Új privát üzeneted érkezett!

Andrisduma:
Nézegeti az unokatesója Dinóját:
- DISZNÓ! - mondja neki :lol:

ayse
 
 


Sziasztok!
Megjöttünk tegnap, annyira klassz volt az egy hét, ott végig irtó meleg volt, 35 fokok, napsütés, aznap reggel amikor jöttünk el, meg esett az eső.. :lol: Szóval pont jókor mentünk el az itthoni zimából.. és jobb helyre nem is mehettünk volna.
A szálloda szuper volt, gyönyörű hatalmas kertben, medencékkel, gyerelmedencékkel, csúzdákkal, nagy homokos tengerparti stranddal. A kaja is nagyon jó volt, hatalmas választék, és jól is főztek szerencsére, az első napokban mindig túlettem magam, aztán már muszáj volt kicsit visszafogni a dolgot, mert mégse lehet egy hét alatt kilókat gyarapodni..
Bendegúz is irtóra élvezte, együtt is csúzdáztunk hármasban a nagy vizicsúzdán, őt persze az apja fogta az ölében, és közben engem sasolt oldalról, hogy jövök-e. Meg voltak pici gyerekcsúzdák, ott egyedül, és a kisvízben egyedül felállt, és kikecmergett. Nagyon élvezte a vizezést, pancsit, és tök sokat fejlődött, karúszókkal már egész jól elevickél egyedül, simán belemászott a nagy 1.50 mély medencébe a partról, és ellökte magát a széléről. Haverkodott is gyerekekekkel, szerencsére sok magyar volt, és jópár hasonló korú gyerkőc. Minden kaját hajlandó volt megkóstolni, sőt megszerette a fagyit is, amit eddig nem bírt, mert túl hideg volt. Most meg mondja, hogy "de finoomm", és nyalogatja a szája szélét.. :lol:
Jól aludt, végigaludta az éjszakákat, pedig azt hittem majd az elalvásban zavarja, hogy egy szobában alszunk, de nem, úgy ki volt purcanva estére, hogy kidőlt. Mindig ő mondta meg hova szeretne menni, a tengerpartra vagy az egyik medencéhez, vagy a másikhoz, vagy csúzdázni, szóval ez az ő hete volt. Meg persze a mienk is.. :D
A repülést is jól bírta, főleg mert oda és vissza is szinte végig aludt.
Annyiar élvezte a vizezést, meg a tengerparti rohangálást a homokban, hogy nem is mentünk el kirándulni, csak este mentünk el sétálni, meg a közeli városba romokat nézni, de igazából nekünk sem hiányzott a dögmelegben egy nyűglődő gyereket hurcibálni, jó volt ez így.
Rengeteg fotó készült, meg videjók, majd mazsolázok.

Az egyetlen szépséghibája a dolgonak, hogy az utolsó napra betaknyosodott picit, mert előző este a hülye anyja nem észlelte időben, hogy feltámadt szél.. és valami ráadásul megcsíphette a kis arcát meg a fülcimpáját, lehet hogy csak szúnyog, de mára tök vörös lett, és most aggódom, mert van kis hőemelkedése is, és mi egyszer már megjártuk fertőzött rovarcsípés miatt a kórházat. Lehet hogy felhívom a dokinénit, és megmutatom neki, mert nekem nem tetszik, nem úgy piros mint egy sima szúnyogcsípés. A taknyihelyzet meg már javult, alig szörcsög.

Jajj, olyan jó volt ez az egy hét, és olyan kár hogy vége. :( Most meg annyi meló vár rám itthon, vissza kell zökkenni..
Még nem nagyon olvastam vissza, csak azt láttam, hogy írtatok párat, és hogy Réka is visszatért a finisben hozzánk hurrá!! :D

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Na, kicsit visszaolvasgattam.

Ayse!
Tök jó, hogy jó volt az osztálytali, én is izgultam a mienk miatt amikor volt. Tejcsorgás.. :roll: :oops:

Lilinek gratula az első akadályvételekhez a suliban. Hát igen, mostantól az élet nem csak habostorta, keményen ki kel színezni azokat a házi feladatokat.. :lol: De olyan okos kislány biztosan meg fogja szépen szokni, hogy előbb a lecke, aztán a jácék.
Jó, hogy ilyen szépen írtál a munkáról és a munka élvezetéről, most megpróbálom majd a következő napokban én is élvezni, hogy itthon gürcölhetek. :lol: Annyi mindent forgatok a fejemben, húú, szekrények kipakolása, ruhák szelektálása (a sohanemhasználtdarabok jótékony célraösszepakolása, hogy legyen egy kis helyünk), komplett gardróbkialmolás, manóruhák átválogatása, Bendegúz szekrény rendberakás, komplett fürdőszoba és fürdőszekrényalmolás, és aztán konyha, fürdő és háló plafonfestés, a penészes foltok nyoma miatt, aztán a szobaátrendezés, ablakpuceválás, stb.. De most hogy így végigsoroltam, már mintha lenne is kedvem hozzá.. :lol:

Viszont amihez nincsen kedvem az a fősuli. És a legrosszabb, hogy nem is tduom hogy fogom tudni kivitelezni. Pl. pénteken elmenni 13 órára a beiratkozásra. Bendegúzt még soha nem hagytam idegenre, nyilván nem hívok ide egy vadidegen bébiszittert, pont az ebéd és az elalvási időre, mert az totális csőd lenne. Talán valahogy Lacit hazakuncsorgom a melóhelyéról, ez az egyetlen megoldás. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha anyuék itt laknának a közelben, semmi gondom nem lenne. Még nagyon gondolkozom, hogy belevágjak-e. Most sokkal inkább van rajtam fészekrakási ösztön, és sokkal inkább gyerekszobacsinosítgatási tervek forognak a fejemben, nem gazdálkodás és menedzsment.. :oops: :roll:

Timi!
Ha majd hazaértetek és írsz, te le tudtad tölteni az órarendet? nekem valami miatt nem sikerül.

