Új privát üzeneted érkezett!

Így már jobb Kép
A hányás miatt meg mondom ne aggódj. Persze ha amúgy is nádszálkisasszony vagy, akkor azért próbálj meg napközben majszolni valamit, ha meg van honnan fejlődni a gyereknek, akkor ne izgasd magad. Nekem semmi nem segített. Se az elevit, se a B6 vitamin, semmi.
Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Bogi,
most azért tényleg megnyugodtam. Nádszálkisasszony talán akkor voltam mikor megszülettem. Kép Mindig jó húsban lévő voltam, gondoltam is, hogy most a pici jól elszedi amit én eddig elraktároztam. Kép

Nem tudsz véletlenül Budapesten Kismam boltot? Szeretnék magamnak nadrágot venni, mert már nem jön rám egyik sem és nem tudom, hogy hová menjek!

Eszty
eszty
 
 


Eszty,

Kismama bolt pl. http://www.2in1collection.hu/iframe.html , de ezen kívül szerintem minden nagyobb bevásárlóközpontban van Kismama bolt (amit biztosan tudok az a Westend és a Mammut I-II). Budaörsön van Madrina (Electroworld mellett). Én pl. a La Halle-ban is vettem kismamaruhát (Eurocenterben lévőben.) A C & A üzleteiben is vannak kismamaruhák. (Árkád /Örs vezér tere/, Pólus, Stop Shop /Bécsi út/). Ezeken kívül gondolom van még egy csomó kisebb üzlet is.

Üdv
Mariann 14+6
tmarianna
 
 

 
 

Mariann,
köszi a leírtakat, nem is tudtam, hogy ennyi van a közelembe. Kép És mennyiért lehet kapni az Eurocenterben kismama dolgokat? Benézek a C&A üzletbe a Stop Shopnál, nincs messze és biztos látok magamra valamit. Egyébként a 2in1-ban is láttam gatyót, csak nem láttam árakat, így oda is elnézek. Kép
Köszönöm az infót.

Eszty 17+0
eszty
 
 


Sziasztok!

Eszty

Pont egy idösek vagyunk,én is pont április 5-re vagyok kiirva.Nekem a rosszullétek elmultak kb 2 hete.Viszont az idegesit hogy nem hiztam még semmit.

Kismama bolt: VI.ker. Teréz krt. 33. 2in1.Szerintem az egyetlen ahol jo cuccok vannak..Amugy én nem nagyon vásároltam magamnak itthon,és éppen azon ügyködök hogy egy kismama boltot össze hozzak, ahol divatos KÉNYELMES hordhato cuccok lennének, jo melltartok, jo krémek szoval olyan ami a mi 9 honapunkrol szolna.Mit szoltok?Várom a véleményeket!!

NA mára ennyi holnap megyek az uj védönömhöz, azt mondták hogy egy boszorka.Jo mi??

Na sziasztok

Viki
bencebaba
 
 


Pontositok én is, 17+6 napos vagyok és ma tudtuk meg, hogy lány lesz, de a nevén még gondolkozunk.
darla
 
 


Sziasztok!

Láttam a táblázatban, hogy több MÁV-os is van köztünk, ezért leírom itt (ha valaki még nem tudná), hogy a MÁV-ban minden hónap második szerdáján (vagyis legközelebb nov. 12.-én) felkészítő előadásokat tartanak este 6 órai kezdettel a II. emeleti Tanácsteremben, ahol orvosok, szülésznők tárgyalnak meg egy-egy témát, kérdéseket lehet feltenni, stb. és a 34. héttől megmutatják a szülőszobákat és egyéb dolgokat.

Szilvus, akkor ugye mi megyünk anovemberi előadásra???? Ezzel együtt összesen 5 előadásra tudunk elmenni és a februárin már "jogosultak" leszünk megnézni a szülőszobát is...Kép

Aki akar, csatlakozhat hozzánk!

Andi
bagandre
 
 


Viki,
hát igen, a rosszullétek azért már nálam is csökkentek, de a reggelt csak úgy tudom átvészelni, ha van valami a gyomromban. A hízással én is úgy vagyok mint Te.
Egyetértek veled, hogy össze kéne szedni pár jó helyet, ahol minden kapható és nem túl drága. Énnekem édesanyám és párom nagymamája vett gatyát, de mind a kettő pántos és olyan, amibe még szerintem a végén is beleférek. Kép Azért is akarok egy sima gatyót venni.
Sok sikert az új védőnőhöz.

