Sajnos az a para érzés at utazás előtt ismerös: vajon segítenek, feltudok-e szállni stb.
Mi vonatozunk, de oda feltenni a babakocsit...Én magam alig bírok felszállni olyan alacsony a peron néhol. A múltkor Gödre mentünk és szálltam volna le. Lennt álltak kb. öten és lazán végignézték míg lekászálódtam a vonatról babakocsistúl. A víz is levert. Mert mi van ha elejtem és akkor placcs a betonra a bébim. Mondtam is, nekik, hogy milyen tüneményesek, hogy így segítettek, meg remélem jól mulattak?! Azok meg csak bambultak bután.
Ti merre jártok?


Csigabiga Bea!

Nem rossz ha mindig van mit csinálniKép Én egy ideig nagyon szenvedtem a magánytól, de mára már sokkal jobb Kép Itt Vácon is van baba-mama klubb, de nekem nem jött be. Félévesen vittem elöször Danit és eddig utoljára. Már össze voltak szokva, alig szólt hozzám valaki még a csoportvezető sem üdvözölt...nagyon nyomorultul éreztem magam.
Lehet, hogy én vagyok béna, de elöször egy ismeretlen csoportban valahogy nem vagyok éppen egy show-man.
Na, azóta van már társaságom Kép
Megkérdezhetem, hogy tudni mi történt az előző terhességeddel? Nálam nem derült ki, be is vagyok rezelve, hogy sikerül-e megint és mi lesz utána...

Zit!
Hú, akkorára dagadt a májam a dícsérettől, hogy vagy a térdemig ér Kép
Gratula az ügyi fiúhoz!!
Milyen táblázatról beszéltek?
Mindenesetre Dani 2002 június 27-én született.
Apropó, apás szüléseitek voltak?

Puszi:
Bellana
bellana
 
 


Haliho!

Zit,
sok gratulacio a kicsi fiunak. Ahogy olvaslak eszembe jut ez az idoszak es egyre jobban varom mar, hogy megint foghassak egy ilyen pici babat. legszivesebben mar most elkezdenem kipakolni a babaruhakat es nezegetni, dehat a majus azert meg igen messze van.

Bellana,
en vonattal meg nem is probalkoztam, el sem tudom kepzelni. De latom magam elott a jelenetet amit leirtal. Tenyleg olyan bambak az emberek. Szerintem azok szoktak segiteni, akiknel van a csaladban kisgyerek, a tobbieknek meg elkepzelesuk sincs mit kene csinalni. Hisz az anyuka mar olyan ugyesen tudja mit kell csinalni! (Szerintem ezt gondoljak magukban.)Kép
Csak neha en is nyuszi vagyok szolni. Kép A legrosszabb elmenyem az volt amikor egyszer nagy pocakkal a zebrara lelepve elestem (szerencsere ugyesen nem a hasamra, de azert latvanyosan) es egy egesz buszravaro tomeg vegignezte es seni nem szaladt oda. Iszonyu kiszolgaltatott erzes. en meg felalltam es tovabbmentem, de nagyon hulyen ereztem magam. Kép

Amugy a Hev-en is nagyon magasta kell fellepni (bar nam annyira mint a vonaton, de rosszabb, mint egy busz). Amikor eloszor mentem babakocsival kicsit meglepett, es azota is meg szoktam gondolni, hogy elinduljak-e.

En is felek ismeretlenul ballitani egy osszeszokott kozossegbe, ezert is nem voltunk meg sehol. Kép Mar nagyon utalom, hogy nincs senki ismerosom itt Pomazon. Bellana, te hogy szereztel ismerosoket?

Zit,
Kristof 2002 junius 25-en szuletett (szinte egyidosek Danival), a kovetkezot 2004 majus 14-re varom.

Apas szules volt bar Apa eredetilg nem akarta, de meggyoztem Kép Mondtam neki, hogy nagyon egyedul lennek a sok ora vajudas alatt (tenyleg sok ora volt sajna), es ne hagyjon magamra. A szulest meg nem kell nezni, nezzen csak engem. Ebbe belement (hosszu ido 9 honap Kép). Es persze vegignezte az egeszet, es utana mindent elmeselt es neki is hatalmas elmeny volt. Nekem nagyobb szuksegem volt ra mint eredetileg gondoltam volna.

Tegnap elterveztem milyennek szeretnem jovo majusra a lakast (nemreg koltoztunk es meg nincs igazan berendezve). Kivancsi leszek mi valosul meg belole. Nem tud valaki egy jo asztalost???????

Mar megint mennyit irtam! Bocs mindenkitol. ugy latszik ha egyszer belekezdek ez lesz a vege.