Réka!
Húú, ez már tényleg a finis! Nagyon izgi!Igazad van, nem érdemes veszekedni az ilyesmin, csak rontja az ember kedvét. Viszont én sajna nem bírom ki ezt sosem, és addig piszkálódok, amíg el nem készülnek a dolgok, amikor én szeretném.. Szégyenlem magam érte, de nem tehetek róla, ha valamit kitalálok, vagy eltervezek, annyira idegesít, ha nem úgy mennek a dolgok, hogy akkor meg a visszanyelt dolgoktól robbannék fel. :oops: :roll: De Laci lassan már kezd ehhez hozzászokni szegény.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 

 
 

Márti!
Örülök, hogy jól sikerült a nyaralás! :D Nagyösszegű fogadást mertem volna rá kötni, hogy így lesz! :D
Az egyik legszebb nyaralásom Antalyában volt :).
Csúszda? :shock: Te aztán bátor vagy!

Megértem, hogy most nincs kedved a tanulásra összpontosítnai.
Írjak arról is lelkesítő szavakat? :wink: :lol:

Takarítással csak óvatosan!
Én sem bírom, ha nem úgy van, ahogy én szeretném, nagyon türelmetlen vagyok, a férjem meg egy nagy időhúzó, szerintem ezt a Sors mérte rám! :twisted:
Ha nem segít, megcsinálom egyedül! :twisted:
Szerintem fejlődnöm kéne valami taoista vagy buddhista irányba...hmmm... :roll: :roll:

ayse
 
 


Andris a ma esti szopi után azt mondta:
FIJOM VÓT! :lol:

ayse
 
 


Itt gyönyörűen süt a nap, a szembeszomszédnál MATOJÓ dolgozott!!! :D:D:D

Andrissal csigát nézegetünk, simogatjuk fűszállal a szarvát, persze behúzza. Mikor újra kidugja, ANdris kzli:
- FÖJÉBREDT! :D

Énekelünk is neki. Az ebéd utáni fektetéskor Andris is énkelen:
- picsa, picsa.... :oops: :twisted: :lol:

ayse
 
 


Basszus az előbb írtam egy hosszút és lefagyott a gép.

A lényeg újra.

Nem kellett volna hazajönnünk a nyaralásból. Már az egész család dögrováson van.

Bendegúz csípéseitől tegnap a dokinéni nem izgult túlságosan, bactroban kenőcs, és fenistil csepp, de kicsit piros a torka, viszont nem kell antibigyó. Erre este 38.8 lett a láza. Ellenben már alig taknyizik. Ma délelőtt is tök bágyadt volt, de most nem lázas. Alszik mint a bunda.

Rajtam tegnap du kitört valami brutál formában a nátha, iszonyatos torokfájással kísérve, nyelni alig bírok ráadásnak egy jó kis hasmenés, és gyomorfájás. Szuper. Kint semmi bajunk nem volt, és még vasárnap sem, sztem a repülőn szedtük össze.

Lacinak még csak a torka fáj, de azért szenved.. :twisted: :lol:

Ayse!
Andrisduma haláli. Miket nem mond ez a gyerök.. :oops: :roll:
Bendegúz is szokott amúgy ízesen beszélni, a zöld az általában ZŐD. És a volt nála is gyakran VÓT. :lol:
Viszont néha olyanokat mind, hogy tök meglepődünk. Odaadja ma reggel az apjának a kezébe a pénztárcáját a székről. Azt mondja "köszönöm szépen apa". (még néha akkor is mondja a köszönömöt, ha nem is neki kéne megköszönni vmit, a kis jólnevelt gyerek :lol:) Kérdezi az apja, hogy mit köszönsz, azt mondja erre, a "pénztárcát". De tök szépen kimondta, fogalmam sincs mikor tanulta meg. :shock:

És volt még egy haláli dumája, amikor öltöztettem át az ebéd utáni alváshoz beszélgettünk a nyaralásról, és kérdeztem hogy kivel csúzdáztál? Hárman együtt? Anya, apa, Bendegúz? Erre azt mondja, "HÁRMAN, ANYA, APA, BENDEGÚZ MEG A TESÓ!!!" Azt hittem megzabálom. Igaz egyre többet emlgetejük neki a tesóbabát, kap is néha puszikat a pocakom, de nincs egyenlőre túlemlegetve a dolog, nehogy besokalljon tőle. Ezt egyébként kint egyszer mondtam neki, hogy négyen csúszunk együtt, és felsoroltam. De hogy így megmaradt benne, ezt nem gondoltam.
Amúgy nála a betűcserék szépen elmúltak, már kimond mindent, és ha elemében van, annyira szépen beszél. Elmeséli a telefonban is a mamának, ha kérdezi mit csinált a játszótéren, hogy homokoztunk, csúszdáztunk, hintáztunk, labdáztunk. Az ilyen szavak, hogy katicabogár, meg ventillátor, tök simán mennek már neki. És tök jó kis mondatokat mond. De az egyes szám első személy az még mindig nem megy simán. :lol:

Ayse!
A mi férjeinket csokorba kéne kötni. :lol: Én néha olyan szívesen megrugdalnám ilyenkor, de persze inkább csak dühöngök, meg mondogalódok, előbb-utóbb tudom úgyis megcsinálja. Csak mindig kérdezi, hogy ez nekem tényleg ennyire rossz, ha nem az én tempómban történnek a dolgok. És hogy akkor ez biztos bazira idegesít engem, ugyeeee?? Szóval még rátesz ilyenkor egy lapáttal.. :twisted: :lol: Aztán a végén minden elkészül persze.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Nagyon szépen beszél Bendegúz, és nagyon jó, hogy így beszéltetitek! Épp ma hallottam a rádióban, hogy sokat kell beszélgetni, odafigyelve, nem fél szívvel a gyerekkel, ez készíti legjobban elő a tanulásra. Mert ha nem tudja kifejezni magát, akkor a végén azt látjuk, hogy nem tudja megtanulni a leckét, pedig az alapbaj az, hogy nem tud beszélni!
El is határoztam, Hogy Lilit én is jobban megbeszéltetem majd, tudatosan is!

