Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok

Megint van pár dolog, amire szívesen reagálok (nék), de kicsit csapongó leszek, mert kevés az időm.

Először is: én nem igazán mesélek a gyerekeknek régi grimm és andersen meséket. Számomra annyira borzasztók ezek a mesék, hogy felvágják a farkas hasát, meg a szülők világgá küldik a gyereküket, a boszi meg meg akarja őket főzni, hogy eszem ágában nincs. Akkor már inkább a minimax. Ha mesélek nekik, akkor is olyan állatokról, vagy bármiről, amiben semmi borzasztó nincs. Szerintem régen a világon sokkal több borzalom volt, csak nem tudtak róla annyit az emberek.

Cumiról: hát Szücsi, nem tudom, hogy fogod csinálni, épp ezen gondolkodtam a múltkor, hogy 1 gyereknél még nem olyan nehéz következesnek lenni, meg napirendet tartani. De szerintem tuti te is oda fogod adni a cumit a kicsinek, ahogy az első nap felsírja Annát, akit nagynehezen elaltattál... Egyébként megkérdeztem az óvónőket, és azt mondták, ne akarjam leszoktatni róla, úgyis csak akkor lehet, ha ő elszánja magát. Anyósom mesélte, hogy 2 évesen elvette a fiától a cumit, erre rászokott az ujjára, és 11 éves koráig szopta az ujját. Úgyhogyo még hagyom a témát.

Ágyból kiesés: Levi 2x kiesett már az ágyból, az elsőnél kivettünk egy rácsot és megtanítottuk kimászni, a másodiknál már ki tudott mászni mégis kiesett, szerencsére az nem volt vészes, már tudott esni, gondolom, elérakta a kezét. Mostmár simán kimászik, ha nem akar aludni, úgyhogy gondolkodunk a rendes ágy kérdésen.

A roma kérdéshez túl sokat nem lehet hozzáfűzni szerintem, engem ami a robbanásig bosszant: szinte az összes baleset, amit mutogatnak a tv-ben a gyerekekkel, velük történik, de állandóan ha megyek autóval, ott ugrándoznak a gyerekek az út szélén, és ha elütöd őket, akkor téged lincselnek meg.

Na még akartam írni, de mindenki itthon van, és ilyenkor nem megy.... Folyt. köv. valamikor sziasztok

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Sziasztok!

Nika! Az avatar képedből, nem gondoltam, hogy 95 vagy :lol: :lol: !

Erika! Nemrégen még mosogattak heti váltásban esténként, de már lemondtam róla, mert csak hallgattam,hogy ki, mikor mennyit :roll: :evil: . Erre azt mondtam, hogy akkor mosogassanak ha segíteni akarnak nekem, de úgy tűnik nem akarnak.....
A szobájukat ki kell takarítaniuk hetente (ráférne naponta is!!), de ha Kitti takarít akkor csak betolja a porszívót középre és kész :evil: !
Ígyhát sajnos nincsenek praktikák már.... Van számítógépről letiltás ha végképp kihúzzák a gyufát.

Melcsi! Én is így látom a mai világot,és tényleg csak reménykedni tudok, hogy változik már valami, mert ha nem akkor katasztrófa lessz :cry: !
Annyira édesek Pöri és Luku :lol: ! Annyira jót nevettünk a Piroskás történeten :lol: ! (felolvastam Gábornak)
Luku tényleg fejlődik nagyon, rakj már fel képeket ha van időd!
Emese is annyira látványosan fejlődik most az utóbbi két hétben!
A tali tényleg jó lenne, én benne vagyok (remélem Gábor is :lol: ) és szerintem is jó lenne a tavalyi helyszín!

Sziasztok!

KépKép
mandula35
 
 


Sziasztok!
Csak egy történettel színesíteném az utóbbi hozzászólásokat: anyósom járt jópár éve valamiért az önkormányzatnál már nem is tudom miért. Segélyosztó, igénylő nap volt. Rengetegen voltak. Valaki rosszallóan megjegyezte, h ahelyett, h dolgoznának itt várják a segélyt. Mire az egyik megjegyezte: minek dolgozzunk? A parasztok úgyis eltartanak minket! :shock:
Nika! És mennyiről indultál a terhességnél (vagy írtad, csak elkerülte a figyelmem)?
Melcsi! Mindig élvezettel olvasom amit a kicsikről írsz!
Lányok, leírnátok, h kinek mikor kezdett el forogni, kúszni-mászni, állni, járni a csemetéje? Tudom, h nem kőbe vésett a dolog, de akkor is! Érdekel! Előre is köszönöm annak, aki leírja!Bocsánat :oops: , de engem most ez foglalkoztat! (A nagyobb gyerek-témához nem tudok mit mondani... Majd később... Bár abban azért reménykedem, h a pici és kicsi a gyerekem témában majd érdekelt leszek!)
Hát, nekem is kedvem lenne elköltözni egy szigetre...néha...gyakran... :wink:
További jó hétvégét!

Kép
ermoni
 
 

 
 

ermoni: 103-al indultam és 115-el mentem szülni és mikor hazajöttem egy hét múlva már 98 voltam szóval 5kg még le is ment de azóta semmi pedig szoptattam még most is szoptatok :):):):):):)):

Nekem Gergő elég korán megfordult hasról hátra kb 3-4 hónapos volt aztán nem sokkal később forditva is :) ülni megült ha ültettük de magától nem kb 5-6 hónaposan aztán megállt és kb 9 hónaposan elkezdett mászni,felülni ,állni és majd másfél hónapra rá elindult szóval kb másfél hónap leforgása alatt mindent megcsinált :):) Viszont beszélni még nem nagyon hajlandó de saját nyelvén annál többet :) be nem áll a szája csak mi nem értjük :):):):):):)

nika70
Salgótarján
 
 


True!

Ajánlom Fésüs Éva:Ezüsthegedű c. mesekönyvét. Nagyon-nagyon aranyos és rövid, könnyen érthető, emésztehő mesék vannak benne. És ami fontos:nagyon szép a nyelvezete, plusz tanulságosak a mesék. Manapság elfelejtik sokan, hogy igenis kellenes a tanulságos mesék, nem csak a modernek, mert igenis tanul belőle a gyerek és az érzelemvilága is fejlődik.
Érdemes többször elolvasni és utána megbeszélni, legalábbis Balázsomnál ez nagyon bejött. (Pedig ő elég vad, fiús, verekedős gyerkőc, de úgy tűnik, hatással van rá)
Erika

Kép
arvaerika
 
 


Sziasztok!
Mi éppen lomolunk, ugyanis jövő vasárnap lesz a lomtalanítás, amit én csak össznépi hulladékátcsoportosításnak nevezek... Szerintem a mienkből is fognak "csemegézni".

Egy kis ismeretterjesztés újra.

A múltkori finnugor származáselmélethez még egy érdekesség. Az 1848-as szabadságharc leveréséig létezett egy könyv, amely közkézen forgott, címe: Hármas Kistükör. A könyv katekizmus módjára összeállított kérdésekből és feleletekből állt. Az utolsó, 1849-50. évi kiadás 193. oldalán olvasható:
"Kiktől származnak a magyarok?
A Szittyáktól. (szkítáktól)
Hol laktak régen?
Ázsiában, Napkelet felé."
Tehát addig ténylegesen oktatták és az emberek tudatában így élt!!!
És találtam egy újságcikket az Itthon c. nemzeti kulturális havilap februári számában, amely egy ma is létező belső-ázsiai magyar népcsoportról/törzsről számol be. Ugyanis másfél ezer évvel ezelőtt nem vándorolt el az összes törzs ide a Kárpát-medencébe, hanem maradtak még ott is. Tulajdonképpen Julianus barát (XIII.sz.) is az ő felkutatásukkal foglalkozott két útja során (kereste a Régi Magyrokat), róla biztosan hallottatok. Nos, 2006 őszén egy magyar kutatócsoport utazott Kazahsztánba. És akkor az újságcikk:
"Egy 5 fős kazak-magyar kutatócsoport, több mint egyhónapos tudományos expedíció keretén belül járta be a területet. Feltérképezték és meglátogatták a madjar törzs által lakott terület minden települését. Minden elérhető madjar személyen elvégezték a klasszikus antropológiai vizsgálatot és méréseket, valamint a törzs minden férfi tagjától genetikai mintát vettek a későbbi genetikai vizsgálatokhoz (Y-kromoszóma vizsgálat). Az expedíció megérkezésekor nagy szeretettel fogadták őket a helyiek.....A kazakisztáni madjar törzs tagjaitól begyűjtött DNS mintákat 39 populáció genetikai mintájával hasonlították össze (az apai ágon öröklődő Y-kromoszóma jellegzetességeit vizsgálva). Kiderült, hogy az összehasonlító vizsgálatba bevont 39 népesség közül, a kazakisztáni madjarokhoz legközelebb a magyországi magyar minta áll (ezt követően hasonlít csak a kazak, oszét, üzbég és ujgur mintákhoz). Az eredmény még a valamilyen hasonlóságot váró kutatókat is meglepte, hiszen legalább ezerötszáz (1500!!!) éves különélés és több ezer kilométer választja el a két népességet. Ez a felismerés pedig magyar ember számára nem lehet közömbös!......Az expedíció ottléte alatt a kazak médiákban kiemelt helyet kapott. Érdekes módon a Magyar Nemzeti (?) Televízió nem tartotta fontosnak egy hír erejéig sem, hogy foglalkozzon az üggyel, pedig még a Szaud Arábia-i TV is tudósított róla!