Reka
Reka
 


Szia Réka!

Nyugodtan írjál sokat, jó olvasni Kép
Akkor a te fiad kerek két nappal idősebb mint az enyém Kép
Lehet, hogy rájuk kellett volna szólnom ott a megállóban, nem utólag puffogniKép mindenki magából indul ki, nekem meg természetes, hogy segítek ha tudok. Már úgy értem ez Dani előtt is így volt.
Az ismerős szerzés nehéz dió. Hősiesen bevallom, hogy én jó sokáig főttem a levemben, meg vágyakozva néztem más anyukákat, aztán próbáltam úgy intézni, hogy melléjük érjek és akkor "leszólítottam" aki szimpi volt. Szóba elegyedtünk és volt akivel máskor is taliztunk és volt akivel soha többé. Ráadásul voltak olyan undok és elutasító mamák is, hogy leforrázva kullogtam el.. Jelenleg 4 kismama áll közel a szívemhez. Egyiküket, Mártit itt ismertem meg a neten! Velük rendszeresen talizunk, sétálunk.
Nekem is gáz volt, hogy nem volt senki. És miután már nem dolgoztam igen sok kollegám és barátnak hitt emberke tünt el az életemből. Aki megmaradt azért tűzbe mennék Kép
A barátnőm férje asztalos, egy váci műhelyben dolgozik. Kertes házba laktok?
A párom se nagyon akart bejönni szülésre Kép
Nagyjából azokat mondtam neki mint te a tiednek Kép
Pedig volt egy kis idő, amikor én paráztam, hogy hűha mi lesz ha látja, majd jó ha bottal piszkál meg utána...Kép Szerencsére nem így lett. Teljesen meg volt hatva Kép
Én meg nagyon "apás" vagyok, nem tudom, mi lett volna velem nélküle. Nekem este 10-kor indították meg...és a szülésznő ledöglött aludni, egy jó szava nem volt hozzám. Nem is adtam neki egy fityinget se! Dani reggel 6óra 10-re lett meg Kép
Életem legszebb reggele Kép
Na, én is írógörcsöt kaptamKép
Puszi neketek:
Bellana
bellana
 
 


Sziasztok!

Réka:
Írjál csak nyugodtan sokat! Szeretek olvasni! Kép Én is tudnék írni, csak visszafogom magam, mert velem lenne tele a topic. Kép

Kösz a dátumokat, ha más nem jön, egyenlőre megcsinálom a táblicskut hármónkra, még Katában bízok.

Ahogy olvaslak titeket, meg fogom gondolni, hogy elinduljak e majd a picivel hosszabb útra tömegközlekedéssel. Ez borzasztó. Bár mit akarok, amikor pocós voltam vágtak hasba diplomata táskával és még bocsánatot sem kértek....
Nálunk is apás szülés volt, bár nekem nem kellett rábeszélnem papimat, mert ő jönni akart. Jó volt, hogy végig velem volt. A szülésznőm egy tündér volt, az első perctől ott volt, ő segítette ki Benit a nagyvilágba és egyszerűen egy angyal! Azt sosem felejtem el, hogy az egyik kezemet a férjem fogta és simizett, a másik oldalon meg a szülésznő simogatta a lábam, hogy nyugodt legyek. Kép Na, mindjárt bőgök az emlékektől. Kép
Megyek is.
Pussz!
zit
zit
 


Zit!

Akkor most irigyellek a szülésznő miatt Kép
Na, majd legközelebb oda megyek ahol lehet választani.
Mikor én pocakos voltam, én se hatottam meg az embereket. Én vonattal is jártam dokihoz, de ha nem volt hely akkor álltam -volna ha néha nem durran el az agyam és követelek figyelmet és helyet- nem zavarta az embereket, hogy a képükbe lóg a hasam. Levoltam döbbenve, de hallom, a most pocakosoktól, hogy ez most is így van...
Nekem összesen kétszer adták át a helyet önszántukból: 2 idős néni...

Jaj, gyerekek kijött a netszámla, majd' 13 ezer ft...A férjem nem lesz boldog. Nekünk havi 15 órás van ami 5 ezer és most nagyon túlléptem, pedig a választ is úgy írom meg, hogy lejövök a netről. Úgyhogy lehet, hogy ritkábban jövök, brühüü...
Azért írjatok jó sokat, hogy legyen mit olvasnom ha jövök Kép

Puszi mindenkinek:
Bellana
bellana
 
 


Sziasztok!

