Új privát üzeneted érkezett!

Befektetnék, csak nem fekszik, azzal az indokkal, hogy van otthon egy három- és egy kétévese. Amúgy a másik két gyerekkel hasonló volt a helyzet, és mindig kihúzta a 37. betöltött hétig.
Hát, nem tudom, Eni, de ez a szél, amit mostanra jósolnak. Lehet Benedekre is hatással lesz.

KépKép
pedina
 
 


Csajok!

Engem úgy tönkrevágott ez a vihar! Alig aludtam, minden egyes "fuvallatra" felriadtam. Zsombi is 2-szer kelt, szóval elég nyűgös volt az éjjel. Fáj a derekam, térdem. Mint valami időjós. Jön a front, biztos fáj valamim. Melegfront: fejfájás, hideg: izületek. A főnököm mindig mondta, hogy ilyen fiatalon ez még luxus. De legalább tudom jó előre, mire számítsak. :)

Eni! remélem a kislánnyal minden rendben lesz, szoktam rá gondolni. és remélem veled is minden rendben. :)

Puszi

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Én vagy átaludtam a vihart, vagy itt nem volt semi komoly. Máskor fel szoktam ébredni arra, hogy a szél rázza a redőnyt (és azt a szélvihart be se mondják a tévében :lol: ), de most semmi. Vagy csak hullafáradt vagyok.

KépKép
pedina
 
 

 
 

Ja, és a nagy hír! Zsombinak kijött a 3. foga is! Szóval majdnem olyan jók vagyunk, mint Lili, 3 fog 1 hét alatt! :) :) :)

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Én sem érzékeltem semmit a nady viharból! :shock: Itt a belvárosban éppen hétágról süt a nap. :lol:
Lili kicsit nyűgösebb volt az este, éjszaka kétszer felébredt, de az nem volt vészes, hamar visszaaludt. :P

Kriszti, gratula Zsombinak a sok fogacskához! :D

Edina, ti aludtatok már idegen helyen Lilivel? Azon gondolkodtam tegnap este, hogy ezt a sok lagzit a nyáron hogy oldjuk meg, mert egyik sem Miskolcon lesz. :? Az elsőnél 11 hónapos lesz.

KépKép
editmaci
 
 


Beni leszarja a frontokat, a vihart, az orkánt... :lol: :lol: :lol: Boró anyukája és a legjobb barátnőm is azon a véleményen van, hogy majd jön, amikor akar, ilyen pitiáner dolgok nincsenek rá hatással. :shock:
Hátam, derekam viszont fáj tényleg.

Edit, ha megnyugtat... a hugom esküvője március 24-én lesz Miskolcon. Kiszámolható, Benike mekkora lesz. Nyilván megyünk, nyilván utazunk és más helyen alszunk. Hogy esküvőn mennyit leszünk, azt pedig Benebaba dönti el. :D Nálunk tuti hamar elkövetkezik ez a máshol alvás. Persze nem örülök neki. :!:
vbea
 
 


Zsombifognak gratula!

Gabcsi???
vbea
 
 


Éjszakára nem maradtunk még sehol, de anyáméknál már többször aludt napközben. Amúgy nemsokára leteszteljük, mert tavasszal lakásfelújítunk, ha minden jól megy, és minimum a fürdőszoba alatt anyáméknál leszünk.
Esetleg próbáld meg otthon utazóágyban (ha van) altatni előtte pár napig, hogy szokja. Meg vigyétek a saját ágyneműjét- talán.

KépKép
pedina
 
 


Úgy tudom, Gabiék Miskolcon vannak...

Edit! Zsombor 8 hetes volt, amikor először máshol aludtunk. Csak egy jó utazóágy kell, és elalszik a gyerkőc. Legalábbis Zsombinak csak az számít, hogy legyen hol aludnia... :) Már amikor alszik... :mrgreen:

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Éljenek a fogacskák!!!! :lol:

KépKép
pedina
 
 


Az a vicc, hogy igazából, még kint sincsenek teljesen, csak mindháromnak a hegye, hogy jól szúrjon, amikor belémharap. Szerencsére cicbe még nem harapott, viszont a kezembe, államba annál inkább. És úgy otthagyja a nyomát...
Ma még egy attrakció volt: 3 naps kaki. Persze ezek mindig Zolinak jutnak, mert reggelre produkálja magát a fiatalúr. Még a tipegőjéből is vakarni kellett a sz*rt... :mrgreen: :mrgreen:

