Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,

Nati: Gidai a legkedvesebb orvos, akivel valaha találkoztam (persze a saját dokimon kívül). Szülés ügyben nem tudom milyen, mert én nem szültem nála, viszont az EDA-t ő adta be nekem, mikor szültem a kisfiamat, az sikeres volt, és ott volt végig a műtét alatt, nagyon kedves volt,végig beszélt hozzám, közvetítette mi történik.
Aztán másodszor most találkoztam vele a klinikán, mert a második terhességem nem indult túl jól, és feküdtem a terhes pathológián. Háromszor ultrahangzott, egyszer soron kívül, mert sírtam mikor jöttek vizitelni, mivel épp egy nagy vérzés után voltam , és féltem, hogy elveszítettem a babát, ő meglátott utána az uh előtt a folyosón és behívott az uh rendelőbe, hogy ne izguljak tovább, (egyébként pont egy másik doki volt uh-n, de azt mondta besegít kicsit, hogy megnyugodjak)
Azonnal felém fordította a monitort, mutatott mindent, nyugtatott hogy ne izguljak. Iszonyatosan kedves volt.

Én azt hiszem, hogy ő nemcsak orvos, de nagyon jó EMBER is. Ha nem lenne nagyon jó dokim, biztos őt választanám.

A pathológián egy szobában feküdtem az egyik betegével, ő is nagyon elégedett volt vele. Szerintem nem jársz rosszul, ha őt választod. Aki egy "idegennel" így törődik, az biztos a saját betegével is.

Üdv.
Lilla

lilló
 
 


Erika,
Érdekel minden megoldás a tejgyarapításra, írtam is privit.

Tücsi,
Én ár nem tudom, hogy a súlyának az 1/5-ét vagy az 1/6-át kell venni, nekem legutóbb a doki az a 1/6-ot mondta, azzal számolva 730 körül jön ki.
Homeos bogyót én is szedem, én azt veszem észre, hogy egy idő után megszokja a szervezet és nem termel extra tejet nekem. :) Tényleg nem drága ez, temenynit szedsz belőle, napi 2*5 bogyót?

Kriszta

Kép
k.krisztina78
 
 


Sziasztok

Krisztina
megírtam a recepteket!

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 

 
 

Panny,

Mi újság veletek, régen írtál, egyben vagy még? :)

Kép
k.krisztina78
 
 


Kriszta, én 2*5-öt szedek, eddig működik, de még csak egy hete eszem. :)
Tücsi
20150827140659
 
 


Kriszta!

igen még 2IN1 :wink:
Mostmár örülök is hogy valszeg a Húsvétot a srácaimmal tölthetem itthon...majd meglátjuk :wink:

A homeo sztem jó.Nem akarom borzolni az idegeket...de én az Urtica 30ch-t csökkentésre szedtem és bevált(nekem sajna az volt a bajom hogy rengeteg volt és kétszer volt nagyon gázos mellgyulladásom-fel is kellett vágni mindkét mellem :( )

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panni, uhh, ez rosszul hangzik nagyon. Lusták volt a fiúk, vagy mi történt?
Még jó, hogy szólsz, mert fogalmam sem volt, hogy ebből a dologból többféle van. De megnéztem és én az Urtica Urensis 5ch-t szedem.
Méláztam egyébként ezen a dolgon egy kicsit, hogy mennyire szokhat hozzá a szervezet ezekhez a szerekhez. Utána nem néztem, de arra tippelnék az alapján, amit eddig tudok, hogy bár ezek valamennyire befolyásolhatják a tejtermelést, alapvetően a kereslet-kínálat határozza meg, hogy mennyi lesz a tej. Tehát egy időre megnövelheti a kínálatot bármi szer, de ha nem üríti ki a mellet a baba (te a fejéssel), akkor újra a kisebb mennyiségre áll be a termelés.
Panni, akkor neked frontmentes hétvégét kívánok!
Tücsi
20150827140659
 
 


A lucernás cuccnak utánanéztem: Alfalfa C néven fut, de állítólag már Lucerna-cékla néven árulják patikában. http://www.herbatop.hu/termekek/lucerna_ceklaval.html
T.
20150827140659
 
 


Tücsi!

Az a helyzet hogy nagyon is jó szopós babák voltak a fiaim,sokat is ettek(volt mit :wink: )de még így is sok tej maradt a mellemben...Az első fiamnál abba hibáb estem hogy elkezdtem kifejni a maradékot...ami azt eredményezte hogy egyre több lett a fejés miatt...szal egy ördögi kör :? Ezért alakult végtére ki a mellgyuszi,mert akármit csináltam egyre több lett(hiába nem ittam 2 napig vagy ilyenekek)Szal ez nálam már nem volt normális asszem...
Ezért a második fiammal egyből elkezdtem szedni az Utrica Urens 30ch-t és viszonlyag rendeződött a kérdés.Így is sok volt de nem természetellenesen sok és nem lett mellgyuszim.Csak hogy szemléltessem,amikor az egyik mellemből szopott a fiam a másikból alkalmanként150-200 is csak úgy kifolyt a gyűjtőbe... :oops: A mályhűtő tele volt nálam is ,anyunál is,anyósnál is tejjel úgy,hogy nem is fejtem csak ami kifolyt.....

