Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Pil!

Csodaszép Tapics, és mintha Kingát látnám, olyan kis "rendes" gyerek. :twisted: Én még nem adtam neki kalácsot, de most jó ötletet adtál.
A fekete erdő torta pedig nagyon szuperül néz ki! (Nekem nincs receptem)

Kitartást és gyors felépülést a férjednek! Minden menjen a legnagyobb rendben.

Kacika!

:lol:
Sajnos itt sem jó az idő, de volt legalább két óra, mikor nem esett. Elő az őszi cuccos, és már mentünk is ki.

Luca!

Akartam írni, hogy nagyon tetszik a neved. :-)
Akkor neked már félig felnőtt lányaid vannak! :wink: Engem is érdekelne hogyan álltak a kistesó projekthez. Nálam az első aranyszabály, ha találok egy "normális" orvost, akkor az a követendő, amit mond.
Nem semmi a volt férjed, kicsit ismerős a helyzet. Apám is akkor hagyta el anyámat, mikor a hugom fél éves sem volt. Én meg alig négy. A hugom dongalábbal született, a Katona módszer- napi nyolcszor fél óra "gyerekkínzás" pedig elég embert próbáló. Nem bírta, meg gondolom már előtte is foszladozott a házasságuk.
Mi talán kicsit bölcsebben/idősebben/felelősebben döntöttünk. Az a lényeg, hogy a mostani párod rendes, és bele mersz vágni megint a családalapításba! Le a kalappal, nagyon bátrak vagytok.
Amúgy a nagyobb lányod igazi lázadó tini? :twisted: Én pont az ellenkezője voltam, belül lázadoztam, és nem adtam ki a világ elleni dühömet, aztán néha kitört, de akkor az Istennek kellett irgalmania, annak, aki éppen a közelemben volt. :evil: Hát a tinik és szép korszakot élnek, valahogy tartok attól, ha az én gyerekeim kerülnek oda mit kezdünk velük (még a dackorszak sem jött el, de már előre parrantok). Mi mindketten szűzek vagyunk, kicsit hallgatagok, szöttyögősek, tökölősek, most van egy temperamentumos ikrek csajunk, és hol van még a többi, lehet jön majd oroszlán, vagy kos. :-) Amúgy a horoszkópokban sem hiszek, mint a homeopátiában. :twisted:

Kislibus!

Azért nem mindentől ijednek ám meg ezek a gyerekek, sőt, néha 0 a félelemérzetük. Soha ne mondd, hogy soha. Én pl. elhatároztam, hogy nó műanyag gaygi játékok, hanem szép, és értelmes fa játékokat kap majd. Ahá, a legjobb játék fél éves kortól a félig töltött ásványvizes palack, később mosógépdob (kiabált, aztán bele is mászott egyszer) még később a mindenféle gombok, kábelek (sütőt programoz kafán, számítógépet kapcsol, néha beleír a mondandómba...), és a rokonok, ismerősök csak hozták a műt, meg plüsst. A fáról meg lejön a festék, meg amúgy sem érdekes. Kapott a barátnőmtől, egy henger alakú katicás csörgőt, addig volt érdekes, míg a falra karcolt, és lekoptatta a festéket a falról is, és a csörgőről is. Mindezt egy perc alatt, amíg pisiltem. :mrgreen:
DE voltak nekem elképzeléseim gyerekneveléssel kapcsolatban is, meg cuccosbeszerzéssel is, mint babakocsi, vagy pelenka, aztán jött a gyakorlat...
És Kinga kedvenc játéka a bot, és leginkább mászni szeret, betonon, meg térdig érő dzsindzsásban!
Mikuláskor volt az egyik ismerősünk Kisfiának a szülinapja, és akkor már kimászott a csomagért kb. 30 gyerek közül elsőként, és sápogott, mert nem olyat kapott, mint a többi. Valamint ott a szülinapi tortán volt tűzijáték, volt olyan gyerek, aki megijedt, az én lányom, meg meg akarta fogni, és hangosan sikított neki. :shock: Persze azóta idősebb, kevésbé bátor.

Zsuzsu!

Ha Ábel nem allergiás, akkor csak az okozhat gondot, ha darabos a dió vagy mogyoró. Ezt meg beszéld meg a cukiban.
Ha fiú lenne a barátnőd, akkor mondanám, hogy naffijú, tud már egy kézzel pisilni. 8) :lol: Kapott most egy hatalmas leckét, gondolom tanult belőle, a többi meg rajtuk múlik.
A védekezéshez egy kis segítség vagy pránaszútra vagy ->
http://kovacs-telekes.org/juca/blog/?p=293
Mindenkinek csak ajánlani tudom, nálunk már bevált. :mrgreen:

Mosási tippeket köszi, meg Montana neked is!

Amúgy én is szoktam festegetni néha, és a férjem is fekete zoknikat hord. :-P

Montana!

Fehér body? Ez az egy ruhadarab, amit nem tudok magamon elképzelni. Ha pisilnem kell azért, ha meg nem, azért. :roll: Jobban szeretem a libbenőseket. :wink: De nekem spec a tangák sem haverjaim, na jó egyszer-egyszer, inkább francia bugyikat hordok.

Egy házias pasinak csak ne vedd el az önbizalmát. Ráadásul kreatv is! 8)

Alíz?????

Mindenkinek szép napot!

tjuca
 
 


Helló mindenkinek!

Péterem nagynehezen elaludt.
Pár nap múlva, 17-19 körül meg kéne jönnie, remélem megjön időben. Már érzem a tüneteit, mármint kezdek "idegbeteg" lenni :P
Aztán már csak egy hónap, a 3. at a szerencsére bízzuk....

Alíz , mi újság??

Nálunk szinte mindig anyósom van Petivel ha a férjemmel megyünk valahova. Egyrészt praktikus okoból, mert egy utcában lakunk velük, és másrészt ami valszeg ebből ered, Peti imádja őket, és persze viszont.
Vendég
 


Sziasztok!

A Luca nem az igazi nevem, de nekem is borzasztóan tetszik, ezért választottam "álnévnek".

A csajokkal könnyű a dolgom, mindent meg lehet beszélni velük,nem igazán lázadó egyik sem.
A babaprojektet előre megbeszéltem Velük, mit szólnának, ha lenne kistesó.Csak miután mondták, hogy örülnének, utána léptünk a tettek mezejére.
Elmentem a dokihoz, mit szól az ötletünkhöz, azt mondta, semmi gond, megvizsgált, minden rendben volt.Akart adni peteérés-elősegítőt, hogy hamarabb összejöjjön,(úgy látszik, ez nála bevett szokás) de én nem akartam, először megpróbáljuk egyedül.Azt mondta, akkor csináltat egy ultrahangot.Az kimutatta, hogy minden oké, van peteérésem, és optimális esetben az elkövetkezó 3-4 napban össze is jöhet.Ezt el is mondtam a gyerekeknek, röhögtek is, hogy akkor nem ártana együtt aludni.(Párom sokszor elalszik a nappaliban a tévé előtt. :D )
Ügyesek voltunk, össze is jött azonnal. :D De sajnos csak 8 hétre.
Pedig a csajok nagyon örültek mikor kiderült, hogy összejött, minden nap megnéztük a neten, hogy most mekkora, mi fejlődött ki neki, stb...
Ők is le voltak törve, mikor mondtam, hogy a mazsola itthagyott minket...
Már nagyjából túl vagyok rajta. De ezek szerint van peteérésem, vagyis akkor volt.
Nekem is most kellene megjönni, már nagyon várom! Úgy érzem, talán lesz is valami... :oops: De mi azt beszéltük meg, hogy kivárjuk a hármat, csak utána próbálkozunk, mert azt hallottam, hogy ha nem várjuk ki, a méh felszíne még nem az igazi, és idő előtt leválhat a lepény.Akár több hónapos korban is.Ez nem hiányzik az eddigiek után, úgyhogy várunk...de nagyon nehéz.Alapjában véve türelmetlen típus vagyok.Amit kigondolok, azt azonnal szeretném, és nehezen viselem, ha rajtam kívülálló okok miatt nem tudom megvalósítani az elképzelésemet.
De ha esetleg nem jön össze, akkor sem dől össze a világ, van 2 szép lányom, páromnak van egy 21 éves fia, úgyhogy lassan unokát is dajkálhatnánk...Ha az ember túl görcsösen akarja, akkor úgyis csakazértsem jön össze...lazítani kell.Legalábbis megpróbálom. A párom nagyon rendes ember, a lányaimmal olyanok, mintha a saját apjuk lenne, úgyhogy megérdemelne egy közös bébit...hát rajtam nem múlik.