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Kriszti: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

Szerintetek az őszibarackot krumplival adhatom Lilinek ebédre? Kivettem a fagyóból a barackot, de nem igazán engedett ki, így nem mertem összeturmixolni, kidobni meg sajnálom. :roll: Vagy egyem meg én? :oops: :roll:

Ebben a nagy fogzási járványban Lilinek is kibújhatna már! :!: :o

KépKép
editmaci
 
 


Edit, szerintem nyugodtan odaadhatod a barackot krumplival. Egy kicsit valami pohárban tedd melegvízbe, hamar kienged. Vagy tízóraira akartad eredetileg? Na mindegy... :oops: :oops: :oops: Lényeg, hogy szerintem simán mehet...

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Zsombi megint viszonylag rendesen evett. Majdnem egy egész üveg kaját benyomott. Pedig mostanában vagy az ebéd, vagy az uzsi maradt ki, mert gondolom fájt az ínye, ahogy hozzáért a kiskanál. Tegnap voltunk amúgy tanácsadáson, alig hízott, összesen 3 dekát (8980g), és 1 cm-t nőtt "csak". De ebben a hónapban nagyon látványos volt a szellemi fejlődése. Mindent megszemlél, majd kiugrik a kezemből, forog, mint a ringlispil/r (?), és növeszti a fogacskáit is. Szóval nem aggódom... :) :lol:

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Sziasztok!

Hát kissé lemaradtam :(
Látom Beni nem sieti el a dolgokat :D igaza van, jobb bent mint kint a hideg-rideg világban...

Szedem a magnéziumot, meg ínyvérzésre kaptam valami borzalmas ízű öblögetőt-de legalább használ. Most a fejem pukkan szét, meg szegény gyerek van totál kész :( Alig aludtunk valamit, mert ha este/hajnalban felkelek Bali is elkezd mocorogni. Szinte egész délelőtt kolbászol a hasamban. Az a baj hogy nagyon félek a szélvihartól, és ez rá is ráragad...Van pár régi kellemetlen élményem.

Bárcsak már mi is ott tartanánk hogy mit adjak enni gyermekemnek :D Vagy hogy már csak napok kérdése és megszületik! De midez olyan távolinak tűnik.
Képzeljétek, most hogy dolgozom, olyan mintha fogytam volna!Igaz itt nincs szaloncukor és csokihegy a fiókban :oops: Mindegy 2 hét múlva kiderül...

Találtam egy tök jó zenés oldalt, letölteni nem tudtam, de hallgatni lehet. http://www.danceage.com ismeritek?

Kép
gnocci
 
 


Maja, ami késik, nem múlik. Bálint egyszercsak megszületik, és eljön az az idő is, amikor majd nem tudod, mivel járja a kedvében, kajaügyileg... :mrgreen:

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Ne sürgesd, ne sírd vissza, élvezd azt, ami most van.
Minden napnak megvan a maga szépsége ezekkel a pirinyó manókkal. Az enyém ma pl. egész nap sétálni óhajt - már csak a fél kezét szabad fogni, majd hintáztatnom kell a kezénél fogva, sót vegyenek-játék, majd ágyon ugrálás. :shock: :lol: Ennek köszönhetően majd leszakad a derekam. :shock:
Eni, szorítok, hogy ne holnap induljon be a szülés. :lol:

KépKép
pedina
 
 


Köszi Edi. :wink: Holnap kiegyezhetünk egy késő délutáni indulásban. De őszintén megmondom, hogy a dokim hétfőn ügyis, az fasza lenne. :lol: A legjobb dátum. :idea:

Maja, nyugi, élvezd. Pont addig ment nehezen az én időm is, amíg ott nem tartottam, ahol most te. Azóta elrepült az idő, és most nagyon tojok. Tudod, legszívesebben várnék márciusig. Dehát egyszer csak ki kell jönnie. :shock: Szóval nyugi. És ne dolgozz most már sokáig. Edd csak azokat a szaloncuki hegyeket. :lol:
vbea
 
 


