Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Tegnap egész nap nem tudtam megnyitni a babanet oldalt. Nem tudom mi volt ?!
Bár ahogy látom sokmindenről nem maradtam le. Gondolom a három napban mindegyikőtöknek van valami jó programja, és csak én ülök itthon egyedül. A párom dolgozott tegnap is, ma is. Igaz mostanra már a földről lehet enni, mert mindent kivikszoltam! De mivel ma már elegem van a négy falból úgy döntöttem, inkább kimegyek anyuékhoz, majd délután meg elmegyek velük a mamához. Na jó nem untatlak benneteket az én hülye unalmas programjaimmal!

Egyébként hogy vagytok?

Kép
tand
 
 


Sziasztok!

Tegnap én se tudtam belépni.
Pénteken voltam a védőnőnél, visszavittem neki a vizsgálatok eredményeit, mind jó lett. :)
Megbeszéltük, hogy egy hónapban egyszer fogunk találkozni, arról, hogy ki akarna jönni hozzánk, nem is volt szó. Amíg újra nem találkozunk, feladatot kaptam, hogy gyakoroljam az intim tornát, a gátizom mozgatását, hogy ne ernyedjen el. Általában naponta egyszer kéne csinálni. Meg ellátott egy jó tanáccsal, hogyha feszül a hasam, akkor csináljak egy légzőgyakorlatot. Egyszerre vegyem a levegőt hosszan a tüdőmbe és a hasamba és szépen lassan engedjem ki, ettől állítólag kimegy a feszültség. De csak akkor kell csinálni, ha valamitől befeszül a poci.

Észrevettétek magatokon a pocinagyobbodást? Én az elmúlt pár napban igen, a felsőimen látom, hogy úgy kidudorodik a poci. Olyan jó így járkálni az utcán. :D

Tand,
az a délutáni kikapcsolódás biztos jót fog tenni!

Pussz mindenkinek!

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Szasztok lányok!!!
Korkülönbség: Én vagyok idősebb párocskánál, ezért már most hallgatom, hogy jóül meggondoltad Te ezt? És hogy komolyan megéri az egészségedet is kockára tenni??? :x De hát könyörgöm, még csak 35 vagyok!!! Mindjárt temetnek is mi???

Uh: Pénteken voltam az Istenhegyin magzati kormeghatározáson. Csajok, eddig sírva jöttem ki az sztk-ból a bunkók miatt, most meg azért ríttam, mert annyira kismaminak éreztem magam, annyira jó volt ahogy bántak velem!!!! Gratuláltak, a doki mosolygott! Ééééés!!! Hasi uh volt, azt mondta, hogy a hüvelyi és a hasi közt csak a felbontás a különbözőség, egyáltalán nem híve a hüvelyi uh-nak terhességben, kivéve a 12. heti tarkóredőt. Ebben az egy esetben találja csak indokoltnak! A lényeg, pont annyi napos vagyok, amit a tickeremen láttok. Van dvd-nk is a kicsiről, gyönyörűséges ahogy kalapál a szíve, és feltette rá a doki a szívhangot is! Kis akaratlan mozgásai voltak még csak, de annyira tündérke vot! A nővérek kedvesek, figylemesek, mosolygósak, segítőkészek! Ég és föld!!

Hasszurka: Nekem is van, egyre erősebb, hol itt, hol ott.... Ilyesztő lehet, de semmi probléma, a görcsöktől tisztán el lehet különíteni!

Hányinger: Küzdök, de nagyon. Egésznapos, és meglepő módon estére felerősödik! Lányok, én egyfolytában babgulyást ennék csípős paprikával, az elmúlasztja a hányingerem. Tudom, hogy teljesen hülye vagyok...... :roll:

Jim!!! Az én párom exe dettó ilyen sötét volt, amíg nem talált egy pasit magának! Azóta azt is elfelejtette, honnan kérte kölcsön a hangfalakat, mert nem hozza vissza!!! :x :roll: :wink: Egyet ne felejts el! Te vagy berken belül, egy csodálatos lénnyel a hasadban! Amíg hozzám jön haza, addíg minden rendben van!!!Kitartás.
Volt férj..... na, ehhez semmit nem tudok hozzá szólni, de rémesen sajnálom, az én exférjem istentelenül rendes velünk! Csak jót mondhatok róla!

Lexa szerintem a mostani 3 napos ünnep utáni kedden érkezik! Remélem, mert most egy kicsit belém ültettétek a bogarat!
Vendég
 

 
 

Szia Szakadék!

Már vártam, hogy írj, aggódtam, hogy mi volt az UH-n, nagyon örülök a híreknek!!! Szuper! :D

Én is jobban örültem volna, ha hasi ultrahangot csinálnak, de nálunk a hüvelyi szigorúan a 12. hétig kötelező, utána lesz majd csak hasi.

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Hányinger: csak nem akar elmúlni, pedig már mindjárt vége a 12. hétnek is. Az előző terhességemnél ilyenkor már nyoma sem volt :roll:

Hányinger-elmulasztó tipp: a fagyasztott málna szopogatása nálam totálisan bevált, kár, hogy egész nap nem lehet málnát szopogatni :).

Szakadék, képzeld, a kínai savanyú-csípős leves nekem is rögtön elmulasztotta! A védőnő mondta, hogy voltak olyan kismamái, akiken csak a csípős kolbász segített.

Pocakméret: nekem máris hatalmas, meg is kérdeztem a dokit, hogy ez normális-e. Annál is érdekesebb, mert egyáltalán nem híztam még. Egyetlen nadrág - egy vászon térdgatya - jön rám, az is csak azért mert a dereka bő, és a megkötővel kell behúzni méretre. Erikkel az 5. hónap végefelé volt ekkora a hasam. Az utóbbi két hétben állandóan ez a gatya volt rajtam, de már ez is teljes bőségre ki van engedve. Hétvégén vennem kell egy kismamanadrágot, mert csak 2 van régről, azok is vastag, téli darabok. A párom csak nevet rajtam, de én aggódom, hogy a végén hordó méretű leszek :roll: .

