Új privát üzeneted érkezett!

Szia Noémi!

A Műszaki Egyetemre jártam, de 2003-ban végeztem. A lakást megvettük, 1998-ban 1,5 millió volt, szerintem jó vétel, teljesen felújított...fürdőszoba, konyha, telefon, kábeltv...egyedi fűtés. Aztán 2000-ben a párom is odaköltözött begalériáztuk, és így ketten tudtunk fent aludni.
2003-ban vettünk telket Aszódon, nagyon olcsó volt, azóta felmentek az árak, akkor 1300m2-t vettünk 1,3millióért, ma a iszonyú árakat olvasok, de aszod.hu honlapon meg is nézhetsz egy-két hirdetést. Én építész vagyok, megcsináltam a terveket engedélyezték..elkezdtük építeni önerőből. A párom építési vállalkozó, szóval így könnyebb...aztán 2004-ben gondoltuk jöjjön a manó, ha már úgyis nehezen megy majd...és nem is volt sok esélye, hogy sitty-sutty, mert 4 sikertelen kezelés után jött még egy rakat vizsgálat, és így lettem terhes 2005 november 29-én.
Mivel a doki nem sok esélyt adott, nem is számítottunk rá aztán egyszercsak ott álltunk egy falaiban álló épület közepén manóval a pocakban, pénz nélkül...és jött a hitel! Hát mind elköltöttük, aztán most dolgozhatunk, de van egy gyönyörű családunk, ez megérte!

Készen nem tudom milyen árak vannak errefelé, de ingatlanos oldalon biztos találsz néhány eladó házat.

Voltunk ma Pesten...életemben nem sikerült még ilyen jól megszervezni a napomat! Mindenkivel találkoztam, kivéve a szülésznőmet, mert pont elkerültük egymást! Majd legközelebb!

Erika!

Van autóm, és könnyen is mozgok ilyen távolságra, mint Hévízgyörk, mert Pestre, csak lopva mehetek, a párom nagyon félt, de néha belógok.
Ha szép idő lesz talizhatunk!

A mai nap sűrűségéből adódott, hog yalig aludtunk, most nyűgi van!

Én elfelejtettem reggeliebéduzsonnázni...most megyek felfalom a hűtőt.

Jó éjt mindenkinek!

Kép
manó-v-29
 
 


Sziasztok!
Manó

Úgy látom a férjeink összebeszéltek, mert engem sem enged messzire. Csak úgy mehetek, ha nem viszem a gyerekeket. Ilyen eset pedig nincs. A talit pedig majd megbeszéljük!

Noémi

Házak erre felé viszonylag drágák. Vagyis drágábbak, mint 15km-rel az autópályától messzebb. Idősebb házak amik már téglából vannak 10m -tól kezdődnek. Az újakat is ki lehet fogni. Egy tök szupi házat most adtak el nemrég a falunk másik felébe 15m -ért. Szerintem igen jó vétel volt. Új is , nagy is. Tehát megérte.
De nézzetek szét. Ki lehet fogni.

Üdv. Erika

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Sziasztok!

Juj de jó nektek Manó!
Mondjuk igen így könnyű, mármint hogy te terveztél(az nagyon sok pénz) s a férjed vállalkozó. Jól kifogtátok egymást=kis építészek :)
A suliban találkoztatok vagy már előbb? Jaj de kíváncsi vagyok.

Én gyökeres pesti vagyok, vagyis inkább budai, de szívesen költöznék vidékre valahova Pest környékére a kert és nagy ház miatt megérné. De már olyan lakás-ház árak vannak mindenhol, hogy....
vidék és Pest szinte ugyanannyi!

Már 15mért én itt Budán is találtam, gyönyörű házat 2003as, szép 260négyzetméter volt azt hiszem, de két generációs, két szint tök jó, csak elhappolták.

Na ez van, majd talán egyszer.

Mennyiért adjátok ki a házat Manó?

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 

 
 

Szia Noémi!

