Új privát üzeneted érkezett!

Juci!
Lili az első nap másfél óra múlva elküldött, hogy mostmár menjek, a második np félóra múlva, a harmadik nap meg ott aludt. Csak a következő héten aludhatott volna ott, de nem tudtam megoldani, mert olyan munkám volt. Mondtam, hogy vagy viszem magammal, vagy itt alszik, Lil és az ovónők is ez utóbbit választották. :)
Ennyi volt a beszokás

Anikó!
Anyós :(

Együttérzésem minden anyóstól szenvedő menynek!
Az enyém se egy egyszerű eset, de mi véd és dacszövetséget folytatunk vele szemben. Konfrontálódás ritkán van (néha azért beszólok, ha már sok volt a jóból), a fű alatt meg úgyis az történik, amit mi akarunk. :wink:
Mondjuk a tömény hülyeségek miatt elg sokat tudok puffognbi a férjemnek :oops: , mert hát baromira bosszant.

AZ meg hogy a gyerekek csokit esznek kockacukorral olyan háromhavonta egyszer, ha nem vagyunk ott??? Hát ennyi szabadság nekik is jár!

ayse
 
 


halihó
rövid leszek, mert elég fáradt vagyok

köszönöm az érdeklődést, anyu jól van. hosszú elmondani, de a lényeg, hogy megúsztunk egy infarktust. e mellett az anyu nem az a beteg típus. de legalább túl vagyunk rajta és rendben. közben egy másik rokonom is bennt van, neki kicsit bonyolultabb az ügy. na mindegy, többet voltam bennt a kórházban ez alatt a 2 nap alatt, mint amennyit az elkövetkezendő egy évben terveztem...
közben voltam védőnőnél, dokinál stb.

a nevünk még nem 100 százalékos, és emiatt marhára szégyellem magam, ezért nem mondtam :oops: :oops: , a család sem tud semmit, és olyan rendesek, mert nem is kérdezik :)

Lénának jobbulást! és Rolinak is, vagy ő már nem beteg? bocs, biztos nem figyeltem jól.

Hajni, nekünk még nem volt siesta cipőnk ;) nekem konkrétan nem jön be, mert nagyon magam benne az emelés, és nekünk azt mondták az ortopédián, hogy az nem jó. én szeretem az elefantent, ami olyan 8-9 körül van, remélem nem mondok hülyeséget, és van egy spanyol márka, ami még bejön, a club dei primi, ezt nemrég találtam, ez is kb ennyi.
sztem is tök ügyes Barbi ezzel a netes vásárlással, én is szeretem a kezemben fogdosni, megnézni mennyire tartja a bokáját, mennyire hajlik a talpa, stb, és még így sem mindig tudok dönteni :)

na megyek aludni, jóéjt

KépKép
KépKép
and
 
 


Anikó!
Nem irígyellek a döntés miatt!
Sajnos nincs jó ötletem...lehet, hogy Anyukád amiatt is fél, hogy idegennek érzi magát nélküled ott, nem? Ő mit szeretne? Hogy a dadához vidd Balázst?

ayse
 
 

 
 

Anikó!

Anya szerencsére nem fél, hogy nem tudja megnyugtatni a fiúkat. Mondjuk ő már edzve van, Nolcsi 10 hós kora óta ott alszik rendszeresen, Leon is asszem ennyi volt, amikor először ott aludt.
A fiúk is megszokták, gondolom most Leonnak főleg az volt a baja, hogy Nolcsi nélkül aludt ott, mert ilyen még nem volt.
De ha hisztis, mindig le tudja őket nyugtatni, éjszaka is Leon mellé feküdt, együtt aludtak.
Ha hisztisek is, soha nem szoktak engem követelni, ilyen még nem volt. Szóval érdemi tanáccsal nem tudok azt hiszem szolgálni. :(

Anyukádnak éreznie kell, hogy ha sírni fog, majd lesz valami, majd játszanak, vagy kimennek a kertbe, vagy valami elfoglaltságot keresnek együtt. Az a lényeg, hogy ne féljen Balázstól, a helyzettől már előre, mert ezt a gyerek is megérzi.....
Ha éjszaka sír, akkor max. együtt alszanak, összebújnak. Nálunk az tuti befutó a fiúknál. :wink:

Kép
Kép
Kép
barbapapa
 
 


Sziasztok!

Aniko
Sajnos nekem sincs túl sok ötletem, én a helyedben ha anyukád ennyire fél a helyzettől inkább a dadát választanám. Őt szereti Balázs, ugye?
Ez az ovis beszoktatás durva nálatok :shock: :cry:
Anyósodnak jól tetted, hogy kipakoltál. Alapvetően én úgy gondolom, hogy mindenkivel szemben odáig mennek el amit megenged. Persze tudom, hogy fárasztó az értetlen emberekkel a folytonos harc :cry:

Ayse
Akkor ez nagyon könnyen ment Lilivel :P
Suli hogy megy?

Barbi
De aranyos lehetett Leon! Nolcsi akkor eszik már az oviban?
Te jól vagy?

And
Remélem a rokonod is meggyógyul gyorsan és örülök hogy anyukádnak tudtak segíteni.

Kuha
De jó, hogy így belerázódtatok! Tök jó, hogy jól érzitek magatokat.

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Aniko
Ez úgy hangzik amit írtam, mintha anyukádat nem szeretné. Természetesen nem így gonoltam!

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Szép jó reggelt!

Kisnyúl Marcinak nagyon boldog szülinapot kívánunk Pannával!!!!!!
(lécci Csibi add át Nekik! :wink: )


Érdekes éjszakánk volt....Panna hajnal egytől négyig bulizott, és ordított!Golyót akart enni(Nesgquik gabonap.), vizet ivott, gyurmázni akart, Cini cini muzsikából akart vereseket olvasni-mire erre mondtam neki, hogy ilyenkor a könyv is pihen, egy órát üvöltött.Kínomban kentem az ínyét Panadollal.tuti, hogy a bölcsi kavarja. :(
most kicsit zombi vagyok, nem ehhez szoktam! :lol:

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Koszi lanyok!

Barbapapa
Szerintem is otthon sokkal jobban boldogulna, meg nem lenne problema, mert hat itt ugye nem is tud senkitol segitseget kerni ugye nem beszel franciaul :cry: Mattal mar maradt itt akkor volt kb Mat harom eves az is kiallitas volt es nem volt semmi baj! Allando keszenletben volt a telefon, de minden rendben ment! Persze anyos is segitett sokat! Most hogy anyos ilyen bunko modon viselkedett es meg mindig tart :evil: szerintem ettol sokkolt be!

