Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok !

Igen az az a topik amit zsuzsoo is irt. Ott irnak azok a lányok akik mostanában szültek a szabolcsban. Azt hiszem azért történt valami pozitiv változás ott, mert a leirtakat az ott dolgozó kolléganőim is megerősitették. Próbálnak egymás elveihez igazodni, és ez azért már jó jel. Remélhetőleg ti is nyugodtabban vágtok neki a szülésnek, ha egy picit barátibbak a körülmények.
Persze még sehol sincs a mostani állapot a miénkhez képest, de legalább már mozdult valami !!!
Pusz
nadimo
 
 


Sziasztok csajok!
Nem vesztem el csak pakolok ezerrel. 1.-én megkaptuk a kulcsokat és már lassan , de biztosan rámolok. Ne tudjátok meg milyen káosz van itthon. :evil:
Közben másik ezerrel dolgozom.Káosz II. :evil: Nyúznak a mamák a szép őszi babaruhákért. Hát nem hagyhatom őket cserben :D
Vicsok! Várlak téged is, hogy fészekrakó hajlamaid kiéld. :) Iwiw Branto bababolt

Csilla!
Én is örültem a talinak, kár hogy kicsit rumlis lett a vége.
Igen emlékszem, de majd változik. Boninak én is boldog névnapot kívánok, ha személyesen már elfelejtettem. :oops:

Manóci!
Itt vagyok! :D

Kép
flocika
 
 


Csilla,Domi nevében is köszönöm a köszöntést!! :)
Flocikám,írtam neked iwiwen! :D
Manó,Domi még köhög,de esedékes lenne lassan a látogatás,ha lassan is,de talán még idén odaérünk :lol: .

Dorcsi,Domcsi,Kriszti
doktorkitti
 
 

 
 

Nadimo!Boldogságos születéses napos :D :D :D !!

Dorcsi,Domcsi,Kriszti
doktorkitti
 
 


Nadimo, Isten Éltessen Sokáááá!!!!!

Kép

Kriszti,Igyekezzetek nekem meggyógyulni ám :wink:

Floci,köszi, pussz :)

Holnap megyek a 6 hetes kontrollra.A Szbolcsba hívott Kele :? Majd körülnézek,bár szerintem nem változott semmi, uo. sz..r :!: De mindegy végülis én szerencsére csak egy vizsgálatra megyek már!
manóci
 
 


[quote="zsuzsoo"]W írta:zsuzsooaterlilly,
és mi a helyzet a szülőszobákkal? Te láttad?
Mennyi a legkisebb létszám szobánként?
zs


Kedves Zsuzsoo és Mindenki, aki szülés előtt áll!

Ma voltam a szülőszoba-látogatáson, vagy min, merthogy a szülőszobába nem lehetett bemenni, négyen szültek éppen, fél óra várakozás után csak az előtérig jutottunk. Ott a főbába tartott egy rövid, kb. 10 perces tájékoztatót. A szülőszobákat kb. 5 percig a nyitva felejtett ajtóból lehetett látni, szűk kis fakkok tényleg, fallal elválasztva ugyan, de ajtó helyett függönnyel, tehát ha többen szülnek egyszerre, akkor bizony minden hallatszik. Arról nem esett szó, hogy a vajúdás hol és milyen körülmények között zajlik. Szülni nem muszákj fekve, az ülő pozíció is könnyen megvalósítható, ha valaki azt szeretné. Saját hálóingben is lehet szülni, de kórházit is adnak automatikusan, nem kell mindjárt mosni... A szülésnél egy kísérő lehet veled, de pl. amikor ott voltam egy nagymami is kinn várakozott, és amikor megszületett a baba, az apuka szólt neki, és bemehetett a lányához/unokájához.

Egyébként tisztaság volt, és még csak az az undorító kórház szag se uralkodott nagyon.

A szülőszobára nem kell vinni semmit a babának, de utána napi 4 pelenka jár csak, hát azt azért érdemes vinni. 2-3 ágya szobákban van az elhelyezés, aki igényli 24 órás rooming-int kérhet, semmi akadálya, adnak légzésfigyelő párnát, ezt kell a babus ágyába berakni.

Ezen a ponton megjelent egy idősebb hölgy (majdnem azt írtam, hogy nyanya...), aki fennhangon közbeszólt, hogy dehát fél 3-kor kezdődik a szülésfelkészítő tanfolyam 4. része, ő ott mindent el fog mondani, fél 4-ig tart. A párommal baromira nem erre készültünk, szegény munkából jött el, így megkérdeztük, mikor lesz a következő tanfolyam, hát szeptemberben indul de még semmit sem tudnak, ugye. Azzal átvezényelte az egész bagázst az oktatási épületbe, vagy hova a bánatba, tehát effektíve se a szülőszobát, se a gyermekágyas osztályt, se a csecsemőosztályt nem látta senki. :?

