Új privát üzeneted érkezett!

Szia ktc, egyre jobban belehúz Boró, jól van :). Egyetértek rjulival (szia Juli, én 92-ben végeztem a Petőben, valószínűleg pont elkerültük egymást), nem hinném, hogy Petőre lenne szüksége Borónak. Ha már úszás, azért gondold meg a BHRG-t, az sokkal célzottabb, mint egy sima úszás. Bár igaz, én is vittem a lányomat 2és1/2 és 3és1/2 éves kora között játékos vízhez szoktatás-úszás előkészítésre, és jót tett neki. A vízben sokkal ügyesebb volt, a sok sikerélmény jó hatással volt rá, segített a koordinációban, összpontosításban. A mai napig imádja a vizet.
Nem kaptam még végleges szakvéleményt, de kell járnia a lányomnak logopédiára fejlesztésre. Jövő héten kezdjük. Problémája van a hangészleléssel - mivel az értelmével remekül kompenzálta, a beszédértése 100%-os ezért nem tünt fel eddig, viszont a figyelemzavarhoz ez is hozzáad -, rövid és hosszú hangok megkülönböztetésével, illetve a szerialitást (sorrendemlékezet) írta fel a fő fejlesztési területek közé. Ez utóbbi régi probléma, dolgozunk rajta egy ideje. A vizsgálati helyzetben viszont egyáltalán nem jött elő a jobb-bal probléma, tükrözés, stb :).
A közösség jótékony hatását az evésre én is tapasztaltam. A fiam válogatós, nyammogós, na, az oviban mindent megeszik, igaz lassan, de kulturáltan. Már gondolkodtam, hogy itthon nem is kéne neki adni enni... :)
snowflake
 
 


Szia Snowflake!

Megvolt a kórházi kontroll, nagyon bizakodó és bíztató volt Mészáros doktor bácsi. Képzeld, most már biztos, hogy 4 éves koráig itthon maradhatok Borkával, sőt, addig-adig beszéltünk erről a témáról, hogy az is kilátásba került, hogy akár iskolás koráig is hosszabbítgatják nekem az emelt családit és a gyest. Ez azért is lenne jó, mert oviból csak 4 órás jöhet szóba, így nem tudnék visszamenni tanítani. Nekünk egyértelműen a Montessorit ajánlotta ovinak a doktor bácsi, az még van is a kerületben kettő is (na nem óvoda, csak óvodai csoport). Tavasszal majd körülnézünk. Waldorf csak a szomszéd kerületben van, s lehet, hogy többet ártanék, ha naponta 2 órát utazgatnánk oda-vissza, mint amennyi előnyt jelentene.

Az úszással az a gondom, hogy igen nagy a fertőzésveszély, s ha valamit összeszedünk, nagyon hátráltatja a normál fejlődést. "Egyet előre, kettőt vissza." Arra meg már se erőnk, se kapacitásunk nincs, hogy még egy nap nyakunkba kapjuk az egész várost az úszás kedvéért. A hidroterápia önmagában fantasztikus lenne...

Voltunk audiológián is, műszeres hallásvizsgálatot nem tudtak csinálni, mert egy kicsit be van gyulladva Boróka füle (de végre előbújt a 15. fog (szemfog) is!, valószínűleg ez okozza a náthával együtt), így maradt a szabad hangtéri vizsgálat. Alulteljesített Boró, de a vizsgáló hölgy is úgy látja, hogy nem feltétlenül halláskárosodás áll a háttérben, mint inkább figyelemzavar.
Tavasszal újra megyünk, csak hogy ne unatkozzunk.

Hű, mennem kell, felsírt a manóka!
ktc
 
 


Szia Snowflake!

Találtam egy jó lapot! www.betuvilag.hu

Ott a linkek alatt nagyon sok diszlexia-témájú cikk, iskola, könyv stb. elérhető. Lehet, hogy én is rendelek egy ilyen Betűvilágot, nem tűnik drágának, s ártani biztosan nem fog...

Ktc
ktc
 
 

 
 

Szia, nem működik nekem ez a link, de azért rákerestem. Érdekesnek tűnik. Lehet, hogy a jövő héten el tudok menni a Krasznai könyvesboltba, megnézem, hátha van ott is.
Nem vagyok a hidroterápia felbérelt ügynöke, de amikor mi elkezdtük az úszást, szeptemberben, se ősszel, se télen, semmilyen betegséget nem kapott el a lányom. Én arról is meggyőztem magam, hogy ez pont az úszás miatt van. :) Később aztán, mikor elkezdte az ovit, persze jöttek a betegségek. Az is igaz, hogy ő nem hajlamos szerencsére a fülgyulladásokra.
A Montessori iskolát én is meg fogom nézni, bár még nem hirdettek nyílt napot. Az egyéni haladási ütem vonzó benne. Kislányomnak nagyon egyenetlen a fejlődése, egyes területeken 2-3 évvel a kora előtt van, másokon meg ugyanennyivel mögötte, attól függően, hogy egy adott terület milyen részképességeket érint. Ez egyébként nagyon furán veszi ki magát, mert pl. még alig múlt három éves, már vígan összeadott és kivont 20-as számkörben, és még nem volt négy éves, amikor magától felfedezte az osztást, viszont a sorrendemlékezet gyengesége miatt képtelen volt helyesen elszámolni tízig. És még sok ilyen dolog van.
Csütörtökön kezdjük a logopédiát, kíváncsi vagyok, be mer-e menni egyedül (az új helyzetektől és személyektől is eléggé tart).
Elmúlt Boró náthája? Gratulálok a 15. foghoz! Nálunk a fogváltás van műsoron, bármely pillanatban várjuk a következő kiesőt. :)
snowflake
 
 


Sziasztok!

Kicsit eltűntem, mert nincs netünk most. Még nem vittem a bébit sehová. A gyerekháziorvosunk is azt mondta, várjuk meg a következő kórházi kontroll eredményét és majd utána meglátjuk. Én sem nagyon szeretném fölöslegesen hurcibálni ha minden ok. Szerencsére szépen fejlődik mindent tud amit kell a gyerekorvos szerint. Elgondolkodtat, hogy 100 ember 100 egymásnak szögesen ellentmondó tanácsot ad. És egy kicsit idegesít is, hogy ki tudom -e választani a jó megoldást. A Dévény módszerrel mint a többi pénzorientált vállalkozással is az a bajom, hogy mindenkire azt mondják fejleszteni kell. Élő példa az ismerősöm aki csak érdekességképp nézette meg a teljesen egészséges gyerekét és persze találtak nála is valamit. Én bármit megtennék , hogy a legjobbat kapja a kisfiam de szerintem ezt is túlzásba lehet vinni.
De sebaj leszek még én is olyan tapasztalt mint ti.
eszti79
 
 


Sziasztok!