Na, én is fosom a szót itt...

A sógornőm már túl van a 12. héten, szerencsére Ő jól van.Elég nehéz ez így,az a tudat, hogy én is ott tarthatnék, ahol Ő...

Petike nagyon aranyos kisfiú,jobbulást kívánok Neki.

Üdv: Luca
Vendég
 

 
 

Kacika! Petit láthatólag nem viseli meg a gipsz! De jó! Már csak egy hónap!

Montana! Nálunk ez úgy működik, hogy én festegetem a férjem alsógatyáit, de az ő hibájából! :twisted:

Juca! Tudom én, hogy nem minden gyerek ilyen, de miért kell valamit erőltetni, ha egyszer a gyerek szemmel láthatóan fél tőle! És sajna nálunk ez a módi. Az öcsim kedvenc játékai egy lábo és egy fakanál voltak, szeretett dobolni. No meg pakolni :lol: Ő kipakolt, mi bepakoltunk és aztán ő meint ki! És képes volt a konyhaszekrényt egy perc alatt küríteni! A keresztlányom kedvenc játéka egy időben a WC papír letekerése volt... :lol:

Kép
kislibus
 
 


Sziasztok!

Jövök csajok, nyugalom már itt is vagyok.

Tjuca, Kacika:


ma voltam a klinikán, augusztus 9-én csinálják meg az első UH-vizsgálatot. Amúgy az émelygést leszámítva tök jól vagyok.
Vendég
 


Sziasztok!

Kacika!
Peti nagyon helyes, látszik, h csibészke! Remélem most már minden rendben.

Montana!
csipkés body???? huha :oops: :oops: :oops: Te aztán tudod mitől döglik a hal :lol:
Bátran adj tanácsot, aztán mindenki kiszűri és magáévá teszi, amit úgy érez.
Hogy érzed magad??????????

Juca!
Én is gondolkozom a kalács adásán, de félek, h puffasztja a pocakot. Elég érzékeny a Szentem, tegnap este is elfelejtett böffenteni, erre éjszaka eget rázó ordításra ébredtünk. Seggrázás után böfi, és alvás.

A fogamzásgátlómódszer nagyon jóóóóóóóóó :oops: :lol: :lol:

Luca!
Van egy volt kolléganőm, vele is hasonló van mint Veled. Ő egy kislánnyal vált el, új férj, boldogság, de a közös baba nem akar összejönni. Élvezi, h szerelmes és reménykedik.

Próbálj Te is megnyugodni és biztosan összejön.

kislibus!
Ábelem kedvence ha a szemétben turkálhat :oops: :oops: szelektíven gyűjtjük a szemetet és élvezettel kotorászik a papírdobozok, műanyagflakonok, zacskók között. Nesze neked dárga játék :lol: A másik kedvenc a papucsok, cipők kóstólgatása :oops: :oops:
Ő már befelé is pakol, egyik reggel apuci kereste kocsikulcsot és Ábel bébitaxijából került elő. Felnyitható az ülése és oda rejtette gyönyörűségünk :lol:

Mi jól vagyunk, tegnap temetésen voltunk. Anyósom második férje ment el. Ábel és én csak anyósomig mentünk, de jó volt, Ábel mosolya és puszija kicsit enyhítette a fájdalmát. Férjem is jobban van, ebből a szomorú apropóból , de találkozott rég nem látott rokonokkal, uncsitesókkal.

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Alíz!

minden rendben van biztosan babócával, sok erőt Neked!

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Sziasztok!

Úgy néz ki meg akar jönni Piri, tegnap is barnázgattam, és ma is. :lol: nagyon kevés alkalommal örülök neki, lehet még meg is ünneplem egy fagyival.

Kacika!

Az a lényeg, hogy elnézve Peti fényképeit, már ismét a régi vigyori, eleven tűzgolyó.
Nem rég sétáltunk a Duna partján és ott ment egy hasonló korú kisgyerek az apjával, combtőig gipsszel a lábán. Sajnálkoztam magamban, hogy sezgények, erre a gyerek egyhatalmasat dobbantott a lábával, és mintha csikket nyomott volna el, még csinosan csavart is rajta egyet. Hát egy bogarat nyírt ki, az apja meg csak dermedve kérdezgette, hogy ezt minek csinálta, most már az a bogár nem él... na ekkortól már láttam, hogy a gyerek vajon hogyan törhette el a lábát, biztosan nem képeskönyv nézegetés közben. :twisted:

Luca!

Össze is fog jönni, idő kérdése. 38/39 éves vagy ha elsőre jött a másik baba, most is jönni fog. :-) Még azért van időd, ha nem is egy szekérderéknyi, de van.
Jó fejek lehetnek a lányaid. Csak lassan már ők is nők. Egyszer majd találtok egy táblát, hogy moziba mentetek, finoman odatéve két mozijeggyel. :D Aranyosak, ahogy figyelmeztettek, hogy külön ágyban nem fogan meg a bébi! Bizony ők már nagyok. És az is nagyszerű, hogy így kijönnak a pároddal, ennek nagyon örülj!!!
Sógornődnek valszeg nincs két lánya. Ne izgulj oka van, hogy miért nem akkor jött a baba, visszagondolva meglátod. Én is nagyon számoltam az elsőnél, hogy ekkora lenne, most születne stb. aztán utólag kiderült, hogy pl. nem kaptam volna annyi GYEDet, nem kerültem volna át másik melóhelyre, aztán egy harmadikra, és nem tanultam volna meg feladatfinaszírozni, amivel sokkal piacképtelenebb lennék, ha vissza kell mennem dolgozni.

Kislibus!

Furi egy család lehettek.
Én erőltetés címen eddig még olyanokat láttam, hogy egy gyereknek erőlettek 150 szakkört, amikor nyúlt a kis bele, a sportot, holott zenélni szeretett vagy fordítva, babaúszást, holott félt a víztől. Ezekre nagyon kell vigyázni, hogy meddig lehet/kell elmenni, mert ugye van a lusta disznó gyerek, és van a szorgalmas, mindhez máshogyan kell hozzáállni. A háttérben azonban mindig a szülő bizonyítási vagy megfelelési kényszere áll. Kofa IQ-ja kb 150 vagy több. Az enyém átlagos. Mi nagyon vigyázni fogunk, hogy a gyerekinknél, az legyen a fő szempont, hogy boldogok legyenek, és ha 82 IQ-val, akkor annyival. Az egyedüli elvárás, hogy az iskolába feccöljenek energiát, az ötöshöz is, de ha csak 3-as lesz, de látjuk benne a tanulást, akkor annyi pont.
Én most első kigondolásra úgy vélem a néptánc jó lenne a pipinek, mert mozog, közösségben van, vannak kemény szabályok, és még a hallását is használja. Persze lehet, hogy nem jön be, akkor hagyjuk.
Én sem és Kofa sem sportoltunk, de nem vagyunk kevesebbek. Én énekeltem, de mást nem tudok felmutatni, de asszem nem is ez a lényeg. :wink: Biztosan bátorítani fogom, ha valamit látok, hogy kedvel, de semmit nem fogok erőltetni, csak mert a családban hagyomány, vagy mert minden gyerek csinálja az osztályban. És szerintem az is kielígítő, ha egész délután csak a játszótéren rohangál, vagy itthon sütkérezik. :-)

Ppetike!