Azt a 16m2-t??? Hát azt hiszem tárgyalás eredménye lesz, mert aki eddig megnézte az baráti társaságbeli volt, és váltig állította, hogy biztos nagyon kell, én mondtam, hogy ne nagyon bizonygasson, mert látni kell. Nem mindenki bírja ki a bezártság érzését. Így is lett, az egyikük már be sem tudott lépni, a másik megnézte, de elnézést kért. Szerintem egy nagyonbulizós, aligotthonlévő, fiú egyetemistának ideális a hely, mert aludni, kávétfőzni, és enni valami reggelit szuper. Tanulni bárhol lehet, én a nagy tervlapokat is tudtam ott rajzolni, mert annak idején, még nem lehetett géppel dolgozni. Ma már ez is megengedett, szóval nincs nehézség. A fiúk úgyis utálnak növényt tartani, ezt itt garantáltan nem lehet, mert a fény hiányzik.
Éjszakai busz viszont van, és nincs is messze a megálló, hazatámolyogni könnyű.

Noémi a kíváncsiságodat enyhítendő, a kötelező kivitelezői gyakorlatomat töltöttem a Reiffeisen Bank Akadémia utca épületén, ahol a párom volt a villanyszerelő brigád, egy személyben. Én mint lelkes egyetemista mindent elvállaltam, melós szerkóban, az állványon mászkalva méregetni a díszek állapotát...stb. Aztán amikor éjfélkor leállították a villamosforgalmat, mert a szellőzőgépet be kellett emelni a tetőn, na akkor is ott voltam...aztán polcot szereltünk együtt a főnök irodájába, és akkor beszélgettünk egy hosszút. Azóta együtt vagyunk. Ha minden jól megy átalakítjuk a céget, és már nemcsak kivitelezéssel, de tervezéssel is foglalkozunk majd, így én is a családi vállakozás tagja leszek.

De előbb még két lurkót szeretnék felnevelni tisztességben!!! Addig szó sem lehet munkáról!

Szép napot, talán kitalál a felhők mögül! :lol:
üdv Anett

Kép
manó-v-29
 
 


Szia Erika!

Én Gödöllőig, illetve ekkora sugarú körben mehetek, csak autópálya...forgalmas út...ezek tiltottak. Bevallom tegnap mikor este jöttem haza, Mogyoródnál akkor volt a köd, hogy a kocsi elejét alig láttam, na nekem is tele lett a Libero, de hazaértünk!

Olyan borzasztó, hogy alig indul el az ember már sötét van!

Még sosem jártam Hévízgyörkön, mekkora falu, vagy város?

Tényleg nálatok van igazi búcsú, annyira szeretnék elmenni egy igazi falusi búcsúba...már gyerekkorom óta nem voltam, és az akkora élmény!

Szép napot!

Kép
manó-v-29
 
 


Szia Manó!

A búcsúról lemaradtál. Nálunk Márton napkor a szomszéd Bagon pedig most hétvégén volt. De 10-én Galagahévízen lesz. Nálunk nincs nagy felhajtás. A bagi és a galgahévízi búcsú nagy szokott lenni, viszont itt rettenetesen sok a kisebbség. Finoman szólva. Amúgy faluba lakunk. Amikor lejössz az autópályáról Bagon a benzinkút felé fordulsz és onnan 3 km-re éppen a főúton lakunk. Viszont elég csalóka a dolog mert a két falu teljesen össze van nőve és sokan nem is figyelik, hogy már Györkön vannak.
Amúgy én is így vagyok Gödöllő a legnagyobb távolság. Kivétel a nyaralás. Mert Hajdúszoboszlóra minden gond nélkül vezethetek. Igaz akkor két autóval megyünk. Ja, még az is kivételnek számít ha a férjem éppen nem ér rá. Akkor is mehetek minden felé.

Mennem kell mert Ati már éhgyomorra megeszi az egész mikulás felhozatalt. Most ébredt. Én sem vagyok a helyzet magaslatán,mert már megint későn feküdtem. Elkértem barátnőmtől egy könyvet és alig bírtam letenni. Négyszáz oldalas, tehát még 2 napig ez lesz.
Na minden jót a mai napra.

Szia Erika!

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Sziasztok!

Látom beindultatok...győztem visszaolvasni :)
Mi Sülysápon székelünk, és mobilak vagyunk, párszor utaztunk át Hévizgyörkön is, Gödöllőn is többször megfordultunk..most kapásból nem tudom hány km innen, de ha szerveztek vmit szívesen csatlakoznánk :) minket apa nem félt,(nincs rá ideje, ő meg úgysem tudna fuvarozni bennünket, én is megszoktam, hogy mindent magam intézek) bárhová mehetek én is min 1 gyerekkel megyek mindenhova...

Ovi sztem is jó dolog és három éves kor után már kell a gyerek társaság, de valóban csak a nagycsoport kötelező.