Andris is lassan kezdi összerakni a mondatokat, de még azért nagyon a kezdeteknél vagyunk. AMilyen kis egoista, őneki megy az egyes szám, első személy!
:lol: És a köyzönöm után automatikusan rávágaj saját magának azt is, hogy szíjesen! :lol:

A férjem azt szokta csinálni, ha örjöngök, hogy leül és addig nem csinál semmit, amíg nem kérek bocsánatot!!!! :evil: :evil: :evil:
A két gyerekkel, az összes cuccal és magammal még mindig hamarabb elkészülök, mint ő. Már felvetettem, hogy mennyi gyerek kellene, hogy egálba kerüljünk? :twisted: :twisted: :twisted:

ayse
 
 


Ez lemaradt :oops: :
nagyon sajnállak Titeket és jobbulást!

(én is merő takony vagyok, a férjem állítja, hogy allergiás lettem, én még reménykedem, hogy csak vírus...)

ayse
 
 


Sziasztok!

Mi is hazaértünk, kivételesen nem volt semmi baj, csomagok megérkeztek, nem késtünk stb....
Fannika mintagyerek volt a repülőn, a mögöttünk ülő amerikai csaj meg is jegyezte, h milyen jól viselkedett.Aludt rendesen, matricáztunk, Kipp-Koppot kellett mesélni meg most az apja ülében akart ülni majdnem végig. :lol:
Odafelé beteg volt, akkor jó voltam neki.

Kb hasonlóan érzem magam, mint Márti, mi is a melegből jöttünk ide, furcsa volt, h kardigánt kellett venni.
Most hallom a Duna Tv-n, h javul az időjárás és sütni fog a nap.
És az nagyon jó is lesz, mert amig nem voltunk itthon, az apu megcsináltatta a kövezést, és szerintem 5 fokkal tuti hűvösebb van.Egyébként nagyon szép, sokkal jobb érzés mint az a nyamvadt linóleum.Tágasabbnak is tűnik a közlekedő, ebédlő.
Most majd hívjhatjuk a mesterembert, aki a konyhabútort készíti, úgyhogy egy ideig megint felfordulás lesz, de nem baj, karácsonyra szép lesz minden.

Majd töltök fel képeket, de lehet, h csak vasárnap.

Márti, nekem lejött az órarend, mire vagy kíváncsi?
(Egyébként ha nincs kedved hozzá, akkor hagyd a fenébe, kezdheted jövőre is.)

KépKép
tibicsoki75
 
 


Timi!
Üdv itthon! :D
Mi az a matricázás? Nézegetés? Ragaszgatás?
Ügyes Fanni! :D

A konyhaprojekt kiemelten érdekel, de a kövezésről is szívesen néznék képet, mondjuk Fannival a közepén! :D

ayse
 
 


Timi!
Isten hozott itthon! De jó, hogy ilyen jó volt a hazaút!

Az órarendre úgy ahogy van kíváncsi lennék, fogalmam sincs miért nem töltötte le nekem. Esetleg elküldenéd emilben nekem? Amúgy most már én is arra hajlok, hogy inkább nem kezdem el, mert vizsgázni úgyse tudnék december-januárban, akkor meg minek szivassam magam, amikor van mit tenni-venni itthon. Meg talán jövő évig jobban megbarátkozom a bébiszitteres gondolattal is.. És talán jövőre több kedvem lesz hozzá. :lol: :oops:
Csak nem tudom hogy kell évet halasztani, ilyent még nem csináltam soha, de majd betelefonálok.

De szépek lesztek akkor, új burkolat, új konyha. Azért az jó, hogy a kövezést addig megcsinálták amíg nem voltatok itthon.

Ayse!
Köszi a jobbuláskívánást. Még eddig nem használt sajna.
:(

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Timi!
Ma sikerült letöltenem végre az órarendet, ráadásul felhívnom a tanulmányi hivatalt is, tök normális volt a csaj.
Pénteken mindenesetre megyek beiratkozni, és aztán meglátjuk, lehet hogy mégis évfolyamtársak leszünk.. :wink: Max nem csinálok meg minden vizsgát. De lehet hogy néha megkérlek, hogy legyél az információs forrásom, mert minden alkalommal nem fogok tudni elmenni az biztos..persze csak ha nem bánod. :roll:

Ayse!
Hogy vagy dáthailag? Nálam még mindig tombol. :evil:

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Márti!
Jobbulást, kitartást!

Én már a köhögős résznél járok...és Andris is elkapta :(. AMi azért is vacak, mert ma kapta volna az agyhártyagyuszi elleni 3. oltást, így tolódik..olyan ismerős ez a sztori valahonnan... :twisted: :twisted:

És egyúttal az is kiderült, hogy mégse allergiám van.

ayse
 
 


Ayse!
Nektek is jobbulást! Szegény Andris. :(
Bendegúz is hőemelkedéses-lázaska még, nem is vittem ma ki a szélbe. Nem igazán értem mitől lázas, mert már alig taknyol.

Milyen agyhártyagyuszis oltást kap Andris, hogy ennyiszer kell ismételni? Bendegúz is kapott, de eddig csak egyet 2006 októberében, és igazából én nem kérdeztem rá, hogy akkor ezt most kell-e ismételni vagy mi? De lehet hogy kellett volna? Ő egyébként a Menjugate nevűt kapta.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Naisvac-C. Anno úgy volt, hogy kettőt kell adni. Csodálkoztam, mert Lilinek 3-at kellett. Aztán lejött a levél a gyártótól, hogy mégis 3-at kell. :evil:
Egyéves kor alatt, ha jól rémlik úgy oltanak, hogy 2-2- ml + 2 ml egy éves kor után. Egy éves kor után, ha addig nem volt oltva, akkor meg egyszerre 5 ml. De lehet, hogy abszolút hülyeséget írok... :roll: :roll:

ayse
 
 


Ayse!
Köszi, közben most én is utánaolvastam, a Menjugate-ből is, ha egyéves kor után oltják, akkor egyszeri adag, de az 0.5 ml (5ml izomba beadva azért rohadt sok lenne ám!)

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Márti!
Legalább a számok stimmeltek! :)
Hogy vagytok?