Remélem Ti is érdekesnek találjátok, engem nagyon megfogott a cikk, amely egyébként 5 oldalas (képekkel együtt), és amolyan úti beszámoló.
regina3
 
 


Még annyit, hogy a László Gyula Történelmi és Kulturális Egyesület jóvoltából létezik egy alternatív történelemkönyv. Egyelőre az 5. és 6. osztályosoké készült el, már egy ideje kapható. (Folyamatban van a 7. és 8. oszályosoké is.) Én tavaly megvettem és szerintem egyszerűen pazar, bár úgy gondolom, hogy inkább való nekünk felnőtteknek, mint annak a korosztálynak. De a lényeg, hogy már ilyen is van!
Így néz ki:
http://www.magyarmenedek.com/products/554/Tortenelem_5__osztaly_-_Bakay_Kornel.htm
regina3
 
 


regina3
 
 


regina: ez megint egy érdekes cikk. Köszönjük neked :):)

nika70
Salgótarján
 
 


Ma "cillkuszban" voltunk! Mivel egy ideje ha nem birok Emesével, azt mondom Neki: ne csináld a cirkuszt!, Ő meg amikor épp halandzsázik, akkor jön a "Baluda meg a cillkusz", hát gondoltam, itt az ideje hogy megnézzük, mi is valójában a cirkusz. Apával mentek be, mi Lukuval sétáltunk és játszótereztünk kicsit, a lányomat pedig lenyügözték a látottak. Épp egy nagyon látványos müsort kezdtek, több lovas szám, elefántok és tigrisek is vannak, meg a többi szokásos produkció, telitalálat volt, zengett még lefektetéskor is, hogy miket látott a "cillkuszban" :D Egyébként sajnálatosan kb félház volt Dezső szerint, az előadás előtt 10 perccel az első sorba kapott jegyet! Szomoru, hogy a valóban szinvonalas Nagycirkuszt igy lefölözik a bóvli vándorcirkuszok (nekem volt szerencsém 1-2-höz, soha többet nem viszek oda gyereket!).
Lukuval remekül végigpróbáltuk a hintákat, a rugósokat is, nagy tetszést aratott, a homokozóban pedig oldalazva, kapaszkodva lépegetett, a kis kezével szórogatta a homokot és nem ette meg.
Sajnos a Városliget is feketéllik, nem is időztünk sokat a cirkusz után, pedig gyönyörü játszótereket csináltak...
Ermoni!
Emesém 3 hónapos és 1 hetes volt, mikor hasrafordult, 7 hónaposan mászott, 8 hónaposan felállt és 1 évesen tett meg 16 lépést egyedül.
Lukum majdnem 5 hónaposan fordult hasra, 6 hónaposan kuszott, 8 és fél volt, ,mikor felállt, és pár napja mászik rendesen.
Máté is hasonló volt mint Luku, és mindhárom előbb tudott állni, mint ülni.
Mandulácska!
Remélem hogy találkozunk ujra! Nagyon kiváncsi vagyok Emesédre!
Regina!
Köszi, én erről hallottam egyébként, szerintem nem véletlenül madjar az a népcsoport különben!
Szemezgess csak!
True!
Én nem tartom olyan borzastónak ezeket a meséket, sőt bevallom, még rá is nyomom a hangsulyt, hogy "bekapta a nagymamát", de a lányom szemrebbenés nélkül hallgatja, és hasonló hangsullyal adja elő. Remélem nem okozok nagy kárt benne, legalábbis nem szokott rosszakat álmodni. Dehát ezek olyan tradicionális mesék, kell őket ismerni. Ez az én véleményem.
Holnap megint megyünk a "gyógyitóba", Emesét is visszük.

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Sziasztok

Melcsi! Valóban, ha ki tudja beszélni, akkor nem okoz bennünk gondot, én is olvastam, de én magam tartom szörnyűnek őket. Tök jó lehetett a cirkusz, sajnos nekünk vidékieknek marad a vándorcirkusz, még ennek is örülünk... De most, hogy így mondod, egyszer fel kellene menni, csak olyan hosszú az út, hogy mire odaérünk, nem biztos, hogy végigülnének egy előadást.

Ermóni, valóban nagyon különböző a gyerekek mozgásfejlődése, Marci nekem 3és fél hónaposan hasrafordult, 8 hósan járt kézenfogva, 10 és fél hósan egyedül, viszont a kicsik 6 hónaposan fordultak meg, szinte napra pontosan 9 és fél volt mindkettő a mászásnál, Hanna 17, Levi 15 és fél hónaposan indult el. De az egyik ismerősöm kislánya 20 hónaposan indult el egyedül, és semmi gond nem volt vele, csak ilyen lusti és félős volt.

Erika, általában úgy alakítom én is a mesét, hogy valami tanulság legyen benne! Kösz az ajánlást, majd megnézem, hátha látom valahol ezt a mesekönyvet. Sok régi mesét is olvasunk, pl. a rút kiskacsa, meg a La Fontaine mesék tetszenek, csak amiben megesznek, megfőznek, megmérgeznek embereket, azok nem szimpik nekem.

Nálunk a segítés úgy működik, hogy Marcinak amit mondunk, meg kell csinálnia. Visszafeleselésért, rossz jegyért, nem szófogadásért számítógép, play station megvonás jár, sajnos, én ebben nem vagyok olyan következetes, mint apa, ha nagyon igyekszik és sokat segít, feloldom a büntit. Játékösszepakolásban a kicsik is segítenek, csak az a baj, hogy nálunk nemcsak játszáskor vannak szét a játékok, hanem gyakorlatilag folyamatosan megy a széjjelpakolás. ehhez még hozzájön az, hogy Levinek most az a hülye szokása van, hogy egyszercsak odamegy valahova, kinyit egy szekrényt, és ami benne van kidobálja. Sokszor észre sem veszem, mert nem járok arra, csak este mondjuk mikor beviszem aludni :shock: Remélem, leszokik róla.

Na megyek a 7vége utáni nagytakarításra :lol: :lol: Ha mindenki itthon van, lehetetlenség úgy kitakarítani, hogy látszata is legyen. Kíváncsi vagyok, ha dolgozni fogok, akkor mi lesz??? Sziastzok

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Sziasztok!

Jó sok témát feldobtatok, megmondom őszintén, volt amihez szándékosan nem szóltam hozzá.( romák) Egyébként is avval értek egyet, hogy régen is voltak borzalmas dolgok, csak nem tudtunk róla ( gondoljátok csak el mi lehetett egy kis faluban, zárt közösség, ahogy Melcsi szokta mondani "az asszony szoknyája sok mindent eltakar", ez a mondás sem véletlenül maradt fenn..., vagy Móricz Árvácskája...)

Mesék: én nem vagyok szakértő, de úgy tanultam, hogy a mese pont attól mese, és pont avval tölti be a funkcióját, hogy meseszerű elemek vannak benne,( a gyerek pontosan tudja, hogy a valóságban egy farkas sem eszi meg a nagymamát) amik átélésével a gyerek oldja a benne lévő feszültségeket, persze az emlegetett "borzalmas" mesék nem a 3-4 éves korosztálynak, hanem a 5-10 éveseknek való és persze az élményt a szülőkkel kell átélni, "kibeszélni". A tv-ben látott mesékkel pont az a probléma, hogy azt a gyerek általában egyedül nézi ,( egyfelől így kényelmes, másfelől oly bődületes marhaságok, hogy a felnőtteknek nincs hozzá idegzetük) és a látott történeteket nem tudja feldolgozni a "helyére tenni".
Szerintem pont ezt támasztja alá amit Melcsi mesélt, hogy Pöri úgy játszotta el a mesét, hogy " farkas, ne edd meg a nagymamát", tehát pontosan tudja és a mesék által ez erősödik benne, hogy az öreg, elesett mamikat nem szabad bántani... és talán evvel lesz elérhető, hogy ezt olyannyira "magáévá" teszi, beépül a lelkivilágába, hogy kamaszként sem fogja fellökni a buszon a nénikét. ( Legalábbis ezt így tanítják az okosok és én még mindig hiszek benne, hogy ez így működik.) Azért bármennyire is általánosítjuk a társadalmi jelenségeket, ha megnézzük konkrétan, hogy egy-egy fiatalkorú bűnelkövető, vagy még csak deviáns gyerek milyen társadalmi rétegből, milyen családból, milyen generációkon áthúzódó terheltéggel bír, akkor rájövünk,hogy talán nem véletlen jutott odáig ahol tart, vagy nem véletlenül viselkedik úgy, meg van az oka, hogy miért csapódik egy-egy fiatal deviáns csoportokhoz. Az én ismeretségi körömben is van egy ilyen 16 éves kislány és bizony már 4-5 éves korában prognosztizálható volt a sorsa. Sajnos.A legritkább esetben fordul elő, hogy valaki "derült égből villámcsapásként" lesz iskolakerülő, agresszív, kábítószeres, prosti, zsebtolvaj és még sorolhatnám.

Regi!

Egy pár évvel ezelőtt a Frei Tamás járt ennél a népcsoportnál, emlékszem a filmre, de igazad van, az is csak az "érdekesség" kategóriába tartozott, komolyan nem foglalkozik vele senki. Az lesz az előrelépés, amit te is írtál, ha az iskolában tanítják, akkor is kell legalább egy generáció, amíg ez befészkel az agyakba.

Melcsi!

Én a magam részéről nem szeretem a "cillkuszt", de a gyerekeket mindenképp el kell vinni. ( bár ott meg felvetődik az állatvédelem, szerintem ezt is a helyére kell tenni a gyerekek fejében, ugyanúgy, mint a meséket, és ne is beszéljünk az - általában kínai - gyerekek "mutatványairól", erről is volt egyszer egy film...jobb nem is gondolni rá)

Na, hirtelen ennyi jutott eszembe. Mi hétvégén panzió nézőben voltunk, nagyon alakulni látszik egy hely,csak még a bank ajánlatát várom ( aztán majd arra ébredek, hogy a bilibe lóg a kezem).

megyek haza, mert délután én leszek a pesztonka.

Sziasztok Éva
fanny01
 
 


Sziasztok!