Mi is itt vagyunk, Horányban lakunk, a Szentendrei-szigetenKép A kisfiam Miksa tegnapelőtt volt egy hónapos. Most kezdek ráérni, hogy időnként újra benézzek a babanetre, és örömmel láttam, hogy miközben szültünk, született egy környékbeli topik is.

Valaki írta, hogy Szentendrén szünetel a babaúszás, tudtok erről bővebbet? Minket nagyon érdekelne, és én úgy örültem, amikor hallottam, hogy csak Szentendréig kell emiatt mennünk. Most akartam utánanézni a részleteknek, erre tessék...Kép Köszi a segítséget!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szia Szirom!
Az én kicsim Misi és Bogdányban lakunk. Hogy viseled az első heteket?
A babaúszásról nem tudok csak annyit, hogy három hónapos kortól lehet, úgyhogy még ráértekKép.


Bellana! Sajnálom, hogy túlköltekeztéll, nálunk fix hatezer, de állandóan leáll, ami elég idegesítő, főleg ha azután, miután írtam egy jó hosszút.
Kata
s.kata
 


Sziasztok!

Szirom,te az Újpesti szülőotthonban szültél, ugye?
Néha olvasgattam azt a topicot, mert én is ott, igaz már lassan 17 hónapja Kép És nosztalgiáztam Kép
Nagyon aggódtak érted ott a többiek, aranyosak voltak nagyon Kép

Kata, és a 6 ezerért non-stop netezhetnél????
Na, csak nem bírtam megállni, hogy ne nézzek be megint Kép

Puszi:
Bellana
bellana
 
 


Sziasztok!

s.kata! Tudom, hogy 3 hónapos kortól lehet babaúszni, de az első hónap is úgy elröpült, hogy szinte észre sem vettem. Aztán most Mikulás, majd karácsony, akkor már több mint 2 hónaposak leszünk, és már itt is a 3Kép

Az első hetek érdekesek, megváltozott az életünk nagyon, de jó irányba!Kép Miksa nagyon jó baba, persze van, hogy nyűgös, de alapvetően eszik, alszik, nézelődik, grimaszolKép Az éjszakát pedig átalussza az első perctől, reggel 6 előtt nem nagyon ébred. Előfordul, hogy csak éjfékor alszik el, de inkább olyan 10-11 között. Különben dunabogdányi a gyermekorvosunkKép

Bellana! Ott szültem, így emlékszel?Kép Aranyosak voltak a lányok tényleg nagyon! Mellesleg mi a 42 hét végén szültünk, akkor is indították, úgyhogy emiatt különösen izgalmas volt a helyzet. Miksa egyáltalán nem igyekezett kifelé, teljesen jól érezte magát, de a 43. hetet már nem hagyták azért megkezdeniKép Neked is jó emlékeid vannak az újpesti szülőotthonról?

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szia Szirom!
A Kovács doki az orvosotok? Én nagyon kedvelem, bár hálistennek sok dolgom még nem volt vele. Ő jár hozzátok vagy ti jöttök? És Horányból, hogy közlekedtek, Tahin keresztül, vagy müködik ilyenkor a rév? Sokat voltam ott gyerekkoromban nyaralni.
Egyebkent most utólag visszagondolva nekem talán életem leghosszabb három hónapja volt az elsőKép
Én is akartam úszni járni, Misi június 30-án született és ebben a kánikulában alig vártam, hogy bemártózzunk egy jó kis medencébe, de mire három hónapos lett, pont megfázott, ami egy hónapig is eltartott és közben alábbhagyott a lelkesedésem úszás-ügyben.

Bellana, én már most is úgy vagyok vele, hogy bár ne lenne éjjel-nappal internet, mert most is itt görnyedek, amikor aludnom kéne, napközben meg elhanyagolom a gyereket, a háztartást, a férjemet... Igaz csak két hete kötötték be és ez az újdonság varázsa most (eddig a tévén vezettem le magam). Lehet, hogy mindenkinek valami másra lenne szüksége, mint ami van? (Tudom, hogy ha nálunk lenne az ami nálatok akkor én is sajnálnám.
Úgy látom kicsit elszáltam.

Ma pesten voltunk, mindenfélét intézni és lányok én nem merek felszállni a villamosra a babakocsival! Nem tudom meddig kerülhetem ezt ki, de ma szép idő is volt, inkább gyalogoltam, Misi meg torkaszakadtából ordított és mindenki megbámult minket.
Abbahagyom a nagymonológot,
Jóéjszakát minden gyereknek
s.kata
 


Szirom!

