Új privát üzeneted érkezett!

Köszönöm az érdeklődést, jól vagyunk.
Flóra ma reggel egy hangos kacagással kezdte a napot :) :)
Sára napközben pörög, mint egy búgócsiga, sokkal jobban lefáraszt, mint a kicsi. Alig várom már, hogy elkészüljön a másik autó és tudjunk jönni-menni. Találtam itt Veresen egy nagyon jó helyet: www.ramazuri.hu
Minden létező foglalkozásra el fogom vinni, hogy lefoglalja magát.
Dorinának jól megy a suli, igaz matekból kicsit jobban oda kell rá figyelni, mert 4/5-re áll.
Most hétvégén megyünk esküvőre, de a kicsik nélkül, úgyhogy töröm a fejem, hogy hogyan tudom kivitelezni a 3 óránkénti etetés dolgot. Csak abban tudok reménykedni, hogy meg fogja inni a fagyasztott tejet, ha elfogy a "friss". De az 100%, hogy elmegyek, mert már rám fér egy kis kikapcsolódás.
Sajnos pénteken nem tudunk menni a bulira, mert autóhiányban szenvedünk. Ma hozzák el a karosszériaelemeket, remélem a jövő hét közepén készen lesz. Most sikerült összekapirgálni a pénz rá, úgyhogy elég érdekes karácsonyunk lesz. Majd betolom a mondeot a fa alá. :)
hmmc
 
 


Saci,
Megvagyunk, de ez a 3 hét betegeskedés eléggé megviselt bennünket. Én két különböző lóerős antibiotikumot szedtem már be, de még mindig nem gyógyultam meg teljesen. Ráadásul eléggé legyengített, sokszor alig élek, szédülök stb., és az eddig nagyon ritkán jelentkező szívritmuszavarom is sűrűbben jelentkezik. :(
2 hét hiábavaló Nurofen-Rhinathiol kúra után már Lillus is antibiotikumot kapott. Egy ici-picit még most is náthás, és reggelenként rekedt, de úgy tűnik túl van a nehezén. Tegnap gyógyultnak nyílvánították. Sajnos eddig ahányszor kivittem a levegőre ("meleg" napsütéses időben), másnapra mindig visszaesett. A lakásban pedig már megőrűl.
A doki nénink is a szívéhez kapott, amikor mondtam neki, hogy sajnos bölcsibe kell adnom. Nem a bölcsi ellen van kifogása, csak szerinte ha már itthon ilyen beteges, akkor ilyen kicsin pont decemberben közösségbe adni egyenlő a nagyhalállal. :(
Gyorsan el kellett kezdenie szedni a Broncho-Vaxomot (igaz ezt már szeptemberben lett volna jobb elkezdeni), illetve a jövő héten még megkapja Pneomococcus elleni védőoltást is (a doki szerint legalább azt ne cipelje haza a bölcsiből).
A bölcsi miatt is rettenetesen szorongok. Már sikerült rábeszélni magam, hogy nem lesz olyan rossz, de azok után amit Nikcsi írt, az egésztől elment a kedvem. Szó szerint rémálmaim vannak miatta. :( Úgyhogy nem vagyok a toppon mostanában. Eléggé magam alatt vagyok... :(
A Tücsökzenét Gergő javaslatára kihagytuk. Szerinte nem volna tanácsos most Lillát kitenni a tömegközlekedés közben, és a gyerekek között összeszedhető újabb bacitömegnek. Azt hiszem igaza van. A további 5 alkalom nekünk sajnos nem aktuális. Bölcsi... :(
myra
 
 


Aranyhold
Error van a címre, amit belinkeltél. De látom Te is a fagorosokat erősíted! :)

Szilvi
Kingának jobbulást! Pénteki tali nálunk kérdéses a dolog. :roll:

Cas
Fél 1-kor már aludt Kori, viszont csak 1,5 órát, holott ő 2-3 órákat szokott. Egész nap sírós volt, tudtam meg egy másik beszoktató anyukától, akivel a játszócsoportba is voltunk.
Mamabuli: annyira magam alatt vagyok, hogy nagyon jó lenne. Viszont a 7 órás kezdést korainak tartom, akkor fektetjük Korit, és ez egy szokásos rituálé. 8)