A mesékhez muszáj hozzászólnom – szakmai ártalom – de csak röviden...
A legfontosabb az a mesében, hogy segít a gyereknek a feszültségek feldolgozásában, ahogy Fanny is írta. Fő motívumai a vágyteljesítés, a veszély-megmenekülés. Vagyis azt közvetíti, hogy bár a világban vannak veszélyek, a kicsik és a védtelenek ( mint a gyermek maga) mégsem teljesen kiszolgáltatottak, a nagy bajból is megmenekülhetnek, tehát a gyerek biztonságérzetét, pozitív világképét erősítik, és ez nagyon fontos!!! Volt egy csoportom ahol mindig a legfélősebb gyerek kérte az oviban a Piroska és farkas-t és a hasonló meséket, mert újra és újra átélte a megmenekülés élményét, látszott az arcán a boldog megkönnyebbülés amikor minden jóra fordult. Ez segít neki hogy a túltegye magát az ijesztő dolgokon, hisz a végén úgyis jóra fordul minden. Itt jegyzem meg, hogy csak pozitív kicsengésű mesét szabad ovisoknak mesélni, pl. Andersennek nem minden meséje ilyen.


Móni
Anna is elég későn csinált mindent: 6 és fél hós volt mikor megfordult, 8,5 hósan mászott szabályosan, 9,5 hósan mászásból felült, 10 hósan állt fel, és 14 elmúlt mire elindult. Viszont most már sokkal többet és szívesebben sétál mint a barátnője aki 1 évesen járt... igaz ha fáradt, elesik a saját lábában is, és valószínű hogy tornászbajnok sose lesz belőle, de ezzel ki tudok békülni...
Én nagyon aggódtam míg nem fordult, mert az összes korabeli baba 1-2 hónappal megelőzte ebben, de az én lányom is duci-juci volt, hasonló mint Janka, fél évesen 8 kg, az ilyen babáknál gyakori hogy lassabban indul a mozgásfejlődés. Ráadásul én terhesség alatt végeztem egy speciális szenzomotoros tréning tanfolyamot, mondanom se kell hogy az összes ott tanult problémát látni véltem a gyereken...
Szóval ne aggódj, de esetleg lehet rásegíteni, forgatni, betekerni plédbe és kigurítani, nagylabdára fektetve hintáztatni előre-hátra, jobbra-balra, le-föl, illetve ugyanezt takaróba téve, ketten megfogjátok a 4 sarkát és lengetitek benne minden irányba. Szeretik a babák és nagyon jó hatása van az idegrendszer, a vesztibuláris rendszer fejlődésére, ami minden mozgásfejlődés alapja.
Ha esetleg 1 hónapon belül nem fordul meg, nézesd meg Dévényessel, hátha túl feszes vagy túl laza az izomtónusa.
Ja és az én vesszőparipám: babaúszásból a merülést ki kéne hagynni, mert a búvárreflex fenntartása gátolhatja az idegrendszer fejlődését.

True
Igen, attól tartok igazad lesz a cumival kapcsolatban... főleg mivel Anna elég éber alvó, és már előre sajnálom hogy majd felsírja a kicsi. Viszont nem minden baba szereti a cumit, és talán anélkül is meg tudom nyugtatni. Legalább pár hetet mindenképp ki kéne bírni nélküle, míg megtanul ügyesen szopizni, nehogy a cumi bezavarjon a szopiba, hallottam már ilyet.


Melcsi
Nálatok hogy alakult az hogy Pöri eredetleg nem cumizott, Luku óta igen?Úgy értem, Pörinek nem is adtál régen cumit, vagy csak nem fogadta el?Illetve ha Pörinek nem adtál mikor kicsi volt, akkor Lukunak miért?
Igen, sikerült elcserélni a Karos Spa-t, május 18-án megyünk. „3-at fizet, 4-et kap” akció lesz, egyébként annyi lett volna mint a Kolping de így ez az olcsóbb, és ez mellette szólt.

Jövő héten megyünk anyósomékhoz vetni a kukoricát.
2 éve Anna nevét is eközben döntöttük el, úgyhogy mondtam a férjemnek, addig gondolkozzon, aztán mondjon végre A-t vagy B-t. Újabb lehetőségként most a Gergely merült fel, esetleg a Zsolt vagy a Szabolcs, nekem mind tetszik, a férjem az első felé hajlik. Illetve a Gábort javasolta még, de arról folyton a játszótér réme „Gáborka” jut eszembe, akire az anyja képtelen határozottan rászólni, ő meg ezzel maximálisan visszaél... én szoktam néha, ha már idegesít a tesze-tosza anyja, és persze ha Anna ellen irányul a dolog. Szerintetek ciki rászólni más gyerekére :?:


Sheila
Hol vagy :?: Mi újság Mayácskával?

Fanny
Milyen volt a bébisitterkedés? Mesélj a unokádról. Képekkel is zaklathatsz :lol: :lol: :lol:

Icus

Kép

Kép
szücsi_66
 
 


Nálunk a cumit alapból kiköpte:) azóta sincs neki:) vagyis van egy biztonsági de ha adom neki nem kell rágja a cumiját tépkedi ki már egyet szétrágot mert nem cumizik vele hanem játszik :) így nincs is neki. viszon ciciről szeretném lassan leszoktatni de az alvás 90%-ban ezezl megy még csak meg éjszaka is ha felébrde akkor cicivel tudom kizökkentés nélkül visszaaltani. szerintetek mivel helyettesítsem ? a vízet nem nagyon fogadja el próbáltam már sírás lett a vége igy cicire tettem utána :)

nika70
Salgótarján
 
 


Nika
Ha nem fogadja el a vizet, esetleg ringasd kicsit, ha arra megnyugszik, jó, ha nem, más nincs. Ez csak komfort szopi, megszokta hogy jobb cicin elaludni mint anélkül... erről nem nagyon tudod másképp leszoktatni, csak úgy hogy nem adsz és kész. Igen, lesz sírás. Ki kell bírni. Nálunk is volt, de 1-2 nap és mintha elvágták volna, rájött hogy most már nincs és kész. Készülj fel lelkileg, nem könnyű, de minél nagyobb lesz, annál nehezebb lesz.

Icus

Kép

Kép
szücsi_66
 
 


Sziasztok!

Mese téma: én a nagyoknak inkább klasszikus verseket olvastam mese helyett, amíg 4-5 évesek nem lettek. A kedvencünk a Ha majd hatéves leszek című verseskönyv volt. Ebben pl. a Cinege cipője, a Három nyúl, az Altató, és hasonlóak voltak. Az oviban egyszer mondta is az óvónéni, hogy Alex milyen ügyes, mert egyszer olvasott el egy verset és szinte kívülről megtanulta a gyerek :lol: . El kellett keserítenem, hogy azt már legalább 500x hallotta :lol: .
Később jöttek a rövidebb mesék (volt néhány mesekönyv amit megvettünk, hogy milyen szép, aztán olyan buta, 10 soros mesék voltak benne :shock: , inkább kitaláltam valamit), és csak később a hosszabbak amiket másnap is folytathattunk.
Ja, és amikor már suliba jártak akkor diavetítőztünk, úgy, hogy felváltva olvastunk, ezt nagyon élvezték.
Én nem szeretem a modern meséket,és mesefilmeket, megpróbálok inkább régi mesefilmeket szerezni.

Cumi: szerintem csak akkor lehet elvenni egy gyerektől ha ő is akarja. Alex cumizott másfél éves koráig, akkor egy szájfertőzés miatt ne tudott pár hétig, és utána már (szerencsére) nem is kellett neki. Kitti kb 2 hónaposan rászokott az ujjára, és nem is szokott le, csak 8 évesen, amikor Alex "megfenyegette", hogy beköpi a suliban. Emese fél éves koráig cumizott, aztán egyik napról a mársikra úgy nézett a cumira mintha sosem látta volna :lol: .

Móni! Emese 3,5 hósan fordult hasról hátra, kb két hét múlva hátról hasra. 6 hósan megült ha felültettük, 7,5 hósan négykézláb mászott, és akkor már fel is ült magától. 8 hósan felállt, az első szülinapja előtt pár nappal indult el. (de jó, így legalább végignéztem a naptárt, és el is mentem ezeket :lol: )
De nincs két egyforma gyerek, mint ahogy mi felnőttek sem tudunk mindent egyformán ügyesen csinálni :lol: .

Melcsi! Itt nálunk is most volt a Nagycirkusz, beszéltük is, hogy majd ha Mese nagyobb lesz, inkább azt nézzük meg, mint a "vándorcirkuszt". Én nem szeretem, de a barátaink is mondták, hogy nagyon színvonalas előadás volt.

Regi! Köszönjük megint :lol: ! Azért néha írj magatokról is :lol: !

Fanny! De jó! Akkor ezekszerint nem adtátok fel ezt a panzió dolgot! Remélem sikerül :lol: !

Icus! Szerintem ez mind szép név, én sem tudnék választani :lol: ! Kíváncsi vagyok, hogy melyik lesz a nyerő! Most néztem a vonalzódat, el sem hiszem, hgoy lassan 30 hetesek lesztek :shock: ! Én is rászólnék más gyerekére, ha Emese ellen irányulna a rosszalkodás! Persze (először) csak szépen! Az anyukának még nem próbáltatok meg szólni?

Nika! Amikor én 8 hónapos kora után elválasztottam Emesét (már nem igazán szopott, de éjjel 6-7x cicilt, és már hulla voltam), akkor éjszaka nem adtam semmit a cici helyett, nem akartam rászoktatni, hogy azután meg a víz, vagy cumi miatt keljünk fel éjszaka sokszor.
Nem is volt gond, ha felébredt akkor simiztem egy kicsit a hátát!

Sziasztok!

KépKép
mandula35
 
 


hát nem tudom mert nálunk gyerkőc velünk egy szobában van és apa ha reggel megy dolgozni nagyon mérges ha nem aludhat.és ha felsír nem mindig megy a visszasimi néha igen néha nem de majd akkor kitalálok valamit. szerintem is csak komfort szopi mert van hogy 2 erc és már vissza is aludt :):):):):)

nika70
Salgótarján
 
 


Nika
Beszéld meg a férjeddel, pár éjszakát ki fog bírni, hidd el könnyebb lesz utána. Kezdjétek olyankor amikor nem dolgozik pl. hétvégén vagy ha szabin van. Később csak nehezebb lesz.

