Új privát üzeneted érkezett!

OFF
Napi telefon anyukával: nagyon jellemző, de hogy normális-e, azt nem tudom...Épp tegnap mesélte egy barátnőm, hogy amikor összeházasodtak, az anyósa megkérdezte, nem vinnék-e el az újdonsült férjnek a láboskát, amiről már a zománc is teljesen lekopott, mert ő 27 évig mindig abban főzte a reggeli karamellás tejet, mert amikor még pici volt a nagyfiú, csak akkor itta meg, ha abban készült. :shock:

ON
Játszótéren tegnap beszélgettünk szoptatásról és egy anyuka, akit egyébként nagyon kedvelek, kifejtette, milyen morbid, ha egy 2 éves gyerek még szopizik. Inkább nem mondtam, nálunk mi a helyzet, nem akartam, hogy esetleg rosszul érezze magát. Az ő másodikja csak 4 hós koráig szopizott, de mondta is, hogy ők rontották el, mert bepánikolt...ezek után nem akartam elmagyarázni, mennyire természetesen és magától értetődően tud jól menő szopi esetén idáig, vagyis a két éves koron túli cicizésig "fajulni" a helyzet...

KépKép
KépKép
safrany
 
 


sziasztok, egy másik topikból kukucskáltam ide hozzátok, egy kérdéssel.
Örökbefogadás felé tartunk, ha tudom szeretném szoptatni a gyermekünket, találtam is a neten hozzá némi infót és biztosan majd a célhoz közel a védőnőt is megkérdezem hogy s mint is megy ez, azonban érdekelne gyakorlati tapasztalat. Van közöttetek olyan aki hasonló cipőben jár és tud tanácsot adni?
bbilona
 
 


Ilona, szerintem keress meg egy lll-est, ők biztos sokat tudnak segíteni, és ismernek olyat is, akinek ez sikerült és esetleg felvehetnéd vele a kapcsolatot.

KépKép
KépKép
safrany
 
 

 
 

Sáfrány,

jó, hogy leírtad ezt a játszótérit, ezzel kapcsolatban akartam már én is kérdezni.
(Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lett volna, ha mégis elmeséled neki a ti történeteteket. Biztos bokáig nyúlott volna az arca, aztán meg ment volna a hátad mögött a susmus :lol: De egyébként én is úgy gondolom, hogy jobb a békesség.)

Szerintetek milyen életkorig "normális" dolog a szopizás?
Van a családban egy nyolcéves lányka, aki nemrég -Szófia szopizása kapcsán- közölte, hogy ő is szokott ám még szopizni, bár tejci az már nem jön neki. Anyukája erre annyit mondott, hogy ő ezzel nem dicsekedne a lányka helyében. Én meg csak hallgattam, mert ez már nekem is kicsit sok(k) volt, de nem akartam senki fölött pálcát törni, és főleg senkit sem megbántani.
Én mindenesetre nem szeretném, ha a nyolcévesem cicizgetne. Ez nekem már nem férne bele.

OFF Nagyon durvák ezek az anyóssztorik!!!! :shock:

Viki
vamberyviki
 
 


sáfrány, igen meg fogom próbálni. köszi.
bbilona
 
 


Livus: 8 év már rémesen sok. Én nem tudom, nekem mi fér bele, mert még nem próbáltam sokáig...most 2 év a cél, aztán majd meglátjuk.

Ilona: egyetértek Safrannyal, a LLL mindig odavan a szoptatni akaró örökbefogadókért. Van egy gyógyszer, a Motilium (domperidone a hatóanyaga), ami jól meg tudja indítani a tejet. itt egy cikk róla Sajnos itthon ezt nagyon kevesen tudják, pedig szuper gyógyszer, a valódi "kevés a tejem" panaszra is kiváló. Ha nem tudsz angolul, még írok róla, csak most mennem kell! :wink:

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Sziasztok!

Nálunk a nagy még rákéredzkedik cicire (tavasszal múlt 3). Úgy látom, hogy nagyon kell neki néha, főleg, ha valami magyon bántja/beteg, stb. Nekem sokszor fura a pici után őt szoptatni, de jó is egyben. Talán a testvér-dolog így jobban emészthető neki...

Orsi
osoa75
 
 


Sziasztok! Én még most vagyok itt először, a neven Erika.

Van egy 5 és fél hónapos kis fiam, akit szerencsére még szoptatok.
De sajnos minden fajta jóakaró tanács hatására engedtem és elkeztem játszó cumit használni (ezt sajnos már elég régen) és cumisüvegből teáztatni a gyereket (ezt pár hete).

Meg is lett az eredménye! Cumizavar!

Egyideje már tapasztalom, hogy néha néha elutasítja a cicit és már nem cirógatja úgy mint régen. Ma délután volt egy megrázó élményem vele. Kaja időben kifeszítette magát, sírt és nem volt hajlandó cicizni. Gondoltam szomjas és adni akartam neki teát csőrös pohárból, de ordítva kiköpte. Ekkor jutott eszembe a cumisüveg, pár korty teával odaadtam neki és láss csodát teljesen megnyugodott, úgy mint régen a cicin, ekkor elvettem tőle és ordítás. Cicivel kínáltam, kifeszítés és ordítás, végül nagy nehezen elfogadta a cicit.
Ekkor döbbentem rá, mi a helyzet.
El is tüntettem a cumit és az üveget is a házból, de sajna elég nyűgös volt a nap. Este elalvás előtt is csak a cumisüveget kereste, nem volt megelégedve a cicivel, bár azért elfogadta, de sírdogált közben.