Myra
Már hiányoltunk Sacival beszéltük is, mennyire el vagytok tűnve, erre itt vagytok. :)
Bölcsi: eleinte nagyon sötétnek láttam a dolgot, mert minden egyes testrészemmel ellenzem a dolgot, én itthon akarok lenni a gyerekemmel, de a pénz nagyobb úr. Szóval szerintem ezért is látom ennyire feketének a dolgot, viszont teljesen egy véleményen vagyunk! Otthon már halálra unják magukat, mi sem tudunk mit kezdeni, ezért jó a bölcsi, ÉS a fejlődésért, jó evésért (korábban leírtam)! Egy hét olyan hihetetlen dolgokat produkált, hogy azt mondom milyen jó ez a bölcsi. :lol:

Hmmc
Természetesen titeket is hiányoltunk! De ennyi gyerkőc mellett érthető a távollét.

Szombaton voltunk úszni, elég hideg volt a víz, Korinak már egyből utána elkezdett folyni az orra. Tegnap már alig reggelizett, bölcsibe egyáltalán nem evett és egész nap nyűgi volt. Meg is beszéltem, hogy nem is viszem ma, erre 38,8 fokos volt a láza (5 perc hónalj). Délután megyek a dokihoz, amitől már előre rettegek, mert azt fogják a fejemhez vágni: megmondták, hogy ez lesz, ha bölcsibe megyünk. :cry: :( :x :evil:
nikcsi
 
 

 
 

Annyira bosszantanak ezek a betegségek :evil: , pedig milyen gyönyörű idő van!!!! :P
Reggel fél órát volt fent Kori, aztán azóta is alszik. Jól betakartam és ki van nyitva az ablak. :wink:

Mi lenne, ha most pénteken inkább mamabuli lenne? Az anyák eddig állják a sarat.... :lol:
nikcsi
 
 


Nikcsi
Én meg azt hittem, hogy Korit lestem meg ma a bölcsi udvaron a többi kukkoló anyuka között. :D Jobbulást nektek.

Pénteki buli nekünk elvileg jó, ha nem betegszem le jobban, és csak a hangom mutál.
boglarka
 
 


Sziasztok,

a pénteki buli még kérdéses, mert nekem egyedül :D programom van. Esetleg elküldöm a férjem a kölkökkel...

Mamabuli: Cas ötlete jó. De én már nem akarom elbízni magam. Szóljatok ha van valami. (Elvileg jó a köv. hét péntek.)

Bibibi! Megszületett az unokahugim! Gyönyörű és naggggyon pici. :D Bettibaba.
laga
 
 


Myra!
Nikcsi leírása alapján inkább lelkesnek kéne lenned, hisz Kori sokmindent tanult a bölcsiben és úgy látom Nikcsi kétségbeesése is elmúlt,
-lehet hogy már nem is bánja? :twisted: -
a betegséget pedig összedheti a játszótéren is, ugyanolyan könnyen
ma a mászókán egy kislány rettenetes csúnyán köhögött, persze bele Kinga képébe is :(
hisz az anyuka oda úgyis kiviszi, ha a bölcsibe-oviba nem is veszik be :evil:
Nikcsi! Te is megmondhatod, hogy a gyerek nem csak a bölcsiben lehet beteg!

Móni!
drukk az autóhoz!
örülök, hogy találtál egy jó helyet,
annak kevésbé, hogy a héten sem látunk :(

Livi!
nekem bejött az oldal, ugyanolyannak nézem, mint az enyém, csak újabb sorozatszám
jó mulatást!
szilvamag
 
 


Boglárka
Más anyukák is kukkoltak :shock: ? Meg voltam győződve, hogy csak én vagyok ilyen - nem találkoztam eddig sorstársakkal. (Most a mi és a mellettünk levő csoportban is vannak beszoktatott babák - biztos azért ilyen népszerű a bokor. :lol: ) Máskor is számítok Rád, és persze nyugodtan beszámolhatsz a látottakról (reggelente jelentést adok a ruházatáról :twisted: )!

Laga
Végre újra itt! Mesélj már kicsit részletesebben Bettibabáról!

Szilvi
Igazad van, azt kivéve, hogy nem bánom a bölcsit. Jó-jó, de azért jó lenne együtt, csak ne unatkozzunk. :wink:
Gyerekdoki: ma kemény leszek, és ez lesz az utolsó esélye! A beolvasás tuti, legalábbis most, mert megint felment a pumpám! Kis Drágám annyit alszik! Ja és szerencsére sokat iszik! :)
nikcsi
 
 


Hmmc
Gyere gyakrabban! Ki vagyunk éhezve a legkisebb leányzó kalandjaira! :) Az a kacagás édes lehetett!
Dorinának gratula, azért ne légy nagyon kemény vele, így is gyönyörű az eredménye!!!
Az esküvő biztos klassz lesz! (Azért fejőt vigyél, hogy ne durranj ki... :lol: )
Aztán amint kész az autó várunk ám benneteket a köv. talira!!! Még nem is láttátok az új kéglinket!

