Új privát üzeneted érkezett!

Pikka, Babuci! Nagyon jolesik a drukk, ezek szerint szerencsét is hozott. Tegnap nyoma sem volt cisztának, volt még mindig endometriozis, de ez kisebb volt, mint a ciszta és más volt a szerkezete, ezt még én is láttam amikor megmutatta. Igy el lehet kezdeni a köv. ciklustól a kezelést, vagyis márc.7-töl. Már nagyon váromKép
A doki nagyon megértö volt, mert végig dolgoznom kell, utána is csak szabira tudok menni, csak akkor mehetek tp-re ha a baba megmarad (ami már biztos, mert nagyon akarom!) igy megbeszéltem vele, hogy elintézi mindig kapok du-ra idöpontot UH-ra. Mert eddig hiába kértem az asszisztenseket mindig napközben kellett mennem és hiába volt az idöpont várni kellett fél-1 órát, néha többet is. EZt nekem sajna nemigen nézik el, meg nem is akarom azt mondani hogy orvoshoz kell menni.
Azután lehet hogy kapok támogatást az alapitványuktól, de sajna csak a kezelés végén, igy megintcsak nemigen tudom hogyan is fogom összeszedni a pént, mert most erösebb stimulálást kapok.
De a lényeg, nagyon jól sikerült nap volt a tegnapi!
Én új reményekkel távoztam, boldogan.
Ja és legutobb a vérvétel eredménye szerint a HCG magasabb volt, igy terhes voltam pici ideig, de nekem már ez is reményt adott!

Pikka! Nekem meg az endometriozis miatt nehezebb peteérést csinálni, eddig volt 2, majd 3 petesejt, de 1 mindig volt ebböl még ami nem osztodott. Ezért kaptam csak 1-2 vissza.
Most a doki szeretné ha 3t vissza tudna ültetni.

Sziasztok: Karmen
(ja és ha van valaki akit érdekel a Kaáli száma az ado 1% akkor megirom, mint megtudtam abböl támogatják a gyógyszereket nekünk)
karmen
 


Szia Karmen!!!
De örülök!!!Érezhetöen jobb a kedved!!!
Tudod,nekem nagyon sok eröt adtak azok,akik elöttem végig-
járták már az utat...Próbálj addigra feltöltödni egy kis
pozitív energiával,és kerüld azokat az embereket,akik
rossz hatással vannak Rád!!Remélem érted,mire gondolok!!
Nagyon várom az újabb híreket!!!
Szép napot Nektek!!!
Pikka
Névtelen
 


Szia Pikka! Köszi, most is tényleg tele vagyok reménnyel, jó kedvvel. Eddig mindegyiket igy kezdtem el, majd beszámolok sikeres lett-e.

Pikka! Ti megköszöntétek neki valahogy? Ajándékkosár? Én erre gondoltam, majd viszek ezt, ha elviszem a gyerköcöket bemutatni.

Karmen
karmen
 

 
 

Szia Pikka! Most is nagyon várom már, tele jó kedvvel és reményekkel. Megirom majd feltétlenül mi lett!

Ti megköszöntétek valahogy? Ajándékkosár? Én erre gondoltam, hogy viszek ha elviszem a gyerköcöket majd megmutatni.

Karmen
karmen
 


Szia Karmen!!!
Az ajándékkosár nagyon megfelel,szerintem mindenki hasonlót
visz,mert pénzt nem fogadnak el!!!De örülnek mindennek!!!!
Láttad a Duna TV-n a Sejtjeink c. filmet???Végig sírtam az
egész filmet,föleg a végét!!!
Várom a híreket!!!
Szép hétvégét!!
Pikka
Névtelen
 


Karmen!

Mi amikor vitük megmutatni a kislányt akkor az orvosnak ajándék kosarat,tortát,friss képet a kicsirõl a növéreknek meg virágot és sütemény adtuntk nagyon örültek neki
Szerintem ez épp megfelelö mivel pénzt nem fogadhatnak ell mindenhol.

Babuci
Névtelen
 


Sziasztok! Igen, láttam a filmet, 2x is, mégsem birtam ki bögés nélkül. Remélem hamarosan örömömben sirok.