Volt esetleg valaki ilyen helyzetben már? Visszafordítható még ez? Fogja-e még ugyanúgy szeretni a cicit mint régen? Mit tegyek, hogy ne legyen sírás a cicin?
erikamol
 
 


Ilona: Ez aztán az elhatározás! Gratulálok! :) Remélem, sikerülni fog! Amúgy szerintem előbb LLL-essel beszélj, utána védőnénivel. Nagyon sok védőnőnek gőze sincs ennél egyszerűbb szopis kérdésekben sem - tapasztalatból mondom. Persze lehet, hogy a tied nem ilyen. Reméljük. De az LLL garantáltan megfelelő infóval lát majd el! :)
Ha esetleg lenne majd kedved, beszámolhatnál a tapasztalataidról! Nagyon érdekelne! (Mikor először olvastam, hogy ez lehetséges, olyan hihetetlennek tűnt! De tudom, hogy meg lehet csinálni. Sok erőt hozzá!)

Viki: ezen már én is annyit gondolkodtam, hogy vajon meddig? Szerintem ha egy nyolcéves szopizni akar, ott valami gáz van lelki téren :roll:
De őszintén szólva én már a négy-öt évet is sokallom. Persze tapasztalatom még nekem sincs, de mai fejemmel azt gondolom, hogy azért a szopizás mégiscsak a babasághoz tartozik, nem egy nagyóvodáshoz. Aztán lehet, hgy majd változik a véleményem, ki tudja :roll: MEg igazából még abban is bizonytalan vagyok, hogy szoptathatom-e majd Bobót, ha kopogatat a kistestvér, mert voltak gondok,a terhességem alatt.

Amúgy pedig azt mondják az okosok, hogy az éremnek két oldala van, vagyis ha a mama már nem szeretné, tudassa gyerekével, és válassza el (persze nem a három hónapost... értitek, na!) És abból amit írtál, Viki, nekem úgy tűnt, hogy ez az anyuka nem igazán lelkesedik a nyolcévese ötletéért :?

KépKép
livus
 
 


Erika: ezt már olvastad? http://www.lll.hu/node/6

És nem jön a foga is még ráadásképpen esetleg?

Kitartást kívánok az elhatározásodhoz!!!!!

KépKép
livus
 
 


Szia Livus!

Köszi a tanácsot, megnézem.
erikamol
 
 


Erika: tüntess el minden cumit, cumisüveget. Kínáld a cicit!

Sajnos ezen én is keresztülmentem a nagyobbikkal, cumi, táp pótlások (még kisebb volt, 3 hónapos körül)....egyik reggel eldöntöttem, hogy VÉGE! Ezt csak így lehet, nem fokozatosan.
A cumit nem vettük el mi tőle, de most már emiatt is verem a falba a fejem...de hát tudod, holtáig tanul az ember! :wink: Sok sikert!
L

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Köszönöm lányok a jótanácsokat, LLL mostmár tudom micsoda, találtam néhány infót, nem tűnik nehéz diónak (nem akarok nagyképű lenni, hiszen majd kiderül), remélem így is lesz.
Minden jót, sok szép egészséges gyermektet kívánok nektek!
bbilona
 
 


kedves liv731, angolul nem tudok, megnéztem az informed .hu-n, de meglepődtem egészen másra ajánlja és a hatóanyaga is más, valószínűleg nem egyezik. Édesanyám gyógyszertári asszisztens, majd megkérem nézzen utána ő is. Ha tudsz ról apár sort összefoglalásképpen megköszönöm.
bbilona
 
 


Szia Ilona!

Tudom, mindenki ezzel kezdi :wink: ...ez egy gyógyszer valami emésztési zavarokra jó, a tejszaporítás a mellékhatása, ugyanis az agy prolaktintermelését serkenti. A gyógyszer egyébként szó szerint semmire sem jó, viszont a mellékhatása remekül használható! Szóval ne ijedj meg tőle, én sok nőt ismerek, aki szedi, minden gond nélkül. Egyik ismerősöm ikreket szoptat, és szinte semmi teje nem volt, a férje háziorvos, ő írja fel neki. (Jómagam is orvos vagyok, és nyugodt szívvel ajánlom. )
Magyarul semmi info-t nem találtam róla, azt hiszem, itt az ideje, hogy a blogomban írjak róla egy nagyobb összefoglalót-magyarul! :wink:

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Köszönöm Livi, akkor ha kell és nem tudnának róla erőszakos leszek és kipróbálom. Nagyon aranyos tőled, hogy segítesz, jól esik. Már alig várom, hogy megpróbálhassam :D
bbilona
 
 


Motilium? A férjem szedi a refluxára. Egyszer Flóra is bevett egyet, hirtelen lekapta az asztalról a reggelinél és már le is nyelte. :oops: Aggódva hívtuk azonnal a gasztro-ent orvost, aki felírja a férjemnek, azt mondta, semmi baja nem lesz, maximum aznap nem kakil. Nem is lett semmi :) Még kakilt is. :)

Ilona, tök jó, hogy belevágsz ebbe, nagyon drukkolunk nektek. :) Majd feltétlenül írd meg a tapasztalatokat.

Erika, ez tényleg csak drasztikusan megy, nálunk is volt az elején. Esetleg jobban elfogadhatja a cicit félálomban. Ha nagyon éhesnek/szomjasnak gondolod, és még mindig nem kell cici félálomban, esetleg sétálva, ringatva sem, feltétlenül kanállal vagy pohárból próbáld megetetni. Ha túléltétek a nehezét (nálunk 4-5 nap volt), később ugyanúgy fogja szeretni a cicit.

