Új privát üzeneted érkezett!

Andi,

Ne idegeskedj, biztos menni fog neked is a dolog Marcival. Csak ne akarj mindent azonnal és egyedül megoldani, merj segítséget kérni. Nekem ez volt a gondom az első héten. Azt gondoltam, hogy majd minden flottul fog menni, aztán amikor jöttek a gondok egyedül próbáltam megküzdeni velük. Ami persze kezdőként elég lehetetlen vállalkozás volt. Kellett pár nap míg rájöttem, hogy egyáltalán nem gáz segítséget kérni. És onnantól már sokkal jobban mentek a dolgok. És persze számíts arra, hogy kell idő míg összeszoktok, én ezt nem kalkuláltam bele. Igen egyébként ez a sírás néha elég idegörlő, mert nem tudja az ember hogy mi is lehet a pici baja.

Mérlegezni az eleján minden evésnél mérlegeztünk, de aztán beszüntettem, mert Marci sokszor elalszik evés alatt és nem akarom felverni a mérleggel. A heti súlygyarapodást mérem, az egyes etetéseket nem. De pontosan én sem tudom hogy mennyit kell híznia ilyenkor, de amikor mondtam a védőnőnek hogy 130 -at hízott a múlt héten, akkor nem mondta hogy ez kevés lenne. Így azt gondolom hogy van elég tejecske, szerencsére. Az elején ittam a Laktoherb teát, az tejserkentő, de most pár napja mindig elfelejtek főzni, így nem ittam.

A táápénz az jó móka, az elején hetente kell járni a papírért a háziorvoshoz. Mondjuk az enyém rendes volt, mert soron kívül odaadta, nem kellett órákat sorbaállnom a betegek között. Azt tudod ugye hogy kell hozzá igazolás a Kisfalvitól is?

Sok türelmet a hátralévő pár héthez! :-)

mpuma
 
 


Gabi,

Igen, Infacolt kaptunk. Azt hiszem hat. :-)

Tök jó hogy kész a fürdőszobátok. Azért az nem olyan jó hogy most kell költözködnöd az előszoba miatt, de remélem az is gyorsan kész lesz.

Az utolsó hetekben már én is nehezen viseltem néha a nagy pocakot, de aztán meg amikor megszületett Marci annyira furcsa volt hogy nincs a hasam, néha hiányzott is egy kicsit! :-) Meg egy csomószor még benne volt a reflex, hogy odanyúlok és megsimogatom a fiamat, aztán kaptam észbe, hogy már nem ott kell simogatni ... :D :D :D

mpuma
 
 


Sziasztok!
Túlvagyunk a tegnapi vizsgálaton. Az eredmény: minden OK :lol:
Lemérte a bébit, számomra annyi érthető hogy 59 mm a combcsontja és kb 1600-1700gr súlyu. Ja, és irányba fordult a lelkem :lol: :lol: :lol:
Április végén még egy labor és UH, aztán már heti CTG.
Ha lesz fogadott szülésznő, akkor mehetek a SOTE II-re.
Már annyira a vége felé járunk.... El sem tudom hinni, hogy lassan eltelik a 9 hónap (jó, eddig csak 7 hónap telt el). És aztán minden megváltozik.

Köszi Rita, hogy szólsz, mondta a körzeti doki és a Kisfalvi is, ugyhogy egyeztettünk már, megyek hozzá a papírért!

Gabi, nálatok még az utolsó pillanatok kihasználása folyik (lakásfelújítás terén)!! Tudva, hogy mostanság nem nagyon lesz erre lehetőség. Jól csináljátok! Biztos szép lesz a végén!
Hozzánk nem akartok jönni kövezni? :wink:

Lehet hogy lassan Panni is előkerül már, nem?

Kép
p.andi
 
 

 
 

Sziasztok!!

Itt vok :wink: köszi a hiányolást csajok :wink: :wink:

Tegnap délben jöttünk haza,van egy kis élettani sárgasága(eddig mindkét fiamnál volt,szal valszeg genetikai a dolog)épp határérték felett egy kicsivel,de jöhettünk mert rengeteg a tejem és mondtam nekik "isi-bizi"szoptatom mint állat... :wink: Ja,amúgy sem maradtam volna ha netán nem akarnak engedni,mert épp ezért hogy ilyen sok a tejem tudom hogy rendbe jön és a sárgaságra ez az egyetlen természetese gyógyír...meg a gyerekdokim itthon is bíztatott hogy nyugodtan jöjjünk...na szal itthon :wink:

Túl vagyunk apával az első 3 gyerekes fürdetős estén... :wink: és így utólag elég jók helytálltunk,rosszabbra számítottunk :wink:

Babuci éjszaka nagyon jó fiú volt,evett este 8-kor,éjfélkor,hajnali 2-kor,4-kor és reggel 8-kor...és etetések között szépen aludt a mózesben az ágyam mellett....szal egy szavam se lehet a fiatal úrra :wink: :lol: :wink: Viszont napközben jobb szeret ölben aludni(most is itt van a vállamon) :wink: cicin elalszik,utána néha sikerül egy kicsit becsempészni a mózesbe :wink:

