Új privát üzeneted érkezett!

boldog 8/12. szülinapot zsombinak!!!

Kép

Lilinek reggelre mintha már halványabbak lettek volna a pöttyei, de lehet, hogy csak én látom úgy! :roll: Imi szerint már nem is látszik semmi! :roll: :shock:

Kriszti, nekem azt mondta a dokinő, hogyha a gyógyszerre lenne allergiás, akkor másmilyen foltok lennének (nagyobbak) rajta. Sajnos ez most elég gyakori, hogy a láz után pöttyöket is csinál a vírus! :evil:

KépKép
editmaci
 
 


Bocsi a kisbetűkért, természetesen :Zsombinak!

KépKép
editmaci
 
 


Sziasztok!
Megérkeztünk a bababuliból, ill. közben kismamánkat is megtekintettük, nyúzott apukával a háttérben. Nagyon jól éreztük magunkat, szerencsére Lili is. Oda- és visszafelé is végig aludt. Nagy körültekintéssel készült a bébik tortája, de nem igazán akartak rárontani és nagy többségük ki is köpködte. :lol: :lol: Majd mutatok képeket is.
Boldog szülinapot Zsombinak!
Beni egy kis kukoricacső, Lilinek nagyon tetszett. :lol: :lol: :lol:

KépKép
pedina
 
 

 
 

Biztos jó buli lehetett! :lol: :lol: :lol:

Lilinek még régebben vettünk egy textil könyvet, aminek az egyik oldala egy műanyag tükör. Eddig nem nagyon érdekelte , de most délután több mint egy óráig beszélt neki, ette, stb. A tükörben látott kép nagyon tetszett neki, csak úgy sikongatott!!! :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

KépKép
editmaci
 
 


A babák és a torta:
Kép

KépKép
pedina
 
 


Nagyon szép tortájuk volt a babáknak! Milyen ízű volt, hogy kiköpködték?

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Joghurtos barack, tojásfehérje nélkül, növényi tejszínnel. :lol: Volt egy-kettő, aki szépen kikente magát, de a többségnek nem kellett. :lol: Lili egész idő alatt pasizott, lányokkal gyakorlatilag egyáltalán nem játszott. :oops:

KépKép
pedina
 
 


Képke alapján Lilinek minden alkalommal másik pasi kellett! :lol: De tündériek lehettek!!!
Edi és én porontyom édesek voltak együtt. Enyém gyerek lelkesen cumózott, láthatóan nem érdekelt, mi folyik körülötte, de Lili nagy körültekintéssel és csodálkozva közelített. Olyan cukorfalat volt!

Edi, itt is elmondom, olyan jó volt végre látni Titeket! Végre baráti-emberi arc. :wink:
vbea
 
 


Tettem fel tegnapi képeket Lili oldalára. Ma még nem aludt!!!!! :shock: :shock: Szerintem tegnap 3 napra letudta. Nyalja az erkélyajtót és sikkangat.
Eni, mi is örültünk nektek, szerintem elsőre ennyi elég is volt belőlünk Beninek. :wink: Pláne Liliből.... :?

KépKép
pedina
 
 


Ja, képek a Február mappában.... :oops: :oops:

KépKép
pedina
 
 


Sziasztok!

Mi lent voltunk Tiszakesziben nagyizni. Lili mindenkire nevetett, dobálta a puszikat, szóval elvarázsolt mindenkit! :lol: :lol: :lol:

Edina, jó buli lehetett!!! :D Lilitek olyan nagy már, helyes kis csajszi. Már alíg várom, hogy mi Lilinknek is nagyobb haja legyen. Hiába Beni fiatalabb egy fél évvel, mégis több a haja! :roll:

KépKép
editmaci
 
 


Nagy haj: levágni nem merem, gumit kiszedi, hajcsatot kiszedi- mindkettőt bekapja. Frufru a szemébe lóg. Tegnap kb. 20-szor tettem bele a csatot, ha ügyes vagyok és el tudom terelni a figyelmét, akkor elfelejti, hogy van valami a hajában. Na, a buli kezdetén sikerült, annyira nézegetett, hogy mennyi gyerek. Erre: az összes gyerek rá Lili fejére, amikor letettem közéjük, és szedték ki a hajából a csatot. :shock: :lol: :lol: :lol:

KépKép
pedina
 
 


Jó reggelt!