Icus

Kép

Kép
szücsi_66
 
 


Sziasztok!
Lányok, nagyon köszönöm mindenkinek, aki válaszra méltatott!
Icus! Janka 8700 volt a 6 hós mérésen, szal tényleg nagy és nehezen mozdul. (Már megnézettem Dévényes képesítéssel is rendelkező gyógytornásszal.) Igazából arra voltam kíváncsi, h sikerül-e negatív rekordot döntenünk. Úgy nézem sikerülni fog! :roll: Amúgy hogy vagy? (Ja, az usziban mi még csak ma merültünk először! Ezt sem kapkodtuk el! :wink: )
Hű, Nika! Akkor Te sem pehelysúlyban indulsz a következő olimpián!
Tényleg Éva, milyen volt a bébicsőszködés? Gondolom élvezted! :wink:
Mandula! Örülök, h egy kicsit felfrissítetted az emlékeket... :wink: Kérdeztem már, h merre felé laktok Miskolcon? Hamarosan újra megyünk (ballagásra) Miskolcra, Komlóstetőre. (Amúgy kérdezted egyszer, csak nem válaszoltam: én encsi vagyok!)
Regi! Nem vagy Te véletlenül népművelő? (Nekem ez az egyik végzettségem!) :lol: Amúgy bírom amiket felraksz, mert én lusta vagyok keresgélni és így meg a számba kapom a sült galambot! (Remélem nem bántódtál meg!)
Melcsi! Fura dolog ez a cirkusz. Kamaszkoromban nagyon lenéztem, de azóta valahogy másként gondolom. Láttam egy-két interjút cirkuszosokkal, cirkusz-famíliákkal. Végtelenül érdekes, h még mindig él a szórakoztatás ilyen ősi formája. Nekem érdekes. Nem mondom, h rajongója vagyok, de határozottan szurkolok, h fennmaradjanak a vándorcirkuszok!
Erika, hát én nem tudok Neked tanácsot adni...
Ildi, nem kell ahhoz 3 gyerek, h a hétvége felfordulással járjon! :wink: :lol: Én állandóan pakolok, a mosó- és mosogatógép állandóan jár, pedig mi összesen vagyunk hárman! :)
Jaj, kinek nem írtam? :oops:

Kép
ermoni
 
 


Moni:) hát nem de mondjuk én 18 évesen voltam utsónak 57-59 kg azóta nem nagyon ha 70-re le tudnék menni már jó lenne :) de ezt sem bánom mert igazából annyira nem vagyok kövér inkább telt :) inkább a hasamat utálom mióta szültem bár előtte sem volt kicsi de mégis :)

nika70
Salgótarján
 
 


Nika!
Én kb 6.-ban voltam utoljára 57 kg :lol: :oops: :shock: :cry: De sajnos békében élek a 3 számjegyü sulyommal, ugyhogy nem is vagyok esélyes valami nagyobb fogyásra azt hiszem :roll: .
Ermoni!
A gyerekek nem egyformák, szerintem egy darabig nem kell sürgetni a tempóját Jankának, persze lehet rásegiteni az Icus által irt dolgokkal, de hidd el, nem marad le semmiről!
A Kaális babás topic, ahová még szoktam irogatni, tele van paramamikkal, akik már pár hónapos korban elrohantak Dévényes tornászhoz, persze mindenkinél találnak valami fejleszthetőt, nekem ez kicsit furcsa.
Nemrég kaptam egy Gekko-s szórólapot, már 20 ezerért csináltak is volna "állapotfelmérést", mert ugye minden a taposáson mulik az életben. Már kisgyerekkorban el kell kezdeni a "fejlesztést" nehogy az elsőben lemaradjon, tanulási nehézsége, stb legyen. Azt senki nem gondolja, hogy nem kell feltétlenül 100 ezer gyereknek pont egyformán fejlődni (kb ennyien születnek, kis jóindulattal, egy évben). Nem viszem ilyen helyekre a gyerekeimet, remélem hogy nem ártok vele Nekik, de azt szeretném, hogy amig lehet, nyugalomban éljenek.
Icus!
Én adtam volna Emesének cumit, de kiköpdöste, igy felnőtt anélkül. Volt itthon 2 cumi is, persze lányos szinüek, tehát Lukunak kellett kéket vegyek, igy legalább a kisasszony lecsaphatott az eltett cumikra. Egyik nap épp 3 db cumit nyomott 1xre a szájába, és még beszélni is tudott velük :shock: :lol: Mert ugye a Lukuét is el kell lopkodni időnként.
Szerintem a fiuk jobban cumisok, Máté is imádta, de könnyen leszokott róla. Most nem tudom még hogy alakul, bár Luku csak alváskor használja, Emese meg ébren :lol: De nálam ez nem központi kérdés.
mandulácska!
Örömmel olvastam, hogy a Nagycirkusz vidékre is elmegy, teljesen más, szinvonalas és változatos, nem olyan mint a vándorcikuszok.
Én sajnos láttam olyan előadást, ahol kb 3 ember csinált végig egy kétfelvonásos rémséget, gebe állatokkal és egy akkora fenekü zsonglőrhölggyel, hogy... a hölgy egy nőgyógyászati székfélén mutatott be egy labdás számot (lábbal), hát kissé groteszk volt ahogy felcsuszott a kis miniszoknyája :? és akkor eldöntöttem hogy ilyet soha többet.
Máskülönben én sem szeretem a cirkuszt, igy kapóra jött Luku, Apa viszont imádja, igy meg is osztottuk ezt a fajta "munkát"
Fanny!
ERzek szerint lesz panzió mindenképp?
És milyen volt a pesztrálás?

Érdeklődéssel olvastam a meséről irt véleményeiteket.
Nálunk többféle mese fordul elő, vetiteni is szoktunk, de kb 3 mesénél álltunk le, a Süsü, a Frakk és a Piroska van állandó jelleggel (egyébként Máté is igy csinálta). Mesekönyvben Micimackó viszi a primet, bár még a Hápi első uszása na meg az A part alatt is kiemelt. Videón a Mátéról maradt Süsü megunhatatlan. Ma is pl. kérte, hogy "pacskoljam be" Süsüt, "de nehogy a hiradódat bepacskoljad, hanem a Süsüt!" Süsü minden dalát, az összes epizódot és valszeg minden mondatát kivülről tudja, és olyan érdekes, hogy különböző helyzetekben idéz ezt-azt belőle. Pl. a kiságy kiszedett rácsait elővette egyik nap, rátámaszkodott, mint egy öreg, és mondta is:"Én már öreg vagyok, nehéz nekem már a korona",( hangsuly tökéletesen helyén) hát dőlünk a nevetéstől. Van aztán 1 "szoknyád ráncot" takaró, abba belebujik és akkor jön a "MInt a szellő" végigéneklése, az "umtatta" betétek gondos hangsulyozásával. Este pedig szinte mindig valamelyik farkasos, aztán kell a Bóbita, meg az Altató (én azt ugy mondom :oops: hogy egyik versszak végén "aludj el szépen Emese", másikban Lukuka van), aztán jön a Tente baba, meg a végére egy általam kitalált kis dal, amiben az egész családtól elbucsuzunk éjszakára (annál szokta mondogatni, hogy ki következik a bucsuzásban), és mire ezeket végigmondjuk, Luku már általában alszik is, és Emese pedig nem.

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Melcsi, még ha nem is jött le rendesen: mélységesen egyetértek azzal amit nekem írtál! És igyekszem nem paramami lenni! (Szóljatok nyugodtan, ha az lennék!)
Az Icus által írt dolgokat amúgy csinálgatjuk, de valahogy nagyon meggondolja az én lánykám minden mozdulatát! :wink: :lol:
Jó éjt!

Kép
ermoni
 
 


Nika!

Komfortszopi nálunk is megy és az én párom sem igazán örülne a sírós éjszakáknak :( Nem is írom, hányszor kelek fel Fannihoz(sokszor :lol: )Ráadásul egy ágyban alszunk, mint a rókák. Kezdetben tiltakoztam, de már rájöttem, nem éri meg az állandó veszekedést.Párom ehhez ragaszkodik, szerinte tök jó, hogy mellettünk szuszognak. Mondjuk ő fel sem ébred, mert ahogy felsír Fanni,egyből ugrok :oops: Tudom, elrontottam, de ez van, túlélem!
Súly:
hát én sem vagyok a versenysúlyomnál, ráadásul kényszerevő vagyok.Ha valami bánat ér, kajához nyúlok.CSak az a baj, ha öröm ér, akkor is :lol:

Kép
arvaerika
 
 


Nálunk nincs velünk egy ágyban mi levettük az első rácsot a kiságyról és oda van húzva a mi ágyunk mellé igy velünk de a saját ágyában fekszik :):):):):)

Kép

Melcsi:én is elfogadtam már ezt az állapotot meg a párom is elfogad ilyennek amilyen vagyok pedig csak 80 kg voltam mikor megismerkedtünk :)

nika70
Salgótarján
 
 


Nika!

Nálunk az a baj, hogy mindig odakucorog valakihez, addig nem nyugszik. El LETT RONTVA RENDESEN!
Cumi is van, de ha cici kell, nagy ívben hajítja el, ha azt akarom oda adni neki. Attól nem félek, hogy nehéz lesz leszoktatni, Balázs is kb.2 évesen szokott le a cici/cumi-ról. Szerintem ez még belefér.

