Új privát üzeneted érkezett!

Kátya!
Olvasd el ezt, az Index fórumáról szedtem le:

"Kismamákat rémiszt az OEP

Érettségizetteknek már csak 45 napig jár tb-ellátás, a napokban kismamák százai kapnak értesítést, hogy április elsejétől nem jogosultak egészségügyi ellátásra.
Az egészségügyi biztosítótól egy háromgyerekes családanyának címzett levél szerint 2007. április elsejétől megszűnik az egészségügyi jogviszonya, a szolgáltatásra eltartottként jogosult. Akik nem rendelkeznek biztosítással, csak az egészségügyi járulék megfizetésével szereznek jogot az egészségügyi szolgáltatásra – áll a levélben. A címzett már több mint tíz éve nem dolgozik, mert gyermeket nevel, gyermeknevelési támogatást vesz igénybe, úgy tudta, aki gyesen, gyeten, gyeden van, jogosult a tb által finanszírozott ellátásokra. Molnár Barbara, az Országos Egészségbiztosítás Pénztár (OEP) szóvivője szerint a levél csak egy értesítő. A lap arra a kérdésére, hogy miért nem tudtak egyértelmű szöveget küldeni, amely tartalmazza, hogy bár az eddigi jogcím megszűnik, a gyes, gyet, gyed belép a helyére, a szóvivő azt mondta: túl sok lett volna felsorolni minden jogcímet, és a biztosító honlapjáról minden megtudható."


És itt egy cikk is, bár sok nem derül ki belőle...
http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=166727&fr=hk

Pussz!

Persela és a kis varázslótanoncok:

Kép
Kép
persela
 
 


próba

Lilypie Trying to Conceive 21 to 37 day cycle tickers
pelle
 
 


Halihó!!! Na remélem, most nem nyúlja le a babanet a szorgalmasan begépelt hozzászólásomat!:-)) :D egy laptopról vagyok most,eltérő IP címmel, hátha...


ÚGY HIÁNYOZTOK!!!
Az esős idő meg monnyon le, basszus!
10 nap vidéki ejtőzés után holnap megyünk haza, apacuka ma jön értünk, plusz 2 kocsi rokon Sominézőbe, este 11-kor még pogit sütöttem, ne maradjon anyumra minden, most meg express takarítás, he-he

Nikikém, komolyan mondom, tisztellek azért, hogy milyen kitartással, ügyesen nyomod a spininget! Nekem az egyetlen sport a terepbabakocsizás, már mindehova gyalog megyünk:-)))
bár...vettem most gyakorló órákat Egerben, hogy lerobbantsuk a 8 éves penészt a jogsimról, és elég jól ment tegnap, jó lenne, ha merném használni a kocsinkat, a ház előtt dekkol egész nap!:-)
Katinak megígértem, hogy ki fogok vezetni egyszer Fótra, és Perselához is szeretnék kivezetni egyszer:-)) /meg vissza, he-he/

Lilypie Trying to Conceive 21 to 37 day cycle tickers
pelle
 
 

 
 

Hello!

Na akkor az OEP is monnyon le! Nincs jobb dolguk, mint félrevezető leveleket írni???!!!!

Pelle, welcome back!

Gyerkőc tegnap volt fél éves. Így utólag gyorsan eltelt.

Pusz.

Judit

Kép
jud77
 
 


sziasztok

Becsben sem volt jobb ido, igaz csutortokon legalabb nem esett, es kisutott a nap, de nem volt jo ido. Sajnaltam, mert a szalloda egy hatalmas to mellett volt, nagy setalo utakkal, es nem tudtunk kimenni. :cry:
na majd legkozelebb. Viszont a kisur lenyugozte a workshopon levoket, az ottani fonok kiakadt, hogy neki 3 gyereke van, de egyikkel sem lehetett etterembe elmenni ilyen kicsin, bazsi meg megint inteligensen viselkedett, nevetett az etetoszekben, es mikor mi ettunk letettuk a kocsijaba, pokroc ra, es o aldut amig mi ettunk. :D :D :D :D

Tegnap bevasaroltam a gyerkocnek nyarra jo kis rucikat, beszabadultam a H M be, C A ba kint. Nem is annyira olcsok, de olyan jo a minoseguk, hogy ez tuti hasznalhato lesz majd a kovetkezonek is. 8)

Na kivancsi vagyok erre az OEP es dologra, mar elegem van, hogy mindig mi szivunk. Nem baj, elerik, hogy az orszag egyik fele kivandorol a masik meg majd nem szul. :?

Meri

KépKép
lmarie
 
 


Sziasztok!

Végre összejött az apanapunk apával, már 11 óta kettesben vagyunk, most épp bejöttünk az irodájába, hogy fejjek egyet, és mi fogad a hírek között: meghalt Kaszás Attila!!! :-(

Annyira szomorú lettem!

Na majd otthonról jelentkezem.

Puszi mindenkinek!

Persela és a kis varázslótanoncok:

Kép
Kép
persela
 
 


Sziasztok Csajszikak!

NA meg volt az elso uszizas!???
Zsombi nagyon elvezte, kb. ezt vartam, mert itthon is imadta a vizet. Eloszor tok cuki volt, elkezdett rezegni az ajka. Azt hittuk fazik, de aztan megnyugodott es elmult, meg talaltunk a vizben pottyos labdat, na akkor mar nem volt gond. Merultunk is, bar csak veletlen, mert bena voltam. Tok ciki volt! Annyira jatszottam a gyerekkel, hogy ahogy huztam a vizben, megcsuszott a labam es a derekig ero vizben eltanyaltam, eloszor egy kezzel probaltam kint tartani a gyereket, de aztan rajottem, hogy a kapalozasbol sosem fogok felalni meg en is megfulladok, igy egy masodpercre bengedtem Zsombit is. Na ez annyira nem tetszett neki, de aztan hamar megnyugodott. Nekem meg egett a pofam, hogy vizbe fojtom a kolkot. :roll: :oops:
Mondta a csaj, hogy nyugi maskor is elofordult. Ez engem annyira nem vigasztalt, de azota is rohogok magamon!

Adri, Jud: nektek hogy reagal a gyerek arra, amikor mondjatok, hogy merulunk es megy a viz a fejere??? Zsombi kicsit meglepodik, sirdogal, szoval nem egyertelmuen elvezi! Most majd probalgatom itthon a kiskadban, meg tobbet allunk zuhany ala, mert az nagyon tetszett neki!