Kép

Kép
mzx
 
 


Sziasztok lányok !

Nagyon régen nem jártam erre, nagyon sok más dolgom volt.
Remélem mindenki jól van, grat a jó hírekhez és az uh eredményekhez :P
Én a héten megijedtem, mert szerdán volt egy kis barna folyásom, elmentünk csütörtökön egy uh-ra, de szerencsére ott minden rendben volt. Pénteken újra volt egy kis folt :(
Egy kicsit elkeseredtem, nem tudom mit gondoljak :?: :!:
Ezért a hétvégét pihenéssel töltöm, hátha minden oké lesz :!:
Kilátásban van egy utunk,szerintetek, mennyire lenne megerőltető egy Miskolc-Bpest út oda-vissza autóval :?: Mit gondoltok bevállaljam ?
Mindenkinek jó pihenést :D

Anita
Kép
boszi30
 
 


Sziasztok!

Hát már én is kerekedek(azt mondják ez a méh miatt van) a lányommal is nagy pocim volt hát úgy tűnik most sem lesz másképp, gondolkozom is meddig tudom húzni a munkahelyemen mert az ciki ha a főnököm kérdez rá nem?!

Boszi30 mi nemrég Horvát.o. voltunk a doki azt mondta hogy ha jól érzem magam mennyek nyugodtan, hát nyugodtam mentem de engem az út kicsinált. De itt nem ilyen hosszú útról van szó úgy hogy ha sokszor megálltok szerintem nem lehet gond de kérdezd meg a dokid a barnás foltok miatt!
Amúgy is gondolom pihenni mentek ami jó neked ami meg neked jó az a picinek is!
Pussz pepike

pepike


Kép

Kép
pepike
 
 


Pocakka már nálam is erősödik, de még nem vészes, csak az szúrja ki, aki tudja mit kell figyelni. Ellenben a nadrágjaim kezdenek rémesen szorítani. Szerintem nálam sem lesz kicsi babácska, Ákos fiam is 4 kilócskával született..... Nem várok most sem kissebb érkezőt....... :roll: :shock:

Hányinger ellen még nekem bevált a Winterfresh Mints, de a jóóóó erős fajtából, az még háttérbe tudja szorítani kicsit.



A kollégáim is egyre többen jönnek gratulálni....... Olyan zavarbaejtő érzés! A főnököm még nem akarta nagydobra verni, de egy ilyen munkahelyen nem lehet semmit titokban tartani!
Vendég
 


Már megint én...... :oops: :oops:

Kb. egy hete képtelen vagyok tartani a napi 3x500 metet. Olyan borzalmas erős és folyamatos a hányingerem, hogy nem tudom beszedni, hol ez az adag, hol az az adag marad ki.
Az előbb elájultam, úgy kámpászkodtam fel a földről.

Lehet a rosszullétem attól, hogy a metet összevissza szedem??? Enni eszek rendben, talán még többet is mint kellene, de sokszor visszajön a gyógyszerrel együtt a fele is az ételnek......
Mit csináljak? Ez az ájulás kicsit megijesztett.....
Vendég
 


[quote="szakadék"]M írta:szakadékár megint én...... :oops: :oops:

Kb. egy hete képtelen vagyok tartani a napi 3x500 metet. Olyan borzalmas erős és folyamatos a hányingerem, hogy nem tudom beszedni, hol ez az adag, hol az az adag marad ki.
Az előbb elájultam, úgy kámpászkodtam fel a földről.

Lehet a rosszullétem attól, hogy a metet összevissza szedem??? Enni eszek rendben, talán még többet is mint kellene, de sokszor visszajön a gyógyszerrel együtt a fele is az ételnek......
Mit csináljak? Ez az ájulás kicsit megijesztett.....


Bocsi, ezt nem ide szántam, csak kicsit kába voltam még!!!
Vendég
 


Sziasztok, csak bekukkantok.
Anyukámnál voltam a hétvégén a kisfiammal.

Képzeljétek: 3 NAPJA STABILAN JÓÓÓÓÓÓÓL VAGYOK!!!! :D :D :D :D Nincs észbontó rosszullét, öklendezés, szagérzékenység. Enyhe émelygés és slussz. Annyira jó!!!! Pocilakó jól van, ezt biztosan érzem.

Pénteken megyek tarkóredőre az Istenhegyire. Nekem egy ismerősöm azt mondta, hogy hasi uh-val csinálják. Jó lenne tudni, az öltözködés miatt.....
Léccilécci, aki volt már, világosítson fel!!!!!!!

Lexa tényleg előkerülhetne végre. Már mindenki aggódik miatta. Legalább arra legyen tekintettel, hogy itten csupa kismama van, és nem jó aggódniuk... :wink: HAllod, Lexa?! :lol:
LEXAAAAAAA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :shock:

Kép
Kép

Egészség legyen, a többit megvesszük!
mpatr
 
 


Sziasztok!

Látom, nem felejtettetek el, olyan édesek vagytok, köszönöm!!! Hazajöttünk a nyaralásból, nagyon jó volt (és még minden rendben volt), rá egy napra viszont ágynak estem. Náthával kezdődött, aztán lázas lettem, fájt a fejem és hánytam többször is. Voltam orvosnál, annyit mondott, h náthás vagyok, semmi komoly. Kösz.. A babával hála a jó Istennek minden rendben van, semmit nem érzett meg ebből az egészből, semmi baja, növekszik! Nőtt a pocakom is, ha nem bánjátok, dobok fel egy fotót is.