Annyira édes,úgy szeretem :wink:

A nagyok is jól fogadták,Márk már ölbe is fogta,annyira büszke volt :wink: Krizsikém még kicsit szeles :wink: nem nagyon marad csöndbe ha Oli épp alszik,de nem baj...Olika megkapja a kiképzést :wink: Hozott nekik a kisöcsi ajándékot,nagyon bejött az ötlet(Gabi,nektek is ajánlom a dolgot)

Tejem van dögivel,még fagyasztok is...alkalmanként 100 lefolyik a gyűjtőbe amíg a másikból szopik...amúgy már kedd éjjelre belövellt a tej,jó hamra...
Nincs gátsebem viszont az aranyeren kijött rendesen :( kenegetem,remélem rendbe jön.

A csecsemősök mesélték,hogy olvassák a SOTE-s topicot... :shock:

Na röviden most ennyi csajok....remélem lassan töbször is tudok jönni és reagálni,de tudjátok a picikém mellett még itt van a két nagy culám is :wink: :wink: akik most felettébb igénylik a törődést :wink:
Apa mindjárt megy értük :wink: Márk elment fél napra oviba,kicsi meg a nagyihoz.

Rita!

Klassz hogy ilyen szépn rendeződnek napjaitok :wink: irígy vok...

Gabi,Andi!

Pihizzetek amíg lehet... :wink:
Nincs sok hátra,kitartás!

A dokink nagyon ari volt és rendes mint szokott és a Zsuzsit is nagyon ajánlom!!!!

A hét közepén szülési dömping volt...akinek nem volt szülésznője az a 6 ágyasban vajúdott :? meg sok minden miatt sztem megéri fogadni.Sokkal jobban törődnek az emberrel ez tény!!

na lépek mert betrottyolt a pici :wink:

pusz,Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Andi,

"Ha lesz fogadott szülésznő, akkor mehetek a SOTE II-re."
Ezt nem egészen értem, hogy mit jelent? Ha nem lesz szülésznőd, akkor mi van?

Panny,

Üdv újra köztünk. Örülök hogy minden rendben és hazaengedtek. Valóban a sárgaságra a legjobb az anyatej! Nálunk csak az volt a gond, hogy még nem volt tejem amikor Marci besárgult, ezért kellett maradnunk.
Nekem Zsuzsa mesélte, hogy egy időben ők is olvasgatták a szülésznőkkel a Babanetet, de már ráuntak. Mesélte hogy elég vicces volt mert szinte mindenkire ráismertek! :-)
Kitartás nektek, szerintem hamarosan összerázódik a család!

mpuma
 
 


Panni, jó hallani felőletek. És az még jobb, hogy minden rendben van nálatok.
Irigylésre méltó egy ekkora család. Nem furi, hogy csak fiaid vannak? Nem mintha ez olyan fontos lenne, de most úgy eszembe jutott? 3 srác? Lesz velük probléma ha megnőnek :D

Rita, azt a mondatot úgy értettem és a Kisfalvi is, hogy ha nem lesz fogadott szülésző, akkor a Csillához kell majd bejárni a MÁV-ba. Azt nem nagyon szeretném. Nem mintha bármi gond lenne a Csillával, (nagyon aranyos, kedves) de jó lenne megismerni a kórházat szülés előtt.
Írjatok még érveket a fogadott szülésznő mellett!!!! Légyszi-légyszi-légyszi.

Pannit olvasva eszembe jutott, hogy ha a csemcsemősök olvassák a topicot, vajon magukra vesznek belőle valami építő jellegű kritikát?

Kép
p.andi
 
 


Andi!

Néhány érv hogy legyen fogdott szülésznőd:
-tutira lesz helyed a szülőszobán vajúdni és nem kell másik 6 nővel ezt tenned
-végig csak rád figyel
-zenét hoz,masszíroz
-amikor beértünk a szülőszobára már úgy fogadtak mert a Zsuzsi odaszólt
-a gyermekágyas napok alatt is feljött többször is meglátogatni
-elintézte hogy "jó"szobába kerüljünk

bocs mennem kell,ébred a pici :wink:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panni, úgy örülök, hogy jelentkeztél! Meg, hogy minden rendben és Olika jó fiú!!! :D Tök jó, hogy a "nagyok" is ilyen jól fogadták. Ettől én picit tartok :roll: Az ajándékot mindenképp bevetem, csak még nem tudom mi legyen az.... Aranyér: :( Nekem már most van :(
Na, ügyesek legyetek! Azért minden elismerésem Neked a 3 gyerekhez!!! Nem lehet könnyű!

JA!!!! Ha lesz egy szusszanásnyi időd, akkor várjuk a szüléstörténetet!!!! (Micsoda türelmetlen vagyok :oops:)

Andi! A párom már tiszta idegbaj hetek óta, mert tudod egy régi háznál mindig jönnek elő hibák, meg nem minden úgy alakul, ahogy elképzeltük, szal nem egyszerű. De persze a végén tényleg tök szép lesz, már nagyon várjuk, hogy kész legyen minden. Úgyhogy nem adom "kölcsön" :lol: :lol:
Örülök, hogy minden rendben volt a dokinál! Szép súlyú a babád!