Andris is taknyizott szerdán, du-ra be is lázasodott, aztán tegnapra semmi. Egy nap alatt túllett rajta :)

Ma beszéltem a tanítónénivel, agyba-főbe dícsérte Lilit, hogy milyen ügyes, mennyire jó, nagyon lehet rá számítani :)
Kérdeztem, hogy lassú-e. Azt mondta, erős középmezőny, de nagyon pontos :) Mutatta a füzetét, amit épp javított, nagyon megdícsérte, hogy milyen szép! :)
A napközis tanítónéni szintén (aki egy 5 unokás nagymama). Szerinte ez a legjobb, hogy az iskolában követi a szabályokat, de otthon elengedi magát! :D

Ja és egyik nap nem vettem észre a táblára írt házit, nem is tudttam, hogy ott van :oops: , úgyhogy mondtam a tanítónéninek viccesen, hogy én kérem a fekete pontot. Erre azt mondta, hogy elvből nem ad! :shock: :D

ayse
 
 


Ayse!
Köszi én már sokkal jobban, de én is köhögök már.

Viszont most tök aggódok, mert Bendegúz is jól van, nem volt lázas tegnap se, meg ma se, viszont tele lett a törzse kiütéssel. Már tegnap este látszott valamennyire, főleg ott ahol elöl a pelus fedi a hasát, meg a hasikóján, először azt hittem kicsit kiszáradt a bőre a nyaraláskor és talán érzékenyebb, de most este fürdetésnél vettük észre, hogy tele van a háta is kis rózsaszínes-piros színesgombostűfejnyi kiütésekkel amik néhol összefolynak. Most próbáltam éppen beleilleszteni valamelyik gyerekbetegségbe, de mivel neki már volt a 3 napos láz- 3 napos kiütés, és az elvileg tartós védettséget ad, a rubeola-kanyaró ellen kapnak oltást, szóval fogalmam sincs.
És azt sem tudom, hogy most elvigyem-e holnap valami ügyeletre, vagy csak felhívjam a dokinéninket és elmeséljem neki, hátha mond valamit, vagy mit csináljak. Nem igaz, hogy mindig van valami aggódnivaló, amikor már éppen örültem, mert ma olyan virgonc volt a játszótéren végre, látszott rajta mennyire élvezi, hogy jó az idő és kint vagyunk.
Ráadásul holnap délelőtt kéne mennem a suliba is, és azt hiszem fogok is, majd Laci meg Bendegúz eljönnek értem, és én meg addig kitalálom, hogy mi legyen vele.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Ayse!
Még azt akartam írni, hogy Lili nagyon kis ügyes, biztosan jól fog neki menni a suli! :)

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Jelentem a bigyók kicsit halványodtak Bendegúzon, felhívtam a dokinénit, azt mondta ha jól van a gyerek, ne vigyem ügyeletre majd hétfőn vigyem be megnézi. Azt mondta simán lehet a 3 napos újra, vagy valami nem speci vírusfertőzés utáni kiütés.

Voltunk Timivel iskolában tegnap du meg ma, mégis elkezdtem, és már tök lelkes vagyok, eddig nem is tűnik vészesnek, talán még meg is csinálom a félévet ki tudja.
Apa bazi rendes volt, tegnap is időben hazaért, és ma is olyan kis ügyesen intézett mindent Bendegúzzal, megreggeliztette, az ebédet is megsütötte, (igaz este együtt összeraktuk a tepsibe), elmosogatott, berakta a mosógépet, elvitte Bendegúzt a játszóra, és még el is jöttek értem kocsival a sulihoz. Szóval le a kalappal, nagyon meg is dícsértem. Most itt durmol mögöttem a kanapén, biztos kifáradt.. :lol:

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Márti!
Apának újabb pirospont!
Valahogy tartsd fenn a lelkesedését, hogy a szülés utánra is jusson belőle. Igaz elég csekélyszámú mintán végeztem a kutatásaimat, de tapasztalataim szerint olyankor már nem akkora a lendület...
Éljen, hogy tetszik a suli! Timivel együtt jártok?

ayse
 
 


Egy Lili-mondás:
- Mikor veszünk gyrekpálinkááááát?
(a gyerekpezsgőre gondolt). :lol:
Még jó, hogy nem a tömött buszon kérdezte, gondolták volna, "na szegény gyerek szt hiszi GYEREKpálinkát kap". :twisted: :twisted:

ayse
 
 


Sziasztok!

Csak bejelentkezem, hogy rendben vagyunk.
Nagyon szégyellem magam, hogy mindig így eltűnök :oops: .
Már többször nekifogtam, hogy írok, de miután minden egyes mondatot percekig fogalmazok, és még így is értelmetlen dolgok sülnek ki belőle, mindig feladom.

Timi, Márti!
Jó iskolakezdést!

Gyerekpálinka :lol: :lol: :lol: ? Az jó lehet!

Hogy lehet ilyen házias egy férfi? Egy picit mindig irigykedem.

Nálunk azt hiszem ma sem lesz alvás. Ágoston már több, mint 1 órája dumál az ágyában. Egyszer már bementem hozzá. A bodyján és a pelenkáján kívül mindent levett magáról. Kapott tiszta pelenkát, mert kakis volt, visszaöltöztettem, most remélem, hogy ruhában van. Hetente legalábbe egyszer kihagyja a délutáni alvást.

Most látom, hogy már nagy hasam van :lol: ! Ma a játszótéren egy anyuka jól meglepődött, hogy még egy hónapom van hátra. Azt mondta, hogy mindig csodálkozik amikor meglát, hogy még nem szültem.

KépKép
KépKép
oréka
 
 


Sziasztok!

Azért ezeket nem adom át mind Lacinak, mert még nagyon elkábul saját magától :lol: .. amúgy tényleg elég házias, de azért néha noszogatni kell ám őt is. Most egyébként kölcsönös volt a rendesség részünkről, mert pénteken meg én rohantam a suliból a játszótérre, hogy ő elmehessen este fél7re kungfuzni.
Azt nem hiszem, hogy ehhez köze van annak, hogy terhes vagyok, szimplán talán attól pezsgett így, hogy CSAK RÁ volt bízva a gyerek, és nekem más dolgom volt, és igyekezett nagyon, hogy minden elvárásnak megfeleljen. De én is nagyon megdícsértem ám. :D

Réka!
Szia! De jó, hogy jelentkeztél, és hogy jól vagytok!
Elaludt végül Ágoston? Én nem is tudom, hogy bírná Bendegúz ha nem aludna, tegnap csak egy órát aludt az autóban, de este már tök zizi volt, és 9kor elaludt.
Most meg már két és fél órája durmol, lassa ideje lesz felébredni.