8 éves szopizása tényleg fura, bár mivel nem ismerem őket, nem nagyon tudok véleményt formálni. Azt tudom, hogy a legtöbb gyerek, ha természetesen megy az elválasztódás, 2 és 4 éves kora között válik meg a cicizéstől önszántából, de nagy egyéni eltérések lehetnek. Egy nagyobb gyerekkel már sokkal könnyebb egyébként szabályokat felállítani, például "csak otthon cicizünk" Ez már nálunk is így van, kivéve persze ottalvás és egyéb vészhelyzet esetén, de a múltkor pl. az 5órás vonatút alatt is megértette, hogy majd otthon kap. Mondtam, cumizza addig az ujját, és hajazzon. Így is tett kis morgolódás után. Ha zavarja az anyukát az óvodás szopizása, szerintem nagyobb trauma nélkül el lehet választani, ha elég sok testközelséget, odabújást kap más formában. Ide kapcsolódik: akkor az együttalvás hány éves korig normális? Én nem szeretném a gyerekeket idejekorán kipakolni az ágyból, így fel vagyok készülve, hogy akár kisiskolás korukban is "ágyrajárók" lesznek.

KépKép
KépKép
safrany
 
 


köszi sáfrány, aranymaszat vagy :D
bbilona
 
 


Safrany: hogy érted ezt?! az együttalvás teljesen abnormális! :wink: :wink: :wink: (gondolom, te is hallod ezt eleget...)
Mi úgy döntöttünk a férjemmel, hogy mihelyst szólnak a lányok, hogy külön szoba kell, azonnal megoldjuk. Addig azonban nem eröltetjük. A kétévesem még egyáltalán nem érett meg erre, de mi se akarjuk, olyan jó a gyerekekkel lenni éjjel is! Egyébként 5-6 éves kor körül jön el az idő.

Én mindig ezt a cikket lobogtatom, ha piszkálnak!

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Sziasztok4

Köszi Safrany a bíztatást! De most nagyon el vagyok kenődve.
Nehéz nap volt, nem is a nap inkább az este! Szerencsére azért el-elfogadja a cicit ha nagyon éhes/szomjas, de mindíg kifeszíti előtte magát, sőt még félálomban is, de nappal még nem sírt. Ahogy közeledett az este egyre jobban jelentkeztek a kicsin a cumi megvonási tünetek: nyűgösség, sírós hangulat. Mindíg megkínáltam a cicivel, de este már sírt amikor meglátta, sehogy sem akarta elfogadni. Szinte rá volt írva a gyerekre, hogy "anya add ide a cumisüveget, mert így nem tudok elaludni!"
Vagy két és fél órát "szenvedtünk" mire el tudtam altatni. Hol elfogadta a cicit, hol elutasította és kegyetlenül sírt, persze sírtam én is vele. Igyekeztem nem a szájába dugni a bimbót, hanem csak az arca elé tenni a mellem, hogy ő kapja be. Persze csak sírt, de néha meggondolta magát és bekapta, majd elengedte. Aztán a végére szerintem kimerült, és egy cicizés alkalmával elaludt.
Szörnyű volt látni ahogy szenved, pedig alapjábavéve egy nyugodt, kiegyensúlyozott baba.
Nem tudom milyen lesz a holnap, de ki fogok tartani.

Szerintem minden cumira és cumis üvegre rá kellene írni nagy betűkkel, hogy CUMIZAVART okozhat a szopós babáknál, úgy mint a dohányárura is ráírják, hogy káros az egészségre (törvénybe kellene foglalni).
Felháborító, hogy sok baba ezek miatt hagyja abba a szopást idő előtt megfosztva őket az anyatej minden pozitív hatásától.
erikamol
 
 


Sáfrány: És még nem indult be a tej a férjednél? :wink: :lol: Én mindig mondom az enyémnek, hogy néha igazán mellere tehetné ő is Bogit, mikor én mással vagyok elfoglalva. Hátha beindulna a tej neki is. :wink: :lol:

Erika: Nagyon nehéz lehet most mindkettőtöknek! :( De olyan jó, hogy rájöttél, mi a gond, meg hogy ilyen erős vagy! Miközben a hsz.odat olvastam, azt hittem, az lesz a vége, hogy mégis jött a cumi. De nem!!! :D :D
KITARTÁS! Ez a babád érdeke! Jól döntöttél! Majd számolj be, hogy haladtok!

KépKép
livus
 
 


Erika, én most egy kicsit eretnek dolgokat fogok írni. Ezért ha következetesen ki akarsz tartani akkor lehet inkább ne olvasd.
Én nem biztos, hogy így kitartanék.
Azt írod 5 és fél hónapos a kisfiad. 2 hét és elkezdenéd a hozzátápit ami mellé, biztos, hogy kínálsz majd folyadékot is. Persze azt lehet pohárból, de mondjuk útközben nem épp praktikus pohárból inni, szóval előbb utóbb befigyel majd valami cumisüveg szerű. Szerintem ez nem tragédia. Mi volt abban a teában??? (cukor?) számomra nagyon hihetetlen, hogy egy 5 hónapig csak szopó baba inkább a teát választja a finom édes tejci helyett. Persze ha édesített a tea akkor lehet. Én nem feltétlen írtanám ki a cumisüveget, de nem tennék bele mást csak tiszta vizet. És hát az se mindegy milyen cumisüveg. Érdemes odafigyelni rá, hogy lassabban jöjjön belőle a cucc mint a ciciből. Persze ha csak tiszta vizet raksz bele akkor lehet tök mindegy.
A játszócumiról viszont tényleg nem tudom elképzelni, hogy egy ekkora szoptatott babánál cumizavart okozzon. A cumi általában akkor gond, amikor még nem tanult meg jól szopni a baba és mivel a két dolgot különbözőképp kell, összekeverheti. Na de egy 5 hónapos már tuti, hogy nem. és mondhatjuk azt hogy gonosz cumi, de kérdem én, mitől jobb ha egy maci fülét rágja megnyugtatásképp és nem a cumit?
Szóval ha egyszer már rászokotattad arra, hogy cumival aludjon el, akkor miért pont most féléves korában, egyik napról a másikra akarod ezt megváltoztatni? Szerintem ez így nem fair. Az ekkora babáknál elvileg 3 nap alatt meg lehet váltani a világot, de az neki az örökkévalóság. és hát neked is elég rettenetes lehet.
Én nem bírnám 2 órát "sírni hagyni" altatás címen. Még úgy se hogy közben mellette vagyok. ennyire azért nem lehet fontos a cumimentesség. (egy 2-3 hónaposnál persze mást írnék)