Örülök, hogy minden rendben, az émelygés csak jó, és várjuk az aug. 9-ét! Minden rendben lesz.

Zsuzsu!

Hát Kinga gyomra sem egyszerű, nála a tejtermékekkel kell vigyázni. Ekcémás is, de állandóan megy a hasa. ondjuk ilyen puffadós gondjai sztem nincsenek. Meg a kalács mehet vajjal sajttal is, és akkor utóbbiakat eszi jobban nem? Vagy csak az én lányom hagyja meg a kenyeret, és eszi meg a katonákról előbb a szalámit, aztán a sajtot, aztán csipog, hogy mi van már? Mondjuk meg kell ennie a kenyeret is, mert genyó anyó vagyok. :twisted:
Ugye, hogy jó mdszer????
Hát szegény anyósodnak nem lehet egyszerű elfogadni, hogy már a második férfit veszíti el. :-( Minden tiszteletem, és sok erőt az újrakezdéshez!

Pil!

Ide válaszolok. Most már sem az elaltatással, sem az éjszakákkal nincsen gond. Nem tudom hogyan lett jó alvó, ha tudnám a titkot mondanám.
Örülök, hogy a férjed műtétje jól sikerült. Mielőbbi gyógyulást neki!


Csajok!

Itt a kis városkánkban is nyílt egy Ázsia Center. :wink: Velünk szemben. Tegnap bekolbászoltam Kingával, és totál ledöbbentem. Egyrészt minden van (azaz harisnyakötőt akartam venni, no az nem volt, vagy ha volt is, szegény eladó nem értette mit akarok) másrészt vannak tényleg nagyon szuper ruhák. Kingára is láttam, de a szexi fehérneműtől kezdve (ott is a low endtől a jó minőségűig, a csicsástól a szép ízlésesig) minden. Úgyhogy most tök háppi vagyok, mert itt sokkal olcsóbb minden, mint Pesten, itt van 100 méterre. Amúgy a ltp-nek még ez is nagy előnye, hogy velünk szemben van A TÉR, ott van a gyerekdoki, felnőtt doki, több gyümölcsös, játékbolt, ABC, fehérnemű bolt, táskás, szoli (én nem járok, de van), fodrász, kozminéni, DM, Rossmann, CIB, és most már még az Ázzia Center is. :lol: :lol: :lol: Hát bevallom, hogy nem csak márkás boltokban vásárolok, mert nem mindenhol érzem, hogy jobb, másrészt sokkal drágább. Oké van egy-két dolog, de azért, van amiért befigyelek az ócsóbba. És a csipkés bodyról jut eszembe, tök szépet láttam. :shock: :wink:
A másik, hogy most kezdem vadászni az e-bayen a jövő nyári culákat, mi onnan szoktunk sokat beszerezni Kingának.

Mindenkinek szép napot!

tjuca
 
 


Sziasztok!

Peti elaludt, itt a szundi ideje, így én meg tudok jönni kicsit.
Juca, ha most fog megjönni akkor rossz az alsó vonalzód nem?
De mivel asszem 13 -án volt neked a műtét, így abszolút pontosan jött/jön meg, ami viszont nagyon jó.
Már én is érzem hogy nemsokára meg fog jönni, picit fájdogál a hasam.
Reggel mértem hőt, még 37,0, úgyhogy még van pár nap.

Ami viszont furcsa volt, hogy tegnap du a pg páfrányokat jelzett. Ilyenkor nem szokott, nem is értem, de majd ma is figyelem, csak most ittam kávét, és előtte egy órával nem lehet.
Na mindegy.

Petinél is a tejtermékek voltak egy ideig kicsit problémásak, a doki szerint 500 ml tejet kellene innia egy nap, ez 2 cumisüveg. De a 2. után kicsit fosott, egy után még minden rendben volt. Kicsit csökkentettük, most újra meg tud inni többet is, mint egy cumisüveg.
Amúgy pohárból isziik mindent, kiveve -fogmosi előtt- és elalvás előtt egy kis tejet, azt cumisüvegból.

Ázsia Center...én is szoktam olcsó helyeken venni ezt azt. Nem hiszem hogy mindennél érvényes az, hogy ha drágább akkor jobb is. Különösen gyerekcuccokat vettem akkor ilyen helyen amikor mászott Peti. Most meg itthoni, meg alvós dolgokat, van olcsó cipője is, mert a motorozáshoz, -lábfejjel fékezéshez- jó az is.
Vendég
 


A videó nagyon jóóóóó! 8)
Vendég
 


Sziasztok!

Megjött végre! :D Még soha nem örültem neki ennyire.
Már csak kettőt kell kivárni.

Anyagi szempontból tényleg nem jött volna jókor a baba, de megoldottuk volna, azért nem kellett volna világgá mennie. :(

A sógornőmnek az első babája lesz, Ő 29 éves. Milyen jó lett volna, ha Anyukámnak egyszerre születik két unokája!Ha nagyon-nagyon ügyesek leszünk, és gyorsan összejön újra a bébi, akkor fél év lesz a gyerekek között a különbség, azért az sem sok.

Üdv Miondenkinek!
Vendég
 


Sziasztok!

Jöv. héten nem leszek, mert áttetük a Balcsit, így jövő héten csobbanok!!!! 8)

Meg... :oops:

Nekem nem nyílt meg a videó... :(

Aliz! Jönni fog a baba meglásd! És hogy a lánykáid is támogatnak az szuper! De tényleg aludjatok egy ágyban :wink:


Kacika! Neked pé környékén nincs mensi szerű hasfájásod? Valahol olvastam, hogy a HCG lassan ürül ki, 2-3 hét is kellhet hozzá és csak utána lesz pé! Lh tesztet csináltál?

Ppetike! Remélem most csak pozitív gondolatokat olvasol!

Juca, Zsuzsi, Kacika! Szerintem se feltétlen az a legkobb ami drága! Vettem a keresztlánykámnak csini rucit, kínai, de nagyon jó anyaga van, nem fog bele izzadni, könnyen mosható, vasalható, kényelmes a szabása! Viszont a cipők terén háklis vagyok! Az már nem adnék akármilyet a gyerekem lábára! Pontosabban nem fogok...Az a vicc, hogy amikor egy párnak gyereke lesz (pláne ha első) játékot szinte nem is kell venni, mert mindenki veszi a sok cuccot a gyereknek! Mi is ha gyerekes családhoz megyünk, akkor viszünk mindíg valami játékot! És így a gyerekeknek néha annyi színes, meg hangot adó, meg mozgó játéka van, hogy nem is köti le a figyelmét. Túl sok az inder, amit fel kéne dolgozni.
:)

No pusza mindenkinek!

Kép
kislibus
 
 


Luca! Látod az első pirin már túl is vagy hipp-hopp!

Kép
kislibus
 
 


Sziasztok!

Pozitív gondolatokat természetesen, hogy olvasok, de tele vagyok pozitív energiával is!!!
Vendég
 


Sziasztok!


Na, lányok! Ilyet is ritkán hallani, de úgy irigyellek titeket a pirik miatt. :roll: Nekem bezzeg nem akar jönni. :twisted: Ma van a cn 32. :shock: :roll: :twisted: Gyerünk piri, ne húzd a drága időmet. Ott figyel a gyogyi a polcon, szeretném már mind megenni!