NAgylányom genetikai (szándékosan nem édest írtam)apukája tegnap annyira felbosszantott, hogy csak na!Annyira tojik nagy ívben, hogyan oldom meg a lányunkkal kapcsolatos gondokat. Mindig odavágja, hogy nekem ítélte a bíróság, ezért az én gondom minden. Ugyanakkor rendszeresen alámtesz azzal, hogy időközönként elhalmozza Vikit mindennel, amit én nem tudok neki megvenni, plusz mivel ő egyedül él,Viki nála azt csinál, amit akar. Képtelen felfogni, hogy egy 5tagú családban mások a normák!
Erika

Kép
arvaerika
 
 


Sziasztok!

Nika! Nálunk is ugyanúgy van a kiságy :lol: ! Szerintem ugyanolyan is.... Én egyetértek Icussal, Apának is ki kell bírni néhány éjszakát, és később tényleg nehezebb lesz. (A hasamat én is utálom, pedig én "csak" 58 kiló vagyok, de nem akar lemenni...)

Móni! A Komlóstető mellett lakunk a Vargahegyen :lol: ! Én is láttam egy interjút cirkuszosokkal, nagyon érdekes volt! Rá is jöttem, hogy azért az a vándorélet sem fenékig tejföl.... Ha színvonalas az előadás, akkor tényleg mindegy, hogy milyen cirkusz.

Melcsi! Ez nagyon aranyos (megint) "ne a híradódat". A bátyám kislánya 5 éves, és kérdeztem tőle, hogy Apa mit csinál? A válasz "jajj Apa mindíg a háborút nézi a számítógépen" :lol: (mármint a híreket)

Erika! Én sem szoktam édesapát írni..... :roll: . A nagyok "apukája" is tojik rájuk. És ő SOHA nem halmozza el őket :roll: . Sőt azt mondhatom, hogy gyakorlatilag azon a havi 12e gyerektartáson kívül (amit kettőjükre ad.... :evil: ) semmit nem kapnak tőle! (mondjuk Alex a 14. szülijére 500!! Ft-ot kapott) A gyerekek nem sokat vannak vele, de szerencsére nem mer semmi olyat megengedni amit én nem mert tudja, hogy akkor nem mehetnek oda (Kitti nem is megy, csak kb. egy órát havonta)
Gondolom próbáltad már szépen megbeszélni vele.....

Emese annyira belelendült a beszédbe, hogy mostmár nem csak utánozza a szavakat, hanem már az eddigieken kívűl is sokat használ. Persze azért elég sokat még csak én értek :lol: . De annyira imádom! Ébredéstől elalvásig mondja a magáét :lol: !

Szép napot mindenkinek!

KépKép
mandula35
 
 


Sziasztok!

Azt hiszem súlyban én viszem el a pálmát! Én 56 kg-san érettségiztem, még a második gyerek után is "csak" 70 kg voltam, aztán szépen gyarapodtam, most nekem is háromszámjegyű, de nagyon vigyázok, hogy e szép kerek szám fölé már ne menjen a súlyom. Kizárólag egészségügyi okokból zavar, már rég elfogadtam magam ilyennek.

Melcsi!

Én is olvasgatom a Kaalis topikokat, mert érdekel egy-két ember sorsa, de amit írsz a parázásról sokszor attól tényleg nekem is felmegy az agyvizem. Fiatal, életerős nők ahogy megtudják, hogy terhesek azonnal mennek betegállományba, az unalomtól aztán nem tudják már, hogy mit találjanak ki. Kijelentik már az elején, hogy bizony ők a biztonság kedvéért nem szexelnek, jaj most itt szúr, ott húz, de nálam az verte ki a biztosítékot mikor valamelyik megkérdezte, hogy felmehet-e a harmadikra gyalog???????????( hát erre már tényleg azt gondoltam: ba....dd meg, maradj lenn!)

Móni!


Én is pontosan emlékszem, hogy a nagyobbik fiam 6 hónaposan még nem forgott, el is küldtek neurológushoz a biztonság kedvéért, persze semmi baja nem volt, azt ajánlották amit Icus is írt. ( ez típus kérdése is, mai napig is elég kényelmesen mozog, sose dédelgettem olyan álmokat, hogy élsportoló lesz)
Nálam a két gyerek között nincs egész 3 év különbség, így amikor a kicsi született már pont időszerű volt, hogy megörökölte a kiságyat. A nagy sose mászott ki belőle, a kcsi már egyévesen úgy átmászott az ágyon, mint a huzat.Ő nagyon mozgékony volt. ( 10 hónaposan elindult) Bármilyen sportra, táncra beirattam, mindenhol nagyon tehetségesnek tartották, nagyon jó mozgása van a mai napig.
Szóval szerintem ez a mozgás dolog, ugyanúgy, mint a többi képesség már a fogantatáskor eldől, lehet kicsit befolyásolni, de sürgetni erőltetni semmit nem érdemes. De hát ezt Te is tudod, csak úgy elmeséltem.

Hát lehet, hogy én nem vagyok jó anyuka, de én SOHA nem aludtam egy ágyban a gyerekeimmel, igaz mi nagyon fiatalok voltunk, de ha most lenne baba most sem szokatnám a hitvesi ágyba. El nem tudom képzelni, hogy hogy lehet szexelni úgy, hogy egy fészekalja gyerek szuszog körülöttünk. De nemcsak szexelni hanem úgy egyáltalán egy kicsit együtt lenni, beszélgetni, lábat masszírozni, filmet nézni, meghitten együtt lenni. (persze, persze azt én is tudom, hogy főleg eleinte az anyukának teljes érzelmi szükségleteit fedezi a gyerek, de azt nekem senki ne mondja, hogy azért mert egy pasinak van egy-két-három gyereke, akkor már nem működnek a hormonok... Bár azt is elfogadom, hogy nem vagyunk egyformák, nem egyformák az igények, de bizony nálunk a mai napig ez központi kérdés.)

Panzió: nagyon rajta vagyunk az ügyön, "csak" pénzkérdés a dolog, most vagyunk abban az időszakban, hogy várom a visszajelzéseket a bankoktól. Sokat gondolkodtunk, az a variáció, hogy az egész család csinálja együtt, az sajnos nem megy, egyfelől nem tudjuk eladni a házunkat ( és hát azért az adja a biztos megélhetést, most már nemcsak nekünk hanem a nagyobbik fiaméknak is) másfelől a fiatalok hallani sem akarnak arról, hogy elköltözzenek bárhová is. Mi sem akarunk lemondani a vágyainkról, így maradt az a kompromisszumos megoldás, hogy egy pest környéki helyet kerestünk, amit akár ingázással is lehet üzemelteni. Feltétel volt még, hogy működő panzió legyen, ne nekünk kelljen bevezetni a piacra, mert az elég rizikós és miután hitelre vesszük meg nem mindegy, hogy mikortól termeli a pénzt. Sokat néztem, de végül is az maradt, amit már tavaly megnéztünk. Egyenlőre nem akarok többet írni róla, mert ha nem jön össze a hitel, akkor kár minden szóért. De ha fejlemények lesznek ugyis beszámolok.

Pesztrálás: Hanna baba édi, de nem egyszerű mert ha átviszem hozzánk, egy darabig el van, de ahogy "rájön", hogy nem otthon van elkezd nyűgösködni. Sétálgattam vele le-föl, de pont az ablaknál voltunk, mikor meglátta az anyját a kapuban, na, azt az ordítást.... Gondoltam, akkor kiviszem a kocsiban sétálunk egyet, úgyis itt az alvás idő, hát mire felöltöztettem elkezdett cseperegni az eső, hiába tologattam egyre csak ordított, na ez sem jött be, kivettem a kocsiból, hazavittem és nagy nehezen ölben elaltattam, aludt egy fél órát ( a levegőn biztos aludt volna 2 órát), ami persze kevés volt, ebből kifolyólag megint csak ment a nyüglődés, már minden játékot megnéztünk, megrágcsáltunk, megzenéltettünk, de akkor meg már közelgett az evés idő, akkor meg azért kesergett,tisztába tettem, akkor csodák -csodájára vagy 8 percig nyugi volt, mert rágcsálta a keféje nyelét, már annak is örültem, hogy csak álltam a pelenkázó mellett, szóval mire végzett a K. a vendégével már a bugyogómon is folyt a víz. Persze nagyon édes, sokat vigyorgott, meg gögyögött, nagyon tetszik neki, ha a fejem fölé dobálom, csak ilyen intenzitással "szórakoztatni" egy babát az nem egyszerű dolog.
Hazamentem, lerogytam a fotelba és úgy éreztem, mintha egy műszakot a bányában húztam volna le.
(Ráadásul, - gondolom a gyógyszertől- már a múlt héten menstruálgattam egy kicsit, gyanús is volt, hogy ez nagyon "gyenge muzsika", na de vasárnap óta olyan intenzitással megjött, mintha a két hónapot egyszerre akarná letudni a szervezetem)

Most telefonált az OTP, ők ilyen nagyságrendű hitelt nem adnak...most már csaka K§H-ban bízom.

Mára ennyi elég belőlem, sziasztok Éva
fanny01
 
 


Fanny!

Teljesen igazad van. Én nem azt mondtam, hogy így jó.Egyszerűen elfogadtam(de nem értek a párommal egyet)Csak annyit tényleg nem ér meg, hogy ez megmérgezze a kapcsolatunkat. Igen, osztom a véleményed, hogy így valóban nem lehet pihenni(szexről ne is beszéljünk)azt máshol és máskor(de azért egymással :lol: )oldjuk meg.
Erika

Kép
arvaerika
 
 


Erika!

Ezen jót mosolyogtam: " azért egymással oldjuk meg". Hát bizony, sok buktató van egy párkapcsolatban és szerintem a kiegyensúlyozott szexen sok múlik...
Éva
fanny01
 
 


Éva!

Maximálisan egyetértek!, Hát, van még mit építgetni a kapcsolatunkon. Csak a párom többet van távol, mint itthon. Most éppen Németországban. Márciusban 2 hetet volt itthon. Egyébként is nehéz kiegyensúlyozott párkapcsolatban élni, pláne ahol több gyerek van. Jó lenne több felé szakadni, nehéz egyszerre több szerepnek megfeleni. Most egyelőre anyuci vagyok, de már jó lenne végre nőnek lenni... szeretnék lefogyni is.