na elég kusza lett, de vitaindítónak jó lesz
:)
savitri
 
 


nagyon jó témák merültek fel

8 éves szoptatása: szerintem nagyon könnyen bele lehet ebbe csúszni, ha mindig van otthon kisebb tesó aki éppen szopik. Hisz milyen alapon és mikortól mondod azt, hogy na most már lányom neked nem jár a jóból, de a kicsiknek még igen.
én egyébként épp ebből az elgondolásból már nem engedem, hogy Hana is szopizzon. Persze ha nem hagyta volna abba (kis rásegítéssel)amikor terhes voltam, akkor mg nem foglalkoznék vele. De így hogy már egyszer abba maradt így nem akarom, hogy visszaálljon a cicizésre. Ihat ő is anyatejet, de csak pohárból. Nincs is belőle semmi konfliktus, mert már nem emlékszik arra amikor szopizott.
Nagyon érdekes, de onnantól, hogy abbahagytuk, kb egy hét múlva már mintha kikapcsolták volna az agyában ezt a funkciót. Akkoriban még megengedtem volna neki, és olyan is volt hogy bekapta a cicit, de nem tudta mit kell vele kezdeni :shock: kb 1 vagy 2 héttel azután, hogy még cicin aludt el. nagyon furi volt.

Ilona, annyira jó hogy belevágsz :D engem nagyon érdekel ez a dolog. Amikor régebben olvastam róla, már akkor is nagyon feldobott, hogy ez lehetséges. Mindenképp számolj majd be a fejleményekről,nehézségekről, sikerekről. fúú nagyon izgi

együttalvás: mi ugyan nem alszunk együtt, de én nagy együttalvás párti vagyok :D Ha újra kezdhetném, én is családi hálószobát alakítanék ki. Szerintem az együttalvás bármeddig normális. Najó azért egy 20 évesnél már én is abnormálisnak mondanám, ha az anyjával alszik együtt valamelyik kortársa helyett :wink:
szerintem egy a lényeg, hogy apu és anyu találják meg a házasélet helyét a hálószobán kívül és ne az ágyukban alvó gyerekek okán hidegüljenek el egymástól.

Mi az öcsémmel egymás ágyába jártunk át annak idején, de nagyon sokáig én is anyámék ágyában kötöttem ki. Pedig én aztán az a generáció vagyok, aki csak 4!!! óránként kapott cicit és két evés közötti időt szigorúan a saját ágyában töltötte. De kisiskolás koromban hajnalfelé már az én szüleim se rúgtak ki az ágyukból ha odafurakodtam
:D

KépKép
savitri
 
 


[quote="erikamol"]
írta:
erikamolNem tudom milyen lesz a holnap, de ki fogok tartani.

Szerintem minden cumira és cumis üvegre rá kellene írni nagy betűkkel, hogy CUMIZAVART okozhat a szopós babáknál, úgy mint a dohányárura is ráírják, hogy káros az egészségre (törvénybe kellene foglalni).
Felháborító, hogy sok baba ezek miatt hagyja abba a szopást idő előtt megfosztva őket az anyatej minden pozitív hatásától.


Erika: le a kalappal! Szuperül csinálod, és nagyon sok kitartást kívánok, remélem, hamarosan megoldódik a helyzet!

Az utolsó mondatoddal nagyon egyet értek, és nagyon ciki, de biztos hogy az én kétévesemnél is bejátszott a cumi, hogy elhagyta a cicit.(nekem mondjuk több tényező is volt, terhesség, elfogyott a tej, stb. de akkor is!)

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Savitri: szerintem igazad van abban amit írsz, de az biztos, hogy minden baba más, és van, akit összezavar a cumisüveg, mert dől belőle. És a cumi is.

Én mikor abbahagytam Nórinál a pótlást (kábé 3 hónapos koráig kínlódtam), akkor minden üveg eltűnt a házból és mi poharaztunk, mikor 6-7 hónapos lett. Autóban is. De kibírható!

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Sziasztok!

No most lehet kiutáltok innen, de szerintem is igaza van Savitrinek a cumi kapcsán. És Erika ne haragudj, ha összezavarlak, de nálunk is volt ilyen periódus. Az én kislányom akkor 4 hónapos volt, amikor a 45 perces szopikból egyik evésről a másikra 5 percesek lettek :shock: és kész befejezte. Hiába próbáltam visszatenni a cicire úgy üvöltött mint akit ölnek, feszegette magát, szóval szörnyű volt. ÉS CSAK cumival volt hajlandó megnyugodni. Igény szerint szoptatott babáról lévén szó kapott enni mikor kérte, de mindig csak 5-10 percig evett, de nem igazán kérte gyekrabban mint addig (bár erre csak utólag, tiszta fejjel gondolkodva jöttem rá). Nálunk nem volt cumisüveg - 6 hós kora óta van egy a házba, hogy ha szomjas lesz az autóban akkor vezetés közben is meg tudjam itatni, de abban csak és kizzárólag víz van.
De visszatérve az eredeti történetre akkor annyira bepánikoltam, hogy nem akar enni a gyerek és el akarja választani magát, meg szopisztrájkol, vagyis minden átfutott az agyamon, hogy a tejem is majdnem elapadt. Aztán meg persze abból voltak az ordítások. A lényeg, hogy ez kb 2 hétig tartott, senkinek nem kívánom azt a két hetet, de a cumi mindig segített a megnyugvásban. Aztán mivel kitartó voltam és makacs, hogy Dorka márpedig akkor is szopizni fog kizárólag 6 hós koráig és szerencsére ő is tündérien és kitartóan szívta a majd üres cicit óránként, azóta is főleg szopizik :D
No ebből a kusza és kicsit zavaros sztoriból azt akartam kihozni, hogy a cumit én nem venném el a gyerektől, főleg hogy ennyire sír érte ( a cumisüveg szerintem is menjen - a csőröspohár szerintem nagy találmány), viszont a cicit gyakran odakínálnám. És ne félj a cumitól nem lakik jól, csak megnyugszik rajta, és talán könnyebben efogadja a cicit is nyugodtabb lelkiállapotban.