Karmen
karmen
 


Pikka, Babuci! Tegnap megkaptam az engedélyt, hogy altatható vagyok, igy már sima az út a lombikhoz. Kép

Karmen
karmen
 


Szia Karmen!!!
Halad az idö,már hétvégén március!!!Tudom,késöbb még las-
sabban telnek majd a napok...de örülök!!!!
Szép napot Nektek!!
Pikka
Névtelen
 


Szia Karmen!

Nagyon szoritok neked,hogy sikerüljön a lombik.Mikor csinálják?


Cicaverk mere vagy?Rég nem jelentkeztél!!

Babuci
Névtelen
 


Sziasztok! Mi is kaálisak voltunk több, mint 2 évig. 6 inszemináció és 3 lombik. Kulin doktorhoz jártunk, aki már nem dolgozik az intézetben. Abszolut mértékben elégedettek voltunk vele és bíztunk benne. A harmadik lombik sikeres lett, másfél éves a kisfiunk. És most jön a -számunkra legalábbis- csoda: 15 hete ismét van pocaklakóm, aki teljesen "hagyományos" módon fogant. Pedig már bejelentkeztünk a Kaáliba a tesóért.
Mindenkinek nagyon szorítok!!!!!!!!!!!!!
Agnata
Agnata
 


Pikka, Babuci! Márc. 7én kezdik a stimulálást, tegnap jeleztem 3 hét szabit akarok (ebböl 8 nap tavalyi) fönök nem akart elengedni, végül megkérdezte hogy betegséggel kapcsolatos-e. Bevallottam (nem tudja miért csak hogy tavaly sokat voltam tp-en) és igy elengedett. Nem tudjátok a teszt után ha poz. lehet dolgozni? Addig szabin leszek, de utána jönni kellene, persze a dokira fogok hallgatni. Csak érdekelne hogy számithatnak-e rám utána, v. mennyi idö után. Szerintem kb. 18-20.-a körül lesz a punkció.

De jó még valaki, akinek sikeres lett. Én nagyon bizakodo vagyok, újfent!

Karmen
karmen
 


Szia Karmen!

Nekem a beültetés után két hétig fegüdni kellet, mondjuk én majd az egész terheségemet vigik feküdtem mivel elözöleg felmondtam a munkahelyemen mivel a férjem csak igy vállata az egész proramott.Mivell én egész nap állo munkát végeztem napi 10-12óra mellet biztos nem maradt vona meg a baba.


Babuci
Névtelen
 


Babuci! Régebben stresszes melom volt most nem az, csak lehet hogy nem sokáig lesz már munkám. Igy a baba tényleg idöben jönne most! Anyagilag meg szükség lenne a munkára a terhesség alatt is, de a doki nem javasolja, nem kockáztatok. Akkor meg is mondom rögtön a fönöknek, hogy miért nem tudok menni dolgozni, fair lesz vele.

Karmen
karmen
 


Karmen!Nálamis elég kinos volt emondania a fönöknönek,hogy otthagyom a munkámat mivel mindig is kevesen voltunk,sokk volt a munka. Amikor elmondtam mivan aval nemis igazán volt gond mert megértet,hanem utána bántak szemét modon.Azéet némi pénzt kapsz mondjuk elmész tápénzre v ha felmondasz akkor munkaélkülit kapsz ,nekem nagyon kevés volt mivel minimál bérel voltam bejelentve.


Babuci
Névtelen
 


Babuci! Meg akartam mondani a fönöknek ha terhes leszek, de ápr. lesz béremelés (bár csak pár % szokott lenni) viszont ugy van vele, aki terhes az már nem sokáig lesz annak nem ad. Nem tudom merjek-e fair lenni vele. Szerintem ö nem lenne az, igy most mégis azt gondolom, ha tp. is kell menni a szabi után, nem mondom meg miért. Utána meg jövök dolgozni. Nagyon kell az a pénz, föleg mert a lombikra elment minden félretett összeg.

