Új privát üzeneted érkezett!

Ayse!
Igen, mi is alapból későn ebédelők vagyunk otthon anyuékkal, de azért nálunk sem 3-fél4kor van az ebéd. Viszont anyósom mindig ki van akadva, amikor megyünk hozájuk ebédelni, és nem érünk oda csak fél4-4 körül, mert Bendegúz alszik ugye előtte. Ők meg délben szoktak enni.
Hát holnap kipróbáljuk, hogy kimegyünk délelőtt, együtt eszünk időben, és aztán húzunk haza aludni.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Márti!
Sikerült a korábbi ebéd?

ayse
 
 


Sziasztok!

Ayse!
Igen, tök jól bírta Bendegúz a strapát a mamáéknál, evett is rendesen, és csak 2re értünk haza, és utána aludt el, 4ig. Este szokásos időben dőlt ki. Azt hiszem átállunk erre.

Csak gyorsan jöttem, eddig pakoltam. Nagy hirtelen úgy döntöttünk ma délután, a nagyik rábeszélésére, hogy mi Bendegúzzal holnap megkezdjük a nyaralást a Balatonon, és nem szívjuk végig a jövő hetet itt Pesten a dögmelegben. Apa meg majd pénteken csatlakozik.

Szóval mi holnap reggel elhúzunk és csak augusztusban jövök, mert most aztán tényleg nem leszek netközelben.
Hiányozni fogtok, ha esetleg tudok azért megpróbálok bejelentkezni!

Jók legyetek! Mindenkinek pusszantás!

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 

 
 

Márti, jó döntés, h inkább vízközelben töltitek a kánikulát!
Jó nyaralást Nektek!

Jók a képek.

Fanni hajnali 4kor kelt, kicsit mintha taknyos lenne........leszívtam az orrát, és olyan 6 felé aludt vissza.Lehet, h bevetem Nála az oscillobogyót, úgy mint Bendegúznál szokta Márti.Mindjárt fel is hívom, hogy ő miként szokta adagolni.

Tegnap délután kimentünk a Városligetbe, meglepődtem, h lehet csónakázni, úgyhogy vmelyik vasárnap elmegyünk kipróbálni.Remélem Fanni nem akar majd kiugrálni a csónakból.
3 esküvőt is tartottak, egyet az Anonymus szobornál a kertben, kettőt meg a templomban.Az egyik a belső kertben volt, bekukucskáltunk, annyira gyönyörűen beszélt az anyakönyvvezető és olyan szép zene szólt, h teljesen meghatódtam és olyan szívesen lettem volna ismét a menyasszony helyében.
Pedig épp pénteken mondtam a Tominak, h még egyszer nem vállalnám be az esküvőt.(Mondjuk terhesen, úgy h mindent a két család csinált, díszítéstől kezdve a kaján át, nem is csoda...hulla fáradtak lettünk az esküvő napjára, de azért jól sikerült.)

KépKép
tibicsoki75
 
 


Márti!
Már nem olvasod, de azért nagyon jó nyaralást kívánok!

Timi!
Érdekes, én még évekig álmodtam azt, hogy újra menyasszony vagyok, annyira sajnáltam, hogy elmúlt. Pedig mi is jó fáradtak voltunk, 150 fős lakodalom volt, és úgy készültünk, hogy még tánctanárhoz is jártunk :).

A gyerekek elmentek, hirtelen kiürült a ház :(.
Az enyéim meg kidőltek, pedig már elkezdődött a szomszédságban egy gyerekbuli, amire hivatalosak vagyunk.
Nekünk jó kis próba volt, most úgy érzem, hogy két gyerek, mi az???? :lol: De Lili és ANdris nagyon el lesznek kenődve, nekik nagyon boldog lenne az életük ennyi gyerek között. :D

ayse
 
 


Ayse, elhiszem, h Lili meg Andris nagyon jól érezte magát a kis csapattal.Ügyes vagy, h simán bevállaltad őket és nem volt semmi gond.
Kitaláltál nekik mindenféle játékot, mint Lili szülinapján?
Emlékszem, amikor mi voltunk kicsik és az unokatesómékkal együtt nyaraltunk négyen gyerekek, akkor egy hang nyekergés nem volt, és a nagymamám is tudott nyugodtan főzni stb...Nem nyaggatuk annyit.

Mi egész héten kint vagyunk a Tomi szüleinél és pancsolunk.Fanni sikítozva örül a víznek, állandóan tornázni akar, úgy, h felmászik a combomra és onnan "ugrik" bele a vízbe.
Most már értem, apukám miért unta meg olyan hamar annak idején az ilyen játékokat.... :lol:

Evés az nuku, kb délig tudok kaját imádkozni Fincsibe és utána legközelebb este 9kor.Napi 3 turó rudi az adagja.Se gyümölcs, se leves, se főzelék........vasárnap evett normálisan utoljára.
Remélem ahogy enyhül a hőség visszatér az étvágya.
Inni viszont iszik.


Hétfőn elmentünk apósommal meg az urammal az Auchan Szigetbe, mert ott volt csak olyan medence, amit szerettek volna.
Útközben kigyulladt egy autó a O-áson, óriási dugó volt, de szerencsére pont ki tudtunk menni másfelé, így viszont óriási kerülőt kellett tenni.
hazafelé meg kifogyott az üzemanyag após kocsijából, ami azért volt vicces, mert baromi meleg volt már és szintén állt az egész autóút és apósom nem szokott ilyen figyelmetlen lenni.(Velem már 3* előfordult, úgyhogy nem csoda, h nem estem pánikba)Szerencsére sikerült leintenem elsőre egy kisbuszt és bevontatott egy kútra minket.
A többi autós persze nyomta a dudát........nem is értem mit gondoltak, h a hőségben megálltunk poénból???

KépKép
tibicsoki75
 
 


Timi!
Az autósok a még szokásosnál is jobban meg vannak kergülve :?

