Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!


Visszaolvastam nem írtatok valami sokat. Remélem azért felélénkülünk még!!!!!!!
Augusztusban a gyerköcök is betegek voltak elkapták tőlem.
Egy hétig a sógornőmék voltak nálunk Németországból, utána való héten pedig anyósom volt itt egy hétig aztán kezdődött a suéi Patriknak. Nagyon megkínlódtam vele az első hetet, nagyon nyűglődött mindent akart csak tanulni ne kelljen, de szerencsére már belerázódott. Kezdtem tőle idegbajt kapni.
Tomi továbbra is eleven, mint a tűz. Már egyre szebben beszél. Nagyon tud hízelegni is. Bilizés továbbra is csak 2x, de már szól ha pisil, igaz utána, de talán pár hét alatt lesz javulás, már nem bánnám.

Éva!
Ti hogy vagytok? Attila?

Zsuu!
Nagyon aranyos a fiad ezen a képen. Örülök, hogy sikeresen túl vagy a műtéten, továbbra is vigyázz magatokra!

Heni!
Nálatok hogy ment az iskolakezdés?

Anikó!
Bius nagyon ügyes már, ha ilyen tempóban halad mindjárt vége a pelus korszaknak. A tanuláshoz meg kitartást, ügyes vagy te!

Viki!
Dorka nagyon huncut kislány ezeken a képeken is. Szerencsére nálunk már nagyon ritkák a hisztik. Én is úgy csináltam, hogy nem foglalkoztam vele és előbb utóbb felhagyott vele.

Timi!
Apa halad a bútorokkal ha nem is óriási tempóban, azt mondja hogy ne legyek türelmetlen. Na Tomi is nagyon ért hozzá hogyan kell rám hozni a szívbajt.

Ildi!
Nagyot nőtt Arni és Aisa is!
Hogy tetszik Arninak az iskola? Ígérem holnap írok!

Nem hagytam ki senkit?
Puszi
Szilvia

Kép,
Kép
sahi
 
 


Sziasztok!


Visszatértem erre mindenki eltünt!!!
Hol vagytok?!
Végre van gépem írhatnék erre mindenkinek dolga van.
Remélem mindenki jól van.
Hahóóóóóóóóóóó!
Szilvi

Kép,
Kép
sahi
 
 


Sziasztok!


Hol vagytok?

Anikó!
Így utólag is Boldog születésnapot kívánok neked és persze minden szépet s jót!!!!!!!!!!!

Viki!
Nagyon sajnálom, hogy az előbb nem tudtunk beszélni, be volt kapcsolva ugyan a gép, de Tomit reggeliztettem. Nagyon kár!
Nektek is szép napot!!!

És persze mindenkinek!
Puszi
Szilvia

Kép,
Kép
sahi
 
 

 
 

Sziasztok!

Itt vagyunk ám mi is. Volt egy kis gond, de már úgy néz ki, hogy minden rendben.

Ja, és már biztos, hogy kisfiú lesz :D :D :D

Írjatok sokat, olyan jó (lenne) olvasni.

KépKép

KépKép
balázs_Éva
 
 


Sziasztok!

Na, én is itt vagyok, bár én nem rég irtam. :roll:
Szilvi
Jó, hogy te is tudtál jönni. Örülök, hogy túl vagytok az első napokon, és belerázodtatok a suliba. A nyarat Patrik jobban élvezte. Hamarosan szülinapoztok? Csak ránéztem a csíkodra.
Éva
Végre jelentkeztél. Örülök, hogy minden rendben veletek. Gratulálok a kisfiúhoz. Hogyhogy ilyen hamar tudni lehetett?
Mi megvagyunk. Kristóf 4,5 napig a szüleimnél volt. Anyukámnak sikerült szabit kivenni és odaadtam. Szedte velük a krumlit. Ott bukdácsolt a kertben.
Kaptam apuék egy kiskutyát, utána azt nyúzta Kristóf. Fülénél farkánál fogva cipelte. Ezt én is megörökítettem. Ha sikerül dobok is fel képet. Szóval szuperül érezte magát. Mi bezzeg itthon a férjemmel csak egyik helyiségből a másikba támolyogtunk olyan üres volt.

Többiek!
Tessék sokat írni, vége a nyáriszünetnek. :lol:
Puszilok mindenkit.
Timi
Kép Kutya cipelés
Kép Így jár aki sokat kínozza a kutyát

Kép
Kép
tim30
 
 


Sziasztok!

Sahi! Nálunk is sírással indult a suli kezdés. Reni nem nagyon akarta elhinni, hogy tanulni kell. Most már jobb de mindig oda kell verni az asztalhoz. Köszi a köszöntést. Megint öregebb lettem.

Évi! Gartulálok. Mi volt a baj? Apa örül? Írunk mi sokat de te is írj ennél kicsit többet mert mi is szeretünk olvasni. HIHI!!!

Timi! Mi is túl estünk az elő baba nélkül töltött éjszakán. Vagyis már kettőn is. Az egyik szombaton anyukénál aludt Bius a másikon meg anyósnál. Elég fura volt.

Többiek! Jelentkezzetek. Jól jönne egy kis pörgés.

Puszika
Vendég
 


Sziasztok!


Már attól féltem egyedül maradok.

Éva!
Gratulálok a kisfiúhoz, szóval nálatok is a pasik lesznek fölényben.
Az a lényeg, hogy már minden rendben, vigyázz magatokra. És persze írj te is sokat.

Timi!
Igen 2 éves lesz Tomi szombaton. Nagyon megy az idő. Tegnap voltunk a védőnőnél 13,5 kg és 92 cm . Szombaton anyuék nyitják majd a vendégjárást, aztán minden napra jut majd vendég. Igaz nem mindenki köszönteni fog, hanem most fogják először látni a házunkat. Szóval nem fogok unatkozni. Van valakinek valami főzött krémes receptje ami gyors és finom? Csinálok ugyan tortát, de még 2 féle sütit is kéne sütnöm.
Én is így szoktam érezni már akkor is ha pár órára elviszik őket.
Érdekes, hogy az ember néha azt kívánja bár lenne egy kis nyugalom, de amikor eljön az a pillanat mégsem sikerül maradéktalanul élvezni. Aranyos Kristóf a kutyával.

Anikó!
Hát igen az asztalra csapkodás még előjön azért, bár már sokkal jobb a helyzet. Végre nem kellenek órák a leckeíráshoz, de az már nem fekszik neki, hogy tanulni is kell. Dehát ez van.
Neked mikor kezdődik a suli?

Többiek?!!! Tessék előkerülni!!!!!!!!!!!!!!!!
Puszi
Szilvi

Kép,
Kép
sahi
 
 


Szia/sztok!

Már elkezdődött a főiskola. Egyenlőre nem látszik túl vészesnek bár még a könyvekbe nem nagyon néztem bele. Most még lustizok egy kicsit. Olvasgatok, levelezek, pihizek. Majd ha nyakamon az első vizsgaidőpont akkor belehúzok. Ahogy szoktam non-stop tanulás. Az anagol nemkezdődött még, majd talán október közepe, vége felé.