Delutan meg a nagyszuleinel is voltunk Szentendren, szoval nem semmi nap volt!?

Pelle, de jo hogy ujra vagy?! Tessek vezetni, megyunk Perselahoz!? :wink: Kell a fuvaros, hogy az egesz csapat lejusson.

MEri, mit vettel? Nem ugyanaz van a kinti boltokban, mitt itthon?
MAr en is ugy mennek, mi minden karacsonykor ki szoktunk menni nehany napra, imadom, foleg, ha meg ho is esik. A szalloda a Mariahilfer kellos kozepen van, szoval este elindulunk Punts-ot inni, nyami, delutan meg amig a fiuk alszanak, en vegigjarom az osszes tuti uzletet! :lol: De reg volt mar ilyen, a gyerek miatt most elmaradt, majd jovore!

csok

Üdv: Nikike

Kép
nikike
 
 


basszus, megint dögrováson vagyok, tegnap is kivágott a 3. hosszú szövegemmel együtt!

bánatomban nekiálltam gyereknapi meglepit venni Sominak, van egy csajszi a babaszobán, aki havonta hoz kamionfuvart Angliából, nézzétek, mit találtam neki:

http://www.toysrus.co.uk/Product.aspx/B ... ity/023922

Persze még kicsi hozzá, de nagyon belezúgtam.
http://babaszoba.hu/forums/topic?tid=190320&page=2 a csajszi címe, ha akartok esetleg nézelődni kinti áruházakban, úgy számolja, hogy 500-zal kell felszorozni a fontot, annyiért odaadja bp-en behozva:-)))

na pusz, megyek vadászok mééég :D :D :D

Lilypie Trying to Conceive 21 to 37 day cycle tickers
pelle
 
 


Sziasztok!

Nikike: Igazábol nem tudom itthon mi a választék, mert az Örsre ritkán megyek, igy a HMet nem ismerem annyira, az viszont biztos, hogy 2x akkora volt az üzlet mint itthon. Vettem pólokat, nagyon jó minőségüeket, ingnyakasat, walt disneyset, kertésznagdrágot rövidet, ujjatlan polót kisnacival, bodyt, napozót, szafari sapkát, ami ki-be forditható, megköthető az álla alatt, vagy a hátul (akkor basball satyi. Nekem ez a kedvenc.
Kapott még két játékot, cipőket. Illetve egy ikea sárkányt, amit most elalvás előtt dögönyöz, és plusz előnye, hogyha beteszem a kiságyba akkor nem tudja kidugni a rácson a lábát. :lol: A CA is jóval nagyobb volt. Mi teljesen kint voltunk a déli részen, az üzleti parknál, de nekem jobban tetszett igy, kicsit ember és tömeg undorom van az utóbbi időben. :roll:

Méri

KépKép
lmarie
 
 


Nikikém, semmi baj, tudom, nem nyugtat, de én tényleg egy élő kétballáb bénabamba vagyok, folyton szórakoztatom a járókelőket...he-he-he Remélem, nem lett rajtad kékzöld folt!!!! Zsombiról úszósképet kérünk!!!:-)))

Méri, én is megyek Bécsbe nyáron, gondoltam is, hogy puttonyt viszek, bevásárolok a kis maszatnak!:-)))

Kaszás Attilán jár az eszem...:((((((

Lilypie Trying to Conceive 21 to 37 day cycle tickers
pelle
 
 


na, kihasználom, hogy tudok még írkálni:-DDDDDDDDdd

eléggé elnyomott minket is az elmúlt heti esőzés, depi monnyon le!!!
nyáron - mhelyem szervezésében - megint lesz 3napos sportsziget a Margitszigeten, mit szólnátok egy babatallerhez a nagyréten? piknikező zöld fű, lehet tollasozni, nagyobb gyerekek ugrálóvárazni, lesznek kint lacipecsenyések, hotdogosok, kukoricások, ami kell, jól ellennénk, hm? lesz ott egy kisszínpad, főként kisgyerekek lépnek fel, táncolnak, ugrálnak, én legalábbis nagyon szeretem őket nézegetni:-)) meg versenytáncosok is lesznek, dobosok, tűznyelők:-)))

Lilypie Trying to Conceive 21 to 37 day cycle tickers
pelle
 
 


még mindig nem dobott ki...? juhéééééé

Lányok, raktok el megtakarítási pénzmagokat a gyerekek számára? Tudom, Méri, Te már írtad egyszer, hogy elkezdtétek. Szóval pont Kaszás Attila halála kapcsán kezdtem el azon merengeni, hogy jövő héttől keresni kellene egy megtakarítási bankszámlát/befektetési alapot/biztosítást, valamit, mert ki tudja, hogy hány éves koráig leszek még itt, hogy tudjam segíteni...? mert eddig laza voltam, hogy ugggyan, még olyan kicsi, majd később valamikor elkezdünk félrerakni...:((( Párom így is már nyugdíjközeli lesz, mire egyetemre megy, és ha jól jönne a tandíjra, valamire? szóval ezen agyalok....:((((
ötlet, tanács, hol-hogy érdemes? Úgy gondoltuk, a családi pótlékot fogjuk minden hónapban eltenni neki.... meg ráiratom az egészségpénztári meg magánnyp. megtakarításomat is.

Puszi!

Lilypie Trying to Conceive 21 to 37 day cycle tickers
pelle
 
 


tegnapelőtt azt mondták, hogy a babakötvény, ha havi tizest ráraksz 18 évig, 18 éves korában a kamatokkal együtt megnövelten kb. 4 és fél milló forint lesz, de én ezt az összeget sehogyse tudom kimatekozni:(((( :evil: csak kevesebbet

Persela, és mit csináltatok a kettecskés napon? :-DDD tisztára, mint fiatal korotokban, mikor még udvarolt? :-DDD remélem, most már gyakrabban tudtok kettesben is elmenni valahova, gyerkőcökkel is!

Lilypie Trying to Conceive 21 to 37 day cycle tickers
pelle
 
 


azért írok diribdarabban, mert annyi hosszú levelem szállt el az elmúlt héten....:(

ma megyünk vissza bp-re, otthoni gépről jön az új tábla és a méritalis fotóim is:-)))) plusz ma megyünk a kompért, amit Sominak lőttem használtan pár ezer forintért, autós, mint Bazsié:-)))

puszpuszpusz!