Annyira aktív nem bírtam volna lenni hét napon keresztül, de azért igyekeztünk, hogy legyen mindennapra program: kirándulás, Budakeszi Vadaspark, és egyebek.

Ne aggódj, Lili ennyi idősen egy üveg kubut volt hajlandó elfogadni egy nap és a szopit.

ayse
 
 


Sziasztok!

Timi!
De jó Nektek, hogy kint pancsolhattok egész nap!
Nem tudom megköszöntem -e, hogy elhoztad a ruhákat megnézni? Köszönöm. Sajnálom, hogy semmi sem volt jó, pedig valami nadrágot szeretnék még venni.

Ayse!
Ti mit csináltok egész nap? Nálatok van sok árnyék a kertben, hogy kint tudjatok lenni? Láttam az ősziben a képeket, nagyon tetszik a játszóteretek!

Ágoston szombat estére megbetegedett. Tegnapra már nem volt láza, viszont még mindig folyik az orra és csúnyán köhög. Mi is elkaptuk tőle, én megúsztam láz nélkül, a férjem nem.
Olyan rossz, hogy pont ebben a kánikulában vagyunk betegek. A legszívesebben levinném a kismedencét a félárnyékba Ágostonnak, hogy pancsoljon, de nem merem még. Szerintetek?

Márti!
Ha olvasod, jól emlékszel, Ágoston is ebéd után szokott aludni, azóta mióta csak egyszer alszik. Előtte én is mindig akkor főztem, amikor aludt. Most délelőtt szoktam főzni valami egyszerűt, sokszor ő is segít. Sokkal jobban szeretem így (pedig féltem tőle), mert így én is pihenek, amíg Ágoston alszik.
Azt akartam kérdezni, hogy milyen kifejezést is használtál arra, mikor a babának nem a buksiját, meg a fenekét érzem, hanem a kezét, lábát? Apróságok? Azóta ezen gondolkodom, mert olyan találó volt, és rövid, de nem jut eszembe.

KépKép
KépKép
oréka
 
 


Réka!
Szegény Ágoston és Te, jobbulást Nektek!
Hol kaphatta el? :roll:
Én még nem vinném pancsizni, bár én paramama vagyok! (egy hetet rátartanék)

Igen nálunk sok fa van, és nem is estünk neki a kivágásnak az építkezés után, mondván, hogy először megnézzük használat közben, hogy mi az, ami maradjon. Ha ilyen lesz a klíma nyáron, akkor szerintem marad az összes!
A terasz mellett is van egy, azt nagyon féltjük, mert már öreg :(

ayse
 
 


Lili mondások:
- Mondj egy égitestet!
- Jézus.

- Menjünk le fagyizni!- könyörög tegnap délután.
- Ebben a melegben biztos nem fogok autóba ülni - így én.
- Jó akkor menjünk gyalog!
- Dehogy is! (a fagyis egy jó félóra séta a hegyen, szigorúan árnyékmentes úton).
- Oké, akkor fussunk! :shock: :lol:

Beszélgetünk róla, hogy a szomszédéknak milyen medencéjük lesz, mekkora lesz benne a víz.
- Bemerek majd menni? - kérdezi
- A mellkasodig fog érni - mondja az apja és mutatja is rajta, hogy az mit jelent. - abba csak belemersz!
- Apu én az eddigérőbe is belemerek! - mondja és rábök a hasára...

És egy Andris:
Megyünk az autóval, issza a szeme a látnivalókat, egyszer csak felkurjant:
- Tehejautó! SZEJETEMMMMMMMMMM!!!!!!

ayse
 
 


Réka: aprórészeket használt Márti-szerintem. :lol:
Megköszönted a gatyákat, ne aggódj:)
Most lenne időm feltenni a ruhákról a képeket, de nem a saját gép elött vagyok és a képeket már kitöröltem a fényképezőből.

Langyos vizbe talán már pancsizhatna Ágoston.
F is taknyol szombat óta, és azóta fürdik is.Mondjuk ő nem köhög és nem is lázas, csak a sok viztől lehet az állandó orrfolyás.

Lili és Andrisduma nagyon jó, üditőleg hat ebben a melegben.
Tegnap éjjel két órát tudtam aludni................

KépKép
tibicsoki75
 
 


Örüljetek lányok, bizonyosan jön az enyhülés, ahogy holnap a Balaton felé veszem az irányt... :wink: :oops: :lol: :twisted:

ayse
 
 


Ayse, nyaralni mentél(tetek)?Hova és hány napra? Már bocsánat, de nem emlékszem, h írtad-e.
Mindenesetre KÖSZÖNJÜK!:))))

Azért nem lesz olyan hideg, amit látom az elkövetkező két hétben is nagyjából 27-33 fokok várhatóak, ami nem rossz.

[/i]

KépKép
tibicsoki75
 
 


Sormintát csinálok:

Felvettek a főiskolára mégpedig államilag finansz. szakra!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Tök jó!
A barátnőmet is, úgyhogy legalább be tudjuk osztani, h ki mikor megy a gyerekek mellett. :lol:

Tegnap kirándultunk a Balaton körül, pontosabban elvittük anyut a kedvenc költője sirjához Nagytilajba és hazafelé a déli parton jöttünk.Fanni nyekkenés nélkül birta a hat órás utat.Persze megálltunk, meg anyu szórakoztatta hátul, aludt is kétszer, de nagyon tetszett, h nem nyekeregett!

Elhatároztuk, h valamelyik nap elvisszük vonattal Zebegénybe.Kiváncsi leszek mit szól hozzá, szerintem el lesz ájulva a vonattól!

KépKép
tibicsoki75
 
 


Timi!

Valóban nem írtam előtte, hogy elmegyünk, valahogy nem volt kedvem nagydobra verni, hogy üresen marad a lakás...

Anyukádnak ki a kedvenc költője?

