Új privát üzeneted érkezett!

Juca!

Még nem , de rajta gondolkozm, hogy jó lenne ha elvállalná a dokim mellett a szülésem levezetését. :lol: :lol: :lol: Nekem is 39 éves főnökasszonyom szintén se kutyája se macskája. Hát a Lear-hez biztos, hogy nem fogok visszamenni vagy valamilyen tanfolyamot szeretnék elvégezni (tb ügyintéző, mérlegképes könyvelő) vagy pedig egy újabb terhesség bevállalása.
Vendég
 


Sziasztok!

Luca, nem kell szednem semmit, vagyis csak amiket normál
esetben is lehet, folsav, e vit.

Nekem is mondták hogy 3 hét múlva lesz szövettan eredmény, nekem jövő hét kedden telik le a 3 hét. De azt is mondta a doki, hogy úgysem fog belőle kiderülni semmi.



Juca!! Én a kecskeméti Ref. gimibe jártam utána pedig Gödöllőn végeztem egyetemen!!!
Te mikor jártál Gödöllőre? Én 2004-ben végeztem agrárközgazdász vagyok.

Hétvége nálunk sűrű lesz. Holnap apukámékhoz megyünk du grillezni, már ha nem esik az eső, ha igen akkor bent sütjük meg, utána buli a nővéremékkel, vasárnap kipihenni a fáradalmakat, és remélem Petike hagyja majd.

Pusssz
Vendég
 


Kacika!

Megfogtál, 1998-2003. Várj, most lehet hülyeséget írok, és 2004-ben végeztem. Égő. Várj Ruszkai Panni vagy Bartha Laci volt az évfolyamtársad vagy én (feletted egy évvel). Ja vidékfejvesztő voltam, mert ott lehetett sokat lógni. :wink: De ha rámkeresel az iwiwen, akkor kiderül a közös ismerősökből. De 2003-ban végeztem. Mindig gondban vagyok, hogy szept. az iskolakezdés, és a másik év jún. a ballagás. :-(

És én ezek után még pénzügyesként dolgozok! :mad: :twisted: Ahhoz is exceltábla kell, hogy kiszámoljam hány éves vagyok! :-P

Van kecskeméti unokatesóm, remélem nem ismered. Csúnya dolog ilyet írni, de nem a kedvenc unokatesóm, és a lányokat csak szivatja. :roll: Már pár éve nem találkoztunk, az esküvőnkre nem jött el, és még Kingát sem látta.
Én pedig kétszer voltam eddig Kecskeméten, de soha nem voltam náluk.
Ja ott is énekeltünk egyszer valami összref. kórusfesztivál volt. :-)

tjuca
 
 

 
 

Hogy hívják az uncsitesód?? Akár priviben ha ide nem akarod.
Én levelező voltam Gödöllőn, mert későn kaptam észbe, és aug-ban jelentkeztem.
De laktam a C koliban egy félévet, a barátnőmmel, akinek a pasija(Csonka Tibi) akkor kiment Dániába.
Daróczi Rózsa ez a barátnőm, vagyis ezer éve nem találkoztunk, de akkor nagyon éltük egymást, meg a gimiben, mert onnan datálódik az ismeretség.

A nevek amiket írtál nem ismerősek, de nem vagyok egy névmemória zseni :oops:

De tényleg kicsi a világ :lol:
Vendég
 


Kacika!

C koliban lakott egy ideig Bolla Iza, ő is hatvani, és a barátosnéja Égető Napsugár. Rózsával pedig van pár közös ismerősünk. Ismerheted még Rezsabek Tamást (szintén uncsitesóm)a feleségét Kassai Krisztát.

A kecskeméti uncsitesóm Banczik Robi. Ő már szenior, de előszeretettl választ nagyon ifjú lyányt. :shock:

A kecskeméti gimi nem volt nagyon ref? Most biztosan hülyén kérdeztem, de sztem érted mit szeretnék tudni. :twisted:

tjuca
 
 


Na ezek a nevek már ismerősek :lol: :lol: :lol:
Az uncsitesód neve, mármint a Robi, nem ismerős, ezek szerint, hála Istennek??? :D

Péterke mamázik, úgyhogy itthon van egy kis szusszanásnyi időm!

Alíz, ma mentél/mégy dokihoz, vagy jövő pénteken mégy?
Vendég
 


Kacika,

nem mentem ma dokihoz, mert vendégek jöttek hozzánk. Elhalasztottam a jövő hétre. De midenesetre nagyon izgulok és nagyon várom már.
Vendég
 


Sziasztok!

Na, vége ennek a hétnek is. Bár egy kis munkát hoztam haza is, nehogy kijöjjek hétfőig a gyakorlatból. :twisted:

Luca! Kacika! Nem is tudtam, hogy ilyenkor végeznek szövettant is. Nekem legalábbis biztos, hogy nem volt. Lehet, hogy kérnem kellett volna? :o :roll: Bár akkor örültem, hogy túl vagyok az egészen, nem járt ilyenen az eszem. :(

Jól megkukucskáltam mindenkit az iwiw-en :wink: , de senkivel nincs közös ismerősünk.

Nekünk a hétvégén nem lesz semmi különös. Főzök valami finomat (hétköznap nincs rá időm), takarítok egy kicsit, mosás, vasalás, talán elmegyünk moziba, vagy sétálni. Vasárnap meg céges kirándulás lesz bográcsozással összekötve. Ilyenkor jókat főzünk, jókat dumcsizunk, mindig rácsodálkozunk, hogy kikkel is dolgozunk együtt, mert teljesen új oldaláról ismerjük meg a kollágákat. Ezt most pozitív értelemben mondom.

Tőlem is pont ma kérdezte meg a főnök, hogy hogy áll a babaproject. Mondtam, hogy döcögősen, augusztustól gyógyszeres pé serkentés lesz. Nekem szerencsém van vele, mert teljesem pozitívan áll hozzá a dologhoz. Mi sokan dolgozunk lányok együtt, hasonló korúak is vagyunk, mostanában sok baba született a munkahelyen, de soha senkinél nem bunkóskodott a főnök. Mindig azt mondja, hogy ez az élet rendje, a fiatal nőknek szülniük kell, ő tisztában van ezzel, amikor felveszi az embereket a céghez. Pedig ne egy jóvágású, őszes úriembert képzeljetek el. A főnök is fiatal még, 39 éves és neki is van két kisfia.