Ayse-Juci
En is mondtam neki, hogy vegso esetben marad a dada, dehat akkor meg negy napig egyedul lesz, persze Mattal suli utan! Mert hat azt sem lehet, hogy nappal o vigyaz a kicsire, este meg elviszi a dadahoz, akkor meg a kicsi kavarodna be teljesen :evil: Persze ferj nem akar hallanni sem rola, hogy ne menjek, szuksege van ram es en meg mar tisztara kivagyok :evil: Na, nem baj, majd csak megoldodik ez is mint minden mas! Ilyenkor mennyire jo, hogy van ez a forum, persze maskor is, de ha baj van valakivel annyira segitokeszek vagytok-----Koszi lanyok

And,
Most olvasom mi tortent anyukaddal, nagyon sajnalom es orulok, hogy nem lett semmi baj! Egyebkent en a DIAM-ra gondoltam, itt egy enekesnot hivnak igy, dehat otthoni viszonylatban nem hiszem, hogy letezik!

Megann
A te fiuneveddel mi van?? Elfogadta mar a ferjed, vagy letezik ilyen formaban, ahogyan akartad?

Totka,
Szerintem is a bolcsi zavarhatta be, nalunk detto ilyen cirkuszok mennek, itt ugye dada-mama-nagyi zavaras van! Par nap alatt elmulik, legyel hatarozott azert, merthat este azert aludni kell :lol: :lol:

Barbapapa
Noel nagyon ugyes, hogy igy vette az akadalyokat, Leont meg teljesen el tudom kepzelni, ahogy kacagva rohan hozzad, annal is inkabb, mert nalunk minden delben ez van, ha megyek a munkabol, olyan mintha nem par orara de par napra mentem volna el :roll: :roll:

Kuha
Biztosito :evil: :evil: :evil: :shock: sajnos nem tudok segiteni, nem ismerem az otthoni viszonyokat, de szoritok, hogy minel hamarabb megoldodjon a helyzet!
Lakas :lol: :lol: :lol: Lehat, hogy megis koltoztok??? :lol:

Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Sziasztok!


Kuha!

ha:
[quote]M írta:a egyébként is olyan hülye napom volt, erre mire hazaértünk, fogad a levél, amit a biztosító küldött, hogy nem fogják kifizetni a kocsink kárát, mert a fickó, aki összetört minket, nem küldte vissza az elismerő nyilatkozatát (az persze nem elég nekik, hogy a baleseti bejelentőn elismerte)
a baleseti bejelentőn elismerte, akkor azon rajta vannak az adatai nem?????????????????? Amúgy én továbbra is azt tanácsolom mindenkinek, hogy amikor nem önhibás a baleset mindenképp érdemes rendőrt hívni! Most ez csak ugye azért is jó annak, aki nem hibás, mert erről jegyzőkönyv készül, és akkor tuti meg vannak az adatok, meg minden papír, ami ilyenkor kell! :( Nem igazán hiszem, hogy hivatalos úton "legálisan" meg tudod szerezni a pasi adatait.(tudod személyiségi jogok és a többiek.....) A kocsiról még adnak infót 980 ft-ért a helyi kapitányságon, de csak annyit hogy nem áll körözés alatt. (ugye ez azért van, ha valaki akar kocsit venni előtte legalább ezt a részét le tudja ellenőriztetni) De a kék-sárgán, amit elvileg ki kellett tölteni a helyszínen biztos minden adat rajta van, még a jogsi száma is szokott kelleni hozzá, nem hogy a többi! Vagy az már nincs nálatok, elvileg 3 példányos az sz@r nem?????????
mennem kell............................
Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Kuha!
Küldtem privit!

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Kuha!

Ment még egy pü., mert az elsőt nagyon félreírtam! :oops: bocsi

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Köszönjük, Léna jól van.
Mármint a kedve jó stb.De hallom néha hogy szurtyog, de foggalmam sincs hogy mikor fog végre elindulni valami az orrából.
És a szeme elég karikás, ez nem tetszik egyáltalán :? :? :?

Aniko!

Névügyileg semmi változás. Egész egyszerűen nem volt idő foglalkozni vele.
Múltkor anyuméknál csak úgy elkezdtük nézegetni a naptárat, és a Nándornál mindenki felkapta a fejét, férj is..hogy nem is rossz. :roll: :roll: :roll:
Hát még magam sem tudom.....szerencsére van még egy kis időnk :wink:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Viki!

Én is írtam privit!

Egyébként de, úgy van , ahogy mondod, csak abból a bizonyos bejelentőből nekünk nem volt több példányunk, csak kettő. Egy a fickónál maradt, egyet meg leadtunk a biztosítónál.
De végül a szervíz, ahol csinálták a kocsit , segített ki, mert ők is lefénymásolták maguknak, ők meg tök segítőkészek voltak.

A helyezt meg az, hogy a biztosítónak nem volt elég ez a bizonyos kék-sárga, amin a fickó elismerte, meg kb. még 2 tanú alá is írta.
Ő csak azt fogadja el, ha kiküld a károkozónak mégegy papírt, és azt is visszaküldi.

Egyébként sikerült is beszélni ma a fickóval, aki összetört, tök segítőkész volt, eddig semmilyen papírt nem kapott a biztosítótól, csak tegnap kapta meg ezt a bizonyos levelet.
És, hát nem is értette először, azt hitte, már rég sínen van az ügy, főleg, hogy már küldtek is neki kb. 1 hónapja egy pót csekket, hogy a károkozás miatt emelkedik a biztosítása, és fizessen még be plusszba pénzt.
K...rva jó, mert szerencsétlentől beszedi már a pénzt, engem meg próbál hülyére venni, hogy a fickó nem akarja elismerni. Kérdeztem is a biztosítótól , hogy ha a fickó még nem küldött semmilyen papírt vissza, akkor mire alapozva küldött neki pl. csekket??? Gondolhatod, választ nem kaptam...

Na mindegy, úgy néz ki, talán mégis lesz a dologból valami....

Kép
kuha
 
 


Kuha!

Örülök, hogy sikerült megoldani a probémát, remélem mostmár a biztosító is sinen lesz, és hamar megkapjátok a pénzt! :) (legközelebb fénymásold le a bejelentőt :wink: de inkább ne legyen legközelebb)
Köszi a privit :D

Megann!

Örülök, hogy Léna jobban van, további gyógyulást kívánok!

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Én vagyok az első délután 5-kor :shock:

Képzeljétek nézzük a tv-t férjemmel (Petit elvitte anyósom sétálni meg buszozni) és kapcsolgatja, erre az egyik csatornán valami nagyon jól kinéző kaja volt, mondom neki, hogy ez tök úgy néz ki, mint a thai csirke, és hogy most hogy megkívántam, erre felöltözött, és elment, hogy hoz nekem! :) Hát nem édes :D

Megann!