Tegnap hazajöttünk, mert nem akartunk sem a mai dugóban, sem a holnapi esőben jönni.
Úgy tűnik, hogy bevált a számításom, az utóbbi pár évben azt figyeltem meg, hogy augusztus első hetében elromlik az idő. Ezért mentünk július utolsó hetében, és végül is ugyan visszahűlt a 42 fokhoz képest, de azért nagyon is jó kis strandidőnk lett.

A szállásunk egy 70-es években épült/berendezett nyaralóban volt, ami végül is ráerősített arra a fílingre, hogy én vagyok a saját anyukám, de mindegy, mások a retro érzésért vagyonokat fizetnek, ez meg ingyen volt (és tiszta, ez a legfontosabb).
Egyébként a fonyódi hegy tetején van a ház, csodálatos kilátással, tényleg pazar volt.

A gyerekek élvezték az utazást (mikor mentünk, a Balaton meglátva kurjangattak HUJJÁÁÁÁÁÁÁ BAJATON!!!!!!! - pedig Andris ugye azt se tudta miről van szó :D), a strandot, nagyon, Andris majd megveszett az örömtől, hogy a vízben lehet. Az is kiderült róla, hogy egy kis Don Juan és az idősebb korosztályra bukik :D , a tíz éves lányokat visítozva, kacagva kergette, az egyik után akkorát ugrott, hogy kiugrott az úszógumijából, és elmerült (na nem nagyon, karúszó is volt rajta és a víz lábszárközépig ért), de azért meglepődött. Az eset nem szegte kedvét, nagyon ficánkolt a csajszik után a továbbiakban is.

Egy hét elég is volt, öregek vagyunk már az egész napos törölközőn fetrengéshez :oops: :oops: :oops:

ayse
 
 


Még nem rázódtam vissza...

Timi!
Óriási gratula a felvételidhez!!!! :D

ayse
 
 


Márti, ha majd olvasod, akkor boldog névnapot kívánunk Neked Fannival együtt!

Ayse, szerintem sokkal kellemesebb volt az eheti időjárás, mint a dög meleg.
Retro feeling: teljesen igazad van, a tisztaság sokkal fontosabb, az meg, h ingyen volt, pláne.A pazar kilátásról nem is beszélve.Nincs is jobb úgy ébredni, hogy a Balatont látod, meg a környező dombokat, hegyeket.Főleg ha még reggelizni is így lehet.

Anya kedvence Nagy Gáspár.Szerencsére volt alkalmam személyesen is találkozni Vele, ritka udvarias, jólelkű, figyelmes úriember volt.

KépKép
tibicsoki75
 
 


Andris azzal szórakoztat minket, hogy mutogatja a fütyijét, és közli, hogy Munci :shock: :lol:
Mivel nagyon tiltakozunk, mostanában kompromisszumként a köldökét hívja így :lol:

Ma jó kis napunk volt, megvettük Lilinek az íróasztalt a székkel. Kinéztem az ikeában, de nem voltam vele teljesen megelégedve, mert nem fiókok vagy zárt polcok tartoznak hozzá, hanem levegős, átlátszó polcok és akkor hova fogja majd dugdosnia szerelmes leveleit, meg a cigijét??? :D
Ezért végigjártunk 4 másik bútorboltot. Csak annyi volt a kívánságom, hogy fehér legyen. Nem volt vállalható darab, ezért azt mondtuk, hogy akkor jöjjön az indiszkrét ikea-remekmű. És milyen mákunk volt! Újabb elemekkel bővült a kínálat és az egyik oldala fiókos, a másik pedig ajtós polcos! :D Az írófelülete 150x70, jó nagy :D

Jövő pénteken meg festik a szobáját, rózsaszínre :oops: :oops:
Egy kicsit meglepődtem, amikor a festő gyerek azt mondta:
- Akkor milyen lesz, puncin? (csak hogy a témánál maradjunk)
Az első hökkenet után rájöttem, hogy azt kérdezi, hogy PUNCS-SZÍN. :lol:
(még nem vettünk festéket, de nem puncsszínt szeretnék)

Egyébként Lili íróasztalnak is rózsaszínűt szeretett volna, mondtam, hogy olyan nincs. Jelentem, tévedtem, van. :twisted: :twisted: :twisted: A kikában igazi, barbies, rajta a logóval, 72 rugóért (és feleannyit "tud" mint az ikeás) :shock: :shock:
(ja és az ikeában is van ám rózsaszín, még jó, hogy Lili mégis inkább a nagymamájánál akart maradni és azt mondta, legyen inkább meglepetés :lol: )

Délután meg kimentünk a régi játszónkra, mert az ikeában összefutottunk Lili egy játszótéri barinőjével. Olyan jóléreztük magunkat, és még egy másik régi anyukatársammal is találkoztam. :)

ayse
 
 


Manka már sohasem fog írni ide?

ayse
 
 


Ayse, eszembe jutott a rózsaszín íróasztalról a Gáspár Győzike lányának a barbis bútora..........szerintem az lehetett, amit láttatok.

Lili meg volt elégedve végül az IKEÁ-s bútorral?
Munci-nagyon mókás:)

Úgy néz ki, h Fanni leszokott a cicizésről.Most már lassan két hete nem igazán kéri, és ha eszébe is jut, akkor olyan fintorral löki el magától, h szerintem elege lett.

Megkértem Fannit, h mutassa meg az apjának az ujjonnan kibújt fogát.Erre közli, hogy nem.Kérdezem, miért nem? Válasz: fáj


:D

Természetesen a fogzás miatt vannak kemény hisztis napjaink.A játszótérről pl csak üvöltések közepette tudom hazacipelni, ettől sík ideg vagyok.
Viszont tök jól dumál már, kommentál mindent, pl: elbújt a cica, lent áll az autó(ha nézi a szobából a parkoló kocsikat) stb...
Kislány segíts-ezt a téren hallottam Tőle.Olyan édes.Még ha az idegeimen is táncol.