A párom sokat netezik (informatikus, kell a munkájához is) és olvasott valahol egy cikket, hogy a stressz nehezíti a teherbeesést. Zaklatottan jött haza és mondta, hogy lépjek ki a munkahelyemről, inkább egy kicsit szűkösebben élünk, de keressek magamnak egy nyugisabb állást. :o Hozzáteszem, ezt én már többször is mondtam neki, hogy biztos nem tesz jót nekem ez a sok munkahelyi stressz, de idáig nem reagált rá. :roll: Bezzeg, most, hogy a neten is ez van... :twisted: :lol:

Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, igazad lesz!
Kép Kép
montana
 
 


Sziasztok!

Megjött a szövettan eredménye.Tényleg nem derült ki belőle az égvilágon semmi.Pedig azt hittem, valamit megtudok arról, hogy miért halt el az embrió. :( De sajnos nem.
Vendég
 


Sziasztok csajok!!

Jó sokat irtatok,csak átfutottam mert hulla vagyok,de igérem visszaolvasok.A doki után Corába voltunk,és egy órája estünk haza,gyorsan fürdette,etettem,mi is ettünk,stb..a lakás meg szalad persze..

De a lényeg!!!!!!
Tesóbabával minden oké,láttam dobogni szivecskéjét,és most nagyon örülünk.Lehet menni kiskönyvet csináltatni!!De nem kapkodom el,mert csak 3 hét múlva van az első vérvétel.

Sajnos uh-os képet nem tudott adni a doki,mert elfogyott a papirja,és nem hoztak neki két hete!Amii pech,de most azt mondom ennyi legyen a legnagyobb bajunk!

Holnap megyünk grillpartira,remélem szebb idő lesz mint ma.

Tjuca!jujj,ezt most nem nagyon értettem.Nem tudtad hogy én vagyok az a Pil? :roll: :roll:

Mindenkinek jó 7végét,és holnap elolvasom ami most kimaradt.

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Pil!

Nagyszerű, a három centiből lesz a három kilós!!! Gratulálok a szívdobogáshoz!

Tudtam, csak én mindig Plichardot írtam Pilchard helyett. Mondjuk gondolkodtam is, hogy miért szólítunk Pilnek és miért nem Plinek? :twisted:

Luca!

Nem akartalak elkeseríteni, de a szövettantól nem szabad semmit várni. Mint látod 100 megtermékenyített petesejtből csak 47 lesz baba. :-(

Most már fel a fejjel, és előre nézz. Nálam nem is volt szövettani eredmény, és mikor a dokitól "követeltem " első alkalommal mondta, hogy azért, mert az esetek igen nagy százalékában nem ad eredményt. Nem ezen múlik. Új terhesség, tiszta lap. Lett is, úgy híjják Kindzse.

Montana!

Minden főnöknek ilyennek kellene lennie. Tulképpen Te fogászaton fogászi minőségben, vagy irodai minőségben dolgozol??? Nem mindegy! Céges parti, hát nálunk ez nem volt mindennapos, de azt az évi egyet is nehezen viseltem. Van pár kolléganőm, akik visszajáró lelkek, de a többi, háát, még sörözni sem járnék velük szívesen.

Kofa is informatikus. :twisted: Ismerős. Viszont valamikor régebben írtam, hogy Kinga egy felmondás után, és munkahelyváltáskor jött, a lehető legnagyobb stresszben, és kuplerájban. Tehát nem kizáró ok, bár tény, hogy a túlhajszoltság általában nem kedvez a gyerekvárásnak.

A rendszertelen menstruációra lehet nézni kellene homeós bogyeszt, bár most meg bekavarni sem kellene. (Persze én még nem is hiszek a homeopátiában, de ha bejönne, akkor tőlem a canis merga is jöhetne porítva :wink: )

Kacika!

Tényleg kicsi a világ. :-)

Mindenkinek jó éjt, szép álmokat.
Hétvégén jó kis vendégvárást, vendégeskedést, partizást, kinek mit!

Kicsit fáradt vagyok, ez látszik ezen a bejegyzésen is, bocsesz...

Pusza:

J.

tjuca
 
 


Jó reggelt!

Gratulálok én is Pil! :lol: Vigyázzatok magatokra a kis nyolchetessel! :lol: A rendetlenséggel meg ne törődj! Inkább te meg a kicsik legyetek rendben, mint a lakás!

Luca! Tudjuk mi, hogy mit érzel! Ilyenkor az ember mindenáron felelőst keres a történtekért. Azt kutatja, hogy ki volt a hibás! Én annak idején mindenkit vádoltam: én vagyok a hibás, mert sokat dolgoztam, nem, inkább a párom, mert veszekedett velem egyszer és a baba biztos megérezte, nem, mégis én, mert nem ettem egészségesen,ó én állat! egyszer még mekis hamburgert is ettem, pedig tudtam, hogy tele van mindenféle káros anyaggal, nem, mégis az orvos, miért nem ultrahangozott meg mindennap ( :roll: ), nem , mégis én, mert mondta ő, hogy menjek el táppénzre, én meg nem mentem, vagyis akkor inkább a főnököm, mert félkarú óriás ő nélkülem,, mégis inkább én, mert elmentem a röntgen helyiség előtt, amikor röntgeneztek valakit, de inkább az emberek, mert szemetelnek, mert szennyezik a levegőt, a vizet és a baba is, mert miért adta fel ilyen könnyen, és én, és a kromoszómák, és én, és a kormány, a pártok, és én, a munkatársaim (akik nem is tudtak a terhességemről), és én, a tévé, a rádió, az internet, úgy egyáltalán az elektroszmog, én...a tartósító szerek...én...a stressz...én...a globális felmelegedés...én...az egész világ... HALLOD VILÁG! MIÉRT VETTED EL A KISBABÁMAT? NEM LÁTOD, HOGY MEGPUSZTULOK NÉLKÜLE? ÉS HA MÁR ELVETTED, MIÉRT NEM ADSZ HELYETTE MÁSIKAT!

A szövettan csak az egyik kicsi szereplője ennek az egész kriminek, aminek a végén nem lesz meg a tettes.

Juca! Mindkettő, de leírom priviben, nem akarok mást is untatni ezzel. Mastodynont szedek, ez egy homeopátiás készítmény, az orvos írta fel, mert csak receptre lehet kapni. Állítólag csökkenti a prolactin szintet és így segíti a peteérést és a terhesség megmaradását is. Én sem nagyon hiszek a homeopátiában, de most már olyan vagyok, mint a fuldokló, aki minden fűszálba belekapaszkodik, úgyhogy szedem.