A homeos úgy működik,hogy nem mindegy ,hogy milyen higítású.Pl.Az Utrica 5ch(alacsony higítás)tejtermelés fokozásra jó,úgy a magas higítás a 30 ch pedig pont az ellentetjére jó,tejtermelés csökkentésre.Ez így van majdnem mindegyik homeos szerrel.És nem hiszem ,hogy rá lehet szoktatni a szervezetet,ez nem gyógyszer!!!Teljesen ártalmatlan,maximum nem hat,de ártani semmi esetre sem,semmilyen körülmények között nem fog!!!Nyugi!!! :wink:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panni
Örülök, hogy jól vagy/vagytok, bár a te állapotodban a húsvétig még bármi történhet..:-)) Nem semmi történet ez a tejeddel, és meddig tudtad igy szoptatni a fiaidat?

Nekem most azt ajánlotta egy védőnő, hogy az sem jó, ha túl sok tejelválasztós szert szedek, (mert én ugye ittam a teát, és szedtem a homeos bogyót meg a More Milk-et) mert egyik ütheti a másikat.

Kép
k.krisztina78
 
 


Kriszta!

A nagyot fél évig tudtam csak emiatt szoptatni(sajna el kellett apasztani :( )aztán a gyűjtött tejeket még fél évig tudtam neki adni cumisüvegből.A kicsit is kb.csak fél évig tudtam szoptatni,de most többre készülök.Majd meglátjuk...De ha megint ennyi tejem lesz..nem tom mi lesz...

Látod,az se jó ha túl sok van...

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panni, köszi az infót. Ennyi tejjel nem akarsz tejadó lenni? Drukkolok neked, hogy a hétvégét még kihúzd!

Kriszta, hogy vagytok?

T.
20150827140659
 
 


Panny,
Az sem jó ha sok van, de nem tudot leadni, ha esetleg megint olyan sok lesz? Állítólag jól lehet keresni vele.:))


Tücsi,
Köszönjük szépen jól vagyunk, már nem cserélném be semmi pénzért Kristófot egy jobban alvó egyedre.:)) Kiegyensúlyozotabb lettem, de ehhez kellett az, hgy már nagyjából tudom, hgy Kristóf miért sír éppen. De persze ő is valóban sokat változott az elmúlt 1 hónapban.:) (mert holnap bizony máris 1 hónapos lesz) Mintagyerek nem lett belőle, de nappal is bír már aludni, van, hogy akkor is alszik 3-4 órát, sőt eldicsekszem, hogy tegnap éjjel 6 órát aludt egyhuzamban.:) Ami nekem nagyon jót tett, neki kevésbé, mert a kajálás igy kimaradt, amit nappal sem pótolt be. És mivel nappal is vol hogy 3,5 órát aludt, igy nem kért enni 2-2,5 óránként, csak igy viszont nincs meg a napi adagja, ami meg nehezményez a dokink. Meglátjuk mi lesz a heti gyarapodás. De nem szeretném keltegetni, örülök, hogy alszik szegényke.:)
De ha ébren van, hiába próbálok beleerőltetni több tejcsit, nem kell neki, egyszer sikerült nagyobb mennyiséget beleönteni, de akkor meg fél órát szenvedtünk, mig mindne feleslget kihányt a gyomrából. :) Nem egyszerű.:)

Kép
k.krisztina78
 
 


Sziasztok!

Kriszta
Szerintem ne aggodj a sok alvas miatt! Egy ilyen pici babanak ket dolog kell: eves es alvas.

Az en Lujzim is nagy alvo volt, szinte soha nem evett annyit, amennyit kellett volna, sot a heti gyarapodasok is hataresetek voltak, az en vedonom meg dokim is allandoan riogatott meg csovalta a fejet, es mondtak, h keltsem fel a gyereket enni. De en vhogy osztonosen ugy ereztem, h ha annyira ehes lenne a gyerek, nem aludna ekkorakat, ehhez hozza tartozik, h 2 hetes koratol kezdve ataludta az ejszakat.

1-2x megprobaltam felkelteni enni, de olyan nehez volt felkelteni, es nem is evett szamottevo mennyiseget. Szoval rahagytam. Nekem eleg volt, h jokat alszik, es jol nez ki a gyerekem.

Ha nagyon aggaszt a dolog, es akarod stimulalni a ciciket tejserkentes vegett, esetleg probald meg azt, h nem kelted fel Kristofot, csak magadhoz veszed, es cicire teszed. Az en Lujzim kesobb ugyan, de gond nelkul evett ebredes nelkul is. A bufivel meg nem szenvedtunk, ha feszitette a pocijat, ugyis felebredt, akkor kisetaltuk a bufit, es visszatettem aludni.

Csak igy tovabb, orulok a jo hangvetelnek es a sikereknek :wink:

Kellemes Husveti Unnepeket Mindenkinek!!

Kép
boga
 
 


Boldog Húsvéti Ünnepeket!!!


Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Én is csatlakozom Lillo-hoz. Gidai nagyon aranyos, én is csak jókat hallottam felőle.