Ma ketten aludtunk a csajossal, mert apa beteg, így leűzte magát a földre, hogy meg ne fertőzzön minket. Hát nem semmi, hogy mennyit képes Lili mocorogni, ha van helye. Egész éjjel szedtem az ágy külkönböző sarkaiból össze. De a legújabb szokása pár napja: ha felébred, nem bőg, hanem elkezd bökdösni, hogy "mama' és cuppog. :lol: Így kér inni. Kinézte a reggelit a szánkból (nálatok is van már az a kivert kutya-tekintet? :lol: :lol: )úgyhogy már evett pulykasonkát meg sajtot is. Persze előtte húzott be egy tányér 7gabonást, de a felnőtt kaja mégis más. :lol:
Olyan gyorsan nő a két metszőfoga, már simán látszik, ha nevet. Tök édi, van közte egy akkora rés. :lol: :lol:

KépKép
pedina
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek még ma is voltak látogatóink. :shock: Már "csak" két család van aki még nem jött el, de ígérték. Az anyósnak már szóltak, hogy nem felejtették el! :? Ne is kapkodjanak! :wink:

Edina, Lili is mindig úgy nézi amikor eszünk,olyan nehéz megállni,hogy ne adjak neki valamit!
Hú,tegnap, hogy ette az őszibarackos krumplit!!! Alíg győztem adni neki!

Délelőtt itt volt anyu nálunk. Persze rögtön csinálni akart valami hasznosat,de nem engedtem neki. Mondtam neki, hogy játszon Lilivel,mert utána meg megint mondja nekem telefonba, hogy mennyire hiányzik neki!!! :wink:
Az anyósnak is meg neki is a kedvenc beszólása mostanában: "jaj, ott ne hagyd ezt a gyereket egyedül sehol!" Még jó,hogy mondták, eszembe sem jutott volna vigyázni rá!!!! :shock: :roll:

KépKép
editmaci
 
 


Hello!
Nekünk is van olyan, aki még nem ért ide babalátogatóba. :? Meg olyan is van, akit azóta se értek, hogy minek jött. 8)
Lili egyre több kaját kóstolgat.
Igen, ezek a felesleges mondatok. a Kedvencem a "hazaértél?". Anyám is tegnap: jaj, nem tudok menni segíteni Lilit megetetni, mert elkezdtem sütni a fasírtot. :shock: Mondtam neki, hogy amúgy máskor szólok a szomszédnak, hogy jöjjön gyereket etetni, egyedül még sose próbáltam. :? Nem tudom miért szilárd meggyőződésük, hogy mi abszolúte hülyék vagyunk, és mindent szóvá kel tenni.

KépKép
pedina
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek Lili tiszta anyás lett! :shock: Eddig mióta megszületett mindig Imi altatta délután, este, meg amikor itthon volt. Most néhány napja sír az ölében, :cry: sehogy sem alszik el, ha én meg átveszem tőle néhány perc alatt elalszik! :roll: :shock:

Edina, rágcsálja már Lili a kajákat? Kinézi a szátokból a falatot, ugye??? :oops: :lol:
Én ma kóstoltattam Lilivel a sütőtöklevet, egész szépen csűszott neki. Holnap lehet, hogy megpróbálom pürében adni neki. :roll:
A céklát, hogy kell adni? A főtt céklát csak le kell turmixolni krumplival?

KépKép
editmaci
 
 


Vannak ilyen korszakok, Edit, majd elmúlik. :wink:
Lili mindent megkóstolna, kis túlzással hagyom is neki.Gyakorlatilag azt mondják, hogy 1 évesen egye azt, amit a szülők, akkor nekünk már nincs sok idő a szoktatásra. :wink: De amit neki csinálok, az inkább a szokásos repertoár.
A céklát csak főzni kell, meg krumplival turmixolni.
Eni egyben van még, csak átköltöztek tegnap, és a netet csak holnap kötik át nekik.