Kofa informatikus ? Nálatok is vannak furcsaságok, mint nálunk? Például: a PC elveszítette hajdani formáját és most már egy komplexum, mindenféle kütyüvel hozzácsatlakoztatva, amiből én csak a sok zsinórt látom, és vasalni sem tudok a párom engedélye nélkül, mert nem mindegy, hogy mit húzok ki a konnektorból. :roll: Mindkettőnknek van külön laptopja, mert szerinte ez így normális. Én az enyémet ha kétszer használtam, így inkább kölcsöadtam a volt férjemnek. Szerintem ha lesz gyerekünk, hamarabb lesz laptopja, mint biciklije. :lol: Ha mondom, hogy hú de jó lenne elolvasni ezt a könyvet, vagy megnézni azt a filmet, a válasz: várj, mindjárt letöltöm neked. :lol: Biztos bennem van a hiba, de én szeretek moziba járni, meg könyvesboltba, megvenni a könyvet, a kezembe fogni, lapozgatni. Vagy ha utazunk valahová, akkor neki internetről letöltött útvonalterve van, meg bekapcsolja a GPS-t én meg csak azért is a térképet használom. :lol: Én szeretek ebben a rohanó világban néha egy kicsit lassítani és a régi jó dolgokhoz visszanyúlni :)

Mi van veled Kislibus? Hazajöttél már Nyíregyházáról?

Zsuzska! Te is régen jelentkeztél!

Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, igazad lesz!
Kép Kép
montana
 
 


Hazajöttem. Nyíregyháza gyönyörű, sok érdekes látnivaló van úgymint: szépséges belváros templommal, fürdők (5 féle egy kupacban igényeknek megfelelően) erdő, pöpec vadaspark (jobb mint a Pesti).

Pil! Gratula a 8 heteshez, vigyázz magatokra nagyon!+++++

Ppetike! Neked is nagy-nagy gratula!!!++++++

Montana! Látom jól telt a bicajtúra! Szerintem helyes vagy! De hogy mennyit cipeltetek!!! :shock:

No nálam beköszöntött a piri, de megyünk két hét múlva pár napot nyaralni, majd akkor....
:lol:

Látom kicsi a világ itt is! :D
kislibus
 
 


Sziasztok!

Kislibus,


köszönöm szépen a gratulát.
Vendég
 


Sziasztok!!

Pil!

HAJRÁ TESÓBABA!!!!! Nagy boldogság látni a szívverését, ekkor tudatosul, h Ő van. Én bőgtem , meg persze akkor is, amikor a doki kihangosította és könnyes szemmel kérdeztem: "doktor Úr! Ó az én kisbabám szívverése??" :o
Nagyon jó egészséget kívánok az egész családodnak!!!

Amelita hogy van??

Luca!
Nálunk is volt anno szövettan. Én is reménykedtem, h megtudunk valamit, de semmi. Amikor rákérdeztem a dokinál, csak annyit mondott, h ha valamit megállapítottak volna arról értesítik, de nem.
iszonyat nehéz, de engem azzal vígasztalt, h oka volt, h Ő nem maradt velünk, előre néztem és jött Ábel.
Kívánok nagyon sok erőt, egészséget!

Alíz, Juca!

bocsi, h kérdés nélkül jelöltelek benneteket az iwiwen!!!!!!


Montana!
Csudajó főnököd van!!!!!!! Nekem nő volt a közvetlen főnököm, van egy 5 éves fia, de amióta Ábel van, csak köszön éppen, de kerül. Nagyon haragszik, de elfogadom, nem szerethet mindenki. Belül persze rosszul esik.

Amit Lucának irtál, azzal maximálisan egyetértek, ugyanezt éltem át én is.

Mivel én vegyészkedtem, a vetélést mi is a körülményekre fogtuk, de szerintem kevés múlik ezen. Ha egy baba meg akar születni, akkor meg fog. Olyan sok a katasztrófális higénés körülmények között született baba, sok a cigiző, alkoholista, drogos anya, mégis születnek babák. Persze sok a beteg gyerek is :(

Sokan mondják, h ne akard görcsösen, de ez a legnehezebb.

Mi itt mindannyian és még sokan nagyon szorítunk mindenkinek, aki zebrát szeretne!!!!!!!!

Kislibus!
Irigyellek a kirándulás miatt (mindenkire orrolok, aki nyaral! :) ), de örülök, h jól éreztétek magatokat. Még sosem voltam Nyíregyházán, sőt Debrecenben is csak átutaztam. Jó lenne elmenni valamikor majd.

Kitartást a pirihez, nálam már elmúlóban, de a Niagara ehhez képest kispatak... :oops: :oops: :oops:



Mi anyósnál voltunk tegnap, kipuceváltuk a házát.

Aztán pihenésképpen megünnepeltük Ábelt, "Természetesen" a fotómasina itthon maradt. :roll:



Mindenkinek kellemes hétvégét!!!

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Sziasztok!


Zsuzsu72,


engem egyáltalán nem zavar, hogy kérdés nélkül bejelöltél az iwiw-en. Örülök neki.
Vendég
 


Sziasztok! Jó reggelt!

Kislibus! Én sem ismerem nagyon Nyíregyházát, pedig már voltam ott kétszer is. Először nagyon esett az eső, így beültünk valami étterembe, ettünk, utána gyorsan hazajöttünk. Másodszorra EFOTT-on voltam ott még 1991-ben vagy 92-ben, húúú, nagyon régen, na gondolhatod, hogy a városból nem láttunk semmit :oops: :lol: De most felkeltetted az érdeklődésemet! Én Debrecenbe járok nagyon sokat. Anyukám debreceni, meg a párom is, látogatjuk a rokonokat, meg párom anyukáját rendszeresen. Nekem nagyon tetszik a város. Volt róla szó, hogy majd később odaköltözünk, de azért nem szívesen mennék olyan messzire. Dunakeszi miatt irigykedem is rád egy kicsit Juca! :lol: Az is nagyon szép, meg közel is van, csak hát el kéne adnom a lakást, meg kölcsönt is felvenni :twisted: ...ááá, sok macera, inkább maradok a helyemen.

Zsuzsu! Ábelnak szülinapja volt? (a vonalzó segített ebben, meg az éles logikám :oops: ) Isten éltesse sokáig!

Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, igazad lesz!
Kép Kép
montana
 
 


Sziasztok!!

Anett!
Örülök, h örülsz! :D

Montana!
Ábel első szülinapja pénteken, 13-án lesz. Mivel a férjem édesanyja akkor nem tud eljönni, így előszülinapoztunk.
Te fennt vagy az iwiwen? :lol:

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Igen :wink:

Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, igazad lesz!
Kép Kép
montana
 
 


Sziasztok!

Montana!