Üdv. Ildi

Kép
KépKépKép
mzille
 
 


Sziasztok!

Tök jó nektek vidékieknek, úgy irigykedem!!!!

Oviba azért mindenképp szeretném ha menne. Végig.

Féltés. Nálunk én viselem a nadrágot, ha lehet így mondani. Inkább én diktálok. Bárhova mehetek, nálunk inkább apáért kell aggódni ha megy valahova. :?
Inkább mi gyakran megyünk együtt, mert én utálok egyedül menni bárhova is. Mindig úgy tervezek hogy ő is itthon legyen.

16m2-ről csak annyi hogy mi 1-gyel kevesebben laktunk, amíg nem volt gyerek. De ebben se galéria, se víz, se főzés csak egy szoba, anyuék egy ajtóval laknak odébb vagyis ahol most mi is lakunk és a mamám költözött a "lukba". Teli ajtó van és egy kb.30szor70es ablak, mint egy padlás ablak, de az is egy sufniba nyíllik. Ugyhogy levegő és fény csak a kitárt ajtón jöhet be. Éltünk mi is úgy. De talán most költözünk e gy nagyobba, de sajna most is anyuékkal.
:(
Jóba vagyok vele, meg imád mindenki mindenkit, de jobb lenne külön.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Csajok nagyon elszomorodtam.....a Szücs dokim eljött a Schöpfiből:(:(:(
mamacs
 
 


miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii?

a Szűcs mikor miért, hova?

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Nem tudom! Jelenleg csak magánban rendel! Az iwiw-en találtam rá,és ott írta! totál készvagyok:(
Megkérdeztem hol rendel,mennyiért stb. Várom a választ!
Azt sme tudom vezet e le szüléseket,de ha csak magánban van,akkor biztos nem!
Majd infózok,ha van valami!
Pussz!
mamacs
 
 


Sziasztok!

Nem szeretnék senkit teljesen elszomorítani, de nagy valószínűséggel áprilisig van az OEP-nek szerződése a kórházzal. Ezt követően talán még a legrosszabb is bekövetkezhet.
Én úgy hallottam /bennfektes ismerős/ , hogy a műszereket és a személyzetet át fogják csoportosítani más intézményekbe.
Aztán hogy ebből mi igaz és hogy mi fog bekövetkezni azt nem tudom.

Mennem kell mert a csapat kezd kajás lenni.

Ildi tök jó, hogy te is ilyen közel laksz. Írtam neked a mási topikba is .

Sziasztok Erika

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Jó reggelt!

Ugyebár az unokanővérem most szült és hétfőn jön haza, neki azt mondták hogy márc.31-gyel bezár a kórház. Akkor én hol szülök még 1-2-öt?

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!

A dokim azt mondja, hogy állítólag magánkórház lesz????
Mennyiért?

Kép
manó-v-29
 
 


Ez egy szenyaság mert szerintem addig amíg nincs végső döntés addig az ott dolgozók is mást tudnak, mert ez mindig így szokott lenni minden munkahelyen.
Majd ha megtörtönik aminek meg kell, akkor derül ki csak. :twisted:

Jók lettek az oldalak? Azok a képesek amiket küldtem?
Hasznát vetted?

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Igen köszi szépen éppen most élvezem őket.
A doki is azt mondta, hogy amíg a közlönyben nem jelenik meg nincs ok a pánikra.
Mondanak sokan sokfélét.

Kép
manó-v-29
 
 


Sziasztok!

Nagyon lelassultunk. Már mindenki a karácsony szellemében van elmerülve? Én még igazán nem érzem, pedig egyre több helyen vannak már kirakva a díszkivilágítások (nálunk: futófénynek nevezik a gyerekek).

Manó

Árpádnak nagyon boldog névnapot!Gondoltam ma Rátok, mivel Aszódon voltam vásárolni. El akartam menni felétek, de mivel siettem is, meg nem is tudom pontosan merre laktok ezért nem tettem. Majd máskor.

Sziasztok: Erika

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a névnapi jókívánságokat. Mi praktikus okokból majd a márciusit fogjuk tartani, mert itt kicsit sűrűn lennének az ünnepek, és egy gyereknek ugye mindig kell valamit kapni? :lol:
A pénztárcánk meg nem végtelen! :shock:
Nagyon szép idő volt itt ma, de a fejem úgy fájt, hogy semmi hangulatom nem volt kitenni a lábam. A gyerek már hetek óta nem aludt ilyen sokat, evet, és aludt...lehet, hogy ő is érzett valamit a közelgő hóból!
Én már nagyon várom, olyan szép lenne, ha az első karácsonyunk fehér lehetne!

