Új privát üzeneted érkezett!

Viki! Köszi, jolestek a szavaid! Már én is örülök, hogy a dokimnak a baba fontos. Csak olyan jó lett volna pont az elsöt ugy szülni, hogy apuka is ott van mellettem, annyira vágyott rá ö is. De most már örül, hogy a baba jol van, egészséges, ha igy kisebb a kockázat akkor vágjanak csak.
Neked volt császárnál katéter és Drain csö? SZoktak ott adni? Aznap már fel lehet kelni (ha altatnak)? Majd a dokit is megkérdem, de mostanában ezek foglalkoztatnak.

Lányok! Veletek mi van, hireket akarunk!!

Karmen (24+2)

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!
Kissé eltüntem, ennek oka a sok munka (otthon még mindig nincs netünk) és nem is igazán történt velünk semmi, és kicsit depi is voltam.

Doris!
Nagyon szurkoltam Nektek, nem mertem gratulálni és örülni, de most, hogy már lekerültek a babák a lélegeztetőgépről gartulálok.Továbbra is nagyon szorítok a piciknek. Hidd el nagyon erősek és a picik csodákra képesek, csak nagyon kell Őket szeretni.

Kamen!
Csendebn értetek is szorítottam. Örülök, hogy jó lett a chromosoma vizsgálat eredménye.
Császárnál katéter van, drain nincs és még aznap felkelhetsz altatás után, epidurál után kicsit talán később, de erről szerintem snoopy írt valamelyik másik topicban. (Nekem is császár volt, altatásban és még aznap este kötelező volt felkelnem és picit sétálni, gyorsan gyógyultam.)

Bella!
Voltam Debrecenben, nem tudtam szólni, mert kedd du.derült ki, hogy szerdán reggel mehetünk és már nem voltam net közelben. De Neked most pihenned is kell, és a klinikán várakozni nem pihntető. Debrecen gyönyörű város.
Pihenj sokat és minden OK lesz.

Na, most ami történt: Lehet, hogy mégsem immunológiai oka van a vetéléseknek, hanem a vérlemezkéimmel van valami gond. Debrecenben is volt vérvételem, ennek 1 hónap múlva lesz eredménye, addig Pesten is dönt az immunológiai bizottság, így tán nov. közepe felé lesz végleges vélemény és tán januárben jöhet a bébi.
A Debreceni doki nagyon aranyos volt, ha nem lenne ez a 220km átpártolnék hozzá.

Snoopy!
Hétfőn írok Neked mail-t, csak most rohanok az előadásomat gyakorolni,csiszolgatni, holnap tartom, eléggé izgulok már.

Émi
Remélem jól vagytok Rátok is sokat gondolok

Adrienn
Nemsokára kapod a szurikat
Megy a sok +++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Mindenkinek sok puszi!
Sac
sackamac
 
 


Karmen, nekem nem ugyanaz a doki csinálta a két csaszit. Az elsőnél volt drain, a másodiknál nem. Katéter van, az elsőnél csak másnak szedték ki, most kibuliztam, hogy még este szedjék ki belőlem. Engem spinálban műtöttek (én úgy tudom, most már csak sürgősségi császárnál altatnak), most a 2.-nál 6 óra múlva felkelhettem, azóta talpon vagyok.Kép Persze elős éjjel aért elkelt egy fájdalomcsillapító, de arra is inkább csak a nővér beszélt rá. Viszont mindenkinek más a fájdalomküszöbe, és ha valakinek pl. túl alacsony a vérnyomása, lehet, hogy nem sikerül elsőre felkelni, de előbb-utóbb akkor is összejön.Kép
Na befejezem,mielőtt szétoffolom a topicot, de ha van kérdésed, szívesen válaszolok.Kép
Ja, még egy mondat: igaz, hogy a férjem csak egy üvegen keresztül láthatta megszületni a 2. fiát, de utána egyből mehetett vele, és (velem ellentétben) nézhette, ahogy lemérik, fürdetik,...stb. Szerencsére videóra felvette, így utólag én is megnézhettemKép
Viki
vikici
 
 

 
 

Sac,Viki! Szerencsére nem, van még olyan intézmény ahol altatnak, nekem pont ez a gondom, hogy a gerincbe szurást megtagadom. Mi is fel akarjuk venni videora az elsö fürdést! Jaj de jó lenne ha nem lenne Drain. Márc. most kaptam, amikor bevérzésem lett a punkció után, kibirható, de jobb lenne meguszni. Varratkivétel itt is 1 hét?

Sac! sajnálom hogy akkor megint csuszik a lombik, de örülök hogy a végleges okot kideritik, ez fontosabb!! TE mit egészségügyis, igaz az, hogy mütét után minél többet kell mozogni, hogy ne legyenek összenövések? Nem akarok rohangálni a folyoson, de ha igy van, akkor igyekszek minél többet sétálni császár után.

Émi, Adrienn, mi van veletek?

Nekünk szerdán lesz Uh, apuka nem látta másfél hónapja a babát, biztos sokat nött. Nagyon várom már lássuk. Amugy aktivan rugdos, szerintünk fiu lesz. Ja anyosék ma tudták meg, volt sirás, öröm, szoval büszke nagyik!