Kacika! Én is úgy látom, hogy titeket a pároddal jobban megviselt a baleset, mint Petit. Nagyon kis huncut a képeken. A gipsz még a kezén, de már újabb csínytevésen töri a fejét! :lol: De ez így is van jól. Ebből látszik, hogy gyógyul.

Juca! Nekem is vannak elképzeléseim a gyereknevelésről! :lol: Csak gyerekem nincs még hozzá. :roll: Például én szeretném kipróbálni a babaúsztatást. Én sokáig féltem a víztől, csak felnőtt koromban tanultam meg úszni (akkor viszont nagyon jól, hála egy nagyszerű oktatónak) és remélem a korai vízhezszoktatással ettől megkímélném a gyerekemet. Meg a néptánc is tetszene nekem is. És jó lenne, ha sportolna. Na nem versenyszerűen, csak legyen valami olyan az életében, amit akarni kell, amiért küzdhet. Persze ezek az én elképzeléseim, aztán ha a gyerek ordít a medenceparton és inkább könyvetlapozgat, akkor majd úgy lesz.

Látom nagy megrökönyödést okozott a csipkés bodym. :lol: Hát igen. Bevallom töredelmesen, én eléggé nőcis vagyok. :oops: Imádom a csini csipkés fehérneműket, a combfixet, a tangát, a csini ruhákat. Utcára csak sminkben és jólfésülve lépek ki. Nagy bánatom, hogy a korom és az alakom miatt már hanyagolnom kell a miniszoknyát, meg a testhezfeszülős szuperszexi ruhákat. Mert azért a bennem élő nőisség jóizléssel is párosult szerencsére. A munkahelyen is elvárja a főnököm a csinos öltözködést. Nem kell mindig kosztüm, de farmerban például sosem megyek dolgozni. A páromnak is tetszik nagyon, ha csinos vagyok. Persze szívesen eldobnám az összes szexis bodyt és csípőnacit egy kismamanadrágért és egy szoptatós melltartóért. :lol:

Alíz! Ha mész uh-ra, rakd fel utána képet! Látni szeretnénk mi is a picurit! :lol:

Zsuzsu! Köszönöm a kérdésed, jól vagyok. Most. De nagyon hullámzó a kedélyállapotom. :roll: De ezt gondolom az írásaimon is érezni, hogy néha a béka feneke alól írok, néha meg a naposabb oldalát látom a helyzetnek.

Na most már nem jut eszembe semmi, megyek aludni. Jó éjszakát!

Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, igazad lesz!
Kép Kép
montana
 
 


Sziasztok!

Pirkó szórakozik velem. Na mindegy már megszoktam. Vonalzót akkor javítok, ha már lesz ereje, ez csak amolyan előzetes.

Kacika!

Nem hiszek a Jónás módszerben, de ott mintha menstruáció alatt is lehetne fogamzóképes valaki. A Jónásnál már csak a pg53-ban vagyok szkeptikusabb :twisted: , nekem az uncsitesóm 7 éves kisfia olyan páfrányost "nyalt", hogy csak no. Bár mint mondtam ez a missed ab utáni első menstruáció, meg hormonrendszer visszazöttyenése keveseknél megy mintaszerűen. :cry:

500 ml tej??? Van olyan háziorvos, aki 3 éves korig nem is ad tejet. Gödöllőn lehetett menni csontsűrűség vizsgálatra, lógás, meg kaptam egy plüss vackot, ott mondták, hogy a tejet inkább hanyagoljuk, és a sav. tejtermékeket nyomjuk ezerrel.

Luca!

:lol: :lol: :lol:

Pl. a gyerekednek lesz egy csomó ruhája, amit örököl. :-) Ha 29 éves, akkor ő sem valami korán kezdte, ki tudja ők is mennyit próbálkoztak.

Kislibus!

Jó csobbanást. Nagyon jól időzítettetek, jön a nyár 40 fok árnyékban, már alig várom! 8)

Hát a cipővel én máshogyan vagyok. A lányomnak a 18-as is nagy a lábára, így elég nehéz kapni, nem még válogatni. Én is egy bizonyos fajtát szeretek, és a párom is ragaszkodik a kerek orrú lábkímélő fajtához, akkor is ha ronda. Gyerekként sokat szenvedett a benőtt körmével, sebészet, gyulladás, sebészet, gyulladás... Aztán már együtt voltunk, mikor talált a neten egy orvost, aki lézerrel megműtötte. A köröm két oldalán kimetszett egy egy csíkot. Azóta kutya baja, viszont a gyerek korát végigszenvedte.
Így én gyerekcipő vásárlásnál azt nézem, hogy hogyan áll a lábán, és milyen anyagból készül (a belseje legyen bőr). Most pl. rengeteget próbáltunk, de egy viszonylag no name márka jött be a Deichmannban. Sem a Siesta, sem a Dr. Punto, sem a Melania nem állt jól a Kinga lábán, és amikor állt, láthatóan nem is volt kényelmes. Erre mondtam én az anyámnak, ha a sarki tejesember által varrt bakker jó, akkor azt veszem meg márka ide vagy oda. :lol: És igen a motorozás gyepálja a cipőket, bár Kinga amíg nem jár, addig nem is kap motort. Játékokkal kapcs. igazad van, de ott van a trükk, hogy egy halommal elpakolsz, és mikor előszeded, jé hogy fog örülni, és így vetésforgóban mindig van új, izgi cucca.

Alíz!

Helyes, helyes. Mondjuk miért is ne lennél??? Az émelygés mennyire veszi ki az erődet?

Montana!

Jönni fog nyugiiii.
Hát én csak alkalmakkor vagyok nőcis :oops: Mondjuk elég hülyén néznék ki, ha a játszóra talpig keményben rongyolnék ki. :-)
Én felveszem a minit is, bár girbegurbák a lábaim, de mondjuk szexepil? Én lazán farmerban mentem dolgozni, a számítógépnek nem voltam hajlandó kiöltözni. :-) Viszont, ha meg kell jelenni,vagy csak olyan kedvem van, akkor pl. kirittyentem magam.
Amúgy nincs melegítőm, a gimiben is mindig csak olyan na jó lesz darabom volt tesiórára. Valahogy nem tudom magam elképzelni joggingban. Ennek következtében sportcipőm sincsen. :-)
Tavasszal voltunk Visegrádon, és mivel nem tudtam mi lesz a program, mindenre elszánt játékosként érkeztem. Végül pucc vendéglőben voltunk, és babakocsikkal még "túráztunk" is egy keveset. Asszem eltaláltam. Bár elegánsnak nem mondható, célnak megfelelt.

Nagyon gyönyörű kismmi cuccokat lehet kapni, csak az áruk horror. De most komolyan, még kisestélyi is van. Szóval emiatt ne aggódj! És még egy apróbb titok. Nekem volt kismami bugyóm, de a francia, vagy csípőbugyi kényelmesebb. És szoptatós melltartóból is van csupacsipke verzió, sőt még melltartóbetét is van csipkés. :twisted: És a Brendon katalógusban a friss anyuka 16 cm magassarkúban villant gyerekkel és hordozóval (igaz csak derékig fényképezték, a nyakán biztos ronda volt az ér a modellnek, meg lógott a nyelve) :lol: Úgyhogy hajrá csinibini kismamik!

tjuca
 
 


Sziasztok!


Van olyan nap amikor totál kiüt az émelygés. Na, de ez így van rendjén. Ez a terhességgel jár.
Vendég
 


Csajok, merre vagytok???
Vendég
 


Én most fektettem le Petikémet, itt a szunya ideje. Volt egy időszak amikor nem volt hajlandó ebéd után aludni, de olyan jó, hogy visszatért a régi rend.