A dokim szerint is a beültetés után feküdni kell, erre 3 hét szabit veszek ki. Persze a baba a legfontosabb, most az aggaszt hogy megmondjam-e a fönöknek ha poz. leszek.

Karmen
karmen
 


Karmen, ha jól tudom, a jog a terhes nõt csak a betöltött 3 hónap után védi. Nézz utána és ha igen, akkor csak akkor mondd el!
Névtelen
 


KarmenKép
Bocsi, hogy belekotyogok. Én is javaslom, hogy várd ki a 3 hónapot. Õ sem tûnik valami fairnek a pénzemeléssel kapcsolatban.
Ne csinálj belõle Te sem gondot és most már csak a babátokra koncentrálj, oksziKép
Persze mi véleményt mondhatunk, de sajnos nem ismerjük ténylegesen a pasit, a reakcióját. Szerintem aszerint dönts, hogy az Neked és a babátoknak a legoptimálisabb legyen, de ezt akkor hidd el, hogy érezni fogodKép
Bogár
bogár
 


Köszi az infot, nem tudtam. Arról hallottam, hogy a terhes nöt nem küldhetik el, de nem tudtam mikortól van ez.
Sajna kolleganövel megcsinálta a fönököm, hogy megtudta terhes és nem adott neki béremelést, mondván ugyse sokáig marad már itt. Pont azért kellene, mert egyrészt ez az elözö munka után jár szerintem, aki nem dolgozik jól az ugye kevesebbet kap, másik hogy ha otthon maradok a babával nem lesz 3 évig béremelkedésem. Vagy nem jól tudom, nektek emelkedik ha a cégnél van béremelés? Már aki dolgozott elötte, attól kérdem.

Marad akkor a titok, csak gyanus hogy hetekig otthon leszek.
ja és max. 1 hónapot nem érheti el a tp. mert akkor nem biztos visszajöhetek.

Karmen
karmen
 


Ja és a vicc, fönök 4 gyermekes apuka.

Karmen
karmen
 


KarmenKép
Én nagyon drukkolok NekedKép Remélem végre valóra válik az az álmodKép
Bogár
bogár
 


Karmen!

Tényleg nagyon nehéz helyzetbe vagy hát tanácsot nem tudok addni,neked kell eldöntened,hogy mit csinálj,de a babát tardzsd szem elöt mert ennél nagyobb élmény nicsen mit egy baba.


Babuci
Névtelen
 


Mivel terhes nönek nem mondhatnak fel, ennek most utánanéztem, igy marad az hogy ha kell akkor tp-re megyek.
Persze, eddig is ugy gondoltam, ha a doki mondja akkor maradok otthon, de ha nincs gond, akkor szeretnék menni dolgozni. A pénz is nagyon kellene, meg gyorsabban telnek bent a napok.

Karmen
karmen
 


Szia Karmen!!!
Én azonnal otthon maradtam,és nagyon nem érdekelt,hogy tet-
szik-e a fönököknek,vagy nem!!!Tudod,ezt tényleg az érti,a-
ki már idáig eljut!!!Nem fogja senki mégcsak megköszönni
sem,hogy kismamaként is bementél dolgozni...én ezt eddig
így tapasztaltam...arról nem is beszélve,hogy a legtöbb he-
lyen nem veszik figyelembe a terhességet!!Persze,nem beteg-
ség szerencsére,de ha csak a buszokon a hely-átadást nézem..
Szóval,nagyon gondold meg!!De legföképpen a dokira hallgass!
Szorítok:Pikka
Névtelen
 


Pikka! Ebben igazad van, csak azért sajna van olyan, hogy valakinek mégsem marad meg a terhesség. Ha meg nem vesznek vissza, akkor oda az esély hogy melot találok (ki vesz fel egy 33 éves gyermektelen nöt?) meg pénz se lesz a köv. kisérletre, szoval az állást sem akarom kockáztatni. A dokira hallgatok, de ha nincs gond, szerintem most 3 hét pihenés+ 3 hét tp elég kell legyen.

Na majd folyamatosan elmesélem hol tartok. Persze a baba lesz a legfontosabb!