Ja és Ayse, köszönöm a gratulációt, most már tuti, megjött a papír, szept. 13.-án lesz a beiratkozás és pénteken meg szombaton lesz oktatás, kéthetente.
A péntek nem gáz mert vigyáz rá az apja bölcsi után, a szombatot meg majd beosztjuk a két nagymama között.

KépKép
tibicsoki75
 
 


Timi!
Jujj, de izgi ez atanulás! Lehet, rá kellene szánni magam... :roll:

Hányadik fognál jártok?

Az asztalt majd a fesés után szerljük össze, van vagy 50 kiló! :shock: (festés most pénteken lesz)

ayse
 
 


Halihó!!

Visszajöttünk mi is tegnap este. Erre ma megint beköszöntött a kánikula.
De nagyon jó három hetünk volt, az első két hét zavartalan strandolás, az utolsó meg olyan levezető jellegű. Bendegúz imádja a Balatont változatlanul, és a nagyikat is, és a grillhusit meg pláne. :D Úgy ette a rablóhusit nyárson, majd lesznek fotók, mint egy kis ragadozó.
Rengeteget tanult, és az újdonságokkal aztán elszórakoztatott minket.

Ma egész nap almoltam, délutánra ki is purcantam rendesen. A lakás kezd emlékeztetni régi önmagára, de azért a héten nem fogok unatkozni még az biztos. Hiába három hét az három hét..

Timi!
Engem is felvettek, sztem ugyanoda HJFre. Gratula Neked is!! De nem 14-én lesz a beiratkozás? nekem olyan papír jött. Én még nem vagyok benne biztos hogy fogom is tudni csinálni, legalábbis fogalmam sincs hogyan fogom megszervezni, mindenesetre elkezdem, aztán majd meglátjuk. Ha meglesz a kistesópocok biztos halasztani fogok egy félévet vagy évet.

Képzeljétek úgy néz ki vegyespárost sikerült összehozni! A 20 hetes UHon elég jól látszott, hogy kislányunk lesz nekünk is. Amúgy minden OK, akkora amekkorának lennie kell, mocorog is rengeteget.
Bendegúznak megtanítottuk, hogy "lesz tesóm", és aznap olyan örömmel mondta is mindenkinek, amikor az UH volt, olyan cuki volt, de azóta nem mindig akarja mondani sajna. De azt tudja hogy pici baba van anya pocakjában.

Réka!
Igen aprórészeket mondtam, azt hiszem ez az orvosi szakzsargon is egyébként. Remélem meggyógyultatok azóta.

Ayse!
Örülök, hogy jó volt a nyaralásotok!
Végül fehér lesz az iróasztal vagy rózsaszín? Hajrá festés! Én egyenlőre lélekben készülök a szobacserére, és a gyerekszoba csinosítgatásra, meg berendezésre, meg esetlleg festésre, meg ilyenek..Jujj, de nagy meló lesz, és valószínűleg kell vennünk új ágyat is magunknak, mert sztem a régi nem fér be az iciripiciri szobába, ami a mi hálónk lesz.

Én nem nézegettem mostanában Bendegúz fogait, hogy jönnek-e a hátsók, de lehet hogy ideje lenne.

Bilizéssel nem haladtunk, belepisil ugyan állva vagy ülve is, de kakilni nem sikerált eddig. Mindegy, van még időnk.

Egyenlőre ennyi, hulla vagyok, megyek aludni, és úgy fáj a gyomrom is egész nap, nem tudom mitől, de olyan rossz, ég és görcsöl. Keresek valami bogyót a fiókban, mert így nem fogok tudni aludni.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


sziasztok,
elnézést, hogy ismeretlenül jelentkezem, de GYES vége felé hátha érdekel Titeket egy álláslehetőség:
részletesen: www.julianus.hu

Beusa

Recepciós - irodavezető-helyettes
Határozatlan időtartamra keresünk egy rátermett, a feladatoktól meg nem rettenő recepcióst, aki képes kitalálni ügyfeleink és munkatársaink gondolatait és elébe menni kérdéseiknek, igényeiknek. Pályakezdőket és végzős évfolyamba járókat is várunk!
Elvárásaink:
• irodai alkalmazások (Word, Excel) internet és levelezőprogram magabiztos kezelése
• legalább középfokú végzettség vagy diploma előtti félév
• élő angol vagy német nyelvismeret (ha mindkettőt tárgyalási szinten beszéled, az plusz előny) Kérjük csak akkor jelentkezz, ha beszélni tudsz, nem csak papírod van!
• Pontos, precíz munkavégzés, határidők betartása
A feladatokról:
Feladatod irodavezetőnkkel együtt cégünk belső és külső kommunikációjának bonyolítása, megszervezése, a felmerülő problémák megoldása.
Amit a próbaidő után kínálunk:
• fiatalos légkör, rugalmas munkavégzés
• határozatlan időtartam
• szakmai fejlődési és előrelépési lehetőség
• jó kereseti lehetőség
A felvételi eljárás menete:
Ha úgy döntesz, hogy szeretnél bekerülni csapatunkba, kérjük, hogy mielőbb küldd el szakmai önéletrajzodat és motivációs leveledet, megjelölve fizetési igényed az alábbi címre: julikft@freemail.hu.
A levél címében tüntesd fel a megpályázni kívánt pozíciót.

Beusa
Kép
beusa
 
 


Márti, üdv itthon, gratulálok neked!
Igen, 14.-én van a beiratkozás, csak a 13 óra zavart meg....a naptárba pontosan beírtam.
Az meg külön öröm, hogy kislányt vártok.

Ayse, még csak a 12.-nél............, de még további 4 van készülőben, mert iszonyatosan be vannak dagadva és keményedve.
Megyek mert F felébredt.

KépKép
tibicsoki75
 
 


Timi!
Jesszusom 13 óra, hogy fogok én odaérni, lehet hogy bébiszittert kell bevetnem??.. :roll: Ezt észre sem vettem.
No, mindegy, még van idő.