Nem tudom már ki kérdezte, (bocsi három hetes elmaradást olvastam vissza), de a beöntés, borotválás a szülésznőn, gátmetszés a dokin múlik, úgyhogy velük kell megbeszélni.

Lilla:

Hogy vagytok???? Végre nem vagyok 2in1,meglett Erik baba...
Hajni puszil, vártunk pénteken, de nem jöttél ???:)
fnora82
 
 


Sziasztok!
Panni, kitartás, már csak két nap a húsvétból :)

Kriszta, boldog egyhónapos szülinapot Kristófnak! Ugye, hogy lassan összerázódtok. :) Én pont most sétáltam egy kört a szobában Mirával a kezemben (kicsit felébresztette valami rossz álom) és belém villant, hogy nemrég még fél éjszakákat sétálgattam vele így (szó szerint), de elmúlt, elszállt és valószínűleg sosem lesz már ilyen. Így utólag már csak a nosztalgia marad, ne félj. És meglátod, milyen sokat fog még változni - elképesztőek. És majd azt is meglátod, hogy mennyire más lesz a második gyerek - én csak hüledezek itt ezen.

Én sem feltétlenül kelteném fel a babát, hátha hajlandó félálomban-álmában enni, mint Lujzi meg mint Mira. Őt általában éjjel 1-2 között még megetetem, de nem várom meg, hogy felébredjen. Ő ugyan picit fészkelődni kezd, akkor fel is veszem, megetetem és alszik is vissza. Napközben, ha nagyon alvós napja van (ilyen hülye időben előfordul), akkor ugyanezt csinálom.

Mivel minden babának kb. egy-két órás az alvási ciklusa (mikor alszik mélyebben, mikor felszínesebben), csípj el egy ilyen felszínesebb időszakot (mocorg a gyerek, de ha ő nem is, a szeme igen), próbálkozz akkor.

Egy-egy napon meg nem múlik semmi, az még a heti gyarapodást sem befolyásolja, ha egyébként rendben eszik a gyerek.

Én a nagyobb mennyiséget nem erőltetném (bár látatlanban szerintem nem hányt, csak bukott és az azért különbség), hát egyen többször kevesebbet és böfiztesd többször. Majd kitágul a pocak, nem kell sürgetni.

Nora, gratulálok Erik babához, nem írsz róla többet?

Jó nyulazást mindenkinek!
Tücsi
20150827140659
 
 


Sziasztok!

Na, végre reggel távozott a nyákdugóm is :wink: legaláb haladunk kicsit előre... :wink: majd meglátjuk mi lesz...

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Ez kezd izgalmassá válni, drukkolok!
T.
20150827140659
 
 


Sziasztok!!!

Hajnal 3 óra 27-kor megszületett Menyhárt Olivér Levente, Panni kisfia, 56 cm, 3900 gramm. :lol: A nyuszi hozta!!! :lol:

Gabi

KépKép

KépKép
gabcika
 
 


Sziasztok,

Panninak gratulálok a babához!

Nóri: Megkaptam a mailedet, most anyukáméknál vagyunk, majd ha hazaérek válaszolok. Gyönyörű a kispasid!!!!
És bocsi, hogy pénteken nem mentem be hozzátok, de végül az Istenhegyire mentem 12hetes uh-ra és nem a klinikára.
Hajni számát nem tudod véletlenül?

Utólag is boldog húsvétot kívánok mindenkinek!

Lilla

lilló
 
 


Panny,

Nagyon-nagyon gratula Olivér babához!!!

Tücsi,
Először is nektek boldog féléves szülinapot!! :))
Köszönjük a köszöntést, máris eltelt 1 hónap. Az egyik pillanatban azt érzem, hogy milyen gyorsan elment, a másikaban meg azt, hogy olyan mintha ezer éve velünk lenne.:)
Kezdünk összeszokni, határozottan, de vannak nehezebb és könnyebb napjaink. Ma a nyűgős napunkat éljük, de éjjel már majd 1 hete van egy hosszabb alvási időszaka, általában 10-től hajnal 3-4-ig elalszik. Utána már ugyan visszaáll a 3 órára, de reggel 7-kor már csak 1 órára lehet visszaltatni, igy kezdek hozzáedződni, hogy nincs 10-ig alvás.:) De azért úgy 9-ig el lehet hancúrozni vele az ágyban.:))
Sőt eldicsekszem, hgy határozottan és tudatosan rám mosolyog, ha épp olyan kedvében van.:) Teli szájjal tud vigyorogni, zabálni való.:))
Elmúlt szinte teljesen a depis érzésem, nem sírdogálok, bár néha azért elkap még egy kisebb letargia, de már koránt sem olyan vészes, mint az elején.:)

Kép
k.krisztina78
 
 


Sziasztok!

Nagy nagy gratula Olivér babához!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kriszta
More Milk hogy hat - hatott?

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Egy gyors helyzetjelentés a kórházból....
Ma hajnalban 3.óra 27 perckor megszületett Olivér,56 cm,3900gr,sima szüléssel gátvédelemmel!