Myra
Brrrrr... nem irigyellek! Remélem mostmár teljesen meggyógyultok, ez a szép enyhe idő talán végre segít is benne titeket!
Mijaza Broncho-Vaxom :roll:
Rémálmok... :( Nekem a kajamizéria miatt vannak néha, és felkelni belőlük is szörnyű, minden parám ezerrel szakad rám... Vmelyik reggel is azon agyaltam, hogy akarok én mégegy gyereket? Mi van, ha az is ilyen macerás lesz?! De még ha nem is, Sebi extra mennyiségű törődést igényel, hogy lesz mellette energiám mégegy picire?!

Nikcsi
És mi van akkor, ha az apja egyedül fekteti Korit? Vagy nem megy nélküled az esti szeánsz?
És mi volt ma a dokinál? Remélem semmi komoly! Gyors gyógyulást a csajszinak!

Mamabuli
Ne a köv. péntek lécccci-lécccci!!!! Akkorra már hivatalosak vagyunk egy nagyon jónak ígérkező buliba (évek óta megrendezik, és eddig mindig jó volt). Nekem a hét más napja is jó, vagy tegyük egy héttel későbbre... Már persze ha hiányoznék... :wink:

Laga
Mesélj a piciről! Milyen volt a szülés? Mekkora a baba? Hogy bírja a mama?
Ja, és hogy megy az angol a lurkóknak? Bevált a tantónéni?

Szilvi
Lett 1-2 jó kép, pénteken viszem pendrive-on. Csak szólj rám érte...
Ja, és megvettem ma a pórét a sütihez, remélem sikerül összehozni belőle vmi ehetőt. :)
cas
 
 


Cas
Lefekszik nélkülem is, csak számomra nagy az űr, vagyis zűr van, ha kimarad. :?
Doki: nem volt az aszisztens nő, a dokinak meg nem hozták ki Kori kartonját, mert épp végszóra estünk be - hála! Szóval egy szó nem esett a bölcsiről. Mondtam, hogy reggel 38,8-at mértem hónaljba. Erre miért ott, az nem jó! Azért mert valami nem okés a popójával nem akarja engedni, hogy mossam, kenjem. Kiderült gyerekkori aranyere van, amit nem is csodálok. :cry: Megvizsgálja, torka rendben, fülét megnyomta, de szerintem nem volt semmi - mivel már én is néztem itthon, de azt mondja a füle lehet. Erre megint kapott antibiotikumot, kiváltottam majd elolvastam mire van, az alábbiakra: "középfülgyulladás, heveny arcüreggyulladás, krónikus hörghurut heveny fellángolása, tüdőgyulladás". Kiakadtam, eddig mindig elküldött a fülészetre is most nem (pedig este 7-kor is mentünk már oda). Én nem azért megyek a dokihoz, hogy utána kutya kötelességből mehessek a gyógyszertárba valamit kiváltani!!!!! Ha úgy látja nincs baj, akkor nem kell gyógyszer. Ja az aranyérre pedig nem kell semmi. Ne kenjem semmivel? De neogranormonnal.
Mit szóltok?
nikcsi
 
 


Nikcsi ez nem semmi. :( És ez az az agyonistenített orvos???
A mi doki nénink szerencsére csak a legvégső megoldásként adja az antibiotikumot, amikor már semmi más nem használ, és látszik rajta, hogy akkor se szívesen. Én most Lillának adtam mellé a Normaflore-t, kapott egy csomó Activiát, Actimelt... Próbálom megvédeni attól amit nálam gyerekkoromba elcsesztek. Ugye én egész életemben légúti-torok-fül-arc beteg voltam és szinte antibiotikumon nőttem fel. Régen meg nem voltak "tudományos" álláspontok, amit a doki adott azt kérdés nélkül beszedették a gyerekkel. Ennek hála mára immunis vagyok az antibiotikumokra, és teljesen tönkre van a bélflórám. :(
Aranyérre szerintem megpróbálhatnád a körömvirágkrémet is. Anyunál csodákat tesz, és nekem is úgy néz ki használ.