Ja, Kislibus, bár már úton vagytok a Balcsi felé, azért válaszolok, szoktam érezni a pé-t, de nekem nem mensiszerűen fáj, hanem tök olyan érzés, mintha fel lennék fázva. És iszonyatosan puffadok.
Ez kb egybeesik azzal a tojásfehérjés izével ott lent. Aztán egy ideig csend, és a mensi előtt pár nappal leszek megint felfúvódva, mint egy léggömb. Most is olyan 100 kg-nak érzem magam, pedig csak a fele vagyok :lol:

Juca, a Jónásban én sem hiszek, de eddig nekem a pg mindig azt mutatta amit épp "kell". Mondjuk a mindig az barokkos túlzás, úgyanis a teherbe esésem hónapjában használtam először, akkor 4-5 napig volt páfrány a hó közepén, előtte , utána körök.

Aztán most a műtét után van teljesen érthetetlenül, legalábbis számomra.

De v.ki fentebb írta, hogy 2-3 hét mire a hcg kiürül, tehát, lehet hpogy emiatt volt páfrányos 1 héttel a műtét után.
A tegnapi nem tom mi volt, ma már újra körök vannak. Na de asszem ez a hónap nem is mérvadó, majd a következőben.
Ma már a hőm is 36,9 volt, remélem szépen csúszik lefelé.
JUca!! Neked így piri előtt fájnak a cickók? Nekem egyáltalán nem, peddig szoktak :shock:
Vendég
 


Hűl a kaja...

Alíz!

Itt vagyok, csak szambázok a konyha, a lányom, vagy a gép között.
Én akkor lennék betojva, ha nem émelyegnék. Ez tényleg természetes.

Kacika!

Ez a küret utáni első ciklus most sem az igazi.
Nem fáj a cickóm sem. Két napig barnáztam, most semmi.
Ilyenkor szerintem hangyányit megbolondul a rendszer, a testem elindult a terhesség felé, és akkor egyszer csak mesterséges beavatkozással eltérítették. Kinga szerintem azért sem jött azonnal mert vissza kellett anno állni a ritmusnak. Ettől függetlenül remélem, hogy most nem kell annyit várni.

Most nézegettem homeós szereket, a ciklusra, de előbb még maradok a palástfű teánál, meg a várakozásnál.
Kinga is kétszer alszik, csak még véletlenül sem akkor, mikor más gyerekek. :wink:

tjuca
 
 


Jó titeket hallani, olvasni. Én a héten 2 nap Tura illetve a klinika között szambáztam.
Vendég
 


Sziasztok!

Én is vagyok. :lol: Nem volt ma kedvem dolgozni, így aztán itthon maradtam! :oops: Éljen a kötetlen munkaidő!!! :lol: Idáig pakolásztam itthon, ettem egy kis palacsintát (Apa sütötte! :lol: ) néztem egy kicsit a tévét, felraktam az arcomra egy kis pakolást, hogy szép legyek, üde és kívánatos, de most, hogy lemostam túl sok változást nem látok! :twisted: :lol:

Hát, igen. Mennyivel másabbúl telnek az én délelőttjeim, mint a tiétek! :cry: De nem baj! Fogtok még tőlem olyat olvasni, hogy nincs időm semmire a gyerektől, még egy arcpakolást sem tudok felrakni. :lol:

Én sosem éreztem a pé-t. Bár a mensit is mindig úgy vettem észre, hogy elmentem wc-re és .... akkor már késő volt. A barátnőm rettenetesen szenvedett minden mensi első napján. Főiskolások voltunk, nem volt fontos, hogy mindig a suliban legyünk (utólag is bocsi minden oktatótól :oops: ), ha nem jött be, tudtam, hogy itt a mensije. Vettem egy üveg konyakot (csak kicsit!) elmentem hozzá és jól megittuk! :lol: A konyaktól elmúlt a görcsölés (izomlazító hatása van! ezt a fősulin tanultuk, hála az élettan előadásoknak!) ráadásul jó kedvünk lett, így valahogy kibírta ezt a napot. Aztán szülés után elmúlt neki, azóta nem görcsöl mensinél. És konyakot azóta sem ivott egyikünk sem, mert egyébként utáljuk! :lol: Kíváncsi vagyok, hogy a Closty miatt fogok-e érezni valamit. Akik szedték, azzal "bíztatnak", hogy most majd megtudom mi az a középidős fájdalom!!!

Lányok! Ti milyen nemű gyereket szeretnétek? Persze, tudom, mindegy, csak egészséges legyen, de azért mégis! Én például a lelkem mélyén kislányt szeretnék. Valahogy mindig kislányos anyának képzeltem el magam. A páromtól is megkérdeztem, és egy rövid hallgatás után ő is kislányt mondott. :lol: Ezen mondjuk meglepődtem, a fiúk szeretik, ha valaki továbbviszi a nevüket. Ez persze nem jelenti, hogy ha fiam lesz csalódott leszek és nem örülök neki. Ráadásul én lelkiekben készítem magam a fiúra! (Tudjátok! A jósnő! :roll: Ha a nehezen teherbeesés bejött neki, akkor a fiú-baba miért ne jönne be? :roll: )

Augusztusban majd kislányozhatok eleget! Jön egy hétre a keresztlányom (Szonja, 8 éves) és az unokahúgom (Rebeka, 7 éves) nyaralni hozzám. Már most gyűjtöm a programokat, hogy hova mehetünk el, hogy lekössem a csajokat!

Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, igazad lesz!
Kép Kép
montana
 
 


Helló!

Megint itt, mert undi a vasalás.

Montana!

Én most úgy kirügyeztem, hogy nem pakolás kellene az arcomra, hanem egy csuklya. :lol:

Nincs nemi preferencia, Kinga előtt sem volt. Sőt nem is akartuk tudni, hogy mi lesz. Én a végén már nagyon elkanászodtam, de végül kibírtuk. Olyan jó volt, hogy akkor tudtuk meg, amikor kibújt. 8)
Persze Kofa most már olvadozik, de ha fia lenne, akkor meg azért.
Amennyire én nem vagyok nőcis, Kofa is mindig elvárja, hogy a lányunk legyen igazi lyány. Most pl. nézegetem az e-bayen a jövő évi kollekcióját a kisasszonynak, az ideit is ott lőttük. :-)
(Nem lecsapni rá! van még sok)
http://cgi.ebay.com/Girls-38-pc-Lot-Sum ... dZViewItem
Persze nem teljes, mert mindig kell ez, az, de nagy könnyebbség, ha van egy adag. Meg szoktunk ismerősökkel csencselni, a mi ruháink is jönnek, mennek.
Eddigi legvagányabb cucca Kingának kb. 3,5 hós korában egy koszorúsláynruha, tüllel, meg minden, nagyon habcsók volt :-)

Kép

Ha fiam lenne azért szeretném, mert olyan más, mint egy lány. De nekem aztán tányleg mindegy, csak jöjjön.

Örülj neki, hogy nem görcsölgettél! Nagy szerencséd volt. A konyakot nem szeretem, én szilvapáleszt nyomattam. Bár azért nekem sem volt mindig szörnyű. És szülés után tényleg jobb, csak sokkal bővebb.
És akkor se ijedj meg, ha most nem fogsz érezni semmit, a lényeg, amit az uh mutat. :-)

Amúgy találtam egy oldalt, ahol homeós szereket lehet kapni, próbálkozóknak. Itt van olyan, ami a második fázisra segít rá.
http://babatervezok.otthona.net/shop/ma ... 33fa952134
A prolaktinodat levitte a homeós cucmák?

No megyek vasalni. :x

tjuca
 
 


Szia Juca!