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!
Én még sosem írtam ide, de látom mennyit segítetek egymásnak és lenne nekem is egy kérdésem.
15 hónapja próbálkozunk baba ügyileg, de sajnos még nem jött össze.
Voltak mindenféle vizsgálataink, először én normál nőgyógyásznál kezdtem 6 hónap sikeretelenség után. Volt rákszűrés, chlamydia szűrés, 3.-21. napi hormonvizsgálat-mindent rendben talált.
Párom volt andrológusnál, azt mondták jobb nem is lehetne az eredménye.
És még mindig semmi nem történt.
1 év után úgy döntöttünk, továbblépünk és elmentünk egy átlag meddőségi központba volt HIV, hepatitisz vérvétel, ismét hormonok, ismét spermaanalízis, immunológiai vizsgálat és PCT vizsgálat, HSG. Mindenhol minden rendben volt.

Most nem tudjuk hogyan tovább.
Sok jót olvastam itt a Kaáli intézetről és úgy gondoljuk a férjemmel, ha valami további beavatkozásra (inszem, lombik) kerül a sor, akkor csak profi helyen.
Kérdéseim: Kaáliban előről kezdenem megint minden vizsgálatot vagy elfogadják a máshonnét hozott leleteket?
Kit ajánlotok orvost?
Mennyire zsúfoltak, mikorra számítsak időpontra?
Van ami TB támogatott dolog náluk, vagy maszek és mindennek borsós ára van.
Ha sikerül bebabásodni, akkor ők vezetik végig a terhességet és szülést vagy mehet vissza az ember a normál nődokijához.
Ja, Budapesten élünk!
Előre is nagyon köszönöm a válaszokat és bocsánat a sok kérdésért!
Sziasztok, Tímea
Tímea
 


Kedves Sac Kép
Írtam neked az "Elvesztettem a kisbabámat topikban". Rékacs ajánlotta a megint megjöttben, hogy kérdezzelek téged immunológia specialistát.
Kérlek jelezd, ha fogadóképes vagy, nagyon érdekelne egy-két dolog.
Nálam van a lelet, de az orvossal csak kutyafuttában tudtam beszélni, de azt mondta sok-sok spermaölő ellenanyagot termelünk férjem is és én is. Ha tudsz segíteni, feldobom az eredményeket, amíg nem jutok újra oda a dokihoz.
Köszi, Edit

Edit
Kép


Kép
reditke
 
 


Tímea! Friss leleteket elfogadják. A gyógyszerek egy részét fizeti a tb, de igy is elég borsos. A lombik ingyenes, az inszemért ott fizetni kell (ha jol tudom 25e Ft körül)

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Köszönöm Karmen.
Tímea
Tímea
 


Karmen!
Csaszi után jó "sokat" sétálni és nem lustálkodni, Persze mértékkel, emelni nem ajánlatos és aerobikozni sem 6 hétig.Eleinte fáj és nyűgös dolog felkelni az ágyból, de hamar-pár nap alatt "fürge leszel, mint a nyúl." Azt érezni fogod, hogy mennyi erőd és időd lesz (szoptatás, fejés,pelenkázás, látogatók).

Edit!
írtam Neked mail-t.
Bocsi, csak mostanában nem jártam az "Elvesztettem a kisbabámat"topikban.

Timea!
Úgy igaz, ahogy Karmen írta.
Amikor telefonáltok, kérdezzétek mi mennyibe kerül, megmondják. Nagyon aranyosak telefonon és személyesen is. A Kaáliban "emberszámba" vesznek.
Bp-en mi az első telefon után két héttel már a dokinál voltunk megbeszélésen. Itt Bp-en A Krizsa dokit imádják a lányok. Mi a Szmatona dr-hoz járunk, fiatal, lelkiismeretes és nála is biztonságban érzem magam.Sok mindenkivel nem beszélgettem, de olyanról nem hallottam, akire rosszat mondtak volna. A Többiek talán többet tudnak. A terhes gondozással nem ők foglalkoznak, a saját dokidhoz fogsz járni és nem szülhetsz Kaális dokinál-sajna.

Na ma megint rohanok,mint már hetek óta, jövő hétig már tuti nem jövök. Sok a munka és közben dokitól dokiig rohangálok. Lassan tankönyvet írhatnak rólam. Holnap újra UH-os HSG, ma megint volt vérvétel. Szerintem már nincs olyan, amit ne néztek volna meg, csak már találnának valamit. Lassan "minden vérem" a klinikákon hagyok és nekem nem marad Kép

Puszi Mindenkinek
JÓ HÉTVÉGÉT
VIGYÁZZATOK MAGATROKRA!
Sac

Adrienn küldök Nektek valamit előre Kép
Kép
sackamac
 
 


Sac, köszönöm szépen.
Tímea
 


Sac Kép

Megkaptam és írtam választ is lelet eredményekkel.

Köszönöm, hogy foglalkozol vele.

