Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Rég jártam erre, jó sokáig tartott végigolvasni a "termést". Tegnap végre befejeztem a nagytakarítást, Levi nagyon aranyos volt, nézelõdött és beszélgetett egész nap.
Ma kiköltöztettem a járókát a teraszra, el is volt benne kb. negyed órát. Aztán rájött, hogy nem lát, ezért elkezdett nyafizni.

Megnéztem a képeket, mindenkinek gratulálok a gyönyörû babákhoz!
Levinek csináltam fotóalbumot (Babanet, Fotóalbum /Lévai Levente képei), ha akarjátok nézzétek meg!

Momo!
Csatlakozom Manóhoz, szerintem nézesd meg még egy orvossal! Több szem, többet lát és lehet, hogy megnyugtat és elkerülhetõ ez a kontrasztanyagos dolog.

Hasfájás: ha egyik szer sem jön be, akkor próbáljatok meg arra gondolni, hogy max. a 3. hónapig tart. Amikor nagyon rossz volt a helyzet, én ezzel vigasztaltam magamat. És tényleg így volt! Mostanában hatalmas pukik vannak vigyorogva Kép!

Nálatok van valamilyen határozott napirend? Én nem igazán tudok bevezetni egy állandó rendszert, mert van hogy 1/2 7-kor kel fel és akkor alszik 10 óra körül, meg délután egy kicsit. De ha 1/2 10-kor kel fel, akkor csak 1x alszik egy rövidet délután. És nem mindennap ugyanakkor megyünk sétálni, sõt néha ki is marad. Tehát sok rendszeresség nincs az életünkben, pedig 4 hónapos lesz. Ez vajon baj?

Mennem kell teregetni, kész a mosógép!
Kellemes hétvégét és húsvétot mindenkinek!
Pusza, Virág és Levi
virga
 
 


Sziasztok!
Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat, de amíg én
véleményeket kerestem, addig Apuci cselekedett, és neten
elküldte a képeket a Fotomarketnek, és ma meg is érkeztek,
és nagyon jók , jó áron.

Dorina itt ül az ölemben, és azt "mondja", hogy szeretne bekerülni
a táblázatba.
Adatok:
Heni1979, Dorina 2003.01. 17., 3822g, 51 cm, ma 13 hetes.

Lányok!
Kinek mi a véleménye a Cerazette-rõl?
Mert én márciusban jött meg elõször és utoljára ,de nem várok babát.

Nagyon aranyosak a babáitok!

Heni és Dorina
heni1979
 
 


Sziasztok!

Momo, hat Ratok aztan rajar a rud. Kép Ez a spiral dolog ez eleg rosszul hangzik. Kép Azert fel a fejjel, minden rossz-sorozatnak vege szakad egyszer...Kuldok egy kis energiat. KépKépKépKépKépKépKépKépKépKép A gyreket a helyedben en is inkabb elhoznam Pestre. Kép

Urszila, meg egyszer gratulalok a babadhoz! Nagyon edi! KépKépKép

Szmonka,
egy orvos azt irta az interneten, hogy napi 6X-i rendszeres fejessel barmeddig fenntarthato es novelheto a tejmennyiseg. Zsombi meg csak 2.5 honapos, kicsit en is aggodok, hogy meddig lesz neki eleg, plane, hogy en mar csak napi 4-5X fejek. A vedono szerint a fejestol majd elapad a tej, de szerencsere eddig nem neki lett igaza...sot, egyre tobb van...Kép

Mano2 es Szmonka,
Ti is ugyanugy jartatok, mint mi. Kép A cumisuvegtol a baba (akár egy alkalom utan is) hozzaszokik, hogy nem kell dolgozni a tejert, ezert ha szopizik is, csak keveset szopizik. Igazabol addig eszik, amig dol a szajaba a tej, dolgozni mar nem hajlando erte. Igy viszont nem eszik eleget, sot, inkabb csak a hig tejet issza, a zsiros hatso tejet nem szipogja ki. A turelemtlensegtol es faradtsagtol elalszik, es aztan nehany perc mulva arra ebred, hogy ujra ehes. Kép
En beszeltem az LLL-es tanacsadokkal, ott tobbfele velemeny is elhangzott, volt, aki azt mondta, szopi eletre-halalra, es ez eletoszton, es 2-3 nap eheztetes utan majd atszokik a cicire a gyerekem, haaaat, fel nap orditas utan nem birtuk tovabb, es ujra a cumisuveg utan nyultunk. Aztan volt olyan velemeny is, hogy szinte allandoan logjon a cicimen a gyerek, koltozzunk be tobb napra az agyba, es csak szoptassak. Ez se jott tulsagosan be, egy honapos volt ZSombi, amikor kiprobaltuk; tobb volt a tej, mint a kereslet, elkezdett csomosodni a mellem, es veresre szivta a gyerek a mellbimbomat. Akkor probalkoztam, hogy szopi, fejes, fejo fertotlenites, ujra szopi stb, mindezt kb. 2 orankent. 3 ejszaka nem aludtam, gyerek ehesen orditott, en hullafaradt voltam, nem volt turelmem a gyerkehez, gyuloltem az egesz torturat, a ferjem kikeszult a csaladja bajatol, es o nyult a cumisuveghez, amig engem elkuldott aludni. Kép
Szoval mi mar maradunk a fejes+cumisuveg temanal, de ha Ti eros akaratuak vagytok es kitartoak, hivjatok fel Rozsa Ibolyat az LLL-tol (tole kaptam a legjobb tanacsokat) - telcsiszama a Szoptatas topic-ban, o biztosan tud segiteni nektek. Kép

A fenykepeket mindjart vegignezem. Kép

Sziasztok,
Gombóc
gombóc
 
 

 
 

Sziasztok Mamik és Babáik!

Itt vagyok ám csak kevés az idõm irogatni,készülõdök és olyan pánik hangulatban vagyok!!!

Ahogy olvasgattam ,nézegettem a babákat is..GYÖNYÖRÛEK!!!!

És nagyon rohan az idõ ,szinte nem régen még mindenki oda át volt a másik topicban!!!KépKépKép


Kérdés:
Kedden azt mondta a Dr ,hogy 2 cm-re nyitva van a méhszáj,és a Kispapim rákérdezett,hogy kb.mikorra várható a szülés?A válasza :kb. 2 héten belül.
De nem mondott semmi olyat hogy pihizzek,csak messzire már ne menjek.
Most tegnap olyan kegyetlen hát fájásom volt...azt néztem hogy nem szállt e le a pocakom-de szerintem még nem.
Hajnalban meg olyan menstruációs ,megjövõs érzésem volt,egy darabig tartott ,de aztán vissza aludtam.
Most reggel is volt ilyen érzésem,(már egész el is szoktam ettõl a megjövõs érzéstõl).Mit gondoltok? ez már olyan jósló fájások lehetnek? Meddig húzhatom még igy?
Olyan jó lenne ha legalább a Húsvétot még egyben töltenénk.

Van e valami ilyen tapasztalatotok ezzel kapcsolatba?

Na meg még egy kérdés:milyen baba fürdetõt vigyek be a kórházba ,mert azt is kell vinni.?


Köszi
Mariann
35?
(és igen csak parázok ám a szüléstõl,és hogy készen legyek addig mindenel!)
Mariann
 


Mariann!

Nem tudom, hogy minden korhazban igy van e, de ahol en szultem, ott ok furdettek a babakat. Ez nem a te dolgod meg. Azt hiszem, jol is jon, ha az egesz nap utan egy kicsit elviszik, igy te is tudsz pihenni, hiszen hulla faradt vagy es mindened faj. Kép

Sokat gondolunk rad es varunk,
Kakukkfu
Emma
kakukkfu
 
 


MAriann,

Itthon a korhazakban megfurdettek a babakat a noverek, de ahogy elneztem, egyszeruen a csap ala logattak oket, semmi szappanszeruseget nem hasznaltak hozza. Most nem tudom, hogy furdokadra vagy valami szappanfelere gondoltal, de ha szappanra, akkor itthon letezik gyogyszertari, illatmentes es nem allergizalo babakenocs, azzal javasoljak az elso evben a furdetest. (Ha a rokonaid ezt is meg tudjak szerezni itthon, akkor a neve: UNG. HYDROPHIL. NONIONIC.) HA furdokad-szeruesegre, akkor eleg egy csap vagy a most divatos furdetokehely (nem tudom a nevet pontosan), ami olyan vodorszeruseg.

A dokim szerint a joslofajas (ahogy leirtad, szerintem neked az van) nem jelzi a szules idopontjat, nekem egy hetig voltak CTG-n kimutathato 15 percenkent ismetlodo joslofajasaim. Kép

Ne felj a szulestol, felkeszultel ra! Es idod is lesz mindent befejezni. KépKépKép

Szia,
Gombóc
gombóc
 
 


Hali Csajok!