Igen valahogy így. Csak Én Istenre kentem, és még az is bejött, hogy miért éppen karácsonykor, és visszatértem az Ószövetséghez, hogy kegyetlen, de nagyon. Aztán lenyugodtam, de nem megy az olyan könnyen. :cry:
Most nem voltam ennyire követelőző. Fáj, de nem keresek okoat, bűnösöket, bűnözőket, és nem akarok az esernyőmmel kardélre hányni egy pocakos nőt sem, mint anno. Pocakot akarok, de íziben. Ez is frusztráló, de talán nem annyira mint a mérhetetlen letargia. :?

Kofa is informatikus, de itthon emberi körülmények vannak, sőt én vagyok jobban kiéhezve a gépre, mint ő. Ő nem az a GÍK típus. :twisted:


Akkor Ti is Emillel üzentek a konyhából a szobába??? Nálunk csak egy PC van, és könyvet olvasunk. Kispógári tudom. :twisted:

Dunakeszi miatt lehetsz is írígy, bár mi a Barátság úti ltpn lakunk egy négyemeletes panelban, de a lakás is és a városka is bejött. Az egyedüli rizikófaktor a fűtés számla. :evil: :twisted:

Kislibus!

Kicsi a világ... csak nem és te itt kibicelsz?

Nyíregyházán egyszer voltam a fősuli kollégiumában valami versenyen. Akkora hó volt, hogy több óráig álltunk a vonattal a prérin. :roll: Mintha csak Patakra mentem volna. Bár ez már az egyetemen volt.
Aztán másnap az egyik feladat volt, hogy mutogassam el a csapatomnak a butykost. Azóta sem szivattak meg ennyire activityn. És mindez kb. 150 ember előtt. A végén azért összejött a bugyi és a kosból. A páleszt a verseny előtt és nem utána kellett volna inni. 8) :shock:

Zsuzsu!

Szülés után nekem 9 hónapra jött meg, és a cunami semmi nem volt, viszont nem görcsöltem. Még egy ilyen intenzitású volt, de utána már bővebb, de normális. Én annyira véreztem, hogy nem mentem ki Kingával, mert nem fért bele egy kétórás séta, mert óránként áztam el.

Igen, ha a baba jönni akar, akkor jön. Pl. akkor nem lennének 3. de sokszor 2. gyerekek sem, mert ugye az elsőnél, még nagyon vigyáz az anya, a másodiknál, már ott az első, nem lehet annyit pihenni.

Észrevettétek már, hogy minden babás újság csak az első gyerekes anyákra koncentrál??? Programokkal, a fotók, meg úgy egyáltalán, nem nagyon feltételezik, hogy valaki olvassa ezeket töbedik gyereknél is.

Tegnap anyósomnál voltam, Kofa tesójának ünnepeltük a szülinapját. Ma meg leugrunk anyuhoz Hatvanba.

További szép hétvégét!

tjuca
 
 


Zsuzsu! Most már képben vagy? :lol: Csak ha már így rákérdeztél, bejelöltelek. :lol:

Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, igazad lesz!
Kép Kép
montana
 
 


Vagyok, de csak 1 percre, Peti du leesett a mászókáról. Balesetire rohanás, röntgen, nincs törés de jócskán zúzódott.
Lábra még nem bír állni :cry:

Holnap jövök ha tudok.
Vendég
 


Sziasztok!!

Kacika!
Boldog két és féléves "szülinapot" Petikének!!! Remélem ma már jobban van, nincsenek fájdalmai és Te is megnyugodtál valamelyest!!
Gyógypuszik a fiatalúrnak!!!

Montana!
Egen! :lol: :lol: :lol:
Hogy vagy ma???

Juca!
Nekem 6 hetente jelntkezik a pirike, de volt amikor csak 3 cspp volt. Ábel előtt iszonyatosan görcsöltem, szülés kicsit csökkent a fájdalom.
Kiváncsi leszek mikor áll vissza a ciklusom, ugye most már nincs szopi. Régen 30-33 napos volt.
Ismerős amit írsz, Én is útvonaltervvel sétáltam, komplett higénés cucc a hátizsákban....... :oops:

Én nem olvasok kisbabás ujságot, régen volt a "kisbaba" című lap, de nem sok kiadást ért meg. Azt szerettem. Most marad a net.

Alíz??????? Zsuzska????????? Luca?????????????............

szép napot!

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Sziasztok!

A lába már jobban van Petikémnek, már rá is állt, de tegnap este vettük észere hogy a keze is bedagadt,és nem mozgatja.

Az éjszaka brutális volt, óránként fent volt szegény. mA visszavisszük, megnézik a kezét is. Ha az sem tört-szerintem nem- akkor talán megúsztuk ennyivel.

Majd jelentkezem, puszi mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok!

köszönöm Mindenkienk a jókivánságokat,próbálok vigyázni magamra,amennyire lehet.Napközben ha elfáradok kicsit,leszoktam pihenni Tapiccsal(Amelita beceneve),ami azt jelenti hogy lefeksze,és ő meg odaül mellém,és könyveket nézegetünk.Elég jól birja,elvagyunk igy egy fél órát.Most vettem Neki 7végén egy nagyon aranyos és szép kemény könyvet,azt imádja.

Tjuca:jaaaaaaa,látod fel sem tünt hogy plichardot irsz,ami engem jellemez hoyg hogy olvasok
:oops: :oops:
Egyébként nem baj hogy elmondtad a többieknek,legalábbis részemről.Képzeld,van negyedik kismamánk is. :wink: (Pogi)Melyik részén laktok Dunakeszinek?Vasúti megálló megnevezés szerinti értelemben.
Anyáám,de szép értelmes mondat lett.


Montana!Tényleg jó fej a főnököd,és szerintem ritka az ilyen hozzáállás manapság.
Az én férjem is informatikus,mindketten este kicsit netezünk ha Tpaics alszik,bár én is szeretnék több filmet megnézni,és nem érti hogy egyedül miért nem olyan jó.
Olvasni is imádok,csak azon meg elalszok hamar sajnos.Régi szép idők,amikor rendszeresen jártam könyvtárba,csak úgy faltam akönyveket.Lehet be kellene újra iratkozni.

Zsuzsu:Amelita mindennap máshogy van,néha kisangyal,néha kicsit ördögebb.Voltunk tegnap focis banketten(férjem focizik ahelyi csapatban,és évzáró buli volt),és amig ettem,addig peti kivitte az udvarra,de folyton visszajöttek ,mert visitott Nála.Néha iszonyat anyás.Szegény petinek meg olyn rosszul esik ez,de én meg nem tudok mit csinálni.
Milyen tortája lesz Ábelnek?eszik mindent már?