Lili tegnap korán elaludt , :lol: így ma reggel már hétkor hallottam, hogy beszélget a kezével! :lol:
Most hasal a habtapin és kurjongat a tévének!

Néhány hete már betudja tenni saját szájába a cumit, azóta állandóan a szájában lóg! :oops: Valahogy el le kell majd róla szoktatnom, mert így egész nap cumizik, még akkor is amikor nem is kellene neki! :roll:

KépKép
editmaci
 
 


Sziasztok!

Zsomborka tegnap birtokába vette az egész lakást. Végigkommandózott mindenhol. Épp csak a fürdőszobába nem tudott bemenni, mert magas volt neki a küszöb! :mrgreen: :mrgreen:

Edina, akkor jól sikerült a figyelemelterelés! :lol:

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Sziasztok! Lili érezte, hogy avégét járom, így tegnap 3 perc alatt elaludt este, és ma reggel 8-ig fel sem kelt. :lol: :lol: Azt mondja Sanyi: meg se mozdult szinte egész éjjel Lili. Ja, persze, csak épp fejjel lefelé volt, amikor felkeltünk. :mrgreen: :mrgreen:
Mondjuk reggel óta nyíg, tépi rólam a ruhát, nem tehetem le, és enni se hajlandó. :? Aludnia kéne, na de....
Edit! Ha nincs Lili közelében a cumi, nem tudja bekapni. :idea: Hogy vannak a pöttyök? És Zsombinál?
Jaj, de hosszú lesz ez a nap... :shock: :shock:

KépKép
pedina
 
 


Pöttyök múlóban, szerencsére. Olyannyira meggyógyult a gyerekem, hogy még annyit sem alszik, mint eddig... :oops: :shock:
A héten veszünk autósülést. Kinéztünk egy concordot (trimax). Edina, nektek milyen van?

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Liliről teljesen elmúltak a pöttyök, tegnap este még a nyakánál volt vagy kettő, mert ott később jöttek ki; de ma reggelre azok is elmúltak! :D :D :D

Ma már eldugtam a cumiját. Körbeforgott vagy kétszer a szőnyegen, nyígott egy kicsit, de aztán a bödönkéjével eltereltem a figyelmét! :roll:

KépKép
editmaci
 
 


Kép
Nekünk ilyen van. Nania typusú. A Brendonban is lehet venni és elég kedvező az árfekvése. :wink: Lili jókat alszik benne. :wink:

KépKép
pedina
 
 


Mi azért akarjuk a concordot, mert szétszerelhető, később ülésmagasítónak is jó. Csk az a bajom, hogy k. drága. De ebben nem én döntök, hanem a család műszaki szakija, apánk.

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Tudod mennyi egy ülésmagasító? 4000 Ft.....Ami háttámlás:10
Mi azért vettünk ilyet, mert Lili mindig alszik az autóban, és ezek (9-18 kg) dönthetőek, míg a 9-36 kilósak nem. Csak egy info, ha nálatok is szempont ez. :wink:
Nálunk mindenben én döntök, de elő tudom úgy adni, hogy S. azt gondolja, hogy ő. :lol: :lol:

KépKép
pedina
 
 


:lol: :lol: :lol:
Mi is azért vettünk dönthetőt, mert Lili rögtön elalszik, amint beindítja Imi a kocsit. :lol:

Mi úgy vásárolunk, hogy én kiválasztom amik nekem tetszenek, és Iminek hagyom a választás lehetőségét! Ha nem arra gondol amire én: :? . Ilyenkor megkérdezi: Te melyiket szeretnéd? Aztán végülis ő egyezik bele abba amit már én kiválasztottam!!! :lol: :lol: :lol:
Most viszont egy olyan jó kis kabátot vettünk Lilinek a Kabócában, hogy arra mind a ketten rábólintottunk! Olyan csajos benne!!! :lol: :lol: :lol: :lol: Tegnap azt adtuk rá, és láttam rajta, hogy borzasztó büszke a Hercegnőjére! :lol:

KépKép
editmaci
 
 


Zsomborka nem a nagy alvásairól híres... Tehát valszeg, ha eddig nem nagyon aludt a kocsiban, eztán sem fog... :) :lol:

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Kriszti, ide írom.
Ez a Concord 9-18 kg-ig jó, habár 9-36 kg is rajta van. Igen, jó 36 kg-ig, de akkor le kell cserélned a hátát, ami szerintem elég drága lesz. Utána marad csak az alja. Szóval így ahogy van csak 18 kg-ig jó. Nekünk legalábbis azt mondták Nyíregyen. De azért kérdezzetek rá.

Orsi

Kép
tokajkincse
 
 


Megkérdeztük, nekünk azt mondták, hogy jó végig. Szóval nem tudom, hogy mennyire felkészültek ezek a macák ott a boltban. Bár most velünk kifejezetten udvariasan és előzékenyen viselkedtek. Mondjuk még sose láttam azt a csajt korábban, szerintem új eladó lehet, és még nem jött bele az unottpofa-vágásba... :mrgreen:

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Hát ha belegondolsz, akkor egy elsős gyerek kb. 25 kg. ( a tv-ben mondták a múltkor). Szerintem egy akkora vagy nagyobb gyerek nem fér el benne, az tuti. A 15-36 kg-ig más a támlája. Nem lebeszélni akarlak, hiszen nekünk is ilyen van és szeretjük nagyon, de nem árt, ha tudod, hogy a jövőben venned kell másik háttámlát hozzá. Bár szerintem mi másikat veszünk majd és ez marad kistesónak. Amúgy mosható és lehet hozzá kapni 17 000-ért huzatot. Robi meg is kérdezte, hogy akkor 13 000 a műanyag? :lol: :lol: Mi még 29 990-ért vettük.
A nyíregyi Brendonban nagyon aranyosak, a seggünket is kinyalják, de nem tolakodnak. Marcinak van ott egy kedves szőke eladőnénije is. Nagyon szereti, mindig kacag neki.

Kép
tokajkincse
 
 


Na ezt akkor még megrágom, meg Zolinak is megmondom. Köszi.

KépKép
KépKép
anittik
 
 


ebéd: Kép Kép Kép

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Cékla vagy meggy? :lol: :mrgreen: :mrgreen:

KépKép
pedina
 
 


:shock: :shock: Néha bele szoktam olvasni a másik miskolci topikba, mert van ott ismerősöm, de most mi megy ott?! :shock: :shock: Épp szólogatnak be egymásnak, hogy ki mennyire magyar, és ennek megvitatására ez-e a legmegfelelőbb fórum. :shock: :shock: Egyébként véleményem szerint nem, de ez a stílus.... :shock: :shock: :shock:

KépKép
pedina
 
 


Cékla... de alig evett belőle.
Szerintem ezeket a dolgokat, amikről írtál a másik fórummal kapcsolatban, privát kellene intézni, nem?

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Halihó!
Zsombor taknyoskodik, vagyis szó szerint taknya-nyála folyik, mert megint jön valszínű a foga is. A 6. fogon már túl vagyunk, most kíváncsi leszek hol jön ki. Egész éjszaka alig aludtunk, de csodálkozom, még jól bírom, nem mentem még a falnak...

Csajok!
Nekünk most lesz a keresztelő, mert öcsém lesz a keresztapu és Angliába volt eddig. Hülyültünk is hogy mire oda jutunk, Zsombor elszalad a pap elől....
Szóval mit adjak Zsomborra????? Teljesen tanácstalan vagyok, arra gondoltam van egy fehér pulcsija, meg vmi nadrág. A templomban úgyis hideg van. Ötlet?