Nem irigyellek a vendégjárás miatt. Mármint a készülődés, sütés-főzés, rom eltakarítás végett. A többi az oké, pörgés, élet, rokonok, buli, fanta. Az jöhet. Van pár jó receptem, de nem tudom milyen főzött krémre gondolsz. Írj valami közelebbit.

Előre is nagyon sok boldog szülinapot Tominak.
Kép

Puszóka mindenkinek!!!!!
Vendég
 


Sziasztok!

Anikó!

Előre is köszönöm a köszöntést Tomi nevében.
Szóval már megkezdődött neked is, nem semmi. Az első vizsgák azért még messze vannak. Vagy nem?
Olyan sütire gondoltam amiben nincs vajkrém mert a vajas sütiket nem szeretjük. Ha esetleg van valami jó ötleted, örülnék a receptnek.
Most jó idő van így szombaton grillezni fogunk, vasárnap pedig bográcsban pörköltet főz apa.
Ti mit csináltok a hétvégén?

Többiek tessék egy kicsit kevésbé lustának lenni!!!!
Puszi
Szilvia

Kép,
Kép
sahi
 
 


Szia/sztok!

Priviben küldtem pár receptet. Én ezeket nagyon imádom és annyira egyik sem bonyolult. Ha nem ment át vagy valamit nem tudsz, nem értesz írj nyugodtan. Habár holnap suliba leszek de este megpróbálok ránézni a gépre. Vagy még talán holnap reggel is ha a babám engedi.

Puszika!

Sok sikert!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Hello Länyok!!!

Mi sem tüntünk el,csak megint korhäzban voltam 1 hetet.Csütürtökön este engedtek haza.

Sajna elkezdtem vérezni és mikor bementünk az ügyeletre ,azonnal benfogtak.De häl Isten most megint minden rendben.Vagyis hät nincs vészhelyzet minaddig amig fel nem kelek.
Szigruan feküdnöm kell teljesen szülésig,de legaläbb még 5 hétig.Akkor töltjük be a 34. hetet.

Szerdän jön egy rokonläny Magyarorszägrol és decemberig velünk is marad.Igy könnyebb lesz betartani a fekvést.

Giuliano amugy jol van.Igaz kicsit dacos de nem vészes.Néha nem kell rä felfigyelni és akkor azonnal abba is hagyja.Kibujt mind a 4 szemfoga.Szinte egy nyikkanäs nélkül.Én észre sem vettem !Most mär csak a 4 hàtso hiänyzik és be is fejezödött ez a fränya fogzäs.

Remélem mindenki jol van .Éva!!!Nektek toväbbra is megy a drukk és gratula a kisfiuhoz!!!!

Jövök ahogy tudok.Addig is mindekit puszilunk!!Zs&G

ui:a huginak valoszinüleg Gioia Irene lesz a neve
zsuu74
 
 


Sziasztok!

Zsu! Szegénykém. Nehéz lehet most neked. Pihenj sokat.

Sahi! Hogy sikerült a buli??? Mit sütöttél? Rakjál képeket.

Puszika!
Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Anikó!
Megkaptam a recepteket és még szombaton írtam is, hogy megcsinálom a túró torta receptedet, de nem ment el az üzenet, utána meg már belépni sem engedett a babanetre. Szóval mégegyszer köszönöm a recepteket. A kinder buenot is biztos meg fogom csinálni. Tomi nagyon élvezte a felhajtást, a torta tűzijáték nagyon tetszett neki és persze az ajándékok. Kapott hintalovat , fa játékokat, különösen a kalapácsolós játék nyerte meg a tetszését. Szombat délután szüreti felvonulás volt itt Szomódon, nagyon tetszett neki a zene meg hogy táncoltak. Jól belaktunk a grillezett finomságokkal, este alig bírtam rávenni magam a romeltakarításra, de muszály volt mert másnapra is vendégeket vártunk. A keresztszülők jöttek két gyerköccel. Bográcsban marha pörköltet alkotott András én pedig sütöttem még 1 sütit, mert előző nap nagy volt a fogyás. A keresztfiam 1 évvel fiatalabb Patriknál ők jól elvoltak, a keresztlányom 4 éves ő nem tágított az anyja mellől, Tomi pedig ide oda rohangált. Este még mindig volt energiája az udvaron rohangálni, hogy honnan azt nem tudom.
Ti mit csináltatok a hétvégén? Milyen volt újra a suli?

Zsuu!
Vigyázz magatokra nagyon! Az jó, hogy lesz segítséged könnyebb lesz kibírni, hogy feküdnöd kell. A barátnőm volt hasonló helyzetben, de neki már nagy volt a lánya, így nem volt gond, de így is nehéz volt kibírni, hogy feküdni kell állandóan. Együtt számoltuk, ha újabb héten volt túl gond nélkül, aztán a vége az lett, hogy amikor már felkelhetett akkor meg a terhesség végéig bent maradt a kisfia. Szóval kitartás!

Heni!
Mi lett a meccs eredménye?

Többiek??? Timi, Nóra, Kriszti, Viki, Éva???
Puszi
Szilvi

Kép,
Kép
sahi
 
 


Sziasztok!

Szilvi! Majd azért raksz képeket is, remélem. Feltételnül csináld meg a buenót mert isteni. Vigyáz mert csak másnapra lesz jó. de akkor nagyon jó.

Többiek:
Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Először is BOLDOG SZÜLINAPOT utólag TOMINAK!

Zsu
Vigyázz magatokra! Ijesztő lehetett újra kórházban lenni. Mi a 3. szemfognál tartunk.

A szülinapi buli fergeteges lehetett. Majd mi is kitalálunk valamit decemberre, bár a miénk biztos szobai lesz.

Ti hogy haladtok az evéssel. Néha Kristóf már próbálkozik. Nekem meg nem mindig van türelmem kivárni, hogy jóllakjon. Inkább besegítek.
Bilizés a nullánál tart. Egyszer sem sikerül mostanában beletermelni.
De próbálom magam nyugtatni, hogy nincs még 2 éves se a gyerek. Majd eljön az ideje annak is. Csak mégis izgulok rajt.

Jövő héten elmegyek dokihoz, mert szényen szemre a 6 hetes vizsgálat óta nem voltam szűrésen. Apának kell szabira menni miatta, ez bosszant.

Anikó
Kaptál meghívót az üzikért. Tényleg működik vagy nem? Légyszi mond meg.

Na, gyorsan ennyi. Bocsi, hogy kicsit össze-vissza lettem és nem mindenkinek írtam.
Puszi Timi

Kép
Kép
tim30
 
 


Sziasztok!

Timi! De jó, hogy megint itt vagy. Nem kaptam még meghívót. Nem is hiszem, hogy fogok. Átverés az egész de azért elküldtem. A remény hal meg utoljára alapon.
Vendég
 


Tárgy: számla

Egy este, amikor anya a vacsorát főzte, 11 éves fia megjelent a
konyhaajtóban kezében egy cédulával. Furcsa, hivatalos
arckifejezéssel
nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében
és
elkezdte olvasni azt:
- a virágágyás kigyomlálásáért: 500 Ft
- a szobám rendberakásáért: 1000 Ft
- mert elmentem tejért: 100 ft
- mert 3 délutánon át vigyáztam a kishúgomra: 1500 Ft
- mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000 Ft
- mert mindennap kiviszem a szemetet: 700 Ft
Összesen: 4800 Ft .

Anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét. Rengeteg emlék tolult fel
benne.Fogott egy tollat és egy másik cédulára ezeket írta:

- mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft
- az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett
töltöttem: 0 Ft
- a sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0Ft
- könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft
- mindenért, amit nap mint nap tanítottam neked: 0Ft
- minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amit készítettem
neked: 0 Ft
- az életemért,amit minden nap neked adok: 0 Ft.
Összesen: 0 Ft

Amikor befejezte, anya mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak.. A
gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből.
Szívére szorította a papírost és a saját számlájára ezt írta:
FIZETVE.

Kép,
Kép
sahi
 
 


sziasztok!


Anikó!


Sajna nem tudok a szülinapról képeket felrakni, mert a mi gépünk nem digitális majd csak akkor ha megtelik és előhivatjuk.
Patrikéknak a múlt héten egy 8 verszsakos, most pedig egy 6 verszakos verset kellett megtanulni, remélem egyhamar nem lesz újra, teljesen kimerülök tőle, nem akarja tanulni. Mire végzünk már teljesen kikészülök. Nem kell a többinél ott ülni mellette, de a vers tanulás nem fekszik neki.

Timi!
Köszönöm a köszöntést. Tomi egyedül eszik bár elég maszatolósan, de ő nem engedi hogy segítsek, akkor nem eszik. Szóval rendesen rajta van az étlap a gyereken. Dehát előbb utóbb majd csak ügyesebb lesz.
Én most voltam rákszűrésen egy hete. Menj csak, fontos!
Bilizés változatlan, napi 2x. De már szól ha éppen folyamatban van.
Egy barátnőm kisfia most 16 hós, ő már most szól amikor pisilt. Nem egyformák a gyerekek.

Puszi mindenkinek
Szilvi

Kép,
Kép
sahi
 
 


Pár nyári kép

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép,
Kép
sahi
 
 


Sziasztok!

Kicsit eltűntünk,de jól vagyunk!
Kedden este jöttünk meg Tunéziából,nagyon szuper volt.
Majd elolvasom,amit írtatok...lesz dolgom :D

Jó éjszakát mindenkinek,Nóri
vnora
 
 


Sziasztok!


Hol vagytok?
Mindennap néztem, hátha írt valaki, de csak Nóri jelentkezett be pár szóra.
Nóri!
Biztos nagy élmény volt a nyaralás. Dorka is volt? Majd mesélj!

Kriszta!
Ti már biztosan hazaköltöztetek. Hogy ment? Már dolgozol is?

Kismamák jól vagytok?

Többiek?

Mondjuk nálunk sem történt semmi különös. Tominak már egyre nagyobb a szókincse. Nagyon aranyos amikor dumál.
Patrikék sorra írják a dolgozatokat az iskolában, szóval nem unatkozom.

Azért remélem jelentkezik valaki???!!!!

Kép,
Kép
sahi
 
 


Sziasztok!

Én vagyok :lol:
Bár főleg "lapító"=olvasó üzemmódban.
Velünk sincs semmi különös.
Tegnap vettünk Kristófnak egy leesésgátlós heverőt. Úgy aludt el rajt este fél 10 fele, hogy nekem is rá kellett feküdnöm. Gondolhatjátok, hogy préseltem oda magam. :?
Reggel 7 óra fele nagy rohanás át a mi szobánkba.
Egyébként ahhoz képest, hogy másfél éves koráig kb. 5x keltem fel hozzá éjjel, most minden éjjel (néha 2 naponta) fent van. :evil:
Ennek én nem nagyon örülök, de nem tudok mit tenni.
Talán feltámadt benne a tudat, hogy akkor is velem(ünk) akar lenni?
Nagyon anyás mostanában. Csak én vihetem fel a lépcsőn lefektetni.
Tegnap mikor tankolni voltunk én mentem be fizetni. És amikor jöttem ki meglátott és felsikoltott, hogy ANYA! Ezt a férjem mesélte, nekem ugyanis nem mondja.
A játszótéren a gyerekekért van oda. Pár hete az egyik lánynak haza is kellett kísérni, mert nem akart jönni. Ez semmi, mert a kapunál sem akart elköszöni tőle, hanem visszament, megfogta a kezét és be akarta vezetni a házba. A furcsasága a dolognak a lány 14 éves ráadásul. De van egy 7 éves barátnője is.

Szilvi
Azért én örülök annak is, ha te nézel be :lol: Sulis dolgokat nem irigylem.

Nora
Ha lesz időd ugorj be gyakrabban. A nyaralás szuper lehetett. Sajnos a miénk nem sikerült valami jól.

Anikó
Én nem küldtem semmilyen körlevelet tovább, de kaptam most végre egy meghívót. 105 ismerős miatt talán?

Zsu
Remélem mostmár szülésig nem kell kórházban lenned. Már csak 2 hónap! Hogy megy az idő, most irtad, hogy babátok lesz.

Viki, Heni, Éva, Kriszta merre vagytok?????
Ha kihagytam valakit, az azért van mert nagyon régen volt :oops:

Puszi mindenkinek: Timi

Kép
Kép
tim30
 
 


Sziasztok!

Most van egy kis időm írni.
Tunézia összességében szuper volt.Volt egy szörnyű élményünk a reptéren(Dorka eltűnt),de aztán minden rendben volt.
Még nyaralás előtt sokat pánikoltam,nehogy beteg legyen a Dorka,persze kint a transzfer busz légkondijától megfázott,de vittem orrszívót.A repülőút jó volt(utálok repülni),bár nagyon zavaró volt,hogy a személyzet nem beszélt magyarul.
A szállodánk nagyon jó volt,családi szobát kaptunk(2 szoba,közös fürdővel),ezt Dorka nagyon élvezte,lehetett a mamáékkal hancúrozni.
Az ottani kajákról sok rosszat hallottunk,illetve vannak,akiknek hasmenésük lett kint(az a fűszerektől van).Hát,nekem a Dorka végig ette a svédasztalt,semmi baja sem volt,vissza hoztuk sz összes bébikaját.A gyümölcsöt is hámozatlanul ette.Amúgy nagyon jó volt a svédasztal,rengeteg kaja volt.Mindenki hízott pár kilót :cry: ,még a Dorka is :D
Ami nagyon rossz,hogy nagyon koszosak,a szálloda területe tök szép ápolt és amint kilépsz a sorompón,rögtön mindenhol szemét,építési törmelék....és nagyon szemtelenek a bazárosok.
Jövőre 11 napra megyünk,mert kevés az 1 hét.
Dorka annyira élvezte,hogy ha itthon beteszzük a kazit és meglátja ott magát,alkezd sírni és mondja:Dodó menni vissza!!!

Már téma:elkezdtük a bölcsit.Már 1 hete folyik a beszoktatás,Rettenetes...hallani a Dorkát,ahogy sír utánam...ő bent sír,én kint.Tudom,hogy nehezen megy,de erre nem voltam felkészülve.