Ayse!
Gyerekpálinka :lol:

Tegnap voltunk "búcsúban" (ez hosszú ú???) anyósoméknál, Bendegúz tökre élvezte, legfőképp az ugrálóvárat, meg a kisvonatot, meg a dodzsemet is persze, az apjával ült bent, csak aztán lekoccolta a kormányt egy ütközésnél, és volt nagy hiszti, meg sírás. Megkóstolta a vattacukrot az unokatesójáéból, hát volt nagy fintorgás, de azért kért még.. :D

Rajtam van a fészekrakás-rendezési láz, pakolom a szekrényeket kifele, szelektálom a ruhákat, kiválogatom azokat amiket már soha nem veszünk fel, és majd elvisszük valahova rászorulóknak, próbálok helyet kreálni, ott ahol nem lehet, mivel a szekrények nem tágulékonyak, és a lakásunk sem az.. :roll: :lol:

Képzeljétek ma elszavalta nekem ma háromszor a Csiga-biga gyere ki-t, és egy helyen téveszt csak, azt mondja, hogy "kapsz tejet, valamit" a vajat helyett. :lol:

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Jó Reggelt,

bocsi,hogy betörök,de Mártit keresném.....
.......rajtam is kitört apakolászási láz,pedig pocaklakóm sincs :lol: :lol: :lol: ...szóval előkerült két olyan lemosható partedli aminek alul olyan kis plasztik zsebe van....egyszer láttam egy fotót Bendegúzról,ilyen volt rajta és mintha azt irtad volna hogy nagyon szeretitek.... :roll: ...nos nekünk is van kettö - vadi új,kaptuk,de sohsem használtuk,mert Mazsi ki nem állhatja.
Gondoltam szivesen nektek adnám,ha kéitek,hátha tesóbaba is szeretni fogja.....
Márti kéred?
annamami
 
 


Sziasztok!

Annamami!
Aranyos vagy, hogy eszedbe jutottunk, írtam privit. :)

Ayse!
Hogy vagytok? Meggyógyultatok?
Bendegúznak ma megint folyik az ormánya. Gondolkoztam is, hogy menjünk-e ki, de olyan szépen sütött a nap, viszont úgy fújt itt a szél, hogy rendes meleg sapit adtam rá, és csak elmentünk a játszótérre. Muszáj votl fárasztani, mert negyed 10kor kelt. :roll:

Tegnap elvesztem a szekrényekben, délután meg a tesóm vigyázott Bendegúzra és így elszabadultam kicsit, próbáltam kismamagatyát venni, de csak idióta szabásúak voltak a CundAban, viszont rendeltem hétvégére szülinapi tortát, megvannak az ajándékok is, sőt még a német barátnőm most született kislányának is vettem egy cuki kis együttest (fáj a szívem érte, hogy nem tartom meg, de nekik szántam, így hát elküldöm) borzasztó aranyos, csajos, rózsaszín kis cucc. Este meg hulla voltam, lefeküdtem.

Azon gondolkoztam, lehet hogy sütök azért én is valami tortát hétvégén, és megpróbálom kisautó alakúra formázni, és bevonni marcipánnal. Aztán persze lehet hogy nem lesz már rá energiám, vagy nem sikerül, de ha van valami jó tortakrém receptetek, ami nem csoki (mert csokitortát rendeltem), hanem valami gyümis, és nem tömény vajas krém, hanem valami könnyebb, és egyszerű, jól jönne valami ötlet. Köszi!

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Márti!
Jobbulást!
Andrist is megint elkapta a takonykór egy napra a hétvégén. Engem meg ma leterített egy torokfájás.
Magatehetetlenül heverésztem a kanapén, miközben Andris játszott. Odajön hozzám, aszongya:
- Szejecc?
- Szeretlek! - mondom.
- Én is szejetlek, tudod! - mondja ő. Hát ne csorogjon el az anyai szív? És ha még lehet fokozni, megigazította a takarómat és azt mondta:
- Ajudoj szépen! :D:D:D

ayse
 
 


Ayse!
Neked is jobbulást! :)
Ezt én is imádom, amikor azt mondja Bendegúz, hogy "szeretlek anya", mi még megtanítottuk neki, hogy suttogva mondja hogy "imádlak", hát meg kell zabálni, ha én mondom neki, ilyen alig hallhatóan susogva, hogy imádlak, ő is mondja nekem, és közben olyan huncut mosoly van az arcán, tudja hogy mindjárt nagyon megzabálom, megölelgetem. Meg ő olyan odabújós lett mostanában, néha még séta közben is mondja, és akkor oda kell hajolnom, ő "idebújsz", megölel, szopizza az ujját, és annyira látszik raja, hogy most jól érzi magát. Aztán amikor elég volt, elkezd beszélgetni és megyünk tovább. Erre nem sajnálom az időt soha.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Sziasztok!

Olyan édesek ezek a gyerekek, ahogy kedveskedni tudnak! Ágoston is nagyon bújós mostanában. Ő is rengeteget ölelget minket (meg a játékait is), és mondja, hogy sze. És ő is szokott ilyeneket csinálni, mint Bendegúz, hogy az utcán megáll megszeretgetni vagy engem, vagy a babát. És továbbra is nagyon büszkén mutogatja úton- útfélen a hasamat, hogy baba.

Márti!
Elaludt végül Ágoston a múltkor. Ő általában elég jól bírja, ha nem alszik. Olyankor is csak ritkán nyűgös. És ilyenkor mindig hamarabb megy lefeküdni, és tovább is alszik egy picivel reggel. Annak ellenére, hogy nem nyűglődik én azért rosszul viselem, ha ő nem alszik napközben.

Én egy hete megvettem már Ágoston ajándékát. Egy hatalmas kukásautót fog kapni kukával. Valamikor mostanában volt nálunk lomtalanítás és azóta nagy- nagy kedvenc a kukásautó, és a " tuta bácsi".

Úgy bírom, hogy rengeteg fantáziajátékot játszik. Mindenre kitalál valamit, hogy mi micsoda. Meg a játékai beszélgetnek egymással. Ehhez sokszor én is kellek, mert nekem kell fognom, és beszéltetnem az egyik "szereplőt".
És mostanában mindenre (amit tud arra is) az kérdezi, hogy Ez. Mi? Olyan vicces.

