Új privát üzeneted érkezett!

Helló!
Délután megint dokinál voltunk, mert Lilinek ment a hasa délelőtt. Igaz csak kétszer, de mivel ilyet még nem produkált gondoltam megmutatom a dokinak. Persze helyettesítés volt. ( Eddig kétszer mentünk, soha nem a dokinőnk volt. :evil: ) Azért megvizsgálta rendesen, azt mondta már teljesen negatív a torka, tüdeje is, a hasmenés meg lehet még az előző betegség maradványa. :roll: :shock:

Eni, elefántlábak? Vigasztaljon a tudat, hogy amint Beni megérkezik újra ráismerhetsz saját bokáidra! :lol: Én nyáron alíg találtam a lábaimra megfelelő lábbelit, gondolom neked sem egyszerű. :shock:

A sterilizáló folyadékban annyi jó, hogy csak egy fél órát kell benne áztatni a dolgokat, és azt hiszem az oldat még 24 óráig felhasználható utána. :roll:

KépKép
editmaci
 
 


Sziasztok!

Én tényleg aludtam ma. Egy jó nagyot. :lol:
Ma reggel voltunk tanácsadáson és a szülésznö nagyon fáradtnak, fehérnek talált, ugyhogy vettek vért. Szerencsére mindnen rendben volt. :wink: Úgy látszik alapból nézek mostanában így ki.

Azt hiszem ez a sterilizáló folyadék lesz nálam a nyertes. Jól hangzik.

Eni, elefántlábak? Te jó ég mi vár még rám? Már most is néha úgy ki vagyok pukkanva.

Edit, remélem Lili jobban lesz.

Kép
gabcsi76
 
 


Kép

Ez lenne a sterilizátor folyadék? Hágy milis kiszerelésben van? Egy üzletben sem tudtam megtalálni, lehet, hogy otthon kellesz beszereznem.
Úgy látszik itt mindenki ezt az elektromos izét veszi és nincs kereslet rá.

Kép
gabcsi76
 
 

 
 

Igen, ez az. 1 literes kiszerelésben lehet kapni.
Én láttam már a Corában, Intersparban is. Mi azt hiszem a Tégelben vettük.

Lili zenét hallgat:
Kép

KépKép
editmaci
 
 


Gabcsi! Igen, ez az. Nem túl drága cucc, azt hiszem, ezervalahányszáz forint. Egy literes, és egy fél kupaknyi kell egy liter vízhez. Jó sokáig elég lesz tuti. Még tervezel hazajövetelt szülés előtt?

Jó, hogy nincs semmi baj. De a falfehérséggel vigyázz. Lehet, hogy ingadozik a vérnyomásod. Néha én is az ájulás szélén éreztem magam. :?
vbea
 
 


Sziasztok!

Na, ma elmaradt a torna, mert csak én voltam, a többiek elmentek 4D-uh-ra. Úgyhogy megbocsájtható :D Bár legalább kimozdultam a lakásból...

Egész délelőtt takarítottam, mindenhol koszt látok! Borzalmas! Holnap bemegyek a munkahelyemre, és már előre fáj a szívem, hogy ezidő alatt kitakaríthatnám a konyhát...Ez beteges???? És egyre rosszabb lesz!

Ma fényképeztem, mert volt a védőnő, és elcsodálkozozz hogy mekkora hasam van. Hát igen eléggé gigászi. Lehet hogy azért mert csak 158 magas vagyok? Nemtom :shock:

Kép
gnocci
 
 


A képet majd később, az újrapakolt gépen nincs képmahináló-még :(

Kép
gnocci
 
 


Maja, kérjük a képet!!! Hajrá...
A takarítás pedig igen, BETEGES. De nyugodj meg, ugyanezt csináltam. Ha nem fájna, még mindig csinálnám, most már csak távirányítom a férjet... :lol:
vbea
 
 


Sziasztok!

Eni, a bálnalábak hamarosan elmúlnak :) :) Ez tuti! Bár én nem vagyok mérvadó. Szülés előtt 2 héttel kezdtem vizesedni, de az sem volt vészes.