Edit
Kép


Kép
reditke
 
 


Hello Lanyok,
Karmen,
Miert lesz csaszar neked?
A mi babank is nagyon aktiv, rengeteget rugdos, huncut kislany lesz. Direkt nem kerdezitek meg, hogy fiu-e vagy lany, vagy eddig nem akarta megmutatni magat?
Nekunk mostanaban minden heten van UH. Egyebkent is gyakrabban volt a lombik miatt, de igy aztan plane. A Baba jol van, ez a legfontosabb.
Sac,
Semmi baj, hogy nem szoltal, az a lenyeg, hogy sikerult elintezni a dolgokat. Melyik orvosnal voltal?
Drukkolok, hogy kideruljon a problema minel elobb!
Puszi mindenkinek,
Bella
bella
 
 


Saci! Köszi.

Adrienn! Neked is lombik van, akkor minek a HSG??
A fene, én ezt nem is tudtam, hogy UH is lehet, akkor nem lehet kellemetlen legalább. Szoritok minden rendben lesz!!

Bella! Már többször irtam sok oka van, nekem és a babának is ez a legjobb. Nem vállalhatom a természetes szülést.
Nem tudom mutatta-e magát a baba, mert nem akartuk tudni. A kromoszoma vizsgálatnál amugy tutira meg tudnák mondani, de ott se kértük, igy sokkal izgibb. Ma voltam cukorterhelésen, nagyon féltem, de tul savanyu is lett a lötty, igy aztán nem volt hányinger. Az eredmény még nincs meg, várom a férjemet.
Nekem szerdán lesz UH, amugy elég most havonta.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Na nem tul jo a cukorterhelés, mert 6,9 lett, ami normális, de a vizeletben is van cukor. Nem tudom számit-e, hogy a neten azt irják 75g cukrot 2dl vizben kell feloldani, nekem meg csak 1,5dl-t mondtak. Mindenesetre probálom visszafogni a mérhetetlen sütievést.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Karmen,
Ne haragudj, ezek szerint elkerulte a figyelmemet, majd visszaolvasok! Ha korabban erkezik a baba, akkor nalunk is biztosan csaszar lesz, de erre egyenlore nem gondolok. Ha idoben erkezik, akkor is lehet belole csaszar. Engem is csak az erdekel, hogy a babanak a leheto legjobb legyen, ugyis a korulmenyektol fugg majd, hogy hogyan alakul.
Nalunk fel sem merult az, hogy ne kerdezzuk meg a baba nemet. Igy is izgalmas volt es meghato, mind a ketten konnyeztunk a parommal (ha kisfiu lett volna, akkor is meghatodtunk volna).
Nekem 6,5 lett a TVC, de a vizeletben nincs cukor. En 2dl teat vittem, de azt mondtak, hogy tobbet is vihettem volna. A cukrot ott adtak, citrom is keves volt benne, mert a vedonom azt mondta, hogy egyaltalan nem is lehet. Szoval ennyit az egyseges vercukor vizsgalatrol!
Nekem mostanaban van jobb etvagyam, foleg delutan. Te mennyit hiztal eddig?
Puszi,
Bella
bella
 
 


Bella! a méhem kétszavu, igy több doki szerint eleve elhuzodo lenne a szülés, csak erölködnék, ami a babának se lenne jo. Amugy valszeg a csipöm miatt nem is tudnám szétrakni a lámabat, csak pár másodpercre, mert kiugrana én emiatt se akarom, de a doki eleve azért akarja a császárt mert félti a babát, szerinte tul nagy csoda hogy spontán sikerült, ne kockáztassuk a természetes szüléssel esetleg egy komplikációt.
Megvallom elsöre elkeseredtem nagyon, de a sok fekvés miatt most már az is megvisel ha orvoshoz megyek, igy nem is akarok másképp szülni mint császárral, egyszerüen érzem nem lesz eröm.

Okt. 2-án voltam +1,5 kg. Szerintem azota most sokkal több, mert tömtem magamba a sütiket. Nekem tuti diéta lesz, meg kontroll cukor, mert itt 6,4-re már adtak diétát a barátnömnek. Neked nem kell?
Én folyton a sütiket kivánom, teát már cukorpotloval iszok, de azért kis sütit fogok enni, bár töredékét mint eddig. De ezt nem árulom el a dokinak.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Karmen,
Szerintem se keseredj el a csaszar miatt. Az a lenyeg, hogy rendben menjenek a dolgok, es senkinek se legyen baja. En nem is gondolkodom ezen egyenlore, sokkal inkabb lefoglal az, hogy minel tovabb huzzuk ki, ne legyen koraszules. Engem is faraszt mar minden, egy kis fozest is megerzek. Szerettunk volna felmenni Pestre vasarolni a babanak, de sajnos be kell latnom, hogy az sem fog menni. Te vettel mar valamit a kicsinek?
En pontosan 8kg-ot hiztam, most vagyok 65kg, 27 hetesen. Igazabol csak a hasamat novesztem, mert egyenlore mashol nem latszanak a kilok. Nekem nem mondtak, hogy dietaznom kell, tulajdonkeppen nem is eszek sokat, a kilokat is szepen folyamatosan szedegettem fel. En is kivanom az edesseget, sutit, de a gyumolcsoket, halat is. Sot, a pacolt heringet kivanom a legjobban az elmult hetekben.
Puszi,
Bella
bella
 