Egy időben minden nap bekukkantottam, talán egyszer-kétszer írtam is. Emlékszem, hogy Miksa nagyon jól elvolt odabennt Kép
Az emlékeim vegyesek. A szülésznő nem törődött velem, a dokim végig rendes volt és szerettem is, de elizélte a gátsebet. Valahol fenntebb már kifejtettem részletesebben.
Az osztályon nagyon jó volt, két hetet voltam bennt -egyet előtte- és a nővérek is arik volta. Családias hangulat volt és ez megnyugtatott.
Te, kinél szültél és hogy kerültél oda?

Kata, miért nem mertél felszállni? Odáig mivel mentetek?
Én a vonattól parázok, de itt Vácon én is inkább kutyagolok mindenfele, de nem buszozok. Na nem mintha két óránként sűrűbben járnának...

Puszi:
Bellana
bellana
 
 


Sziasztok!

Szép napot mindenkinek!Kép

Bellana:
Ez aranyos, én sem tudok leszállni a netről, pedig tudnék mást is csinálni. Lenne dolgom. Kép Nálunk is fix havi összeg van, mint Katáéknál és annyit netezek amennyit akarok érte.

Szirom:
Üdv itt köztünk, gyere majd máskor is! Beírlak a táblába, ha jól számoltam, akkor október 18-án született a pici, ugye?! Meglátod, milyen gyorsan fog menni az idő, nekem is fura, hogy Beni már elmúlt 3 hónapos.

Kata:
Én sem merek közlekedni, ha menni kell megvárjuk apát és ő vezet, amúgy itt sétálunk a környéken, de már itt is többször majdnem elcsaptak minket. Lehet, ha van őrangyal, akkor csak ő mentett meg minket mindig. Kép Leírnád te is, hogy mikor született a pici?

Lassan nekiállok a táblicskunak, kezdünk lenni folyamatosban, most már talán érdemes. Kép

Ma itt nincs túl jó idő, tiszta köd minden. Azért remélem később jobb lesz, mennénk sétálni. Na megyek, megnézem bagolyt, felébredt e már.

zit
zit
 


Zit!
Itt is köd van, de már voltunk bevásárlókörúton (hentes, közért, papírbolt) Misike meg szépen elaludt közben. (2003, június 30, 0,57')

Bellana! Mi autóval közlekedünk, ha messzebbre kell menni, Misi nagyon szereti, mindig elalszik, de a belvárosb képtelenség bemenni, parkolni. Biztos megtanulom majd, de nem tudom elképzelni, hogy a 4-6 villamosra, hogyan szállnék fel a babakocsival. A másik parám a mozgólépcső.

Kata
s.kata
 


Sziasztok!

Köszi mindenkinek a kedves fogadtatást!

s.kata! Ő az, és kijár hozzánk 2 hetente, amíg ilyen pici Miksa. Szerencsére eddig minden teljesen ok. Kérdezted a közlekedést: jár a komp egész télen, úgyhogy vagy Szentendre vagy Dunakeszi felé megyünk ki a szigetről. Csak nagyon korán vagy nagyon későn kell Tahi felé menni a hídon, és a munkaidőm miatt leginkább én jártam arra, amíg még dolgoztam. Elég kemény volt, főleg az elmúlt két tél havazásai miatt, de mi nagyon szeretünk itt lakni. Úgyhogy még jégben és baromi nagy hóban is hazajöttem éjszaka, pedig van egy lakásom a városban is.

Bellana! Hammersberg Elemér az orvosom, még régebben ajánlották őt kolléganők. Elmentem hozzá és maradtam nála, az már csak szerencse, hogy Horányhoz az újpesti kórház van talán a legközelebb. A szülésznő velem kedves volt, ahhoz képest, hogy négyen szültünk egyszerre, nagyon sokat foglalkozott velem. Mondjuk nekem az volt a fontosabb, hogy a párom mellettem volt.

Lányok, Miksa eddig csak kézben volt kint overálban, de most már beüzemelném a babakocsit is. Ti mit adnátok rá ilyen időben, mennyi gúnyát és mennyi takarót?

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Zit!

Igen, október 18-án született a kisfiam! Ügyesen kiszámoltad, kösziKép Tényleg röpül az idő!

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom, szerintem béleld ki a babakocsit valami meleg pokróccal és ugyanabba az overallba tedd bele, amiben kézben is volt, plusz egy takaró. Ennél még lesz sokkal hidegebb isKép.
Nem akarok indiszkrét lenni, de annyira nem vagyok járatos az ilyesmiben, hogy megkérdezem, te fizetsz ezért a Kovács dokinak, hogy kijárjon? Vagy felfogadtad, vagy, hogy megy az ilyesmi? Hozzánk nem járt, akkor sem amikor pici volt a Misi.