Kacika:jujj,jobbulást Peti babának,remélem már jobban van a nagyfiú.
8Ha fiú lesz a babánk,Peti baba lesz)

Képzeljétek,milyen égés volta szombati kerti parti,van raclettsütőnk,azon akartunk sütögetni,mindent előkészitettünk,bekapcsoltuk a sütőt,csak éppen nem sült a hús.Ott álltunk és néztük hogy most mi van,melegedett de nem volt elég a hő.Mondjuk nagy szél volt,de nem tudom az elég e ahhoz hogy elfújja hőt amit termelt.Mi meg eddig mindig csak bent használtuk lakásban.Még jó hogy volt grillezőjük,és azon megsütöttük a kaját.csak addigra Mindneki éhen halt.
Mennem kell,felkellt Tapicsek,adok neki enni. :wink:

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Kacika!

Milőbbi gyógyulást Petinek, és ne emlékezzetek később majd csak az ijedségre! Nem irigyellek :cry:

Zsuszu!

Olyan izgalmas készülődni az egy éves szülinapra, meg visszagondolni...
Milyen torta lesz? Te sütöd? Rendelitek? A legjobb a maszat, meg a tortarobbantás. :-)

Kép Kép Kép

Pil!

Tapicsek, akkorn nagyon jó kislány, de kíméljen is téged. Grat. Poginak. A blogja be van linkelve, de ott még nem publikus ezek szerint.
Mi a Dunakeszi Gyártelep állomáshoz lakunk közel.

Nálunk a grillezés is érdekes volt a szél miatt, de valahogyan sikerült. :wink: Meg végre megvettük az autósülést, és a szandimandit is. :lol:

Alíz!

Mikor mész dokihoz, tudod már? Mondjuk nálunk ez mindig nagy összehangolást meg logisztikai szervezést igényel, mert ugye a nagyszülők, tesóm, nem helyben laknak, így nekünk kell Kofával megoldanunk a dolgot. Így mindig jön Kindzse is, akit mindig megcsodál a dokibácsi, és mutogatja, mint referencia babát. :twisted: Mondjuk a kis büdi is jól szokott viselkedni, elvan a vízautomatával. :mrgreen: Meg begyűjti a bókokat.

Most mennem kell, este még igyekszem benézni.

tjuca
 
 


Sziasztok!!

Kacika!
Puszik mennek továbbra is, várjuk a jelentkezést!

Pil!
Tapicska :lol: :lol: :lol: Aranyos nagyon!!! Anyám szomszédjában lakik egy család, a lányukkal sokat játszottunk, legszívesebben ugráltunk az ágyon. Jóanyám persze mérgelődött. Egyik alkalommal is ránkszólt, h miért az ágyon ugrálva játszunk. Mire a szomszéd kislány (kb. 3 éves lehetett) : "Ijénni! mer fázik a tapicskám" :lol: :lol: :lol: Azóta is tapicskának hívjuk, valójában Kata és már 22 éves :oops: :oops:

Ábelnek klasszikus csokitortát szeretnék, de meglepi lesz, apa intézi. Kb. 1 hónapja nincs már szopi, de még sokmindent nem eszik. AZt gondolom, ha belemászik a tortába, attól még nem lesz baja. AZ első szülinap nyakig maszatosan az igazi :-)

megértelek az "anyaragcssággal! Rossz nekünk is, ha ennyire hozzánk kötődik a kicsi, de nincs mit tenni. Én szoktam kettesben hagyni a fiúkat, de Ábel akkor jókedvű, ha hármasban vagyunk. Nálunk nincs az a kemény mesekönyv, amit a fiam ne rágna meg :oops: :oops:

örülök, h végül jól sült el -meg :oops: :lol: a grillparty!

Juca!
IGEN!!!!!!! ILYEN FOTÓT AKAROK ÉN IS!!!!!! :D :D :D

Nekem sincs segítségem, ábel jön velünk mindenhová. Ha pld dokihoz megyek apázik. Pont emiatt halogatom az epekőműtétet, mert nem tudom Ábel hogy viselné, na meg apa Ábelt egyedül :oops: :oops:



Csajok!
A barátnőm akiről irtam mégsem várandós. Volt dokinál, csinált UH-t is és nem. Kapott gyógyit, h megjöjjön neki. Gondolom az Uh nem téved.........



Kép Rózsa, szeretettel Mindenkinek! :D

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Zsuzsu!

Jaj nagyon örülök, hogy a barátnődnél "csak" vaklárma volt. Most már tudja, hogy védekezni, védekezni, védekezni, ha mással nem, hát a térde közé szorított kalmopirinyóval. :wink:

Megyek, mert Tapicskám éppen csörömpöl, ráadásul a tűrt zónában... 8)

tjuca
 
 


Ábel!

Köszi a rózsát, küldök anyával cuppantóst! Viszont Te nékem már erősen ifjú vagy, mondogatom is, hogy korosztályerror :twisted:
Kezed nem szúrkálta meg a tövis? :shock:

tjuca
 
 


Sziasztok!

Kacika! Remélem Peti jól van, kezecskéje is gyorsan rendbe jön. Ilyen balesetek csak azzal a gyerekkel nem történnek, aki egyhelyben ül a sarokban és nem csinál semmit. Azzal meg pont az a baj. Emlékszem egyszer végig radíroztam az orrommal a járdát, mert hiába állította anyukám, hogy még nem tudok kétkerekűn biciklizni, én azértis meg akartam mutatni neki, hogy de! :oops: :lol: Egyszer meg megfogtam az olajkályhát, pedig mindig mondták anyuék, hogy nem szabad, mert forró. Nem hittem el nekik. :oops: :lol: Egyszer meg....ó, rengeteget tudnék sorolni, pedig anyukám szerint aránylag jó és szófogadó gyerek voltam. A lényeg: minden beforrt, meggyógyult, látható nyoma csak a pinpong asztal lefejelésének maradt. :oops: :evil: De az meg kifejezetten jól áll. :lol: Szóval Petinek jobbulást!

Zsuzsu! Én is örülök, hogy a barátnődnél nincs semmi! Az élet bebizonyítja, hogy pont úgy lehet örülni egy gyerek jövetelének, mint a nem-jövetelének. Csak attól függ melyik oldalon áll az ember! Ábelnek köszönöm a rózsát. Megyek is féltékennyé teszem apát, hogy új lovagom van! :lol:

Pil! Zsuzsu! Biztos nehéz most a gyerkőc anyás-sága, de később szerintem a türelmetek bőven megtérül. Az ilyen gyerekekből nem lesz később annyira elvadult kamasz. A barátnőm fiain látom, hogy mennyivel jobban szót ért velük és kicsiknek ők is nagyon anyásak voltak.