Röviden annyit hogy tegnap reggel ugye elment a nyákdugó és egész nap fájdolgáltam de rendszertelenül...Rokonoztunk egész nap,locsolás...stb..Aztán este 9-10 fele elkezdett rendszerese lenni és egyből 5 perces.Felhyvtam a szülésznőt,azt mondta menjünk be...11-re beértünk,a dokim pont bennt volt szülés miatt,aztán jött a szülésznőm is...egy újnyira voltam kitágulva..aztán fél1-kor burokrepesztés és 3óra 27-kor nagyon nehezen8ez volt a leghehezebb szülésem )iszonyat sok nyomásra kibújt....az arcával felfelé érkezett ezért is volt neéz,de a lényeg hogy itt van!!!Már van előtej,szépen suopizik és nagyon édes!

Rakok képet!
Kép

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Nagy gratula Oliver babahoz!

Sok boldogsagot es jo ismerkedest az egesz csaladnak!

Kép
boga
 
 


Panni!

Nagyon sok boldogságot és jó egészséget - és kivételesen nem sok, hanem csak elegendő tejcsit :) - kívánok nektek és Olivér babának! Olivér gyönyörű vasgyúró!

Kriszta, örülök, hogy szépen alakulnak nálatok is a dolgok, majd a hétfői mázsálásról számolj be :) Ezek a baba mosolyok annyira jók, nagyon kellenek :) Meglátod, mindjárt huncutkodni fog.

Nálunk annyi a jó hír, hogy Mira végre elkezdett rendesen enni :)

Szép napot mindenkinek!
Tücsi
20150827140659
 
 


Erika,
More Milk, háát nem istudom, mintha ténylegtöb tejem lenne, pláne azóta, hogy a védőnő tanácsára a homeos bogyót a more milke-el együtt nem szedtem. Igy most volt olyan, hogy Kristóf 150-et is tudott enni. Viszont nem 4x1-et hanem 3x2-öt szedtem belőle, mert a 4x1-el semmi változást nem tapasztaltam. Mára még an belőle, aztán elfogy, meglátjuk mi lesz utána. Nem szándékozom többet venni, most majd a görögszéna mag kipróbálása jön.:))

Panni,
gratula mégegyszer Olivérhez, ez a sárga kis ruha Kristófon is volt mikor bent voltunk.:))

Tücsi,
Tegnap megvolt a mázsálás, elég szomorúak vagyunk, mert 80 gr-ot hízott, de legalább hízott, és nem fogyott.:) (4680 gr most)Tápszerhez nem nyúltunk még, de gyanítom hamarosan kelleni fog, ha ezt a doki meghallja.:( Mérlegeléskor általában 90-140 körül eszik, de mire 3 óra múlva visszateszem a mérlegre az újabb etetésre, akkor megint szinte ugyanannyi, mint az előző mérlegeléskor. Eltűnik belőle a kaja.:) Napi szinten még mindig nem eszi meg a 700-at, olyan 650-670 körül termel/nap. Igazán nem látszik rajta, hogy éhezne, van kakis pelus, van pisis is, de ez kb 3 óránként cserélve nem tűnik túl nagy mennyiségnek. Fel kellene hívnom a dokit, de annnnyira nem szeretnék tápszerezni még mellé.:(

Itt egykép róla, nem tűnik alultápláltnak, nem? :))

Kép

Kép
k.krisztina78
 
 


mtm: köszi az érdeklődést.

Erik baba most március 11-én született Ujvári dokinál. (3530g és 58 cm), természetes úton, de nem komplikáció mentesen, a durvább vajúdás része olyan 2,5 óra volt, utána az ápolásom (varrás) másfél óra :lol: .
Nagyon helyes kissrác, akiről sajna képet nem tudok csatolni, mert mind túl nagy... (hogy lehet kicsinyíteni, tudja valaki???)

Ha már itt vagyok, nem tudjátok mennyit "illik" ennie egy 2 hetes babónak?
fnora82
 
 


Sziasztok!
Kristóf gyönyörű és nem tűnik alultápláltnak, az biztos. Szerintem nyilván be kellene kalkulálni azt is, hogy most volt beteg - jobban van már?

Én, ha neked lennék, akkor a mai agyammal és a ti orvosotokkal (amennyit hallok róla, az alapján) tápszerezés előtt felhívnék egy szoptatási tanácsadót: www.szoptatasert.hu, konkrétabban elmennék Sarlai Katalinhoz az Istvánba (telefonon kell bejelentkezni), mert ő gyermekgyógyász is, tehát megmutatnám neki a gyereket is.

Szent István kórház, újszülött osztály, szoptatási ambulancia.
Telefonos időpontegyeztetés szükséges.
1024 Budapest, Nagyvárad tér 1. N épület
Telefon: (06-1) 455-5700 / 1644 m. és
(06-1) 216-0350 / 1644 m.

Taj kártyával ez ingyenes.

Egyébként meg azt hiszem, hogy addig is, míg odajutok, én megpróbálnám többször etetni a babát.

Kitartás, nem egyszerű ez.

Nora, nem irigyellek - azért ugye minden rendben van veletek?
A kis képen a neved mellett Erik látható? Nagyon formás - amennyit látok innen :)
A kép dolgot nem bírtam megoldani, úgyhogy itt a babaneten csináltam egy fotóalbumot, mert az egyszerű és időnként a linket teszem fel a fórumra, hogy hol lehet a gyerekeket megnézni.