Kata
s.kata
 


Sziasztok mindenkinek!
Sonia vagyok, no ezt Bellananak nem kell mondani, mert igye itt lakom a szomszédjában, vagyis Vácon.
Annyiban szólnék hozzáa témához, hogy olvasgatom, hogy féltek közlekedni. No sé n a 4 hónapos kicsimmel költötem vissza Pestről Vácra kényszerből és még gyerekdokihoz is visszajártunk másfél évig Pestre. És lévén egyedülálló vagyok és autóm nincsen, mindezt tömegközlekedéssel. És egyáltalán nem jelentett problémát, a kicsivel nagyon sokat voltunk úton. A legkönyebb dolog az összes közül a mozgólépcső! Halál komolyan, simán megoldható egyedül is, nem kell hozzá semmiféle segítség és ez kívánja a legkevesebb fizikai erőfeszítést. A vonat az kicsit gáz, ahogy Bellana mondta, mert magas a lépcső, ráadásul az én kocsim olyan széles volt, hogy nem fért be a fülkékbe, szóval maradt a peron, ami elég huzatos tud lenni. Ezért gyorsan átszoktam a buszra, ami sokkal egyszerűbb eset. Legtöbbször új tipusú buszok vannak, ahol már van külön kialakított hely a babakocsiknak. A pesti buszok meg még szuperebbek, mert a legtöbbnek manapság már nagyon alacsonyan van a padlója, könnyű fellibbeni rá még kocsival is. A troli az nagyon gáz! Elég sok a régi tipusú, arra nem is kell próbálkozni felszállni, lehetetlenség egyedül. Az új trolik viszont már jók, csak éppen kevesen vannak. No és akkor a mumus 4-es 6-os. Nagyon sima ügy az is, mert minden egyes kocsinak a középső ajtajánál kialakított babakocsi hely van és ezeknél az ajtóknál nincsen középen kapaszkodó a lépcsőkön.
Szerintem az egész pesti közlekedésben az aluljárók a leggázosabbak, met nagyon sok helyen nincsen mozgólépcső kifelé, csak cipeléssel oldható meg a fel és le. És valóban nem nagyon segítenek az embrek. De néha ki lehet kerülni a cipekedést egy kis kerülővel, pl a Nyugatinál nem kell kicipelni a kocsit, hanem be kell menni a Skálába és a benti mozgólépcsőn felmenni az utcaszintre.
Lehet, hogy ez így tömören egy kicsit elrettentően hangzik, de a magad uram ha szolgád nincs elv alapján nagyon könnyen belejöttem és semmi nehézséget nem okoz a dolog, pedig ma már nem olyan könnyű a bébi.
No de hogy ne legyek tejesen off a Duna másik oldaláról, én nagyon sok időmet töltöttem el gyerekkoromban Pomázon, mert a keresztszüleim ma is ott laknak, a keresztapám ott körzeti orvos (bár nyugdíjas már).
No most, hogy így teleírtam a topicotokat, és mindenkit elrettentettem a tömköztől, visszavonulok.
Sonia
Sonia
 


Sziasztok!

s.kata! Igen, így állapodtunk meg, nekem ez megnyugtató, hogy kijár. Oltásra viszont majd nekünk kell mennünk.

Az öltöztetésről annyit, hogy az overállban így is mintha kifejezetten meleg lenne, már amikor kézben viszem ki. Nem tűnik a ruha túl vastagnak, csak valami különleges bélése van. Az alá takaró az oké, de még fölé is? Ha meg nem takarom be, akkor az hogy néz ki, csupaszon a kocsiban? Úgyhogy még mindig kézben járunk ki az udvarraKép

Egészen elrettentetek a tömegközlekedéssel, még jó, hogy nekem nem kell, szerencsére a papa visz minket mindenhová. Rendes ember, noKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


sziasztok, látpm nagy élet van mostanában. Szirom, nektek ez a doki akkor nem a háziorvosotok ugye, hanem elmentetek hozzá és felfogadtátok, hogy járjon ki? Mert én is ezt szeretném, majd ha megszületik a baba. Még 5 hetem van hivatalosan :-) És jó ez a dr.Kovács?
dfc
 


Dfc! Szerintem jó doki, de vészhelyzetben még nem találkoztam vele, (remélem nem is fogok), csak az oltásokkor és egy kis náthánál. Tetszik, hogy mindig mindent elmagyaráz, hogy mi miért van, hogy müködik, és emberileg is bizalomgerjesztő. Nem tudom Szentendrére is kimegy-e, de ha kell meg tudom adni a számát.
s.kata
 