Nekünk azonban nem volt kedvünk az oktatási épületben előadást hallgatni, nem ezért jöttünk, a páromnak ideje se volt nagyon, ellenben észrevettem a fal mellett álldogálva egy nagyon szimpatikus hölgyet, hát megkérdeztem, ki is ő (merthogy senki nem mutatkozott be, minek is, végül is csak velük fogunk szülni...). Kiderült, hogy a főnővér, és egy tündér. Készségesen felajánlotta, hogy üljünk le, és kérdezzek meg mindent nyugodtan, ami csak érdekel. Úgyhogy elővettem az A4-es listámat (nem viccelek!), és szépen sorban végigmentünk mindenen. Azzal kezdte, hogy hát bizony a kórház eléggé le van robbanva, és nem is nagyon fognak már hozzányúlni, mert novemberben költöznek a MÁV-ba. Ha valami nem működik vagy nincs (villany, WC-deszka, nem voltam szívbajos ezeket említeni), akkor a nővéreknek kell szólni, akik értesítik a műszakiakat. A szobákhoz külön WC van, a zuhanyzó viszont közös a folyosón.

Ha azt szeretnéd, hogy a babád ne kapjon semmi pótlást, a gyerekorvosnak kell szólni, úgy tűnik, ő a főmumus, ő az, aki dönt a gyerekek táplálásáról! A fekete teát megerősítette :( , de amikor látta, hogy ezen nem kis mértékben kiakadok ("dehát az rothasztott tealevélből van, én sem iszom olyat!"), akkor mondta, hogy akkor ezt mindenképp jelezzem a gyerekorvosnak. Cumisüveget felesleges bevinni, adnak.
Ha szeretnéd, hogy megtanítsanak a baba gondozására, bizony szólni kell, akkor segítenek. De sajnos nagyon kevesen vannak a csecsemősök, nincs kapacitásuk, hogy mindenkivel külön foglalkozzanak. De ha kéred, segítenek. senkit nem engednek haza úgy, hogy nem tudja, mitévő legyen.
Ha minden oké, a 3. nap hazaengednek, de ez igazából a babán múlik. Sokszor pont a 3. napon döntenek úgy, hogy picit besárgulnak (anno én is, tényleg), de az 5. napon szinte mindenki már biztosan hazamehet.
Ha császároznak, az pech, mert 6 ágyas megfigyelőbe kerülsz, és a babádat se láthatod, csak a 2. napon. Állítólag olyan állapotban leszel, hogy nem is nagyon vágysz majd rá... Hát, nem tudom. Ha szenvedek, legalább lássam az eredményét! Császár után, ha az orvos javasolja, adnak homokzsákot a pocakra.

Ha a szülésorvosnak nincs ellenére, szülés alatt lehet homeós bogyókat bevenni. Szülés alatt apuka fényképezhet, videózhat, és a baát elkísérheti a születés utáni vizsgálatokra. (Anyuka addig mással lesz elfoglalva...)

Hát, kb. ennyi. A fő tanulság: szólni kell, kérni kell, ha valamit szeretnél. És jóban kell lenni a gyerekorvossal.

Egyébként a HIETE-s topicon rengeteg infó van, igyekeztem nem ismételni azokat.

Üdv mindenkinek:

Waterlilly
waterlilly
 
 


Waterlilly,
nagyon aranyos vagy, hogy ezt igy leirtad! Nagyon sajnálom, hogy valójában semmit nem tudtatok megnézni. Mikorra is vagy kiirva?
Igen, a HIETE-s topikot rendszeresen olvasom. Láttam is egy képet a "szülőszobákról", az nem dobott föl. A barátnőm, aki ott szült, mondta, hogy nem csak ez a négyfakkos szülőszoba van, hanem van egy egyágyas, igaz az is függönyös, őt odavitték visszatartásra.
Egy kicsit megnyugtat, hogy nem muszáj fekve szülni - én szerintem úgy nem tudok.
Azt véletlenül nem kérdezted, hogy mi van akkor, ha valaki saját felelősségre fogja magát és hazamegy (mint a mávból annyian)? Azt már látom, hogy a gyerekorvos a főmumus, és ha az embernek ilyen tervei vannak, csak a legutolsó pillanatban kitaláljon valamit, amivel keresztbe tesz.
Ami a császárt illeti, anno a mávban engem késő du. császároztak, aztán rögtön odahozták a babát, és apát is beengedték egy kicsit. Én akkor tényleg elég kóma voltam, de ez sem törvényszerű, aztán korahajnalban kikapták a katétert, talpra állitottak, zuhany, wc, stb. és rögtön odahozták a babust, aki onnantól végig mellettem volt (tehát nem telt el 12 óra külön). Egyébként, a Hietes topikon olvastam az egyik lányt, aki császár után 2. napon haza ment a szabolcsból, annyira elege lett.
Egy kicsit lehangoló ezek után megnézni pl. az István szülészetének a honlapját...
Még egyszer köszi, és még lehet, hogy eszembe jut valamilyen kérdés :wink:
Zsuzsó
zsuzsoo
 
 


Zsuzsoo!

Küldtem neked privát üzenetet!
rozsaag
rozsaag
 
 


Sziasztok!

Nadimo! Sok-sok boldogságot kívánok!