Lilypie Trying to Conceive 21 to 37 day cycle tickers
pelle
 
 


Szerbusztok !!!


Pelle !!! Hát újra köztünk !!! :lol: Végre ,végre !!!
Nem tudom mit szórakozik veled ez a babanet !!!!

Ez a megtakarítási pénzmagocska minket is érdekelne !! Mostanában fogja apa is megnyitni ezt a babakötvényes számlát .

Ehhez csak annyi hozzáfűzni valóm van, hogy 3 hónapnál nem lehet régebbi az igazolás az Államkincstártól !!

Nikike !! De jó, hogy voltatok úszni !! Ne is izgasd magad én is többször bele engettem Dia fejét (véletlen) ahogy huzigáltam a vízbe !! A végére már becsukta a száját is !!! :wink:
Gyorsan tanulnak !!! :lol:

Süt a nap !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :lol: :lol:

Puszka , megyek is inkább ki , majd később még benézek hozzátok !!!


Kati és

Kép


Kép
kati16
 
 


Sziasztok !


Itt vagyok. :oops:
túl vagyunk a debreceni utazáson /temetés/. végül is kölcsön autóval mentünk. Biba elég jól tűrte az oda utat és az ott létet, de aztán hazafelé... bőven sírdogált. Majd nem már én is, megálltam 1-2x, de rájöttem, ha mindig hátra ugrálok, akkor ugyebár nem haladunk hazafelé. apa már sivatagra énekelte a száját, nem semmi volt. :) Viszont a Dorina elájult a szertartáson...hát ilyenbe még nem volt részem....külön műsorszámot adtam elő a jajkislányommivanveled???? című hisztéria operámból, volt közönségem szépen. Hát nagyon megijedtem... :oops:

Voltunk a Heim Pálba is, az ortopédián. Kapott a csajom ilyen szandiszerü lábbelit. Ami kapásból feltörte a lábát még az nap...pedig vékony kis zokni adtam rá. Állítólag mezitlábra jobb lenne..ja és non-stop /kéne/ hordani. Egésznap rajta van, csak éjszakára veszem le. Egy hónap múlva kontroll. Hát kíváncsi vagyok... :roll:

Nagyon jók a fotók a képtárba!!! :lol:

itt a cipőnk :shock:
Kép


Puszi,Tündi
KépKép

DORINA 1994.03.26
DÁVID 1990.06.12
ccuncogó67
 
 


Ma tartottuk a Dorina szülinapját :wink:
Kép

egy rakat gyerek... :lol:
Kép

MI csajok.. :lol:
Kép

Így "piálunk" mi :roll:
Kép

Bocsi ha sok voltam....a képekkel... :oops:

Puszi,Tündi
KépKép

DORINA 1994.03.26
DÁVID 1990.06.12
ccuncogó67
 
 


Sziasztok!

Csak egy röpke szösszenet. Apa fürdet.
Kezdünk javulni a betegségből. Már csak én vagyok nagyon taknyos. :(
Mi is kimentünk mindig Bécsbe shoppingolni. A H&M-et és a C&A-t szerettem kint. De csak ezért a kettőért már nem érdemes. Ugyanazok a leértékelések vannak, és már van a Camponában nagy H&M baba részleg. Az árakat azért tudom, mert pont hoztak nekem kintről egy cuccot akciósan, amikor bementem ide is és ugyanazzal a címkével, ugyanaz volt félárra leárazva.

Üdv:
Vendég
 


sziasztok!

csak kukk, aztan lefekszem!
gyerek lazas, szar ejszaka utan meg szarabb nappal kovetkezett. Remelem nem az uszodaban szedtunk ossze valamit, hanem csak a foga, mert az is gyanus, meg hogy nem fog sokaig tartani, de most total kivagyok!
Akarhogy sutott a nap. A Ligetben egy padon aludtam, meg jo hogy szep ido volt!:((((
A gyerek is, aztan annyi!

csok

Üdv: Nikike

Kép
nikike
 
 


gyógyulást a beteg babáknak és mamáknak :roll: :oops: 8)
ccuncogó67
 
 


Szaisztok!
Tessék gyorsan meggyógyulni!!! Itt a tavasz! délután fagyiztunk 8) Persze csak mi, a törpe aludt.. próbálom leszoktatni az éjszakai evészetről, sajnos az egész családot megviseli a hajnali másfél órás műsor.. egyébként ha nem eszik éjjel, akkor is kibírja, ébredés után 1-1,5 órával kér csak enni.. ebből arra következtetünk, hogy éjjel nem éhes, csak közénk akar feküdni..szerintetek?
Megtanult pápá-t integetni a héten, azóta szorgalmason gyakorolja, nagyon cuki :D
Tündi, tuti, hogy már láttalak séta közben!!! csak nem tudtam, hogy te vagy! Jó lehet, ilyen nagy család.
Mi életbiztosítással gondoskodunk a gyermekről, babakötvény számlát nem nyitottunk, szerintünk nem érdemes
Pelle, csak bátran a vezetéssel én is épp a bátorsággyűjtés fázisban vagyok (újra :( ))
Pls help: milyen sajtot adjak Csabunak? Meg van őrülve a sajtokért, de eddig még nem mertem keménysajtokat adni neki..
Szép álmokat! Itykó
ityko
 
 


Sziasztok Lányok!

Nekünk elég jó hétvégénk volt, anyósoméknál voltunk. Erik kistündér módjára viselkedett. A nagyszülők nem győzték mondogatni, hogy "milyen jó kisbaba". A legnagyobb hír, hogy 3 napja átaludja az éjszakát. Este 8-tól, reggel 6-ig meg sem nyikkan, aztán halljuk, hogy már ébren van, de csak 7-kor megyek be hozzá, mert szépen eljátszadozik egyedül a kiságyban. Gyanítom nem lesz mindig ez így. Már sejtettem kb. egy hete, hogy átaludná az éjszakát ha nem kelteném fel, csak akkor annyira meg volt fázva, hogy felébresztettem orrszívózni, na és akkor már adtam neki enni, hogy hátha reggel tovább húzza (ezt nem biztos, hogy jól gondoltam).

