Új privát üzeneted érkezett!

Rita, bocsi, de nevettem azon, hogy ráborítottad a muffint :lol:
Ugye köztudott, hogy én egyszre Levente fejére kentem a joghurtot.
Hát az uram két hete a tesóméknál ugyanezt eljátszotta OLivérrel is, már a nemtudom hányadik joghurtot bontotta meg, és nem ette meg egyiket se. :roll: Ez az állat meg ráöntötte. :shock:

Úgy látom, nem csak én vagyok idegbeteg néha. :lol: :roll:

na, mindegy, az a lényeg, hogy jól alakult a napotok. :D

a kertünkbe szerintem elég jól be lehet látni. :roll:
ha a fűbe vagyunk, akkor nem nagyon, de ha a teraszon, akkor teljesen rálátunk az utcára, és vissza(ők is)
De azért nem térnék vissza a panelba :roll: :D
vas
 
 


Ildi, az a baj, hogy kiszámíthatatlan vagyok. A gyereknevelési könyvek szerint ez a legrosszabb... :? Néha azt mondom nekik, nem kell megenni amit nem szeretnek, annyit egyenek, amennyi jólesik, máskor meg kiborulok, hogy milyen válogatósak, nem lehet nekik főzni...
Tegnap azt is ordítottam, hogy soha az életben nem fogok nekik sütni. Később a Maja mondta, hogy nagyon szereti a csokidarabos kekszet. Ma sütöttem neki... :roll: Na, következetes vagyok, mi?

Tegnap Adél élménybeszámolót tartott a Zsoltnak, elmondta, hogy vettünk a boltban... anya, mit is vettünk, én nem tudom, mi a neve (mondtam szőlőcukrot), Ja igen, apa, képzeld, bementünk a boltba, és anya vett nekünk... anya, megint nem tudom, mit is vettél (én: szőlőcukrot) Adél: ja igen, apa, mentünk vonattal, és utána anya a boltban vett... (a folytatást tudjátok... eljátszottuk vagy háromszor... nem bírta megjegyezni, nagyon jól mulattunk rajta... :lol: )

Most fest... :shock: magamnak keresem a bajt... :D

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Hahóó!

Szirom, örülök, hogy minden gond nélkül megvolt a vérvétel!!

Túrós pogi, nyam-nyam! Már három napja én is készülödök, hogy tejfölös pogit süssek, de valahogy még nem vettem rá magam. Ma megint olyan fos vagyok, hogy csak na. Tüsszögök ezerrel, folyik az orrom, irdatlan csúnyán köhögök, mint a kölök és csak tengek itt, nincs kedvem semmihez. Elpakolgattam, meg porszívóztam, megy egy adag mosás, vár a második meg a harmadik, de asszem ezn kívül nem sokat fogok ma alkotni. Pedig kéne kicsit kakarítgani, mert vasárnap jönnem a legjobb barátaink az USA-ból egy hétre, nem akarok felfordulást. Bár ök is kicsit kaotikusak, szerintem fel sem tünne nekik, de azért akkor is.
Na mindegy.

Rita, a gyereknevelésben sajnos én is sokszor ilyen következetes vagyok, mint te! :lol: Egyszer lehet, máskor meg kiakadok. Most meg különösen úgy van, nagyon sokszor lelkifirdim van emiatt, na meg hogy Ábel nézi a tv-t, pedig ténylegnem sokat, de van, amikor én kapcsolom be neki, mert egyszerüen nincs kedvem semmihez. Bár már három napja nagyon megeröltetem magam és rengeteget olvasunk, vonatozunk, játszunk, rajzolunk, sétálunk együtt, tv nuku, mert hétfön néztem egy pedagógiai müsort, ahol a német ovis és kisiskolás gyerekekröl volt szó, hogy milyen kis felkészületlenek, éretlenek, nem tudnak semmit, föleg a külföldieket húzták le nagyon. Abszolút nem szocializálódtak, nem beszélnek rendesen németül stb. Mondjuk anémet gyerekeket sem kell félteni, mert ök is nagyon neveletlenek. Szóval dokik, pszichológusok, pedagógusok szólaltak fel ebben a müsorban, nagyontanulságos volt. Még apa is leült és végignézte, pedig ö nem szokott ilyeneket nézni, mert azt mondja rájuk, hogy mind csak dumál. Megfogadtuk, hogy tv csak kevés, mert a doki azt mondtta, hogy az a gyerek, aki már ovis korában többet néz tv-t, annak kb 40%-kal csökken az esélye arra, hogy magasabb iskolát végezzen. Nem tudom, hol az összefüggés, de ö váltig állította, hogy így van. Na meg a többi dolog, úgyhogy most nagyon "ott vagyok", játszunk, verseket mondunk, számolunk, építünk, rajzolunk, hogy késöbb senki ne mondhassa a gyerekemre, hogy buta vagy hülye.
Pedig néha tényleg olyan jó egy kicsit magamban lenn, mikor a kölyök tv-t néz! Asszem egy kicsi azért marad ebböl, nem érdekel!

Adél tündéri lehetett a szölöcukorral :lol: :lol: !
Jó napotok volt akkor tegnap!

Ildi, tényleg szép a kertetek, meg a bútorok is szépek!
Natika tüneményes kiscsaj! Ábel is állandóan leszedi a virágot és közelröl nézegeti :lol: :lol: Pedig tudja, hogy nem szabad, mert az fáj neki :shock:
Megnéztem én is a dzsungelhotelt, majd megmutizom apának, hátha mi is beugrunk egyszer hazafelé egy éjszakára. Ábel biztosan élvezné!

Na megyek, mert már itt nyüszít Ábel, hogy menjünk könyvet nézni.

Ja, akartam még írni, hogy megkaptuk az oviból az értesítöt, hogy Ábelt felvették, november-decembertöl mehet. Tök jó, már ö is várja! Ráadásul itt van az utca végén.
Na léptem.

KépKép
KépKép
motiot
 
 

 
 

Motiot, jó az új vonalzós képen Ábel, tök aranyos, és látom ma 2,5 éves :wink: :D
Gratula az ovihoz!!!
nelünk még kell pár kört futni.
Május első két hetében lesznek a beiratkozások, nyílt napok.Majd meglátjuk mi lesz.
Neked jobbulást!!!
Vigyázz magadra!! :D

SZÓVAL:mégegyszer elmondom, nem azt a bútort vettük meg, amit felraktam.
Ne dícsérjétek már agyon :wink: :wink: :wink:
nekem is az tetszett, de az uramnak nem.(és erre vártam pár hónaig, hogy végre legyen készleten, most volt, DE NEM ezt vettük meg)
Hanem a Robint:
Kép
ebből vettünk kettőt


Rita, én is ilyen vagyok.Pl. Olivérnek mindnenap elmondom, hogy nem visszük a nyomorult motorját magunkkal sehova, mert vagy én cipelem, vagy a babakocsin lóg, na, meg kihajt az útra, úgy megy, mint egy őrült.
Ekkor mindig elmondom, hogy nem visszük többet, mégis mindig visszük legközelebb is :roll: :roll:
na, meg van egy csomó más dolog is, amit egyik nap nem szabad, aztán a másik nap igen.
Aztán csodálkozom, ha hülyének néznek teljesen :roll:



Szirom, édi lehetett Miksa a városban, ahogy figyelgetett mindent.
Amikor Levente elkezdett oviba járni, kimentek sétálni, és volt egy kisfiú, akit mindenhova autóval vittek, sosem sétált....stb, és nagyon félt az utcán, csak lesett, hogy mi is van....... :roll:

Rita, szőlőcukor :lol: :lol:
vas
 
 


Hahó!

Lefeküdtem aludni a kölyökkel egyidőben, de nem volt benne sok köszönet. Negyed 2-kor jöttem ki tőle, 3-kor már kurjongatott. Nem is tudom, hogy aludt-e. Én aludtam valamennyit, de úgy éreztem, hogy mire elaludtam már kellett is kelni. Így majdnemhogy xarabbul vagyok, mintha le sem feküdtem volna. Pedig akartam vasalni, de most nem tudom magam rávenni.

Ildi! Érzékeltem, hogy nem azt a bútort vettétek :lol: Ez is jó :wink:

Motiot! Tök jó, hogy fölvették Ábelt az oviba! Ez most az a hely, ahol az öreglányok voltak? és egésznapos lesz az ovi vagy csak fél napra viszed? Nálatok az nem gond, hogy te otthon vagy? És drága? Több kérdésem nincs :lol:
Jobbulást!