Remélem nem bántottam meg senkit, de ez az én tapasztalatom és véleményem.
Sziasztok!

Anita
Kép
Kép
dorkamama
 
 


Én azt gondolom, a cumisüveg teljességgel kihagyható. Nálunk legalábbis nem éreztük a hiányát, viszont hatalmas az előny, hogy soha nem kellett átszoktatni pohárra. Útközben sem hiányoltuk, pedig sokat utazunk, járunk-kelünk. Fél literes palackot szoktam vinni, meg poharat, de üvegből is gyönyörűen iszik kb. 9-10 hós kora óta. Szerintem csőrös 'varázsitató' sem kell, de ha már valami, inkább az, mint a cumisüveg.
Döbbenet, hogy Flórát még ma is hogy meghatja a cumisüveg (egyébként korábban pár hetesen kapott belőle lefejt tejet úgy 1 hétig). Van egy "játék" cumisüvegünk pár hete, elkunyerálta egy kisgyerekes ismerőstől, és képzeljétek, az első két este azzal aludt el cici helyett!!! Egy kétéves. Teljesen meg voltam rökönyödve.
Erika, szerintem jól teszed, hogy kitartasz, ezek fényében is (főleg ha sokáig, 1 éves koron túl is szeretnél szoptatni).

KépKép
KépKép
safrany
 
 


Erika!
Még ezt találtam anno:
"Előfordul, hogy a baba elutasítja az anyamellet. Szopás közben sírni kezd, megfeszíti magát és elengedi a mellet. Egy idő után egyáltalán nem hajlandó bekapni a mamája mellét. Ezt nevezzük szopási sztrájknak. Leggyakoribb oka valamilyen fájdalom, pl. fogzás, fülfájás; ijedtség, cumizavar, de a mama erős tejleadó-reflexe is okozhatja. Lehet, hogy a mama új dezodort használ, új mosóport vagy más olyan illatanyagot tartalmazó készítményt, amely zavarja a csecsemőt. A menstruáció első napjaiban megváltozik a tej íze, csakúgy, mint egyes gyógyszerek vagy egy mellgyulladás hatására. Gyakran előfordul, hogy nem jövünk rá, mi váltotta ki a sztrájkot, s pár nap múlva a kisbaba ugyanúgy szopik, mint azelőtt.
Fontos, hogy az édesanya ne bizonytalanodjon el magában, ne érezze úgy, hogy kisbabája személy szerint őt utasította el! A baba egy számára kellemetlen helyzetet utasít el, s legalább annyi törődést igényel, mint szomorkodó édesanyja.
Mi a teendő?
A kisbabának ilyenkor időre van szüksége. Fontos a sok testkontaktus, a hordozás. Semmiképpen ne erőltessük a szoptatást, ne kapcsolódjon rossz élménye a szopizáshoz! Próbáljuk minél többször félálomban vagy alvás közben szoptatni! A legtöbb sztrájkoló kisbaba elfogadja a mellet félálomban.
Ha fog- vagy fülfájás okozza a sztrájkot, előfordul, hogy a kisbaba csak az egyik mellet utasítja el: nem szeret szopás közben azon az oldalon feküdni, ahol a fájdalom erősebb. Ilyenkor megpróbálhatjuk a bölcsőtartásban szopó gyermeket óvatosan átcsúsztatni az elutasított mellre, ahová így hónaljtartásban fog megérkezni. Nagyobb babát akár szembe is ültethetünk magunkkal vagy ha hanyatt fekszünk, ráhasalhat a mellünkre.
Mellgyulladás után megváltozik a tej íze, sósabb lesz. Vannak kisbabák, akik ilyenkor nem akarnak abból a mellből szopni. Ne erőltessük! "

Mostmár tényleg mentem, bocsi ha okoskodásnak tünt!

Anita
Kép
Kép
dorkamama
 
 


Ez jó ötlet...lehet szopisztrájk is, erről írtam egyszer a blogomba, ezt.Hátha pár ötlet segíthet.

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Hát, lehet, hgy én kőszívű vagyok, de én kidobnám a cumisüveget!

Persze ez rövidtávon garantáltan nagyon szar mindenkinek, anyának és babának is. De szerintem azt érdemes szem előtt tartani, hogy ez a hosszútávú érdeke mindenkinek: a babának azért, hogy sokáig kaphasson tejcit; anyának meg azért, hogy ne fejnie és cumisüvegeznie kelljen, mert a baba nem hajlandó szopni. Mert tény és való, hogy van ilyen.

Persze lehet sztrájk is, én is felvetettem, hogy nem a foga jön-e.
De ugyanennyi erővel lehet cumizavar is, ugyanis az is kialakulhat simán ennyi idősen is!!! :shock:

Erika! Most hogy jól összezavartunk (vagy nem?) szerintem hívj fel egy tanácsadót. http://www.lll.hu/telefon vagy http://www.szoptatasert.hu/belso.php?inf=hova
Hátha ő helyreteszi a dolgokat...