Igazából nem tudom, hogy hatott-e. Még csak a második hónapja szedem. A prolactinom sosem lett mérve hivatalosan, laborban, csak a tünetek alapján mondta az orvos, hogy valószínűleg magas. (Mensi előtt egy héttel már nagyon fájt a cicim és barnázás volt.) Most a 33. napon vagyok. Még egyik tünet sincs, de ha ez is egy 49 napos ciklus lesz, akkor még amúgy is lenne időm a tünetek jelentkezéséig. Majd ha megjön a mensi, akkor tudom megmondani, hogy voltak-e magas prolactinos tünetek vagy sem. Én Mastodynont szedek, azt csak receptre lehet kapni. De lehet, hogy egy palástfüvet nekem is be kellene szereznem.

Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, igazad lesz!
Kép Kép
montana
 
 


Tjuca,

Nagyon szép kislányotok van. A fényképek pedig az iwiw-en egyszerűen fantasztikusak. Hát tényleg laza a kiscsaj, mint a Rigalánc.


Kacika,


nyugodj meg, a következő ciklusodnál már minden a régi kerékvágás szerint fog működni. Aztán pedig hajrá baba-project!!! Teljes gőzzel előre!!!
Vendég
 


Sziasztok!

Hát én nem igazán vagyok nőcis...a sportos cuccokat szeretem.Régen rengeteget sportoltam, és megszoktam a kondicipőt, és a hozzá tartozó dolgokat.
Az a furcsa, ha nőcis cuccokba kell öltözni,bár néha jól esik, de nem érzem igazán jól magam.Kényelmetlen, annyi mindenre kell figyelni!


A páfrányról írnátok valami közelebbit?Ne tartsatok nagyon tudatlannak, de én sajnos nem értem, miről írtok.Ez valami teszt,ami megmutatja, hol tart a ciklusunk?

Ez a pirike jól elkapott!Mondta a doki, hogy erősebb lehet, mint szokott, de ennyire????Félóránként futkozok, a lavina ehhez képest sétagalopp...
Mindegy, lényeg, hogy megjött!És talán a nyaralásra elmúlik.

Ez, hogy időben jött, jó jel, talán a hormonjaim rendben vannak, nem? Vagy ez nem jelent semmit?

Nem vagyok annyira otthon még a témában, eddig ha gyereket akartam azonnal jött, amikor nem akartam és védekeztünk nem jött.
Most egy kicsit felborult a rend sajnos...

Ma voltam a patikában ahol régen dolgoztam, meséltem hogy hogy jártam, eléggé meg volt döbbenve a volt kolléganőm,azt mondta, hogy nehogy szüljek még ennyi idősen...

Érdekes, hogy az emberek így állnak hozzá.Az orvosok szerint meg természetes, hogy még ilyenkor is szülnek a nők.
Szerintem ezt mindenkinek magának kell eldönteni, ha egyszer gyereket akar egy nő, úgysem tudja lebeszélni senki.És én akarok.
Persze ésszerű határokon belül.

Luca
Vendég
 


Sziasztok!

Luca! Szerintem ne aggódj a korod miatt, lehet még 39 évesen simán gyereke egy nőnek. Biztos, hogy jobban oda kell figyelni, lehet csinálni speciális vizsgálatokat, meg szűréseket. Nálad idősebb anyukák is vannak, csak körbe kell nézni a médiában. Van egy páciensem a fogászaton, idősebb nálad, már betöltötte a negyvenet és most várja az első babát. Ő mesélte, hogy egy speciális, nagyfelbontású uh-ra kellett mennie, ahol mindent megnéztek a babán és teljesen egészséges. Az hogy időre megjött szintén azt jelzi, hogy a hormonjaid jól működnek, nem kell neked pé serkentő. A páfrányról majd ír neked Kacika, én ugyan tudom mi az és hogy működik, de sosem használtam még.Ti mit szeretnétek? Fiút vagy lányt?

Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, igazad lesz!
Kép Kép
montana
 
 


Luca! Ez a pg/53 nevű "csodaszerkenytyű", egy minimikroszkóp, amin van egy kis üveglapocska, arra kell tenni egy kis nyálat, vagy váladékot a méhszájról, hagyni kell megszáradni és a pé környékén más mintát- páfránylevelekhez hasonló rajzolata van- mint a ciklus elején, és végén, akkor köröket látni.

Rohanok mert Péter követeli a tejét, mmajd később jövök.

Puszi

Ja, és énívem szerint lányt szeretnék, de jó lesz egy újabb pasi is természetesen :lol: :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Csak életjel, cudarul vagyok, szétmegy a fejem. Közelgő felmelegedés kiütött teljesen.

Juca!
Ábel kiflit majszol és közben pakolja a szájába a kockára vágott sajtot, sonkát. Ő szívesen eszi a kiflit, de próbálok majd kalácsot. Tegnap danoninot evett, tetszett neki és eddig nincs baja. vettünk is ma egy 6db-osat, jó lesz tízóraira.

A kínai szerintem is jó, én attól kapok "idegbajt", h sok üzlet túlzsúfolt és babakocsival reménytelen benne navigálni. 100%, h tűzvédelmi szempontból is aggályos. Nálunk is van kínai a faluban, de főleg felnőtt cucokkal.
Tegnap a rosmannban voltunk, akciós body, 2db 699ft. A barátosném kibontja, h megnézze mekkora, mire rárivall a biztonsági őr asszonyság, h vegye is meg, ha már kibontotta. De ha nem nézi meg, honnan tudja, h mekkora??? ááááááááááááááá:-)

kislibus!
Irigy, irigy :oops: :oops: a csobbanás miatt!! Merre mentek??? Aug-ban talán mi is eljutunk valahová víz mellé pár napra. Emböröm sokat solgozik, de talán szusszanhat. Jó lönne :lol:

Luca!
mensi :) ennek is lehet örülni...

Én is betöltöm már a 35-t mire jön majd a tesó, de kit érdekjel??? Nálunk 32 éves koromban csapott be a villám, Ábel 33.5 évesen sültem, hidegen hagy mit gondolnak mások, mert SENKI sem érzi azt ami mi-Ti...

Biztosan teljesül a szíved vágya!!!!!!!!!!!!!!!!!

Montana!
nagyon bírlak ugye tudod??!! :lol: Olvasva a soraid megvidámodtam. Hajrá mensi!!!

kacika!

én is kislányt szeretnék másodikra, Tirza lesz a neve. Persze fiúcskát is megtartjuk :-)

Nekem annyit mondott a gy. doki, h napi 500ml tápszer-tej-tejpép és 500ml víz-gyümölcslé. Ábel csak a gyümikkel fogyaszt gyümölcslevet magában nem. Vízből bármennyit, igaz locsolkodik is vele. :-)


Alíz!
émelygésmentes napot kívánok!

szép napokat Mindenkinek!

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Kép Hűtőszekrényünk: :lol: :D

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Zsu! :lol: Köszi! Bár nem tudom melyik írásommal érdemeltem ki. :lol:

Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, igazad lesz!
Kép Kép
montana
 
 


Ábelnek nagyon boldog szülinapot kívánok! (bocs a csúszásért)
Kép

Most többre nem fussa, majd jövő héten. Mindenkinek nagyon kellemes hétvégét!

tjuca
 
 


Zsuzsu! Húúúúúúúúúú, tényleg, tegnap volt az első szülinap! Hogy ízlett a torta Ábelnek? Én is küldök neki egy tortát Sok boldogságot! Kép

Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, igazad lesz!
Kép Kép
montana
 
 


Sziasztok!

bocsi hogy szó nélkül eltüntem,csak nem vagyok toppon mostanában,férjem is itthon,de sántikálva,Tapicsek egy mágnes,fáradt vagyok,nyűgös vagyok,semmi sem jó hangulatom van.

ilyenkor szoktam kiakadni és" Megakarom váltani a világot " plussz "átgondolok dolgokat" hangulatban lenni.