Egyébként 3 napja antibiotikumot adok neki, mert bár nem volt lázas, de már több mint két hete betegeskedik és mivel nyűgös volt állandóan, ezért dobtam rá egy vizeletgyűjtő zacsit, aztán mivel nem tetszett a pisijének a színe, ezért megismételtem a vizeletgyűjtést és mindkettőből kitenyészett két k.... baktérium. Úgyhogy most szegénykém több mint 10 napon át kapja az antibiotikomot, de szerintem határozottan jobban van azóta. Erik is ismerkedik az új ízekkel (én még nem kezdtem el hozzátáplálni), minden étkezéskor kap valamit: reggel és este antibiotikum, 11-kor köptető, délután pedig Normaflore. Adri, Erik is csak négyszer kap enni így 3 napja. Megpróbáltam délután besűríteni még egy evést, aminek csak az lett a vége, hogy este egyáltalán nem evett. Hát... majd csak jelez ha éhes lesz.

Nikike: úgy látom, hogy ez a betegség szinte senkit sem kerül el.
Jud: Barnabás helyre jött már teljesen?
Pelle: hajrá!!! Satu gáz, satu fék!!!
Tündi: Bius szopizik még? Erik megint elég lelkes a cicizés terén, de már nem nagyon izgat (izgatott eleget).

Puszika

Gabi&Erik

Kép
gabi&erik
 
 


Sziasztok!

Zsombi is vegigaludta ma az ejszakat, de alighanem a lazcsillapito miatt volt.
Vera tudom, hogy nem a foga okozza a lazat, hanem ilyenkor osszeszed valamit konnyebben, szoval uszodakornyeki a tortenet ez mar biztos, lehet hideg volt nem volt elegge feloltozve, pedig igyekeztem vigyazni. Na majd csak tul leszunk rajta!:)))

Ityko: en mar regota adok Zs-nek sajtot, alatalaban Ovarit, pusztan azert mert zsirszegeny es a fokhagymas meg a fustolt tok finom nekem, de szerintem O is birja! En meg keptelen vagyok vegigcsinalni az orditos-nyuglodos-leszoktatos ejszakakat, inkabb etet szazszor, bar feszegetem a hataraimat, szoval hamarosan elkerulhetetlen!:)

Gabi: irigy az ejszaka miatt:) Legyen igy mindig!:)

csok

Üdv: Nikike

Kép
nikike
 
 


Huuuu... ez hihetetlen....mintha a szívem harapdosnák. Láttam a Holdbeli csónakosban.

http://szinhaz.hu/data/files/forum/365161.jpg

Gabi&Erik

Kép
gabi&erik
 
 


Sziasztok.

Most csak annyi, h én a 12 dühös emberben is láttam, nagyon jól játszott, én még a Padlásban kedveltem meg, már akkor elbűvölt. Szörnyű, h már nem látjuk majd színpadon (sem).

majd később írok, most szunyálok egyet.

Adri és

Kép
adri29
 
 


Hi!

Tizenket duhos embert nagyon akartam latni, mikor az eredeti amerikai filmet megneztem, azt mondtam ennel en meg nem lattam jobbat!? Azota az egyik kedvesem.
Sajnalom en is, foleg a kicsi fiut! :(

csok

Üdv: Nikike

Kép
nikike
 
 


BOLDOG FELEDIKET A KISMANUSZNAK, JUD!!!!:-))) :D :D

Gratulálok a durmoló szakasznak:-)

Ccuncogó, ortopédcipő...? :o Nagyapám mindig mondta, ha új cipőt vettek a családban, hogy üssenek rá kalapáccsal párszor a bokarészre, hogy ne törje fel. Ezt csak nosztalgiából mondtam, remélem, a kis lábacskája megszokja a cipőcskét, ezek biztos még direkt jó szorosan is fogják a lábfejet, nem? Meddig kell hordani?

Nagylányodnak sok boldogságot!!! Nagyon szépek vagytok a képeken, az egész család!!!

Elhiszem, hogy megijedtél, hogy elájult a temetésen, lement biztos a vérnyomása hirtelen.... evett aznap?

.....na folyt.köv. hív a kismanusz!

Lilypie Trying to Conceive 21 to 37 day cycle tickers
pelle
 
 


Sziasztok!

Többieknek is jobbulást. Nálunk Marci ma mintafiú volt. Negyed 10-ig aludt. Igaz közben kelt 3x és 1x szívtuk is az orrát. De azért ez így kibírható.
Ityko: éjszaki leszoktatás. Sok sikert. Kemény dió. Én már feladtam, majd elhagyja magától egyszer. Ebben reménykedem. :) Másik topicon írták, hogy zabpelyhet kell adni vacsira és akkor alszik. Még nem teszteltem... :roll:
Nikike, én is azt hittem, hogy az úszásról hoztuk. De aztán kiderült, hogy egy keddi vendég kisfiú is ugyanzt produkálta. Úszni meg csütörtökön voltunk. Remélem tudunk ezen a héten is menni, és már addigra nem folyik az orra.
Kaszás Attila :cry: Én is sok darabban láttam. Adri, nekem is az első ilyen élményem a Padlás volt. Azt vagy 3x meg is néztük. Nehéz felfogni míg így kivülállónak is. Nem is tudom, hogy a család hogyan bírhatja ki....

Üdv:
Vendég
 


Sziasztok!

Basszus :evil: Irtam egy csomot es az utolso pillanatban a babanet kidobta engem :evil:

Persela! Nagyon koszonom ezeket a cikkeket amiket bemasoltad ide!
Nagyon remelem, hogy ez tenyleg csak egy hulye vicc volt az OEP reszerol. :twisted: Penteken es meg ma is probaltam utolerni oket telefonon, de eddig sajnos nem jartam sikerrel. :cry:
Csak az a fura hogy nem az en nevemre szol ez a level, hanem Anna nevere... :? (a cikkekben az szerepel hogy kismamak kapnak ilyen leveleket)

Mostanaban nagyon sok munkam van megint sajnos :cry: de ha lesz kozos seta vagy ujabb tali akkor szoljatok nekem is! :oops: Koszi!

Ha lesz valami ujabb infom az OEP-vel kapcsolatban akkor rogton irok ide egy par sort.

Puszi mindenkinek!

Katya

Kép
katya
 
 


Tundi!

jok a kepek!:)

Katya: szolunk termeszetesen, ha lesz valami!

Jud: mi van Veletek? Szerintem Zsombi kisertetiesen ugyanazt produkalja, mint Barnabas az elso uszaskor!
Lazas, minden pelenkaja "tele" van! Lehet, hogy van valami anyag a vizben amire igy reagalnak? Na remelem azert hamar jobban leszunk!