Én már eldöntöttem, hogy fogadok szülésznőt, valószínűleg a Zsuzsit, mert nagyon dícséritek csajok! Hacsak Andi nem csapja le a kezemről :lol: :lol: :lol:
De majd meglátjuk, szerintem hiába vagyunk majdnem egy napra kiírva, kicsi az esélye, hogy pont egyszerre szüljünk, nem??? Szóval lehet, hogy bevállal mindekettőnket, vagy nem jól gondolom?

Rita! Infacolt Lili is kapta, akkorákat pukizott tőle.. :roll: :lol:
De azért valld be, hogy jobb a nagy pocak nélkül!!! :D

Nekem a Törpillám kb 10 perce egyfolytában valamilyét(gondolom a lábiját) nyomkodja kifelé a hasam bal oldalán, és annyira feszítő érzés, hogy szinte fáj... Borzasztó aktív egy gyerek amúgy is, Lili nem ficánkolt ennyit a pocakomban, nem is tudom mire számítsak, ha megszületik... bevallom őszíntén én egy Lilinél nyugisabb kiscsajt rendeltem, de ahogy elnézem, nem azt fogok kapni... na jó, azért hazavisszük... :lol: :lol: :lol:

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


Én is nagyon a szülésznő fogadás mellett vagyok, csak sajnos valahogy senki nem akarja helyettem kifizetni!! Nem is értem miért? :?
De ettől függetlenül, lesz!
Megmondom őszintén, én is a sokat dícsért Zsuzsira gondoltam.
Gabi, nem hiszem hogy egyszerre szülnénk! Biztos elvállalna mindkettőnket.
A babáink nem ismerik a naptárat!! Jönnek, amikor jönne kell! :roll:
Mostanság nálunk is nagy a mozgolódás odabent. De csütörtök óta legalább van elképzelésem arról, hogy mikor mit akar kidugni a pocakomon keresztül a kislegény.
Még a jövő hétre tervezünk egy 4D-s kukucskálást :lol:
Azt úgy szeretem, mert szépen látszanak a testrészei, meg a mozdulatai. És most már fogjuk jól látni a pofiját is :lol: :lol:
Mellesleg én is nyugi babát rendeltem. Remélem azt kapom!!!
Ha nem, hát bummmm........... Majd lesz valahogy :? :)

Panni, köszi az érveket. Igazad lehet!

Kép
p.andi
 
 


Gabcika!

Igyekszem a szüléstörténettel de egyenlőre no time :wink:

Éjszaka elkezdett fájni Márk füle8sapkázás,Nurofen 2 óránként),közben a Krizsi is lekezdett köhögni és iszonyat takony lett de nem nagyon tudja kifújni így orrszívás 3 óránként...és még ott van drága újszülöttünk is aki éjjel 1-2 óránként kért enni :shock: de édi volt mert hajnali 4-től reggel 9-ig aludt.
Szal nem unatkozunk,zajlik az élet...az előbb már röhögőgörcsöt kaptunk apával hogy meddig lehet ezt bírni... :wink: :shock: De arra jutottunk hogy kibírjuk valahogy :wink:
Krizsi megy anyámhoz egy pár napra mert félek ogy nehogy Olika elkapja tőle(szerencsére Krizsi akar is menni)

Szal ennyi... :wink: :lol: :wink:

Sztem nagyon jó ötlet a Zsuzsit felfogadni és tuti elvállalna mindekettőtöket is mert tényleg nagyon kicsi a valószínűsége, hogy egy napon szülnétek...Én csakis ajánlani tudom!!Szuper csaj!!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Ja, még az jutott eszembe, hogy csüt reggel mentek volna a barátnőmék szintén a Kisfalvival szülőszobalátogatásra, de teltház volt.
Egy darabig vártak, de mondta a doki, hogy sorry, front van!!!! És előtte éjjel neki volt szülése! Csüt du-án meg rendelt. Este már elég jól nézett ki, mikor én találkoztam vele. :?
Ez igazán nem fontos dolog egyébként! :shock: Csak gondoltam megosztom veletek!

Kép
p.andi
 
 


Ahogy Pannit olvasom, 3 gyerek mellet egy kisebbfajta idegösszeomlás tuti befutó!! :D
Tök jó, hogy tudtok rajta nevetni! Valószinű humor nélkül nem bírná az ember!!!
UI: nehogy rossznéven vedd amit írtam , csak viccelek :wink:

Kép
p.andi
 
 


Andi!

Dehogy veszem rossz néven,ne hülyéskedj már...teljesen igazad van :wink: Ezért röhögtünk mi is kínunkban mert humor nélkül valszeg tényleg gáz lenne....