KépKép
livus
 
 


iigen a szoptatási tanácsadó jó ötlet!

és a cumisüveget hanyagolni. de én továbbra is azt mondom, a cumiról nem most kell leszoktatni. Ha eddig nem kavart be a szopiba, miért most tenné?

egyébként én a csőrös varázsitatót s cumisüvegnek hívom. a klasszikus cumisüveg nálunk se volt használatban soha.

Erika, nem lehet most könnyű neked, ráadásul mi is itt a te bajodon csámcsogunk. Remélem hamar rendbe jönnek a dolgok. Én nagyon szurkolok, hogy ismét visszaálljon a szopi a régi kerékvágásba. És le a kalappal előtted tényleg.

Én Hana közelébe 6 hónapig nem engedtem semmi cumisüvegfélét. Nagyon féltem a cumizavartól. Épp ezért cumit se terveztem, de ezt már a kórházban az első napon feladtam. Hana azóta is nagy cumista, de soha nem zavarta a szopiban. Viszont mindig nagy segítség volt, ha meg kellett nyugtatni. Ennek ellenére sose javasolnám egy újszülöttnek a cumit vagy csak úgy hogy közben felhívom a figyelmet a lehetséges veszélyekre.
Iván szájába már tömködtem, annyi jó tapasztalatom volt vele a nagylánnyal. Ő azonban sose fogadta el. De cumisüveget ő se látott az első félévben.
savitri
 
 


Savitri egyetértek, nekem is van egy cumistám...:)

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Sziasztok lányok!

Képzeljétek, felvettem a kapcsolatot egy LLL-es szoptatási tanácsadónővel (Schneiderné Diószegi Eszterrel) és ő is megerősített abban, hogy ne csak a cumisüveget, hanem cumit is hagyjam el.

A tegnapi nap viszonylag könnyebb volt, mint az előző. Kevesebb ellenállás, több cicizés. De gondolom közre játszott az is, hogy beteg lett a kicsi. Este belázasodott és ment a hasa is. Vírusos torokgyulladás. Az ügyeletes orvos kamilla teát javasolt még a sűrű szopik mellett. És ekkor elkövettem egy hibát! Megfőztem a teát és csőrős pohárból kínáltam, két-három korty után kiköpte és sírni kezdett. Mert hát a csőrős pohár is cumisüvegféle, és rájött, hogy ez nem az igazi. Szóval ez a pohár kilőve.
Szerencsére hamar meg tudtam nyugtatni és a cicizés is elég jól ment. (Gondolom a betegség és a láz miatt is.)

De a mai délelőtt újra el kapta egy sírási roham. Nehéz volt! Fájdalmasan nehéz. Az elején még próbáltam a cicivel kínálgatni, de még jobban sírt. Ekkor az Eszter tanácsára levetkőztettem pelenkáig, én is levetkőztem felül, és szorosan öleltem, cirógattam. Egy idő után kezdett megnyugodni, amikor úgy láttam, hogy teljesen megnyugodott, oda fordítottam a cicihez, s mintha a legtermészetesebb dolog lett volna, jóízűen álomba cicizte magát. Óriási megkönnyebbülés volt és nagy boldogság, talán megéri kitartani.

Vissza gondolva, akkor követtem el a legnagyobb hibát, amikor 2 hetes korában odaadtam neki a cumit (sebes volt a mellbimbóm, fájt a szoptatás), majd 9 hetesen három napon át napi kétszer pótlást adtam cumisüvegből, mert kevés lett a tejem, hála a cuminak. Ez után még sokáig nem került elő az üveg.

De ezek a megmagyarázhatatlan sírási rohamok kb 12 hetes kora óta jelenkzetnek. Semmivel sem lehetett megnyugtatni, cicivel meg pláne nem. Többször el is vittem az orvoshoz, aki azt mondta biztos a hasa fájt, mert ott éppen minden rendben volt, nem sírt és nem fájt semmije, még az ínye sem volt megdúzzadva. Pedig mondtam a dokinak, hogy nem tudtam megszoptatni...

Az üveget kb. 17 hetes kora óta használom rendszeresen (óriási hiba volt). Édesítetlen teával kínálgattam belőle. Sokáig csak rágicskálta, ivott egy-két kortyot és kiköpte. Csak múlt héten kezdte el megszeretni, meg is lepődtem rajta.
És ekkor kezdett el látványosan is naponta többször visszautasítani a cicit, ha el is fogadta olyan idegesen szívta, majd kiköpte.

Remélem meg lehet változtatni még a dolgot és vissza lehet terelgetni őt a cicihet, úgy hogy szeresse is. Nagyon fájna ha nem kellenne neki többé. Nagyon szetném őt 1 éves kora után is szoptatni. Rettenetesen haragszom magamra, amiért engedtem a tanácsadóimnak: édesanyám és anyósom szerint is biztosan szomjas az a gyerek, ebben a nagy kánikullában, miért nem adok neki teát?
Hát igen, ők még így neveltek minket. Nem is szoptam, csak 8 hónapig és állítólag nagyon sírós baba volta. A húgom is csak 4 hónapig tartott ki. Hát igen, a cumisüveg!
Anyukám nem is akarta elhinni, hogy létezik ilyen, hogy cumizavar.