Eszty
eszty
 
 


Darla,
gratula a lánykához! Azért sokkal jobb tudni, hogy milyen nemű nem? Én is már alig várom a pénteket, hogy megtudjam. Remélem megmutatja majd magát.

Eszty
eszty
 
 


Sziasztok!

Darla gratulálok a kislányhoz!
Képzeljétek nekem a férjem külföldön van és nagyon kérte hogy együtt tudjuk meg hogy fiu vagy lány, szoval szerdán megyek a dokimhoz és megmondom neki hogy irja le egy papirra ha látja és rakja be egy boritékba,vasárnap utazom a férjem után és együtt nézzük majd meg.Szerdátol vasárnapig egy örökké valoság lesz, ha kibirom ügyes vagyok.Nektek is majd kintröl megirom hogy Lara/Lorna vagy Bencénk lesz! Kép

Sziasztok

Viki
bencebaba
 
 


Viki,
hát nem tudom, hogy én kibírnám-e, de hát ha egyszer az apu kivánsága ez... Kép Látom, nemcsak hogy egy napra vagyunk kiírva, de a Bence név is egyezik. KépKép

Eszty
eszty
 
 


Sziasztok Lányok! Kép

Köszi a részletes tájékoztatót a terheléses cukorvizsgálatról. Előre öklendeznem kell Kép Fogalmam sincs, hogyan fogom lenyelni azt a szirupos löttyöt...

Holnap este megyünk a doki bácsihoz, kíváncsi vagyok a manónkra...szerintetek már most elvileg látható a neme?

Üdv,
Pumukli 15+5
pumukli
 
 


Pumukli,
szerintem a lenyeléssel nem lesz gondod, elviselhető. Szerintem ne aggódj és akkor nem lesz gond. Majd írd meg, hogy milyen volt.

Eszty 17
eszty
 
 


Szia lányok!

Megvagyunk, csak kicsit el vagyok veszve, holnap megpróbálok irni!

Linda(12+6)
linda
 
 


Sziasztok!
Pumukli!
Elvileg látható a neme. Mi a múlt héten voltunk, akkor látta a doki, illetve nem látott "semmit" így lány. De Zoli még nem éli bele magát. Tapsilábnak hívjuk, mert az első vizsgálaton végig tapsolt a lábával, ez nagyon bennünk maradt.
Eszty!
A hányás még nekem is tart. Már nem minden nap, ez a csoda. Hiszen aug.20-a óta mást sem csinálok reggel. De már rutin. Viszont az étvágyam szerencsére jó. Híztam is 3 kilót, igaz az elején meg fogyam kettőt.
Bencebaba!
Nagyon támogatom a bolt-ötleted! Én nem nagyon találtam még csak egy nadrágot. Eddig sem jártam sportos ruhákban, most is szeretnék csinos lenni. De zsákokon kívül eddig még nem láttam olyat, amibe beleszerettem volna.
Andi!
Én szívesen csatlakozom. Mi a férjemmel a múlt héten kérdeztük erről a dokit. Úgy emlékszem azt mondta, hogy 3 előadás ölel fel egy egységet. De igazából úgy állították össze, ha nem tudsz csak egyen részt venni, az is elég komplex. Javíts ki, ha tévedek! Én már nagyon be vagyok sózva amiatt is, hogy megnézzem a szülőszobákat. Mondtam is neki. Megegyeztünk, hogy valamelyik ügyeleti napján rácsörgünk, és ha nincs sok paciens, akkor körbevezet.
Rita!
Hova lettél? Te nem jönnél?
Üdv: Kinga
ikinga
 
 


Sziasztok Mamik és Pocaklakók!Kép

Hogy telt a 4 nap? Aktív vagy passzív pihenéssel? (A magam részéről MEGINT elsumákoltam az ablakpucolást...Kép

Andi
Látod, elfelejtettem megkérdezni a dokit az előadásról, szuper, hogy eszedbe jutott!!Kép Már be is irtam a naptáramba, ott a helyünk nov. 12-én.

AFP értékemet végre megtudtam, AFP MoM 1,3, doki szerint tökéletes. UH-n voltunk, baba végigszunyálta (amúgy nagyon aktív), CRL:12,0 cm, lábaival együtt kb. 20 cm. BPD: 4,3 cm, a pocakja pedig 4 cm. Jó hosszú virgácsai vannak és még mindig fiúKép Sima 1szerű sztetoszkóppal meg is hallgattuk a szivecskéjét, úgy vert mint egy riadt kismadárnak. Nagyon jó érzés volt hallaniKép Mivel Ő szépen fejlődik, s nekem sincsenek panaszaim, csak december 1-én kell újra mennem. Utána lesz a terheléses vércukor (Andi, majd akkor megint 1ütt szenvedünk).