Kép
arvaerika
 
 


na látom azért súlyban is vagyunk egy "korban" nem csak években :):):):):):):)

Fanniy mindent meg lehet oldani :) :oops: :wink: mármint szex ügyben :)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Ermoni
Nem népművelő vagyok, hanem magyarságtudományt tanulok. Olyan rengeteg klassz dolgot hallunk, tanulunk, hogy muszáj írnom róla. És ha van érdeklődés, akkor szívesen is teszem.


Mandula
Köszönöm érdeklődésedet, írok magunkról is. Csak most megint elég zaklatott időszakot élünk a plusz programok miatt. Apróságok ezek, de ha egy héten 3 nem tervezett menőke még bejön, akkor már kezdek besokallni.

Évinek szombaton úszóversenye volt. A korcsoportjában 34-en indultak. Sajnos nem ért el helyezést,pedig nagyon szeretett volna. Jövőre majd nagyobb eséllyen indulunk.
2 hét múlva pedig fellépnek az osztállyal a Polgárok Házában, Wass Albert meséjét adják elő (Mese a kis szürke nyúlról címűt). Ehhez kell nekem jelmezt kreálnom,miközben nem vagyok valami ügyes. Évi virág lesz (beszédes szerep nem jutott neki). A ruháját zöldből kell megoldanom (a teszveszen találtam, mert egyébként egyetlen zöld ruhadarabja sincs), a feje lesz a virág (hérics), szalmakalapból kialakított megoldással, kartonlap, krepp-papír stb. Valahogy csak megoldom.....Ha tűrhetően sikerül, akkor teszek majd fel fotót.

Ádi meg beteg lett. Ezen meglepődtem, mert nagyon ritka nála (szerencsére). Valami vírust szedett össze, egész nap fekszik, szédül, köhécsel. És már látom, hogy a hétvége nagy része az iskolai pótlással fog telni.
A jogsija még mindig nincs meg, de ebben senki nem hibás. Egyszerűen nehéz időpontot egyeztetni a sok elfoglaltsága miatt. Most már csak a forgalomban vezetés van hátra, de a hétre nem volt hely, amit most nem is bánok, mert betegen úgysem mehetett volna.
Hát így vagyunk....
regina3
 
 


Sziasztok!
Regi! Én csak vicceltem, remélem nem bántódtál meg! És én érdeklődve olvasgatok... (És a jelmezek is érdekelnek!)
Egy ágyban alvás... Hát mi nem alszunk egy ágyban, nem is aludtunk soha. Amúgy kicsi és kényelmetlen is az ágyunk, de ez kényszer megoldás. (A kényelmes franciaágyunk szétszerelve a padláson. Sajna kicsi a házunk, a gyerekszoba miatt mi a nappaliban alszunk egy kihúzható ágyon...) Szeretnék én abban a nagy, kényelmes kiságyban aludni, ahol a kiskirálylány alszik... Bár hétvégente reggelenként magunk közé rakjuk babusgatás céljából! :wink:
Mandula! Vargahegyen át megyünk Komlóstetőre (meg mentünk Bükkszentlászlóra, anyukám oda való!) .:lol: És 58 kiló? Hány centi vagy?
Én 16 kilót híztam Jankával, de 180 centi vagyok, és eddig sudár voltam. Hát elmúlt... Szerencsére olyan nagydarabnak nem érzem magam és nem is mutat a mérleg. Igaz, néha a fényképezőgéppel nem vagyunk barátok... de szamárról lovat...
Nálunk vendégség, kert, kerti bútor lesz a hétvégi program... Nem leszek, de szép hétvégét mindenkinek!

Kép
ermoni
 
 


Lányok!
Jaj, nagyon renitens vagyok ezzel az együttalvással, de ma jön haza apa és azt hiszem, beszélek újból vele, hátha sikerül megoldanunk. Én is jobban örülnék, ha mindenki a helyén pihizne :D
Fannim vasárnap lesz 1 éves, készülünk a nagy eseményre. Bár én jobban örülnék, ha ilyen szép időben valahol a szabadban ünnepelnénk és nem a panelban :cry:
Erika

Kép
arvaerika
 
 


Sziasztok!

Teljesen egyetértek, hogy nem kéne együtt aludni, de Emesével ez vált be csak..... Pedig azért sokmindent megpróbáltunk. A nagyok sosem aludtak velem, Alex pedig nagyon sokat volt ébren, de (akkor még :oops: ) következetes voltam. Ahogy Erika is írta, az együttlétet is meg lehet oldani, de tényleg egészségesebb külön. Egyébként szerintem nem ezen múlik a jó vagy rossz anyaság.

Fanny! Drukkolok!!! Nagyon jót nevettem a kaális topicról írtakon :lol: ! Látom Hannát sem könnyű szórakoztatni! Mindíg a levegőn alszik? A barátnőm kisfia is benn félórát, kinn kettőt alszik.

Regi! Nálatok is zajlik az élet rendesen :lol: ! Azért ha te úgy érzed, hogy nem sikerült a jelmez, akkor is rakjál fel képet!! Nem tudtam, hogy Wass Albert meséket is írt :oops: .
Ádinak jobbulást!!

Móni! 164 cm vagyok azt hiszem. Én 15 kilót híztam, de az utolsó 3 kg nem akar lemenni... Na, jó, ennyi csokievés mellett nem is fog :lol: ! Remélem jó idő lesz hétvégén!

Erika! Boldog szülinapot Fanninak!

Nem tudom Emesét soha lefotózni a legjobb pillanatokban, mert rögtön észreveszi és már vigyorog is.... :lol: . Tegnap nagy gonddal leültette magamellé Jucit (akit Ő Kumcinak hív, és a babája) alig bírta el. Aztán mellételepedett és hangosan olvasta neki a könyvét :lol: . Majd megettem..
Valamelyik nap itt volt a kis barátnője, aki kb fél évvel idősebb nála. Őt is leültette és mutogatta a könyvében az állatokat neki :lol: . Ha megunja a csúszdázást a szobai csúszdán akkor jönnek sorban: Papa,ő Pupu; Zsizsi, ő Zsiráf; természetesen Kumci, akit csak nagy nyögések árán tud odacipelni :lol: ; aztán Digi, ő Tigris. Tényleg minden perc élmény vele :lol: !

Szép napot mindenkinek!

KépKép
mandula35
 
 


Ermoni!
Remélem nem vetted nagyon zokon azt a megjegyzést a másik topicról. Persze azt mondják, az anyák megérzései nem csalnak, hát lehet hogy ebben sem, de én néha ugy érzem, ezeket az aggodalmakat pusztán anyagi érdekből sokan megpróbálják kihasználni. Igaz, hogy ez a világ már nem olyan nyugalmas mint régen volt, de nem kéne tulerőltetni a fejlődést sem. Aztán én mindig bizom abban is, hogy az orvosunk, aki rendszeresen látja itthoni környezetben a gyerekeket, nyilván képes lenne felismerni, ha van bármi eltérés az átlaghoz képest.
Fanny!
Nagymama! Aztán mi lenne itt kérem szépen, ha a saját bébid lenne? :D Kb szorozd meg kettővel, ez a helyzet nálam :D Mindennap, szerencsére este 9-kor elül a zsinat :D
Mit csinál a menyed? Kozmetikus, ilyesmi?
Mandulácska!
Irjad irjad csak mi történik, nagyon édes lehet! :D Mekkora az a Kumci?
Emese is rendszeresen csuszdáztatja a babákat, macikat, de most az a nagy szórakozás, hogy leguritja a labdát, Luku meg alulról próbálja visszaguritani :lol: Zengenek a nevetések :D
Erika!
A kisfiad is Veletek alszik?
Mondjuk mi is 1 szobában, de nem egy ágyban. Mi jól érezzük magunkat igy egyelőre, a gyerekek éjjel rendesen alszanak (néha ugyan nem), és ugyan nálunk is a kapcsolatunk egyis sarkpontja a szex, de minden megoldható...
Nika!
Én is 80 felett voltam, mikor megismerkedtünk, de letagadtam (Ő pedig elhitte) 10 kilót! :D :oops: Dehát látta mekkora vagyok, szóval nem vett zsákbamacskát! :wink: Milyen rosszul járt volna, ha megismer 50 kilósan aztán 20 év mulva a duplája vagyok!
Regina!
Már az is siker, hogy egyáltalán versenyre indult Évi! Remélem szép lesz a jelmez, biztos sikerül! Ádinak pedig jobbulást!

Emesém egyik este elbábozta a Kismalac meg a farkast. Most pedig ugy zajlott a párbeszéd, hogy elmondta a farkas, hogy "jaj, dehogy eszlek meg" "Biztos?"- kérdezte a kismalac. "Biztos" válaszolt a farkas."Na jó, akkor gyere be!" mondta a kismalac, és itt a vége fuss el véle.
Lukum egyre nagyobb veszélyeknek teszi ki magát, néha mindkét kezét elengedi és nem kapaszkodik, és igy Emese könnyebben el tudja lökni, és ezt már persze fel is ismerte a kisasszony. De mikor Luku elterül a földön, akkor visz Neki játékot, hogy ne sirjon...
Kijött a 3. foga, érdekes módon a jobb alsó 2-es, felül még a nyoma sincs. Most kevésbé volt viharos, bár az első nyüszire beadtam a Nurofent.
Sajnos csütörtökön tüdőgyógyászhoz megyünk, képzeljétek, több mint 1 hónapja köhécsel és hörög, kisebb-nagyobb intenzitással. Tul vagyunk már 2 adag Theophillin kupon, köptetőn, Fenistilt is kapott, és nem mulik. Éjjel csönd van, reggel meg rákezdi a hörgést-köhögést. Az orrát szivjuk, de nem jelentős mennyiség ami kijön, pedig Sterimart használunk előtte. Meguntam ezt az állapotot és ugy döntöttem, felkeresünk egy ilyen szakorvost, aki aallergológus is egyben, ugy látom a gyerekorvosunk valahogy nem tudja megoldani most ezt a dolgot... És az biztos hogy nem megfázás, csak nem tudom hogy mi.