Még én sem érzem az ünnepet...majd amikor már kapkodok! :roll:

Azt hiszem, ahogy közeledik a 24-e, úgy leszünk egyre kevesebbszer itt, de utána izzani fog a billlentyűzet, mert elmeséljük a kivel mi történt karácsoynkor storikat!

Azok igazán jók!

Szép estét!

Kép
manó-v-29
 
 


Sziasztok Lányok!

Csütörtökön fáklyás felvonulás lesz a kórházért a Bakáts téren. Este fél hatkor egy misével kezdődik az esemény a Bakáts téri templomban és utána lesz a fáklyás menet a téren. Aki teheti, és fontos neki a kórház legyen ott!

Ennyit tudok, egyéb részleteket biztosan tudnak az orovosaitok, szülésznőitek.

Zita
pzita
 
 


Sziasztok!

Nagyon sajnálom a dolgot, hogy nem tudok felmenni. De ha valaki megy akkor gyújtson helyettem is fáklyát.

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Sziasztok!

Annyit tudtam meg, hogy a kórházi főigazgató kérte az orvosokat, és az alkalmazottakat, hogy ne folyjanak bele semmibe, mert ez politika! A kórházat akkor tuti bezárják, ha politikailag foglalnak állást.
Kíváncsi leszek mi lesz, remélem a TV is kint lesz. Sajnos, ha korábban lett volna jobb lett volna, de ilyen későn biztosan nem tudunk elmenni. :cry:

Helyettem is gyújtsatok egyet, én meg elmondok itthon egy imát, hátha az égben meghallgattatunk!

Szép estét!

Kép
manó-v-29
 
 


sziasztok!

Jaj de jó ez a fáklyázás, de mi már 6kor vacsizunk s utána fürdünk. Pedig mentem volna. Imádom ezt a kórházat, nem tudom ismételgetni hogy a gyermekem életét köszönhetem nekik. Egy ilyen intézményt nem lehet bezárni és ezeket a jó szakembereket veszni hagyni.

Megy valaki?

kicsit rossz érzésem van: olyan hogy ott kéne lennem, mert ugye annyira szeretem a kórházat, de közben meg nem tudok ott lenni, dehát a gyermekem az első mindenek felett.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Szia Noémi!

Én ugyanezt érzem, de Aszódról fél hatra hogyan menjek be! Ilyen hidegben a gyerkőcöt sem vihetem magammal. Remélem sokan lesznek!Kíváncsi vagyok! majd Írjatok, ha tudtok híreket.

Kép
manó-v-29
 
 


Sziasztok!

Én tegnap írtam ide, hogy mi megyünk, ha minden jól megy...de hova lett???

Szép estét! Mi ma ünnepelünk! (kukk a vonalzómra :wink: )

Ildi

Kép
KépKépKép
mzille
 
 


Sziasztok!

Mzille, nem a másik topicba írtad, mert én emlékszem, hogy olvastam. :?:

Kép

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!


Ildi

Botondnak nagyon boldog szülinapot és sok sok ajándékot kívánunk. További jó napot!!!


Mindenkinek szép napot! Folytatom a karácsonyi bevásárlást. Magamat már annyi mindennel megleptem, hogy már másoknak is kellene vásárolnom.

Üdv: Erika

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Era!

Ha ilyen jól megy neked nem adnál tippeket?

Köszi

Kép
manó-v-29
 
 


Szia Anett!

Most pillantottam meg teljesen véletlenül a neved.
A lényeg viszont az, hogy írtam neked privit, remélem megkaptad.

Szia Erika!

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Sziasztok!

Ma volt a fáklyás nap. Ugye? Senkisem volt? Jó lenne valamit tudni.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!

Én is kíváncsian várom, hogy mi volt. Tegnap lemaradtam az összes híradóról és a hírtv-én is csak a kiírást láttam a kép alsó részén.
Én már megint annyira magamra veszem ezt az egész dolgot. Rettenetesen boszant amit az állam művel és baromira tehetetlennek érzem magam. Ez szörnyű. Útálom, hogy ennyire ki vagyunk szolgáltatva ebben, az úgy nevezett "DEMOKRÁCIÁBAN".
Na reggelre ennyi éppen elég.