Eszty
A C&A-ban nagyon jópofa kismamacuccokat láttam (gatyák, pólók, ingek, szoknyák), nem kerülnek sokba, vannak vagány zsebes gatyók is, meg kardigánok. Alkalmi nadrág is, fekete hajszálcsikos. Egészen 34-estől méretezve. A legjobb kollekció, amit eddig láttam. Kár, hogy rám még mindig hatalmasak.Kép Kismamamelltartót és bugyit fedeztem fel a Women's Secret üzletekben (Árkád, Westend), pamut, nagyon szép. Bugyi M-estől csak sajnos, de kétféle: egy amit a pocak FÖLÉ lehet húzni, egy olyan pedig, ami a pocak ALATT van lekerekitve. Fehér és fekete szinekben. Szép csikos kismama-szabadidőrucijuk is van.

Viki
A kismamaboltod NAGYON jó 5let, egyedi tervezésű és könnyen variálható ruhák bizony jók lennének pocakosságunk idejéreKép Gondolj majd a nem konfekcióméretű leendő mamikra is (az apró törékeny termetűekre, valamint a magas vékonyakra - Ők kapnak a legnehezebben ruhát maguknakKép

Jaja, a XVI. kerületből esetleg van valaki?Kép

Darla
Gratulálok a picilányhozKép

Andi+Lányok
Csütörtökön 4-től zongorakoncert? Megyünk?

Pumukli
Drukkolok!Kép Beszéld meg Vele, kérd meg, hogy mutassa meg magátKép Elméletileg már jó UH-al látható a neme!

Sziasztok!Kép
Fujj de sötét van és felhők..brrr....

Szilvus
19+3
szilvus
 
 


Pumukli! Én igazán olyan öklendezös tipus vagyok, de ahogy irtam tettem bele 1 citromot, igy inkább volt limonádé ize, mint szirup, nem is esett rosszul.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok,

Bogi,
táblázatba beírnád a lánynévhez a Nádját.
Bár még nem 100 %, mert a névlista áttanulmányozása után 18 név került az én listámra, amit aztán lecsökkentettem a 7-8-ra. Ennek az első helye a Nádja. De olyan rossz, az az üres mező a lánynévnél Kép

Köszi
Mariann 14+6
tmarianna
 
 


Sziasztok!

Tegnap voltunk 4D-n. Nagyon tökre jó volt. Egy kis virgonc lakik a pocakomban. Meg sem állt. Nagyon jó képek lettek róla. Hogy mi lesz, azt nem mutatta meg szerencsére, mert én nem akarom tudni, de 70%, hogy kislány. Szóval erre meg nem lehet adni. Igaz annak készült, de jobb, ha meglepi lesz.

Mariann!
Kérés teljesítve. Nagyon szép név a Nádja. Nem baj, ha kicsit oroszos.

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


A profilomba betettem egy szép képet. Ha nem érti valaki, szóljatok.
Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok Kismamik!

Kinga,
hát már én is úgy voltam, hogy azon lepődtem meg, ha nem volt hányingerem. Lassan úgy gondolom, hogy már nem is a terhesség miatt hányok, hanem a gyomrom egy kicsit kikészült. Majd pénteken azért megemlítem a dokimnak. Viszont úgy néz ki, hogy én is kezdek hízni! KépKép

Szilvia,
mostmár tényleg benézek a C&A üzletbe, kiváncsi vagyok rá. Sima, hagyományos gatyót akarok, mert a régiekbe már rég nem férek bele. Anyukám és párom nagymamája vett nekem 1-1 kandátoros gatyót, de annyit kell vele szenvedni ha pulcsi is van rajtam, hogy inkább veszek egy sima gatyót! Kép

Viki,
mesélj, mi volt a védőnőnél!

Eszty 17+1
eszty
 
 


Sziasztok!

Bogi: tényleg jól látható a csöppség arca.
Most látom a profilodban hogy te ott laksz ahol a nővérem sógornője, nem rég született nekik is babájuk a győri kórházban.