Újként szeretnék csatlakozni hozzátok.
Kislányom pénteken lesz 8 hónapos. 41 hétre született 1920g-mal,császárral. 17 napig volt NIC-ben.
3 hónaposan derült ki, hogy hallássérült. 4 hónapos kora óta van hallókészüléke. Szeptembertől jár hozzá rendszeresen szurdopedagógus.
4 hónaposan volt az első epilepsziás rohama.Gyógyszeres beállítás még folyamatban.
Izomhipotóniával 5. hónapja járunk Dévény-tornára.
Mozgásfejlődése elmaradt, csak a fejét emeli hason fekve.Ültetve a fejét nem tartja. Viszont ha a gyógytornász "piszkálja", forog és négykézlábra áll. Tárgyakat nem fog.
A 'világvége-tábla után' lakunk és nem tudom, kihez forduljak. A szurdoped. csak a hallásával-beszédfejlődéssel foglalkozik, a gyt a mozgásával, a neurológus az epilepsziával. De senkinél nem jön össze, hogy mindez 1 gyereknél van. Lehet ennyi idős korban mérni-nézni, hogy mentálisan retardált-e? Mit tudnék még adni Neki? És én hogy tudom ezt feldolgozni?
El vagyok keseredve és kétségbe vagyok esve. Kérlek, segítsetek!

ormi
ormi
 
 


Szia Eszti! Mikor lesz a következő kórházi kontroll? Örülök, hogy a gyerekorvos szerint minden rendben a kisfiaddal. De én azért nem nyugodnék bele teljesen, inkább lássák több helyen, és a problémákra jobban felkészült szakemberek. Egyetértek veled a pénzorientált vállalkozásokkal kapcsolatban, sajnos én sem tudok 100%-os objektivitást feltételezni ott, ahol anyagilag érdekelve vannak abban, hogy gyermekemet ilyen-olyan sérültnek, fogyatékosnak, vagy csupán "elmaradottnak" nyilvánítsák. Épp ezért elég nehéz jó helyet találni. Bár az is igaz, hogy egy kis tapasztalattal sokszor már az első telefonbeszélgetés alapján el lehet dönteni, hogy melyik hely az, ahová biztosan nem megy az ember. Mondjuk, ha a Dévényt neurológus ajánlja, akkor nyugodtabb lehetsz. Ha netközelbe kerülsz, jelentkezz, kíváncsi vagyok, mik a fejlemények nálatok!

Szia Ktc! Egész jól megy a logopédia, múlt héten még úgy kellett betuszkolni a lányomat, ma meg már simán bement. De ami a legjobb, hogy egy majdnem félórás foglalkozást majdnem végig kibírt ülve, és feltünő motoros nyugtalanság nélkül!


Szia ormi! Szomorúan olvasom történeteteket, nagyon együttérzek Veled! Mennyire a világvége, ahol laktok? (ha gondolod, küldj privit). Milyen gyakran jártok a Dévény-tornára? És milyen gyakran vannak rohamai? Bocs, nem akarlak túlzottan lerohanni, ezért most nem is kérdezek többet :).
Nekünk szerencsénk van, mert találtunk egy olyan terapeutát (helyi nevelési tanácsadóban), akinél valamennyire összefutnak a szálak, évek óta ismeri a gyereket, és ügyes-bajos gondjainkkal fordulhatunk hozzá, de egyébként tényleg olyasmi a helyzet, ahogy írod, ide viszem a gyereket, akkor kalapálnak rajta egy kicsit itt, a másik helyen ott, aztán valami csak kisül belőle... Egyébként ebben a korban (és még jó pár évig) a mozgásterápiák azok, amelyek leginkább meglendítik a gyereket minden téren. Körül kéne nézned, mik vannak a környéketeken.
Jaj, még egy kérdés, hogy lehet, hogy a neurológus csak az epilepsziájával foglalkozik? A többi dolog nem érdekli? A Dévényt ő ajánlotta?
Nagyon sok mindenre képesek ezek a babák egyébként, és hihetetlenül sokat tudnak fejlődni. "Csak" meg kell találni a számukra leginkább megfelelő módszert. Küldök majd még privit, de nem ígérem, hogy még ma.
snowflake
 
 


Szia snowflake!

Szekszárd mellett lakunk.
Pécsen szültem, ott küldtek fejlődésneurológushoz, akivel szakmailag nem voltam megelégedve. Amikor jelentkezett az epilepszia, itt ajánlottak egy jó epileptológust, így hozzá igazoltunk át. Ekkor már ment a Dévény, a szurdopedagógiai fejlesztés. Talán ezért nem foglalkozik mással. Most egyébként van, hogy napokig nincs rohama, aztán akár óránként. Még nem jöttünk rá, mi váltja ki.
A Dévény tornát a védőnő sógornőm és az ő gyógytornász húga javasolta. Megkerestem az szekszárdi gyógytornászt, szimpatikus volt, hozzá járunk hetente 2-3x. :)

Úgy látom, hidroterápia-hívő vagy. Mi a véleményed a bébiúszásról? 4x voltunk, leányom egyre jobban ordít közben. Nem'tom, érdemes-e erőltetnünk.

ormi
ormi
 
 


Szia Snowflake!

Nálunk is egyenetlen a fejlődés, megjött a papír a Szakértői Bizottságtól. Azt írják, hogy "Legjobban a nagymozgás részpróbáiban teljesít (18 hó), legnagyobb az elmaradása a beszéd és a szociabilitás területén (15 hó)." Borka pedig 2 év 2 hónapos volt a vizsgálatkor. Amúgy semmi újat nem állapítottak meg, most a Doll-skálával nézték, SZQ-ja 62 lett.

Az utóbbi időben újra megfigyelhető Borónál, hogy félrebillenti a fejét. Napközben nem nagyon látom - vagy legalábbis nem tűnik fel -, de este a fürdetéskor mindig jobbra billentve tartja. A gerince egyenes, de a feje "tőből" ferde. Beszéltem az ortopédusával, azt mondta, ha csak néha csinálja, nem gond, de ha konzekvens a dolog, mutassuk meg ideggyógyásznak.

Nagyon jókat írtál kislányodról! Csak így tovább! Ezek szerint szimpatizál a logopédussal, ez pedig fél siker!

Ja, azóta megvan a 16. fog is, s teljesen elmúltak a náthák, csak az állandó rágicsálás maradt (főként üres samponos, tusfürdős flakonokat rág...).

Ja, ez még eszembe jutott: van a közelünkben egy gyógypedagógiai ovi és suli, a közeljövőben körül akarok ott nézni. Azért lenne az jó, mert akkor minden fejlesztés egy helyen lenne Bori ovis korában. Bár a fejlesztőnk szerint Borika sima oviba is mehetne - egyelőre így néz ki. Ez azért jó hír, nem?

Most búcsúzom, még írok a többieknek is!
ktc
 
 


Szia Eszti!

Én is Snowflake véleményét osztom, jobban szeretem inkább "feleslegesen" elcipelni Borót orvosokhoz vagy épp fejlesztőkhöz, miegymáshoz, mint hogy iskolás korában kiderüljön, valamit elmulasztottam, s akkor problémát okoz. Lásd, nálunk jó példa, hogy tavaly én erőszakoskodtam korai fejlesztő keresésével, pedig eredményei alapján még nem feltétlenül kellett Borkának. Idén meg már létfontosságú... Jut eszembe, van szabad kapacitása a fejlesztőnknek, szívesen fogad új gyerekeket!

Kérlek, feltétlenül írd meg, mit mondanak a következő kórházi kontrollon!

Azt én is tapasztaltam, hogy mindenki mást mond, meg azt is, hogy nincs két egyforma történetű baba, ezért mindenkinek más a kezelése. Nyilván ez nagyban függ attól, melyik kórházban születik, mely orvosokhoz kerül. Nekem áldott szerencsém van ebből a szempontból a Szabolcs utcával, Mészáros József doktor bácsival. Benne nagyon megbízok. A másik fontos emberünk a neurológusunk, aki a hivatalos munkán túl is nyomon követi kislányunk fejlődését (félig családtag). Szerintem az a legjobb, ha egy (vagy két) embernek nagyon adsz a véleményére (lehetőleg orvos legyen), a többiekét meg meghallgatod.