KépKép
pedina
 
 


Hello Csajosok és Babák!
Gondoltam, szólok, hogy minden rendben. Benit tényleg nem érdekli nemhogy az orkán, a hideg-melegfront, de a költözés sem... :shock: Én megéreztem, azt hittem, ottmaradok. Mert ugye szüleim előzetes elképzelése ellenére csak részt vesz az ember, fogja-viszi, mégha a mosógép nem is az én feladatom. :D De most már minden ok. Kis rumli van még, de jelentem, nincsenek dobozaink, zsákjaink. Hisz lehoztak egy kört a fiúk, mi meg kirámoltunk anyámmal... most a régi lakásban vagyunk. Itt a kábel. :lol: Meg még hátramaradt virág, ilyesmi. Pont erre nincs szükségünk.
Nos, a cél; upc áthelyezi a kábeleket holnap délelőtt, utána jók vagyunk egy szülésre. :mrgreen:
Csók!
vbea
 
 


Sziasztok!
Eni, hogy vagy? Kipihented a költözést? Remélem nálatok gyorsabb a upc, mint itt nálunk. Eddig még minden költözésünk alkalmával velük volt csak gond. Persze inkább Iminek, mert neki 1 nap internet nélkül elég fájdalmas tud lenni.
Most akar szolgáltatót váltani, mert neki kevés ez a forgalom, amit a upc biztosít! :roll: :shock:

Itt nagy szél volt tegnap este, de Lili most egész jól aludt, fél 6-kor ébredt először egy kis teára! :lol:
Most a legűjabb szokása, hogy mind a két kezét emeli a magasba. :roll: Olyan mint Superman. :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: Ja, meg ahogy emeli a fenekét, nem előre halad, hanem hátra! :shock:

KépKép
editmaci
 
 


Edit! A tolatás után csak pár lépés a mászás :lol: . Nem azért emeli a kezét, hogy vedd fel? :idea:
Az én Lilim napok óta szinte csak áll, tegnap óta meg kotor a motorral. :lol: Szerintem lassan elindul :? Tegnap este fél 10-ig ment a viháncolás, utána 15 perc hiszti, és csak úgy aludt el. Közben úgy összefosta magát, hogy mentünk megint fürdeni.
Szerencsére az uram nem az a fajta informatikus, aki itthon is csak a gépet b*zerálja, ő inkább beleun napi 8-10 órában a munkahelyén, úgyhogy szinte csak az enyém az itthoni gép. :lol:

KépKép
pedina
 
 


Ha azt akarja, hogy vegyük fel, akkor emeli a kezét, meg még szét is tárja. Nagyon drága olyankor, nem nagyon lehet ellenállni neki! :roll: :shock:
Ez csak olyan játék közbeni emelgetés. :lol:

Tegnap este Lilit is átvittük magunkhoz egy kicsit, mert még nekem sem akart aludni. :wink: Aztán ott üldögélt egy kicsit, beszélt a tévének egy sort, és szinte beleájult az ölembe. :)

Imi sajna a munkahelyén nem számítógépezik, így neki marad az itthoni. Mindíg talál valamit, amire pont szüksége van, és le kell tölteni, ki kell próbálni. :? ( program, film, stb) Most egy hét alatt kb. a 3. tűzfalat rakja fel, de egyik sem az igazi. :roll: :idea: Mondjuk egyet én utáltam nagyon, mert minden egyes kattintásra megkérdezte, hogy engedélyezem-e, biztosan meg akarom-e nyitni az adott oldalt, stb. Olyan utálatos volt. :evil:

KépKép
editmaci
 
 


Na, azzal nálunk sincs gond... Programokat mindig hoz rá, mire egyet megszoktam, letörli, és tesz fel egy másikat, ami szerinte ugyanolyan, csak jobb. :? De 3 éve könyörgök neki egy rohadt Photoshopért, az még mindig nincs. :roll:
Eni!!! A megyeiben megint dugó van a szülészeten..... :wink: :wink: Meg a front is jön ezerrel. Lilit megkérdeztem (hátha van valami belső infoja), hogy hol van Beni? Mire széttárta a kezét, a "nincs", "nem tudom" mozdulattal. :lol: :lol: Ezt általában a "hová dugtad a telefonom?" , hol a távirányító? kérdésekre szoktam kapni. :lol:
Persze többniyre a játékok között találom meg. Szilveszterkor a barátnőméknél kb. 1 órán át kerestük a távirányítót, mert a gyerekzár miatt nem tudtunk csatornát váltani a tévén :mrgreen: , a kikapcsoláshoz kell ugye a távirányító. A végén a játékházban, a játékkonyha játékfazekának belsejében találtuk meg, de persze a gyerekeknek fogalmnuk sem volt hogy került oda. :lol: :lol:

KépKép
pedina
 
 


Sziasztok. Na, át vagyok kötve. :lol: A srácok csak pislogtak, mekkora vagyok, gyorsan végeztek is 10 perc alatt, nehogy nekik kelljen már bevinni a kórházba. A költözésből annyit érzek, hogy eszméletlen módon elkezdtem most már puffadni-vizesedni (vérnyomás változatlanul jó). Ma a boltos néni azt mondta, hogy most már tuti szülök, mert olyan fejem van... :? Persze, ha így haladunk, ebből ma sem lesz szülés... :shock: Pedig kedvenc dokim az ügyeletes. :arrow:

Edit, Lilinek ezek a mozgásformák szerintem egyértelmű változást készítenek elő. Ediék Lilije is így csinálta. :wink:

Edim, Lili sem tudja, hol marad Beni? Mondtam én, hogy nem az a gyerek, akinek bármit is meghatározhatunk... :roll:
vbea
 
 


Olyan fejed van? :?: :shock: Ez jó :!: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

Nálunk most a legújabb sóhaj: "több memória kellene ebbe a gépbe :!: :!: :!: ! De miért? Mert az ÉN levelezőprogramom lefoglalja a gép memóriáját! Na, persze!

KépKép
editmaci
 
 


Hali!
Látom, Eni még egyben vagy, látod lemet a költözés simán. Szurkoltam. Persze jó volt, hogy nem kellet messzire menni. Mi Sajóvámosról költöztünk ide vissza, ott anyámnál voltunk, de a házat eladta, ez a lakás nekünk meg csak ki volt adva albérletbe. Szerencsére csak irodának használták, nem lakták le, így csak fedteni kellett, ja meg a fürdőt csináltuk még meg. Amikor költöztünk csak a gyerekszobában volt rend... ez volt a lényeg.

Nálunk még mindig 3 fog van, csak meresztem a szemem hogy milyen rekordok vannak itt... egy hét alatt ennyi fog... de jó, hamar letudjátok.

Időm nem nagyon van, Zsombor ezerrel kotor-áll-mászik, mi lesz, ha elindul.... :shock:

Edina, te már adsz kenyeret Lilinek? Tanácsodáson kérdezték tőlem, na meg, hogy adok-e joghurtot :?: :?: Az utóbbit még nem mertem. Ti hogy vagytok vele?

Nálunk az ember nagy számítógép fejlesztő-buherátor, néha már az agyamra megy. Mindig kitalál vmit.
Nekünk van photoshop CS2, csak időm nincs már rá, pedig nagyon jó. Pedig könyvet is vettem hozzá, mert nagyon érdekel(ne).

Zsomor is sokáig tolatott, aztán megindult előre, először mint a hernyó úgy haladt.

KépKép
sz.szilvia
 
 


Szilvi, jólesik az együttérzés. Amúgy valamire nagyon jó, hogy "semmi" nem indítja be Benit. Így folyamatosan azt érzem, hogy menőkém támad. Két hete még nagyon tojtam, hogy "jaj, még ne!". De most egyrészt túlvagyunk mindenen, ami miatt időt kértünk Benitől, másrészt valóban egyre nehezebb, szeretnék túllenni rajta. :wink: Aztán pedig biztos jövök nektek sírni, hogy de jó lenne még egyszer! Egyelőre ezt még nem gondolom... :idea:
vbea
 
 


Eni, hol fogsz szülni? Kinél?
Én az epidurált nagyon ajánlom.

Nem lesz könnyű majd (nem akarlak ijesztegtni), ha majd úgy érzed már nem bírod tovább, gondolj ránk, meríts erőt belőlünk. A párod bent lesz veled? Szülésnél nekem bent volt. Én megmondom őszintén már a vége felé (nelem nagyon nehezen jött ki Zsombor, a dokim is rásegített, mert kezdtem beödémásodni) szóval már mondogattam is hogy nem bírom, de azt járt a fejemben, hogy legszívesebben hazamennék... :lol: :lol:
De aztán mikor odafektették a hasamra az semmihez nem hasonlítható érzés. Majd meglátod. Kis cukorfalatok. Én úgy imádom ahogy ökölbe van szorítva a kezük. Soha nem fogom elfelejteni, amikor Zsombor szopizott , szeme csukva, két pici keze ökölbe a mellkasánál.