Hogy van Léna?

Hajni, Barbi!

Hogy vagytok, gyógyulgattok már?

Juci!

Nincs valami javulás Nálad, nem múlnak a rosszullétek, legalább egy kicsit?

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Viki!

Köszi a kérdést.
Hát nem is tudom, jól is meg nem is.
A kedélyállapota jó, eszeget is, de azért nem tetszik, még férj is mondta hogy milyen rosszul nézett ki reggel. Betegek a szemei.
De legalább már elindult az orra. Talán ez már jó jel. :roll:
A gyógyultságtól viszont még messze vagyunk.

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Sziasztok!

Hűha, látszik micsoda jó idő volt ma!Vikin, és Megannon kívül én vagyok ma a harmadik!!! :shock:
Viki:
köszi, én totál meggyógyultam, Panninak naponta 1x szívom még a nóziját, egyébként Ő is jól van!Ma kapott Déditől Hófehérkét, és a hét törpike közül Szendét(Kukát-a kedvencét -már a múlt héten megkapta)-mondtam is, hogy túlságosan elkényeztetik Pannit! :)
Nagyon ari férjed van!!!!!!!!!! :) :)
Megann.:
Lénának továbbra is gyógyulást!Panni is vagy három napig olyan beteges kinézetű volt, de a kedve nem romlott!Játszott, csacsogott, és meglepően jól eszik az utóbbi napokban!
Kuha:
nagyon jó volt olvasni soraid, telis-teli volt ÉLETTEL, látszik, hogy nyüzsögsz, ÉLSZ!A kocsis dolgot sajnálom! :(


Jaj Lányok, nemtom mi lesz ezzel az árzuhanáson rendelt Farmmal!Már majd három hete hogy megrendeltük, vissza is jött az igazolás, hogy megjött a pénz, és hogy küldik múlt pénteken a csomagot!Azóta se semmi.Írt nekik férj egy mélt, de válasz nem jött rá. :( Nagyon szomorú, mérges leszek, ha valami disznóság van a dologban(de férjem is azzal érvel, mint Te Barbi, nem lehet kamu a cég).Pannának se ajándék, nekünk meg 10 e.elúszik. :cry:
a fizetést v.a Raffeisen banban, v.az otp-nél, v-személyesen lehet intézni, postán nem állítólag.férj a raffeisenbe ment, személyesen.
asszem ez volt az utolsó, hogy rendeltünk.
pedig a konyhácskát is a netről kéne, boltban olyan bénák vannak, halom pénzért.
csak az az érdekes, hogy férj évente 2-3x rendel Japánból a repcsijeihez cuccot, és korrektül, másfél hét alatt itt van a cucc.
na nem is idegelem magam tovább.


csóközön, jó hétvégét!

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Jó reggelt kívánok!

Vagyis inkább jobbat, mint nekünk van most! :( Petinek az ég világon semmi baja nem volt, mikor este lefektettük, azonban 22 óra körül felsírt és annyira de annyira teli volt az orra, hogy szinte nem iskapott levegőt! :( Orrszívó stb, elaltatás marha nehezen, erre éjfélkor is felkelt szegénykém, és nem is akart aludni, mert úgy sokkal rosszabb volt neki, ha fekszik :( Játszani akart meg minden mást, csak aludni nem, majd fél 4 ig fent voltunk :( Most apa mellett szuszog még egy kicsit, de nagyon taknyos! Remélem nemlesz ebből semmi komolyabb. Láza egyelőre nincs, vagyis neméreztem olyan melegnek, hogy mérnem kéne.

Megann!

Lénának további jobbulást kívnok!

Hajni!

Örülök, hogy jól vagy, remélem már hamar Panna is teljesen rendben lesz! :) Árzuhanásos dolgot sajnálom, de azért szetrintem még nem úszott el minden, én is jártam már úgy, hogy majd 3 hét volt mire valami megjött, ( pedig amúgy 3 munkanap alatt itt szokott lenni mindenhonnan a csomag).

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


a space-t még gyakorolnom kéne egy kicsit :oops:

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok! :) :) :)

Életjel. :)
Élünk, virulunk. :) Picit köhögünk, de nem vészes. Mi is sokat voltunk kint tegnap. Voltunk futóversenyen, Beni indult, nagyon ügyes volt. Délután meg játszoztunk. Ki kell használni, hogy ilyen gyönyörű idő van. :)
Dani kedvenc játéka, hogy mindent lecsúsztat a csúzdán, autót, labdát, macit, ami épp nálunk van. Nem unja meg! :)

Pénteken elmentem elintézni a GYES-t. Vagyis csak megpróbáltam. Ez egy őrület, ami ott megy! :twisted: 11-re értem oda, 12-ig van ügyfélfogadás. Kaptam sorszámot, 99-en (!!!) voltak előttem, mondta az őr, hogy kb. 2,5-3 óra a várakozási idő. Meglepődtem, de gondoltam, hogy majd visszajövök, mert közben fél 1-re kellett mennem Beniért az oviba. Dani már az Anyunál volt, odavittem volna Benit is és visszaugrottam volna. De ez csak az én ötletem. :? Aki 12-kor, az ügyfélfogadás végén nincs az épületben, az már nem mehet be, még akkor sem, ha van sorszáma. :twisted: :twisted:
Ez amiatt is kiakasztó, mert sokan nem tudják megoldani és gyerekkel mennek oda. Bár van baba-mama szoba kialakítva (nem néztem be, csak láttam kiírva), de azt hiszem, minden esetben idegörlő 2-3 órát várni. Miért nem tudnak több ügyintézőt, vagy hosszabb fogadóórákat kialakítani? :twisted: :twisted: Na, mindegy! Feladtam az egészet postán, ajánlottan, tértivevénnyel! Max egy-két héttel később utalják.
Mivel Dani az egyik legkisebb itt a fórumon, gondolom, ti már túl vagytok ezen.

Megann,
Lénának további jobbulást! Meg fog jönni az étvágya is, ha jobban lesz! :wink:
Névügyben további jó keresgélést! :)

Juci
Nálunk elég nehezen ment az óvodai beszoktatás. Beni hónapokig sírva, később pityeregve ment csak be a csoportszobába. Főleg a hétfők voltak húzósak és a péntekek, mikorra már kicsit sok volt a hétből. Én meg gyomorideggel mentem dolgozni hónapokig. A második év már jobban ment, akkor született Dani és nem kellett rohanni reggelenként és délután is sokkal korábban mentünk érte. Ettől kicsit megnyugodott.