Kívánom nektek a legjobbakat! Írj még!

Ktc
ktc
 
 


Szia Ormi!

Döbbenetes, milyen történetetek van! Nagyon sok erőt és kitartást kívánok neked! Snowflake jól mondja, hihetetlen, mikre képesek ezek a pici babák! Hihetetlen életösztön van bennük, ez adjon neked is erőt és lelkesedést!

Nálunk nem ennyire sokrétű a terápia, szerintem nézz körül korai fejlesztőt keresve. Ők sok mindent átfogóan fejlesztenek, de van, akinek speciális végzettsége is van. A mozgásfejlesztés nagyon fontos, az sokmindennek az alapja. A Dévény-módszerről nagyon sok jót hallottam, nekünk szerencsére nem volt részünk benne.

Tudomásom szerint az epilepszia tünetileg jól kezelhető, s van esély arra, hogy kislányod kinője (ha jól tudom...). A halláskárosodást pedig hamar észrevették, ez is jó hír. Nálunk szemészeti probléma volt, s 3 és fél hónapos kezelés után helyreállt a rend. Állítólag 2 éves kor körül még akár 8 dioptriát is lehet javítani!!!! Remélem, a hallással is hasonlóan jók az esélyek!

Kérdezed, mit tudsz még adni kislányodnak. FELTÉTLEN SZERETETET!!!!! Ennél több nemigen kell neki! Ha odafigyelsz a jelzéseire, megérted őt, már nem is látod olyan sötéten a világot! Nagyon nehéz feldolgozni a történteket, a legjobb, ha nem őrlődsz. Ha úgy érzed, nem bírsz felülemelkedni gondolataidon, bátran keress fel egy szakembert! Én is igen nehezen szántam rá magam, de elmentem néhány beszélgetésre, s határozottan jót tett! Ha érdekel, priviben megírom, mikről beszélgettünk.

Az úszásról csak annyit, hogy sem ezt, sem mást nem szabad erőltetni - ez az én véleményem. Ha sír a kislányod úszás közben, az téged is stresszel, ő ezt megérzi, s ördögi kör alakul ki, a végén nem tudod, melyikőtök tart jobban az egész herce-hurcától.

Várjuk újabb jelentkezésed! Addig is szeretettel figyelgesd kislányod, merülj el létezésének csodájában!

Ktc
ktc
 
 


Szia Ormi!
Hidroterápia-hívő - ez aranyos :). Tényleg nagyon hasznosnak gondolom. De ha 4 alkalom után egyre jobban ordít, és nem egyre kevésbé, ha az én lányom lenne, nem erőltetném. Biztos megvan az oka rá. Lehet, hogy nagyon bizonytalannak érzi azt a helyzetet. Emellett úgy gondolom, hogy azok alapján, amit írtál, neki egy sima babaúszás nem elég, valamilyen terápiás változatára lenne szükség.
Így már értem a neurológust. Nem gondoltál még arra, hogy megkeress egy másikat, aki nem csak az epilepsziával foglalkozik, hanem a mozgásfejlődéssel és egyebekkel is (vagy ennél az orvosnál rákérdezni, bár lehet, hogy nem igazán ez a területe, és ezért hanyagolja)? A Dévény torna nagyon jó, de nem biztos, hogy elég! Nem riogatni szeretnélek, de ez az időszak a legjobban kihasználható ezeknél a babáknál, jobb minél részletesebben tájékozódni, pontos diagnózist szerezni, és rátalálni a legmegfelelőbb módszerre. Ebben nagy eltérések lehetnek, van akinek ez használ, másnak az.
Jól llátom, ugye, hogy már négy hónapja folyik a gyógyszer beállítása az epilepsziára?! Tudom, hogy vannak, akiknek még ennél is sokkal hosszabb idő, amíg sikerül, de nagyon nehéz lehet :(. Nagy rohamai is vannak? Remélem, minél hamarabb megoldódik ez a dolog!!!
Csak születésekor derült ki, hogy IUR a lányod? A túlhordás, vagy emiatt császároztak?
Küldök privit!
snowflake
 
 


Szia ktc!
Feltétlenül nézd meg a gyógyped ovit, hallatlan előny, ha minden fejlesztés egy helyen van! Én már néha kezdek begolyózni az ide-oda rohangálástól :). Huh, az ortopédust ne is emlegesd, ez a következő projektem. Elég rossz a tartása a lányomnak, igaz meg is nyúlt a nyáron, de az enyhe hipotónia ront a helyzeten. Ha még gyógytornára is kell járni, nem tudom, hova fogom beilleszteni! Na, de egyelőre vár minket a gasztroenterológia a héten, kíváncsi vagyok mivel fognak előrukkolni.
A beszéd és szociabilitás 15hós szinten 26 hónapos korában? Hát ez nem túl jó! :(. Mindent bele, ne nyíljon tovább az olló. Bár amilyen szépen haladtok az utóbbi időben, talán nem kéne annyira izgulnom :).
Snowflake
snowflake
 
 


Szia Ktc!

Korai fejlesztőben voltunk konduktornál Szekszárdon. Nagyon kedves hölgy és felajánlotta, hogy magánszorgalomból elmehetünk hozzá, amíg van szabad helye, de hivatalosan nem járhatunk hozzá, mivel 1 gyereknek 1 támogatott fejlesztő jár. Mivel mi ezt hallás-beszédfejlesztésben Kaposváron megkapjuk… :cry:

Az epilepszia gyógyszerrel kezelhető, de kislányom valószínűleg nem fogja kinőni, mert genetikai eredetű. Egyébként ezek a legnehezebben beállíthatók. :(

Szemészeti problémával hol voltatok? Gyanítom, hogy ez sincs rendben nálunk, bár VEP-en nem mutattak ki semmit.

Magyarul mit jelent az „elmaradás a beszéd és szociabilitás területén” Borónál?

ormi
ormi
 
 


Ormi!

Nem engedte az idevonatkozó részt kimásolni, úgyhogy belinkeltem az egész oldalt, de, ha legörgetsz, abc sorrendben Tolna Megyéhez, megtalálod a tanulási és kép. vizsg.-t. Velük beszélj, mert sztem félretájékoztattak, amikor azt mondták, h csak egy részterületen jár fejlesztés. És a hol a komplexitás és a megelőzés elve? Még csak az út elején vagytok, de tudnod kell, h csak arra számíthatsz, amit te kitaposol, kikönyökölsz, kiharcolsz magatoknak. A legtöbb helyen arra sem veszik a fárdatságot, h tájékozódjanak, h aztán tájékoztassanak. Sztem jár nektek emelt családi pótlék is-bár lehet, h erről már van infód. Itt a net, használd a google-t, a keresőbe beütve megtalálsz mindent, különben sosem kapja meg a gyermeked, ami jár neki és amire szüksége van.

http://www.beszed.hu/intezmeny/kategoria/18
rjuli
 
 


Ahogy néztem, a ti megyétekben nincs korai fejlesztő központ, de Pécsett van, elképzelhető, h ők kell, h fogadjanak, de a Tan és kép.vizsg-ban ezt is meg kell, h mondják. Mármint, h hol látják el komplexen a gyereket.
rjuli
 
 


Szia Rjuli!

Köszönöm a linket!

Azt már tapasztaltam, hogy nekem kell mindent kitaposni. Emelt családi pótlékot már kapjuk.