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Sziasztok!
Hát nálunk tart a felfordulás (ma a felvidéki rokonok voltak itt, szuper volt!)...de
Melcsi! Nem értem mire utaltál! :oops: Megírod? Priviben is jöhet! :wink:
Lukunak gyors gyógyulást!
Fanninak nagyon-nagyon boldog szülinapot!
Bár írok itt néhány topikba, de lassan nem mesélek sehol a lányomról. Szerintetek ez normális? Engem nagyon zavar a hasonlítgatás és a dicsekvés. Én egész életemben utáltam harcolni, mindig élre törni. (És őszintén: soha nem is éreztem erre késztetést. Valahogy nem is érdekelt. Emiatt persze elég sok bajom volt az iskolákban. De miután "jótanulónak" számítottam, nagyon nem piszkáltak. Csak a diáktársak. Fura belegondolni, h lehet Janka ezt örökölte. Hogyan fog beilleszkedni? Hogyan mutassam meg neki úgy a világot, h az ocsmány dolgokról is tudjon, de okosan mérlegeljen... De mégse legyen zárkózott, és legyen vidám. Inkább ezek a dolgok foglalkoztatnak, mint azok, h már meg "kellett" volna fordulni. Már ezt kellett volna, azt kellett volna...) Szóval lassan tényleg nem mesélek csak lényegtelen dolgokat! Miért van ez?
Na, most egy kicsit "magambaforduló" voltam, bocsánat ha valakinek ez sok!
További szép hétvégét!

Kép
ermoni
 
 


Ermoni!
A másik topiccal kapcsolatban? Nem utaltam, csak ugy éreztem, a multkor Magadra vetted, hogy azt irtam, sok a paramami a másik topicon. Mert irtad, hogy aggódsz kicsit Jankád miatt, hogy esetleg lassu, erre irta Icus, hogy megmutathatnád Dévényesnek (vagy ezt Te irtad, már nem tudom) erre meg eszembe jutott hogy a babáson majdnem mindenki elfutott 4 hónapos körül és érdekes hogy mindenkin volt valami tennivaló. Én ezt olyan furcsának találom.
A fejlődés nem verseny, kinek ekkor, kinek akkor, de előbb-utóbb mindenkinek eljön az ideje. A mérföldkövek fontosak minden szülőnek, még ha "nem is időre" jönnek. Látod, mi pl. fogzás terén vagyunk lemaradva, a 3 kis egérfogunkkal, ami ráadásul nem is szabályos sorrendben bujik, dehát ez van.
Azért ird csak meg a fontos állomásokat, márcsak azért is hogy fennmaradjon az utókornak (én pl. Icus segitségével naplót csináltam ezekből az irományaimból).
Akkor lehet hogy én sok vagyok? Mert én szeretem leirni mi történik nálunk, én magam örömet lelek hogy irok Róluk, és remélem a többieket sem zavarja... Ha igen, irjátok meg nyugodtan.

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Sziasztok!

Melcsi
Múltkor felvetetted a tali ötletét: nekünk a május nagyon be van táblázva, szinte csak a 24-25-i hétvége szabad, esetleg áprilisban a 26-27-e. A többi foglalt. A júniust már nem nagyon merem tervezni... Többiek :?:

A fejlesztési divattal kapcsolatban egyetértek, a Gekko különben is nagyon felkapott, az anyagi érdek sokszor előbbre van a szakmai indokoknál... szerintem is nonszensz hogy minden gyereket fejleszteni kell. Persze hogy mindenkinél lehet találni valamit hiszen egyik gyerek az egyik területen, a másik a másikon van előbbre, természetes hogy nem mindenben egyformán ügyes, de ez nem baj.
Ugyanakkor fontos az is hogy a valódi fejlődési deficiteket időben felismerjék, mert akinek erre tényleg szüksége van, annak az is fontos hogy a fejlesztés mielőbb elkezdődjön. Láttam a HRG tanfolyamon olyan babákat akiknél se a gyerekorvos, se a védődnő nem vette komolyan a lemaradást, csak a mamának lett gyanús hogy az ő gyereke még mindig nem csinál olyasmit amit a többi, a gyerekorvos csak legyintett hogy lusta, telltek a hónapok és mire végül odakerültek már elég nagy hátrányban voltak, pedig a korai fejlesztés csodákra képes. Kényes dolog ez azért, mert lehet hogy tényleg csak lusta, csak pici a lemaradás, ami spontán rendeződik, de az is lehet hogy valódi neurológiai ok áll a háttérben, és ez csak később derül ki, az esély 50-50 %. Akinek a gyereke mindent időben csinál, könnyen mondja másra hogy paramami, ezt csak az érti aki folyamatosan szembesül azzal hogy minden hasonló korú gyerek előbbre tart mint az övé. Szerintem ilyenkor természetes az aggodalom, és inkább legyen felesleges, mint hogy elbagatellizáljon olyasmit amiből komolyabb gond lehet. Nekem se mondta se védőnő, se orvos hogy a gyerek hypoton, pedig az volt, és ha a tanfolyamon nem tanulok tipikus tüneteket, fel se tűnik. És ha nem tornáztatjuk, még később indult volna a mozgás. Az pedig azért baj, mert ha olyankor koncentrál a mozgásra amikor már másra kéne, akkor a másik terület fog lemaradni, és ez később halmozódhat.
Mi a beszéddel se állunk túl jól, Anna csak szavakat mond, sőt a legtöbb szótöredék de ez nem zavar mert gyakori hogy 2 éves kor után hirtelen indul be a beszéd és pár hét alatt annyit fejlődik mint a korán beszélni kezdők fél év alatt. És ebben sok hasonló esetet látok a játszótéren, aki kb. ugyanitt tart.
Én pl. csodálattal és kicsit talán irigykedve :oops: olvasom hogy Pöri milyen szépen beszél, de nem érzem túlzott dicsekvésnek csak természetes anyai büszkeségnek, szóval a gyerekeidről továbbra is szívesen olvasok :D ( szerintem mindenki), ezt már sokszor leírtuk... :D

Móni
Mindenki szívesen büszkélkedik a gyerekével, de persze rossz érzés mások túlzott dicsekvése, főleg ha olyan a stílus... én is tapasztaltam már. Ilyenkor csak nyelek egyet magamban, és arra gondolok, na majd pár hónap múlva... ez pl. be is jött amikor Anna barátnője hamarabb járt mint ő, viszont most alig akar gyalogolni, folyton babakocsiban tologatják mi meg már rég gyalog járunk ( na csak ésszerű távokon belül, mivel terhesen cipelni nem merem).
Ha Dévényes látta Jankát, és az izomtónus jó, biztos nincs nagy gond. Esetleg a reflexintegráció késhet, ami nehezíti a gurulást. Esetleg figyeld meg van-e olyan, hogy ha oldalra fordítod a fejét, az ellentétes oldalon a karját kinyújtja? Ez pl. tipikus jel, hasonfekve lehetetlenné teszi az átfordulást az oldalra nyújtott kar. Amíg ez a reflex le nem épül, addig nem fog menni. A lengetős gyakorlatok segítik ezt a folyamatot ( a búvárreflex fenntartása meg gátolja). Illetve lehet segíteni az átfordulást úgy hogy az oldalra nyújtott kart fel, a füle mellett kinyújtod és átfordítod, és lassan majd ráérez ő is. Én naponta 2x 2 méter hosszan gurítottam Annát oda-vissza míg meg nem fordult. Ez nem árt, viszont sokat segít.

Mandula
Én is készülök szobai csúszdát venni. Igaz, nem fér el sehol, de esetleg az erkélyen... főleg ha itt lesz a pici és nem tudok velük naponta 2x lemenni a játszóra, délután az erkélyen tudunk pancsolni, csúszdázni a nyáron. Jobb híján...


Én is írok kicsit Annáról. Igazatok van, tényleg minden perc élmény velük :lol: . Csak ne rohanna olyan gyorsan az idő...
:roll: Esténként mikor elmesélem neki, mi történt aznap, olyan átszellemülten hallgatja, szinte issza minden szavam. Ha szóba kerül a játszótér, gyorsan hozzáfűzi: Bobo ( Bogi, a barátnője). Minden nap vele kel, vele fekszik.
Egyik nap hazafelé a játszóról nem akarta hogy a barátnője másfelé menjen. Először csak terelgette a „jó” irányba, aztán puszikat adott neki, végül még a csip csip csókát is eljátszotta vele, csak hogy velünk jöjjön, de anyukája hajthatatlan volt...
A mesekönyvében imádja az apácák képét, nagyon tetszik neki a szó. Egyik nap a bilin ülve percekig mutatta hol apját, hol a képet: Apa-apáca-apa-apáca, megunhatatlan volt a szó. Másnapra Apa már Apuci lett :D
A színeket már rég felismeri, és mostanában szívesen számolgat is. Igaz, a kettő után négy jön... :wink: de nem mutogat összevissza, hanem egy számhoz csak egy tárgyat rendel, pedig ez még ovisoknál is gyakran probléma.
Ha meglátja hogy söprök, szalad a lapátért, ha takarítok, ő is fogja a szivacsot vagy a kefét... és főzni is mindig segítene, ha hagynám... Mostanában mindenről megállapítja hogy az "ki(c)si" vagy "naaaa(gy)". Így hozza nekem a krumplikat egyesével a kosárból, egyszer kicsit, egyszer nagyot. Egyik nap bundáskenyeret csináltunk, hát azt látni kellett volna :D

Kép


Kép

Icus

Kép

Kép
szücsi_66
 
 


Sziasztok!
csatlakozhatok hozzátok? én is korosztálybeli vagyok. 71.júniusi. Máté fiam 14 hónapos (de ez a vonalzómból is kiderül. :wink: ) Kistesóval január óta próbálkozunk, de egyenlőre még semmi. :( Igazából Máté is elég soká jelentkezett, 3/4-évig próbálkoztunk (és pont egy olyan hónapban jött össze, amikor itthon voltam, mert gipszben volt a lábam. :oops: )

Nikát ismerem már, ő is írogatott, mint reménykedő--- a 2008.decemberi topicba, de sajnos végül egyikünknek sem sikerült ebben a hónapban. talán a januáriban majd találkozunk!!! :wink: :D

Szücsi
most látom, mi ugyanabban a kerületben lakunk. :lol: (mi egész pontosan Királyerdőn, a művháztól nem messz-már ha ismered. és ti?) látom hamarosan jön a kistesó! :lol: sokat kellett rá várni? mennyi idő alatt jött össze? fiú-lesz, vagy lány?