Totka,
Drukk, hogy megérkezzen időben a csomag! Szerintem, nem lesz gond! :wink: (bár én is idegeskednék :oops: )

Aniko,
Remélem, Anyukádnak megjön az önbizalma és nem kell a dadához vinned Balázst. Mutasd meg neki ezt a fórumot, már attól biztos másképp fog hozzáállni!
Anyósviszony :( :( De az nagyon jó, hogy a férjed melletted áll.

Kuha,
Jó olvasni, hogy így fel vagy töltődve! :) Olyan pozitív, energiával teli az írásod! Nagyon ügyes nagyfiad van, hogy így veszi az akadályokat a bölcsiben! Jó, hogy Apa besegít a hazavitelben és nem kell buszozni órákig.
Ez a biztosítós sztori nagyon durva, pofátlan és kiakasztó! Szerencse, hogy a pasas együttműködik! Remélem, hamarosan láttok valami pénzt!

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Viki,
Most olvasom, hogy milyen szörnyű éjszakátok volt! :( Remélem, nem lesz komoly Peti betegsége és hamar ki tudod kúrálni őt! Jobbulást! :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Jó reggelt!

Totka!

Szerintem még ne adjátok fel.
Szerintem sem lehet kamu.Ugyan én még nem rendeltem sokszor internetről, de amikor igen, akkor mindig elégedett voltam, mert időre korrektül megjött minden.
Ennyi késedelem még bőven belefér.
Szerintem jövő héten majd irod, hogy megjött a csomag :wink:

Viki!
:( :(
Nagyon sajnálom hogy igy kiakadt Peti is.
Sajnos ez az időjárás nagyon kedvez a betegségeknek, tök nagy a hőingadozás napközben reggel-nappal-este között, nagyon könnyű még szimpla megfázást is összeszedni.
Én Lénának adok minden nap egy kanálka mézet Cebionnal, Sterimar, Nasivin.
Mást egyelőre nem tudok tenni.
Jobbulást Petinek.

Benianyu!

GYES :evil:
Hát én majdnem ugyanigy jártam mint Te ezért én is postán adtam fel a pakkot.
És a dögök, tudod mit csináltak????
Ugye 30 napjuk van az elbirálásra, ezért a 29. napon kiküldtek egy felszólitást hiánypótlásra :evil: :evil:
És tudod mit kértek??????
Hogy igazoljam, hogy a kérelemben megadott bankszámlaszám az enyém :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: Vagy kérjek igazolást a banktól(600ft) vagy bankszámlakivonat fejlécének fénymásolata(ha épp nincs meg egy bankszámlakivonatod sem akkor a bank azt is 600 ft ért ad)
Hát hülyék ezek??????Gondolják hogy a szomszéd Julcsi néni bankszámláját adom meg, hogy oda utalják a gyest???
A normálatlan Úristenit :evil: :evil: :evil:
Szóval ha nem tökéletes minden papir Te is erre készülhetsz, hogy a 29. napon fognak tőled pótlást kérni. :evil: tudod, csak hogy minél később kelljen kicsengetni azt a marha nagy lóvét.
:evil: :evil:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Sziasztok!
Az idő az bizony nagyon jó :D

GYES: én is pont így jártam, csak szerencsére nem kellett sietnem, így kivártam a soromat. És az a 99 várakozó gyakorlatilag még több, mert az csak azt jelenti, hogy a 100-zal kezdődőek vannak 99 előtted, de van 200-as, 300-as stb soszám is, és azokat is hívják minden ablakhoz :evil: :evil: :evil:
És a számlaszámmal is pont így jártam, hiába mondtam, hogy hadd legyen már az én hobbom, hogy milyen számlára kérem a pénzt. Majd hülye leszek lefénymásoltatini a számlakivonatomat! Úgyhogy lakcímre utalják a pénzt, állítólag ugyanazon a napon van, mintha számlára fizetnék. Hát majd meglátjuk...

Viki!
Petinek jobbulást! :(

Hajni!
Remélem időben megkapjátok a farmot! Ha nem, akkor mi lenne, ha karácsonyi ajándék lenne?

ayse
 
 


Sziasztok,

Sajnálattal hallom, hogy Peti is beteg lett :(
Nálunk Roli kigyógyult, de vasárnaptól szerdáog semmit nem evett és állandóan lázas volt.

Kuha, jó hallani hogy ilyen jól vagy :)

Totka, igen mondtad a Hello Kittys ruhát :) Majd le is fotózom és felteszem milyen. Annyira édes csajos rucijaim vannak.

Benianyu, GYES :(
Nálam férj elment elintézni, előtte is több mint 100 várakozó volt.
Papírokat leadta és nekünk is kellett pótolni faxon a bankszámla másolatát. :evil:

Pusz mindenkinek: Kriszti

KépKép
Kép
csikken
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a jókívánságokat, szerencsére láza nincs továbbra sem!

Megann!

Én meg kamillateát, meg csipkebogyóteát adok Petinek mézzel, meg citrommal. Ezen kívül Sterimar, de van itthon nasivin is, de egyelőre azt nem kapott még! enni egy keveset már evett ma, az miatt nem aggódok, majd ha meggyógyult úgyis eszik megint.

Sajnálom, hogy ilyen nehezen megy ez a gyes dolog, nekem mázlim van, mert a melóhelyen kellett intézni és nagyon szuperül simán ment minden férjem el is tudta intézni nélkülem!

Csikken!

Örülök, hogy Roli már rendben van! :D

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Ayse!

Én úgy fénymásoltam le a bankszámlakivonatot, hogy csak afejléc látszik, azaz a számlaforgalomra ráragasztottam egy fehér lapot.

Viki!

Ja tényleg, teát azt én is adok, kamilla+hársfavirág vegyesen.


Amúgy csak nem igazi Léna:

Lementünk a telek végére szüretelni(diót, birsalmát), hát megint olyan 3/4 11 magasságában Léna nyüszögve kéredzkedett fel hogy ő álmos, fáradt és aludni akar. :( :(
Fél 8 kor kelt egyébként :roll:
Szóval csak nem kerek a pite :(
Igy kizárt hogy tudom vinni bölcsibe, ebben az időben még javában az udvaron vannak a gyerekek. :roll:

MINDENKI!
Csipkebogyóról lévén szó..
A telken van egy csomó csipkebogyó bokor.
Nem tudjátok véletlenül, hogy jól tudom-e hogy a csipkebogyót is akkor kell szüretelni amikor az első dér megcsipi????????

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Megann!

A csipkebogyót szeptemberben szüretelik, szóval ilyenkor már lehet, ilyenkor már szép piros (jó esetben). Azért azt ne várjátok meg, míg megfagy.
Ja, ha felteszed a padlásra, akkor szépen kiszárad!

Kép
kuha
 
 


Kuha!