Ja megszuletett az Angliaban elo baratnom kisfia, csaszar utan 3. napon hazaengedtek, ott ez a rend. Ha sima szules van, meg aznap kitesznek! Szupi mi? Ez var am rank is!
Valahogy nekem az 5 nap biztonsagot adott. Mondjuk tobbet mar nem birtam volna ki!

Azert bokok ide egy kepet a vizbol:)

jo ejt! Kép

Üdv: Nikike

Kép
nikike
 
 


Szép jó reggelt! :D

PATAKPARTI SÉTÁRA VÁROK BECSATLKAZÓ MOMCIKAT ÉS BABÓKAT!:-)))
tegnap összefutottunk a Sugárban Adrival, annyira szuper az esernyőkocsijuk!:-))) Kami pedig egy mosolykirálynő:-)))
Adrinak csütörtöktől jó, mit szólnátok csütörtökhöz?

Nikike, éljen a kis úszóbajnok!!! Remélem, jobban lesz! KI tudja, mi van a vízben, elvileg nagyon szigorú szabályok szerint kell cserélni, tisztítani, és mégis...:(((

Babakötvény: régi kismama magazinból az alábbi infókat sikerült szereznem:
- maximálisan évi 120.000 Ft tehető be - erre van kamattámogatás
- havi betett 5.000 Ft esetén kb. 2,3 millió forint lesz 18 éves korára
- a havi betett 5000 Ft esetén az állam ad hozzá 500 Ft-ot, viszont, ha egy tizest tesztel be, akkor is 500 Ft-ot ad

Persela azóta Velencében (az olaszban:-))) csónakázik a férjével, aki szerelmes dalokat penget neki a lantján:-)))) Hol vagy, drága lelkem, vagy most mentetek Győrbe?

Mi ma megyünk amunkahelyemre, semmi meló, kollégák kérték, hogy rég láttak minket (decemberi mikiparti):-)

Lehet, hogy már mondtam, szóval elhoztuk a használtan vett kompot vasárnap, kipuceváltam-mostam, tegnap felavattuk, negyedórát ülhetett benne először a kisbandita:-)))

Pusznyák

Lilypie Trying to Conceive 21 to 37 day cycle tickers
pelle
 
 


Szasztok Csajszikák! :lol:

Képzeljétek, vasárnap találkoztunk a Corában Mérivel, Bazsival és Apájukkal! Bazsi sármos volt, mint mindig (Lilla pedig nagyon örült neki) :wink: Méri, Te pedig egy csomót fogytál szerintem! :lol:

Hát úgy tűnik, mi már lemaradtunk a babaúszásról, valahogy sosem jött úgy össze (mi mindenképp hétvégén szerettünk volna menni), azon a kevés hétvégeken meg örülünk, ha egyáltalán együtt vagyunk, lazítunk, stb., így is mindig olyan gyorsan elmennek!

Lillácska tegnap volt 8 hónapos! Perfektül közlekedik négykézláb, és néha úgy maga alá húzza a talpát, tisztára olyan, mintha arra készülne, hogy felálljon, de igazából még nem jött rá, hogy abban mi is a jó. :wink: Fogak száma: továbbra is 2 db, úgyhogy ebben nem vagyunk nagy világbajnokok, de ez tényleg annyira egyéni. :)

Pelle, remélem összejön a patakparti sétátok - néztem hét elején az időjárásjelentést, és pont csütörtökre mondott rossz időt. :? Bízzunk benne, hogy tévednek!!! :D Úúúúgy mennék én is, de nekünk sajnos nagyon kiesik. Na majd ha lesz saját kisautóm. :lol: (...majd ...ha ...) :roll:

Vezetésbe már egész jól belejöttem, csak parkolni ne kelljen. (szőkenő). :lol: :D :D

Remélem, Zsombi, Barnabás és Erik gyorsan helyrejönnek, illetve időközben már helyre is jöttek! :wink: Bianka lábához is drukk!

Megtakarítás: mi párommal azon gondolkodtunk, hogy ugyanazt a pénzt, amit a babakötvénybe tennénk, lehet, hogy érdemesebb valamilyen más konstrukcióban "fialtatni", hogy többet hozzon a "konyhára" :lol: vagy esetleg kisebb összegből kiindulva hatékonyabban kamatoztatni, hogy mégis kojöjjön év végére a maximális összeg, és év végén betenni a pénzt... egyébként meg van határozva, hogy meddig lehet betenni a babaszámlára úgy összeget, hogy még az előző évre járó állami támogatás tényleg hozzáíródjon... tehát mintha az előző évben raktad volna még be... (Csak nem tudom pontosan, hogy melyik ez a dátum).

Na, hát ezt most jó kuszán írtam le, remélem, azért ki tudtátok hámozni a lényeget. :roll:

Kép
frusi
 
 


Jahh, dicsekszem egy picit :roll: képzeljétek, szombaton voltam spinning maratonon! :lol: 3 óra folyamatos tekerés, de kibírtam! :wink: Sőt, sokkal rosszabbra számítottam. 8)

Kép
frusi
 
 


Szerbusztok lányok !!!

Tündi ! Dorina ,elájult ???? Te jó ég !! És utánna röktön magához tért ???

A képek nagyon jók és egyáltalán nem sok !!!! Jöhet még !!

Bius szandija is jól nézki , nem mondanám meg így , hogy ez egy ortopéd szandi !! Hát sajna viselni kevésbé lehet jó , de reméljük nem kell sokáig !! :lol:

Csütörtöki séta jó , de mikor gondolnátok és hol lenne a tali ???
Kérhetem, hogy valamikor 10 óra után legyen ??? 10 -re mennék a védőnőhöz, megméretem a súlyos egyéniséget !!

pelle ! Szóval átküldenéd nekem még egyszer a szuper titkos tel. számokat !!???????????? Köszike !!!
Jesszus mariskám !!! Már ti is 1/2 évesek vagytok , mint Juditék !!!
:lol:

Mi meg csütörtökön leszünk 5 hónaposak , araszolunk utánatok !!

Nekünk is pocsék volt az éjjcakánk !! Nem tudom mi van , de már nagyon kijöhetne vagy visszamehetne! :shock:

Viszont tegnap úgy benyeltük a hippes almát , igaz elösször csak a felét , rá 1/2 órával a másikat és még egy kis banánt is reszeltem utánna , ami meglepetésemre nagyon ízlett Diusnak , majdnem egy fél le is cusszant !!