Karmen
karmen
 


Szia Karmen!!!
Tudom,hogy nehéz a döntés!!!Minden szempontot mérlegelni
kell,és sajna nem csak fekete és fehér a dolog!!!
Pikka
Névtelen
 


Karmen!
Külsõs vagyok a témában, 3 hónapos pici fiam hagyományos úton fogant, csak benéztem hozzátok. Pikka kettõvel ezelõtti hozzászólásához reagálnék egy kicsit off. Egy kezemen meg tudom számolni(!), hányszor engedtek elõre vagy adták át a helyet nekem terhességem alatt. Pedig sokat voltam emberek közt, és többszáz kilométereket utaztam, mert egészen a 8. hónapig bejártam elõadásokra. Nálatok nagyobb a kockázat és sokkal jobban kell vigyáznotok magatokra, én a helyedben nem foglalkoznék a gyanús többhetes távolmaradáson munkából.
- Adrien
Névtelen
 


Szervusztok!
Mi is kezdõ Kaálisok vagyunk. A megpróbáltatások leküzdésében és a talpraállásban viszont rutinosak. Az elmúlt öt évünk tele volt tragédiával, szomorúsággal és néha boldogsággal. Mostanra igyekszünk csak a szépre gondolni.
Decemberben volt az elsõ beültetésünk, 3-t ültettek be, egy megtapadt, de sajnos a 6. hét környékén elhalt (nem az elsõ vetélésem volt).Most kivizsgálás elõtt állunk, genetikai és immunológiai okot keresnek. Ha minden rendben megy május-júniusban lesz a következõ beültetés.Már nagyon készülünk és várjuk, mert most biztosan sikerülnie kell.

Karmen!
Nagyon szurkolok! Ami a betegállományt és fõnöki bizalmat illeti, egyetértek a többiekkel.Én szerencséa vagyok, mert "bababarát" a munkahelyem és a fõnökeim.
Sokat relaxálj, érezd jól magad a bõrödben és a beültetés pillanatától szeressétek és beszélgessetek a "Picikkel".

Sac
Névtelen
 


Lányok! Köszi, mindenképpen az orvosra fogok hallgatni. Sajnos most is van egy lány akinek 8 hetesen elhalt a babája, ilyen is van. Ha én 7 hetesen nem megyek vissza dolgozni, akkor már nem biztos hogy visszamehetek. Ha meg baj történik, akkor dupla lenne a tragédia, mert munka nélkül még a köv. lombikot se tudom vállalni. Itt Szegeden a szakmámban biztosan nem tudok elhelyezkedni, meg ki vesz fel egy 33 éves gyermektelen nöt. Erre is gondolnom kell, de a baba lesz a fontosabb! Csak akkor megyek vissza dolgozni, ha az orvosom akiben megbizok azt mondja, hogy nem jelent kockázatot. Ha nem lenne veszélyben az állásom, akkor nem is érdekelne mit gondol a fönök, mert most sem ez számit, hanem hogy az állásomra is szükgésem lehet még.

Sac! Miért kell olyan sokat várnod, nekem nov. volt az elözö és most már stimulálnak. Neked miért csak májusban lesz leghamarabb?

Karmen
karmen
 


Pikka, Babuci, Sac! Ma voltam 5. ciklusnapon UH-n, a jobb oldalon van egy 12*13 tüszö és egy 10mm alatti. A bal oldalt ugyanez majdnem, ott kettö 10 mm alatti van. Jaj már úgy izgulok, hogy tényleg 3 embriót kapjak vissza. A doki szerint, most végig kapni fogom a progeszteron szurit. Mivel hétfön vagy kedden lesz a punkció, igy eldöntöttem, hogy a héten dolgozk utoljára, utána meg elkezdem a szabit. Punkció elötti napon nem akarok dolgozni, nehogy kidurranjanak a megeröltetéstöl.