Ja, én azt hittem Fanninak jönnek a hátsó őrlői, mert Bendegúznak már csak az hiányzik, ő 16 fogú már tavasz óta. Bár lehet hogy lassan elkezdenek azok is nyomulni, mert olyan 2 éves kor körül szoktak. És mindjárt 2 évesek lesznek. Hihetetlen.. :D

Csajok én nem tudom mi van velem, de ma is iszonyatosan fáj a gyomrom, görcsöl mint a franc, meg ég, és olyan rosszul lettem amikor Bendegúzt ebédeltettem, majdnem elájultam, le kellett feküdnöm a földre, levert a víz is. És sajna fosiztam is egy jót, fogalmam sincs mi lehet ez, valami vírus, vagy csak kikészült a gyomrom a tegnapi brutál kávétól amivel a napomat indítottam? Remélem Bendegúznak nem lesz baja.
Ma ebédre csak vajas kiflit bírtam enni kefírrel, meg most szőlőt eszegetek. Ez lehet hogy nem volt jó ötlet, mert megint kezd fájni. De ha nem eszem, akkor is fáj az éhségtől.
Bocs, hogy csak panaszkodom, de ma olyan szarul érzem magam, az egész terhességem alatt ma voltam a legrosszabbul. Eddig.. :lol:

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Szia Márti!
Üdv itthon!
Gratula a kislányhoz és a felvételihez! :D
Hol is fogtok pontosan tanulni?
És jobbulást! :(:(:(:(
(én a helyedben babpiskótát ennék, vagy vajas pirítóst, vagy vajaskalácsot)

Ma megvettük a festéket...fáradt mályvaszínt szerettem volna, na ehhez képest a legfinomabb puncsfagyi!!!!
:twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:
ÉÉÉÉÉÉéés bordűrcsíknak tündéres volt beígérve, de az nem volt, csak diznihercegnős.... :oops: :oops: :oops: :oops: Sőt még ugyanolyan papírkosarat is vettünk :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops:
(annyira giccses, hogy az már szép )
Na mindegy, Lilinek csorogni fog a nyála a gyönyörűségtől!
Aztán majd ha tíz év múlva úgy érzi, hogy kőciki barátnőket hívni Hamupipőkéhez, Csipkerózsikához és társaikhoz....akkor azért remélem, hogy nem fekete korszakát fogja élni, hanem jöhet majd a fáradt mályva......

ayse
 
 


Ayse!

Laci szerint a puncsszínt lehet világosítani..(enyhíteni :lol: ), ha nagyon durván "szansájnbarbisra" sikerülne... :lol: :lol: :wink:

Köszi a tippet, több albert keksz is lecsúszott ma, de este már egy kis túróscsusza is baconnel. :D

Amúgy Harsányi János Főiskola Gazdálkodás és menedzsment szak. Az a röhej, hogy az ezeréves érettségimmel, meg a nyelvvizsgáimmal, meg a Gyeddel elértem a max. pontszámot, szóval felvettek volna akárhova (BGF, Corvinus, legkeresettebb szakokra mint nemzetközi gazdálkodás, stb.) csak nagyon kevés helyen indítanak levelező szakot. Iletve csak fizetőset. :( Szóval nem tudom mit sír a szájuk a mostani diákoknak, nem hiszem hogy annyira nehéz bejutni manapság az egyetemekre, ha valaki tanul a gimiben rendesen, és nyelvet is tud.

Holnap lesznek képek, csak már nincs erőm ma kicsinyítgetni. Eddig tartott a kb. 900 képből kiválogatni a legjobbakat.. :lol:

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Márti!
Reménykedem még, hogy halvány puncsszín...de főleg a diznihercegnőket bánom...
Na mindegy, ezt már elbaltáztuk....

Két epizód Andrisról:

Tegnap a barkácsáruházban meglátta az agyag díszkavicsokat csinos kis hálóba csomagolva.
- KESSZ, KESSSZ! - (keksz) kiáltott fel izgatottan :D

Ma az egyik macit odahozta szopizni hozzám. Aztán láttam a kis fejecskéjén, hogy igencsak megirigyelte a maci jódolgát, és azt mondta:
- Én is!!!!!


Ma ünnep van nálunk (igaz csak lelkiekben, mert nem szoktunk nagy feneket keríteni neki), egy kisebb jubileum, a tizenötödik :D:D:D

ayse
 
 


Ayse!

Gratulálok!! :D Jó ünneplést!

Andrisszáj :lol:.

Én meg nyaralás alatt öregedtem egy évet, és elértem a 35öt.. :cry: :roll: :) .

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Márti!
Nagyon Boldog Születésnapot! :D

Kép

ayse
 
 


Sziasztok!

Ayse!
Gratulálok a 15. évhez! Jó ünneplést!

Márti!
Megkésve bár, de boldog születésnapot!

Timi, Márti!
Gratulálok a felvételhez! Egy szakra is fogtok járni?

És még egy gratuláció Mártinak a kislányhoz! Tudom, hogy mindegy volt, de azért nagyon jó, hogy így sikerült, nem?

Ayse!
Kíváncsi leszek a puncsszínű szobára! A festő nagyon vicces a puncinnel :lol:
Lilinek biztos nagyon fog tetszeni! Várja már a sulit?

Timi!
A bölcsi mikor kezdődik? Fanninak mondjátok már, hogy oda fog járni?
Ágostont én most nagyon nehezen tudnám csak bölcsibe adni, mert ő most lett nagyon anyás. Idáig sosem volt. Biztos érzi, hogy az egyeduralma lassan véget ér. Nagyon kíváncsi vagyok, mennyire lesz féltékeny. Azzal tisztában vagyok, hogy teljesen nem lehet megúszni, de azért jobb lenne egy enyhébb változat. Különben nagyon aranyos, olyan büszke rá, ha megyünk az utcán kézenfogva néha megáll és mutat a hasamra, hogy baba, és még meg is öleli.