Momo, hát ez igazi pechszériaKépKép... Ha nem bizol a kórházban, inkább hozd fel a lányt Pestre, a kiküszöbölhetõ parát hagyd ki az életedbõl! Spirál témában, nekem elve azt mondta a dokibácsi, hogy felejtsem el... az a gáz, hogy pl. a petevezetõ-elkötéshez kevés a gyerekem és fiatal vagyok... Pedighát a beleim is fájnak, a hasfalam "kissé" szétvált, hogy másról most ne essék szó...

Mariann, pihenj sokat, maradjon még bennt a pocaklakó 2 hetet legalább!KépKép

Virga, nekem már Danóval is jó dolgom volt, elég hamar kialakitotta magának a napirendjét, ami általában 2 hét alatt beállt, majd megint változottKépKép kb. 3 hónapos korára állandósúlt... Ha birod, akkor hagyhatod a srácot, ha nem, akkor enyhe erõszakkal esetleg tudsz alakitani a napirenden... Zsófival eddig elégedett vagyok, szépen beilleszkedett a napirendünkbeKép, remélem a változások során nem is esik ki belõleKép. Ma egész délelõtt 3masban voltunk, kimentünk levegõzni is, eme gyermekem se szereti a sapkátKép

Urszila, jaj de jó, hogy ti is ideértetek!KépKép

Zsuzsó, Kakkukfû, Maci2, Orsoly édik a bébikKép

Maci2 gratula az éjjeli szopihoz!

Virágbaborúlt a cserkófa, olyan jó kinézni az ablakon!

Na pusszanat!
Zsófi és a manókák
Csucsuka
 


Mariann,

Ahogy Gombóc is irta, ezek jósló fájások, és valóban nem jelzik elõre a szülés idõpontját. nekem már 34. héttõl volt, be is fektettek miatta 1 hétre, de a 42. héten szültem meg végül császárral, mert sehogy nem tudták beinditani.
A fürdetést nálunk is a nõvérek intézték.

Szia,
Regli
regli
 
 


Sziasztok!

Ismét próbálkozom! Mert a terasz nagyon bejön- békésen alszik.

Én most próbálok kialakítani valami napirendet, mától. Kép Igyekszem a 3 órás evésra rászoktatni. Délelõtt dajkáltam, hogy kibírja, most viszont úgy látom, hogy átalussza a tervezett evésidõt.

Hordozókendõ. Valaki kérdezett róla. A Nagy Lajoson (Minimanó v. Brumi Maci, sose tudom)vettem 5000-ért. Lõrinc jól érzi magát benne, ha sikerül jól beletennem. Általában én bénázok, a feje lelóg, ezért nem mindig jó. Meg nem érzem teljesen stabilnak. És csak egyféleképpen tudom beletenni. Szóval jó lenne, ha megtanulnám kezelni.

Norka! Neked van, ugye? A fotókon olyan biztosan tartod benne Jázit. Nemsokára megyünk Pécsre, talizhatnánk, és megtaníthatnál. Mit szólsz hozzá?

Urszila! Leszter! Végre, itt vagytok! Jól néznek ki a csemeték!

Momo! Te szegény! Most már véget kell érjen! Lyukas agyammal a napokban láttam a TV-ben egy mûsort, ahol arról volt szó, hogy van most egy új fogamzásgátló módszer, ami sokkal korszerûbb, mint a spirál. Persze elfelejtettem, hogy mi az. Talán a Delelõben volt a RTL-en. Biztos van orvos, aki tud infót róla.

Maci2! Mi a Sab Simplexet használjuk, tejbe vagy teába csöpögtetve kell adni. Most jöttem rá, itt olvasgatva, hogy összesen napi 15 cseppet kell adni, én meg naponta 3x adtam 15-15-t. Kép Remélem, nem lesz semmi baja tõle. Eddig nem volt.

Gombóc! Ez a vérvétel sztori nem semmi! Tiszta hülyék!

Mariann! Csak nyugi, ne stresszeld magad fölöslegesen. Minden rendben lesz, mi itt várunk és drukkolunk!

Csucsuka! Hogy Te milyen szerencsés vagy!

Franyó! Tényleg éhes, csak elfogult anyai szívem játszott Freudot.

Bocs, hogy nem írtam mindenkinek, de mióta kinyílt a világ, kevesebb az idõm. És most nyekkent, lehet, hogy ébredezik. Talán még tartható lesz a napirend, kis csúszással. Kép

Beu
beu
 
 


Sziasztok!

A kérdést eldöntöttem, viszem a gyereket Pestre az I. gyerekklinikára. Itt ugyanis telefonon felhomályosítottak, hogy ekkora babának nincs olyan kontrasztanyag, amit be szabadna adni, viszont egy elég alapos UH-val minden probléma felfedezhetõKép Csak tudnám, hogy akkor a ceglédi kórházban mit akartak beadni neki????
Egyébként az eltérés a két vesemedence között a normális felsõ határán van, ezért nem árt egy újabb vizsgálat.

Heni, nekem is Cerazettet írtak fel a balul sikerült spirálfelrakás utánKép, de azt mondta a doki, elõfordulhat a szedés alatt vérzészavar, esetleg teljes vérzéskimaradás. Én egyelõre csak ennyit tudok, aztán majd meglátjuk.

Mariann, amit Gombóc is írt, az a legjobb fürdetéshez az elsõ évben, aztán már lehet a bolti szerekkel is kísérletezni. Viszont késõbb is elõfordulhat, hogy télen kénytelen leszel visszatérni a patikai kencére, mert ilyenkor nagyon száraz a kicsik bõreKép
Szerintem is a jóslófájások mutatkoztak be neked, de ez nem jelenti, hogy holnap már szülni fogszKép Így még akár heteket is kihúzhatsz, ami persze nem feltétlenül egy leányálom, de közben tovább nyilogathat a méhszájad, ami viszont rövidebb vajúdást jelentKép
Drukk a szüléshez és ne félj tõle! Nekem nagyon sokat segített, hogy nem paráztam elõtteKép

Csucsuka, nálunk is gyönyörû a cseresznyefa, bár én már a terméssel is tudnék mit kezdeniKép

Gombóc, hát akkor én vagyok a ritka kivétel, akinek a lányai a cumisüveget kipróbálva a cicit követelik, mert sokkal jobban dõl belõle a tejKép A kicsivel most is sokszor járok úgy, hogy fuldoklik a tejcsitõl, ezért a felét inkább a nyakára és a rucijára engedi, én meg gyõzzem mosniKép Már próbáltam szopi elõtt fejni is egy kicsit, de nem javult a helyzet...egyszerûen dõl és kész.

Virág, szerintem nem tragédia, ha nincs pontos napirendetek. Timit én is hagytam a saját feje után menni és szép lassan õ maga alakította ki a saját kis rendjét, amitõl azért kicsit el lehet hál'istennek térni, mert mi sem élünk óramû pontossággal. Egyelõre próbálj meg te alkalmazkodni Levihez.

Na megyek Zsebit dajkálni.
pusssz
Momo és ordiegér kisasszonyKép


Momo
momo
 
 


Mindenkinek de szép babusa van! Ez a fórum (meg a Kismamik) szerintem a spéci anyucik és babucik gyûjtõhelyeKép
Tudom én, hogy kinövi a babóca 3 hónapos korára a hasfájást, csak hát úgy kínlódik szegényKép és azt hittem, hogy legutóbbi gyerekem óta kitaláltak valami extra hatásos szert.
Képzeljétek, a Konakion Peadiatric helyett felnõtt Konakiont adtak a gyógyszertárban. "Csak" 5X adag. A számlán a gyerek szerepel, nem tudom, hogy csinálták. Óriási cirkuszt csaptam telefonon, mert mi van, ha nem olvasgatom a használati utasítást, és nem nézek utána? Annyi elégtételem volt, hogy a nyavalyás patikafõnöknek elakadt a szava, mondtam is neki, hogy talán jobban felméri nálam, hogy mi lett volna a lányommal, ha belenyomom. És azt is, hogy most feljelenthetném õket. Az biztos, hogy 1) be nem teszem oda többet a lábam 2) ezentúl minden receptet lemásolok kiváltás elõtt, és itthon ellenõrzöm, hogy mit adtak és milyen adagolást írtak rá.