Visszaolvasni képtelenség! Az újakat üdvözlöm (nem tom, hányan csatlakoztak, egy kismamit láttam csak az előző oldalon :D), és kérlek titeket, h ha szeretnétek bekerülni a táblánkba, amit mindjárt fel is teszek, akkor küldjétek el az adataitokat priviben nekem!

KépKép
lexus
 
 


Dinnye szívem! Most látom csak a piros betűidet, de örülök, h jól vagy!!! És köszi szépen a sok aggódást neked is, és persze a többieknek is, annyira jól esik!

Puszi

KépKép
lexus
 
 


Na, itt egy Lexa + Törpicsek 8+5-ös fotó, most is kábé ekkora. Olyan furcsa így ránézni a vonalzómra, tök rég láttam már, és már 9+4 vagyok! :shock: Megy az idő!

Kép

KépKép
lexus
 
 


Szia Lexi!

Már nagyon hiányoltunk, örülök, hogy már jól vagy és a bébinek nincs semmi baja!!! :)

Jól van, úgy látom, mindenkinek szépen elkezdett nőni a pocija, de jó! :D

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Lexa!

Tényleg jó, hogy itt vagy és nincs baj!Már mindenki aggódott :wink:

Következő doki időpont:szept.10


Képzeljétek szombat estéte lett egy kis barna folyásom,aztán vasárnap reggelre is,így gyorsan tipli a kórházba ,de szerncsére a babával minden ok,méhszáj is zárt!Lehet ,hogy azért volt mert abbahagytam az utrót és attól van egy kis hormonzavar,vagy az is lehet hogy a szervezet "emlékszik"a mensire és attól(mert pont egy hónapja is volt 2 napig)Szóval már vasárnap estétől megszűnt hál'istennek, de azért folytatom az utrót.Hát nagyon beparáztam :? Az első kettőnél ilyen nem volt.

Boszi!
Látom neked is hasonló problámád volt.


Neked mit mondtak mitől lehetett??

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Sziasztok!
Üdv mindenkinek és köszönöm a kedves szavakat, amiket írtatok.
Mi is kirándultunk egyet, tegnap éjjel jöttünk haza, szombat reggel mentünk.

Hogy vagytok kismamik? Szakadék, örülök, hogy jól bántak veled, látod, azért van ilyen is. No meg az eredménynek örülök, hogy minden OK.

Lexa, te kis elveszett lány
:wink: már mindenki aggódott érted!!! Irgumburgum. Szép a pocikád. Nekem is már szépen növöget. Érdekes, de Milánnál is így volt, már 4 hósan akkora voltam, mint egy ház. A doki azt mondta, mert keskeny vagyok és így előrefele tud csak nőni, vagy mi :D

Ti a cicikkel hogy vagytok??? Nem mintha nem örülnék neki, hogy hatalmas lett, de már nagyon durva, Pamela Anderson is megirigyelné :shock: Amúgy 70-75 B-t hordtam, most meg azok jók rám, mint amikor Milán szopott (80-85 C), de az hol van még!!! Félek, hogy ki fog repedni a bőröm, lassan kosárlabdák lesznek, komolyan :oops: :oops: :oops:

pusszantás, írjatok hogy vagytok!!!
Vendég
 


Sziasztok lányok!

A nadrágok már nekem is szorosak :oops:
Pepike: köszi a bíztatást, úgy döntöttünk a párommal elmegyünk az útra :)
Lexus: üdv újra itt ! Nagyon jó a kép amit beraktál :D
Panny: nagyon megijedtem amikor ez történt és rohantunk a dokihoz, ott csináltak egy uh-t. Minden okés volt, a baba jól volt , bevérzésnek nyomát nem látták , a méhszáj zárt volt.
Azt mondták hogy lehet hogy túl közel van a baba a méhlepényhez :?
Mi az az utro ??? :oops:

Anita
Kép
boszi30
 
 


Sziasztok!

Üdv mindenkinek, olyan jó olvasni, hogy mindenkinek jól telt a három nap és lassan a rosszullétek is múlnak!!! Nekem eddig semmi nem volt, de a három napot végig émelyegtem... kellett nekem hiányolnom a tüneteket :lol: !

Irigykedem rátok a pocakotok miatt, mert sajna nem ilyen szép vékonyan kezdek, mint Lexa, hanem alkatilag széles csípőm van, így aztán nem is látszik még rajtam az égadta világon semmi...

Én ugyan már érzem, hogy minden nadrág szűk, de lehet, hogy én csipőn fogom kihordani a gyereket és nem hasban ????

Mzx, tök jó, hogy pont egy idős terhesek lettünk! Végre, nem én vagyok a legelőrehaladottabb:)!

Ja, mellek: én nem értem, mi van, nekem csak iszonyat súlyosak lettek, de nőni nem igazán nőttek. Viszont kibírhatatlanul nehezek... nem igazság, nincs meg a vizuális élmény, csak a teher????

Na, további szép napot mindenkinek!

A 12 hetes!!!!!

Kép

KépKép
eszterxx
 
 


Sziasztok, jó reggelt!

Mindenkinek nagyon köszi ezeket a kedves sorokat, olyan aranyosak vagytok, nagyon jól esik!! Jó ilyenre visszajönni! Kicsit olvasgattam tegnap este, no hát nem mondom, jó sok minden volt téma. Nem csalódtam bennetek ;)

Panni! Nem csodálom, h megilyedtél a barnázástól, én is teljesen készen lettem vna! Nekem is volt egy barnás csík akkor, amikor meg kellett volna jönnie, ha nincs baba, de többet azóta semmi, a betegség alatt sem. Kicsit én is beparáztam, de több helyen is olvastam már ilyenről..