Maja! Remélem megdícsért a gyógytornász, amiért te legalább elmentél tornára! :) Ennyit takarítani :?: :?: :?: :?: Bár addig csináld, amíg van hozzá erőd, és va rá lehetőséged. Szülés után néhány hétig úgyis csak szoptatástól szoptatásig ér majd a napi tennivalód. :)

Zsomborka kicsit meg van még fázva, szívjuk az orrát, amit természetesen végigüvölt. Az alattunk lakó meg tuti szetnségel, hogy mit csinálunk már megint a gyerekkel! Egyszer tuti még a rendőröket is ránkuszítják, hogy kínozzuk a gyereket.
Ma először evett Zsombi céklát! Nagyon ízlett neki, de sajna keveset vettem elő a fagyóból. és kevés krumplit főztem hozzá, mert 2-2.5 óra múlva benyomott egy üveg barackpürét szinlakkal. :oops: 8)
Jövő héten már 7 hós lesz :!: :!: :!:

Sterilizálás. Én úgy tudom, hogy 6 hós korig kell sterilizálni, meg forralt vizet adni. Utána elég a babavíz, és a forró vizes mosogatás. Na jó, persze nem a mi szivacsunkkal.

Puszi!

K

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Sziasztok!

Lilinek tegnap óta nem ment a hasa, ma reggel is megette az egész adag tápszert, remélem már marad is így. Este fél 9-től ma reggel
fél 9-ig aludt, egyszer kellett teát adnom neki, olyan 3 óra körül.
Most itt ül a kis foteljában, és hangosan olvas a könyvéből. :lol:
Úgy tudja mondani. :D
Most a legújabb tudománya, hogy ha húzzuk fel ülő helyzetbe, akkor löki fel magát állásba. :roll: Olyan büszkén nézeget körbe,amikor áll, azt hiszem nemsoká magától is rá fog jönni a technikára. :shock: Mondtam is Iminek, hogy rakjuk lentebb neki már a kiságyat. :wink:
Jobb félni, mint megijedni! :idea:

Orsi, BOLDOG NÉVNAPOT Marcinak! Lili sok puszit küld neki:

Kép

KépKép
editmaci
 
 


Helló!

Na, ez volt a 11.héten

Kép 11.héten

Kép
gnocci
 
 


Kép


Kép

ez pedig most, a 22.héten :D

Kép
gnocci
 
 


Szóval szerintem kicsit nagy a hasam...
Igen, a gyógytornász megdícsért, meg elnézést kért, de hát tudom hogy ez nem rajta múlt :D

Most megyek délután a terhestanfolyamra, ez az utolsó. És meghallgatom a 4D-uh-s beszámolókat! már nagyon kíváncsi vagyok!

Marci nap van? Akkor Bolgog Első Névnapot kívánok én is!!!

Kép
gnocci
 
 


Maja, irigylem a pocidat :lol: Nagyon helyes :lol:

Boldog névnapot Marci-babának! :D

Edit, Lili már nagyon felnőttes: zenét hallgat, olvas :wink: Mik a kedvencei? (Ding-Dong Bandin kívül?) :lol:
mara80
 
 


Maja, tök jól nézel ki!!! Nincs olyan, hogy nagy has, meg kis has. Dokim szerint a babák eltérő módon fejlődnek a méhen belül, vagyis van olyan, amelyik az elején nő nagyot, van, aki a végén. Ez semmit nem jelent arra nézve, hogy mekkora lesz Bálint. :wink: Amikor egyszer panaszkodtam (így a 20. hét körül) a dokinak, hogy nekem van a legnagyobb hasam, pedig Beni még pici, akkor annyit válaszolt, hogy a férjemnek is nagyobb hasa van, mint neki, pedig fiatalabb. :shock: :shock: :shock: Ilyen pasi.