Erika
gratulálok Fanni lányod 1. szülinapjához! Képeket majd teszel?

Melcsi
a 3 fog 10 hónaposan nem is rossz!!!!! (külföldön babysitterkedtem és ott a kislány első foga 1 évesen bújt ki!!!!! :lol: ilyen is van ám!) nálunk Máté a mozgásfejlődéssel van úgy, hogy nem siet el semmit. 9 hónaposan állt fel és most 13-14 hónaposan kezdett el járni. (bútorok mentén már kb. 12 hónapos kora óta lépeget.) de egyedül csak most kb. 2 hete. de olyan érdekes tulajdonképpen nem is tudom megmondani, hogy mióta megy. ő mindent jól begyakorol, apránként csinálja. Nem az az egyből durr bele típus.

Majd próbálok szépen lassan megismerni és bekapcsolódni----------már ha nem bánjátok. (mert látom sokat írtok. :D )

Kép

Kép
syrynx
 
 


Syry: üdv itt érezd jól magad tényleg nagyon jó kis társaság van itt:):):):.baba meg majd januárban :):):):):)ha nem akkor később de tesó kell :):):)

Icus: édes Anna ahogy segít neked.Hát néha belém is belém tudják tenni a parát de már letettem róla anyós piszkál mindig hogy miért nem beszél ez a gyerek. beszél ő csak mi még nem értjük és olvastam hogy 2-2,5 éves korban szólal meg igazán nagyon sok gyerek és még ez normális így abbahagytam a parát:):):):)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Syry!

Üdvözöllek közöttünk, persze, hogy csatlakozhatsz!

Melcsi!


Mandula!

Nagyon is szépen "beszél" Emese! Az a lényeg,hogy ki tudja magát fejezni, "mesél", kommunikál a többi gyerekkel és hogy Ti értitek, majd idővel más is fogja érteni!

Regi!

Remélem csináltál a jelmezről képeket!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára fanny01 2012.03.07 12:38-kor.
fanny01
 
 


Nika, Fanny
köszönöm a szíves fogadtatást. :D

Fanny
Máté alvásigénye hasonló, mint amit írtál. este (nem korán fektetjük :oops: ) fél 10 körül alszik el és fél9-9 felé ébred. du. még alszik 2-3 órát. Napközben már kb. 10 hónapos kora óta csak egyszer alszik, de akkor általában kiadósat. (most is éppen ezt teszi.) :D Panziót fogtok üzemeltetni? (jól sejtem) merrefelé?

Kép

Kép
syrynx
 
 


Szücsi!

Anna egy házitündér :D Fanni is szeret segíteni, sok türelem kell hozzá, de hagyni kell, mert ha nem engedem, majd úgy járok, mint Vikivel. Ő már meg sem kérdezi, segíthet-e :cry:

Syry!

Üdv közöttünk! teszek fel szüinapos képeket!

Melcsi!
Egyetértek, minden baba más ütemben fejlődik.Ha viszont gyanús a lemaradás, megnyugtató, ha kizárják a szervi okokat.

Fanny!

Az a szép hely, amiről írtál, hol van pontosan? Bocs, ha már írtál róla, de nem nagyon volt időm visszaolvasni!

Ermoni!

Nem vagy egyedül, én is sokszor dilemmázok, mikor teszek jót a gyerekeimel.Én sem vagyok törtető és nem is tudok ilyen mintát mutatni neki, de valóban félő, hogy ha nem vagy erőszakos, eltipornak...

Elnézést, akiket most kihagytam, de zsúfolt hétvégénk volt... mindenkinek köszönjük a szülinapi jókívánságokat!
Erika Kép Kép

Kép
arvaerika
 
 


erika: jól sikerülhetett a szülinap és én meg nem is kívántam még nektek :oops: :oops: Sok Boldog Szülinapot látom azért a nagyfiúnak is jutott marcipán a tortára :):):):):)

nika70
Salgótarján
 
 


Nika!

Hát, igen, muszáj volt Balázsnak is tenni díszt. Így is annyira féltékeny volt szegénykém. Ő akarta elfújni a gyertyát, ő akart mindent csinálni, furcsa volt neki, eddig csak neki volt szülinapja, Fanni lett a "betolakodó". Így ő is kapott egy névleges ajándékot (ezzel nem nagyon értek egyet, de legközelebb már könnyebb lesz...)
Era

Kép
arvaerika
 
 


Sziasztok!

Syry
Üdv köztünk! Nahát, még egy csepeli, így már hárman vagyunk a topikban :D . Persze hogy ismerem Királyerdőt, ott nőttem fel. Mi most a Cirmos sétányon lakunk, lakótelepen (sajnos) Ilyenkor mikor jön a jó idő, annyira vágyom egy kertes házba...
A Pici meglepetés baba, ajándék a sorstól... :lol: ugyanis Anna sok év próbálkozás után, végül lombikkal fogant, nem is gondoltuk hogy valaha is spontán terhes leszek még.... :D
Tehetnél fel képet a fiadról, ha tudsz.

Nika
14 hósan mit akar anyósod a beszéddel??? :shock:

Fanny
Ha Hanna hasról átkerül a hátára, akkor az fordulás, akkor is ha átbillen.
A reflexet leginkább háton fekve lehet kiváltani, míg nem integrálódik. A fejét oldalra fordítod, akkor az ellentétes oldalon a karja ún. vívótartásba kerül (könyöknél hajlítva oldalt tartja), ilyenkor a könyök helyzete akadályozza az átfordulást, háton is, hason is . 4-6 hós kor között kezd integrálódni, vagyis eltűnni, de akkor kóros ha 1 éves kor után is fennáll. (Ovisoknál úgy lehet látni a maradványtünetet, hogy ha négykézláb térdel a gyerek, és a fejét oldalra fordítja, az ellentétes oldali könyöke támasztás közben berogy).
Csinálhatnál egy vonalzót az unokádnak :wink:
Falugyűlés... :D Hát, amiket szoktál írni, hogy 2-3 nap szabadság után unod magad otthon... lehet hogy a kolléganőid nem is túloztak nagyon? :lol: Roppant szemléletesen írtál a zsendűlő fákról és a csordogáló patakokról, szinte hallani véltem a madárcsicsergést... :D egyébként honnan jött a panzió ötlete?

Erika
Én is Boldog szülinapot kívánok! Balázsnak biztos nem könnyű mikor a kicsi van a középpontban. Hogy viselte Fanny megszületését? Melyik időszak volt a féltékenyebb, a kezdet, vagy amikor mászni kezdett Fanny és zavarni kezdte a játékban?

Icus

Kép

Kép
szücsi_66
 
 


Szücsi!

Szerintem most a legnehezebb, mert Fanni nem hagyja játszani. Állandóan lerombolja, széttépi(vagy legalábis akarja)amit játszik.
Nagyon megviseli, ezért igyekszem többet lenni vele(ha tudok)
Erika

Kép
arvaerika
 
 


Kép alszanak...

Kép
arvaerika
 
 


Lányok!

Ezt az e-mailt most kaptam, szerintetek igaz?

Erika

Napokban hallottam, hogy egyes településeken élő kisebbség, megélhetési szándékból a következő trükkel húzza ki az adófizető állampolgárok keservesen megkeresett és befizetett adójából származó pénzt az állam zsebéből.

Adott egy familiárisan hiperpegmentált pár. Egyik sem dolgozik, segélyből élnek. Az asszony
5 év alatt szül 5 gyereket, akiket megélhetési problémákra hivatkozva állami gondozásba adnak.
A hatóság kimegy, nyomor, kosz, szegénység - elveszik tőlük a gyerekeket.
Pár hónappal ezután, jelentkezik a hatóságnál a keresztapa, testvér vagy rokon (hiszen mindenki rokon), hogy szívesen nevelné tovább a "szerencsétlen" sorsú család gyerekeit. A hatóság örömmel megszabadul az állami gondozásban lévő gyerekektől és örül, ha valaki gondozásba veszi őket.

Sőt fizet is a gondozóknak. Fizetést. Erre megy ki a játék. Az örökbefogadó szülő kiveszi a gyerekeket.
A gyerekeket nem hivatalosan visszaviszik az eredeti családhoz, hiszen rokonok, miért ne lehetnének ott.
És ott tovább élnek, mintha mi sem történt volna.
A nevelőszülőknek gyermekenként nettó 80.000 Ft-ot fizet ki az állam.
Van olyan család, ahol öt ilyen gyereket nevelnek. Az nettó 400.000 Ft plusz a családi pótlék meg a segély.
A pénzen szépen megosztozik a "család" és mindenki jól megél és röhög a markában. Jut pénz kocsmára, játékgépre, csavargásra, BMW-re. Hülyék lennének dolgozni. Nem baj mi megkeressük az árát, hiszen most is dolgozol vagy nem?

Ez a szomorú magyar valóság ...

Kép
arvaerika
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?