Igen én is hallottam csütrötökön(meg az előző napokban is)nagyon telt ház volt,ezért is írtam hogy akinek van szülésznője annak kicsit (vagy nagyon :wink: )előnyösebb a helyzete...tuti lesz szülőszoba szabad...mert akkor elkezdik siettetni az előzőeket(esetleg nincs meg a 2 óra hármasban a szülés után vagy ilyenek)szal jól gondoljátok meg csajok :wink:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


továbbítom:
Anyukák figyelmébe ajánlom ezt a pár sort FONTOS!
"Egy anyuka a 2 éves gyerekével várta a nagyobbat márc.20-án az Érdi úti iskola (XI.ker) előtt. Egy román rendszámú Merci megállt mellette, egy férfi kiszállt és útbaigazítást kért, majd visszaült. A még nyitott kocsiajtón át a gyereknek egy csokit nyújtva akarta megköszönni a segítséget, amikor a gyereket berántotta az autóba, az anyuka kis huza vona után visszarántotta, végül nála marad a gyerek. A kocsi elindult, de a férfi visszaszólt, hogy "úgyis elviszem". Anyuka a rendszámot megjegyezte.

A rendőségen kiderült, hogy a rendszám egy román Dacia rendszáma volt, nem a Mercedesé. A rendőrök elmondták, hogy az elmúlt 2 hónapban 17 kisgyereket vittek el így, nyomtalanul. A csokiban valószínűleg nyugtató lehet, azonnal kiviszik őket az országból, az egész utat átalusszák. Nem bíztatták a szülőket, azt mondták biztosan nem lett volna meg, ha elvitték volna. Óvodáknál, iskoláknál, játszótereknél, bevásárlóközpontoknál vadásznak.

Nem értem miért nem lehet erről a hírekben hallani?

Ha Téged nem is érint közvetlenül, kérlek, hogy küldd tovább másnak talán hasznára lehet!!!!

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Küldök egy-két képet

puszi

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panny

Nagyon helyesek a fotók, látszik hogy a nagyobbak mennyire szeretik Olikát és ez szuper! :-)

A szülésznő fogadás mellett azt hiszem tényleg minden érvet elmondott a Panni én is ezeket tudtam volna felsorolni. Nekem mondjuk jó volt, mert mikor mi szültünk nem voltak sokan szerencsére. De az osztályon mondta az egyik anyuka, hogy ő pl. végig a vajúdóban volt épp hogy csak szülni ment be a szülőszobára mert olyan sokan voltak. Mesélte is aznap Zsuzsi (mert feljött meglátogatni) hogy volt olyan aznap hogy a 10 helyre (4 szülőszoba + 6 ágy a vajúdóban) 11 kismama várt, alig várták hogy az egyik mamát elvigyék a műtőbe császározni és felszabaduljon hely. Na szerintem ilyen helyzetben még többet számít, hogy a szülésznő tényleg csak veled foglalkozik, csak rád figyel és nem még 10 mamára rajtad kívül. És nekem az is nagyon fontos volt, hogy előre megismerkedhettem a szülésznővel is, így pontosan tudtam hogy kik lesznek ott a szülésemnél, és hogy bennük maximálisan megbízom. Így nem kellett azon idegeskedenm, hogy éppen milyen szülésznőt fogok ki. Tudom, hogy ha nem választottam volna előre akkor ezen sokat idegeskedtem volna...
Hát nagyjából ennyit a szülésznő témához.

Képzeljétek olyan jó volt a hétvégée, apa itthon volt, sokat segített. Vasárnap a férjem anyukájánál ebédeltünk, persze Marcit is vittük úgyhogy nagy volt az öröm. Aztán elmentünk az egyik rokon keresztelőjére, ott a nagy család is megcsodálat Marcit. Jó érzés volt fogadni a bókokat! :oops:

mpuma
 
 


Teljesen egyet értek Ritával a szülésznő kérdésben!! :wink:

Mi is tegnap anyuéknál kajáltunk,már jó volt kimozdulni itthonról...én amúgyis egy menős típus vagyok :wink:
Ma olyan jó idő van,asszem ki is viszem Olikát sétálni.Ma egyedül vagyunk itthon mert apa a papírokért kajtat Krizsikével.De Olika jó gyerek,eszik-alszik szerencsére(eddig :wink: )

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Köszi Csajok a jótanácsokat! Meg vagyok győzve :wink:

Édesek a fotók a fiukról!
Jó alvókája van Oli babának. Ha jól látom a képeken, akárhogy "nyúzzák" ő alszik!!! Reméljük, így marad.

Erről jut eszembe, illik olyat kérdezni, vagy lemaradtam róla, hogy ki hány éves? De csak ha nem titok?

Már én is egyre inkább várom, hogy babázhassak a saját bébimmel!
:lol:

Kép
p.andi
 
 


Panni! Nagyon édes Olivér, szerintem tökre hasonlít a tesókra!
Örülök, hogy jó baba, így sem lehet egyszerű 3 gyerkőccel!