Jim! Nekem is azt mondja mki, h azért látszik már ennyire a terhesség, mert h kerekedik, meg nő a pocim, de ennyi :D Hát, az én melleim (mint láthatod a képen is) nem annyira nőnek :roll: Mondjuk ez a melltartó eléggé le is szorítja, ennél azért kicsit nagyobbak.. csak elhatároztuk, h amíg rámjön ez a két cucc, addig egy kép erejéig minimum használni fogom!

Eszter! Gratulaaa!!! Annyira jó neked, h betöltötted a 12. hetet, jesszus!! Irigyellek :D

KépKép
lexus
 
 


Én is vártam már nagyon-nagyon ezt a napot! De sokan azt mondják, hogy nem a 12 hét számít, hanem az első három hónap... így még megvárom az igazi örömünneppel az augusztus 31-t... (belül azért most is örülök, csak már annyi rosszat hallottam...)

És ma este megyek dokihoz, remélem, lesz ultrahang is és az eddigi gumikacsa-gumimaci állapotból végre emberformájúak leszünk :lol: !

Kép

KépKép
eszterxx
 
 


Jajj, de jó neked! Szorítok, h legyen UH is! ;) És be is írom a táblába, h ma mész.

Pepi! Láttam, h kérdezted, kaptam-e tőled privit. Nem :? Próbáld meg lésszi megint!

Tábla, ahová akkor beírtam Eszter mai vizsgálatát, meg a következő sajátomat, Jim mondja meg, h mikor megy legközelebb, és beírtam alulra Zsu-t is, légyszi ő is írja meg az adatokat!

Kép

Aranykavics nagyon-nagyon eltűnt! :? Nem tudja vki, h mi van vele?

KépKép
lexus
 
 


Megnéztem egy kalkulátort, tök jó adatokat dobott ki! Mondjuk mindezeket kiszámolhattam volna én is, de nem vagyok a számok mestere :D

2008. március 20-ra, csütörtökre esik a szülés (na ezt mondjuk tudom)
68 napos terhes vagyok, vagy 9+5 (utóbbit a vonalzó alapján tudom)
212 nap, vagy 30 hét és 2 nap van hátra (előbbit a vonalzó alapján tudom)

Mondjuk azért rendesen van még vissza, de azt hiszem, egyre jobban kezdem élvezni ezeket a napokat! Pláne, ha elhagynának végre a rosszullétek..

KépKép
lexus
 
 


Sziasztok!

Remélem mindenkinek jól és hányingermentesen telt a 7vége. Nálunk a férjem szülinapi megelepetésbulit szervezett nekem. Olyan édi volt.
Én 28-án megyek UH-ra és 27-én fogorvoshoz. Ma én is bent voltam a kismamaboltban nadrágot nézegetni, mert már csak 2 nadrág jó rám kényelmesen, de közölték, hogy az őszi kollekció csak 2 hét múlva érkezik meg.
Olyan szörnyű, hogy az amire rá van írva "kismama" 8-10 eFt-nál kezdődik. Nem tudtok esetleg valami jó boltot ajánlani?

Kép
cicuka78
 
 


Cicu! Most volt a szülinapod? Akkor nagyon sok boldogságot!!
A 28.-ai UH-t beírtam a táblába! Fogorvoshoz nekem is kellene mennem, de egyre csak húzom, halasztom.. rühellem. Pedig csak két fogamat kellene megcsinálnia, meg hát jó lenne túlesni rajta.. beszari vagyok :roll: Nekem még viszonylag sok nadrágom van, amiről azt gondoltam, h jó, és szívesen hordom, igenám, csak h ez mind nyári gatyó! Úh nekem is újítani kéne a még nemlétező kollekciómat!

KépKép
lexus
 
 


Sziasztok Lányok!

Írtam Lexának privit, de azért itt is megemlítem, hogy milyen jól esett, hogy ő is észrevett, és már fel is vett a táblázatba. Köszi mindenkinek, hogy itt jól érezhetem magam, nem úgy, mint a másik oldalon. :(

Lexus,
a priviből kihagytam, hogy 29 éves vagyok.

Eszterxx,
nagy gratula a 12. héthez! Én nagyon várom már, mert akkor megyek az első igazi UH-ra.

Cicuka,
tényleg iszonyú drágák a kismamaruhák. Boltot nem tudok ajánlani, viszont személyes tapasztalatot igen: én magamnak és Törpikémnek is nagyon jó cuccokat vettem interneten, az aukciós oldalon: www.teszvesz.hu. Ja..., és fillérekért!

Jimm,
én még nem igazán vettem észre semmit a melleimen, valószínűleg azért, mert Alexám még szopizik.
Tényleg: nincs valami ötletetek, hogyan szoktassam le róla? Nem szeretnék majd egyszerre kettőt szoptatni.

A pocim nekem is nő, amit furcsállok is kicsit, mert Alexánál ennyi idősen még semmi nem látszott. Szerencsére a ruháimba még beleférek, de már nem sokáig, úgyhogy nekem is el kellene mennem beszerző körútra.
Émelygek is, ami szintén nem volt az előző terhességemnél. Mondogatom is, hogy ő biztosan fiú lesz! :)
Ti meg fogjátok majd kérdezni a nemét, ha már látszik? Vagy meglepi lesz?
És neveken gondolkodtatok már?

Puszi mindenkinek!
Zsu
Vendég
 


Sziasztok!


Remélem mindenki jól van!

Lexike, örülünk, hogy újra itt vagy!

Panni, ne aggódj a barnázás miatt, minden rendben van és a pocaklakód is!!!


Bízom benne, hogy jól vagytok lányok, hányinger és szédülés nélkül, mert nekem még mindig nagyon erős! Megkaptam a kiskönyvem és jövő héten megyek a doktor bácsihoz is, aki majd megkuksizza a kis nyuszkókát és remélem elküld vérvételre meg vizsgálatokra is!