Bár egyre inkább elegem van a számokból :) de általában kisbabának, és kisgyereknek elég sokáig testsúlykilogrammonként 1,5 ml-t / grammot, mindegy most / kell ennie naponta (így jön ki Kristófnak a hozzávetőleg 700 gramm a 4680 grammos súlyához).

Most tanultam hozzá, hogy ez az ideális, a kiszáradás elkerüléséhez testsúlykilogrammonként 1 ml-t kell enni, ahhoz, hogy ne veszítsen a súlyából 1,2-t.

Tücsi
20150827140659
 
 


Jó reggelt mindenkinek!



Most iszom a koffeinmentes kávémat.

Igyekszem leírni a szüléstörténetemet:

Én már alapvetően bent feküdtem a pathologián a rossz vérképem miatt....

Hétfő hajnalban elment a nyákdugóm, és onnantól kezdve megindultak a 15 perces fájásaim. Először csak gyenge volt, gyengébb mint a menstruációs görcs. Anyukám, férjem jött látogatni, még a mekiből kértem is kaját, igaz hogy amikor jött egy fájás, már abba kellett hagynom az evést.

Jött a dokim meglátogatni, mondtam neki mi van, na rögtön megvizsgált (elötte az osztályos orvos is). Mondta hogy itt ma vagy holnap baba lesz. Ő most elmegy, de akkor visszajön majd, illetve küldi egy kollegáját este hogy vizsgáljon meg.

Na este 8-kor osztályos doki megint megvizsgált, rá egy órára küldte a dokim a másikat. Na neki már szólnom kellett, hogy várjuk meg a fájás végét... Majdnem 3 ujj volt. Mondták próbáljak meg pihenni. 10 órára már nagyon durva fájások voltak, a nővérkéhez kiültem a pulthoz, masszírozta a derekam meg ilyenek, de azt mondta amíg így mosolygok két fájás közt addig ez nem az. Na de ekkor meglátta a fájás alatti képemet. Osztályos doki ismét megvizsgált, és mondta, hogy mehetek is a szülőszobára (így a vajúdót nem is láttam:))

Mire leértünk hívtam a férjem, ő szólt anyunak is. A szülőszobán hívták a dokimat, én meg a szülésznőt. Mindenki extra gyorsan odaért.

Mire jöttek iszonyatosan fájt. Könyörögtem valami "drog"-ért, de mondták, ebben a stádiumban már nincs rá mód. Kicsit hülye szögben volt a babó, ezért 3 fájásonként fordulni kellett egyik oldalamról a másikra. Hát abba azt hittem többször belehalok. Itt ismételten valami cuccért könyörögtem ha jól emlékszem, de itt már csak mosolygott a dokim (hozzáteszem mindig mosolyog a drága)

Aztán jöttek a toló fájások, hát azt már megkönnyebbülésnek éreztem, de valahogy nem tudtam elég hatékonyan nyomni. Ekkor a szülésznő felvetette a vákum lehetőségét, na erre a tudatalattim úgy megijedt, hogy kinyomtam utána 2-3 fájásból a drágát. A gátmetszést nem úsztam meg, mert olyan erős volt, hogy nem volt mit tenni, de ez a legkevesebb az egészben.

Nem gondoltam, hogy ennyire fog fájni, és hogy mégis ennyire szép lesz. A férjem nélkül szerintem nem bírtam volna ki, pedig először nem akartam, hogy bejöjjön velem.

Odaadták kicsit a babót, de aztán a férjem kapta meg.

Varrásnál látták, hogy a kicsike kitette a könyökét kifele jövet, így belülről végigszántott hátra fele... Na ennek a varrása, gyerekek, na az rosszabb volt mint a szülés. Másfél órát tartott, még egy dokit hívtak, és ketten nyomultak a varrataimra.... A dokim el akart altatni (na jó most kivételesen nem mosolygott), a szülésznőm nem engedte, merthogy stram gyerek vagyok én..(utólag elmondta, hogy jól bírtam, és akkor nem babázhattam volna utána, meg nem is lehetne szoptatni, jegyzem meg nem mintha lett volna tejem)



Na szóval összességben várok még a felejtő hormonokra, de azért csodálatos, hogy Erik itt van a kiságyban, holott kicsit több mint két hete még a pocakom rugdosta belülről...

De minden rosszban van valami jó is, így a férjem másfél órát babázhatott ott rögtön. Megmutathatta anyukámnak,....



Na szóval hirtelen ennyi a story remélem nem hagytam ki semmit

A kis kép valóban Erik baba, nagyobban sajna nem megy :)
fnora82
 
 


Sziasztok!

Gratulálok én is mindenkinek aki megszült!!!
Szeretnék kérdezni is ,hát ha ti tudjátok a választ,én császárral szültem az első gyermekem,és a dokim nagyon mondogatja,hogy most a kislányom is az lesz ,jobban mondva nagyobb az esélye annak,viszont ma voltam uh,és lemérte az előző császárból a hegvastagságom,ami 5mm,tud valaki nekem erre válaszolni,hogy ez mt jelent?jót jelent ez egyáltalán?

Előre is köszi a választ aki tudja!