Rita! Tökre megértelek, nálam is néha elszáll a logika a szomszéd utcába :wink: Ma Miksa is egyetlen palacsintát evett meg, miközben ő kérte, hogy az legyen. Túrós. Szerinted milyet evett? Kakaósat :roll: És a kakaószagtól ki tudok menni a világból ráaádul.

És ma mindenkit leszólítgatott az utcáról, amikor mentünk a boltba: a népek a kertjükben molyolnak, a büdös kölök meg odagurul motorral a kerítéshez, hogy mit csinál, meg miért van nyitva a kapuja, miért locsol, nő-e nála fürtös gyöngyike, mit iszik, a boltban meg számon kérte, hogy hol van a Gyula (a tulaj). Ész megáll, tök ismeretlen emberekkel kellett megint jópofiznom, mert akkor már muszáj odaköszönnöm.... már nem is tudom, milyen útvonalat válasszak :roll: :lol: És most egyre többen vannak kint, a nyári telkesek is, azokat meg nem is ismerem nagyon.

Márti! Tényleg, én is akartam kérdezni a házat!
Vizsgád megvolt?

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom, nem nálunk az nem gond, ha én itthon vagyok, itt ha beiratkozol, akkor általában kapsz is helyet, esetleg nem oda, ahova elsösorban szeretnél. Itt sajnos szinte mindenhol csak félnapos ovi van, az egész napos szerintem indokolt esetben lehetséges. Ezért nincs kaja sem, reggeli itthon, visz tízórait magával, dél és egy között meg hozom el. Ebben az oviban pedig abszolút nincs is délutáni müszak. Fizetni nem kell sokat, olyan 60-70 eurót egy hónapra, mert támogatják az ovit.
Nem, ez nem az öreglányos ovi, ök már amúgy is nyugdíjasok. Ez a helyi reformátud egyházhoz tartozó ovi, de végülis semmi köze nincs a valláshoz, csak ök üzemeltetik. Annyi, hogy lesz egyszer-kétszer a nagyobb vallási ünnepek elött egy kis "útbaigazítás", hogy a gyerek tisztában legyen vele, hogy mit is ünneplünk, meg egy-két alkalommal gyerek istentisztelet, énekkel gitárral meg ilyenek, aztán ennyi. Ezt én amúgy sem bánom, mert én is katolikus vallásban nevelkedtem, otthon minden vasárnap templomba jártam, azért szeretném, ha ö is képben lenne. Eröltetni persze nem akarok semmit, azzal nem lesz jobb. Viszont képzeljétek, tanítottam neki egy rövid esti imát ( én Istenem, jó Istenem... ) olyan édesen mondja esténként, aztán a második strófának teljesen magától elszavalja: Morzsa kutya hegyezd füled, hadd beszéljek mostan veled! Régi cseléd vagy a háznál, mindig emberül szolgáltál :lol: :lol: :lol: Majd betojtunk a röhögéstöl, mikor elöször meghallottuk.

Na megyek, mert a fiúk menni akarnak a játszóterre.

Tényleg, Szirom, még mindig nem vagy jobban? Egy kicsit sem? Szegényke, talán most már lassan jobb lesz.
Nálam manó két napja annyira aktív, hogy szinte állandóan érzem, hogy mocorog. Most már kézzel is lehet érezni, ha rúg, de még elég gyengén. Én viszont nagyon élvezem!

na pussz

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Motiot!

Nem hangzik rosszul az ovi. Mondjuk kár, hogy nincs kaja, mert Miksára az nagyon jó hatással volt. Mármint hogy van terítés, leültek szépen együtt, mindenki kajál, látja, hogy a többi kölyök is eszik, azt kell enni, amit adnak, stb. Itthon is terítek, ne érts félre :lol:

Hogy jobban vagyok-e? Hát nem tudom. Néha egy leheletnyivel talán, de nem jelentősen. Most elkezdtem leépíteni a Duphastont, ettől is javulást remélek, meg a múló időtől is ugye. Mondjuk este talán egy picit kevésbé fáztam, tegnap meg is próbáltam zokni nélkül aludni :oops: Nem volt az igazi, de el tudtam aludni.

De jó, hogy egyértelműen mozog a babád :lol: Én is figyelgetem, mert érzek valamit, de hát ez korai lenne, nem?

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Bocsánat a bepofátlankodásért, de megütötte a szemem hogy a dínóparkba akartok menni. Mi voltunk 2 éve a 3 gyerekkel és baromi nagy csalódás volt. Kb. 1 óra alatt (ha lassan mentek 1,5 óra) meg lehet nézni az egészet és utána egyszerűen nem tudsz mit csinálni a gyerekekkel. A szállás meg kritikán aluli, iszonyú pici, gyakorlatilag annyi hely van hogy a két egyeletes egy, közte egy fél méteres asztal fér el csak. Fűtés nélküli és van egy szabadtéri étterem ahonnal elég sokáig felhallatszott a zene. Ja, az emeletes ágyon nincs leesésgátló, egész éjszaka a frász tört ki minket hogy a legnagyobb (akkor 7,5 éves) gyerek mikor fog leesni. A két kicsivel lenn aludtunk a baromi keskeny ágyon.
Közös fürdő van (koedukált), úgy emlékszem 4 zuhanyozóval és 1 WC-vel.
Ha érdekel valakit, képet tudok küldeni.
Még egyszer bocsánat a zavarásért de kis gyerekkel semmiképpen nem ajánlom az ottalvást.

Sziasztok
Andrea
Vendég
 


Andrea, köszönöm szépen az infót.
Mi készülünk menni, de még nincs lefoglalava, csak szóban.
Csütörtökön beszéltem a nővel(de lehet, hogy szerdán), azóta küldi a foglaláshoz szükséges e-mailt.
Ami persze a mai napig nem ért ide,.
(nem szeretem az ilyet) :?
Ha a szobáról tudnál nekem egy-két képet küldeni privibe megköszönném.
:D


Csajok, mizu????

Motiot, meggyógyultatok???
Márti, és ti????

Szirom, itt van anyukád????
Izgulsz a holnap miatt???

Rita, merre vagy?
Suliba????

Gabi????
Rég jelentkeztél megint.

Most le kell fektetnem Olivért, 2 napja nem aludt délután, ma muszáj neki.Natika már alszik :D





vas
 
 


Rita, ezt neked találtam(el még nem olvastam, időhiány :lol: :lol: )

http://www.origo.hu/noilapozo/eletmod/2 ... mamak.html
vas
 
 


Szia Ildikó!

Megpróbáltam pü-t küldeni de nem enged valamiért képet feltölteni.
Mi 2005 aug-ban voltunk ott és nem úgy tűnt hogy nincsenek szabad házak... Sajnos mi két éjszakát előre kifizettünk de csak 1-et maradtunk, pénzt sajnos nem kaptunk vissza.

Elnézést az off-ért, többet nem zavarok itt.
Vendég
 


Sziasztok!

Köszi, Ildi, megvagyok :) Már tegnap este is szerettem volna pár sort írni, de Lacus felébredt, gyorsan szoptattam és bealudtam.

Az elmúlt napokban itt volt anyósom :) Elég sok elmaradásom volt az adminisztratív dolgokban, és azokkal foglalatoskodtam. Meg mászkáltunk is rengeteget! Így aztán gép előtt nem nagyon ültem.

Sajnos a papírmunkákkal még így sem végeztem :evil: De már nem sok van hátra :)

Szirom, nagyon sok drukkot küldök holnapra!!! És aztán tessék feküdni és pihizni : ) Örülök, hogy van segítséged :) Miksa helyes a képen :)

Motiot, jobbulást neked! Ábel és az ovi :) Jó lesz, egészen biztosan! Mi a héten még megyünk egyszer nyílt napra, aztán hamarosan beíratás...

Ildi, a Te képeid is nagyon klasszak!

Rita, idegbetegség... Ne is mondd!

Most megyek aludni, mert rettentő fáradt vagyok, valahogy ez a meleg kikészít. És még melegebb lesz, huhhh :(

Holnap tücsökzene, aztán majd jövök és mesélek :)

pgaboka
 
 


Hahó!