Köszi :wink:
Nem tudom honnan szedtem a dércsipést :lol: :lol:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


38,9 a láza, mostmár biztos, hogy holnap megyünk a doktornénihez! :(

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!


Viki:
Petikének jobbulást!Kezdődnek a betegségek, annyira rooosz! :( :(
Megann:
férj azt mondja, hogy a csipkebogyó is olyan, mint a naspolya, az a jó, ha a dér megcsípi! :) :) :) :) :) :wink: köszi a bíztatást farm ügyben!

Hűű, hűlledezve olvasom, hogy milyen procedúrával intézitek a GYEST!!! :shock: :( Nekem ilyet tavaly kellett átélnem, a gázzal! :?
Ayse:
bocsii, még egy kérdéssel zargatnálak(annyira nem hagy nyugodni) Farmügyben!!!! :roll: :roll: Te az árzuhanásos csaajjal beszéltél telón????????
Mert itt csak egy mélcímet látok, amin reklamálni lehet!Köszi!!!
Kriszti:
várom, várom, várom ám a fotót a ruciról!!!!!!! :D :) :D :)

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Hajni!
Itt van a telefonszám:

http://www.arzuhanas.com/KontaktuImpres ... 805e6c9e3e

Személyesen a nővel beszéltem, de azért nem volt egyszerű elérni.

ayse
 
 


Hú, lányok, ami ebben az országban zajlik, az már bicskanyitogató! Jó kis módszerek vannak a kisemberek kispénzének a visszatartására.

Megann, én nem vagyok egy nagy botanikus, de úgy tudom, mint te, hogy a csipkebogyó jobb, ha megcsipi a dér.

Óváron voltunk a hétvégén, osztálytalálkozóm volt. Szuper volt, hogy végre kimodulhattam egy kicsit, nagyon élveztem..., és képzeljétek, fél 12-kor már úgy éreztem, muszáj hazamennem a lányokhoz, annyira hiányoznak, éreznem kell, hogy szuszognak álmukban. Szörnyű, nem tudom, hogy fogok visszarendeződni a társadalomba.

Jucsiszáj:
Voltunk lovardában, és Julcsi álmélkodva nézte a lovak patáját, majd megszólalt: Kagylóláb!

Pár napja meg közölte, hogy apának nem lehet anyajegye, az ott apajegy.

KépKép

KépKép
majola
 
 


Sziasztok!

De sajnálom,hogy kezdődnek a betegségek!
Petinek és Lénának is jobbulást!
Panni és Dani remélem már csak náthás picit!

Viki
Köszi kérdésedet, sajnos nem nevezhető javulásnak ami az állapotomban beállt. Vannak napok amikor semmi nem marad meg bennem. És egyszerűen nem tudok hízni. Pedig szedem a Béres cseppet már jó egy hete.

Kuha
De jó, hogy együttműködő a pasi! A biztosítók azok nagy szemétládák :evil:

Majola
Én is így szoktam lenni, ha netán kimozdulok. :wink:
Julcsi nagyon édes!

KÉrdés
Tudja esetleg valamelyíkőtök, hogy a TEve utcában az OEP az Pest megye vagy csak Budapest?
Illetve ügyfélfogadást?
Telót nem veszik föl, most megnézem hátha a neten fönt van.

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Megtaláltam köszi!

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Petinek es Lenanak is jobbulast es remelem masok nem lesznek betegek!!

Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Juci

Nagyon sajnalom a helyzeteted, kitartast kivanok!!!!!!!!!!!!!!Remelem nem lesz semmi baj, hogy nem tudsz normalisan taplalkozni!

Majola
Julcsi irto aranyos lehet!!!

Megann
Csipkebogyonal en is hallottam ezta dercsipest, hogy ez igaz-e vagy sem???? Arra nem tudok valaszolni :roll: :roll:

Megoldottam a Mat szallitasi ugyet, baratnom viszi-hozza a sulibol, anya vigyaz a gyerekekre, megmutattam neki a forumot :lol: :lol: Barbapapa koszi az irast :lol: es mindenkinek termeszetesen, most tele van bizalommal, mert ha valoban nem bir Balazzsal, akkor hetfotol szerdaig csak a dadanal lesz, ez nem kerul sokba se, csak az esteket kell fizetni(nem hiszem, hogy barmi baj is lenne egyebkent), valamint ha barmi baj lenne, a dada aki mellettunk lakik szinte valamint szomszedasszonyom ott lesznek! vettem kenyersutot, ez is megvan oldva, bevasarolok es igy ellesznek negy napig :lol: :lol: anyos nelkul :lol: :lol:
Aposom ma mondta, hogy anyos nem fog nekem fejet hajtani, jo lenne, ha bocsanatot kernek(EN), persze hozzateve, hogy nincs igaza es nem en vagyok a hibas! Persze anyos szamol ra, hogy megyunk Lyonba csak arra nem, hogy en el tudom rendezni nelkule a dolgokat! Most mondjam neki, hogy durranjon szet a hulye feje, mert akkor sem kernek tole mar segitseget, ha vilag vege lenne!

Na befejezem egyebkent, nem zavarlak titeket csak minden jo ha jo vege alapon, el tudok menni Lyonba anyos segitsege nelkul is, mert vannak meg jo emberek es jo barataink!
Egyebkent meg pont az a baratnom viszi Mattot reggel, akirol csunyan kellett volna beszelnem. :roll: :roll:

Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Juci
Csak kitartást tudok neked kívánni ezekhez a rosszullétekhez.

Lénának és Petinek mielőbbi gyógyulást kívánunk !

Kuha
Milyen rohadt egy ország ez. Remélem hamarosan pénzt is láttok a biztosítótól.
Örülök, hogy jól érzed magad a munkában.
Én is nagyon élvezem, csak nagyon hiányzik a Brigi. Főleg ilyenkor hétfőn, mert vasárnap ott alszik Anyuéknál, hogy ne kelljen hétfőn korán keltenem és csak délután f6 fele érek haza. Akkor már repül a karomba. Nincs is annál jobb.

Tegnap átmentünk Etyekre a Kezes-Lábos-ra. Nagyon szép idő volt, rengeteg ember, Brigi nagyon élvezte, körbe motorozta az egész falut. Kapott kis gyűrűt, én vettem magamnak nyakláncot, amit egyből elzsákmányolt tőlem. Vettünk még nagyon szép tálalószekrényt is.
Pénteken rendeltem a Briginek egy pár mesekönyvet, mert egyre jobban igényli, hogy meséljünk neki. A Tomi születésnapján is beleült a Szilvi ölébe és úgy hallgatta a mesét. Ez azért nagy szó, mert egy kis örökmozgó. Szinte sosem áll meg. Fut, motorozik, babakocsizik, bevásárol, takarít. Mindig talál magának valami mókát. Szóval rendeltem pár mesekönyvet, mikor mondtam Zolinak, hogy mennyi pénzt lesz, dobott egy hátast. Ma, vagy holnap jön meg.