Nagyon szép idő van, végre itt a tavasz, reméljük már itt is marad... :)

Andi! Én 28 éves vagyok, nem titok, engem abszolút nem zavar a korom, jó persze nem vagyok még öreg, de nem tudom elképzelni, hogy 40 évesen majd depressziós legyek miatta... lehet ilyet hallani... :roll:
Szerintem nem az számít, ki hány éves, hanem hogy mennyinek érzi magát.

Mi tegnap este óta anyuéknál vagyunk, fura volt az éjszaka, már 9 éve nem lakom itthon. De reméljük apa hamar végez az előszobával és legkésőbb pénteken hazamehetünk. Amúgy jól elvagyunk, anyukám is itthon van ma meg holnap, Lili élvezi, szeret itt lenni.

Na mentem....

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


Gabcika!

Akkor legalább te is anyázol egy kicsit :wink: Jó is az :wink:

Én meg már 13 éve nem lekom otthon...fúúúú,jó hosszú idő...de a mai napig nem bírom ki ,hogy legalább ne beszéljek telcsin anyuval(de általában találkozunk is a gyerekvigyázások miatt :wink: )

Andi!

Nekem sem titok,32 leszek októberben...és én sem vagyok az a fajta aki a kora miatt aggódna...én is azt vallom ,hogy mindenki annyi amennyinek érzi magát :wink: (ja és hogy lássátok tudok élni...a férjem csak 28 :oops: :oops: :wink: :wink: )

És te?

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Ha Rita nem lep meg engem, akkor én vagyok a "legöregebb". Februárban töltöttem be a 32 :?

Egyébként, ha lehetek őszinte, pont a férjed miatt jutott eszembe a kor kédése, mert Őt olyan fiatalnak néztem. És mint kiderült, jól!!! :lol:

Én is Anyás vagyok. Sok éve nem lakunk együtt, de rendszeresek a telcsik, általában hetente találkozunk és úgy vagyok kénytelen tervezni, hogyha visszamegyek majd dolgozni, sűrűn fog vigyázni a babánkra. Bátyámék 3 lányán gyakorolt eleget mostanság, nem hadjuk kiesni a ritmusból!!!! :lol: :lol:
A tinitől a bébi-ig van/lesz minden korosztály :D :D :D

Kép
p.andi
 
 


Andi,

Nem leplek meg, én vagyok ezek szerint a legfiatalabb: 26 voltam most márciusban. És igazából még ennyinek sem érzem magam... :D

Anyu nekünk is sokat segít, múlt héten is 2x jött és itt volt egész este. Ez mindkettőnknek jó, nekem is hogy segít és neki is hogy babázhat! :-) És persze sokat telcsizünk mi is.

mpuma
 
 


Andi!

Hát igen,szoktam is mondani a férjemn ek hogy "kis csimpi"hozzám :lol: :lol: :lol: De egyébként meg egyátalán nem érzem gondolkodásban hogy fiatal lenne(vagyis nem oylan mint sok más 28 éves srác)abszolút felelősségteljes 3 gyereks családapa :wink: 22 volt amikor a nagyfiúnk született és már akkor is így volt ez.Szal nem a kor számít...ő az élő példa.

Kész lett csajok a születéssztorim :wink:
1206983548.1115.doc

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panni, ez nagyon szép volt... :)
Hát...megmondom őszintén, egyre jobban félek....és várom...

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


Hát, Panni, nagyon szépen sikerült leírni a szülést.
Valami ilyesmi kell hogy legyen, amitől megéri végigcsinálni egyszer, kétszer, többször....

Abban meg teljesen egyet tudok veled érteni, hogy nem a kor számít, se pro, se kontra.

Kép
p.andi
 
 


Panny

Szép volt, köszönöm, jó volt olvasni! Picit újra átlétem a magam szülését is, ami persze egészen más volt, de az érzések amik bennem lezajlottak hasonolóak... :D Talán ezt nevezik nayai ösztönnek? :D

mpuma
 
 


nayai=anyai :)

mpuma
 
 


Erről még nem tudok nyilatkozni! :?

Kép
p.andi
 
 


De már nem kell sokat várnod! :D :D :D

mpuma
 
 


Egy vasárnapi fotó rólunk!

Kép

mpuma
 
 


Még mindig nagyon édi!!!

A piros kiütésekek a pofiján mitől vannak? :cry:
Szépek a rucijai is. Csinos kisfiu!!!!

Örülök, hogy életjelet adtál. Már nagyon leült a topic.
Mindenkinek megvan a dolga!
Velem meg nem történik semmi említésre méltó!
Kezdem összeírni, hogy mi van meg és mi kellhet még. Majd kérdezek okosakat tőletek ez ügyben!

Addig is jó babázást nektek Panni, Rita.
Gabit meg várjuk vissza ha lekövezték az előszobát :)

Kép
p.andi
 
 


Andi!

Nyugodtan kérdezz :wink: szívesen segítünk.

Élvezd ki még ezt a pár hetet,pihizz,olvasgass vagy amiket szeretsz.... mert utána kicsit(hogy is mondjam)korlátozva leszel :wink: :lol: :wink: :lol:egy cicin függő kicsinyke babuci által :wink: :wink:

Rita!