Hazaértünk, de nem volt meg a mintavétel, mert úgy tapad a lepényem, hogy azt mondta a doktornő, hogy nem szabad megszúrni. Hátul, mélyen valahogy. Nagyon kedves volt, nagyon profi, és azt javasolta, hogy legyen inkább amnio. Május 22. Az uh egyébként oksi volt, tarkóredő 1,9 mm, orrcsont megvan, semmi olyan jelet nem látott, ami gondra utalna, de a korom miatt indokolt. 6,3 mm a pöttöm különben :wink: Beleegyeztünk a magzatvízvételbe, bejelentkeztünk, szóval megint egy hónap várakozás. Pedig azt hittem, hogy ma túl leszek rajta. Ez van.

Most sietek, mert még vásárolni kell vacsit.

Pussz!

Nem szoktam egyformát írni különböző topikokba, de ezt most átmásolom, nincs erőm átírni. Bocsi.

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Hú,még egy hónap várakozás....
Pedig annyit gondoltam rád ma. :)
(reggel meg nem is tudtam belépni, nem volt jó ez a......) :roll:

Gabi, jó, hogy jelentkeztél :D

Andrea, kösz a további infót(még mindig nem jelentkezett a nő azóta :evil: ), úgyhogy van egy érzésem mi lesz......... :wink: :roll:


Puszi
vas
 
 


Sziasztok,

Szirom, próbáltam egész nap jönni, de nem engedett be ez a hadd ne mondjam milyen babanet! :twisted:
Szóval akkor még egy hónap várakozás?
De sebaj, az a lényeg, hogy minden rendben volt az uh-n.
Hányingered hogy van?

Csajok, sajnos´nem nagyon tudok jönni a héten, mert vendégeink vannak. Azért majd bekukkantok, ha tudok, jó?
Mi egyébként már jól vagyunk, Ábel is meg én is meggyógyultunk, most apa kapta el pér napja, de már ö is kifelé jön belöle.

Na pussz mindenkinek!

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Sziasztok!

Szirom,
aztamindenit! Hát, ha nem lehet, akkor nem lehet, ezzel nincs mit tenni! De az jó, hogy mindent rendben talált a doktornő :) Mnden rendben is lesz :)
Én is rád gondoltam ma :)

Ildi,
kár ez a dinópark :(

Ma is dolgozom, de itt a gépnél (útnyilvántartás), aztán gyorsan pihizek. Benneteket nem visel meg ez az időjárás? Engem nagyon... Fülledt, esős, aztán napos, délelőtt szinte kánikula volt, aztán szélvihar, aztán zuhé, aztán megint meleg, jajj!

Lacus is nagggyon extrán nyűgös volt ma.

De ezt még megírom: megkaptam a szülinapi ajándékom az uramtól vasárnap :):): Egy gyönyörű fülbevalót :) (Szülinap még nem volt, majd a jövő héten, de csak most volt időnk elmenni vásárolni). Úgy örülök neki!!!

Pussz!

pgaboka
 
 


Gabi, mutasd a fülbevalód!!!

(akkor már most Isten éltessen, öregítelek egy kicsit... :D )

A babanet extra ... mostanában, másnaponta nem enged belépni... :evil:

Szirom, ne aggódj, a dokim azt mondta, az uh a legjobb előrejelző, ha ott mindent rendben találtak, akkor minden rendben is van! NYUGI!! Akkor anyukád azért veletek marad a héten? Itt lenne az alkalom egy kis szusszanásra, nem?

Motiot, ovi jó lesz, nem? Ábel mit szól hozzá? Kicsit megismerkedik a babával, és pont mire elfáradnál, nyersz naponta egy délelőttöt, jó lesz ez így! (Nálunk is így lesz... :) )

Ildi, akkor dínópark lefújva? Elég rosszul hangzik, amiket Andrea írt! :(
Gyere te is kicsit többet, olyan jó olvasni amiket írtok!

Motiot, meg mindenki, aki megnyugtatott következetlenség-ügyben: KÖSZÖNÖM! Tudom, hogy senki nem tud (vagy nagyon kevesen) tökéletesen nevelni, csak ha rajtuk csattan az én fáradtságom, meg a vizsgáim miatti stressz, akkor nagyon el tudok keseredni. Legalább igazságos lennék, ha már hülye vagyok meg feszült...
De ma asszem jó lesz minden, mert me nem megyek iskolába, a holnapi-holnaputáni vizsgákra készülök. Tegnap egész nap nem voltam itthon, az uram volt szabin. MINTAFÉRJ!!! 4 órát vasalt, felmosott, fagyizni vitte a gyerekeket, reggel 7-től este 8-ig ő volt velük és mindent tökéletesen lerendezett... :shock: :D Olyan büszke vagyok rá! (És mindezt félig betegen, hőemelkedéssel!) Úgyhogy erős késztetést érzek, hogy egy kicsit jobban összekapjam magam, és ha nem is minta de legalább klassz feleség legyek... :) :) :)
Egy kis iskola, ha nem unjátok: tegnap délelőtt lett volna egy óránk, amire a tanárnő elfelejtett bejönni... :evil: :evil: :evil: Egy csomó vidéki csoporttársam van, akik emiatt hajnalban keltek, ráadásul szabit vettek ki, satöbbi. Úgyhogy délután háromig töltöttük ott az időt( a héten két vizsgánk lesz, lenne jobb dolgunk... :? ), akkor kezdődött a második óránk. Ez nagyon jó volt, de a pofa kitalálta, hogy egy min. 10 oldalas dolgozatot írjunk a jegyért május 18-ig :shock: . Ráadásul nem is ujjból szopható a téma, vizsgálatot kell elvégezni, amit meg kell szervezni, satöbbi... Mert hát nem kívánhat kevesebbet, mint a nappalisoktól... (akik ugyan februárban megtudják a követelményeket, nincs családjuk, munkahelyük, és diplomájuk. A körülmények, előzmények messze nem ugyanazok, de a követelmények természetesen igen. :evil: :x )

Na, mindegy, én akartam, igaz? :wink:

Akkor egy kis jót is írok: Hétvégén a Mátrában voltunk két és fél napot, nagyon jó volt! Olyan sok minden belefér ennyi időbe is! Voltunk a Kékesen, Mátrafüreden kisvasútazni, a család még kirándult is egyet (én ezalatt tanultam), este a húgomékkal meg a mamámmal játszottunk Carcassone-t (ismeritek?? Bombajó!), másnap meg Hollókőre mentünk, vár, falu, étterem... :)
Hazafelé a Corában Petike megkapta a textilpelusait, fürdőlepedőt, meg a kiskádját, ami a leendő unokatesójával közös tulajdona. :) Haladunk! :) Adél meg kapott bilit... :shock: Hogy ez milyen kis gusztustalan találmány! :? Kaki nem oldódott még meg, de amíg élek remélek! Remélem azért előbb megoldódik ez az ügy! :wink: :)

Mivel Adél már a hátam mögött ül a széken, úgy érzem igényel, megyek. De ma itthon vagyok, olvasok, gyertek!

Látjátok Petike hogy kúszik a 40-es szám felé? :shock:

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


És mutatok néhány képet is.... :)

Ezt a kettőt a telefonommal készítettem, nem túl jók, azon a bizonyos csütörtöki kiránduláson készültek.

Kép
Kép

Ezek a Mátrában:
A kisvasúton
Kép
Hollókő
Kép
Kép
Ezt a Maja fotózta :shock: , nagyon klassz kép, nem?? :)
Kép
Ez megint Hollókő
Kép
Ezek meg a gyerekeim... :) Az első három... :)
Kép
Kép

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Sziasztok,

Rita, csakhogy te is elökerültél! Hát, igen, már tényleg nincs sok hátra Petikének a pociban! :wink:
Képek szuperek, a gyerekek gyönyörüek!!
Te meg akkor készülj a vizsgáidra, ennyivel is kevesebb lesz holnaputánra!

Gabi, jó, hogy jöttél te is! Elöre is pussz a szülinapodra! Fülbevalót megmutizhatod!
Itt is dög meleg van, már mi is kisgatyóban meg pólóban vagyunk, én elövettem a lenge nyári ruháimat, persze csak amik rámjönnek :lol: :lol: Apa épp most dícsért meg, hogy milyen csinos vagyok. Jólesik néha egy kis kegyes hazugság :lol: :lol: :lol:

Ildi, ti merre jártok? Gondolom a szép idöben kint vagytok. Azért gyere néha!