Kriszti! Zsombornak bolgog 8/12. szülinapot!!

Egy hat fogas vigyor (a 6. pont nem látszik...): [img]
http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 631.45.jpg[/img]

Zsombor is csajozott ám:
Kép


Kiflifaló:
Kép

KépKép
sz.szilvia
 
 


szóval a hat fogas vigyor:
Kép

KépKép
sz.szilvia
 
 


Ó,pont ma 10 hónapos Zsombi!Boldog hófordulót neki. :lol: :lol: :lol:
Szerintem nem kell nagyon túlöltöztetni a keresztelőre! A lényeg, hogy kényelmes legyen neki. A fehér pulcsi egy sötét nadrággal pont jó. :wink:

KépKép
editmaci
 
 


Szilvi, Lilinek fordítva vannak a fogai: alul 4, felül kettő, és most jön felül kettő. De neki összevissza van. :lol: Elvileg alul 2, felül 4, alul 2 a sorrend, utána már nem tudom. :oops: Amúgy mielőtt kibújik a foga, pár nappal azelőtt Lili is szokott taknyolni. Meg fosni... :shock:
Boldog szülinapot Zsombornak! Nálunk nem volt keresztelő, de szerintem se kell túlzásba vinni. Épp minap kaptam képeket egy ismerőstől, és ott a templomban kabátban volt mindenki, a kisfiún egy sötétkék nadrág van. (olyan 8 hónapos körüli)
Kriszti! Egyetértünk. Csak az ilyenken mindig úgy meg tudok rökönyödni. A másik (bababulis) fórumon egy nagy-szopi kontra tápszer vita volt, és az is elég csúnya. A többség igyekezett nem belekeveredni, de akkor is hetekre rányomta a bélyegét a hangulatra, főleg a személyeskedés....
Lili egész nap az összecsukott babakocsiját tologatja. Ha falt ér vele, akkor egy darabig erőlködik, hogy lebontsa, utána nyíg, hogy fordítsuk meg neki. Már olyan 10-12 lépéseket megy egyedül, zabálnivaló, ahogy riszálja azt a pelenkás seggét. :lol:
Kép Kép

KépKép
pedina
 
 


Sziasztok!

Szerintem leginkább rajtunk múlik, hogy milyen a fórum hangulata! Eszembe nem jutna valakit megbántanni azért mert más a véleménye mint nekem, vagy másként gondolkodik dolgokról, mint én. :roll:
Egy rossz beszólás, és napokra nyomott hagy a fórum hangulatán.
Én minden reggel szívesen jövök ide közétek, érdekel, hogy mi újság veletek, és remélem, hogy más is így van ezzel.
Én speciel jobb tanácsokat kaptam tőletek mint a védőnőnktől!!! :wink:

Edina, még jó, hogy felújítás előtt álltok, így nyugodtan amortizálhat Lili a kocsival!

Szilvi, jobbulást Zsombinak!

Lilink ma is végigaludta az éjszakát, viszont reggel megint 7-kor kelt. :shock: Jobb azért így, egyben letudni az alvást, mint részletekben! :lol:

KépKép
editmaci
 
 


Láttátok Britney spears legújabb frizkóját??? Csodálatos! :shock: :roll:

KépKép
editmaci
 
 


Jó reggelt! BS se tudja már, hogy mivel hívja fel magára a figyelmet. De miért nem énekel, elvileg énekesnő, nem? :wink:
megmondom őszintén, mostanában én is szívesebben jövök ide, mint a másik fórumra, mert itt nem divat az a fajta ömlengés, ami ott: "jaj, olyan gyönyörű az a gyerek!!!, úristen, hogy te mennyit fogytál! jaj, remélem meggyógyul a kutyátok!" és a többi.
Lili most hajnali 3-kor előadta a visítós magánszámát, de ébren sem volt. :shock: Nem tudom, valóban használ-e neki a Dentinox, de visszaalszik tőle ilyenkor.
Mostanában valahogy nincs étvágya. Ma reggel a Sinlacos gyümölcsből is hagyott.... :shock:

KépKép
pedina
 
 


Britni nagyon szép így haj nélkül... :mrgreen: Én is sokszor gondolkodom el azon, hogy egyszer nekiesek a fejemnek borotvával. Főleg akkor, amikor Zsombor nekiesik, és tépi a hajamat...