Mennem kell,jó éjszakát mindenkinek!!!

Nóri
vnora
 
 


Sziasztok!

Én is itt vagyok néha. Csak úgy mennek a napok, különösebb dolgok nem történnek. Bius rengeteg foglalkozást igényel és ő is borzasztó anyás. Apa néha sírva is fakad mert annyira elutasítja. Siet haza, hogy végre egy kicsit együtt legyenek aztán ő meg ellöki. Néha meg pont az ellenkezője, mindent csak apa. Nem lehet kiszámítani.

Sokat beszél, mindent megpróbál utánozni. Nagyon édes és eleven mint az ördög.

Szilvi! Valahogy elfáradok estére. Nappal a kicsi után rohangálok aztán jön Reni. Nézem a leckét, tanulunk, kikérdezem stb… Az agyam teljesen lefárad. A saját tanulnivalómra már szinte nem is marad energiám. Majd megint az utolsó pillanatban kapkodhatok. Hogy halad apa a bútorokkal. Az én konyha bútorom is készülget. Bár most megint közbe jött a fizetős meló. Azért remélem karácsony előtt meglesz.

Timi! Ha megvan még a meghívó akkor vevő vagyok rá. A lányomnak kéne: renibanyesz@freemail.hu Köszi!!!!!
Ne tessék lapítani!!!! Inkább írni!!!! Gratulálok az új ágyikon való alváshoz, na meg a barátnőkhöz is. Igazi szívtipró.

Nóra! Örülök, hogy kellemesen nyaraltatok. Jó hogy meglett Dorka. Gondolom mennyire megijedtetek. Jó korán kezdtétek a bölcsit. Itt nálunk két éves kor alatt nem engedik még a beszoktatást sem. Nem akartok kistesót???

Többiek???
Vendég
 


Halihó!

Anikó

Az ágy dolog sajnos nem oldotta meg az alvás problémát. Kb. éjfél fél 1 körül már robog át hozzánk. Ezzel nem tudok mit kezdeni.
Tegnap már annyira kivoltam a heti nem alvásból, hogy a férjem elpaterolta a gyereket a szüleihez. Erre mégsem tudtam aludni délután. Kész káosz!
A meghívó nincs meg. Egy volt munkatársamnak beigértem már mikor tag lettem. De ha lesz nem felejtem el és küldök. Gyorsan szerzek még ismerőst :wink:

b,bm bmkmbbmbmk- .BMű
bb

Ezt Kristóf üzente.

Puszi mindenkinek: Timi

Kép
Kép
tim30
 
 


Sziasztok!


A hétvégénk egész mozgalmas volt. Szombaton szüret volt délelőtt, délután sütöttem és takarítottam. Szerencsére apa magával vitte Tomit, különben nem ment volna. Vasárnap délelőtt is sütöttem, ebédre anyuékhoz mentünk oda vittem a sütiket, nagymamámnak volt a 75. szülinapja és anyuéknál gyűlt össze a család. Tomi élvezte a nyüzsgést, ide rohant oda rohant. Este még a barátja is átjött jött hozzánk vele is kijátszották magukat, este már tiszta fáradt volt, azt hittem 1 perc és alszik, de még 10 órakor sem akart. Tomi már jól alszik, néha szokott csak éjjel felébredni, de alszik a helyén, kb. 2 hete elvitték a kiságyat a barátnőmék, azóta rendes ágyon alszik, de nem volt gond az átállással. Az egyik éjjel meglepő dolgot művelt, odajött hozzám megveregette a vállam, mondta anci, aztán elindult kifelé, kérdeztem tőle hogy hová megy, nem szólt , letettem a helyére és aludt tovább. Szerintem nem is volt igazán ébren, érdekes volt.

Timi!
Nagyon rossz ha nem tudod kialudni magad. Kíváncsi vagyok vajon Heniéknél javult e már a helyzet, hiszen ő is ezzel küzködött.
Azért nem semmi, hogy a nagylányoknak csapja már a szelet.
Házatokkal mi van? Hirdetitek még?

Nóri!
Nagy izgalom lehetett a reptéren, szörnyű érzés lehetett.
De legalább jól sikerült a nyaralás. Majd tegyél képeket. A bölcsis dolog nem lehet könnyű, nem tudom hogy bírnám ha hallanám sírni, de a muszály nagy úr.

Anikó!
Hát elhiszem hogy fárasztóak a napjaid. Tomi nem ennyire anyás, neki apa a minden és persze bárki aki akar vele foglalkozni, nem kell neki sok idő, hogy feloldódjon. A bútorok ?? Inkább hagyjuk ezt a kérdést, mindig van valami ami miatt a miénk nem készül, de várok türelmesen, azt mondta még idén megcsinálja mindent ...
Hiszem ha látom.

Kismamák? Viki, Heni, Kriszti?

Szilvi

Kép,
Kép
sahi
 
 


Sziasztok!

Megjöttem.Most volt egy kis mélypontom,de úgy néz ki mászok ki belőle.nagyon nem volt kedvem semmihez.
Suli nagyon jól megy Daninak.Sorra hozza haza az ötösöket(úgy döntöttek a tanárok,hogy osztályozni fogják őket)
Nagyon sokat járunk edzésre(kapus lett Daniból)Szeptemberben leigazolták.Majdnem minden hétvégén meccsre járunk.Van olyan hétvége,hogy 6meccs van.Már néha fárasztó nekem,de Ő annyira élvezi.
Dodó elhagyta a hisztiket.Már csak néha -néha zendít rá.Szavak már szépen mondja igaz nagyon keveset.Biliről hallani sem akar,de doki néni megnyugtatott,hogy nem akkora gond,majd tavasszal beindul a project.Amúgy 15.5kg és 91cm.

Most azt hiszem hirtelen ennyi!
Igyekszem visszaolvasni és egy picit sűrűbben jönni.
Puszi

Kovács Roland
roli
 
 


Sziasztok!

Nem írtatok túl sokat.
Mi jól vagyunk, már megvan a babáról az első szép fényképünk. Ha minden igaz Gergő lesz a neve.

Attila is jól van, bár nagyon eleven, úgyhogy időnként már nagyon nehezen bírom. Beszélni még nem nagyon beszél, a bilizés szintén nem megy, ja és újra velünk alszik, mert apának nincs türelme visszaaltatni, ha felébred. Vettünk mi is rendes ágyat neki, de még nem mertem ott altatni.

Írjítok!!!

Zsu!
Mi van veled?

Teszek fel pár képet.


Kép

Kép

Kép

KépKép

KépKép
balázs_Éva
 
 



Sziasztok!

Örülök, hogy szép lassan elő kerül mindenki. Jön a rossz idő már mi sem vagyunk annyit kint. Vége a szép időnek.

Ja! Bis kiságyát szétszedtük. Ágyra nem merem feltenni, így csak a matracot tettem le a földre. Ott alszik. Az ágyat majd később rakjuk össze. Állandóan beszél. Mindent utánoz. Szinte egész nap pelus nélkül van de ha nem figyel mert nagyon belemerül a játékba akkor becsurog. Vajon meddig tart még ez nem tudom. Furcsállom is, hogy ilyen sokáig elhúzódik ez a dolog.