Puszika


Puszika

KépKép
bnesz.eva
 
 


Cicuka!

Gratulálok a szülinapodhhoz!!!

Kép

KépKép
eszterxx
 
 


Cicuka: HAPPY BIRTHDAY!!!!!!!!!!!!!!

eszterxx: gratula a 12. héthez!!!!!!! Hogy vagy? Mész ma dokihoz? Én voltam nála pénteken vérvételen a Szt Jánosban, azt mondta ma menjek a leletért meg a cytologiáért. Lassan indulok.

lexus: amúgy szept 11-én kell mennem újból dokihoz, ma csak papírokért megyek. Szt János a kórház.

zsu: tippem nincs, hogyan szoktasd le a picikédet a ciciről, mert nekem sajnos könnyű dolgom volt, Milán nem fogadta el a mellem 4 hó után. Múltkor egy filmben láttam, hogy vki kakaót adott a gyerkőcnek, így már nem akart szopizni. Fene tudja, az én fiam azt sem issza meg, sőt a tejet sem.....

beuska, vörösbegy merre vagytok???

Nekem nagyon fájnak a melleim, ma vettem egy olyan melltartót, ami tiszta pamut, merevítő sincs benne. Így elviselhető, de szerintem fotózni fogom, hogy naponta mennyit nő, mert iszonyat durva :shock:
Vendég
 


Szia Jimm!

Igen, ma megyek 6-ra hozzá, remélem, visszatér a rendes kerékvágás és nem kell várni rá :lol: !

Olyan jó, hogy egy dokihoz járunk, így külön tudok drukkolni, amikor mész hozzá, mert tudom milyen, mire számíthat az ember lánya, milyen ott ücsörögni, stb...

Kicsit tartok tőle, hogy mérlegelés lesz és én összesen már 4.5 kilót híztam. Ebből hármat az első két hétben, mert abba kellett hagyni hirtelen az addigi szigorú fogyókúrát (aminek a 3 hónapja alatt lement nagy nehezen az a három kiló ami ripsz-ropsz visszajött), a versenysportot és leszokni a dohányzásról. Iszonyúan vigyázok, hogy miket eszem, de a 4.5 nagyon sok 12 hét alatt... szóval van para, hogy mit fog szólni, majd most meglátjuk. A gyerek miatt nem félek, vele érzem, hogy minden rendben!

11-én hányra mész, mert ha jól sejtem, engem is akkorra fog visszahívni!

Kép

KépKép
eszterxx
 
 


Sziasztok!

Már egy pár hete fontolgatom, hogy csatlakozom hozzátok, végül a szombati UH-t tűztem ki időpontnak, gondoltam, ha azon minden rendben lesz, akkor társulnék hasonló korú kismamikhoz. :)
Második kisbabánkat várjuk, pontos időpontot még nem számoltunk a dokimmal, de kb. a 7-8. héten vagyok. Szombaton már láttuk a szívműködést, szépen fejlődik, már képünk is van róla, 4 hetes korából, egy kis Babszem. :)
Két hete kicsit megijedtem, mert vasárnap reggel arra keltem, hogy nagyon fáj a hasam, végül az ügyeleten kötöttem ki. Megvizsgáltak, és szerencsére minden rendben volt, azóta Megne B6-ot kell szednem. Na, meg eltiltottak a kislányom emelgetésétől, így leutaztunk a szüleimhez vidékre, két hetet náluk töltöttünk, ők segítettek emelgetni a csajszit.
Julcsikám nem sokára 15 hónapos lesz, igazi eleven kis betyár, most is itt csüng a lábamon, már menne le a játszóra. :)
A két héttel ezelőttit leszámítva már nem fáj a hasam, viszont a töbi összes ilyenkor szokásos tünetet produkálom, émelygés, hányás, gyomorégés, állandó álomkór, és estére haspuffadás... Julcsival nem voltam ennyire rosszul, remélem most sem fog nagyon sokáig tartani, a kislányom mellett nem dőlhetek ki.

Most mennem kell, remélem gyakran be tudok majd nézni hozzátok. :)

Andi

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Sziasztok!

Ma voltam integrált tesztes vérvételen a Bolgárkerék utcában. Volt ott egy jól megijesztett 20 hetes terhes lányka, akinek rossz lett az AFP-je. Most mennie kellene magzatvízvizsgálatra, de ellentmondásosak az eredményei. A doki megnyugtatta, hogy majdnem minden nap van náluk ilyen eset, valószínűleg kutya baja a gyereknek. Állítólag kb. minden negyedik AFP-nél rossz értékek jönnek ki, aztán ezen emberkék kis részénél kell tényleg megcsinálni a magzatvízvizsgálatot, és ezeknek is csak töredékében derül ki, hogy bármi baja van a babának. Jó, hogy ráhozzák a frászt az emberre :roll: .

Ma én is sokkal jobban vagyok, mint az utóbbi 4 hétben bármikor. Remélem pár nap, és végleg búcsút mondhatok a hányingernek :). Hétvégén esküvőre megyünk, remélem addigra elmúlik, mert különben a kertben a szagok miatt a kertben fogom elkölteni az egyfogásos húsleves-vacsorámat. Kb. ez az a menüből, amit mostanáig meg tudtam volna enni :roll: .

Jimmorisson, a párom összetenné a kezeit, ha egy ideig ilyen idomaim lennének :). Nekem is jócskán megnőtt, főleg, hogy a szopi után még összébb ment, mint az eredeti -egyébként sem túl nagy- mérete., de azért még nagyon messze vagyok a dinnyétől :).

Hú, de sokan barnáztunk/barnázunk! Reméljük továbbra sem lesz senkinek baja! :D

Kiszazsu, én meg fogom kérdezni a nemét. Fel kell készülnöm lelkileg a totális férfiuralomra, ha Picúr is fiú lesz :). Fiúnevünk nincs még, ha lány lesz, akkor Laura lesz valószínűleg. Ez volt a tartaléknevünk Eriknek, ha az előzetes infók ellenére mégis lányka bújt volna elő :).