Üdv: Eda
eda2
 
 


Lányok, látom itt elég sok a tapasztalt anyuka!
Szülés után mit kell intézni? Mivel hova kell menni?
A mhelyem elintézi a gyed-et, meg a tgys-t, akkor mi van még??

HEEEELLLLP
fnora82
 
 


Nóra,

Én úgy írom le neked, ahogy mi csinltuk,persze a sorrend nem kötelező.:)
Gondolom a születési anyakönyvi kivonatot megkaptad már Erik lakcímkártyájával együtt.. Ezzel be kell menni az OEP-hez, a Teve utcába, (én erről kaptam egy papírt a kórházban, amin rajta volt pontosan, hogy hová is kell menni és mikor van ügyfélfogadás) itt megkaod a TAJ kártyát. Ezek után lehet elkezdeni a többi hivatalos papírt, mert a TAJ kártya kell sok mindenhez.

A munkahelyednek kellene küldeni papírokat neked, amiket ki kell töltetni, de úgy látom minden munkahely más papírokat küld, ha TB kifezetőhelynek minösűl a munkahelyed, akkor ők fogják folyósítani a tgyást. (eeről én a TB-től kaptam egy visszaigazlást, hogy meddig fogom kapni hivatalosana tgyást)
Azanyasági támogatás és a családi pótlék igénylését viszont neked kell intézni. Amit január 1-től a Magyar Államkincstártól kell igényelni. A honlapjukon a kitöltendő nyomtatványok fent vannak, a kitöltési útmutatóval együtt.
Itt a nyomtatványok linkje:

http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/csal ... mtatvanyok
Ezek közül neked kell:
-Igényjelentés családtámogatási ellátásokra,
-5. számú pótlap (anyasági támogatáshoz)
-1 számú pótlap (családi pótlékhoz)
Ezekhez csatolni kell másolatban az alábbiakat (kivéve az anyasági támogatáshoz a kórház igazolását a terhesgondozásról):

Anyasági támogatás
Folyósító: Magyar Államkincstár lakóhely szerinti fiókja
- Nyomtatvány kitöltve, aláírva (5. számú pótlap)
- A gyermek születési anyakönyvi kivonata
- A gyermek TAJ száma
- A terhes gondozáson 4 alkalommal megjelent igazolás eredetiben

Családi pótlék
Folyósító: Magyar Államkincstár lakóhely szerinti fiókja
- Nyomtatvány kitöltve, aláírva
- Születési anyakönyvi kivonat (gyerek)
- TAJ szám (gyerek)

Ha ezeken a nyomtatványokon átverekedted magad, akkor fel lehet adni postán ajánlva!, vagy be lehet vinni személyesen, de azt mondják órákig lehet ott ücsörögni, igy mi a postát választottuk. Van nekik telefonszámuk is, nekem 3 nap után sikerült elérnem őket, mert sosem vették fel.
A cím ahová küdleni kell:
Magyar Államkincstár, Családtámogatási Osztály
2701 Cegléd, Pf.: 302

Ja és azt közölték velem a telefonba, hgy minimum 2 hónap az átfutási idő. Azt spec nem tudom, hogy mi van akkor ha valamit nem jól töltesz ki, én ráírtam a papír tetejére a telefonszámom, bár kétlem, hogy felhívnak ha baj van.:)

Ha bármi kérdésed van a kitöltéssel szólj nyugodtan.:)

Kriszta

Kép
k.krisztina78
 
 


Kriszta: Húúú nagyon köszi az infókat, holnap neki is állok intézni.
A szüli kiv, lakcímkártya, taj megvannak. A melóban le kellett adni papirokat a gyedhez, meg a tgyás-hoz, így ahogy tudom nekem "csak" ezek maradtak amiket Te is leírtál...

Még egyszer köszi

Nóra
fnora82
 
 


továbbítom:
Anyukák figyelmébe ajánlom ezt a pár sort FONTOS!
"Egy anyuka a 2 éves gyerekével várta a nagyobbat márc.20-án az Érdi úti iskola (XI.ker) előtt. Egy román rendszámú Merci megállt mellette, egy férfi kiszállt és útbaigazítást kért, majd visszaült. A még nyitott kocsiajtón át a gyereknek egy csokit nyújtva akarta megköszönni a segítséget, amikor a gyereket berántotta az autóba, az anyuka kis huza vona után visszarántotta, végül nála marad a gyerek. A kocsi elindult, de a férfi visszaszólt, hogy "úgyis elviszem". Anyuka a rendszámot megjegyezte.

A rendőségen kiderült, hogy a rendszám egy román Dacia rendszáma volt, nem a Mercedesé. A rendőrök elmondták, hogy az elmúlt 2 hónapban 17 kisgyereket vittek el így, nyomtalanul. A csokiban valószínűleg nyugtató lehet, azonnal kiviszik őket az országból, az egész utat átalusszák. Nem bíztatták a szülőket, azt mondták biztosan nem lett volna meg, ha elvitték volna. Óvodáknál, iskoláknál, játszótereknél, bevásárlóközpontoknál vadásznak.

Nem értem miért nem lehet erről a hírekben hallani?