Szépséges Marcika!!

Nekünk is ilyen kék cumikánk van(Avent)vagy a tiétek nem az??

megyek mert hív a főnök(Olika :wink: )

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Andi,

A kiütések állítólag a tejtől vannak. Először fehér aztán így bepirosodik. A doki néni szerint bár csúnyán néz ki, nem veszélyes. Azért felrt neki gyulladáscsökkentő krémet, azzal kenegetjük naponta 2x. Csak hát folyamatosan újak jönnek ki. És nem csak az arcán, hanem a nyakán és a mellkasán is van... :( Mindig azt mondom neki hogy olyan mint egy kamaszfiú! :D

Persze kérdezz csak bátran, bár én még nem vagyok olyan tapasztalt mint mondjuk Panni, de ha tudok szívesen segítek!

Panni,

Igen nekünk is Avent-es cumink van. 2 volt egy csomagban (fehér és kék). Nem vagyok márkafüggő de cumikból ezekben bízom, hogy tényleg nem ártanak a fogaknak, meg talán kevésbé okoznak cumizavart...

mpuma
 
 


Köszike, majd kérdezek!!!

Tegnap voltunk 4D-n. Én még "csak" így látom a kisfiam. Bőrön keresztül. De eldicsekszem vele nektek.
Azt mondta a szonográfus, hogy kb 2000g. Szép nagy babóca.
A méhlepény még nem nagyon érett. De a baba méretei alapján a gép a szülés dátumának 05.19-t adott a tegnapi helyzet alapján. Kép Kép :lol:

Sok haja van, képzeljétek látszik a 2D-s felvételeken (vagy ezt ti tudtátok?).
Hallottuk a szívhangot, aortát, köldökzsinór áramlást nézett a doki, szóval teljes "kivizsgálás" volt :lol: :lol: És minden rendben.

Ja, és nagyon kisfiú, ha nem látnátok a 2. képen!!!!!!!!! :) :)

Kép
p.andi
 
 


Andi!

Szuperek ezek a képek, és nagyon jó hogy minden rendben van. Hát tényleg nagyon egyértelmű, hogy nálatok is Marci lesz. :-) Ezt nem is tudtam hogy még az is látszik hogy mennyi haja van a kicsinek, tök érdekes. Mi nem voltunk ilyen 4D-sen, mert az összes "sima" ultrahangon is annyira lefelé fordította az arcát Marci, hogy úgy voltunk vele, hogy feleslegesen nem adunk ki ennyi pénzt, ha nem is látunk végül semmit! A Kisfalvi minden ultrahangon egy csomót küzdött, hogy meg tudja mutatni az arcát egy picit, de soha nem sikerült, annyira elbújt... :-) Szégyenlős gyerek volt odabent a pocakban. Azt meg már elgé hamar (18. héten) tudtuk hogy fiú lesz, minden ultrahangon nagyon egyértelmű volt.

De azért jó látni ezeket a 4D-s felvételeket, tök jól látszik rajta a kisfiatok, biztos nagy élmény. És persze megnyugtató, hogy minden rendben! :-)

mpuma
 
 


Andi!

Nagyon klassz kép!Tisztán látszik a kis arca,édes!! :wink:
Örülök hogy minden OK!!
Én sem tudtam hogy a haja is látszik az UH-n... :wink:

Mi is voltunk anno a 22.héten,nekem is nagy élmény volt.

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!

Hogy s mint mindenki?
Gondolom, titket sem érint a BKV sztrájk! De azért jó hogy áll a város, nem?

Köszönjük a + visszajelzéseket az UH képekkel kapcsolatban. Rendik vagytok! Most ezeket fogom nézegetni, míg meg nem születik!
Ami már nem olyan sok, csak 48 nap.

Szeretném kérdezni, hogy ti milyen és mennyi pelust vettetek első körre a bébinek?? Én úgy gondolom, nem veszek sokat, mert hátha nem válik be, de nem tudom mekkora méretet és milyen márkát vegyek elsőre!! Nektek mik a tapasztalataitok?
És a fürdtetőszerek? A gyermekorvos által felírtat hsználjátok?
Ha valaki ráér írjon már, mert nagyon kong a topic!!!!

Kép
p.andi
 
 


Szia Andi!

Én minden nap benéztem de senki nem írt... :(

Szal én "Pampers fan" vok :wink: nekünk nagyon bevált mindhárom fiúnál,de van aki meg kifejezetten nem szereti...szal sztem majd nálad is kialakul hogy mi jön be...Egyenlőre vegyél kisebb csomagot elsőre akármelyik márkából...én még NO NAME pelust is használok,mert a barinőmnek bébiboltja van és ott lehet darabra kapni és az is nagyon bevált.Dícsérik mások a DM-t is(én azt még nem használtam)meg a Liberot is...ja és a Tescos-ból is jó a Lila csomagos-(nem az a legolcsóbb gagyi,mert az gáz :? )
Sztem ne vegyél újszülött méretet mert fölösleges,hanem a minit(3-6kg).