Noémi egy kérésem lenne hozzád! Nem tudnál nekem véletlenül meghívót küldeni az iwiw-re? Bocsi, hogy ilyen bunkó vagyok. Köszi!

Sziasztok Erika!

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Sziasztok!

Nagy hévvel bögésztem a netet tegnap. Az origón volt egy nyúlfarknyi hír. 80-90 ember volt ott!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Azt reméltem egy 0-val többen! :cry:
De ne becsméreljem le a tömeget, mert én nem álltam benne! Sajnos!

Azt hallottam valami aláírást is gyűjtenek, ki tudja, hogy alá lehet-e még írni? Hol! Kedden megyek be Pestre, sőt a Schöpfibe! Ha tudja valaki hol kell aláírni nagyon szeretném!!!!!!!!!

szép napot

Kép
manó-v-29
 
 


Szia Anett,

Mi a múlt héten voltunk bent a kórházban a gyermekambulancián, ott az asszisztenseknél lehetett aláírni a papírt (név, cím, indoklás).
Szerintem hívd fel őket !

Üdv,
Judit
angel068
 
 


Sziasztok!

Csak beköszönök, mert 10000000000000000000000000000000000000000000000000000
féle dolog van amit (nem) csinálok, mégis marad mit csinálni.
Abból a sok 00000-ból egyik az írogatás. Talán a jövő héten visszakapcsolódok, addig is jó készülődést mindenkinek.

Üdv: i
iloly
 
 


Sziasztok!

Tegnap este fél hatkor volt a mise a kórházért az ott dolgozókért, ami nagyon szép volt...majdnem tele volt a templom.Mikor jöttünk ki a mellettem lévők , akik a környéken lakók lehettek, mondták, hogy hétvegi misén sem szoktak ernnnyien lenni.
A templom előtt mindenki gyertyát gyújtott és úgy mentünk a kórház elé, az ablakból is figyeltek minket az épp dolgozók. Megálltunk és a szervező hölgy mondott "beszédet", amiből kiderült, hogy ez a kórház nem veszteséges, szakmailag a legmagasabb szinten van és az ágyszám is alacsony (96 ágy), évente 2000-2200 a szülések száma, tehát abszolút kihasznált!!
Tehát akkor itt a nagy kérdés MIÉRT?????
Sajnos olyan hírek is vannak, hogy talán már jan.1-el felmondanak mindenkinek!! Pontosat senki sem tud...
Egyébként a misétől kezdve forgattak a Tv-ek, élő kapcsolás is volt tegnap este 7-kor a kórház elöl, utána pegig minden órás hírekben benne volt, én ma reggel is láttam többször, sőt "kép szöveg nélkül"-be egy hosszabb felvételt is mutattak, mutatni fognak a mai nap folyamán. De ne kerresétek más Tv-n csak a Hír TV-nek volt ez az esemény hír...
A végén aztán mindenki a kórház falához tette a gyertyáját, nagyon megható volt...
Reményteli napokat mindenkinek!!

Üdv

Ildi

Kép
KépKépKép
mzille
 
 


Köszi a köszöntéseket!!

készül az új vonalzó...

Kép
KépKépKép
mzille
 
 


Sziasztok!!!!

Először a Schöpf-merei. Nagyon szép lehetett, még olvasva is megható, kár hogy egy ilyen intézmény veszni fog, ha veszni fog....nem szeretném és a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség borzasztó, de biztos vagyok benne, hogy ez csak bizalom és megerősítés a kórháznak és az ott dolgozóknak.
Tegnap voltam az 1kerületben, kétszer is elengedtem arrafelé a koraszülött mentést (a szemembe könny fut mindig), tudjátok amikor ezt a mentőt meglátom szirénázni és azt hogy sok tetű autós basz.k odébbállni tök ideg vagyok, ki szállnék az autóból és nem tudom, jól elmagyaráznám nekik, hogy miért kell elengedni egy mentőt, és időben reagálni. csupán 5autó úgy probált félreállni, hogy kb 2perc alatt ment ki közüllük a mentő ezt miért nem lehet gördülékenyebbé tenni????????? Az a 2perc sőt másodpercek életeket jelenthetnek.. Na jó nem nektek akarom ezeket magyarázni, de én amióta szültem az egészségügy felé 360fokos fordulatot vettem....jó irányban. Támogatom őket, de főleg azokat akik szülnek, születéssel foglalkoznak.