Nekem napok óta úgy duzzad a bal boka-lábfej rész, hogy komolyan elkezdtem aggódni. Felhívtam dokit, aki szerint nem kell ijedezni, amíg nem feketedik, és nem esnek le az ujjaim. :wink: Mindez igazából arra utal szerintem, hogy tényleg közeleg az időm. Ma éjszaka már rendszeres görcsöket éreztem, de valahogy mindig elmúlt, ha sikerült visszaaludnom. :roll:

Végezetül találtam én is egy pont 22. hetit. :wink: Kép 22. hét Benivel
vbea
 
 


Mara, azon a képpen épp baba-zenét hallgatott, de Imi minél hamarabb meg akarja vele ismertetni pl. az AC/DC-t is. :shock: :shock: :shock:

ilyen amikor lazul:
Kép

KépKép
editmaci
 
 


Maja, nekem is annak idején azt mondta a doki, hogy nem kell senkihez hasonlítgatnom a hasam, mert eltérően fejlődnek, nőnek a babák. :roll: Van akin már a 6 hetes terheség is látszik, van akin még az 5 hónapos sem. Nekem is elég nagy volt a pocakom, de nálunk várható is volt, hogy Lili nem lesz pici baba. :oops: Be is jött. A barátnőmnek is nagy volt a pocija-magához képest, és "csak" 3100 gr-mal született a lánya. Ami nekem lehet, hogy csak azért tűnik kevésnek, mert Lili 4100 gr-osan is olyan pici volt. :roll: :oops: :shock:

KépKép
editmaci
 
 


Sziasztok,

Szupik a képek!!!!! :lol: :lol:

Egyébként én is egyetértek a has dologgal. Mindenkinél más és más. A várakozóban mellettem ült egy kismama, aki már a 32 hétben járt és kisebb hasa volt mint nekem. Lehet, hogy inkább akkor aggódnék.
De ugyanez vonatkozik a kilókra: mindenkinél más és más. Van akinél 13 kilo sok, de van akinél 18kg normális. Ez annyi mindentöl függ.

Egyébként a vérnyomásom rendben, meg a vasam is. A lábaim kezdenek ólom nehézségüek lenni. Ez egy kicsit aggaszt, mert még korainak tartom. Nálam a takarítás megszünt, bár ez azért van, mert alig vagyok itthon. Mire hazaérek lefáradok és csak heverek. Épp azon gondolkoztam, hogy az önkéntes munkámat a kutyamenhelyen már vissza kéne mondanom. De annyira élvezem, meg a sétálás jót is tesz.
Na meg ugye ott van mellette a rendes munka. Lehet, hogy lassitanom kéne az irammal.

Eni, pihenj sokat, bár gondolom már az sem kényelmes...... :roll: Nem is tudom, mit kívánjak neked. :oops:

Kriszti, a cékla jó.... nagyon szeretem. Nem lett töle Zsombi ruhája piros. :lol: :lol:


Boldog szülinapot Marcinak!!!! Kép

Kép
gabcsi76
 
 


Orsi, Marci-bébit Isten éltesse névnapján!

Gabi, a ruhája nem lett piros, szerencsére, de úgy nézett ki kaja közben, mintha kirúzsozta volna magát! :) :) :) És a kakija is szép piros lett!!! :)

Maja, aki sovány, azon nagyon hamar meglátszik a pocak, ezt bizonyítja a 11 hetes fotód is. Nekem alig látszott még a 16. héten is, hogy van valami, viszont a 23. heti már brutál volt,, akkor nőtt óriásit. És tényleg időnként kevesebbet nő, aztán óriásit. De ez így van jól. :)

K

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Sziasztok!

Örülök hogy ti azt mondjátok a has mérte nem számit! Eddig mindenki azzal riogatott, hogy a 9. hónapban akkora hasam lesz hogy csak na...

Gabi!
Ma beszéltem a kismamával aki 4D-n volt. Az első percekben készítették a "sárga" képeket (ez a színes...), melyből 5 vagy 7 került mentésre a cd-n. Azán jött a fekete fehér mozgókép. Összesen 45 percnyi anyag+ a képek-9000 Ft. Ha a baba úgy fekszik hogy jóformán nem látszik semmi akkor 4000. Ez ha a Semmelweisben esik meg, ott visszahívnak. A Szentpéteriben pedig szó nélkül elveszik a pénzt-ezt ma mondta egy egyik kismama, hogy ők csak a lábát nézték 10 ezerért. Szóval ezek az idei tarifák.