Most rohanok, majd jövök még.

Szép álmokat!!!!
Vendég
 


sziasztok!

Már majdnem kész voltam és fogta magát eltünt az egész.
Délelőtt 120 szilvásgombócot csináltam, itt volt a barátnőm és vigyázott a gyerköcökre. Elfáradtam. De legalább mindkét családban megvolt az ebédfőzés. Múltkor ő fözött náluk, akkor én pesztráltam, néha csinálunk ilyen közös főzéseket, nagyon jól bevált.

Anikó!
Nagyon ügyes Bius így is, Tominak bezzeg még mindig van pelusa. Már kezdi érezni, de többnyire mire szól addigra már azonnal jön is.
Patriknál kb. 2 hónapig tartott az az időszak, hogy ha belemerült a játékba akkor becsurgott, utána elmúlt. Neked már éjszaka sem kell pelus?

Éva!
Nagyon helyes pocakod van és persze a pocaklakó is édes.
Örülök, hogy jól vagytok.
Tomi továbbra is eleven, tegnap is 2 x borult fel, állandóan siet valahová és minden érdekli, rettenetesen kiváncsi.

Heni!
Remélem már sokkal jobb hangulatban vagy.
Az jó, hogy már nem hisztizik Dodó. Nagyon ügyes Dani fiad, hogy jól tanul és jól is focizik. Patrik is sorra hozza az ötösöket, szinte állandóan dolgozatokat írnak, nekik már tavaly is adott a tanár ilyen kis jegyeket, mert hivatalosan most is értékelés van. Most kapták meg múlt héten az első értékelést. Ti is kaptatok?

Zsuu!
és ti hogy vagytok?

Viki?
Kriszti? Már dolgozol?
Nóri?
Timi? Tessék aktivizálódni!
Puszi mindenkinek
Szilvi

Kép,
Kép
sahi
 
 


Sziasztok,jó reggelt vagy inkább már szép napot.:)

Mi is egy pocsék időszakon vagyunk "remélem" már túl...Nem minden úgy sikerült,ahogy szerettem volna,de ez gondolom mindenkinél előfordul.
Épp fogorvoshoz járok,rendbetetetem fogacskáim...elárulom hihetetlen jó fogyókura. :lol: :lol: :lol:

Dorka beszéde beindult,szinte mindent mond már.Kér enni,inni.Minden családtagot megszólít,tárgyakat felismer.De vannak nagyon aranyos,poénos elszólásai.Mint pl. a cipő "pici", a cumi "puncs", a csizma "pincsa", stb....
Bilizés detto...sajna hallani sem akar róla.Ha kakil szól,de csak a végén. :roll: Ejj ráérünk erre még alapon nem is érdekel a dolog,nem érett még meg rá...
Ha minden jól alakul januártól én is megyek dolgozni,Dorka bölcsis lesz.Szerencsére van egy Kedves ismerősünk aki el tudja intézni a bölcsit,így nem kell előre foglalni...

Jajjj Kismamik,de irigykedem.:) További szép babavárást Nektek.:)

Később jövök még bővebben,most elsétálunk boltba.

Pusssza
Vendég
 


Sziasztok!

Folyton olvasok, csak annyira lassú a netünk, hogy elmegy a kedvem az irástól mire beadja az ablakot.
Örülök, hogy lassan mindenki előkerül. :lol:
Én ma keseredtem el egy kicsit, negatívat teszteltem. :cry: Annyira szerettem volna, ha sikerül. Nálam is igaz amit Viki írt: irigykedem a kismamikra. Viszont negatív volt szerencsére a rákszűrés. :P
Ma átmentünk tanácsadásra. Kristóf 14 kg, 86 cm. A torka kicsit piros. (ez volt az oka amiért mentünk)
Most szundít. :wink:
Végre 3 átaludt éjszaka van mögöttünk. De nem akarom elkiabálni. Előtte viszont éjféltől hajnalig dáridó.
Viki
Irigykedésből kiindulva, nem gondoltad meg magad?
Én sem izgatom magam a bili miatt. Majd eljön az ideje.
Éva
Jók a képek. Nem is nagy a pocid. Nekem ennyi idősen jóval nagyobb volt. De a tiéd formás, akárcsak Gergő. Attila milyen tudományosan olvasgat :roll:
Szilvi
Szilvásgombóc.. nyam, nyam..
Gratula a sok ötöshöz.
Heni
Detto.
Nálatok is volt gond az éjszakai alvással? Sikerült túljutni rajta?
Kristóf is nagyon akaratos. Pl nem hajlandó más irányba sétálni menni, mint a megszokott. Ha másfele megyünk elengedi magát és húzatja, illetve ordít.
Ma nem akarta felvenni a kantáros farmert, csak a másikat. Ezek a kölykök :x
Anikó
Jó kitartásod van a bugyizással. De legalább eredményes lesz.
Én nem vagyok ennyire elszánt. Biztos ki is használja Kristóf.
Kriszta
Milyen itthon???? Azóta nem jártál erre?
Most ennyi, próbálok jönni gyakrabban.
Puszi: Timi

Kép
Kép
tim30
 
 


Sziasztok!

Hogy telik a hosszú hétvége? Apukák is otthon vannak?
Nálunk András kicsit dolgozott is, de remélem holnap lesz egy családi nap is. Tomi mostnában rákapott a rajzolásra és gyurmázásra. Nagyon el tud mélyülni benne, de legalább olyankor van egy kis nyugi. Már félek mi lesz, majd ha nem tudunk kimenni a levegőre , akkor vajon hogy fogja levezetni ezt a rengeteg energiát.


Viki!
Neked is örülök, hogy jobb hangulatban vagy és hogy visszatértél.
Nagyon szar dolog, amikor az ember életében nem úgy mennek a dolgok ahogy szeretné. De az a lényeg hogy már utána vagy. Dorka is biztos sokat nőtt. Hová mész dolgozni?

Timi!
Remélem nem kiabáltad el és továbbra is alvással tölti az éjszakát Kristóf. Tomi mostanában többször is ébredt éjjelente, de utána szinte mindig visszaaludt rögtön, újra fogzik, most tört át a 17. foga, remélem hamar túl leszünk rajta.

Remélem mindenki jól van!
Puszi
Szilvi

Kép,
Kép
sahi
 
 


Sziasztok!!!

Régen nem irtam mär.Nem felejtettelek äm el benneteket.De valahogy ugy elrohant az idö.Miota itt van a csaj M.orszägrol,aki segit nekem ,mindig vele foglalkozok.Vagyis hät szoktattam a häzimunkähoz,Giuliano szokäsaihoz.Én alig csinälok valamit,söt szinte semmit sem.
4 hét mulva(nov.24.)szedik ki a varratokat.Szerintem aznap meg is szülök.Vagyis hät nem lenne rossz .Mostanra elég szépen megnyugodott a hasam.Kevesebbet keményedik mint azelött.Igaz pihizek is ezerrel.Viszont a sulytol a varratok nagyon fäjnak ha talpon vagyok.Ugyhogy egyre kevesebbet kelhetek fel.