Nekem az a nagy bajom, hogy én nem vagyok szakember, én csak egy mezei patikus vagyok és már azt se tudom, kinek a véleményére adhatok. Mindenki a saját módszerét dícséri és reálisnak tűnő érvekkel alátámasztja, hogy a másik miért nem jó.
De akkor most hova vigyem a gyerekemet? :(

ormi
ormi
 
 


A Tanulási és Kép. Vizsg. Orsz. Szakértői Biz-hoz, mert akkor lesz hivatalos a dolog, ha ők kiállítják a papírt. Ez ahhoz is kell, h megkapd a komlex fejlesztést, ill., ha később bölcsibe-oviba viszed, ott is kellhet. U-is, ha tőlük van papírod arról, h milyen területeken szüks. a fejlesztés, akkor, ha integrált bölcsibe viszed, akkor ott helyben meg kell kapnia a ellátást, nem neked kell hurcolnod jobra-balra. Ill. spec. intézmény is csak szakértői vélemény alapján fogadja. A gyerekorvos, egyéb szakorvos, pedagógus, gyógytornász, stb nem tud ilyet kiállítani.
rjuli
 
 


Sziasztok!

Ormi, kérdésedre válaszolva: Boró csak mamamá-t mond, azt is csak akkor, ha nagy nyűgje van. :( Ja, meg esetleg papapa és bababa. Időnként elkottyant egy-egy szót (szia, kérek, hajó, kösz, ki stb), de ezeket csak egyetlen egyszer mondja ki, többet nem. Először én sem hittem, hogy értelmes szavakat is kimond, mivel amire felfogom, hogy ennek van értelme (s félre nem érthető szituációban mondja), már rég eltűnik a pillanat varázsa. Tehát marad a bizakodás, hogy fog tudni beszélni. Amúgy mindent megért, s megérteti magát szavak nélkül is.

A szociabiliás pontosan nem tudom, mit jelent, de a szemkontaktus benne van, már pedig ezt elég nehéz felvenni Borókával. Bár az utóbbi hetekben mintha némi javulást tapasztalnánk... :roll:

Snowflake! Ajánlom neked is a www.beszed.hu oldalt! Juli írt róla, belenéztem, s nagyon sok logopédiai dolgot találtam ott! Leginkább nekünk a gyűjtemények oldal hasznos, amíg Boró nem hajlandó dumálni... :(

Eszti! Mi van veletek? Rég jelentkeztél!

Üdv. mindenkinek: Ktc
ktc
 
 


Sziasztok!
Eltartott egy darabig, míg regenerálódtam a múlt heti gasztroenterológia után :). Zsúfoltság, hosszú várakozás, bár elvben időpontra mész, kevesebb orvos, zűrzavar, fűtetlenség, kabátban várakozik mindenki, órákig (!). Teljesen felhúztam magam, hogy még ezért fizessek januártól vizitdíjat is? A hab a tortán, hogy ráadásul a lányom leletei értékelhetetlenek lettek, mivel a labor technológiát váltott, és az újhoz nem elegendő a levett vér mennyisége!!! Ezt akkor nem tudták? Ezen elpuffogtam egy darabig, de végülis csak legfeljebb még egy vérvétel, és néhány hónappal később tudom meg, hogy még hány dologra és mire allergiás, no de akinek komoly baja van? Szóval nem jutottunk semmire, egyetlen fejlemény, hogy a doktornő újra elküldte csontsűrűség-vizsgálatra, jövő héten megyünk.

Ktc, a könyvesboltba még mindig nem jutottam el, pedig a honlapjukon már kinéztem néhány könyvet...

S.
snowflake
 
 


Sziasztok!

Tegnap már írtam ide, de valamiért nem jelenik meg. Na, mindegy, újra megírom a híreket...

3 hete felajánlották a suliban, ahová korai fejlesztésre járunk, hogy van szabad hely a medencénél, járhatnánk hetente 1-szer 20 perces "úszásra". Sajnos azóta még csak egyszer voltunk, mert múlt héten beteg volt a terapeuta, ma meg közölték, hogy a vírusveszély miatt néhány hétig nem lesznek foglalkozások. Borónak minden nagyon új itt, a terapeuta és a helyzet is, mivel még strandon sem voltunk vele. Ahhoz képest elég jól vette a dolgot, persze volt sírás is, de az utolsó 5 percben már gyakorlatokat is lehetett csinálni vele. Én nem mehetek a medencébe, így egy kicsit féltem a helyzettől, de úgy néz ki, mostanában fejlődött annyit Borka idegrendszere, hogy ezt is "elviseli" már. Most már a fejlesztővel is nagyon jól együttműködik, szinte az egész foglalkozás alatt lehet irányítani, bár néha kell neki egy kis lazulás (ilyenkor azzal játszunk, amit ő szeretne.)

Beszéd területén nincs különösebb változás, bár az utóbbi napokban mintha többször mondaná, hogy "csüccs" meg "ezt".

Az elalvás is javult, este szopi után leteszem Borót s kijövök a szobából, egy kicsit nyöszörög, mocorog, de ügyesen elalszik egyedü. Éjszaka még sokszor mocorog, néha dobálja magát, ilyenkor nem feltétlenül kelek fel hozzá, csak csitítom vagy rászólok, szopizni már csak 1-2-szer veszem fel.

Ja, fújás is van már, a Vitatigrises zacskóba belefúj, ha már nem akar belőle többet inni! Megtanult körbe pörögni az apjától, többször kinyújtja a nyelvét, amikor az a feladat, meg cuppog, amikor szájat kell nyitnia. Tényleg mintha az utóbbi hónapokban jobban fejlődne...

Veletek mi újság?
Snowflake, mi lett a csontsűrűség-méréssel? Voltatok újra a gasztroenterológián?
Ormi, vannak új híreid?
Eszti, rólatok is szívesen hallanék!

Üdv. mindenkinek: Ktc
ktc
 
 


:D
eszti79
 
 


Szasztok!

Velünk minden rendben. Eddig még nem vittem Somit semmilyen plussz vizsgálatra és már nem is akarom. A kórház szerint és a háziorvos szerint is hülyeség lenne mivel semmi baja. Enyhe tónuseloszlás-zavart állapítottak csak meg, és mutattak pár tornagyakorlatot hazára. Ezzel egy hét alatt is látványos volt a változás. Éjszaka csak 1x kel fel úgyhogy egy szavam sem lehet. Falja a könyveket, imádja a mondókákat, és már 4300g !
Kedden megint kontroll bízom benne csak jót mondanak!

Remélem ti is jól vagytok!
E
eszti79
 
 


Szia Eszti, ez szuper!!! Kíváncsi vagyok, mit mondanak a kontrollon, írd majd meg!