Nekem a vasam kezd lecsökkenni :( Most mézes csalánteát és kivit eszem, meg céklát szerzek holnap. Jobb ötletem nincs...Illetve a rágótabletta. Még 3 hét a következő vizsgálatig, úgyhogy majd megmondják mit szedjek.
Na már nemsoká itt van Gergő, és adhatom át a gépet..

Kép
gnocci
 
 


Hali!

Köszönjük a köszöntéseket!

Marci kapott egy gyerekülést, egy halászgatyát és egy ing-mellény-nadrág szettet. Meg a szokásos dolgokat. Bébikaja, ital, pelenka, popsitörlő stb... Nem akartam neki játékot venni, mert még nem is játszik a többivel sem. Tegnap megfordult. Ő egyszerre jött rá a hátról-hasra és hasról-hátra forgásnak. Még mindig utál hason lenni, csak maga a forgás része jön be neki. Röhög közben. Tegnap már tök piros volt és izzadt, de azért csinálta.

Ma kiváltottuk a hippes csomit is. Nekünk egy bébikaja volt benne ( banán-őszibarack 125g) egy bébiital ( kecskeméti őszibarack-sárgabarack) egy kanál és egy póló. Ja, meg egy tejpép minta és egy kocsira való matrica.

Doki szerint vissza kellene fognom a gyümölcsöket és a sós főzelékek felé kellene menni. Marci nem úgy gondolja. Majd próbálom neki fokozatosan csökkenteni a gyümit a kajákban. Nekünk nem írt fel Sinlacot. Azt mondta ugyan az, mint a tejpép. Nem erősködtem...

Edit, a tápszer fikarcnyit sem olcsóbb. 1442 ft vagy 1447, nem tudom. Szóval marad a kiadás ugyan annyi!

:cry:

Kép
tokajkincse
 
 


Maja, próbálj meg minden héten spenótot, lencsét, magvakat és húst enni. Ezekben sok vas van.

Most lehet,hogy hülyeséget fogok kérdezni, de nekem még egy ismerösöm se volt 4D-s uh-n, ugyhogy nem tudom, hogy mi mi....

Én azt hittem, hogy a cd-re maga a mozgó kép kerül fel vagy csak képek? Hogy kell ezt elkézpelni? Itt a babaneten van egy pár kis film, olyasmi?

Kép
gabcsi76
 
 


Gabcsi, cd-re képeket mentenek, de kérhetsz egy csomó helyen dvd-t is, arra mentik a mozgóképet... :wink: Gabcsi, én sem tudom, mit kívánok. Rettentő izgulok... :shock:

Maja, amit Gabcsi írt, szupi. Amennyiben szereted, egyél sok spenótot. Vagy olajos magvakat, mint a mandula, mogyoró stb. Én most humet-r nevű löttyöt iszok, kicsit borzalmas az íze, de napi 10 ml-t ki lehet bírni. Ebben nyomelemek és ásványi anyagok vannak. Így, a végén már nem akarom vitaminnal tömni magam.
vbea
 
 


Elkezdtem csinálni a kaját és akkor jutott eszembe, hogy egy kérdésedet nem válaszoltam meg, Eni. :D :D

Jövö héten szerdán megyünk haza egy hétre. Utánna már én a szülésig nem megyek, mert egy légitársaság sem visz el, :shock: a kocsi út meg fárasztó lenne. De februárban jönnek a szüleim, anyukám pedit április 17-étöl meghatárazotlan idöre rendezkedik be. :lol: :lol:

Kép
gabcsi76
 
 


Gabcsi, ügyesen megszerveztétek! Hidd el, utána, a 30. hét felé közeledve nem is lenne kedved utazgatni. Viszont azt tök jó, hogy viszonylag gyakran mennek majd a szüleid, és hogy anyukád is melletted lesz a baba születése után. De jó!!! :D
vbea
 
 


Sziasztok!