Saci,
Broncho-Vaxom: nem leszek túl tudományos de az a lényege, hogy légúti bacik (influenza, streptococcus stb.) ellenanyagát?? tartalmazza. Így ha neked nincs elég ellenanyagod ezzel megerősítik a védelmet. A háziorvosom szerint nekem is kéne szedni, de erről a szezonról én már lecsúsztam, mert 3 hónapos kúra, ezért szeptemberben kellett volna elkezdeni. Jövőre meg attól függ, hogy aktuális lesz-e a kistesó project, mert ha igen akkor nem javasolja. Különben érdekes mert Lillának most a 3*10 adagot nem 3 hónap alatt, hanem egyhúzamban kell adnom.

Bölcsi témáról a problémáimat, véleményemet majd este kifejtem, most túl hosszú lenne, és Lilla már itt toporog mellettem. :P
myra
 
 


Nikcsi!
fél mondatban: aranydió vagy varázsdió vagy valami ilyesmi nagyon jó aranyérre, de nézz utána gyereknek szabad-e
szilvamag
 
 


Nikcsi
Ó, simán elterelnénk a figyelmed, hidd el!!! :wink: Szóval szerintem hagyd nyugodtan a fürdést-fekvést rájuk, és gyere el előbb! :) (De ha nem, persze akkor sem haragszunk meg... :))
Doki: :( Szerencsére a mi dokinénink se nyúlt még soha antibiohoz, ő egyébként homeós bogyókhoz is ért, szóval nekem nagyon szimpatikus a hozzáállása. Ha gondolod, hozd át Korit, csak 1 villamosmegállónyival kellene többet utaznotok (most a Váradi u-nál vagytok, ugye?)

Myra
Antibios múlt dettó. Nekem valszeg a légúti allergiámat nézték el többnyire, így mostanra nekem is csak a lórúgásnyi adagok érnek belőle vmit... Szerencsére az utóbbi időben nem sokszor volt rá szükség.
Azt a Broncho-csodát mostmár értem! :)
Na mesélj a bölcsiről!!
cas
 
 


Szilvi
Bulira én nem tudok menni, a hangom teljesen elment, csak suttogni tudok és éjjel úgy el volt dugulva az orrom, hogy nem tudtam feküdni, aludni. :(
boglarka
 
 


Kis létszámú buli lesz... :(
Szilvi: Lesz azért? (A quiche már kész... :))
Nikcsi: ti legalább jöttök?!
cas
 
 


Nóri: jobbulást!!!

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Cas!
várlak!!!!!
szilvamag
 
 


Myra
Lehet, a szomszédom ajánlotta (meg Hmmc-jék is hozzá jártak).
Körömvirág: köszi, úgyis van itthon még a cicije miatt. Kipróbáljuk, ártani nem árt.
A bölcsis vélemény nem jött. Pedig nagyon várom. :shock:

Cas
Hol van pontosan a ti dokitok?
Valahogy nem kaphatnék abból a fokhagymás csodából? :wink:

Boglárka
Jobbulást!

Szilvivel már beszéltem, szóval ő tudja, hogy nem megyünk. Pedig annyira jó lenne!!!!!! (Felhívtam, mint tanácsadót.) Éjjel is iszonyat lázas volt Kori, pedig tegnap már jól volt, sőt nagyon jól, annyira, hogy hiányoltam a bölcsit! :) Direkt rosszaságokat csinált, és persze röhögött. Erre ma, szegény két órát volt fent és megint kidőlt. Ez a 3. nap, remélem hétvégére már jól lesz! Tegnap elmentünk a fülészetre, semmi baja a fülének. :twisted:
nikcsi
 
 


Sziasztok,

hááát, nemtom hogy lesz ez a mai buli, de lehet, hogy benézünk egy rövid időre. Igaz Teusnak folyik az orra, de csak egy pici megfázás (a takarítónő kitette az balakba amíg én telefonáltam :evil: ), semmi más.