Tényleg, merre laktok Eni?

KépKép
sz.szilvia
 
 


Szilvi!
A történet egy kissé érdekes, én Bp-en lakom a 13. kerületben, de mai napig Miskolchoz köt a legtöbb dolog. Pl család. :D Egyébként a Kútvölgyi kórházban fogok szülni. EDÁ-val biztos nem élhetek, mert nem vagyok megfelelő alany, na meg említett kórházban nem is annyira kultiválják, legyen annyi elég, hogy amúgyis kissé bonyolult lenne az igénylése. :? Mindegy, nagyon sok minden mással fognak segíteni. Elejétől kezdve úgy készülünk, hogy férjem is benn lesz, legfeljebb ha nem bírja, kimegy. De nem hiszem, hogy locsolni kéne, tud ő tököslegény lenni. :lol: Szerintem is nagy pillanat lesz. Tulajdonképpen inkább izginek érzem, mint félelmetesnek. Valóban, izgatott vagyok! Szeretnék már ott lenni, odatenni magam, és csinálni. Így vagy úgy. :D Köszönöm, rendi vagy. :idea:
vbea
 
 


Hajrá Eni!!!!! :lol: :lol: :lol:

KépKép
editmaci
 
 


Szilvi! Lili már kóstolgat kiflit, zsömlét - mondtam volna ma 5 óráig. :lol: Mert ma vásárlás közben a Corában kiverte a palávert a bagettért, úgyhogy egy jó darabot megeszegetett belőle (bio minibagett) mire a pértünk. :lol: Úgyhogy azt kell, hogy mondjam: igen, eszik. :lol: :lol: :lol:
Joghurtot még nem adtam neki, de a kukából már kipecázta egyszer a tejfölöspoharat, és mire észrevettem, ki is volt vele kenve. :lol:
Eni, veled, tudod.
Nekem az emlékezetes pillanat, amikor Lili feküdt mellettem a "kiságyban" másnap, és jól megnézett magának. :cry: :lol: :cry: :lol:

KépKép
pedina
 
 


Sziasztok!

Lili tegnap délután kihagyta az alvást. Délelőtt aludt majdnam 2,5 órát, és úgy gondolta, hogy neki ez estig elég is! :roll: Pedig még olyan 5 körül szokott aludni egy órácskát, de tegnap sehogy sem tudtuk rávenni. :wink: Persze fürdés előtt már tök nyűgös volt, alíg bírta kivárni, míg elkészítem neki a tápszert. El is aludt rögtön utána, éjszaka is egyszer ébredt fel, de csak a cumit adtam neki oda. :wink:
Viszont ma reggel már 6-kor :!: :!: :!: hallottam, hogy beszél a kiságyban. Nem tudtam visszaaltatni, játszottunk egy kicsit, megreggelizett, most meg magától elaludt a kiságyban, amíg én felöltöztem. :shock: :lol:

Tegnap voltunk tápszert íratni a dokinéninél. Már csak 1 doboz HA tápszert írt fel, mivel a héten betölti a 6 hónapot. Eddig olyan 1400 ft. körül volt egy dobozzal. Most tudjátok mennyit fizettem érte? Több mint 2100 ft-ot!! :twisted: :twisted: :twisted:
Ha ez elfogyott utána mehet neki a sima 2-es tápszer. Azt nem is írta fel, mert azt mondta bárhol megvehetem.(drogéria, Tesco, Cora, stb.) :roll: :shock: Vettünk egy dobozzal a dm-ben, megkérdeztem a gyógyszertárban, hogy ott mennyi, 200 ft-tal drágább volt! :x

Edina, Szilvi, ti a 3. étkezést mikor cseréltétek le másra? Lili most kb. 2,5 hete kap főzeléket ebédre. És a délutáni kaja az mi? Főzelék vagy gyümölcs, tejpép? Nekem a védőnő a főzeléket mondta, a dokinőt meg tegnap elfelejtettem megkérdezni. Csak én valahogy jobban el tudom képzelni délután is a tejpépet vagy a gyümit uzsonnára mint a főzit. :roll:

KépKép
editmaci
 
 