Bocsánat hogy ismét bepofátlankodok ide de kiakasztott amit olvastam :shock:

Először is császár után egyáltalán nincs dögróváson az ember! Nekem császárom volt és 5 óra mulva felkeltettek és zuhany aztán át a szobába. Persze hogy fáj, de ha van az embernek gátsebe gondolom az is fáj. Ez csak hozzáállás kérdése. Én úgy mentem a programozott császimra hogy nagyon fog fájni utána de erős leszek és igenis mozgok minnél többet hogy hamar múljon. Volt hogy a 3.napon nem hitték el hogy császáros vagyok, úgy szaladtam. Persze mindenki más. De hogy ne legyen kedve egy császárosnak látni a babáját :shock: Ez nagyon gáz hozzá állás. Na és amin aztán felkaptam a vizet: tea, cumisüveg :evil: Én a 6 hós manómnak még egyszer sem adtam teát és senki ne is adjon neki főleg ne az első napokban mikor ott az értékes előtej :evil: A cumisüveget meg hozzávágnám a csecsemőshöz, ezt sértésnek venném, ne az üveget adják hanem támogassák a 24 órás bármikori szopit. Na és csodálatos gyerekorvosa lehet azoknak ott, nála kell jelezni hogy ne adjanak teát???? Hát ez alap hogy az újszülött szopik nem pedig teázik.

Hát lányok, én ezen most nagyon felidegesítettem magam. Imádom az orvosom, vele szeretném a következő babám is szülni de egyáltalán nem vagyok biztos abban hogy az új máv-ban, mert ha ezek a szabolcsban ezt művelik akkor a mávban sem hiszem hogy különbek lesznek. Nagyon nem szeretnék orvost váltani és remélem mire aktuális lesz addigra a régi szemlélet lesz megint.


Hú de kiakadtam :evil:


Ezer bocsánat ezért de :evil: :evil: :evil: :evil: :oops:

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


[quote="zsuzsoo"]W írta:zsuzsooaterlilly,
nagyon aranyos vagy, hogy ezt igy leirtad! Nagyon sajnálom, hogy valójában semmit nem tudtatok megnézni. Mikorra is vagy kiirva?
Igen, a HIETE-s topikot rendszeresen olvasom. Láttam is egy képet a "szülőszobákról", az nem dobott föl. A barátnőm, aki ott szült, mondta, hogy nem csak ez a négyfakkos szülőszoba van, hanem van egy egyágyas, igaz az is függönyös, őt odavitték visszatartásra.
Egy kicsit megnyugtat, hogy nem muszáj fekve szülni - én szerintem úgy nem tudok.
Azt véletlenül nem kérdezted, hogy mi van akkor, ha valaki saját felelősségre fogja magát és hazamegy (mint a mávból annyian)? Azt már látom, hogy a gyerekorvos a főmumus, és ha az embernek ilyen tervei vannak, csak a legutolsó pillanatban kitaláljon valamit, amivel keresztbe tesz.
Ami a császárt illeti, anno a mávban engem késő du. császároztak, aztán rögtön odahozták a babát, és apát is beengedték egy kicsit. Én akkor tényleg elég kóma voltam, de ez sem törvényszerű, aztán korahajnalban kikapták a katétert, talpra állitottak, zuhany, wc, stb. és rögtön odahozták a babust, aki onnantól végig mellettem volt (tehát nem telt el 12 óra külön). Egyébként, a Hietes topikon olvastam az egyik lányt, aki császár után 2. napon haza ment a szabolcsból, annyira elege lett.
Egy kicsit lehangoló ezek után megnézni pl. az István szülészetének a honlapját...
Még egyszer köszi, és még lehet, hogy eszembe jut valamilyen kérdés :wink:
Zsuzsó


Szia Zsuzsó!
Ami a császárt illeti, a főnővér annyit mondott még, hogy nagyban függ az, hogy a kismama mikor kelhet fel, attól, hogy milyen császár volt (tervezett vagy menet közben úgy alakult), és milyen állapotban van a kismama. Ja, és persze, szülés után apuka megkapja a babát, és utána együtt lehettek kicsit, hacsak nem altatásban végezték a császárt.
Ami a hazamenetelt illeti, saját felelősségre hazamehetsz gyakorlatilag akármikor. A nőgyógyászom (MÁV-os) mesélte legutóbb, hogy a felesége (!) a MÁV-kórházból (!) 2 óra után (!) hazament, pedig a férje éppen ügyelt, és nem tudott otthon lenni vele...! Ezt így baromira nem hinném el, ha nem az orvosom mesélné a saját feleségéről! Így viszont nagyjából lehet sejteni, hogy mennyi jelentősége van annak, hogy éppen hol fekszel szülés után... :D
waterlilly
 
 


Momi,Én ugyan nem csaszival szültem, tehát ahhoz nem szólnék hozzá, de a többihez igen!Teljesen egyetértek veled mindenben!!!!Én sem engedtem volna, hogy adjanak a gyerekemnek teát amikor ott a cici, és én is!Az én első babám is 6 hós koráig csakis anyatejet kapott az első pillanattól, és az volt a jó neki :) gyönyörűen a nagykönyv szerint fejlődött mind testileg mind lelkileg!
Na és a gyerekorvostól engedélyt????Hát ezen is megáll az eszem.Az az ÉN gyerekem, és azt csinál vele amit ÉN engedek!/persze, ha nem indokolja az egészségi állapota másként/

Drukkolok neked, hogy maradhass a Mávba, és a régi szemlélet szerint szülhess majd megint a kis megszokott körülmények közt! :wink: :)
manóci
 
 


Sziasztok!