Majola
Szuper lehetett a kiruccanás. Hát igen, tudja jól érezni magát az ember a gyerekek nélkül (néha kell is), de azért velük az igazi.

Kép
Kép
maresz
 
 


Sziasztok!

Kész a sült oldalasom és a krumplipürém! :D Panna ma rakott brokkolit ebédelt a bölcsiben!Mind megette! :)
Van egy jó(égő) sztorim a bölcsivel! :lol: :lol:
Pannának az a mániája, főleg húgoméknál, hogy felül az asztalra! :evil: ilyenkor Mari(a tesóm) mondja neki:
-Pancsi, irgum-burgum ,az asztaLON csak a bolondok ülnek!
Erre tegnap tesóméknál volt az egész bagázs ebéden, férjem kérdezi Pannit, hogy:- Pannikám, kivel szoktál egy asztalNÁL ülni a bölcsiben???(ilyenkor sorolja, hogy:Dáviddal, Fruzsival)
Erre tegnap:-BOLONDOKKAL!!!!! :lol: :oops: :lol:

Anikó:
ügyi vagy, hogy sikerült az anyósnélküliség!!!!!!!!!! :) :) :)
Maresz.
Panna is nagy könyvkukac!!!!!!!Most a Kippkopp a fűben jön a könyökünkön!De menő még a Három kiscica, az öreg néne őzikéje, az anyám tyúkja, napi szinten kb.3x.
Viki:
voltatok dokinál Petivel?Hogy vagytok?Remélem, Te nem kapod el!!! :(
Ayse:
köszönöm a tel.számot, azt hiszed, felveszik?????? :evil:

Prüntyi, hol vagy, jól vagytok??

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Sziasztok Csajok!

Csak gyorsan, most épp a melóhelyen, de már nem sokáig: :twisted:
Gergőnek középfül gyuszija van :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: Ma reggel indultunk a bölcsibe, és egész úton fájlalta a fülét.
Kérdeztem tőle, azt mondta, hogy fáj neki.
Úgyhogy mentünk szólni a bölibe, hogy ma kihagyjuk, és a dokihoz megyünk. El is mentünk, meg is vizsgálta Gergőt, és közölte a diagnózist: kezdődő középfül gyulladás.
Sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz, mert már bár napok óta nem folyik az orra, de pl. hétvégén eszméletlenül truttyogott, és ugyan soha nem folyt, de porszívóval barom sűrű taknyikat szívtam ki.
Azt hiszem, a fülére is húzódott.
Úgyhogy most kap antibikát, meg cseppeket fülbe és orrba (ill. csak orrba, a fül és orrcseppet össze kell keverni, és orrba csepegtetni.) Úgyhogy a hétre felfüggesztve a bölcsi.

Hát ez van, délután jövök. Meg holnap, úgyis otthon leszek... :twisted: :twisted:

Kép
kuha
 
 


halihóó

megvolt az első bölcsis napunk. vittem apát is, hogy támogasson, és, hogy bemutassam, lássák, hogy van a gyereknek apja :) én úgy izgultam, hogy este 3,5 órát sikerült aludnom. persze nem volt ma semmi, játszott, inkább egyedül, nézelődött, kertben is játszottunk. kapott inni, megdícsérték, hogy szépen iszik pohárból és megtörli a száját. nem tudom erre felé mi a szokás, ki mikor eszik-iszik egyedül, de azért nem kuriózum szerintem, na mindegy, büszke voltam rá :) :)
kedves volt a gondozónéni, összetegződtünk az ő kezdemáényezésére, én sosem merem kezdeményezni...
a családlátogatást megússzuk. úgy néz ki egyelőre kb egy hét múlva próbálkozunk először az ottalvással, amit jeleztem már most, hogy na az lesz valószín űleg a legnehezebb, ugyanis Eszti leginkább zötykölődés közben alszik el :oops: de rendes volt a lány, bíztatott a közösség erejével ;)

utána még kacsákat etettünk a tónál és buszozni is kellett. viszoint, amikor le kellett szállni kezdődött egy olyan hiszti, amiből egy földön fekvős, lábbal verős, ordítós syírás lett itthon a bejárati ajtó előtt. 2x5 percig bírtam, azt reméltem abba hagyja, és utánam jön, de nem. a végén már annyira kétségbe esetten mondta, hogy anya gyeje, hogy erővel felvettem, de még így is rúgdosott először. utáűna meg olyan jó kedve lett, hopgy alig bírtam elaltatni.
úgyhogy eldöntöttem, hogy veszek egy hisztiről szóló könyvet, nehogy úgy járjak, mint az alvással....

ja, és majdnem mi is úgy jártunk, hogy elvették a jelünket, a hóembert, de visszaszereztük, rendes volt a gondozónőnk :) már egy hónapja gyakoroljuk, hogy hóember, legalább ezzel nem zavarjuk össze.

összességében megnyugtató volt az első nap.

még egy rólunk...
tegnap ezen az igazából szerelem című filmen én akkorát bőgtem este, hpogy ember alig bírt megvígasztalni. a film végén annyi szeretet áradt a kockákról, ölelkezett fiatal és öreg, a hormonok meg tudták a dolgukat ;) ráadásul képzeljétek el, az eszti kijött este cuccostul (maci, baba, takaró), és ott állt alépcső tetején a korlátnál ki tudja meddig, apja tök véletlenül hallotta meg, hogy halkan dumálgat. én meg ott voltam fennt a szomszéd szobában, és nem hallotta meg, olyan lelkiismeretfurdalásom volt emiatt. kb fél11 kor aludhatott el emiatt :( reggel mi volt az első két szava? :) apa, meccset! apa lent meccset nézett este :D

na viszont szép az idő, mi egyelőre nem vagyunk betegek, de fel vagyok rá készülve lelkileg, ogy nem ússzuk meg.

Petinek és Gergőnek extra gyors jobbulást!!! ilyen szép napos időben nagyon rossz otthon ülni, úgy sajnálom őket :( :( :(

többi gyógyulófélben lévő betegünknek is kívánjuk, hogy hamar lábaljanak ki ezekből a vacak bacikból meg virnyákból!!!