De jövök majd,remélem hamar elmúlik.
Ja persze a világmegváltás sosem jön össze :roll: :roll:

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Sziasztok!

bocsi hogy szó nélkül eltüntem,csak nem vagyok toppon mostanában,férjem is itthon,de sántikálva,Tapicsek egy mágnes,fáradt vagyok,nyűgös vagyok,semmi sem jó hangulatom van.

ilyenkor szoktam kiakadni és" Megakarom váltani a világot " plussz "átgondolok dolgokat" hangulatban lenni.

De jövök majd,remélem hamar elmúlik.
Ja persze a világmegváltás sosem jön össze :roll: :roll:

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Zsuzsu! Ábelnek utólag is nagyon boldog szülinapot kívánok!

Pil, ne aggódj, majdcsak elmúlik, nálam is szokott ilyen lenni.

Nekem jövő hét kedden jár le a 4. hét a műtét után, egyik nap olyan érzésem volt, hogy meg fog jönni, de semmi, és az a kis hasfájás is elmúlt. Nektek úgy jött meg mint korábban? Cicifájás, hasfájás?

Remélem nem húzza sokáig, legkésőbb 5. hétig várok, ha nem jön meg, doki.

Megyek, lassan el kell kezdeni főzni :?
Vendég
 


Sziasztok!

Kacika!
Ezt a csodaszerkentyűt hol lehet kapni?Ha lesz időd, írj még róla valamit légyszi!
Biztos Neked is megjön hamarosan, szorítok érte!
Nekem a melleim feszültek nagyon előtte, és nagyon fájt a hasam is.Jobban, mint szokott.

Zsuzsu!
Ábelnek és is nagyon sok boldogságot kívánok!

Én szívem szerint kislányt szeretnék, igaz hogy már van belőle kettő, de a férjemnek a saját gyereke fiú, hadd legyen egy lánya is...viszont nekem meg fiam nincs, úgyhogy annak is nagyon örülnék...
Nekem a csajok is lánynak készültek...
Vendég
 


Luca, ezt bármelyik patikában megkapod, és az ára sem horribilis.
Nincs 2000 ft. De nem tudom pontosan, mert én a nővéremtől kaptam, annó ő is használta, és neki is bejött.

Igazából nekem egyszer bejött, többet akkor tudok majd inkább róla mondani, amikor nekem is megjött, és újra normális ciklusom lesz.
Sokan azt mondták hogy rossz mert nem mutat semmit, aztán kiderült, hogy a csajnak nincs pé-je, tehát mégis jó volt.
Amit Juca mesélt, hogy egy kisfiúnak mutatott termékeny napokat, nem tudom hogy lehetett. Mi is kipróbáltuk a férjemmel, neki karikákat mutatott, tehát itt jól működött.

Szaladok megnézni a sütőt.

Ki mit főzött ebédre?

Mi pizzát csináltunk , kenyérsütővel csinátam a tésztát, a darálthúst, gombát , és a paradicsomos szószt külön. Most sül a sütőben, amikor már majdnem kész, mehet rá a sajt.
Vendég
 


Sziasztok!


PG53 néven fut, egy ovulációs mini mikroszkóp, én 2700Ft-ért vettem. Van ovulációs teszt kazetta is (ami a dm-ben kb. 2500Ft-ba kerül), az szerintem semmit nem ér. De viszont az ovulációs mini mikroszkóp az nálam tökéletesen bevált. :lol: :lol: :lol:


Zsuzsu,


Ábelnek pedig utólag szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni.
Vendég
 


Sziasztok!!

NAGYON KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK A KEDVES MEGEMLÉKEZÉST!!!
Kacika!
Mi bográcsoztunk tegnap így ma is marhapöri volt az ebéd.

Monti!
A torta nagyon ízlett Ábelnek, édes volt az ujjacskájával kóstolgatta :D

Elég vizuális vagyok, elképzeltem, ahogy beszélgetsz PIRIVEL ÉS A GYÓGYIKKAL :lol: :wink:

Luca!
Én fiút akartam elsőre, de tudtam, h a férjem kislányt. Most már csak miatta is jó lenne egy csajszi.

Pil!
Sok erőt neked! Én sokszor meggondolatlan vagyok, férjem az agyalós. Ábel is anyaragacs, de ha apa többet van itthon, akkor sokat huncutkodnak. Most pld. egész hétvégén apuci szájába nyomogatta a cumiját ... :oops:

Csajok!
Akik voltak-mennek az Adriára, tudtok valami bababrát helyet???????

Csináltatott valaki mostanában a kicsinek útlevelet?? Mikorra lett készen???

és akkor pár kép, gyorsan, mert Ábel nagyon virgonc, nincs kedve aludni. Biztos a meleg ....


Kép

Kép

Kép ajándék dömperben

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Sziasztok!

Tudom mindenki csak hápog ebben a melegben, nekem viszont ez a jó idő, már régen erre vártam. Kinga is hasonlóan vélekedik. 8)

Zsuzsu!

Látom ízlett a torta Ábelnek, de gondolom a dömpernek jobban örült. :-)

Pil!

Szerintem mindenkinek vannak ilyen időszakai. Emlékszel még másfél éve, kb. eggyütt nyüglődtünk, te a terhesség végi terhességgel, én meg a toxémiával. :twisted: Milőbbi gyógylást a férjednek, mert most 1,5 gyerekkel nagyon nehéz lehet egyedül.

Luca!

Igen a többiek már írták a pg53-at. Az lh teszt állítólag megbízhatóbb, mert olyan elven működik, mint a terhességi teszt, tehát hormont mutat ki.
Unokatesóm kisfia valószínűleg evett valami olyasmit, vagy nem tudom. Nekem majdnem mindig kis párfrányokat mutatott, így én ezt a 8 napon keresztüli termékeny időszakot sem tudtam komolyan vennei. Viszont sokaknak nagyon jól működik, nem vágylohasztó, mint a hőmérő, és nem drága. :-)

Alíz!

Köszi szépen, igen sikeresen jöttek össze a génjeink, mert mi egyikünk sem vagyunk szebbek, mint az átlag, sőt, én nem sokat álltam sorba ezért. Akkor beszúrom a laza képet, ezt kivvételesen én fényképeztem. Egyébként ez abból a rendkívül ijesztő korszakából van, amikor a kezeit nem használta, csak hátravetette, és a lábaival tolta magát eéőre, és az orrával túrta a földet. Azóta is van egy halvány folt az orrán. :shock: :twisted:
Kép

Zsuzsu!

Ti mikor akartok kistesót?

Kacika!

Hogyan tudod Petit fürdetni? Tudom, hogy ez csak a keze, nem a lába, de nekem ez is bonyolultnak tűnik. :-)

Lépek, mert aná hallik a szobából.

Szép napot! Igyatok sokat!

tjuca
 
 


Sziasztok!

A fényképek nagyon jók! Ábel nagyon aranyos!

És Kinga...szenzációs abban a pózban.

A fürdetés nálunk így gipszes kézzel úgy van, hogy a kádba állítom, megmosom szappannal a fenekét, aztán leül, levizezem, leszappanozom a többi részét úgy ülve, majd lemosom, és kész. Ez 2 perc. Korábban szeretett pancsolni, aztán egy időben az össze vizet kimerte a kőre, aztán elszoktunk a fürdéstől, lett helyette tusolás.

Elég meleg van... nemis lenne ezzel gond ha nem lenne gipsz Peti kezén, és mehetnénk du strandra....de nem.
Egy hét múlva kell visszavinni, remélem leveszik róla, és nem kap mást sem rá.
Vendég
 


Sziasztok!

Hát én csak pihegek a nagy melegben és csendben irigyelem Kislibust a Balaton partján! :P

Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, igazad lesz!
Kép Kép
montana
 
 


Sziasztok!