Waterlilly, köszi, hogy leírtad a tapasztalataid!!!!!

Az a rész, amit császárral kapcsolatban írtál, engem is kiborít, ugyanúgy, ahogy Momit. Eddig mindenen sikerült túltennem magam, többágyas szülőszoba, pótlás, szar körülmények stb... de hogy a babámat csak a következő nap láthassam azt sehogy sem sikerül elfogadnom, megemésztenem. Az első babánk császárral született délután hatkor, hajnali négykor már felkeltem és reggel hatkor saját lábamon sétáltam át a csecsemősökhöz, hogy adják oda a bébit. Éjszaka egy percet nem tudtam aludni, annyira vártam már, hogy velem lehessen, hogy mondhat valaki olyat, hogy nem is vágyunk rá!!!!!!!!?????? És addig, ha sír megtömik amivel gondolják, mivel én mozgásképtelen leszek a műtét miatt??? Vagy külön családtagot kell bevinni a kórházba aki intézkedik a gyerekdokinál, hogy mit adhatnak a babának, vagy mégis hogyan képzelik???
emendora
 
 


Lányok !

MINDENKINEK NAGYON KÖSZÖNÖM A SZÜLINAPI JÓKIVÁNSÁGOKAT !!!!

NAGYON JÓL ESETT HOGY GONDOLTOK RÁM!

MINDENKINEK SOK PUSZI.

NADIMO :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :wink:
nadimo
 
 


Sziasztok!

Köszönöm hogy nem vetetettek meg a tegnapi hozzászólásom hangnemén, de még ma sem tértem magamhoz..... kiakasztó akárhányszor az eszembe jut :evil:


Szerintem ha semmi probléma nem volt a szülés közben akkor miért ne lehetne hazamenni? Hiszen sokan otthon szülnek, bemennek utána a kórházba kivizsgálásra ha nem jön házhoz a doki és mennek is haza. Bár én nem mernék, ki tudja mi lenne....
Bár ha belegondolok a kórházban is történhet akármi.... szóval ja :roll:


Lehet ha császira kerül a sor jobb lesz altatást kérni, amitől aztán nagyon parázom, de legalább felkelhetek ahogy az erőm engedi.... Hú már látom mivel fog eltelni majd a kilenc hónap ha jövőre összejön a tesó :evil:


Lányok! Ne haragudjatok nem szerettem volna senkiben felkorbácsolni az érzéseket, tudom ilyen szar pocakosan ezeket átélni és beletörődni a rosszba. Kitartást kívánok mindenkinek és hogy sikerüljön megvalósítan az álmaitokat a szülést és az azt követő napokaat illetően. Vigyázzatok magatokra és a manókra!


Néha belesek, hátha jó híreket fogok olvasni :roll:

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


[quote="emendora"]S írta:emendoraziasztok!

Waterlilly, köszi, hogy leírtad a tapasztalataid!!!!!

Az a rész, amit császárral kapcsolatban írtál, engem is kiborít, ugyanúgy, ahogy Momit. Eddig mindenen sikerült túltennem magam, többágyas szülőszoba, pótlás, szar körülmények stb... de hogy a babámat csak a következő nap láthassam azt sehogy sem sikerül elfogadnom, megemésztenem. Az első babánk császárral született délután hatkor, hajnali négykor már felkeltem és reggel hatkor saját lábamon sétáltam át a csecsemősökhöz, hogy adják oda a bébit. Éjszaka egy percet nem tudtam aludni, annyira vártam már, hogy velem lehessen, hogy mondhat valaki olyat, hogy nem is vágyunk rá!!!!!!!!?????? És addig, ha sír megtömik amivel gondolják, mivel én mozgásképtelen leszek a műtét miatt??? Vagy külön családtagot kell bevinni a kórházba aki intézkedik a gyerekdokinál, hogy mit adhatnak a babának, vagy mégis hogyan képzelik???


Szia Emendora és Momi!
A császáros résznél én is csak meresztettem a szememet, alig akartam hinni a fülemnek. Szerintem eleve a 6 ágyas szoba is gáz, igaz, az csak megfigyelő, 1 napig vagy ott, másnap már baba-mama szobát is kérhetsz. No de én is azt mondom, hogy ha már megvan az a gyerek, adják nekem ide, de sürgősen, mert nem állok jót magamért! Ha én császárral szülnék, és utána viszonylag jól érezném magam, fel tudok kelni, stb, én bizony kirohannék az újszülöttosztályra, mint Zrínyi. Egyébként apa nagy hozzápótlás-ellenség, rá lesz bízva a feladat, hogy tárgyaljon a gyerekorvossal. De nagyon remélem, hogy minden rendben lesz, és 24 órában velem lesz a baba, na és merjen csak közeledni valaki cumisüveggel... leharapom a kezét!!!
waterlilly
 
 


Manoci, Flocika!

köszi szépen a köszöntést Boni nevében is!