Szia Ktc, közben mi is belevágtunk a hidroterápiába, és nagyon jó! A lányom imádja, és nagyon ügyes is. Nekik másfél órás a foglalkozás, és rendes úszástanulás is van benne.
Örülök, hogy ilyen szépen fejlődik, meg a foglalkozáson is ilyen együttműködő Boró! Ha az éjszakák továbbra is így maradnak, a végén egész kipihent leszel :).
A csontsűrűségvizsgálaton letolt a doktornő, hogy minek mentem oda, amikor fél éve voltunk, és évente csak egyet finanszíroz a TB, és most ezt az ő kórháza gratis megcsinálta nekem, és különben sincs ennyi idő után értelme. Mindezt a vizsgálat után. Amikor emlékeztettem, hogy nem magamtól jöttem, hanem a gasztroenterológus szakorvos utalt be, azt mondta, ja igen, megenyhült, és utána pár percben kedvesen felvilágosított néhány dologról. A lényeg, hogy nyáron kéne visszamenni, akkor látszik majd meg, hogy az emelt dózisú kalciumból beépült-e valami a csontokba. (ha egyáltalán fizeti ezt nekem majd a tb, mert közben rájönnek, hogy félévente viszem a gyereket, és neki ez már nem jár! :), gyerek nincs még 7 éves, de már tb csaló :))

Ormi, próbáltam küldeni privit, de azt írja, hogy nem ment el (persze, lehet, hogy 3x megkaptad).
snowflake
 
 


Sziasztok!
Eddig "titokban" olvasgattalak benneteket, de most úgy döntöttem, hogy bejelentkezem én is. A helyzetünk hasonló. A kislányom 2100 grammal és 44 cm hosszal született 11 hónapja. Szerencsére rögtön baba-mama osztályra kerültünk a kórházban, ahol végül 8 napot töltöttünk (vártuk, hogy elérjük a 2000 grammot) és jöhettünk haza. Igaz én előtte 2 hónapot már lehúztam a terhes osztályon. Tulajdonképpen egy kis túnuseloszlási zavaron kívül nem találtak más problémát, amit otthoni tornával is lehetett volna kezelni, de mi végül a Dévény Anna módszer mellett döntöttünk és az tényleg használt. Semmi lemaradást nem tapasztalunk sem mi, sem pedig a neurológusok. A kislányom ül, áll, asztalba-ágyba kapaszkodva lépeget, kúszik, mászik, tehát minden rendben. Egyébként integet, mosolyog, nagy huncut. Egyedül a súlya nem megfelelő, bár a párom is hasonló alkatú baba volt, most 7,5 kg.
Amiért segítséget kérnék: úgy néz ki, hogy megint kisbabánk lesz. Azt szeretném tudni, hogy Ti mit hallottatok: második terhességnél is előfordul-e a méhen belüli retardáció. Az orvosom azt mondta, hogy ez tipikus első terhességi probléma. Mit tudtok erről?
Köszönöm szépen ha válaszoltok.
Mindenkinek kellemes napot!
Igili
igili
 
 


Szia Igili!

Én voltam genetikai tanácsadáson, ott azt mondták, nincsen nagyobb esélyem arra, hogy a retardáció ismét megtörténik, mint bárki másnak.
Mi az Országos Gyermekegészségügyi Intézetben voltunk (14. ker. Bolgárkerék u. 3. Tel.: 363-52-72, 363-22-29) tanácsadáson, vizsgálat nem volt szükséges. Szerintem érdemes lenne oda elmennetek! Biztosan többet tudnak ott mondani erről.

Örülök, hogy kislányoddal minden rendben, s gratulálok a jövendőbelihez!

Hányadik hétre született a kislányod? Miért kellett kórházban feküdnöd a terhesség alatt?

Remélem, tudtam segíteni.

Üdv.: Ktc
ktc
 
 


Ui.: Most, hogy felvetetted: valóban nem ismerek olyat, akinél nem az első gyerek született sorvadással...
ktc
 
 


Szia Ktc!

Köszönöm szépen a segítséget. Nekem a terhesség alatt kialakult magasvérnyomás-betegség miatt kellett beköltöznöm a klinikára. Azt viszont nem lehet tudni, hogy melyik az ok és melyik az okozat. Valószínű, hogy a rossz méhlepény keringés miatt alakult ki a magas vérnyomás is és a retardáció is. Most nem terveztünk babát, de Ő jönni akart, hát most nyomozok és ha nem veszélyes, akkor megtartanánk. Egyébként a kislányom a 37. hétre született császárral. Azon kívül, hogy kicsit furcsáz néznek rám az emberek, ha mondom mennyi idős, más gondom igazán nincs, és ez tényleg nagy szerencse. Ti hogy vagytok? Minden rendben? Egy babád van?
Egyébként tényleg mindíg első terhességnél olvasok hasonlókat. Azért örülnék, ha születne egy 3500 grammos babánk is. Biztos jó érzés lehet. Nem mintha a kislányomnak nem örültem volna és nem imádnám azóta is nagyon-nagyon. Csak ez a mérhetetlen féltés és aggódás nem hiányzik.
Igili
igili
 
 


Szia Igili!

Nálunk is lepény-probléma volt. Jó, hogy ilyen szerencsésen alakultak nálatok a dolgok. Azért figyelgessétek továbbra is kislányotokat, s az első "gyanúsabb" jelre reagáljatok.

Borkára kb. 15 hónapos koráig csodálkoztak rá az emberek, aztán megindult a súlya és a mozgásfejlődése is. Most meg már azon lepődnek meg, hogy valaha bárminemű problémánk volt. A vájtabb szeműek azonban hamar észreveszik a hiányosságokat nála.

Ezt leszámítva jól vagyunk, most épp ovinézőben, ami a mi esetünkben nem épp egyszerű dolog.

Igen, ő az első gyermekünk, és sokáig biztosan az egyetlen is. Ha egyáltalán valaha még bele merünk vágni egy újabb terhességbe, meg kell várnunk, amíg Boró önállóbb lesz (pl. iskolás). Vele szúrnék ki, ha most újra teherbe esnék, mert nincs segítségünk (nagyszülő, rokon), nem tudnám kire bízni, s nem tudnám fejlesztőhöz se vinni.

Kívánok nektek a lehetőségekhez képest nyugodt várandósságot! Most hányadik héten jársz? S hol fogsz szülni? Nagyon várom a híreket rólatok, kérlek, írd majd meg, mit mondtak az orvosok!

Ktc
ktc
 
 


Sziasztok!

Ezen a héten 3 vizsgálaton is voltunk. Kedden a szokásos kontrollon a kórházban. Minden rendben, szépen gyarapodik, 1 hónap alatt 1 kg-ot hízott. Mutattak még pár tornagyakorlatot is még. Viszont a vízsérve nem tűnt el a heréjéből, javasolták kérjek sebészeti konzíliumot, így másnap a gyereksebészeten kezdtünk. De szerencsére ott azt mondták ennek a duzzanatnak még bőven van ideje felszívódni, teendőt nem igényel. És a csípőszűrés is negatív lett. Szóval megnyugodtam megint.
Kezd apadni a tejem. Ti meddig szoptattatok?

Üdv
E
eszti79
 
 


Szia Ktc!

Köszönöm a bíztató szavakat.
Hát igen, ez az én gondom is, mármint, hogy most szerettem volna teljes erőmmel és szeretetemmel csak a kislányomra összpontosítani, de ha a picit megtartjuk, akkor szerintem kicsit osztozni kell. Mi is mindenhova elvittük a babucinkat, több helyen jártunk neurológián (több szem többet lát alapon), meg szerencsére a gyermekorvosunk is "jó szemű". Ő vette észre elég korán a problémát. Meg persze mi is minden pillanatban résen vagyunk (sajnos szerintem túlságosan is), bár én mostanában kezdtem kicsit megnyugodni, de a párom kérdez néha olyanokat, amiből arra lehet következtetni, hogy bizony ő is nagyon aggódik. Pedig a manónk tényleg szemmel láthatóan és szépen fejlődik. Jó, nem egy extra szuper gyerek, de az talán nem is baj.