Tegnap voltam dokinál: megnyugtatott hogy nincs semmi bajom, a lábam azért dagad mert nem pihentem semmit, így most pihenésre fogott. És tényleg ma már nem volt bedagadva. Csinált uh-ot kb 24cm körül van, gyönyörűen fejlődik, de megint nem mutatta meg magát. Nagyon szégyenlős ez a csöppség.
Ezt a terheléses cukrot én sem úszhatom meg, nekem 1 hónapon belül kell mennem, valószínű hogy jövőhéten elmegyek minnél hamarabb túl legyek rajta.

sziasztok

Gabi

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


SziasztokKép

Bogi
Az arcocskája van a képen, ugye jól látom?KépÉs eltakarja a kezecskéjével. Nagyon kis cukiKép Kép

Gabi
Kiváncsi vagy a picur nemére, vagy inkább meglepit szeretnétek?

Rászántam magam a 4D-re, de csakis a szülők miatt, hadd mozizzanak.Kép Decemberben még Karácsony előtt szeretnénk elmenni (akkor leszek 26-28 hetes). Melyik rendelőt javasoljátok? Mennyivel előtte érdemes bejelentkezni? Van olyan hely ahol a CD-n kívül DVD-re is irnak?

Holnap reggel megyek védőnőhöz. Le fog tolni, mert a fogorvost nem látogattam meg, a vércsoportomat elkeverték a kórházban, igy azt sem tudom. És nagykabátban, gatyóban, csizmában, teli gyomorral ráállít majd a mérlegre és ostoba kérdéseket tesz fel. (1ébként nagyon jófej!KépHozzátok is kimegy a védőnő "környezettanulmányra"? Nekem már jelezte szándékát. A párom ki is akadt rajta, a szavaival élve: "mi a ...nak jön, ráuszítom a teknőst"..Kép

Kellemes (melegebb) napot!Kép

Szilvus
19+4
szilvus
 
 


Sziasztok!

Szilvi: én nekem nem annyira fontos hogy tudjam a nemét, párom szeretné nagyon tudni, meg hát a család.

Én úgy tudom a praxisban lehet dvd-re íratni, én az biztos hogy a 30. héten oda megyek, a Hattyúházzal nem voltam megelégedve.


Gabi

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Bogi,
nagyon kis édi a pocaklakód. Szinte rögtön lehetett látni. Kép

Szilvus,
szerencsére nekem még ilyet nem mondott, hogy eljönne hozzánk, de gondolom ez csak olyan rutin dolog.

Eszty 17+1
eszty
 
 


Sziasztok Lányok! Kép

BogiKép
Nagyon cuki a kismanód Kép

Eszty Kép
A rosszullétek idején úgy kerültem el a hányás-közeli állapotot, hogy amint felkeltem (6-kor általában) az volt az első dolgom, hogy leültem enni. Eleinte elterveztem, hogy mit fogok enni, amitől nem undorodtam, és céltudatosan nyúltam a hűtőszekrénybe. Ha nem ettem, akkor rosszul lettem percek alatt. Ez annyira bevált, úgy megszoktam, hogy most is azzal indítom a napot. Nyugodtan reggelizem, iszom 1 csésze meleg teát, beveszem az Elevitet, és utána jöhet a készülődés.....

Ma megyünk doki bácsihoz Kép Izgulok nagyon Kép Eddig csak a kórházban találkoztunk, magánba ma megyünk először. A férjemet két hete műtőtték, még elég gyenge, ezért apukám elvisz bennünket a rendelőbe, és majd haza is hoz. Tegnap aranyos volt apu, megkérdezte, hogy akkor most majd megtudja, hogy fiú vagy lány unokája lesz? Kép Tudnotok kell ehhez, hogy egyetlen lánya vagyok az apukámnak Kép és nagyon apás, amilyenek a lányok általában Kép és a szüleim nagyon várják már az első unokájukat! Kép

Üdv,
Pumukli
pumukli
 
 


sziasztok Lanyok!

Meg nem irtam ide csak a friss babasba, de most borzasztoan izgulok es ott nem biztos, hogy hamar valaszolnak. Szoval megtudtam az afp eerdmenyemet, ami sajnos kicsit alacsony lett, ezert a dokim holnapra berendelt UH-ra, genetikara. Van vkinek tapasztalata alacsony afp-vel? Az elobb mar bogtem is.

Szamoa 17+1
szamoa
 
 


Sziasztok!