Márti!
Várjuk a képeket!
Képezeljétek, mi csak most hívattunk elő először Ágoston születése óta képeket! Hááát, jó sok képből kellett kiválasztani! Amúgy a dm- ben csináltattuk, és nagyon szépek lettek.

KépKép
KépKép
oréka
 
 


Réka!
Hű hogy elszaladt az idő, már a 30. hétben vagy! :D
Ágoston olyan aranyos kisfiú, biztos örülni fog a tesójának!

A dm-ben mennyiért hívják elő a képet (és mekkorát?)

Andris eszik:

Ma pesto genovese szószos tészta volt az ebéd. Andris irányít hogy mit rakjak a tányérjára repetának:
- Többet! Sajtot! ZŐŐŐŐŐŐŐD!!!!!

Apukám behozza és lerakja elé a kacsacombokkal teli tepsit.
- ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ, szejetemmmmmmmm!!!!!

ayse
 
 


Réka!
Köszi a gratulákat, és persze hogy nagyon örülünk a kislánynak, most majd válogathatok klassz kis csajos rucikat neki! :D

De aranyos Ágoston. Én most kezdem lassan a testvéri kapcsolat kialakítását, egyenlőre még csak néha emlegetjük a pici babát, de most majd egyre gyakrabban meg is szeretgetjük. :D

Ayse!
Neked is köszi a gratulát meg a virágot!

Jönnek a képek, jó sok lett, kitartás:


Ropievészet anyával (csak 16 éven felülieknek)

Kép Kép

Fókázás

Kép Kép

Kerti pancs

Kép Kép

A kis horgász fejlámpával

Kép

Grillezés első verzió, itt még babanyársat kapott..meg egy kép nyálcsorgatónak..

Kép Kép

Csónakázás

Kép Kép Kép

Kerti jácék

Kép Kép

Csokifagyi Bendegúz módra. A másodikon sztem tisztára kis Bruce Willis :lol:

Kép Kép

Grillezés 2. verzió, mint a nagyok.. Kép

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Ayse!
Tök jó fej Andris!

Mi 10 * 13- ast hívattunk elő, 120 kép felett 20 Ft volt db.-ja.
http://asp07.photoprintit.de/microsite/ ... 4e78ad3b9f

Bizony, a 30. héten járok már, jó nagy hassal, benne csuklós, ficánkoló babával. Holnap megyek uh- ra, már nagyon várom. Azért még egyszer rá fogok kérdezni a nemére.

KépKép
KépKép
oréka
 
 


Jujj, de jó képek! Ropievés fantasztikus!
Bruce Willis? Csak a nézése!
Helyesek vagytok hármasban is! Négyesben.

KépKép
KépKép
oréka
 
 


Márti, boldog születésnapot Neked!
Édesek a képek!Bendegúz tényleg nagyon csábító!!!!!!!
Nekem a ropievős és a víz öntögetős tetszik igazán!

Réka, a bölcsibe hivatalosan 2008 január 1.-étől van felvéve, de lehet variálni a szülőkkel, mert úgyis azokkal a gyerekekkel kezdik a beszoktatást, ahol már dolgozik az anyuka.
Amúgy szoktuk neki mondogatni, és főleg akkor ha felidegesít valami hisztizéssel.persze ez nem jó, de ilyeneket szoktam mondani, na majd a bölcsiben megszokod, h nincs minden úgy, ahogy Te szeretnéd, és ott nem lesz hisztizés stb....
De szerintem nagy gond nem lesz, mert múlt héten pl anyu vigyázott rá péntektől szombatig és egyszer sem keresett minket.
A játszótéren is megy, ismerkedik , nem nagyon vesz rólam tudomást, csak ha beakad a lába a kötélbe és kiabál, hogy anya segíts.
Ellenben most hogy felvettek nem is tudom hogy lesz, lehet, h tényleg csak januártól viszem el.Addig legalább kiderül mennyire fogom bírni a tanulást.
Az előző munkahelyemre nem szeretnék visszamenni,ezt már eldöntöttem, (ha nem lettem volna terhes, akkor elmentem volna máshova dolgozni) szóval mire kiadják az összes szabadságot az szerintem november eleje lesz, addig nem is nagyon tudok munkát keresni.Másik kérdés az, hogy melyik munkahely tolerálja majd a tanulást.........
Mindenesetre nem fogok kétségbe esni, habár mindenki csak azt hajtogatja, h nagyon nehéz lesz munkát találni...........mi nem nehéz?Legrosszabb esetben maradok itthon még egy évig.........azalatt tuti összejön valami.

Ayse, biztosan szép lesz Lili szobája, én szeretem az ilyen puncsos rózsaszínes álomvilágot, persze egy bizonyos határon belül.

:lol:
Majd feltétlenül tegyél fel képet!
éS GARTULA A JUBILEUMHOZ!!!!!!!!!!!!!!!

Nem tudjátok hol lehet kapni nagyméretű vékony pamut hálózsákot?Legalább 110-est szeretnék.Kenguru Goldot, Baby Outletet, Mária nagykert végignéztük.

KépKép
tibicsoki75
 
 


Sziasztok!!!!!!!!
Jujj de régen jártam már erre..

Timi,Márti!
Gratula a felvételitekhez!

Márti,neked külön a kislány tesóbabához :)
Bendegúz nagyon sokat nőtt,és egyre szebb,szívdöglesztő kispasi!

Mi sajnos eddig betegek voltunk,tüszős mandulagyulladása volt Bencének.szombaton utazunk a dédihez 1 hétre "nyaralni"...és szokás szerint esős,hűvös időt jósolnak.....