Bettibaba: eszik - alszik egyenlőre. 50 cm, 3300gr és fekete haj, kreol bőr. (Mi mindannyian fehérbőrűek vagyunk. A tesóm csak felvont szemöldökkel figyeli a lányát. :) )
Nem is a baba viselkedése a fontos, hanem a bátyjáé. Ádám 3 éves és eleve nagyon anyás. El tudjátok képzelni, hogy mi megy ott?! Ajaj... Szegény sógornőm. Ádám perpill átnéz az apján és még éjszaka is megy a műsor, hogy az anyja vele aludjon. Ha a baba felsír mert éhes, akkor Ádám is rákezd. Hihetetlen milyen radarjai vannak a kissrácnak. Egy nagy házban élnek és a gyerekszobák elég jó távolságban vannak egymástól. De így is minden hugineszre fenn van.
Majd csak túl leszenk ők is ezen. Kb 1 - 1,5 év és minden rendbe jön. Addig meg kibírja a sógornőm alvás nélkül is...
laga
 
 


Laga!
szeretettel várunk!
miért érzek jókora adag cinizmust a szavaidban? :
wink: :D
szilvamag
 
 


Mert végig csináltam ezt én is. És a nagyokos tesóm meg azt állította, hogy nem lesz semmi baj az Ádámmal, mert mindent tud.
Hát persze, azt tudta, hogy kistesó született, de arról nem volt szó, hogy haza is hozzák... :wink:

A mai tali ugrott, bocs.
laga
 
 


Laga
Sok ilyen ember van, amíg nincs benne nagy a szája! :lol: :o

Szilvi
Milyen volt a tali?

Cas
Én nem kapok kóstolót? :( Mikor lesz dm-zés? (Már készül a listám.)

Alig várom, hogy hétfő legyen, Kori jól legyen, és akkor irány a bölcsi!
nikcsi
 
 


Nikcsi
A fél tepsi ottmaradt Szilviéknél, úgyhogy mostmár őt fűzd! :)
Bocsi, hogy nem ugrottunk fel vele, de Sebi ma SEMMIT nem aludt, így reménykedtem, hogy Szilviék felé menet kidől, így nem tettem semmiféle kerülőt.
Tedd fel légyszi a muszaka receptemet, ha megvan lementve, mert kéne Tündinek, de nem találom... :(
Dokinénink: az Árpád híd budai hídfőjénél, a Hotel Aquincum mögött.

Szilvi
Köszi a vendéglátást, szuper volt minden, Sebi az apjáig bömbölt, de aztán hősként tűrte a hazautat, fürcsit, a tejcin majdnem elaludt, de még odaadta az apjának az üveget, és úgymaradt... :)

Laga
Ne fesd az ördögöt a falra, mert mégse szánom rá magam a kis korkülönbségre... :)

Myra
Quiche-tészta: 25 dkg liszt, 12 dkg vaj/rama, néhány kanál víz, pici só ->összedolgozni, hogy ne túl lágy, épphogy nyújtható (olyan gyurma állagú) tésztát kapj, ezzel kell kibélelni a tepsit/tortaformát. (Én belenyomom a tepsibe, és szétnyomkodom vékonyra kézzel. A tepsit nem kell kikenni, elég zsíros a tészta, nem ragad bele.) A tepsit betenni kb. 1/2 órára a hűtőbe, hogy kihűljön.
Pórés töltelék: 2 nagy póréhagyma, 2 dl tejföl, 1 tojás, 15 dkg sajt, só, bors, 1 csokor petrezselyem, zöldfűszerek ízlés szerint. Pórét karikára, pici olajon megfonnyasztani -> kicsit hagyni kihűlni, bele a tojás, sajt reszelve, tejföl, bors, só, zöldek. Összekeverni, bele a tepsibe, elsimítani, kb. 40 perc 180 fokon és kész.
Egyéb töltelék: gomba, többféle sajt, paprika, sonka, füstölt tarja, vagy akár mindezt vegyesen. A tojás-sajt-tejföl mennyiséggel is lehet játszani, és akkor "krémesebb" (vagy rántottásabb :)) lesz a belseje.

DM
Mikor menjünk? Nekem tényleg nagyon kéne már a jövő héten...
cas
 
 


Cas
:(
Myrának elküldtem már privátba, de akkor újra küldöm (e-mail,+itt pü-be)!
Milyen a másik pelenka?