Sziasztok. Karmen
karmen
 


Szia Karmen!!!
Sürüsödik a program!!!
Nagyon szorítok Neked!!!
Szinte újra "átélem" az én stimulációmat is!!!
És hogy érzed magad???Hülye kérdés,tudom....
Pikka
Névtelen
 


Pikka! Most nem jól, lelkileg sem. Legszivesebben sirnék. Annyira éreztem, most sikeres lesz. De ehhez kellene hogy visszakapjak 3 embriót. Sajna mindkét oldalt van 1-1 12*13mm tüszö, ez jó, de még 3 db 10mm alatti. Félü nem mindegyik nö meg (igy szoktam én járni) és ha igen, akkor sincs ugye mindegyikben petesejt. Akkor még ott van az, hogy nekem eddig mindig volt 1 petesejt ami nem osztodott, igy annyira hiábavalonak érzem, hogy ennyi pénzt kidobok és az esélyek nem lettek jobbak, mint máskod. Majdnem a duplája lesz, de lehet hogy több mint eddig, és nem jobb eredménnyel. Amugy holnap is UH, akkor már biztosan látszik mennyi várható. Hétfö v. kedd a punkcio. Ha rossz hirt kapok, akkor lehet hogy nem lesz eröm holnap megirni még.

Amugy fáj kicsit a hasam, jó lenne pihenni, de muszáj dolgozni. De szombattól nagy pihenés, ki ne durranjon a kevéske.


Karmen
karmen
 


Karmen!

Nagyon szoritok neked remélem,megfelõek lesznek a tüszöid.
Sokk pihenés az nagyon fontos és semmi izgalom tudom könnyö ezt mondani de mi is átéltük,ugyhogy nyugi.
Gondolok rád és szoritok!!!

Babuci
Névtelen
 


Bocsi, hogy sokáig nem válaszoltam, de csak a munkahelyemrõl tudok netezni és egy hétig nem mûködötött és én is beteg voltam, utolért az influenza.
Karmen!
A vetéléstõl számítva kell 3 hónapot várnunk (jan.végétõl számítva) és a ciklusom is teljesen megzavarodott. Már megjött a vetélés óta, de két hétig véreztem, a "hasamat is rendbe kell hozni"
Nagyon szurkolok, csak nyugi - könnyû mondani, én is mérgezettt egér voltam, szinte hozzám se lehetett szólni, mindenre robbantam a leszívás elõtti napokban, a hasamról nem is beszélve. A túlstimulált petefészkeim még január végén is öklömnyiek voltak és fájtak. Ezt csak azért írtam, hátha elterelem a figyelmedet. Történnek vicces dolgok is. Velünk a következeõk: A leszívás napján a férjemnek vidékre kellett mennie dolgozni, csak úgy tudtuk megoldani az "anyag leadást", hogy Õ szolgálati autóval, szolgálati sofõrrel korán reggel felment a Kaáli Intézetbe (Bp-ek vagyunk), egy sarokkal arrébb parkoltatott, mert nem akarta, hogy a sofõr tudja miért is mennek Budára vidék helyett. Mire én busszal felértem a párom már robogott is kifelé az Intézetbõl, épphogy egy puszit tudott adni. Délben a barátnõm jött értem kocsival, mivel altatás után egyedül nem engednek haza. A beültetéskor volt kacagás, ugyanis a túlstimulálás miatt több, mint 4 liter infúziót kaptam. Az infúzió lassan folyt, már szinte mindenki haza ment, csak én voltam az õrzõben és a nõvér, és nagyon kellett pisilnem.Az infúziós állvány sajnos nem gurulós volt, ágytál nem volt, így a nõvérkével és az infúzióval hármasban mentünk pisilni. Potyogtak a könnyeink a nevetéstõl. Remélem egy kicsit felvidítottalak.
Én legközelebb hétfõn-kedden jutok internethez.Addig is sok szerencsét és fel a fejjel. Fõ a pozitiv gondolkodás.
Sziasztok
Sac
Névtelen
 


Sziasztok!!!
Így van,Karmen!!!Pozitív gondolkodás!!!
Olvasd csak el,én mit írtam!!!4-et szívtak le,3-ban volt
petesejt,és 1(!) osztódott!!!!És kettö van!!!Mármint kis-
fiam!!!Tudom,hogy nagyon nehéz,de hinni kell benne.......
Nagyon szorítok én is!!!
Pikka
Névtelen
 


Lányok! Köszönöm mindenkinek a vigasztalást, már jobban vagyok, a mai és a tegnapi sirás is megnyugtatott. A dokiban nagyon bizok, tudom, hogy amit lehet megtesz, hogy le tudja szivni mind az 5 tüszöt (2 db pont az endometriozis felett van ez a gond). Kedden lesz valószinüleg a punkció és már nagyon várom, megint tele reményekkel. Muszáj is, mert el kell fogadnom, hogy ennyi tüszö van és kész.