Urszila + Julka, aki rendes kislányként pont most ébredezik
urszila
 
 


Virág, Beu,
szerintem teljesen fölösleges megpróbálni valamilyen szigorú napirendet kialakítani a babánál. Én egy csomó könyvet végigolvastam errõl, mert az én kislányom "rossz" alvó. Pontosabban még mindig (négy hónapos) nem teljesen szabályos az alvási mintázata. Én is megpróbáltam ráállni a 3 óránkénti evésre, de akkor hol átaludta az általam kijelölt idõpontot, hol üvöltött az éhségtõl már 45 perccel korábban. Szóval, nem sikerült. Több könyv azt írja, hogy ez teljesen egyéni, hogy melyik baba mikor áll be, de 6!! hónapos korukig teljesen értelemetlen küzdeni. Te csak stresszeled magad, õ meg rosszul érzi magát. Annyit tehetsz, hogy mondjuk próbálod mindig nagyjából ugyanabban az idõben lefektetni, elvinni sétálni. De ez sem mindig megy. Szerintem sokkal jobban jártok, ha ti alkalmazkodtok a babához, amennyire lehet, idõvel úgy is kialakul a normál ritmus.

Elkezdtem Danát hason tartani, hát eléggé utálja, de tegnap már volt olyan, hogy nem kezdtett el azonnal üvölteni, amint hasra került. Szegény, pedig mostanában már kezd tök jó kislány lenni, nem sír annyit, mint régen.
Kellemes húsvétot mindenkinek!
Zsuzsó
zsuzso
 
 


Sziasztok!
Remélem mindenki jól van.
Itt a kis sírós Dorottyáról 2 fénykép, merészeltem 2 képet feltenni, mert még Manó kivételével nem is láttátok.
Kellemes Húsvéti Ünnepeket
Kíván: Manó2+Dorottya


Hát nem jön össze segítsetek....Jpg. faj hogy kell feltenni????
manó2
 


Tsuzsó! Köszi a tanácsot. A ma elkezdett kísérletem ma ár kudarcot is vallott. Délután - mivel nem volt már levegõn - folyamatosan evett, és nullát aludt. Így aztán feladtam!

Momo! Ezek azért jó hírek! Drukkolok, hogy ne legyen semmi baj!
beu
 
 


Sziasztok!
2 napig nem nez be az ember, es addig Ti teleirjatok az oldalt!?!? Kép

Heni
En is Cerazettet szedek. Meg semmi tapasztalat, remelem semmi gaz nem lesz. Kép

Virag
Napirend nalunk is ugy muxik, hogy mire azt hinnem, hogy erre mar szamitani lehet, addigra teljesen felborul... Kép Megneztem az albumotokat. Levi nagyon edes!

Leszter, Urszila
Udv. itt ! De jo ,hogy jottetek. Kép

Gomboc
Miert apadna a tejci fejessel???

Mariann
Nekem vegig nem szallt le a pocim, szoval ez ne legyen mervado.

Beu
Pesze,hogy megmutatom! Kép CSak szolj mikor jottok!

Kangi, Franyo, Judo, tobbiek
Merre jartok?

Mi mar 2 napja elegge nyugoskodunk. Reggel 7tol altalaban este 8ig egyszeruen nem alszik! En meg ilyet nem lattam... Na megyek aludni, mert szetesem.

Puszi
Norka
norkini
 
 


Köszi Lányok a sok hozzá szólást!!!
Megnyugodtam,és beszerzem a babafürdetõ krémet is!Nem veszek bolti illatos kencéket!

Remélem kihúzzuk még egy hetet legalább!Szurkoljatok!

Köszi mégegyszer mindenkinek!!!


Mariann
35
Mariann
 


Sziasztok!

Gomboc!
Amit a szopis probalkozasokrol irtal, elegge szornyen hangzik. En is szenvedtem ezzel eleget, de a Te torteneted nekem durvabbnak tunik.
Tegnap ujbol probaltam Hannanak cicit kinalni, de az lett a vege, hogy nem szopta ki teljesen, utana meg jogosan kovetelte a tobbit, de nem akarta folismerni a cumisuveget. Szoval se a cicibol, se az uvegbol nem tudott enni, orditott, majd sirastol kidolve alomra szenderult. Szerencsere amikor 6!! oraval kesobb folebredt, mar el is felejtette az elozo esti cirkuszt, johetett a cumisuveg.
3 napi eheztetest nem vallalnam be, nekem meg az eppen esedekes etetesi ido elotti sirasatol is majd megszakad a szivem, olyan keserves tud lenni. Akkor mar inkabb az uveg, nem hiszem hogy ha mar igy alakult, akkor en ettol rosszabb anyuka lennek. Lelkiztem is emiatt es a tapszer miatt eleget, barhol olvastam utana a dolognak, csak azt lattam, hogy szopi minden aron, es csak frusztralt a dolog. Mara tultettem magam a dolgon.
Egyebkent koszi, hogy megosztottad velunk a tapasztalataidat.Kép

Mariann!
Nekem "csak" menstruacios gorcseim voltak szinte vegig, be sem mentem volna a korhazba, ha valami valadek fele nem jott volna belolem. Azt hittem csak joslofajasok. A valadekra pedig hogy nyakdugasz. Gondoltam meg haza is fognak kuldeni, nem szulok en meg. Aztan a korhazban kiderult, hogy mar 3 centire voltam kitagulva, ez reggel 8.30-kor, 14.05-re Hanna megszuletett.
Elotte 2 hettel viszont mar 2 centire ki voltam tagulva.
De ez en vagyok, Te valoszinuleg egyben maradsz meg egy darabig, legalabbis Husvetig.Kép
szmonka
 
 


Momo, jo neked, hogy ugy dol a tej beloled. Lehet, hogy nalunk az a gond, hogy nekem nem. Igazsag szerint melltartobetet is inkabb csak a biztonsag kedveert hasznalok. Kép

Urszila, nagyon durva az a gyogyszertari dolog. Kép Meg is neztem gyorsan, hogy en mit nyomok bele hetek ota a gyerekbe. Kép

Norka, hogy a vedono szerint miert apad el a tej, azt nem tudom. Azt mondta, egy eszkoz nem tudja ugy kiszivni a tejet, mintha egy baba tenne. Hat, az en gyerekemhez kepest a fejok az utolso cseppig kiszivjak. Vettem egy Avent kezit es egy motoros Medelat, felvaltva hasznalom oket, es eddig nem apadt a tej, de remenykedem, hogy meg egy darabig nem is fog. Kép

Szmonka, az eheztetest ugy mondtak, hogy csak szopiztassam a gyereket, de csak 3 orankent. Egyen 2*15 percig, aztan ne adjak neki tobbet 3 oran belul. Utana megint 2*15 perc. MAjd egyre ehesebb lesz, es visszaszokik a cicire. Fel nap orditozas utan mi nem birtuk tovabb hallgatni. El lehet kepzelni, hogy az addig cumisuvegbol 70-80 ml-ert evo gyerekem hogy orditott, amikor max. 20-30 ml-t szopizott csak ki, aztan elfaradt es elalaudt, es utana csak 3 ora mulva kapott enni. Kép Probaltunk lefejt tejet adni neki poharbol is (ez allitolag nem rontja a szopasi reflexet), de kb. 40ml tejbol max. 5ml ment a gyerekbe, a tobbi a kanapenkon, ruhankon, foldon landolt. Kép Az LLL-esek tanacsa ennel sokkal jobb volt, de mint irtam, nalunk az se jott be. KépKép
En is iszonyu sokat lelkiztem, nekem tenyleg nagyon rossz volt, hogy megy a szoptass mindenaron mizeria MAgyarorszagon, es allandoan ezert gorcsoltem, mert ezt hallottam mindenhol. Minden volt, az "elutasit a gyerekem" erzestol a "milyen anya vagyok en, hogy nem szoptatok" erzesen at a "biztos lelkibeteg lesz a gyerekem a szoptatas hianyatol" erzesig minden elojott. De aztan rajottem, hoyg a gyerek szep kiegyensulyozot baba, oriasi utemben fejlodik, en nyugis vagyok, mert tudom, hogy mennyit evett es hogy van a hutoben mindig lefejt tej, es van napirendunk, igy lehet utemezni a napot. Na es naponta egyszer cicire teszem es akkor elvezkedhet kedvere. Es rajottem, hogy semmilyen divathullam kedveert nem vagyok hajlando kiserletezni a gyerekemmel, sot, mivel egesz nemzetek nonek fel a vilagon tapszeren, ha vegul megis arra szorulunk, akkor se leszek rosszabb anya, es ezzel se szabad frusztralnom magam. KépKépKép

Jo husvetozast, nyugis babakat mindenkinek!
Sziasztok,
Gombóc
gombóc
 
 


Sziasztok, csak beugrottam, hogy leírja mi van velünk, már megint Kép.
Tegnap voltunk a Madarászban vérvételen és hasi UH-n. Nem látszott Roni epehólyagja. Talán a gázok miatt, mindenesetre bent fogtak bennünket. Ez a mi formánkKép. Addig is kék fényezik. 3 óránként szoptatom. Holnap ismét UH. Drukkoljatok, hogy látszódjon az a fránya hólyag.
A pisijében nem volt bilirubin, és a fõorvos szerint sem sárga már. Szóval holnap kiderül, hogy hazajöhetünk-e.
Maci_2 + szolizó Roni
maci_2
 
 


Sziasztok!