Lexus, majd elküldöm én is az adataimat, de most már a fejemen ugrálnak a pasijaim :wink: .

Kép

Kép
mzx
 
 


Sziasztok!

Cicuka, boldog szülinapot!!

Lexus, jó, hogy újra köztünk vagy, már mindenki tényleg aggódott érted!

Mézgombi üdv köztünk!

A gyerek nemét mi is szeretnénk tudni, sőt én már most is baromi kíváncsi vagyok! :lol:
A névválasztáson mi már kb 8-9 éve átestünk, mivel akkor kilőttünk egy fiú és egy lánynevet, amit mi úgy gondoltunk, ha közös gyermekeink lesznek valamikor, akkor azokat a neveket adjuk nekik. Végülis a lánynév a Gréta, melyet adni is fogunk, ha kislány lesz, de a fiú nevünk a Marcell lett volna, de sajnos az ismerőseink körében az utolsó 1-2 évben nagyon sok Marcell lett, így ezt már nem adjuk! Most a Zsombor ami még mind a kettőnknél szóba jöhet, de addíg még rengeteg időnk van!

Kép
tand
 
 


Sziasztok!

Jó hogy itt vagy lexus!( küldtem privit)

Mindenkinek puszi!

Pepike

pepike


Kép

Kép
pepike
 
 


Zsu! Sztem ebben a topikban hál Istennek még soha nem merült fel olyan probléma, h vki ne vette volna észre a másikat, és én biztos vagyok benne, h a továbbiakban sem lesz erre példa! Sztem szuper egy csapat van itt!
Mi kíváncsiak vagyunk a baba nemére, és ha majd elérkezünk oda, mindenképp meg fogjuk kérdezni az orvostól, h mi lesz a kicsi! Szerintem jóval könnyebb így vásárolni, babaszobát csinálni, stb. Én a kislány felé jobban hajlok, de ha kisfiú lesz, természetesen ugyanúgy fogom imádni! Gondolkodni még nem gondolkodtunk a nevén, de böngésztük már a párommal együtt, és külön-külön is az utónévkönyveket. Nekem, azt hiszem, fiúból egyértelműen a Boldizsár tetszik, és lebeszélhetetlen vagyok (ezek mellett mondjuk még van, ami tetszik, de nem tudom elképzelni a babának), lányokból viszont már bővebb választékom van! Lilla, Panna, Dóra... és még jó pár.

Évikém! Úgy sajnálom, h neked ennyire komoly és ocsmány rosszullétekkel jár ez az egész :( Nagyon remélem, h már javulgatsz majd, és szépen elmúlik minden! Egyébként együtt érzek veled mélységesen, én is bűn rosszul vagyok még minden nap.. pedig a naiv fejemmel abban reménykedtem, h a betegséggel megszabadulok a hányingertől is. Összefüggés nincs, de jó lett volna..

MézAndi! Üdv itt, gratula a babához, és Julcsihoz is! Kérjük azt a 4 hetes UH képet! Én bukom az ilyenekre :D De sztem a többiek is! És ha majd tudsz, és hagyja a kiscsaj, róla is tölts fel képet! Biztos nem lesz semmi baj veled sem, és nem fogsz kidőlni, nyugi!

Mzx! Ezt már én is hallottam, h az AFP többnyire csak arra jó, h a frászt hozza a kismamára! Én baromira nem várom, sík ideg leszek előtte-alatta-utána, egészen addig, amíg nem kapok egy tökéletes eredményt, azzal együtt is, h tudom, h nagyon sok esetben téved. Nem is értem egyébként, van, ahol nem csinálnak ilyen vizsgálatot (mármint külföldön). Általánosítani persze nem akarok, mert biztos, h van, akinek ez a vizsgálat mutatja ki, ha baj van, de sajna asszem, h ez a kevesebb..
Várom az adatokat!

A táblába beírtam mindent, amit mondtatok, majd este feldobom, addigra hátha érkezik még vmi!

KépKép
lexus
 
 


Andi, Pepi! Köszi, aranyosak vagytok! :)

Megvan a Pepi privi ;)

KépKép
lexus
 
 


Sziasztok!

Végre normálisan működik a babanet, hétvégén alig tudtam felcsatlakozni...

Eszter,
gratula a kerek 12. héthez!!! :D

Nahát a pocival is, meg a cicivel is úgy vagyok, hogy már látszik a növögetés. A cicik nem nőttek igazán, hanem olyan, mintha felfújták volna őket, kerekebbek lettek. A poci már nőtt egy picit, már észreveszem, hogy jobban kidomborodik, mint szokott. Mert azért idáig is volt poci, meg más fognivaló rajtam. Én husin kezdtem a terhességet, vigyáznom kell magamra, el ne szálljak a kilókkal.

Lexi,
legközelebb 08.27-én megyek dokihoz, akkor kapok időpontot az UH-ra, már úgy várom! :)

Mézgombi,
örülök, hogy itt vagy, üdv! :)

Kiszazsu,
biztos, hogy megfogom kérdezni a baba nemét, egy jóideje fiút érzek, nem tudom, miért, nagyon kiváncsi vagyok, végülis bejön-e a tippem. Jaj, idáig annyit változott a név, ami tetszett, most a Dóra és a Richárd van versenyben. De tetszik még az Ákos is.

Pussz

Melinda

Kép
melinda80
 
 


Lexus, az előbb azt elfelejtettem írni, hogy legközelebb szeptember 3-án megyek dokihoz. Ja és egyébként teljesen jó a március 19-ei dátum, mivel a kiskönyvben ez szerepel.