Karmen
karmen
 


Sac! Ezen tényleg jót nevettem! Olyan, mint amikor a mennyasszonyokat kell a nagy abroncs miatt kikisérni oda.

Karmen
karmen
 


Lányok! még növelik a tüszöket, lehet hogy több is lesz mint vártam. Nyh.10mm. Holnap megint UH akkor meglátjuk hogyan tovább. Igy leghamarabb szerdán lesz a punkció, de lehet hogy még akkor sem. Annyira boldog vagyok most!!

Karmen
karmen
 


Most már biztos, szerda fél 9kor lesz a punkció. igen bizakodó vagyok ismét.

Karmen
karmen
 


Karmen!
Örülök, hogy jobban vagy és a tüszök is növekednek.
Nagyon szoritok. Majdnem olyan izgatott vagyok, mintha velem történne. Én is már készülök lelkileg. Ma megyek a genetikushoz.
Sok puszi Sac
Névtelen
 


Szia Karmen!!!
Mizújs???Hogy vagy???Hányat sikerült leszívni???Minden ér-
dekel!!!!
Pikka
Névtelen
 


Sziasztok.

Egy kis bíztatás mindenkinek... 6 évesek voltak karácsonykor az ikerlányaink. Egyet ültettek vissza és ketten lettek belõle. Nagyon jó tapasztalataim vannak, mind emberileg mind szakmailag.szóval én csak jót tudok mondani és drukkolok mindenkinek aki babát szeretne.

Eszter
Eszter
 


Nem kelhetnék fel, de gyorsan megirom a helyzetet.
A transzfer után nagyon fájt a hasam, kiderült vérzés van a hasamban. Nem engedtek hazam du. 4-ig ott feküdtem, megfigyelésen, nem romlott az állapotom. A doki ugy engedett haza, hogy ha baj van, akkor menni kell a klinikára.

A doki sürün hivott telefonon, estig nem is volt baj, de akkor nagyon nagy fájdalmam lett. Mentövel bevittek, majd irány a mütö, lapar. Sajna vénás vérzés volt, ami nem állt el, viszont a mütét után a fájdalom megszünt. (életemben nem szenvedtem igy). Szoval örültem hogy túl leszek rajta. Pénteken engedtek haza, 2 petesejt lett ami szépen osztodódik, azokat holnap, azaz vasárnap kapom vissza. Már várom nagyon. Amugy a doki minden nap meglátogatott meg telefonált hogy vagyok, ma is hivott, én cseppet sem haragszom rá, ez benne volt a kockázatban, sajna pont én jártam igy. Amúgy látogatási tilalom volt, nem örültem neki, de szerencsére 4 ágyasba kerültem, és nagyon rendes szobatársakat kaptam. Ja és nem kelhettem fel egy napig, ami nagyon rossz volt, már a hátam végül jobban fájt, mint a hasam. Ja és azt hittem leugrok az ágyról, amikor a Drain csövet kihuzták a hasamból. A baba miatt nem tudok jóideig irni, de biztos már a 2 embrió, és 2 naponta lesz progi szuri is, szóval már sinen vagyok, de majd egy hét mulva jövök.

Karmen (azt gondolom ennyi szerencsétlenség után már siker lesz!!)
karmen
 


Karman!

Nagyon szoritok neked remélem minden rendben lesz.Sokk pihenés kell és nyugalom.Gondolok rád és szoritok érted.


Babuci
Névtelen
 


Karmen!
Én is nagyon szorítok! Te pihenj, majd mi izgulunk helyetted.