No akkor spenótos-lencsés napok jönnek. Eddig a bab volt a sláger nálam-zöld,száraz,szemes, zsengés...
Most vettem céklát, annak a levét kipréselem almával. Naponta 1 csésze teával. Nem szeretem annyira, mert sár íze van :(

Ma délelőtt turkálni voltam anyuval, az újgyőrin a Bükk áruhár emeletén.
Eredmények: 1db gyapjú-kasmír szürke szövetkabát/vagy dzseki? (kapucnis) 5 kismamaing és 3 hosszúujjú pamutfelső. 5000 ft. Nem gondoltam volna hogy ingek is vannak. Igaz anyu kinevetett mert ilyen hosszú pánt van és át kell fűzni+ megkötni, én meg nem bírtam vele :D

Muszáj volt értelmes cuccokat vennem, mert most 1,5 hónapig dolgozom. Aztán álgya bugya-abban járok ami van...

Na, készülődöm olaszra. Legalábba könyvet beteszem ha már házim nincs :oops: Lusta voltam :oops:

Kép
gnocci
 
 


Maja, jóformán még terhes is alig voltam, máris vettem két kismama-inget, plusz kaptam egyet... hát, mit mondjak?! Az ingeket felvettem eddig talán 2-2x. Viszont le sem szakadnak rólam a "régi" gönceim. Minden rámjön (pulcsik, felsők), csak kicsit feszülősebb változatban. Hála égnek én ezt jól megúsztam. :D
vbea
 
 


Sziasztok,

Hát nagy mázlim van. Sikerült szert tennem egy Tefal sterilizátor-melegítö kütyüre. 3 ezer pénzért. :lol: :lol:
Igy megoldódott a probléma. Igaz használt, de csak 1 éves.

Már a múltkor akartam kérdezni töletek, hogy nem kell e ez a Raymond Lap által írt Babazene. Ezen az oldalon is reklámozzák. Nekem meg van mind a 3 lemez és MSN-n keresztül hamar átmegy.

Kép
gabcsi76
 
 


Sziasztok!
Egy darabig én is hordtam a régi cuccaimat, de miután elkezdett nőni a pocakom úgy megnyúltak, hogy tényleg, csak kismama felsőknek jók már. :?
Ma amúgy tök szarul vagyok. Valami vírust benyalhattam, mert éjszaka ment a hasam, olyan hányingerem volt, hogy aludni alíg bírtam, ma meg már tiszta takony vagyok. :( :( :(
Öngyógyításba kezdek, meg próbálok pihenni is. Szerencsére Lili engedi.

Neki most az étvágya nem az igazi, keveset eszik. Lehet, hogy a foga miatt?? Egyébként jó kedvű, játszik, aludt éjszaka is. Na, majd meglátjuk. ha több napig nem fog enni majd megmutatom a doktornőnek. Igaz hétfőn vizsgálták, akkor minden oké volt. :wink:

Mi tegnapelőtt Lilinek turiztunk olyan szupi kis ruhákat. Olyan szépek voltak most. :lol:

KépKép
editmaci
 
 


Nekünk van Babazenénk, köszi.
Szerintem tök jók, Lili szokta hallgatni. :lol: :lol: :lol:

KépKép
editmaci
 
 


Na, megjártam az olaszt-hát inkább nem ecsetelem....

Hú, én úgy dagadok mint állat. Egy nadrág sem jó már rám, hasban és fenékben nagyon kicsik. A felsők szűkek. Mivel tanítanom kell meg lehet konferenciára is megyek, nem lehet elslamposodnom :D Majd márciustól :D

Nekem a torkom kezdett el fájni de ezerrel. Megyek teáért és mézért. utálok beteg lenni.

Kép
gnocci
 
 


Maja, terhesen és szoptatás alatt elvileg nem lehetne mézet enni. Csak szólok...
O.

Kép
tokajkincse
 
 


Szia Orsi!

Nahát, ezt nekem senki nem mondta-sőt! inkább a mézet ajánlotta a védőnő is cukor helyett...Lehet hogy azért mert előfordulhat fertőzött (gombával) méz, ami allergiát okoz? vagy a vegyszeres kezelés miatt?
Nekem az öcsém méhészkedik, tőle van a méz...ezt meg merem enni.

Pedig nekem elég pániknéni a védőnőm, a sütőtököt is úgy eszem, hogy 2 szelet max. ha van havonta, mert teljesen elment tőle a kedvem, pedig nagyon szerettem. mert hogy sok benne az A vitamin. Régen sok répát ettem, most hónapok óta semmi :( Rá sem tudok nézni. Íme a recept, hogy utáltassuk meg a növényi rostokat!