Mano! mi volta dokinál minden rendben?

Floci, kitartás már nem kell sokáig várni és végre a szép uj lakásba is beköltözhettek!

Dori!

minden ok?

puszi

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Csajok!!

most kaptam a nagy hirt és gyorsan megosztom veletek!!

ma délelött 10,17kor megszületett Mandala kislánya,Emese Piroska, 2310 gr,51 cm! mindketten jol vannak!!

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


ÉLJEN ÉLJEN GRATULÁLUNK!!!! ISTEN ÉLTESSE EMESE PIROSKÁT!!!!! Jó egészséget sok sok tejcit kívánunk!!!!!


Lányok, nem vesztem el...vagy mégis??? Szóval nem volt gépem, meg hát Bazsó baromira megindult , le se vehetem róla a szememet!! :)

KRISZTI, amit iwiwen küldtél, nem akarod kifejteni bővebben??? :wink:

Manó, hogy vagytok??

Flocika, hát sok sikert a költözéshez :) Brrr hamarosan én is...belegondolni is szörnyűűűűű :lol:

Kép
borso18
 
 


Sziasztok,

Mandalának nagy gratula Emeséhez
:) Jó picurka, még kisebb mint Hannus volt :P Ha tudtam volna.........meglátogathattam volna, mert ma voltam a Szabolcsba a dokinál!
Szerencse minden ok. Csilla,és Orsi köszi az érdeklődést!
Hát az a kórház, gyerekek.............mint a háborúban őskori ott minden!Már a kiíráson fennakadtam, hogy 14 éven aluli gyermek nem látogathatja az osztályt!!! :shock: :? ez az én gyerekkoromba volt!Na, mindegy ez a legkevesebb, de röhögtünk a férjemmel.Vizsgálaton az alagsorban voltam ami sem egyszerű.A dokikám viszont édes aranyos volt mint mindíg!Megkérdeztem nektek akiket érint, hogy mit tud mikor lesz a visszaköltözés, úgy néz ki csak november körül de semmi sem biztos.Egyenlőre ő is marad ez évben még, de jövőre ki tudja mi lesz?! :( Nekem majd csak rákszűrésre kell mennem legközelebb januárban!
Hát ennyi
manóci
 
 


Mandalának gratula!
Nem tudjátok, végül megcsászározták?

Az én dokim ma azt mondta, hogy a novemberiek azért reménykedhetnek, mert állitólag a fűtésszeszont már nem akarják elkezdeni a szabolcsban. Azt, hogy mikor kezdődik pontosan a fűtésszezon, senki nem tudja biztosan.
zs
zsuzsoo
 
 


Mandala !

Nagyon sok boldogságot kivánok én is.
Gondoltam hogy van valami , mert nem válaszoltál a privimre :lol:

Jó egészséget nektek és várom az üzidet :D



kcsilla27 : köszi a hirt ! :lol:


manóci :P :P puszi nektek, remélem minden OK

nadimo
nadimo
 
 


Manóci, ez azt jelent, hogy a nagyobbik gyerekemet (3 éves) nem láthatom, amíg bent vagyok????
emendora
 
 


Múltkor amikor bementem meglátogani a kolléganőimet, vittem az egész családot, férjestül ,gyerekestül.
Én is láttam a kiirást , de olyan lendülettel mentem be, hogy szólni sem mertek. Szerencséjükre :twisted: :twisted:

Az azért kicsit nonszensz hogy megtiltsák kik jöhetnek / jöhetnének látogatóba amig bent fekszem... :shock:

Egyébként a folyosón egy látogatási idő is ki van rakva, amin viszont én akadtam ki, ugyanis mindennap van látogatás, de vasárnap csak fél óra :shock:

DE aztán kiderült, hogy ez nem igy van, csak kintmaradt a régi papir :wink:

bizzunk benne hogy a portán a korhatáros is csak kintmaradt :?

nadimo
nadimo
 
 


Nadimo, köszi, csak az a baj, hogy túl sok a "ha", attól magától még nem akadnék ki, hogy nem jöhet be a kislányom, mert akkor legfeljebb kiszöknék :D , de annyi minden más van ami szintén esetleges és mi van, ha mindenből a legrosszabbat fogom ki, semmi nem úgy sikerül, ahogy szeretném, az első gyerkőc után is elég depis voltam, pedig ő a Mávban született, nagyon nem hiányoznak a Szabolcs utcai "harcok" és egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy szülés után lesz energiám vitázni az egész személyzettel.

Azért köszi, jó tudni és ha maradunk ennél a kórháznál, akkor nagy lendülettel jön majd be a párom a három éves gyerkőccel :D .
emendora
 
 


sziasztok!

Manoci!

örülök h minden rendben!azért az tényleg rémes lenne ha nem engednének be 14 év alatti gyerekeket.