Sziasztok!Kép

Megpróbálom a táblázatot, remélem jó lesz. Ha valaki még csatlakozna, írja meg a paramétereket, légyszi. Kép

<pre>
Anyuka Lakhely Gyermek Szül. idő
Bellana Vác Dani 2002.06.27
Philissa Pest Csenge
Réka Pomáz Kristóf 2002.06.25
2004.05.14
S.Kata Dunabogdány Misi 2003.06.30
Szirom Horány Miksa 2003.10.18
Zit Szentendre Benjámin 2003.08.09
</pre>

Szép napot!
zit
zit
 


Sziasztok!

dfc! Mi a védőnővel konzultáltunk, rajta keresztül jutottunk el hozzá. A mi helyzetünk kicsit bonyolult, mert az állandó lakhelyünk nem Horányban van. Horány különben is Szigetmonostor része (üdülőterület), és a faluba is asszem úgy jár ki gyerekdoki bizonyos napokon. Egyébként Tahiban van ügyelet. Ezért kerestünk valakit, aki kijár a picihez. Hogy milyen feltételekkel, azt gondolom orvosa válogatja, vele kell megbeszélni. De ha ti Szentendrén laktok, akkor nem lenne szerencsésebb helyi orvost keresni? Erre csak Kata válaszából következtettem.

Zit! Klassz a táblázatKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Kicsit eltuntem, mert a mult csutortokon Windows2000-t telepitettunk, ugyhogy csak tegnap lett ujra internet kapcsolatom. Vegre. Mar nagyon hianyzott, pedig tenyleg iszonyu idorablo.
Jo, hogy kozben ennyien lettunk.

Bellana,
nekunk a telefonszamlan 4500 Ft volt a mult havi internetezesem. Most akarok atterni az origo csomagra, es akkor 1800 Ft-ert napkozben korlatlan a hozzaferesem lesz (este, amikor itthon van Apa, akkor nem szoktam mar netezni). Az osszesen igy is havi 6-7 ezer Ft. Eleg sok.

Kozlekedes: nekem az volt a furcsa, hogy amikor terhes voltam, akkor (talan egy alkalom kivetelevel) mindig atadtak a helyet. Modjuk jo nagy hasam volt, es ugye tavasz meg nyar, ugyhogy latvanyos voltam. Persze volt, hogy oreg neni adta at a helyet, de nem sokszor. Ettol fuggetlenul, ugy gondolom a babakocsi sokkal latvanyosabb, de az emberek nem tudnak mit kezdeni vele.

Reka
Reka
 


Sziasztok,
Zit tök jó a táblázat!

Képzeljétek vettünk egy járókát, ma avattuk fel és tök jól elvan benne. A tapasztaltabb anyukákat kérdezem (de az is érdekel, hogy Zit, te hogy csinálod), hogy nálatok volt öt hónapos korában valami napirand. Mert nálunk a lefektetésen kívül tök össze-vissza van, van hogy délelőtt sétálunk, van hogy délután, van amikor pestre megyünk és nem tudom, hogy jó e ez így. Kéne valami fix időpont napközben, amikor pl. alszik. Vagy kialakul magától?

Réka nekem szinte soha nem adták át a helyet eléggé meg is voltam döbbenve, pedig én is nyáron voltam igazán nagy pocakos.

Sziasztok,
Kata
s.kata
 


Sziasztok!Kép

Szirom, Kata:
köszi a dícséretet tábla ügyben Kép Majd azért próbálkozom jobbal is, egyenlőre ennyi sikerált. Kép)

Kata:
Nálunk úgy van elég rég, hogy reggel az első szopi 6-fél 7 körül van, aztán még visszaalszik. 2,5 óra múlva eszik újra, aztán lerakom játszani, mert anyának dolga van. Azért ha kurjantgat, bemegyek, kicsit dumálok neki, aztán folytatom a mosogatást, stb. Következő kajcsi után megyünk sétálni 1,5-2 órát. Ált akkor alszik. Aztán kaja és utána 2,5 órákat hagy a kaják között. Közben le van rakva és játszik, meg a forgást gyakorolja. Kép KB 18-tól igényli, hogy felvegyük, néha cipelni is kell. 20-kor fürcsi, utána kaja és 21 körül lerakom, mert már csak egyedül hajlandó elaludni. Ennyi a napunk. Jó kisfiú Beni, nem egy sírós fajta. Kép Ezt különben magától alakította így, én csak annyit csináltam, hogy nem voltam hajlandó állandóan hurcibálni, mert akkor semmit nem tudnék tőle csinálni. Így délelőtt elvégzem a dolgokat, aztán séta után figyelek rá délután, meg apja szórakozik vele, ha hazajött. Kép

remélem tudtam segíteni Kép

Szép napot!
zit
zit
 
 