Gioia mostanära mär majdnem elérte a 2 kilot.(mär nagy läny :lol: )

Giuliano sokat fejlödött.Egyedül alszik mär 5 hete a szobäjäban.Éjjel néha felsir ,akkor valaki ätmegy hozzä megnyugtatni.De szerencsére mindig szépen vissza is alszik.A beszéddel még nem nagyon haladtunk elöre.Igaz mindent megért mindkét nyelven.Beszél is sokmindent ,de halandzsäzik egész nap.Mondjuk én nagyon szépen megértem hogy mikor mit akart mondani.Hät igen Anya csak egy van!!!

Na jol van most lassan elköszönök.Igérem hamarosan ujra jelentkezek.Mindenkit puszilok.Zs.
zsuu74
 
 


Sziasztok
Látom álldogál az élet a topikban,de sebaj,majd feldobjuk.

Ez az óraátállítás nagyon megzavart minket.Dodókám hajnali 5kor kel és nem tudok ellene tenni. :cry: Délelőtt 10kor már alíg lát,elalszik ebéd előtt,estig meg nem bírja.Szóval elég nehéz vele.Ráadásul ez a hideg is pont a legrosszabbkor jött.Bár mit várjunk,hisz' már november van.....

Beszéddel elég jól állunk,legalábbis az augusztusi helyzethez képest.Mindent amit mondunk ismétli,de megérteti magát.Zokni,bugyi,cipő mániás lett.Egész nap fel le húzkodja. :lol:

Szilvi
Sikerült rájönni,hogy működik amit küldtél?Nekem sikerült:) Már régebben megkaptam,de tök jó.

Zsu
Jajjj,nem irigyellek.Nehéz lehet Giuliano mellett egész nap ágyban lenni.NEm is tudom Dorka mit szólna,nem díjazná az bizti...Kitartás,már nem sok van hátra.Hamarosan már bővül a kis család. :)

Heni
Merre jársz?Sikerült megúszni a pesti zavargásokat?Mennyire éreztétek a hatását?

Timi
Nem,nem gondoltam meg magam.Még nem jött el az idő,hogy kistesó legyen...majd...talán...egyszer...REMÉLEM.Én már nosztalgiázom,a férjem is benne lenne,de később.
Addig is szorítok Nektek.Remélem minél előbb összejön. :wink:

Puszi Nektek
Vikkkkk
Vendég
 


Még 1-2 kép....kb 1 hója készültek.

Kép

Kép

Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Viki!
És hogy működik? Nem jöttem rá. Meséld el. Nagyon ügyi vagy.
Dorka nagyon helyes kislány, és már milyen nagy!
Tomi egész jól bírta az óra átállítást egy két nap múlva újra fél 8-ig aludt. Este továbbra is csak 10 óra körül alszik el. Bilizésben van némi előrelépés már kb 5x bilizik és szól magától is, de még sokszor akkor mikor már csurog is. Továbbra is nagyon eleven, úgyhogy nem tudom mi lesz ha nagyon rossz lesz az idő, nehéz lesz vele. nagyon szeret kimenni az utcára, udvarra, már reggel ébredés után mondja menjünk sétálni. Már nagyon szépen beszél, összekapcsol több szót is, és már elkezdte ragozott alakban használni a szavakat. olyan gyorsan megy az idő, néha úgy érzem hiszen csak most született nemrég, aztán már két éves is elmúlt.
Patriknak most szünet van, pénteken elment anyuékhoz, csak ma jött haza. Élvezte, hogy anyuéknál körülötte forgott a világ, a mama, a papa csak vele foglalkozott.
Szóval mit is fogsz dolgozni?

Zsuu!
Kitartás! Most már hamarosan kint lesz a kicsi lány. Nagyon rossz lehet ez a sok fekvés, de már tényleg nincs sok hátra. Szerencséd van hogy a fiad jól tűri, hogy anya nem mehet vele mindenhová.
Egyik barátnőm a múlt héten szült egy kislányt, tegnapelőtt voltam megnézni, olyan édes volt. Ilyenkor kedvem lenne újra babázni.
Szóval kicsit irigyellek benneteket.

Többiek merre jártok? Mit csináltok?
Mindenki jól van?
Szilvi

Kép,
Kép
sahi
 
 


Szilvi

A melót még nem tudom...vhol vmilyen szakrendelésen vagy osztályon.Egyik ismim a kh igazgató és segít...ha minden jól megy.Vmi lightos melo...8-4ig...

Megoldás: bármilyen számra is gondolsz (pl:91),összeadod:10, kivonod 91-10=81 vagyis a 9es szorzótábla...Teljesen mindegy,mert mindig az az ikon lesz ami a 9es ill szorzatai mellett van.Próbáld csak ki....Huuuu elég bonyolult lettem.

Na jócccakát
Vendég
 


Sziasztok!

Jöttem egy kis bekukkantásra. Nálunk minden rendben.
Bius olyan mint egy ördög. Néha arra gondolok, hogy beadom bölcsibe (persze nem komolyan) Nagyon gáz!!!Állandóan résen kell lenni. Jaj!!!!
Nálunk ma borzalmas idő van. Azt hittem szét fagyok oda kint. Állítólag valahol esik a hó. Az milyen jó lehet.
Készültök már a karácsonyra????
Reni Is jól van. Tanulni továbbra sem szeret. Állandóan énekel és táncol. Remélem menő pop sztár lesz.
Viki! Nagyon cuki a lányod. Szerintem megkéne ismételnetek. Én szurkolok, hogy mielőbb eljöjjön az "a majd később".
Zsu!Kitartás. Még jó, hogy van segítséged. Szorítok nektek. Miért veszik ki előre a varratokat? Vagy ez hülye kérdés? Nem voltam még ilyen helyzetben.
Szilvi! Nálunk is zajlik a szünet. Reni is élvezi. A Kinizsi Pált kell kiolvasni. Természetesen nem nagyon van kedve hozzá a csajnak. Ma Reni is a mamánál van (mert én dolgozom) Délután szülinapi bulira megy, szombaton meg színházba. Szóval van program. Persze Bia is ott van.
Kriszti!Mi van veletek? Itthon vagytok? Mesélj!!! Hogy megy a bölcsi? Milyen a meló? stb...
Puszi mindenkienk!!! Timi, Nóri, Heni és mindenki akit véletlenül kihagytam.
Vendég
 


Jajjj,én is a karácsonyról szerettem volna még kérdezni.
Már készülődök.Vettem pár új gömböt kint Grazban.CSodaszépek.Dorkának is megvan az ajándék,de még bizti addig sikerül vmit vennem.

Megy az idő...jönnek a szülinapok is.:):):)

Anikó szurkolni lehet,de tényleg nem vállalkozunk még 1re...Dodó nagyon elszívja energiám és szeretnénk jövőre több családi kirándulást,nyaralást.Idén sajna a házépítés,átalakítás miatt nem sikerült.(Bár voltunk azért 3 napot).


Mindenkinek szép napot.
Viki
Vendég
 


Sziasztok!