A második babával mi is vártunk volna még, de 33 éves vagyok, tehát sokat nem lehetett volna (hiszen minél idősebb az ember, annál nagyobb a kockázat), de azért nem mostra terveztük. Nem tudom mi lesz a sorsa, de nagyon sajnálnám, ha nem tartanánk meg az én "betegségem" miatt.

Örülök, hogy Ti jól vagytok! Mennyi idős most Borka? Van még valami elmaradás (mármint, amit szakember észre vehet, ha nagyon odafigyel)?

Amúgy még csak az 5. héten tartunk és én mindenképp a SOTE I. Klinikára megyek, ott az orvosom is, akiben maximálisan megbízom.
Kellemes hétvégét.

Igili

ui: sajnos én nem tudtam szoptatni.
igili
 
 


Helló!

Eszti! Örülök, hogy jelentkeztél, s főleg annak, hogy minden rendben van veletek! Az természetes, hogy az idő múlásával kevesebb tejed termelődik, de ne tévesszen meg, hogy kisfiad épp egy erőteljes növekedési fázisban van (fél éves kor táján), ilyenkor nő a szükséglete, ezért érezheted úgy, hogy csökken a tejed mennyisége. Pár nap alatt a te szervezeted is követni fogja a változás, azaz több tejet fog termelni. Ez a kereslet-kínálat elve a szoptatásban nagyon jól működik. Ha mégis gondod akadna, keress nyugodtan, ha minden jól megy, hamarosan a La Leche Liga hivatalos szoptatási tanácsadója leszek, szívesen segítek. Azt még hozzátenném, hogy 6 hónapos kor után már nyugodtan el lehet kezdeni a kiegészítést-hozzátáplálást, így automatikusan fokozatosan csökken majd a termelődő tejed.
Aranyszabály, hogy a szoptatást addig szabad csak folytatni, amíg babának és mamának is jó. Borka már 28 hónapos múlt, de még egyikünknek sincs hajlandósága lemondani ezekről az édes pillanatokról...
Egyébként miből gondolod, hogy apad a tejed? Érdekelne! Írj privit, ha úgy jobb neked!

Igili! Nekem célzottan mondta néhány "szakértő" (orvos, konduktor, védőnő), hogy kifejezetten jót tenne Borónak a kistestvér. Nem egyke-gyermek az életem vágya, nekem is van bátyám, nem szeretném megfosztani ettől a kislányomat (eredetileg 4 gyermeket szerettünk volna...). De nem bonyolódok vitákba erről a kérdésről, mert ezek a "szakértők" nem ismerik elég jól a családi körülményeinket, gondolkodásmódunkat, s legfőképp nem élték át azt, amit mi! (Ja, poén: kiderült, hogy az oviban hivatalosan is három gyereknek számítják be Borókát, mivel sajátos nevelési igényű!- tehát már van 3 gyermekem!)
Valóban nem baj, ha nem extra szuper a gyermekünk (amúgy mit értesz ez alatt?), hidd el, mindenkinek könnyebb így- tanítónéni vagyok, tudom, mit beszélek! Amúgy maximalistaként elég nagy harcot vívtam magammal, hogy elfogadjam a helyzetünket, de szerencsére a szívem tudja, mi a legfontosabb: Boróka!!!!!!!
A szakembereknek nem kell nagyon odafigyelniük, szembeötlő, hogy Borka mozgása, beszéde és szociális viselkedése is eléggé el van maradva kortársaihoz képest. Épp minap sétálgattunk két anyukával s Boró-korabeli kislányaikkal. Iszonyú rossz volt hallgatni az anyákat, amikor mesélték, hogyan főzicskéznek velük együtt a lányok, utánozzák őket! Akkor megint rádöbbentem: ennek kéne a "normálisnak" lennie! Azóta még nem tértem magamhoz, nagy sokk volt ez nekem. Sírógörcs kerülget, ha rágondolok.
Térjünk vissza inkább hozzátok. Remélem, ezzel a babával is megpróbálod majd a szoptatást. Ha bármiben segíthetek, csak szólj! Írj privit, s felvehetnénk a szorosabb kapcsolatot is...

Mindenkinek jó hétvégét kívánok! Bocsi, hogy ilyen hosszú lettem.

Ktc
ktc
 
 


Ktc!

bevallom, szoktalak olvasgatni titeket, és most két olyan dologról is írtál, ami miatt billentyűzetet ragadok. Az egyik az, h én még nem láttam olyan szakértői papírt, amin 3 gyereknek számítana a létszámban az SNI (sajátos nevelési igényű) gyerek. Nektek ilyen papírotok van, vagy csak az oviban mondták? Általában 2-nek számítanak. Nálatok jár valami fejlesztés az oviban? Mert elvileg ez nam csak arról szól, h megtűrik és miatta kevesebb gyereket vesznek fel a csoportba, hanem jár gyógyped, gyógytorna, logopédus, ilyesmi.
A másik: én is mondtam már olyat családnak, h kéne MAJD tesó. De ezt olyankor gondolom fontosnak, amikor oylan gyerek van a családban, akinél objektíve nem igazán térül meg a befektetett energia, odafigyelés, kezelések, fejlesztések. Tehát, ha annyira súlyos az állapota, h lényegében jelentős változás nem várható, akkor előbb-utóbb a család teljesen befeléfordul, az összes bánatuk, feszültségük, frusztrációjuk, stb. az egyszem sérült gyereken csapódik le, soxor apuci kilép a körből, totális leépülés az egész családnak. Szóval ilyen esetben nem akkor, amikor már szétesett a család, hanem, amikor még nem fáradtak el testileg, lelkileg, érdemes vállalni tesót, mert visszaadja az önbecsülést, az életkedvet. A férfi megélheti, h igen, ő ilyet is tud, a nő is megérezheti azt, amikor adekvát visszajelzéseket kap, amikor olyan élmények érik a babával, amiket másoknál irigyelt és amilyennek korábban gondolta a babázást.
ahol több egészséges gyerek is van, sokal kisebb terhet ró a sérült a családra. úgymond egy a sok közül, mindenki természetesen kezeli, nem alakul ki körülötte valami sejtelmes hangulat.
szóval azt gondolom, h egy olyan gyereknél, aki szemmel láthatóan szépen fejlődik, nem tartom terápiás eszköznek a tesót, csak ugyanolyan dolognak, minr egy bármiylen másik családban. egyszer, ha eljön az ideje-ezt úgyis érzi az ember-akkor igen, de amíg ez lelkiism. furdalást okozna, mert akár egyikre, akár másikra nem jutna elég idő, figyelem, addig érdemes várni.
rjuli
 
 


Szia Rjuli!

Kérlek, ne haragudj rám, remélem, nem sértettelek meg. (Ezúton megkövetek mindenkit, akire nézve sértő volt ez a gondolatom!!!!) A konduktor, akitől ezt hallottam, na ő akarta Borkát a Petőbe küldeni. Mint látod, nem maradt róla túl jó véleményem. Ez a kistestvéres javaslata (inkább szúró megjegyzésnek mondanám, olyan félreérthető stílusban mondta a védőnőnknek - előttem!) sem nyerte el a tetszésemet a már említett körülmények miatt. Valószínűleg ő is hasonló szándékkal mondhatta, ahogy te is említed, de nem ez "jött le" belőle.