Maci2! Szegények! Kép Remélem, holnap hazajöhettek!

Gombóc! Szmonka! Nagyon jó, hogy így túltettétek magatokat a szopis dolgon. Persze, hogy minden lekiismeretes anya szoptatni akar, de ha nem megy, nem kell mindenáron.

Mi jól vagyunk,ma elmentem az Árkádba, hogy meglepjem magam egy nadrággal, mely igazodik az új méretemhez. De nem vettem végül, viszont helyette Lõrinc kapott egy csomó dolgot. Kép

A lányoknak sok locsolkodót, a fiúknak sok tojást!

Beu + az egy hónapos, végre ágyában is alvó Lõrinc
beu
 
 


Maci2!

DRUKK DRUKK DRUKK!!!!MINDEN OK LESZ!!!

Mariann
35?
Mariann
 


Maci2,
én is szorítok nektekKép

pussz
Momo


Momo
momo
 
 


Maci2,

Rendben lesz minden!!!

Lányok

Dorinának a nyuszi hozott 2 fogacskát!


Kelemes Húsvétot mindenkinek!!

Heni
heni1979
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket.

Mi jól vagyunk igaz a dokinéni szerint sovány a gyerköc most 16hetes és 2napos 5,5kg és 65cm. Nem tudom nektek mekkorák a babáitók de én nem látom soványnak az enyémet. Egyébként nagyon eleven kisbaba állandóan jár keze lába.
Mégegy kérdés mennyit esznek a babáitók egész nap sac per kb grammban?

Rakok fel én is képet

Kép\

Sziasztok
Andy és Márk
andy78
 
 


Segítség!
A Konakiont tejben kell ugye beadni?
Nálunk még mindig maratoni szopik, szerencsére bírja a mellem. Vsz csak így van elég tejem, meg Julka is kisszopi-kisalvás stílusban táplálkozik. Naponta 2X meg éjjel is 2-2és fél órákat alszik, ezért remélem, hogy a fentmaradó idõben kiszopizza az adagját. Csak így semmire sincs idõm, a nagyok panaszkodnak is.

Urszila
urszila
 
 


Andy
Szerintem egyaltalan nem sovany Mark!!! Kép

Urszila
En tejjel szoktam keverni, mert 1ebkent kikopi. Kép

Norka
norkini
 
 


Urszila
Bárhogy beadhatod, ahogy elfogadja a baba.
Névtelen
 


Sziasztok!
Köszi a drukkokat. Használt, mert hazajöhettünk.Kép
Szerencsére megtalálták Roni epehólyagját (1/2 11-kor), bár üres volt, ezért 12-kor vissza kellett menni.
Az Uh-s mondta, hogy csak ezért nem indokolt a kórházi tartózkodás. Ennek ellenére a nõvér elcsodálkozott, hogy haza akarunk menni. Szerencsére az ügyeletes dokinõ is így látta.
Sajnos a pocifájás fokozódott.Kép Talán a kék fény is hatással volt rá. (A kaki színe megváltozott, és csak szélcsõvel tudott kakilniKép.) Remélem itthon helyreállnak a dolgok. Kedden veszek valami szert hasifájásra.

Látom mindenki húsvétozik. Én meg megyek pihenni, mert a kórházban nem igazán lehetett.

Maci_2 + kismalac-rózsaszínû Roni, aki ma 4 hetes
maci_2
 
 


Urszila!

Én úgy tudom, tejjel kell beadni, de csak egy kanálnyival, mert így azívódik fel rendesen. Legalábbis nekem ezt mondták Kép.

Maci2!
Mi is szorítunk nektek, reméljük hamarosan jelentkeztek!

Andy78!
A kép alapján szerintem egyáltalán nem sovány Márk! Azt írta, hogy élénk baba, akkor aztán aggoldalomra semmi ok. Biztosan ledolgozza a kalóriákat Kép

Gombóc! Egyszer én is beszéltem a LLL valamelyik tagjával, amikor nagyon el voltam keseredve. Hogy õszinte legyek, sokkal okosabb nem lettem, több tejem sem lett, Levi kap pótlást. Eleinte iszonyó lelkiismeretfurdalásom volt, a világ legrosszabb anyájának tartottam magamat, de már én is túltettem magam ezen. Én egy kissé soknak tartom ezt a "szoptatni mindenáron" kampányt...

Mi már túlvagyunk egy "húsvéti rokondömpingen", holnap lesz a következõ. Levi eddig egészen jól viselte, remélem holnap sem lesz másként Kép.

Köszi az infókat a napirenddel kapcsolatban, én egy kicsit aggódtam, hogy Levi már 4 hónapos és még mindig õ "diktál". Kb. hetente változik a napirendünk, így elég kiszámíthatatlan az életünk Kép.
Szerintetek nagy hiba lenne, ha hetente kétszer eljárnék tornázni és addig a nagymamája vigyázna rá? Egyszerûen már undorodom magamtól olyan kövér vagyok Kép és ugyebár a szoptatás miatt nem lehet fogyózni.

Kellemes húsvétot mindenkinek!
Virág és Levi
virga
 
 


Sziasztok lanyok!

Most epp van egy kis idom, ugyhogy gyorsan letamadlak Titeket egy halom kerdessel. Ugye nem baj?Kép Tudom, hogy mind nagyon elfoglaltak vagytok, de ha legalabb 1-1 kerdesre valaszolnatok, azt nagyon megkoszonnem, mert neha annyira el tudok bizonytalanodni, hogy jol csinalom-e a dolgokat... Elore is koszi!Kép

Amugy a babaitok nagyon edesek, a szules elott rengeteget gyonyorkodtem bennuk!Kép

Szoval, Petra ma 11 napos, nagyon jo baba.Kép Az elejetol fogva nagyon ugyesen szopizik, es az elso napok kivetelevel a tejem is elegendonek tunik. Az elmult napok meresei alapjan ugy tunik, hogy az etvagya szep fokozatosan no. A doktornenink szerint napi 7-8 x 70-80g-ot kene ennie, Petra viszont csak napi 6 alkalommal ker, atlagosan 4 orankent, de sokszor akar 4,5 oran at is nyugton van ket szopi kozott. Egy-egy alkalommal tegnap es ma 80-120g-ot evett, ezt altalaban eleg gyorsan, ugy 20-30 perc alatt elintezi.Kép Viszont attol felek, hogy esetleg tulterheli a kis gyomrat ezzel a mennyiseggel, neha kicsit nehezebben alszik el, foleg, ha sokat evett. Szerintetek erdemes inkabb felkelteni hamarabb, vagy ha alszik, akkor hagyjam beken, es akkor egyen, amikor jonak latja, es majd szep fokozatosan hozzaszokik a gyomra a terheleshez?

A kovetkezo kerdesem, ami mar az elejen felmerult, az az, hogy egy avagy ket cicibol kapjon egyszerre. A legelejen, amig nem volt meg igazan tejem, akkor persze valtogattam egy szopin belul tobbszor is, de amikor mar beindult, akkor azt a tanacsot kaptam, hogy egy szopi alatt csak az egyik cicibol kapjon, mert igy azt a cicit jobban ki tudja uriteni, es neki is kicsit nehezebb dolga van igy, jobban meg kell dolgoznia a tejert, tehat nem "lustul el". Most tehat egyik cicibol szopik, aztan azt a cicit igyekszem alaposan kifejni, es meg a masikbol, amelyikbol nem szopizott, szinten kifejek valamennyit, hogy azt is erje az inger. Ez igy jo szerintetek?