Szirom? Anyukád nálatok marad azért? Tényleg, most akkor pihizhetnél egy kicsit, nem?

Na megyek, mert lassan megint jönnek a vendégeink.

pussz mindenkinek

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Sziasztok!

Hú, Csajok ha a Férjem megtudja, hogy ütöm a gépet leszedi a derekamat. Szegénykém bevásárol, vasal, mosogat, de a legfontosabb: ANDRÁST RENDEZI.

Na ház: Azt hittem, hogy írtam nem vesszük meg mégsem. Majd leírom hosszabban is a lényeg, hogy az alapjával nagy gondok derültek ki (szerencsére bármilyen pénzátadás elött). Azt hittem a szívem szakad de akkor sem vesszük meg.

Suli: Pénteken délben vizsga, szombat reggel 7-kor vizsga. A matek ha meglesz tuttira berufok egyszer végre életmben (a számvitelnél meg másodszor)

Ildikó!

Hú, dinópark. Nagyon gáz amiket az e csajszi írt. Hogy döntöttetek? Mi nem hiszem, hogy belevágunk az írottak után.
Ja, Natika nagyos édes, és nem is sok a kép.

Rita!

Szintén nagyon szeépek a gyerkőcök. Csak Téged hiányoltalak róla.

Szirom!

Pedig gondoltam ám rád. Szegény, azért már jobban vagytok?

Motiot!

Hú, már mozog a babóka? De jó lehet. A nemét mikor lehet esetleg tudni?

Na most hírtelen ennyi.
Ja, András már nem hány, 5x hányt egymás után és kész. Valszeg, vmi gyomorrontás volt csak.
Vérvétel ügyben kéne vmi. tanács. Pénteken megyünk allergia vizsgálatra. Egyszer pollenre az alkaron nézik, aztán ha megoldható vért is vennének mert az eper nálunk tavaly nagyon betette a kaput. Jó lenne vmi. konkrétabb is az ügyben.

Na, most tényleg húzok.

Sziasztok: Márti

ui. Szirom! Sosem látlak bekapcsolv a skypon. miért?
mártus
 
 


Hahó!

Köszi a drukkokat mindenkinek!

Bocsi, hogy csak most, de valahogy nem bírtam leülni írni. Anyukám marad most egy kicsit, nem beszéltük még meg, hogy meddig, de szerintem kitölti a hetet azért :wink: Miksa nagyon örül, meg nekem is jó. Mondjuk mióta itt van, ma van az első nap, hogy nem kellett mennem sehová. Hétfőn ugye értekeztem, meg aztán vettem magamnak végre egy farmernadrágot (44-es! :shock: ) a C und A-ban, aztán miután hazértem, még jó nagyot sétáltunk, estére úgy elfáradtam, hogy alig éltem. És izgultam is a másnap miatt nagyon. Tegnap meg szintén idegileg döglöttem ki, azért nem volt semmi, amikor a doktornő közölte, hogy az biztos, hogy ez a vizsgálat ma nem lesz meg. Először nem is értettem, de aztán folytatta és nagyon klasszul elmagyarázta. Kétszer kellett volna átszúrni mindent, hogy odaérjen az eszközével, ahol tapad a lepény, és hát ez belátható, hogy nem szerencsés. Szóval amnio. Nagyon nem akartam, de megkérdeztük, hogy mit ajánl, és mindamellett, hogy az uh-n mindent rendben talált, ajánlotta a magzatvízvételt amiatt, hogy 38 leszek szüléskor. Nekem se egy leányálom ez, és tegnap ki is borultam, mert egy csaj elég keményen letámadott a másik topikban, hogy miért erőltetem én ezt a dolgot. Majd írok mindjárt oda is, de nem volt erőm tegnap, mindenesetre nem éreztem sportszerűnek. Épp eléggé megrágtuk ezt a dolgot és nem volt könnyű döntés, a tegnapi nap meg nagyon nem volt könnyű, szóval ezt nem vártam.

Motiot! Örülök, hogy jobban vagytok! És hogy csinosnak talál az urad, és még mondja is, ezt tök jó :lol: Szerintem is jól nézel ki különben, ne aggódj!
Hányingerem múlik, de még azért megvan jórészt. Most viszont már vannak rések, szünetek közte, ha érthető vagyok. A szám íze se jó olyankor, meg eléggé letámadott a fogínyvérzés, és hiába vettem Paradontax fogkrémet, amit épp erre ajánlanak, fogmosáskor azzal ömlik a leginkább a vér a számból. Namindegy, ez Miksával is végig megvolt.
Neked mikor múlt el a hányingered teljesen?

Rita! Irtó szépek a srácaid :wink: Hollókő nagyon-nagyon klassz, én még single koromban voltam egyszer egyedül egy háromnapos vártúrán (egyéni szervezés :D ), és nekem nagyon tetszett! Tudom, hogy sok vitát szított, hogy a várat úgy újították föl, mintha bizonyos részei újak lennének, de nekem az is bejött, simán el tudtam képzelni, ahogy ott mászkálnak a régiek. És aztán kajáltam egy étteremben az udvaron, és nagyon jó volt a kacsasültjük :wink: Ott ettetek ti is, a falu várhoz közelebb eső oldalán, egy füves udvarban?
Köszi a megnyugtatást, én is remélem, hogy minden oksi :wink:

Ildi! Hát igen, még egy hónap, de ez van. Aranyos vagy, hogy ilyen gyorsan reagáltál :)
Meséljél már valamit, jó? :wink:

Gabi! Én is szeretném látni a fülbevalódat! :D És mikor si ünnepelsz pontosan? :wink:

Márti! Hú, basszus, sajnálom a házat nagyon! :( De azért jó, ha a hiányosság idejében kiderül.
Skype: más is panaszkodik, hogy elérhetetlenek vagyunk, nem tudom mi van vele. Azt mondta az uram, hogy majd letölti újra.

Képzeljétek lányok, a négy családból ketten lemondták az észak-görögországi autós utat, és az uram kitalálta tegnap (nem is mondtam, hogy elvitt ebédelni, naszóval ott találta ki :wink: ), hogy végülis idén belefér egy repcsis út szerinte, szóval nézzek körül :lol: Most nemtom, hogy Dél-Kréta, Kos, Kalymnos vagy Korfu :lol: :lol: :lol: Szerintetek? :lol: Június végén mennénk, ha a dokim sem ellenzi.

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom, miért ellenezné??

De jó, repüljetek! Szuper! Én egyiket sem ismerem, járjátok be mindet szépen sorba! :D

Megyek, vár az egészségtan! :?

Holnap reggel 7-től este 8-ig távol leszek, szegény uram beteg, ő lesz a gyerekekkel... Közben vizsgázom is egyet, drukkolást örömmel fogadnék, gyakorlatilag rátok vagyok utalva! :? :D Nagy felelősség! :wink:
Pussz!

((Mártus, ne haragudj, hogy csak ennyi: neked is nagy-nagy drukkolás a hétvégi murihoz! És puszi neked külön sorstársam!!))

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Jó reggeleket!!!

Azért nem voltam 2 napig, mert kedden de. nem volt jó a b.net, du. aztán elmentünk Fótra, meg D.keszire, tegnap meg itt voltak a tavaszi babás csajok. :P


Rita, nagyon-nagyon jók a képek, Maja annyira csajos, olyan szép.
Na, de a többi gyerkőc is!!!
Tényleg te hol vagy???? :shock:

Előadó :evil: , kicsit gáz, hogy elfelejt bejönni
Szuperapu :shock: :D :D :D
De jó, hoyg nektek ilyen van
Nekem se lehet egy szavam se, tegnapelőtt este feketeerdő sütit csináltam, és nem volt pudingporom, 8 órakor szalasztotam le a nonstop-ba, kocsival(2 bacardival a fejében) :roll: :D
Egy szó nélkül lement. :D :D
Mátra, Hollókő nagyon jó.Mi Hollókőn akkor voltunk, mikor Natussal voltam terhes.

Mi most készülünk valahova hétvégén, de ottaludni nem akarunk sehol, 3 éjszaka 5-ünknek nem takarná be a 100-as. :roll:
Inkább hazajövünk, és elmegyünk másnap máshova.
Voltatok már Szlovákiában a Tátrában?
Érdemes kimenni oda?????? :roll:
Meg gondoltunk egy Hortobágyat, vagy (és) Tatát.
Lesz rá nap bőven.
Bár az uram szombat délig dógozik.