Juca!
Igen, nagyon örült Ábel a dömpernek, de nagyon kell figyelnem rá, mert feláll benne :oops: Ez a kölök mindenhol feláll. A bébitaxi ülésén is......rettegek, h elvágódik.

Tesó : szeretnénk elmenni pihenni aug-szept. valamikor, aztán az epekőműtét és utánna a tesó. Jövőre szülni kéne mindenképp, mert idén nov. már a 35-t töltöm....

Kinga csúcsszuper!!!!! :lol: :lol: :lol: el tudnám képzelni ezt a képet képeslapként. :D

Ábel is hasonalvós gyerek.

Irigyelllek a hűségimádatért!! Én szenvedek, de ez a túlsúly miatt van. Ábel jól viseli, igaz napközben pancsi van.

Kacika!

Köszi! Tündér volt a kölök, nem ijedt meg, lazán nyalakodott :oops: :oops: :oops:

Monti!

jó pihegést, úgy tűnik ez a meleg tartós lesz, de hát nyár van.... :D

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Sziasztok!

Mindenki gondolom benn piheg, tegnap söröztem, olyan jól esett.

Zsuzsu!

Kinga is mindenhol feláll, és ráadásul dzsiadzsózik, tehát bedől, ugrik, és nem bánja, ha esik. :shock: Olyan kemény a feje, hogy már lassan megszokom, hogy a hanghatás ellenére kutya baja. 8)
Ez a kép a tavalyi kánikulában készült, talán valamikor ilyenkor.
Nálunk is pancs van, és tegnap este hirtelen felindulásból lementünk a partra az "amatőrökhöz" fagyizni. Most sem csalódtunk, megmaradt az amatőr bájuk. Kinga egyetlen tölcsérrel akkora disznóólat csinált, hogy csak néztem. Régen szépen megette, de most az az izgalmas, hogy szétroppantja.

Ábelnek nagyon különleges vonásai vannak, főleg a szeme. Nem lesz hétköznapi arca az biztos. :D

Kacika!

Hát biztosan nehéz lehet egy kézzel, meg így tényleg strandra sem tudtok menni. :-( Remélem mihamarabb lekerül a kezéről a gipsz, és akkor minden mehet úgy, mint előtte.
Egyébként én most tegnap elvoltam Kingával, engedtem, hogy ki-be pakolásszon a mosógépből, mielőtt mostam, majd játszottunk. De egy héten keresztül kemény meló lesz.
Hát nekem úgy néz ki nem akar megjönni piros. :-( Most egy kicsit elszomorodtam, de majdcsak alakul valahogyan. Gondolom a legnagyobb nyaralás közepette állít be. Érzi mikor kell zavarnia, nászúton, nyaraláskor, évfordulón, szülinapon. :evil: :twisted:
(Csak halkan: 6 hét előtt nem érdemes menned, csa telefonon rákérdezni, mert a legtöbb orvos azt mondja, hogy várjuk meg a hat hetet, mielőtt beleavatkozna a ciklusodba.)

Montana!

Hát nem irigyellek ilyen melegben dolgozni! Kitartás Bébi!
Amúgy van egy csajszi, akinek írhatsz "ciklusügyileg" (már ha méred a hődet, ő ad tanácsot. Hátha van valami mensihozó vuduja. Amúgy az oldalt is érdemes olvasgatni, szerintem egészen jó. Bár most lehet nyaral ő is. Én is írtam, hogy mi van akkaor, ha nem jön meg 7 héten belül, van-e valami természetesebb dolog, mint a Norcolut, mert azt most kihagynám. Kivi vagyok válaszol-e és ha igen, akkor mikor.
http://babatervezok.otthona.net/

Én egyébként itt vuduzok ezerrel, hogy Kacikának, Neked, meg nekem jöjjön már ez a némber. :twisted:

Aki teheti menjen a bícsre, vagy legalább a fürdőkádba hűsöljön!

Puszák.

Kép

tjuca
 
 


Sziasztok!
Ma 4 hete volt a műtét, de nem akar piri megjönni, legalábbis eddig nem jött. Lehet hogy ez a nagy meleg is megkavarja a szervezetet.
A tanácsodra Juca várok még 2 hetet, és utána megyek vissza a dokihoz..ha addig nem jönne meg.

Közben a férjemmel is jól összevesztem, ennyire még tán soha.....nem tudom mi hiányzik még.
Vendég
 


Kacika!

Hát ez nem jó hír, a harag rossz tanácsadó. Próbáld kibékíteni, gondolom mindkettőtök agya megfőtt egy kicsit ebben az időben.

Ezt a cikket találtam Neked:
http://www.babyzone.com/askanexpert/ans ... ?qid=15662
Itt ugyan 4-12 hetet mond, de úgy tudom Magyarországon hat hét "türelmi időt" adnak pirkónak.

A hétvégén voltunk a Margit szigeten, és készült egy kép Kingáról (pöttyös a divat, olyan, mint egy túró Rudi), meg van egy itthoni huncut is, hátha ezzel egy pirinyót jobb kedved lesz.

Kép
Kép

tjuca
 
 


Tjuca,


tündéri ez a kislány nagyon.


Kacika,


te pedig ne türelmetlenkedj a pirivel kapcsolatban...
Vendég
 


Igyekszem csajok, köszi a vígasztalást! Ja, és Kinga TÜNDÉRI !!!
Vendég
 


Szisztok!

Lassan elérem azt, hogy szívesebben vagyok a munkahelyen, mint itthon. Ott van légkondi! :lol:

Juca! Köszi a címet. Ebben a hónapban nem mértem hőt, mert az uh úgyis mutatott mindent (illetve mutatta a semmit :cry: ) de az előző havi görbémet összevetettem az oldalon találtakkal: hát, egyértelműen anovus görbe. :cry: Az érdekes az, hogy az azelőtti viszont mutat pé-t. A 32. napon. :roll: Lehet, hogy néha azért van valami. Mindegy. Talán a Closty teszi majd a dolgát.
Kinga nagyon édes a kis rózsaszínű sapkájában! :lol:


Kacika! Ne bánd a veszekedést, jó az néha, kiadni a feszültséget. Mi a férjemmel 11 év alatt egyszer sem veszekedtünk. Meg is lett az eredménye. Válás. Ma már tudom, hogy az volt a baj, hogyha bármelyikünknek valamilyen problémája volt, magában tartotta, sosem tudtuk megbeszélni semmit, ami egy kicsit is negatív érzéseket ébresztett bennünk. A mostani párom nem ilyen. Ami a szívén, az a száján. Néha jól odamondogatunk egymásnak. De teljesen tisztában vagyok, hogy mi zajlik a lelkében. Nincsenek meglepetések. Át kell gondolni higgadt fejjel a dolgokat és akinek nem volt igaza, annak nem szabad szégyelnie bocsánatot kérni.

Zsuzsu! Ábel nagyon szép kisfiú! Tirza is biztos szép kislány lesz! A 35 év csak az első gyereknél rizikós, úgyhogy ne aggódj emiatt! Na de az epekőműtét miatt nem irigyelünk. :evil:

Kismamik! Hogy bírjátok ezt a meleget?

Kislibus! Ugye rossz ilyen sokat csuklani a Balaton partján? :lol: Merthogy emlegetünk ám, miközben a forró városban gyalogolunk a forró aszfalton és utána utazunk a forró buszokon, forró emberek között. :twisted: Bár én ma nem panaszkodom. Apa hazahozott a munkahelyről légkondis kocsival, hogy ne kelljen tömegközlekednem ebben a melegben. Csak utána sajnos vissza kellett mennie dolgozni. :cry:

Zsuzska, mi van veled? Régen nem írtál!

Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, igazad lesz!
Kép Kép
montana
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?