Szilvi! Zsombornak boldog hófordulót! És jobbulást, illetve gyors fognövekedést. Mi is éppen gyűrjük az újabb 2 felső fogat. Remélem hamar kibújnak.

Edina, hát ja, régen az esküvős fórumon is voltak viták, valahogy nem is igazán akaródzott akkor belépni...

KépKép
KépKép
anittik
 
 


edina, megint fogzotok?

holnap kell mennünk a kardiológiára. remélem utoljára. a múltkor ráírták a leletre, hogy nehezen vizsgálható, mert sír :!: :!: :!: mit várnak egy 3 hónapos gyerektől, akinek épp az alvásidejébe túrtak bele :?: :!:
amúgy meg olyan aranyos ez a zsombi... :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :oops:

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Á, ez nem az igazi!
"Úristeeeen! Kriszti!!!! Hát összezabálom Zsombit!!!! Hogy mennyire édes, ahogy ott áll a kiságyban!!!!! Őrület!!!!"
Ezt a stílust kéne levenni ahhoz, hogy innen is elrohanjak. :lol: :lol: :lol:
Fogzás :? :? Fogalmam nincs, de állítólag a rágók még grízesebbek.... :? :?
Eni? merre jártok?
Basszum, most fogtam fel, hogy Lili a jövő héten egy éves :shock: :shock: :shock: :shock:

KépKép
pedina
 
 


Sziasztok!

Szerintem azért nem kell olyan messzire menni, ha már a megbántásokról és a halk beszólógatásokról van szó. Nem szeretem én sem a vitát, anno volt már egy nagy az esküvősön. Csak saját magamat járatnám le, amit nem akarok. De azért el lehetne gondolkodni egyeseknek, hogy vajon miért nem ír már több ember ide. És akkor ezt én is csak hallkan megsúgtam jó? Merem, mert a vita nem a fórumra való és így talán nem leszek leszólva megint.

O.

Kép
tokajkincse
 
 


Lili két napja szinte mindent csak őszibarackkal hajlandó megenni!!! :lol: :lol: :lol: Akkor kezdődött az étvágytalansága amikor beteg lett, akkor olyanokat adtam neki amiket tudtam, hogy szeret, nem akartam nehezíteni a dolgát a nemszeretem kajákkal. Erre most még a rizspépet is-amit imádot- csak úgy eszi meg ha van benne őszibarack, vagy minimum valami gyümölcs!!! :roll: :shock:

Edina, te már csak este adsz Lilinek tápszert?

KépKép
editmaci
 
 


Kedves Orsi! A fórum egy nyilvános hely, ahol mindenki elmondhatja, hogy mit gondol, ezzel lehet egyetérteni, avagy nem. Azt viszont nem tartom korrektnek, hogy hetek óta nem szólsz hozzá semmihez, és egy ilyen típusú hozzászólással jössz vissza.

KépKép
pedina
 
 


Edit! Mivel mi akkor kezdtük a tápot, amikor már csak este szopott, így igen. De ha nagyon nyűgös, és nem hajlandó enni, akkor néha napközben is kap.