 


Sziasztok!
Köszönöm mindenkinek az érdeklődést. Egy kicsit elmentünk pihenni Svájcba, hogy kikapcsolódjunk a kövi lombik előtt. A terv a következő:nov 14-ig Marvelon, közben 4-től Suprefact minden nap, nov 17 vérvétel, és ha jók az eredmények, indul a Gonal F. Tehát nov vége felé lesz itt a nagy alkalom.
Sac - köszi az előzetest. Örülök, hogy Nálad is alakulnak a dolgok.
Tímea - Egyetértek Saccal, hogy tulképpen mindegyik orvos jó a Kaáliban. Én a Krizsához járok, nagyon rendes, türelmes mindenkihez. Az első 5 lombik TB támogatott, de a gyógyszereket fizetni kell.
Doriséknak gratulálok én is. Szorítottam értetek!
Puszi
Adrienn
audrey
 
 


Bella! már nem vagyok elkeseredve, örülök a császárnak mert irtam, hogy nagyon lemeritett fizikailag a sok fekvés, nem is lenne eröm több órán át szenvedni, jobban járok a császárral.
Neked mennyi volt a BPD kb. 24-25 hetesen? Kiváncsi vagyok mennyivel kisebb a babánk.

Adrienn! Néha még az ilyen kikapcsolodűs csodákat is tesz, meglásd! Örülök hogy végre megint nektek is lehet drukkolni!!

Émi! Rólad is hallanánk már! Tud valaki róluk?

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


na félelmem alaptalan volt, egy tök aranyos belgyógyászt fogtam ki (hogy eddig miért nem volt korábban ilyen szerencsémKép) nem kell cukordiéta.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Szia Karmen!

Megvagy Kép Szóval akkor minden rendben. Egyszer bejelentkeztél a Friss Kismamákba, és említetted, milyen nehéz volta a teherbeesés. Azért aggódtam, de mint látom, minden ok.
A vizeletben a cukor, meg 10-ből 8 embernek ott van Kép Vajon miért Kép

Na, minden jót, Fruzsi
cinderella
 
 


Karmen,
Nekunk a BPD 24+0 idosen 6,15cm, 24+6-nal 6,3cm es 25+6-nal pedig 6,7cm volt.
Bella
bella
 
 


Fruszi! Szoktam néha oda is irni, de ott nemigen van ismerös, olyan idegennek érzem magam. Meg sokat fekszek, és ott sok a hozzászólás, nem is olvasom mindig. De szerencsére jól vagyok, köszi.

Bella! Hát akkor valoban kisebb a babánk, de nem baj. Nekem 24+6 volt 55 mm.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Dorisékról tudtok vmit? hogy vannak a babák és ők?
bocsi,
pofátlanSolya
solya
 
 


na olyan büszke voltam nemrég, hogy még csak 1,5 kg hiztam, tegnap mértek, már lett belöle +7,5. És a kettö különbséga 1 hónap alatt jött rám. Számitottam rá kicsit, hogy a sok süti lehet hogy meglátszik, most majd vigyázok. A baba viszont mégse nö nagyra Kép

Nekem azt mondták tegnap, hogy nem mindenkinél ismétlik meg a cukorterhelést, nekem 1 elég volt, mert ezt mondta a belgyógyász. Érdekes, mert itt kevesebb cukorszinttel eddig mindenkinek kontrollt irtak elö Kép

Engem is érdekel mi van Émivel, Dorissal!

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!

Bocs, megint kontárkodok. Szerintem Émi el van havazva, vagy nem jutott net közelbe. Amúgy jól vannak a babái, kaptam tőlük (a babáktól) egy édes üzenetet. Szóval minden rendben velük, Émi gömbölyödik.
Üdv: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!
Látom, érdeklődtök Dorisék felől: pénteken beszéltem Vele, már "hazai pályán" vannak (Margit Kórház - ott szült volna). Sajan megint nem ment minden simán, a Sotéről a babákat áttették egy másik kórházba, csak éppen erről elfelejtettek szólni Doriséknak, látogatáskor tudták meg (fő az empátia...Kép), a másik kórházban meg a Gergőnek nem jutott sem inkubátor (kitették ágyba), sem légzésfigyelő...(szintén no commentKép). Doris nagyon kiakadt (amit nem is csodálok), és nagy nehezen elintézte, ogy a picik ákerüljenek a Margitba. Most már ott vannak, Ő is befeküdt hozzájuk, de a Gergő visszakerült inkuba, benyalt szegény valami fertőzést, most azt kezelgetik. A Lilikének feljetlenebb az emésztőrendszere, egyenlőre 20 ml-nél több tejcsit nem kaphat alkalmanként, mert visszabukja.
Most már Doris is megnyugodott valamennyire, szóval lassan, de biztosan haladnak... Azért még jó pár hétig bent lesznek, de lényeg ugyebár a babák egészsége.Kép
Viki
vikici
 
 


Kedves Lányok!