Banyanszki kb.2héten belül tudok meghívót küldeni, mert azt úgy kell kérni aztán pár nap amire ad a rendszer, de kapsz ígérem.

Neten meglehet nézni a tegnap esti fáklyázást?

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!

Noémi előre is köszi!

Program ajánló!
Holnap és holnapután a gödöllői kastélyba mindenféle program lesz. Gyerekeknek mesék, vásárok, meg minden. Ha valakit érdekel jöjjön el.

Mindenkinek szép estét!
Erika

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Angel!

Köszi az infót!

A gyermekambulancián kívül a bejelentkezésnél is van aláírásgyűjtő! Név, cím, szem.ig. szám...így hivatalos!
A kettő remélem ugyanaz!

Mi megtettük családostól, amit lehet! A barátnőmék egy órával előtte voltak ott, de a nevét már nem azon a papíron láttam, amikor betelt kicserélik...szóval sokan vagyunk! De nem elegen!

A dolgozók nem tudnak semmi biztosat...borzasztó! Remélem hamar kiderül valami, szörnyű lehet így munkába menni, hogy nem tudják nem kapják-e kézhez a felmondásukat!

Reménykedjünk!

Kép
manó-v-29
 
 


Sziasztok!

El sem hiszem hogy még ide is ír valaki. Mindig benézek de hiába...magamnak meg csak nem írogathatok :?

Banyanszki kitartás kb 10nap ha jól saccolom. A meghívót.

Kivel mi van, mit csinál? Készülődés a karácsonyra? Hát remélem utána aztán belehúzunk és írogatunk, hogy kivel mi történt.

Jó éjt.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!

Noémi
Köszi szépen. Már nagyon várom. Már annyi ismerősöm emlegeti az iwiw-t és senki nem tud meghívót küldeni.
Pedig most nagy szükségem lenne rá.

Képzeljétek, osztálytalálka féleséget szervezek. Igaz, csak egy kis beszélgetés,de akkor is. Hivatalosan két éve volt osztálytali, de akkor nem tudtam Ati miatt sokáig maradni. Most meg már elvannak a gyerekek legalább az apjukkal. Jó azért most sem tervezem, hogy 2-ig kimaradok. Majd meglátjuk hogy sikerül.

Anett

Te olyan sokat jársz a Schöfibe. Csak önszorgalom vagy valami más miatt?

Sziasztok Erika

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Sziasztok!

Semmi baj nincs velünk, nem azért megyek a Schöpfibe ilyen sokat, de akikkel találkozni szeretnék néha mind ott csücsülnek még a sorukra várva, hogy nekik is legyen kis manó otthon. Így aztán, ha telefonon megbeszéljük, hogy ki mikor megy Kósa dokihoz, akkor a várakozási idő alatt tudunk dumcsizni. Persze ilyenkor összeszedek más elintézni valókat is és akkor kitelik a nap. Most a párommal voltunk, kicsit feszítettebb volt a tempó, mert az ő ügyeit is be kellett szorítani. Egyedül nyugisabb, csak nem mindig tudok ellógni! :oops:
Képzeljétek Árpád ma megfordult hátról hasra...! Nagy mutatvány volt! Bele is fáradt, mert vissza már nem ment, és hason meg nem szeret lenni. Visszaforgattam, és el is aludt...Hogy kimeríti őket egy ekkora tortúra.
Kíváncsi vagyok holnap megismétli-e. A legutóbbi hasról hátra bemutató után annyira megijedt, hogy azóta nem próbálkozott, csak most.
Na jó hosszú leszek!

Jó éjt!

Kép
manó-v-29
 
 


Sziasztok!

Tegnap megtudtam, hogy megmarad a kórházunk. Vagyis részben. Magában az épületben vesedialízis központot fognak csinálni, de viszont a gyerekintenzívet átvették magánkézbe és máshová fogják helyileg áttenni. Remélem, a szülészettel együtt. Erre igaz nem kérdeztem rá külön, de én így értelmeztem, vagyis nekem így logikus. Remélem, mindenki megmarad a kórházi dolgozók közül és nem fognak leépíteni. Erre nem kaptam konkrét választ. De már legalább egy kicsit megnyugtattak.

Mindenkinek jó karácsonyi készülődést. Süssetek- főzzetek finomakat.

Ha addig nem találkoznánk, akkor Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Mindenkinek!!!!