A kovetkezo kerdesem a fejessel kapcsolatos. En meg csak az elejen vagyok, de mar most nagyon unom ezt a macerat...Kép A vedonenink szerint ha nem akar nagyon szetdurranni a mellem, akkor az ejszakai szopik utan nem kell fejni, mert kulonben nagyon el fogok faradni. En ezen meg kicsit szigoritottam, mert lelkiismeretfurdalasom volt, igy en most a napi 6 szopi kozul 5 utan fejek, a 6. utan, ami ejszakara esik, nem fejek. Mennyire fontos ezt igy betartani? Es foleg, hany hetig kell fejni? Nekem Avent Isis mellszivom van, ezt minden fejes utan elmossuk es sterilizaljuk, de nem tudom, nem visszuk-e egy kicsit tulzasba a dolgot... Mert a tejet ugye 24 oraig lehet hutoben tarolni, akkor a mellszivot, amin csak tej van, nem eleg csak 2-3 fejes utan ujra sterilizalni? Vagy ne legyek ilyen lusta?Kép Es mennyire kell maximalistanak lenni a fejes teren? En abbol a mellembol, amelyikbol szopott Petra, van hogy 5-10 perc alatt kifejek kb. 30 ml-t, vagy akar tobbet is, de van, amikor hiaba probalkozom akar majd' egy oran at, egyszeruen par cseppen kivul nem sikerul semmit kipreselni. Ilyenkor ezt mennyire kell eroltetni? A masik mellembol pedig altalaban ugy 30-40 ml-t szoktam kifejni, csak hogy ne feszuljon, aztan abbahagyom. Ez eleg? Vagy azt is meg kene probalni uresre kifejni? (Ugye nem?Kép Mondjatok, hogy nem!Kép)

Es meg egy-ket kerdes a baboca viselkedesevel kapcsolatosan. Petranak a dokineni szerint is nagyon eros a keresoreflexe, sokszor van, hogy megeszik 100g-ot, ami neki szerintem meg eleg sok, elalszik, es amikor felveszem bufizni, felriad, es ehenkorasz modra ujra keresi a cicit. Ezert (ne vessetek megKép) szoktunk neki neha jatszocumit adni, mert e nelkul elegge felhergeli magat, ezzel viszont jol elvan, bar neha persze kiejti a szajabol. Ti hogy oldajtok ezt meg? Vagy nem minden gyerkocnel ilyen eros ez a reflex? Amikor oltoztetem, vagy tisztaba teszem, akkor is egyfolytaban tatog a kis szajaval, es keresne a cicit.Kép Kis edes.Kép Az elmult napokban pedig sokszor nem alszik el szopi utan, hanem nezelodik a kisagyban, mondogatja, hogy "eee-eee", ezzel vagy fel oraig, sot neha tovabb is el is van, aztan egy ido mulva felmergesedik, es akkor cumit kap. Korabban en sem voltam hive a cuminak, a cumizavar es egyeb rossz szokasok felvetele miatt, nem is akartam venni, de most nagyon sokat segit. Amugy ez normalis dolog? En korabban azt hittem, hogy ezek a pindurok meg egesz nap csak esznek es alszanak, Petra meg itt nezeget a kisagyban.Kép

Na egyelore ennyi, bocsi a regenyert, remelem, volt, aki gyozte vegigolvasni.Kép

Franyo,
Lattam, beirtal a tablaba, koszi szepen!Kép

Urszila,
Epp az elobb adtam be Petranak az elso Konakiont, a dokineni nekem teaval javasolta. En kb. 10-15ml forralt vizzel adtam be, amikor Petra meg felalomban volt, aztan gyorsan szopi.Kép Kicsit meg igy is fintorgott.Kép

Puszi:

Leszter es a 11 napos Petra
leszter
 
 


Sziasztok Lányok,

Rég jártam erre, nem is tudom végigolvasni a termést Kép Hulla vagyok. Lilit minden nap csak hajnali 2-kor tudom lerakni. Viszont a délelõttöt még mindig végig alussza.

Hasfájás - Lili kedden lesz 16 hetes és még mindig szokott fájni esténként a hasija, úgyhogy a 3 hónapos korban megszûnõ hasfájás nálunk nem jött be.

Andy78,
Egyáltalán nem tûnik soványnak Márk. A hízás mértéke a lényeg (havi fél kiló elég). A napi tejci mennyiség pedig kilónként 150 mili, ami Márk esetében (5,5*150) 825 mili. Mi nemrég estünk át azon, hogy Lilit minden evés elõtt és után mértem, mert nem hízott, és így jöttem rá, hogy nem elég neki már az egy cici egy-egy kajáláskor.

Konakion - Szerintetek gond az, ha 2 nappal késõbb adtam be Lilinek? Ilyenkor az utolsó beadás utáni héten kell újra adni, vagy visszaállhatok az eredeti napra?

Virág,
A mi napirendünk is össze-vissza, egyedül a hajnali fekvés a tuti. Annyira szélsõséges a dolog, hogy van hogy 6-kor eszünk elõször, és van, hogy 10-kor. Sõt már az is elõfordult, hogy csak délben kelt fel (persze ez ritka)

..na megyek, mert Apa már nem sokáig babázik...ahogy hallom, már hozza is Lilit.

pusz,
gömb
gombolyu
 
 


Szia U! Teáskanálba tegyél egy kis anyatejet,s annak a tetejére tedd a konakiont. Pocsék íze van, de valószínû így sikerül beadni.
Minden gyógyszert így ajánlatos a csecsemõknek beadni.
s_zsu
 
 


Leszter!

Írok egypár tanácsot, DE ez csak az én véleményemKép

Én Dorinát a kezdetektõl fogva igény szerint etetem, és mindig akkor és annyit, amennyit kér. A dr néni azt mondta, hogy a mérleget csak hetente egyszer vegyem elõ. és ha megy a súlya (heti10-20 dkg) akkor nincs gond.
A baba tudja, hogy mennyi kell neki, a fölösleg meg úgyis kijön vagy fölül, vagy alul.

A játszócumi nálunk is bejött a keresés csökkentésére, de ha elalszik, akkor kiköpi. Mostanában találta meg az ujjacskáját, amit az új fogacskákkal szépen meg is rágott.

Fejés:

Ne vessen meg senki, de két gyerek mellett csak este tudok fejni, meg ha nagyon feszít.
De így is tudok napi 150ml-t eltenni. Nekem a tejtermelés serkentésére a Milusan szoptatós tea nagyon bevált.
A Sasha-féle topicban olvastam, hogy egy nap csak egyszer sterilizálják, hiszen a tej 24 órán keresztül hûtöben eltartható.
Én is így csinálom, de az üvegeket természetesen minden fejés után cserélem, és az utolsón hagyom a mellszívót.

Na megyek, mert megindult a mocorgás.
Ha van még kérdésed, írj!!!

Heni
heni1979
 
 


Sziasztok!

Andy, MArk nem tunik alultaplaltnak. Kép Szerintem ne aggodj ezen, az a lenyeg, hogy eleven, mozgekony baba. KépKép
Zsombi nalunk 700-820 ml/nap eszik, allandoan valtozo etvaggyal (o holnaputan lesz 12 hetes).

MAci2, huuuu, latom, jol ratok ilyesztettek. Kép Kép De drukkkkk, hogy minden kontrollon is rendesen latszodjon az a franya epeholyag. Kép

Virga, ne viccelj mar, szerintem egy babanak nem az a lenyeg, hogy az anyukaja allandoan vele legyen, nyugodtan ra lehet bizni masra, pl. nagymamira is. Az egyik okos konyvem szerint nem az egyutt toltott ido mennyisege, hanem a minosege a lenyeg a gyerek szamara. VAgyis ha vele vagy, akkor vele foglalkozz es nyugis legyel. HA teged frusztral a gombolyuseg, akkor jobb a gyerekenek is, ha hetente 2*2 orat nem lat, minhogy az allandoan frusztralt anyukajaval legyen. KépKép

Leszter, szerintem hagyd a babad, ha csak napi 6x eszik, akkor is o tudja, mennyit es mikor akar enni. HA szepen gyarapszik, es kiegyensulyozott baba, akkor neki biztos igy jo. Kép
2. Szerintem ne nagyon fejjel (kiveve, ha nagyon be van durranva a melled), nalatok hamar beall(ha)t a kereslet-kinalat. Es akkor nem is kell fejned, mert minek?
3. Ha a gyerked elvan a cumival, akkor miert lenne rossz, hogy adsz neki? Kép Bizz az osztoneidben. HA azt erzed, hogy igy nektek jo, akkor tedd azt.
4. Megfigyeltem, hogy ha ZSombi "tul" sokat eszik, akkor ugyanolyan visszajelzeseket ad, mintha ehes lenne. Aztan egy internetes orvos tanacsaban olvastam, hogy az ilyen pici babak agya meg olyan fejletlen, hogy az ehseg es a dugig pocak eseten nem tudnak kulonbseget tenni, es ugyanolyan jelzeseket adnak. VAloszinuleg ezert jelez ehseget, mikor pedig nem is ehes.

Gombolyu,
idonkent nalunk is csuszik 1-2 napot a Konakion. Mi vasarnap adjuk neki, de volt, hogy csak kedden jutott az eszunkbe. Kép Azon a heten vasarnap kapta a kov. adagot. Szerintem mivel zsirban oldodo vitamin, es a szervezet kepes raktarozni, ezert ilyen "csuszasok" nem hiszem, hogy problemat okoznak.