Hogy-hogy nem írja fel a HA-t?! :twisted: :twisted: :twisted: Lili 10 hónapos múlt, és még mindig felírja neki a miénk. Sőt, ha jól emlékszem, azt mondta, hogy 2 éves koráig teszi... :shock: :shock: :shock: Na, pont ma megyek tanácsadásra, majd rákérdezek. Persze, sokkal drágább a sima táp, mint a receptre felírt HA. Nekem a védőnő azzal próbált érvelni, hogy nem kell már a gyereknek a HA táp, hogy a sima olcsóbb. Direkt megnéztem: 2000 Ft alatt nincs. :shock: A múltkor 2 táp, 2 pép (HA) és 2 Sinlac volt felírva, 5500 FT-ot fizettem.
Hú, hogy mikor evett Lili 3-szor?, na erre nem tudok válaszolni.. :oops:Nálunk sokáig úgy ment, hogy tízóraira meg uzsonnára kapott mást (gyümölcs többnyire), főétkezések szopik voltak. Utána kapott ebédre főzeléket, majd vacsira kapott tejpépet és még volt utána szopi. A reggeli meg a hónap elejéig szopi volt. Az anyatejes gyerekeknél úgy van, hogy 4-6 hét váltuk ki egy szopit kajával, gondolom tápnál is hasonló, nem? Mondjuk nekem is azt mondta a védőnő, hogy estére adjak neki főzeléket, meg elvileg őket estére - velünk ellentétben - meg kell tömni. :shock:
Ettől függetlenül én soha nem adtam neki vacsira főzeléket. Most is tápot eszik este.

KépKép
pedina
 
 


Mivel mi Nestlé HA tápot kaptunk, 2-ből is olyat vettem. Van a sima, az 1999.- akciósan, az Aktív amiben van valami probiotikum( ezt javasolta a dokinő) 2499.- volt! De a többi is olyan 2000 ft. körül mozog, de inkább több. :cry: :cry: :cry:

Egyébként azzal érvelt a doktornő, hogy mivel nem volt semmitől allergiás reakciója azért mehet neki a sima táp. Persze azt mondta, hogy úgy próbáljuk ki, hogy még van a HA-ból is, hátha..... :roll: :shock: :?

KépKép
editmaci
 
 


Halihó! Persze egyben. De most teljesen el vagyok olvadva. Nemrég érkeztünk haza a kórházból. Igazából az a lényeg, hogy a baba nagyon jól van, és amíg ez így zajlik, izgalomra semmi ok. :wink: Nekem ez öröm, hogy nem lassult-gyorsult a szívverése, nagyon nyugiban van. :!: Megnéztem egy babát, aki pénteken született. Meg kellett zabálni. Kis törpike. Nagyon édi. A végén megszülök ettől... :roll: De most már mindenki "beelőzött", akivel együtt terveztük a szülést. :lol:

Edit, nekem azt mondta a védőnéni, hogy nagyon körültekintően fogjuk hozzátáplálni a gyerkőcöt, és ha tápszer kell, szigorúan HA, mivel én is tele vagyok (leginkább) ételallergiával. Ha jól emlékszem, te is allergiás vagy, nem? Ilyen alapon is járhatna nektek a HA sokkal tovább. :shock:
vbea
 
 


Én is nagyon lassú vagyok az új ételek bevezetésével, inkább várok pluszba 2-3 napot, mielőtt valami új dolgot adnék neki! eddig szerencsére mindent elfogadott, és semmitől nem volt neki reakció! Bár a java, még most jön: cékla, sóska, spenót! :x Kiváncsi vagyok, ezekhez mit fog szólni.
Egyébként, igen, én is hajlamos vagyok az allergiára, a fémtől biztosan kipattogok, ételtől szerencsére nem. :wink:

KépKép
editmaci
 
 


Edit, Lili ezeket összesen egyszer ette... :oops: Nem szereti. :lol: :lol: Már egyáltalán nem szopizik?