Viki!
Tényleg nagyon ügyi vagy, igazad van, nagyon egyszerű volt a megoldás.
Én még nemigen gondolok a karácsonyra, mert addig még számos névnap és születésnap lesz a családban. Patriknak új biciklit veszünk , ez már biztos. Tominak már vettem egy tűzoltóautót, amibe vizet is lehet tenni és pumpálja ki a vizet. Ennyi.

Képzeljétek ma Tomi egész nap bilibe pisilt, bár holnap is így lenne. Jó lenne ezzel foglalkozni pár napig , de sajnos szinte mindennap van valamilyen elmenős program. Patriknak kell holnap kabátot venni, a régit már kinőtte, itthonra még jó.

Anikó!
Na igen résen lenni az ismerős, Tominál szintén így van. Akkor lányod is élvezi a szünetet, jövő héten ugyis újra kezdődik a szokásos.

Mennem kell, apa szólít.
Többiek??????
Puszi
SZilvi

Kép,
Kép
sahi
 
 


Sziasztok!

Végre-végre több hozzászólást olvashattam. :lol:
Magunkról: a mensim 13 napot késett, de megjött. Ilyenre még nem volt példa. De legalább a próbálkozást folytathatjuk.
Kristófnál túl sok változás nincs. Egész napos elfoglaltságot kíván. Tegnap 3x kellett hirtelen elkapnom, mert esett volna fejre. :twisted: Hát nem könnyű vele. Bilibe termelés nulla, szókincs apránként gyarapszik. De még mindig a hümmögés a legkedveltebb beszélgetési formája. Evést gyakoroljuk, már a szilárdabb ételek egész türhetően mennek. Cumisüveget nem használunk. A cumi lecserélés után ezt sem hajlandó használni. Most szívószálaz mindent. A bezártságtól én is félek, hisz Kristóf is egész nap kint lenne. Tegnap már annyira fújt a szél, hogy én nem bírtam kint lenni, ő még bírta volna. Hát látszik, hogy edzettebb. Nekem még semmi tervem karácsonyra, mindig túl későn kezdek kapkodni, de lehet a jövő heti bevásárlásnál el kellene kezdeni. A szülinapja még előtte lesz. A férjemmel beszélgettük, hogy nem kellene nagy felhajtás karácsonyra, mert 9-től lecsökken a bevételünk. Már csak gyes-t fogok kapni. Nagyon félek, hogy fogunk kijönni. Valószínüleg internet lemondás is jár vele. :cry:
Csak a fix kiadások majdnem a férjem teljes fizetése. Na, de nem akarok keseregni.


Zsu
Kitartás! Szurkolunk, mindjárt december. :wink:

Viki
Dorka nagyon nagylányos már. Mit kap karácsonyra? Gyűjtöm az ötleteket.

Szilvi
Hát Tomi nagyon ügyes. Mind bilizés, mind beszéd terén. Az ajándékok is szuperek.

Anikó
Mit dolgozol? A szita agyam már nem emlékszik rá. Olyankor van segítséged? Kristófot is mindig szemmel kell tartani.

Többiek????

Puszi mindenkinek: Timi

Kép
Kép
tim30
 
 


Sziasztok!

Nálunk esett egy kevés hó. Fiúk kint vannak a hóban, nagyon élvezik.
Puszi
Szilvi

Kép,
Kép
sahi
 
 


Sziasztok

Itt is esett kb 5percig hó,de már semmi sem látszik belőle.Viszont nagyon hideg van,nem is tudunk kimenni.:(

Timi
A próbálkozás a legjobb benne,hajrá..én szorítok. :wink: :wink:
Karácsonyra Dorka egy játékkonyhát kap(ez lehet Kristófnak nem jó ötlet),meg egy fülbevaló is tervben van.De szinte minden héten kap vmit,az apja nagyon elkényezteti....Szóval ez a karácsony szinte hétköznapnak számít majd. :lol: :lol: :lol:
Könyveket,fa játékokat,építőkockát,stb mondtam a nagyszülőknek,nagynéniknek,-bácsiknak...ruhára szerencsére nincs szükségünk.Dorka macimániás,rengeteg mackója van.Rövidesen elkészül a szobája,majd dobok fel képet róla. :)

Ami a GYESt illeti,nálunk nagy változás nem lesz.:( Eddig is kb 28-31e Ft-t kaptam,egy kicsivel lesz csak kevesebb,no meg a 11e csp...hát nem könnyű,de megoldjuk.

Szilvi
Köszike,de ne fényezz ennyire. :oops: :oops: :oops: Egy kis gondolkodás és Te is rájöttél volna.:) Nagyon okos kicsifiad,remélem 3 hó múlva Dodó is ilyen ügyesen használja majd a bilit.Minden délelőtt követeli magának,de semmit nem készít bele...pelust kész kínszenvedés ráadni. :cry: :cry:

Most ebédeltünk:leves,főzelék...mást nem tudok beletömni(szó szerint),ezt a kettőt váltogatjuk...A súlyán nem látszik,hogy nem eszik,de nem tudom mitől van ilyen jó húsban.Kb 11.5kg...83cm...

NA most megyek,elaltatom.Sziasztok
Viki
Vendég
 


Sziasztok!

Na mostanra már itt is elolvadt a hó, de elkezdett fújni a szél, szóval nagyon hideg van. Patrik hóembere még bírja a strapát.
Kár volt tegnap mondanom, ma már nem akart annyiszor bilizni, de azért bízom benne most már lassan lesz valami.

Viki!
Oké nem fényezlek tovább. Mi mindent alakitottatok át a házban?
Vagy építettetek is hozzá?
Tominál nincs ilyen gondom mindent megeszik, Patrik mindig is válogatósabb volt és most is az. Mindenre fintorog ha valami nem a fogára való. Tomi 13,5 kg és 92 cm volt 1 hónapja, én a ruháin úgy látom tovább nőtt azóta.

Viki!
Hát igen a pénz nagyúr. Én most kapom majd az első teljes havi gyes-t. Hát nem nagy élmény az összege, de kibírjuk. Valószínű ha András nem keresne elég jól akkor nekem is el kellett volna menni dolgozni . De ugyanakkor tudom, hogy ez az idő mégegyszer nem jön vissza, hogy itthon élvezzem a gyerkőcöket.
Csak próbálkozzatok. Én most úgy érzem , hogy kár hogy nem kisebb a korkülönbség köztük, mondjuk 3-4 év, így sem rossz , de látom néha rajtuk, hogy jobb lenne.

Délután vásárolni megyünk, kénytelen voltam rájönni, hogy a Patriknak nem csak kabát kell, szóval kénytelen leszek nyitogatni a pénztárcát rendesen, jobb ha nem is gondolok rá, hogy mibe fog kerülni.