Ayse! 15 év! Az szép! GRATULA nektek!Mi még csak a felénél tartunk:)

Bencét majd szeptember 24.étől szoktatom be a bölcsibe,mert egy teljesen új szárnyba került(most bővítik a bölcsit) ami szept.17.ére lesz készen teljesen....Nem tudom majd hogy mi lesz,mert rettenetesen anyás,és hisztis lett a kisfickó.De majdcsak lesz valahogy...legfeljebb ő bent bőg,én meg majd kint..

Timi!
Brendonban,Auchanban,Tescoban szokott lenni vékony pamut hálózsák(Brendonban tuti)!

Kriszta&Bence

Kép
cristi
 
 


Köszönöm a köszöntésekt, igazán jól estek! :D
Tegnap elmerültünk a nosztalgia videókban :D:D:D

Márti!
Nagyon jó kis képek! :D
Bendegúzban határozottan van valami Bruce Willis-es, főleg, ahogy a száját biggyeszti! :D:D:D

Réka!
Köszi az infót!

Cristi!
Hol lakik a déditek?

Timi!
És vissza nem jöhetsz gyesre, ha mégsem sikerül új munkahelyet találnod? Tudod már, hogy merre keresgélsz majd, vagy még nem szeretnél róla beszélni?

ayse
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a dícsérő szavakat! :D

Cristi!
Sajnálom a betegeskedést, rossz lehetett ilyen nagy melegben szegénynek.

Timi!
Jó, hogy ilyen optimistán fogod fel a dolgot a munkakereséssel kapcsolatban, biztosan találsz valami jobbat. Én pont most parázok, hogy meg merjem-e kérdezni a munkaleyemen, hogy nem vennének-e vissza kicsit, amíg a Kistesó megszületik, vagy legalábbis előtte egy hónapig, szabira vagy táppénzre, mert akkor elkerülhetném a GYESt, meg utána is jobban járnék a TGYÁSsal. Csak félek, nem igazán rugalmasak ilyen téren. De madj puhatolózok azért a közvetlen főnökömnél.
Amúgy nekem komoly kétségeim vannak, hogy hogyan fogok tudni tanulni Bendegúz mellett, terhesen, meg majd a vizsgaidőszakban a picibaba mellett. Valószínűleg sehogy. :roll: :( :lol:

Hálózsák ügyben nem tudok segíteni, Bendegúz nem használ, pedig van neki, de majd a Kistesót beleszoktatjuk!

Ayse!
Én is nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz Lili szobája, kérünk majd fotót!!

Húú, ma valami iszonyat nyomottt idő van, Bendegúz is totál hisztis volt délelőtt a játszón, de aztán mire hazaértünk megemberelte magát, átváltozott kistündérré, és akkora adag tökfőzeléket ebédelt sült virslivel, hogy csak pislogtam. Észre sem vette, hogy közben újra szedtem a tányérjába, csak evett. Igaz néztük közben a Kisvakondot mert kérte, és az nagyon lekötötte, de azt hiszem ízlett is neki. :lol:
Amúgy átálltunk az ebéd utáni alvásra simán.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Ayse!
Már tegnap akartam kérdezni, hogy csinálod a pesto szószt? Még nem adtam Bendegúznak, de én imádom, egyszer kipróbálnám, hátha szereti, de nem az üvegest, hanem a "home made" verziót. :)

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Ayse, tudom merre keresgélek és majd beszámolok róla ha tuti lesz.
Mindenképp maradok gyesen, mert mellette "szeretnék" 8 órában dolgozni.
"Legrosszabb" esetben a cukiba is el lehet menni dolgozni.

Tanulás gyerek és munka mellett....hát nem lesz könnyű, én az előzőt is munka mellett csináltam végig.
A szomszéd lány most jár főiskolára, egyedül neveli a gyerekét, dolgozik, úgyhogy tőle-belőle lehet erőt meríteni. :lol: Azt mondja, h nem sokat alszik.
Hát majd kiderül.Sajnos én lusta disznó vagyok, mindeddig csak az utolsó pillanatban tanultam, de ezen most változtatni kell.


Kriszti, köszi a tippet, de közben közölte a tesóm, h mégsem kell neki hálózsák mert talált egyet...........majd kap helyette Aki egy jó kis játék traktort vagy úthengert.


Márti, nálunk ma zöldbabfőzelék készült sült virslivel, egészségesebben, merthogy teljes kiörlésű liszttel csináltam a rántást.Ebédre csak a főzeléket ette, most vacsorára csak a sült virslit.....
Remélem, h segítőkészek lesznek a munkahelyeden, asszem a táppénzzel jársz a legjobban, de gondolom ez majd kiderül. :lol:


Ma voltam pedikűrösnél, hát felüdülés volt, mert a játszótéri homok, illetve nem igazán tesz jót a saroknak.

KépKép
tibicsoki75
 
 


Sziasztok!

Ayse!
Milyen lett a puncsfagyi?? :)

Timi!
Ez a pedikűrös jól hangzik, én még életemben nem voltam, magamnak reszelgetem, csiszolgatom, amikor van rá energiám. De sajnos inkább nincs mint van, ezért aztán úgy is néz ki a sarkam, meg a talpam ahogy... :oops: :roll:

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Egyelőre egy réteg van fennt, de mégsem puncsfagyi, van egy kis lilás beütése...szerintem nagyon szép, de Lili viszont nem biztos, hogy ilyenre gondolt :roll: :roll: hm mindig van valami....

ayse
 
 


Sziasztok!

Csak beköszönök..holnap reggel korán indulunk Kunmadarasra ...egy hét:)

Kismamák vigyázzatok magatokra,
mindenkinek pusza!!!!!!!

Kriszta&Bence

Kép
cristi
 
 


Sziasztok!

Kriszti!
Jó pihenést Nektek!!