Most jövök a MÁV-kórházból, genetikai UH-n voltam és nagyon-nagyon örülök, mert úgy néz ki, hogy kislányunk lesz!!!!!!!!!!!!!!!!!Kép (Én titokban azt is akartam...). Szerencsére rendben van minden a babával, most 16,6 cm és a doki nem látott fejlődési rendellenességet.

Viszont kérnék egy kis segítséget rövidítésekkel kapcsolatban, hogy mit jelentenek:
BPD - ez lenne a fej körtérfogata, ugye?
OFD - ??? (Has körtérfogata?????)
HC - gondolom ez a teljes hosszúság, mert ez 166 mm
AC - ????
Femur - combcsont hossza, ugye?

Viszont a vizsgálattal és a dokival abszolút nem voltam megelégedve, nagyon mérges voltam. Ez nem magánrendelés volt, hanem a kórház UH-specialistájához kellett menni, beírtak fix időpontra, ehelyett hárpmnegyed órás késéssel kerültem be, mert ez is az is be lett protezsálva, már egy csomóan kinn várakoztunk, az orvos (Harsányi, MÁV-osok figyelmébe, ez csak egy benyomás, hangsúlyozom) gyorsan elintézett, nem nagyon válaszolgatott a kérdéseimre, mondták ugyan, hogy hallgatag, de hogy még a feltett kérdésekre is csak kelletlenül válaszolt, az nagyon nem tetszett. Egyszóval a vizsgálat és az ember csalódást keltett, szerencsére az eredmény nem!!!

Jövő héten megyünk a Praxisba, remélem ott a pénzért normális bánsámódot kapok, nem kell körülugrálni, csak az alapvető dolgokat nyújtani... Remélem, ott is meg tudják majd erősíteni, hogy kislány és nem kisfiú! És többet láthatok majd a monitoron is...

Üdv
Andi
bagandre
 
 


Andi Kép

Gratulálok Lilihez! Kép
Mindjárt válaszolok Neked!

Pumukli
pumukli
 
 


Pumukli,
az a baj, hogy reggelente a konyhába elég nehézkesen megyek ki. Volt úgy, hogy kimentem és rögtön rám is jött a hányinger. Majd rábeszélem a férjecskémet, hogy menjen ki és csináljon egy piritóst. Kép

Szamoa,
mennyi az az alcsony érték? Ne sírjál, mert még nem jelent semmit, hogy a doki behívott genetikai ultrahangra. Egyáltalán nem biztosak ezek az AFP értékek. Kérlek ne aggódj, mert nem tesz jót se neked, se a babának.

Andi,
én szívesen segítenék neked a "kódok" megfejtésében, de nincs nálam a könyv, ahol le van írva. Ha holnapig nem kapsz választ (ami szerintem kizárt Kép, akkor majd holnap megírom!

Eszty 17+1
eszty
 
 


Nálunk is ki szoktak jönni a védönök, én ki is akadtam rajta szülés elött minek. Én nem akartam jöjjön, el is küldtem volna, de sajna veszélyeztett terhes lettem, nem mehettem tanácsadásra sem, igy el kellett hozza a beutalókat. Azóta meg az eredményeket is hozza ha ö kapja meg. Nagyon aranyos csaj, de ha nem lett volna gond és nem engedtem volna be ilyen korán.

Szamoa! Nem olvastam mennyi lett neked, nekem 0,6 MOM és nem volt baj. Ne legyél ideges, én azt vettem észre, hogy egy csomó lányt elküldenek magzatvizvételre, de olyannal még nem beszéltem akinek rossz lett volna az eredmény, szerencsére sokkal több a jó! Legyél nyugodt, biztos minden rendben lesz. Persze tudom milyen érzés amikor ráijesztenek az emberre, én ezért vállaltam a magzatvizvételt, mert tudtam 4 honap bizonytalanság megörjitene!

képzeljétek tegnap óta elötejem csurog. Akinek szokott lenni annak késöbb sok teje lesz, tudja valaki? Van összefüggés?

Karmen(25+5)

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Eszty, Karmen
0,4 lett az eredmeny. Ha ugy adodik, vallalom az amniot, mert vegig idegeskedni sokkal rosszabb szerintem is.

Sz. 17+1
szamoa
 
 


Szamoa,
ezt olvastam: Az AFP 0,7 az alsó normális határ, első terhességben, fiatal korban rendszerint semmit nem jelent. A bHCG 1,0 Momk a normál tartományt jelenti. És attól is függ, hogy mikor veszik le és hogy mikori a terhesség. Neked mikor vették le? Ha megnyugtat téged, és az ultrahangon sem mondanak semmit, akkor csináltasd meg az amniot. Énnekem csak pénteken lesz meg az eredmény. Múlthét kedden (16. héten) vették le nekem.