Erika

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Sziasztok Lányok!

Én már próbálok nem foglalkozni ezzel a kórházasdival, majd megvárom mi lesz. Hiába aggódom magam halálra ha úgysem az lesz amit "én(mi) szeretnénk". Így majd ha lesz eredmény, velük örülök vagy ellenkezőleg. Bár jó lenne ha nem szűnne meg mert hol születik a második babám?

Na mindegy. Szép napot mindenkinek.

Kép

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!

Nem biztos, hogy tudok jönni a késsőbbiekben, ezért most kívánok MINDENKINEK békés, boldog karácsonyt, sok szerettetel!

"Jó gyermekek mind örülnek,
kályha melett körben ülnek,
aranymese, áhitat,
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra.Fura nép,
de énekük csudaszép!

Tiszta öröm tüze a lég
a szemekben harangjáték
szél,éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!"


Ildi

Kép
KépKépKép
mzille
 
 


Sziasztok!

Rég voltam már, Verus nagyon lefoglalja az időmet. Képzeljétek, hasról hátra tud fordulni! A doktornéni is meglepődött rajta, hogy milyen erős kislány!
A kórház miatt aggódom, de csak lesz valahogy! Visszamentem hathates kontrollra, és váratlanul meg kellett műteni, mert a méhnyálkahártya levált és összeállt egy csomóba, de bent maradt. Nem volt nálam semmi cucc, mert úgy mentem, hogy pár óra, és otthon leszek, az öcsém vigyázott Verusra. De a doki nem engedett haza, altatásos műtét volt, és mivel reggeliztem, még estig kellett várni, hogy műthessenek. A nővérek adtak kórházi hálóinget, és a saját papucsukat kölsönadták, nagyon aranyosak voltak. És megismertek, emlékeztek, hogy ott feküdtem szüléskor! Hát, ez sincs minden kórházban!

Na, megyek kicsit takarítani kéne...
Mindenkinek Boldog Ünnepeket!

Egy kép Verusról:
Kép

Puszi
Rozus

KépKép
rozus
 
 


A puha hóban, csillagokban, Az ünnepi foszlós kalácson, Láthatatlanul ott a jel, Hogy itt van újra a KARÁCSONY. Mint szomjazónak a pohár víz, Úgy kell mindig e kis melegség, Hisz arra született az ember, Hogy szeressen és szeressék. S hogy ne a hóban, csillagokban, Ne ünnepi foszlós kalácson, Ne díszített fákon, hanem A szívekben legyen KARÁCSONY.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok Csajok!

Hogyan teltek az ünnepek? Nem látok túl nagy mozgást. Még mindenki pihen? Én már karácsony második napján nagymosást rendeztem. Nem bírtam a tétlenséget. Szenteste lerendeztük a rokonságot, így 25-én csak a szűk család maradt. Igaz a páromat csak a vadászat foglalkoztatta.
Kinek mit hozott a Jézuska?
A gyerekek végül annyi játékot kaptak, hogy szinte már nem is érdekelte őket.
Majd eldugdosom és 1-2 hónap múlva apránként előveszem őket. Akkor legalább újra meglepi lesz nekik.

A kajával hogy álltok? Én személy szerint híztam egy kilót. Pedig már annyira jó volt, hogy lefogytam. Annyi kiló voltam mint lány koromban. Igaz a hasam nem nagyon akar lemenni. Tornázni sajna nem tudok mert a felüléstől irtóra fáj a hátam. Nem baj majd behúzom.

További jó napot mindenkinek!
Pihenjetek és közbe készüljetek az új évre.
Erika

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok!!!!!!
Bár nekem nem volt nagy durranás a karácsony, mert ugye Apa nincs itthon, de februárban mi megyünk hozzá, juhéjjj. :lol: :lol:

Mi felnőttek, anyuékkal meg a családdal már évekkel ezelőtt megbeszéltük hogy nincs ajándékozás, mert ami kell azt ugyis meg kell venni évközben is és azért megvenni valami baromságot,mert karácsony van????? Háááát...felesleges pénzkidobás. Na ezt eddig egyáltalán nem sikerült betartani, de most...csak egy két desszert, bonbon, parfüm, meg kávé és a gyereknek játék volt a fa alatt.