Mindenkinek nagyon boldog születésnapot, és jó ünneplést kívánok előre is! Azt hiszem addig már nem fogok tudni jönni.

KépKép
KépKép
oréka
 
 


Sziasztok!

Réka!
Nektek is jó szülinapozást hétvégére! De én biztosan jövök még addig!

Ma nem volt jó napom, folyamatosan fájdogált a hasam, meg keményedett, ettem a magnéziumot meg a troparint mint a jógyerek. De most a lakás lomtalanítása nagyjából készen van, holnap kis lájtos takarítás a hétvégére, aztán kis pihi (a festésig, szobaátköltöztetésig..). Ilyenkor olyan nehezemre esik Bendegúzt emelgetni, pedig néha muszáj.

Húú, én úgy készülök Bendegúz szülinapjára, hihetetlen hogy már két évesek! :D

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Elmaradt nyaralós képek:

Csúszdázás apával
Kép Kép Kép

Úszkálás és pancs
Kép Kép


A tengerparton..és megint csúúúúszda
Kép Kép Kép


Ez volt ám a jó világ
Kép Kép


És egy hétvégi pocak:

Kép

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Sziasztok!!!

Márti, de jó, hogy felraktad végre a képeket. Nagyon jók, látszik rajtuk, hogy Bendegúz nagyon élvezte a nyaralást. Milyen ügyes, ahogyan egyedül uszikál a karúszókkal. Hú milyen jó nyári hangulatot teremtettél :D !
Pocak nagyon csini, nem látszol 27 hetesnek.

Réka, neked már biztosan nagy pocakod van. Összepakoltad már a kórházi cuccot? Megszületett a végleges döntés? Picurka Borcsa lesz?
Nálunk is nagy kedvenc a kukásautó, ma is megnéztük az erkélyről, Jacket az ébresztette fél 7-kor.

Ayse, remélem már jobban vagy, ez tényleg egy taknyos időszak, minket is elkapott. ............................................................................................................................ folyt. köv. most mennem kellgyúrmázni :roll: :D .

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Sziasztok!

Mankaaa!!
Hurrá!! Csak nem végre megjavult a gép és tudsz írni???
Bocs, hogy tegnap nem hívtalak vissza, észleltem utólag a hívást, de este fél11kor jutott eszembe, akkor már nem akartam, de majd ma!

Nátha. :evil: Ez ráadásul olyan visszaesős típus, nekem bő egy hétig tartott aztán újra fájni kezdett a torkom, Bendegúz meg már tök jól volt, és újra kezdett taknyolni, most mintha megint jobb lenne, este nem is szivattyúztam már ki, talán kilábolunk végre.

Bendegúz végül olyan emeletes lehajtópályás garázst kap, ugyan valószínűleg nem fog tudni még egyedül játszani vele, de majd az apjával együtt, ő már rá van kattanva teljesen, sztem alig várja hogy összerakhassa. :lol: Meg kis matchboxot, és memóriakártyát, el akarok kezdeni vele ilyen keresd meg a párját játszani.

Olyanokat mond, hogy behalunk rajta. Tegnap este pl. közölte, hogy "Itt vagyunk haza. Ez a mi szobánk."
Amikor meg a labda átgurult a szomszéd szobába, utánaszólt, hogy "Labda hova mész??"

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Manka!
Megvettétek végül a kisházat Jacknek?

Bendegúzt abszolút nem zavarja, hogy alattunk húst vertek mint az atom fél9kor, alszik tovább. Kíváncsi vagyok meddig. :roll: :lol:

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Nna, a fiúk kimentek a játszóra, persze nincs sok időm, mert takarítani kellene, meg még le sem zuhanyoztam, ráadásul nem maradnak sokáig, mert alvás előtt még lenyírjuk a Jack haját.

Vettünk egy kültéri memória drive-ot, és most jól működik a gépünk. Már éppen ideje volt :roll: :oops: .

Megvettük a kisházat, az interneten az volt írva, hogy 3 hét a szállítási idő, direkt megrendeltem egy hónappal ezelőtt, hogy nehogy valami hiba csússzon a számításba, és ne érkezzen meg időben, erre másnap kihozták, úgyhogy azóta itt áll a konyhában (szétszedve, bedobozolva), Jack nem is sejti, hogy mi az :D :D .

Márti, én is így voltam a náthával, azt hittem, hogy már vége, erre jött a második felvonás :evil: . Jack már túl van rajta (koppkoppkopp), tegnapelőtt este azon volt felháborodva, hogy már nem akartam leszívni az orrát, mérgesen mutatott a Sterimarra meg a porszívóra, hogy az neki jár :shock: :lol: .

Jack már lassan egy hónapja normál gyerekágyban alszik, és nagyon szereti. Tudod Márti, egyszer Neked mondtam, hogy Jack nem szereti a kiságyát, és el sem tudtam képzelni, hogy Bendegúz nappal is kéri, hogy tedd bele egy kicsit lustálkodni... most hogy nincsenek rácsok, Jack is imád csak úgy belefeküdni, pihizni egy kicsit.

Beszédes gyerkőcökre azért picit irigybirigy vagyok :) .

Timi, Ti hogy álltok a szopival?

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Sziasztok!

Manka!
De örülök Neked!!!
Fúú, én el sem tudom képzelni, hogy Ágoston hogy bírna elaludni kiságyban. 10000 %, hogy nem maradna meg benne. Sőt, még csak le sem feküdne egy pillanatra sem. Az jó, hogy Jacknek így bejön! Van az oldalán valami leesésgátló?
Igen, picurka Borcsa lesz, és tényleg jó nagy már a hasam. Kórházi cuccot kb. 2 hete összepakoltam, amikor egy nap rengeteget keményedett a hasam, sőt fájt is egy picikét. Kicsit megijedtem és összekészítettem mindent, csak kell még egy nagy táska, amibe belefér.