Eszty 17+1
eszty
 
 


Nekem mult het hetfon vettek le. Az pont betoltott 16 het. Tuti annyi idos a baba, mert tudjuk mikor keszult.
Sz. 17+1
szamoa
 
 


Sziasztok!

Szamoa, ne sirjál,én sajna nem tudom még mi a nagyonalacsony de probálj megnyugodni.

Voltam az uj védönönél, nagyon-nagyon unszimpatikus!!!Olyanokat kérdezetett hogy csak néztem, mekkkora a lakásunk, hogy mennyit keresünk meg ilyeneket,lakásig válaszolgattam aztán mondtam neki hogy ne haragudjon de talán kicsit eltértünk a tárgyytol.Szép??ÉS szerintem tuti hogy iszik a nö, szoval szeretném ha irnátok hogy mi a modja a védönö váltásnak, mert a házba nem szivesen engedném be ezt a nöt.

Köszi a segítséget

Sziasztok Viki
bencebaba
 
 


Sziasztok Lányok! Kép

Szamoa Kép
Ne sírj, és fölöslegesen ne aggódj! Nem tesz jót Nektek! A babád érzi a Te lelkiállapotodat...Nyugaton már nem is végzik az afp-t, pontosan azért mert félrevezetőek az eredmények, és mindenképpen csinálnak genetikai uh-t, ezért az afp-t kihagyják.
Mész uh-ra, nyugi, és a doki meg fog nyugtatni, hogy minden rendben van, szépen fejlődik a kisbabád! Kép

Voltam táppénzen, és akkor a védőnő engem is meg akart látogatni, cxsak nem értettem, hogy miért. Azt tudom, hogy majd muszáj beengednem, ha megszületik a manónk, de én addig nem akarom!
Úgy látom, hogy vagy nagyon jó védőnőről, vagy nagyon rosszról számoltok be....bevallom, én sem vagyok megelégedve, többet vártam, ha már muszáj odamenni...De állítólag a doki is pecsétel a kiskönyvbe, és a védőnő + doki pecsétjeivel együtt kell meglegyen a 4 alkalom....Ti mit tudtok erről? Ezek alapján nem kell eljárni a védőnőhöz, elég ha a doki pecsétel?

VikiKép
Nem csodálom, hogy váltanál...én is leállítottam volna ilyen kérdéseknél! Borzasztó! És még iszik is!?

Pumukli
pumukli
 
 


Halihó!

Nekem 0,8 lett az AFP MOM, erre ma azt mondta a doki, hogy hát igen, egy kicsit alacsony, mert 0,9-től normális, de mivel rendben talált mindent az UH-n, ezért nem is foglalkozom tovább ezzel... Szerintem az UH sokkal többet ér, mint a AFP eredménye, addig felesleges előre parázni és idegeskedni!Kép

Senki nem tud nekem segíteni megfejteni ezeket a rövidítéseket, amiket az előbb kérdeztem???? Érdekelne, mi mit jelent...

Pumukli!
megy a válasz!!!Kép

Andi
bagandre
 
 


Andi Kép
Behozom holnap a könyvecskét, amiben benne vannak ezek a rövidítések, oké?

Pumukli
pumukli
 
 


Sziasztok

Annyira örülök Andi LilijénekKép És főképp annak, hogy minden OK VeletekKép Dokival ne törődj - mint mondtam a tudására volt szükséged, nem a kedvességére. Nekem múlt csüt-ön kb. 20 cm-t mondott a doki a baba teljes hosszára lábaival(CRL 12,1 volt), tehát vagy valóban "idősebbek" vagyunk Nálad, vagy lóbébim leszKép
Rövidítésekre leltem egy weboldalt a múltkor, keresem és küldöm.

Pumukli
Igen-igen, olyan kis lelkesek tudnak lenni szüleink, ugye? Anya is már szinte jobban várja mint mi, holnap Ő is elkísér szivhangot hallgatni!Kép Első unoka lesz szintén. Anyósnak a második, a párom nővérének van egy 8 éves nagyfia.

Szamoa
Ne sirj! A genetikai UH-ra küld az orvosod, annak az eredménye megnyugtató lesz. Az AFP eredmények nagy része vagy kevesebb, vagy több, de az nem azt jelenti, hogy baj van. Ne idegeskedj! Árt mindkettőtöknek.