Többiek?????? Heni????? Kriszti????? Nóri??? Éva?????
Kicsit jelentkezzetek be!
Anikó! te biztos tanulsz.
Zsuu! Biztos pihen!
Puszi
Szilvi

Kép,
Kép
sahi
 
 


Kétszer írtam Vikit! Bocsi! A második Viki TIMI akart lenni!
Bocsi

Kép,
Kép
sahi
 
 


Sziasztok!
Ma itt is esett egy kis . De nem maradt meg. A tegnapi idő után a mai egész jó és állítólag megint jön egy kicsit melegebb. Nem szeretem ezt a hideget. Ráadásul szerének egy új kabátot mielőtt még nagyon hideg lesz.
Szombaton vásár!!!! Jön valaki???? Én ott leszek. Mármint megyek guberászni.
Meló: Egy bicikli alkatrész boltba járok kisegíteni néha. Havi egy két alakalom. Nem nagy lóvé. Ilyenkor Bius a anyósnál van. Amúgy Otp-s vagyok mint Kriszti.
Tominak nagy garatula a bilizéshez!!! Nálunk is pont így volt az elején nagyon megzavarta, hogy ha elmentünk pelust kellett rá adni. Most már nem. Adok rá bugyipelust és azt mondom neki, hogy bugyi és nem szabad belepisilni. És álltalába nem is szokott. Vagy amikor reggel felkel és még nem öltözik fel és úgy jön rá a pisilhetnék akkor is szól. Néha mondom neki nem baj nyugodtan pisilhetsz, pelus van rajtad. Akkor ő is mondja „nugottan” és bele is pisil. Olyan édes ilyenkor. Olyan fura, hogy ezek az édes kis kölykök néha milyen kis gonosz rosszcsontok is tudnak lenni. Mintha direkt akarnának bosszantani. Persze tudom, hogy nem.
Karácsony: Én is mindig elhatározom, hogy időben elkezdek vásárolni, de aztán végül mindig a végén kapkodok. Az idén megint megvagyok áldva, mert ugye az uram még mindig nem szedte szét a konyhát és még karácsonyig meg kell csinálnia, mert megígérte. Az anyag már megvan és már neki is állt össze rakni. Ugye lassú víz partot mos. Sajnos ő ilyen. De miért bosszant ez engem ennyire????
Csatlakozom Sahihoz!!! Jobb a kisebb korkülönbség. Mondjuk nálunk más a helyzet, de én pont azért szeretnék még egyet, hogy Bius ne legyen egyedül mint anno Reni. Persze ebben is van valami jó de ha tehettem volna másképp alakítom. Vagyis természetesen tehettem róla én is na de mindegy. Most már eldugulok.
Puszika mindenkinek.
Vendég
 


Sziasztok!

Hú de sokat írtatok.Akárhányszor idenéztem mindig Szilvi nevét láttam.De Én hülye nem néztem a dátumot. :shock:
Timi
Mennyir jó lett volna ha te is beszámolhattál volna nekünk egy kismanó érkezésésről.Ne csüggedj lesz jövő hónap is.
Anikó
Új konyhád lesz?Sajna nem tudok menni a vásárra,pedig készültem.De Daninak megint meccse lesz.Lehet idén ez az utolsó.
Szilvi
ekkora hó esett nálatok,hogy hóembert is lehetett építeni?Tök jó.Mert ha hideg van akkor legalább essen ahó.Nálunk csak szállingozott.Szinte nem is látszott.Szegény Daninak meg ma volt az utolsó szabadtéri edzése,de már fél hatkor hazahajtották őket,mert majd megfagytak. :?
Viki
itt vagyok! :P
Nagyon aranyos Dorka aképeken.Dodónak nagyon tetszett.percekig sikitozott neki.hallani kellett volna. :lol:
karácsonyon én még nem is gondolkodttam.vagyis egy picit azért igen.Most voltam kint valamelyik nap az IKEÁ-ba és vettünk adventre és karira díszeket.csudaszép lesz. :D
Ami a Pesti helyzetet illeti.Elég gázos!A szó szoros értelmében.23-án épp indultunk el itthonról délután és 3sarokra voltunk A Bajcsytól ahol pont akkor lőtték ki az első adag könnygázgránátot.Gyorsan bementünk a boltba,mert iszonyatos embertömeg kezdet el áramlani felénk és Én eléggé megijedtem.Kicsit később amikor mentünk akocsihoz,nagyon lehetett érezni azt amaró szagot.
Este mikor jöttünk vissza a városba,már ami részünkön csend volt.Minden le volt zárva,de az az iszonyatos szag.Még mindig nagyon lehetett érezni.Szó szerint taknyunk-nyálunk egybefolyt.Hazamentünk és még alakásba is beülte magát az a szag,mert Én hülye a felső ablakot nyitva hagytam. :( :( :(
Holnap megint lesz egy csomó tüntetés és megint minden itt a környéken.Ki se megyünk az utcára.Félek!

Na assszem most ennyi voltam.

kicsinyítek majd képet és rakok fel párat.
Puszi

Kovács Roland
roli
 
 


Sziasztok!


Megvolt a vásárlás. Patrik kapott egy szép kabátot . Azt hittem megőrülök, felpróbált vagy 8 kabátot mire tetszett neki egy. Még jó hogy ismerős helyen voltunk. Vettem neki egy magasszárú meleg cipőt is. Akartam még orkános kesztyűt is, de azokból még nemigen volt. Itthon hiába kerestem a tavalyit nem lett meg, csak a pamut. Tominak vettem egy kezeslábast kabáttal, hogy legyen egy másik ha már a másik vizes lenne. A másikat úgy kaptuk. Patriktól pedig örökölt egy szép kabátot, úgyhogy róla le van a gond. Azért nagyon jó, hogy a tesótól ennyi cuccot örököl és persze megkönnyíti az ember dolgát az is ha van honnan kapni pár ruhát. úgyis olyan gyorsan kinövik és nemigen kopnak el ezek a ruhák. Magamnak pedig vettem egy meleg bakancsot. Apa most nem kapott semmit. Szörnyű, hogy milyen könnyen elkölt az ember egy csomó pénzt.
Tomi nem pisilt bele a pelusba csak itthon a bilibe. Örültem neki.
Remélem tényleg így haladunk a bilizéssel.
Puszi
Szilvi

Kép,
Kép
sahi
 
 


Sziasztok!

Heni!
De örülök neked.! Akkora hó nem esett azért, de pont jó tapadós volt és összegurította az egész udvarról, mire megalkotta.
Azt hiszem én is félnék most Pesten. Elég elkeserítő, hogy az embernek ezt kell éreznie és hogy százszor is meg kell gondolni az embernek, hogy kitegye e a lábát otthonról vagy ne.
Hát nem is tudom ezek a focistapalánták, hogy bírják már ki ezt a hideget. Már nincs több meccs sem idén?

Anikó!
Hát igen a rosszcsontok, néha igencsak úgy érzem, hogy jó adag szándékosság van a bosszantásban. Például mikor szándékosan ledob valamit többször és mondja leesett, aztán kéri adjam oda. Szerintem ilyenkor azt méri fel anya vajon hányszor lesz olyan hülye hogy újból odaadja a leesett játékot. Mikor mondom neki nem leesett, hanem ledobtad, akkor olyan ártatlanul néz rám, hogy csak na. És még számtalan eset, dolog van amikor úgy érzem igenis manipulálni akar a gyerkőc, hogy kiderítse meddig mehet el.

Jó éjszakát!
Puszi
Szilvi

Kép,
Kép
sahi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?