Az elsö lombik elött állok, persze tele félelemmel, reménykedéssel és hittel, hátha sikerül.
Visszaolvasgatva a Veletek történteket,megerösitett, hogy igenis érdemes végigcsinálni és érdemes küzdeni egy kicsi babáért.
Sajnos én nem Kaális vagyok, de szivesebben lennék ott, olyan sok jót irtatok róla. De ha nem zavarok szeretnék kérdezni.

Karmen, Bella!
Ha jól emlékszem, a párotoknál nem voltak megfelelö minöségüek a matyikák, nálunk is ez a probléma. A kérdésem: lehet valamilyen vitaminnal (cink, szelén) ezen esetleg javitani. A párotok szedett valamit?
Bella!
Nálad IVF-vel v. ICS-vel történt a babásodás.
Adrienn!
Ez neked a 2.-ik lombik, az elsönél is szedtél fogi gátlót? Nekem nem kell ezért csodálkozom.

köszike
Kivánok Nektek szép napokat!
Bella, Karmen, nagyon kellemes pocaknövesztést és sok pihenést.
Masi
Masi
 


sziasztok csajok!

A ma megint megjöttbe szoktam írni, de most az van, hogy orvost szernék váltani, mert az enyém szerintem nem ért a
problémámhoz. Szeptemberben kiderült, hogy magas a prolactinom.
Akkor felírta a Bromót, majd egy hónap múlva abbahagyatta(én hülye
meg abba is hagytam, mert megbiztam benne). A mostani
hormonvizsgálatomon meg kiderült, hogy már nem csupán hétszeres,
hanem kilencszeres a prolactinszintem. Ja és az nem írtam, hogy ma reggel 26. napon megjött. Ami nagy csoda nekem mert az utóbbi másfél évben átlag kéthavonta menstruálok. Az orvosom szerint ez a mai is csak emlékező menstruációKép, hát pedig annyira örültem nekiKép.

Kérlek segítsetek, adjatok tanácsot, vagy orvost alánljatok, vagy ilyesmi, mert most nagyon el vagyok kenveKép ennyire!

Sziasztok: Rékacs

Rékacs és
KépKép
Kép
Kép
imolyozs
 
 


Hello Lanyok,
Viki,
Doris babainak tovabbra is szurkolok, kitartast kivanok nekik es nagyon jo egeszseget!
Emi,
Remelem, ti is jol vagytok!
Masi,
Nalunk egy gyulladas lassitotta a kisfickokat, ezt kellett megszuntetni. Igy antibiotikumot kapott a parom, Centrum vitamint es mezet kellett ennie. Jokat hallottam egy Maca Vibe nevezetu gyogykeszitmenyrol is. Attol fugg, hogy mi a problema, de inkabb az orvosra hagyatkozzatok.
ICSI-vel tortent a megtermekenyites, es nekem sem kellett fogamzasgatlot szedni, rogton a Decapeptyllel kezdtunk.
Sok sikert kivanok nektek! Es irogass ide nyugodtan!
Rekacs,
Ez a kilencszeres prolaktin eleg durvan hangzik! Szerintem keress masik orvost, ha ugy erzed, hogy a mostani nem az igazi. Ha fovarosi vagy, akkor a lanyok biztosan tudnak segiteni, en a keleti regioban tudnek ajanlani orvost.
Kitartas, nem kell elkeseredni!
Puszi mindenkinek,
Bella
bella
 
 


Bogi! Köszi a hireket Émiröl. Megcsinálták neki elövigyázatosságból a méhszájzáró mütétet?

Viki! Sajnálom hogy Dorisnak ennyi gondja volt, engem felháborit, hogy a szülöket nem értesitik amikor elviszik a babákat! De örülök, hogy jol vannak. Puszilom.

Masi! A lombik kezelés alatt a férjemmel E vitamint szedettek. Én a kezelés után Maca Vibét etettem vele, amikor terhes lettem akkor is szedte. A cinket én szedtem. A páromnak csak 1-2 millio volt a spermaszáma, ezt volt a gond.
Nekem is ISCI volt, de 1 honapig mindig kellett lombik elött fogigátlot szedni, ez intézménye válogatja, van ahol nem szokták lsd. Bella

Rekacs! Irtam neked, sajnos nem tudok Pesten orvost. Most jut eszembe. Talán a Török doki? Ö pécsi, nagyon dicsérik, de állitolag rendel Pesten is, ö viszont meddöségi specialista, talán öt keresd meg. Irj neki, akkor biztos megadja hol érheted el, én ide szoktam neki irni: www.infertility.hu ott lehet neki irni.

A fene, holnap már megint fogászat, ujra genny lett a fogamon, amit nemrég kezeltek 2 hónapig. Kissé bosszus vagyok.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!
Tegnap kezdtük a Suprefact szurikat. Remélem, nem kell tartanom a mellékhatásaitól. Már kaptam egyszer, akkor nem volt probléma. A fogigátlót nov 14-ig kell szednem.
Masi - nekem ez lesz a negyedik. Mindig fogigátlóval kezdtünk, kivéve mikor az endometriózisom miatt rögtön az utolsó depo injekcióból indított. Most is gondolkodott, hogy fogigátló vagy Serophene. Aztán úgy döntött, a fogigátlóval jobban be tudjuk a hormonokat állítani. A Suprefact is azért kell már most, hogy "kitisztítsa" belőlem a hormonokat, és ha 17-én jó a vérvételem eredménye, már aznap kezdjük a stimuláló injekciókat. Szóval sokféle mód létezik, nem kell megijedned, hogy Neked nem kell fogigátlót szedni.
Puszi
Adrienn
audrey
 
 


Adrienn! Nekem is igy csinálták, endonál elmaradt a fogigátló, késöbb volt. Nagyon szoritok!!