A sors iróniája. Most kaptam egy fordítást, Baba ápolás és gondozási kézikönyvet kell lefordítanom magyarra. Meglepõen jól viselem. Sok édes fénykép van az eredeti könyvecskében, már alig várom, hogy egy pici babát dajkálhassak, gondozhassak. Ez talán már jó jel, ami a depresszióm gyógyulását illeti. 3 hét múlva lesznek meg az immunológiai vizsgálatok eredményei, utána rögtön hívom a Kaális dokimat. Kiszámoltam, ha minden jól halad, május végén talán már beültetés - alig 2 hónap -szinte semmi.

Itt a tavasz!!!!!!!!!!!!!

Sac
Névtelen
 


Karmen!!!
Vigyázz magadra!!!Majd mi tényleg izgulunk helyetted is!!!!
És amint tudsz,írj valami jót nekünk!!!!
Sac,Neked is minden jót!!!Így biztosan hamarabb eltelik ez
a kis idö!!!
Pikka
Névtelen
 


Sziasztok!
Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a topikra! Bár elszomorított az elején lezajlott csúnya vita, de úgy látom most már minden rendben van!!!
Mi a gyõri Kaáliba járunk, eddig mindennel nagyon meg vagyunk elégedve. Még nem vagyunk "lombikosok", egy inszemináción vagyunk túl, a második most lett volna vasárnap, de a dokink úgy ítélte meg, hogy kockázatos lenne megkapnom a "tüszõrepesztõ" szurit, mivel túl nagyra nõttek meg a tüszõim. Mindkettõ a bal oldalon volt 25 és 28 mm-ek voltak. Szerintetek is nagyok voltak? Ráadásul szombat éjszaka maguktól megrepedtek, vasárnap próbálkoztunk a hagyományos úton, hátha?! Bár nálunk a párommal van a gond, egyelõre nálam nem találtak semmit.
Nagyon drukkolok mindenkinek, Karmen pihenj sokat, nem akarom ismételni az elõttem szólókat, de tényleg majd mi izgulunk helyetted. Sac, legalább profi leszel a babápolásban és majd osztogatod a jobbnál jobb tanácsokat, mikor már mindegyikünk babázni fog, mert fogunk!
Lányok itt a tavasz, napsütés, jókedv, vidámság, fel a fejjel mindenkinek! Émi
Émi
 
 


Üdv Émi!

De jó,hogy jelentkeznek uj emberek is.Kell egy kis frisités.Reméljük te is sikerel jársz majd és nem sokára örühetsz a babának.

Babuci
Névtelen
 


Szia Babuci!
Lehet, hogy csak figyelmetlenség, de nem találtam meg az elõzõ hozzászólásokban, hogy nektek a kislányotok milyen "módszerrel" jött össze. Csak azt olvastam, hogy tavaszra tervezitek az újabb bejelentkezést! Ha nem titok kiváncsi lennék hogy történt a dolog. Igazándiból szertnék olyan történetet hallani, ahol az inszemináció segített. Nagyon szeretném, ha nem jutnánk el a lombikig! Három inszeminációt írt elõ a dokink!?
Émi
Névtelen
 


Szerencsére sok a dolgom, így tényleg gyorsan elszalad az idõ.

Émi!
Közvetve, ugyan, de két párt ismerek, akiknek inszemmmel sikerült. Egyikük a Szabolcs u.-ba járt, a másik párt nem tudom.

A siker nagy mértékben függ a pozítiv hozzáállástól, és nagyon fontos, hogy jóban legyünk önmagunkkal, no és persze, hogy sikerüljön leküzdeni a folyton körülöttünk lappangó depressziót.Mondom én,aki egy évvel ezelõtt, még minden másnap sírtam. Nekem évekre volt szükségem, hogy elfogadjam önmagam, a helyzetet és a sors adta megpróbáltatásokat.
Most úgy érzem sikerülni fog. Talán azért is, mert az eddigi sikertelen terhességek, mind télen fogantak, ezért nagyon bízom a nyárban.

Bocs, hogy lelkiztem, de jó leírni és tudom, hogy Ti megértetek.

Sac
Névtelen
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?