KépKép
pedina
 
 


Nem, már egyáltalán nincs tejcsim. :cry: :cry: :cry: 3x kap tápszert; tízóraira gyümi, ebédre pedig főzelék. :roll:

KépKép
editmaci
 
 


Edit, délben is kap még plusszba tápszert? Vagy délutánra? Ha délben megeszik annyi főzit mint tápszert, a tápszert elhagyhatod, ebéd közben adj neki vizet, hogy jobban csússzon a kajcsi. Ha délután eszik még tápszert azt simán lecserélheted tejpépre. És akkor marad már csak a reggeli-esti tápszer. Nálunk legalább is így volt. Tízóraira gyümi, a déli és délutáni kajcsi között szoktam adni neki a gyümilevet.
Nekem Zsombor szereti a céklát, sóskát is. Jó ötlet, ha a sóskába majd még raksz banánt is.

Jaaaaa, most hallottam, hogy bölcsibe nem adnak csak 3 hetente sóskát, mert állítólag vesekövet okoz. :?: :?:
Mondjuk fasza, mert mióta Zsombornál bevezettem a sóskát Ő hetente kapta a vastartalma miatt.Az jó pár hónap.
:shock: És a babot, lencsét sem lehet csak 3 hetente. Azt nemtom miért.

Edit, lassan kezdhetitek a husit is.

Nekem se írtak fel HA-t 6 hó után.

KépKép
sz.szilvia
 
 


Most hívott az uram: Barcikán szakad a hó, minden hófehér. :lol: Eni...MOndtam, hogy két dolgot vár a gyerek: azt, hogy vízöntő legyen, és hogy tökig érő hó, hogy ne zaklassák a vidéki rokonok az édes harmást. :lol: :lol: :lol:
Az én csajosom ma tiszta zsizsa, egyfolytában ölben akar lenni és hiszti a köbön. Ja, enni se akar. Fél órája üldözöm egy mangóval, amit a kezébe adok, azzal is engem etet. :lol:

KépKép
pedina
 
 


Szerintem mint minden másnál, itt is úgy van, hogy ahány doki, annyiféleképpen csinálja! :shock:

Délben, már nem kap tápszert, mert megeszik egy egész adag főzeléket! Lehet, hogy néhányszor befogom neki iktatni a délutáni tejpépet. A rizseset kóstotattam vele, az nagyon bejött neki! :lol: Hát, még ha egy kis gyümit is raknék bele neki! :D

Szilvi, én is úgy tudom, hogy sóskát hetente 1x lehet adni. Azért te még nem csak sóskát adsz Zsombinak, hanem krumlival dúsítod, nem? A nagyobb rész a krumpli. Én nem hiszem, hogy heti 1x ártalmas lehet.
Szerintem a hüvelyeseket azért kell ritkábban, mert azoknak nagyon magas a rosttartalmuk, sokkal nehezebb emészteni, és nagyon puffasztanak!

MÁS: Tudom, hogy ilyenkor ez a normális idő, de én most úgy eltekintenék a nagy minuszoktól. Most is tök sz@r idő van kint, és nekem ez már olyan hideg. Állítólag néhány nap múlva igen nagy mínuszok jönnek!! :cry: :? :(

KépKép
editmaci
 
 


Na, igen. Megszoktuk már, hogy minden doki és minden védőnő mást mond. :lol: :lol: A mi dokinénink az az óvatos fajta. :wink: Meg utána gondoltam bele, hogy Lili 8,5 hónapos korában kapott először tápot, tahát 2 hónapja issza, lehet, hogy rögtön nem akarta levágni egy simával, ha addig anyatejes volt, de az sem kizárt, hogy most már Lilit is nagynak minősítik a HA táphoz. :lol: Van egy Samu haverunk, aki ugyanazna hagyta abba a szopit, mint Lili :lol: :lol:, és neki egyáltalán nem írt tápot a dokijuk. :wink:
Én szeretem a telet. Jobban mint ezt a latyakos sz*rt. Csak a gyereket levinni egy fél órás tortúra, mire felöltöztetem leizzadok, ő meg kiordítja a belét. :?

KépKép
pedina
 
 


Ja, Samu és Lili egyidősek.

KépKép
pedina
 
 


A szép fehér telet én is szeretem, de már alíg várom, hogy Lilit ne kelljen ennyire beöltöztetni, mert minden egyes elindulásnak ordítás a vége. :cry:

Egy napon is születtek? Akkor ő mit kap a táp helyett? Tejpépet?

KépKép
editmaci
 
 


Rizstejet kap meg tejpépet. Ill. ő már szó szerint mindent eszik. Amúgy 3 héttel idősebb Lilinél.

KépKép
pedina
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?