Ja a fogammal nem kellett most csinálni semmit!

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!

Bella, Karmen,
Köszi a választ, a Maca-t az év elején még én is szedtem, bár a b.nöm már akkor javasolta, hogy lehet jobb lenne a férjemnek, de ö nem igazán hisz benne. A doki semmit nem javasolt,:- ez gyakori, egyre több férfit érint, stb. A szelénröl a neten olvastam, hogy fokozza a termékenységet.
Sajnos a dokimmal elég bizalmatlan vagyok, nagyon futoszalgon kezel, külföldön élek a nyelvet beszélem, de orvosi szöveget nehéz megértenem, néha a páromnak is nehéz felfogni, pedig neki az anyanyelve.Igy néha teljesen elvagyok keseredve.

Adrienn,
ez az jelenti, hogy 17-én kezded a Gonal szurikat? èn 13-án, akkor szinte egyidöben csináljuk a programot. Neked ICSI lesz, nálam IVF, amit egy kicsit furcsálok, ilyen lassu matyiknál az ICSi-nek nagyobb az esélye, ahogyan Karmennél, és Bellánál is ez volt.Persze megis kérdezhettem volna, de mindig csak késöbb jutnak eszembe a kérdések, vagy ha itt olvastam róla.
Adrienn,
te magadnak adod a szurikat?

Karmen,
már jobban van a fogad, elmúlt a genny? Azért tudtál rendesen enni?

Bella,
te hogy érzed magad? Legutobb nem irtál róla?

Pusz

Masi
Masi
 


èn = én
(Nem birta az ekezetet)
Masi
 


Masi - Igen, 17-én kezdem a Gonal-t. De nekem is IVF lesz, nem ICSI. A szurikat a férjem adja be esténként. Bár most hétvégén nem lesz itthon, így kénytelen leszek magamnak beadni. Egyszer már adtam magamnak Profasit, végülis sikerült. Apropo Profasi - állítólag törölték a törzskönyvből, így már nem lehet kapni. Eddig nem sikerült szereznem, folyamatosan járom a gyógyszertárakat. Azt mondják, rendelni már nem tudnak, de ha egy gyógyszertárban van raktáron, akkor oda tudják adni.
Puszi
Adrienn
audrey
 
 


Sziasztok!
A "ma megint megjöttből" jöttem át hozzátok, ugyanis december 2-re kaptunk időpontot a Kaáliba. A rugalmassággal kapcsolatban lenne hozzátok kérdésem.
A párom spermaképe nagyon rossz 2,5-9 Mió/ml, nincs gyulladás (minden már ki van vizsgálava, 1 éve járunk andrológushoz), de herevisszér igen. Amit az andrológus mindenképpen meg szeretne műteni, megvárni az eredmény, és annak függvényében adni a papírt a lombikra, vagy inszemre... ezt én nem szeretném, mert nem akarok még minimum fél évet várni. Ezért kértünk egy konzultációs időpontot a Krizsa doktorúrnál.
Szerintetek ilyen eredménnyel a műtét nélkül is mehetnénk lombikra, vagy ők is ragaszkodni fognak a műtéthez?

köszi. Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Masi,
Szerintem ne aggodj a technika miatt, ha ugy latjak, hogy ICSI-vel eselyesebb, biztosan azt fogjak hasznalni. A matyiktol fugg, meg hogy kinek milyen az "eloelete". Nekunk volt elotte tobb sikertelen inszem, igy ezek utan mar biztosra mentek.
Mi nagyon jol vagyunk, tegnap voltunk UH-n, minden rendben. Korabban tobb volt egy kicsit a magzatviz, mostanra az is normalizalodott. A Kicsi szepen novekszik, sokat intezkedik odabent. Tegnap a vizsgalatkor eppen ragcsalgatott egy kis vizet, nagyon edes volt. En eleg faradekony vagyok, allandoan le kell ulnom, nyomodik a mellkasom, kellemetlen a fekves stb., de ezek mind nem szamitanak, csak Huncutka legyen rendben.
Az injekcioktol nem kell megijedni! Mi itt tobben is magunknak adtuk annak idejen, es semmi problema nem volt. Egyebkent pedig higgyetek el, ez a sok kellemetlenseg eltorpul, szinte teljesen elfelejtodik ha majd a babat varjatok!
Ami az orvosi szoveget illeti, talan egy orvosi szotar segithetne, szerezzetek be egyet. Nekem is van itthon, es gyakran nezegetem.
Orsi,
Szerintem kerjetek ki egy masik andrologus velemenyet is a mutettel kapcsolatban. Bennunket is felrekezeltek egyszer, es olyat is hallottam, hogy herevisszeret mutottek ugy, hogy nyoma sem volt visszernek. Nem tudom, hogy nalatok mi a helyzet, de mindenkeppen jobb mast is megkerdezni.
Puszi mindenkinek,
Bella
bella
 
 


Adrienn,
nem ismerem a Profasi-t, irnál erröl, egy kicsit, és miaz, hogy kivonták, akkor vmi más van helyette.Neked erre szükséged lesz majd? Vagy ez az ami támogatja a progeszteron szintet? olyan kis tudatlan vagyok?
Akkor a szurikkal majd megbirkozok, a párom nekem is beadná, csak ö is egyfolytában utazik,, igy jobb ha megtanulom.