No ezt a méz dolgot megkérdezem.

Kép
gnocci
 
 


Soha ennyi mézet nem ettem, mint terhesség alatt... Pedig allergia. Fokozza az ekcémámat. Most viszont semmi bajom. Úgyhogy inkább nem kommentálom. Csak megjegyeztem halkan. :shock:
vbea
 
 


Helló!

Hú Bea, neked most már lassan kopogtat a gólya :D A méznek utána néztem, azt mondják ne együk tonnaszám. Ennyi.

Ma annyira fáradt vagyok, tegnap a vásárlás+takarítás+az olasz betette az ajtót.
Pedig ma még főznön kell, szerencsére aranygaluska a menü, azt csak bedagasztom és kész.+ma van a torna, amit nem akarok kihagyni, és este fogorvos. Holnapra dög leszek...

Na megyek a boltba mert sosem lesz "ebéd"... Jesszus micsoda szél van! Remélem nem fogok Mary Poppinst-játszani. Bár nincs ernyőm+most már nem kell kavicsot tenni a zsebembe :D

Kép
gnocci
 
 


Hol van mindenki??

Eni, ha nem jelentkezel be, még félreértjük :wink:

Edit, ugye nem lett Lili betegebb :?:
mara80
 
 


Sziasztok!

Jelentem Zsombi nagyfiú lett! Kinőtt az első foga!!! :) :) :) Bal alsó pici fogacs. Jó éles, de még szerencsére nem harap! Vicces lesz majd, ha vicsorog 1 foggal...
Tényleg, menni idő alatt bújik ki teljesen? 1-2 hét?

Eni! Ha már ott vagy a dolgok sűrűjében, akkor hajrá! Ha még nem, csak már nem bírsz lehajolni bekapcsolni a gépet, akkor pihiiz sokat, ha tudsz! :) :)

Mara, ment az ígért mél.

Maja! Én jártam relaxra egy pszichológus barátomhoz, nagyon jó volt. Hetente mentem, és kipihentem az egész heti fáradalmakat 1 óra alatt. Ha van jó meditácós zenéd, akkor hallgasd olyan testhelyzetben, ami kényelmes, kapcsold ki az agyad, és pihenj. Relax!

Télleg, láttátok a Zoolandert? Annyira jó film. Én már vagy 10-szer láttam! :oops: 8)

Jó éjt!

K

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Sziasztok!

Nem történt velünk semmi különös az elmúlt napokban, de valahogy semmire nem volt időm. Igaz elég sokat voltunk kint ebben szép tavaszi :shock: :shock: :shock: időben.
Lili szerencsére már teljesen jól van.
Most próbálkozunk a főzelékekkel. A krumpli valahogy nem jött be neki. :roll: :oops: Ma adtam neki üveges sárgarépapürét, amiben gyárilag van valami burgonyapehely, az egész szépen ment. Muszáj vagyok neki az ebédet is lecserélni nem tápszerre, mert mostanában nagyon nem megy a tápocska. Lehet, hogy azért ,mert ez a HA kicsit kesernyés? Nem tudom. De azon kívűl minden mást szívesen megeszik. Pl.: az összes játékot, szőnyeget, újságot szívesen megeszi. :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

Kriszti, de jó már Zsombinak! Lilinek is kibújhatna már az a fránya fog. :o

Eni, mi újság???
Én most úgy irigyellek .Valahogy úgy "megkívántam" újra a szülést! Lehet, hogy furán hangzik, de ahogy itt Enivel végigkövetjük az utolsó napokat az járt a fejemben milyen jó lenne újra átélni megint a szülést! :oops: :roll: :shock:

KépKép
editmaci
 
 


Kriszti, írnál néhány sort azokról a homeós dolgokról amit Zsombinak adtál fogzásra :?: :idea:
Köszi.