Fürdetőből jó a amit a gyerekorovos felírt,mert az ilyen picik általában még allergiásak a többire(Johnson vagy ilyenek)Bár mi már a 3 fiút együtt fürdetjük Baba habfürővel és nincs Olikának semmi baja...

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panni, köszi a választ.
Most olvasgatom, hogy a II női klinika topikjára is írogattok Ritával.
Ott jóval többen vannak. Nem baj. Ez egy "szűk" körű topik :lol:
Bár milliók olvashatják :?

Egy barátnőmtől meg kimondottan azt hallottam, hogy a legkissebb mérettel (2 kg-tól) kezdjük a pelust.
Ez ügyben is az az igazság, hogy mindenkinek más jön be. Kicsit tanácstalan vagyok. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha csak 1 féle pelus lenne, meg 1 féle fürdető és akkor nem kéne választani :( Bár, ezt természetesen nem gondolom teljesen komolyan :)

Kép
p.andi
 
 


Ez a pelusméret attól is függ,hogy mekkora lesz a babád...Ha jól emlékszem már most 2 kg körüli, akkor mi lesz még 7 hét múlva...Sztem ezért érdemesebb a 3-6 kg-at venni mert tuti. hogy nem lesz kicsi...A 2kg lehet hogy kicsi lenne hamar és dobhatod ki..Csak ezért írtam.Én mindháromszor a 3-6 kg-sal kezdetm és jó volt.

Vegyél Pamperst vagy Liberot...vagy tudod mit,ami épp akcióban van :wink: és meglátod hogy nektek bejön-e...

A fürdetőből ne csinálj nagy gondot...első időkben mindnképp a gyógyszertári,később meg tök mindegy.

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Andi,

Csak hogy nehezítsem a döntést. Mi a Liberó-t vettük és az újszülötteknek valót. Először csak egy csomagot, de nekünk bevált és azóta is azt használjuk. Ez 2-4 kg-os gyerekeknek jó, mi most fogunk áttérni a 3-6 kg-ra. De tényleg szerintem úgy jó ha veszel valamelyikből 1 csomagot aztán majd meglátod. Pelust bárhol tud majd venni a párod, szóval én azzal úgy voltam hogy nem lesz gond ha megkérem hgy vegyen ha elfogyott.

A fürdetőből mi a doktornéni által felírtat használjuk, én is azt hallottam hogy másra allergiásak lehetnek a gyerekek. Na ehhez képest a kórházban viszont Johnsons's-al fürdetnek mert a Johnsons's így támogatja a kórházakat.

Rita

mpuma
 
 


Rita!

Hát ezen én is kiakadtam hogy a kórházban Johnsons-t használnak és egy csomó babának kiütése lett :evil:

Figyi,a kórházba nem kell visszamenni 6 hetesen koponya és hasi UH-ra a babákkal???Csak mert a MÁV-ban kellett, meg amúgyis szeretnék egy ilyen kontrollt...

pelus:ez csak az én egyéni tapsztalatom volt :wink: Az én babáim anatómiailag nagyok :wink: szal kicsi volt rájuk az újszülött pelus.

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Köszi a tanácsokat.
Úgy gondolom, nem marad más lehetőség, csak a próbálgatás. Aztán, majd minden szépen kialakul.

Panni, mi ujsi Olikával? És nálatok hogy alakul a helyzet, Rita?

Kép
p.andi
 
 


Panni,

Nekem senki nem mondta hogy a babával vissza kellene menni. Nekünk a gyerekorvos mondta itthon hogy ha szeretnénk ilyen ultrahangot akkor megadja hogy hova lehet menni itt a környékünkön, de ez fizetős. Mi valószínűleg elmegyünk. Jövő héten megyünk a gyerekorvoshoz, akkor majd megkérdezem a részleteket.

Egyébként mi jól vagyunk. Bár az elmúlt napokban Marci elég nyűgös, remélem csak az időjárás miatt. Egy csomószor felkel és minden ok nélkül sír és sehogy sem tud megnyugodni (az ölemben sem). És ami a rossz hogy ezt csinálja most hajnalban is. Eddig eléggé jók voltak az éjszakák, mert evett és utána azonnal visszaaludt, de az elmúlt pár éjszaka 1,5-2 órákat is fent volt és sírt... :( De tényleg remélem hogy ez csak a front, mert akkor azért el fog múlni. :D

A múlt héten megint küzdöttünk a tejjel, mert alig volt, de a védőnő tanácsára kipróbáltam a homeopátiás tejserkentőt, ami szuper. 1 nap alatt újra lett tejecske, most már annyira jók vagyunk hogy még valamennyit fejni is tudok minden etetés után! :D :D Szóval szerencsére legalább ez a probléma megoldódott.

Egyébként Marci szépen növekszik, most már olyan érdeklődően tud nézegetni, nagyon figyel ha beszélünk hozzá, meg szeret nézelődni a lakásban! Szóval azért alapvetően jól vagyunk, csak most egy kicsit álmosabban! :D

mpuma
 
 


Rita!