Kép
tand
 
 


Meli! Nekem ma délelőtt rohadt lassú volt a babanet, most végre úgy tűnik, tényleg normálisan működök! Táblába betettem az infot.

Andi! Téged is betettelek :)

KépKép
lexus
 
 


Köszönöm mindenkinek a születésnapi jókívánságokat. Aranyosak vagytok!

Kép
cicuka78
 
 


Sziasztok!

Julcsika még apával tombol fürcsi előtt, így gyorsan bekukkantottam. :)

Köszönöm a kedves fogadtatást! :)

Lexus, jót nevettem, mikor olvastam, amit írtál, mert nekünk is Boldizsárunk lesz, ha kisfiú lesz. :) Ha lány, akkor meg valószínűleg Franciska.
Julcsi után örülnénk egy trónörökösnek, de az sem gond, ha ismét csajszink lesz, mert a nagyobbik is iszonyatosan imádnivaló, és olyan vagány, hogy több fiú is elveszett benne.
Már arra is gondoltunk, hogy mi lehet, hogy nem szeretnénk tudni a nemét, a babaholmik színe szempontjából szinte mindegy, mert nagyrészt a nővére szerkóit fogja örökölni. (Pesze rózsaszínű bodyt nem fogok ráadni, ha öcsi lesz. :) )

Nekem is sokkal hamarabb kezdett nőni a hasam, mint az első terhességnél, már feszülnek a gatyáim. Bár, szerintem ez inkább még attól van, hogy állandóan felfújódik a hasam.
Még jó, hogy tavasszal megcsináltam a 90 napos diétát, legalább most ugyanakkora súllyal kezdek, mint Julcsinál. :)

Én is inkább estére dőlök ki, még szerencse, hogy ilyenkor apjuk már felvált, mert a gyerkőcünk egy energiabomba...

Keresek pár fiss képet Julcsiról, meg persze Babszem első fotóját is felteszem. :)

Kép
4 hetes Babszem tesó :)

Kép
Julcsi bébi

Kép
elgondolkodva :)

Kép
anyával

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Sziasztok!

Egy kicsit eltüntem. Rengeteg programunk volt az utóbbi 4-5 napban. Ma délelőtt is megjártam Budapest-Miskolc - Budapestet, du. meg intéztem a dolgaimat illetve tanfolyamon voltam.
HOLNAP VIZSGÁZOM 5 ÓRÁTÓL, SZORÍTSATOK!!!!!

Mézgombi: Örülök, hogy itt vagy körünkben, és remélem jól fogod magad érezni!

Eszter: Gratulálok a 12. héthez.

Lexus: Nagyon hiányoztál, nagyon aggódtunk miadtad, de hál' istennek semmi bajod és a baba is jól van. Nagyon édes a pocid, és ne izgulj előbb utóbb a cicid is megfog nőni. Ha nem most akkor, majd ha szoptatni fogsz. Jim is ezért van szerintem kétségbeesve, mert, ha most akkora mint egy görögdinnye, akkor mi lessz, ha szoptatni fogunk!!! Nekem is óriásiak, talán a fiammal volt ekkora. A lányommal nem. Talán azért mert a fiamat szoptattam és közbe terhes voltam!

Ja..


Kiszazsu: Szoptatás! Én halottam arról, hogyha valaki terhes akkor megváltozik a tej összetétele és a babának így már nem kell. Na most én is szoptattam amikor teherbe estem, a mi esetünkben nem így alakult. A fiam meg volt bolondulva a ciciért. Sajnos drasztikus módszert kellett választani, mert szoptatás közben már annyira görcsöltem, hogy nem bírtam így kb. 4-5 hónapos terhe svoltam és egyik napról a másikra abba kellett hagynom a szoptatást. Igaz a szívem szakadt meg, de a lányom érdekében tettem. Megoldás TÁPSZER!!! Először úgy is kiköpi vagy nem issza meg, de ha szüksége van rá akkor beletörődik és elfogadja.


Barnázás: Tudjátok én elég sokat barnáztam, de kb. egy hete semmi. Remélem nem is lesz többé, hiszen az előző két terhességemnél sem fordult elő.

Na most már az én gondommat szeretné elmesélni. Ma reggel levittem a gyerekeket Miskolcra. Közben kiderült, hogy az apukámnak övsömöre van. Na most én nem is találkoztam vele, de a gyerekek ott vannak, mert anyám vigyáz rájuk. A magzatra nézve veszélyes. De ez mind semmi. Utána néztem az interneten, és rájöttem, hogy lehet, hogy nekem is az volt. Nem tudom, hogy emklékeztek-e rá de a nyakamon kiütések, hólyagok voltak, olyan mint a herpes. Börgyógyásznál voltam és ő megnyugtatott akkor, hogy a melegtől van. De én ma beparáztam, hiszen utána néztem. 30-án megyek orvoshoz, addig izgulhatok, hiszen most hírtelen kihez forduljak? A nőgyógyászom szabin a körzeti orvosom szabin, holnap felhívom a védőnőt. A gyerekeimet sem tudom, mikor jöhetnek haza, nemsokára kezdődik a suli és még egy csomó dolgunk lett volna. (Pl. házi feleadat, évnyitóra verstanulás stb.)

Bocsi, hogy sokat írtam, de muszály volt megosztanom veletek, puszi mindenkinek!

Beuska

Kép
Kép
Kép
beuska75
 
 


Üdv!Mézgombi! :D
Édi szép kislányod van!!Néha irígykedem egy ilyen kis csajsziért.... :wink:

Kiszazsu!

Mi mindenképp szeretnénk tudni a nemét,olyan praktikus okok végett, mert szeretném a szobáját kitapétáztatni és nem mindengy hogy milyen minta legyen.De egyébként is mindig megnéztük(már amúgyse tudna senki előttem letagadni semmit mert profi vagyok UH-ból) :D :) :lol:

Lexus!