Karmen
Én azt hittem csak örökbefogadás esetén mennek környezettanulmányra. Szerintem marhaság, na mind1. Szeretettel várjuk, ha jönKép Majd elpakoljuk az ostorokat, korbácsokat és a két pitbullt, hehe.

Szilvus
szilvus
 
 


Jaj, lanyok! Olyan aranyosak vagytok, hogy vigasztaltok! Egyszeruen nem tudom elhinni, hogy barmi baja lehet a babonak, remelem ez holnap be is bizonyosodik!
Koszonom a sok biztatast!
Sz.
szamoa
 
 


Viki, Pumukli
Bizony ilyeneket kérdezett tőlem is. Biztosan a statisztika miatt kell Nekik. Én választottam Őt, bár állítólag NEM LEHET, csak ahhoz lehet menni, akihez a körzetetek szerint tartoztok. Nálunk ketten praktizálnak és "harc" megy a kismamákért, mert nagyon kevesen vagyunk. Anyu zsírozta le, hogy hozzá kerüljek - az Ő lakcímét irtuk be, igy máris oda tartozom. Próbáljátok meg, ha szüleitek közel laknak, hátha abban a körzetben más a védőnő.... Csak egy 5letKép A kérdéseknél majd' leestem a székről. Pl. védekeztünk-e most a teherbeesésnél, ezidáig hogyan védekeztünk, legmagasabb iskolai végzettség anya, apa esetében, saját-e a lakás vagy bérelt, mekkora, hány szoba, van-e gépkocsink, havi jövedelmünk, munkahely neve, stb. De hangsúlyozom: nagyon aranyos védőnénim van. De Pumuklinak igaza van, a doki látogatásával együtt 4 alkalomnak kell meglennie. És erről a doki ad majd egy igazolást, hogy a kötelező 4 alkalommal megjelentél a terhestanácsadáson, ennyi.Kép

Szilvus
szilvus
 
 


Viki, Pumukli
Bizony ilyeneket kérdezett tőlem is. Biztosan a statisztika miatt kell Nekik. Én választottam Őt, bár állítólag NEM LEHET, csak ahhoz lehet menni, akihez a körzetetek szerint tartoztok. Nálunk ketten praktizálnak és "harc" megy a kismamákért, mert nagyon kevesen vagyunk. Anyu zsírozta le, hogy hozzá kerüljek - az Ő lakcímét irtuk be, igy máris oda tartozom. Próbáljátok meg, ha szüleitek közel laknak, hátha abban a körzetben más a védőnő.... Csak egy 5letKép A kérdéseknél majd' leestem a székről. Pl. védekeztünk-e most a teherbeesésnél, ezidáig hogyan védekeztünk, legmagasabb iskolai végzettség anya, apa esetében, saját-e a lakás vagy bérelt, mekkora, hány szoba, van-e gépkocsink, havi jövedelmünk, munkahely neve, stb. De hangsúlyozom: nagyon aranyos védőnénim van. De Pumuklinak igaza van, a doki látogatásával együtt 4 alkalomnak kell meglennie. És erről a doki ad majd egy igazolást, hogy a kötelező 4 alkalommal megjelentél a terhestanácsadáson, ennyi.Kép

Szilvus
szilvus
 
 


Szilvus!:-)

Ha 3 nappal vagy csak idősebb nálam, akkor hogy lehet a kisfiatok 4 centivel hosszabb???Kép vagy tényleg vasgyúró óriásfiatok lesz???Kép
A párom mindig azt mondja, ha nem eszem, hogy "egyél, mert kismacska nem kell".. remélem, tényleg nem lesz "kismacska" a Liliből...Kép

Már alig várom, hogy mehessek haza, a nem túl kedves doki felvett néjány percnyi anyagot ma a vizsgálaton videokazettára, azt akarom már nagyon megnézni, hogy látunk-e majd valamit egyáltalán belőle vagy tiszta homály lesz az egész...

A védőnő tőlem nem kérdezett olyanokat, hogy autó, jövedelem, stb., csak a végzettséget és hogy az épülő házunk mekkora lesz, de azt se túl részletesen, valószínűleg bizalmat szavazott nekem, hogy nem putriba visszük a gyereket, nem tudom. De környezettanulmányt ő is említett. Úgy látszik tényleg ez a menete a dolgoknak...