A másik: az egyik oviban mondták ezt a SNI=3 gyerek szisztémát. A leendő ovinkba tegnap mentünk volna beszélgetésre, de Borka beteg, így elhalasztottuk. Tavaly az önkormányzat kijelölte ezt az ovit a mozgásfejlődésben lemaradott gyermekek fogadására, egy másik integrált oviban maradtak az enyhén értelmi fogyatékosok. A Szakértői Bizottság ezt az ovit fogja nekünk kijelölni, tehát lesz korai fejlesztő, gyógytornász, logopédus stb. Ha pontosabb infóim lesznek, megírom.

Köszönöm, hogy időnként ránk nézel!

Üdv. Ktc
ktc
 
 


Dehogy sértődtem meg. Tudod, akinek nem inge... Mivel én ilyet nem mondtam, nem éreztem úgy, h nekem szólna:) Minden szakmában van iylen és olyan, mint szakember és mint ember egyaránt.

A szakértői papírotokra kíváncsi lennék, mármint nem élőben, hanem, ha kezedben lesz, nézd meg, h a végén tényleg azt írták, h a létszámban 3-nak számít-e. Végülis nem nekem fontos, csak csodálkozom rajta, mert nem találkoztam még ilyennel, pedig súlyosabbb állapotú gyerekek papírját is láttam már.
rjuli
 
 


Ja, visszatérve arra, h a Petőbe akarta küldeni, ebben azért akkora szörnyűséget nem látok. Az Ambulanciára babák-mamák együtt járnak, együtt tanulják meg az életkor szerint elvárható dolgokat, nem csak mozgás területén. A legtöbb ember, ha meghallja a Pető Intézet nevét, mindjárt a legrosszabbra gondol. Pedig nekem is van ismerősöm, akinek a babája csak simán egy kicsit megkésett mozgásfejlődésű volt, minden ismert előzmény nélkül, és elkezdtek járni még a baba 1 éves kora előtt. Néhány hónap alatt szépen behozta a lemaradást és ma nyoma sincs a dolgonak. Szóval nem kell bélyegként felfogni, gondolhatta a konduktor, h a legkomplexebben, legolcsóbban, legintenzívebben így lehet a korai fejlesztést megoldani. És ebben spec. igaza van. Más kérdés, h mindezt milyen stílusban tálalta, ezt nem tudom megítélni.
rjuli
 
 


Sziasztok!
Nem jövök gyakran, mert valami gondja van velem a babanetnek :) vagy :(.

Eszti, de jó hírek. Remélem, ez a sérv is szerencsésen megoldódik majd.

Igili, én is beszéltem rengeteg emberrel a lányom születése után, és mindenki azt mondta, hogy iszonyatosan pici az esélye, hogy mégegyszer megtörténjék ez. No persze ettől függetlenül agyon izgattam magam utána a terhességek utolsó harmadában, de szerencsére nem volt semmi gond.

Ktc, én is úgy tudom, hogy ezek az SNI gyerekek 2-t érnek, nézz utána. De lehet, hogy mindegy lesz, mert ezt is meg akarják szüntetni. Csak a súlyos fogyatékosokra lesz érvényes ez a szisztéma.Hogy a mi gyerekeink ezek után milyen ellátást fognak kapni, nem kétséges...
Jól vagytok? Hogy bírja Boró a hideget? Az oviból nagyon sokan hiányoznak, de az enyimek még kitartanak.
Ktc, én is egész elkámpicsorodtam, ahogy leírtad a sétát a másik két kislánnyal... Tudom, hogy nagyon nehéz, és ha tudsz, sírj nyugodtan! Sajnos sok ilyen pillanat van az életben. Az én lányom már majdnem 7 éves, és még én sem vagyok teljesen felvértezve (bár azért javulok :)) Pedig ő még tényleg könnyű eset, hiszen milyen nehéz sorsok, életek vannak... Mégis, azt hiszem, egy anyának nehéz elfogadni, hogy a gyermeke nem "tökéletes". Sokat tesztek Boróért, és ez meg fogja hozni a gyümölcsét!
snowflake
 
 


Sziasztok!

Ma voltunk az 1 éves tanácsadáson. A kislányom 7850 gramm és 73 cm. Szerintem ez a súly és méret egész jó, a születési adatokhoz képest. Én legalábbis meg vagyok elégedve :lol: .Kicsit ugyan sirdogált az oltás miatt, de amúgy példásan viselkedett.
Rákérdeztem a korai fejlesztőre, és azt mondták nekünk még korai lenne a korai fejlesztő. :lol: Mármint, mivel a kislányom még csak 1 éves, és azt kb. 3 éves korban szokták elkezdeni. Igaz ez? Amúgy szerintük ránézésre most nincs szükségünk rá.
Ktc! Én írtam Neked privit, amit szerintem nem kaptál meg. Vagy igen?
Snowflake! Köszönöm a bíztatást. Sajnos a Picurkát elveszítettük, de mindenképp szeretnénk még egy kisbabát. Ezért jól esik a bíztatás. Örülök, hogy Nálatok minden rendben volt.
Tegnap visszaolvastam a kezdeteket és lett volna egy csomó kérdésem, de most egy sem jut eszembe.
Na jó, most megyek.
Szép napot mindenkinek!
Igili
igili
 
 


Igili, rémisztgetni nem akarlak, de azért ez nem tűnik valami felelősségteljes véleményezésnek, hogy ránézésre nincs szükség fejlesztésre. Ez nem így működik! Nagyon korrekt felmérések vannak, amivel ki lehet szűrni, ha valamilyen téren elmaradása van egy gyereknek. Korai fejlesztésnek pedig általában az 5-6 éves kor alatti fejlesztést nevezik, ami természetesen már csecsemőkön, illetve kisgyerekeken is végezhető (és pont ebben a korban igen hatékony), nem csak három éves kortól! Természetesen vannak dolgok, amiket akkor, vagy azután érdemes, és lehet fejleszteni, nem tudom, mire gondolhattak a tanácsadáson. Simán lehet, hogy semmi baj nincs nálatok, de azért nem árt alaposabban körüljárni.
Sajnálom, hogy elvesztettétek Picurkát :(.
A majdnem 8 kilóhoz meg gratulálok, hamarosan a meglévő kis lemaradását behozza :).
snowflake
 
 


Snowflake!

Tudom én is, és megyünk tavasszal. Egyelőre tényleg rendben mennek a dolgok, a kislányom integet, cuppog, puszit ad, leutánozza a hangokat, "társalog", a mozgása teljesen rendben van, pakolászik a játékos dobozából ki- és be, játszik a többi hasonló korú gyerekkel, szépen eszik, egyedül iszik cumisüvegből, felismeri a kutyust és a cicát, tudja hol a füle, orra stb. Szerintem most nincs okunk aggódásra, de természetesen nem vagyok szakember. Egyébként két neurológushoz is járunk (egymástól teljesen függetlenek) és mindkettő teljesen rendben találta a kislányunkat (nem csak mozgás szempontból). Például külön kiemelték, hogy nagyon kiegyensúlyozott stb). Szóval azért én nem aggódom feleslegesen, amúgy meg mindehova elhordjuk, ahová csak lehet. Még akkor is, ha nincs rá szüksége. Egyébként köszönöm a tippet, így legalább a korai fejlesztő sem marad el.

Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!

Igili
igili
 
 


Akkor jó :). Tényleg alaposak vagytok :).


Boldog karácsonyt mindenkinek!

Snowflake
snowflake
 
 


Békés, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

ktc
ktc
 
 


Boldog karit mindenkinek!