Nálunk dettó ez volt a szitu Olival,és itt a babaneten sokan erre panaszkodtak...szal én is bízom benne hogy az idő miatt nyűgösebbek...

Akkor valszeg itt helyben viszem el én is UH-ra a kicsit...

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panny,

Ez megnyugatató, hogy nem csak mi vagyunk így, akkor tényleg az időjárás lehet a ludas. Kitartás nektek is ezekhez a nyűgösebb napokhoz! :-) Sajnos még egész hétre ilyen sz..r időt mondanak, ez nem túl bíztató.

Rita

mpuma
 
 


Hello Lányok!

Na hazajöttünk, igaz már szombaton, de azóta takarítás..meg mindenféle más elfoglaltságom van...

Tegnap délelőtt kellett mennem a védőnőhöz, képzeljétek 79 kg vagyok... :oops: :? Lilit 80 kg-val szültem.... no comment
Már annyira útálom magam, legszívesebben ki sem mozdulnék itthonról, akkora bálna lettem... :roll: :( :oops:

Utána mentünk az oviba beiratkozni Lilivel. Hát el sem akarom hinni, hogy már ekkora nagy lány, hogy szeptemberben ovis lesz. Szinte még csak most született ő is.

Délután meg mentem a dokinkhoz. Minden ok, 1800 grammra saccolta a pocaklakó súlyát. Azt mondta kb 3-3,5 kg-val fog születni. Hát Lilit 3,25 kg-val szültem, remélem a hugi sem lesz sokkal nagyobb.

Andi! Nagyon cuki Marci a képeken! Irigykedem kicsit. hogy láthattad :D Sajna nekünk most nem futotta rá, anno Lilivel én is voltam 2x, fantasztikus érzés volt látni, el is bőgtem magam.

Pelus: nekünk bevált a pampers, libero, és dm-es babylove is. Én a legkisebb mérettel kezdtem, majdnem hogy még nagy is volt... Nekem is z a véleményem hogy ki kell próbálni mindegyiket, aztán majd meglátod, nektek melyik válik be leginkább.

fürdető: az első hónapokban mi is kizárólag a gyógszertárit használtuk,kicsit gusztustalan, mert nehezen oldódik és darabos, de nagyon olcsó. A Johnson's nagyon szárít szerintem (legalábbis nekünk nem jött be). Később használtuk a Bübchen-t, ezt is állítólag lehet újszülött kortól nyugodtan, tényleg jó, csak drága. Nekünk még a Gabi is bevált, és mostmár Baba habfürdőt használunk, dehát Lili már egy nagy cula :D

Panni! Megkérhetlek hogy küldd el nekem akár priviben a homeos bogyók listáját, amiket szedtél illetve szedsz a terhesség, szülés alatt és után??? Kezd foglalkoztatni a dolog, adott a védőnő is egy listát, de érdekelne egy tapasztalt anyuka véleménye is!!! :D Köszi!

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


Gabcika!

Szívesen leírom a homeosokat,nekem nagyon bevált szülés alatt és utána is.

Szal:
-Caulophyllum 5 ch-36.héttől kell elkezdeni szedni napi 1x 5 golyócska
-Ugyanez kell a vajúdáskor is csak félóránként 5 golyócska
-Aloe 5 ch-3-4x 5 golyócska:-ha nagyon kijön az aranyér(nekem valszeg ez is segített abban, hogy visszahúzódott mára...pedig emlékeztek írtam, nagyon szenvedtem tőle)
-Utrica Urens 5ch-3-4x 5 golyócska:-tejserkentő
-Nitricum Acidum 5ch-3x 5 golyócska:-berepedezett,sebes mellbimbóra

Hát asszem ezek a legfontosabbak :wink:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Ja és előtte -utána fél órával nem szabad se enni,se inni és nem szabad mentolos cuccot fogyAsztani,még fogkrémet se!!!Direkt van homeos fogkrém(HOMEODENT).
A bogyókat nem szabad kézzel megfogni,a fiolából egyből beönteni a szájba és szépen a nyelv alatt elszopogatni.Nem szabad hogy fém hozzáérjen(pl.ha valaki kanálra teszi,csak műanyag lehet!!)

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panni! Én tök setét vagyok ezekhez a homeos dolgokhoz. Azt szeretném kérdezni, hogy ezeket speciális gyógyszertárba árulják, vagy hol?

Sosem gondoltam volna, hogy a babák ennyire front érzékenyek!! Napok óta nyügi van a frontok miatt... :? Az gáz :cry:
De hátha jön már az igazi tavasz.

Gabi, a súllyal kapcsolatban: meg sem merem mérni magam! Holnap nekem is kell mennem a védőnőhöz, de az nem mérvadó, mert az mindig sokkal többet mutat mint itthon. De itthon nem állok rá a mérlegre!!! :?
A szívhangot akárhányadszor hallom, mindig görbül a szám :cry:
De kitartás, nekünk sincs sok hátra. Sőt.....

Kép
p.andi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?