Nadimo, nincs mit, amugy ha jol tudom programozott császár volt de nem akarok hülyeséget mondani! De én ugy tudom nem a Szabolcs utcaiban szült. na mindegy ha majd hazamennek és lesz egy kis ideje biztosan mindent megir nekünk!

Orsi!

elaludt végül Balázskád? mert láttam h maradtál msnen este!

puszi

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Emendora,háááát, nemtom.De szerintem ne törődjetek vele, én tuti bevinném :) De azért durva,nem?! :twisted:
Már bánom, hogy nem téptem le őket!!!!!! :lol: Azt kellett volna!
manóci
 
 


Csilla,

Hát sokáig bent voltam nála, a gép meg ment! Már azon gondolkodtam h magam mellé veszem, de nem akarom hozzá szoktatni! Végül elaludt, de éjjel sokat felsírt, elég nyüszike, azt hiszem úton vannak a következő fogincák!!

Reméelm legközelebb tudunk beszélni, olyan rossz h mindig ilyenkor jön rá, mikor veled dumcsiznék!!!

Kriszti ti merre vagytok????


Puszi ORSI

Kép
borso18
 
 


Flocika!

ISTEN ÉLTESSE SOKÁIG ANDRIST SZÜLINAPJA ALKALMÁBOL!!!!


lesz szülinapi buli vagy hasonlo???

tegyél fel majd képeket a kis szülinaposrol jo?

puszi

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Floci, Andriskának nagyon boldog 2.-ik szülinapot!!!!!! Kép
manóci
 
 


ISTEN Éltesse Andriskát születésnapja alkalmából!!

Kép
borso18
 
 


Sziasztok csajszikák!

Köszönöm szépen Andris nevében a szülinapi jókívánságokat.
Buli elmaradt. A fél lakás itt, a másik odaát. Dobozolok napok óta. A jövő hét talán könnyebb lesz, mert a gyerekeket szétosztogattam a nagyiknak. :D Ha minden igaz mához egy hétre már ott alszunk.Közben dolgozom is, a kollegina szabin van.
Ha már nem leszünk ekkora rumliban Tomi szülinapjával (16.-án)eggyütt megtartjuk. Azért már kapott egy Thomas vonatos könyvet, csak a tortázás várat magára.

Kriszti!
Néztem neked nacit, de még nem találtam meg az igazit. Amint van szólok.

Mandala gratula!!! Kérünk képeket és storyt!!!

Kép
flocika
 
 


Sziasztok!

Flocika :) Kicsit lekéstem, de nagyon boldog szülinapot kívánok Andriskádnak!!!
A Tiszánál voltunk pár napot, nem voltam netközelben, de gondoltam ám a kis kétévesre :D

Mandalának is nagy gratula Emeséhez, és a legjobbakat az egész családnak :D

J.

Kép

Kép
jucc33
Érd
 
 
 
 


Mandala,gratulálunk a kis jövevényhez!!! :D Egészséget,boldogságot kívánunk!!!
Andriskának,annak a vagány kis csávónak,pedig nagyon boldog születésnapot kí :D :D vánunk!!!!!!!!!
Mi hétvégén kint voltunk a hugiméknál,Vácon.Nem terveztük,hogy ott maradunk,de végül a fiúk bepálinkáztak,és úgy meg ugye nem vezetünk :D .Névnapokat,szülinapokat ünnepeltünk,volt földönalvás,kertben sütés,gofri,tábori hangulat,esti tűzrakás,sarazás az épp növekedő fűben,büdöske bimbó-letépkedés :lol: :lol: :lol: .Szóval jót buliztunk,tegnap este értünk haza.A kis unokahugi már 3 éves,hihetetlen,Ő is még csak most született.Épp beszéltük éjjel a kis történetét,hogy 33 hétre született,és kétszer olyan vagány meg vasgyúró mint az én pilinszka miss lányom :lol: :D .
Borsó,nem felejtettelek el,írok amint lesz időm,ígérem,Manó hozzád is megyünk lassan :D .
Dóóóóóri,ti?????????
Csilla,nektek meg milyen kis titkos randitok volt Flocikával?Lemaradtunk? :lol:
Jaj,Flocikám,bár már tartanánk ott mi is,úgy örülök,hogy sikerááál nektek,majd megyünk lakásavatózni!!!!A nacit pedig köszi!! :)

Dorcsi,Domcsi,Kriszti
doktorkitti
 
 


Sziasztok!
Abban szeretném a segítségeteket kérni, hogy hogyan műkődik most a nőgy-i rendelés a MÁV-ban. Felhívtam őket, időpontot szerettem volna kérni egy vizsgálatra, de össze vissza kezdtek kapcsolgatni, majd azt mondták, hogy nem kell időpont, be kell menni, majd ott sorra kerülök és ellát egy nyugdíjas kollega.
Ez tényleg így van???
Ezek szerint a mavszuleszet.hu honlapon található orvosok és rendelési idejük teljesen elavult?
Nem értem, légy szíves segítsetek.
Köszi: bambi
1bambi
 
 


Sziasztok, én január 4-re várom. És veletek együtt drukkkolok, hogy addigra a MÁV-ba mehessek. Az összes tesómmal ott születtünk, és én is mindíg úgy terveztem, hogy oda megyek. Erre tessék, jól beidőzítettem :-)

Kép
szõke
 
 


Bambi,hát ott most olyan össze-visszaság van, hogy létezik bíza, hogy nincs semmi rendszer, csak odamész, és aki épp rendel megvizsgáll! :( De, ha van konkrét orvosod azt javaslom keresd meg a mobillján, és ő mondja meg neked hol fogad!