Maresz, mi is voltunk kezes-lábason! :) szombaton elhívott minket a húgom, úgyhogy 3,5-en csajok ;) elmentünk, olyan jól éreztük magunkat, hogy csak estére értünk haza, ember már hiányolt, pedig vagy 5 meccset nézett meg addig :) hoztunk mindenkinek vásárfiát, szedtünk gesztenyét. én meg rájöttem, hpogy mennyire hiányzik már egy jó kis borfesztivál, mármint olyan, ahol ihatok is, úgyhogy 2009 az én évem lesz, reszkessetek boroshordók :D :D :D mondjuk kb fél deci bortól leszek majd .... részeg, ha jól gondolom :D de majd edzek ;)
egyébként nem is gondoltam, hogy ez egy ekkora rendezvény, jól kitalálták, sztem 1-2 év és kapolcs lesz belőle, mindezt bp közelében.

Anikó! érezd jól magad!!! szuper aranyos jó fej anyukád lehet :)

névvel úgy állunk, hogy a 2 napja befutónak tűnő név mellé lett egy másik befutó. nem vagyunk komplettek. ráadásul ez egy olyan név, amit már az Esztinél is nagyon preferáltam, de embernek sosem tetszett. most meg úgy megbarátkozott vele, hogy elkezdte is szólítani a picit :shock: kezdem úgy érezni, hogy annyira akarja, hogy legyen már nevünlk, hogy akár keljfeljancsit is mondhattam volna ;)

Hajni, képzeld, amikor együtt vettük a könyvetek, akkor vettem az esztinek az altatót, és azt úgy áélvezi, pedig eddig nem lehetett neki felolvasni, de ez nagyon jól megcsinált kis könyv, szép rajzokkal (radványi zsuzsa), úgyhogy mindig kéri, hogy a balázsosat mondjam el. de legalább végre megtanultam :) illetve majdnem, mert a kirándulásos versszakot mindig kihagyom véletlenül :)

na akkor befogom.

KépKép
KépKép
and
 
 


Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek a szorítást! Hát, voltunk orvosnál, azt mondta, hogy ronda vírusos torokgyulladás! Kaptunk lázcsillapítót, Calcimuscot, orrcseppet, és antibiotikumot is! Na meg köptetőt,mert dokinéni szerint két nap múlva rondán köhögni is fog! Ja, és Hajni, a dokinéni is azt mondta, hogy vigyázzak, el nekapjam! Na de mondja már meg valaki, hogy tudok erre vigyázni?????????? Csak én vagyok vele egész nap, én szívom az orrát, nekem nyafizik, meg bújik a nyakamba, és nincs is szívem ezt nem megengedni neki, pont most, így ha elkapom, elkapom, nem tudok mit csinálni.

Juci!
Sajnálom, hogy nem vagy jobban, ma reggel megint eszembe jutottál, ugyanis én is hánytam újra! :( Mondjuk valszeg az idegeskedés, meg a fáradtság miatt (nem igen aludtunk ugye már 2. éjszakája) de akkor is meglepett ez 19 hetesen. :(Kitartást kívánok!

Kuha!

Gergőnek is jobbulást!

Megann, Benianyu!

Daninak és Lénának is jobbulást kívánok!

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Viki!

Sajnálom :( Mielőbbi jobbulást Petinek. :(
Teljesen igazad van, nem tagadhatjuk meg a "gondoskodást" a beteg gyerkőctől azért hogy mi el ne kapjuk. :roll:
Igaz már felelősek vagyunk a ketteskéért is, de nem tehetünk mást mint bizunk a szerencsénkben.

Amúgy Benianyu Danija is beteg???? :shock: :shock: Ezt hol olvastad???vagy csak én vagyok bamba :oops: :oops: :oops: :oops:

Én Kuha Gergőjét látom betegnek :roll: :roll:

Rémes, hogy még mindig ilyen rosszul tudtok lenni Jucival.

Kuha!

Nektek is mielőbbi jobbulást.
És nagyon szenved Gergő?
Akkor most ezek szerint Te leszel otthon vele?

And!

Meddig borzolod még az idegeinket a névválasztássl :twisted: :twisted:
Én legalább nem irok semmit(mivel nem léptünk tovább semerre), de mostmár komolyan kifúrja az oldalunkat a kiváncsiság :twisted: :twisted:
Tessék végre kibökni a listát és majd mi megszavazzuk Nektek ha már ilyen határozottak vagytok :wink: :wink: :wink: :lol: :lol: :lol: :lol:

Hiszti :(
Bölcsi :) További sok sikert.Mindenképp értesits a fejleményekről.

Totka!
:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Jó fej Panni nagyon. :wink:

Maresz!

Milyen könyveket vettél?

Aniko, Majola!

Köszi a csipkebogyótippet. Akkor még várok vele, az első talajmenti fagyig,aztán reszkessenek a bokrok, mert megyünk Lénával :twisted: :twisted: :twisted: :lol: :lol:

Mi:
Ma már roppant jól voltunk..abból látom hogy már rosszalkodtunk jó sokat :lol: , úgyhogy holnap megpróbáljuk megint megkörnyékezni a bölcsit. :roll: persze ha doktornéni is rábólint reggel. :roll:
Igaz még folyik az orra de már korán sem annyira és ez még valószinűleg egy hétig igy lesz, ja és már csak vizes :roll:
Bizom benne, nem esünk vissza.

Ma este voltam dokinál.
Még mindig fiú :D
Még mindig nagy :D és huncut :D és ugri-bugri :D
És ami döbbenet :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:
Kiköpött úgy néz ki mint Léna az uh felvételeken ilyen idős korában :shock: :shock: :shock:
Nem akartam hinni a szememnek...majd holnap előkesem Lénát is, és megbizonyosodom hogy tényleg igy van e vagy már csak hallucinálok??? :lol: :lol: :lol:
Amúgy minden jó, minden szép. :)
Febr 20. ra vagyok kiirva, de szerintem minimum febr 25. :roll:

Jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

És anyuméknál voltunk ma és láttam
JUCC FIAIT.NAGYON VAGÁNYAK ÉS SZÉPEK VOLTAK, ÉS OLYANOK MINT KÉT TOJÁS.
Amúgy nagymamával voltak szerintem, Jucc nem volt ott.

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Jó reggelt Mindenkinek!

Két ébredés híjján átaludtuk az éjszakát, de mindkétszer csak inni kért és aludt is tovább! :D Jó ez az orrcsepp, amit adott a dokinéni, nem is szipog már annyit! :) A gyógyszereket szerencsére csont nélkül beveszi, sőt, kér még :shock:

Megann!

Örülök, hogy Léna jobban van, és annak is, hogy a kicsivel minden rendben. Továbbra is irigy vagyok, hogy ilyen sűrűn láthatod őt! :wink: február 20???????? Én számításaim szerint 25. a doki szerint 28., az uh szerint meg 21. :lol: :lol: :lol: :lol: Jó mi,nem baj, majd a babab eldönti helyettük, meg helyettünk is! Képzeld tegnap voltam pelenkadiszkontban.............