Juca! Nagyon jók a képek! Ette is Kinga atortát vagy csak gyurmázta? :lol:

Még este jövök!

Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, igazad lesz!
Kép Kép
montana
 
 


Sziasztok!

Jó nézni a nyakig tortás kicsiket! Az viszont nem tettszik, amikor valaki csak azért nyomja bele a gyerek fejét a tortába, hogy utána frankó képeket tudjon róla csinálni. (Keresztlánykámmal ezt csinálták és még meg voltak sértődve, mikor megjegyeztem, hogy a gyereknek cseppet se tetszik). De gondolom itt nem erről van szó, a gyerekek tekintete árulkodó! :D

Reméltem, hogy e hónapban lesz baba, de asszem majd a következő hónap! Úgyis megyünk Balcsira láblógatni! :wink:

Kacika! Remélem én is, hogy Peti karja is jól ban és nem tört el! Meg hogy nem fog neki fájni! Minden gyerek esik néha, ez normális!

Zsuszu! Asszem ebből az esetből tanult a lány, már ha kellően megijedt...De legalább nem kell egy nagyon nehéz döntést meghoznia és nem fogja egész életében mardosni a bűntudat!

Kép
kislibus
 
 


Juca! Legközelebb nézz is körbe Nyíregyházán és vidd a családod is! Megéri :!: :!: :!: :D


Zsuszu! Én nem nyaralni voltam ott, hanem továbbképzésen! Csak amint vége volt az óráknak usgyi neki a városnak! Ábelke szenzációs!!! :D
kislibus
 
 


Megint csak nagyon gyorsan, Petinek sajna eltört a könyöke. "csak" ú.n zöldgallytörés, és nem kell műteni, mert nem csúsztak szét a csontok!

Húú a fotók nagyon édesek!!

Babásokanak sok pihenést, ma 37 fokot is l
ttam kint a hőmérőn, bár állítólag jön a hideg.

Petikém kapott sínt, nem tudom hogyan fog vele aludni :evil: (2 hétig lesz rajta)

Holnap jön a mama, de amint elment, igyekszem bekukkantani.

Jó éjt mindenkinek!
Vendég
 


Petinek sok-sok gyógypuszi! Remélem azért fog tudni aludni valahogy!

Kép
kislibus
 
 


Sziasztok!

Minden nap olvaslak Benneteket...Csak nem tudok mit írni, mert nekem kicsi gyerekem nincs, egyébként meg csak várok, várok, várok.
Petikének jobbulást kívánok.

Luca
Vendég
 


Szia Luca!

Ez butaság, hogy nincs mit írnod! :twisted: Látod nekem sincs babócám mégis alig lehet kilőni a babanet elől! :lol: :oops: Mi egy olyan társaság vagyunk, akiket minden érdekel. Engem például érdekelne, hogy mióta próbálkoztok a babával, összejött-e elsőre (másodikra) szedtél-e valamit előtte, hány éves vagy, hol volt a műtéted, altattak-e vagy sem, rendes volt-e a doki, hogy érzed most magad, hogy tudod feldolgozni ezt az egészet, mit szól a családod, a párod, a munkahelyed, a főnököd, mikor kezdtek újra próbálkozni, hová mész nyaralni, mi a kedvenc kajád.....na jó, most már kezdek egy kicsit bulvárosba átmenni, de az a lényeg, hogy sok mindent nem tudunk még rólad. Nosza, rajta! :lol:

Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, igazad lesz!
Kép Kép
montana
 
 


Luca!

Ráadásul nekem még egyáltalán nincs gyerekem, se kicsi, se nagy! :roll: Te viszont akár írhatnál a nagyokról is. Az is biztos tanulságos! :lol: És legalább még színesebb lesz a topik! :lol:

Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, igazad lesz!
Kép Kép
montana
 
 


Sziasztok!

Barátnőmről annyi a hír, h a srác csaja lelépett egy másik pasival így a barátnőmet akarja. Hát nem tudom.........állítólag családot akar.............

Jucanéni! :lol: :lol: :lol:
Anyucikám gondosan levágta a tüskének nevezett micsodákat így élvezettel szaladgáltam azzal az illatos valamivel. Mijaza a korosztályerror????? Puszi Kingakirálylánynak!! Ábelbaba

Juca!
Kinga rucijából simán kijött a csoki vagy különleges kezelést igényelt?????

Montana!
Egy ilyen pasi mint Ábel, komoly vetélytárs lehet!!! :lol: :lol: :lol: A kép eredetileg a barátnőm lányának készült, aki tegnap volt egy éves és a mennyasszonykánk. videjó is lett :)

A vonalzóm majd reményeim szerint pénteken irja, h boldog szülinapot......

Te is jó gyerek voltál akkor :lol: :lol: :lol: Majd elmesélheted a fiadnak-lányodnak, ha huncutkodnak :lol:

Kislibus!
Én is azt mondom, ami jólesik azt tegye a gyerkőc a tortával, de nem kenem össze a fotó kedvéért.

kacika!
Sajnálom nagyon Petibabát!!!!!!!! kitartás, sok erőt !!!

Luca!

írj ami eszedbe jut, beszélgetünk és ez a jó benne!!

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Alíz?????????????????????????????????

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Kacika!

Ez a törés nagyon rosszul hangzik, de egy ilyen kicsinek gyorsabban gyógyul, és még talán nem veszi fel annyira. Próbálj meg nem idegeskedni, bár ez szerintem egyszerűen lehetetlen. Majd a mama is sokat segít.

Montana!

Ette is, kb. a negyedét megette.

Kislibus!

Én még nem láttam olyat, hogy a fotó kedvéért csináltak volna tortarobbantást.
Kinga előtte még nem evett csokit, így nem ismerte, kakaós nápolyit talán már igyen, de az ugye nem klasszikus.
Mi nem rendeltünk tortát, hanem én gyártottam itthon tortát is meg sütiket. Még tavaly a karácsonyfára csináltam mézest, de nem lehetett kapni formát, mert későn kaptam észbe, és az IKEA-ban vettem gyerek sütőszettet a játékosztályon. :twisted: Most annak a kuglófformájába sütöttem piskótát, és bekentem Nutellával. Hát ez volt a torta. A középső képen látszik, hogy először csak belenyúlt, hogy mi az, aztán a végén kikente magát, meg jól lenyalogatta a Nutellát. :wink: Ez a minikuglóf azért is volt jó, mert a közepén van luk, és jól meg tudta fogni. Több, mint a negyedét megette, és sok Nutellát is, bár nagyon sok ment a rucijára. Utána legalább ekkora élvezet volt a fürcsi. :P Szóval ez abszolút nem megrendezett volt, gyertyája sem volt, és tűzijátéka, előbbit elfelejtettem, pedig lelkesen tanult fújni, utóbbitól meg még lehet megijed, meg amúgy is csak most divatos, én nem is kedvelem.