Szirom, én a felsoroltak közül Korfun voltam, az szép nagyon.
gyönyörű zöld az egész sziget, a repcsi másfél óra alatt ott van.
Sidariban voltunk, nagyon szép, homokos part, ott van a Canal'Lamour, át kell úszni, és örökké tart a szerelmetek :lol: :lol: :lol: :lol:
És az uram csak félig úszta át velem :wink:
(én végig) :lol: :lol: :lol:
Végre van gatyód!!!!(az enyémmel mi lesz???)
És Rita a pelenkázóval?????? :wink:
Majd elolvasom a hőmérős topikot, ma délelőtt.
Elhiszem, hogy nem könnyű döntések ezek, de szerintem mindneki saját maga döntse el, hogy mit tesz.

Mártus, sajnálom a házat.
Pedig jó lett volna, nem?? :wink:
Vizsgákhoz egy kalappal.
Rita, neked is!!! :wink:

Hát igen, dínópark stornó. :(
Andrea, ha olvasod, nem jöttek át a képek a mail-en.
Nem tudtam őket megnézni, de ide is felrakhatod, nem zavarja a csajokat szerintem.

Motiot, örülök, hoyg jól vagytok, és örülj neki, hogy az urad csininek lát!!!!
Nyári ruhák meg bizony tényleg kellenek már :wink:
Meddig maradnak a barátaitok?

Gabi, fülbevalót akarunk látni!!!!!!


Hú, natus büdi :roll: , meg sír is, pá
vas
 
 


Sziasztok,

hát,ma se túl nagy a forgalom errefelé...

Én éppmost lettem kész a háztartással, csak az alapdolgokat csináltam meg, de már kivagyok :shock: Tegnap este nálunk vacsiztunk, úgyhogy volt mit eltakarítani. Meg a teraszt is kicsit le kellett söpörni, amit utálok, mert mindig huzat van és soha nincs látszatja, ha valamit csinálok.

Ildi, barátaink szombaton repülnek vissza. Ma délelött szabit vettem ki, tegnap kicsit sok volt a mászkálás meg a sok gyerek kesö estig. Ábel is csak tízkor jutott ágyba, úgy, hogy napközben nem aludt. Na, ma reggel tízig nyomta a szunyát :lol:

Szirom, olvastam én is a hömérös topikot, még az illetö lány hozzászólását, mielött te válaszoltál volna. Gondoltam is, hogy nem fogod annyiban hagyni a dolgot. Engem is arcul ütött volna a támadása. Hiszen a ti döntésetek, hogy mit, hogyan csináltok, ne kérdöjelezze már meg az senki! Egyébként én is megcsináltatnám a helyedben, mert biztos ami biztos. Én sem vállalnék szívesen egy beteg babát, mert az senkinek sem jó.

Márti, sajnálom a házat, de mjad csak lesz más lehetöség is. Ìrd majd le azért, hogy mi volt a gáz! Jó? Vizsgákhoz egy kalappal!! :wink:

Rita, neked is, sikerülni fog úgyis!! Hajrá!!! :wink:

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Jó reggelt!!!!



Kép
vas
 
 


Sziasztok!

Szirom,
nagyon átérzem a helyzeteted az amnióval kapcsolatban. Én arra bíztatlak, hogy ne aggódj, mert attól semmi sem változik :) Ha a doktornő az uh-n rendben talált mindent, akkor az úgy is van, és a tarkóredő mérés meg nagyon fontos, és az is rendben volt, szóval ne aggódj :) Viszont az amnióról nagyon jókat olvastam valahol, amikor Lacussal voltam várandós. Tudod, nálunk az afp eredmény volt rossz, ezért is nézegettem utána. Az egyik kórházban azt mesélték az anyukának, hogy sokat csinálnak, de senki sem vetél el utána!!! Szóval ez a 100-ból 1 arány (ami nem tudom, hogyan jön ki) nem igazán valós.
Nyaralás :) Mi még sosem voltunk az általad említett helyeken, szóval passz :)

Motiot,
tényleg csini vagy :)

Rita,
drukkok mennek! Hajrá vizsga :) Az uradnak meg jobbulást!
A képek nagyon szépek! Gyönyörűek a gyerkőcök, és Maja milyen ügyes fotós! Rólad is láthatnánk képeket? Én mindig olyan kiváncsi vagyok a pocakokra, de nyugodtan szólj, ha már elég belőlem :D Vagy ha nem ide akarod feltenni, mail-ben is küldheted :)
Hollókőn mi is jártunk, mégpedig a nászutunk alkalmával kerestük fel, sokat mászkáltunk a környéken. Úgy visszavágyok megint! :)

Márti,
de sajnálom a házat :( Engem is nagyon érdekel, hogy végül mi volt a gond, írd majd meg légyszi! :)

Rita, és Márti: mindkettőtök férje szuper! Külön dícséret nekik! :):):) Egyébként én sem panaszkodhatok, mert azonnal ugrik az enyém is, ha bármire kérem :)

Ildi,
igen, mi voltunk már a Tátrában! Nagyon szép :) Néhány helyre csak külön engedéllyel lehet ám behajtani! Mi kempingezni voltunk, még a szüleimmel annak idején, és elég vacak időt fogtunk ki. Mivel nagy magasságok vannak, készüljetek majd meleg ruhákkal mindenkinek :)
Tényleg, a hollókős pocakos képeidre még emlékszem is :)

Beszti??? Merre jársz?

Mi nagyon sokat vagyunk kint a jó időben, úgyhogy ritkán jutok gép elé :) Ma az egyik oviban lesz nyílt nap, ugrálóvár, oda megyünk, de amúgy a játszón tobzódunk. Jó nagy tömeg szokott lenni délután, ami nagyon nem jó, mert tényleg túl sok a gyerek-szülő, tök zsufi van. Az viszont jó, hogy Zsoltika megint szokja a sok gyereket, ricsajt, stb. :D

Lacus meg már nagyon edzett gyerek lesz, mire az oviba jut :D
Ő nappal alig alszik. Többször, általában 3x, de rövideket.

Volt egy nagyon jó sztorink a minap :) Egyik este már mindketten aludtak, egyszercsak fogta magát Zsoltika, és a lepedőjével együtt odamászott Lacushoz, melléfeküdt és aludt tovább :) Helyesek voltak együtt :)

Csajok, a szülinapom ápr. 30-án lesz, vagyis hétfőn :) 31 éves leszek...

És itt a fülbevaló :D

Kép

pgaboka
 
 


Sziasztok!

na, túl vagyok megint 2 vizsgán. Az eü.jog biztosan meg lesz. De a mai??? Basszus, ott derül ki, hogy 70%-tól 2-es. És majd, ha kijavította a dogákat akkor fogja eldönteni, hogy aki éppen csak 2-es lehet, hogy újra vizsgáztatja őket. Ez attól, függ, hogy hánynak lesz éppen 2-es. Ilyen vizsgám még nem volt. Meg azt mondta, hogy nem is fog kérdezni pontos, százalékos adatokat mert Ő csak azt szeretné látni, hogy a tendenciát tudjuk-e. Ahhoz képest más nem volt a dogában csak pontos adatra való emlékezés.
Nagyon gáz ez most így, mert alig vártam, hogy letudjam már ezt a 2 vizsgát és neki állhassak teljes gőzerővel a mateknak meg a számvitelnek. Erre most még azon is izgulhatok, hogy egyáltalán 2-es lesz-e?

Na megyek főzni vmi. egyszerűt aztán tanulás.

Puszi Mindenkinek: Márti
mártus
 
 


Hahó!

Vége a szünetnek, jöhettek :wink: Nálunk azért ez nem volt annyira érezhető, mert dolgozott az uram két napot belőle, tegnap meg horgászott, aztán aludt. De pénteken együtt voltunk horgászni :wink:

Anyu még itt van, holnap megy, miután végeztünk a Bethesdában. Holnap megyünk a laborba vérvételre meg pisit viszünk. Nem tudjátok, ilyen piciknél hogy megy a vérvétel? Gabi, nektek biztos volt műtét előtt, ugye? Holnapután ismét a kórházba megyünk, akkor az aneszteziológussal találkozunk és mégeccer megnézi a gégész is a kölket, aztán 9-én van a műtét. Közben még lesz egy lapzártám, jövő kedden meg délelőtt védőnő, délután doki.