Köv időpontom(dokinál) szept.10!!!!!

Boszi!
Az utró=Utrogestan hüvelykúp,progeszteron hormon,ami a baba megtartásáért felelős.Ha valakinek ebből a hormonból hiánya van akkor az vetéléssel végződhet.Mivel én az elején 1-2 napig barnáztam ezért adta a doki biztonség kedvéért,ártani abszolút nem árt.Egyébként pl.a lombikosoknak alappból kell használni napi 6-7 db-ot.Én csak napi 2 szoktam.Valszeg nem is kéne ,de a magnyugtatásomért jó.


Pestiek:!!!-nem tud valaki terhes ruha turkálót valahol?????Olyanra gondolok ahol pl.külföldi kismamruhák is vannak de használtan és nem ilyan írtó drágán mint a boltokban itthon.Én a gyerekeknek is szinte csak az angol használtba veszek tuti jó,menő,márkás cuccokat.

Kiszaszu ötletét is megnézem azon az oldalon.

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


MézAndi! De jó, engem többen kiröhögtek, h Boldizsárnak akarom hívni a babát. Sztem nagyon édes! Engem leginkább a Boldi fogott meg, mármint ez a becézés, aztán elolvastam a jelentését, stb. Tetszik!
Nagyon jóóók a képek, köszönjük!!!

Beus! Köszi! Annyira aranyosak vagytok, komolyan, el nem tudjátok hinni, h mennyire jól esik! Én meg már arra is gondoltam, miközben dögrováson vtam, h esetleg elfelejtetek, mire visszajövök. Olyan jó, h nem! :oops:
Remélem, h nincs/nem lesz semmi gáz!!!

Amúgy a nevek témára visszatérve, nektek fontos az, h a baba szüli- és névnapja között elteljen valamennyi idő? Nálunk ez is egy szempont, olyan névnapot szeretnénk, ami nem tavasszal van.

KépKép
lexus
 
 


Na, betettem a táblába az új adatokat! :) Ímhol van:

Kép

Olyan rohadt hányingerem van már megint :cry:

KépKép
lexus
 
 


Hoppá, bocsánat, Panny helyett Klarisszához írtam a szeptember 10-i dokit :oops: :oops: Ne haragudjatok, Csajok! :oops:

Kép

KépKép
lexus
 
 


Bocs, hogy belekotty :oops:

Panny :)
A Bakáts téren van egy turi, ahol vannak kismamaruhák is. Hááááát, nem angol minőség, de talán ki lehet fogni 1-2 darabot.
teszvesz mellett a vatera is hasonló online aukciós oldal, tényleg nagyon jó, én is szoktam igy vásárolni.

pusz mindenkinek!

Kép
Kép
Kép
minyu
 
 


Ruhavásárlás: A C&A-ba is vannak kismama ruhák, az árát nem tudom,de szerintem elfogadható lehet, mert nem túl drága a többi ruha sem. A másik vásárlási lehetőség szerintem a CORA. A tesóm annak ideén ott vette a kismamarzháit.
A VATERA szerintem is nagyon jó!!!
LEHET, HOGY KISMAMARUHA VARRÁSBÓL KÉNE MEGÉLNEM? MAJD ELGONDOLKOZOM RAJTA!

Beuska

Kép
Kép
Kép
beuska75
 
 


Jaj fogom a fejem, mert megint hülyeségeket írok, ígaz hosszú volt a napom.

Beuska

Kép
Kép
Kép
beuska75
 
 


Sziasztok!

Mézgombi,
üdv közöttünk! Én voltam az előtted levő utolsó csatlakozó, és remélem te is olyan jól fogod érezni magad, mint én!

Mzx,
jó mulatást a lagziban, és hányinger-mentes jó étvágyat a vacsihoz! :lol:

Beus,
sok sikert a vizsgához! Vagy inkább kéz- és lábtörést???
Ne izgulj a papád övsömöre miatt, biztos nem lesz semmi bajotok, szorítok!!!

Jimm és Beus,
kösz a tippeket! Hát az a helyzet, hogy kislányom megissza a kakaót, de ugyanúgy kell neki a cici is. Tápszert akkor adtam neki, amikor az éjszakai felkelésről és szopiról szoktattam le, az be is jött. Érdekes, én is hallottam, hogy megváltozik a tej összetétele, mégis a kis Drágám pont akkor szokott vissza a napi többszöri cicire, mikor terhes lettem. Mintha érezné a leendő korkurenciát. :)
Én is gondoltam, hogy a drasztikus módszer jöhet már csak szóba, próbáltam is nemet mondani, de olyan iszonyatos hisztit csapott, hogy nem bírtam cérnával, és mégis adtam neki.
Szóval nem tudom, mit csináljak!

Lexa,
nálunk számít(ott) a szüli- és névnap közti különbség, mert szegénykém dec. 28-án született, legalább a névnapja máskor legyen. Tényleg, te mikor tartod? Én úgy tudom, három is van.

Melinda,
most én is fiút érzek. Az elsőnél bejött a megérzésem, én is kíváncsi vagyok, most mi lesz.

Kérdeztem tőleted, én meg nem is válaszoltam rá :) :
mi is megkérdezzük majd, hogy mi lesz. A férjem elsőnek fiút szeretett volna, de most, hogy van egy ilyen tündéri (és hétördög :D :D :D ) kislányunk, azt mondja, nem bánja, ha még egy ilyen jön!
A fiúnevet már a legelején eldöntötte, az ő nevét kell, hogy továbbvigye: Vilmos lenne. Ha kislány, akkor pedig Vanessza. Még szóba került a Zsanett, de az egyik ismerősünk így nevezte el a kislányát, én így már nem akartam ugyanazt adni.
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?