Márti!
Nagyon jó kis nyaralós képek! Bendegúz a kockás ingben sokkal nagyobbnak látszik! Te is csini vagy! Lehet, hogy írtad, csak nem emlékszem rá, Te fürödtél a tengerben, ill. a medencében? Én így babával a pocakban nem merek, és most a képeidet nézve annyira, de annyira szeretnék ott pancsolni a hullámokban!
Ágostonnak is van valamilyen lehajtópályás garázsa, a tesóm gyerekeié volt. Egyszer összeraktuk neki, de ő nem annyira rendeltetésszerűen játszott vele, vagyis azt hamar megúnta, hanem a különböző emeleteken kölönböző színű legokat csoportosított. :)
Azért pihenjél is a nagy készülődés közben! Engem is megijeszt mindig, ha keményedik a hasam. Ágostonnal egyáltalán nem volt ilyen, most viszont elég hamar elkezdődött.

Nincs valakinek valami jó kis tortareceptje? Ayse? Timi?

Nemsokára itt a barátnőm. Az ő hasában egy névnapos Máté van. Sütök nekik egy muffint.

KépKép
KépKép
oréka
 
 


Manka!
Hogy sikerült a nyírás?

Én is ezt akartam kérdezni, hogy valami leesésgátló van-e Jack ágyán. Mi most vacilálunk, hogy vegyünk-e még egy rácsoságyat a tesónak, vagy Bendegúznak heverőt. De én azt gondolom, neki még korai lenne, annyira bebújik mindig a szélekre a fejvédő alá, és úgy alszik el. Úgyhogy azt hiszem még egy rácsos lesz, és max majd levesszük Bendegúzéról később az első rácsot, és a belsőn meg lesz fejvédő és oda bevackolhat.

Réka!
Jó muffinsütést!
Mi az hogy fürödtem..a nagy csúszdán csúsztam velük napjában vagy 30szor, az így testmozgásnak is jó volt, mert mindig fel kellett mászni a lépcsőn, és kiúszni a partra. Meg persze a medencében is úszkáltam és a tengerben is. Meg nyáron a Balcsiban is. Nem igazán jutott eszembe, hogy bajom lehet az az igazság. Elég nagy tisztaság volt kint a medence körül. De itthon én sem járok el úszni, pont azért mert félek azért hogy összeszedek valamit, de ott valahogy a nagy nyaralás közben nem juott eszembe.

Ugye milyen nagynak néz ki Bendegúz azon a kockásinges képen, tök olyan nekem is mint egy kis ovis. :D

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Sziasztok!

Hú, én már úgy izgulok a holnap miatt :D :D. Délelőtt jönnek a szüleim, aztán amíg alszik Jack, összeszereljük a házikót, nagy meglepi lesz neki, már alig várom :D .

Nekünk muszáj volt leszerelni a rácsokat a Jack ágyáról, mert már ki tudott mászni belőle, és ezt gyakorolta is, lefekvésnél legalább 15-ször mászott, éjszaka is előfordult, és reggel is nagy vidáman rohant be hozzánk lerángatni rólunk a takarót :evil: :) . Még 1-2 hétig próbáltam lebeszélni a mászásról, reménykedtünk majd megunja, de nagyon tetszett neki, és bár olyan ügyesen mászott, mint egy kismajom, féltem, hogy leesik, úgyhogy átszereltük az ágyát normál gyerekággyá.
Vettünk a Brendonban egy leesésgátlót, aminek a talpait a matrac alá kellene tenni, de olyan hülyén csinálták meg, hogy "peremes" ágyaknál használhatatlan, úgyhogy mi letettük a földre, és hozzákötöztük az ágy lábához meg az ágyrácshoz. Nem túl esztétikus, de a célnak megfelel.

Ilyen a leesésgátló:
Kép

Megyek, rápihenek a "nagy napra", még rengeteg elintéznivalóm van mielőtt megjönnek a szüleim.

Nem hiszem, hogy lesz időm a hétvégén bejelentkezni, ezért:

ISTEN ÉLTESSE A MI NAGY KÉTÉVESEINKET!!

Kép

Ja, és FÉNYKÉPEZZETEK :D !

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Ja, Márti, csak a Prevenarral kapcsolatban akartam Veled konzultálni, Ayseval is beszéltem róla, és én végül felírattam Jacknek.

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Manka!
Nálunk meg vasárnap jönnek a nagyik, már annyira várja őket Bendegúz, minden nap azt hiszi, hogy aznap jönnek. :)

Bocsi, ma is elmaradt a telefon, már alszol?
Én is fel fogom szerintem iratni Bendegúznak amúgy.

Jó ünneplést Nektek holnapra!

Én is így jó előre kívánok

MINDEN KIS SZÜLINAPOSUNKNAK BOLDOG MÁSODIK SZÜLINAPOT!!! :D

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Timi!
Hahó!! Hova tűntetek?

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Kedves Fanni, Ágoston, Bendegúz és Jack!

Nagyon boldog születésnapot! :D:D:D


Kép

ayse
 
 


Ayse!
Köszönjük a köszöntést, és további jobbulást Nektek!

Húú, ma nagyon jól vásároltam délelőtt, tegnap tök véletlenül megtaláltam a neten egy kismamaboltot, ami még ma utolsó nap tartott nyitva mert elköltözik, és minden 70%-kal le volt értékelve. Nosza, uzsgyi elvitettem gyorsan magam apával, és sikerült bevásárolnom egy jó meleg fekete téli nacit, ami még csini is, két felsőt, és egy jó meleg termós pelerint, és az egészet 9ezerért, és nagyon jó minőségű cucc ráadásul. És kaptam ajándék karkötőt is. :lol: Sajna ilyen kis méretben ez az egy nadrág volt, pedig szükségem lesz még őszi nacira, de ennek is nagyon örültem. Közben Bendegúz ott rohangált az üzletben és végig azt kiabálta hogy "Menjüüünk játszóótérreeee!", úgyhogy egészen turbósebességgel hagytuk el a terepet aztán. :lol:

Nálunk éppen Laci főzi a holnap szülinapi ebédet :D , én csak majd este összegyúrok egy túrós pogit, meg lehet hogy valami kis mascarponés málnás finomságot csinálok, ha lesz hozzá kedvem, mert tortát azt rendeltem lusta módon.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Sziasztok!!!

Nagyon boldog születésnapot kívánunk: ÁGOSTON,FANNIKA,BENDEGÚZ ÉS JACK!!!!