DM: Ha Kori jól lesz, akkor hétfőn viszem a bölcsibe és tőlem mehetünk! TÖBBIEK?
nikcsi
 
 


Myra
Musaca: elment pü-be, és @-be is! :lol:
nikcsi
 
 


Nikcsi
Szaaaaaaaar! Nem veszek többet, mert egy tücsökzenét nem bír ki, az éjszakákról nem is beszélve. Maradunk a Liberónál, az bevált!
Hétfői dm: nekem oké!
cas
 
 


Cas
Akkor jobb is, hogy nem volt nagy csomag! Na és persze szerencse, hogy nem használtad fel az 50%-od! :P

Szilvi
Láttam hívtál, aztán otthon hívtalak én is, de úgy jártam ahogy Te. :cry: Végre két nap után kiszabadultunk, és hát sétáltam a kutyával és Korival. Pórázon húztam Korit, és az a kis műanyag kisautó nagyon zörög! :o

Na megyek Megatáncozni.
nikcsi
 
 


Bocs, de melyik az az ócska pelus?
laga
 
 


Laga
Cas helyett válaszolok pampers az ócska.

Szilvi
Már tudom miért nem vettétek fel otthon a telefont.

Cas
Ráérne keddig a dm-és. Holnap még nem mennénk bölcsibe, ma de. kicsit furcsa volt Kori (persze a temetőbe műsorozott :? ). Ha keddig nem ér rá a pelenka, akkor beszéljük meg du.-ra, akkor jön értünk Laci (nekünk is kell pelust venni).
nikcsi
 
 


Nikcsi: én fuvarozlak benneteket szívesen, ha csak ez az akadálya a hétfői dmnek! (De mehetünk kedden is, addig kihúzzuk.)
cas
 
 


Cas
Igen ez volt az akadály! :? De már két dolog is közbejött: 1. végre jöttek bekötni a vizet (szerintem egész napos meló), 2 jön a húgom hozzánk.
Ha mennek a vizesek, és a húgom is, akkor du. lemehetünk! Hívni foglak, ha ma okés.

Csajok hol vagytok? Csak mi Cassal vagyunk - egészségesek?????
Myra hogy vagytok, bölcsis dolog még mindig semmi.... :o
nikcsi
 
 


Sziasztok!
én is itt vagyok! egészségesen!!! :wink:
mikor megyünk végül DM-be? nekem is kellene pelus

Saci!
kedden mégis ráérek, ha kell szállítani!


ENIKŐNEK KIBÚJT A 10. FOGA
és még kettő nagyon úton!

koszorúzás a jövő héten esedékes!
ki jön?
(Tünde hozott egy nagy doboznyi hozzávalót, a héten esetleg hozok alapokat ha kéritek és csinálhatjuk is az adventi koszurúkat)
ki jönne? mikor?
S.O.S. időpont, vagy én döntöm el! :twisted:
szilvamag
 
 


Nikcsi,
Köszönöm, most már ideért a recept. :P :P
Bölcsi: mostanában alig jutok a gép elé, de nagy vonalakban összefoglalom neked. Saciéknak pénteken már kifejtettem... A lényeg az, hogy Lilla tudás (evés-ivás-kézmosás-beszéd... stb.) szinten elég jól áll, nem érzem azt, hogy a verekedésen, harapáson, karmoláson, köpködésen kívűl sok újat tanulhatna. Szerintem inkább vissza fogják majd a fejlődésben. Láttam a csoporttársakat, hogy mit csinálnak játékidőben. Aki nem a sarokban kuporog magába fordulva, vagy sír a szülei után, az egymást gyepálja. És a gondozónők se sokat foglalkoznak velük. Ráadásul kicsit se alkalmazkodnak a picik igényeihez, azonkívűl, hogy a szeretett tárgya vele lehet. A gyerek viselkedjen úgy, hogy nekik minél könnyebb legyen, még akkor is ha az a gyerkőcnek rossz.
Lilla most a folyamatos kommunikáció időszakában van. Egész nap beszélgetni kell vele (már 4-6 szavas mondatokban beszél), elmeséli mi történt vele, éppen mi foglalkoztatja, és a napi tevékenységet is folyamatosan kommentálni kell. A bölcsiben nem fognak beszélgetni vele... A hétvégén itt volt az egyik barátunk a 6 éves lányával. Vele Lilla hihetetlenül jól el játszott, beszélgetett. És nem egymás mellett játszottak, hanem egymással. Ma reggel meg ébredés után rögtön azt elevenítette fel, hogy mit csináltak együtt!! A bölcsis társai meg csak a bunyó erejéig, vagy amíg elveszik egymástól a játékot érintkeznek egymással. Erre a lányom nagyon hamar rá fog unni. Ha ugyanazzal a pár játékkal kell, egyedül játszania nap mint nap, ő inkább fetreng a földön a békájával, az ujját szopizva és látványosan unatkozik...
Na még lenne mit írnom,de Lilla már rángatja a karom és üvölt.
myra
 
 


Myra,
bölcsi :( . Esetleg egy másik?