Bella,
olyan aranyosan irtál Huncutkáról, csak mosolyogtam, annyira jó volt olvasni. Ezek után tényleg elhiszem, hogy minden kellemetlenséget gyorsan eltudunk majd felejteni.
Az orvosi szótár tényleg jó ötlet, majd körbenézzek a könyvtárakban hátha találok német-magyar forditásban, bár ez otthon lehet könnyebb.
Bella, nagyon kellemes pihenést kivánok.
Orsi,
a visszérhez nemtudok hozzászólni, igaz mi nem Kaáli-sak vagyunk, de az elsö inszemnél a férjemnek 5 Mió matyika volt, és azonnal mondta, hogy a köv. már lombik lesz, igy gondolom Nektek is az lenne a legjobb, és tényleg ne várjatok tovább.

Pusz
Masi
Masi
 


Sziasztok!
Örülök, hogy új "tagokkal" bővültünk.
Orsi - szerintem műtét nélkül is menni fog a lombik. Itt jó kezekben vagytok, én is a Krizsához járok. Majd ő biztos megmondja, mi a teendő. Én amikor először mentem, csak az összes addigi vizsgálat eredményét vittem, orvostól "beutalót" nem. Enélkül is amiért nem kell fizetni, azért nem kell. Ha minden jól megy Nálatok, akkor a következő vérzésnél valószínűleg a 3. napon vérvételre kell menned, gondolom csinálnak spermavizsgálatot is (erről annyit, hogy én azelőtt egy maszek dokihoz jártam inszeminációra, és azt mondta, hogy a spermák nem elég élénkek, így a férjemnek szednie kellett egy gyógyszert (a nevét most hiretelen nem tudom). Majd itt a Kaáliban kiderült, hogy a számukkal nincs gond, de viszont nem élnek 1 napnál tovább. Így az inszemek valószínűleg kidobott pénzek voltak). Aztán, ha jók az eredményeitek, a következő ciklustól már indulhat is a lombik kezelés - remélem, így lesz.
Masi - A Profasit kb. 30 órával a peteleszívás előtt kell megkapni, hogy a tüszők időben megrepedjenek. Aztán talán a visszaültetésnél is adnak, ez függ a nyálkahártya vastagságától. HCG-t tartalmaz. Szerintem külfüldön biztos lehet kapni. Ha nem akkor biztos van valami helyette. Azt nem tudtam meg, hogy miért vonták ki a forgalomból. Szerencsére sikerült ma szereznem, úgyhogy erre a ciklusra le van tudva, aztán remélem már nem kell többször.
Puszi
Adrienn
audrey
 
 


Bella, Masi Kép köszönöm a hasznos infókat.

Adrienn Kép
Nagyon köszönöm, hogy leírtál mindent. Beutalónk nincs, mert saját mgunk döntöttük el, hogy kicsit felgyorsítanánk az esmények folyását. Minden eddigi eredményt viszek magunkkal mindenképpen. Remélem, hogy simán fog menni minden, és a jövő év elején el is kezdhetjük a lombik kezelést.
puszi. Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Adrienn! Nem hallottam hogy a Profasi megszünik, akkor mi lesz helyette?

Orsi! Üdv. Jobabn örültem volna, ha nem itt látlak viszont Kép. Nekünk azt mondták, hogy a mütét kell, mert gyakran hatásos, és elég drága a lombik, mütét után viszont több párnak is elmaradna a drága kezelés. Tudok olyat akinek segitett, nekünk és Edelweiss-nak (ha még emlékszel rá) sajnos nem, semmit sem javult a férjek spermaképe. Mivel a mütét után csak "3 hónapot" kell várni, meg az ujabb kontrollra, a lombikkal legfeljebb 4 hónapot csuszhatnátok, ami szerintem megérné, mert az meg igen sokba kerül. A mütét igen egyszerü, gerincérzéstelenitésben csinálják meg.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Karmen Kép
Köszi, hogy írtál. Tudom, hogy azzal "csak" 3 hónapot kell várni, de már annyirszor vártunk 3 hónapot a semmire, hogy most megkerülném, ha lehet. Emlékszem, hogy egyikőtöknek sem használt, pont ezért nem halogatnám már a dolgot.
Én is jobban örültem volna, ha a frissben találkozunk, de úgy tűnik oda csak később jelentkezhetek be.
Örülök, hogy hallottam felőled. Minden rendben a veletek?
puszi. Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Adrienn,
jó, hogy sikerült beszerezned a Profasi-t, és szoritok, hogy tényleg ez legyen az utolsó. Ezt egyébként felirták Neked receptre? Mégis ilyen nehéz volt beszerezni. Biztos nekem késöbb irják, most még csak a Decapeptyllt és a Gonal-t váltottam ki. Még azt szeretném tudni, hogy te hanyadik ciklusnapon kezded a Gonalt?
Puszi
Masi
masi
 