Zit, ez tök jó csak nálunk az a baj, hogy nem tudom mindennap ugyanúgy csinálni a dolgokat, például minimum egyszer egy héten be kell mennem pestre mert még egyetemre járok, de mivel még mindig 3 óránként szoptatok őt is hurcolom magammal. És nem tudom, hogy ez baj e. Egyébként nálunk is a délelőtt nyugisabb, eljátszk egyedül, most már a járókában vanKép De ha ithon vagyunk, akkor is mindig egy kicsit más a napirend.
Köszi és jó forgást Beninek!

Bellana! Lelakatolta a férjed a számítógépet?

Sziasztok
Kata
s.kata
 


Sziasztok!

Kata:
Milyen egyetemre jársz? Vagyis mit tanulsz? Igaz az, hogy gyes alatt (vagy gyed alatt is?) nem kell fizetni a suliért? Én is szeretnék nekiállni, bár elég rég volt, hogy kijöttem a középiskolából.... Hol vettétek a járókát és milyet? Utazós? Bocs, hogy ennyit kérdek! Kép Kép

Bellana, Szirom....mindenki! Merre vagytok?

Kellemes délutánt!
zit
zit
 
 


Sziasztok!

Kata,
nalunk sokaig nem volt megszokott napirend, en is hol elmaszkaltam delelott es delutan otthon ultunk, hol forditva. Bar ahogy visszagondolok foleg este mentunk ki Apaval, mert a harmadikrol kellett fel-le cipelni a babakocsit. KépA babakocsiban mindig el tudott aludni, barhogy is alakult. A nyar meg amugy is eleg zuros volt. Szerintem jo az ha van egy "kotott" napirend, de az sem baj ha nics, foleg, ha gyermek is birja, es meg tudjatok oldani. O nyugos ezektol a pestre bajarasoktol? Ha nem akkor szerintem ne csinalj ebbol gondot.
Most, hogy 17 honapos, mar tudom, hogy mi neki a legidealisabb napirend, de sokszor mashogy alakul.

Nem tudom te hogy csinaltad, de en mindig odaalltam valami fiatalabb fiu, vagy ferfiember ele, es mivel a pocakom takarta a kilatast, nem tudta nem eszrevenni magat. De volt, hogy ettol fuggetlenul masvalaki adta at a helyet, de valaki mindig atadta. Pedig Ujpesttol a belvaroson at a II. keruletig mindenhol megfordultam. Csodalkoztam is, mert en is az ellenkezojet hallottam minden kismamatol. Kesobb ha kenguruval mentem akkor sem volt igazi gond. Csak a babakocsival nem boldogulok.

Reka
Reka
 


Zit,

valoban ingyenes. en is most csinalok masoddiplomat es ilyenkor az OM fizeti. Persze lesz uj felsooktatasi torveny, ugyhogy kerdes, hogy mi lesz a jovoben.

Reka
Reka
 


Sziasztok!

Túl sok minden nem történt velünk, ismét voltunk jó nagyot sétálni! Nem is gondoltam volna, de én úgy elfáradok ezekben a sétákban, mint a pinty. Gyönyörű idő volt, nem bánnám, ha ez még tartana egy darabig. Csak az öltöztetés...Kép Miksa utálja a sapkát, és ennek hangot is ad, aztán amikor elindul a kocsi, akkor már oké minden. A kutyáktól tartok egy kicsit azért, a minap a szomszéd ebe állítólag meglepődött a babakocsi láttán, mert még nem látott ilyetKép Nincs ezzel baj, csak akkora jószág, hogy belelát a kocsiba, ami nem kicsi. De nem volt semmi baj szerencsére. Nektek nem volt még bajotok a kutyákkal?