Mi ma anyosnal voltunk husveti ebedre, szerencsere mostanaban eleg ritkan talalkozunk. MAr elore mondta, hogy ma o babazni akar, ugy keszuljunk. Kép Aztan Zsombi gyerek az anyosom oleben azonnal orditani kezdett, erre anyospajtas nem volt felkeszulve, teljesen tehetetlen volt, vegul mindig nalam kotott ki a gyerek. Kép
Gonoszka vagyok, de ugy orultem neki. Kép De ZSombi ugy kifaradt attol a 4 oratol, amit ott voltunk, hogy 4-tol 8-ig aludt, akkor mar felkeltettem, megetettem, es azota is alszik. Es a nap hire, hanyatt fektettem le, es az elobb neztem, es most OLDALT fekszik es alaszik. A kedvenc vizilovahoz bujva...KépKépKépKépKép

Tovabbi jo husvetolast!
Sziasztok,
Gombóc
gombóc
 
 


Leszter!

Örülök, hogy elõkerültélKép Nem sok idõmvan, de dióhéjban néhány válasz:
1.) Timi lányom ugyanilyen volt az evésselKép Hiába mondták, hogy napi 8x egyen, 6-nál több etetést képtelen voltam rátukmálni, viszont 150ml alatt nem nagyon adta egy-egy evésnélKép Ne félj, megszokja a pocija a terheléstKép, persze az elsõ idõkben azért számolhatsz némi hasfájássalKép
2.) Akinek sok teje van, úgyis csak egy cicibõl tud szoptatni, különben kidurran a gyerekKép Én se bírom Zsebire rátukmálni a másik mellemet, ha már egybõl jóllakottKép Nem feltétlenül kell ilyenkor a másik cicit fejni, csak ha nagyon feszül. Én az elsõ gyereknél beleugrottam abba az ördögi körbe, hogy állandóan és alaposan fejtem (mellgyulától félve és tartalékképzési céllal), aztán alig bírtam leszokni róla, mert annyi tejem voltKép Timi már 2,5 hónaposan átaludta az egész éjszakát, én meg járhattam állandóan mellszívózni, mert különben úszott az ágyKép Arról nem is beszélve, hogy késõbb a gyereknek egy csöpp se kellett a fagyasztóból elõvett tejbõl. Most Zsebivel kb.2 hétig fejegettem, ha nagyon feszült, azóta nem kell, mert beállt az egyensúlyKép Persze, a két gyerek mellet nem is lenne idõm fejni meg állandóan sterilizálni.
Aztán majd a babád jelezni fogja, ha már nem elég neki az egy cici, akkor meg lehet kínálni a másikkal isKép
3.) Mint fentebb is említettem, fejésbõl ez tényleg túlzás, csak amit nagyon muszáj, annyit fejjél, mert különben fejõs tehén fílinged lesz pár hónap múlvaKép (Elrettentésül: én anno 8 hónapig csináltam!) Amelyik cicibõl evett a baba, azt ne bántsd, ha eleget tankolt belõle a ded, a másikból meg feszítés elhárítási mennyiséget csapolj csak leKép
Sterilezés: én is csak naponta egyszer csináltam, szerintem elég.
4.) Zsebinek is ilyen erõs keresõreflexe van, de én a cumizavar miatt nem mertem cumival elõhozakodniKép Igaz, Timi annak idején nagy ívben köpte ki a neki szánt példányt, és inkább az ujjára szavazott. Most, ha nagyon begurul a kicsi, inkább elõkapom neki a cicitKép
Az egész nap alvó és evõ gyerek idilli állapotáról pedig nyugodtan mondjál leKép. Zsebi 6 hetesen már képes volt az egész napot átnyafogni, csakhogy kézben lehessenKép Szóval a babáknak nem erõs oldala a szakirodalomKép

pussz
Momo


Momo
momo
 
 


Sziasztok lanyok!

Heni,
Koszi a valaszt.Kép A gyarapodasra en is nagyon kivancsi vagyok, a korhazbol hazajovetel estejen, mult hetfon mertuk, ugyhogy ma este kiderul az igazsag.Kép De bizakodo vagyok, a kis csukloja mar kezd szepen hurkasodni.Kép
En Laktoherb teat iszom, hogy attol van-e tejem, vagy nem, azt persze nem tudom.
Melyik az a Sasha-fele topic?

Gomboc,
Nagyon koszi Neked is a valaszokat!Kép Meg lenne par kerdesem, mert ahogy olvastam, Te kenytelen vagy sokat fejni. A napi 4-5 fejesbol van, ami ejszakara esik, vagy csak nappal fejsz? A mellszivot milyen gyakran mosod illetve sterilizalod? Elore is koszi!Kép
Zsombi tenyleg jogyerek, ha igy kitolt anyosoddal!KépKépKép

Momo,
Koszi Neked is!Kép Ez nagyon jo hir, akkor igyekszem leszokni a fejesrol, vagy legalabbis nem fogok napi nemistudomhany orat raszanni... Idaig a napi 6 szopi kozul 5 utan fejtem, mindig vagy 3/4-1 orat, ez azert nagyon maceras volt. Igyekszem majd 10 percekre csokkenteni!Kép

Tovabbi kellemes husvetot, puszi:

Leszter
leszter
 
 


Sziasztok!

Gombóc!
"Anyóspajtás": ez tetszik Kép! Egyébként néha én is gonosz vagyok az enyémmel, ne aggódj.
Hozzánk Levi 10 hetes koráig naponta jött, akkor egy kicsit elegem lett belõle, és ezt még azóta sem hevertem ki Kép!
De azért néha jól jön, hogy ha áthívom egybõl jön. Legalább egy-két dolgot el tudok intézni és talán tornázni is eljutok.

Leszter!
Nekem a kórházban mondták, hogy a mellszívót elég naponta egyszer sterilizálni, egyébként használat után forró vizzel kell elöblíteni.
Egyébként a szoptatással kapcsolatban ajánlom a "Szoptatás" topicot, ott sok hasznos tanácsra találhatsz, és ott vannak "szopiszakértõk" is.
Nálunk cumizik Levi, ha nyûgös, akkor nagyon jól jön. Meg persze elalváshoz is. Sajnos a cicim nem elég, mert igaz, hogy elalszik de amint kiveszem a szájából egybõl felébred. A cumit viszont elalvás után kb. 2-3 órával kiköpi. Ezek szerint a cicim is ennyi ideig lehetne a szájában, de én inkább a cumit választom Kép!

Andy írta, hogy kilonként 150 gr tejet kellene megenni a babáknak. Nálunk amikor Levinek 600 gr-ot kellet volna megennie, örülhettünk, ha 450 gr-ot megevett, mégis hízott. Szóval rájöttem, hogy nem feltétlenül kell hinni a könyveknek, és igaz, hogy a babák tudják mennyi kaja kell nekik.

Na megyek, mert Apa magányosan üldögél a TV elõtt és Levi végre alszik Kép!
Pusza, Virág és Levi
virga
 
 


Sziasztok!
Nincs sok idõm, úgyhogy elõre is bocsi, hogy nem válaszolok mindenkinek.

Kakukkfû, Zsuzsó, Andy,
jók a képek, nagyon aranyosak a babáitok! Andy, Márk egyáltalán nem tûnik soványnak, olyan husi kis combjai vannak! Kép

Heni,
beraklak titeket a táblába. Gratula a fogacskákhoz!

Szmonka,
te nem akarsz bekerülni?

Maci2,
szuper, hogy megvan az az epehólyag, drukk, hogy más probléma se legyen!!!!!!

Leszter,
látom, már sokan válaszoltak, én csak annyit fûznék hozzá, hogy ha minden rendben a szopival, szerintem kár fárasztani magad a fejéssel. Lehet, hogy egyedül maradok a véleményemmel persze... De (most lehet megbotránkozni) én még egyszer sem fejtem, és (lekopogom) eddig minden rendben volt. Párszor nekem is volt, hogy annyira belövellt a tej, hogy majd szétpattant a mellem, de kb. akkorra már a baba is megéhezett, és gyorsan lekajáltattam vele. Nincs is fejõmasinám, csak egy kölcsönkapott, amihez viszont nem értek Kép.

Gömb,
hasfájás Kép. Szóval lehet, hogy mégis tovább fog tartani? Pedig már úgy ráálltam erre a "3hónaposságvárásra" Kép...

Puszi, mindjárt dobok egy táblát!