Pampers: ja az tényleg sz.r.
laga
 
 


Nikcsi!
boccs a késő reakcióért: quiche sajnos elfogyott, de küldök egy képet mindenkinek, hogy legközelebb elgyertek :wink: :D

Kép
szilvamag
 
 


DM: jól sejtem, hogy ma már nem megyünk? Akkor holnap mikor?

Szilvi
Tök dinka vagy ezzel a fotóval!!! :lol:
Enikőnek gratula a fogacskához!
Bútor: vasárnapra sikerült segítséget keríteni, így elhoztuk, köszi!!! Szuper lett Sebi szobája, majd meglátjátok!
Koszorú: a jövő héten még minden jó, majd ahhoz igazítom a többit, csak döntsük el hamar. Hozzávalókba én az árával szállnék inkább be, nemtom hol lehet ilyesmit venni...
cas
 
 


Sziasztok!
Mi ez a koszorúzás! Már megint elfeledkeztetek szegény kimaradókról! Részleteket!!! :twisted:
aranyhold
 
 


Na a mai dmezést kihagyjuk, Sebi lázas. Ez nem gond, mert Nikcsinél vannak a pontok.
Ha mentek vki hozzon légyszi (ha tud):
- nagy csomag Libero up&go kék (kb. 13 kg-tól felfelé), vagy két kicsit belőle
- 1 csomag Zewa 3 rétegű wcpapír (8 tekercses asszem)
- 3 csomag 100-as Zewa papírzsepi
Köszi!!! (Este átugrom érte.)

Aranyhold
Myra hozott Szilviékhez egy nagy doboz encsem-bencsemet, amikkel akár adventi koszorúkat is lehet díszíteni. így csinálhatnánk egy olyan talit, ahol ilyesmit készítünk a jövő héten.[/i]
cas
 
 


[quote="aranyhold"]S írta:aranyholdziasztok!
Mi ez a koszorúzás! Már megint elfeledkeztetek szegény kimaradókról! Részleteket!!! :twisted:

a 2006 November 20 Hétfő - 10:12-i hozzászólásomban leírtam, tessék engem is olvasni :evil: :wink:
szilvamag
 
 


[quote="cas"]N írta:casa a mai dmezést kihagyjuk

nekem ráér még néhány napot, de szívesen be is vásárolok Neked
Nikcsi?

Saci!
holnap akkor Tücsökzenére sem jöttök?
szilvamag
 
 


Szilvi
Nem akarok kötöszködni, de nekem se nagyon tiszta ez a koszorús dolog, hiába olvasom a 20-át. Gondolom tücsökzenén beszéltetek róla, nekünk Aranyholddal ez azért nem teljesen érthető. Mi kell hozzá? Én esetleg tudok vinni ezüstfenyő ágakat. Vagyis én szívesen mennék, de én tök béna és türelmetlen vagyok az ilyenekhez. Pedig szívesen vinnék haza egy koszorút. :roll:
Szenya vagy, hogy itt csurgatod a nyálunkat. :evil:
Mivel nem jöttél, de már az ajtóban voltunk kimentünk. Hát csupa sárosan jöttünk be. Valószínű, hogy még ma sem végeznek a vízszereléssel, nem találják a csövet, pedig már lassan a föld másik oldalán kötnek ki, akkora a gödör. Huú most valami hangos nyavaját is bevetettek. :o
Gratula Enikő fogacskáihoz. Kori is fogzik, már 13 van, nagyon szenved vele. :cry:

Myra
Hát ez tényleg nem valami jó. Ott a bölcsibe nincs olyan csoport, ahol a 3 évesek vannak-akik nem szobatiszták? Velük talán jobban el lenne Lilla. :shock:

Cas
Jobbulást Sebinek. Zsombor már teljesen jól van?
nikcsi
 
 


Szilvi
Minden azon múlik, Sebi ma meddig lesz lázas, és hogy holnap hogyan kel. Mert más tünete nincs (a náthája-köhögése is múlóban már egy ideje), szóval nemtom, mi ez. Éjjel is tök jól aludt, reggel még csak 38.3-at mértem a popsijában, de most tűzforró, viszont 10 óta alszik, és nem akarom azért felrángatni, hogy lázat mérjünk...
Szóval remélem holnapra minden oké, de még tárgyalunk!
Pelus: holnapig még kibírjuk mi is.