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!
Szirom:
Mi is sétáltunk egy hatalmasat, Beni 3 órát aludt amíg tologattam (én is mindig elfáradok Kép ). Egy kutya van, amit utálok, mert állandóan felugatja a picit, de megpróbálom elkerülni, a többi kutya nem ugat meg minket. Ma viszont úgy aludt a pici, hogy még a teherautókra sem ébredt fel. Kép

Mindenki:
Írjátok meg légyszi azt is, hogy ti mikor születtetek, jó? Köszi!

zit
zit
 
 


Nekünk van két óriási dögünk, úgyhogy a kutyák meg se kottyannakKép Szirom végül ezek szerint megoldottad az öltözködést. Egyébként én is, amikor 3-4hetes korában elmentem az öt sarokra lévő videótékába (mikre nem volt időm?) úgy éreztem mintha a Himaláját másztam volna meg.
Egyébként ma mi is sokat sétáltunk, szép idő volt, de nem aludt, pedig legalább másfél órát elvoltunk, persze mindenki megállt dumálni neki, így nem is lehet aludni. Egyébként Szirom szerintem ne félj a kutyáktól, igaz néha a bulvárban megjelennek rémtörténetek, minket is mindig azzal ijeszgetnek, de kizártnak tarom, hogy egy kutya ok nélkül megtámadjon.
s.kata
 


Sziasztok!

Nem tüntem el, csak nagyon nehezen jutok fel mostanára a netre, de sebaj, nemsokára lesz ADSLKép

Zit,
a táblához: Csenge 2002.09.23. és Pesthez nyugodtan odaírhatod, hogy /Szte, mert sokat vagyunk kint.

Tegnap is kint voltunk, és elmentünk a zenesuliba. Elértük a 9:30-as órát. Csengét elsősorban a gyerekek nyűgözték le, mindenkihez odament barátkozni. A foglakozást nem mindig tudtuk csinálni, mert önállósította magát. Beállt középre táncolniKép Amúgy tetszett a dolog, fogunk járni!

Na megyek, mert vár egy halom vasalnivalóKép
Philissa

Philissa
Csenge Boglárka 2002.09.23.
Kép
és Hanga Bíborka 2005.05.05.
Kép
philissa
 
 


Sziasztok!Kép

Képzeljétek, Beni ma reggel 07:15-ig aludt. Egész meglepődtem. Bárcsak így maradna! Kép Sajna most itt esik az eső, pedig jó lett volna egy nagyot sétálni ma is. Talán eláll és akkor du kimegyünk egy kicsit.

Philissa:
Remélem hamar lesz ADSL nálatok és akkor sűrűbben tudsz majd jönni! Amúgy gratulálok a barátságos kislányodhoz, az unokaöcsémnek nincsenek barátai, mert olyan gyáva, hogy képes még egy kiscsirkétől is sikítva elrohanni!!! Remélem Beni is olyan lesz, mint Csenge!

Bellana:
Kár, hogy nem tudsz gyakrabban jönni, teljesen fellendítetted a topicot! Azért várunk ám!

Az eddigi teljes tábla:

<pre>
Nick Lakhely Gyermek Szül. idő
Bellana Vác Dani 2002.06.27
Philissa Pest / Szentendre Csenge 2002.09.23
Réka Pomáz Kristóf 2002.06.25
2004.05.14
S.Kata Dunabogdány Misi 2003.06.30
Szirom Horány Miksa 2003.10.18
Zit Szentendre Benjámin 2003.08.09</pre>

További szép napot!
zit
zit
 
 


Sziasztok!

Zit, nem akarlak elkeseríteni, de Miksánál sűrűn van, hogy reggel 7-ig alszikKép Mondjuk azt hiszem nekünk akkora szerencsénk van ebből a szempontból, hogy le sem merem írni. Az én kisfiam holnap lesz 6 hetes, és amióta itthon vagyunk, éjszaka két alkalommal ébredt fel: egyszer olyan 2 körül, egyszer meg 3 körül. Egyébként 5.50 és 7.30 között ébred, attól függően, hogy mikor aludt el. Az elalvás viszont néha sokáig tart, előfordul, hogy még éjfélkor is nagy kerek szemekkel nézelődik. Pl. TegnapKép De igazi sírás akkor sem nagyon van, inkább nyűglődés, és 20-szor teszem csak vissza a cumit a szájába. Máskor 9-10 között simán elalszik.

Szül: 1969.09.10

Kata! Nem én félek a kutyáktól, hanem eszembe jutott, hogy milyen baromira védtelenek vagyunk a babakocsival. Horányban nem nagyon van ám forgalom, meg nem is minden házban laknak, és itt vannak kóbor kutyák is. (Pl. néhány kedves nyaraló nyár végére megunja a kutyáját, és itt felejti) 2 utcányira lakunk az erdőtől, fantasztikus a levegő, de ilyen hátrányai is vannak. Tavaly nyáron pl. amikor hajnalban jártam dolgozni, rendszeresen láttam egy kaukázusit és 2 nagyobb keveréket száguldozni a fák között. Nahát azoknak tutira nem volt gazdájuk, és én nem szeretnék velük összefutni. Ez nem panasz, mert imádok itt lakni, csak ezzel számolni kell sajna.

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?