Kép Kép Kép

Kriszta&Bence

Kép
cristi
 
 


Manka!
Megkerült bárány... láthatunk fotót is a házikóról?

És persze minden szülinaposról???


Tegnap Andris lefutotta a Normafa- Jánoshegy utat, többszörösen is, mert ugye ő nem céltudatosan halad előre, hanem előre és vissza is fut. Lili közben egyfolytában szökellt, mint az erdei zerge :).
Alig bírtuk őket követni. A visszaút már lassabban ment...

Stahl Juditnak ma sikerült uszkve ezer forintból kakaót főznie a gyerekeknek :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:
Egy vaníliarudat kikaparászott (dr. oetker 475 ft) belerakott vagy két tábla csokit (min 300 ft), a tejet (min 150 ft), tejszínhabot vert rá ( olyan 3 deci lehetett, ez is 300 forint körül van) és nem ám cukrot tett a tejszínbe, hanem juharszirupot! :twisted: Ez utóbbi áráról fogalmam sincs mennyi lehet, a mennyiségre vetítve, de sejtem, hogy nem kevés... :twisted: :twisted:

ayse
 
 


Liliduma:

Pénteken napközi helyett elvitték őket egy erdei mese akadályversenyre :)
- Láttam ám az élet vizét - mondja (gondolom egy patak lehetett, vagy valami hasonló) - csak MUSLICÁS VOLT! :lol:

Felvesz a földről egy héjából frissen kibomlott fényes gesztenyét:
- Újszülött! :D

És egy klasszikus:
Silabizálja a csokikrém összetevőit a céduláról:
- Kakapor???? :twisted: :twisted:

ayse
 
 


A jó Isten éltesse sokáig az összes kis szülinapost, sok szerettel!


Fanni, Timi


Köszönjük mi is a köszöntést, este megpróbálok jönni.

Kicsit húzós volt ez a hét és ma délután tartjuk a szülinapi zsúrt is, úgyhogy, amint tudok jövök, olvasok és mesélek.

!



:lol:

KépKép
tibicsoki75
 
 


Az lemaradt, h sok puszi minden kis ünnepelt babának!

KépKép
tibicsoki75
 
 


Na, itt vagyok, most tettem le aludni a hölgyet.

A szülinapi zsúr-inkább vacsora- jól sikerült, jöttek anyósomék, sógornőm meg a Fanni keresztanyja.
Vacsi után jött a katicás torta, most nem ijedt meg, nem úgy mint tavaly a cinistől.Megjegyezte, h szép a torta, belenyomta az ujjait és megtapsolta.Puszit is kapott a katica.De a legjobban azért a gyertyák tetszettek, számtalanszor meg kellett gyújtani és próbálta elfújni.
(Még jó, h csak olyan gyertyát kaptam, ami hosszú volt és cseppmentes.)
Meg azért tegnap este csináltam egy méteres kalácsot is, arra is tettünk gyertyát, úgyhogy jól elszórakozott evés közben.

Ajándékba kapott egy Thomasos kis terepasztalt(ezt még Amerikában vettük neki, nagyon jó áron, de nem mutattuk meg, direkt a szülinapja miatt), aztán egy kis helikopteres leszállópályát, egy új plüs cinit, mesekönyvet(Tarka-barka Állatmesék), matricás könyvet, fejlesztő könyvet, két dvd-t(kisvakond, nagy ho-ho-ho horgász-ezt az anyu szerintem magunk miatt vette:))) és egy kis pedálos triciklit.
Érdekes, de minden ajándéknak nagyon örült.Igaz, kicsit sokmindent kapott....de sokan is voltunk rá.

Képeket nem is tudom mikor fogok feltenni, ugyanis úgy tűnik Denverben hagytuk a feltöltéshez szükséges kábelt.Most vagy az lesz, h a tesóm feladja vagy veszünk egy kártyaolvasót, mert az olcsóbb mintha a Konicatól vennénk egy új kábelt.

Manka, mi július közepe óta abbahagytuk a szoptatást.Illetve Fanni magától nem kérte pont a szülinapomon.Azóta nem is eröltettem.Eleinte mondogatta, h cici, akkor magamra vettem, de fordult is el azonnal, úgyhogy szerintem megunta.Tej még mindig lenne, kíváncsi vagyok mikor apad el.
Viszont mostanában sokat szeretne cumizni, igyekszem nem odadani neki, csak alváshoz kap, meg ha kész van teljesen.


Ti hogy álltok?
Jack milyen ügyes, h már kiságyban alszik.Nem csoda, h jobban érzi magát.
Szombaton én is nézegettem azt a Brevi ágyrácsot, lassan aktuális lesz.

Kriszti, Ti mikor indultok a bölcsibe?

Na még leírom, h csütörtökön voltuk allergiavizsgálaton.Egész jól bírta, egy hang nélkül tűrte, h megcsinálják a bőrpróbát.Igaz, h a kinyújtott kézzel való ülés eleinte nehezen ment, de szerencsére jöttek oda többen gyerekek és figyelgette őket.Kiderült, h "csak" a füvekre, parlagfüre allergiás( én is) tejre nem, úgyhogy kapott életében először ma reggel egy kis kakaót és semmi baja nem lett, tehát hajrá tehéntej!
Aznap este kiégett a hűtőnk, szikrázott mint annak a rendje, nem is részletezem, h mi lett volna ha a Tomi belelép a hűtő elött lévő vízbe, amiben áram volt...................
Én pont nem voltam itthon, mert este elmentünk az anyuval tornázni és Fanni is aludt már.
Pénteken egész nap hűtőnézés-gyerekkel együtt-szerencsére sikerült találnunk egyet, szombaton elszállítottuk, beraktuk, kicsit át kellett alakítani a polcokat, mert ez nagyobb hűtőgép.
Mikor történjen ilyen, ha nem a gyerek szülinapja elött????!!!!


Réka, sajnos nincs semmi jó tortareceptem, igaz már kicsit későn írom.Azért jelezd, h mit sikerült alkotnod.
:lol:

Megyek aludni, hulla fáradt vagyok, Fincs reggel 6 45 kor kelt......

KépKép
tibicsoki75
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?