Szőke, gratula a babádhoz :) tök jó, te is ott születtél?!
Nyugi, januárra már ott lesznek újra a szülések!!Én a múlt héten voltam a dokimnál, és ő azt mondta úgy néz ki, hogy a csúszással együtt novemberre már a mávban lesznek! :wink:
manóci
 
 


Sziasztok!

Segítségre lenne szükségem.
Gondolatban érlelődik a 3. gyermek, viszont nem tudom, hogy még a MÁV Kórházban van-e a Tidrenczel doki. A 2.-at nála szültem, s ragaszkodnék hozzá és a kórházhoz is. Bár én Pesttől 30 km-re lakom, szóval baromira nem tartozom a kórház körzetébe, de ez egyenlőre nem érdekes. Ha valaki tud róla valami információt, akkor azt megköszönném.

Köszönöm a segítségeteket: Ágas
kiss ági
 
 


Ágas,szia :) Tidrenczel maradt a Mávban.Többek között ő az egyik aki marad!!!Szerintem a magánrendijében el tudod érni, mert most elég nagy a keveredés.A kórházhoz meg lényegtelen, hogy nem tartozol, mert most úgy van a törvény, hogy a kismamák ugyanúgy mint régen, orvost is és kórházat is választhatnak, mindenféle plussz költség nélkül!!
manóci
 
 


Szia Manóci!

Köszönöm az információt, nagyon örülök a jó hírnek. Megnyugtat, hogy ott van még az orvosom, s lehet nála szülnöm. A területileg illetékes kórházba még meghalni se mennék, mert olyan gyatra. A szülés előtt most visszamegyek szeptembertől dolgozni, kezdődik a gyerekeknek az ovi, stb... bevallom, nagyon tele van a gatyám az új helyzettől. Főleg, hogy a mhelyemen, nagyon szemetek.

No, majd meglátjuk, mikor jön a harmadik.

Köszi még1x a segítséget, sziasztok: Ágas
kiss ági
 
 


Sziasztok!

Köszi a hiányolást, jelentem, még élünk :D
Először is Isten hozta az új jövevényt a topicunkban! Kívánunk babának és mamának jó egészséget és sok-sok boldogságot! Képet várunk! :D

Manó! Képeket tőled is várunk! Jól vagytok?

Andriskának boldog szülinapot kívánunk, kcisit megkésve! Flocika!Majd az új házban tartotok egy nagy bulit! Valamikor kimegyünk a boltotokba, ha nem sikerül eladni a babakocsit, nem veszitek be bizományba?

Újak! Isten hozott titeket!

Kriszti! Ne is mondd, milyen gyorsan megy az idő! Már kész vagyok teljesen! Az én lányom is lassan 2,5 éve lesz! Az a lényeg, hogy mi fiatalok maradunk :D megint nekiláttam a fogyinak, most igyekszem kitartó lenni. Muszáj leadnom legalább 10 kg-t! Eddig jól bírom, most 3 hete kezdet el (90 naposat).

Szóval jól vagyunk, csak húzós napjaink vannak. Blankának is nőnek a hátsó rágófogai, elég nyügis és erőszakos mostanában. Balázs is fogzik, ráadásul mászik és ül, már nem lehet nagyon egyedül hagyni. Pláne a kettőt egyszerre. Persze még véletlenül sincs olyan, hogy egyszerre aludna mind a kettő. Ha meg pihi van délután, én akkor pörgösk? mosogatás, felmosás és társaik. Mire végzek, már ébrednek is. Esténként meg nem nagyon van energiám már ide ülni. De azért minden nap olvaslak titket ám!

Nem találkozunk valamikor??? Jó lenne már Manó babáját is látni! Ha regenerálják a szigetet, nem megyünk ki megint?

NA megyek! Üdv mindenkinek!

Dóri, Blanka & Balázs
dóri78
 
 


Sziasztok!

Mandala férje vagyok. A lelkemre kötötte, hogy írjam meg Nektek, hogy 2007.08.09-én 10.17-kor megszületett Emese Piroska 2310 g-mal és 51 cm-rel. Császármetszés lett.
Néhány fotó. Sztem rövidesen ő is jelentkezik.

Minden jót Nektek!