Bocs, hogy ilyen sokat írtam, de olyan jólesett kiírni magamból.
Köszi, sziasztok.
Jó hétvégét mindenkinek.
erikamol
 
 


Erika, én nagyon örülök, hogy ilyen részletesen beszámolsz. Meglátod meglesz a kitartásod eredménye, hamarabb mint gondolnád.
Nagyon rossz amikor betegek a picurkák. :( simán sírhat attól is, hogy vacakul van, fáj a torka. Szerintem nagyon bízatóakat írsz.
és akkor hajrá cumiírtás és ÉLJEN A CICI :D
savitri
 
 


Erika,
most olvastam vissza a topikot, nagyon sok erőt és kitartást kívánok a döntésedhez! Annyit ajánlanék még, hogy nálunk a hordozás mindig megnyugvást jelen a kisfiam számára, nem tudom használtok e hordozókendőt. Nekünk se cumink, se cumisüvegünk és ha Nándi nyűgös és nem kér cicit, akkor a hordozás mindig beválik. De talán ebben a lányok(Livi, Savitri) is meg tudnak erősíteni.Talán fokozatosan be lehet vezetni cumi helyett. de ezt csak a józan paraszti eszem mondatja, nem biztos, hogy így van.

Eszter

Kép
esztercica
 
 


Erika: szuper! Nagyon jól csinálod, le a kalappal! :wink:

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Erika, nagyon szuper, hogy ilyen kitartó vagy! :) Nincs veszve semmi, szépen vissza fog szokni! Szerintem is segíthet a hordozás is, hogy növeld a komfortérzetét és újra ráérezzen a testközelség ízére, na és a meztelenkedés! Nekem is eszembe juthatott volna, de olyan rég volt - annak idején nekem is pont S. D. Eszter tanácsolta ezt hasonló helyzetben.

KépKép
KépKép
safrany
 
 


Erika!

Ismeretlenül is örülök, hogy haladtok! Sok kitartást és tényleg nincs visszafordíthatatlan dolog a cicizéssel! Jobbulást a picikének és HAJRÁ CICI!

Anita
Kép
Kép
dorkamama
 
 


... és akkor jött a cumi...

hát igen, nagyon nehéz volt a mai délután egészen estig. Nem bírtam tovább, rettenetesen fájt, hogy sír és nem tudom megnyugtatni.
... odaadtam a cumit és megnyugodott, utána pedig ciciztünk.

Most utálom magam, hogy hagytam sírni, igaz, hogy végig a karjaimban volt, cirógattamm, szeretgettem, de sajnos nem tudott megnyugodni. Fájdalmat okoztam neki...

Nem tudom mi lesz holnap...
erikamol
 
 


HAJRÁ! HAJRÁ!

KépKép
livus
 
 


Sziasztok!

Kétrdezném, van-e valakinek tapasztalata kis korkülönbséggel született gyerekekkel?

A lányom 7 hónapig szopott, de félig tápszeres volt, végigbénáztuk az elejét, s nagyon megszenvedtük.

21 hónap van köztük, a fiam egyelőre úgynéz ki egy szopógép, gondoltam megpróbálom az igény szerinti szoptatást. Most elkerült mindenféle bimbósebesedés-gennyesedés, ami a lányomnál 2 hónapon át volt, de van egy gondom.

A lányom nagyon féltékeny, s ez akkor jelentkezik, mikor Benit szoptatom.
Viszont Beni egyre jobban afelé tart, hogy egész nap cicin lógna, ráadásul valószínűleg hasfájós is.
Ha első baba lenne, nem lenne olyan érdekes, de most itt van egy 21 hónapos is, nem tehetem meg, hogy egész nap ciciztessem a kicsit.

Van gyakorlati, praktuikus ötletetek, mit lehet kezdeni a helyzettel?

(Azt már ezren modnták, hogy olvassak neki mesét, játsszunk közben, ezt meg is teszem, de nem mindig jön be, s olyankor nagy a hiszti). Kapcsoljam be neki a tévét?:oops:Eddig nem nézte.


Lehet egyáltalán igény szerint szoptatni második /többedik gyereket? egész éjjel szopik, nappal meg a nagytól nem tudok aludni, nem tudom, meddig lehet ezt bírni.


:oops:

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Szia Uxi!

Nálunk 20 hónap van a 2 lány között, a kicsi igény szerint szopik 4 hónapja. A nagy nem féltékeny, tehát könnyű a helyzetem, de azért nekem is ki kell találni szórakoztató dolgokat...általában mondókázunk, énekelünk, teszek ki neki csipegetnivalót, olvasunk a könyveiből...most már nagyon megszokta, általában a közelünkben játszik, épít, stb. Néha szopizik keveset a másik ciciből... :D

tévénk nekünk nincs, ezért nem is javasolnám...szerintem hagyj neki időt, hadd szokja a helyzetet!

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Szia Uxi!
Nem írtad, mekkora Beni, de ahogy Liv is írja, idővel talán a nagy is szokni fogja a helyzetet, meg a kicsinél is kialakul valami ritmus. Szerintem segíthet mindenkinek, ha sokat hordozod Benit, talán nem kér annyiszor cicit, mert kevésbé nyűgös az állandó testkontaktusnak köszönhetően, s szoptatni is tudsz a kendőben úgy, hogy valamivel mozgékonyabb maradsz, így elérhetőbb a nagy számára. Van, akinél a nagytesó féltékenységére is jó hatással van a kendő.
Szopi alatt én lehet, hogy adnék a nagynak valami nagyon érdekes, rég látott dolgokkal teli kipakolható táskát vagy dobozt, én pl. ha netezni szeretnék, amit sokszor rosszul visel, akkor szoktam bevetni ezt a trükköt.
Éjjel együtt alszotok, vagy hogyan? Azért kérdezem, mert együtt alva még egy gyakran és sokat ciciző mellett is jóval többet lehet pihenni.
Egyébként nálunk 2 hónapon belül fog érkezni a második, a nagy 26 hós lesz akkor, s megmondom neked őszintén, én is tartok hasonló problémáktól, de bízom benne, hogy nekünk is sikerül, hiszen azt látom, megy ez sok helyen! :)