Luca!

Csak Montanához tudok csatlakozni. Én mindig fosom a szót, de ne én legyek az etalon! 8) Bármit, amit szeretnél megosztani. s annak csak örülhetünk, hogy nem kell könyöktörésről beszámolnod, vagy, hogy a barátnőd élete egyik legrosszabb pillanatában döntésképtelen helyzetben van. Sokszor az élet apró örömei mellett csak úgy elúszunk az árral, és várjuk, hogy történjen már valami. Mondjuk írj egy keveset a családodról, ha van kedved.

Zsuzsu!

Kijött a csoki, bár én Kinga összes cuccát (és amit azzal mosok) 60C fokon mosom, és minden mellé automatikusan megy Vanish. Ezt külön beáztattam kajolás után. Nekem a mászsás miatt poros/saras gatyáival van bajom, meg a zoknikkal, nem tudom kimosni a térdüket, külön meg nem sikálom, mert duplán gyorsan szakadnának.

off

Lányok!

Ti hogyan mossátok a fehér culákat, hogy ne szürküljenek el? Egyszerűen a fehérneműim bármit is csinálok többé vagy kevésbé elszürkülnek. :? Ha van valami tipp szívesen fogadom.

on

Szép napot mindenkinek!

tjuca
 
 


Zsuzsu!

Korosztályerror: Ábel már hozzám nagyon fiatal, pedig ha nagyobbacska lennék a férjem meresztgethetné a zöld szemeket.

Montana!

Rajtam is sok a külsérelmi nyom, én sem voltam az az egyhelyben megülős gyerek. Ahogyan elnézem Kinga sem az, de nem is tudnék egy olyannal mit kezdeni. :twisted: A gyerekdoking leszámolta a delikvens lábán a plezúrokat. Ha nem volt, akkor kérdőre vonta anyukát, hogy mit csinál a gyerek. Nálunk ilyen kérdőrevonás nem volt sosem. :wink:

Igyekszem válaszolni az üzenetedre, nem felejtettem el!

tjuca
 
 


lennék=lenne nekem már nem kell nagyobbacskának lennem :twisted:

tjuca
 
 


Sziasztok!

Tjuca!király volt Kinga a tortával,Amelita hozzá képest szolidan ette :wink:

A tortáját én csináltam,fekete erdő volt,és isteni finom8na nem azért hogy magamat fényezzem,csak jó a recept).A marcipánt is kicsit megrágta,és megevett egy egész szelet tortát!bejött Neki!


Kép

Zsuszu!Igazad van,sztem is úgy igazi egy szülinap!pedig még 10 hónaposan azt gondoltam csinálok Neki valami bababarát tortát,de aztán úgy döntöttem nem fosztom meg ettől az élménytől! :D
Csokitorta nyami,képeket mejd tegyél fel ám!!

Nekünk azért lett Tapicska,mert sokat rugdosott a pocakban,és párom találta ki ez!De sokat hivjuk igy !A párom amúgy is nagy becenév kitaláló,én meg jól szórakozok rajta!

Kislibus:jujj ,ez szörnyen hangzik,aki ilyet csinál az nem komplett sztem,mármint hogy belenyomja gyerek fejét a tortába!

Kacika:én is küldök sok gyógypuszit Petikédnek!Majd ird meg hogy viseli a sint.Szerintem megszokja hamar!

Luca:én csak egyet akartam irni,és azóta is itt rontom a levegőt!Irj bármiről!

holnap megműtik a férjem térdét,gondoljatok ránk kicsit holnap légyszi!foci közben sérült,kifordult a tére,és levált a porc.Ma este kell befeküdnie,remélem csütörötkön hazajöhet!Este bemegyek vele,aztán holnap vagy Tapiccsal vagy nélküle,még nem tudom beengedik e Őt is,de ha nem akkor sincs gond,mert anyósék a szomszédaink,ráadásul szabin is van,akkor itthon hagyom Vele Tapicsot!

Mé feltennék egy képet ha nem baj,ma reggeli kalácsevés!A bodys meg tegnap esti pudingpor kiszórás és nyalogatás a konyhakőről! :)

Kép

valószinű már csak holnap irok,mert ha Peti hazajön,megyek vasalni,meg pakolni Neki holnapra!

Szép Napot Mindenkinek

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Sziasztok!

Juca írtam az emilcímedre.

Most már sokkal jobban vagyunk, Peti is szépen megszokta hogy gipsz van a kezén, és csak egy keze szabad, az éjjel sem volt gond, szépen végigaludta.
Nálunk is elmúlt, vagy legalábbis csökkent az ideg, amit ez a kis baleset okozott.
Az volt alegrosszabb, hogy nagyon magasról esett, több mint 2 méterről, és látni szenvedni....gáz.
De ma már ugyanolyan rossz és jókedvű volt mint előtte.

Itt sajna esik az eső. A földeknek biztos jó, de így lehet hogy megint nem tudunk kimenni.

Pil! Nagyon édes a kislányod!!

Alíz, jól vagy?

Zsuzsu, szerencséje van a barátnődnek!
Vendég
 


Sziasztok!

Irtó aranyosak vagytok!!! :D
Írok magamról pár szót.
39 éves vagyok.Van két lányom, 13 és 16 évesek.
Amikor a kicsi 3 éves volt, lelépett a férjem, mert inkább szórakozni akart.Én meg egyedül maradtam a csajokkal, akkor járt le a Gyes, vissza kellett menni dolgozni.A kicsi akkor ment oviba, a nagyobb suliba.Mindegyik ott bőgőtt reggelente ahol volt, én meg a kocsiban munkába menet...
Nem volt könnyű időszak.Aztán megismerkedtem a jelenlegi párommal.Beiratkoztam egy fősulira, tavaly végeztem, összeházasodtunk, és szerettünk volna közös gyereket.Első próbálkozásra összejött, de 8 hetesen megszakadt.2 orvoshoz is elmentem uh-ra, persze mindegyik ugyanazt mondta, hogy nem él...Egy világ omlott össze bennem.
A műtétre nem jött be a dokim, aznapra szabadnapot kért, nem győztünk futkozni, hogy ki fog megműteni.Szerencsére nagyon aranyos doki műtött. így átmentem hozzá.3 hónapot kell várni, aztán próbálkozhatunk újra.1 már majdnem letelt.
Az előző doki azt mondta, hogy kell szedni peteérést elősegító gyógyszert, de akihez most járok, azt mondta, nem kell.Hát most nem tudom, mit csináljak.