Márti! Ügyes vagy, hogy megint végeztél kettővel! Drukk a többihez is!

Gabi! Nagyon-nagyon szép a fülbevalód! Rendes pasas az urad :wink:
Mi volt az ovis nyílt napon?

Rita! Többször is eszemben voltál a hétvégén, hogy mindjárt szülsz! Hogy vagy? És most mi a helyzet a dokiddal és a kórházaddal?
Utazás: remélem, nem ellenzi a doki. De mondjuk olyankor fordulhatna elő, ha nyílna a méhszáj (de nekem még szüléskor se nyílt :roll: :wink: ), vagy görcsölnék az amnio után, mittomén. Engem az nyugtat meg, ha ő azt mondja, hogy menjünk nyugodtan.

Ildi! Végül merre voltatok kirándulni? Képek? :wink:

Motiot! Beszti?

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Gyorsan képekkel kezdem, aztán kicserélem Natus pelijét, aztán remélem marad időm írni is :wink: :D :D


Hortobágy:
Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Tata
Kép

Kép

Kép Kép

Kép Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
[/b]
vas
 
 


Jó reggelt!

Márti, először is örülök a vizsgáidnak! Mi a helyzet a szombatival, mikor derül ki, hogy megvan-e? Nekem is vannak cifra történeteim az iskolával kapcsolatban... Csak egy példa: kérdeztem a TANULMÁNYI ELŐADÓT, melyek azoka a vizsgák, amiket mindenképp le kell tennem, amik nélkül nem haladhatok tovább. NEM TUDTA. A tanulmányi előadó!!! :shock: :x Nem azt kérdeztem, mi Madagaszkár államformája, vagy hányat lép a veréb egy évben, nem... :? Szerintem ez azért szakmájába vágó kérdés, nem???
Nekem már nagyon nehezemre esik a tanulás, pedig olyan rengeteg van, nagyon kéne igyekeznem... De csak fészket raknék már szívem szerint... :) Kép

Szirom, örülök, hogy jól telt a hétvége, bár nehéz lehetett, hogy az urad dolgozott. Anyukád ittlétét "kihasználtátok" egy kicsit? Pihentél, esetleg el tudtatok vonulni kettesben a férjeddel?
Vérvétel szerintem karból történik, de ezt Gabi biztos jobban tudja. Majának az ősidőkben egyszer mintha onnan vettek volna.
Még nem szülök, korai lenne, de jólesik, hogy gondolsz rám! :D
Szólok, rögtön, ígérem! Kijelöltem Petikének kb. három napot amikor jó lenne, ha jönne, mert 23-ig vizsgázom, ha minden jól megy, utána szeretnék egy hét szünetet, szülés, majd két hét szünet és végül két vizsga, Petivel a mejjemen... :shock: :) Meglátjuk, ő mit gondol... :)

Gabi, ez igen, szép ajándék!!
És ha már előtte is mondtam, most utólag is

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK!!!!!
Kép

A játszón nálunk is kezd kialakulni a nyáreleji nagy tömeg, de ez egyben azt is jelenti, hogy sok az ismerős, jókat dumálunk. Múltkor négyen ültünk egy padon, mindannyian nagy hassal, vagyis összesen nyolcan... :D

Nagyon jólesett ez a hosszú hétvége, olyan nehezen engedtem el ma az uramat, nagyon megszokom, ha itthon van... :)
Két napot egyedül voltam, tanultam... :? De voltunk együtt is, tegnap meg megünnepeltük a lányok születésnapját. Itt voltak a nagyszülők, ajándék, öröm, majd teszek képeket is. Jó volt nagyon! :) Újításként nem én sütöttem a tortát, hanem rendeltük, de eszméletlen jók voltak. Azért ennek ellenére ezt a feladatot megtartom magamnak, jövőre nem fogok szülni, az biztos :wink: (csak vizsgázni, gondolom...).

Most lassan megyek, Maját viszem orvoshoz, meg magamat a védőnőhöz (ritka alkalom, biztos meg lesz hatva... :D ). Majának tegnap-tegnapelőtt láza volt, nagyon fájt a torka, ma persze majd kicsattan, rollerozik, balettozik, üvölt a Dzsungel könyve... :wink: .

Pussz, gyertek, pörögjünk! :wink:

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Ildi, nagyon szépek a képek, jól kihasználtátok a hétvégét!!!
Olivér könyöklős képe nagyon vagány! :D
Hortobágyra mennyi volt az út? Nekem is régi tervem, de mindig találunk valami közelebbit... :)

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Hú, ideje volt azt a pelenkát kicserélni. :roll:

Rita, jól beprogramoztad a szülés körüli napokat :wink: :D
Reméljük így is lesz.
Natus is fikis, kicsit köhög, de nem vészes.
Viszont az előbb Olivér is köhintett egyet.
Hortobágy nincs olyan messze, tőlünk kb.160 km.
M3-as Füzesabonyig, aztán onnan kb még egy óra.
De tök jó (lett volna, ha nem esik ez eső, miközben ülünk a szekéren) :roll: :D
De azért jó volt így is.
Több mint másfél órás volt a Pusztaprogram, Natus nagyon jól bírta.


mennem kell megint :roll: :roll: :roll:
vas
 
 


Most csak három kép, nem lettek olyan jók...
Csak a lényeg :wink:

Az ünnepeltek :)

Kép

Bernát és Adél tortája

Kép

Maja 7 éves :)

Kép

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Rita!

Lemaradtam a szülinapokról, bocsi :oops:

Ezúton is nagyon-nagyon boldog szülinapot a lányoknak!

Kép


Figyu, mondd már meg, hol fogsz szülni :lol:

Ildi! Klassz lehetett, jók a képek! Tényleg nincs olyan messze a Hortobágy, az uram családja arrafelé lakik.

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

TEgnap este érkeztünk meg Szentesről :) Most csak gyorsan írok Sziromnak, aztán a nap folyamán jövök majd hosszabban :)

Szirom, a vérvétel nálunk karból történt, ölbevettem Zsoltikát, a lábait az én lábaimmal átfogtam, a testét is átkaroltam (segítettek a nővérkék), így teljesen "lefogtam". Aztán pikk-pakk megvolt a szúrás, Zsoltika meg csak csendben sírt, nem kapálózott, nagyon ügyes volt. Itt is előre mondtuk neki, hogy mi lesz, megszúrják, stb., hát nem örült, de tűrte.

A pisit üvegben vittük.

Most mennem kell, de még annyit, hogy nagyon fantasztikusak a képek!!!

Puszi!

pgaboka
 
 


Rita, nagyon jók a képek.Nagyon arik a csajok :D , és Bernát is.

Rólad nincs nagyhasú kép????? :wink:

Szirom, még nem maradtál le, csak a héten lesz a szülinapjuk :wink:


Viszont Gabinak pótolni valóm van nekem is:
Kép

Nagyon szép fülbevaló. :D
Volt buli???
Én most aput puhítom megint egy fehérarany nyaklánc ügyében, de ha nem vesz,akkor megveszem én. :wink:
Ugyanis az ezüst kib***a a nyakamat, sárga arany nem kell, így marad a fehér. :P


Szirom, hú, nektek is lesz egy bonyolult időszakotok.
Miksa tudja, hogy mit csinálnak majd vele?
Gondolom beszélgettetek róla.
Vért Olivértől vettek, de 2 éve , rendesen, ahogy nekünk.
Ordított is szegényke. :roll:
Tényleg, ha meglesz a bébi,akkor is csinálni fogod a melót, vagy egy kicsit felfüggeszted?


Nem hagynak élni, komolyan....................

vas
 
 


Szirom, kettes női klinika... Aszittem mondtam.. :oops:
Nem maradtál le, még csak most lesznek a szülinapok, 5-én és 9-én, csak most volt alkalmas nap az ünneplésre. Pénteken Majának lesz bulija :shock: , szombaton a napján meg valószínűleg az Ikeában fogunk komódot vásárolni... Nagy ünnep! :D

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Helló Gabi!!! :D

Na, ugyanígy vettek vért Olivértől is :roll:
vas
 
 


Gabi, Ildi, itt van a hasam... :oops: :)
Homályos, most csináltam gyorsan, de legalább nem látszanak a rettenetesen randa májfoltok az arcomon... :?
Kép

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


Sziasztok csajócák,
de jó, hogy megint mindenki itt van!!