Ktc! Eszembe jutott egy kérdés! Boró már az első pillanattól le volt maradva, vagy ez csak később volt szembetűnő? Mert az én kisfiam szinte mindent csinál amit kell és vacak lenne, ha később meg nem. 5-én kontroll, remélem minden ok lesz.
Azt hiszem mégis elvisszük a Dévény tornára, csak kiváncsiságképp. De úgyis tudom, hogy azt mondják szükséges, na akkor még mindig dönthetünk, hogy akarjuk-e vagy sem. Nem tudjátok mennyibe kerül egy alkalom?
Snowflake! Amit írtál azokról a nagyon korrekt felmérésekről, ezt hol végzik? És ez komplex felmérés vagy olyan mintha külön elvinném neurológushoz meg külön vizsgálnák máshol a mozgását? És ezt az SNI értéket hol állapítják meg akinek kell? Ha nekünk kellene biztos mondta volna már valamelyik orvos, de érdekel.
Köszi
e
eszti79
 
 


Békés, Boldog Karácsonyt kívánunk Kicsiknek és Nagyoknak egyaránt!

Igili
igili
 
 


Sziasztok!

Remélem, mindenki jól van!
Mi sajnos átestünk néhány betegségen, így a téli szünet nem volt túl vidám, de most már minden rendben, ma már oviba is mentek a nagyok.

Eszti, neurológiai, neuropszichológiai vizsgálatokra, állapotfelmérésre gondoltam, amit akár egy alapos neurológus, vagy egy korai fejlesztő szakembere végez el. Csak azért kaptam fel a fejem, mert nagyon nem szeretem a ránézésre megállapítom, hogy a gyereknek semmi baja hozzáállást, rossz tapasztalataim vannak ezzel. Sajnos előfordul, hogy a gyerekorvosnak sem tűnnek fel a legalapvetőbb dolgok, ezért nem árt, ha szülő gyanakvó.
Nem tudom, hogy az SNI gyerek mikor ér 2-t vagy 3-t. A szakértői bizottság vagy nev.tan ad szakvéleményt (ezt a rendszert is most akarják átszervezni, ki tudja, mi lesz a vége).
Voltatok kontrollon?

Boldog új évet mindenkinek!

S.
snowflake
 
 


Sziasztok!

Először is egészségben, szeretetben gazdag új esztendőt kívánok mindenkinek!

Bocsi az eltűnésért, időnként rendetlenkedik a számítógép...

Most pénteken megyünk megnézni a leendő ovinkat. Pontosabban az egyiket a kettőből. Majd beszámolok a tapasztalatokról. A Szakértői Bizottságot épp az imént hívtam, időpont kell az óvodaérettség/óvodakijelölés miatt. Akadékoskodtak egy kicsit, mert októberben voltunk, s akkor egy olyan intézményt jelöltettünk ki korai fejlesztésre, ami egyben óvoda is. Lassan esett le nekik, hogy az azért kellett, mert a korai fejlesztőnk ott dolgozik, oviba a kerületbe szeretnénk járni. Mondták, hogy majd küldik az időpontot...

Mi megúsztuk a szünetet kisebb megfázással, bár férjem még mindig nem lábalt ki belőle.

Borka arca nagyon megvékonyodott az utóbbi hónapban, meg is ijedtünk, nem fogyott-e. Ugyan a súlyát nem mértük, de a hosszát igen: 90 cm! És most, a hónap végén lesz két és fél éves. Az étvágya rendben, nem az evés mennyiségével, hanem a MÓDJÁVAL van még mindig problémánk. A darabosat továbbra sem eszi, nem harap, nem rág. Max. a villával összetört darabosságú ételt eszi meg. Remélem, az idő múlása erre is megoldást hoz majd. Azért a biztonság kedvéért elkezdtünk megint egy 1 hónapos vitaminkúrát, s dúsítgatom az ebédjét darált dióval, sajttal, tojással - amivel éppen lehet. Képzeljétek, vacsorára 3 dl tejből főzök neki tejbedarát - s meg is eszi!!! Minden este!!! Ez a legkiadósabb étkezése a nap folyamán.

Na, hirtelen ennyi. Az ovinézés után még jelentkezem!

Ui. Én is hallottam, hogy megváltozik az SNI gyerekek "beszámításának" rendszere is, sajnos jót nem remélek ettől.

Üdv. Ktc
ktc
 
 


Eszti!

Borka az első pillanattól kezdve le volt maradva mozgásfejlődésében. Azért ezt ne olvasd teljes megnyugvással, természetesen továbbra is figyelned kell a kisfiadat! Minden gyerek más, és minden gyerek esete is más. Mi volt a kontrollon? A Dévény-torna nagyon jó, bár mi nem jártunk. A suliban, ahová korai fejlesztésre járunk, lenne/lett volna rá módunk INGYENESEN. Persze magánúton is lehet keresni Dévényest, annak bizonyára horror ára van.

Nálunk az állapotfelmérést neurológus, és az általa "irányított" csapat végezte. Most pedig a helyi Szakértői Bizottságtól kaptunk részletes szakvéleményt, ők állapították meg a sajátos nevelési igényt is. Ha korai fejlesztőhöz kezdtek járni, valószínűleg nektek is el kell majd mennetek az egyik Bizottsághoz. Az orvosok erről már szerintem nem sokat tudnak... Még mondanám a védőnő szerepét is, de inkább magadra hagyatkozz... Nem akarlak elkeseríteni. :(

Igili!

A privit nem kaptam meg... :( A korai fejlesztést már újszülött kortól el lehet kezdeni, s minél hamarabb kezdik, annál jobb. Ártani nem fog, s ha valóban nics rá szüksége a lányodnak, az a Szakértői Bizottságnál kiderül. Akkor tényleg hátradőlhetsz.

Ó, mennem kell! Üdv!

Ktc
ktc
 
 


Sziasztok!

BOLDOG új évet! És ezt tényleg szívből kívánom mindenkinek!
Sajna az én kislányom beteg lett, begyulladt a mandulája, piros a füle, folyik az orra, lázas. Szóval lebetegedtünk. Egyébként az ünnepek jól teltek, sokat játszottunk, pihentünk -a párom végig itthon volt- jöttünk-mentünk.
A korai fejlesztőt mindenképpen megnézem és elmegyünk oda, nagyon jó ötletnek találom és köszönöm a tanácsot!
Ktc! Sajnálom, hogy nem kaptad meg a privimet, majd megpróbálom megírni újra :D
Kellemes napot mindenkinek!
Igili
igili
 
 


Igili!

Hátha még megvan az a privi! Nézd meg a fiókjaidat itt, a Babaneten, hátha valamelyikben megtalálod... (kimenő, elküldött vagy mentett) Akkor csak újra el kell küldened nekem. Nagyon várom!

Gyógyuljon meg a Manód mihamarabb!

Ktc
ktc
 
 


Sziasztok!

Voltunk kontrollon 5-én. Szerencsére a tornának köszönhetően megszűnt az izomtónus asszimetriája. :lol: Nagyon jól kitartja magát, mindent fog és a szájába vesz. Most fedezte fel milyen jó sikongatni. Fordulni még nem akar, de a doktornő szerint van még ideje.
Most várom a háziorvost, oltás. Holnap meg csípőultrahangra megyünk.
Nekem tetszik ez az idő, nagy séta van ma is kilátásban!

Veletek minden rendben?
E
eszti79
 
 

Vissza: Gyermekek - betegségek, gondok

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?