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


bocsi a szünetért, de Peti jött és szólt, hogy : "anya kakaaaaaaaaa" aztán ugye mennem kellett! :) :wink:

szóval voltam pelenkadiszkontban vettem Petinek 10 db pelust éjszakára, és a következős kérdésem meg az volt, hogy mennyibe kerülnek a 3-6 kg-s pelusok? :lol: Pedig még eszemben sincs venni, csak úgy kicsúszott a kérdés, de már 30-33 ft/db-ért vannak, ez mondjuk jó hír! :)

Szép napot mindenkinek!

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Megann
Boribon 2 kötet, Thomas, Noddy, Legszebb gyermekmesék, Ringató, A három jó barát. Ez utóbbi írtó aranyosnak tűnik a leírás alapján. Ja, és az Anna és Peti sorozatból az óvodásat.Ma szállítják, majd kiderül.

Viki
Sajnálom, hogy Peti ennyire lebetegedett, mielőbbi gyógyulást neki.Te pedig próbálj vigyázni magadra. Ti mindig ilyen korán keltek, vagy csak most a betegség miatt? Ilyenkor ha itthon vagyok hagyom aludni a Brigit, de ha megyek dolgozni érdekes, magától felébred f7-7 között.

Brigi olyan jól érezte magát tegnap Anyuéknál, hogy nem is nagyon akart hazajönni velem. Mondta: haza nem, alszik, Mamánál,Papánál. Csak azzal az indokkal tudtam hazahozni, hogy Anya és Apa nagyon szomorú lesz ha nem jön haza. Itthon aztán felfedezte az új tálalót, úgyhogy egész este pakolta ki-be a saját poharait és tányérjait. Most már biztos konyhát veszünk neki.
Szegény Tomi is lebetegedett, tegnapra belázasodott, bővebbet nem tudok, majd ma hívom a Szilvit.
Úgy látszik minden bölcsisünknél győzött a közösségi szellem :wink:

Kép
Kép
maresz
 
 


Maresz!

Mi mindig ilyen korán kelünk, vagyis általában 6, fél 7között, de ma Peti 5.30-kor kelt, és nem tudtam ágyban tartani sehogy, majd előbb alszik el! :wink:

Peti pedig nem is jár bölcsibe, azt mégis beteg, ez van!

Tominak is jobbulást kívánok!
Édes lehet Brigi, ahogy pakolászik! :D

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Jó reggelt!

Viki!

És jó minőségűek ezek a nagykeres pelusok?
Mi valahogy úgy voltunk vele, hogy kipróbáltuk a Pemperst, és bejött, és nem akartunk váltani(szerencsére anyagilagd is belefér az efféle" luxus")
Inkkább most gondolkozom hogy lehet hogy beruházok egy csomag olcsóbbra, mert a bölcsiben azt mondták 4-5 dbot vigyek naponta :shock: :shock: :? :?
Ami azért enyhén túlzás, hiszen itthon ha nincs kaki, akkor egész délelőtt abban a pelusban van amit reggel kap, és ebéd után cserélem ki neki, de volt már olyan is hogy csak alvás után.
Persze hozzá kell tennem hogy Léna nem iszik meg SOHA üvegnyi vizet teát, max 1-2 deci/délelőtt :? :? .
(Bezzeg ha Kubut kap :? :? :? :? :? :? :? :? )

Maresz!
:lol: :lol: :lol: :lol:
Mi most szerezzük be Boribon összes történetét, mert már falra másztunk férjjel hogy napjában 5 ször kellett a meglévő két Boribont újra és újra felolvasni. :lol: :lol:
Már kivülről fújjuk :lol:
Tominak is jobbulást.

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Jó reggelt!

Viki!

Sajnálom, hogy Ti is ilyen ramatyul vagytok, jobbulást kívánok nektek is! Na meg persze mindenkinek, aki beteg.

Megann!

Köszi neked is, igyekszünk Gergővel mihamarabb meggyógyulni, mert ez így nem állapot.
Egyébként az a legjobb az egészben, hogy abszolút nem szenved, és egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki beteg.
Tegnap, míg mentünk a kórházba, egész úton sírdogált, és mondta, hogy bácsi-bácsi (az a doktorbácsi), és a fülét fogta.
Aztán a doki megvizsgálta, ki is tisztította neki a fülét, és esküszöm, azóta úgy néz ki, mint akinek kutya baja.
Ráadásul, bementünk a munkahelyemre, mert volt egy valag melóm, amit mindenképp meg kellett csinálnom, úgyhogy ott hanzúrozott délután 2 óráig, csak utána mentünk haza Robival.

És míg tegnap, ha kérdeztem tőle, hogy fáj-e a füle, akkor mondta, hogy igen, utána meg már azt mondta, hogy nem. És este is, meg most reggel is azt mondta,hogy nem fáj neki.

MIndegy, gondolom a doki nem habokra találta ki, nyilván látott ott valamit, amire felírta a gyógyszert, és amiért azt mondta, hogy nem mehetünk a bölcsibe.
Úgyhogy beszedjük a gyógyszert, és igyekszünk mihamarabb túl lenni ezen.
Nagyon remélem, hogy legalább tényleg az elején csíptük el a dolgot, és nem lesz belőle semmi ronda dolog.

Ami viszont gáz, hogy tegnap estére én is éreztem, hogy kapar a torkom, erre ma reggelre tökéletesen és maximálisan fáj is, és az orrom is be van dugulva. Fasza!!! :twisted: :twisted: :twisted:

Totka!

Mi újság veletek? Sikerült végül beszélni az internetes csajjal?? Nagyon drukkolok, de hidd el, biztos nem lesz semmi gáz. Eddig nekem is csak jó tapasztalataim vannak. Igaz, tőlük még nem rendeltem semmit, de máshonnan netről már igen.


S hogy milyen a mi formánk?? Képzeléjétek, találtunk egy használt lakást Dunakeszin, ultra olcsón árulták, de tényleg. Gyorsan rá is ugrottunk, szerintem a hirdetés feladása után már rögtön hívtuk is őket, erre a csajszi (ingatlanos) mondja, hogy teljesen ki van akadva, mert az eladók mégis meggondolták magukat, és mégsem adják el!
Pedig annyira örültünk neki!

Na mindegy, keresgélünk még!


Később még jövök!

Puszi:Évi

Kép
kuha
 
 


Maresz!

Annyiszor akartam már kérdezni, hogy Te ott dolgozol helyben, vagy Pestre jársz be??

Kép
kuha
 
 


AYSE,
ANDRISNAK NAGYON BOLDOG 2. SZÜLINAPOT KÍVÁNUNK! :) :) :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?