Rita, nagyon arik a képek, gyönyörüek a gyerekeid és hogy te milyen csinos és vékony vagy!!!!! Minden kismama megirigyelne, az biztos! Áruld már el, hogyan csináltad?? Hol is tartassz a kilókkal?
Szülést tényleg nagyon jól betábláztad, csak Petike is így akarja majd! :wink:

Ildi, ti képeitek is nagyon jók, nekem föleg a tatai vár tecc, ugyanis és onnan gyüvök :lol: Vagyis a férjuram, én falusi vagyok :lol: :lol: :lol: De olyan jó látni azért! Hortobágy is jó lehetett, majd lehet, hogy mi is belevágunk a nyáron, ha apa is otthon lesz. Mi megyünk pünkösdkor, ha megjön addig Ábel útlevele, két hétre, aztán apa a harmadik hétre utánnunk jön. Idén ennyi lesz a nyaralás.

Szirom, akkor azért kihasználtátok, hogy itt van anyukád, ugye? :wink:
Miksa pedig biztosan jól fogja bírni a cécót, beszéld meg vele elötte, hogy mi is fog történni! Meglátod milyen ügyes lesz!!
Te egyébkénk jól vagy?? Hányingered hogy áll??`
Én most teljesen jól vagyok, semmi bajom, élvezem a rúgdosást, meg hogy még nem olyan nagy a poci és minden tök jó!

Gabi, gyere akkor te is ma, ha tudsz, jó? Ja, és olyan rég láttunk már képeket a két kis huncutról! :wink:

Márti, gratula a vizsgáidhoz, csak így tovább!!! Nem tudsz te is kicsit többet jönni?

Mi tegnap bográcsozni akartunk, összecuccoltunk, megvettünk minden ho´zzávalót, kimentünk a grillhelyre erre le volt zárva! Mint ahogy az össze ilyen tüzrakóhely a körnýeken, ugyanis akkora szárazság van, hogy épp nem szabad tüzet rakni sehol. :cry: De ha már megvolt minden, itt nálunk megföztük a jó kis vörösboros marhapörköltet, nagyon fincsi lett!

Na léptem porszívózni :shock:

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Hahó!

Tök jó, hogy ilyen sokan jöttünk ma :D

Gabi! Nagyon köszi, kicsit ettől tartottam. Miksát nem könnyű lefogni, pedig muszáj lesz, hogy ne ugráljon :( Meg fogjuk vele beszélni, de csak holnap reggel. Tapasztalatból nem szólok neki korábban, csak az indulás-kezelés, akármi napján, mert szétizgulja akkor magát előre. Odafelé megbeszéljük.

Motiot! De miért nem a telketeken főztetek? :wink: Magánterületen is tilos a tűzgyújtás?

A hogylétemről köszi az érdeklődést, a hányiger nem tűnt el teljesen, de azért ritkul. Miksánál a 14. hétig tartott, szóval ideje, hogy vége legyen lassan. Délelőtt például vacakul voltam, de előtte testápolóztam, és nem bírom a kozmetikai izék szagát. Viszont már viszkettem, muszáj volt. A didergésem is megvan, de összességében azért sokkal jobban vagyok.

Rita! Nagyon csini vagy, nem is tudom, miért aggódtál ennyit! :shock: :lol: Én bevallom, meg is lepődtem, kifejezetten vékony vagy a képen! Ügyes vagy :D (én megint buldózer leszek, és ez nem túlzás :oops: )
II.-es női klinika? Szerintem nem írtad, de lehet, hogy én nem figyeltem eléggé. Én még ott tartok, hogy Margit kórház, rendes a dokid és nagyon sajnáltad. A körzeted a János, de ott nem akarsz szülni. És hogy jött a kettes? Oda ment a dokid? Vagy újat kerestél? Vagy csak szülésznőt fogadsz? Voltál már? Milyen?

Ildi! A melónak maradnia kéne. A múltkor abban a hónapban nem csináltam, amikor szültem, meg tavalyelőtt, amikor az esküvőnk volt. Meglátjuk.

Kérdeztétek, hogy pihiztem-e. Aha :lol: Igazából Miksa rácuppant anyura, és rajta lóg egész nap. Azt csinálok, amit akarok. Najó, szóval nyugodtan meg tudok főzni meg takarítani, meg délután pihizni is szoktam, és nem nekem kell ugrani, ha Miksa előbb ébred, mint én. Este és délután is anyu mesél, mert őt akarja a kölyök. Szóval kb. most 1,5 hete úgy élek, ahogy a pasik szoktak. Ott van körülöttük a gyerek, játszanak vele, bolondoznak, de szinte minden teendőt más csinál körülötte, más ugrik neki, más látja el. Elég kényelmes :lol: És olyan érdekes, mert ha nem vagyok ott, akkor keres, de ha tudja, hogy itthon sertepertélek, akkor nyugi van.
És pecázni is voltunk az urammal kettesben. Csak fújt egy kicsit a szél és egész nap árnyékban ültünk, de azért jó volt. Nagyon szép kis tóhoz mentünk, régóta szerettem volna ott horgászni. Akkor találtuk a helyet, amikor Miksa még karonülő volt, jöttünk a dokitól, megláttuk, hogy horgásztó, fölmentünk a dombok közé és megtaláltuk. Bele is szerettem, csak meredek a partja, a környezete (az állások kényelmesek, de az csak pár négyzetméter), szóval nem gyereknek való. Mostanra sikerült elintézni, hogy kettesben eljussunk oda :wink: 12 km :lol:

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom, a dokim oda tudott átigazolni. (Rendesen szerződött, de mesélte, hogy ennek ellenére néhány ott levezetett szülés után egyik reggel ment be egy vajúdó kiamamájához, és azt mondták neki, jogilag ez nem tiszta helyzet, menjen haza, a mama maradhat... :shock: :shock: :shock: Remélem addig legalább annyira konszolidálódik a helyzet, hogy nem küldik haza a dokimat, amikor éppen szülni megyek... Meg amitől félek, hogy messze van, és a bp-i helyzet miatt bazi nagy dugók lesznek napközben. Nem szeretnék az Üllői úton szülni, az uram meg még kevésbé szeretne szülést levezetni... ILDI, tudom-tudom, de te sem erre készültél, nem?? :wink: )
Szülésznőt nem választottam, még nem is voltam ott. De szeretnék egyszer elmenni az urammal, hogy legalább tudjuk, hol kell bemenni...
Állítólag a szülészet nagyon szép, a csecsemős osztály meg... '70-es évek, ötágyas szobák... De ott már nem leszek egyedül... :D

Motiot, köszi, de azért a vékonyságtól.... Mint Makó Jeruzsálemtől kábé... :)
Nem tudom, csak egy kicsit (... :) ) koncentráltam, meg az utóbbi hetekben este nagyon égett a gyomrom, ezért nem volt nehéz nem vacsorázni. (De most meg attól félek, a nagy odafigyelésem miatt nem lesz-e Petike kis giliszta... Hülye vagyok, mi? Csak olyan kis pöttöm volt a legutolsó uh-n...)
Most megyek, fagyit fogok enni a beszédkórtan mellé... :) :?

Rita
KépKép
KépKépKép
75rita
 
 


csak két mondat:
Rita ne aggódj már, tök jól nézel ki!!!!! :D :D
pedig az Üllői út mentén is biztos frankó lehet szülni(na, ez csak vicc volt) :lol: :lol: :lol:

Szirom, édeskettes horgászat?
Tök jó!! :D

Motiot, tudom, hogy tataiak vagytok, gondoltam is rátok :wink:
A vár tényleg nagyon szép :D
Tényleg miért nem a telken főztetek???

Márti, kihagytalak reggel!!! :oops:
Örülök, hogy túlvagy a szombati napon.
Bébiprojekt? :wink:
Hogy álltok????

mennem kell, ledőlök a székről, megpróbálom OLivért elaltatni,(de ez az utóbbi időben nem sikerül sosem)

csá
vas
 
 


Sziasztok!

Fantasztikus eredményeim vannak: Eü.jog 2-es, népegtan 3-as.

Szuperok a fotók. Én is nagyon sok szépet és jót kívánok a Lányoknak.

Motiot!

Jajj, de jönnék én állandóan.