Hát mi meg nem tudom nem leszünk-e barihimlősek?? Mármint Bendegúz. Tegnap megjelent pár pötty, aztán délutánra még pár, és olyan pókcsípésszerűen néztek ki, fel is forgattam a szobáját, jól kitakarítottam, de mára is van egy-két új, és némelyik nagyobb lett és viszket is neki. Azért gondolom, hogy lehet, hogy bárányhimlő lesz belőle, mert amikor nyaraltunk a Balcsin volt egy barihimlős kislány a szomszédos stégen, akiről előző nap még nem tudtuk, hogy az lesz, és együtt fürödtünk. :roll: :evil: . De Bendegúzon még nem tipikus hólyagok, hanem inkább olyan papulák, és pirosak. A törzsén csak kettő pici van, az összes a lábán meg a karjain, ezért is gondoltam pókcsípésre először. De ez már sok lenne csípésnek.
Szóval még elválik mi lesz belőle, orvos még nem látta, de hétfőn elviszem mindenképpen.
Tök béna ez, hogy orvos létemre nem tudom eldönteni, hogy bárányhimlő-e vagy nem, de csak képeken láttam eddig, azok meg a legdurvább hólyagos-pörkös stádiumban készülnek általában. Szóval most parázok, hogy mi lesz belőle, és figyelgeetm, hogy átalakulnak-e hólyagocskákká, illetve szaporodnak-e. Amúgy Bendegúz égetően eleven, tök vidám, abszolút jó passzban van. Láza eddig nem volt.

Ayse!
Andrisnak hol jelentek meg a kiütései? És hogy néztek ki az első két napban?
Milyen lett a szoba? Tetszett Lilinek?

Itt most akkorákat dörög, pedig Bendegúz még alig egy órája alszik csak, voltunk anyóspajtinál ebédelni, és későn értünk haza. Remélem azért nem ébred még fel.

Tegnap elkezdtem agyalni, hogy is legyen majd a gyerkőcök közös gyerekszobája, és tök jól kitaláltam, mi hol legyen benne, és már alig várom, hogy átrendezzük a lakást. De előtte lehet hogy kis részleges festőmunkálatok is lesznek.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Márti, nem hiszem, h béna dolog lenne, h nem tudod frankón elsőre megállapítani, h bárányhimlős- e avagy sem.
Mindenesetre hogyha az lesz, talán jobb ha most átesik rajta, pláne fiú létére.Illetve kérdés az, h a kisbabára milyen hatással lenne???!!!

Nálunk egész éjjel esett, nem is nagyon tudtam aludni, pedig jó fáradt voltam, mert a sógornőm szülinapját tartottuk egy étteremben és olyan 1/2 1 felé kerültem ágyba.

Pedikűrös. Nagyon jó érzés, ha lesz egyszer lehetőséget próbáld ki.Én is általában itthon bajlódok, de az állandó mezitlábaskodás miatt ezen már csak a szakértő segített.Álatlában egy évben egyszer tetetem rendbe és igyekszem utána magam vigyázni rá.Tegnap vettem is Neutrogena lábkrémet, tök jó!!!!!

KépKép
tibicsoki75
 
 


Timi!
Én meg ma éjjel nem tudtam aludni az esőtől, de Bendegúz is nyugtalanabb volt, mint szokott.
Viszont sztem mégse lesz bárányos, mert nem jött újabb bigyó, és a csípések változatlanul csípésnek néznek ki, nem hólyagosodnak. Na, de 20-25 csípés????? Kicsit soknak tűnik. De ha nem az, akkor meg micsoda?? :roll:

Ma délután apa nélküliek vagyunk, kungfu bemutatón van, csak este jön haza. Nem szeretem ezt. :evil: Még jó, hogy a tesóm eljön kicsit délután.

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Márti!
Barikról értekeztem az ősziben.

Timi!
Nekem is sarokgondjaim vannak nyáron, idén különösen, mert a két gyerek mellett ez volt az utolsó, amire időt/energiát bírtam szánni (azért próbálkoztam). Viszont el sem tudom képzelni, hogy pedikűrüshöz menjek, nekem valahogy olyan fura lenne, hogy más foglalkozzon a lábammal (pedig ismerek jót). :shock:
Ez gáz, ugye? :roll:

Lili szobáját befejeztük...hmmm nekem nagyon tetszik :).
Lili még nem látta, mert egy hete a szüleimnél van, ma jönnek haza. Mi pedig olyanok voltunk, mint a deko tévén és a spektrumon látható lakberendező csapat, amíg a főmegrendelő (ahogy a festő nevezte Lilit), relaxál valahom, addig tökéletesen átalakítottuk a szobáját! :lol:
Este jönnek, anygon várom már, hogy mit szól hozzá.

A fényképezőt is hozzák, majd dobok képeket.
Talán nem hoztuk a nejlon-barbie életérzést, de majdnem :twisted: :D

ayse
 
 


ja és nem puncs lett ám végül a szín, csak a vödörben tűnt annak, hanem mályva...igaz nem fáradt, hanem eleven, mint a kislányunk :D:D:D

Márti!
A férjed az extrém sportokat kedveli - búvárkodás, kung fu.

ayse
 
 


Ayse, már alig várom a képeket!A leírás alapján biztosan nagyon tuti.Én egyébként tökre bírom azokat a fent említett lakberendező műsorokat.
Mályvaszín különben is az egyik kedvencem.

Más foglalkozik a lábaddal.........hát igen, kicsit fura érzés, de ha olyan csinálja, aki szimpatikus, meg jó fej, ráadásul ügyes és még meg is masszírozza...
Nálam akkor kezdődött, mikor a tesóm egyik ittléte alkalmával befizetett minket az anyuval egy nénihez, aki házhoz jött.Na azóta hetente eljárnék ha tehetném.
Különben nem gáz, ha Te így érzed.Van olyan barátnőm, aki undorodik a lábaktól, hozzá se tud érni egy miliméterre sem más ember láfejéhez.

Márti, azért örülök, h nem bárányhimlő.Állítólag hét közepén megint meleg lesz, na az elég durva lenne, melegben, betegen, vakarózva!

KépKép
tibicsoki75
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?