KépKép
KépKép
safrany
 
 


Uxi, nálunk is 22 hónap a különbség és bizony voltak nehéz percek.
Volt, hogy amíg Ivánt szoptattam, Hana üvöltve toporzékolt és lilára sírta a fejét a lábaimnál, én meg csak nézetm bambán, mert nem jutott eszembe semmi értelmes reakció. Rettenetes volt. Nyilván amint éreztem, hogy a pici már csak lóg a szeren, leraktam és megvígasztaltam a nagyot. A kicsi is jóval többet sírt, mint annak idején a nővére, hisz nem tudtam ott teremni az első nyikkra, de ezeken a problémákon szerintem csak könnyít az igény szerinti szopi. Legalább azt nem kell megtervezned, hogy picurka mit és mikor eszik.
Napról napra könnyebb. Nekem is hordozás jutott eszembe. Főleg ha megtanulod a hátadon vinni a picurt, akkor ugyanis teljes testtel a nagy felé tudsz fordulni, de közben a kicsinek is megvan a testkontaktus. Sok baba nem is a tejcsi, mint inkább a testközelség miatt cicizik annyit, ezeket a szopikat nagyon jól kiválthatja a hordozás. és csak az elején van az hogy éjjel nappal rajtad lóg.
Nálunk az is nagyon sokat segített, hogy mindennap elmentem a sarki boltba a naggyal kettesben, mikro már apának átpasszolhattam a kicsit.
Lehet igény szerint szoptatni a többediket is, de nem könnyű az eleje. Persze szerintem sokkal nehezebb lenne ha nem igény szerint szoptatnád. A nagy nagyon hamar megtanulja majd, hogy ha a picinek enni kell akkor nincs mit tenni enni fog. Nálunk is kap a nagyobb az anyatejből, de csak pohárból. Meg sokat hangsúlyozom, hogy ő már mennyi mindent csinálhat amit, mondjuk Iván nem mert pici.

Szóval a szoptatásoknál nincs mese, el kell viselnie a nagynak a szitut. De pl én azt is megcsináltam, hogy amikor a nagy reggelijével bíbelődtem, nem rohantam a picihez az első nyikkra, hanem jó hangosan megjegyeztem, hogy most várnoid kell kicsim mert Hana reggelijét csinálom.

Ma már nincs ordítva féltékenykedés, pedig tényleg elég rémisztően indult. Visszagondolva az első két hónap volt nagyon kemény. A harmadik hónap végére meg tényleg mondhatom összerázódott a család, mindenki megtalálta az új helyét és szerepét.

ez nyilván szörnyen soknak hangzik egy 2 hetes baba mellől, de hidd el a másodikkal az idő is sokkal gyorsabban megy.
Mire megsárgulnak a levelek, a nagy már arra se fog emlékezni, hogy valaha egyke volt.

KépKép
savitri
 
 


Savitri: ezt jól leírtad! Ami még nekem sokat segít, az a naggyal cinkoskodás. Pl. mindig jókat kuncogunk, ha Sári lebukja magát, vagy ha vicces arcokat vág, segít mindig pelenkázni, öltöztetni, mosdatni, és én is mindig mondom neki, hogy bezzeg te már milyen ügyes, önálló stb. vagy... úgy látom, ez nagy segítség.

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
liv731
 
 


Sziasztok!

Köszi az ötleteket!

Hordozókendőnk nincs, vagyis kaptunk egyet külcsön, de szeritnem az nagy, Eminél próbáltuk, de se ő sem én nem szerettem. Hátha majd most beválik.

AZárt biztató, hogy javul majd a helyzet, egyelőre elég reménytelennek látom.

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Uxi,
ha még csak két hetes a babád, tényleg a legnehezebb korszakban lehettek, hiszen még nagyon új lehet a helyzet a nagynak, egészen biztos, hogy javulni fog a helyzet, ahogy Savitri is írja. Jó, ha kicsit le tudod passzolni Apának a picit, hogy legyen olyan időszak, amikor csak a nagyra figyelsz - én is ezt tervezem. Ezért most Apával együtt megyünk hordozókendő tanfolyamra, hogy ő is tudja majd hordozni a picit :) Kicsi az esély rá, hogy túl nagy lenne a kölcsönkendőtök, mert a lelógó végeket majdnem mindig van hova tenni. Viszont egyedül elég nehéz megtanulni hordozni. Megmutatta neked valaki, hogyan kell? Esetleg körülnézhetsz tanfolyam ügyben a www. hordozokendo.hu-n, ha elszánod magad a kendőzésre. Hidd el, érdemes :)

KépKép
KépKép
safrany
 
 


Uxi, nagy hordozókendő nincs :lol: ahogy Sáfrány is írta, a felesleget mindig el tudja tekerni valahova az ember.
és a tanfolyamot én is nagyon ajánlom, bár gondolom most nem nagyon szeretsz az icipicivel kimozdulni
Nálunk ha úgy alakul, mindig én kötöm apára a gyereket, de sajna apa nem egy nagy hordozós lélek, még táskát se visz magával soha, vagy ha muszáj akkor végig morog :roll: pedig még ergo-t is kapott :lol:
savitri
 
 


Hát, megnézem azt a kendőt... Marha hosszú. Egy nálam 30 kilóval nehezebb és 12 centivel magasabb anyukától kaptam. S vékony lenből van, egy használat után úgy néz ki, mint valami rongy. MInden kendő ilyen?

Valaha megmutatták (egy kis füzetet kaptam) hogy kell, de már nem tudom. MaJd megyek oktatásért a szomszédba, ők is használnak. :wink:

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Mi újság, Erika? :)

KépKép
livus
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?