Ha Téged nem is érint közvetlenül, kérlek, hogy küldd tovább másnak talán hasznára lehet!!!!

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Szia Panny! gratulalok Oliverhez! sok boldogsagot!

hogy vagytok??

kiraz a hideg attol az irastol :(

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Saara!

Minden OK,a nagyok sajna betegek(sapkázás,orrszívás... :( )szal nem unatkozunk..... :( :wink:

Küldök képet

pusz

Kép

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok

Panny
Először is szeretnék gratulálni a kisfiadhoz. Nagyon édes gyerek.

Az irásodhoz a gyermekrabláshoz meg annyit, hogy én nem hiszem el.Nem létezik, hogy egy ilyen horderejű űgyet a média (fokusz, napló stb)nem kap fel. Nem hiszem el, hogy ha valakivel ilyen történik, hogy elrabolják a gyerekét az nem fordul a médiához is segítségért lévén az jut el ,mármint a média, minden háztartáshoz.Ez egyszerűen kizárt.

Lini

Kép
lini
 
 


Sziasztok!
Panni, gyönyörű Olivér! Ha a haját meglátná párom, elsírná magát, hogy a lányának miért nincs ilyen :)
A nagyoknak meg jobbulást kívánok - neked meg kitartást mindehhez ;)
Tejcsivel rendben vannak a dolgok?

Lininek egyébként igaza van, ez nyilván egy hoax, azaz olyan álhír, ugratás, amivel csak extra, szervereket terhelő e-mail-forgalmat generálnak.

Tücsi
20150827140659
 
 


Lini,Tücsi!

Én magam se nagyon hittem a hír valóságtartamában,de mivel én is úgy kaptam a lelkiismeretem küldette továb...sajna azért vannak gyerekrablások,de sztem is nagyobb hírre lett volna a médiában....

Tücsi!

Igen a tejcsi úgy néz ki hogy jól alakul.Szedem a homeos csökkentőt és így is bőven elég van :wink: Amíg az egyikből szoptatok a másikból lefolyik 100ml,szal már vana fagyasztóban is :wink:
Az én párom meg azon viccelődik, hogy kié ez a gyerek,hogy fekete hosszú haja van(neki amúgy szőke :wink: ) :lol:

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!

Panny,
Nagyon kis édes Olivér baba, és az a haj.:) Tünemény.
Én is több helyről megkaptam már az elrablós történetet, nem egyszer fordult már elő, hogy a média pont ezen emil-ek alapján kezdett el foglalkozni egy üggyel, szóval még nem kizárt, hogy hallunk róla a médiában is.
És milyen az élet immáron 4 fiúval odahaza? Jó kisfiú Olivér? :)

Nálunk most az a helyzet, hogy Kristóf viszazuhant a 2 hetes korszakába. Megint kel 3 óránként éjjel is, nappa meg keveset alszik, sokat sír, tengap pl. 2 órán kersztül ordított vígasztalhatatlanul. Végül beájult a kezemben, persze pont mire fürdetés idő lett volna.
Pedig tegnap elmentünk vele a balatonra, nagyon szép idő volt, a program 9-3-ig tartott, 1x felkelt enni, de aztán aludt is tovább. Aztán mikor hazaértünk, elkezdett nyűgösködni és 6 felé elkezdett sírni. Szerintetek az lehetséges, hogy túl messzire vittük, és kizökkent a megszokott környezetből? Kicsi volt ő még ehhez a nagy úthoz? (amit tényleg végigaludt, a kocsit is, a sétát is)
Mikortól lehet vele emberek közé menni? Akár egy bevásárlás erejéig? Vagy akár kicsit hoszabb távra kimozdulni vele, mint pl a vasárnapi balatonozás? :)

Kriszta

Kép
k.krisztina78
 
 


most csak gyorsan: Panny, lehet, hogy tudok egy anyukat, aki eppen tejcsit keres (par hettel ezelott szolt, h nagyon kene, nem sokara szul es az elozo kettot sem tudta megszoptatni, nincs eleg tejmirigye).
a fagyi tejet oda tudnad adni neki?
saara
 
 


Sziasztok

Kriszta
Soha nincs allando allapot egy babanal. Vannak ilyen-olyan idoszakok, minden atmeneti. Lehet ilyen valtozas akar egy fronttol is, a babak nagyon megerzik azokat.

Az uthoz nem tudok hozzaszolni, mert en nem vittem ilyen picin sehova a kislanyom.

Azt szokas mondani, h a gyerekagyas idoszakot (6 het) ki kell varni, addig nem szabad zart terbe vinni idegen helyre.

Udv :wink:

Kép
boga
 
 


Sziasztok!
Kriszta, még két dolgot vegyél figyelembe a babával eljárásban: az egyik, hogy a tej azoktól a betegségektől védi meg alapvetően, amiket te elkaptál, tehát ilyen betegeskedős időszakban óvatosan a bevásárlóközpontokkal, metróval (kis helyen sok ember légkondival, durva fűtéssel).

A másik, hogy a védőoltásokat még csak most kezdi kapni, tehát még nem védett néhány (épp a védőoltások miatt) ritka, ám ronda betegségtől.