Franyó + a ma 8 hetes Csipet
franyo
 
 


<pre>
Anyuka Baba neve Baba szülinapja Baba születési adatai Baba kora
Manó Emma 2002.10.10 3400 g, 51 cm 27 hét + 4 nap
Zulu Anna Sarolta 2002.12.02 3500 g, 55 cm 20 hét + 0 nap
Zsuzsó Dana 2002.12.14 2900 g, 54 cm 18 hét + 2 nap
Virga Levente 2002.12.19 3800 g, 59 cm 17 hét + 4 nap
Andy78 Márk 2002.12.27 3660 g, 55 cm 16 hét + 3 nap
Orsoly László 2002.12.30 3950 g, 55 cm 16 hét + 0 nap
Kakukkfû Emma 2003.01.03 3470 g, 52 cm 15 hét + 3 nap
Heni1979 Dorina 2003.01.17 3822 g, 51 cm 13 hét + 3 nap
Gombóc Zsombor Viktor 2003.01.28 3350 g, 52 cm 11 hét + 6 nap
Norkini Jázmin Sarolta 2003.02.09 2600 g, 48 cm 10 hét + 1 nap
Zsuzsi74 Miklós 2003.02.11 3460 g, 54 cm 9 hét + 6 nap
Miszike Rebeka 2003.02.15 3590 g, 54 cm 9 hét + 2 nap
Myssnia Szilárd Márk 2003.02.20 4050 g, 59 cm 8 hét + 4 nap
Kangi Julianna Angéla 2003.02.23 2700 g, 48 cm 8 hét + 1 nap
Franyó Anna Virág 2003.02.24 3000 g, 54 cm 8 hét + 0 nap
Manó2 Dorottya Rebeka 2003.02.25 3100 g, 53 cm 7 hét + 6 nap
Judó Hunor György 2003.02.26 3900 g, 56 cm 7 hét + 5 nap
Momo Adrienn 2003.03.03 3200 g, 53 cm 7 hét + 0 nap
Regli Lilla Regina 2003.03.11 3800 g, 56 cm 5 hét + 6 nap
Zsurló Hajnal Anna 2003.03.15 4320 g, 54 cm 5 hét + 2 nap
Beu Lõrinc 2003.03.19 4450 g, 62 cm 4 hét + 5 nap
Maci_2 Veronika 2003.03.23 2670 g, 50 cm 4 hét + 1 nap
Csucsuka Anna Zsófia 2003.03.31 3900 g, 53 cm 3 hét + 0 nap
Urszila Júlia 2003.04.09 3200 g, 50 cm 1 hét + 5 nap
Leszter Petra Jázmin 2003.04.09 3600 g, 56 cm 1 hét + 5 nap</pre>
franyo
 
 


Sziasztok!

Hip-hip-hurrá! Ma leesett a köldökcsonkja Julkának! Holnaptól jöhet a nagy locsi!
A kisasszony nagyon nagy erõmûvész, már többször produkált hason igazi fejemelést. A nagyok késõbb kezdték!
Ma egész nap nyûglõdött, most viszont alszik, mint a mormota. Totál bepánikoltam, hogy éhes a gyerek, azért nyûgös, elkezdtem együtt bõgni vele, hogy nincs elég tejem, miközben a szájába akartam szuszakolni a cicit. Az apja fedezte fel, hogy csorog a tejci a gyerek szájába, miközben õ erõteljesen tiltakozik az etetés ellen. Azaz vsz nem éhesKép Szóval az ember még a III-nál is ilyen bepánikolós tud lenni.

LeszterKép
Csak irigykedem, hogy milyen sok tejed van, és mennyit eszik+alszik egyszerre Petra. Nálunk még mindig a kis szopi, kis alvás megy, néha tarkítva egy kb. 2 órás hosszú alvással. Vsz nekem is csak így van tejem, kis adagokban, sokszor. De bánja kõ, csak a napi átlag elég legyenKép
Édes babus PetraKép

Urszila
urszila
 
 


Sziasztok,

Úgy látom, mindenki húsvétozik. Persze amilyen jó idõ van. Az én csemetém is kint van sétálni a nagyival...legalább egy kicsit pihizek.

Gombóc,
Attól nem félek, hogy esetleg kevesebb Konakiont kap Lili, hiszen mi is felnõttünk nélküle. Inkább az a gondom, hogy a következõ adagot nem túl hamar kapja -e. Bár nem hiszem, hogy 1-2 nap csúszással túl lehetne adagolni.

Sterilizálás - ezt jó hogy mondjátok...mármint, hogy elég naponta egyszer. Nemrég tejet szaporítottunk, és én minden alkalommal sterilizáltam a mellszívót.

Virga,
A kilónkénti 150 milit én is említettem. Azt nem tettem hozzá, hogy ez az átlag. Persze vannak babák, akik kevesebbet/többet esznek.

Franyo,
Hasfájás - Valószínûleg mi vagyunk a ritka kivételek. Csipetbabának biztos elmúlik addigra. Ráadásul Lili régebben nem volt hasfájós (2 hónapos korában kezdte)

Képzeljétek, Lili legújabb tudománya, hogy a fürdivizet kanalazza befelé a kis kezével a szájába.

...jut eszembe...Mikortól muszáj adni vizet/teát a babának? Én még mindig csak tejcit adok.

pusz,

gömb
gombolyu
 
 


Leszter!

A Sasha-féle topic a gyermekek témában 2002. május 1.- 2003. április 30. közötti gyermekek címmel fut.
Elõször oda "jártam" csak kezdõdött egy vita, hogy kinek van ott keresnivalója, és kinek nem ( mert nem tudott a 8 hónapos baba mamája mirõl beszélni a 2 hónaposéval, mert már más érdekli) ezért otthagytam.
Azért Sasha- féle topic, mert õ nyitotta. De amúgy semmi bajom nem volt vele.
Már nem tudom kinek volt a "friss babák" az ötlete, de én is olyan topicot kerestem, ahol azokkal tudok beszélgetni, akikkel együtt kismamáskodtam.

Franyó

Köszi, hogy betettél minket a táblába!

Heni
heni1979
 
 


Sziasztok lanyok!

Nagyon szepen koszi mindenkinek a valaszokat, tisztara megnyugodtam.Kép Mar attol feltem, hogy mindenki kepes fejni napi 6-8 alkalommal, orakon at, es csak en vagyok az egyetlen, aki ilyen lusta, hogy mindezt maceranak erzi.Kép De igy mar sokkal lazabban fogom kezelni ezt a kerdest.
Petrat ma mertuk, az elmult egy hetben 130g-ot hizott. Gondolom, nem baj, hogy nincs meg az atlagosnak mondott 150g, hiszen minden nap no az etvagya, a het elejen meg sokkal kevesebbet evett. Ha igy folytatjuk, jovo heten mar biztos tobb lesz a gyarapodas.

Virga,
Hat igen, Petra is jol ellenne a cicimen fel napokat. De ezt azert nem szeretnem.Kép

Franyo,
Ez jo, en nem botrankoztam meg, inkabb irigykedem!Kép

Urszila,
Gratula a koldokhoz!Kép Petranak leesett mult hetfon, de azota sincs meg rendben, minden pucolaskor kicsit veres lesz a fulpiszka.Kép Mar nagyon varom, hogy teljesen megyogyuljon neki!
Petra is emelgeti a fejet, teljesen meg voltam lepve, mikor eloszor lattam, meg a korhazban. Azt hittem, hogy ez majd csak ugy egy honap mulva varhato.
Julka mennyit eszik egyszerre? Vagy nem mered? Nagyon orulok, hogy van tejci, bar nem lehet egyszeru dolgod, ha ilyen gyakran eszik a lanyzo. De nemsokara biztosan javul a helyzet,es akkor kipihenheted magad!Kép

Heni,
Jaaa, igy mar tudom, melyik az a topik. Majd oda is benezek, ha lesz egy kicsit tobb idom, most inkabb pihizek, amennyit csak tudok.Kép

Jo ejt:

Leszter es a 12 napos Petra
leszter
 
 


Most jöttem rá, hogy engem is valszeg ez a fránya keresõreflex csap be. azaz, hogy akkor is tátog a leányzó, mint egy madárfióka, amikor éppen fáj a hasa. Viszont a cumit nagy ívben kiköpi, inkább a cicire szavaz, amit szintén kiköp, amikor elkezd jönni belõle a tejKép

GombócKép
Én is gondoltam már arra, hogy szegény baba, csak azt érzi, hogy a hasa tájékán baj van, de arra még nem jött rá, hogy éhes, vagy görcsöl? Jó, hogy megerõsítettél benne.

LeszterKép
Nálunk reggel van hosszasabban ébren és este. Fürdés elõtt "beszélget" a nagyokkal, utána kb 10 perc olajos apumasszázs, fürdés, és még 10-15 perc "aktív élet"Kép

Urszila
urszila
 
 


Sziasztok,

Leszter, ugy alakitottam a napirendet, hogy mindig utoljara este 11-kor fejek, aztan ejfelkor etetem meg Zsombit, akkor lerakom aludni, es amikor legkozelebb kel, megetetem a hutoben tarolt tejbol es utana kezdek fejni. Aztan a kov. etetesnel a ferjem kel fel, megeteti ZSombit a hutoben levo hajnali tejbol es hagy engem aludni. Korabban ZSombi 1/2 4 korul kelt hajnalban, most reggel 1/2 7 korul, igy mar nincs ejszakai fejes. Kép
En minden alkalommal fertotlenitem a fejot, valahogy abban bizom, hogy ezaltal nem lesz semmilyen fertozese a gyerkocnek. De logikailag belatom, hogy eleg lenne a hasznalt fejot a hutoben tarolni es csak naponta egyszer fertotleniteni, de a lelkemnek igy jobb...Kép (Ja, nalam egy fejes 35-40 percig tart max.)