Ildikó!

Baba még nincs, most járok a ciklus vége felé, pár nap és okosabb leszek.

Szirom!

Nálunk pénteken volt vérvétel. Szerintem mivel éleük első vérvételénél simán hagyják magukat megszúrni. Sokkal jobban érdekelte Andrást az ujjal mozgatható dinó figura. Aztán persze kikerekedtek a szemei, meg könnybe lábadtak meg egyfolytában nézni akarta, hogy mit csinálnak vele. Egy hang nélkül zajlott a BEAVATKOZÁS. Persze azt már most látom, hogy a következő már messze nem ilyen simán fog menni.

Na megyek, mindenkit vissza olvastam a mai napról. Hiány semmi. Holnap is megpróbálok majd jönni közétek.

Sziasztok, jó éjt: Márti
mártus
 
 


Hahó!

Ügyes vagy Márti! Ezek tök jó jegyek :lol:
Neked is köszi a vérvételes beszámolót! Andrisnak miért kellett? Nincs semmi gond, ugye?

Ildi! Igen, jó az édeskettes horgászat, csak lehetne sűrűbben :wink:

Rita! Csak rendeződnek ez a néhány hét alatt a dokid dolgai. Megértelek a dugótól való félelem miatt, nekem a Jánosnál ugrott be ugyanez, amikor megtudtam, hogy elvileg oda tartozom. Mondjuk pénteken este 7-kor elzúgni a Jánosba az nem semmi :roll:
Mekkora volt Petike, hogy azt mondod, pöttöm? :wink: Persze, hogy pöttöm :lol:

Motiot? Gabi?

Vérvétel: Miksa nem volt valami lelkes először, magyarul határozottan meg akart lógni a vérvételes szobából, de aztán csak ölbekaptam valahogy, és onnéttól fogva a nő tök jól tudta kezelni a dolgot. Elmagyarázott, megmutatott neki mindent, irtóra kedves volt, és amikor szúrt, akkor is pikkpakk, nagyon ügyesen megoldotta. Kis zöld pillangó volt a tűn, nem is látszott tőle rendesen a szúrás helye, aztán Miksa ráfújhatott, és elrepült (magyarul kihúzta a kezéből). Szóval így simán nézhette is, hogy mit csinálnak vele, és nézte is. Kicsit kibuggyantak a könnyei, mert rendesen meg volt ijedve, de hagyta magát. Tényleg nagy szerepe volt ebben a vérvételes nőnek, úgyhogy pirospont neki :lol:
És nem kellett várnunk sem, igaz, 10 után értünk oda. És örültem, hogy nem kellett éhgyomorra menni (fölhívtuk előtte a labort). Holnap megint mennünk kell, anesztessel találkozunk.

(Anyut föltettük a buszra, úgyhogy már nincs itt)

Pussz mindenkinek!

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Még akartam mutizni, mit szóltok hozzá? Nem ezzel az irodával, csak ezen a honlapon jobbak a képek:

http://www.medicitravel.hu/utazas/gorog ... raapartman

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom, tök jó, hogy sikeres volt a vérvétel.
Nagyon nagy szó, hogy ilyen rendes, profi nők is dolgoznak az eü.-ben. :D

Akkor most anyátlanok maradtatok? :wink:

Márti, jó jegyek ezek!!!
Én örültem néha a 2-esnek is :wink: :wink:
Szóval pár nap, és okosabb leszel? :wink:
izgi :wink:

Szirom, én őszinte leszek, nekem nem tetszik a hely, amit felraktál.
Az apartman oké, de valahogy annyira hiányzik a zöld szín a tengerparti képekből.
Nem sivár egy kicsit???
Oké, van ott egy-két zöld fa a háttérben, de ez nekem sajnos kevés. :wink:
Én csak Korfun voltam, de az másnak tűnik.
Sokkal zöldebb, szebb.
nem hiába mondják Zöld-szigetnek :D
De ti tudjátok.
Végülis nem én megyek oda :wink: :wink:
Ugye nincs hari??? :wink: :wink: :wink: :D :D :D


Ma voltunk beiratkozni az oviba, ahova tartozunk.
Hááááááááááát, elég időutazós feeling-je van :lol: :lol:
De oda jár a mögöttünk lakó kisscác, és ha felveszik Olivért, akkor vele lesz egy csopiba, és ha felveszik, akkor is csak max. ebédig.
Végülis az is valami :D
Állítólag az óvónénik nagyon kedvesek, és imádják őket a gyerekek :D
Végülis az a lényeg, a gyereket úgyse a hely érdekli igazán. :D

ma kivételesen eltudtam altatni, és még mindig alszik. :D
(aludtam egy kicsit én is)

Estére meg vettem Mojito koktélhoz alapanyagokat.
Még nem csináltam, ma lesz a premier. 8)
Menta van az udvarban elég, bacardi ott figyel a kamrában, sajna lime nem volt, de ez most citrommal lesz, vettem nádcukror, meg szénsavas vizet is.
Jég meg figyel a frigóban.
Hú, de jó lesz :wink:

na, pussz
vas
 
 


Ildi! Kréta ilyen :lol: Vagyis nagyrészt ilyen, baromira nagy kopár hegyek magaslanak a tenger mögött, zöldet meg a hegyekben lehet látni, ha elég magasra mész. Lent azért vannak pálmák meg leanderek, de alapjában véve ez a normális :lol: Tudom, hogy Korfu ehhez képest zöld tenger :D
Szóval dehogy haragszom, annak viszont örülök, hogy az apartman tecc, mert én csak amiatt aggódom, Kréta miatt egyáltalán nem :wink: Asszem most mennék nyolcadszor vagy kilencedszer, már nemtompontosan :lol: Nem jók a képek különben semelyik apartmanról meg faluról sem, kicsit zavar is. Úgy kell a falu összképe után kotorászni a neten. Ez a falu különben délen van, annál lejjebb már csak Afrika jön :wink: nem annyira zsúfolt a déli part, mint az északi és nincs annyi bulizós angol (meg hasonló nyugati) tini sem.

Ovi: szerintem is az óvónők a lényeg. És az meg tuti jó, ha Olivér ismer ott egy gyereket, és nem teljesen ismeretlen csemeték közé csöppen. Azt gondoltam, hogy ebédig veszik fel, de már az is tuti lenne, nem?

Még a Bethesdára akartam mondani, hogy nem ez az egy nő volt nagyon jó fej, hanem eddig tulképp kivétel nélkül mindenki nagyon-nagyon udvarias és kedves volt velünk és a gyerekkel is. Odáig, hogy pl. röntgen után pityergett a folyosón és az épp arra elsiető nővérke megállt vigasztalni és hasonlók. Szóval tényleg csak jót tudok eddig mondani. Remélem, a műtét után is :wink:

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Teszek a faluról néhányat, jó? :wink:

http://www.crete-today.com/s-makrygialos.htm

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok,
én is itt vagyok, de miel nem írt senki....

Szirom, örülök, hogy Miksa ilyen ügyes volt! Látod, mondtam én, hogy nem lesz baj! Persze jó, hogy a dolgozók között is vannak ilyen profik az eü-ben!
Tényleg, akartam már kérdezni, hogy látszik-e már a pocid?

Kréta: bevallom öszintén, nekem sem jött be a kép alapján a hely. :oops: Nagyon nagyon kopár és sivár. Én ha tengerpart mellé mennék, akkor valami jó kis zöld, fás helyet tudnék csak elképzelni szép homokkal. De ha ilyen sokszor voltál már Krétán, akkor hiszek neked, hogy tényleg jó!

Márti, örülök, hogy sikerült mind2 vizsgád!! Mennyi is van még hátra? A babáról pedig tájékoztass minket, nem szeretnénk semmiröl lemaradni!!!

Ildi, jó, hogy Olka mehet majd oviba. Ábel is csak delig lesz, mondjuk ez az ovi ilyen, ök nincsenek is délután. Ez itt normális, hogy csak egy vagy két ovi van a városban, ahol délután is mehet a rajkó, azt meg baromira meg kell fizetni! Mondjuk én nem is akartam máshogy, jó lesz ez így, legalább velem is sokat lesz még és a babára is jut idöm.

Rita, Gabi??

na pussz, asszem elhúzunk kicsit shoppingolni :wink:

KépKép
KépKép
motiot
 
 

Vissza: Mi, nõk!

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?