 


Masi - Úgy van, hogy pénteken kell az utolsó fogigátlót bevennem. Kb. 2-3 napra fog megjönni, és elvileg hétfőtől (nov 17.) kapom a Gonalt, csak reggel vérvételre kell mennem, hogy jók e a hormonértékeim. Ha jók, már este kezdjük a Gonalt.
Karmen - A Profasit a törzskönyvből törölték, tehát itthon nem árusítható ezentúl. De szerintem külföldön kapható. Majd utánaérdeklődök.
Puszi
Adrienn
audrey
 
 


Adrienn,
akkor ez kb. 3-4 cn. lesz, nekem 14.cn bár ez is gondolom egyénenként változó, bár nálam semmilyen vizsgáltot nem csinál a doki elötte, majdcsak a szurik után kell mennem hozzá. Legutóbb azt mondta egy kicsit magasabb a tesztoszteron, lehet emiatt kezdi késöbb.
A Profasit-ot én is megtudom itt kérdezni, ha gondolod.
Szép napot!
Masi
masi
 
 


Orsi! Nekünk nem használt, te tudok olyat akinek javult a spermaképe a mütét után, most inszemre járnak! Tehát ilyen is van, kiváncsi vagyok egyébként én is hogy kötelezö-e a mütét, itt ugy értettük akkor anno, hogy igen. De lehet hogy csak azért mert nem maszekban ment a férjem.

Orsi! jól vagyok, a héten elérrjük a 28. hetet, utána már életképes a baba, igy kissé megnyugszok. Persze a most még többet pihenek, mert a doki szerint kezdödhetnek lassan a gondok, görcsölés meg méhszáj kinyilás.
Megértelek, mert nekünk is folyton csak kicsit kellett várni, aztán eltelt 3 év mire a lombikot el tudtuk kezdeni. Drukkolok hogy ne kelljen a mütét! Amugy annyira már én se bizok benne.

Adrienn! gondolom akkor a Profasi helyett lesz valami más, aminek a hatása hasonlo. Nem várhatják el, hogy mindenki rohangáljon utána külföldre. Egyébként Szegeden is ugy árulják direkt a lombikhoz a pprogi szurit, hogy a patikában kéz alatt adják ki, igy nem kell németbe kiutazni érte. Szerintem a Profasival is azt teszik majd.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Adrienn,Karmen
rákérdeztem a Profasi-ra, itt is (Németo.) kivonták a forgalomból, az egyik gy.tárban tudták csak mondani, hogy a Predalon 5000 I.E. van helyette, persze csak receptre, de ezt gondoltam. Vszinü, hogy már nekem is ezt fogják felirni, majd meglátjuk.
Még két nap és kezdem a szurikat, egy kicsit izgulok, mert érzem, hogy most beindul valami.
Adrienn,
Neked milyen a hangulatod? Bár gondolom, hogy egy kicsit másabb, hiszen te tudod, hogy mikor mi fog következni,de bitosan nem könnyü.
Karmen,
nagyon szoritok,babóka maradjon még, pihenj sokat,ne gondolj semmi rosszra, elöször furi volt olvasni, hogy a doki már ezeket mondja, de persze sokkal jobb ha felkészit rá.

Puszi
Masi
masi
 
 


Sziasztok!
Ma is voltam vérvételen az altatás miatt. Mondtam a dokinak, hogy nézzük meg a pajzsmirigy hormonjaimat is. Hát a TSH érték a gyógyszer hatására is még mindig nagy (0.40-4.00 van a jó érték, nekem pedig 4.76) Na meg van egy ún. Thyreoida-peroxidáz antitest (TPO), aminek az értéke 0-60U/ml között kell hogy legyen, nekem meg 2775U/ml. Hát ez egy kicsit elszomorított. Bár az interneten böngészve azt vettem ki, hogy ez tulképpen nem baj, de addig nem nyugszom meg, míg nem beszélek a dokimmal. Csak hétfőn tudok beszélni vele, amikor megyek vérvételre. Bár az jobban aggaszt, hogy a TSH még mindig magas.
Masi - szóval per pillanat a hangulatom egy kicsit lehangoló. Neked ott Németországban lesz a lombik?

Puszi
Adrienn
audrey
 
 


Adrienn,
ezt nem nagyon értem, amit irtál, de ha TSH magas, az mit befolyásol, már korábban is volt ilyen vagy hasonló az értéked.De hétföig ez még biztosan változhat, persze nyugisabb akkor leszel, ha doki is elmondja a véleményét és lehet, hogy ez nem is olyan nagy eltérés.
Igen nekem itt lesz a lombik, ezért is egy kissé elég idegenbe érzem magam.

Puszi
Masi
masi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?