KépKép
pedina
 
 


Amikor beteg volt, és mindent tolt el magától, már néha én sem tudtam mit kitalálni és adtam neki egy fél adag tápot napközben is.
Nem próbáltátok még az ízesített tápszereket? Láttam, hogy már van vaníliás és banános ízben is. :wink: Gondolom ha kipróbálnánk utána nem nagyon kellene neki a hagyományos! :wink:

Képzeljétek megkaptuk a fűtésszámlánkat. Visszamenőleg levonták belőle a januári támogatást is, így 703 ft-ot kell most csak fizetnünk!!! :lol: :lol: :lol: Nem bánnám, ha ettől többet nem is kellene máskor sem, bár januárban 18.000 ft-ot fizettünk!!! :cry: :cry: :cry:

KépKép
editmaci
 
 


Sziasztok! :D
Itt járunk, naponta többször is, képben vagyunk - csak írni nem mindig tudok. De most Szuperbeni bealudt, miután jóllakott. Nem akarom elkiabálni, de mintha az a bizonyos visszaaltatás az utóbbi két napban már nem tartana másfél órát, csak felet. :lol: Éjszaka keményebb a küzdelem. Bár a hasfájás miatt inkább kora este ordít szegény. :?

Edi, Edit, egyetértek én is veletek. Egyébként tűrőképességen, temperamentumon és habituson is múlik, hogy "ki mennyit bír el", mert óhatatlan, hogy az ember (nem rosszindulatból), de esetleg ír valamit, ami a másiknak nem tetszik. A lényeg, hogy ez ne menjen át személyeskedésbe. Mesélni én is tudnék más fórumokról. Ott kenyértörés, szétszakadás, sárdobálás lett a vége. Hozzáteszem, hogy virtuálisan baromi könnyű mindent félreérteni. DE EZ A BANDA JÓ! Edit, ha már "ömlengésről" van szó, megengeded, hogy megdicsérjelek? Tényleg mindenkihez jóindulattak közelítesz, érdeklődő vagy stb. Jólesik. :oops: :roll:

Szilvi, gyere gyakrabban közénk. Zsombi megnőtt. Na most ezt jól megmondtam. Persze, hogy nő... :wink: Édes nagyon. Mindig megijedek, hogy Benő is ekkora lesz - nagyon hamar. Imádom ilyen picinek, akkor is, ha ordít. :shock: Hugomnak lesz esküvője márciusban, korábban én is valami vagány pasis szerelést gondoltam a fiamra, de rájöttem, hogy nem csinálok belőle bohócot, neki a legkényelmesebb a rugi egy bodyval. Úgyhogy még a keresztelőjén is így lesz nagy valószínűséggel. (Azt nem tudom, mikor lesz, de lesz.) :idea: Kép
vbea
 
 


Edina, tegnap is írtam, így nem ezzel jöttem vissza. Amúgy, igen. Lehet egyetérteni és nem. Viszont kicsit elegem lett abból, hogy majdnemhogy le lettem hülyézve bármit is írtam vagy kérdeztem. Semmi nem volt jó, ahogy én csináltam. Akkor minek is írjak? Azért, hogy folyton meg legyen nekem súgva mit is kellene tennem? Nem vagyunk egyformák. gondolom nem nevelem olyan rosszul a gyerekemet, ha szép, egészséges. ( Bocs, ha ez ömlengés). Inkább nem írtam, minthogy vitába keveredjek itt bárkivel is. Nem sikerült. Tényleg nem akarok veszekedést, de ezt már nem bírtam szó nélkül megállni.
Orsi

Kép
tokajkincse
 
 


Edit! Lili a gyümölcsös Milupás 3-as babatejet issza (azt hiszem 9 hónapos kortól lehet adni), azóta nem is issza meg a HA-t, csak kakaónak (karob-porral), vagy ha grízt vagy valami kását csinálok belőle. :shock:
Nálunk most van kiírva, hogyjönnek az éves leolvasásra - gázos lakásunk van. Kíváncsi leszek mennyi lesz az átalány. Mondjuk mi 12-nél többet nem fizettünk télen se.

KépKép
pedina
 
 


Félreérthető... A kép csak illusztráció, itthonra öltöztetjük így. De ha megyünk valahova, akkor rugi bodyval. A legjobb. :wink: Legalábbis, amíg ilyen kicsi krumpli.
vbea
 
 


Orsi, mivel velem van bajod, javaslatom: ugord át, amit én írok, én is így teszek a tiéddel. :wink:

KépKép
pedina
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?