Röviden ennyi...
Vendég
 


Sziasztok!!

Juca!
áztatás vanish majd mosni, tiszta fehér rucikhoz fehérítő, 60 fokon. Nekem is szürkék, vannak gyümölcsfoltos ruháink is, de ez van.

Köszi a dicséretet, már van néhány menyasszonykánk. "Legjobb" barátnőmmel nászasszonynak hívjuk néha egymást na meg meny-vő..... :lol: 8)

Juca-Pil!
Nálatok is mostanában volt aktuális a szülinapi torta. Azon agyalok, h remélhetőleg a cukiban nem tesznek bele olyat, ami árthat, pld dió, mogyoró....

Régen minden hétvégén sütöttem valamit, de most már sajnálom rá az időt, inkább a "fiaimmal" vagyok.

Pil!
Ameli-Tapicska képeiben gyönyörködöm. Igazi vagány kiscsaj, huncut, rosszaság, a szeme sem áll jól és mégis nőcis. Szóval gratulálok, és férjuradnak is hódolatom. :)

Sok erőt, gyors,, teljes gyógyulást a férjednek!!!!!!!!!!!!!

Ábelnek is sok neve van, Prüntyi, vassgyuri, nyekergő-tekergő-gergő, pocakjani.......... :lol: :lol:

NEM RONTOD A LEVEGŐT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kacika!
Örülök, h jól aludt Petibaba. maradjon mindig vidám és jókedvű!
nyugodj meg, már nem tudod meg nem történté tenni az esést.

A barátnőm dinka, nagyon szerelmes ebbe a srácba. Féltem a csalódástól, de 29 évesen nem gyerek már.

Luca!

Micsoda orvos?? az ilyen???????? Én szedném a bogyót mindenképp. Mivel foglakozol??? A nagyok mit szólnak , szeretnének tesót???
Szorítok nagyon!

jó éjt

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Luca!

Sajnálom ami történt. :( Te hogy érzed magad? Feldolgoztad úgy-ahogy? Szerintem nem kell peteérést elősegítő gyógyszer, mert azt írtad, hogy elsőre sikerült összehozni a babát é ilyen gyógyszert azoknak adnak, akiknek egy év után se sikerül. De ezt szerintem a jelenlegi orvosoddal beszéld meg, mert gondolom, most egy jó darabig ő hozzá fogsz járni!

Kép
kislibus
 
 


Tortaevés: Szerinte se való ekkora gyereknek ez a fényszórós nyavaja. Ezt megint tapasztalatból tudom, mert szegény keresztlányom ilyet is kapott! Olyan ilyedt képet gyerek arcán akkor láttam utoljára, mikor az egy éves! öcsikém felfújható ugrálóvárat kapott! Ekkora gyerekeket megrémítik az ilyen dolgok!

No elteszem magam holnapra!

Kép
kislibus
 
 


Jó reggelt!

Luca! Szerintem sem kellene elkapkodni a pé serkentőt. Nekem is csak egy év után írták fel, amikor az uh láthatóan kimutatta, hogy nincs pé. Mielőtt beszeded, kérj az orvostól, uh-zon meg a 14. napon. Ha van pé, akkor kb. egy 18-20-22 mm-es tüszőt fogtok látni, ha nincs semmi, na akkor kell szedni a pé serkentőt, de a lelkiismertesebbek még azért csinálnak egy hormonvizsgálatot is. Nálam most pont ez történik. 14. napon 10 mm-es tüsző, 21. napon 15 mm-es. :( Hát ez kevés a tüszőrepedéshez. Hormonvizsgálat nálam nem volt, mert már türelmetlen vagyok, :oops: úgyhogy ide a gyogyit! Azért sem szabad minden előzetes kivizsgálás nélkül belemenned a pé serkentőbe, mert sajnos okozhat petefészek cisztát is, arra meg rámehet az ember petefészke. Tehát csak akkor szedd be, ha tényleg orvosilag alá van támasztva, hogy baj van a pé-vel. Azért, mert az egyik orvos merő lustaságból, vagy mert már le akart rázni, odalöki, csak hagyd már békén, azért nem szabad. :roll: Ha ez a másik orvos megbízhatóbbnak tűnik, beszéld meg vele a vizsgálatokat, biztos fog segíteni. És persze egyáltalán nem biztos, hogy magától, mindenféle rásegítés nélkül nem leszel terhes rögtön az első hónapban. :wink: Csak sajnos vetélés után hajlamos az ember mindent egy kicsit sötétebben látni.

Mesélj még arról, hogy mit szóltak a lányaid a kistesó ötlethez? Tudtak a terhességedről, meg a vetélésről?

Zsuzsu! Szerintem adjon a barátnőd esélyt ennek a srácnak. Járjanak együtt, ismerjék meg egymást rendesen, de ne essen addig teherbe, amíg nem biztos benne, hogy ő az igazi! :twisted: Ne okozzon nekünk mégegyszer álmatlan éjszakákat! :lol:

(Na, jó fej vagyok! Adom itt a párkapcsolati tanácsokat egy válással a hátam mögött! Persze én is azt hittem, hogy a férjem az igazi, nem is tudom, hol siklott félre ez az egész. Már csak azért sem, mert mi válás után is jóban maradtunk, tehát nem ezzel volt a gond. De ez egy másik topikba való.)

Pil! Nagyon jól néz ki a torta! Nekem is a feketeerdő a kedvencem! Nyamm-nyamm! Férjednek jobbulást, gondolunk rá sokat.

Juca! Nekem sincs jobb ötletem, nekem is minden beszürkül egy idő után. Persze a kedvenc fehér csipkés body-m azért szürke, mert egyszer a párom meg akart lepni, azzal, hogy kimos helyettem és betette az összes zoknit és fehérneműt egy mosásba. Csakhogy ő fekete zoknikat hord!!! :twisted: Hát, gondolhatjátok, hogy az én fehérneműim hogy néztek ki utána. :twisted: De csak mérsékelten kapott ki, hogy ne vegyem el a kedvét a további házimunkáktól. :wink:

Akár azt hiszed, hogy meg tudod tenni, akár azt, hogy nem, igazad lesz!
Kép Kép
montana
 
 


Kép

Kép

Íme a rosszaság gipsszel! Amikor ebéd után alszik, akkor még majd jövök.
Vendég
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?