KépKép
editmaci
 
 


Számomra megdöbbentő, hogy úgy várjátok a szülésemet, mintha valami izgi egzotikus utazásra indulnék... én eközben pedig megszöknék minden elől. Ugyanakkor persze furdal a kíváncsiság, hogy mi ennyire irigylésre méltó. :shock: :shock: :shock:

Lányok, éjszaka olyan derékfájásra keltem, hogy sírva fakadtam. Ha nem múlt volna el, tuti indul a riadólánc. Nekem az megdöbbentő személy szerint, hogy TUDOM, ezek már jelek. De idegesít, hogy nem tudom, meddig tart még. Ma megszülök??? Vagy holnapután? Vagy két hét múlva? Tojok. :roll:

Közben költözés, holnap kapjuk a három emelettel lentebbi albihoz a kulcsot. Ma már voltak itt a szüleim pakolni, édesek voltak. Hja. :wink:

Puszi a babáknak.
vbea
 
 


Eni, nekem délután kettőkor kezdett el fájni nagyon a derekam, 1/4 10-kor pedig már megszületett Lili! :roll: :lol: :lol: :lol:

KépKép
editmaci
 
 


Eni!

Csak azért irigykedünk, mert mi már tudjuk... és te még előtte állsz életed legnagyobb feladatának! Igen, izgulunk veled, érted. Én inkább érted. Mert Zsomborka nem nyugodt baba, néha azt érzem, jobb lenne még mindig várandósnak lenni vele. :) Persze jó, hogy már megszületett. (Asszem kicsit depis vagyok, ne is hallgass rám! :) :))

Edit!

Én Viburcol kúpot és Chamomolla CH15-öst adok Zsombinak. Mellette Nurofen/Panadol felváltva megy. A kúp hátránya az, hogy ha szenved a kakival, kúppal, hőmérővel nem lehet kicsalogatni, mert már hozzászokott az ingerhez. A Viburcol 1400 Ft körül van, a másik 500 Ft. A Chamomilla apró golyócska, amiből 5 db-ot kell forralt vízben/teában feloldani. Én nem sokban szoktam, kb 20-25ml-ben. Egyben adom neki, édes, úgyhogy csak úgy nyeli.
Amúgy pohárból jobban iszik, mint cumisüvegből. Míg üvegből 5 ml csúszik le 20 perc alatt, addig pohárból 20 ml, 5 másodperc alatt. :) :) :)

Remélem Edináék internete hamar "meggyógyul", már hiányzik! :)

K

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Hol lenni kedveseim???

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Kittina, semmi bedepizés! :D Én is tojok attól, hogy nincs időm... mármint most döbbenek rá, milyen gyorsan eltelt a 9 hónap, és ezt sem intéztem el, azt sem. Nem pihentem, nem aludtam eleget. Nem foglalkoztam eleget a barátaimmal... Most ez lett úrrá rajtam. Persze alig várom, hogy meglássam ezt a kis porontyot, aki már hetek óta csak kuruttyol odabenn. :wink:

Én már nagyon érzem, de eddig még semmi. Semmi konkrét. Megnézzük barátainkat, beköltöztek-e már. Múlt héten segítettünk nekik cuccolni, elvileg már egész pofásan nézhetnek ki. :lol:

Ediéknek péntek este már tv-jük sem volt. Azért bizakodom, mert tényleg nagyon hiányoznak. Eldicsekedem helyette (Edi, ne haragudj!), de Lili igazi kis fogtündér, tele van fogakkal a szája. :roll:
vbea
 
 


Sziasztok!
Mi névnapozni voltunk ma. A kisebbik sógornőm Vera, őt köszöntöttük. A változatosság kedvéért a hugom is, de ő a héten szigorlatozik, majd utána névnapozunk vele. :P Tiszta idegbeteg már. :x

Lili teljesen elvarázsolta ma az egész családot, fülig érő szájjal vigyorgott mindenkire. Csak aludni nem hagyták, úgyhogy egy kicsit nyűgi volt mire hazaértünk. :?
Egész jól ette a főzeléket, meg utána még a tápszert is. Az anyós elmondása szerint kisgyerekként Imi is nagyon keveset evett. ( Mára azért bepótolta a lemaradást! :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: )

De jó Lilinek! Mennyi minden történik 1 hét alatt!!! :D
Remélem hamarosan már tud jönni Edina. Várjuk a fogzásos élménybeszámolót!