Nyugi, jön az az időszak, hogy mehetsz vele :) én első körben azért a kisközérttel kezdenék a helyedben, legalábbis én ezt tettem a gyerekekkel. Na meg azokkal a barátokkal, akik felfogják, hogy betegen ne menjenek a gyerek közelébe. :)

Egyébként a hétvégén melegfront volt és jön a következő (legalábbis párom térde szerint :) ), a piciket tényleg megviseli.

Panni, örülök, hogy rendben vagytok, a tesók mit szólnak Olivérhez?

Tücsi
20150827140659
 
 


Kriszta!

A bevásárlóközpontotkat sztem is kerüld még a babucival egy kicsit,de pl.a Balatoni út jó ötlet volt.Sztem oda vagy ilyesmi programokra a szabadban simán viheted,sőt...Sétálás minden mennyiségben ilyen jó időben.A zárt helyységeket én sem javasolnám egy ideig.

Tücsi!

A srácok imádják,óvják,védik Olikát:)De azért a maguk harsány ,fiús viselkedésükkel kicsit idegesítenek...mármint olyan értelemben hogy jobb lenne talán Olikának egy kicsivel több csend...de azt mondja anyu is,Olika ezt szokja meg,nem lesz gond...szal kapja a kiképzést :wink:
Hétközben Márk oviban,Krizske egyenlőre délelőtt anyunál,legalább akkor egy kicsit nyugi van :wink: De amúgy mondom,imádják egymást ők így hárman!! :wink:

Saara!

Az a helyzet,hogy mivel nekem már volt egy durva mellgyulladásom,és bármikor lehet nem igazán akarom odaadni a tejet mert még szükségem lehet rá.Mindkét fiamnál el kellett apasztani a tejem egyik napról a másikra...a másik meg hogy megint tiszta seb a mellbimbóm és van hogy muszály kihagynom szopikat mert épp vérzik és hagynom kell gyógyulni,szal akkor cumisüvegből szoktam adni neki a lefoyltból.Na meg gondolnom kell arra is amikor dolgom lesz és anyu adja neki üvegből.Bocsi de ze van :oops: Remélem nem tűnök önzőnek,de én nem vagyok egy sima,egyszerű eset sajna szopi ügyben a múlt történései miett...


Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Kriszta,

Az én Marci ma 4 hetes, de mi is járkálunk már ezer felé. A védőnőnk már 2 hetesen mondta, hogy nyugodtan elkezdhetünk sétálni járni. Persze akkor még csak itt a környékbeli utcákkal kezdtük, de azóta egyre többet járunk el. Mi tegnap bemerészkedtünk a Kaiser's-ba is, mert kénytelen voltam neki pelust venni. Persze igyekeztünk gyorsan végezni. Húsvétkor már a családjainkat is végiglátogattuk, meg most vasárnap egy "nagyobb" családi rendezvényen voltunk. A kimozdulást Marci nagyon szereti, a babakocsiban is meg az autóban is nagyon jókat alszik. Szerintem ha kimozdultok minél többet ebben a szép időben az mindkettőtöknek jót tesz. Legalábbis magunkon én ezt tapasztalom. De azért én is igyekszem az idegen embereket kerülni. Viszont 1-1 hosszabb nap után én is látom Marcin hogy egy kicsit elfársztja, nehezebben alszik el este, sokkal nyűgösebb. Szóval szerintem lehet hogy nálatok is ez volt, és Kristófot azért kifárasztotta a hosszú út!

Rita

mpuma
 
 


Gratulálok minden újszülötthöz! Sok boldogságot!

Eda!
Egy lánynak akivel együtt feküdtem a gyermekágyon, 5mm-es hegvastagsággal nem engedték a sima szülést, sőt nem várták meg a 40. hetet sem. Második császár volt neki is, persze ez nyilván doki és páciens függő.
Én is császárral szültem a lányom, és pont ezzel a heg szétválással vannak rémálmaim.

Márti

KépKépKépKép
aysegül37
 
 


Sziasztok!

Megbeszéltük idehaza, hogy nem visszük emberek közé egyenlőre Kristófot, de ha az idő engedi,akkor legalább sétálni kimozdulunk, kell az úgyis mindkettőnknek. :)

Úgy látszik a frontokat megérzi tényleg, mert ilyenkor a napközbeni alvások nem mennek neki, csak ha a levegőn van, azt meg azért nem szeretném, ha esetleg megszokná, hogy tologatva van és csak úgy lesz hajlandó elaludni.:) Nehéz ez, de ahogy múlik az idő, remélem jobb lesz majd, lassan csak elérjük azt a 6 hetes meg 3 hónapos kort.:)

Kép
k.krisztina78
 
 


Kriszta
Nagyon cuki Kristof baba :)

Szerintem tok jol dontottetek, biztos igy a legjobb a babadnak. Meg remelhetoleg neked is :wink:
Nyugi, meg mindig nem eleg nagy ahhoz Kristof, h ilyesmivel el tudd rontani :wink:

Kép
boga
 
 


Kriszta,

Én is a 6 hetes meg a 3 hónapos korra várok, mindenki azt mondja hogy utána már könnyebb lesz! :-) Mostanság ez éltet! :-) De nektek már közelebb van! :-)

Rita

mpuma
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?