Kép
Kép

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Mandala,
Isten hozta a kis jövevényt! És várjuk a beszámolódat.
zs
zsuzsoo
 
 


Jaj nagyon helyes kislány!!!! Mégegyszer gratula!!!!
Ugyanis tudtunk már róla :lol:


Büszkélkedni jöttem!!! Bazsó elindult :) Annyira édes ahogy feltartott kézzel egyensúlyoz!! Haláli!!
Ha nem bánjátok teszek is fel nektek videót róla!!! :)

http://videa.hu/play.php?v=Q6kotPnFAUMFDaUu

http://videa.hu/play.php?v=D4qrcn6U6733soAH

http://videa.hu/play.php?v=dbw1r1a0YzvaKLiX

Kép
borso18
 
 


sziasztok!

Orsi! megnéztem a videokat olyan hihetetlen h tiz honapos és már jár!!!ki gondolná..nagyon ügyes kisfiad van!Gratulálok hozzá!
MÉg nem tudom h kell,de én is ha felvettem Gábor szövegét fel fogom tenni valahova h lássátok, tudsz majd segiteni nekem ebben? olyan haláli szövege van..


MAndala! bocsi, utolagos engedelmeddel még akkor iziben feldobtam a forumba a jo hirt! Gyönyörü kislányod-kislányotok született!! Minden jot nektek! és jelentkezz majd!

Dori! jo h jelentkeztél végre! Minden rendben volt, hazataláltatok simán?kereslek majd priviben ok? Fogak..nem irigyellek, egyszerre mindkét gyerköcnél..tényleg Blankának hány foga van? megmutatja?mert Gábor nekem nem engedi h megnézzem.

Kriszti! nem volt titkos talink Flocival, csak már annyiszor készültünk összehozni és most pont ugy jött ki a lépés h meg tudtuk oldani mindketten (ha már eddig nem tudtam elmenni a forumos talikra h öt is megismerjem..)


puszi mkinek!

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Mandala!nagyon édes a picurotok!Kisebb manó is mint Hanna baba volt :) :) Várjuk majd a beszámolót!

Orsi, nagyon jóóók a videók!Nem semmi, hogy már így megy, milyen ügyi.De látom a cipőknél elcsábult :wink:


Dóri,de jó, hogy jelentkeztél már!Örülünk, hogy jól vagytok, taliban benne lennénk mi is már :wink: De szerintem majd csak, ha már nincs ilyen meleg!
manóci
 
 


Mandala, így újként is gratula. Eszményi kis babóca!

Bizony én is a MÁV-ban születtem:-)

Ajánljatok nekem onnét egy dokit, mert akihez régen jártam a Molnár doktor már nyugdíjas, pedig nagyon szerettem.
Lassan el kéne kezdenem szülészorvost keresni :oops:

Kép
szõke
 
 


Sziasztok!

Segítséget kérnék ha tudtok nekem felvilágosítást adni!

Eredetileg a MÁV-ban szültem volna, de a sors Úgy hozta, hogy a Szabolcsba fogok (elvileg szept.12.). Ifj. Kelemen Csaba az orvosom, de szabin van és át irányított a Dr. Petroczi Istvánhoz mert vannak vizsgálatok amiket meg kell csinálni. Ismeri valaki ezt a dokit? Van valakinek tapasztalata róla?
Én be vallom, hogy amikor a MÁV-ban töltöttem 2 éjszakát Ő volt az ügyeletes és nekem nem nagyon szimpi. :oops:
Akkor nem vizsgált meg semmi csak a külsőből tudom megitélni, amit tudom nem szabad! :shock: :oops:
Ezért szeretnék segítséget, hátha itt ismeri valaki.

Ha tudtok segíteni azt nagyon meg köszönöm!
Sziasztok!
Györgyi
kishusi
 
 


Kishusi
Dr.Kelemenhez hasonlóan lelkiismeretes és alapos kolléga.Ha Kelemenre rábíztad magad,bízd rá arra is,akit ő ajánl.És valóban...a doktort SEM a külső alapján célszerű megítélni...
vojõr
 
 


Vojőr!

Igazán nem akartam senkit meg bántani a kérdésemmel, véleményemmel!!!!
Van már rossz tapasztalatom a terheségem elejéről más orvossal és kórházzal, ezért is örültem, hogy a MÁV-ba kerültem, és annak is hogy egy szimpatikus fiatal orvos vett gondozásba. Talán az előzmények miatt vagyok ennyire gyanakvó. :oops: Meg lehet ezt egy kicsit érteni?
Persze gondolom, hogy nem ajánlana olyat maga helyett aki nem alkalmas!
De ha azt mondod, hogy jó kolléga akkor fenntartások nélkül megyek majd a vizsgálatra! :wink:
Köszönöm a segítséget!!!

Szép Napot!
kishusi
 
 


Szia Kishusi!
Nekem nem ő volt az orvosom, (hanem Szabó György :)), viszont szülés előtti nap ill. amikor felvettek is ő vizsgált meg. Mind a kétszer lelkiismeretesen, nem okozott fájdalmat. Az első vizsgálatnál már ő szíve szerint bentartott volna szülni, de én még azt éreztem, haza tudok menni. Engedett. De másnap reggel még ő vett fel szülni is. Utána jött a dokim, szóval többet nem tudok róla írni, de ez a kevés tapasztalat nem volt egyáltalán rossz.
üdv, Ildi

KépKép

KépKép
beneildi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?