KépKép
editmaci
 
 


sziasztok!

úgy tűnik, jön a 2. fogacska is. tegnap nagyon nyűgös volt zsombor, utálta a kiskanalat/cicit a szájába venni. gondolom nagyon fájt neki, ahogy hozzáért az ínyéhez. viszonylag jól aludt, mert nem sokszor sírt fel, és hamar visszaaludt. :)

k

KépKép
KépKép
anittik
 
 


Remélem hamar kibújik Zsombinak az a fogacska, és nem viseli meg nagyon.

Lili is felébredt éjszaka, de csak egy kis gyümölcslevet ivott, utána aludt is vissza.
Most itt veszekszik a szőnyegével, nem tudom mi nem tetszik neki! :lol: :lol: :lol:

KépKép
editmaci
 
 


Sziasztok!

Na, eltelt a pihenés-illetve a nem pihenés időszaka, mert most vagy 5 - 6 hétig dolgozom. Nem is tudom mi volt a jobb, otthon takarítani és pakolászni majd dögfáradtan fájós derékkal lefeküdni, vagy mentálisan lefáradni a sok hallgatótól meg a kedves kollégáktól...
Ráadaásul reggel hívott a páom, mert valami gáz lett a kocsival, szerintem eltömődött a szűrő. Mondtam neki hogy ne kínozza, pihentesse, aztán irány a szervíz. Akkor azt mondta hülye ötlet, de hívott, hogy 20 percet állt, utána már ment a kocsi nem villogott meg sípolt -IGAZAM VOLT, de azért elvitte a szervizbe. Szerintem bekapott valamit. Vagy retkes belsővel adták el. Méghogy szervizes volt. Persze. Kár hogy nem mentem vele, tuti kiverem a balhét. A hormonjaim tombolnak :oops: Belegondoltam ha mindez velem esik meg munkába jövet, tuti megüt a guta! Ott ülnék cirka 6 hónaposan egy romlott autóban!
Mostanság minden napra jut valami. Pl. hogy nem tudok aludni. Éjszaka felkelek 0,5 -1 órákra,csak úgy (hála az égnek Bálintkám este 10-11 felé elalszik, és akkor kaparászik mikor Gergő elindul kb 6-kor, remélem ez így is marad ha megszületett...)Szörnyű, csak az a jó hogy nem vagyok fáradt, mert még csak az hiányozna.

Zsombinak gratulálok a fogakhoz! Olyan aranyosak mikor van két három foguk és nevetnek! bár Sára keresztlányunknál (2éves, rajta gyakorolhattam :D ) voltak nyügi éjszakák és délutánok. meg az etetés volt rossz ha hozzáért a kanál az ínyéhez...Olyan óriási könycseppek estek ki a szeméből :( Szegénykém ő sem értette mi történik.

Én meg 10-re mehetek fogorvoshoz:( Semmi kedvem, főleg hogy 3500 a fehér tömés, csak az amalgám van ingyér :( de hát muszáj megcsináltatni. Méghogy kismamaáknak ingyenfogászat. Felháborító!
Na készülök lassan :(

Eni!
Kitartás most már lassan személyesen is találkozhatsz a nagy Ő -vel! Én már most alig várom, de hol van még a május...

Kép
gnocci
 
 


Én is felkeltem éjszaka ezerszer - pisilni. :lol: :lol: :lol:

Meg derékfájásra... majd jövök még, most visszafekszem. :wink:
vbea
 
 


Itt vagy, Maja? Akkor egyszerre írtunk?! :wink: Vigyázz magadra. Kocsival nekünk is volt probléma. Ilyenkor vannak hasonló dolgok. De meglátod, a babák hozzák magukkal a sok-sok pozitív változást. Három hónappal ezelőtt még úszott a pénzünk egy lakásprojektben. Azóta sikerült visszaszerezni, másikba befizetni, közben albit találni házon belül, és adjuk el a mostanit (csak vevő lenne rá!). Szóval megy...

Albi kulcsát megkaptuk. Férj tegnap este szerelt, én mérőszalaggal rohangáltam. :lol:
vbea
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?