Gabi !! Nektek is gyógyulást !!

És mindenkinek aki betegeskedik !!

Én is teszek fel uszis képet !! :lol:

Kép

Puszka mindenkinek !!

Kati és

Kép


Kép
kati16
 
 


És még egy , a kedvenc !!


Kép

Puszzz

Kép


Kép
kati16
 
 


Sziasztok!

Nemhogy Velencében, de még Velencén sem, mindjárt írok egy púpcsökkentő blogbejegyzést, csak jussak el végre odáig, hogy le tudom tenni a Lénát, mert jelenleg csak akkor nem sír ordítva, ha a kezemben van...:-( Imádom a tavaszt, de ha ennyire felbolygatja a gyerekeket (a Márk sem alszik, meguntam az udvarlást, könyörgést, tojok rá...), akkor inkább mégiscsak legyen tél! Tegnap este fél 12-ig altattam a Lénát, mire le tudtam tenni... Utána meg éjfélig a Márkot... Fini volt...

Na a Léna beszunnyadt, megpróbálom letenni, ha megy, kiviszem a Márkot a kertbe, hamár nem alszik.

Pussz!

Persela és a kis varázslótanoncok:

Kép
Kép
persela
 
 


sziasztok!

Frusi: köszi :lol: Most hogy valaki észre vette a kemény 2 kgos fogyásomat új erővel töltött fel. :lol:
Ja én is beálltam a sorba és diétázok. :evil: Meg mozgok. :evil:
Most megyek 3 ra a barátnőmmel falraugrós hülye labdaután ütögetősdit játszani (squash). :wink:
Heti kétszer, meg heti kétszer cardiózunk együtt mostantól. Ő azért akar fogyni és formába hozni magát mert babát akarnak. :P :P :P :P :P . Júniusban diplomázik aztán jöhet a trónörökös. :lol:

Ja gondolom ebből kitalátátok hogy még mindig itthon vagyok. És maradok is egy jó darabig. Kezdek hozzászokni ehhez a kéthetentetalálkozunkhoz. :evil:
Sajna most húsvétra úgy felemelték a jegyárat, hogy elég drága lett, igy inkább erre a 10 napra maradtunk a picurral. És mivel van aki segit nekem vigyázni rá, igy van időm magamra végre. :roll:

Babócáknak gyógyulást!

Anno én is elájultam a nagypapám temetésén, éhes voltam, levegőtlen volt a terem, sokat kellett áldogálni, és kikészültem idegileg is. :cry: Megtudom érteni Dorinát.

És tegyetek csak fel minél több képet!!!!

Kati: ez úszógumi, hogy kitud lógni a lába, vagy teljesen zárt az alja? Hol vetted?
Jövő hónap végén mi is megyünk wellneshétvégére nagycsaládostul, és uszni fogunk. :wink:
Ja kerestem a közelben úszásoktatást bazsnak, (pólus hotel),de csesznek visszahivni, vagy email küldeni. Grrrrrrrrrrrrrrrrrrr.


Nagyon tetszett az a fadobozos játék, mi is beszerezzük úgy döntöttünk. Most ahol voltam Bécsben vásárolni ott vag Toys R Us, és majd ha megyünk májusban berobogok és megveszem, ha van. :lol:

Tény hogy árban ugyanannyik a ruhák, csak hozzám messze van a HM, az itteni C A meg nem túl nagy. :cry:

Puszi

Méri

KépKép
lmarie
 
 


Sziasztok,
előkerültünk megint. Hol is kezdjem? Túl vagyok egy újabb (immár a harmadik) mellgyulladáson ugyanazzal a cicivel, miközben apa már megint Milánóban volt, úgyhogy szépen átköltöztünk picurral anyukámékhoz, mert magas lázzal nem valami jó egyedül lenni itthon vele (mindig be vagyok sz*rva, hogy nem fogom tudni ellátni :evil: ). Voltam egy nagyon alapos kivizsgáláson, meg szoptatási ambulancián, ahol kiderítették, hogy Livi egyáltalán nem jól szopizik, de nem is lehet rávenni, hogy jól csinálja, mert nem elég nagy a szája :shock: úgyhogy max. várhatom, hogy megnőjön :? A mellem meg nem azért gyulladt be állandóan, mert nem szopizza ki rendesen belőle a tejecskét, hanem azért, mert sebes (nagyon) és a seben keresztül elfertőződik szopizáskor! Most kaptam antibiotikumot, remélem ez végre megoldja a gondom...
Konklúzió: nem szopiztathatok ebből a ciciből egyáltalán, amíg be nem gyógyul teljesen a seb rajta (most már reménykedek, hogy talán még két elég lesz). Mostantól folyamatos cicifertőtlenítés, és kenegetni kell folyamatosan mindkét mellbimbómat, hogy lehetőleg ne sebesedjen ki megint (ami meg azért történik, mivel nem elég mélyen veszi a szájába, mivel pici a szája...).
Szóval Persela vigyázni a sebes mellbimbókkal!!!

Livi súlyára visszatérve: Nekem egyáltalán nem probléma, de a mi gyerekorvosunknak az a heppje, hogy a gyereknek minden héten kell 25dkg-ot híznia. Én meg mondom neki, hogy de miért kell feltétlenül egy kövér babának lennie, Livi olyan kis stramm csaj, csuda édes hurkákkal a combján, de ő csak ajvékol, hogy egy szörnyen kevés :x Én meg amikor egyébként is sz*r kedvemben vagyok a hülye cicim miatt, akkor előbb-utóbb elhiszem :?

Egyébként a nap híre: Livi már 58cm hosszú lány :lol: :lol: :lol: ami azt jelenti, hogy nőtt 4 cm-t!, mióta hazajöttünk a kórházból (mert ugyan 56cm-nek mérték benn, de aztán kiderült, hogy az csak 54...)

KépKép
Kép
elsijud
 
 


Na folytatom...

MINDEN babának gyógyulást!!!
Tündi: Biusnak meddig kell hordani ezt a szandit???
Méri: gratula az elhatározáshoz, én még csak elméletben sportolok :lol: Diétázni meg elméletben sem vagyok képes :oops:
Frusi: három óra spinning??? Gratulálok!!
Nikike, Kati: olyan tündérek ezek az úszóbajnokok!! Én már alig várom, hogy Livi elmúljon három hónapos, és mehessünk! Remélem az én hajlamaimat örökli e téren, az usziban soha életemben semmit nem szedtem össze, és imádom a vizet!!!