Andi
bagandre
 
 


Andi
Ezeket leltem:
CRL – A baba ülőmagassága (fejtetőtől farokcsontig)
BPD – Fej keresztmetszete
OFD – ezt nem találtam. A mellkasátmérő az THQ (ilyen idősen kb. 4 cm)vagy THD. Milyen értéked van itt?
HC - Fejkörfogat
AC – Haskörfogat
Femur - Combcsont hossza

Akkor nem értem a védőnénimet, még mondta is hogy a hallottak alapján a legjobb helyre jön hozzánk a bébi, mégis kell a környezettanulmány. Affene, statisztikai adat leszünk?Kép

Szilvus
szilvus
 
 


Éntőlem nem kérdezett a védőnő semmi ilyesmit, csak hogy védekeztünk-e, hányadik gyerekünk lesz, hol dolgozunk és mit. De anyagi hátteret és környezettanulmányt nem említett. Remélem nem is fog, mert szerintem fölösleges. Kép

Nem tudjátok, érdemes videóanyagot kérni a 17. héten? Ugyanis én majd pénteken megyek és legszivesebben felvetetném velük, de nincs kiírva, hogy csinálnának és nem tudom, hogy mennyire tudnám otthon elmagyarázni. Kép

Eszty 17+1
eszty
 
 


Andi
Vasgyúró jaja, néha úgy érzem, mintha 2 focicsapat rangadót játszana idebenntKép
Leírom Neked a múlt csütörtöki adatokat, egyeztessük összeKép
Számított hét: 19
BPD: 43 mm
THQ: 40 mm
CRL: 12 cm
Többit csak nézte, de a papíron ez a 3 adat van. Mondjuk az apja elég vasgyúró most, bár "kismacskának" születettKép

Puszi Mindenkinek, lassan megküzdöm a hazaúttal (tegnapi csúcsteljesítmény: a 15 km 1,5 óra alatt!!!)

Szilvus
szilvus
 
 


Sziasztok!

Andi! BPD: koponya két falcsontja közti távolság
Femur: combcsont
Másik 3-at nem tudomKép

Viki! huh, jól kifogtad ezt a védönöt..elég veszélyes.
A védönöm tölem is kérdezett iskolai végzettséget, de jövedelmet, meg autót meg lakás nm-ét azért nem. Biztos statisztikához kellett.

Linda(13+0)
linda
 
 


Sziasztok!

Köszi az eddigi adatokat, de valahogy még nem állt össze a kép:

BPD - 45 nálam, ez tényleg a fej keresztmetszete lehet
Nálam THQ és CRL nem volt, Szilvus!!!
OFD - 55 (mi lehet vajon 5,5 cm a gyereken???)
AC - 130 - ez lehet a haskörfogat????? akkor kész hordó lenne a gyerek!Kép
Femur - 28, ez tényleg a combcsont
HC - 166, ez csak a teljes hossz lehet, vagy mégsem???

Maradt tehét a kérdéses 55-ös OFD és a 130-as AC.

További tippeket várnék!!!Kép

Szép estét Mindenkinek, én is lelépek!

Andi
bagandre
 
 


Sziasztok!
Eszty!
Szerintem mindenképp vigyél kazit. Mi az első alkalommal nem vittünk. Nagyon, de nagyon bánom. Akkor még csak 11 hetes volt a baba, de ami mozgást bemutatott, majdnem sírtam. Azóta is az egyik mozgásformáról elnevezve beszélünk róla, de a felvétel csak a szívünkben van. A második kuksizást pedig végig aludta, már azt hittem valami baja van. Akkor a doki finoman megbökte a pocim, így arrébb ment a pici. De az is fantasztikus, ha egymás után egyre nagyobb a manó a felvételeken.
Amikor nekünk a doki szólt, nézzék ott az arca, valami ufószerűt láttunk. De ha többször megnézed, már sokkal jobban érteni. A nagypapa többször is megnézte, úgy gyönyörködött benne. Megértik, hidd el!
Üdv, Kinga
ikinga
 
 


Sziasztok!

Igen, az arcocskája látszik. A keze a feje mellett van. Zavarta az UH, és egyből befogta a fülét. A videó is nagyon élvezetes, tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek. Kicsit drága mulatság, de megéri. (Legalábbis itt Győrben elég profi). Bár azt mondták, hogy igazán a 27-28. hét körül érdemes menni, mert akkor már elég jól látszik mindene.
Most megyek, mert a férjem elkergetett. Át akarja rendezni a szobát Kép

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?