Urszila, Leszter gratula a leesett koldokcsonkhoz. Kép Nalunk 22 napig tartott, uuuugy utaltam...Kép

Virga, anyospajtasom nem az az egyszeru eset. Kép Mar elore rettegtem a gyerek szuletese elott, hogy mi fog kovetkezni. Eddig aranylag jol birom, bar o is megprobal ritkabban jonni...Kép De azert o is gonoszkodik, es en sem hagyom magam...Kép

Heni, en meg azert hagytam ott azt a topic-ot, mert valaki azt irta az egyik lany egyik problemajara, hogy szoptasson gyakrabban, amikor pedig elotte mar vagy tizszer leirta, hogy nem szoptat, es ezt meg en is megjegyeztem, kezdo "olvasokant". Szoval, ha valahol ennyire nem figyelnek egymasra, akkor ott nem annyira erzem jol magam. Kép

Gombolyu, siman csak ugy benyeli a furdovizet? Edes lehet, akkor biztos szeret pancsizni. Kép Mi ritkan adunk neki inni vizet, inkabb csak akkor, ha latom, hogy szaraz a szaja szele.

Ma tuleltuk az en szuleimnel valo husvetolast, meghozza ugy, hogy a szuleim meghivtak magukhoz anyospajtast is, igy ma is vele toltottuk a napot. Anyospajtas tenyleg nem tud mit kezdeni a bombolo gyerekkel. Kép
NAlatok is megijed egy ido utan a babatok az idegen helyen? Azt vettem eszre, hogy 1-2 orat elvan, de aztan jon az olyan siras-rivas, hogy alig birom lecsendesiteni. Esetleg megijed az idegen hangoktol, zajoktol vagy a kornyezetettol? Es azonnal kiabal a kajaert, holott itthon esteleg csak egy-masfel oraval kesobb kerne enni. NAlatok hogy megy ez?

Sziasztok,
Gombóc
gombóc
 
 


Sziasztok!

Gömb: víz/tea adása: amíg csak anyatejes a baba, és tényleg igényszerint van szoptatva, addig nem kell neki semmi egyéb folyadék. Mikor elkezditek a hozzátáplálást, kínálgasd meg (szerintem inkább) vízzel, ha szüksége van rá, elfogadja, ha nem, akkor nem. Bízd rá, tudni fogja mikor kell már neki Kép

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Latom lassan visszater az elet a topikba! Kép

Leszter
Szerintem hamarosan ugy is beall Nalad is a kereslet-kinalat. Amiert erdemes fejni ,igy az elejen, hogy lefagyaszthass.
Lanyok, csak azt nem ertem, hogy a tej folyamatosan valtozik, alkalmazkodik a baba szuksegleteihez. Akkor hogyhogy jo a babacskanak 4honapos koraba az a tej amit pl. 3 hetesen fejtem le?

Urszila, Leszter
Gratula a csonktalansaghoz! Kép Ja, Jazi is kikopi a cumit , pedig parszor mar probaltuk. Helyette kepes eltuntetni a szajaba a teljes oklet!

Gomboc
Nalunk sem tud mit kezdeni anyoska a siro Jazminnal... Kép Pedig olyan nagy elvezettel gugyogi neki a hablatyokat!Hiaba mondom neki, hogy mondja normalisan ne klutyutyu-brutyutyu- es tarsai...
Jazin meg nem lattam,hogy felne idegen helyen, de ha itthon atveszik a haverok, nem mindenkinel van el, es olyankor vilagvege van. Kép

Viz
Cory - Ezen mar en is gondolkodtam, hogy ugye elvileg eleg a tejci, de nyaron azt irjak az okos konyvek, hogy azert nem art itatni meg + ba. Szoval, hogy legyen okos az ember???

Jazmin tegnap reggel Apanak fel oran at vigyorgott, nemi hang alafestessel. Tunderi volt. Aztan az esti furdesnel, a szokasos hasrafordulasnal ereztem,hogy mar ugyesen tartja magat, szoval 4kezlab ucsorgott a kadban es hablatyolt. Ja es ha hason van a pelenkazon, olyan siman hatranez, hogy ihaj! Mas ujdonsag nincs Kép

Norka es Jazmin
norkini
 
 


Sziasztok!

Norka: nyár: Balu 9 hónapos volt júniusban. Akkor már evett némi fõzeléket, gyümölcsöt, de nem vitte túlzásba, alapvetõen csak szopizott. Vizet kb hetente egyszer fogadta el pohárból. Augusztusra már sokat javult ez az arány (11 hónapos volt ekkor), de még mindig nem ivott annyit, mint amennyit ilyen melegben az ember gondolna. Ha mindig mellre teszed, mikor kéri (akár félóránként is), akkor nem kell a víz, de szerintem kérdezzétek meg a szoptatás topicban, ott nálam hozzáértõbbek is tudnak válaszolni Kép

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Remélem mindenki szerencsésen átvészelte a húsvétot és az esetleg hozzá tartozó rokondömpinget.

Gombóc!
Nálunk is ugyanígy volt Levivel idegen helyen. Gondolom egy-két órára lefoglalja õket a sok látnivaló, aztán amikor elfáradnak jeleznek, hogy most már ideje lenne hazamenni Kép ezért nyûgösek.
Most viszont azt vettem észre, hogy pont fordítva van: elõször jön az üvöltés, aztán a nézelõdés, beszélgetés.
Tegnap "anyóspajtás" próbálta megnyugtatni a kétségbeesetten ordító Leventét, semmiféleképpen nem akarta odaadni nekem. Végül a párom vette el Tõle és adta oda nekem, mondván, az anyjánál talán jobban megnyugszik. És tényleg Kép.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én egy pillanat alatt idegbeteg leszek, amikor "gyere a mamához" felkiáltással kiveszi (kirángatja) a kezembõl a gyereket. És ez nem csak most van így, hanem amikor naponta itt volt, akkor is. Ezért hezitálok, hogy el merjek-e menni tornázni amig Õ vigyázz rá, mert szerintem csak ideges lennék Kép.
A múlt pénteken is elmentem itthonról 3 órára, amikor hazajöttem elújságolta, hogy ez a gyerek nem alszik semmit, sirdogál. Amikor elment Levi fél órás nyûglõdés után mély álomba zuhant. Aztán rájöttem, miért nem alszik Levi, amikor vele van: anyósomnál az altatás abból áll, hogy tornáztatja a lábát, beszél hozzá, simogatja a fejét stb. Hát az én gyerekem így soha nem fog elaludni Kép.
Bocs, hogy ilyen hosszan panaszkodok nektek...

Leszter!
Én néha teljesen kétségbeestem, hogy én nem vagyok oda az állandó cicinlógásért, mert szinte mindenhol azt olvasom, hallom, hogy annyit kell mellenhagyni a kicsit, amennyit igényel. Viszont én úgy érzem fél óra után, hogy leesnek a mellbimbóim, annyira feláznak Kép.
Most már többé-kevésbé túltettem magam ezen, ilyen vagyok és kész.
Levente két naposan felemelte a fejét és körbenézett. Én is teljesen kész voltam, annyira hihetetlen volt Kép. Milyen erõs babáink vannak!

Mennem kell, nyafogást hallok!
Pusza, Virág
virga
 
 


Megint sziasztok!

Most látom, hogy amig én írtam, addig született pár levél. Hiába, aki másfél óráig írogat Kép!

Norka!
Szerintem az amit lefagyasztasz mondjuk 3 hetes korában, az jó lesz 3 hónaposan is, hiszen csak 1-1 alkalomról van szó, nem állandó etetésrõl, nem?

Tea/víz: én is úgy tudom, hogy az igény szerint szoptatott babáknak nem kell semelyik. De azért én nem tudom elképzelni, hogy pl. 30-35 fokban félóránként elõkapkodom a cicimet, úton-útfélen... Szóval Levi biztos, hogy fog kapni valamilyen itókát (bár Õ addigra már fél éves lesz), de ha kisebb lenne, akkor is adnék. Gondolom ha hallanák a LLL tagjai most a szívéhez kapnának Kép. Nem akarok megsérteni senkit, én így gondolom.

Pusza megint, Virág és a nyafogó Levente
virga
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?