Akit érdekel: apja folyamatosan frissíti a kisasszony honlapját, úgyhogy van egy csomó új kép a livia.ilyenvolt.hu oldalon :lol: :lol: :lol:

Puszi Nektek,
Judit

KépKép
Kép
elsijud
 
 


Sziasztok!

Elisjud. Cici probléma. Nagyon sajnállak. Rémes, de kitartás. És most fejned kell állandóan?

Méri, de jó legalább van egy fogyókúrás társ. Tök jó, hogy jársz squashra, meg cardiora. Anno én is nagy squash bajnok voltam, de most ez sem jön össze. Amikor lenne aki gyerekre vigyáz, akkor éppen a partnerem nem ér rá. :twisted: Hát ez van. A hétvége meg a családé és a kertté.
Én majd jövő héten mérlegelek először. De ha nem is fogytam, akkor is jobban érzem magamat. Ma elő is vettem egy csini szoknyát. :) Igaz bankba mentünk volna aláírni egy jelzálog szerződést de nem jött össze, majd 2 hét múlva. Én olyan, de olyan mérges vagyok arra a nyomorult hiteltanácsadónkra, aki egy kalap pénzbe kerül és sorra véti a hibálkat. Ez is az ő sara. Na meg azé, aki nem képes rendesen végezni valahol a munkáját. Rohangálnom kell nekem, mert az önkormányzat 2 osztálya is más címet mond a házunkra, a földhivatal meg tud egy harmadikról. Na bocsi az offért. De tépázik az idegeimet! :twisted:
Toys R us a kedvenc boltom. Hazafelé a síelésből vettünk egy tök jó úszómellányt kint Marcinak a nyárra. Olyan amiben akár bele is dobhatom nem süllyed el, nem esik le róla. Mivel a szomszédokban 2 medence is van, így reményeim szerint abban töltjük a nyarat. :)
Marci meggyógyult. Szinte alig folyik már az orra. Remélem csütre tökéletes lesz, és akkor mehetünk úszni. Már csak az én orrom folyik, de mára az is sokat javult.

Pusszantás és
Vendég
 


kerté :oops:
Vendég
 


Sziasztok, sziasztok !!

Én csak kotyogok, kotyogok a lényeget meg nem is mondom !!! :shock:

Tegnapóta , símán önállóan átfordulunk !!!! :lol: :lol: (Hátról hasra)
Végre , végre !! :lol: :lol:

Ma meg nagyon bátran benyomtunk egy almás csirkés bébi kajcsit !! :lol: Ízlett Diusnak !

Méri ! Alul kilóg a lába és elég jól tartotta a gyereket, kölcsön kaptuk , de én szoktam látni Auchanban és a többiekben .Ugyan, most, hogy nincs szezon nem néztem .


elsijud !! De jó, hogy te is jelentkeztél !!! Csak nyugi, kitartás , most már hátha tényleg meg jött a megoldás !! :lol:

perselám !! Nálunk is ez megy , szerintem is ez a jó idő az oka midennek !!
Nem tudom miért , de ha süt a nap nem alszik , már rohangálna a kutyákkal !!!

Ma kutya ,cica simi is meg volt !!! Nagyon tetszett neki , csak úgy sikongatott a kutyáknak, azok meg nagyon örültek , hogy végre egy kicsit közelebbről is érezhették Diát !! :lol: :lol:


Na mára eltüntem !!

Puszzzz

Kati és

Kép


Kép
kati16
 
 


Jahh, én meg mekkora tuskó vagyok, meg sem dícsértem az úszós babákat: Nikike, Kati, nagyon aranyosak a vízimanók! :lol: Sőt, Kamilla is az, róla is láttam ám a múltkor a sztárfotót! :D

Kép
frusi
 
 


Sziasztok!
Súrú mostanában a programunk ezért nem jelentkezem. Mi a jövő héten érnénk rá sétálni! Sajnos csütörtökre már meg van szervezve a randi az uraságnak.
Elsijud: nagyon sajnállak, remélem hamarosan megoldódik a problémád. A mérésről nekem is azt mondták, hogy a kórházban csak saccolnak.
Kellemes napokat, végre itt tavasz 8)
Itykó

Kép
[/url]
ityko
 
 


Na sziasztok lányok!

Csoda történt, mind a két gyerekem alszik (na nem csoda, csak a nappali alvás hiánya), de nekem még korán van a lefekvéshez, a kádba beülni nem merek, mert ha valamelyik felébred (ami a Márknál esélyes, ha nem alszik du. és ilyen hamar elájul, akkor szokott lenni még egy sírós ébredése 1-2 órával elalvás után), akkor spuri, a párom se jön ma haza, mert egyszer 35 éves, és fent maradt Pesten a barátaival szórakozni egyet (ha Pesten laknánk, ilyenkor taxiba ülne és hazajönne, de ide???), a négy fallal semmi kedvem beszélgetni, a TV a hálóban van, majd a Grace Klinikára bemegyek, de előbb nincs kedvem, kiteregettem a délutánról maradt utolsó adag ruhát is, a kutyák megetetve - szóval, jókislány voltam, gondoltam, most már leülök, és írogatok ide mindenféle hülyeséget...:-) Ja, és közben a vasárnapi győri látogatáskor kapott házi somlói galuskát eszem rengeteg tejszínhabbal...:-) Mi nekem +6 kiló...!!!:-D

Mit is írjak?