Így a korábi évekhez képest nem költött senki sokat. Szerencsére.
De ez az utóbbi időben furcsa dolog, hogy mindenki a másiknál nagyobb, drágább ajándékot akar venni. Legalábbis egy csomóan az ismerőseim körében. Mert én úgy tudtam hogy a karácsony nem a pénz meg az érték ünnepe hanem a szereteté, nem? :shock:
Akkor miért torzul a világ?

Schöpfi! Tegnap kértem időpontot. Február 2-a péntek 11óra.
Manó nem jössz? Vagy valaki???????
Kontrollra Zsebivel, az utolsóra. Szétválnak útjaink a kórháztól, de egyúttal megkérdeztem a doktornőt, hogy mi lesz szerinte?
Válasz:igazából senki nem tud biztosat, a vezetőség megszeretné tartani a kórházat, de veseközpontról még nem hallott, viszont vagy bezár vagy öregekotthona az egész vagy magánkéz ez a három verzió van. Első kettő nekünk nem jó, az utóbbiról meg azt mondta, hogy azzal az a baj hogy sajnos nem lesz senkinek 8-10 MILLIÓja életbentartani 1kiló és afeletti babáját s az az alatti pedig 16-20MILLIÓ amiben még a bérek a kötségek, villany, oxigén, karbantartás benne sincs. Tehát magánkézbe lehet venni, de azt mi megfizetni nem fogjuk tudni. Viszont a kettő egymás nélkül, mint szülészet illetve PIC nem fog lenni. Az tuti. Kérdeztem tőle és a szakma hova vész, onnan a tudás, mert azt csak együtt egy9dőben tudják nyújtani. Erre azt mondta hogy legyek kedves és ha a Gyurcsány urhoz bármiféle kis szál füz is legyek neki kedves megejteni hogy vegye le a bezárásra váró listáról a schöpfit. De SAJNA nem.
VISZONT ötlet: a Gyurcsány blogja. Én fogok oda írni. Nem valószínű hogy attól az írásomtól függ majd a kórház sorsa, de ha többen írnánk?????? :roll: kisebbfajta peticíó.

Na jó befogtam. Jó éjt. És szép álmokat mindenkinek.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Szia Noémi!

Ez nem is olyan rossz ötlet. Nekem van két olyan ismerősöm is, aki napi kapcsolatban van drága Ferencünkkel. Én megpróbálkozhatok azzal, hogy szólok nekik. Igaz szerintem nem sokat dob a latba. De egy próbát megér. Mivel amit elgondoltak, azt véghezviszik tüzön-vizen át. Amúgy a vesecentrumot és azt, hogy magánkézbe kerül azt tutira mondták. Amúgy Molnár Úrnak is kellene szólni.

Ha ezt valaki olvassa. Tiszta dilinek néz minket vagyis engem.

Csajok hol vagytok? Még mindenki pihizik?

Én is magamnak vásároltam karácsonykor. Vagyis a nagyobbik részt. A férjemtől pedig fényképezőgépet kértem, ha már kicsitesóval nem akar nekem szolgálni. Igaz azt mondta majd örökbe fogadunk egyet. :lol:
Most azt tökélte el, hogy nem mehetek dolgozni, ha lejár a gyes. Mivel új apjuk lesz a gyerekeknek!!! Pedig megmondtam neki, vagy kicsitesó vagy megyek ezerrel dolgozni. Én itthon nem fogok megbolondulni!

Noémi
Meghívó ügybe hogy állunk? Vagy még korai?
Köszi!

Erika

PHPBB kód:
Kép


PHPBB kód:
Kép
banyanszki
 
 


Banyanszki szerintem egy két nap és van meghívó. Már kértem kb.5napja mert csak akkor lehetett de még nem adott. Ja és amúgy lehet hogy a férjemtől vagy a gyerekem regisztrációjától kapod, mert én még csak 1hét múlva kérhetnék. De gondolom ez nem gond.

Hogy hogy új apja lesz a gyerekeknek???? Ezt nem értettem. Amúgy mit dolgozol amire ennyire vágysz? Hogy inkább visszamész?

Az mit jelent hogy napi kapcsolatban vannak Feribával? Mármint milyen közel állnak hozzá? Mekkora a hatása. Amúgy a listán meg még bőven lehet változtatni. Szerintem. És ha sok ilyen ráhatós kismama anyuka nyomulna nem hiszem hogy nem hatna, mert kétlem hogy más kórházimádóknak ez eszükbejutott volna. Mondjuk nekem is a dokinéni pattintotta ki a fejemből.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?