Nikcsi
Köszi! Zsom már teljesen rendben van egy hete.
cas
 
 


mea culpa, ha nem voltam érthető
ahogy Saci már írta, Tünde hozott egy nagy ládányi mindenfélét, ami koszorúhoz is használható
a kislétszámú :) bulin beszéltünk róla, hogy jó lenne együtt barkácsolni
én szívesen veszek koszorú alapot, ha van érdeklődő, csak ahhoz tudnom kéne ki jön és mit szeretne
szalma-moha-vessző és mekkorát

kérek jelezzetek SOS vissza!
Nikcsi a fenyőágak jól jönnének!
szilvamag
 
 


Szilvi! Én olvaslak, de szintén nem értettem tisztán mi is, de most már minden tiszta.
Mi mennénk, de attól is függ melyik nap lenne a koszorús tali. Kedden pl. tuti nem jó nekünk.

Myra! Nem tudok veled egyet érteni bölcsi ügyben. Szerintem először magadban kellene kibékülni a bölcsivel, akkor talán máshogy látod az ott történteket, és talán Lillának is könnyebb lesz beilleszkedni - ha nincs más megoldás. (A többiek kedvéért: Lilla és Matyi ugyan abba a csoportba járnának, és én eddig semmi rosszat, nem tapasztaltam, azokat sem, amiket Myra leírt, illetve máshogy fogom fel.)
aranyhold
 
 


Aranyhold!
örülök, hogy jönnél

jelenleg csütörtök a befutó

a bölcsivel kapcsolatban már kérdezni is akartalak, Te hogy látod, érdekes, hogy másképp
de majd összeeresztünk Titeket a bulin :twisted:
szilvamag
 
 


Saci!
a tepsidet jól megsétáltattam, de holnap is elviszem :wink:
szilvamag
 
 


Szilvi
Köszi a mai fuvart. :lol: Én vevő vagyok a koszorúra, viszont autós segítségre lenne szükségem a szállításhoz (esetleg, ha megvan az időpont, akkor előtte Laci elviszi).

Myra
Bölcsis dolog: tényleg magadban kell letisztázni, :roll: és idővel átértékelődnek a dolgok. Talán nem visszafelé fog fejlődni Lilla. Én egyre jobbnak látom a dolgokat, és hasznát is látom a bölcsinek, pedig nekem is elég negatív volt a véleményem.

Cas
Jobbulást Sebinek. :oops: :arrow: :D
Elárulom, hogy Szilvi (Kori csak Sziszinek hívja) direkt lábhoz rakta a tepsit, de persze nem az övéhez, :shock: akkor talán nem felejtette volna el. :wink:
nikcsi
 
 


Szilvi, a csütörtök jónak tűnik, akkor számíts ránk is 1 koszorúval lécci!
A bölcsire azért nem reagáltam mert gondolkodtam azon, amit Myra írt, és arra jutottam, amit le is írtam. Én továbbra sem bántam meg, hogy beadtam bölcsibe Matyit.
aranyhold
 
 


Köszönöm szépen a vásárlást, viszont az egyik zacsimban találtam 2 nyakláncot, gondolom nem nekem akartatok burkoltan ajándékot adni, szóval jelentkezzen érte a gazdája! :lol:
Sebi viszont nagyon beteg. :( Rettenetesen fájhat a torka, most estére lett a legrosszabb. A láza mostmár a kúptól lement, viszont nem tud nyelni, annyira fáj neki (fertőző mandulagyulladása van, kapott is antibiot). Szegénykém este csak szorongatta a tejcis üveget, de nem tudta magát rávenni, hogy megigya. Csak kortyolt néha egyet-egyet, de alig tudta lenyelni, és végül úgy aludt el, hogy fogta a teli üveget. (Előtte sajna még bele kellett diktálnom kanállal a gyógyszert, mert eredetileg a tápiba kevertem, hát volt üvöltés meg fuldoklás, de bent van, remélem gyorsan hat, és holnap már jobb lesz!)
Most is folyton felébred, az előbb teljesen leizzadt, úgyhogy át is kellett öltöztetnem (úgy vacogott közben...). :(
Szegény kicsi manócskám... :(
cas
 
 


Saci az enyém!
holnap megyek érte! - cserébe a tepsiért :wink:
szilvamag
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?