A szombatunk jól sikerült, bár nagy program nem volt, de legalább elmentünk a kedvenc éttermünkbe Budán és ettünk egy jót, utána a zuhogó esőre való tekintettel soppingolni mentünk, de remélem, legközelebb szép idő lesz, akkor üzletközpontnak a közelébe se akarok menni... Furcsa volt kettesben, de jó, és legalább az is kiderült, hogy anyukámék is tudnak mit kezdeni a két gyerekkel, meg a gyerekek is a mi félnapos hiányunkkal. Azért azt halkan elmesélem, hogy mielőtt elindultunk itthonról, anyu mondta, hogy mire hazaérünk, csinál a páromnak tortát. Mikor hazaértünk, kérdeztem, hogy "és a torta???" Mire anyu: nem volt rá időm, a két gyerek minden percemet lefoglalta! Annyira röhögtem, hogy nekem mondja?!:-)

Vasárnap Győrben voltunk a barátainknál, a kisfiúk a Márkkal egyidős, volt nagy játék, apukák kisfiúztak, mi meg a barátnőmmel közben jól kibeszéltük őket (meg magunkat) :-)

Csajok, feldobok egy csontot, rágjuk már le jó alaposan!!! Ti hogy álltok az "el kéne menni valahova szórakozni, de a gyereket nem tudjuk kire hagyni, akkor megyek egyedül" kérdéskörrel? Van nálatok ilyen, hogy viselitek, stb...? Mert nálunk mostanában kezd ez "bevezetődni" és alapvetően nincs is semmi bajom vele, azon kívül, hogy ugye földrajzi és közlekedésrendészeti (de szép volt!:-) ) szempontokból azzal jár, hogy ilyenkor a párom egyáltalán nem jön haza. Bár nem tudom, mennyivel lenne jobb, ha hajnalban hazaállítana némileg kapatosan... Meg nem is közli ezt, hanem mindig megkérdezi, hogy mehet-e, de soha nincs szívem nemet mondani, elvégre legalább ő eressze ki néha a gőzt... Csak néha olyan szar két napig egyedül itthon.

Na, Lénát közben kihoztam, ahogy hallom, mindjárt vihetem pelenkázni is, aztán lassan én is elkészülök éjjelre.

Pussz mindenkinek, majd még felnézek - vagy nem:-) Nem én döntöm el...:-)

Persela és a kis varázslótanoncok:

Kép
Kép
persela
 
 


Sziasztok!

Jo sokat irtatok, ha kifelejtek valakit, elore is bocsi! Delelott nem volt netunk???

Szoval: Tundi, tok jo Bia csukaja, majdnem mint egy mini sicipo:))

elsijud: ma sokat gondoltam Rad, mert Zsombi a laz miatt egesz nap tegnap cicin volt, ma meg alig kellett neki, mar este sem szinte, ugyhogy a bal mellemben egy csomo van/volt, annyira hogy fejnem kellett? Ennyi ido utan! fostam, nehogy begyulladjon, mar kicsit fajt is, de erzem, hogy hamarosan visszaall az egyensuly! Gondolok Rad es drukkolok! Most ne fogyozz, majd raersz, es az orvos monjon le, ha a gyerek kiegyensulyozott minek tomni???

Meri: ugyes vagy, majd meglatod mennyire jol fog esni, nem is az a lenyeg, hogy fogyjon az ember. En annyira szeretnek fallabdazni, de nincs kivel?

Frusi: Te aztan nem vagy semmi, 3 ora??? Nekem az 1 is boven eleg, csavarni lehet a vizet a polombol meg a gatyambol utana!

Pelle: koszi a biztatast, ha jo ido lesz en is szivesen csatlakoznek csutortokon.

Kati: de jo a vizicsibes kepetek!:)) Nalatok minden ok? Nem lett baja Dianak?

csok

Üdv: Nikike

Kép
nikike
 
 


Folytatom!

Persela: en nem partolom az egyedul elmenest, de azt hiszem akikkel a multkor Merieknel talalkoztunk ereztek rajtam, hogy en egy "felto" asszony vagyok! Feltekenyt szandekosan nem akarok irni!
oszinten, en ugy erzem, hogy nalunk az atlagosnal sokkal nagyobb "szabadsaga" van a ferjemnek, a munkajan kivul sokat van a barataival, hobbijait csinalja, de azt nem szivesen viselnem, ha meg ezek utan ejszakai bulizasra is adna a fejet. Alapvetoen nem ilyen tipus, de talan irtam, kozvetlen a szules utan elegge elszaladt Vele a lo, Ra nem jellemzo modon. Azota szerencsere mar visszaszaladt, de en nem is viselnem hosszu tavon.:)
Nyilvan akadhatnak kiveteles esetek, mondjuk egy evben 2-3x.
A mi esetunkben tudom, hogy Neki oriasi szuksege van a terre, levegore, Ö egy verbeli vizonto, nem is tudom hogy birja, hogy csaladja van (bizonyos kotottsegek). De (ezzel normalis esetben nem kezdunk mondatot, csak most) EN is benne vagyok ebben a kapcsolatban, sot mostmar a gyerekunk is, tehat nekunk is vannak igenyeink, erdekeink, amit jo, ha figyelembe vesz. Szerencsere most nagyjabol nyugalom van.
Persze ez sosem egy statikus allapot! Legalabbis nem nalunk!:)

csok

Üdv: Nikike

Kép
nikike
 
 


Na mindjart eldugulok!

Pelle: gratula a kompozashoz, majd meglatod Somi milyen gyorsan elkez maszni utana! Mi lett a Meris kepekkel? kerestem a taron! bocs, hogy kovetelozom!

elsijud: cuki ez a kiscsaj, az apja meg odavan erte az latszik!:)

Joejt!

Üdv: Nikike

Kép
nikike
 
 


Hát csajok, fasza kis este lett ez a mai, Márk fél 11-kor elkezdett hányni, anyu átjött, kihívtuk az ügyeletet, most is őket várjuk, a gyerek zöld és halálra van rémülva (én is), és még mindig öklendezik 5 percenként, bár már nincs mit kihánynia...:-(
Kíváncsi vagyok, mit mond az orvos, ha egyszer ideér...

Szebbet!

Persela és a kis varázslótanoncok:

Kép
Kép
persela
 
 


Na, elment az orvos, már hatott is a Daedalon, amit a Márknak beadott, szegény kicsi nyuszifül elájult, ami nem csoda, így negyed 2 után... Szóval, majd elmesélem, úgy néz ki, semmi komoly, én csesztem (már elnézést) szét a gyerek gyomrát, vigyázzatok nagyon, kire hallgattok, és milyen vitaminokat, naturproduktokat adtok a gyereknek. Úgy néz ki, őt egy ilyen ütötte szét, két nap alatt (tegnap reggel és ma reggel kapott). Úgyhogy most verem a fejem a falba...:-(((((((((
Mindenesetre nem tudom, mennyit fogok aludni ma éjjel, sejtem, hogy nem sokat...:-(

Nikike, én is Vízöntő vagyok, tudom, miről beszélsz:-) A párom meg Kos, a másik szabadságvágyó, önfejű jegy:-)

Persela és a kis varázslótanoncok:

Kép
Kép
persela
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?